leckék életem ötödik évtizedében

A szokásos bug: kimegy az utolsó előtti, hiányosságokkal teli változat, csak most meg se találtam a végső verziót. Érdemes újraolvasni! Bocsánat.

Milyen rohadt naiv voltam évtizedeken át!

Az vagyok, aki lettem, most már végképp – és ezt nem bánom. Semmivel kapcsolatban nem érzek szégyent már – viszont önszeretetet sem élek át a libus értelemben: “hú, de jó, radikálisan imádom magam”. Az ilyesmi mindig hamis. Nincsenek különösebb érzelmeim az énemmel kapcsolatban, csak otthon vagyok benne. Sem költözködő, sem hajléktalan nem vagyok. És akarni sem kell: ez a viszonyulás egyszerűen megtörtént. Sokat segített a megbékélésben, hogy láttam százával, mások milyen gyarlóak, buták, csúnyák, és mégse szoronganak, szégyenkeznek, magyarázkodnak. (Sőt, önfeledtek. Na, az nekem nem megy.)

Ez a rendben levés sima, nyugodt, vállrántós érzés. Nem azt csinálom, hogy nem nézek oda (ez volt sok évig, így volt elfogadható), mert már odanézek, és nem bántják a szemem-szívem a semleges jellemzőim – ó, hogy pironkodtam miattuk! egy lábujj formája! egy felnevetés! egy elbaszott érzelmi zűr! a köldököm! a bőröm! És nem úgy pironkodtam, hogy bárcsak ilyen meg ilyen lenne. A nyolcvanas-kilencvenes években, amikor formálódtam, nagyon kevés kép volt körülöttünk, és nem volt szokás a testünket idegenek képeihez méregetni. Nem is tettem később sem, csak ámultam a nagyon izmos nőkön (és közéjük tartozónak éreztem magam).

A semleges jellemzők az extrém szorongásom, gátlásosságom miatt akasztottak ki. Most már a hibák sem zavarnak: ez vagyok én, kész. Ha beteg lennék, az se szégyen volna, hanem szenvedés. Nem hivatkozom rá, nevetséges.

Viszont amit végigcsináltam, amiatt az egészségem igenis teljesítmény. Nemet mondtam az oltásra, kőkeményen edzettem, hogy izomzatot építsek (akkor, amikor mindenki irritálódott ettől, nekem pedig le kellett szarni, mit szól az, akinek fogalma sincs, és aztán a sorozatráfüggős-kovászos járványévekben is); nem hagytam a gerincemet, tartásomat eltorzulni. Az meg ízlés dolga, hogy nem nyúltam körmömhöz, szemöldökömhöz. (Van, amihez igen, és az úgy jó.) És nem vesz el az életemből napi tíz, harminc, száz perceket a hajam, bőröm javítgatása.

Egészen tavalyig komoly bánat volt az öregedés. Most már beléptem egy olyan korszakba, hogy pont ez illik hozzám, nincs hiányérzetem, nem fáj, hanem természetes. Valójában mindennel, amit élek, akarok, azt érzem, hogy meghekkeltem a rendszert. És hogy most egy másik korszak jön.

Nem kell átnarrálnom magamban életem sztorijait. Nem félek. Titkaim sem nagyon vannak, csak egy belső bástyám. Bárkinek a szemébe tudok nézni. Régebben én szégyelltem magam – azért, amit mások vétettek.

Vannak gyarlóságaim. De ez magánügy: lényemmel, a jósággal nem tartozom másoknak. Korrekt vagyok. A kíméletlen, öngyötrő vizslatás teljesen elmúlt.

Vagy kifele igazodik az ember, mások normáit figyeli, vagy önlényegű. Nem mondhatnám, hogy én az egyiket választottam. Nem érdekel, mi a következmény, mert ez nem döntés, hanem lassú, spontán kiforrás, és nem én akartam, hanem nem lehet másképp.

Nem szoktam szándékosan múltat feldolgozni, sorra venni sztorikat. Amire nem akarok gondolni, az nem véletlen. Jó helyen van az ott. Nem nyitom ki a dobozt. A veszteségeim vannak benne, egyes nehéz évek. Amikor fájt, amikor buta voltam, túl adakozó. Áldozat. Ezeket az emlékeket nem szeretem.

Kúlnak kell lenni

Bővebben…

már nem divat a nőket verni

De vajon miért?

Belátták, hogy nem helyes, addig edukáltuk őket? Megértették? Nem hinném.

Előbb nézünk csúnyán, rakjuk ki a fickót, ha erőszakoskodni próbálnak: kényszerű volt a megértés? Dehogy!

Elpuhultak, az ivóvízben lévő női hormonok miatt lettek kövérek és nyugodtak? (Frankón van ilyen elmélet.)

Az én sejtésem az, hogy ugyanannyi a tesztoszteron és az agresszió is, csak nem divat már úgy, direkte nagyobb társadalmi szankció jár érte.

Ne felejtsétek el, hogy a tesztoszteron, ami olyan jól néz ki, amikor mutatják a kicsit lányos fiúkat, hogy mennyivel markánsabb az állvonal, a szemöldökcsont, a szőrzet, az izomzat, egy nagyon problémás Erővel, határozottsággal, magabiztossággal, erőszakkal függ össze. Nem tehetnek róla, nehezükre esik, hogy ne legyen céklavörös a fejük és ne akarjanak megölni valakit.

Hogyan jelenik meg ma, a gyengédebb férfiak részéről

Ezek a férfiak adott esetben megértőek, együttműködők, rájuk lehet bízni négy órára kisgyereket is, sőt, egy ritka egyedet porszívózni is láttak.

Ugyanazokra a csoportokra irányul: nőkre, gyerekekre, idősekre.

Ugyanúgy hatalmi alapú, akkor is, ha gyakran nevetséges az egész.

Ugyanúgy nem lehet megkérni, hogy ne csinálja.

Ugyanúgy felmegy a vérnyomása, és magát érzi áldozatnak.

1. Okoskodik

Olyan témában, amihez vagy mindenki ért, vagy bármilyen vélemény elmegy, vagy a nő jobban ért hozzá (pl. a nő saját dolgai), úgy tesz, mintha ő lenne a szakértő. Akkor is, ha a nő kifejezetten sokat járt utána, mi hogy van. Elhiszik neki, hogy ő volt ott, ő tapasztalta, de gyakran a nő élményeit és tapasztalatait meséli el, átköltve. A lényeg, hogy itt ő kezdeményező agy, ő nem lehet passzív. Erősködik, köti az ebet a karóhoz, mindenből vitahelyzetet generál. Nem áll le, húsz percig mondja, akár órákig, később is visszatér rá. Ha kérdez, az is ilyen: eszköz, hogy beszélgess vele, de a kérdései nem nyitottak, ő akar irányítani, ő tereli a szót.

Levegőnek nézi a nőt, amikor az megszólal, majd öt perccel később innovatívan, tanítgató hangsúllyal, körülményesen adja elő, amit a nő mondott mellesleg. Még kétszer ismétli, bólogat hozzá. Fejet csóvál, hogy a nő ezt se tudja (a nő saját információit!). Nem kap választ. Legalább magával egyetért. Ilyen esetekben nem tudom, hallotta-e, de annyiszor mondja pont ugyanazt, hogy biztosan. Csak azt hitte, az a saját gondolata.

2. Prédikátori hajlam: úgy beszél, mintha felkérték volna, legyen ő a tanító, mondja meg, mi a helyes, hogy kell élni. Nem mindegy, mekkora hülyeséget beszél, másokat büntet-e, és van-e hozzá hatalma. Az én apéám, ha begőzölt, lement a zéárt térben levő kazánhoz és lekapcsolta, nem volt meleg víz). Sokan nyilatkozattak ki, az a kérdés,. a saját életében a saját elveivel mit kezd. Üldögélve baszogat, és csak rá nem érvényes a nagy bölcsesség, vagy ő csinálja a legkeményebben. Illetve: bele akar-e szólni olyanok döntéseibe, akik erre nem v agy udvarias elutasítással reagálnak, határt húznak. Az erőszakos férfi csakazértis nyomja tovább a prédikációt, semmibe veszi a kéréseket, határhúzásokat. És a manipulatív nő is. Ha megszakítod a kapcsolatot, az első adandó alkalommal újrakezdi. Ezért kell végleg, mert semmi másból nem ért.

Akkor folytat nagymonológokat az őt érdeklő témákról, amikor a másik zenét hallgat, olvas, filmet néz. Elkezd beszélni, erre a partner udvariasan kiveszi a fülhallgatót vagy lehalkítja, leállítja, szünet, bólint a partner, vissza a zenébe, és újra rákezd. Őrá kell figyelni. teszteli, hányszor tudja megzavarni, amiben a másik elmélyed.

4. Függőségekbe csatornázza, béna hobbikkal vezeti le

Gamerkedik, pornót és erőszakos videókat néz, kényszeres hírolvasó, meccsnéző. Ide tartozik a társkereső is. Így a partner csak azt érzi, hogy nincs jelen, nem direkten kapja. Az a gond, hogy teljesen zombivá válik, csak elvonulni akar már, megszűnik a képessége, hogy vegye a másik jelzéseit, közösen végezzen vele valós tevékenységet, jólesően beszélgessen.

5. Jobban tudás

Kérlelhetetlen ítéletek arról, mi hogy van, mennyibe kerül (adat, ár, dologi információk). Ezek hangoztatása. fejcsóválva, amiért a nő nem ennyire szarrágó. “Gyerekes, lelkesedik.”

5. Kóvályog

A férfi, aki tehát nem ver és nem is kiabál, a belső feszültségét úgy vezeti le, hogy járkál a lakásban, nem bír egyedül meglenni, megy a társa vagy a gyerek után, akik épp jól elvannak a maguk dolgával. A jelenlétükben mintegy maga elé beszél, vagy figyelmen kívül hagyja, épp mivel foglalatoskodik amaz, elkezdi mondani, mi hogy van. Többnyire elégedetlenül: egészségi állapotára panaszkodik (de nem tesz ellene), vagy azt taglalja, mit kéne megcsinálni régóta, és már mióta nem csinálod. Próbálja elérni, hogy most azonnal az legyen, ami épp őt zavarja, tehát kiszakítsa a másikat abból, amit a pihenőnapon tervez. Miért? Mert unatkozik.

6. Kellemetlen fizikai jelenlét

A kóválygás alesete, ugyanúgy a közelség másokra erőltetése, miközben támad vele vagy ő kér minden figyelmet. Apám úgy uralta le a beszélgetéseket, anyámmal töltött perceimet, hogy odaerőszakolta magát, beállt az ajtóba, rá a küszöbre, és kitámasztott a szemközti ajtófélfának a tenyerét: se ki, se be. Zavarta, hogy erről írtam, itt magyarázta, hogy ő épp megszédült, azért támaszkodott meg, és én milyen rideg vagyok, hogy nem akarok vele semmit beszélni. Nem lehettem kettesben anyámmal, hallgatta a beszélgetést, beleszólt, egy pillanatig nem volt csönd, lecsapott, mint a héja. Nem volt érthető, hogy ha szédülős, fáradt, miért áll egy méterre az anyám betegágyától, lezárva a szobát, mit szenved ott, miért nem ül le kicsit távolabb, nyugiban. Miért kell nekem kérlelnem, átmennem rajta, ha ki akarok menni.

Ez mind-mind erőszak, ilyen a mai nőverő. Nem azt taglalom most, hogy ez nekik sem jó, milyen szomorú hormon a tesztoszteron: az összes nő, aki hóbortból szedte, nemcsak ronda és aknés lett, hanem hatalmas feszültséget élt át, elfelejtett sírni! Méreg. Engem nem érdekel már, hogy patriarchy hurts men, too, mert szemmel láthatólag azért jól elvannak ők a patriarchátussal, és az idők változásai elől még durcásabb, rombolóbb cselekvésekbe menekülnek, aminek következtében egyre többen válnak el tőlük, vagy nem is kezdenek velük kapcsolatba.

A patriarchátussal amúgy is csak egyezkedni lehet, pillanatokat lopni, az élet perceinek többségében nagyon kell tudni, ki vagy és neked mi a jó, milyen tipikus támadások érik a jóindulatú, tartalmas lelkű nők szuverén világát, énhatárait, erőforrásait. E tudás segítségével pedig nem elhinni az ő nőképüket, nem kételkedni magadban, nem önhibáztatni, mert az depresszív. El sem romlani. Ha tudsz róla, nem döbbensz meg, akkor tudsz nyugodtan reagálni, nem leszel házsártos.

Nem az a lényeg, hogy a férfi mit akar: “mindig csak a nő igényeiről van szó, azt sose kérdezitek meg, neki jók vagytok-e így?” Nem. A férfi mindenképpen akarja a nőt. Én például szenvedélyes, erősen szerető, jó fej vagyok, nem vagyok se ellenséges, se közönyös, se veszekedős, amíg nem rongálnak, és nem nyírják direkt az életörömömet, optimizmusomat. Apámnak is tisztességes lánya voltam, amennyire lehettem. Az a lényeg, hogy menjen el a közelemből a férfinak az a része, ami a szomorú adottság, a toxin. Kifele párologjon mindaz, ami mérgező, ne tudjon elszomorítani, tönkretenni.

Nem az a lényeg, hogy ő ne szenvedjen, őrajta segíts. Az az ő dolga. Hanem hogy lehessen jó életed neked. Azzal a kis kompromisszummal, hogy egy férfival osztod meg. Tehát magadra vigyázz.

Mit lehet tenni?

Belátni, megérteni, mit tesz: kognitív módszerekkel leszokni a másik gyötréséről, a fölényeskedésről és lebecsülő mondatokról, különösen akkor, ha a nő tényleg jobb az adott területen, legalább abban nem okoskodni. Megkeresni, amiben ő jobb, és ott működni, nem a nő területeit nyesegetni, rombolni. Amiben jobb, ott sem erőszakosan éreztetni, hanem a teljes egység (páros, család) szolgálatába állítani a képességet, nem egózni. A többi területen pedig a koma fejlesztheti magát, addig se téged gyötör. De fejlesztést se azért, hogy nagy diadallal átélje, hogy ő győzött, ő mond okosat, a másik “tipikus nő, nem ért hozzá”.

(Minden nőgyűlölő-erősködő pocakos.)

Ha következetesen jelzést ad a nő, védi a határait, akkor nem tud elmenni addig a férfi, amikortól már szomorú az élet. Ez megint a nőre helyezi a cselekvés terhét, pedig nem az ő hibája a tesztoszteron és a kompenzálás. A nő keménynek tűnik, le lesz sárkányozva, de még mindig az ilyen drill a leghatékonyabb. Ez NEM veszekedést jelenti, az a gyengeség jele. Nem kell belemenni. Én minden alkalommal, amikor nem érdemlem meg a tónust, vagy ki vagyok oktatva, igazságtalan elégedetlenkedést vagy lehúzó energiákat kapok, azonnal fizikailag kivonulok a helyzetből, bármilyen férfi tegye is, forgatáson is, tanári szobából is, a telefont is lerakom. És nem hüppögök, tök jól elvagyok, NEM NEKEM FÁJ, nem megyek vissza.

Megtörni a testet. Elmenni edzeni, egy nagyot bringázni, súlyzózni. Lehet böjtölni. Az unalom szüli a pusztító tesztoszteron-megnyilvánulásokat. (A férfire gondoltam, ő menjen el, de ha nem megy, elmehet a nő is.)

a blog tizenharmadik születésnapja

Ez a nap is eljött!

Pillanatok a blogtörténelemből, melynek során konkrét jótéteményeket köszönök meg többeknek.

2012. április 16.: a blog létrehozása technikailag.

Bővebben…

romantikus áldozatok

Megvolt tegnapelőtt(-előtt – megint eltelt egy nap) a Julis születésnapja, hú, csodálatos volt! TIZENHÉT!

Ígértem a Facebookon ezt a témát a romantikus csalásról. Közben már a könyvet is végigolvastam, Nők a hálóban, Janecskó Kata újságíró írta. Akit azóta becsülök, amióta meghallgattuk a szerepjátékos gyilkosságról szóló podcastet két éve, amelyet Munk Veronikával készített (akkor még mindketten telexesek voltak). Én, tudjátok jól, hízelegni, szívecskézni nem szoktam, de most hangsúlyozom, hogy van, akit kedvelek, mert ugye másokat fintorogva figyelek, kártékonynak tartok, esetleg ingyenélőnek. A lesújtó véleményt fontosabb megírni, mert többnyire csupa szépről és jó ügyről írnak, ám megtévesztően: az előbb még a szabadságot védted, aztán sodor a tömeg, és végül lelkes igent mondasz arra, hogy a férfiak is nők.

Már megint kitérő: minden olyan tartalomgyártó veszélyes, orvostól dietetikuson át a csiribiri aktivistáig, aki körül érzelmileg fűtött, vakhitű “ellenzéki” csoport alakul, akik a szektákra jellemző módon egyetlen, tényszerűen észrevételező komment után személyeskedve széttépnek. És én mindegyikről meg fogom írni az igazat. Lásd prof. dr. Kunetz Zsombor dr. med. habil. DSA LWG XYZ doktor tegnapi posztját a protézisbeültetés új protokolljáról. Sok mindent megértettem az uszított kommentelők reakciójából, régi történetemet is (hát ezért gyűlölték ennyire a nekem fontos örömet jelentő, csak rám tartozó sport miatt!). A butaság, tájékozatlanság, kifogáskeresés özönében az a legtaszítóbb, hogy folyton jó ügyeket lobogtatnak, miközben tudatlanok, frusztráltak és végtelenül manipulatívak.

Elidegenítő lehet az olvasóimnak, hogy mindig csak őket emlegetem. Szóval most mondom, hogy vannak jók tollú, tisztességes szerzők. Ők nem kamukat írnak, a szerző nem szenveleg önmagán, érdekes témát hoz, nem bonyolítja túl, és nem a korszellemet harsogja szolgaian.

Van itt minden: igazi, együttélés “pilóta” csaló, tunéziai arab szépfiú, aki élemedett turistanőkre csap le. Meg persze facebookos hajóskapitányok, olajmérnökök, modellek lopott fotóival ügyeskedő nigériai napszámosok és kedvező befektetéseket ígérő, laza ismeretségek.

Bővebben…