miért mumus a magyar? 1.

Miért mumus a magyar nyelv és irodalom tantárgy? Miért gondolják az irodalmat szubjektívnek, megfoghatatlannak? És miért nem tartanak a magyartanárok nyelvtanórákat szinte egyáltalán?

Ha van magyar átok, ez az.

Alig akad magyar szakos tanár, aki igazán érti és szereti a nyelvtant. Nem tudom, más tantárgyakkal mi a helyzet (lehet, hogy senki nem szereti és nem is érti a tárgyát), de az biztos, hogy magyarnál ez el tud sikkadni. El lehet játszani, hogy mintha. És ez itt két tantárgy: két jegyet adunk, pedig/akkor is, ha egy szakot végeztünk. Ezekkel kezdődik a bizonyítvány, és mindkettő mindig beszámít.

És valahogy mégse.

Egy: a népek az irodalmat nem veszik komolyan. Mert a költő az érzéseiről vekeng, az meg kit érdekel. Lúzer!

Tényleg vannak könnyedén parodizálható költők, alkatok és korszakok. De az irodalomhoz és főleg a költőkhöz rengeteg butaság, leegyszerűsítés, mítosz és önmagát ötször túlélt, lezüllött romantikus toposz tapadt. Padlásszobák, lázadók. Az éhező, izzó szemű, szerelmes költő (a típus ma is létezik, a neve Marczinka Csaba).

Voltaképpen a “magyar” művészeti tárgy. “Szubjektív.” “Nekem ez tetszik, neked meg az.” “Mindenkire másképp hat.” “Miért nem kelti fel az érdeklődést a tanár?” “Ez engem nem szólít meg.” (Ki rója fel egy egyenletnek, hogy nem vonzó?) Micsoda egoizmus állandóan hirdetni a véleményt, hogy mi tetszik, mi nem!

De ki mondta, hogy könnyed szórakozás lesz? Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 30.: ki viszi át a szerelmet?

A történelmi jelentőségű kapcsolatboncolgató sorozat folytatódik a csakazolvassán! Mikrojátszmák, finom elnyomás, alig észrevehető hamisság a munkamegosztásban vagy kommunikációban, érzékeny elemzések. Érzed, hogy nem jó, hogy alul vagy, de nem nevezhetted erőszaknak? Ez az egyenlőtlenség.

A sorozat korábbi részeit itt találod: az egyenlőtlenség formái

Kiindulópont (és ezért nem is taglalom) az a közismert tény, hogy a házasságban (tartós kapcsolatban) a nőre marad a fizetetlen meló, tehát nem csak a háztartási és hétköznapszervezési, hanem az érzelmi munka is, a felelősségvállalással, aggódással együtt a teendők is. Ha a családban valaki szomorú, elesett, segítségre szorul, akkor a nő vigasztalja. Ha a gyereknek búja van, elakadása, a nő beszélget vele. Ő virraszt mellette vagy miatta, keres neki szakembert, cipeli terápiára. És ha a párkapcsolatban feszültség van, ha ridegedik az intimitás, a nő kezdeményez lelkizést a társával. Ő talál a neten magyarázatokat, keres párterápiát, önsegítő könyvet, akarja megérteni és megoldani, és ő az optimista: oldjuk meg.

Ő akar beszélgetni. Vagy senki már. De ha valaki, az a nő.

Sokat írtam az egyenlőtlenségről, és sokan használták saját sár elfedésére, képelen őszintétlenségekben. Ezért most már lesz egy kikötésem is:

Én azoknak a nőknek írok, és másfélékre soha nem is gondoltam, akik szeretik a társukat, a kapcsolataikba szívvel, bízva mentek bele, és közelségre, eleven érzelmi élményekre vágynak, tehát akik a férjükre mutogatnak, aki azért tartsa el őket (“anyagi függésben tart és még meg is akar erőszakolni!” műsor), miközben csalják és lenézik őt, vagy játszmáznak a szexszel, mert ők mekkora királylányok, de elvárják a hűséget, azok ne használják fel e muníciót.

Önigazolást nem szállítok (többé) a trükközőknek, de ha neked benne van a szíved, akkor vedd észre, mi zajlik. Bővebben…