lesznek, mert itt a tél, mondjuk ma (és itt) felháborítóan aranyló és hívogató az ősz, de nemsokára kopárak lesznek a fák, és csak a tenyérben melengetett gyömbértea meg a blog lesz a vigasz.
Ú, ez kiömlött. Váltsunk regisztert.
Nekem óriási vigasz ebben az élethelyzetben, hogy vagytok, és hogy olvastok, kommenteltek. Bővebben…
Zuhog is, csöpög is, szemerkél meg szitál (lent Bel-Budán nyálka, idefenn patetikus angol romantika ez is, köddel), de ma mégsem értem be az ovis tartozások rendezésével, edzőtermi futással (röpke hat kilométer), szaunával (dörzsszivacs! nem felejtettem otthon!), banki ügyintézéssel, csekkbefizetéssel (lakbér, Magyar Narancs-előfizetés), a páros kolbásszal, borjúcombbal, töpörtyűvel (Balogi húsboltja, csakis), az ötmagos kenyérrel és a tejszínnel, na meg a kétszer vajas kunkori kiflikkel (mindezeket a zsíros élelmiszereket már a kicsivel szereztem be, aki gumicsizmában és más rajzfilmkellékekben jókedvűen jött követhetetlen utamon). Olyan rég jártam a világban, nem volt mindez elég, rámugrott (hátulról!) egy Esterházy torta is. Bővebben…
Szia! Anyukám hívta fel a figyelmemet a blogodra, ami kíváncsivá tett, de őszintén megmondom, nem mindig értünk egyet. Ettől függetlenül jól írsz, még ha nekem kicsit erőltetetten polgárpukkasztó is vagy. De mindegy, mert ez éppen ezért érdekes.
Viszont: hogy kell érteni ezt a bejegyzést? Mert ha akarom, akkor akár úgy is érthetem, hogy húzzon innen mindenki, aki nem ért 100%-ig egyet Veled (köztük akkor én is). A trollok oké, de mi a helyzet az építő kritikát megfogalmazókkal?
Úgy kell érteni, ahogy a címe mondja: üdvözlet. És: csak az olvassa.
Hogy az anyukád ajánlott, az meglep és nagyon örülök neki.
A világképem koherens, egymást magyarázza cigányügy, a női lét, az autótlanság; részletesen, árnyaltan írtam le, lehet vitatkozni vele, de leszólni, minősíteni, személyeskedni nem ér. Azért írom ezt, mert a fanyalgás, érvek nélküli, névtelen fújolás immár össznépi sport lett. Szeretném, ha én dönthetném el, ki a troll és mit tartok építő kritikának, nem az írója. Nem is tudom, egyetértek-e olyasvalakivel, akit nem is ismerek, se a véleményét. A fősodor véleményét ismerem, és köszönöm, elég volt, ezért lett a blog is.
Sok minden letisztult az évek alatt és az egyenlőtlen kapcsolatban élő nőkkel való munkámban, és azt is tudom, hol és hogyan fejlődhetek, meg hogy miben kellene. Csak akkor tudom elfogadni, megfontolni a kritikát, ha az nem annyi, hogy én túl nemtudommilyen vagyok (nekem meg ő a kevés). Ha sok munkát tesz bele az írója, ha annyira fontos neki a téma, mint nekem, és ha hajlandó az elemi szakirodalmat is elolvasni, például hogy mi segítene a cigányokon vagy miért maradnak a nők a szar kapcsolataikban.
Tudjuk jól, hogy ezek, amiről írok, nem népszerű témák, nem ezt írja a dívány, sem a Nők Lapja, nem ezt tanácsolja a nagynénénk. Valamiért mégis sok ezren olvassák a blogomat. Várható a kritika, kapom is, de szeretném, ha nem kettő bejegyzés után kenné oda valaki az ötsorost, amelyben teljes életmódon és világképem megreformálására szólít fel, valamint személyeskedő és áldozathibáztató módon a traumáimat meg a nemi életemet firtatja — ezt tették eddig az életem szereplői, és arra reagálok én így, a bloggal, és ha most, ezek után is ugyanazt kapom, akkor inkább nem kérek kritikát, köszönöm. De ez nem annyira egyedi kérés: személyes blogot senki nem azért indít, hogy jól megmondják neki, mit gondol rosszul. Kommentelni nem emberi jog. Az után írom ezt, hogy a fórumon szétszedtek.
Szeretném, ha valóban azzal vitázna a kommentelő, amit én írok, és nem a saját fantomjaival. (Lesz majd érvelési stratégiák sorozat is.) Aztán itt van a kettőnk (blogíró és kommentelő) viszonyának kérdése. Ez a blog itt van és marad is, itt vagyok rajta a fotóimmal, az élettörténetemmel, háromszázhúsz bejegyzéssel. Megírom, ami kiforrott, esetleg egy sorozat darabjaként, más bejegyzésekre, cikkekre utalva, és akkor erre jár a kommentelő, aki nekem egyetlen e-mail cím, semmit nem tudni róla, elolvas egyvalamit vagy ötöt, és megmondja jól, majd eltűnik. Úgy könnyű. Miért engedjem ide, miért töltsem vele az időmet? Miért akar engem bármire megtanítani ő, aki azért jött, hogy itt olvasson?
Ez az aszimmetria a blogíró és a kommentelő között óvatosságra kell intsen. Ti láttok engem, de én nem látom az olvasóimat, csak aki ad magából, és vállalja a megnyílás kockázatát. Tőlük a kritika is más, most például oolának van nagyon igaza gesztusügyben. Igazán adekvátan saját blogon lehet kifejteni a véleményeket, saját tematikával. Én jelenségekről írok, nem ismerem a kommentelőt, ő viszont arról ír, hogy én, a személy miért írok ilyeneket — hogy ezt leírhassa, arra az én blogom ad neki helyet, és mindezt az én olvasóim előtt teszi. Mert irritálom, mert valóban másképp gondolja, vagy mert találva érzi magát.
Nem vagyok polgárpukkasztó, a szabadság lehetőségeit keresem nagyon esendően, és nem állok rosszul. Ezer fölötti olvasó mondta az alig hat hónap alatt, hogy végre, és köszöni, és változás indult az életében. Nekik adhat ez a blog sokat, a többiek meg keressék meg a maguk helyeit. Én nem vitázni szeretnék, ha igen, elmegyek kommentelni máshová.
E-mailt is lehet írni: csakazolvassa kukac frímél pont hu, de sűrű az életem, nem biztos, hogy reagálok.
Mitől lesz népszerű egy bejegyzés? A jó Isten tudja. Nem a legkimunkáltabbakat olvassák sokan, nem a legfontosabb témákat, legkiáltóbb tiltakozást, és nem is a vicceseket. Azt olvassák sokan, ami elterjed a facebookon. Bővebben…
Kedves új olvasóm! Azért indítottam a blogot, hogy a sajtóműfajok és a szépirodalom közt cikázva fontos jelenségekről írhassak, leginkább a magam örömére. Szemléletesen, kontrasztosan, felháborodottan és viccesen. Nagyon hamar az derült ki, hogy ez tömegeket érdekel, sokaknak tetszik, és néhány olvasónak meg napi betevő. Ennek nagyon örülök. Ők is örülnek. Kérlek, ne rontsd el az örömünket.
Mit akarok ezzel az egésszel? Nem akartam én eredetileg semmit. Megfigyelek, írok, mindig is írtam. Aztán sok visszajelzést kaptam, hogy ez jó, segít. Most már ebből merítem az erőm. Igyekszem olyasmiről szólni, amiről nem szokás, vagy nem így.
Én nem vagyok vezető típus, nekem nem megy a jó ügyért való szervezkedés se, nem tudok horgolni és nem érdekel a feng shui: azért írok, és azért így, mert ez való nekem, ez jön belőlem. Az viszont lehet, hogy ez nem a te helyed. Az igazat megvallva, kevesek helye ez, épp mert nem úgy és nem azt mondja, ami ömlik ránk mindenhonnan. Aki viszont visszajár, az nagyon szeret itt lenni.
Egyoldalúnak tűnik? Nézz szét a blogon, a címkék alapján és az archívumban. Sok minden van itt. Jó itt! És ha nem, hát akkor máshol jó. Csak jó legyen. Hallod?
Ha bánt, zavarba ejt, olvasd el még egyszer, aztán nézz a blog címére. Nem vagyunk egyformák, de komolyan kérem: csak az olvassa. Én szóltam. Ez nem a feszültséglevezetés helye. Ne kapkodj. Kérlek, ne gyalogolj át a blogomon: az arctalanság becsapós. Ember írja ezt mind, sok munkával. Ha először kommentelsz, ne szakadjon be az ajtó, köszönj előbb, nézz szét. Nem szeretném, hogy itt olyan fajta vita legyen, mint a fórumokon. Mégpedig azért nem, mert ez nem fórum, hanem egyedi, nagyon személyes blog, ami azt is jelenti, hogy én a vásárra vittem a bőrömet, és ha arra reagálsz, amit írtam, ha érdekelt annyira, hogy elolvasd, akkor tartsd tiszteletben a munkát és a bőrt. Neked ez egy blog, talán elfelejted holnapra, nekem viszont a blog. Kérlek szépen, úgy fogalmazd meg az ellenvéleményedet, hogy ne legyél arrogáns, ne minősítsd se az írót, se a kommentelőket, ne provokálj, és ne a feltételezéseidre alapozz. Ne fojtsd bele a szót azokba, akik itt végre leírják, amit sokáig nem, akik kérdeznek, ne vedd fel a mindentudó szerepét, ne szakértsd meg őket, sem engem, mert nem kérünk tanácsot, és nem akarjuk, hogy megint valaki megmondja, hogy mi nem gondoljuk jól. Épp ez ellen indult a blog. Ők így, úgy, amúgy — te meg emígy: ezeregy módja van annak, hogy lerohanás nélkül, árnyaltan kifejtsd a véleményed. Aki jót akar, az mindenekelőtt hisz a másiknak.
Az első komment nem jelenik meg azonnal: előbb megnézem, szidod-e valamimet. A fröcsög, sárdobálás, általánosít, férfigyűlölő, megkeseredett és hasonló szavakat tartalmazó, felháborodott, fölényes, durrbele kommenteket, illetve a fiktív e-mail címet tartalmazókat eleve be sem engedem.
Itt most frissítek (január 19.), mert nagyon bánt, ami történt, és van tanulsága. Élesen reagáltam tegnap, mert elegem lett, és az olvasó megbántottan távozott. A tanulság az, hogy ne szólj úgy hozzám a kommentben, mintha régóta ismernénk egymást, vagy egyforma lenne a helyzetünk: meglehet, te mindent tudsz már rólam, kibelezted a blogot, de én nem látlak, és nem tudhatom, ki vagy, meg hogy milyen szándékkal jössz. Nem az a szólásszabadság, hogy itt bármit mondhat az olvasó, hanem az, hogy nyithat akármilyen blogot, és ott elmondhatja. Egyáltalán nem jár semmi pusztán azért, mert blog, internet meg erre jártál: sem az, hogy kommentelj, sem az észrevételek, a segítő kritika, sem az, hogy azonnal megbízzam benned. Az első komment nagyon érzékeny pont tehát, meglehet, nem tudsz ugyanúgy bekapcsolódni a társalgásba, mint a régiek, hiszen nem ismerünk, és van jó néhány trollunk is. Így ha jóakarattal adsz tippeket, az is tűnhet fanyalgásnak, ha csak ennyi látszik belőled, és te magad rejtőzködsz. A tanári példát itt idézem. Időigényes, nem értelmezhető nekem a jó szándék sem, ha nincs meg valamilyen minimális kölcsönösség. Nem egyszerű helyzet ám, hogy én ennyire látszom, te meg egyáltalán nem, és nem mindig veszi jól ki magát, ha ebben a felemás viszonyban akarsz segíteni nekem.
A másik, hogy én itt nagyon középen vagyok, sok visszajelzést, dicséretet kapok, ami szükségképpen gyanakvást, kérdéseket, kukacoskodást, irigységet és utánozhatnékot vált ki néhány olvasóból. Nem keresem a népszerűséget, nem ez a célom, de hidd el, ezzel jár, ha valaki járja a saját útját, és valamit kitartóan csinál. Tettem érte eleget: kifordítom még a patkóbelemet is itt, és teljes munkaidőben írom a blogot. Próbáld ki, írj te is!
Ez azt is jelenti, hogy nem szaladok egy-egy olvasó vagy a tetszése után, nekem nem büntetés, ha nem olvasol többet. Nem is csak azért, mert maradnak elegen, hanem azért, mert a blog lényege az, hogy nem kötök kompromisszumokat, hanem befelé figyelek: az én vezérem bensőmből vezérel. Aki ezt önzésnek, önfejűségnek, gőgnek érzi, tényleg jobb, ha a ve.lveten olvas. Hamar kiderül, ha egy kommentelő kötekedni, kíváncsiskodni, méricskélni, kukkolni jön, és igen hamar rosszul fogja magát érezni (és épp a troll az, aki erre gerjed). Az elejétől a saját intencióimat követtem, és ezt tenném akkor is, ha újra ötszáz vagy öt olvasóm lenne. Ne hivatkozz arra, hogy “de hát az olvasó is számít”, “olvasó nélkül nincs blog”: számít, azért ilyen a blog, de lehet, hogy neked így nem tetszik — akkor én nem tetszem, a bensőm. Mindenesetre nem vagyok cirkuszi majom, ne gyere mindenféle kívánságokkal, igényekkel, és ne akarj meggyőzni, hogy az egész, amit csinálok, hülyeség.
A blogot ingyenes wordpress blogmotor irányítja. És az ilyen, amilyen, nem tudok túllépni a keretein, nem tudok bármit megváltoztatni rajta, és egy idő után elegem is lesz a technikai bíbelődésből, mert feszít, hogy írni szeretnék, dizájn meg beállítások helyett tartalmat előállítani. Ha olvasol, tudod, hogy élek: folyton mérlegelnem kell, mire van időm. Szeretném, ha a bejegyzésekre és a kommentekre lenne. Ezért ne kérjetek technikai virtuozitást, elég sok mindent tud a blog így is. Fedezd fel, esetleg kérdezz.
Sajnos, a rendszer önkényesen tesz néha spamek közé egy-egy kommentet. Ugyanez a helyzet az e-mailekkel is. Ne bántódj meg, ha nem írok, vagy csak később; ha választ vársz, a legjobb, ha újra elküldöd a levelet, mert könnyen elkeveredik.
A fejlécben és a bejegyzésekben látható fotókat én készítettem vagy valamelyik családtagom, ismerősöm, és minket ábrázolnak. Nem nagyon használok illusztrációkat máshonnan; ha igen, jelzem a forrást.
Kérlek, ne linkelj ellenséges, buta közegbe, és arra még inkább, hogy ne szedd le se a bejegyzéseket, se a fotókat: a szerzői és személyiségi jogom védi őket, nem szeretnék idétlen helyeken találkozni velük.
Eddig a frissítés.
Ne idealizálj, előre megmondom: nem olyan vagyok, ne csinálj belőlem hőst, mert az ilyesmi inkább rólad szól, és könnyen átcsap az ellentétébe. A kapcsolatunk, mivel te olvasol engem, én látszom, szükségképp aszimmetrikus, és ez sem gőg, de nem mindenki viseli jól. Ha magaddal van válságod, ha van egy lyuk benned, de én nem illek bele, ne rám haragudj.
A jelszavas bejegyzésekben életem személyes részleteiről írok. Nem könnyű olvasmány. Nem szeretnék kukkolókat, és ott se minősíts. Jelszót egyszer lehetett rejtvénymegfejtéssel szerezni, novemberben (vö. a budai kutyavásárral): tömegek kattintgattak aznap, és azoknak a bejegyzéseknek az olvasottsága is mutatja, hogy sokaknak sikerült. Örülök neki. De ezt is a szememre hányta az előbb említett olvasó, hogy ha zavar, “legyek körültekintőbb”. Nos, semmire sem megyek a kárörvendő fölényeskedéssel, nem hiszem, hogy ha tényleg érdekelnek a személyes történeteim, ha te vagy kíváncsi rám, akkor jól kéne fogadnom, hogy pattogsz és kritizálsz. Én megnyíltam, téged érdekel; légy tapintatos.
Meg aztán azóta jött néhány troll. A megfejtők is láthatták a két rejtvény-jelszavas bejegyzés olvasása után: ott sincs semmi különös, legfeljebb fájdalmas és szépirodalmi szövegek, én pedig újra azoknak adok jelszót, akik írnak nekem. Mostantól minden jelszavas bejegyzés ezzel az egy, új jelszóval működik. Ezért ne tegyél panaszt, ha nem működik a megfejtett jelszó. Akkor egyszerűbbnek tűnt a férjem utolsó heteiben a rejtvény, mint egyesével írni a kérelmezőknek.
Hogy kinek adok jelszót? Annak, aki kér (ír nekem a facebook-profilon: facebook.com/csakazolvassa, vagy e-mailt: csakazolvassa kukac freemail pont hu), a legszívesebben annak, aki látszik itt, régóta olvas, kommentel és magáról is elárul valamit. Amit ott olvasol, azzal visszaélni, ellenem fordítani olyasmi, amire Danténál külön bugyor van.
Ha tetszik a blog, ha fontosnak tartod, ha szeretnél segíteni, támogatni a blogot, a főoldalon, a bal szélen, a naptár fölött találod: hívj meg egy kávéra. Sok kicsi sokra megy: talán lehetek olyan blogger hirdetések nélkül is, akinek ez már nem csak hobbi. És talán lehetek egy kicsiny szavazat abban a problémában is, hogy legyen-e ingyenes az internetes tartalom úgy általában, illetve fölözze-e le a hasznot a hardvergyártó és az óriás keresőrendszerek.
Minden adományért hálás vagyok, sajnos, nem tudom egyesével megköszönni. Viszont nem vételára semminek: csak azért lehet cserébe gesztus, hogy tetszett, adott neked az, amit itt olvastál. Nem célom a megélhetés, legfeljebb megrendítő megkönnyebbülés, garanciája annak, hogy sokáig lesz blog.
Imbuszkulcs az. Az Imbisz meg a Blahánál volt.
Nektek is vannak ilyen szó-vakfoltjaitok?
Most jövünk haza esküvőnk színhelyéről, ez a mi nyaralásunk, de nem vettétek észre, hogy már napok óta nem vagyok, ugyi?
Kutakodjatok az archívumban! A május-április megannyi kincset rejt. Vagy a fönti menü, különb-különb alfajok, vicces annak, aki azt szereti, avagy nyelv, irodalom, társadalom.
Melyik a kedvenc bejegyzésed?
A szegény amiért a nő nem 2. bejegyzésem ma felhívott telefonom, és üzeni minden kedves és kedvetlen olvasónak, hogy nagyon nehéz úgy élnie, hogy mindenki csak az idősebb testvérét, az 1.-et olvassa, kétszer annyi kattintást kap!, és haragszik rám, az anyukájára, hogy mindig együtt linkelem őket, 1.-et először, pedig ő úgy gondolja, őbenne van a lényeg, és én is így gondolom titkon, legyetek belátóak!
Lezárult a költőverseny és a két szavazás. Bővebben…
És megkönnyebbültem nagyon.
13:41-kor új bejegyzés!
Lesz helyesírás is!
A facebookon blogtalálkozó!
Egy kis színt viszek a hétköznapokba: új képek vannak, ezeket a férjem és én fotóztuk. Nem tudunk fotózni, nem azért, vagyis ő igen, de nem hivatásunk, csak annyi a képek értéke, hogy személyesek.
A dőlt sírkövek: Balf, ahol Sárközi Györgyöt és Szerb Antalt és más kiválóságokat gyilkoltak meg a származásuk miatt. Az írótáblák elrepedtek, de az égre lehet írni — üres.
A ködben úszó fa: tanulni kell a téli fákat, ahogyan talpig zúzmarásak. Itt a kertünkben is lehet tanulni.
Szoptatós kép: Ausztriában, Ruszton készült 2008 koranyarán. Nem, nem dohányzom.
Láblógatós: is itt, a Fertő-tó vize, és akkor még jártam pedikűröshöz.
Puttó, építészeti motívum a kovácsoltvas kerítésnél: élő gyerek, Jakab maga.
Könyvek, gyümölcsök: ezt a sorozatot a top 10 — kortárs magyar próza kedvéért készítettem.
Cseresznyék: volt egy ilyen papucsom, meg esernyő is van, Benetton. A papucs megkopott, kísérleteztem én is cseresznyefotókkal, kár, hogy nem éles.
Galambok: esküvői kép, Fertőrákoson, a polgármesteri hivatal erkélyén. Babajakab is a hátamon van ám. Új nevem is lett.
Futóbab: mint valami csomagolópapír, nem? Akkor még nem pusztult ki.
Slagszivárvány: mindennap locsolnak, édesek, én meg két bejegyzés között fotózom őket.
A torony: hát ez szép, nem? Íróknak való. Nem én lakom benne, ám majdnem egy költő -zött bele.
Lépcső: ez a miénk, ezen mennek piknikezni, homokozni.
Víz mellett csecsemőemelés: ez meg a Tisza-tó, Johanna öt hónapos, és én kövér vagyok.
Több olvasóm javaslatára összeállítom a saját top 10 magyar líra-listámat. Persze sose tíz az, meg a sorrend is esetleges, de valahogy hívni kell.
Nem lenne nagyon izgalmas, ha ti is készülnétek rá? Mondjuk péntekig, Bertalan-napig? Egyszerre tennénk közzé? Ha e-mailben elküldöd, csakazolvassa kígyó freemail légyszar hu, hű, mennyi spamet kapok mostanában, beteszem a bejegyzésbe, amelyet 25-én, szombaton reggel teszek közzé. Jó így? Javaslatokat is kérek, várok, hogy hogyan legyen az egész.
Először akartam külön Nyugatot, meg régi magyart stb., de egybe legyen mégis: magyar nyelven írt versek, esetleg költői korszakok, költők indulhatnak, olyan költők, akik már meghaltak. (És Tandori.) A verscím és a szerző elég, majd megkeressük. Egy költőtől jöhet több is, mert nagyon nehéz választani. És a legfontosabb, hogy nem tájékozottság-verseny, nincs semmi más szempont, csak az, hogy nagyon megérintett, tetszett, sajátos hangulata van.
Én leszek, én tényleg, csak most kaptam egy remek munkát. Egy kicsit a bloggal is összefügg.
Egyszerűen nem hiszek a szememnek. Elmegyek strandra, és mit látok? Ezer-bezer, ahogy a fiam mondaná, új olvasó. És mindez a facebook jóvoltából. Onnan jött a sok kattintás, és az ottani visszásságokról szólt a bejegyzés. De még Myanmar is odatette magát. Argentína! Izland.
Maradjanak velünk!
Leállt a freemail, nem tudok üzenni, elnézést kérek. Akinek tudtam, a férjem címéről vagy a facebookon küldtem jelszót.
Az mondjuk nehéz, amikor egy ismeretlen férfi annyit ír, hogy ő rég olvas már, és kér jelszót. Udvariasan egyébként, de semmi mást. Olyan névvel van valaki a facebookon, egy kép alapján kéne döntenem, írni sem tudok neki, meg egy cég vezetésében egy másik. Nem látom a saját határaimat. Az biztos, hogy aki eddig aktív volt, abban megbízom akkor is, ha sosem láttam.
Nagy a habzás a jelszó körül, de fontos, hogy tiszta legyen: EGYETLEN JELSZAVAS BEJEGYZÉS VAN eddig, nem tárul fel semmilyen új rész a jelszótól. Az az egy pedig a szexről szól, és többen hülyén érzik tőle magukat. Mások meg a jelszó lététől. Ez az én szabad, saját blogom, rengeteg támogatást és gyomorreszkettetően szép visszajelzést kapok, és mégis, kényszerek között mozgok itt is, állandóan agyalnom kell.
lesznek, mert nagyon sok az olvasó és csak egy részük látható, és nem mindenki jó fej meg intelligens ám, amint a miről írjak? egyéb válaszaiból is kiderül.
Nehéz pillanat ez. Nem akarok senkit megsérteni, de jelszót annak adok, aki
kér, ÉS
már itt volt korábban is, esetleg meg is mutatott magából valamit ÉS
bízom benne, ami annyit jelent, hogy nincs okom nem bízni benne.
Kérlek, de tudom is, hogy nem éltek vissza a jelszóval.
Nem adok jelszót olyannak, akivel a barátin túlin egyéb, pl. üzleti viszonyban is vagyok, vagy a tanítványom volt.
Ez lehet, hogy csak erre a mostanira érvényes, mert ez tényleg mélyfúrás. Majd szólok, ha máshogy gondolom.
A csakazolvassa kukac freemail pont hu-ra írjatok a megjelenés után, ami éjfél után lesz. Vagyis volt.
Már írtam a fehér elefántról itt, de idézem is: “…a fehér elefántot a maharadzsa adta tisztelete jeléül a dúsgazdag brit utazónak. Ritka, értékes, gyönyörű, visszautasíthatatlan, de az utazó tönkrement az etetésébe.” A fehér elefánt csodálatos, sosemvolt, pompás ajándék.
A blogom fehér elefánt. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 