Már írtam a fehér elefántról itt, de idézem is: “…a fehér elefántot a maharadzsa adta tisztelete jeléül a dúsgazdag brit utazónak. Ritka, értékes, gyönyörű, visszautasíthatatlan, de az utazó tönkrement az etetésébe.” A fehér elefánt csodálatos, sosemvolt, pompás ajándék.
A blogom fehér elefánt. Elképesztő, mit tud. Naponta meglep.
És folyton enni kér. Olyan tápokat kell beszereznem Malajziából, a nevüket sem hallottam soha, a hajó ráadásul elsüllyedt idefelé, ezer bajom van.
Írok, mert ez tudatállapot. Olvasok is, sokat, szövegek bűvöletében élek. Folyton eszembe jut valami, izgalom és öröm megírni, és, ahogy többször utaltam rá, néma esték vigasza is a blog, hajnalig nyúló pótcselekvés a rettenetben. Mert nem volt itt az, akivel intenzíven kommunikálnom napi rutin volt. Lett helyette más intenzív, másképp, és én nem sírtam, vagy alig. (Nem, nem szeretném, ha most azt mondanátok, netán gondolnátok, hogy akinek a férje ennyire beteg, az miért ezzel foglalkozik. Köszönöm, én nem kérek több SHOULD-ot. Úgysincs soha SHOULD, úgyis mindig csak az van, ami van, sima bare infinitive, esetleg -s raggal.)
Mindez nem csak én vagyok: újságírás ez, mert jelenségeket, tipikusat, társadalmi összefüggést látok mindenhol. Újságírás, sok személyes elemmel, személyes műfajokban, néha szépirodalmi eszközökkel, meg az interaktív web 3.0 csodálatos technikáival. Nem mindig akkor írok, amikor ti látjátok a bejegyzést, nehogy már itt üljek egész nap, most már nagyrészt szép, egyenletesen elterített, időzített bejegyzések kerülnek föl, még szeptemberre is jutott, alvásidőre vagy este vagy reggeli kávéhoz állítom be. (Vö. nem fogod bírni.) (Nem fogom.)
Megszüli rég túlhordott énem. Igen, már nagyon régen készülődött ez. Eredetileg az írás volt a nagy élmény, az volt a szer — most az a minimum, és a visszajelzésektől függök. No, hát ez gáz, írom a blogot és ő ír engem, ezt is a férjem írja a versben, de hát ez van. Jó, ahogy villog a kis narancssárga bubi: új hozzászólás jött. Jó egy kedves mondatot olvasni, és egy vicceset reagálni. Közben kávé, csakis. De van, hogy utánamegyek a megosztásoknak is a facebookon. Tízből hétszer hájjal kenegetés (“a hájjal kenegetett eretnek jobban ég”, Nádasdy Ádám), háromszor meg: ej, a mindenit, mit nem kérnek számon rajtam, hát hiába fogalmazok árnyaltan és viccesen? Egyrészt, és ez bánt a legjobban, a reflexszerű, buta fanyalgás, a leszólás mint társadalmi norma, olyanoktól, akik nem írnak blogot, nem is értik, az minek. Meg hogy miért nem idéztem mástól is, attól, akire ő gondolt. Vagy hogy neki miért nincs nemi élete és akkor neki mi lesz a lányával, hát mit képzelek. Hogy akkor szerintem be kéne avatkozni a gyerek nemi életébe, hát az borzasztó. Első reakcióm, hogy mi lehet annak a fejében, aki erre jutott azt a bejegyzést olvasva. Akárhogy is, jobban járok, és ez a második reakcióm, ha ezekből tanulok, hogyan írjak úgyabbul, még telibe találósabban, világosabban. Ha nem megy át, változtatok (Endre!). Már figyelek, mi lehet sértő, mi vicces, mi túlzás. Ez a nagy különbség az asztalfiók-művészet és a népszerűblog-írás (mozgószabály Áginak) között. Ez pörget, de folytonos mérlegelésre késztet. Az nagyon tiszta és gyanútlan állapot volt, és nem is ennyire produktív. És egy csomó nehéz érzelem: képes vagyok kívülről szemlélni magam, elhinni, hogy sokaknak ez a blog érdektelen, másoknak meg ellenszenves, és korrektül beteszem a szavazásba a rám nézve dehonesztáló választ, titkos félelmemet, és aztán sírok, hogy azt is választották, négyen, hogy nőne kolbász az orrotokra.
Amúgy meg az derült ki az első szavazásból, miszerint lehessenek-e jelszavas bejegyzések, hogy meglepően kiterjedt a fan-olvasótábor, a függők, akiket tényleg érdekel, és jönnek. Tényleg nem ez volt a cél, nagyon örültem.
Ez azt is jelenti, hogy többé nem írok úgy, mint április közepétől, az első bejegyzéstől körülbelül május közepéig. Ahogy naplót írtam, a magam örömére, statisztika-szűzen. Most már reagálok, már elvárások szegeződnek felém, nem sírok, ez ilyen, milyen lenne. Bizony látom, meg is írjátok, melyik téma, melyik gesztus az élvezetes, a menő, mitől ugrik a grafikon. Akkor még rémületesen kitárulkoztam, egész gázos kamaszlényemmel és szövevényes családi konfliktusainkkal. Aztán májusban a nő vagyok, vagy mit megosztották vagy százan, júniusban az amiért a nő nem 1–2. és a mitől féltjük a gyerekeinket? lett váratlanul népszerű, akkor robbant a bomba és megkétszereződött-háromszorozódott az olvasottság, de nem egyszer, hanem minden héten. No, akkor sietve levettem a ránk meg a művész úrra nézve terhelő két bejegyzést, és felmerült a jelszó-ötlet.
Akkor még a dőlt betű is túlzásnak tűnt, ma szavazást készítek, képet és videót linkelek.
Most is.
Nem tudsz mindenkinek megfelelni; aki nem érzi az ízét, annak kár magyarázni. Jó, nagyon jó, tényleg. Az elején és most is.
KedvelésKedvelés
Bár valószínűleg tisztában vagy vele: azt osztjuk, ami “fb-képes”. Több egyéb bejegyzés megmarad magunknak, hiszen nem teregetem ki a bejegyzés által a facebookon (ugye, így is jó, nem csak kötőjellel?), hogy mi megy végbe bennem, az életemben. Ahol az ismerőseim számára egyértelmű lehet, hogy ez jópofa írás, de nem egy az egyben rólam szól.
KedvelésKedvelés
Kötőjellel nem jó. A blogot magát, a főoldalt linkelni is kínos?
KedvelésKedvelés
Nem kell mások tetszését keresni. Ez egy szubjektív, személyes műfaj, akinek nem tetszik, (kapja be) ne olvassa. Nem kötelező.:) A kommenteket is lehet törölni, nem kérhet rajtad számon senki semmit. Ez a TE világod és te szabályaid szerint működik.
KedvelésKedvelés
Vágom a mozgószabályt, mármint passzívan: ha szólsz, mindig értem, látom, hogy ez az. De aktívan még sosem kaptam fel rá a fejem, és nem vettem észre, hogy alkalmaznám. Remélem, jön az is.
Máskülönben olvaslak folyamatosan. Jó a szúrópróbád. És egy-egy hozzászólásom eltűnik az éterben, amit nincs lelkierőm újrapötyögni. Bizonytalan így telefonról nyomni. Remélem, ez elmegy!
A gyűjteményedbe küldöm: “időnként egy-egy” (hozzászólás eltűnik). Jó? Nekem teszik.
KedvelésKedvelés
Ritka a mozgószabályos szó,
mint az anális orgazmus,nekem is csak háromnaponta jön össze. Háhháháhá…!KedvelésKedvelés
hirdetőújságnál dolgozva bezzeg mindennapos eset: családiház-rész, téligumi-garnitúra, angolnyelv-tanár
KedvelésKedvelés
Mármint hogy tautológia? Nem, szerintem nem. Nem gyakran, és ‘each’. Többiek?
KedvelésKedvelés
Őszintén szólva valahogy eszembe se jutott a blogot magát megosztani facebookon, de nem is tenném, túl nagy falat oda. Ha odáig jut egy ismerős, hogy a megosztott bejegyzést megnézi-elolvassa, már tudja hova rakni magában a blogot, esetleg ottragad, így vagy visszatér, vagy nem.
Ugye, nem sértődtél meg azon, amit írtam? Tényleg csak azt akartam érzékeltetni, hogy pl. azért nem osztunk meg egy-egy “kemény” írást, mert – bár annyira ütött, hogy megszólalni sem bírunk – kiolvashatják belőle, hogy mondjuk a válás körül járnak a gondolataink. Azt megbeszéljük a barátnőinkkel, de nem rakjuk ki nemtudomhányadik ismerősünknek.
De hogy még egyértelműbb legyek: a bejegyzések facebookos megosztása nem egyenesen arányos a tetszettséggel, mert lehet, hogy egy-egy bejegyzést meg sem osztottak, mégis brutálisan erős felismerést tett sokaknál.
KedvelésKedvelés
Semmi sértettség, dehogy, csak meg akarom érteni az olvasói logikát. Nem a facebook a mérce, csak néha nem értem, miért azt osztják meg annyian, mást meg nem. Én senkit nem kérek lájkra, nincs is ilyen funkció, csak megosztás.
KedvelésKedvelés
Nálam a pillanatnyi hangulatom függvénye, mit osztok meg innen és mit nem. Eddig két-három bejegyzést linkeltem; azok akkor és ott nagyon megérintettek. Volt olyan is köztük, amit napokkal a megjelenése után, többször újraolvasva találtam fb-ra valónak.
KedvelésKedvelés
Azt viszont még mindig nem értem, hogy ama bizonyos csillagos szó előfordulása a szövegben miért akadálya a megosztásnak…..mert mit gondolnak a többiek, hogy ilyet olvasok? vagy….?(semmi hátsó gondolat, csak nem értem. tényleg.) Mert ugye azt nem én írtam, és az írás nem engem minősít, ha történetesen prűd vagyok….de ha meg nem, akkor meg miért? Te érted ezt?
KedvelésKedvelés
Nem, azt tudom, hogy vannak érzékenységek, másoknak máshol, amelyeket tiszteletben kell tartanom.
KedvelésKedvelés
respect. érthető.
KedvelésKedvelés
Jó a blogod.
Néha túl fekete-fehér szemléletű, néha kinyilatkoztató, néha dühítő, de jó.
Mindig gondolkodtató.
Tutko
KedvelésKedvelés
Köszönöm. A fekete-fehér, a monokróm: eszköz. Olvass színházról, életmódról, vagy a múlt címke alatt, ha néha pasztellre vagy bíborvörösre vágysz.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: tortát vettem | csak az olvassa
No, ezt most mitől olvassák éjfél óta ennyien?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: miért nincs mosogatógépem | csak az olvassa