Ez a sorozat olyan gondolati sémákról és hiedelmekről szól, amelyeket készen veszünk át, és saját véleménynek, narratívának hisszük. Első rész: vizsgáld felül mindazt, amire nem te jöttél rá, mert manipulációs eszköz!i
Második rész: a szenvedés mint produkció a neten előadva valós mondandó és kvalitás helyett, amikor az önsajnáltatást, a képzelt vagy eltúlzott betegséget fegyverként használják.
A nemtehetróla-nemszabadbántani narratíva ez a második rész: nem, nem kell a magadénak érezned senki történetét, nem kötelező bevonódnod, “együttérezned”, és ez nem azt jelenti, hogy gonosz vagy. Nem kell semmi különöset gondolnod sem: nem kell VAGY ide, VAGY oda (a szenvedő mellé) állni, ez a “két tábor” is netes torzítás. Senki ne válhasson betegségek mögé bújva bírálhatatlanná, mert akkor embereknek tömegesen lesz érdekük szarul lenni.
*
Az emberi egyenlőség a francia forradalom hármas jelszavának egyike.
Az emberi egyenlőséget itt Euroatlantiában abszolútumként értjük, pedig csak egyfajta értelmezési keret. Léteznek versengő nézetek – és főleg gyakorlatok, mivel az egyenlőség főleg szépséges elv, minden jó szándék ellenére is pusztán ködös eszmény. Bővebben… →
Láss csodát: a blogger rövid posztokat ír!!! (Ami nem könnyebb, de legalább a gondolatömlések húzásának keserves húsz perceit megspórolja.) (Nem sikerült.)
Mi a rövid? 500-800 szó. És a hosszú? 2000 a lélektani határ, témától függ, de a 3000 már biztosan. (És ez most 2143!)
Azt akarom, hogy tudd. Hangos kritikusnak lenni nagy teher, hiába fogalmazol szépen (és pont ezért nem is érdemes): gyűlölködőnek nevez és széttép az érdekcsoport.
Nekem már mindegy. Én szívesen vagyok az, aki szól.
KÉPZELJÉTEK, MOST RÖVID POSZTOKAT FOGOK ÍRNI! (De a hosszúakat is el lehet osztani több napra!)
*
Annyiszor jönnek ezekkel…! Belegondolsz, hogy igazak-e? Hogyan gyere rá a hamisságukra? Hogy mi van mögöttük? Sőt, arra, hogy ezeket nem is te gondolod? És: hogyan korlátozzák ezek a józan ítéletedet?
Egy: elnevezési kényszer. Minden apró történést, gyarlóságot elnevezéssé és állapottá, betegséggé fontoskodnak. Mert akkor ez nem sima gyarlóság, önzés. Nem tehet róla, nem ő a hibás – az a hibás, aki nincs rá tekintettel!
Azzal merjél vitatkozni, kritikusnak lenni, hogy ő beteg! De újabban azt is elmagyarázzák, hogy a betegség nem is betegség, hanem normális verzió, pusztán állapot. A szivárvány minden színében. “Sokféle test van és mind szép”, hangoztatják egyértelműen patologikus kövérek. Nem baj, és nem kell meggyógyítani – ezt AIDS-re is mondták már, és a wmn.hu adott neki teret: nem a HIV a baj, hanem a társadalom előítélete! Azaz: te alkalmazkodj, és ne merd őket bírálni. Vagy tényekkel jönni.
Na, ki a felsőbbrendű?
Külön aleset a “neurodivergens” elitkedés, amikor mutogatják az agyukat:
“nem hülye vagyok, hanem különleges az agyam”,
én ettől már 2013-ban is rosszul voltam, amikor itt a kommentekben szerveződtek és nyomták a másikra a kéretlen diagnózisokat. De mára teljesen egyértelmű kamuvá vált. Ennyi rendellenesség nem lehet.
Nekem is egyszerűbb lenne, ha magamra mondanám, bebújnék ilyenek mögé. De ilyet éretlen és ellenszenves kamaszok csinálnak. Ez annyira nevetséges, kártékony módon individualista.
Nem lusta, hanem neurodivergens. Végrehajtási zavara van. Ő TÉNYLEG képtelen! És ki a hibás? Mindig más a hibás. Őt kímélni kell, nem tehet róla:
Nem beképzelt, önző, hanem tipikus Oroszlán. Nem válogatós, hanem ARFID-os.
És a sok hülye szó egyébként is: mentális egészség, bakancslista, valid…
Megoldás: el kéne menni kapálni. (ööö… ezt is sokszor mondják, csakhogy ez TÉNYLEG megoldja) Túl sok a szabadidőd, nincsenek lekötve a kapacitásaid. Én amúgy emiatt és ezt felismerve ellenzem a feltétel nélküli alapjövedelmet. Nagyon sokan nem fognak tudni mit kezdeni magukkal, amint nem lesz nyomás, hogy legyen munkalehetőség. Unalmukban romboló, szomorú, visszaélő módon fognak viselkedni.
Egy másik tévhit is kapcsolódik: mindenki lehetne művész meg értékes ember, csak nem hagyják. Mindenki lehetne ilyen meg olyan, de a társadalom, az előítélet… Nos, nem.- Van, aki szellemi ember, van, akinek ez nem való. nekik NAGYON nem kéne okoskodni meg írónak titulálni magukat.
Az emberi egyenlőség szép eszme, de nem azt jelenti, hogy olyasmiket követelsz, irigyelsz másoktól, amiért te nem dolgoztál meg. Egyenlő bánásmód jár az alapjogok és más jogok tekintetében az államtól és intézményeitől, illetve a munkahelyektől. De magánemberként senki nem fog egy ellenszenves, kellemetlen, akaszkodó embert úgy kezelni, elismerni, dicsérni, mint azt, akit kedvel.
Hogy mi a te bajod, te különleges agyú? Rég nem álltál már szélfútta sziklán. Nem hárítottál el komoly veszélyt. Nem volt tétje annak, amit csinálsz. Amikor dolgozol, emberekkel beszélsz, akkor is gép előtt ülsz. Üresjáratokban vagy.
Menj el barackot szedni, talpalj postásként, takaríts, legyél pultos… Elmúlik az összes szagérzékenységed, az aggályaid a sminkelésed miatt, a testképzavarod!
Augusztus közepén pont ezt csináltam: terápiásan voltam máshol. Ilyen egy áttakarított nap. És 39 fok volt, amikor kezdtük. Nem sok kérdésed, nyűgöd marad a végére. Egy hideg zuhanyzásért is hálás vagy, és félóra csendért.
A helyzet, nem túlzok, rettenetes. Én ezért megkönnyebbüléssel olvastam a Közlönyt és benne az új tilalmakat június 6-án. Részben a késelések miatt, de a telefonaddikció is nagyon durva. Ez a most következő már a felvételi éve ugyanis. És végre nem lesz telefon, nincs konfliktus, nem zombik ülnek majd az órán – lehet végre tanítani!
Viszont ismét vért könnyezett Gyurkó Szilvia köztéri szobra: Bővebben… →
Én csak irtóztam a felolvasásoktól, a dörgölőzéstől, a nepotizmustól, meg hogy mindig az számít, ki kivel van jóban, kinek van lekötelezve. Úriszten, mondtam, ennek semmi köze a minőséghez. Jól kiismertem ezt irodlomtnörténész, kritikus emberem mellett is, ki mindenkivel és hogyan kell, lehet jóban lenni, kiknek a hálája segít, és ez mindig is taszított, és nem kértem a pártfogásából.
Az ügy egyik kirobbantója utólag válaszol az ellentmondásokra. Mindent megtettem, hogy jól olvasható legyen. Eleve is a leglényegbetörőbb, legtömörebb, de angolul van, és számítok arra, hogy az tesz bele erőfeszítést, akit érdekel, akit nem, az viszont nem ír véleményt. Aki ezt elolvasta, érti, és még mindig védelmezi a védhetetlent, azzal nagyon súlyos gondok vannak (befolyásolták).
Kicseréltem a képernyőfelvételeket, de ugyanaz a szöveg, laptopról másoltam, végre szép, egységes (telefonról nem volt szép).
Egy kiś rövidítésszótár:
A DSD azt jelenti, hogy differences in sex development:
…is a group of rare conditions involving genes, hormones and reproductive organs, including genitals. It means a person’s sex development is different to most other people’s.
A két szövetség neve: IOC = NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság és IBA (International Boxing Association), Kremlev ez utóbbinak az orosz vezetője. CAS: Court of Arbitration for Sport, a visszaélések fellebbviteli, szövetségek feletti fóruma Lousanne-ban.
Nulla. A sportág neve magyarul ökölvívás, ha mégis a bokszszinonimát használjuk, azt nem x-szel, hanem ksz-szel írjuk. Ezt csak úgy mondom, a régi értékek védelmében, mert halálosan idegesít, hogy írásból élő megszólalók sem figyelnek erre. Az x egy nagyon ritka, magyarra nem jellemző betű.
Nulla per á. Aki öklözésnek, kesztyűzésnek mondja az ökölvívást, attól egyéb gazemberség is kitelik.
Jöjjenek az érdemi állítások tehát:
Egy. A nemet (sex) nem érdemes maszatolni. Tényleg leírta a Kele János (24.hu), hogy
Ha egy országot arra nevelnek, abba hergelnek bele, hogy az „anya nő, az apa férfi”, hogy két biológiai nem létezik, minden más „nyugati agybaj, abnormalitás, eszeveszett baromság”, akkor egy ilyen helyzetben a közvélemény elsöprő többsége egyszerűen képtelen lesz disztingválni.
Ez egyszerűen szánalmas intellektuálisan. Aki azzal jön, hogy hergelés az egyértelmű tény (két nem van); azzal, hogy disztingválni kell, árnyalatokat látni, “ez nem ilyen egyszerű”, mert a tudomány, a szakértők, a ritka, köztes állapotok, velük mi lesz… ők mind maszatolnak. Nem kedvelem a szót, de: gázlángoznak, azaz emberek egyértelmű, józan igazságát akarják összezavarni rossz szándékkal (akkor is, ha nincsenek tudatában, hogy mire használja őket az ideológia). Az árnyaló, okoskodó, empátiát követelő megszólaló szándékosan ködösít, zilál. Ez azért gond, mert a zavarban, ködben beosonnak a visszaélők, elérik, hogy senki ne merjen hinni a valóságérzékelésének, és a vége az, hogy megszűnhet a valódi női sport több sportágban.
Kettő: a női sport mint kitörési lehetőség csak az esélyegyenlőség védelme mellett létezik. A sportban nagy pénzek vannak, ezért lehet nők kiemelkedési esélye a versenyzői karrier. Az LMBT-érzékenyítés, emberek érzelmi zsarolása ellenben kitűnő lehetőség arra, hogy középszerű férfiak beleüljenek nőknek járó lehetőségekbe, mert testi előnyeik vannak a nőkkel szemben, vagy kvótáknál a csiribiri voltuk védi és teszi bírálhatatlanná őket (“inklúzió”). Irreleváns, hogy Khelif nem tehet az állapotáról, és nőnek hitte magát.
Mindig írják, bármilyen kommentemre képesek írni, hogy súlyos bajom van, kérjek segítséget, és biztos szar az életem.
A boldogság és békés beletörődés, helyeslés mint mutatvány.
Voltam kedves, rémült, egy eleven seb, sírós döbbenetű. Most visszaszólok, karcos vagyok – és nevetek. Sose voltam még ilyen biztos abban, hogy jó és jó is marad az életem. Mert engem megcsókolt a homlokomon az Isten.
Nem az kellett, hogy engem szeressenek, vagy ezt-azt felmutassak (“bakancslista”), hanem én szeressem magam, kétely nélkül. Akkor bármi történhet velem, állom. Ismerem az erőm.
Ó, de közhelyes.
Hogy lettem ilyen?
Alkatilag nem vagyok diplomatikus, nyugis, lágy. Mert annál okosabb. Tudom, hogy okos vagyok, emiatt nem szabadkozom.
Amiatt szabadkoztam, hogy van-e jogom jó életre, vagy adnom kell belőle. Mint a kajámból, amit végre magamnak főztem, a bátyáimnak. Nem volt erőszak, én adtam.
Én régen azt hittem, a kéreg, a “lassan ötven”, öreg róka, az szomorú hanyatlás. De ez itt vidám!
Képes maradtam adni is. Ha én akarom.
És nem vagyok összezuhanva, akkor sem, ha épp “csak úgy” élek. Közben fenyegetnek, zsarolnak. Megszokja az ember, nem lett semmi, most se lesz.
Minek örülök? Miért szólok vissza? Hogy lettem ilyen, aki lerajzolja őket, és röhög azon, ahogy hápognak? Aki kivárja, míg (hát persze!) felmentik, nincsen dráma… de most ti jöttök.
Én nem szeretek lelkizni, nem bírom a mellébeszélést, érzékenykedést, habverést: mondanám a lényeget. Ne kelljen kivárni, míg felfogják, ne kelljen bocsánatot kérni, gyógypedagóguskodni. Intellektuális érintkezést akarok, ha már ide kattint valaki. Én mondom, ő olvas. Ha tud olyan jót, hogy engem érdekeljen, majd én is olvasom az ő könyvét, blogját.
Sokan mást kerestek itt: társaságot, tükröt, magukat csodálni. Botrányt, konfliktust. Ha nem volt, csináltak. Hogy lett szenzáció, konfliktus abból, hogy ki a csávóm, mi tetszik, hogyan edzek, milyen a házunk?
Unalmukat űzték… lehessen megnézegetni valakit, mászkálni a világában, mert magányosak voltak – azt hitték, én is. “Nincs kivel megosztanod a gondolattolulásaidat, azért írod ki a netre.” Nem volt Tinder, de azt hitték, ez olyasmi, és én keresek társat, társaságot.
Jaj, ne akarjanak semmit. Csak a szellem világában egyesülök. Minden másra ott a Mastercard, amivel kifizeted a webináriumot, csoporttagságot. A pszichológust. Na, az meghallgat.
csak az olvassa. én szóltam 