hagyomány címkéhez tartozó bejegyzések

“mindegy, mit, csak mozogj” – miért kamu ez?

Közzétéve Szerző:
2

Ma megint szigorú leszek. A címbeli mondat jól hangzó, ártalmatlannak tűnő, ám súlyos tévedés az én normáim szerint. Általában ezzel nyugtatjuk magunkat, amikor nincs időnk (vagy kedvünk) valódi sporthoz, esetleg elillant a “megmutatom a Gerle Évának!” jellegű sportbuzgalom. Arra is alkalmas, hogy feltűnés nélkül visszatérj a korábbi lustaságba, esetleg megbélyegezz olyanokat, akik nem álltak le, nem ragozzák az edzést, csak fejlődnek.

Természetesen nem én írom elő, hogy mennyit eddz. Ez nem is érdekel. Én arról az érvről beszélek, hogy “mindegy, mit sportolsz, a fajta nem számít, csak valami legyen”. Az érveimre azért is érdemes hallgatni, arra mármint, ahogy ÁLTALÁBAN írok a dolgok logikájáról, mert le tudom írni azt a felszólító módú igét, hogy eddz.

Azt mondod, te elég aktív vagy? Jössz-mész, napi 8-10 ezer lépésed van, leviszed a kutyát és a szemetet, lift helyett lépcsőzöl, előbb kiszállsz a kocsiból, és sétálsz két sarkot? Az csak annyi, hogy nem haltál meg. Bővebben… →

miért mumus a magyar? 1.

Közzétéve Szerző:
4

Miért mumus a magyar nyelv és irodalom tantárgy? Miért gondolják az irodalmat szubjektívnek, megfoghatatlannak? És miért nem tartanak a magyartanárok nyelvtanórákat szinte egyáltalán?

Ha van magyar átok, ez az.

Alig akad magyar szakos tanár, aki igazán érti és szereti a nyelvtant. Nem tudom, más tantárgyakkal mi a helyzet (lehet, hogy senki nem szereti és nem is érti a tárgyát), de az biztos, hogy magyarnál ez el tud sikkadni. El lehet játszani, hogy mintha. És ez itt két tantárgy: két jegyet adunk, pedig/akkor is, ha egy szakot végeztünk. Ezekkel kezdődik a bizonyítvány, és mindkettő mindig beszámít.

És valahogy mégse.

Egy: a népek az irodalmat nem veszik komolyan. Mert a költő az érzéseiről vekeng, az meg kit érdekel. Lúzer!

Tényleg vannak könnyedén parodizálható költők, alkatok és korszakok. De az irodalomhoz és főleg a költőkhöz rengeteg butaság, leegyszerűsítés, mítosz és önmagát ötször túlélt, lezüllött romantikus toposz tapadt. Padlásszobák, lázadók. Az éhező, izzó szemű, szerelmes költő (a típus ma is létezik, a neve Marczinka Csaba).

Voltaképpen a “magyar” művészeti tárgy. “Szubjektív.” “Nekem ez tetszik, neked meg az.” “Mindenkire másképp hat.” “Miért nem kelti fel az érdeklődést a tanár?” “Ez engem nem szólít meg.” (Ki rója fel egy egyenletnek, hogy nem vonzó?) Micsoda egoizmus állandóan hirdetni a véleményt, hogy mi tetszik, mi nem!

De ki mondta, hogy könnyed szórakozás lesz? Bővebben… →

nem lehet azonosulni az irodalmi hősökkel!!négy!4

Közzétéve Szerző:
42

nyilvános poszt, nekik szól

Dől megint a harsány ostobaság, az öncélú őrjöngés, okoskodás, szegény Tóth Krisztina kapcsán (akinek igaza van és derekasan állja a sarat, nagyszerű író és minden). Habár, én a habverést, a facebookra költözött gondolatokat én már akkor se bírom, ha intelligens emberek csinálják. Tóth Krisztina eredetileg nem oda, hanem ide mondta a vitatott mondatokat:

https://konyvesmagazin.hu/friss/tizenegyes_ott_anna_toth_krisztina_olvasas.html

Tehát, Jókai Az arany emberének és Szabó Magda Bárány Boldizsárjának emberábrázolása és női szerepei problémásak, ezért nem kéne őket erőltetni a közoktatásban. Bővebben… →

régi s jelen karácsonyok

Közzétéve Szerző:
22

A fejlécben a 2013-as karácsony képe. Négyen voltunk. A karácsony a gyerekeké. Várják is nagyon, most is. Én meg lassan szinte semmit nem érzek már, nem különbözik ez a nap se nagyon, csak nagyobb a csönd. De olyan, mint mi magunk, mint az élet, mármint ha van élet és nem csak pótlékok. Az élet, amelyben fontos és nagy örömök, teendők meg gondok vannak. Több a feladat, de most skandináv párként takarítunk, főzünk, dekorálunk. semmi különös. gyűlölöm a giccset és a műanyagot. A díszek mint fenn. A szaloncukor narancssárga és barna, pont úgy ízre veszem, ahog ykönyvet sem a borító színe szerint. Eltűnődve nézem szeretteimet. Kérdezgetnek, várakoznak a gyerekek. Átélek érzelmeket, feljön a múlt, és van, ami fáj. Jobban feljön, mint máskor, igen, ez speciálisan karácsonyi.

Nincs sok norma. Az ajándékozás izgalma és felelőssége, az igen.

Mert mi volt, a negyedikesek kihúzták egymást, szép rajz, üdvözlet e-mailben, idén ez a feladat. Mi csokival is készültünk, de egyeztetés után abban maradtunk, majd januárban viszi be. A Dávidot húzó fiú anyukája is írja, ők is hoznak mégis IRL ajándékot, de semmi nem történik, e-mail sem. Én nem várom el, nem azért. De van, ami szent. A húzás (ha már). Na, ilyet magyarázz el a gyereknek, hogy ő ajándékozott, de őt nem ajándékozták.

Vagy hogy fáról nem zabáljuk le a szaloncukrot, a hullákat fönt hagyva. Nem szaggatjuk ostoba mohósággal a csomagolópapírt, mert leleményes újrahasználatok vannak jövőre, és nem is csak az ökó, nincs kedvem ilyesmire költeni. Meg egy perc áhítat legyen a fánál, szeretteinkre röpke gondolás, halottakra. És igazi gyertya és persze igazi és nagy fenyő, és inkább legyen ügyetlen és gyerekes, házilagos, mint dekoratőri profi giccs. És 327. dicséret: Ó, jöjjetek, hívek… Halászlé, bejgli, tojáslikőr.

De nincsenek arra nevelve, hogy feszes, fontos a dekor, a külsőség, a gesztus. Így annak írunk, akit szeretünk, és azt is ajándékozzuk meg és senki nem vár el semmit. Juli jobban szeret adni, ezen bizsereg-sürög, tele a szíve, féltem ettől. Én is szeretek ajándékot választani és csomagolni, várakozni, átadni, teljes meglepetés legyen, ez az egy, amit nagyon komolyan veszek. Viszont G. annyira jó ajándékozó, én meg nem vagyok már önelnyomó, én nagyon szeretek kapni.Kétely nélkül fogadom és örülök. Bővebben… →