irodalom címkéhez tartozó bejegyzések

ősz van már

Közzétéve Szerző:
6

Sz. T-nak

ne féljünk tőle, ez már ősz: olyan a fény szöge, éppoly arany a szél, annyira hűvös a reggel

a szagok is

úgy roppan a levél a biciklikerék alatt, annyira kapható kakaós csiga Bővebben… →

gondolta a fene

Közzétéve Szerző:
30

Varga Krisztának — olvas-e?

Mindenki ismeri az anekdotát, erről hát több szót ne is ejtsünk (igényes a link is, de nehezen találtam meg ilyen tömören és nem a honlap alján, amúgy meg Szendi Gábor szexi). (De ez érdekes, harmadik bekezdés, lényeg, hogy nem mondott, nem írt ilyet a maestro.) Bővebben… →

a nők tovább élnek 1.

Közzétéve Szerző:
9

Edinának

Kissé fixáltnak, avagy dühösnek tűnök nyilván, de Kukorelly írja: az egyik fontos nő

a közép. Azért alakul, ahogy alakul, miattuk, köréjük rendeződik, körül vannak dongva, bár ez az írás

ti. az Ezer és három… című regény

eddig mintha arra jutott volna, hogy mindennel együtt is rosszabb nekik. Viszonylag rosszabb, kinek milyen, de mint nők, rosszabbul jönnek ki, amit nem tudom, kiegyenlít-e, hogy mint emberek, mennyivel jobban. Egyszerűen jobban élnek, kényelmesebben, biztonságban, egészségesebben. Tovább élnek.

Bővebben… →

részint mindenkit megkúr

Közzétéve Szerző:
11

Voltam nála, NÁLA a kórházban, mesél, mesélek, ő másfél percet az infúzióról, főorvosról, kettőt egy frissen doktorált, cigány ápolónőről, akihez fogható ápolónő-tehetséggel még nem találkozott, és aki szakértője az ő betegségének; hármat arról, ami nincs, de majd lesz (ha megszavaztátok, hogy leírhatom a szót, leírom), tízet arról, amit olvasott.

Ezt vittem be neki, ezt olvasta. Ezt a részt meg fel.

…a magyar nemzeti hagyományok szerint, melyek centrumában a haza és az erkölcs áll, a magyar férfi, kisfiam, részint el nem múló hálával és tisztelettel gondol az ő édesanyjára, szintúgy hála és tisztelet és köszönet fűzi szerelmetes asszonyához, gyermekei és leányai anyjához, kihez a sírig hűséges, részint mindenkit megkúr, akit lehet, és akit nem lehet, nehogy aztán, ahogy az ősi hagyomány tartja, a kihagyott micsodákat (fecsegő csecsebecséket) a túlvilágon az orrára húzzák. Ebben az őszinte, termékeny feszültségben telik a magyar férfiélet, illetve telt, mert mára már ez a hagyomány is apró darabokra tört, megszűnt a kapcsolat a gyökerekkel, önmaga torzképévé vált a dadogó emlékezet, se a tiszteletben, se a félrekúrásban nincs következetesség, illetőleg a tiszteletben nincs következetesség, a félrekúrásban nincs tisztesség.

Innen idézem.

És ennek az írónak e könyvében a fülszövegen a neve áll, a portréja és hogy 1950-ben született. Semmi művészet.

Nekem ő a maximum. Mondatművész.

a fölényes férfi — tizennyolc, karika

Közzétéve Szerző:
12

Gyógyulgatok ebből. Gyógyulgatok a bátyámékból, a nagy fiam apjából, abból, amit a pornófilmeken láttam és amit a kurvázó férfiak beszámolóiban olvastam (figyelem: az utóbbi linkhez lelkierő, nyugalom, mazochizmus kell). Nem gyógyított engem sem következő szerelem, sem szakember és a házasság is alig. Most kezdek gyógyulni. Olvasok. Gondolkodom. Írok. Találkozom önmagammal. Már nem félek. Bővebben… →

a férjem verse

Közzétéve Szerző:
14

Lógok a blogon
(az én bloggeremnek)

Blogger lettem, e régi vágyam
beteljesült és rámtaláltam.
Írok éjente hajnalig,
jaj, nem bírok mást (csak alig),
jaj, csak ne hívjon férj, gyerek,
ülök a gépnél, úgy megyek.
Ülök a gépnél: blogolok,
érzem, ez végre én vagyok,
aki mindig lenni akartam,
szeretve csügg a világ rajtam,
mert mi nem vagyunk többé ketten,
egyek vagyunk e szerelemben.
Írom a blogot és ő ír engem,
egyre teljesebb enged lennem,
megnyit, felfedez, örül élnem,
megszüli rég túlhordott énem,
s követeli folytonos jussát,
az ujjak nem lehetnek lusták,
ha Jakab alszik, vagy tépve szop,
foggal, körömmel alkotok.
Tudom, írom, hogy függő lettem,
aki szeret, függővé tettem,
a gyermekzsivajt ágyba fojtják,
látom, ugrik az olvasottság.
És minden szó helyére csusszan
a gondolattal párhuzamban,
csak nézem: nincs erőlködés,
úgy vág az agyam, mint a kés,
a blogom mint a penge, vág
ébresztve alvók tudatát.
Csak az olvassa blogomat,
akit nem rettent gondolat,
aki magába nézni kész,
maga köré is látva néz.
Csak az olvassa blogomat,
ki tudja, önzetlenül ad,
dicsőség mézét gyűjti bár,
de célja, hogy társat talál,
tudja, miből támad remény:
ha több lélekben gyúl a fény,
s a növekvő számoszlopokban
egyre több lángocska lobban.

július 20. délután
Siesta sanatorium, 4. ép. C2, 3. sz.

(Mármost ő engem nagyon önzetlennek és afféle aktivistának lát: én leginkább nem másért, csak az jó hírért, névért, s az szép tisztességért írok, de a vers megható nagyon.)