Időről időre, e két szó közé nem kell kötőjel!, megkérdik, hogy miért zavar engem a más élete. Miben hat az enyémre, hogy ő hogy szeret? Élni és élni hagyni!

Ezt arra írják, hogy egy nyilvános téma alá szintén nyilvánosan leírtam az értékrendi, ízlésbeli véleményemet (kritikámat). Nem tud rá mit reagálni, mert elevenébe vág. Valaki azt mondta, az ő szerepjátéka/csillámpónisága/vibrátora ciki! Ennyit ért belőle.

Akkor jön a “semmi közöd hozzá”.

Azért írtam, mert nyilvános a téma. Úgyhogy a válaszom: nem zavar, és nincs semmiféle hatalmam, hogy betiltsam, ellehetetlenítsem, ilyen szándékom sincs, pedig ezt is a fejemhez vágják. Soha nem szólok be e témában a személyes kapcsolataimban, még vissza se szoktam. De azt nem tűröm, hogy a csillámpónik és “taktikus áldozatok” minősítgessenek engem, aki őszinte vagyok. Amikor fölényeskedve ajnároznak valami trendihletette, mélyen kapitalista pótcselekvést, akkor rámutatok a hamisságra.

Senki nem kötne így belém, ha férfi volnék, vagy ha nem látszana a képeimen a kinézetem.

Én soha nem firtattam más szexualitását, ezt alapvető szocializációm is tiltja. Épp azt mondom, hogy erről a témáról így (dicsekedve) ízléstelen beszélni, és minél idősebb vagy, annál több eszed lehetne. Való igaz, hogy pont ezért mulattam azon, aki különlegeskedve adta elő a nemi életét.

És a megrontás: “nem lehet eleget beszélni róla”, “már óvodás korban el kéne kezdeni az edukációt”, “természetes, hogy kíváncsiak” – ez pornóreklám. Elmentek ti a jó francba. A gyerekkor lényege az ártatlanság. És minél intellektuálisabb egy kamasz, annál gátlásosabb, ez így van rendjén, ez őt védi. Nem véletlen, hogy kik és miért törögetik a páncélt. Bővebben… →