16-án zárult a Mittelcinemafest, és igen emlékezetes filmeket láttam. Remélve, hogy mielőbb hazai forgalmazásba kerülnek, mutatom, mit nézzetek meg mindenképpen:

Monumentális: Il Traditore (Az első áruló), Marco Bellocchio filmje.

Dokumentumfilmes eszközökkel élő, a valós eseményeket követő, döbbenetes mozi a Cosa Nostra lefejezéséről. Soha nem felejted el Tomasso Bruschetta (Pierfrancesco Favino) arcát, a tárgyalótermi jeleneteket és az egész dél-olasz életérzést.

Elemi: Figlia mia (Az én lányom). Laura Bispuri második rendezése.

A radioaktív Alba Rohrwacherrel. Szardínián játszódó, sírós döbbenetű, archetipikus film, amelynek valódi művészi tétje van. Anyaság, örökbefogadás, a vér szava. Antikispolgár-film, elfelejted a sok zöldövezeti hülyeséget, hogy mi a fontos és mitől jó egy anya. Egy nő, akibe mindenki rúgott, de aki mindvégig fölöttük állt, egy pillanatig nem szidta se a férfiakat, se önmagát, összeverve, részegen, kocsmamélyben filléres prostituáltként is királynő maradt (még gondolkodom, mennyiben rendezői koncepció és mennyiben színészi zsenialitás és testi megjelenés ez, őt játssza Alba), és egy kislány, aki soha nem sírt, csak tette azt, amitől nagyszerű egy nő, és egy döbbenetes erejű jelenetben “visszacsinálja” a születését.

Ebben az évben három filmtől maradt tátva a szám: Szívek királynője, Apokalipszis most és ez.

Pörgős: Il Campione

Van ez a filmtípus, amelyikben összekerül kényszerűségből két férfi, akik egészen más jelleműek és más érdekűek is (Esőember, Zöld könyv, Érinthetetlenek és az Il Traditore is, ott az ügyész és a maffiatag között van ez a kapcsolat). Eleinte nagy az utálat, aztán öribarik lesznek. Első film, és gördülékeny, végig élvezetes, kevés foci, sok érzelem, rengeteg fricskával korunk elkényeztetett ifjúságának, kifejezetten meglepő poénokkal, látványos nagyjelenetekkel, hibátlan profizmussal és érvényes morális üzenettel. Leonardo D’Agostini rendezése.

Érzékenyítő: Dafne

Komoly színészi játék, intim történet apja és lánya kapcsolatáról, énhatárokról, kompetens létezésről, munkahelyi szeretetről, a Down elfogadásáról és az olasz tájról. Federico Bondi filmje.