Ez a poszt összefügg az előzővel. Azt röviden összefoglalom:

azért nem szállok be a gyerekvédelemmel kapcsolatos hergelődésbe, mert durván nem az, aminek tűnni akar. Jó ügynek akar tűnni, de a gyerekvédelem csak ürügy. Ez érzelmi jellegű, indulatos hangulatkeltés. Rengeteg az elhallgatás, hamisság, csúsztatás, nemcsak kommentelőktől, hanem véleményvezérektől és sajtómunkásoktól is. “Someone must be wicked so I can be good.” Mint minden demonstratív, neten hirdetett jóemberkedés, ez is alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet a felháborodók személyes kudarcairól, bűneiről, mulasztásairól, általában a felelősségről, valamint az össztársadalmi, józan megoldásról. Kívülre helyezi a gonoszt és jóvá avat.

A javítóintézetek körülményeit, vezetőit és nevelőit rendberakni szakpolitikai feladat. Nem értek hozzá, nem is teszek javaslatokat. De annyit mondok, hogy egyre kevésbé viselem el a sajnálatra alapozó követeléseket: “hibát követtek el, de jár nekik új esély”, “ha szerették volna őket, nem bűnöztek volna”, “mindenkiben lakik jó” – ez részben nem igaz, amennyire pedig igaz, azzal nem megyünk semmire.

Mindaz, amit skandináv gyakorlatként csodálok, csak gazdag országban reális – és még nekik sem sikerült felszámolni a társadalom kórságait. Sőt, épp a tolerancia hat a megoldás ellen, a befogadó politika következtében durván fokozódott a bűnözés például Svéd- és Németországban vagy az angoloknál. Mi még gazdag ország se vagyunk, nekünk a korláttalan bevándorlásról összeomlott volna a társadalmunk.