Egyre többen vesznek részt benne, és kényelmes nekik. Nem szégyellik.

Két fajtája van: amikor tudják is, hogy hazugságban vesznek részt, mégis sulykolják (ez a gonosz fajta), és amikor nem tudják, de a közösség gátolja, hogy bármelyik tag felismerje a hazugságot, vagy lefojtja, hogy ha már felismerte, akkor ki is merje mondani.

Régebben a hazugságba beszállni ciki volt: butaságnak, tájékozatlanságnak, önzésnek tűnt. Sőt, a hiszékenység, felületesség, hozzá nem értés, túllelkesedés is kínosnak számított. Ma már büszkén írogatják ki mindenhová, egyenesen mámorosak a közösségi hazugság élményétől.

Három példa.

1

Emlékeztek, amikor (2006-7-ben) a népek tömegesen, botránkozva pampogtak az új, alacsonypadlós Combinók ellen? Az sem volt akadály, hogy a felháborodó soha nem járt Budapesten, csak lehessen morogni. Hogy néz ki (!) az új villamos? Nem úgy, mint a régi, amit már megszoktak! A bevezetési szakban volt gond az ajtókkal, a felsővezeték sem mindig működött – de semmi belátás, semmi türelem, hosszú távú gondolkodás, semmi optimizmus nem volt. Ja, és nincs benne klíma (akkor még)! Miközben egyetlen járműben sem volt. Emlékszem a döbbenetre: ti ezt szidtátok? Mit higgyek el akkor nektek? Aki ennyire nem tud semmit értékelni, az csak ürügyet keres. Az igény a háborgásra állandó, meg kell találni hozzá az okot.