Az újakat már a tetejére írom, aztán majd át is szerkesztem!
Az utolsó edzés a betegségem előtt: nagycsütörtökön a Reedben, némi súlyemelés, nyújtás, nem emlékszem már. Ez után jött egy hét szünet, egy nagyon leterítős felső légúti. Átmozgató Ed-zéssel tértem vissza egy hét után, combot mozgattunk feszítő- és hajlítógépen, kis gugolással, aztán vállaztunk, húzódzkodtunk, fekve nyomtunk. Új oldalt indítok a továbbiaknak, a fejlécben, ennek a helyén megtalálod! új edzésnapló
*
Péntek, április 7.
Bizony, a napokban nem edzettem, kedd óta semmi, itthon voltam a babákkal, csak rengeteget gyalogoltam.
Ma viszont Reed:
– 4500 méter (kardió)evezés, 22 perc alatt, intervall törekvésekkel
– változatos nyújtás: spárga, hátnyújtás lefelé lengetve (lásd a képen), kézenállás, ugrókötéllel váll-mobilizálás, ugrás is, ahogy jött
– híd, kézen átfordulások, sáska, skorpió és verziói. szeretnék egy lábbal bógnizni előre és hátra, mindent tudok hozzá, de nem érzem biztonságosnak, nincs meg az agyamban, mindig minden ilyesmit páros lábbal és erőből csináltam!
– clean and press és súlyemelés, 40-től 50-ig mentem fel a súllyal
semmi gép és súlyzó, regenerálódom – vasárnap futás!
– a végén 3,5 km futás, nagyrészt 9,8–10,5-ös tempóval

húszkilós rúdon kétszer tizenöt, az ötven. az ötvenkettő és fél már nem ment. pedig ötvenötért mentem, eredetileg, de azt nagyon okosan kell felépíteni, nem szabad túl sokáig időzni negyvenvalahány kilónál

ez is skorpió-variáció. egyre lejjebb tudom ereszteni a sarkam egy kis megfulladás-nyaktörés érzet árán. azt is próbálom, át tudok-e innen ereszkedni hídba, vállátforgatással.
Kedd, április 4. EDzés, az első szabadtéri: felsőtest.
Négy szuperszett a szokásos felsőtest-bemelegítés után:
1. széles hátizom: húzódzkodás (Ed emel), negatív evezés (rúd felé magam felhúzás) és fűrészelés kézi súlyzóval (35 font). Húzódzkodás 10, a többi 15, négy kör
2. váll: -ból nyomás 25-ös súlyzóval, oldalemelés előre döntött törzzsel, támaszkodva (hátsó váll), és oldalemelés két kézzel, egy oldalra (középső és első vállizom-fej). Nekem rossz az oldalemelés-technikám, csuklyából húzom, Ed igazgat.
3. mell-bicepsz-tricepsz: fekvőtámasz rúdon, három szinten (egyre magasabbak a támaszok, vagyis könnyebbedik, 15-ök, de azért beszarás így is), bicepsz curl 40 fontos egykezessel, egykezes tarkóhoz engedés (tricepsz), lórúgás (tricepsz), ezek 12 fonttal, 15-ök, ebből csak három kör, mert sírtam.
4. hasazás: teljes felülések váltogatva a két oldalra hasprésekkel, már csak B-val (aki edzéstárs is, meg minden). Napfény. Sok poénkodás, sztorik, mindenki mesél. Nincs zene. Nincsenek tompa, közönyös arcok, dúvad-izomzatok, műszájak, figyelgetés…
Innen át a Reedbe, két kávézópartner, rövid beszélgetések, de fél 1-től edzek: már csak nyújtok és ugrókötelezek. Könnyű vagyok (74,5), ketózisban, elválnak a combizmaim, lebarnultam. Vasárnap 10-et futok.
Hétfő, április 3., ez nagyon speciális nap: rövid edzés a Reedben, csak 45 perc, némi nyújtás, jaj, de kötött pici futás (1,55 km, 9,2-9,8-cal), aztán… mezítláb séta erdei ösvényen, és avarban fekvés, napozás! Mindez éhgyomorra, utána parádés kacsamellsaláta, már városiasabb helyen. Barnulás, csenddel és emberi közelséggel töltődés.
A hétvége (április 1-2.) a Juli-szülinappal telt, de szombaton normafai séta és kondipark! Csak egy kis rutinos nyújtás, kézenállás. Tényleg királyság a park, és a összes gyerekem ott volt. Juli, mint a nyúl, mint a mókus, mint a majom…! Felpattan, alábukik, fordul, könnyű, ruganyos, bátor, koordinált mozgású, és kilenc éves.
Csütörtök, március 30., Reed, két olvasó-képzettel. Drasztikus emelkedőn séta bemelegítésképp, 12 perc. Utána a társ lábazott, én húzódzkodtam (itt 15 kilóval), és spárgát nyújtottam. Gondos váll-átforgatások ugrókötéllel. A szabadsúlyos részen clean and press (váll), 20 kilóval, utána tricepsz-bicepsz csigás gépen. A bicepszet ott, azzal az áttéttel 30, a tricepszet 35 kilóval csinálom, 15 ismétlés, négy sorozatban. Gugolás keretben, 15-15 kilóval, ezekből csak nyolcak, mert Ed keddi zésétől kontinentális méretű izomlázam lett.
Egy kis csípőnyújtás J. útmutatása alapján, aki jógázik. Fekve nyomás pozitív padon, szűken, a húszkilós rúddal, de a keddi miatt csak épphogy, 20, 15, 10 ismétlés egy pillanat szünettel, pihenő nélkül. Lenyújtottam, mellesleg (beszélgetés közben) vádliztam egy kicsit fél lábon, fenékfeszítéssel.
33 perc ellipszis, nyugisan, 300 kalória.
200 ugrókötél-ugrás (végre megtaláltam a sporteszközt!), és egy kis gerendabűvölés, sarok-fejhez-húzás, fotózás. Nem szoktam póló nélkül edzeni, de ennek látványos az anatómiája. És már majdnem meg tudom fogni a kezemmel a lábfejemet!
Mondják, nagyon látszik rajtam a (majdnem) napi edzés, dudorodik, én is érzem újra azt a sokat edzős dinamizmust, fényes a bőröm. Jó lenne többet futni, már kint, és nyújtani sokat, például a bölcsőpózt kifejleszteni (csak combon támaszkodva). Egyvalamitől vagyok fáradt, és az a városi ide-oda rohangálás, óranézegetés. Amúgy a metrón írom a posztokat, pedig már biciklivel akarok már járni, ujjatlanban-rövidnadrágban suhanva barnulni, csak a fiam elveszítette az ő biciklilakat-kulcsát, így korlátozott a használat, mert néha neki kell az én lakatom.
Kedd, március 28., EDzés, jó nagy késéssel, de legalább tudott teljesen B-ra figyelni addig a maestro, mert B. odaért 9-re. Beszálltam egy szuperszettbe: padra lépegetés fenékfeszítéssel, tíz kilós súlyzóval, 10-10 lábankánt, egylábas lábtoló 60 kilóval, combközelítő gép fordítva (térdelve), 40 kilóval, gluteus minimus, mindez négy körben. Folyamatos egyeztetés a gépeknél, ezt Ed csinálja, nem vagyok jó benne, elfogadom, hogy akkor én nem, akkor más van ott, Ed viszont simán megkéri. Istennő nagyon kedvesen köszön, erős és feszes, folyik rajta a víz, gyönyörű a bőre.
Utána hasaztunk, amivel B zárta az edzést, így abbahagytam a fargép-vízszintes lábtoló szettet: római pad, lábemelés 15 db, Ab-Roller (vagy Coaster), öt kilós tárcsával egyenesen, folyamatos feszülésben, labdán felülések. ebből enyhe izomláz lett.
Elkezdtem az ingát: Smith-keretben, karral felhúzom a bokámtól a rudat (10-10 kilós tárcsa), nyújtott láb mérlegállásig, mindez fenékből és steppadon. De aztán elhúztunk kávézni, és aztán egy órával később, akkor már egyedül megcsináltam rendesen a négy kört, tehát ezekből lábanként 15, utána fargép, 35 kilóval.
Na, ebből lett egy sírós izomláz, pont a gömb, de nagyon.
Még fölmentem súlyt emelni, 40, 45, végül 50-ig mentem, azzal ötöt. Csak a csuklóm fáj, szeretnék följebb menni. A szüneteiben lefelé lógtam korlátról, és egy harminckilós súlyzót lengettem.
Lent húzódzkodás, 40 kilóval 4-szer 5, és fekve nyomás, 40, majd 45 kilóval, ebben egy nagyon kedves fiú segített, eleve odajött, és lekapta rólam, amikor buktam, aztán csináltunk még egy sorozatot. Eddig csak G-vel és Eddel nyomtam fekve, ez nagy bizalom és közelség. Tetszetős férfiú volt.
A szauna meg nem működik.
Párbeszéd. Január vége óta négy és fél kilóval vagyok kevesebb, igaz, le is vagyok ürítve, ezt az edzést húszórás böjtben csináltam, illetve, persze, vajas kávé, és közben két kocka Lindt 85. Gergej, ugye, milyen szép sovány vagyok? Négy kilóval kevesebb vagyok. látod? – Nem. :DDDDD
Amúgy csúszik le a derékláncom is, szóval tényleg.
Ma, szerdán úgy volt, hogy úszunk, de egyikünk sem vitt pénztárcát, filóztam egy kicsit, hogy eladom az ezerjenesemet, mert az meg nekem volt. Holnap szeretnék egy komoly, hosszú edzést, istenes nyújtást, gerendát és megint súlyemelést.
Tehát, az utolsó edzés, de az is csak nyújtás, csütörtök volt, március 23. Ezeket a napokat lekötötte a második képzés és a második luxusmagyaróra. Mestruáltam is, pihentem. Hétfőn, 27-én már nekiindultam, de aztán írtam, egyre csak írtam, déltől pedig thai–sport keverék masszázsban részesültem, csípőlazítással. Jó volt érezni az erőt. És még köpölyözött is az ifjú mester, háton és combon, elöl-hátul. Emellett többféle sportágban is jeleskedik. A köpölyözés nagyon intenzív, fájt is, amit jól bírok, na de. Pezsdítőnek éreztem, a bőröm kitelt, feszes lett. A bőr a nagy parám, szép bőrt akarok, sokat vagyok ujjatlanban, rövidnadrágban, barnulok és szellőzöm, de hűvös hajnalokon az étvágyamon érzem, hogy a lenge kintlét (hidegtűrés) zabálja a zsírt. Sok vizet iszom, hyaluronsav, kollagén, kurkuma. Arcra Clinique Sculptwear, lemosó: Alverde.
—
Vasárnap, február 5-én volt a képzés, proudly. Ott én magam is egy kicsit kardióztam (pár perc, tényleg), vállaztam, kitörtem, hátaztam, márminthogy az Ed rajtam mutatta be egyik-másik gyakorlatot. A végén meg lenyújtottunk.
De ez nem igazi edzés.
Kedden John Reed, szolidan eveztem 5000+ métert, 22 perc volt, és 2:15-ös 500 méterekkel. Aztán váll (oldalemelés 7-8-9 kilóval), mell (negatív padon 30, 35, 40 kiló) és hasazás: lábemelések római padon, illetve felülés negatív padon, majd egy gyors egy kilométer, és futás, Dávidért, aztán Julis szülői értekezletére.
Szerda: úszás K-val! Tréfásan nem hoztunk úszósapkát, egyikünk sem, így vettünk egyet, és feleztünk. Amíg K. úszott, én ugróköteleztem, nyújtottam, vállat mobilizáltam és mindjárt-felborulok jógagyakorlatokat végeztem a medence mellett. Új ambícióm, hogy oldalt megfogva megtartsam a kinyújtott lábam.
Ezt itten:
Hát vagy…
Így is úsztam fejberakósan és szintén K. úszószemüvegében 24 hosszt, mell. Aztán szauna, hideg dézsás zuhany.
Csütörtökön Edzés! Felsőtest-bemelegítés (ez kézi súlyzós, hat alapgyakorlatból álló sorozat, a végén fekvőtámaszok). Húzódzkodás (megtámasztja a talpamat a combján, alattam állva, de így is szadi), 8 db, de idegesít, hogy nagyon szaglik a cipőm. Hiperhajlítón gerincmerevítő-gyakorlat (törzsemelés) tarkónál tízes tárcsával, has (lábemelés csípőtolással padon, lassan, én kiszúrásnak mondom). E három gyakorlatból négy kör.
Aztán tarkóhoz húzás, evezés súllyal (mindkettő a széles hátizomra, nagy súllyal, 55 kiló), felülések beakasztott lábbal, szintén tárcsával, 25 darab. Négy kör. Szerintem öt volt.
Fekvenyomás, 45-ig mentünk el emelkedő súllyal, tárogatógéppel váltva (35 kiló, 4-szer 15).
Át (metró) a Reedbe, közös edzés olvasóval: plank (négyszer 2 és fél perc), ő evezett, nekem egy kis gugolás, külső és belső comb (lábemelések), nyújtás, emelkedőn gyaloglás, egy kis futás, csak alighúszperc.
Pénteken 10 és 12 között olvasói edzés (két fő, Reed): intenzív evezés (kardiógép), tíz perc, felsőtest-bemelegítés (lásd fent), bicepszgyötrés: pihenő nélküli sorozatok, tempósan, csökkenő súllyal, emelkedő ismétléssel (12-15-20), 8, 7 és 4 kilós kétkezes kézi súlyzóval/kéz, a végén 3-3 kilóval bukásig. A bukás az, amikor már nem tudod egyszer sem megcsinálni, tehát az izom teljes kivégzése. Hajlítógép nagy súllyal, tizenkettes ismétlések, fargép nagy súllyal, nyolcas ismétlések, asszisztált húzódzkodás szélesen (15 kiló már csak). Ebből négy kör.
Lábtoló 120 kg, felülések. Nyújtás: váll, híd, spárga.
Hétvégén (február 12-13.) nem csináltam SEMMIt, de SEMMIT, némi gyalogláson kutyázáson, házimunkán kívül. Ettem viszont palacsintát és mazsolát.
És akkor sincs semmi.
Hétfőn délben folytattuk J-vel a zúzós edzést. Ő futott bő fél órát (intervall), ami sírósan nagyszerű teljesítmény. Aztán együtt súlyzós felsőtest-gyakorlatok: bicepsz, tricepsz, mell, váll.
Utána másik részen plank együtt, váltogatva súlyzós sétáló kitöréssel, én 2×12 kilós kettlebellel nyomtam 4×22 darabot, a plank pedig 4-2-4:15-4:05 perc volt.
Kézenállás-átfordulás, előre, hátra (híd), egykezes kézenállás.
Kétszer huszonöt darab tempós felülés negatív padon, ez combra is jó (feszítő), és lógás-lengés térdhajlaton magasból kétszer tizenhat kiló kettlebellel (csigolyanyújtás).
Az elmúlt évben három komoly teljesítményem volt, ami igazi újdonság és önmeghaladás.
Ez az egyik, júniusban, egylábas híd:
Ez a másik, december, Eddel, a maxolás (56 kiló):
És ez a mai, ez nem annyira nehéz, mégis öröm, hogy megy:
KEddzés! Késve érek oda oda, jeges gyaloglások, buszleszállás-gombmegnyomás bemelegítésképp.
Ott veszek kétalkalmast: komoly a projekt! New year, new me. Szuperszett: gugológép 80 és 90 kilóval. Új gyakorlat, jelezzük Gergelynek, hogy ennek semmi értelme, nem érzünk semmit. “Én itt erőltetem nektek a szememet a youtube-on Valentin-napra, és ez a hála?” :DDDD Mert mit is akar? Gumiszalaggal hámba fog minket, a másik oldalát a saját dereka köré, ellenállással gugolunk, súllyal a kézben székre (kissámlira) ülünk.
Utána fenék, lábemelés bokabilinccsel csigás gépen, emelkedő súly, csökkenő ismétlés: 15 kilóval 15 darab (ami 17, amilyen vagyok), 20 kilóval 12 (ami 15), 25 kilóval 10 (ami 13), 30 kilóval 8 (10). Ezt azért érzem másnap. A harmadik körnél arra jár (mert közben felügyeli edzéstársamat is), és elképed, hogy mennyire bedurrant a “seggünk” (közös, részesedése van). Emlékszem, az első, tavaly januári Edzésen öt-tíz kilótól hogy ki voltam akadva ugyanazen a lábemelgetős gépen.
“Nem vagy szerelmes Edbe?” – kérdezik a három alapérzelmet (szeretet, gyűlölet, félelem) ismerők tőlem, de rendszeresen. Én nem vagyok Bovaryné, nincsenek olyan érzelmi hiányaim, amelyeket egy ilyen zsongás töltene be. Ed életem egyik legharmonikusabban működő kapcsolata: mindenki azt kapja benne, amit akar, és jól érezzük magunkat és egymást.
Nagyon sok szép, fiatal férfi van körülöttem egyébként.
Aztán: hasgyilok, oldalsó hasizmok edzése a feltett térdhez közelített könyök segítségével, nyújtott kezű-lábú lebegőülés, súlyzóemeléssel 10 hasprés, 4 kör.
Végül hiperhajlító: fenékből törzsemelés 4×15, tarkónál tárcsával, az már olyan volt, hogy jaj. Ez nem túl sok gyakorlat, és nulla kardió volt, de csak így nézek magam elé most.
(szerda) úszni terveztem, de takony van. Lightos, funkcionális edzés az egyik lelkes képzettel és Gáborral, aki edző. Azért 350 kalóriáért egy intenzív lépcsőzés, aztán TRX: core és hát, medicinlabdás gyakorlat, serleggugolás 16 kilóval, padon is súlyzós hátgyakorlat, és húzódzkodás – rájöttünk, hogy állva jobb (mint térdelve). Ehhez méltó ebéd (csirkemell, saláta). Az épületben vagy egy kifejezetten jó menza.
Csütörtök. Judittal. 38 perc ellipszis erős fokozaton, utána trx, a tegnap tanultak (core, has alá behúztuk a lábunkat, széles hátizom, váll). Mérlegállásos bicepszgyakorlat, régi képen, amikor még nem volt vállam, binyóm:

ez egy fenékgyakorlat, főleg a minimusra és a mediusra megy rá, közben bicepsz is, nagyon kell koncentrálni. kétszer 12 kilóval. 8-akat bírok, 3-4 sorozat oldalanként, mellkasig és le, mozdulatlanság, spicc a cél.
Felfedeztük a nyújtóállványt, amelynek lengedező szalagjába akasztva a lábat egyedülálló combnyújtási élményben volt részünk. Vádlit is nyújtottunk.
És egy kis híd, kézenállás-átfordulás. Összekötöttem két begyakorolt mozdulatot. Szeretném majd gördülékenyebben. Videó:
Péntek, délelőtt szűk két óra siklás a műjégen. Sok gyaloglás.
Utána Reed, két olvasó is. 18 perc ellipszis, 4 perc evezés. Fenékbemelegítés békaszökellésekkel. Utána álló fargép, 65 kiló kitolása, 4×10/láb. Sétáló kitöréssel zúztuk tovább a gluteus maximust, fej fölötti tárcsával (15 kiló) vagy egy-egy 8 kilós kettlebellel, négy körben (egy kör 44 darab), amelyet ugrókötéllel és egy kis rúdra felugrással, egyensúlyozással (bicepsz, váll) váltogattunk. Gerendán próbáltam a lábfejemet ugrókötélel a fejemhez húzni. Utána húztunk hasazni. Ferde padon 2×25 felülés, halántéknál levő kézzel, aztán előregörnyedős hasgép 55 kilóval, 3×8, hiperhajlítós törzsemelésekkel (10 kiló tarkónál, 4×15) és lábat has alá húzós géppel váltogatva, azt megpakoltam 20 kilóval, és nem számoltam. Utána öt perc séta-gyaloglás, és rohanás a dedekért.
Öt hétköznap, öt edzés, meg a korcsolya. Kis, öntudatos izomlázak, kúlságérzés, feszesség, ágybazuhanás. Elégedett vagyok. Holnap is megyünk, sokan.
Vasárnap, edzés hatan!
Futottam, kis séta az elején-végén, összesen 3,58 km, 300 kalória. Aztán húzódzkodtunk, 4×8, 25 és 20 kilós ellensúllyal. El szeretném bírni magamat, ehhez fogyhatok, csiszolhatok technikát (izom-egy kapcsolat, sok gyakorlás) és megerősíthetem a hátam.
Utána felsőtest-bemelegítés, lásd fent, majd egy kis plusz oldalemelés (az vállgyakorlat), és megint a bicepszgyötrés: 10 kilóval 10, 8 kilóval 12, 5 kilóval 15 és 4 kilóval húsz curl, három kör. Utána egy kis plank, háromszor egy-másfél perc a többiekkel, de tárcsát raktam a hátukra, úgyhogy a sajátomra nem figyeltem. TRX: hashoz lábbehúzás fekvőtámaszban, és széles hátizomra állva közelhúzás, három kör.
Egy kis nyújtás (comb), spárga, némi híd és kézenállás, aztán futás a gyerekekért, akik eközben a Westendben mulatoztak, moziztak, ettek Balázzsal.
Hétfőn szünet, menstruáció előtti nap, előző éjjel hosszan dolgoztam, ezért napközben még aludtam is.
Kedden Edzés, hátaztunk:
a szokásos felsőtest-bemelegítés, én ezt már nagy súllyal csinálom (12-15 fontos kézisúlyzók), és tempós fekvőtámaszokkal,
húzódzkodás segítséggel, 4×8, combján támasztja a talpam, a szüneteiben egy kicsit hajolgattam előre-hátra ebben a zöld dresszben,
tarkóhoz húzás 45, illetve 50 kilóval, kézi súlyzós fűrészelés, 30 fontossal, négy kör, 15-ös ismétlések,
felhúzás 40 és 42,5 kilóval, 15-ök, váltva hiperhajlítóval (tíz kilós tárcsával a tarkón törzsemelések, szintén 15)
egy kis fekvenyomás, de semmi csúcskísértés, ötvenig mentünk, azt mondta, szép, váltva némi hasazással,
és mindig volt valami poén, sokat röhögtünk.
A végén egy izgalmas feladat (de nem sikerült, ha sikerül, megmutatom):
Azt tervezem, hogy a lábamat, fenekemet egy kicsit békén hagyom már, arra csak kardió. De nagyobb, hegyesebb vállat szeretnék.
Szerda, elügyintéztem bankban a délelőttöt, meg írtam is, aztán meg éhes lettem, nem volt valami jó sorrend, de beültem marhasültet enni a Reed épületében levő menzára, meg ettem egy sütit is (krémesszerű), és kávét, mindennek a végére értem közben laptopon, amit el kellett intéznem, és így is volt egy bő 50 perc edzés. Amelyből tíz perc futás, 1,15 kilométer, gyaloglással elején-végén, aztán fél óra spinning a virtuális edzővel, végül vállazás: két csigán keresztbe lehúzás 25-25 kilóval, és oldalemelés 7-7 kilóval. Még egy-két kézenállás is belefért, próbálgatom megtartani, de ez az egész akrobatika fürgébb és jólesőbb lenne, ha pár kilóval könnyebb lennék. Végül pár percig lengedeztem 24 kilós kettlebellel lefelé lógva, csípőhajlatban, ami gyógyír és enyh volt a meggyötört hátizmoknak.
Csütörtök, na, most nagyon azt mondtuk, hogy délelőtt megyünk, de az a lány lemondta, ezért én írtam egész délelőtt mámorosan. Májusban lesz egy történeti konferencia, és én is előadok testügyben, ennek az összefoglalóját. 1-re azért odaértem, ott volt J., még vállaztunk egy kicsit az ő kérésére, vállból nyomás, oldalelmelés (ma csak 6 kilóval, mert fájt a tegnapi), ugyanez ülve (hátsó vállra), aztán clean and press, ez a legdurvább vállgyakorlat, húszkilós rúddal:
Egy kis tricepsz, gépen is, lórúgással váltva. Utána negatív padon nyomtam (fekve) 110 darabot 30 kilóval, 20-15-12-es sorozatokat, ez a mellizom alsó részére jó, kíváncsi vagyok, látszik-e valami, ha következetesen csinálom.
Akrobatikaszessönömben megpróbáltam fordítva is megcsinálni és levideózni a fenti, kézen átfordulásból sáska mozdulatot, nem volt nehéz, viszont nem elég gördülékeny még, nem elég folyamatos a mozdulat.
Híd, spárga.
Ülős biciklin 45 perc, nagyon mérsékelt kardió, menstruálok amúgy. Hazafele hosszan gyalogoltunk hegynek föl a kicsikkel, az a második kardió.
Hasonlatos a péntek, de ekkor reggel van a challenge: kutyával indulunk neki, Juli intézménybe kísérése után magamhoz veszem régóta közterületen várakozó ‘ciklim, és fogassal megyük fel a hegyre, onnan oviba Dáviddal. Aztán a kutya hazajuttatása, tehát a friss tavaszban sokat megyek hegynek fölfelé (tekerek, kis részben tolom), és figyelem az izmokat, a feszülést, mert ha minden nap bringázom, olyankor nem érzem pontosan, és az utóbbi két, aligbiciklizős hónapban sokat változott (erősödött) a testem. Ha újra bringázni fogok, teljesen befejezek mindenfajta lábazást, csak fenékre edzünk, és arra is ritkábban.
Itt jelzem: a feneket lehet szép csendben és kitartóan, parádézás, szelfizés nélkül is kerek-feszessé formálni, hogy aztán jó érzéssel vehessük fel a köldökig érő bőrdzsekit és a bőrhatású, tapadós nadrágot. Ilyet csak a sportos test tud, az, amiben kemény meló van, semmi más. Tehát a fenéképítés nem hangzatos és persze termékkörítésnek szánt (a túlárazott fehérjéket és zsírégetőt, kollagént adja el így LifeTilt), hirtelen támadt, dogmákkal körített, vakhiten alapuló, látványos, párhetes projekt, hanem fél-egy éves, profi edzés eredménye, Eddel.
Ma délben két képzettel edzés: kardió-evezés 2500 méter, szűk 14 perc, utána ellipszis-taposó (ennek nem tudom a nevét), 150 kalória, 12 perc. Aztán húzódkodás gépen. Nyújtottam, hidaztam, ez nagyon elmélyült, koreografikus, belefe figyelős élmény:
Aprókat emelgettem a lábamat négykézláb (farizom). Gugoltam is egy keveset keretben, hátradőlve, de a súlyzós-súlyos edzéseket hagytam már erre a hétre, sok volt, a vállam fáj is. Próbáltam spárgázni is, gerendán. Nagyon szeretnék gerendán ügyesedni. Utána felfüggesztett szalagban combnyújtás, jóleső volt.
Szombaton, február 25-én semmi, vasárnap színház, még hétfőn is pihenés, de már aktív gyaloglás, bringa. Kedden nem Ed, hanem Reed, páros edzés: taposás-ellipszis 24 percben, 350 kalória, aztán fekve nyomás tárogatással váltva, némi lórúgás (tricepsz) és akrobatika: nyújtás, híd, kézen átfordulások. Masszív hasazás, 4×30 lendületes, teljes felülés nagyon negatív padon, mutatom:
Ma is érzem az izomlázat.
Szerdán is, másik párral, 4000 méter evezés, utána, míg vállaz, fenekez, én csak egy kevés clean and press, pár serleggugolás, és sok nyújtás, híd, mellen előregördülés, kézenállás, spárga, viszonylag hosszan. Lógattam 24 kilós kettelbellt hátnyújtásként fejjel lefele. Jó volt.
Meghirdettük a második Képzést. Szinte azonnal betelt.
Csütörtökön a tervezettnél később érkeztem, húzódzkodással kezdtem, asszisztáltan, 20 és 15 kilóval. A lényeg ma a hosszú intervallfutás, 5,8-as tempó, aztán föl 8,8-ra, le 7,4-re, aztán 10,5, végül 6,8, mindez 2-3 százalékos emelkedőn, érzésre, hosszabb futásokkal, rövidebb gyaloglásokkal. És nem ment 160 fölé a pulzusom, pedig a 10,5-ös rész igen hosszú volt. 44 perc majdnem, hat kilométer, ötszáz kalória. Nagyon fáradt voltam. Mindez már péntek óta Thermo Proval, ami egy táplálékkiegészítő, edzésteljesítmény-javító és megemeli a testhőt.
Utána már csak pihegtünk, semmi súly: fekve és négykézláb lábat emelgettünk, némi kobra, mellen gördülés, bógni előre-hátra és az állványon lengő szalagban combnyújtás, aztán spuri Juliskáért.
Fogyok lefele, de van miből. Szép lesz.
Ma, pénteken napsütés, egy fővel edzés. Istenem! Nagyon jó volt. Most nem az elején kardióztam, ami azt jelenti, hogy energikusabban kezdtem a súlyzós részt, de egyébként a vajas kávét és egy kocka 85 százalékos csokit, meg az edzés előtti kapszuláimat leszámítva éhgyomorra.
Csináltunk utána bicepszgyötrést (lásd feljebb, most 9, 7, 5 és 4 kilót használtam, nem pihentem, ismétlésszám: 10, 12, 16, 20, három körben.
Egy kis vádlizás, míg edzőtársam lábtolózott.
Fekve nyomás negatív padon, 20 kilós rúddal bemelegítés, utána 20 nyomás 30 kilóval, 15, 15 35 kilóval, 10, illetve 8 37,5 kilóval, aztán lefele: 35-tel 15, 30-cal 10, majd nyolc nyomás, határhelyzet.
Kobra, pihenésképp.
TRX: hashoz lábbehúzás, aztán sarkon állva hátból magam felhúzása, három kör, 10 és 15 ismétléssel.
Chest roll (= mellen előregördülés, sáska), sarok közelítése a fejhez, sajnos, begörcsöl a hajlítóm ilyenkor…
Húzódzkodás asszisztáltan (ellensúllyal), 4 körben, 25 és 20 kilóval 8-ak, a végén 5.
Nyújtás padon: hasprések (4×25) szüneteiben gyertya, gyertyában terpesz, hosszan kitartva, gyertyából láb hátraengedése fej mögé, csípőemelgetés, hanyatt fekve terpesz.
Kézenállás, átfordulás, híd, oda-vissa. Mérlegállások gerendán. A féllábas pózok jók az agynak (illetve, ha nehezen mennek, az fontos jel az agyműködést illetően).
Zárásképp intenzív kardió: elliptikus taposó, 350 kalória, 24 és fél perc.
Szombat: ez nem az én napom, fél cipőm elhagyom, filmhétre rohanok. Egy edzőtárs, ő fut, én csak fekve nyújtok, hasazok, hidazok, akrobatikázom. Negyven perc.
Másnap, vasárnap hárman is csatlakoznak. Az elején csak egy kis, ötperces ellipszis, aztán zúzunk a súlyokhoz: bicepszgyötrés (9, 7, 5, 4 kiló, ismétlések: 10,12, 15, 25), három körben Clean and press váltva harmincöt kilós csigás széthúzós tricepsszel. Evezés 55 kilóval, tarkóhoz húzás 45 kilóval. Akrobatika, kézen átfordulások, sáska lendületből. TRX, lábbehúzás mellkashoz, váltva széles hátizom-gyakorlattal, állva széthúzzuk, négy kör. A TRX új nekem, figyelem magam. Mérlegállás kitartása gerendán. Serleggugolás 16, illetve 20 kilóval, 3×15. Egy kis súlylengetés lógva. Húzódzkodás, és némi fenékgép a késve érkező edzőtárs kedvéért.
Hétfőn csak kutyaséta. Fáradt vagyok. Hosszú este, borozunk is.
Kedden Ed, elkések, de Bori edzésének végét kivárva egy kis felsőtest-átmozgatás (oldalemelés, előreemelés, kalapácsbicepsz) után zúzós seggezés: csigás gépen lábbilinccsel hátra- és oldalra, vagyis farizom és külső comb, 35 és 15 kilóval, 15-ök, mindez váltva combközelítő géppel, ahol húszakat csinálok 85 (!) kilóval. Az alatt már alig van lapsúly. Eközben elvi vitánk van az Arnold versenyről Gergellyel.
Utána féllábas fargép, fiatalember, ne sajnálja már tőlem!, így aztán megpakolja, húsz kiló helyett harmincöttel tolom hátra a lábam. Merev lábas felhúzás 42,5 kilóval, igyekszem itt is 16-20-at. Négy kör. Utána felzúzunk hasazni a harmadikra, medicinlabda-emelgetős hasprés és keresztezve emelt lábbal bokaérintgetés. Kinyújtom a hasam, csinálok néhány sáskát lendületből, rájövök, hogy nem, innen nem fog menni a híd.
És beszólok valakinek, aki híresember, gőgös és humortalan. Azt mondja: Olyan jól nézek ki, kérdezték is a 18 éves kiscsajok, hogy én ugye 32 éves vagyok. (valójában 42)
Én: Mindez a Vakok és Gyengénlátók Intézetében történt.
Edzéstárs (nő): Engem utoljára 28 éves koromban néztek 32-nek. (!!! És ez az igazi oltás.)
Nagyon dühös, trágárságra futja, pedig fél évig bazsalygott és markolászta a seggem, “te kis édes”. Szóltuk neki többször pedig. Mondta, neki az apja és a nagyapja is ilyen fogdosós volt. És ép volt a fogsoruk, kérdem erre. Igen, nagyon jó foguk volt, mondja (és tényleg nem értette). Hát, ilyenek az én edzőtermi konfliktusaim. 🙂 Nem szoktam írni ezekről. Ő is csak akkor erős és magabiztos, ha hatalmi helyzetben van…
Reedbe átrohantam, hármasban toltuk:
evezés gépen, 5000 méter nyugisan, 26 és fél perc.
Húzódzkodás ellensúllyal, 25 és 30 kiló, 10, 8 db, ahogy ment, hiperhajlítóval váltva (törzsemelés 10-es tárcsával).
Oldalmelés 10, 9, 8 kilóval, 4×15. Vállízület-mobilizálás előrehajolva, súllyal.
Sáska. (Fáradt a hátam.) Serleggugolás 20 kilóval.
Nyújtás szalagba akasztott lábbal (lefotózom majd az állványt): belsőcomb, hajlító.
És ma úszunk! Utána megint Reed, közös edzés. Ma nem hajtom szét magam, mert a túledzés enyhe tüneteit érzem. A finom izomláz, az viszont élvezet lett.

elárulom a titkot. ha ráfeszítek, előugrik az izom, és szögletes. 🙂
Ahol is a művész úr úszik a szomszédos sávban. Beszarás ez, találkozások tíz évvel később, összenézni úszószemüvegben, szemöldökről és mozgásról megismerni. A többi életszereplőm gyászos látvány, meg vannak roskadva… ő nem, mi nem.
Erős katarzisigényem van, de csak nagyon rövidet írok.
Szerdán már lazábban edzek, sok lesz a napi kettő, ilyenkor estére nagyon kikészülök, fáradt és feszült vagyok, amit nekem nem lehet. Ezért kevés, intenzív gyakorlat, kevesebb izomcsoport, de nagy súly. Délben Reed, kettesben, egy kis lépcsőzés (120 kalória, 9 perc, tempósan) bemelegítésül, aztán felsőtest-átmozgatás közepes súlyzókkal és fekvőtámasszal. Fekve nyomás: megint piramis, 37,5 a teteje, és 15-20-akat csinálok. Szüneteiben ugyanazon a negatív padon hasazok, enyhe hasprések, 30-ak. Utána az elhanyagolt hát: evezés 55-tel, tarkóhoz húzás 45-tel, tizenötös ismétlés, négy kör. Kobra, lazításképp, TRX-en hashoz lábbehúzás. Egy kis sáska, ezt mindig, egyensúlyozás gerendán, és nyújtás.
Csütörtökön jó későn érek oda, délelőtti oviba biciklizést nyögöm. Szintén Reed és szintén páros edzés, társam, J. már evezett fél órát, mire én kezdek, 5 ezer métert! Mellből nyomás előre, gépen, 55 kilóval, combtávolító géppel váltogatva cseppet sem szakszerűen, viszont itt maximális súlyra, 85 kilóra állítom, és menne még súly, ha volna, majd kipróbálom a Flexben is, ott más a gép és az áttét. Utána vádlizok hosszan, fél lábon, míg felügyelem J-t, aki vállból nyom és csípőtol. Én: rúd felhúzása láb között, nevét nem tudom, 35 kiló + húsz kilós rúd, ez széles hátizomra, és csípőtolás én is, 20 kilós rúd + 2×10, majd 2×15 kilóval, négy kör.

ez a csípőtolás. ha kellő súllyal végzem, ezektől az izolált gyakorlatoktól látványosan kerek fenekem lesz. csak ne lennék olyan maszkulin, hehe…
Aztán menni kell, de izmosan kávézunk a Costában. Gyümölcsöt eszem, minimálisat, este pedig kolbász, cheddar, tojás és párolt zöldség, ebben (ritka ez) zöldborsó is. Déelőtt csak kávé és egy joghurt, pár szem pirított mogyoró, mandula és egy lanál zabpehely. Szedem a ThermoProt. Új zoknik, Julis a 34-38-as méret alján, én a tetején. Ketózis. Órajavíttatás. És vettem Juliskának egy NOKIA 105-öt végre, magam-magamnak pedig fekete fogkrémet (majd referálok), valamint 2017-es határidőnaplót – ami késik, nem múlik! (De miért van ráírva, hogy tejtermék?) Kokárdát. Alkoholos filcet. 90 százalékos csokit.
Pénteken nem edzek, mert ügyintézek, igazolásokat kérek, csekket fizetek be, de főleg mert sok volt már ezen a héten, nem is az edzés, hanem minden nap sietni, metrózni, cuccokat cipelni és öltözni. Meg nyílt napra is megyünk a jövő év elsősével. Holnap futok inkább egy hosszabbat. Ma a buszon kipróbáltam, kissé fájós izmaim hogy működnek. Állok, comb feszít, fenék feszít, comb elenged, has feszít, vádli feszít… külön jobb, bal, elengedés, feszítés mindenféle kombinációban. Vajon lehet izoláltan feszíteni a combhajlítót és a combfeszítőt? Oldalsó hasizmokat külön…?
Neveztem Vivicittára, szolid tíz kilométerre ezúttal. Sok volt, szenvedős volt a tavaly júliusi félmaraton, nem is jó emlék. A futás nekem csak kiegészítés, nem fejlődtem benne, nem is szeretnénk, hogy zabálja az izmot, mert hosszú távon, sajnos, azt teszi. Ezért lapos a futók feneke.
Edzés helyett elmondom, hogy a kuszának tűnő edzésleírásaimnak nem sok tanulsága lehet annak, aki mostanában kezdte, vagy komolyan, célzottan formálná át a testét. Mindannyian más erősségekkel rendelkezünk, a képzetteknél a gyenge pont mindig a core és a mélyizmok, sokaknál a váll és a fenék nem erős, illetve a fejjel lefele pózok mennek nehezen, hídban és kézenállásban pedig kevesen bírják el magukat, de ezen kívül nagyon vegyes a helyzet. Nekem annyi a szempontom, hogy mikor mihez van kedvem, melyik gyakorlatról érzem, hogy jé, ez már rég volt – tehát sokoldalú, változatos edzésekre törekszem, és arra, hogy kardióra, nyújtásra és öröm-mozdulatokra, ügyesedésre is jusson idő. Eddel más, mint nélküle, egyedül más, mint olvasóval, a gépállományból adódóan a Reedben más, mint a Flexben. Nem edzek lábra egy jó ideje: nem lábtolózom, keveset guggolok, és azt is fenékre inkább, mert a combfeszítőm túl nagy. Habár, meg kell jegyeznem, hogy mindenki, akinek nincs testépítős szeme, vastagnak látja a fitnesznépek lábát, mink meg nem értjük, hogyan lehet szépnek látni azokat a pálcikákat, tónustalanságot, ami nekik van, egyáltalán: hogyan lehet megállni rajtuk.

tavalyi kép, most vastagabb vagyok
Péntek: ügyintézés, házimunka, kutya és gyerekek, egy elég masszív séta a hidegben, félböjt. Szombaton peer-jogging Judittal, aki immár 9 kilónál tart, itt az erdőben, a kora tavaszi levegőn, séta és két nyolcperces futásblokk, sprinteltem is, és hátrafele futottam. Lefotóztuk a bimbódzó leánykökörcsint.
Visszafele Rita nénibe, tündérlehányom legendás torna-tanárába botlottunk, segített kitartani a lábam oldalra, lásd fenn, jógapóz. Már értem, mi kell hozzá, és holnap megcsinálom teremben.

Megtalálta a köldökét. Cicáznak a szép szomszédsarjak, mosolyognak és karattyolnak…
Vasárnap: pihenés, két kétkilós súlyzóval bicepszezés, vállazás eléág hosszan.
Hétfő, rég szervezett és várt edzés T-vel, akivel Edhez is jártunk tavaly.
Evezés 2500 méter, intevall jelleggel. Felsőtest-bemelegítés, sok oldalemeléssel. Clean and press, húsz kilós rúddal húsz db, negatív padon fekve nyomás, 30 kg. Húzódzkodás 20 és 15 kilóval, 4×8. Hasazással váltva lábemelés csípőtolással és hasprés padon. Utána fenékgyötrés gépen, inkább hajlító, nagyon nagy súllyal, négy kör, 15-ök, ez lábanként van. Akrobatika-szessön: sáska, kobra, ez mindig. Aztán jön a gerenda, kézenállás-kísérletek, lásd a képen. Végül a durva húzódzkodást és a gerincemet lenyújtom: súllyal lengedezés, kétszer huszonnégy kilós golyó fejjel lefelé, térdhajlaton függeszkedve.
KEddzés. Húzódzkodás, alig tart, sokat fejlődtem, széles hátizomra gépes tolás, nagy súllyal (67,5), kardiószessönnel: fekvőtámaszban helyben futás. Négy kör.
Pókfoci-pózban lábemelgetés váltva, keresztben megérintjük kézzel (új gyakorlat), hiperhajlítón törzsmelés, szűk fogással evezés (55 kg). Vállazás: vállból nyomás, oldalemelés, itt csökkentjük a súlyt, mert nagyon csuklyából tolom, lebegőülés 3×30. Végül fekve nyomás, lassú, 1,25 kilónkénti emeléssel, 30-ról indulunk, 40-ig, 40-nel is 8-akat nyomok, lelkileg mellettem áll a maestro. Érzem, megérzem a mellizmot, ez csak nagyon sokára sikerült.
Megmérem magam a flexes mérlegen, meglep, hogy négy kilóval vagyok kevesebb, mint januárban, amikor utoljára mértem itt.
Kis kávészünet, zsíros tejtermék (crème frachaise). Reedbe át 1-re, kardió az edzőpartnerrel: taposós ellipszis, 22 perc intenzíven, 260 kalória. Nem sok időnk van: kis nyújtás, megint gerenda, ezúttal más mozdulatok.
Nagyon fáradt vagyok, fuvarsegítség nélkül nem bírtam volna a délutánt, gyerekbegyűjtést.
Szerda, ünnep, nagyot zúztunk Vikivel, aki képzett. Kezdésnek 120 kalóriáért tempós lépcsőzés, utána felsőtest-bemelegítés. Húzódzkodás, húsz kiló az ellensúly, de szabályos, és megtartom fenn egy pillanatra, nyolcakat nyomok. Hasazással váltogatjuk (hasprés és csípőtolás gyertyaállásig, padon), négy kör. Gépen is hasazunk, görnyedőset, Vikinek hiperhajlító, ami nekem tegnap volt. Utána a szabadsúlyos részen kalapácsbicepszet váltogatunk döntött törzsű oldalemeléssel (ez vállgyakorlat), hat kilóval: Ed rámszólt kedden, hogy én a nagyobb, akár 10 kilós súlyzót nagyon csuklyából rántom fel, maradjak a kisebb súlyoknál. Viki fekve nyom, ez mindig nagy élmény, beavatni valakit a királygyakorlatba. Én is nyomok egy keveset, csak épphogy a húszkilóssal. (Itt asszem, kifelejtek valamit.)
Gerenda, ugrálunk is rá, utána nekimegyek a kézenállásnak. Felbillenni, az a nehéz, hatalmas görcs oldódott, nem félek, és azóta könnyen megy. Persze kell még a fal. Van nálam magnézium, így nem csúszik a tenyerem.
Fejjel lefele lengedezés a magasban, 24 kilóval. Lábnyújtás az állványon.
Hat egész négy kilométer futás a végén, pici gyaloglás a kétharmadánál, 8,9-es átlagsebességgel végzek. Ezt az edzést nagyon érzem, tizenegytől fél háromig nyomtuk.
Csütörtök, korán kezdünk hármasban, aztán még jön negyedik tag a mi kis spontán forradalmunkból. Evezünk, ötezer métert (kardió), ez nekem 25 perc, aztán bementünk a cyberobics terembe, és mindenfélét csináltunk spontánul.
Várnak a szabad súlyok is, ezúttal M. nyom fekve, welcome to the club!, én meg megpróbálok a rúdon átbukfencezve érkezni a pozitív fekvenyomópadra! Én negatív padon nyomok, ott viszont szép lassan 45 kilóig megyek, és azzal is bírok kétszer hatot.
És megint a gerendán, ezúttal nem sokat variálok, de ezt vizuális projektnek tekintem:
Pénteken ügyintézek, némi biciklizés fér a napba. Szombaton este Judittal edzünk egy hosszút. Lépcsőzöm tizenkét percet gépen, intenzíven (10-es fokozat), 160 kalória. Utána felsőtest-bemelegítés, és bicepsz alsó csigán, tricepsszel váltogatva, 35 kiló mindkettő, a végén 30-ra csökkentem a bicepszet. J. fekve nyom, én vállazok egy kicsit, meg váltva evezés hason fekve, és tárogatás nyolc kilóval. Nem erőltetem a súlyt, mert hajlamos vagyok rá, de rontja a technikát. Utána húzódzkodás 20 kilós ellensúllyal, ugyanitt tolódzkodás mélyre, csípőtolásos hasazással váltogatva ferde padon, ezek húszak, és itt már belepusztulós a négy kör. Egy kis mell: gépen előre tolás nagy súllyal, háromszor tizenöt, Judit közben csípőjét edzi a combközelítő/távolítón. Utána pedig hosszan nyújtunk, jógázunk, én súllyal szélesítem a terpeszemet fekve (lábfejre akasztott pici kettlebell-lel), és J. lefelé lengedez, ez nagy dolog: átfordul! Kevesen vannak a teremben, és most nincs DJ-buli. A végén bő fél óra tempós gyaloglás futópadon, emelkedőn. Semmi fotó, gerenda, fancy, majd hétfőn! Ma lesz a második képzés.
Csodálatos egy képzés volt, komolyan. Tudjátok, én egész sokáig hittem, és emiatt, cikinek érzvén, egy kicsit feszengtem is, hogy én csak akkor vagyok igazán elememben, ha rólam van szó, engem csodálnak, vagy ha másokról van is szó, abban a helyzetben is nagyon erősen én vagyok jelen, önmagam érdekel. És az a helyzet, hogy már nem: én ezt az állapotot túlhaladtam, engem itt az érdekelt, hogy nekik, a résztvevőknek jó legyen, tanulságos, tartalmas, és hogy Ed alá tegyem, amit kell.
Hétfő, Marival, kis lépcsős kardió (162 kalória) után súlyemelünk, merev lábas, kisebb súlyos felhúzással és clean and presszel melegítettünk rá (ezek a súlyemelés mozzanatai voltaképp). 47,5 kilóig mentem, és szeretnék nyár végéig 55-re, esetleg 60-r fölmenni, pont mint a fekve nyomásban. Ezzel az összetett gyakorlattal vigyázni kell, mert 5-10 teljes emelés mentálisan és izomzatilag, meg kalóriaszempontból is kitesz egy edzést, és ha nem áll le az ember, nagyon el lehet fáradni. Ami nem gond, ha nem kell gyerekekért rohanni, estig talpon lenni, de kell. Mi mégsem álltunk le: rögzítettünk videón ezt-azt, aztán kézenálltunk, fentről lengedezünk súllyal (közben felállványozták a fiúk a valami szerelést), én pedig megkíséreltem a gerenda hosszában a hídban megállást (nem lemenést, az extrém, nem is értem, hogyan lehet megcsinálni, de majd meg fogom találni a bejáratot). A végére raktam egy kis gépes, nagy súlyos (45 és 50) combhajlítózást, mert nem volt a napokban, azt váltogattam külső comb-lábemelgetésekkel. Majd még elég tempósan (9,5-9,8) futottam 3,2 kilométert. Ebédeltünk is, és sok kilométert masíroztam. Este úgy alakult, hogy alaposan megnéztem az Apple sportóráit, hát… nem tudom.
KEddzés. Felsőtest-bemelegítés. Húzódzkodógép a FLEXben is! Ez volt a Reed egyik előnye.
Két szuperszettet csináltunk, de azt rendesen, nagy súllyal:
lent: húzódzkodás (40 és 47, szerintem /remélem/ ez font, nem kiló, vagy nagyon fura az áttét, mert már 20 kilónál tartok a Reedben – az asszisztált húzódzkodás olyan, hogy a súly könnyítés, tehát ellensúly, minél kisebb a súly, annál nehezebb a gyakorlat),
fekve nyomás (40 kg, szabályos tizenkettők, nem maxoltunk),
lábgyakorlat (térdelésből gugolás, vízszintes combig felrak mindkét láb, onnan felugrás, majd vissza le, tíz darabok, súlyzóval nehezítve – meglepően nehéz).
Négy kör.
Fent: keretben hátra dőlős gugolás, 40 kilóval, 45 foknál mindig megakasztjuk a mozdulatot), 15 db,
padra lépegetés féllábasan, fenékfeszítéssel, lábanként 10, pókokat NEM vállal Ed,
előre-hátra kitörés-lépegetés, öt kilós tárcsákkal a kézben, lábanként 10.
Négy kör.
Mentünk kávézni, én Reedbe, ott még 12 perc ellipszis Judittal és bicepszzúzás (csökkenő súly, ma 8, 6, 4 kiló, a végén két kilóval bukásig, ami nyolcvan darab volt, pici szünettel a harminc után).
Nem gerenda, nem futás, hanem rohanás, mert a Juliska szarul van. Pedig fizess verssel! kampány volt a kajáldában!
*
Én nem tudom, milyen testem lesz. Szokták kérdezni, hogy na, és nekem mi a célom, mit akarok még, erre mondtam mindenfélét: még három kiló zsír lefogy, még nagyobb váll, ívesebb hajlító, húzódzkodás rendesen (széles fogással, hátizomból), de nem tudom (csak az utolsót nem értem el). Az lett, hogy történtek velem a dolgok, arra mentem, és lett, ami lett. Nincs fotózás, verseny, videó, szereplés, ügyfeleknek penge forma bemutatása. Nem akarok nyomást magamon, nem akarok nehézkes, számolgatós diétát. Életszagot akarok, sokat, örömből edzeni, jókat enni, profi (Ed) tekintete alatt fejlődni, és nehéz súlyokat. Ez van már majdnem másfél éve. Súlyt akarok emelni, futni, gerendán ügyesedni. Egyensúly, akrobatika, egy-egy éppen-ott-jól-néz-ki-fotó, és lesz olyan testem, amilyen emellett lehet. Egy kicsit lehet szálkásodni nyárra, de nem akarok semmit hajszolni, aszottá fogyni, hormonokat megbillenteni, beroskadt mellbimbót (talán ez a legpontosabb indikátor: a kicsi, de kerek mell, amelyből kiáll a mellbimbó). És: embereket szeretnék motiválni, hatni, tudást terjeszteni, képzéseket tartani.
Most nem azért, de a nem-bikinibodycentrikus-jósegg-tükörbecsücsöri, ellenben “intelligens” fitnesz lapja majdnem üres Magyarországon.
Ezennel bemutatom a példaképemet.