azt írom, amit fontosnak gondolok, amiben hiszek és amit kedvem van. érthető?
Tudom, hogy ti is hallottátok már ezt az érvelést, és azt is, hogy nem mindig szisszentetek fel eléggé miatta.
Talán ti is hangoztattátok ezt?
Hogy meg kell szokni, nem lehet mindentől megkímélni a gyereket. Ilyen az élet: nem rózsakert. Az élet sem lesz mindig könnyű, lesznek nemszeretem feladatok, hülye főnökök, nem fog tetszeni mindenkinek a pofája.
Ekképpen, kis rávezetésként, itt a suliban is mindenféle történik, mert az emberek nem egyformák. Sajnos, bántás is, hát, szörnyű erőszakosak a gyerekek, illetve mindenhol ez van. De majd mi otthon, a szeretetünkkel, az értékrendünkkel, relaxációs technikákkal és pszichológus bevonásával ellensúlyozzuk mindezt, felvértezzük a gyerMeket.
A mi kis ideális családunkban. Mely zug és kuckó. Hogy megalkuzvásra, hamisságra, hibernációra tanítjuk ezzel a gyereket? Ja. hát mit van mit tenni.
Minden összeomlana, az egész mosolygós budai díszletélet, ha a tanítónő megtudná, mit gondolunk róla. Hogy ő az, akinek nem lehet segíteni a munkáját, mert mindegy. Nem ért, nem érez, megússza, kiégett.
Az életben sem minden kellemes. Így, ezzel az elkenéssel örökítik tovább az erőszakot, hagyják gyáván szó nélkül a tökéletesen értelmetlen, vad, leállítható elfajulásokat, hagyják, hogy mindent ellepjen a versengés és a hatalom logikája, az együttműködés és szolidaritás helyett. És így tolnak bele minket, elszenvedőket az érzékenykedő, nebáncsvirág szerepbe. Bajod van? Problémás vagy. Hiszen a mi rendszerünk jó!
Én mindig szólni fogok. Mert, figyeljetek, aranymondás következik:
nem kell elviselni, hogy ilyen az élet. Minden eszközünk, tudásunk, erőnk, szándékunk megvan arra, hogy ne legyen ilyen. Hogy ne lehessen csak úgy erőszakoskodni. Hogy az ciki legyen.
És amúgy tudják ők is pontosan, mi van, aztis tudják, ki tagadja le és miért, mennyire volt kompetens a tanítónő. Szenvednek ettől az egésztől ők is, mármint akkor, ha még nem állt át a gyerekük a szemétkedő, érzéketlen agresszor oldalra.
Egyáltalán nem szükségszerű az agresszió, az érzéketlenség, és nem azt jelenti, hogy valaki nem szimpatikus. Pont azt jelenti, hogy az a valaki nem tolerálja azt, aki neki nem szimpatikus. Vagy épp túlságosan is olyan, amilyen ő nem tud lenni.
Aki pedig ezt a helyzetet pedagógusként, iskolapszichológusként, vezetőként nem tudja néhány szóbval, igazságosan és határozottan kezelni, hanem helyette azt hangoztatja, sunyi átfogalmazással, hogy az áldozat nem tud belilleszkedni, konfliktusai vannak, annak nincs helye a pályán.
Tanácsaim öt pontban:
Legyél jól te magad, és ez a legfőbb útravaló a gyerekednek. Ne szorongj, apró butaságokon ne görcsölj, ne maceráld a gyereket a tanító vagy a szisztéma baromságai miatt. Elmúlik, túllesztek rajta. Nevess nagyokat, vonj vállat gyakran, szavazz az örömre és izgalomra, süsség zsiráf alakú kekszet és egyél csülköt.
Vedd észre, mi van. Lásd pontosan. Légy igazságos, józan, meg nem alkuvó. Tegyél fel kérdéseket. Ez a pedagógus bölcs és jól végzi a munkáját? Ez a gyerek vajon brahiból erőszakoskodik? A gyerekem tényleg idegesítő, mindennel baja van? Mire van szüksége, Valóban annyi kellene, hogy rá se ránt, “nem veszi fel”? (Ez gyakran van ám, amikor a gyerek még a szülőnek sem meri megmutatni, hogy szarul esik neki a kiközösítés. Rezzenetlenül, ám szomorúan és hosszú távra nyugtázza, hogy ő elfogadhatatlan, kínos, nem méltó.)
Ha baj van, és szólni kell, akkor ne habozz, szólj. Ne félj. Semmi nem éri meg a hamisságot. Akármilyen abszurd, szerepjátszó, újbeszél a közeg, akármekkora a tagadás, szólni kell. Egyvalamit nem vehetnek el, és az a te józan ítélőképességed.
Ha más szól, és igaza van, állj mellé. Nyíltan, egyszerűen.
Ne sustorogj lépcsőn, ne levelezz mások háta mögött, ne kavarj, ne menj bele csacsogós érdekkapcsolatokba.
csak az olvassa. én szóltam 
Ez roppant lenyegre toro …s igaz.
A gyermek dolga annyi hogy gyerek legyen s ne agymosott s mindenfele lexikalis tudassal ellatot robot…aki esetleg korai felnott koraba a pszichiatria osztalyan fog kikotni mert tulterheltek a lelket s az idegrendszeret.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, hátborzongató, hogy a történtek után, a szexuális bűnöző haverod mentegetése után itt sasolsz. Arra kértelek, ne írogass nekem, semmit, sehol. Menj már innen! Nem kérünk félanalfabéták jóváhagyásából, helyesléséből.
KedvelésKedvelés
Sajnos mindenki azt hiszi, hogy igaza van. Addig alakiítgatja a valóságát, míg így nem lesz.
Hogy ebben a gyereke valós érdeke is sérül, észre sem veszi. Vagy nem akarja észrevenni.
KedvelésKedvelés
Ennek a hétnek a súlyos tapasztalata, hogy vannak emberek, akiknek a társadalmi helyeslés, az “én is, én is” érdekében semmi se drága. És leginkább a gyerekük nem. Sőt. A gyereknél nem létezik remekebb eszköz arra, hogy befurakodhassunk “helyekre”.
Valós történet, erről a hétről: a kisiskolás gyerek jelzi az anyjának, hogy XY-nal nem szeretne barátkozni, mert erőszakos, nem kedves, elszedi a dolgait, nem hagyja, hogy másokkal is játsszon. Az anya válasza: muszáj vele barátkoznod, az apukája a főügyész, ez óriási lehetőség! Így, a hétévesnek. “Ez óriási lehetőség.”
KedvelésKedvelés
Fúj, nahát! Kisiskolás koromban fogalmam sem volt, hogy kinek mik a szülei. A szüleim meg főleg nem ismertek más szülőket. Egyszer, gimnazista koromban finoman próbálták tudomásomra hozni, kvázi lebeszéltek, hogy a (történelmi név) fiúval járjak, mert hogy ők társadalmilag jóval fölöttünk állnak. A kapcsolat nem ezen múlt, vége lett a sulinak, a fiú elballagott, én meg ott maradtam más fiúkkal, de úgy elcsodálkoztam, hogy máig emlékszem rá.
KedvelésKedvelés
Tényleg nem számít a gyerek, aki miatt a szülőin aggódnak nagy hangon, hogy vajon a farsangi buli előtt ebédel -e rendesen(11-12 évesek..). Az üres utcán fél évvel később merik csak kérdezni, jó-e az új suli, hát ő most tudta meg, hogy az ő gyerekét évekig csicskáztatták,tényleg nem tesz ez ellen senki, de ne szóljak senkinek, hogy egyetért velem. Mert az igazgató és az ofő megsértődtek.
Ki is kérték maguknak, hogy beszélek velük, de nem tudtak mit mondani,mikor megkérdeztem, milyen nem odaillő kifejezést használtam. Csak elmondtam a tényeket,és ismertettem, milyen lehetőségek lettek volna a zaklatás kezelésére. Ők meg ismételgették, hogy ilyen az élet, adok-kapok, nem védhetjük meg mindig, nevelni kell az életre.Túl érzékeny a gyerek, biztos az a baj , hogy elváltam, én is mindent felfújok. Felvetettem, hogy reggelente odaállok a suli elé, és amikor jön ez a két tanár, mindig megjegyzem,hogy pl. milyen szar a hajuk. Ők meg mondhatják, hogy nem is, és akkor nem lesz probléma, nem kell, hogy rosszul érezzék magukat, ilyen az élet!
A zaklató gyerekek szülei elfordítják a fejüket, ha meglátnak , illetve csak az anyák, az apáknak fogalmuk sincs semmiről.
Az én lányom után még négyen mentek el abból az osztályból. Csendben, titokban.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez megint amin más kontextusban már döbbentem, hogy “hát ilyen az élet, el kell fogadni”, már hogy az agresszió, egymás bántása, kavarás, bullying az olyanféle lenne, mint a gravitáció. Holott ha ember csinálja, ember meg is tudja szüntetni. De hányszor kapom vissza teljesen kezelhető, javítható, javítani érdemes helyzetekben is, hogy ugyanmá, há’ ez a zélet. Mintha a megszólalónak ez lenne az érdeke…néha gyanítom ez is. Mert ha nem ez lenne az “általános, megszokott” akkor szembe kéne nézni valamikkel. A tükörrel, első körben.
Én külföldön döbbenek rá néha, hogy mennyire könnyű belecsúszni (és hogy észrevétlenül hol bírok belecsúszni magam is megfelelő közegben), és hogy mennyire nem “természetes, általános, megszokott”. Hogy nem is olyan bonyolult enélkül létezni, sőt.
KedvelésKedvelés
Sokkal egyszerűbb megszüntetni az iskolai zaklatást, mint gondolnánk. Mikor a hatodikos fiam tavaly harmadik napja fújta azt délutánonként, hogy az xy az osztályból mekkora egy béna és lúzer, megkérdeztem tőle, hogy ugye ezt a véleményét megtartja magának. Mondta, hogy nem. Én meg mondtam, hogy ha piszkálni meri a gyereket, ki fognak hullani a fogai, mert kiverem őket. Ezt nem lehet csinálni. Két héttel később találkoztam a gyerek anyukájával, és megkérdeztem, hogy van-e gondja. Azt mondta, volt, de már megoldották. Az osztályfőnök szólt a fiamnak, hogy vegyen vissza. Meg én is, többször is. Azóta nincs piszkálódás, kb két hétbe telt. Szégyelltem magam miatta rendesen, és néha még most is mondja, hogy ilyen béna, olyan béna, én meg mondat közben beléfojtom a szót, mert nem vagyok hajlandó ezt hallgatni. Fogalmam sincs, honnan jön ez, de hogy nem megy sehová, arról mindig gondoskodni fogok, ha tudok. Remélem, nem lesz folytatása. Mert egyébként meg pont hogy segítőkész és aranyos szokott lenni, de akkor pont rossz passzban volt. De akkor se másokon vezetjük le, mert az gáz.
KedvelésKedvelés
Az én fiamat (8) egy kislány kiközösítette. Rászállt a közös baratukra és a fiammal nem akart játszani és azt mondta, hogy büdös a kolbászos szendvicse. A krízishelyzettől azért még ez messze volt. 🙂 Szóltam a tanárnak mielőtt magam kaparom ki a kislány szemét. Képzeljétek nagyon megköszönte és meg aznap beszélt a lánnyal, a helyzet megoldódott, azóta ültetés is volt. Rá egy hétre pedig (micsoda veletlen) ebéd szünet előtt az ételek szagáról es ízéről beszélgettek és mindenki adhatott és megkóstolhatott a másik uzsonnájából. A fiam a kislánynak adott aki megállapította, hogy büdös, de finom.
KedvelésKedvelés
De te tényleg ezt így éled meg, hogy kikaparod a kislány szemet?
KedvelésKedvelés