2016 áprilisában írtam, először a könyvben jelent meg, aztán tettem ki
fotókkal: Spingár-Westerlund Anita
Ed egy Ző, egy személyi ző, mégpedig nagyon jó ző. Írtam róla cikket is, mire másik szívem csücske, aki sportpszichológus, megjegyzi, hogy ha ő még valaha tanít személyi edzőket, kötelező tananyag lesz a cikkem és benne Ed.
Ed egy konditerem-reklámfilm, vágatlan, azonos azzal, hogy ő Ző.
Mi vagyunk azok, akiknek van vádlijuk. De tényleg, valami hetvenen kardióztak épp fönn, akkor szólítottam meg először, figyelj, az miért van, hogy rajtad és rajtam kívül itt senkinek nincs vádlija. Álanatómiai álkérdés, nem is igaz. De ez már csak így van, kijelöltem én ezt hamar, hogy ők minket nem is értenek.
Ez úgy van, hogy belépek, ja, nem, előbb árkon-bokron, ezer vész közepette, szküllák és kharübdiszek között eljutok a teremig a magyar nép zivataros évszázadaiból, de még áttarolok a bringámmal egy bankautomatán is, és úgy zökken fel a zebráról, lelakatol, körbenéz, piros szigszalaggal rögzített kék ásványvizet és fekete szigszalaggal rögzített piros lámpát leszed, lépcsőn szökell.
Na, és akkor van az úgy, hogy belépek, és megérzem azt, ami csak ő, de az a párlat el van fogyva, így újabban onnan értesülnek az érzékeim róla, hogy meghallom a zenén is átlüktető kacagást és érlüktetést, az eleven Ed pulzálását.
Teli szívvel és félelem nélkül nevet és pulzál Ed, az eleven, nem is beszélve hű táskájáról, melyet mindenhová magával hordoz önmaga Sancho Panzájaként, és melybe, közprédává válván hol két és fél kilós súlyzót, hol tízkilós tárcsát rejt a folklór.
Oda se nézek, tudok róla: itt van, inkább virtuóz módon már a fémszékeknél átveszem a nadrágom, vagyis le a hosszút, kicserélem a cipőm, lerakom a napszemüvegemet és a kulcsomat, berakom a tejszínt a hűtőbe, próbálgatom, a macbookom megáll-e az élén ügyesen egy percre, naaa!, eközben leborul huszonkét tárgy, az angol úgy mondaná: equipment, belongings, gadget, treasury trinket. Öltözőbe nem megyek, két percem maradt, és jobb az mindenkinek, ha én nem állok sorba és nem kérek kulcsot az Olivértől.
Aztán nézek, mégis, oda. Áll Ed a fényben, reggel van, aranyba vonja. Érzelmes vagyok, filmszerű, teátrális, ezeket lehántom, nézem úgy, de Ed még mindig olyan, realista dokumentumfilmben is, aranylik.
Áll Ed, akkor és később is, rendszeresen, kedden és pénteken is tud úgy állni, és mindörökké, középen áll a fényben, felaranylik az edzőség, és rajtam a szeme, az érkezésen, a walking lunge-on, az elrontott sorrendű lábamon, a szívzűrömön, a fájós vállamon, a tejszínemen, a nála maradt órámon.
Ed aranysága munkaeszköz: fölém hajol, mint a sebész, nagy figyelemmel, lábtolón és Smith-keretnél, és épp csak egy pillanatra csekkolja a séróját a tükörben. Fölém hajol, és ott minden van. Reggeli bánat, étcsokoládé a fogamon, kávényom cseppje a homlokomon (igen). Szempillaspirál röge biztosan, de van ott ragya, fika, stria, anyajegy, benne szőr, seb és pórusból gyöngyöző nyirok, szag is, saját és rohanós és rosszat álmodós és hormonális és mindenféle szerek szaga, keveredve.
A lábfejem szöge, a térdem állása, a lecsalt mozdulat, ez is ott van Ed hajlása alatt.
Ed tudja mindezt, látja, és nem bánja. Nem is mondja, de tudja.
Minden ott van a hajlása alatt.
Ed mindent tud, lélek fölé is hajol.
—
A párlat! A párlat egy illat, parfüm. Ezt még hozzáírom, mert ez csak májusban derült ki. És ez fontos, ez megmagyarázza azt, ami nem racionális Eddel, a választásomban.
A könyvbe egyébként tömör, nem túlírt szöveget akartam róla. Szeretem, elégedett vagyok vele, pontos – habár, Varródani arra figyelmeztet a szabadversében (!), hogy a pontos kifejezés, az modortalanság, és csalóka. Dagonyázás a külön bejáratú lelkivilágunkban mások szeme láttára, ez nem elegáns. (Fú, ettől úgy elkezdtem szorongani. Lám, van, akinek az ítélete érdekel még. Legyen zseni, az nem árt.)
Szóval volt egy kedd, amidőn oldalemelénk, ami vállgyakorlat. Ilyenkor Ed egészen szorosan mögém áll, kiterjeszti a karját, és meg kell érintenem a súlyzóval minden emelésnél, a helyes technika érdekében, pont ahogy itt csinálja vele Kevin Levrone, ja, de nem egészen, mert nekem a kifordított könyökömmel kell, hogy ne terheljük az első, fájós vállfejemet, ellenben fejlesszük a hátsót.
Amit én nagyon nehezen viselek – az érintést és közelséget, mármint. Tőle is, még a gyerekeimtől is, mindenkitől. Úgy érzem, betörnek ebbe az én még 2012 telén bezárult testi világomba. Csak megszoktam az érintést, megtanultam kezelni. De nagyon be vagyok fagyva, és, itt a titok: amikor ezen mégis áttör valaki, amikor azt akarom, mégis, hogy ő és pont ő érintsen meg, csak ő és még és még, na, akkor viszont nem marad kövön kő. És csak azért fáj a szívem most, hátrahagyván ezt, mert ez annyira ritka.
Ez azonban egy edzői, technikai érintés. Ő tudja a fagyottságomat, exkuzálja magát, mondom, jó, de várj… megfordulok: mondd már meg, mi ez a párlat, az a párlat, amit írtam a könyvben, tudod, amit ilyenkor, ennyire közel éreznék, ha nem fogyott volna el. Az?, For Him, azt mondja, nebazz, teszem le a súlyzót, ZARA For Him?, tényleg, ez az! Ezt a parfümöt vettem én Jánosnak és vittem be a kórházba, egyszer még használta is, de nem az ő világa, amúgy, anyósom furcsállta is, viszont életjelkép volt. És nekem ezért volt ismerős és megnyugtató Ed, és a párlat.
Le vagyunk döbbenve. Állunk és könnyes a szemünk, és Ed akkor a könnyein át aranylik. Vagy az én könnyeimen?
Ez giccs, Éva. De így volt.
(És aztán volt egy bulim, amikor negyven lettem, akkor rituálisan bementünk a fürdőszobába Eddel, és megmutattam neki a polcon a terméket. Ott áll azóta is.)
csak az olvassa. én szóltam 
Párlat… Igen.
Láttam egyszer Edet, csak ő lehetett, a Könyvvel a kezében jött ki a Bagatelle-ből, tényleg sugárzott. Mikor lesz megint Könyv?
KedvelésKedvelés
Regényt írok. 🙂
KedvelésKedvelés
Szép volt, szívmelengető.
KedvelésKedvelés
❤
KedvelésKedvelés
Azért Ed boldog lehet,hogy ilyen ódát irtak róla.
Ő nem olyan izé,erőszakos, ugye 😉
KedvelésKedvelés
Az edzésélményem lelkiségét, személyességét, egyediségét akartam megírni. De emellett kifejezett célom, hogy lebontsam a Kigyúrt Személyi Edzőkkel kapcsolatos sztereotípiákat. Azt hozzáteszem, hogy ha van is néhány hasonló, aki nem irritálóan nárcisztikus és nem hőbörög guruként, sértetten, meg nem szexista, Ed még köztük is havas hegycsúcs.
KedvelésKedvelik 1 személy
Értem én amúgy is,de ezt is szépen írtad.
KedvelésKedvelés
Pára lepte el az orromat, és könny a szememet.Tetszett ahogy írtad. Az illatok, olyan meghatározóak. és ezt nemcsak a telihold miatt írom.
KedvelésKedvelés
Nagy nemzetközi kattintásroham. 🙂
KedvelésKedvelés
Azon kaptam magam, hogy minden nap itt vagyok, olvaslak, minden kommentet, nézem a fotókat.
KedvelésKedvelés
Köszönöm! Sok szeretet jön az olvasóktól. Pedig az írók célja nem az, hogy szeressék, hanem hogy olvassák őket. S ha még azok is olvassák, akik nem kedvelik őket, szorgalmasan, naponta, ha ennyire magához szoktatja őket a blog, az megerősítő érzés.
KedvelésKedvelés
(Vajon ezeket az embereket, akik itt őrjáratoznak, érdekli valami a blogról? Elv, nyelv, irodalom, élmény, sport, gyereknevelés, akármi?
A más személyes dolgaiba való agresszív, aljas, manipulatív belemászáson kívül, az irigy lejáratás mohó vágyán kívül, mármint. Bődületes tévedéseket írsz, mert persze fogalmad sincs.)
KedvelésKedvelés
Megtisztel az érdeklődésed.
Segíthetek valamit? Tanács, útmutatás? Diéta, irodalom, emberi kapcsolatok?
KedvelésKedvelés
annyira buzgó vagy…
ha tudod, hogy nem olvasom, akkor miért?
ha mindez nem vállalható egyetlen nicken, ha senki szemében nem volna elfogadható a dühödt lejáratás, belémmagyarázás, kiforgatás, tudni vélés, hatalmaskodás, akkor miért?
van valaki a közeledben, aki nagyon szenved attól, hogy benned ilyen rosszindulat van?
én megszoktam az intenzív reakciókat, a “megosztó” jellegemet (miközben szerintem a világ a fasz), de ez elképesztő
tudod, mit irigyelsz te? a hatás képességét, a szavak erejét. a gyomron rúgás képességét. azt szeretnéd te is, nagyon. de sajnos.
ettől még izomtalan is lehetsz, persze
KedvelésKedvelés
Nem is tudom, mit kérdezzek. Azért tartott sokáig a válasz.
Nekem csak ahhoz van tehetségem, hogy kattintgassak, nézelődjek, és kiötöljek másokról mindenfélét. A személyes dolgaidon szoktam sokat gondolkodni, elalvás előtt, de néha álmomban is. Egész nap neked fogalmazom a támadó mondataimat, azt remélem, hogy majd rosszul érzed magad, ha olvasod. De ha nem olvasod, akkor hogy ártsak neked? Én azért visszajárok és nézegetek rendületlenül. Ha nem értek valamit, a saját lelkivilágomból odaköltök valamit, a legrosszabbat feltételezem, és megpróbálom beléd magyarázni, hátha elhiszed, és akkor neked is rossz lesz, vagy elmegy a kedved a blogodtól, tönkremész, és akkor úgy érezhetem, diadalt arattam, és én is erős vagyok. Még azt is szeretném, ha nem tudnál bízni az olvasóidban, és folyton rossz érzésed lenne, mindenkiben engem sejtenél, gyanakodnál, és ez megmérgezné a lelkedet. Erre kell ez a névváltogatós játékom is. Szeretném, ha éreznéd, hogy mi, akik elítélünk és gonosznak látunk, jó sokan vagyunk.
Pedig hát semmi közöm a magánéletedhez, mindent ostoba, gonosz, kicsinyes pletykákból meg persze a saját hozzáköltéseimből veszek (ezt eléggé szégyellem), ezeket már magam is elhiszem, olyan régóta mantrázom. A kinézetedhez és emberi tulajdonságaidhoz se sok közöm van, de az intellektuális dolgok és a szöveg esztétikája, játékossága nem köt le – engem nem úgy neveltek, sajnos. Én koncot akarok, az erőmet megélni (ezt a szót tőled vettem) és hogy dúlhassak (ezt is, azt hiszem).
A blogod sikerével meg aztán végképp nem tudok mit kezdeni, bosszant, nyugtalanít, és arra emlékeztet, hogy én nem vittem valami sokra, egy pótcselekvés-sorozat az ál-életem. Igazából nem kéne idekattintanom, mert csak haragudni, ítélkezni, alakoskodni, hazudozni és bántani járok ide, de nem bírom ki, gyenge vagyok, szükségem van ezekre a negatív érzésekre. Ebben tudsz tanácsot adni?
Szoktam dühöngeni is, olyanor írom ezeket a kommentjeimet, amelyekben lehülyézlek és sok indulatszót használok. Az íráshoz, azt hiszem, nincs valami nagy tehetségem, csak a helyesírásom jó, illetve könnyen megtanulom és sajátként használom a jól hangzó fordulatokat. Jó lenne valami eredetit és erőset írni, és nem félni, ki mit szól hozzá, mert lényem mélyén kispolgár vagyok, és imádok moralizálni, ítélkezni, persze csak mások fölött. Szóval, ha írnék is, utánzásban lennék jó. Elárulod, hogy kell kitartóan, éveken át működtetni egy olvasott blogot, innovatív (basszus, ez is a te szavad!) tartalmat kitalálni, törzsolvasói tábort kialakítani, a sunyi támadások közepette is? A reakcióikat, a néha túlzó olvasói gesztusokat, értetlen kérdéseiket, sértődéseiket, nagy szeretetüket kezelni?
A sporthoz sincs valami nagy tehetségem, nem élvezem, nem vagyok kitartó, csak a zaklatásban. Nem is nézek ki valami jól. Hogy ezt kompenzáljam, szoktam gyűlölködő kommenteket írni a testedről, mert nem bírom elviselni, hogy te keményen dolgozol rajta, és vállalod a hibáival együtt, negyven évesen, három gyerek után is, utómunka nélküli fotókon. Mivel mások nem látják az én testemet, nyugodtan fölényeskedhetek, nem fognak kiröhögni. De jó lenne erről leszokni, csak nem ér rá a terapeutám.
Azzal is jó volna valamit kezdeni, hogy tulajdonképpen helyeslem a koppintókat, Kozmáék ámokfutását, Bojár szégyenletes abúzusát, hazudozását és fenygetőzését, Huffnágel aljas és csúfos kudarcba fúlt lejáratási kísérletét, és pont téged ostorozlak, aki csak az ő ocsmányságuk ellen, a magad védelmében álltál ki. Miközben nekem semmi dolgom veled, aztán mégis itt ugrabugrálok, hátha a figyelmedre méltatsz. Az is valami, ha bosszankodsz, csak foglalkozz velem, mert engem nem szeretnek az emberek, pedig én nem is merem vállalni magam.
Azt például nehezen tudom elhinni, hogy te nem engedsz akármit a tudatodba, és képes vagy megállni, hogy elolvasd az ÉN soraimat. Szeretem magamat fontosnak érezni, legfőbb, legnagyobb hatású kommentelődnek, mind a 411 kommentemben, a 21 nevemen. Te tényleg pontosan tudod, mi az a pár téma, amivel megpróbállak kiakasztani? Nem vagy kíváncsi? Ezt hogy csinálod?
Köszönöm, hogy elolvastad!
KedvelésKedvelés
Semmiség, a bloggerséghez tartozik. De csak röviden válaszolok, nem baj?
Írás, sport: tehetség, öröm, kitartás, ez a három kulcsszó. Engem megerősített a sorsom, főleg a gyerekkorom, én nagyon tudok küzdeni, talpra állni. De mindenki olyat csináljon, ami neki öröm. Hacsak nem a genyaság az.
A te rossz éned, hajlamaid: terapeuta. Ha nem ér rá mostanában, akkor másik. A terápia több év is lehet. Remélem, telik rá.
bűnbakképzés: sokan használtak erre, akik nem bírják elviselni, hogy én nem vagyok közepes. Ezzel együtt kell élnem.
Nem olvasás: ez döntés kérdése, mentális erő. Eldöntöttem, jó rég, hogy nem olvasom. Semmi értelme, és ez az egy fegyver van ellenük, vagyis, bocs, ellened: nem kapsz figyelmet. De nem az a lényeg, hogy ezt odavirítsam, hogy hehe, nem olvaslak, hanem tényleg. Nem az a lényeg, hogy a másik mit gondol (bár tudom, hogy aki ilyen makacsul nyaggat a figyelemért, annak pont a nem-olvasás a legszarabb, és ezért sem akarja elhinni – te különösen hajlamos vagy arra, hogy ne a valóságot nézd, hanem csak azt fogadd el, lásd meg belőle, ami beleillik a kész rendszeredbe). De igazán csak az én közérzetem, valóságom, nyugalmam számít. Nem olyan kietlen a lomtár se, jó sok komment került bele, én nem is találkozom velük. Néha megnézem, ki az, mert van, hogy odakerül azé is, akiének kint a helye.
Ezen a kommenteden most láttam, hogy más, és talán van remény! El is olvastam. Sőt, válaszolok. Ha képes vagy önreflexióra, akkor szívesen segítek.
Egyébként biztosan van azért némi tehetséged valamihez, talán szépen rajzolsz, vagy jó üstdobos lennél, és nem olyan csúnya a tested se. Tudod, mint A hétfejű tündérben: ha valaki egyszer megszeret, szépnek lát majd. Fel a fejjel!
KedvelésKedvelés
“gondolom nehezen felejt el, miután lihegve kéjelegtél a gyereke halálán.”
Logikusan következik mármost ebből (még ha így volna is, vagy ő így gondolná is), hogy naponta ide kell kattintani, és a családi meg fitneszfotóimat végignézni.
Kár, hogy nem ő volt az. Teljesen másik emberről beszélek. Innen tudom, hogy te csak netes leskelődő-kombináló vagy, nem vagy érintett. Amitől még gázabb ez az áskálódás.
Mintha arra mennél rá, hogy mindent, mások hitványságát rámverd. Ismerős játék, gyenge emberek űzik.
KedvelésKedvelés
“Minden ilyen roham idején megkérdeztem magamtól, összevetve az ő képüket a magam érzeteivel meg az engem szeretők-ismerők reflexióival: én olyan vagyok? Nem, nem vagyok olyan. Hanem a tisztelt ismeretlen nem tud olvasni, és még rosszat is akar. Kontrollt akar, bosszút áll, irigyel — nem bonyolult. S pont azért húz le, hogy ne látsszon az irigység. De arra soha nem lesz válasz, hogy mit kotorász itt, mit akar ennyire erősen tőlem, ha én olyan szörnyű vagyok.”
“…az számít csak, amit én megélek, az én napfényeim, az én kiérleltségeim, és nem tudnak bántani. A legféltettebb kincsem az, hogy pont azt írom, amit gondolok, nem szimpátiára gyúrok, nem félek, hogy majd nem szeretnek. Én ezt nem adhatom fel semmiért.”
“És én a saját szavaimért felelek, hogy ki mit csacsog rólam máshol, azért nem. Egyébként figyelek én mások szavára, ha nem nyomják nekem, de ha így meg vagyok róva, zsarolva, hogy ha nem viselkedem így meg úgy, akkor hű, mi lesz, na, ebből nem kérek. Mert mi lesz? Majd nem olvas az, akit ez zavar. Nagyon sajnáljuk, viszlát. De basszus, olvas, itt lóg továbbra is. És bosszút áll, hogy nem tudott manipulálni.”
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: békesség a földön a jóakaratú embereknek | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: könyvbenlét | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: egy anekdota a gymből | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: kiszervez | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: hogyan ne őrülj bele a diétádba 2. | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: az a hatalmas | csak az olvassa. én szóltam.
Jó volt újraolvasni. Évek óta változatlan a véleményem: ez a blog egész történetének egyik legkiemelkedőbb posztja. Boldog lehet az a férfi, ember és szakember (a sorrend szoros, de jelentőségteljes), akiről ilyen írás születik.
KedvelésKedvelés
Próbálják nekem most mondogatni, hogy persze, hogy kapok, hát én bántok másokat. Mást sem csinálok…
Most már bántok, igen. Vissza, és jó erőseket, és jó érzés, killbill: azokat bántom, akik megaláztak, becsaptak, irigységből megpróbáltak tönkretenni, gyáva hajszákat folytattak (-nak) ellenem, pedig elmehettek volna békében, nem én akartam tőlük valamit eredetileg sem, nem érdekeltek, csak rámakaszkodtak.
Hogy ne én haljak meg, azért. Ha már ez így kiéleződött, hogy valakinek meg kell. (Vagy mitől marad abba, szerintetek?)
Ez a tét most. és nem érdekel, ki mit gondol erről.
Viszont ez 2016, Ed pedig az ellopott, instagramon lobogtatott edzőm, és kolca az egyik irigy patkány, aki persze nem ezeket írta, ezek az én kis fricskáim ellene, átírt kommentek. Tök jó érzés.
Hanem dőlt belőle az alázós, mocskos gyűlölet.
Ez a poszt senkit nem kritizált, nem bántott, nem rivalizált, személyes volt és önkritikus, esendő, szép, vagány, sok életörömmel, és ezt se bírták elviselni.
2015-ben egy mellesleg kitett, rossz minőségű hasfotó miatt is ugyanez kezdődött, aljas, gyáva, gonosz hajsza. Miért? Mert ők eredetiség nélkül élnek, dagadtak, lusták.
Mellesleg ugyanekkor lelopták és kiforgatták a blogom, az embereket, hazug dolgokat terjesztettek rólam, hergelték a hangulatot, merő unalomból. Nem volt vitánk. Hiába nem törődtem velük.
Most meg rossz a lelkiismeretük. Azért festenek feketére. Ők is tudják, hogy ez kurva gáz, irigység, árulás. Ezért kell rám mondani ennyi szart, hogy kijöjjön az erkölcsi matek.
Úgyhogy nekem ne magyarázza senki, hogy én üldözök embereket és én vagyok az ok.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: mit tanultam hat év sportból? | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő
Visszajelzés: honnan tudod, hogy jó vagy? | csak az olvassa. én szóltam
Visszajelzés: terveim a testemmel a következő tíz évre | csak az olvassa. én szóltam