könyvbenlét

Ne szépítsük, mert szépíteni minek: én áprilisban gyakorlatilag nem írtam blogot.

Szerkesztőm és én viharos tengeren sodródtunk, én nem láttam az embereket és semmi mást, soha életemben nem dolgoztam még ilyen koncentráltan. Már írtam, hogy nem csak a blogkönyv volt. A blogkönyv konkrét tervként egyébként januárban körvonalazódott, de mellette zajlott a még nagyobb munka, a Mahtob-könyv fordítása.

És mentek a napok, és nem láttunk ki a munkából, és nem láttuk a végét. Úgy volt, hogy először a fordítás, arra szerződtünk is, aztán jön az én könyvem.

De a naptár erősebb nálunk: április végén van (tegnap ért véget) a Könyvfesztivál. Tehát volt egy konkrét dátum, amikorra meg akartuk jelentetni mindkettőt.

Elvesztem a fordítás fejezetei között. És akkor április elején hirtelen és mégis, legyen nekem könyvem, mert sose lesz, ha most nem csinálom – a fordítás négyötödénél megszakítottam a munkálatokat, és két sűrű hajnalon végleges sorrendbe raktam és átszerkesztettem a blogszövegeimet az eredeti nagy katyvaszból, ami egy bővebb válogatás volt. A ciklusok tudatosak és értelmesek, de nem volt módom ránézni két hét, két hónap múlva a nagy egészre, még jobban megrostálni, kivenni minden blogutalást, időbeli következetlenséget, és még elütés is maradt benne, ami csak nyomtatásban látható. Nem értem, hogy van ez, a hibák gonosz lidércek.

Zúgtak a habok, dobált a tenger. És nem csak én hánykolódtam.

A gyerekeim, mindenekelőtt, az a sok nap, amikor el kellett mondani, hogy most csak a minimum megy, mert ennek meg kell lenni, de aztán jó lesz. És ahogy Julis kérdezte, azzal az okos-kedves, nyolcéves együttműködésével, kicsit aggódva, és nagy szeretettel, hogy kész, megvan? És mikor? Egy gombóc fagyikkal meg este olvasott Pettsonokkal jeleztem, hogy azért még üzemelek mint anya.

Aztán már tudtam: nyomdában van. Az utolsó hét.

És hétfőn megvettem A Cipőt. Itt majd lesz egy kép.

Fotó - 2016.04.26. 11.54

És szerdán EDzettünk egy nagyot, hátra, egy olvasó és én. És említettük Ednek, hogy itt bele vagyunk írva flexestül a kötetbe, az edzésfílig és az ő kiválósága.

Csütörtökön sportos képzés, ez már a negyedik volt, és ritka jól voltunk együtt, egy kis kiszállás a mit írt a nyomda-mikor szállítják hova-hány előrendelés jött mátrixból.

És délután pedikűrös, mert az a fontos, ha az embernek jelenése van: a sarok ápolt bőre és az aranyszínű, szandálhoz illő lakkozás.

Itt jelezném: nem ezüst, arany a fehér szandál, csak ilyen tompa. Óarany.

És pénteken tortához mascarpone, málna, áfonya beszerzése, tojás, húsz darab, és mandula és -őrlemény is, és csokiszívek, amelyeket végül nem tettünk rá, miért??? Idén én sütöttem a blogszületésnapi tortát.

Ugyaneznap találkoztam Ewával és Rolanddal, akik Ausztriából jöttek, stílusosan a Kisbécs nevű bisztróban.

IMG_2298

Kampányuk, a Crossover keretében maguk építette bambiusztandemen kerekeznek a Balti-tengerig. Na? A bambusztandem eye-catcher, a biciklizésre hívják fel a civilek és a döntéshozók figyelmét. Képzelhetitek a kerékpárok ölelkezését. Videósorozatot készítenek bringásokkal, ki miért biciklizik. (Olvasói kérdésre: ilyen lett a gluteusom, amúgy nem nagyon van kép róla.)

(Fényérzékeny vagyok.)

És léggömbrendelés másnapra.

És kitalálni, a bringás felvonulás, melyre idén nem állt módunkban, ellenére hogyan jutnak el a könyvek a blogszületésnapra, meg hozzám, és a torta is a blogszületésnapra, és a léggömbök is, és hol lesznek a gyerekek. Még mindig péntek van.

Nagyon köszönöm a segítséget Bagolynak, Juditnak és Crisnek, nélkülük nem jött volna össze.

És jönnek sorban a kérdések, e-mailek, és link, hogy hol lehet rendelni, és jönne születésnapozni, és olyan jó ez az előtte.

Julissal rohanás fodrászhoz péntek délben. Julis iskolából elhozás minden nem különórás napon: hétfő, péntek. És utána Dávidért is, meg kinéztünk a Könyvfesztivára péntek este, és még egy edzés, mert rámtört, hogy ha ütemes lóbálással, korláton nyújtással én ki nem adom magamból ezt a feszkót, bemerevedettséget, megbolondulok. És akkor Ed mondja, hogy jó a hajam, és hogy jön másnap, és tök lelkes! És lőn.

Képernyőfotó 2016-04-24 - 16.07.08

122

Mindeközben a legfontosabb, ami a mélyben van, folyamatosan, és mindent átitat: a szöveg, hogy az milyen. És ez napokig, és azóta is, kínzóan. Milyen a szöveg a saját, személyes, szeretős, de érte haragvós szememmel. További szemek is vannak, egész fürt. A magas irodalom szeme, hogy milyen ez, mint szöveg, mint teljesítmény és mint könyvtárgy is, egy igazi kortárs íróhoz képest, aki tehát nem blogger, és nem internetes entitás (mintha ők egyfélék lennének, külön kaszt — ó. mennyire nem). Milyen a könyvtárgy, kiadásként milyen teljesítmény. Milyen körülötte a világa, hogy sikerül a könyv létezése és első napjai, az olvasókhoz kerülés: mennyire működik a marketing, aki rendelne, könnyen megtalálja-e az információt, mennyiért kapja, kinek adjak én szívből (azoknak, akik az utószóban meg vannak említve, ez tiszta szempont).

És a trollok szeme. Az idegen rosszakarók szeme, akik már mindig ott vannak bennem, de most a leginkább elégtétel bennem ez, hogy én akkor is. Valahogy, sok hibával, küszködéssel, de mégis, itt vagyok a könyvvel. Meg azoké, akik valaha annyira, én azt se értettem, de most…? A maguk élete köti le őket? Nem facebookoznak? Közömbös neki? Érez-e valamit, tudja-e egyáltalán? Ellendrukker…? Könnyű, önös parádézásnak gondolja a szövegírást, bloglétet?

Rám van öntve ez a fajta blogolás. Vagy körém nőtt. És könyvben talán nem annyira szól, más a közeg miatt a kontextus? Nehéz nyomtatásban látnom.

Kétely, őrlődés. Nem csalok ön.

Ők, a valaha kíváncsiak, az elmenők félálomban is, sokszor felbugyognak, a leülepedettség felkavarodik. Azok, akik ott vannak a kis zöld vendégkönyvben, a blogszületésnap 2013. és 2014. évi bejegyzéseiben. Akik ugyanúgy, a szövegek, a megvilágosító mondatok miatt találtak ide, ahogy a többiek, az azóta is itt olvasók, és aztán valamiért ők már nem, és nem szépen csinálták, ez a sok zavaros, barátkozós, túl lelkes, tulajdonítós, személyemet egyben diagnosztizálós, belemászós, leleplezős, újhelyalapítós, drukkerszerű, hatodik cés megnyilvánulás. Én ezt nem akartam, és ehhez nekik nincs joguk. Én azt mondtam, amit gondolok, előtte is, azóta is, és nem ellenük. Volt, hogy sarokba szorítva kellett tisztáznom, hogy mi történt, s hogy én nem várok pártoskodást. Én nem tehetek arról, hogy mégse ugrották meg önmagukat. Én szeretnék megítélés nélkül fejlődni, tovább kérdezni, meghaladni a dogmákat, és ugyanígy, megítélés nélkül ketogén lenni, izmosodni, pörögni, és ez nem morális kérdés. Azt akarom, hogy az, ha magamról teszek állításokat, ne nyomassza őket. Hogy én dönthessem el, mit osztok meg magamról, az értelmezéseimet, és ne legyen ez a leskelődős, mi-igazából-tudjuk-milyen. Hidd el, ha képes lennél így kiállni és mutatni valami érdekeset, és mögé néznénk, olyan nagyon jól te se járnál. Arról beszélünk, hogy őszinte-e valaki, vállaja-e magát, vagy nem. És ti nem.

Ne abból álljon a netes közösségi élet, hogy barátnők vagy eszmék kedvéért ide-oda kelljen  állni, “egyetérteni”, kukkolni, ki mit írt. Lehessen érdekes anélkül is, ha érdekes, csak egyéni színként. Ne is magukra vonatkoztassák, ha nem olyan. Lehessen írni, szabadon.

Nekem semmim sem olyan úgysem. Minden szabály, törvényszerűség kicsorbul rajtam, a betegségem is más, a vérképem is, nem annyi az izom, nem úgy döntök, nem azt bírom. Az egész.

Ugyanaz vagyok, aki voltam. Ugyanaz a mögénézős, tovább kérdező. És én nem akartam tőletek semmit, ti jöttetek. És tiszta a szívem. Csak ne pakoljanak rám elvárásokat.

Pénteken, ott a korláton, és egy kicsivel később, a zuhany alatt én durva alkotói válságba kerülök. Nemhogy az 1600 sok, és túlírt és redundáns és perc-életű, mint felfirkált napló, de még a hetven is, ami a könyvben van.

Nem is hetven, remélem, mindenki rájött. Ez se hetven.

És a szombat, amikor CSOKOLÁDÉFAGYLALTOT reggelizünk eperrel és tejszínhabbal és pirított mandulával, és ez egy olyan nap, nem érdekel a szénhidrát, ugyanakkor döbbenetes, hogy mértéket tartok. Meghíztam, egyébként, kiteltem. Van rajtam három kiló plusz izom és két kiló zsír november óta. És ezt beleírom ebbe a posztba. Fontos, ez is.

Zsuzsa, a szerkesztő, értem jön a dedikálás délelőttjén. Biciklivel terveztem leszáguldani, és, ímhol, autóba szállok. Nagyon együtt vagyunk. Minden módosult tudatállapot, kába, bódult, eközben fegyelmezett. Nem érzékelem önmagam, csak csinálom. Első könyvemet dedikálom, és lehet, hogy nem jönnek el. Aztán az élmény: kifejezetten sokan vagyunk. Sok-sok, évek óta olvasó csendes, nem kommentelt, nem adott jelet, de ott van, és egymásra nézünk. És ettől egyszerű minden.

Egyedi dedikációkat írok, és lehet kérni reklámgolyóstollal, klasszikus Parkerrel, Lamy töltőtollal (ha mindegy, én ezt választom), ácsceruzával és zöld, rózsaszín, narancssárga tűfilccel. És irtó boldog vagyok, továbbra is kábulatban.

13062983_1028306657205461_8000504114488840256_o

143

066

És ekkor már nem számít a haj, a lábköröm, a szerzői para, a fotós. És a trollok behunyják a szemüket.

Most már utána vagyok, de még benne. Postázok is könyveket. Az utószósoknak, és még annak, aki kéri.

Köszönöm nektek. Minden hiba, csorbaság, késés, elgápelés mellett köszönöm, és ne nehezteljetek. Ez az élet. Az edzés is ilyen. Néha más izommal pótolom, nem a fejlesztendő végzi a nehezét. Néha nem úgy áll a lábfej szöge, és bőven van, aki jobb és istenáldottább, aztán mégis megy a just do it.

De még a torta is jó lett, sűrűn tejszínes, alig zselatincsomós. (És azóta megint ketogén.) (És EDzés.)

És blogírás, újra: a sok félbejegyzés egész lesz.

A blog pedig átalakul némileg: ami nem jó, leszedem, és ami megjelent a könyvben, azt is.

Innen rendelhetsz könyvet:

http://konyvesbolt.hu/termek/konyv/irodalom/tovabbi-konyveink-irodalom/csakazolvassa-en-szoltam/

Ha külföldre kéred, vagy dedikáltat szeretnél, akkor írj e-mailt, szívesen küldök a készletből: csakazolvassablog@gmail.com

56 thoughts on “könyvbenlét

  1. Na, akkor hallhattuk a hangod is. Majd egyszer biztosan a “magyarhangot” is. Egyszer észrevettem, hogy valakinek nem ismertem meg a hangját amikor “külföldiül” beszélt.
    Kiérezni, hogy olyan jólesően kimerült vagy.

    • Nagyon retrospektív volt. Örültem, és még, még. KK is megjelent Zs-val egy csókra a tóparton, képzeld!

      Küldöm a könyvet!

      Tegnap újra, szintén olvasóval, és én most mozgásszervi betegnek tűnök, mindenki meg van döbbenve, előrehaladott állapotban, testem legnagyobb izmai szétbombázva. Azt hittem, odahányok, elpusztulok, elsötétedett minden. Mengelének szólítottam a maestrót leginkább tegnap. Pedig mindent csináltam már, guggolás ötvennel, lábtoló száznegyvennel, kitörés kétszer tizenöttel száznyolcvan darab, szauna százöt fokon. Nem tudom, mi volt ebből sok, vagy így együtt sok csak. És két kilóval lettem nehezebb, pedig istenuccse, nem zabáltam.

      • “A bázis alapgyakorlatokat vetted végig, ami a konditerem alapja, csak sokan ezeket nem szeretik, mert nehéz és az ugye nem fexik, és elmosodik a smink stb pedig ha egy nő nem csap oda, akkor nem lesz érdemleges fejlődés ” EZT ÜZENI NEKTEK ED!!! 😀 EZ PEDIG EGY FEMINISTA BLOG! Mosódjon csak el a smink, megjegyzem, a Mac elég jól bírja! :DDDD Hajrá, gymfeminism!

  2. nagyon lehetett érezni a posztból ezt a napfényes örömöt, pedig vezetés közben olvastam az előbb a három fokban, ködszitálásban, hulladék fáradtan, de teljesen felvidított 🙂 nemmellesleg tényleg fantasztikusan néztél ki szombatom, komolyan. nagyon gratulálok ehhez az egész mindenséghez.
    és jaj, a szeretős posztokat jaj, ne szedd le….illetve igazából muszáj a megjelenteket leszedni? hát mégis azok között vannak a legfontosabbak, meg a legdurvábbak. nekem, tudod, a majdnem semmi van így a szívemhez nőve, de igazából a többi is, ami a könyvben van, tök fontos része, állomása a blognak, szerintem nagy kár volna érte, de nyilván nem akarok beleszólni 🙂 mindenensetre tényleg mélységesen gratulálok mindehhez, amit elértél így önerőből, ez nagyon nagy, ez az egész.

  3. Jó volt ott lenni a szélén.
    Nekem jó a szemem, észrevettem a szandál színét is meg a körömlakkot is, volt időm nézegetni sorban állva a dedikáláson. Hálistennek.
    Anyám üzeni, hogy kiolvasta, vasárnap reggel adtam át (nem) ünnepélyesen. Jó, ő is gyorsan olvas. Volt közte, amit már itt is.
    A kedvesé meg vécékönyv lesz – ez nem sértés, könyvtárgyat csak ott olvasunk, jelenleg Lem: Visszatérés, az Üveggyöngyjáték meg Updike: Gyere hozzám feleségül a versenytársak.
    Update: Találtam egy Ulickaját a szennyestartóban.

  4. Én is szerettem volna ott lenni legalább a dedikáláson, ha már a blogtalálkozó kútba esett, de egy gyerekbetegség közbeszólt. Ez van.
    De nem adom fel a reményt, hogy egyszer egy személyes, töltőtollas dedikáláson ott tudok lenni.
    Örülök az örömödnek, a könyvtárgynak különösen. Megvan a fenntartott helye a polcon. A Napokon túl, Sztálin tehenei mellett, Munrotól balra.

  5. Annyira napfényes ez a poszt, mint a dedikáláson ! Ne értsd félre: de én olyan büszke vagyok, hogy ez a könyv van! Örülök, na (az örömödnek, hogy van valami “fogható” ebből a 4 évből)!
    Lesz pótszülinap? Arra összeszedném a bátorságom, és elmehetnék “egy közös kávézás reményében” 🙂

  6. Meghat ez a poszt, sok érzelmet kavart bennem. Gratulálok a könyvedhez, és tudod, mire gondoltam még? Hogy elképesztő szerencsés Ed, amiért nála edzel, és szép a karod. Meg a képeken a fehér ruhád, a napsütés, a pezsgés. Jókedvem lett, köszönöm ezt!

    • Ed a szerencsés? Nahát.
      Én szégyenlős voltam ezzel a fotózkodással, de örülök, hogy ő is kirakta az oldalára, mint edzettjét, mert látszik rajtam.
      Nem sírunk, edzünk. Ez nem alakformálás már. Nagyon nehéz elmondani, milyen érzés. Minden élvezet, és amikor épp nem, mert van olyan is, akkor meg nagyon sokat röhögünk, és keménynek érezzük magunkat. Mint a katonaság.

  7. En annyira buszke vagyok rad. Es nagyon orulok hogy jo neked. Elolvastam a mai bejegyzest es itt bogok. embert nem olelgettem meg annyit mint ahanyszor neked irom hogy oleles. (leszamitva a ferj es gyerekek of course). Amugy enyhe erintes fobiam van. De van az az alkalom

  8. annyira koszonom, most kaptam meg a könyvet, és olyan szép és annyira jó nyomtatásban látni ezeket a bejegyzeseket!
    én úgy szeretem ezt a blogot, olyan sokat jelent ez az egész, amit tanultam, amire rányílt a szemem, amennyit segített megtalálni a leglényegemet.
    jaj, olyan felfokozott hangulatban vagyok, mindjárt a fülemen habzik ki az agyam! 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s