vonzalmaink

Nak több típusa van. Most sorra veszem a heteroszexuális, kapcsolódós tapasztalataimat.

Közös pont, hogy valaki felkelti a figyelmed, érdekessé válik, folyton rá gondolsz. Ez mindenkivel megesik, de a rajongó, illúziókra hajlamos, intenzitást és ingert kereső típusnál (én ilyen vagyok) súlyosabb. Én minden történetnek borzasztóan örülök, csak legyen Történet, mert az az élet, a mesélhető történet. Irodalmi értelemben mesélhető, nem pletykára gondolok. Szóval nem félek tőle, nem gyanakszom, mindig tisztán, tizenhat évesen kezdem, és teljes szívvel vetem magam bele, mert ez a létezés esszenciája. Pofára már negyven évesen esem.

És sokszor fáj, sokszor nem értem. Sokszor táplál hiúságot, fényezi az énemet, máskor meg azt érzem, a hiányában, a bizonytalanságokban vagy amikor múlóban van, hogy értéktelen vagyok, mégse vagyok szerethető, kevés vagyok, vagy épp menthetetlenül, rettenetesen sok.

Olyankor történik ez a nekikeseredős hüppögés és én-elbizonytalanodás, amikor a kapcsolaton, a másik reakcióján keresztül definiálom az értékemet. Ami nem helyes, ez minden pszichológus fő intelme: magadban legyél egész, belülről jöjjön az önértékelés — ne válj rángathatóvá. De nagyon nehéz nem a kapcsolódáson keresztül, tőle függetlenül definiálni önmagam, mert a szeretésben mutatkozik meg a végső természetünk, lényegünk, jóságunk és gyarlóságunk, emberi mivoltunk. Siker, magányos kedvtelések, belső gazdagság, szuverén lét mind nem számít, amikor ott vagy, benne vagy: hát mégis! ez lehetséges? pont én? vele? mi ketten? Amikor nagyon kapcsolódnál, akkor meginognak korábbi én-élményeid. És nem is vigasztal olyankor se a magányos jóllét, se a korábbi, kölcsönös nagy élmény, amikor éppen veszíted el. Tud visszavonódni a nagy szó, a pillanat édessége, az élmény. Tud minden lenullázódni és megkeseredni. Sok az érdek, megírt szerep, hamisság, élni-gyávaság, béklyózó táncrend a szívzűrök világában.

Roppant sérülékenyek leszünk, amikor remélünk, várunk valamit, amikor édességeket ízlelünk, amikor belekóstoltunk abba, hogy elemien jónak és szerethetőnek érezzük magunkat.

Körülötte forgok, az ő tekintetét érzem magamon, álmaimból lép elő, ő néz a tükörből, amikor fülbevalót választok — van ilyen fajta vonzalom. Referenciaszemély. Nyomozgatni, utánakeresni, mástól kérdezgetni nemigen szoktam, azt cikinek érzem. De egy kicsit, finoman mégis nézem a facebookját. Óvnám őt és a titkomat, nem akarok róla pletykálni, kitárgyalni, néha mégis megteszem. Minél kevésbé fontos, annál inkább.

Van a testi vonzalom: sosem bírnám kémiának hívni, amúgy nem is szeretem ezt, ahogy elég sok mindenre, amit nem értünk, mondunk rá fura szavakat. Szóval, a látvány, az összbenyomás szép, odanézős. Nekem inkább látvány, szóval aki vonz, azt szépnek látom, személyesen szépnek. Ilyen férfi sok van. Általában úgy is maradnak. Nemigen villantunk össze, nem startoltam rájuk, amikor egyszer mégis, azt megbántam. Nekem ez nem megy, én nem tudok taktikus és kacér lenni, már a kérdésem sem stimmel. Talán azért, mert ez itt nem Skandinávia, itt meg kell várni, amíg ők startolnak ránk. Meg hát én poénkodom és mást mondok, mint a jó reggelt kívánok. Ez tud ijesztő lenni.

Van, aki kivételes jó arc, jól voltunk együtt, vicces volt, értette a szavam. Hálás vagyok neki, nagyon tudom szeretni, semmi sem baj, a szépség és testi vonzalom hiánya sem, ha emlékezetes az együtt lenni tudás. Szerelemnek nevezem, szex is tud lenni benne, belefér.

Van, amikor jó a pillanat, varázslatos a helyzet, és ezért megjegyzem az illetőt. Bulik, táborok, vízpartok és munkahelyek mámoros lazasága ez. Később pedig, ha van rá mód, és odafigyelünk egymásra, ez kötődéssé válik: voltunk együtt több izgalmas, élményt jelentő helyzetben, gyűlnek az emlékeink, és ettől ragaszkodni kezdtünk egymáshoz. Az emberlény, az olyan, hogy ha valakivel jó, akkor azt a valakit megszereti.

És én azt hiszem, nem csak a lány-lény. Nem kellett különösebben tudatosnak lennem: a lényem talán cenzusként hat, de nekem eddig csak olyan férfiakkal volt ilyen fajta megszeretésem, de még flörtöm is, akik ugyanígy voltak vele, és megszerettek, és rezdültek. A sokat emlegetett “csak szex”, a lélektelenség, a sunnyogás, helyezkedés, érdekalapú kezdeti kedvesség nem férfisajátosság, hanem lelki sivárság, emberi nívótlanság, csak a férfiaknál éppenséggel ejakulációval jár.

Létezik irracionális kapcsolat: véletlen, sorszerűség, vagy valami rejtett kapocs. Például én és Ed: Ed illata, ami történetesen a férjem egyetlen parfümje, de erre csak nemrég jöttem rá, akkor viszont leraktam a súlyzót. Vagy a szerelmem, aki valamiképpen hasonlított az egyik bátyámra.

Méltánylás, csodálat, “tőle akarok tanulni”, “ő jobb, mint mások”. Konraddá válik, szigorúan apakomplexusosoknak: ő tudja, őneki akarok megfelelni (nekem nő nem volt ilyen), totyogok utána (itt tisztáznám: nyári lúd, nem kacsa). Szintén Ed.

És van a teljes, megmagyarázhatatlan szerelem, amit sejtesz az elején, aztán lassan, szégyenlősen, el-se-hiszem módon kiépül és atombiztos, és rohan feléd. Ebben talán négyszer volt részem. És ez az, ami bármit megér. Ez nem a “jó lesz, magas, jól keres” világa, ez valami más.

Nem voltak amúgy egzisztenciálisan, életmódilag látványosan kínos embereim, rám szorulók, megmentendők, függők, élősködők.

Nekem kéthavonta szokták mondani az aktuális referenciaszeméllyel kapcsolatban: te beleszerettél! És én tiltakozom, ebbe engem ne soroljanak be. Nem mintha nem, mert igen, de ennek több típusa van. Én tudok úgy, megbékélten, de kizárólagosan, nagyon elemien kötődni, hogy az annak, aki a másik, és aki nem, nem terhes. Nincs benne akarás, szemrehányás. Azért tiltakozom, mert a leegyszerűsítők fejében beindul a séma, hogy én nyilván meg akarom szerezni az illetőt, kutakodom, mik az “esélyeim”, terv is van, stratégia, és akkor hajrá. És én ezt annyira, de annyira nem szeretem. És ez, amit ők kérdeznek, egyik se a fenti vonzalmak közül.

Mert nem mindig jön össze, vonzalmaink a leginkább a saját élményeink maradnak, alig is lesz belőlük kapcsolat. Van, aki másképp működik, van, akire ragadnak, van, akit meghódítanak. De nem tehetek le arról, hogy én szeressem az illetőt, kezdeményezően és nagyon. Hogy ne csak bele legyek dumálva, ne csak azt kalkuláljam, hogy végül is ő megfelel, vagy hogy keresek már valakit. Jól bírom valakik nélkül.

Sokszor értelmeződik kudarcnak és fájdalomnak, frusztrációnak az, amikor az erős vonzalomból, amikor úgy kinézed magadnak a másikat, nem lesz kapcsolat. Mert benézted, vagy mert ő úgy tűnt, de aztán mégse. Az a kérdés, ezt hogyan dolgozzuk fel. Itt dől el, érett lélek-e az illető, a saját szándékait és reprezentációját összekeveri-e a másikkal. Látja-e még a másikat, nyomasztja-e azzal, hogy kéne lennie valaminek, szaván fogja-e (de hát olyan hosszan néztél). Elkezd-e például buzizni, csak mert bájai és karmai nem fognak az illetőn. Ez már hiúság, önzés, énkép és nagyon bugyuta játszma. Emelt fejjel jó nem kelleni, ha már kell nem kelleni.

Azt hiszem, a helyzeten az is ront, ha nagyon spekulálunk, pontosan tudni akarjuk, mi a helyzet, dűlőre vinni, és csak egyféleképpen jó.

Ez a bejegyzésem nagyon éles, és az élessége csak nagy dilemmákban működik, már deklaráltan kapcsolat-kapcsolatokban, a vége felé. Ha még nem jött össze, akkor nem lehet élesnek lenni. Nem tudhatod, mi van, annyi minden van, lehet, igen, a legrosszabb is, hogy kifogtál egy érzelem- és csodálatvadász nárcisztikust, aki csak használ téged. De sok más ok is, amiért hallgat, nem jelez, például a kapcsolatra való képtelensége, egy vagy több másik nő, rettegés az intimitástól, és nem a te értéktelenséged. És a legrosszabb, amit tehetsz, hogy nem bírod a várakozást, és ezért teremtesz egy helyzetet (úgynevezett dűlőre vitel), amelyben vagy az lesz, amit akarsz, vagy konfliktus, visszautasítás és fájdalom. Inkább várj. Inkább hallgass. Inkább engedd el. Aki nem a tiéd, akivel nem vagy közel, azzal ne legyél éles és nagyon őszinte. Nehéz érzéseinket egyedül intézzük, akárcsak a készpénzfelvételt. És én nem mondom álspiritulisan, hogy ha igazán neked való, ha van dolgod vele, akkor összetalálkoztok még, és elrendeződik, mert valószínűbb, hogy nem. Hanem az van, hogy ezt a veszteség-esélyt bele kell kalkulálni, kész. Minden más rosszabb. A vád, a sírás, a hosszas de most mi van? kínlódás, az öncsalás.

Igen, van olyan, aki hallgat, és ez nagyon nehéz. Nem tudni, mi van. De azért ha valami lenne, valami, ami fontos, akkor éreznéd. A hallgatásán át is.

És mert nem evolúció van, nem minden célirányos és nem lesz mindenből tapintható haszon, néha csak rebbenünk és úgy maradunk. Az ember olykor szégyenkezve, csendben rajong, álmaiban érinti a másikat. Olykor csak intellektuálisan. Olykor tisztelettel a másik másfajta élete iránt. Nem is kell tudnia. Benne talán nincs meg ez irántad, pedig, jaj, pont jó lenne vele, de ő nem. És ez nem elutasítás.

És így is lehet gazdagító a vonzalom.

Nekem soha semmilyen megszerzés, stratégia nem működött. A szerelem, mint említettem, vagy megtörtént, vagy nem. Sosem attól történt meg, hogy én akartam volna. De nem is a másik hódított meg, csak úgy összecsillantunk, mint ha valaki láthatatlan zseni rendezte volna a jelenetet, és mi eszközök volnánk a kezében. Minden más, az én csávókinézéseim, akarásaim felszínes flörtök maradtak, sőt, annál is kevesebbek. Soha nem működött a taktika. Nem vagyok azzal a fajtával kompatibilis, akit meg lehet szerezni. Tudták ezek, mit akarnak, és velem inkább nem akarták.

Igazán nem panaszkodhatom. Nem voltak ki-ez-itt-mellettem ébredéseim. Nagy öröm volt mindenkivel az ágy. nem voltak rideg egyéjszakásaim, sőt, egy se, de a kapcsolatok között nagy szünetek, több évesek is. Nekem ez nem megy könnyen, pedig tág szívű vagyok, és belemenős, de a belemenés ma is jobban érinti az érzelmi életemet, álmaim és hangulataim amplitudóját, naplóm lapjait, mint a szexuális aktusaimat. Aki szeretett, attól visszavonhatatlan szavakat, állításokat, gesztusokat, soha nem feledhető pillanatokat kaptam tőlük.

Tőlük tudom, hogy jó vagyok, elemien az.

Fotó - 2016.05.09. 19.49

21 thoughts on “vonzalmaink

  1. Néha kellemes emlékezni a “mi lett volna, ha…”-ra és újra és újra arra jutni, jó, hogy nem volt “ha”. Néha a lehetett volna sokkal több, mint a volt. Pláne mint a megvolt.

  2. nekem valahogy az a tavaly nyári gondolatom jutott eszembe erről az írásról, hogy milyen jóleső, barátilag meghitt és otthonos légkör tud lenni azzal, akivel már lefeküdtél, és többet már nem akarsz. mármint akkor, ha egyiktek sem.

  3. Úristen! Ez mind-mind így szóról szóra, csak nálam az a gáz, hogy mind egyszerre. Pszichiáter legyen a talpán aki ezt bennem helyre teszi, de senki sem szenved ebben a helyzetben, úgyhogy még folytatom. Valószínű én vagyok a kapcsolatra képtelen, csodálat-és érzelemvadász nárcisztikus személy, akiről fennebb írtál. Csak szervezésileg sok a le sem merem írni hány férfi. Nem skalpvadászat egyébként.

    • Ezt, hogy van, aki intim kapcsolat keretében begyűjti a csodálatot cinikusan, megtévesztő viselkedéssel, nárcisztikusan, és aztán eldobja a másikat, mindezt sorozatban, a májusi ELLE-ben olvastam. Ha van szeretet, 1:1 kötődés a mindenkorival, és nincs senki átverve, hitegetve, infó nélkül hagyva, továbbá ha neked se kétségbeesés és játszma, akkor nem inkorrekt szerintem.

    • Nem a párhuzamos kapcsolt a gáz szerintem, hanem a megtévesztés, a másik hülyítése. Hogy te nárci lennél, az szerintem kérdéses – azért így írom, mert pár kommentből semmilyen következtetést nem lehet levonni, csak sejtek vagy épp kételkedem.

      • Köszi, hogy alkalmat adatok tisztázni: senki nincs megtévesztve, hitegetve, mindenki tudja hol a helye az életemben, hogy a lényeg ott és akkor jól érezzük magunkat. Néhányan ismerik is egymást, tudnak egymásról, van olyan akivel tizenéve tart kisebb-nagyobb kihagyással. Mindannyian elfogadták annó a döntésemet, mikor másodszor férjhez mentem, úgymond jó útra tértem, örültek a lányom születésének. A válásom után folytattuk ahol abbahagytuk. Mindannyiukkal van kötődés, mást szeretek egyikben, mást a másikban, de egyszerűen magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy miért ennyien?

  4. Hajaj… Nem is tudod, milyen aktuális ez most nekem. Mászom ki a borzasztó házasságomból, csinálom egyedül a hétköznapokat a gyerekekkel, a hétvégéket többnyire egyedül vagy barátokkal, és akkor felbukkan egy régi arc. Új, mert alig ismerem, de nagyon izgalmas. Azonnali, heves flörtölés, pajzán utalások, hipp-hopp randi. Nagy, csúnya, rozsdás lakatokat nyit ki, megint hallgatok zenét, sőt, hangosan énekelek, szexi fehérneműt veszek magamnak. Nézem magam kívülről, és kívánatosnak látom, amit látok, mert ezt mondta.
    Nem lesz kapcsolat, se szerelem, se semmi, ennyi volt. Nem szabad, csak azt hittem. Mert úgy tűnt. Mert egy fülledt házasság után megint meg kell tanulnom a férfi-nő játékot, ez negyven körül teljesen más, mint húsz körül.
    Meglepődtem magamon, milyen hamar rájöttem, hogy nem kell szívfájdalom, bonyolult érzelmek, játszmák, tapintatos ál-megértés. Én már csak az egyszerűt szeretném: megkedvel, megismer, fontossá válok, kötődik, elköteleződik. Aki nem szabad, aki ezerfelé van, akinek a sötét oldalán nárciszillatot szimatolok, mehet, amerre lát.
    Viszont nagyon hálás vagyok, hogy megint elhiszem: nő vagyok, nem csak anya, háztartást vezető gép, pénzkereső automata.
    Elképesztő, milyen kevés elég volt, hogy teljesen megnyíljak, aztán pofára essek.
    És az is, milyen lelki nyugalommal fogok véget vetni, hogy ne legyen több bonyodalom.
    És milyen jó a szabadság édes illata…

    • Hogyan estél pofára? Honnan tudtad meg, hogy nem szabad? Vagy szabad, csak virágról virágra száll?

      Milyen nagyon szeretnénk mi nők, és milyen éhesen és hamar egyfelé, valakihez tartozni, mindent neki, teljes szívvel. Fekszem a lábtolón, Ed magyarázza nekem: tudod, a nők a biztonságot keresik, a férfiak a változatosságot, ez már csak így van.

      Hajaj, mondom (kilenc évvel fiatalabb nálam, néha rátör a tanácsadási késztetés, pedig el sem meséltem a sztorit), ez vastagon lélektelenség, cinizmus, hazudozás és hatalmi kérdés. Keresném én a változatosságot, nem köt semmilyen elv, hagyomány, nem is vernék át vele senkit, virágról virágra szálló váltaná ágyamban a virágról virágra szállót, de olyan ára van, amit nem tudok megfizetni. Minden moralizálás nélkül sejdítem a lélekkoptató hatást, és bár sokat sóvárgok, mindig olyasvalakire, aki irreális, akivel nem történik meg a kölcsönös tetszés sem (a többieknek nincs vádlijuk!), valahogy örülök, hogy tiszta maradtam, és ekkora élmény nekem még mindig egy összenézés, egy érintés, vagy a pillanat, amikor vörös a telihold, és lekerül a ruha. És már kék a holdfény, amikor rájövök, hogy neki ez nem akkora eset.

      Mámorosodom és sóvárgok, süti a nap a bőröm, újra eleven vagyok konkrét személy tetszése nélkül is, öntudatos a testem, élek, mint legrebbenőbb huszonéves koromban. És olvasom olyan feministák kommentjeit, akik mindenhol erőszakveszélyt szimatolnak, és minden férfit potenciális erőszaktevőnek, kiéhezett vadásznak gondolnak, az izmus-posztban említett vécés vitában állítva, hogy a pénisz az erőszakforrás, szemben azokkal, akik szerint a hatalom. Döbbenet. Mert ha a pénisz az erőszak eszköze, inherensen, must-have-ként, az tényleg férfigyűlölet. Lőrinc iskolájának szexbotrányára gondolok, ahol nem került elő nemi szerv, és hetedikes lányok bírtak rá lányt egy szexuális jellegű cselekményre, csoportosan. Tudok arról, hogy sok a nemi erőszak meg a zaklatás, és nem lekicsinyelve a nők elleni molesztálás, zaklatás jelenségét, magam is átéltem finomabb, ám krónikus formáit, kérdem: tényleg így van? Lehet így nézni a világot? Miért nem találkozom ezzel a fenyegető jelleggel soha?

      • Hű. Én itt még nem tartok. A testem majd ezután jön, végre otthon szeretném benne érezni magam. Igen, a változatosságot én is bírnám, de tényleg túl drága, ahhoz nem vagyok elég hajlékony és rugalmas. Meg talán elég sekélyes sem.

        Onnan tudtam meg, hogy nem szabad, hogy mondta. Utólag. Sejtettem én, de pont nem érdekelt, csak a mámor érdekelt, hogy valaki akar engem. Hevesen, vadul. De úgy tűnik, búfelejtő, izgalmas kaland voltam, semmi több. Én sem kezdtem el kötődni, így utólag látom, hogy nem is passzoltak az életeink. Csak felpiszkált és feldobott, de most lezuhantam. Viszont ha innen felállok, máshogy fogok magamra nézni, lettek konkrét céljaim. Olyan ajándék volt ez a kaland, ami kibontás után akkorát robbant, hogy a földre huppantam tőle.
        A fenyegető jelleggel én sem találkozom, sokkal inkább a megmondó magabiztossággal.

    • “milyen lelki nyugalommal fogok véget vetni, hogy ne legyen több bonyodalom” — ez a nyugalom, e nem-kétségbeesés új elem, ugye? Hogy nem a kapcsolat, a flört “sikere” által határozod meg az értékedet, habár élmény a mámor.

      • Tényleg nem estem kétségbe, csak a kedélyállapotom süllyedt le némileg. Lehetne még nyújtani, játszmázni, szerelmes üziket váltani, de csak magam áltatnám vele. A flört sikere azért nagyot dobott rajtam, és lehet, hogy vérszemet kaptam. Most nagy változás van minden téren, muszáj megtalálnom azt a szilárd magomat, ami nem függ más emberektől.
        Azért nehéz ez az időszak, mert tele van szorongással: a férjem manipulálja a gyerekeket, jön a nyár, elvész a megbízható időbeosztás, minden esetleges lesz, félek, mit hoz ki belőlük. Belőlem dühöt és agressziót. Állást keresek, és lesz is, csak türelmetlen vagyok, mert utálom a bizonytalanságot. Ebbe robbant bele a kis kalandom, és eljátszottam a gondolattal, hogy mindaz a nehézség, amit egyedül csinálok, eltörpül, ha jönnek kedves szavak és izgalmas esték. De nem jönnek, vagy legalábbis nem most, nem tőle.
        A nyáron kényeztetni fogom magam, keveset leszek egyedül, és megkeresem, hogyan tudok úrrá lenni a szorongáson valami brutális fizikai megterhelés által, amit azért élvezek.
        Most néztem meg a Wild c. filmet, sokat tanultam belőle. Túrázni én is szeretek, keresem a kihívást. Csak közben ott vannak a gyerekek, nem akarom elveszíteni őket, mert apa most erre játszik.

  5. Kedves “Asd”,
    sok néven próbálkoztál már “tágítani a látókörömet”, dühösködsz, hogy nem engedem be és nem is olvasom a soraidat,
    megint egy idemásolsz egy gyalázatos színvonalú szöveget, amiért, mivel a férfihangon is megjelent, engem basztatnának, hogy szerzői jog…
    de mindegy is, mert agresszív, önigazoló, nőgyűlölő-picsogó önsajnálat az egész.

    Kérlek, válaszd le magad a csakazolvassáról, ne gyere ide, ne erősködj.

  6. Erről az jutott eszembe, amikor egypár éve egyszerre két emberhez is vonzódtam, tanárhoz és csoporttárshoz. Előbbibe intellektuálisan voltam (pontosabban voltunk ketten egy barátnőmmel) belezúgva, utóbbiba meg kb. azért, mert jó illata volt és néha beszélgettünk. Mindkettő köré másféle vágyálmokat szőttem. Aztán elutaztam és jött egy egyéjszakás kalandom, mondjuk részemről az is ilyesféle rezdüléssel indult. Ezt akkor nagyon felszabadítónak éltem meg – jé, megtehetem ezt is, milyen jó! De aztán később jött még egy-kettő, az már a lélekromboló kategória volt. Talán pont a rezdülés hiánya miatt. A “miért ne” mégsem volt elég.

    Érdekes így visszagondolva, mi minden megfért a fejemben. (Azóta meg férj és két gyerek.)

  7. úgy tetszik ez a bejegyzés, olyan kedves. előhívja belőlem saját vonzalmaim emlékét (persze a pofára esések előtti szakaszból), mikor még csak egymásra csodálkozunk, rebbenünk. érdekes amúgy, én akkor tudok laza és könnyed lenni, hovatovább flörtölni, ha nem akarok semmit az illetőtől. ha egy kicsit is karcolgatja az érzés a belső lényegemet, akkor eldugulok és meredten fixírozni kezdtem a cipőm orrát. minél nagyobbat mozdít itt belül, annál inkább. de mivel iszonyúan szeretnék közeledni, velem simán előfordulhatott, hogy izgi, szuper vicces, nyitott csetelés után élőben könyékig zsebredugott kézzel bámulom a földet egy büdös szó nélkül ilyen végtelen tízpercekig. néha elgondolkodom azon, hogy sikerült valaha is párkapcsolatra szert tennem egyáltalán.

  8. Visszajelzés: a halovány férfi | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s