Száz szónak is egy az eleje: ne.

Régebben csak távolról és kószán rémüldöztem a semmiárusokon: eredetileg a töménységben tapasztalt, magyaros WAHM (Working At Home Mothers) csoporton és annak dinamikáin, a ronda nemeztárgyakon, mentes sütiken, a maradékanyagból varrt táskákon, a “vegán hozzátáplálási tanácsadón”, az unatkozó anyákat nem létező termékekkel kiszolgáló babás boltokon, de kaptak a rondatárgy-árusok, az életérzés-árusok és a sima instás reklámfelületek is, alfajaik: jócsaj, fitneszes, író, feleség.

Később láttam, mit csinál Gazdagmami (ők azok, akik nem értették a feminista paródiát), meg hogy van B2W konferencia (Business to Women) és Gáspár Katalin mitől olyan nyüzsgönc.

Online marketing annak a neve. Jópofáskodsz, facebookozol, magyarázol, szervezel, felépíted a platformot. Tenyérből jósolni is lehet. És dől a lé.

De ez itt, amiről ma írok, nem a sima netes marketing vegyes, csúf és szükségtelen termékekkel, ez sokkal-sokkal komolyabb. Ők pl. nem hirdetnek és egyfelé van a fókusz. És csak egyvalaki ért hozzá, aki ezt a tudást az elitnek árulja.

Mi ez?

A húszas évek trendje: akárkiből akármi lehet. Az énje a termék. Hősnőnk privát dicsekvése már kellemetlen volt (persze disznóvágások emlékével érthető, ha örül, hogy ma egyedül kifizeti a lakbérét egy nagyvárosban), kevesellte a visszajelzést, és akkor úgy érezte: ami nem megy, azt erőltetni kell. A “nézzétek, NEKEM bezzeg bejött az élet!” csomagot szakértelemként is árulhatja. Mindjárt nem dicsekvés, hanem embereknek segítés.

Úgy jött ez az énmárka, hogy NórI mondta, aki szintén ezt az utat járta be (habár, náluk disznó sem volt). NórI megsokszorozza önmagát.

Ki ez?

Oravecz Nóra marketinggel foglalkozik, és nem kispályás. Egy televíziós prédikátorba oltott MLM-középvezető.

Lám, ő is megcsinálta, most meg vígan él. 2013:

Egy dolog viszont rohadtul igaz: menni kell előre. Nem másokkal foglalkozni, vagy épp azzal, hogy mindenki hülyének néz. Ó, ha azzal foglalkoztam volna, még mindig Vizslás-Újlak három utcás falujában élnék, és nézném a TV-t reggeltől estig, hogy mennyire jó másoknak. Nem. Ez nem az én utam.

Én nem néztem a tévét kamaszként, érdekes, és nekem nem az volt a jó, ami ott látható.

Salgótarján és Bátonyterenye között van a lokáció. (Valahogy akin röhögünk, aki ilyen anyagias, szellemtelen, fontoskodó szelfiző, arról mindről kiderül: kelet-magyarországi, kisvárosi vagy falusi.) A Mikropakk (műanyagcsomagolás-gyár) azóta lett, érdekes, hogy a tulaj pont itt a szomszédunkban épített egy takaros villát.

Hősnőnk egy ideje már kínzóan kiégett, nem tudja, ki ő (pedig biztos eszméletlen egyedi és irigyelt valaki lenne!), nem ismerik, nem tudja az alkotó energiáit kiélni (ahogy elnézem a mandalaszínező, keresztszemes hímző queereket, lehet, hogy nem is baj).

Rátalált az új gurura, és most ugyanolyan kritikátlanul követi, mint az eddigi rajongásait, sőt, az százezreket húz ki belőle a kétéves (vagy több) énmárkaépítés alatt, ami ugyanolyan státusszimbólum, mint egy Rolex.

NórInak is volt guruja, több is, csillogó szemmel, szerviliskedve ámul, de persze nagyotmondás az is, dehogy alázat. Fölfele kritikátlanul, lefele meg vetíteni, szóval éppúgy az övé is ez a történet. Ő. 

Amikor NórI takarít, amikor “nem csinálja végig a dolgait”, például nem írt újabb regényt a Tejszínhab nélkül után, pedig ő is húzónév lett a lektűrök között a becsődölt Ulpius szemetét (Lakatos Levente, Fejős Éva, Ugron Zsolna, Méhes György, Vass Virág) magához ragadó Librinél, arra azt mondja, ő szeret tesztelni, nem minden jön be, miért csinálna olyat, ami nem igazán tölti el elégedettséggel. A helyes kérdés: miért akart belekezdeni? Miért hirdette ki?

Ma olyan lakást bérel, amilyet akar, utazik, öltözködik, a világ kiválóságaival interjúzott, mindig megtalálják a lehetőségek, lett kilenc könyve, betámadta Tibi atya, egyébként nőgyűlölve, undorítóan és méltatlanul, és még magát sajnáltatja (a végén van vicces paródia is), szerepelt a Forbes-ban, a kapitalizmus e kegytárgyában is, és annyira nemzetközi, hogy a budapesti repülőtér ajtaján nem fér be az arca.

Ő az idézetes kislány, aki ezt ma kikéri magának, mert meghaladta és ma ő már több (szeretné kitörölni a múltjából). A neve fogalom, köznevesült: 2011 és 15 között önparódia lett, ahogy szakmányban ötölte ki a szelf-help szövegeket (sors, cél, felállás, megbocsátás), kis vizuális tuning, kirakta és virális lett. Azzal már tudta a Dosia mosószert reklámozni. Miszerint őt annak az illata ihleti a magvas gondolatokra. Meg az Eucerint és a Nutellát. Ne röhögj: tíz éve nem léteztek még influenszerek. Én itt és itt említem.

2013-ban igen magas közönségszavazatai ellenére sem nyerte meg a Goldenblogot. NórI Refuse to lose című bejegyzéséből:

Ma este 8-kor derül ki, hogy ki nyerte meg a bloggerinát. Tudom, nem egy Oscar, meg nem a díjakért kell csinálni, de fontos a visszajelzés, a megerősítés a szakmától, bár ami engem személy szerint igazán érdekel az egész győzelem mizériából az az, hogy a nyertes iszonyat sok embert tud majd elérni. Én pedig mindenben ezt nézem: mi a módja annak, hogy még több embernek segítsek. Magasról teszek rá, hogy ki tudja, hogy ki az az Oravecz Nóra, vagy ki nem. NEM ÉRDEKEL. Az érdekel, hogy amit csinálok, na azt imádjátok, szeressétek, vagy épp utáljátok. Tök mindegy, de hagyjon nyomot az életetekben.

De miért maszturbál ott egy csaknem meztelen nő az autóban??? (ezt én kérdeztem akkor, a képillusztráció /stockfotó/ miatt, ez már az archívban sincs meg)

Barok Eszter írta itt kommentben:

Sztárblogger ki van bukva, hogy az ország nem érett még meg arra, amit csinál, de a világ igen. Tényleg, ezek a youcandoit-közhelybe ágyazott termékmegjelenítések nullalájkkal és nullakommenttel Amerikában sokkal jobban mennének.

Vegyes idézetek:

Szóval. Tessék kipróbálni az Eucerin Bőrápoló olaját, ami jelentősen javítja a bőr minőségét, sőt a csíkokat is halványítja.

Miután háromszor belehalt Magyarországba, az egyedüllétbe és Oprah-ba, ugyanabban a posztban. Valamint:

Sokat gondolkodtam. Az elmúlt hetekben több emberrel találkoztam, és tudjátok mindannyian meg voltak lepődve, hogy az elért sikereim – nem csak blog, hanem munka is – ellenére milyen szerény vagyok. Abban a percben, hogy elszállnék magamtól meghalnék, vele együtt a blog is elpusztulna.

Kommentelő szerint (itteni):

Minden poszt vázlata:
1. köszönöm nektek, hogy vagytok, szeretlek benneteket, hálás vagyok
2. minden álmod valóra válhat, csak higgy, te egy csoda vagy, vonzd be a tökéletes életet, a sors hozza, amit hoznia kell, csak érte kell nyúlnod
3. én már ezt megtettem, végy példát rólam, pedig könnyeztem, szenvedtem
4. Oprah
5. megjelenik a könyvem/visszadobták a könyvem, hiszek a könyvemben, megváltoztatja a világot (az 1-es és a 2-es pont ismétlődik)
6. termékmegjelenítés (Lenor, Eucerin, Nutella, satöbbi).
7. saját linkek bedobása, mert reklámból sosem elég.
És soha egy komment vagy lájk, tehát számok az olvasók.

ps.: A fb-on a 20:05-ös kirohanását, h nem érett meg rá az ország, de a világ igen, már törölte.

(…)

Egyfelől ejnyézek magamnak, hogy ez a szegény fiatal teremtés “önkifejez”, építi a brandjét lelkesen, én meg röhögök a felületességén, őszintétlenségén. Elnézőbbnek kellene lennem, hiszen nagyon fiatal, nagyon lelkes… Másfelől pedig szinte már perverz módon próbálom megfejteni a jelenség hátterét: mitől működik ez az egész? Oké, faramucin működik: vett 12 ezer Facebook-követőt, én is láttam a hirdetését, sponsored story, satöbbi, de ezek az emberek maradtak!!! Ám hiába maradtak, nem kommentelik vagy lájkolják a bejegyzéseket soha, és mindössze 99-en kértek blogértesítőt is. De mégis, ha ilyen faramucin is, működik a dolog… és én nem értem.

NórI, archív, 2013. Dobták:

Akárilyen energiát nem engedhetek be az életembe. Megteremtettem egy minőséget, és kutya kötelességem nem lerombolni csak azért, mert egy gyenge pillanatomban törődésre vágyom. A francokat. Az életednek kell a legfontosabbnak lenni, és abban a pillanatban, hogy nem érzed azt, hogy az a valaki, akit beengednél minőségi, menned kell tovább. Ne hagyd, hogy azt, amit kemény munkával megszereztél, valaki egyetlen szavával lerombolja. Mert bizony szép a szerelem – az első héten. Akkor, még ott, az elején minden vonzó a másikban, és ami akkor annyira menő, az lesz pár héten belül a legnagyobb viták tárgya. Tapasztaljuk, benne élünk, benne élnek, látod, látjuk, látom.
Igen, még mindig hiszek abban, hogy van az az energia, amit behozhatok az életembe. Hogy van az a pasi, aki ezt képviseli. Nem tudom hol van, de biztos felkészül arra, mi őt várja. Nem lesz könnyű dolga, de abban a pillanatban, hogy itt lesz, érezni fogja, hogy az út minden egyes lépése megérte.

2013-ban mi az itteni intellektuális magaslatokról borzadoztunk a már akkor is tömegsikerre és pénzre hajtó álbloggeren. Mert Nóra olcsó idézeteket terített buta és hiszékeny nőknek, a legalacsonyabb szintű marketingszövegeket egy az egyben importálva, korát jóval megelőzve lett Szabó Péter, és jól keresett ezen is meg a könyvein is. Szóval kár most bánkódni, hogy őt mennyit bántották, miért szidják, akik nem ismerik, nem is dolgoztak vele, a tény tény marad: ő az, aki 24 évesen ilyen lapos és agresszív hülyeségeket írt egy ócska, átlátszóan pénzéhes és teljesítmény nélküli szegmensben, és majdnem tönkrement pszichésen és mindenhogy 2016-ra a nem épp kíméletes közröhejben.

De tanult és tanult, megértette, mi történt vele, és 2019-ben visszatért, immár guruként. A fecske nyarat csinált: ma már ezeregy NórI mosolyog és idézetez bárgyún, rossz irányú ékezetekkel, csak több és saját a fotó, nem stock, fejlettebb a technika, és jobban is néznek ki. 

Ő maga már nem pont ilyeneket ír, de a förtelmes, anyagias nagyképűség, a kivagyiság (ki mindenkivel találkozott) megmaradt, a suksükölés is, amúgy meg hat év alatt pont annyit fejlődött, amennyit a “szakma” (a social media guru amerikai épphogy-minimuma) meg az insta. Hát ki harap erre rá? Na, ki? Ki nem szégyelli, hogy ez se nem feminista, se nem ökó (fogyasztásra buzdít), se nem baloldali?

NórI most lesz 34 éves, az Instagramon lehet tőle tanulni, de a magánkonzultáció a lényeg. Leendő vagy már gyakorló, bukdácsoló tanácsadókat és szakértőket kupál kifele iszonyatos óradíjakért. Ő a tanácsadók tanácsadója, a meták metája. Nem marad kliens, mindenki ilyesmiből akar élni, egymást is ezért követik. Főnökös-céges munkahelyet, valós szakmát senki nem akar. Egymást szakértik, nyalják körbe.

A legtöbben maguk is marketingesek, láttam jogászt, volt testalakítós módszer, beszélgetős szolgáltatás, spiritualiztás, írókurzus, mesekönyvkészítés.

Az énmárka

Itt ő maga a termék, a szakértelem, a reklámarc (mert Ő annyira izgalmas és fontos!), az iroda, a beosztott is. A honlapja címe a neve. Egyedi személyisége a lényeg, amelyre alapozva megtalálja a niche-t. Persze sokat kell keresni, és még többet tanulni rengeteg pénzért, de nem ám iskolában, hanem guruktól és informális kurzusokon. Köbö (minimum) két év alatt felépíti a brandet, mert addig elmélkedik, hogy mi is az, amit árul, mi a szegmens, mit mondjon – mert amit eddig mondott, hasonló önbizalommal, azt három távoli ismerőse lájkolta, ha csinos volt a ruhája.

Most “gyúrja egésszé”, de már van logója.

De ha felépítette, ha megvan, akkor lehúzhat ő is másokat sok pénzt kereshet digitális nomádként. Ha esze van, olcsón (korlátlanul) reprodukálható formátumot választ (kurzus, edzésprogram, workshop).

És nem írat mással szöveget, az már nem ő lenne, és azt megérzik a követők. NórI mondta. Megvette drága pénzen azt a tévhitet, hogy a személye nagyon érdekes… vagyis, érdekes lesz. Ha kibontakozik. Ha eleget konzultál. Minden megvan benned is! A határtalan van benned. Is. Meg mindenkiben… aki, hogy tanácsadó lehessen, énmárkát építeni tanul. NórItól, csakis.

Az itt a premissza (de téves), hogy ha a megfelelő embertől megtanulod a know-how-t, ha nagyon akarod, és dolgozol, akkor te is tudsz valami egyedit adni, és sikeres leszel. De ha mégsem, arra is van magyarázat. Hát hiába ad ő mindent, tisztán, száz százalékosan (miért, nem???), ha te nem teszed bele a melót. Visszahallott valamit:

https://www.instagram.com/p/Cek_07pI5s2/

Nyilvánvalóan képtelenség, hogy ez mindenkinek sikerül, mert osztódással szaporodnak a tanácsadók, megy a könyöklés, de összesen nem fognak a népek jelentősen többet költeni a himihumi szakértelemre (ami éppolyan made-up kreáció, mint a genderidentitás). És unják is már a tolakodást. Sokat lehet beszélni, sok szó lesz az énjéről, de nekik ez nem lesz fontos. Ez a tanácsadónak fontos, az ő egójának. Ráadásul még csak mostanában morfondírozik azon (ő és még egy légió), hogy mégis, mi a túróval álljon ki a porondra, és közben évek óta tele a piac megmondókkal, marketingesekkel. (De ez nem olyan!)

Úgy kalkulál a hősnő, hogy ha túlesik a méregdrága képzésen, bólogat és jegyzetel pár évig, akkor majd ő a varázslatos személyiségével okoskodhat másoknak jó pénzért, persze eleinte kicsivel kevesebbért. Hogy aztán azok is tanácsadóként “segítsenek másoknak”. Szamár a végállomás!

Van persze kiégés. Mindent te csinálsz, nem kell senkivel egyeztetned, napi tizenhat órákat is “dolgozol”. Aztán a téves ambícióid, az illúzióvilág, a saját visszhangod eltorzítja az érzékelésedet. Akkor jön egy olyan fázis , hogy belebuksz a hülyeségedbe és el akarod takarítani a szemetet, amire NórI azt mondja, hogy természetes egy kicsit kiszállni, váltani, az emberek úgyis emlékezni fognak rád, annyit adtál nekik, hogy visszavárnak. Te meg újrapozícionálod magad:

https://www.instagram.com/p/Cfn1QdZI6DQ/

Hát ilyen az énmárka. A nagy Godot. Eltelik az élet valahogy.

Soha nem fog visszajönni a befektetés, és ha valami mégis, nem mérhető a know-how hatása, hogy azért jött-e be, mert pont ő volt a guru.

*

Ööö, de hát te is a neten élsz.

…és tudatosan kerültem minden marketinget, árukapcsolást, érdekalapú együttműködést. Elutasítottam a szerepjátszást, a népszerűsködést, szimpatikusnak maradást, nyalást, elvárások teljesítését, az írói szuverenitás csorbítását, és nem vásároltam követőket, nem trükközöm hashtagekkel idegenek lájkjaiért. Innen beszélek, és ehhez képest hülede, amit az elmúlt napokban olvastam, az érzelmi alapú nők százait.

Voltak, akik a csakazolvassán buzdultak föl, hogy majd pályát váltanak. Amúgy rendes szakmájuk volt, mellette még jól kereső férjük is, de nem tetszett az anyaság előtti életük, és akkor ők majd elvégeznek ezt-azt, “segítenek embereknek”, vagy kreatívak, esetleg spirituálisak, mindezt megmarketingelik a végtelen lehetőségekkel kecsegtető közösségi médiában, és nyilván, ha annyit beletettek, az majd visszajön. Mindezt hat-tíz évvel a nagy közösségimédia-robbanás után – már akkor is tele volt a piac. És érezhetően tőlem is várták az elismerést, de engem a himihumi szakmák, a fontoskodás mindig taszítottak.

Aztán panaszkodtak, hogy őket nem becsülik meg. És KATA.

Én soha nem gondoltam, hogy nekem jár a siker. Nem volt benne akarás, tudatosság. Csak bejött. Nem kellett blogjaimat törölnöm, múltamat takarítanom. És senkit nem vádolnék, ha más megélhetés után kellene néznem. Mert akkor nem csináltam jól. Vagy ilyen az élet. És bár nehezményezem az emberi hitványságot, én tényleg érzem azt, hogy ezt nem lehet lemásolni.

Ha valaki AZ, AKI, és ez nem egy gyártmány, nem import meg módszer, akkor ahhoz, hogy ő boldog és eredményes legyen, semmi nem kell. Ahogy a rigó fütyül, úgy és azért.