…és te is kövér vagy

Mintha a női média körülbelül két éve rájött volna, hogy nyár elején mégis inkább a sporttal érdemes foglalkozni, az igényes-egészséges ételreceptekkel, és nem az önigazolással. Ezzel eladhatóbb a lap, mint a “mindenki szép” üzenettel, mert persze, mindenki szép, elismerjük papíron, de azért nagyon nem akarunk úgy kinézni. A magazinok már okosabban csinálják, úgy, hogy a testszégyenítettekre érzékenyítettek ne boruljanak ki. Azt elvégre ők sem tagadhatják, hogy a sport egészséges.

De a tipikus magyar nőnek nincs kedve sportolni. Egyáltalán, semmit.

Te hogy vagy ezzel? Volt fogadalmad? Ezt a strandszezont már elengedted? Kimondtad már, hogy idén is baszhatod? Elkezdted, egy kicsit egészségesebben, mozgékonyabban, csak aztán eltelt az idő valahogy, és visszakúsztak a rossz szokások?

szezon

Ez az idei bikini body bejegyzés.

Mielőtt elkezded olvasni, szeretnék valamit tisztázni. Ez a probléma gyakran előjön a blogon, és ha a téma érzékeny, akkor mindig.

Én, a személy, nem az vagyok, akit itt olvasol. Ez csak az egyik “sávom”, beszédmódom. A blogon publicisztikát olvashatsz: erős állításokat, markáns, esetenként polarizált véleményt. Ennek az élességnek a célja, hogy javuljon azok élete, akik elbírják a valóságot, képesek magukon dolgozni, dönteni, felelősen viselkedni. Szerintem nincs más út, csak az, ha egy kicsit kemény vagy magaddal, nem maszatolsz.

Nekem nem személyesen van véleményem a testedről, az életmódodról, hanem csak “blogosan”. Személyesen, az ismerőseimmel úgy vagyok, hogy látom én, meg hallgatom a szövegeket, csak nem akarom őt megbántani, és nem dolgom ítélni. A privát szférámban úgy képviselem a blogon írtakat, hogy arrafelé alakítom a saját életem. Te magadra ismerhetsz, te jöhetsz rá, hogy igen, te is úgy, vagy épp: “nem, én nem ezt/nem azért csinálom”, és te döntesz. Változtathatsz, kaphatsz új szemszögeket, ha kéred. Igen, a sérült emberek érzékenyek, és mégis csak arra vezet út, hogy a lényegről beszélünk.

A lényeg pedig az, hogy jobb legyen az életed. Nem, nem írok elő semmit, csak arra kérlek: gondold át. Érzem az elvárást, de az önsorsrontást, a gázos húzásokat nem fogom megtámogatni. Aki úgy érzi, bántják, üldözik, az néha igen fura dolgokat gondol, és ehhez nem szabad asszisztálni, pláne ismeretlenül, számára konzervként átvehető tartalmakat szolgáltatni.

Egyébként én is küzdök. A saját előítéleteimmel, mert látom őket: az épségfetisizmusomat, a budaiságomat, az elitizmusomat. Látom a testképem és hangsúlyaim változását: rég nem csak azt látom, amit kövérségnek szokás látni, hanem az életmód, az ülőmunka, a szénhidrátözön diszkrétebb nyomait is. Tudom, hogy ez nem emészthető, ellenben baszogatás annak, aki azt gondolja, hogy aki kövér, az persze fogyjon le, de a többiek rendben vannak, ők normálisak, “ehetnek”, “minek fogyóznak”. Lavírozok, hogy a tabut megtörjem, maszatolás ne legyen, ne a társadalmilag helyeseltet szajkózzam, de ne bántsak ötletszerűen.

A nickek dühödten magyaráznak: nehogy azt higgyem, szép vagyok! Gúnyosan számon kérik, miért nem nézek ki úgy, mint egy modell vagy fitneszbajnok. Nos, az a te dolgod, kedves véleményező, hogy úgy nézz ki, ami neked igazán tetszik. Sok sikert! Meg az is, hogy ne csak neten nézegesd a testeket, hanem olyan partnert találj, akinek a testét szépnek látod.

Engem a klasszikus jónőség nem érdekel, a puszta vékonyság meg különösen nem, főleg hogy itt délkeleten a “szépség” nem a test valódi jóllétét (ép fogakat, minőségi táplálkozást, mozgást) jelenti, hanem megcsináltságot, beavatkozásokat, dekorkozmetikumot és ruhákat. A testformálásom célja, hogy ne legyen szükség előnyös öltözködésre. Erőt akartam, virtuóz mozdulatokat és fényes idomokat, és büszke vagyok a munkára, amellyel elértem. Ezért kérlek, ne mondd, hogy “én is a testtel jövök”. Bírálom a beavatkozós-önmacerálós-pénzköltős hajszára biztató médiatartalmakat, és bírálom a body positive maszatolást is, a beletörődés divatos szólamait, mert elvtelenül vigasztalgatnak bárkit, hogy jó az úgy, és nem, nem jó, ellenben egyre rosszabb. Állítom, hogy van harmadik út.

Én is azt hittem, hogy a túlsúlyosakat bántják, ők vannak kirekesztve. Ehhez képest nekem nem szólt be senki a 2013-as kinézetemre, pedig akkor már nagyon kint voltam a nyilvánosságban. Pont a kipattintott testem keltett ellenséges, kóstolgató reakciókat. Ezt nem panaszként mondom – hát akkor ez van, viszont számomra azt jelzi, hogy van itt valami, amit érdemes megpiszkálni. Én magam is kerültem a sportolásom témáját eleinte, jaj, nem olyan nagy dolog ez, nem fontos, nekem amúgy is csak szerencsém volt, nehogy megbántódjanak…

Látom, hogy a nők nincsenek jól a testükkel, és hogy ennek oka a testük, az életmódjuk, nem a médiamanuipuláció (amely kétségkívül létezik). Nem tudhatom, hányan vannak a jelenlegi olvasóim közül, akik örülnek és helyeselnek, ha ilyet olvasnak, mint a következő idézet. Szkiba Zsuzska, a beautywithplus.com bloggere írja önelfogadós könyve ajánlójában:

Minden nő igazi NŐ. Minden test szerethető: a kerekded, a törékeny és a sportos egyaránt. Benned is ott rejlik a szépség és az érték, az a bizonyos PLUSZ kortól, bőrszíntől és testsúlytól függetlenül.

A mai világban, főleg a hamis mintákat hirdető média hatására, a legtöbb ember testképzavaros, önbizalma meggyengült. Meglehetősen veszélyes ez, hiszen a közérzeted, az önbizalmad áthatják a mindennapjaidat, az életed, befolyásolják a teljesítőképességed.  (…) …több vagy mint egy szám, egy ruhaméret.

Egyedi, értékes és szerethető vagy. Egy igazi Szépség!

Ennek a beszédmódnak, amelyet persze lehet (és angol nyelvterületen szoktak is) ügyesebben csinálni, van kereslete. Az üzenet lényege, hogy maradj ilyen, ne félj, vállald. És hogy másokkal van a gond, a világgal, amely ítél, nem pedig a te döntéseiddel, tetteddel, életmódoddal. S hogy ezt te a fejedben el tudod rendezni, ha megerősíted az énedet, és másképp tekintesz magadra.

Én ettől a beszédmódtól kivagyok, elemien hamisnak érzem, tehát immorálisnak is, nem csak ügyetlennek és giccsesnek. Olyannak, amely rontja a tisztánlátást és az életminőséget. Az elhízottak problémáját nem lehet megoldani agyból, pozitív gondolkodással. Nem, a média mintája nem hamis, egyre kevésbé az. A média olyan gyakorlatokat javasol a sportos magazinokban, hogy elsírom magam: ennyit bír az átlagember? Akár szeretik a tested, akár nem, akár könnyen találsz rá ruhát, akár zsákokat hordasz, akkora súlyt cipelni nagy nyomorúság, és nem kell így lennie.

Azon gondolkodom, hogy én mit mondhatok nekik.

Olvastam az ottani kommentelőket, hát, nagyon szomorú. Zsuzska megkérdezi egy gyönyörű, tengerparti fotó alatt, hogy “ti milyen fürdőruhát választotok?”, és ők odaírják, hogy évek óta nem járnak strandra, nem úsznak, nincs semmilyen bikinijük. Pedig ha van kellemes, nem izzasztó, lebegős sport a túlsúlyosaknak, az pont az úszás.

Mégis, sokaknak vigasz ez: Zsuzska legalább nem baszogat a fogyással. Azt mondja, szerethető vagyok. Nem az a lényeg, hányas méretem van, az csak egy szám.

És az elnyomottság hangja: Jogom van jól érezni magamat a testemben. 

Én azt mondom, hogy jogod persze van, de onnan tudom, hogy nem vagy jól, hogy te is bőszen ítélsz, piszkafának nevezel más nőket, meg laposnak, meg sportmániásnak. És ebből van ez a háborúskodás, hogy fúj egymásra a vékony, a dundi, a sportos.

Hallom a sztorikat innen is, onnan is. A nőét, akit a vékonysága miatt emlegetnek lesajnálóan, és a durván elhízott cukorbetegét, akinek az összes rokona és barátnője karcsú. Akit kinéznek a ruhaboltból. És nem tud kijönni a spirálból, és unja, amit a dietetikus mond, meg az orvos, meg a férj, meg a barátnő. Csak azt szeretné, hogy hagyják őt végre békén. Onnan, a túlsúlyosak felől gyanús és homogén mindenki, aki sportol. Hallom a “normális” büfézőét, aki fanyalogva figyeli, hogy a “sportmániás” kolléganő aprított zöldségeket csipeget, és háromkor elhúz az edzésére, és úgy éli meg, ez az ő kritikája, az ellene van, ez túlzás, és mi az, egyáltalán, hogy háromkor elmegy (ám hétre jött…). Meg ugyanezt a sztorit a másik oldalról: a salátára tett gúnyos megjegyzéseket, összenézéseket, a büfé siralmas kínálatát. Nagyon érdekes ez.

Én azt mondom, és ezt férfiaknak is, hogy az egy nagyon csúnya játszma, hogy nagy hangon állítod, hogy ez a te életed, és neked jogod van, te döntesz, hagyjon mindenki békén. Aztán meg, mivel olyan nincs, hogy a tizenév ülőmunkának, önelhanyagolásnak ne legyen súlyos és egyre súlyosbodó következménye, a szeretteid aggódnak érted. Végignézik a betegségedet, ápolnak, feladattá válsz. És az se vidám, ha csak nem vagy teherbíró. Ehhez nincs jogod. Nem ezt ígérted.

A sok bántás és öngyötrés után már mindentől összerezzensz, és nem látod tisztán, mi a problémád. Egy merő ellenséges gyanakvás vagy, és onnan egységesen fenyegető massza a média szépségnyomasztása, meg az információ is, amely pedig segíthetne. Már az is baszogatás, mert te nem, nem és nem. A konstruktív felszólítás is baszogatás, hogy javíts az életminőségeden, ne hagyd a sorsára a tested, ne élj vissza az étkezéssel.

Zsuzska posztjai alatt sokan számolnak be sírósan a rejtőzködő, strandra sosem járó életmódról, depresszióról, szégyenről és magányról. Hogy romokban az önbecsülésük. Én voltam túlsúlyos, nem voltam kifejezetten szép sose, de én nem ebből jövök. Én soha nem éltem át, hogy ne lenne ezer más teendőm, érdeklődésem, erényem, sikerem, amely fontosabb a megjelenésemnél. Én nem fotózkodtam, nyaraláson sem, facebook sem volt akkoriban. Az említett erényeket, az egyediséget az én szívbéli barátaim, fontos szerelmeim (fontatlanok nem voltak), az intelligencia- és lélekpárti közegem mindig is fontosabbnak tartotta, mint a sablonos elvárásoknak megfelelő kinézetet. És persze fiatalon még belefér a visszaélés is, később kezdődnek a gondok.

És a helyzet durvulni fog, mert senki sem cipelhet következmények nélkül magán tíz, húsz, negyven kiló fölösleget.

Igen, a sokoldalúság, az önfejlesztés, a lélek, a szív alap, én csak, a saját közegembe fúltan, meglepődtem, hogy ezt külön mondani kell. Igen, a lényed fontosabb, mint a kinézeted – ebben egyetértünk. A sivár közegben, a celebhíreket nézegetve, közhelyes szerelmek tanújaként válik alapélményeddé, hogy csak a külső számít, és téged elnyom az elvárás, és nem vagy elég erős, hogy leszard. Tiltakozol az elvárás ellen, de a tested akkor is jelez, a követkeményeket nem kerülheted el.

És lehet ezt szépítgetni, motivációs szövegekkel, meg az öltözéssel is, “tartást adó fürdőruhába” rejteni “a pocit”, “a cicit”. De most képzeld el azt az állapotot, amit a jóisten neked adott: hogy semmit nem kell elrejteni. Hogy kerek a köldököd, nem csík.

Te folytatni tervezed azt az életmódot, amely ilyenné tett. Nem igaz, hogy a valós problémán fejben változtathatsz, és nem igaz, hogy ezt a nyomorúságot a világ csinálja veled. Az öngyűlölet valóban nem vezet sehova. De honnan ered az öngyűlöleted? És mi a teendő vele? Ellenzékbe vonulni a csúnya világ elől? Megvetni és leszólni másokat, diadalt faragni az állapotodból?

Te most úgy vagy, hogy nem szeretsz rajta lenni képeken? Nem nézted meg magad meztelenül a tükörben évek óta? Sötétben, takaró alatt szexelsz? Utálsz ruhát venni?

Akkor cselekedned kell, hatékony lépést tenned, és az nem az önelfogadás lesz.

És gondolj bele: az ítéletek, bántások javát te nem is hallottad. Azt csak gondolták. Az emberek igenis borzasztó tapintatosak, legalábbis azok, akikkel érzelmi a kapcsolatod, akik igazán számítanak. Ha nem játszmázik veled valaki a kinézeted ürügyén (ami speciális eset), akkor nem fogod megtudni tőlük, hogy ez így nem lesz jó. Vagy az ő testük is ilyen, vagy nem akarnak megbántani.

Sokan döbbennek meg egy-egy fotójuk láttán: én ilyen vagyok? Annyira adunk a dolgainkra, a lakásunkra, a kocsi tisztaságára, az öltözködésre, a gyerekek jóllétére. Lefotózzuk a nyaralást, a nyaralót, az ételkölteményeket és a kézműves szappanokat. Sőt, még jól is festünk, ha szépen felöltözünk. És mindenféle magyarázataink és kritikáink vannak. Csak a lényeg nem stimmel.

Én azt mondom, és az én elmúlt három évem azt mutatja, hogy van ebből kiút. És nem csak az alakodon fog látszani, hanem képes lehetsz olyasmire, amit nem hittél volna. Hogy te. Hogy ennyi idősen…

Gondolkodj el a lényegen. Te jól érzed magad a testedben, valóban? És a lelkeddel, ami a testre nőtt, az önbizalmaddal, a közérzeteddel, a szexualitásoddal, a hétköznapi teendők közben hogy érzed magad? A testeddel kapcsolatos reprezentációkban és önreprezentációkban? Mert az is a csomag része: a test messzire hat.

Ami divat és őrület, azt szard le nyugodtan, mert az tényleg üzlet és mesterségesség, hamisság. De az anatómiád, a működésed nem ilyen. Mit vinnél el egy lakatlan szigetre? Az a lényeg. Az anatómia, az az emberi test eszményi állapota. És ha az benne van a tól-igban, és nem csak kilókra meg zsírszázalékra gondolok, hanem laborértékekre is, akkor sokkal egyszerűbb az élet. Nem kell keresni a méretet. Nem kell öltözködéssel meg előnyös fotóval trükközni, ami, bár a külső nem fontos, mégis mindenkit érdekel, “csinosan, nőiesen”, “te is igazi nő vagy”.

Az anatómiát nem lehet gondolatokkal felülírni, sem figyelmen kívül hagyni. Az ízületed annyit bír, többet nem. Fájni fog. Az ennyi százalék izom és zsír annyi energiát kér, és te többet eszel. Az évek telnek, javulás nem várható, ha nem ráz fel valami. Nem a kinézetről van szó, hanem hogy benne vagy egy állapotban, ami nem jó neked, és ami mellett nem fogod jól érezni magad.

*

Én már nem akarom megmutatni senkinek, magamnak se, hogy képes vagyok rá. Ez már megvolt ugyanis. De nekem is megvan a magam bikiniszezonja, vagyis… Az idei, nem is bikini-, hanem ujjatlanos-rövid ruhás szezon előtt a megnőtt izmaimat akartam láthatóbbá tenni, mondjuk hat kilónyival, ezt meg is beszéltük az edzőmmel, hogy szép, szép, de na. Három-négy lett belőle, de most nagyon jól vagyok. Az edzéseim úgy alakultak, hogy óvatosan izmoztam hetente egy durvát (de csak óvatosan!…), egyszer úsztam, két-háromszor pedig akrobitikáztam, nyújtottam, átmozgattam, futottam, eveztem, ezek a lazább edzések.

(Utóbbiakat azok mellett, akiket már én viszek edzeni. Kaptam egy csodálatos lehetőséget, egy igen trendi, új edzőterembe szóló platina tagságot, ami azt jelenti, hogy alkalmanként két fő bejöhet velem. Szeretném, ha ez másoknak is a javára válna, ha mozoghatnának, kapnának segítséget, és a bérlet ára nem lenne akadály. És elmegy, és megveszi a nyakba kötős bikinit, végre…)

Egy pihenőnap, vagy egy se. Edzésvágy, várása a keddnek, a szerdának.

Az étkezés pedig annyi, hogy nem nagyon feszesen, de mértékkel eszem, low carb vagy ketogén elvek szerint, sok zöldséggel, némi gyümölccsel, kevés rizzsel. Falás nincs, semmiféle túlzás, régi érzetek. Lesz, ami ebből lesz, mert ez egy élhető élet. Nem sokk a bikiniszezon, egész évben hordom az uszodában.

202 thoughts on “…és te is kövér vagy

  1. … és most mondjam azt, hogy nekem ez úgyse?
    Áh, már hallom is a klasszikust: “Pumba, neked a fejedben van a gáz”. Oké, az IR se egy fáklyásmenet, meg a szeretetdeficites kényszerevés, de kifogásnak gyengék. Láttunk már rosszabbat is megjavulni. Sőt, magamat is láttam nekiindulni, csak aztán valahogy mindig elfolytam félúton, csak tudnám, miért… lehet, hogy szimplán nem hiszem el, hogy nekem is jár ez, így, ennyire..?
    Tényleg a fejemben van a gáz.

    • Sok mindentől motiválódhatsz. Van valaki segítőd, pszichológus…? Sok belső munka tisztázhatja a célokat. Én igényes videókat nézek, ha nincs annyira kedvem már a megszokott edzésekhez (akrobatika, nyújtás, ritmikus gimnasztika főleg), meg menő sportcuccokat, de ilyen egészen nagyon menőket.

      Mi a vágyad, milyen testet, közérzetet szeretnél? Ha egyet kívánhatnál a testeddel kapcsolatban, mi lenne az?

      • Ha egyet kívánhatnék? Azt, hogy combból/térdből is tudjak fogyni. A többit meg tudtam oldani önerőből is, amikor épp nem voltam szeretetdeficitből fakadó kényszerevő. De a combomon az életvitelszerű biciklizés és a teljesítménytúra sem segített sose.

        Én már megéltem az örömteli mozgás élményét és azt, hogy milyen kitörni a hájrétegből mindössze pár hónapnyi önfeledt élménnyel (szintén a teljesítménytúrák, akkoriban blogoltam is róla). De akkor ahhoz az kellett, hogy legyen menni kivel.

  2. Zsuzska válaszolt a hosszas hezitálás után odaírt kommentemre. Megtudtuk: előítéletes vagyok, az egészség nem súlyfüggő, nem a kilók száma határozza meg. Nahát, jé.

    Egyetértek. A súly, az tényleg csak egy szám: én, a “sportmániás” e mai reggelen 74,6 kiló vagyok (és ez most egyéves távon egy negatív rekord), köszönettel, kitűnő állapotban.

    A kiló nem számít. Az számít, mennyi a felesleg. Az életedet rontó, rossz szokásokból, ékezési visszaélésekből és a hormonális kavarból adódó, plusz zsír.

    Az viszont egy szám lesz, mégiscsak. Az le kéne fogyni a picsába…

    • azt te írtad ennek a Zsuzskának…? nem is értem… annyira durva volt, csodálkoztam is rajtad, Éva, el se hiszem, hogy ilyet írsz

      • a kommented nem a kontextus miatt volt durva és megalázó… pont tőled, aki kiállsz a testszégyenítés ellen. megdöbbentő és illúzióromboló volt. de látom, hogy levetted, és az meg jó. vagy nem is tudom…

      • Nem vettem le. Nem értelek. Biztos, hogy rám gondolsz? Mit írt az illető?
        Biztos, hogy okés ítélni?
        Évek óta itt kommentelők, sok részletet ismerők nem ítélnek így. “pont tőled” Az nem pálya, hogy te elképzelsz valamilyennek, és fokozottan kéred rajtam számon az elveidet. Figyelj az érveimre, az állításaimra, azokkal vitázz, ne ítélj. Igen, van, hogy az igazság fáj, de nem a kimondás a fájdalom oka.
        Nem szoktam testszégyeníteni, nem a kövérek ellen vagyok, hanem a maszatolás, a benne tartós szövegek ellen, egész pontosan: ezek immorális és üzleties természetétől HÁNYNOM KELL. Nagyon pontosan szoktam fogalmazni.

      • Mit írt az illető? Valami olyat, amivel teoretikusan még egyet is lehet érteni, hogy a benne maradás meg minden, az nem oké, miért biztat erre stb.

        Az volt a durva, amikor azt írtad, harmincvalahány éves csajok nem akarnak úgy kinézni (ti. ahogy ő) és ő még csinos és lehetőségekben bővelkedő, mégis sokat kell rajta dolgozni, hogy megmutatható legyen. És hogy bűnnek tartod, hogy önelfogadásra buzdítja a túlsúlyosakat, valami szőke kislányt említettél, akiről posztolt ez a Zsuzska.

        Félreértés ne legyen, összegeztem a lényeget, nem minden szóra emlékszem.
        Zsuzska azóta tiltott, erről ír is az oldalon, ezért nincs ott a kommented. De biztos megvan, szerintem nem törlődik.

        Nem okés ítélni, egyetértek. Nem lehet tudni, kinél mi a baj, miért nem tud lefogyni. Látom az ismerősöket, barátokat, mit kínlódnak. Van, akinél betegség miatt van, olyan is akad, akit tömtek gyerekkorában. Ilyet konkrétan ismerek. Van, aki évtizedekig cipeli a túlsúlyát, és valami áttöri nála a gátat, és akkor már könnyebb lefogyni. Sokféle ez. Ne ítéljünk, imigyen te se ítélj, most nem…?

        Maszatolás és üzlet és immorális? Nem tudhatjuk, mit érez egy 100 kilós lány, fogalmuk sincs (legalábbis nekem, aki gebe vagyok).

        Ezt az üzleti dolgot pláne nem értem, hiszen te is kéred az olvasókat, fizessenek elő a blogodra. Van Zsuzskánál bármilyen kapcsolt áru? Nem emlékszem és meg se tudom most nézni mert rohanok

      • Állati manipulatív vagy! Kavarsz, és eljátszod, hogy nem, hogy te csak épp ott voltál, most meg épp itt vagy. “Az illető” – te lesel engem, és mószerolsz! És szándékosan, és irigyen, és kikezdve, le akarsz járatni. Szégyelld magad. A véleményed nem norma, sőt, senkit nem érdekel.

        Igen, van. Promotált megjelenések tömege, ruhamárka, Scholl papucs, Ashley Graham fürdőruhakollekciói, minden, amire a leleményesek és illúziós fajta kontentgyárosok használják a divatos, igénykielégítős, bárkit megvigasztaló típusú blogolást. Feljavított-illúziós fotók (az is áru, brandhordozó), amelyek azt sugallják, hogy lehet így élni, nem is rossz, mindez döbbenetes mennyiségű előkészület, styling, e képek elsütése a médiában. Sajtótermékekkel való együttműködés és workshopokon, médiahátszéllel, rendezvényeken reklámozott könyv. De még az együttműködés kalkulálásához is alkalmas kis pdf is van, hogy hány az elérés, kattintás, fizessetek meg.

        Csak a szokásos, mint Oravecz Nóra halhatatlan posztja, akit a legjobban kis garzonjában a Dosia illatú száradó ruhák ihletnek a bölcsességekre. Én még kurvadrága eseményekről meg wellnesshelyekről sem írok, ha nem nyerték el a tetszésemet, pedig azért hívnak meg, hogy hírt adjak… csak ha tetszik. Ezt jelenti a függetlenség, a korrumpálhatatlanság.

        Közösségi adományozásból élek, az egy kicsit más, a törzsolvasót én nem beszélem rá semmire, pro gondolat van és kontra, és akkor hív meg kávéra, ha tetszett neki a poszt vagy másért szeret. De pénzt kapni valamiért, az nem ugyanaz, mint az üzleti szemlélet, komolyan nem értelek, se azt, hogy milyen alapon firtatod ezt ilyen ellenségesen. A blogon semmi nincs, ami ne lenne ingyen is, és nem árusítok hazugságot, “életérzést”, nincs “szépségem” meg nyalás meg hepifíling. Nekem a profi által készített sportfotóim is saját sminkben, utcáról-beesve, szokásos öltözetben vannak, és senkivel nem szövetkezek, továbbá amit üzenek (annak, aki felfogja), az megváltoztatja az életét. Szerintem ez fontos különbség. Senkinek nem hízelgek elvtelenül a bevétel és az álomvilág épsége kedvéért, sőt. Továbbá tudok írni, ez a végzettségem és a munkám sok éve, meg vannak önálló gondolataim is, nem álltam bele trendbe, hanem magam teremtettem mindegyiket.

        De az is lehetne, hogy nem tőlem kérdezed ezt, hanem szétnézel a blogján, a megjelenésein, meg itt is, megállapítod, van-e különbség, mert ez így nagyon sunyi névtelenül. Én nem szoktam a levegőbe beszélni, de te “nem emlékszel”. És ha alaposan megnézed, eldöntöd, neked mi tetszik, te mivel értesz egyet, mi a jó neked, merre vezet az utad, miben jó megnyugodni, szeretnél-e olyan vagy olyasmi testet, de most megmondom, sokkal-sokkal roszabb lesz a tanácsaikat követve.
        És amit megállapítasz, az nem lesz ellenem vád. Sok sikert!

        Én “ítélek”, vagyis, ahogy olyan részletesen írtam, jelenségekről megállapításokat teszek, igen sok meló van benne, nem dühöben vagy pillanatnyi hangulatból írok. Továbbá van hozzá életem fedezetként. Fura, ahogy el akarsz számoltatni.

        A tiltást megértem, logikusnak tartom, érthetőnek, nincs semmi rossz érzésem.

        Én nem tiltok senkit, a legnagyobb zaklató/nőgyűlölő rámszálló erőszakolókat kivéve, de őket is inkább megkérem, hogy ezt ne itt, illetve hogy ne kommenteljenek, ne itt akarjanak szerepelni.

      • “Nem lehet tudni, kinél mi a baj, miért nem tud lefogyni.” Én sem tudom, nem is ítéltem. Azt viszont egészen tisztán összegeztem itt már egy sor posztban, hogy mi az a tágabb kontextus, amitől meghízott, azt is, hogy mivel áltatja magát, hogyan szolgálja ezt ki elvtelenül a média és a blogok, és merre indulhat, ha változtatni akar az önmantrák helyett. Eközben elhízott nők tucatjait támogatom az útjukon, emberbaráti alapon, és nem lövöm velük a szelfiket.

        A helyzet rosszabb, mint amennyit elmondok. Rettenetes, nyomasztó, ahogy négy jómódú budai negyvenes közül három sántikálva jár. És gonosz dolgokat mondanak arra, aki nem akar úgy élni.

      • “Az volt a durva, amikor azt írtad, harmincvalahány éves csajok nem akarnak úgy kinézni (ti. ahogy ő) és ő még csinos és lehetőségekben bővelkedő, mégis sokat kell rajta dolgozni, hogy megmutatható legyen. És hogy bűnnek tartod, hogy önelfogadásra buzdítja a túlsúlyosakat, valami szőke kislányt említettél, akiről posztolt ez a Zsuzska.” Miért durva? Pont ezt gondolom. Hogy az, amit úgy hív, “plusz”, ami “benned is benned van”, az TÚLSÚLY. Gondolod, hogy pusztán attól, hogy kövér és öntudatos, bírálhatatlan? Eközben sokkal intenzívebben nőieskedik meg kelleti magát, meg akar megfelelni a felszínes elvárásoknak, meg használja az olvasóit, mint a fitneszmotivátorok. Miközben az ő kinézetében semmi, de semmi munka nincs.

        Görgess följebb, itt a kislány is, aki már tízévesen olyan, amitől keserves lesz serdülni, és ami nem fog javulni, ha az önelfogadás plusz sima pr eszközzé válik. Gyerekként kövérnek lenni rettenetes, nem-mozgékony, az ép felnőtt testté válást is megakadályozó, nyomorító állapot.

        Kérlek, ne ítélj úgy, hogy ennyire nem nézel utána annak, miről van szó!

      • ” Gondolod, hogy pusztánattól, hogy kövér és öntudatos, bírálhatatlan?”

        Nem bírálhatatlan. De a “bírálatban” ott lapul az ítélet.
        Én úgy vettem ki, az egyik üzeneted, hogy ne ne ítéljünk.

        Nem egészen értem a levezetésed, most azt mondod, hogy te “ítélsz”, mert jelenségekről teszel megállapításokat, sok munka van benne – de attól még ítélet. Amit mások lehetőleg ne tegyenek…?

        Amúgy azon döbbentem meg leginkább, amikor azt írtad neki, hogy “jogos volt az öngyűlöleted” és “nem voltál elég erős, hogy szembenézz a valóságoddal”.
        Ezek a mondatok megmaradtak bennem, mert elszörnyedtem. Ne haragudj.

        Szerintem nem lehet ilyet a pofájába vágni senkinek. Szerinted igen?
        (Főleg annak, aki bármilyen szempontból hátrányos helyzetű vagy nem felel meg a mainstream szépségideáljának stb.

        Nem akarok olyan testet, de biztos nem fogok odamenni az oldalára megszégyeníteni, addig is felfüggesztve a neítéljt…

        A saját nevemen, kommentelek, nem “névtelenül”.

      • Ítélet: ez a kérdésed kicsit műnaiv. Meg ciki is, mert úgy kentél ide dolgokat, hogy nem is néztél utána, mert rohansz.

        Az volt már, hogy a szavaknak több jelentésük van, és hogy bizonyos tettek más-más helyzetben másképp hatnak? Olvasd már el a poszt elejét.

        Fullgáz ilyen értési színvonalon azzal hadonászni, visszavágni, hogy “pont te írod”. Ez csak sima, öncélú ellenségeskedés, győzni akarás. Te nevezted amúgy ítéletnek, szerintem megállapítás, érv, vélemény. Miért nem a tartalmával foglalkozol? És mit szeretnél tőlem, miért számoltatsz el? Te nem mondanád meg így neki, én meg igen. Te azt csinálsz, amit akarsz, miért szállsz így rám? Számít, hogy én mit csinálok? Ha számít, miért nem próbálod megérteni?

        Nem, aki elhagyja magát, majd üzletet kovácsol belőle, elvtelenül vigasztalgat másokat giccsesen, az nem hátrányos helyzetű, és én nem sajnálom. Lehet, hogy nem elvetemült, de valamit súlyosan nem gondolt át. Nem “nem felel meg”, nem csak erről van szó. Nem a szépségelvárás meg a “hamis testkép” a gonosz, de persze kényelmes azt hibáztatni.

        Foglmam nincs, ki vagy, nem tudom, miből beszélsz, a Luca egy keresztnév. Most jöttél, meglep ez a vehemencia. Nem értelek. Rólam lehet tudni, miből mondom.

      • Kurva nagy manipulátor vagy te, “Liptay Margit”, egy szarkeverő. És bénán csinálod. “Azt te írtad? Csodálkoztam is.” az megvan, hogy ez ellentmondás? Csupa zavarosság, figyelgetés, belepofázás. Illúzióromboló???? Miért van neked illúziód? Milyen legyek még? Majd te megmondod?

        Ez a véleményem, vállalom. Eltelt egy hónap, és ugyanazt gondolom. Amit Zsuzska csinál, az gusztustalan, másokat hibáztató, lusta önfelmentés, nyomorult emberek lehúzása, ráadásul cukros tejszínhabbal.

        Amatőr és immorális.

        De te aljas vagy.

  3. Korábbi kommentemből idézem a fat acceptance nagy ellentmondását:

    “nem azonosítom magam a kövérséggel, mert több vagyok annál, és amúgy is változékony állapot, nem a lényegem”,
    ugyanakkor a zászlómra tűzöm és fő attribútumommá teszem és megmutatom.

    Nem a belső értékeket mutatom meg, amelyek ugye fontosabbak, nem az indexemet mutatom meg az ötösökkel vagy a családi összejövetelt vagy egy szép rajzomat, hanem a testemet, mindig csak a testemet, a kövér testemet.

    Zsuzska is kirak egy fotót, egy műápolatlan, gondosan bedizájnolt fotót, rosszul leplezett hiúsággal, aminek láttán a 95+ kilósok száz százaléka nyálcsorgathat, hogy bárcsak ilyen laza meg stílusos lennék én is, és alatta elmagyarázza Zsuzska, hogy ó, nem a külső számít, ne azt nézd, ne ítélj… annyira álszent. Ha nem érdekel a szépség, akkor ne a testről és a prezentálásának előnyös kellékeiről beszéljetek folyton. Ha érdekel a “szépség”, akkor meg érdekeljen valóban, és vállald is, ne maszatolj, mert ha érdekel, akkor bizony nem minden test szép, és nem mindegy az se, hány kiló felesleged van…

    Ez akkor már becsületesebb. Nem rejti el a pocit, vállalja valóban… és leszarja, kinek nem tetszik. És a kövérségnek ez a valósága, és a felillúziózott, mintha-nem-is-lógna módon megmutatott kövérség átverés.

    • Ha zavar az utilista szemlélet, az elvtelenség és a giccs, azt nagyon is megértem. Az is oké, ha valaki ennek hangot ad.

      De te beírtad ennek a túlsúlyos nőnek az oldalára, hogy
      a nők nem akarnak úgy kinézni, mint ő,
      hogy sokat kell dolgozni a megjelenésén,
      és jogos volt az öngyűlölete.

      Nem az ellentmondásokra, az “álszentségre” mutattál rá, hanem megszégyenítetted. Igen, a testét is.

      “Te nem mondanád meg így neki, én meg igen. Te azt csinálsz, amit akarsz, miért szállsz így rám? ”

      Nem szálltam rád. Csak nagyon megdöbbentett és szíven ütött. Nem tudnék máshogy élni, csak ember-állat nagy barátjaként, ez teszi gazdaggá az életemet, bár néha fárasztó az empátia, ez is igaz.

      Vannak néha kellemetlenebb visszajelzések is… állati hasznosak amúgy. (Nem tudom, hol tartanék, ha. Hogy strukturálnám a saját személyiségemet és a többi.)

      De látom, te nem viseled el. Kár. Sajnálom, hogy így felkapod a vizet.

      A kommented kegyetlen, kiosztós és dühös volt, és plusz még van egy rossz érzésem, hogy miért:

      “Sajtótermékekkel való együttműködés és workshopokon, médiahátszéllel, rendezvényeken reklámozott könyv. De még az együttműködés kalkulálásához is alkalmas kis pdf is van, hogy hány az elérés, kattintás, fizessetek meg.”

      Nekem úgy tűnik, hogy ez a bajod vele igazából, és talán magadra is vetíted, taksálgatva a másik hasznát.

      A szabad, alkotó ember járja a maga útját, bosszantja ez-az, de nem tol számottevő energiát mások bántásába (a bántás a lényeg ebben) még ha mégoly ellenszenves is a tevékenységük. Lehet vitatkozni, kifogásolni, érvelni stb. De attól Zsuzska nem fog irányt váltani és fogyásra, egészséges, megtartó életre buzdítani, hogy a pofájába vágják, hogy jogos az öngyűlölete.

      Sajnálom, hamar elfogyott a szimpátiám, de nem gondoltam ezt így kifejteni, te kérted indulatosan, sebzetten, kiabálva.

      • Engem nem nagyon érdekel a random olvasó szimpátiája, ez is a korrumpálhatatlanság része. Nem tud befolyásolni az, aki nem járta be azt a gondolkodási és sport stb. utat, amit én. Ezek nem valós érvek, ez reagálós üzemmód, ami nem túl érdekes, és mindig basztatási vágy van mögötte.
        Nem kell egyetértenünk.
        Nekem a plus size egy újságírói nyersanyag. Nem személyes ügy.
        Igen, komoly kritikával vagyok iránta, és ezt, először az életben, oda is írtam. Nem vagyok meglepve, hogy nem szeretnek, nem látnak szívesen, tiltanak. Mondjuk te elég bután és vádaskodva parafrazeáltad itt a szavaimat (ez véletlen?). Nem ezt írtam, nem így értettem, nem fogom magyarázni, mert tudom, hogy szándékosan csinálod, hogy mellém lépsz és fölém okoskodod magad.
        Ez NEM egy túlsúlyos nő oldala, nem személyes oldal, hanem a százegyedik próbálkozás a kövérek piaci szegmensének kihasználására, elég bénácska, elég kevéssé fotogén, és elég kellemetlen külsővel. Jól felfogott üzleti érdek, önhájp, és egy immorális, hazug, giccses üzenet a létező legszívecskésebb, nesze-semmi módon. Nagyon szomorú, elakadt, megvezethető, kudarcos emberek a követői, akiknek ez is jó lesz. De a fél karját adná bármielyik, hogy egyszer élvezze a mozgást, büszke lehessen a teljesítményére, végigsimíthasson azon a testén, amit az életmódja és ez a lelki mantrázás miatt nem fog meglátni soha.
        De amúgy jó helyre sújtasz, mert én is azt hittem nagyon sokáig, hogy nekem nőjogi bloggerként kötelességem minden önfelmentést, szomorúságot megértenem, támogatnom ezt a plus size zagyvaságot, ha meg nem megy, akkor diszkréten hallgatnom erről. És persze más területeken is megerősítenem az olvasót abban, hogy a világ meg a Rend a hibás, noha én az eredeti posztjaimban sem állítottam, hogy mindenért és csak a Rend a hibás, és főleg azt nem, hogy emögé be lehet bújni… és nem azért, mert ne éreztem volna a bőrömön a bántást. Meg is hökkentett, milyen öncsalásokra mondják, hogy más a hibás, meg ők milyen pompásak, nekem ehhez sose volt képem. Én az építő, előre vivő, szembenézős tartalmakat kedvelem és ilyeneket teszek közzé.
        Szóval nekem ez az álláspontom, alá tudom támasztani. Nem várható változás. Így olvass. Ha nem tetszik, akkor érvelhetsz, vagy olvashatsz más blogokat, de ne vádaskodj, mert ez manipulatív.
        Nem formálok jogot a szimpátiádra, figyelmedre, te jöttél ide aktívan, kíváncsian, beleszólósan. Ne legyen már ebből az, hogy én rád vagyok szorulva. Gyakran csinálják velem ezt a játszmát: olvasó kvázi megfenyeget, zsarol, hogy akkor ő nem olvas, nem szeret, de hát ki ő, miért számítana nekem? Csak a figyelmemet akarja.
        Kekeckedni, rajtakapni jöttél, és elég durván kiforgatod itt a dolgokat, úgy idézed. Nem magyarázom, de meglep, hogy ennyire nem értetted.
        Nem voltam indulatos, sebzett, és nem kiabáltam, de ezt is gyakran dobják vissza rám azok, akik viszont igen. Egyszerűen nem hiszlek el, honnan ez a jogosultság meg okosságvágy?

      • “Nekem úgy tűnik, hogy ez a bajod vele igazából, és talán magadra is vetíted, taksálgatva a másik hasznát.” Nem. Hanem immorálisnak tartom, lehúzásnak, hazugnak, és deklarálom, hogy én ilyet soha.
        Aki taksálgat, nézeget, szart kever, számolgat, az te vagy. Miközben neked se kövérség-ideológia, se sport, se blogolás ügyben semmilyen teljesítményed nincs.
        Azért fura ez a nagy részvétel, megítélés, okoskodás, morális álruha.
        Te csak simán el szeretnéd rontani az enyémet.
        Odamentél áskálódni, majd itt szóltál, hogy biztos lehess a hatásban. Fúj.

      • Nagyon meg vagyok lepve ezen a “beszélgetésen”. Megnéztem a Zsuzska oldalát, az életmód menüpont alatt Avon és egyéb szépészeti reklámokat találtam, meg listákat hülyeségekröl 42-es méret felett (én 38-as vagyok, de a fele rám is illik, szóval…)
        Igenis nagy baj az, ha az egészséges életmód helyett a “fogadd el magad kövérnek” taktikát alkalmazza az ember. Van pár olyan barátnöm, akik egy idöben híztak el, és korábban próbáltam szelíden felhívni a figyelmüket, hogy az 5 kilóbol elöbb utóbb 10 lesz, de nem is akartak odafigyelni, most meg 12-15 kg plusszal nem tudnak már visszafogyni, mert nincs bennük kitartás.
        Egy ideig sajnáltam öket és együttéreztem velük (mert belém egész gyerekkoromban azt sulykolták, hogy kövér vagyok, amitöl testképzavarom volt, úgyhogy az érzést ismerem, hogy a tükörbe nézve kövérnek látom magam), de manapság már nem tudok a rengeteg olyan beszólásuk miatt, ami azzal kezdödik, hogy nekem könnyü… és mikor azt látom, hogy a fogyókúrás étrendjéröl panaszkodó barátnöm folyton sörözik, és heti rendszerességgel eszik pizzá meg mekis kaját.
        Rendszeres mozgással és egészségesebb étkezéssel látványos eredményeket tudnának elérni, ami tartható is volna, de egyszerüen nem veszik rá a fáradságot.

    • itteni komment részlete:
      “Ami furcsa dolog manapság, hogy a nők szépségképe teljesen elszabadult a férfiak igényeitől, mondhatni a nők kvázi szarnak rá, hogy a férfiaknak mi tetszik, ők inkább eldöntik maguk a celebek/cosmo/reklámok segítségével, hogy mi a jó.
      Erre vagy pinkre festik a hajukat és trottyos gatyát vesznek fel, esetleg oldalt felnyírják a hajukat, mert az olyan kúl vagy elkezdenek gyúrni, mint egy felhúzott Rubintréka és átmennek valami félúton megakadt izmos transzvesztitába.
      Nézzetek meg egy nőt a 60-as évekbeli képeken. Kurvára nem voltak olyan vékonyak, de nőiesek voltak, adtak magukra. Igen, egy nő sminkeljen, legyen ízléses és finom. Tanulja meg, hogy ő nem egy puncis faszi, hanem Nő, járjon úgy, beszéljen úgy és nézzen ki úgy.
      Ez valami borzalmasan eltűnt a mai lányokból, szinte nyomtalanul.

      Remélem nem sértettem meg túl sokakat.”

      • Dehogynem. És keresztbe-kasul szexelt mindenki nemtől, bőrszíntől függetlenül. 🙂 (Na jó, nem Magyarországon, illetve ott csak titokban talán)

      • Akkor is keresztul-kasul kufircoltak a finom nok is, csak suttyonban. Csak, hogy megragadjam a lenyeget.

      • A hatvanas években Magyarországon nem voltak hippik. De mindenki egyenruhában járt és dohányzott. Lódenkabát, ballonkabát, előnytelen kosztümök, nyomorult-nyomorító cipők. Minden műszálas, szintetikus, nájlon harisnya, harisnyatartóval(!) nájlon ing, térdig érő szoknya, lányoknak térdzoknival. Az anyukámnak egy ruhadarabját nem vettem volna fel azokből az időkből. De a nagymamám csodás szabású, hosszú hernyóselyem ruháját sokáig hordtam fiatal lány koromban. És nem mindenki kefélt mindenkivel, sőt!

      • Anyukám 62-ben érettségizett, utána munka, egyetem, stb. Sok ruháját felvenném, ha nem lenne 15 cmvel alacsonyabb és úgy 20kg val kisebb az akkori mérete, kifejezetten filigrán alkat volt tele színes és hippis cuccokkal, és piszok jó anyagokkal, amik máig tartják színüket, formájukat. Meg nagy napszemüveg, konty, szipkák, ilyenek. Tegyük hozzá, hogy dédnagyanyaám maszek varrónő volt és még páran hasonló szakmákból a baráti társaságból, nagyapám meg cipész, a szekrény mélyéről olyan szandikat, cipőket turtam ki valódi puha velúrbőrből, stb, hogy sírtam a 36-37-es méretek felett 🙂 Gyönyörű puha kabátok, eszméletlen mintás pl neonzöld egyberua, bőrpántokból és színes fagyöngyökből szandál. És nem főváros. Azt mondta nagyon szép anyagok voltak, csak az jutott hozzá, aki varratott, nem a konfekció. Nagyon nem voltak privilegizált helyzetben, nagyon nem, csak ilyen divat-érdeklődésű volt család. Na jó, a nájlonotthonka is megvolt persze 🙂 Szóval szerintem voltak hippik (apu kifejezetten egy időben – volt is baja belőle), bár nem tudom hogy csinálták. A kefélésről nem tudok, őket nem kérdeztem… de ez nagyon off itt, bocsánat.

    • “Van aki “jotekonysagbol”, jofejsegbol vallal be kover lanyokat. Ugy gondolja, ok halasabbak lesznek, megerdemelnek egy kis boldogsagot. Szanalombol… Van ilyen is. Aztan persze a kover lanyrol kiderul, hogy egoja az egekben es cseppet sem aranyos, kedves, csak mert a sors megverte egy hajas testtel.”

  4. Szeretem ezt az írást, mert saját bőröm tapasztaltam meg a változással járó csodát. Soha nem fogom elfelejteni, amikor hosszú idő után egy eseményen megláttam Évát…figyeltem itt a blogon a változását, hogy kaja, sport, szemléletmód…de élőben sokkoló volt. Nem tudok mást mondani, döbbenten néztem. Az összkép mellett leginkább a karja…az ívek, az izmok…Napokig vittem ezt a képet. Irigyeltem. Nem volt rosszindulat benne, csak a csodálat, hogy ilyet lehet. Aztán persze elsodort az életem és a kifogások. Végül egyszer elindult…nem volt elszántság, csak elindult. Azzal kezdtem, hogy lejöttem a tésztáról, kenyérről. Közben bringára pattantam. Na meg benéztem jógára. És a sarkon nyílt egy edzőterem, oda is. Bár soha nem éltem azt, hogy túlsúlyos vagyok, mínusz 13 kilóval kiderült, ez vagyok igazán én. A lány, aki felszalad a hatodikra és nem liheg. 40 évet vártam rá, de megérkezett a mozgás iránti vágy és kialakultak a sportolási szokásaim. Amikor ezt leírom, még mindig mosolygok…igen, én voltam az, aki mindig talál ideológiát arra, miért ne mozduljon meg. Mára beállt az, hogy odafigyelek a szénhidrátra, de megeszek egy-egy szelet pizzát, ha úgy jön ki. Kiderült, hogy a mozgásban szeretem a változatosságot, néha futni jó, máskor súlyokat emelgetni, valamikor pedig köredzésre menni. De a legfontosabb, hogy pár naponta belülről érkezik a hívás, de jó lesz átmozgatni magam. Szerencsés is vagyok, genetikai értelemben is, most, hogy beállt a 20 éves súlyom, nem kell hatalmas erőfeszítéseket tennem, hogy így maradjak, amit pedig beleteszek, azt élvezem. És igen, amikor az idén elmentem bikinit venni , leírhatatlan érzés volt, hogy örömmel tettem. Szeretem, hogy szeretek levetkőzni, szeretek felöltözni, szeretek a bőrömben létezni. Szeretem, hogy ha végig nézek a karomon, látom benne a munkát, az íveket, az izmot, mindazt, amit egyszer csodálattal néztem Éván.

    • Ugyanez. Korábban soha nem volt olyan, hogy elkapjon a gépszíj sportolás terén, életemben most először tapasztalom ezt. Hogy sajogva hiányzik, ha nem jutok le hetente háromszor a kondiba. Kurva jó érzés, és imádom, ahogy egyre többet bírok, egyre többet emelek, hogy kezdenek kirajzolódni rendesen az izmaim, hogy nem fulladok ki, van energiám ésatöbbi.

      • Ez a folyamat tavaly januárra nyúlik vissza, akkor döntöttem el egyik éjjel, hogy ebből elég volt. Nem voltam kövér, de mindenhol fájt, kényelmetlen, sérülékeny és rugalmatlan volt a testem, és nem akartam már negyvenévesen nyögve lehajolni minden apróságért. Ezért másnap reggel felhívtam a közeli hotelt, hogy iziben adják meg a konditermükben dolgozó személyi edző számát. Kétszer találkoztunk, megmutatott egy csomó mindent, aztán belekezdtem. Hol többet voltam lent, hol kevesebbet, volt, hogy négy teljes hónapig felé se néztem a teremnek, építkezés, gyerekek, munka, megvoltak a kifogások. De amikor most év elején újrakezdtem, csodálkozva vettem észre, hogy nemcsak hogy tart a lendület, de egyre erősebben sodor, és most már tényleg imádok lejárni. Megtaláltam a magam ritmusát, meg hogy mit szeretek csinálni, és most tök jó. A világ legnagyobb ötlete, hogy mindenhol tükörfalak vannak, önfeledten csodálom magam súlyzózás közben, hogy milyen geci jól nézek ki, te jó ég!:-) Hihetetlen, milyen gyorsan változást lehet elérni. Egyetlen grammot sem fogytam, a testem mégis hatalmas átformálódáson egy keresztül. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.

      • Három hónapja nemalvósan-nemevősen-szorongósan dolgozom, olyankor vagyok jól (és tudok utána enni és aludni), mikor lenyomtam rolleren 25-30 kilométert. Másnap izom(nemláz)érzet van a karomban, vállamban is végre! És levertem egy huszonéves idegent a lakótelepi pingpongasztalnál, mint vak a poharat! Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, szerintem én.

  5. Én senkinek nem hiszek már, aki kövérként, kvázi “politikai” csoport tagjaként kritizál. Mintha én elnyomnám őt. Mintha én nyomnám el őt, mintha a média, a hamis testkép (!!!), a sok elvárás volna a baj, és nem a saját életmódja, attitűdje, mulasztása, halogatása.

    Ugyanúgy egyetlen net előtt terpeszkedő férjnek sem hiszem el, amikor magyarázza, hogy de a nők is sárkányok, és ő jó fiú. Meg hogy a szex nem úgy van.

    Régen tényleg kerestem a mentségeket mindenkinek: biztos csak érvel, nem számít, ő milyen… de, számít, mert agresszíven önigazolnak és nem tiszta, amit mondanak. neke bizonygatják, hogy ők gondolkodnak, miközben ugyanúgy játszmáznak. És csak kihasználták, hogy nem látszanak, én meg mindig valami értelmes-hiteles-szép testű-sikeres valakit képzelek. Bírált itt a blogos motivációs tevékenységgel kapcsolatban félbe-szerbe (se) lefogyott, alapmozgásokra sem képes nő, mertbezzegő… Ebből elég volt, én többet nem vagyok balek. Megkérhet, hogy neki, vele ne mondjak valamit, mert rosszul esik (nem szoktam amúgy).

    A többit arról, hogy mi a blogos beszédmód lényege és célja, miért nem személyesen olvasandó, ellenben intellektuálisan, és miért butaság személyesen fogadni meg visszavágni miatta, fent, a poszt bevezetőjében elég alaposan leírtam.

    • Biztos lehetek benne, hogy olvassátok:
      Nyilván volt, aki utánanézett az irigy és kudarcos, másokat megtámadó Gerle Évának. Ha érdeke, akkor utál. Szerintem magáért beszél az itteni kontent.
      Zsuzska álláspontja, állításai, “ügye” nem valami ártalmatlan másik vélemény, nem pusztán egy egy szín a palettán.
      Zsuzska szépen bebújik a testszégyenítés tilalma mögé, amögé, hogy a kövéreket nem akarja senki szembesíteni a valósággal. Mindenkit megnyugtatnék: nem mondják, de az állapototokat még sokkal szomorúbbnak tartják, mint hiszitek. Aki megteszi, arra rámondják, hogy testszégyenítő, és ő okozza a bajaikat.
      Nem. A bajaidat az állapotod okozza.
      És senkinek az élete nem javul meg ebben a nagy kíméletben. Persze, hogy engem utálnak, persze, hogy nem érdekük érteni, hiszen én kimondtam, néven neveztem a problémát.
      Nem, nem tisztességes dolog úgy felfuttani egy vállalkozást, hogy emberek nyomorára, segélykiáltására bazírozik, saját tartalma nincs vagy üzleties, minősíthetetlen giccs, mások megcsinált, profi dolgait veszi át, és iszonyú felszínes az egész.
      Ebben semmi meló nincs, a testében sincs, a szexiskedés meg döbbenet: azt mondjátok, leszarjátok az elvárásokat. Ember nem csücsörít annyit, mint pont Zsuzska. Ami mondandója a kövéreknek van, az jól hangzó mákonyos önvigasztalás, és az oda kommentelők iszonyúan szomorúnak és elakadtnak tűnnek.
      Gondolom, néhányan idetaláltatok. Azt üzenem nektek, hogy VAN MEGOLDÁS. Kemény, felnevelő, szembenézős, és elkezdeni csak akkor fogod, ha valamiért eljön a pillanat, és már tűrhetetlennek érzed azt az állapotod. A nyavalygás, a mások hibáztatása, az “önelfogadás” nem vezet sehova. Úgy akarsz élni, hogy a toleránsak jóindulatára számítasz? Hogy hadakozol, hibáztatsz? Mindenki sajnál. Így akarsz élni? Eltelik az életed. A body positivity ebben a formában egy hatalmas hazugság!
      Nem kell egyetértened, de én ezt gondolom. És én tudom, milyen felállni.
      Magát szépnek beállítani, példaképpé avatni olcsón, miközben Zsuzska is csak nagy melóval és optikai trükközéssel néz ki úgy, ahogy, és még igen fiatal is ehhez a kinézethez. Egyszerűen átverés ezt hepinesznek előadni. Selypegve, cukiskodva.
      “Liptay Margit” meg igen érdekes, ahogy mindig ott terem, ahol én írok valamit, és mószerol, megpróbál szerencsétlen bukott valakinek beállítani, ezt több éve csinálja, de valahogy nem jön be, pedig én olyasmivel küzdöttem meg és küzdök naponta, amivel nagyon kevesen.
      Nem is az, hogy simán hazudozik és projektál. Engem nem zavarnak a sikeresebbek, engem a hazugság zavar. Ha leírom a véleményem, az nem támadás, csak egy vélemény. Tudom, hogy amit mondok, az hat és veszélyesnek tartják, utálnak is érte. Egy a gond vele, hogy igaz, de legalábbis megfontolandó.
      Nem nagyon beszélek mások testéről, kis önhazugságaikról, de a mechanizmusról, az önátverés jelenségéről sokat írtam, és fogok is, és radikálisabbakat is.
      Inkább az az érdekes, hogyan lát egyáltalán “Liptay Margit”. Hiszen a sorozatos zaklatása után én őt sok hónapja letiltottam. Honnan lát, hogy csinálja? És miért?
      Semmit nem tudunk róla, és ott ólálkodik a Gumiszobán is, ugyanebben a stílben vagyok neki mániákus témája. Ha van egy valós ismerőse, szívesen csevegnék vele, de nincs. Engem nem ver át. Figyel, több profilról, és időmilliomos.
      És ez a derék “Luca” se véletlenül provokálgatott itt, az ottaniak felemlegetésével, orrom alá tolásával. Mondjuk az első kommentednél szűrőre tettelek, valami már akkor is gyanús volt ebben a nagy bratyizós hangban, később meg jött a számonkéregetés.
      Itt is leszögezem: én nemigen léptem fel a body positivity mellett és a testszégyenítés ellen soha (legalábbis az ellen, amit öncsalóék annak neveznek), engem viszont számtalanszor gyaláztak durva, lejárató, megszégyenítő, tényeket nem fedő szavakkal a testem részletei miatt (ürügyén) névtelenek – de csak azóta, hogy kisportolt, csupa izom testem lett. Én negyvenegy múltam, ez biztos látszik, mindenesetre megtettem a magamét az egészségemért, szigorú lettem, élsportolókéra jellemző a testösszetételem, nem maszatolok, és utálom látni a lustaságot meg a nyafogást.

  6. Luca, most látom csak, a pénztémára eléggé rárepültél. 🙂 Sunyi provokátor vagy, nézegetsz, próbálkozol, de hát ismerjük már ezt.

    Nem fogsz belőlem sem számokat, sem érveket kiszedni. Én tudatosan csinálom így: nincs áru, nincs hajszolt, lájkvadász szimpátia. Kontent van, független és gondolkodós, én találom ki és alkotom meg az összeset, a rendezvényeim elnevezését és üzenetét, stílusát, a képeket, mindent. Én nem veszem át a trendi instagramos cuccokat. Van még valódi, megélt élet és abból fakadó gondolatok. És stabil, csendesen támogató olvasótábor, akik nem szerepelni, táborba rendeződni és ott ordítani meg basztatni vágynak.

    Természetesen nincs értelme összehasonlítani egy óriáscégek által reklámfelületként pénzelt, nyereményjátékokat hirdető tizensokezres oldal működtetőjének bevételét egy független, intellektuális szabadúszó bloggerével. A Vacsoracsatát is, vagy mi megy most, sokkal többen nézik, mint ahányaknak kedvük van mondjuk Örkényt újraolvasni. És? Ettől még engem az irodalom meg a kultúra érdekel, és azok a célcsoportom, akiket szintén. Annyiszor beleállhattam volna valami kicsit lapos, közhelyes, divatos trendbe. Az élén. És hülyére kereshetném magam mások átrázásával.

    Az ő olvasóinak motivációját, igényeit, műveltségét és igényességét sem értelmes összevetni az enyéimével. Nekik rendben van, hogy reklámfelületek. Itt kicsit más a lényeg. De hát ezt jól tudod.

    Én sose csináltam, próbáltam ilyet, én ezt erkölcstelennek tartom, szóval nem az van, hogy nekem nem jött össze az együttműködés a Rowentával. De az fura, hogy neked rendben van a nő. Megmondjam, miért van rendben? Mindenki rendben van, aki ellenem szegezhető. Akivel basztathatsz.

    Mert ezt a témát be lehet úgy állítani, hogy én, aki csak leírtam, hogy ez miért nem okés, BÁNTOTTAM őt SZEGÉNYT (pedig milyen rendben van, amit csinál…), hogy én KÖTEKSZEM, mert IRIGY és KUDARCOS vagyok. És te ezt itt is, ott is KERESTED és PROVOKÁLTAD. Jössz utánam, és manipulálsz.

    Vidd a híreket, puffogjatok, teljen csak az életetek…

  7. Erről a trendről beszélek. Huszonévesen ilyen idő- és meló- és pénzigényes trükkök, hogy SZÉPNEK tűnjön. És ez egy modellkinézetű lány.
    És képzeld el, amikor nem kell látszatot kelteni.

    • hú basszus… ennyi energiát ölni a kinézetbe. Ennél sokkal kevesebb melóba, pénzbe és időbe kerül normálisan enni meg naponta elmenni egy egyórás crossfit edzésre

      • Na de akkor veszített, mert engedett a weight stigmának meg a diet industrynak és akkor mégiscsak elismeri, hogy baj a kövérség és küzdeni kell ellene, tehát nem volt igaza. Ő kellemes testűnek akar tűnni és közben junk foodon élni.
        (Azért vettem elő ezt a posztot, és olvasom a kommenteket, mert az utóbbi hetekben olvastam bele igazán a Fat Acceptance, Weight Stigma, Size Discrimination stb. eredeti érvelésébe, és nagyon durva. Immorális, lusta, halogató, projektáló, kifogáskereső, bizonytalan énképű, hibáztató, agresszív, irigy, elakadt, tudatlan, öncsaló emberek mindenhol. És akik megélnek belőle, ajaj.)

  8. És ez egy tök másik kultúra. Sokkal jólétibb, fogyasztóbb, öntudatosabb. Nagyon más ez itthon. És háromból két nő kövér ott.

    Ez a videó és irány nekem pl. tetszik: a merev szabályt felrúgja, próbálgat, átgondol, van, amit elvet, derűs, közösségi. Egyáltalán nem hiszem, hogy rejtőzzenek el meg szégyelljék magukat zsákruhában, inkább kíváncsivá tesznek: jé, ilyen van? És igen, legyen elérhető nekik a rájuk jó ruha ugyanúgy. Én csak azt mondom: nem társadalom, a felszínesen ítélők a hibásak abban, ha szarul érzik magukat.

      • A vidám, pozitív plus size body acceptance kifejlett formája ezt tudja kínálni azoknak a nőknek, akik kövérek, látják, hogy ez így marad, és nem is szakítottak a látszatkeltős, feljavítós, testet bruttósító szépségelvárásokkal.

        Nekem a ruhapróbások okésak, ahogy magukról beszélnek. A szelfizés-hasleszorítás-combkenegetés nagyon riasztó.

      • Nem látom, hol van az “acceptance”, amikor kényelmetlen hasleszorító készülékekbe gyömöszöli magát, hogy vékonyabbnak tűnjön, és ezt “lifehack”-ként hirdeti is. Vagy amikor új, vékonyabb arcot sminkel magának. Vagy a hanyattfekvős-cipzárfelhúzós trükk? Miért cél az, hogy az egyébként is terhelt testet tovább nyomorítsa? Ér ennyit? Miért jobb és könnyebb ezekhez fordulni, mint mondjuk rendszeresen mozogni?

        Ha már fat acceptance, akkor fogadjuk el teljesen, legyen kényelmes és mérethelyes a ruha, érezze tényleg jól magát benne. Ne így…

      • nem tudom, hogy a szétfolyó háj kényelmesebb-e, mintha összetartja valami, nincs tapasztalatom. a rendsezres mozgásos kommented viszont eléggé shamingszerű, a mozgás önmagában nem fog lefogyasztani senkit (ha szét van cseszve az anyagcseréd, akkor nem lesz energiád mozogni, plusz ennyire kövér embereknek kb az óvatos súlyzós edzésen kívül kb minden csak arra lenne jó, hogy szétcsessze az ízületeit), a táplálkozás fontossága (ill. hogy mitől hízunk, mert nem arról van szó, hogy túl sokat eszünk) meg nem evidens. amerikában a low-fat mindenféle hazájában meg főleg nem.

      • Sajnálom, ha annak tűnt, egyáltalán nem volt bennem ilyen szándék. Én is hasonló állapotból indultam évekkel ezelőtt, magamon érzem a különbséget. Az étkezés-mozgás témakörben igazad van, nem mindegy az anyagcsere, de szerintem nagyon kevés az a helyzet, ahol végképp nem lehet semmit tenni (bármilyen icipici is legyen az a lépés akár sport/táplálkozás/attitűd terén).

      • picit volt csak olyan. én sem azt mondom, hogy ne lehetne tenni, sőt, de pont az ilyen típusú konyhaegészségtudatosság, hogy „kevesebbet kéne enni” meg „rendszeresenmozogni” az tökre félrevisz (legalábbis egy jó részénél az embereknek), ami miatt belekezdenek aztán nem látják az eredményt, nem érzik magukat jobban, nem fenntartható, aztán végül hagyják az egészet.

      • D. nem ezt tolta, amit konyhatanácsadásnak nevezett, hanem megélte azt is, meg a mostani hosszútávfutását is. Ne játsszunk álfeminista meg álelvi rajtakapósat, kiborító. Nem vagyunk felelősek másokért, nem azért vagyunk meg beszélgetünk, hogy megoldjuk a problémáikat, tanácsokat adjunk. Ez mint elvárás veszélyes csúsztatás. Attól még lehet véleménye kinek-kinek mások stratégiáiról (főleg ott tudja érvényesíteni, hogy ő maga mit követ. Mert szavakban, hangoztatva meg másokról ítélve mindenki erős…).

        A megúszós-mantrás-beletörődős úttól senki nem lesz lényegileg jobban. Morfiumnak jó.

        De tetszetős képeket lájkolni a facebookon, meg közösség tagjának érezni magát, meg öntudatot építeni és “leszarom”, “én is érek valamit” szövegekkel ellenni, meg divatos XXXL-es ruhákat nézegetni, jogokat követelni, az egészet valami vidám alterverziónak felfogni mindenestre könnyebb, mint az a rettenetes korábbi közérzet, a kudarcok, az erőlködés, a korlátok megtapasztalása. Mint szembenézni, nevén nevezni a bajt, az okokat, és bejárni az utat, és nem törődni azzal, ki mit mond. Valami erős lökés kell hozzá.

        És belevágni, utat keresni, majd szembesülni a helyre nem hozhatóval, a hasbőrrel, a többé nem telt mellel, az se vidám.

      • megpróbáltam megfogalmazni, hogy mi zavart, hogy tompítsa az élét annak, amit mondtam (eleve a shaming nem volt jó szó oda, mert nem igazán azt fedi le, aminek érzem, meg ilyen rendszabályozószó-jellege van), mert nem bántani akartam senkit, nem feltételeztem, hogy direkt mondta eleve, és nem akartam h úgy tűnjön. de ha még mindig így jött le, vagy még jobban, azért bocsánat.

      • De annyit próbálta. Rászállt a reményipar, ilyen-olyan szer, tabletta, shake, edzésmegúszós módszer. A Power Plate meg a Speed Fitness is az. És elege van. És most megnyugodna végre, és öntudatos szeretne lenni, vidám. Olyan, akinek sikerül, ha nem ez, akkor más, és vannak sorstársai, akikkel elhatárolódhat és elvi meg jó embernek élheti meg magát. Olyan, aki nem vall kudarcot, és nem csak másokat figyel messziről, sóvárogva, miközben gyűlöli a hasát, combját. Olyan, aki válthat, máshogy nézhet magára, és nem önmagát érzi ellenségnek, hanem valaki mást. Olyan, aki jó és szerethető úgy, ahogy van.

        Az emberi szem és tudat könnyen alkalmazkodik a szokásoshoz. Amit a tükörben látsz, vagy amit magad körül, az normálissá válik. Az öröm, a jó közérzet meg… talán nem is létezik.

      • Amúgy meg nem mások akarják, hogy az elhízottak lefogyjanak, hanem a testük, az életük, és legfeljebb közvetve a szeretteik. Duma, ilyen magyarázat, olyan kampány, amolyan fürdőruha mindenhol. A felelősséget, az erőfeszítést, az egyenességet nem látom.

      • Igen, az enyhe hastáji nyomás, a kisebb térfogat mozgás közben is, látványként meg előnyösebb.

        Én nem érzem shamingnek, amit Dorombolós írt, többen fogytunk sok-sok, nagyon sok sporttal. Az anyagcserét az izom aránya pörgeti, nem csak a mozgás közben égetett kalóriáról van szó, ajánlható továbbá a séta, az úszás és mindenféle tornák is. Tíz meg huszonöt kilóval korábban ezek a folyamatok aktívabb életmóddal megállíthatók lettek volna, de nem csak az egyénnek nem megy, Amerikában arról is szó van, hogy a rendszer nem ezt akarja, hanem passzív, kövér, illúziókkal vigasztalható, függőségekbe ragadt fogyasztókat, akiknek az újféle és egyre többproblémájára majd új válaszokat kínál.

        Az emberek többsége egyszerűen nem szeret mozogni, nem érzi, nem élvezi, és nem is fogja soha megszeretni, csak ha fegyelmezett, akkor végigcsinálja.

        Hiába nem akarom a személyt vagy a csoportot shamingelni, a jelenségről ezt gondolom, és nagyon elegem van abból, hogy magyarázkodni meg óvatoskodni kell, miközben ők bebújnak a tabu mögé, és furmányosan, de nagyon is fikáznak másokat, belemagyarázzák, hogy én csak áltatom magam, nem is élvezem. (De jól kibasztam velük, 74 kiló vagyok, velem nem lehet izélni, hogy vékonyságmánia.)

      • Mau, tapasztalatból mondom, a szétfolyó háj rettentően zavaró. Pl amikor én nekiduráltam magam 82 kilósan a budai hegyeknek, bizony jól jött az az összetartó sportcucc, mert nagyon levesz az ember energiaszintjéből fizikailag és mentálisan is, amikor mindenfelé rezeg menet közben…

      • A testük nekik sem statikus. Szűk, passzentos nadrágot akarnak, az a trendi, meg nem rejtegeti a formáit, viszont ezeket egyre-másra kihízza. A spirál mélyül, durvul.

        Én is kiborultam tőle. És sokkal többre becsülöm azt, aki úgy hordja, hogy nem manipulálja így. Nem azt gondolom, hogy legyen ez a büntetése, hanem hogy ő tényleg nemet mondott az elvárásra, és vállalja a testét.

      • Na pont ez nekem is az egyik nagy bajom ezzel a trenddel: nehogy azt merd mondani vagy akár gondolni, hogy ez nem szép. A világ legnagyobb önámítása ez a mindenki gyönyörű meg csodaszép. Lófaszt. A múltkor villogott valamelyik oldalon egy durván elhízott nő a csupa izom pasija mellett, hogy az ő emberének ő így gyönyörű. Én meg arra gondoltam, micsoda önző szemétláda az, aki azt duruzsolja a másik fülébe (miközben ő maga izmos és egészséges), hogy legyél csak kövér drágám, nekem így tetszel, azt meg leszarom, hogy 45 évesen cukorbeteg leszel, 50 évesen meg tanulhatsz újra járni meg beszélni a stroke után.

      • “nehogy azt merd mondani vagy akár gondolni, hogy ez nem szép” Gondolni bármit gondolhatsz, mondani csak akkor lehet, ha kérdezik. Ha őszinte akarsz lenni mert úgy gondolod az építőbb vagy mert nem akarsz udvariaskodni, akkor a kérdésre lehet az a válasz, hogy itt valami nem stimmel. Ha viszont nem kérdezik, mégis mondod, az már testszégyenítés. Ez persze fordítva is igaz, ő se mondja azt, hogy te túl sovány, túl izmos vagy. Bár gyakran ez csak ellenreakció. Főleg, amikor valamilyen konfliktus ürügyén jön elő a másik teste, ott általában a bántás a cél. Én vagyok annyira szigorú, hogy szerintem még a látványos szájhúzás, döbbent arc is a testszégyenítés része. Mert mondjuk egy súlyosan mozgássérült, torz testű embernél odafigyelünk arra, hogy ne látszódjon a döbbenet.
        Én egyébként sosem voltam annyira túlsúlyos, hogy az megdöbbenést keltsen, nem is nagyon szóltak, illetve csak óvatosan. Most, hogy lement 15 kiló látom csak, mennyire szarul néztem ki mondjuk 2 éve. De most meg hiú lettem, és az is zavar nagyon, amit most látok a tükörben, még le kéne mennie 10 kilónak, haragszom magamra, amiért elakadtam. És vettem leszorítós fehérneműt (bár szerintem szart sem ér). Most nekem nem hiányozna az, hogy valaki a képembe mondja, “nem vagy szép”. Az ellenkezőjét sem mondják, ez elég az objektivitáshoz. De ha nincs számottevő különbség a visszajelzések terén 15 kilóval könnyebben, akkor mi motiváljon? Jó, tudom, az egészség, meg a bizonyítás önmagamnak, az motiválhatna, de én úgy érzem, hogy mindennap kényszer alatt vagyok, nyomasztó stressz, fogyni KELL, meg továbbtanulni, munkátkeresni, önmegvalósítani KELL, gyorsan-gyorsan, mindjárt 40 vagyok, közben anyának is lenni, a depiből lehetőleg gyógyszer nélkül kijönni, stb. Nagyon vonzó, hívogató, simogató tud lenni a “te így is jó vagy” mondat. Bevallom, néha kicsit irigylem a világító piros topban a kibuggyanó hájuk fölött boldogan mosolygó széplányokat. Ha 20 éves lennék, simán bedőlnék nekik. ert valóban könnyebb út, mint a teljes életmódváltás.

      • Olyan kár, hogy az említett szigorúság a világra vonatkozik, és nem magadra. Derűs szigorúság, úgy mondanám. És nem a világban keresni az okokat, a gondot. Én itt frusztrációt látok. Bajod van magaddal, gyötröd magad, hogy miért nem teszel meg dolgokat, és azt hiszed, mások is így néznek rád. Pedig nem biztos. Valószínű, hogy a saját elakadtságukkal foglalkoznak.
        Igenis mondják, hogy túl izmos, meg minek ez. Fintorként, furcsálkodásként, a normálisság biztos tudatában. Vagy kielemzi, hogy nekem hol a hibám. Nekem jó, így szabad préda vagyok a vicces elemezgetésre. Őt meg védi a tabuja… hogy ő kövér, és ő nem tehet róla. Vagy elkezd célzatosan elméletieskedni, hogy “miért nem egészséges a testépítés”.
        Nekem érthetetlen, afféle megelőlegezett vád, hogy a képedbe mondják, hogy nem vagy szép. Mondják? Hiszen írod, hogy te látod magad csúnyának. Ez a te önvádad.
        Nem mondja senki. Aki igen, az játszmázik, bántani akar, kontrollál, és az egy másik sztori, ahogy írod is.
        A nagyon szépeket, a feltűnőeket, a furákat, a nagyon kövéreket mind megnézik. Ez mind döbbent arc. És mind a lényegi emberi kapcsolódás útjába áll, nem látnak át a külsőn – a “szépek” esetében sem. A szépek sem üthetők. Van, hogy a kontrollmániás, magát szépnek-jónak tartó illető meglát engem, és bosszút áll. Hogy nehogy azt higgyem. Itt ő definiál. S míg én nem mondom, sőt, pont hogy dicsérem (belemegyek a pozitív énképébe, legyen), kielemzi a hibáimat. És legyek elegáns. Miközben ő nem dolgozik a testén, se keményen, se sehogy, ő “szeret enni”. Ha én ezt még egyszer meghallom… úristen.
        A konfliktus oka lehet az is, hogy a másik halogatása, kifogáskeresése, énkép-feljavítása rohadtul idegesítő. Közelről nézni. Ezekből ered a le nem fogyás is. Sokakon láttam, és magam is éltem, hogy “boldogtalan vagyok, szenvedek, de én legalább értékes vagyok”, afféle csiszolatlan gyémánt. És nem csinálja, amit kitűzött, amire vágyik. Utólag úgy látom, valami szeretetteli, de igen erős figyelmeztetés nem ártott volna. Ne a testemet, ne a személyes dolgaimat, de mondjuk az attitűdömet, stratégiáimat.
        Miközben senki ne rendőrködjön, azt vettem észre, hogy ha senki nem mond (jelez) semmit, akkor sokan tényleg azt hiszik, hogy ők is pont úgy rendben vannak, vonzók, szépnek látják őket, joguk van stb. Mert annyira speciális, vakfoltos és áttételes az, ahogy a saját testünkre nézünk, meg is szoktuk, lassan lett olyan. Ez nem azt jelenti, hogy bántani meg gúnyolni lehet. Viszont jó lenne, ha mindenki megértené, hogy mindenki, akit érdekel a teste, küzd, dolgozikk, elégedetlen vele. Nekik sem adták. kiskoruktól sportolnak. A legjobban pont a fitneszcsodák meg a modellek gyötrődnek a fejlődésért és a megőrzésért, akik “innen” olyan homogén módon gyönyörűnek tűnnek. Nagyon tanulságos, emberi tapasztalat az ő gyötrelmeiket megfigyelni, de azt is, hogy smink nélkül, szezonon kívül már nem olyanok.

        Én kiborultam az FandF idei fürdőruhamodelljén. Csinosnak tartott nők jelentős része eü szempontból nem okés, nála is van már cukoranyagcsere-zavar, vagy egyoldalú (koplalós, tablettás) módon tartja magát formában. De elmegy egy vérképre, egy testösszetételmérésre, ott igen érdekes dolgokkal lehet szembesülni. Pedig a női magazinokban azon szokás szörnyülködni, hogy normál testalkatú, egészséges nők gyötrik magukat, hogy irreálisan vékonyak legyenek. Szerintem sokan nem tudják, hogy gond van. A magas izom-alacsony zsír pedig nem rögeszme, hanem az a testfajta, amely mellett a legkisebb eséllyel hízik, betegszik meg valaki.

        A testtel való foglalkozás akkor KELL és akkor nyomasztó, ha a lelked is elakadt, unott, stresszes, szorongó. És oda-vissza hat a dolog.

        Az amerikai videók óta gondolom, hogy végül is bármely testre kéne akkor mondani, hogy jó vagy te így. És persze hogy ezt szeretnék: eleve, elemien jónak lenni. De a megtett út, a megküzdött eredmény ennél sokkal építőbb. Nem csak arról van szó, tetszel-e valakinek. Hanem hogy kövérnek lenni gyötrelem. Nem a világ csinálja veled a gyötrelmet, hanem a tested és a mulasztásaid. Kövérnek lenni, nassolni stb. stressz, amelyben megkeseredik, elromlik az ember. A másik, hogy lehetsz jó valakinek, de eü következmények mindig vannak, 35 fölött meg hajaj. Ezért most már azt képviselem: ne bonyolítsd, magyarázd, hanem csapassad.

      • Pedig ráérsz.
        A legnagyobb segítság ezt felismerni, hogy nem határ a következő szülinap.
        Ez az őszinte a felismerés nem tesz komfortossá semmilyen helyzetet, mert azt is jelenti, hogy nem csak addig kell valamit megcsinálni, megoldani, hanem utána is.
        Tehát a fogyás nem az idei szezonnak szól, a jó iskola vagy állás sem csak a jelenlegi pénztelenséget elkerülendő fontos, és nem is lesz meg az áhított magazin-élet, ha odáig eljutunk. Hogy onnan már csak a hátradőlés. Mert ez a hátradőlés-igény ám a nyomasztó valójában, nem a szülinap. Én így tapasztaltam.
        Szerintem ennyi mindent nem KELL egyszerre Sophia. Önmegvalósítani mindig lehet, az nem kor függvénye, hanem elhívásé, amikor rádtalál valami. Ha mégis korfüggő, akkor Lobster vonatkozó posztját gondolnám ideillőnek.
        Anya így is, úgy is vagy, ha kell, ha nem 🙂
        Fogyni meg fogysz már eleve, hát az se kell, hanem van.
        Én örvendek neked.

      • Soha senkinek semmiről nem mondok kéretlenül véleményt, erre igyekszem nagyon figyelni. De ha valaki megkérdi a véleményem bármiről, azt mondom, amit tényleg gondolok. Nyilván nem vágom senkinek az arcába, hogy ronda dagadt vagy, de nem mondom azt sem, hogy szerintem rendben van, hogy van rajtad húsz kiló felesleg. Még egyszer hangsúlyozom: ha megkérdezik a véleményem. Ha ő kérdezte, aztán megsértődik, az már nem az én bajom.

      • Frusztráció van igen, meg elakadás, nem csak testi fronton. Kényszerevő vagyok még mindig (ez szerintem egy függőség, ami marad, csak abszcinensé válhatok, vagy valami komoly pszichés fordulat jönne, amiben már egyre nehezebben hiszek), ezért büntetés alapú a fogyókúrám. Zabálásrohamok után koplalás, ájulásokkal és idegrohamokkal (hogy meglegyen az átlag kalória), illetve nem feküdhetek nyugodtan le addig, míg fél órát nem tornáztam. Én már szeretném, ha vége lenne, de még le kell adnom 10 kilót. És persze tudom, hogy utána se lesz vége.. Talán majd átesek egy holdponton, és akkor jobb lesz.
        Én alapvetően neked adok igazat, de van olyan élethelyzet, amiben vonzóbb a plus size aktivizmus. De nem hordanék szivesen bikinit, idén még biztos nem. Mondjuk ennél komolyabb frusztrációim is vannak.
        Pikareszk: köszönöm, legyen neked igazad. 🙂 Bár ahogy telig az idő, egyre nehezebb elhinni, hogy még jöhet valami. Főleg, hogy leginkább rajtam múlik.

    • Nem gondolhat butaságot a többség (már amennyiben többség) csak azért, hogy a kisebbség (már amennyiben kisebbség) jobban érezze magát. Nem lehet elvárás a hülyülés mások lelki kényelme érdekében, ami egyébként nem is valósulhat meg, mert a kövérség törvényszerű velejárója a betegség. Azt pedig lelki kényelemmel viselni elég nagy önbecsapás, vagy ha mégis megvalósul, eleve nem a külső nyomást kellett legyőzni hozzá.

  9. Túlevés témában most ezt a blogot találtam…hát, nagyon durva. http://ducinyuszika.blog.hu/
    Nekem 15 évesen volt egy zabálós korszakom, és nagyon átjön az az elkeseredett függés, amiről a blogger ír.
    Pedig messze nem ilyen rossz a helyzet, mint a blogírónak, és a pszicháter gyorsan helyrerázta az agyamat, hálistennek.
    Remélem nem gáz ilyet linkelni.

    • Tele van vele a média, mindenhol az egekbe magasztalják, cikkei számát, úttörő voltát, rangját, “fejedelem” mesterét emlegetik, és sose, alma, sült hús van a képeken, hanem a maestro maga innen, onnan, ülve, Gellért-heggyel a háttérben.
      “Ha túlsúlyos lenne, a fogyókúrák közül melyiket választaná?” Ez nagyon vicces, bájos alákérdezés. A pocakja rálóg a övére…

      Kemény brandépítés zajlik. Egyre nyilvánvalóbban Szendi ellenfele.

      • Hehe…en is a pocakjat vettem eszre, az is amolyan puha. Korabban egyetlen cikkel sem talalkoztam tole. Az tunt fel, hogy alig adott igazan egyenes valaszt jo nehany kerdesre. Eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen foglalkozas….

      • Megnéztem a fb-t is, és sírok. teljesen tudatosan tolja ezt ilyen egocentrikusan, “én vagyok a nagy újító”, “micsoda mesterem volt/hány publikációm van/bezzeg az én előadásomon tolonganak”. Borítókép:

      • Igen, most tolják őt nagyon, az utóbbi hónapokban. Előadott a MOMban is, amit azért a Budapest Bár meg ilyenek szoktak tudni megtölteni.

      • Amikor megláttam, hogy “pszichogasztrológus”, abban reménykedtem, hogy a kényszerevéssel és egyéb evészavarokkal foglalkozik (én az orthorexiát nem venném ide, az csak akkor probléma, ha valaki személyesen -vagy mondjuk a közvetlen környezete, de az már játszmázás-gyanúsabb,- kér segítséget, mert úgy érzi, hogy a fejére nőttek a dolgok, minden más kívülről jött diagnosztika, ítélkezés), ehhez képest tényleg inkább marketing van a dolog mögött. Jó, hát akkor legyen ilyen is, de a kényszerevés pszichológiájával való foglalkozás nagyobb űr. És társadalmilag fontosabb. Mondjuk önsegítő csoport formájában már müködik valamennyire a segítség, van klub az Anonim Alkoholisták mintájára kényszerevőknek is, én hezitáltam rajta, de helyette egy másik klubbot választottam, mert a pszichés problémáim összetettebbek. Viszont “hivatalos” úton nehéz segítséget találni. Amikor a saját pszichiáteremnek említettem, hogy evés rohamaim vannak megint, ez volt a válasza: ne egyen! Hmm, ilyenkor azért elgondolkozom, hogy ehhez tényleg kellett 6 év egyetem? De lehet, hogy ilyen egyszerű a válasz…

    • Az interjú eleje elég érdekes volt, de aztán kibújt a szög a zsákból, az élelmiszeriparnak piackutatási szolgáltatásokat kínáló marketinges a fickó, nem az egészséges táplálkozást akarja népszerűsíteni, hanem eladhatóbbá tenni bármit, amiért megfizetik. ” Kidolgoztunk egy olyan online imázs-vizsgáló eljárást, ami az érzelmek, az ismeretek és a viselkedés dimenzióit tárja fel. A különféle márkák és termékek adatait – eltérően más piackutatásokhoz – össze tudjuk hasonlítani, meg tudjuk mondani a termék komparatív piaci pozícióját, és azt az aspektust, amivel vonzóbbá tehető, ahol piaci űrt és fogyasztókat találhat egy termék. Ráadásul napra készen tudjuk jelezni, ha egy márka imázsa – bármilyen oknál fogva – változik, így azonnali beavatkozást igényel. Nagyon fontos, hogy az egyes vásárlói szegmensek percepciója eltér, így személyes szinten definiálható a szükséges üzenet.” Szóval innen értelmezendő az is, amit az “egészségmániásokról” ír, ő nyilván lelkiismeretfurdalás nélkül dolgozna a Fornettinek vagy a gumicukorgyártóknak is, a cikk elején emlegetett marketinges manipulátorok közé állt be, és bármiféle “korlátozó diéta” felvállalása a potenciális megrendelői körét szùkítené.

    • NE fogadd el. Ha elfogadod, “már”, végleg (?), akkor olyan életed lesz, aminél lehet és legyen is jobb. Sokkal jobb, és én állítom, hogy nem is nehéz az a sokkal jobb. Hamis dilemma az, hogy vagy gyötröd magad, vagy elfogadod, hogy “ilyen vagy”, mert nem _ilyen vagy_, hanem _ilyen lettél_ az önpusztítás és oda nem figyelés következtében. Hazugságok vannak és ezek módszeresek, nem véletlenek. Nem félreértés, hanem gerjesztett, sok tényezős, de világos folyamat az, hogy leszélsőségesezik azt, aki salátát eszik, edz stb. Onnan persze annak tűnik. Megvalósíthatatlannak, túlzónak, korlátozónak. De milyen az energiaszintje neki? Hogy érzi magát? Milyen lesz tizenöt év múlva az általános egészségi állapota?

      Van harmadik út: lelkileg megerősödve, szembenézve, magadat szeretve, magadért teszel valamit, és közben tovább erősödsz lelkileg. És nincs több halogatás, tompaság, depresszió. A valódi életmódváltás, a belső munka, a határaid türelmes, ismétlődő átlépése, az igazi információkra épített, nem-csodamódszeres, nem-kampányszerű diéta ezt tudja. Nem, nem megvonás, korlátozás, hanem kihajítása mindennek, ami hitvány, és bejárat az igazi élmények világába.

      Zsuzska maga annyira elfogadta, hogy több kilót hízott a tavalyi fürdőruhás képei óta.

      • Fogadd el…? “Tokája mellig ér, s melle hasáig” – ezt a jövőképet is elfogadja? Amikor a bjutiból csak a plus marad. Meg az IR, a visszerek, meg az összes többi. Idézet: Arany János: A lacikonyha. Jó, ott a pecsenyesűtő asszonyság hurkát kanyargat a zsírtóba, de biztos nem hiányzott mellőle a jó puha kenyér 🙂

  10. Visszajelzés: csakazolvassa szabadságon | csak az olvassa — én szóltam

  11. Hátööö, így ne. Ő megcsinálta, de ez túl nagy para és nagyon egészségtelen, ez NEM ÉLETMÓDVÁLTÁS, hogy ugyanazokból a szarokból kevesebbet eszik:
    “ma reggelire ettem egy kis méretű csokis croissant max 200-250 kcal lehet, csak saccolok nem túl pontos de begolyózni sem akarok hogy mi mennyi,mikor hogy……most nem rég ebédeltem,egy öklömnyi mennyiségű rizi-bizi,rántott csirkemell kb. egy tenyérnyi adag és ecetes uborka sali.Ez kb. olyan 500-600 kcal lehet ma még egy joghurt meg egy túró rudi és slussz.De még 4 óra előtt!!! Ja ma kis takarítás lesz,a gyerkőccel reggeli után sétáltunk egy bő órát,ha lehet mi mindig gyalogolunk……mert jobb mint ácsorogni a buszmegállóba meg még fittebb is leszek tőle 🙂
    Este meg lenyomok egy Norbi féle aerob tornát vagy egy kick boxot de ez az utóbbi még új szóval addig kisilabizálom mihez lesz kedvem.Heti 2-3 tornát próbálok beiktatni de ez nem mindig jön össze(kicsit lusta disznócska vagyok).
    Egy a lényeg hogy ne akarjunk azonnal mihamarabb lefogyni rám is évek alatt jöttek a kiló 😦 erről csakis én tehetek,és tudom hogy most ésszel csinálom az életmódváltást és tartós lesz a fogyásom,igaz lehet 1-1.5 vagy 2 évbe is fog tartani de akkor is MEGCSINÁLOM és még 50-60 éves koromba is nem akarok 80 kg-nál több lenni!!!!!
    Még egy jó tanács vagyis inkább meglátás hogy nem szabad kiéheztetni magunkat.Ha én édességre vágyom akkor túrórudit eszem vagy kakaós kekszet……de csak délelőtt max délután 14óráig.És csak egy keveset.Van hogy egész álló nap reggelire túrós sütit ettem ebédre egy somlóit uzsira egy kis sütit megint és másnap 60 dkg-val voltam kevesebb,de akkor azon a naponta csak édesség hogy “kielégítsem magam”.
    Még egy fontos dolog ha nagyon nem akar elindulni a fogyás még 1 hónap múltán sem, akkor irány a háziorvos teljes vérvétel és onnan kiderül mi a baj???Csak el kell mondani a dokinak hogy fogyni szeretnénk és mit javasol……stb. ”

    http://dorottynaploja.blogspot.hu/search/label/M%C3%BAltid%C3%A9z%C3%A9s.%20Fogy%C3%A1som%20%C3%A1llom%C3%A1sai.

    • “…ha nagyon nem akar elindulni a fogyás…” Tapasztalatból tudom, nemhogy így, de még a sütemény és a fagylalt, túrórudi, tészta kikapcsolásával sem lehet fogyni. Legfeljebb nem hízik tovább az ember. Egészségesen enni eleinte nehéz, nem az éhezés miatt, mert lehet enni, csak ne legyen közte liszt, stb. És ez munka: megtervezni, megvenni, feldolgozni a zöldségfélét és a húst, igen, ez fáradságos. A cukormentes édesítő az édes íz állandó felidézésével ezt még jobban megnehezíti, még ha önmagában nem is vált ki “inzulinválaszt”.

  12. “…egyből megjelennek a fitneszfanatikusok, akik habzó szájjal püfölik klaviatúrájukat: egészségtelen!”
    Zsuzska, a fitnesz ( = fittnek lenni) nem őrület, hanem a test alapvető állapota, a megőrzött mozgékonyság, rugalmasság, feszesség. Azért konditeremben meg színes nadrágban csináljuk, és azért a szabadidőnkben, mert az autós-légkondis-tévés-ülőmunkás-iparikaján élő, önkímélő, betegítő életmódunk elszakított a testünk valóságától. Őrületnek is ezért tűnik: külön kell energiát, időt rászánni. Testünk eredeti rendeltetése szerint sziklákon szökellnénk, patakon lépnénk át, futnánk és cipekednénk. Nagyon visszás, ha te teszel pejoratív megjegyzéseket a “fitneszfanatikusokra”, hiszen aki itt önátver, védhetetlen állapotokra büszke merő frusztrációból és mégoly mosolygósan, de sároz másokat, az te vagy, az “aktivista”.

    http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20170225/plus-size-mit-jelent/

    A rovat címe: öltözködjünk…

    • “a nő, aki ezeket eléri, hatalmas népszerűségnek örvendhet”
      :DDDDDD
      “Az izmok túlzott mértékű fejlesztése már nem csak a belső szerveket védi, hanem nyomja azokat és ezáltal gátolja azok hatékony működését”
      agyrém

  13. https://mno.hu/velemeny/buszkeseg-es-bikinimeret-2406011

    Valószínűleg engem is beleért Rita.
    Annyi a kommentárom, hogy szerintem nem érdemes a kövérséget emberi jogi alapon, identitásként kezelni, elnyomottság-dimenzióban, és diszkriminációról beszélni. Pont ahogy a drog, dohányzás, ivás se szabadságjog, hanem káros gyakorlat. Beszéljünk inkább a szeretteink és a társadalom iránti, meg az egyetlen életünk iránti felelősségről. Joga van kövérnek lenni, csak attól még probléma. Az is probléma, hogy ártalmatlannak hiszi, “lehetek így is egészséges”.
    Az információit kintről szedi az ember, a példákat és történeteket – ennyi a környezet szerepe a témában. De kövérnek lenned _neked_ rossz, és te tehetsz ellene. Kövérnek lenni nem úgy rossz, mint melegnek vagy cigánynak – ezek az idegenkedő közeg diszkriminációja miatt “rosszak”, előbbi viszont projekció: a belső rossz érzések átpakolása vádként a környezetre, és valóban, önmagában rossz közérzetet okoz. Azt nem lehet toleranciával meg jelmondatokkal felszámolni.
    A kövérség nem identitás, hanem szomorú állapot.
    Az a benyomásom, hogy sokan erőből szolidaritanak, mert az az elvárás, akkor jó fej liberálisok és empatikus sisterek, ha kiállnak, miközben a világért nem akarnának túlsúlyt ők se.
    Jóleső igazolni a saját rossz szokásainkat, de erős fényben tükör előtt vagy laboreredményeikkel a kezükben azért biztos szarul éreznék magukat ők is.

    Rita, kedvelt érved vegyes témákban, hogy ki milyen tüntetésre jár, mihez kommentel rohamszerűen. Szerintem nem értelmes nehezményezve észrevételezni ezt: mivel ez nem munka, nem kötelező, mindenki arra fog reagálni, ami ingerli. Az igazi tabuk és a száraz szakmai–elméleti kérdések némaságot váltanak ki, el sem igen olvassák; amiben egyetértünk, azt ritkán helyeseljük hosszú kommentekben. Az éles állítások, a celebszerű, “mindenki ért hozzá” témák, a látványos öncsalás és elfogult érvelés, kinek-kinek az érzékeny pontja viszont megindítja a kommenteket.
    Te azt mondod, máskor milyen empatikusak és igazságkeresők vagyunk, de a kövérségtémában ezt felfüggesztjük. Nekem meg ez a te mozaikdarabkád nem stimmel, ez a kövérséggel kapcsolatos részlet tűnik érthetetlennek, nekem is írtad egyszer: a sportolás magánügy. Még feminista, erőt-súlyzót-termet birtokba vevő feministák is mutatják: nem magánügy, hanem mozgalom, értelmes cél, a világ meghódítása, saját teljesítmény, merészség, átmerészkedés oda, ami férfiaknak volt fenntartva.
    És ott van mindannyiunk előtt Réka története, nem értem, hogy ez sem figyelmeztetés? Tényleg elkerülhetetlen, tényleg az elfogadás (ön- és környezeti) az, ami hiányzik? Nem, nem elég, ha te magad tartózkodsz a vékonynő-gyalázó mémektől.
    Mintha a píszí kötelező normája lenne a fedezéked, hogy ne legyen szabad kimondani, hogy a kövérség valósága nagyon durva, és nem becsüljük túl az ártalmait: azok is lehetnek rejtett (zsigeri) elhízottak és lassan, fokozatosan betegedők, akik ránézésre vékonyak.
    Aki kövér, annak nagyon erősen nincs kedve, ereje tenni ellene, nem szereti ezt a témát, és én már rég gyanítom, hogy ez ihleti őket ilyen magyarázatokra.
    A hivatalos szépségeszmény iránt oly kritikus plus size ikonok pedig ugyanúgy manipulálnak, kenik-fenik magukat, rázzák a seggüket, aggályosan vigyáznak a méretükre és heti háromszor edzenek, csak harminc meg ötven kiló túlsúllyal, elszúrt anyagcserével, nehézkesen.

    • Vagyis, van olyan feminista értelmezés, ami szerint én megveregetem a vállát, mert ő jó, “bűnbánó” kövér.

      Én ezt a dacos ellenállást, hogy “jó nekem így”, “eddig is ilyen voltam”, “én nem a párom testét nézem”, “én nem a testem vagyok” (miközben jajgat a testük) nagyon nem csípem. Mindenki esetében, akinek probléma a súlya, teste, kinézete (ezt persze be kell tudni őszintén ismerni, ki-ki magának) annak tudok drukkolni, hogy legyen képes változtatni, találja meg az utat, azt az életmódot, amelyben jól van és azt is kívánom, hogy élhető, mozgékony, egészséges példát mutasson a gyerekeinek, ne a hadakozást, mások hibáztatását, a halogatást és tehetetlenséget. De azt tudom, hogy nem tartozik rám.

      Neki (DD) amúgy a harcához drukkolok, de azért az a 100 kiló január 1-re terv nem jött össze, legalábbis nem jelentette be. Csendben jutalmazós karácsony lett ebből, ezért sem örül az eddigi eredménynek, hanem új terveket vázol fel, a jövőről beszél.

      Amit nagyon nem bírok benne:
      hülyeségek beszélése kalória-, napiötszörevés, szénhidrát és ketoügyben (“saját tapasztalat”), hagyományos dietetika felmondása, kritika nélkül
      nagyon erős magából kiindulás (nem mindenki kajafüggő pl.)
      hartalmas szakértő lett ilyen-olyan képzések közben már az elején
      azonnali e-könyv pénzért, módszer pénzért: “én majd kiszámolom, te csak megeszed attitűd”, reménytelen kövérek utolsószalmaszál-jellegű megcélzása… és fogyókúraközpont-terv…

  14. Szerintem elgondolkodtato sajat megfigyeles: fat-shaming: altalaban ferfi shamingel tulsulyos not. Skinny-shaming altalaban tulsulyos no shamingel nem tulsulyos not.

    • Saját környezetből veszed?
      Többiek, mi a tapasztalat? Ez baromi érdekes téma.

      Szerintem igen gyakran nyomják a fat shaminget nőrokonok is, általában tesznek szívesen megjegyzést bármilyen nem-tökéletes alakra saját alaktól függetlenül is, főleg, ha fiatalabb az illető, szülés előtt vagy után van, vagy férjhez akarják adni. Vagy saját testhez viszonyítgatnak kicsit sem feltűnő önelégültséggel (nekem is van “énbezzeg” típusú, egész életében diétázó sógornőm, aki szerint a bicikli és a comb nem nőies, és ezt bizony nem egyszer és nem ártatlanul említette… az én testeszményem pedig igen más, mint az övé).

      Kismellű vagy laposabb fenekű nőket meg mindenki skinny shamingel, szexuálisan taksálgatva férfiak is.

      Szerintem a “jaj, elfúj a szél is”, “egyél már valamit”, “te mindig fogyózol” fajta köteles aggódás is shaming, sokan nézik a másik tányérját és érzik kínosnak a sajá5t, túlzó adagjukat.

      A két fajta shaminget összehasonlítani nem érdemes, vagyis nem számít, hogy a “fat advocate” mit gondol a shaming intenzitásának, fogantatásának különbségéről fat és thin esetén, vagy hogy a másiknak milyen privilégiumokat tulajdonít* (tévesen, mert vagy nem létezik, vagy nem priviégium… pl. a kemény edzés vagy az étkezésbeli tudatos mértékletesség nem az).

      Szóval én látom minden nemben, minden variációban, szülés után le nem fogyók általános basztatása mindkét nem részéről, és bizony a féfiak is piszkálják egymást háj és izomtalanság témában keményen 8ez mondjuk edzőtermi, szubkulturális élmény).

      * Ebből a kommentfolyamból sokat tanultam, és arra jutottam, hogy jaj, basszátok már meg az egész kövértémátokat…

      https://danceswithfat.wordpress.com/2013/08/06/emma-woolf-gets-it-very-wrong/

      • Nem olvastam végig a kommenteket ennél az anorexiás “thin privilege”- ét kipellengérező aktivista posztjában, de két dolog azonnal feltűnt. Az egyik, hogy amíg azon vitatkozunk, ki szenved jobban a testszégyenítéstő,l és ki mennyire sértődhet meg valamin a vélt vagy valós privilégiumaitól függően (vagy attól függően, a megjegyzést tevővel vagy annak célpontjával azonosulunk inkább, mert a testalkatunkra alapozzuk az identitásunkat), addig sem együttesen lépünk fel a testszégyenítéssel szemben. A másik meg az, hogy a blogger is természettől adottként akarja kezelni a “méretet”, és erre felhozza azt, hogy a diéták nem működnek, úgyis mindenki visszahízik. Pont “Diets don’t work” v vmi hasonló címmel olvastam egy cikket a nyáron, ami többek között arról is szólt, hogy folyik egy hosszú vizsgálat arról, mi a közös azokban, akik tartósan lefogytak és minimum 5 éve tartják a súlyukat. Jelenleg 10 000 főre terjed ki az adatbázisuk, a súlytartókban pl. az a közös, hogy erősen motiváltak voltak, elsősorban az egészségük és az életminőségük miatt fogytak, nem a külsejük miatt, és addig kísérleteztek, amíg megtalálták a számukra megfelelő módszereket, szokásokat. (A tegnapi, más tartalmú itteni kommentem vsz a kukába ment, gyanús kifejezéseket használhattam, remélem, ebben nem!)

      • Mindkettő odament, a tieid gyakran, szerintem ip-ben vagy e-mailben is lehet kiszűrt karaktersor, nem a te hibád, mindig nézem, kiszabadítom!

        Köszi, ez nagyon érdekes.
        Én hét jellemzőt találtam anno, tele van ezekkel a net, de ugyanazon az elemzésen alapul (ja, nem, kevesebb az eset, és csak min. 1 éves a követés). Mindez Amerikában, ahol kiterjedt a Weight Watchers ráérős, egyedülálló háztartásos, pontszámlálgatós módszer, és amely ország “nem látja” nagystatisztikailag se a böjtölést, se a paleót. És ugye ez nem “előre titok”, hanem utólagos elemzése annak, hogy mit csináltak:

        The Seven Secrets of Successful Weight Loss

        1. The dieters consume a low-kilocalorie, low-fat diet. The participants consume 1,300 to 1,680 kilocalories per day, 25% of which are from fat.

        2. The dieters have a consistent food intake from day to day, and they eat about four to five times per day.

        3. The dieters consistently eat breakfast.

        4. The dieters are very physically active. The average person in the database exercises for about 60 to 90 minutes per day at moderate intensity. If they choose to walk, they take about 11,000 to 12,000 steps per day, which is the equivalent of almost 6 miles.

        5. The dieters frequently weigh themselves—weekly or even daily.

        6. The dieters limit their television viewing to less than 10 hours per week.

        7. The dieters do not allow even a small amount of weight gain to occur without corrective action. They deliberately respond to small weight gains by reducing their food intake and/or increasing their exercise level.”

        De mondjuk ők számítanak eredményesnek:
        “A database called the National Weight Control Registry (NWCR) includes the team’s work. The information in this database represents a longitudinal, prospective study of more than 4,000 adults aged 18 or older who successfully lost at least 30 pounds and have maintained the loss for more than one year.”

        – kicsit több, mint egy évig tartani a súlyt rohadtul nem eredmény, és aki súlybűvöletben él, az nem izmosodik… öt meg tízéves súlytartások (formatartás) már valami lenne.
        http://www.todaysdietitian.com/newarchives/063008p50.shtml

      • Itt az adatbázis honlapja, felsorolja időrendben az összes ez alapján készült tanulmányt. http://www.nwcr.ws/Research/published research.htm Úgy tűnik, a korábbi kommentemben belinkelt Time cikk több ilyet tekint át. Meg más felmérésekről is ír, nemcsak az adatbázisra épülőkről.

    • Nekem többször volt már olyan élményem, hogy teljesen irrelevánsan megjegyezte valaki, hogy én “vékony” vagyok (nem), és hogy “nem eszem semmit” (nem igaz), hanem “mindig csak teázom” (nem). Ezt persze valami majszolása közben. Férfi, nő vegyesen, de mindig látszó túlsúllyal. Kísértetiesen ugyanaz a script.
      Ilyenkor közlik velem azt is, hogy ez “biztos genetika” (mivel hétköznapokon kb mindig izomlázam van, ilyenkor bekapcsol a cinizmus-receptorom). Nem etetni akar, hanem csak megjegyzi, vicceskedve.

      Azt ismerem még, amikor túlsúlyos rokon viszont kifejezetten “etetni” akar, mert “sovány” vagyok (fontos, hogy más szót használ, nem “vékony”, hanem “sovány”). Nem lesz az úgy jó, beteg leszek, enni kell, biztos nem eszem semmit. Itt a mai napig gondolkodom, hogy simán csak azt akarta, hogy én is legyek kövér, vagy tényleg elhitte, hogy értem aggódni kell. (Nem vagyok feltűnően/egészségtelenül vékony/sovány, ez hozzátartozik, rám ilyesmit csak koncepciózusan és/vagy elhízottakkal összehasonlítva lehet mondani, plusz elég szarul is kajálok, édesség, krumpli, kenyér, rántott sajt-rizs-tartár).

      Mindkét helyzet kényelmetlen, kellemetlen, és azt érzem, hogy valamit várnak tőlem: mondjuk annak beismerését, hogy igen, TÉNYLEG nem jó, hogy vékony/sovány vagyok, és hogy enni fogok a parancsukra. Nem tudom, ez shaming-e, én utálom, hogy kéretlenül megjegyzéseket tesznek arra, hogy én hogy nézek ki, és mit csináljak. De szerintem nem függ nemtől, legalábbis én nem tapasztaltam.
      Ja, és ilyenkor soha, SOHA nem az a tanács, hogy menjek edzeni, építsek izmot, úgy hízzak. Ilyet soha senki nem mondott nekem a rendszeresen edző öcsémen kívül. Mindig, mindig az a tanács, hogy “egyél többet”.

      • Igen, ez is shaming, de body policing biztosan.
        Aminek a leküzdéséhez szerintem nem tartozik hozzá, hogy egyes mondatok tilosak, mert van az a kontextus, ahol releváns az, hogy “hú, de sovány vagy”, és nem shaming.
        Talán inkább az lehetne szabály, hogy figyeljünk oda a másikra, ne mondjunk reflektálatlanul közhelyeket, önigazoló szövegeket, olyasmiket, amiket mindenki mondogat…
        Amúgy én elhiszem, hogy megváltozik a tekintet, van, aki nem látja, ki izmos, ki hájas, vagy máshol van a vonal, ahonnantól neki valaki vékony, gyerekek megítélésben különösen feltűnő ez, általában mindenkinek normálisnak, mediánnak tűnik a saját gyereke, “olyan kis husi”, “vékony, de csupa izom” stb. Kevesen látják (és látják be), hogy “hú, ez már nem lesz jó”.

      • ritallll, es neked okozott ez onertekelesi problemat? En mostanaban kezdek rajonni, hogy nekem vastagon.

      • Önértékelési problémát azért nem, mert én voltam túlsúlyos is. +10 kg volt a maximum, de az izomtalan (és idomtalan) háj volt, ráadásul én az a palacsintára-szétfolyóra hízó típus vagyok, tehát a fenekem nem gömbölyödött pl, hanem lapos maradt, csak nagyobb lett meg lógott. Mozgással fogytam ezt le ill. alakítottam át (és van még mit), és ha nem mozogtam sokáig, újra szétfolytam (és iszonyúan fájt a sorvadó izom! úristen, az izomláz ahhoz képest SEMMI), tehát én tudom, hogy a mozgás létkérdés, és én elég jól láttam magam akkor is, most is, látom, hogy mi problémás, és azt is, hogy mit értem el, és hogyan, és hogyan működöm jól. Nekem ismeretlen a testképzavar, azt hiszem. A vékonyságot/soványságot felemlegetőket röhejesnek tartom, és nem érzem szükségét, hogy visszavágjak, hogy de én megdolgoztam érte, mert minek. Ez az igazság, és az igazság nem attól létezik, hogy elmondom mindenkinek.

        Ugyanakkor értem és megértem, akinek ezek a dolgok önértékelési problémákat okoznak. Ez nálam egyéni dolog eléggé. Nem tudom, ez megválaszolta-e, amire kíváncsi voltál. Összefoglalva, nálam nem, de szerintem nem azért, mert az ilyen beszólások ne afelé vezetnének általában, hanem azért, mert az én egyéni utam annyira engem igazolt vissza, hogy lehetetlen volt a hülye külső véleményeknek bármiféle hitelt adni. Simán csak kínos, kellemetlen a helyzet, szükségtelenül.

      • soványságügyben nekem is csak publicisztikám van, IRL nem mondom azoknak, akik a fitneszdivaton vagy a fogyózáson akadnak ki
        de egyszer, annak, aki nagyon tolta, megjegyeztem, hogy csak olyasvalakire hallgatok, akinek kéne a kinézete, egészségi állapota
        volt sértődés

      • A visszavágásos rész kicsit zavaros lett, és nem is ide tartozik. Valami olyasmit akartam kifejezni, hogy nem érzem szükségét, hogy ebben a témában különösebben védjem magam. De, és kurvára de, én nem is vagyok blogger, aki zaklatásnak van kitéve. Tehát, az, hogy én nem felelek a “szerencsés vagy” vádaskodásra, nem azt jelenti, hogy Éva ne csinálná jól, hogy ő meg felel a zaklatásra. Sima hétköznaki irigy vádaskodás és zaklatás nem ugyanaz, nem is összehasnolítható. Ezt most csak azért írtam le, mert tudom, miféle trollok vannak itt, és ez a mondat elég jó alapanyag lenne egy “hahh, látod, még a támogatóid is máshogy csinálnák, mint te”-vádhoz.

      • Nekem nincsenek támogatóim, olyan értelemben, hogy tömbszerű drukkerek, akik mind pontosan egyetértenek. Ez az egész felfogás tévedés, ez nem a hatodik cé. A soknevű irigykedő ezt a gyerekes, komment- és lájkszámolgatós, olvasottság-feltételezős tévképzetet nem tudja levetni, miszerint nekem akkor van csak igazam, ha sokan (szerinte elegen) MEGÍRJÁK, hogy igen, igen!!! Ha kellő hőfokra meg tudta rakni a máglyát, kirobbantani a feszkót. Ami csak nem sikerül, mert leszarják.
        Én ezt nem igénylem.
        Olyan olvasóim vannak, akik nem akarnak mindent megítélni, végtelen kompetenciával fontoskodni, beleszólni, azt hinni, hogy ők mindent tudnak, ÉS dolguk, joguk is ez. Mert nem az. Mindannyian különböző emberek vagyunk, alapvetően nem sok közünk van egymáshoz, én pedig nem vagyok áldozati állat, sem gumicsacsi. És mindig elegen vagyunk, öt éve. Tizedennyien is lehetünk, csak értsék, amit írok, a lényeget, ne én legyek a téma meg a bohóckodás. Nagyon sokfelé, több témában hatott sorsfordítóan több száz szöveg, és az áskálódóknak nincs elérésük azokhoz, akik csendben olvasnak öt meg négy éve.
        Akivel nekem nem lett konfliktusom, az egyszerűen nem rajtam vezette le a hülyeségeit, tiszteltük egymást, és nem akart erőltetetten kölcsönös kapcsolatot, barinőzni. A többiekkel mindig eszkalálódott valami, volt, hogy szólni kellett, ne már.
        Ehhez képest én vagyok az elhagyott, a csalódott, aki igényelné őket, de ők kiismertek és elhagytak… uramisten, így nyomják át rám.
        Hahh, ha nekem személyes ellentéteim volnának itten olvasókkal. Vagy fel nem vállalt dolgaim. De nem ez történt.
        Hanem egy csomóan nem tudnak mit kezdeni magukkal, meglett létöükre nem tudják, kik ők és mit kéne a munkaóráikban csinálni. Látták, mi megy itt, megkívánták ezt, hogy írogatni, hát, azt ő is tud, ilyen jó erőseket, csak nyomni kell, okoskodni erőből, és dől a lé.
        Aha.
        Ja, és ő majd okosabban csinálja. Névtelenül.
        A zaklatási akció gyűlöletben fogant, egyszerű bosszú az ellen, aki vállalja magát és bejött neki.
        Nem bírják elviselni.
        Az igazság kimondását se magukra nézve, és a sikerét se, úgy általában.
        Magukat korrektnek hívő, tanult emberek próbáltak úgy manipulálni, hogy ma sem hiszem el.
        Masszív tönkretételi kísérlet is volt. Egyszer, egy éjjel, pár óra alatt egy szennyezőrobot elárasztotta egyszerre több ezer generált kommenttel (“csakazolvassa” és “pszichopata vagy” szövegekkel) az “ellenségeim” című bejegyzést. Most takarítom épp.
        És nézzen magába minden 30+ éves nő, aki annyira unatkozoztt, hogy a neten talált olyan valakit, akit folyamatosan figyel, órákig bolyong a világában, neki irkál, a körülötte levőkből lesz ismerősei harmada-fele, pezseg, cseveg, ő mekkora feminista, mintha mindig is, közben teljesíthetetlen elvárásokat nyom rám, túl közel akar lenni, majd hirtelen fordulattal kibeszél, ártani akar, véleményez, tudni akar mindent, les, és nekem magyarázza az életemet, érzéseimet, vádaskodik, fröcsög, “neked csak bólogatni lehet”, hagyjatok már békén, a picsába a fontoskodásotokkal.
        Most mondjuk eltűntek a máltai kattintások pár napja, de neki is szól.

  15. Fat shaming persze létezik, és elítélendő, csak egy teljesen más szinten probléma – szerintem amikor járványról, ételpazarlásról és borzalmas betegségekről, rossz közérzetről, visszafordíthatatlan károsodásról van szó (pl. gyerekkori elhízás és késői demencia biztos összefüggése…), akkor ez a fokú, jogvédelembe öltöztetett lelkizés nem más, mint picsogás, és ha a picsogás mellett megy az üzleti fogantatású “jó ez így” vigasztalgatás, Ashley Graham meg csinosruhás dögösidentitás-teremtés, vidámkodás, akkor a világ megérett a pusztulásra. Ez vakság, homokba dugott fej ugyanis. A környezet félrenézhet, hallgathat, de valami fel kell rázza azokat, akik egy elhízott társadalomban élnek elhízottként. Tudom, hallották már elégszer, kerülik az ilyen helyzeteket, de fel nem rázódtak.

    Viszont képesek önmagában, a nekik nem ártó sportot, testeket gyalázni. Oda járni nézegetni, beszólogatni. Foglalkoztatja őket a téma.

    Az “én is edzek, nem kell ezt túlzásba vinni” érv azért csúszós, mert ez valami egész mást képesek érteni edzésen emberek, kb. ha nem ülnek, ha mentek fél kilométert, az már edzés. A megerőltetéstől félnek. És az is edzés, persze, csak nem gyógyítja meg őket, és bőven van baj. Nagyon sokan mozognak úgy, hogy semmi látszatja, eredménye (természetesen nélküle még rosszabbul lennének).

    Akárhogy is tartod egyben az énképed és a közérzeted, a kövérség már következmény és rizikófaktor, károsodás. Hiába van kettő nő a világon, aki túlsúllyal is komolyan jógázik, az elhízás akadályozza az életet, megfoszt egy sor lehetőségtől, kicsinál, frusztrációt, konfliktusokat, dühöt szül. És egyáltalán em a szépségről vagy az én elit ízlésemről van szó, vagy hogy én akarnám megmondani, ki mit tegyen.

    • Én is úgy látom, hogy a nök szinte mindenki shamingelnek, kövéreket, soványakat egyaránt, csak kicsit más kiindulópontból és érvekkelmint a férfiak. Bocs most a nagyon heteronormativ gondolkodásomért.
      Viszont azon gondolkozom, hogy ha nem lenne egyáltalán ez a megszégyenités senki részéröl, akkor is ekkora frusztrációt és dühöt szülne a túlsúly? Mintha a cikisége nagyobb baj lenne mint az egészségügyi károk amiket okoz.

      • Igen, azt mondják, nagyobb baj. De nem csak a direkt csúfolásra mondják, ami megszüntethető és betiltható, hanem minden ingerre, ami azt mutatja, nem lesz így jó. Arra is, ha nem kap a méretében ruhát, ha rajta a parányi bikini nem úgy áll, ha “nem kérik fel táncolni”, ha úgy “kell ennie”, hogy fél, megszólják, ha nem fér bele a repülőgép ülésébe. És aki járt már abban az állapotban is, meg normál, mozgékony teste is volt, az nem igaz, hogy nem tudja a közérzet, az öltözködés, a mozdulatok, a tükörbe nézni merés, az önbevsülés, a “tettem magamért valamit” érzet különbségét, főleg akkor, ha később lett a jól működő teste és/vagy meg is gyógyult.

        (ami nem önsanyargatás és nem szépségnorma, és biztos van, akié dundin is jól működik, és sose szégyelli, de én nem akarok másképp fogalmazni)

      • Sok nő meg fiatal lány teljesen mellékes apróságokat is rendszeresen kipécéz más nőkön, gyakran pusztán szépségipari trendekből eredő normáktól való eltéréseken lovagolva. Ebben biztos van egy jó adag rivalizáció (mikor egy egyértelműen vonzó nő körmét, haját, ruházatát, egyes testrészeit veszik górcső alá), meg irigység és frusztráció is, hogy nehogy már a másik nő következmények nélkül megússza mindazt a melót, amit a kritizáló belefeccolt a sminkbe, cipőbe, szőrtelenítésbe. Nekem az a benyomásom, Amerikában még erősebbek az ilyen elvárások, mint nálunk Épp tegnap csodálkoztam el azon, hogy ebbe a mentalitásba még komoly lapok kultúrrovatainak újságírói is bele tudnak ragadni. A napokban néztem meg egy pár éves HBO-minisorozatot Kate Winslettel a főszerepben, és rákerestem a filmre a neten. Az első Google-találataim között volt a New York Times kritikája, aki a túlzott történelmi hűséget kifogásolta a regényadaptációban, olyasmiket fejtegetve, hogy a korabeli ruhák fazonja miatt Winslet nem olyan szexi, mint a szerep megkívánná, meg hogy a full frontal nudity is indokolatlan, és csak azért van szerinte, hogy a “feminine grooming” tekintetében való korhűséget demonstrálja. Na ekkor néztem meg, hogy ezt csak nő írhatta, mert egyrészt kevés a meztelenség a filmben, de az indokolt, másrészt olyan futólag látszik csak más intim testrészek mellett némi testszőrzet is, hogy ez egy férfinak tutira nem az maradna meg az emlékezetében.. Na és nekem még heteró nőként is egyértelműen vonzó nőt jelenített meg Kate Winslet, a ruházatától függetlenül.
        Nekem úgy tűnik, a body shaming tipikus női változata arról szól, hogy magamhoz viszonyítom a másik nőt, persze úgy, hogy én jöjjek ki jól belőle, a tipikus férfi változata meg arról, hogy vadidegeneken számonkérem, miért nem vonzó számomra.

  16. Amit irtam, igen, az sajat tapasztalat. Vagy csak ezt veszem eszre/hallom meg? Tulsulyos nok gyakran panaszkodnak, nekem is szemelyesen (baratok, kollegak, ismerosok) hogy milyen goreny beszolasokat kapnak idegen ferfiaktol IRL, online meg egyenesen dobbenet milyen kommenteket engednek meg maguknak csak mert ok epp nem azt a not dugnak. (szerintem ezek amugy luzerek akik senkit nem dugnak).

    Viszont a vekony nokre, es igen, altalaban mas noktol, nyiltan zaporoznak a rosszindulatu megjegyzese es ha egy rakezdi a tobbi is rakontraz. Vagy alsagosan sajnalgatnak, aggodnak, hogy netalantan beteg vagy-e, mentalisan rendbe vagy-e vagy durvabban is, ugyanez, leanorexiazas, lapos vagy, novessz segget. Ha egy tulsulyos no dietazik, leborulunk elotte, mert neki nehez. Ha en egeszsegugyi okokbol dietazom akkor egyek mar vegre egy hamburgert, hova fogyok mar (a testsulyom 20 eve valtozatlan), es jonnek a megrovo sot utalkozo pillantasok. Pedig nekem is nehez, mert legalabb annyira kotodok erzelmileg a csokitortahoz mint a duci baratnom, akivel neha egyutt megyunk titkos bunozokorutra. Egyszer talaltam egy cikket amiben egy lany osszeszedte az ilyen skinnyshamingelos beszolasokat, erdekes volt, minden pontja velem is megtortent mar.

    Aztan van az indirekt shaming, ami meg gazabb, pl ha egy tulsulyos no online, felhivatasszeruen bizonygatja, hogy elfogadta magat ugy ahogy van, akkor az ervek kozott biztos talalsz olyanokat is, hogy: rajtam legalabb van mit fogni, a pasimnak nem kell nagyitoval keresni a mellem stb.

    Meg ja persze, elottem szolokkal egyetertve a nok azert tudjak egymast apritani rendesen, total ertelmetlen, felszines dolgok, kulsosegek miatt. Nem is ertem, tenyleg olyan fontos kinek merre all a szempillaja? Hat ez lenne a fontos? Habar azt hiszem nekem ez azert ilyen alien, mert meg a mutestreszek elotti vilagban szocializalodtam.

    A tulsulyosok testpozitivsaga tok jo dolog lenne, ha az lenne az uzenete, hogy bocs de en leszarom az egeszseget, a bikiniszezont, utalok sportolni es nem mondok le a csokissutirol. Ez az en dontesem, es ennek fenyeben elfogadom a testem. Es gyertek csajok, ti akik szinten igy gondoljatok, megmutatom hogy lehet izlesesen elfedni ruhaval a dontesunk eredmenyet. Egyebkent sok pali szereti a dundi csajokat, meg sok dundi csaj van aki jol nez ki, tudja viselni a hurkakat es a divat is nagyot fordulni latszik. A konditeremben latom nyomulni a fiatalabb generaciot bazinagy sulyokkal, kizarolag a fenekuket novesztik, semmi mast, most ez a trend.

    Amit nem szeretek, ha a tulsulyos testpozitivsagot ugy adjak el, hogy egyreszt, ok mindent megprobaltak de a genek (a valosag tagadasa) es hogy amugy ok jol erzik igy magukat (hazugsag – levegot nem kap, izuletei kivannak, az elromlott lift traumatizalja es sinen van a diabetesz fele), es megprobaljak lenyomni azokat akik meg mindig ebben a hulye es divatjamult egeszseges eletmod mokuskerekben orlodnek (es tuti hogy titokban anorexiasok).

    Van aki kivetel persze es tenyleg kicsattan az egeszgetol, de erre hivatkozni arra emlekeztet engem amikor emberek azert nem szoknak le a dohanyzasrol, mert az ismerosuk ismerosenek volt egy baratja akinek az oregapjanak a katonatarsa 110 evig elt pedig lancdohanyos volt.

    Szoval a hulyitest nem szeretem. Azt szeretem ha valaki felvallalja a sajat gyongeseget, egyutt el vele, vallalja a kovetkezmenyeit nem ferdit, meg hamis informaciokat vezet meg masokat akik hasonlo donteshelyzetben vannak.

    Meg a kettos merce zavar. A skinnyshaming az szocio-legal, a fatshaming nem. Szerintem meg egyik sem. Na jol elkanyarodtam a tematol. Meg nem is mondtam semmit ami meg itt nem lett elmondva.

    • Adalék.
      Baromi érdekesek itt a kommentek. Nincs az a fajta anyázás, de mondjuk erre:
      “Being obese should not be positively viewed.”
      válasz az, hogy
      “Being a heartless sociopath shouldn’t be positively viewed either.”
      és azért itt egy kicsit kilóg már a lóláb…
      https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2018/jan/02/i-want-to-cut-it-off-weight-loss-patients-excess-skin#comment-110328535

      Már linkeltem ezt, szóval itt extrém túlsúlyos, államilag finanszírozott gyomorszűkítő műtétre szorulókról van szó, a cikkben azt veszik sorra három eseten, hogy hogyan próbálják elérni a bőrfölösleg-kivágós műtétet (finanszíroztatni ezt is), illetve aki saját erőből kicsengette, az hogyan élte meg a változást, milyen nyomai vannak, meg lelkileg.
      Komment:

      “As a society, we put an awful lot of pressure on people to be thin. Then, when people actually manage to shed massive amounts of weight, and have to deal with the often hidden costs of massive weight loss, we act as if they are being greedy to ask for that to be fixed.

      How about we consider developing empathy for these people, who did everything that was expected of them by our fat-phobic society, and are still left at the end of it with a sense of shame about their bodies?”

      Tehát társadalmi nyomásra tettek meg mindent ( = mentek el egy NHS finanszírozta műtétre, orvosi tanácsra), amúgy milyen marha jól lettek volna. Aha. Illetve, úgy tűnik, nem tehetnek róla, csak a kövérfóbiás társadalom a gond itten, a saját közérzetük, étkezési szokásaik, túlélésük, teljesítőképességük nem.
      Olyan emberekről beszélünk, akiknek tíz lépcsőfokot fölmenni kemény küzdelem, nagyobb részük cukorbeteg, nekik le fogják vágni a lábukat.
      Érdekes, hogy sem a cikk, sem a kommentelő nem látja, hogy a fő tanulság az, hogy rohadt nagyot hibáztak: nem kellett volna elhízni. Illetve ez így veszett fejsze, de mondjuk intő példa a ma fiataljainak a kajamegszállottságben és iparikaja-evésben. Kiindulópontnak vezsik, hogy valaki kövér, hát az is ember, istenem, nem számít, csak ezek a csúnya szépségfetisiszták meg gúnyolódók ne volnának.

    • Szerintem az a telt nő néz ki jól, aki arányos, és akinek jó állapotú kötőszövetben van a zsírszövete, vagyis: feszes. Ő pedig vagy hamvas fiatal, vagy extrém szerencsés adottságú. Ez iszonyú ritka. Még a jó alakú nők is olyan ragyásak, puhák, rossz nézni (részben azért, mert az izomközi zsírt már lefogyták, a bőr nem mindig követi, és bőr alatt marad zsír, ami lötyögős). És persze sok év hormonális fogamzásgátlás, cukorevéses hormonzavar, ülőmunka, testnemhasználat is látszik ezeken a testeken.

      Asszem, én is csak segget növesztek :DDDD de legalább sikerült.

  17. Seggnovesztes: en is probalom noveszteni, de az en modszereimmel nem no. Minel tobbet olvasok itt, annal inkabb latom, hogy nem fogom meguszni sulyok nelkul, amire itthonrol is jon a nyomas. Tudom benan hangzik, de en is mint sokan masok attol felek, hogy noietlenul fogok kinezni, mert nyakiglab tipus vagyok. Azt latom, hogy ez rad nem igaz, nagyon is noiesen nezel ki, de en alapjaratban ugy nezek ki mint egy volt NDK-s uszono.

    Elolvastam a cikket, meg a kommenteket is. Az en szociopata velemenyem az, hogy kicsit visszas, hogy az anorexiasokat lehet mentalisan nem beszamithatova nyilvanitani, kenyszerterapizalni, kenyszertaplalni, zartosztalyon tartani, a morbid obesity meg amugy okes lenne ha a tarsadalom kicsit elfogadobb lenne es ezert nincs semmilyen megelozes. Mert az is csak azt bizonyitana micsoda tarsadalmi nyomas van?

    Azert egy bizonyos suly felett nyilvanvalo a folyamat vege, a marhadraga kezelesek, mutetek. Nem akarok osszeskuveselmeletgyarto lenni (vagyis na mostmar mindegy), ezeken az embereken ketszer keresnek koltseghatekonyan nagyon sokat. Eloszor amikor talicskaban toljak haza a junkfoodot utana meg az orvosi ellatas. Az anorexias ellenben nem fogyaszto, csak pup a rendszer hatan, minel elobb fedezzuk fel a problemat azt zartosztalyra vele, kicsit osszeeszkabaljuk, eleg agresszivan egyebkent, azt mehet. Anorexia eseteben van olyan, hogy kenyszeretetes. Micsoda felhaborodas lenne ha lenne olyan is, hogy kenyszereheztetes? Kettos merce. A kettos merce az iranyitas eszkoze, jol meg lehet vele osztani az embereket, marccangoljak egymast, ne a problema okaval foglalkozzanak.

    Na de csak arra akartam kilyukadni, hogy ez van, ezen ugysem lehet valtoztatni, tehat ugyanugy ahogy barmilyen mas (nem ennyire kielezetten megkozelitett) problemaval is sokan megteszik magukert, igenis ugy 100 kilo kornyeken azert mar mindenki vegye a kezebe a sorsat es menjen terapiaba. Nem azert mert az emberek gonoszak es nem toleransak, es nem fogadjak ot el igy, hanem mert epp lassu ongyilkossagot kovet el.

    A cikkben a lany heti 20 dollarokat kuporgat ossze plasztikai mutetre, megjegyzem, hogy a mostanra mar duci, de valamikor 200 kilos barinom az eladosodasig zabalta magat. A gyomormutet utan nem gyozott csodalkozni mennyi penze van. A kover idokben kellett a mertektelen mennyisegu kajara kuporgatni. Tovabba konyorgott a haziorvosnak, hogy a gastric band mutet helyett a terapiat tamogassak, tamogattak is, 6 alkalmat. 6 alkalom kb annak annak eleg aki elvesztette a kedvenc luis vuitton taskajat, nem annak akinek valos problemaja van. Ot szexualisan bantalmaztak gyerekkoraban, ezert volt az egesz elhizas sztori (ez gyakori). Kiszamoltam hogy a gastric band ara 250 ora terapiara lett volna eleg. Az majdnem 5 ev terapia.

    • Durva ez a sztori. Most lelkileg jól van? Áll a súlya? Miket eszik? Milyen az énképe? Elbírja magát, sportol?

      Felétek tapintható a gymkultúra, vagy szórványos? (Itthon nagy luxusnak, még a wellnessezni járásnál is nagyobbnak, illetve sültparasztságnak/antiintellektuális provokációnak, divatoskodásnak számít edzőteremben sportolni.)

      Van, legalábbis volt kényszeréheztetés. 0 meg 500 kalóriás diéta, végső esetben, zárt osztályon. Nem tudom, még mindig-e.

      Régebben nagyon sokat taglaltuk az életmódrovatban (lásd a kép alatt) a fogyás témáját, lehet-e, mi az akadály, van-e értelme korholni, kárhoztatni, szembesíteni, tudja-e az érintett, mi a lényeg, látja-e, vagy pont nem. 35-ös BMI után irtó nehéz visszafordulni, nem csak lelki, hanem biokémiai okok vannak, önállóan termel hormont a zsírszövet, IR, szar bélflóra.

      Ducidívány nagyon ritka, hogy 151-ről így le és tartósan (?). Ő mondjuk olyan, az hajtja, hogy amint már egy kicsit csinálta, máris tanítaná, igazából nem fogyni, hanem a sikeréről beszélni és tanítani szeret – ezért is aggályos, hogy sokaknak sikerül-e majd az ő ajánlása alapján ilyen extrém túlsúlyról tartósan lefogyni.

      Hogy tartós-e, az a kérdés. Lionel Shriver Nagy testvér című regénye alapmű.

      Izmozás. Szinte nincsen izolált fenékgyakorlat. Fenék és láb, de minimum fenék és combhajlító csak együtt nő, sokan nem akarnak lábvastagodást (vagy erre hivatkoznak, mert nem szeretnek edzeni). Nekem eleve bringás volt a combom, és a mostani állapotát nagyon szeretem, mert erős és tónusos, csak a zsír zavar rajta, mert az ösztrogénem oda gyűjti persze, hasra alig. Ha 73-4 kg vagyok épp, akkor kifejezetten karcsúnak hat a lábam, öltözettől függően is, de főleg mert térdben elkeskenyedik, vádliban széles. Sokan morognak, próbálnak ezzel támadni, hogy vastag a lábam, hát, ők nem szeretik a sportot, én az átlagemberét pipaszárnak látom, és még formátlannak is. Nagyon kell az erős, mindent bíró láb a hétköznapjaimban, eszement sok gyaloglás, cipelés, bringa van.

      Neked jó hír, hogy hosszú lábon elfér az izom. Én alacsony termetnél óvatoskodnék, ott nekezebb optikailag ellensúlyozni.

      Az izmozástól mindenki, akin nincs sok zsír, kerekedik, nőiesebb, de legalábbis formásabb lesz, és kifényesedik a bőre. De tényleg nagy, nagyon nagy súllyal kell. Edzővel kezdtem a fenéképítést, másfél évig tartott, nagyon örülök, hogy annyit szenvedtem érte. Olyan guggolás, csípőtolás, eszközhasználat, amit egyedül nem is lehet, mert nem biztos, hogy elbírom. Szóval nemhogy súly kell, hanem már-már sírós, erőltetett, asszisztált ismétlések iszonyatos nagy súllyal. Úgy éreztem magam, mint egy olimpikon, aki beugrott egy kieső tag helyére, és muszáj felhoznia magát. Aztán már nem volt olyan nehéz. Siker volt, és nagy összhang. Csak megutáltam azt a közeget.

      Ha erős és “tudatos” a farizom ( = érzed, mikor dolgozik), akkor nem spóroljuk meg a melót, mert csak a gyenge izom munkáját veszi át más izom. Ha a fenék erős, akkor abból megy a hegynek séta, a sima lépcsőzés, a bringa, karban tartódik, nem épül le, és élvezet is az ilyen mozgás. Igazi brazil méret, ív lett. Van a fenék alatti, igen kényes rész, ha ott kontrasztos, zsírtalan, akkor nagyon látványos tud lenni. A nagy farizom mellett a kis oldalsókat is edzettük (a mediust meg a minimust). Nem reménytelen, de nagyon jól kell hozzá kajálni (sok fehérje, kalóriatöbblet). Nagy lett, kerek, leszólítanak, kérdik a titkát. Imádok bikiniben lenni azóta.

      • Hat a barinom sokkal jobban van fizikailag es mentalisan is segitett a fogyas. Nem kell a boret sem behajtogatni a gatyaba, mint a cikkben, de azert log am rendesen. Foleg a karja meg a melle. Eleg rapszodikusan el, vagy total elhagyja magat, vagy mindent belead. Dicseretere szolva, meg nagyon koveren is nyomta a lepcsoket velem pedig az elejen csak folvanszorogni tudott meg hiperventillalni. Meg futott sokat, minden nap amikor mar lehetett (na ezt nem velem…), jogaztunk rendszeresen, o zumbazott is, en arrol sirva kirohantam. Meg az elejen a gymbe is nyomtuk egyutt, de az elmaradt, mert ott palik is vannak ami feszelyezi. Aztan amikor melypontra erkezik akkor jon a csokizabalas (az megy gyomorgyuruvel is), elokerulnek a bulizos baratnok, ivaszat, lancdohanyzas, majd szanom-banom es kemeny munka ujra.
        Feszes ruhakban, ami jol osszetartja jol nez ki, de egyebkent log rajta a bor, es nem akar tobbet fogyni, hogy ne logjon meg jobban.

        A mutet utan az eloirt dieta teszta es weight loss-os kaja volt. Kis tulzassal junkfood. Es azt sem mondtak el, hogy milyen nagy az osszefugges a sport es a borlogas kozott, vagy hogy pontosan mit is kene sportolni. En sem tudtam ezeket, csak innen mostmar.

        A gymkultura itt teljesen ok, en a village gymbe nyomom, de van fitness first is, kicsit puccosabb, de total okes. Mindenfele emberek jarnak, teljesen valtozatos, idosek, fiatalok, sovanyak, koverek, junior orak is vannak 11 eves kortol, a lanyok is nyomjak a sulyokkal, nincs leszolas vagy ruhaverseny, puccparade. Van egy par izomagy, szerintem emiatt a tipus miatt hiszik azt MO-on, hogy a konditerem az valami agytemeto, ok packben jonnek, azon a lancos, allvanyos, sulyzos micsodan nyomjak. Rarakjak a legnagyobb nehezsegre, latvanyosan horogve felemelik, majd jol odabasszak, zeng a terem, aztan ilyen tesztoszteronos tekintettel, ragadozo pozban jarkalnak korbe. De kevesen vannak, viszonylag ritkan, es egyszeru kerdesekre kedvesen valaszolnak. Ennek ellenere az elhizas eleg nagy merteku itt is, de biztos mas mint egy nagyvarosban, ez itt eleg videk. A gym hangulata mindig jo, az emberek segitokeszek, turelmesek, mindig van kihez fordulni, lehet bandazni, de azt is tiszteletben tartjak ha nem akarsz. Es az sem nez le aki nem sportol, inkabb elismero tekinteteket kapsz, meg joindulatu irigykedest, mert tudja, hogy neki is kene sportolnia csak lusta. Sokan futnak, bizikliznek mindenfele. Otthon eleg aliennek ereztem magam kocogas kozben, es nem hiszem hogy mernek otthon forgalomban biciklizni.

        A sulyok nekem azert maradtak ki, mert nem akartam nagy izmokat, informaciom nem volt, en csak ugy azt hittem hogy folemelsz valami nehezet azt maris Swartzenegger leszel. Meg hogy akik emelnek azok mindenfele egeszsegtelen dolgokat esznek-isznak. Amikor osszeallitottak a programom az elejen, mondtam mit akarok, mire ok aha, kis suly sok ismetles, aztan nem is foglalkoztam tobbet ezzel. Hajlekony akartam lenni, meg olyan aki elbirja a sajat testet. Aztan a palim elkezdett emelni, kompenzalas keppen, mert egyszeruen hizni nem tud, es probalt engem is rabeszelni. Most kicsit meg is sertodott, hogy neki nem hittem… De teljesen mas egy masik no eredmenyeit latni vagy a velemenyet hallani, szoval az itt olvasottakal vegul osszeallt a kep. Nem hiszem, hogy valaha is tudnam olyan kitartassal csinalni mint te, de a kepek, infok nagyon motivalok, ha a segg-mell project fele olyan jol sikerul mar meg leszek elegedve. Es koszi, hogy ilyen pontosan elmagyaraztad.

      • “nem akartam nagy izmokat”
        ehhehe, azért ez nagyon naiv tévedés, de írod is
        folyamatosan épülünk le, főleg kismamaság meg az ülőmunka miatt
        és az átlagembernek nem kevés izma van, hanem semennyi, és aránytalan

      • Ezt folytatom, csak kezdődött a futóverseny.
        Örülök, ha itt leltél inspirációt, közben gondosan el is olvastam.
        Mit látunk a konditermekben? Mi a realitás?
        Kétféle fő csoport: 1. a kokszos majom/versenyző, az egész élete erről szól, vegyszerek stb. Általában kidolgozott, arányos, esetenként hatalmas, vagy nagy pillájú, szolibarna, kicsit mesterséges jó csaj.
        A többiek (beleértve az edzők többségét) átlagosak, sem túl nagy izom, sem látványos kinézet, sem tónus, sem nagyfokú zsírtalanság nincs. Sok táplálkozási zavaros is van köztük, örök diéta, reménytelen fogyózás, ételallergiák.
        Van még egy mindkettőtől gyökeresen különböző, nagyon kis csoport: profi vagy majdnem profi sportolók, akik kiegészítő vagy téli edzésként tolják, futásuk stílusa, sebessége, alkatuk mutatja, hogy más szinten vannak.

        Tehát, amit mondani akarok: átlagos, heti 1-2-3-4 konditerembe járástól senki nem lesz túl izmos. Sőt, kicsit sem. Zsírtalan meg biztos nem. A legtöbben karbantartják magukat, nem is hajtják meg nagyon, a leépülést tudják így ellensúlyozni. Még nagyon jó kajálás mellett is csak kevesen formálódnak át, mert az életmódjuk többi eleme erősebben hat. Az igazi átalakuláshoz napi több óra aktívkodás kell, én nem hiszem, hogy a “neonfényben spinningelek egy órát, majd kocsiba ülök, és irány az iroda” modell jelentős változást hoz. Vannak viszont célzott gyakorlatok, de szerintem rajtam az látszik (az került elő a zsír alól), hogy egész életemben autótlanul gyalogoltam, bringáztam, nem ment szét az anyagcserém, nem voltam IR-es se, és nagyon komolyan vettem a ketót, csak zsírt és fehérjét ettem majdnem két éven át.

        Haze, aki meg akarja műttetni a bőrét, “csak” 149 kilóról fogyott 70-re. Érdekes.

      • És miket csinálsz a teremben? Cardio chicken vagy, vagy csoportos óra, esetleg enyhe súlyzózás is? Honnan veszed a gyakorlatokat?
        Ami a konkrétumokat illeti, ott az edzésnapló a kép alatt, benne link az előző évihez, és van korábbi is, minden edzés részletesen leírva, sok fotóval. Mostanában + frutás és heti egy úszás is, két utóbbiban béna vagyok.

        Összeszedem majd egy külön posztba a legjobb gyakorlatokat fenékre és mellre, de itt el is akadok, mert az emberi test nem szobor, nem érdemes külön izmokat edzeni, csak teljes testet. Gyenge törzs (has, hát) izommal nem működik a dolog, a hát és a kar kell a fekvenyomáshoz is, váll nélkül semmi sincs, amúgy is a legjobbak az összetett gyakorlatok, felhúzás, guggolás, de a fekve nyomás is az. Mindent eddz, ahogy eddig, de ne kis, hanem közepes súllyal, közepes ismétlésszámmal, és a formálandó testrészekre menj rá hetente kétszer, nagy súllyal, alacsony ismétléssel (ezt ki kéne tapasztalni, hogy mennyit jelent, de mondjuk az a nagy súly, amelyikkel közel szabályosan sikerül 6-8 ismétlés, és ebből 4 sorozat). Önállóan, szabadon, okosan, önreflektíven. Ebben az egészben ugyanis (nők nagy súllyal, nagy izmok, fekve nyomás nőként) SENKI, aki a klasszik, jeleleg uralkodó, csirkerizs fitneszvonalat nyomja, nem fog támogatni, ellenben le fog beszélni.

        Én életben vékonyabb vagyok, mint a képeken, 100 százalék szerint, aki innen ismert meg, arányos ugyan, de így is nagynak számítok, értelmetlenül izmos lettem. Nekem ez a testeszményem, ettől vagyok fényes, gömbölyű, erős. 74 kiló, kockahas, akrobatika, semmi nem egészségtelen, csókoltatok mindenkit. 🙂 (de adalékanyagmentes protein van) Csak a hosszútávfutáshoz kellene fogyni egy kicsit. Ma is vonszoltam magam a hóban.

        Fickódnak üdvözlet, örüljön inkább. Egy nő példája mégis más. Azért is menő ez, mert nem ez a trend.

        Még valami: amióta nem itt élsz, simán és beszólásmentesen lehet Budán és a pesti belvárosban, mondjuk, a Hungária krt. által határolt területet ismerem, közlekedve biciklizni (számít az idő, úgy értem). Soha nem volt komoly sérülésem, és évek óta semmilyen. Most novemberben tehetségesen ismét belefordultam a csúszós aszfaltról a villamossínbe, és eldőltem. Esésnek nevezni túlzás, pár napos kék folt lett a térdemen, villamos nem volt a közelben, és kb. 5-tel mentem (ha tízzel megyek, már nem fordulok bele). De semmi autós szitu nem volt. Mondjuk én nagyon kitanultam, 2002 nyara óta nyomom, nem álltam le.

      • Addig is, míg megmutatom:
        ez egy tipikus amerikai fitneszlány, nagyon bohóckodik, ugyanakkor szakszerű =(a hagyományos szénhidrát-mátrixban). Érdekes, mennyire pozitívan fogadja a kritikákat is (szemöldök)! Támadhatatlan.


        Eddel (aki Ző) kb. 80 százalékban ezeket a gyakorlatokat csináltunk, másfél éven át, heti 1-szer.

      • Ne feledjétek a link utánírni, hogy jpg!
        Ha bennehagyom, beágyazza a kommentbe, így meg csak az nézi meg, akit érdekel (és akkor nincs hörgés, mókuskák).

    • Nekem ennyi a hasfölöslegem, egyes pózokban csak, mint a mostani fejlécképen, és én nem hiszem, hogy bőr, ez zsíros bőr (volt egész zsírtalan, némi erőszak árán, és akkor nem volt ez…).

    • Na, pont ezt akartam én is belinkelni valamelyik nap, csak nem volt időm.
      Ami jó, az az, hogy magáról ír, és nem akar valami őrületes volumenű általános tanácsot adni az összes többi nőnek, és megmondani a tutit, hogy mindenki hízzon meg, mert az a kánaán. Ez tetszett. Amúgy pedig mindenki azt gondol a jobb oldali képről, amit akar, én egy átlagos puha csajt látok. Tök jó, hogy nem beteg mentálisan, csak mondjuk azért különbség van görcsös nemevés és egészséges, tudatos mértéktartás között, fokozatbeli. Neki nem sikerült megtalálni, ő simán csak ráhízott, mert ő enni akart, és kész. Ennyi.

      • Kicsit zavar, hogy nagyon szépnek látom a bal oldali képet, amelyet az elvárás szerint le kéne csontvázaznom. Anatómiai, fürge, sokáig fiatal, mondjuk a sok sporthoz képest meglepően kevéssé izmos, ami valódi éhezést jelez. De ha ezt az állapotot önpréseléssel sikerült csak tartani, ha nem volt jól úgy, akkor persze, hajrá, hízzon. De megint ne feledjük: ő egy elhízott, folyton kajálni járó, édességmániás junk társadalomban nem volt jól ezzel, hogy nem mehet el kajálni, nem pedig a maszájok között…

        Szerintem formás, feszes a jobb oldalin is. Asszem, még tizenéves. Kezdődő hasi elhízással. Ha ezt a súlyt (testösszetételt) tartja, akkor oké, de nem lehet tudni, ez önműködő, valódi jóllét-e, és hát ebből lesz a narancsbőr meg a kondiromlás. Nem derül ki, az edzést is abbahagyta-e, mert ha “nem gyötri tovább magát”, az azért azonos a “nem kell sportolni, jó ez így” üzenettel. A medium és plus size modelliparágban nincs akkora tülekedés és gyilkos verseny, ez is benne van a sikerben. Amúgy mindenki annyi kiló legyen, hogy még ne hulljon a haja, szerintem ez jó indikátor. De a zsír nem csak forma, ezt sokan elfelejtik.

      • 19 èves, ès ugyanùgy megrendelesre hìzott, mint ahogy megrendelèsre is fogyott. http://www.harpersbazaar.com/culture/features/a15061074/model-maggie-greene-weight-transformation-body-image/ Könnyebb a modellügynöksegnek kicsit meghìzlalni egy modellalkatù vèkony lànyt, mint talàlni egy olyan “termèszetes” plus size lànyt, aki pont annyira hìzik csak meg, amennyire mèg eladhatò, es ha kell, parancsszòra lead annyit, amennyit mondanak neki. Ès ìgy mèg sztorisítani is lehet. (A fekete-fehèr fotòn egyébkènt szembetűnő mèg ìgy is baloldalon a fotòsoppolàs, hiàba szèp làny ígyis-ùgyis, hangsùlyos derèkvonal az kell)

      • Kösz, ez érdekes. Én nem látom a fotosopot, szerintem van ilyen ív természetesen is.
        Itt írja is, hogy ő továbbra is edz és egészségesen étkezik, csak nem számol kalóriát és nem méredzkedik. Nehéz megérteni, hogy akkor miért a mozis popcornt meg a zsíros pizzákat tartja a társasági élet szimbólumának. Miért ez a norma, miért ehhez képest értelmeződik a “karcsúság”, és aki modell akar lenni, az mit nyávog. Egészségesen kajálni nem öngyötrés, de még fogyni sem, csak az egész könnyebb, ha előtte nincs elhízva valaki, anyagcsere elbaszódva, rossz szokások, bélflóra, satöbbi, sokszor átbeszéltük ezeket.
        Én nem hiszem, hogy a VS modellek ne menstruálnának. Az egy kicsit erős lenne, hogy mindenki, aki nagyon karcsú, ám íves, feszes, és akkor ez mindjárt csikarós teljesítmény és amennorhea.

        Az meg sima mellébeszélés, hogy ezek társadalmi elvárások. Ha instagramon lóg, meg divatbemutatókat néz, akkor ez lesz a vágytárgy. Ha meg elmegy crossfitesek köz, vagy hosszútávfutók oldalait nézi, akkor meg nem. Mindenki utál sportolni? Mindenkinek csak a test van ebből?

      • Persze, hogy van ilyen ìv, neki is, azèrt említettem csak a fotòsopot, mert nekem szembetűnően nem passzol bal oldalon a kar alatti es kar feletti rèsz egymàshoz, szerintem itt valami el van tolòdva. Mindenesetre a leìras alapjàn koràbban se egeszsègesen ètkezett, vsz most se, a glamùr a lènyeg, csak màs a piaci szegmens, aminek meg kell felelnie.

      • Szerintem a bali oldali alultáplált, izomtalan, nem csúnya, de nem is optimálisszép, a jobb oldali meg a még arányosan, de széthízófélbenlevőség. Gondolom nem evett eleget, mert a szénhidráttól hízott volna. kb aközött két nyugatitáplálkozáson tipikus véglet között mozdult, amit még az átlagemberhez szokott szem nem lát látványosan egészségtelennek és csúnyának.

  18. Most van csak idom gyorsan valaszolni, ami a sportot illeti azt mondanam freerange chicken vagyok. Nagyon nehez ravenni barmire ami unalmas vagy belteri. A gymben akkor kardiozok, ha kint mar a sartol csak csuszkalni lehet, utalom a gepeket. Es a repetitiv dolgokat sem dijazom. Ha futas, legyen erdekes a helyszin es inkabb felfutok parszor a hegyen, vagy lepcsotfutok, minthogy orakig rojam a kilometereket. Biciklizes johet minden mennyisegben, ugrokotelezes csakis kinnt, inkabb tabata mint boxing timerrel. Bodyweight exercise inkabb a jatszoteren vagy otthon gameofthrone kozben. Nyujtas egesz nap, amikor epp eszembe jut. A konditerembe csak a sulyokert jarok (kis suly, sok ismetlesben nyomom, nem er semmit es unalmas) vagy gyerekkel a boxzsak miatt es neha jogazni, de mar azt is inkabb itthon, mert ujabban a yin jogat szeretem, ott meg nem az van. Az amikor egy nyujtas 3-5 perc. Persze nagy sulyokert majd menni kell.

    A tartasom nagyon szar, gorbe hat, csipo eloretol, x lab. Az utobbi heten kemenyen elkezdtem kijavitani es szerintem lesz meg par het mire a squatom okes lesz egy nagyobb suly felemelesehez. A vall sem az erossegem. A mar-csak-felig-feltekeny-pasi (az en future valagam motivalja rendesen) segit ebben, ot annakidejen nagyon elkapta a gepszij, mar nem is mozdit ugy meg izmot hogy ne kiabalja hangosan a latin nevet. Na de tenyleg, nagyon ocd-sen beleassa mindenbe magat amit csinal. Egyebkent raszokott, hogy egy-egy hosszu es kimerito testepito kiseloadas utan megkerdezi, hogy vajon a HungarianGirl mit mond errol? Az o utasitasait kovetve elastic banddel probalom a terdemet squatban helyre rakni, egyenlore suly nelkul, romanian deadlift 20 kilos kettlebellel hogy ne csesszem szet a terdem amig nem tudok squadba szabalyosan lemenni, nordic curl a valag amneziara ami szinten terdkimelo, turkish get ups 8 kiloval mindenre, meg nemi plusz suly vallra. Sok hat, mell es belso comb nyujtas. Ezeket egesz nap, minden mennyisegben, amikor epp van idom. Szerinte marciusban mar elkezdhetem sulyokkal. Vigyazok, mert annakidejen 2 fekvotamasz utan maris ninzsanak ereztem magam es jol elbasztam a terdem meg a vallam.

    A kerdesre valaszolva eleinte az edzokre hallgattam, de mar raszoktunk reg, hogy inkabb azokhoz fordulunk akikkel az eletmod kapcsan talalkozunk es valamiert bejon amit vagy ahogy csinal, vagy az eredmenyei impresszivek.

    A programodat olvasgattam mar, probalom kisilabizalni mi mit jelent. Azt a kiraly hatnyujtast el is loptam, itthon csinalom a lepcsokorlaton. Jo lenne nagyon egy kulonallo segg-mell poszt 🙂 Es nem nezel ki fenykepen sem nagydarabnak.

    • Hú, azért ez sok, sokféle gyakorlat, nagyon pörögsz! Ezt csak most csinálod, vagy újrakezdés? Erős hát kell, az tuti, arra van sok, térdet nem terhelő gyakorlat, hiperhajlítós vagy hason fekvős. A biciklizés ront a hátadon, nem? Ez rendes, vagy szobabicikli?
      Vállra is van pompás kézisúlyzós otthoni.
      Most olvastam nagyon edzett, nagyon fiatal férfi történetét az előzmény nélküli porckorongsérvről… szar lehet. A nagy súlyokkal óvatosan, máciusban is keretben guggolj, fokozatosan stb.
      174 centi vagyok (ha kinyújtom a hátam), 74 kiló. Van a nyomás, hogy bikinimodellekhez hasonlítanak (amit nem értek). Jobban néznék ki comb- és fenéktájon71-2 kilósan, és a futás is jobban menne. De jó így, nem sírok, nem hajszolok mindig mínusz 3 kilót, ami a műfaj nagy csapdája. Így is fogytam az elmúlt fél évben, minden erőlködés nélkül.
      Hungarian Girl: ez vicces és kedves. És te lefordítod? És képeket is mutatsz neki innen? (ööö)

      Amit én edzéseimként leírok, abban nagyon könnyen találhat hibát bárki. Én már nem felfele fejlődöm, csak fenntartok, nincs konkrét, izmozós cél. Nem komplett, nem terv, nem rendszer, az épp jóleső, igényelt, vagy új gyakorlatokat csinálom. Mind csak saját tapasztalat, a lefele lógós nyújtások és az akorbatika a saját lelemény. Én nem vagyok edző (és/mert ha elvégeznék ilyesmit, dogmatikusnak, korlátozónak, vérszegénynek tartanám).

      “utalom a gepeket. Es a repetitiv dolgokat sem dijazom.” A mihez van kedvem, a mit szeretek attitűdöt gyakran hallom, de sajnos, a fejlődés gátja. Aki sikeres amatőr sportolóvá válik, aki nem áll lée, annak az a titka, hogy mindennek tud örülni. Legyél nyitott, kíváncsi, mint aki örül annak tolószékből felállva, hogy tud járni, és mindentől boldog. Ez mindset, és nagyon felszabadító az agyi kontrollos, egózós finny-állapot helyett.

      • ‘Hú, azért ez sok, sokféle gyakorlat, nagyon pörögsz! Ezt csak most csinálod, vagy újrakezdés?’
        Nem annyira porges mint ahogy hangzik, mi igy megprobaltuk a sportot beepiteni a mindennapokba, kulonben idoben nem menne. 5 perc itt, 10 perc ott, sorozatbamulas csak sulyzokkal vagy nyujtassal egybekotve (kiveve ha skandi), gyerek hazajon fozes elott futas (=korbaccsal korbekergetem a kozeli mezos, dombos reszen), varosba biciklivel, hegyen lakunk, oda 10 perc, vissza egy ora, de ugye muszaj visszajonni, nem lehet feladni (gyerekhez itt is van korbacs). Habar a bicikli sajnos ezen a telen nem jatszott, mert rohadt csuszos volt minden. Nem tudom ront-e a hatamon, biztos nem jol tartom magam, mert a vadlim meg mindig nulla, a bicepszem meg no tole.

        Nem ujrakezdes, hanem az evek soran atalakultak a celok, ez most egy uj cel. En egy betegseg miatt kezdtem a mozgast meg a rendes taplalkozast is. Aztan amikor rendbejottem akkor az lett a cel, hogy elhetoen oregedjek, ne kelljen 40 evesen cipokanal, 50 evesen csipoprotezis, meg tudjam vakarni a sajat hatam ha maganyosan kell megoregednem. Aztan rajottem, hogy a mozgas mentalisan is sokat segit (en is defektes vagyok, nalunk csak a gyerek normalis, na mindegy…). Amikor becsatlakozott a szinten defektes pali, rabeszeltem a sportra, mentalhigienes okokbol, ocd-sen jol rakattant es vitt magaval engem is. Akkor mar az volt a cel, hogy hozzuk ki a maximumot a testunkbol, mozgekonysagot ertve ez alatt. Ablebody. Neha ilyen vicces hulyesegeket is csinalunk, hogy a labujjunkat edzettuk, hogy a masodikat keresztezed a nagylabujjad fole. Ez inkabb ilyen idegrendszer gyakorlat vagy mi, meg kell talalni az osszekottetest az agy es a labujjizom kozott. En feladtam….Es ekkor lettunk ninjak. Illetve o, en alninja lettem. Ami konnyen ment azt nyomtam, pl sparga, ami nem azt feladtam pl hid. De a hasonlo koru anyukatars traccspartikon ezzel is baromi nagy szam vagyok 🙂 Aztan SO-nak jott az emeles, eloszor tenyleg azert mert nem tud hizni, mostmar mas dolgok is jottek neki amihez kell, en meg lemaradtam, mert spargabol ott nem lehet megelni, meg nem is hittem neki annyira. Nem akartam meg szogletesebben kinezni. (jojojojojojjo, tudom…….naiv voltam…. meg amugy lusta is. Hajlamos vagyok az instant gratifikacio menni). Ugyhogy a sport nem ujrakezdes, amiket most csinalok az elkezdes. De gerincservet nem akarok, ugyhogy inkabb lassan epitkezem.

        ‘Hungarian Girl: ez vicces és kedves. És te lefordítod? És képeket is mutatsz neki innen? (ööö)’
        Ja, kicsekkolt, bocsi 🙂 Le is forditom amit megertek, akkor vagy az van, hogy ezt mar o is mondta de neki nem hittem (sokszor inkabb csak nem figyeltem, mert annyira hosszan es aprolekosan magyarazza, hogy inkabb kis vidam dalokat eneklek a fejemben), vagy hogy mi lesz ha majd total eltero lesz a velemenye. Amugy nem kepzeli magat profinak, mert nem is az, nem arrogans es szeret mindenkitol tanulni. Aztan megnyugodott, mert szerinte is egyben kell az egesz testet edzenni, ez ugy tunik sarkalatos kerdes es osszeegyeztethetetlennek velte volna, dehat igy most okes. Mindenki megnyugodott, nekem is lehet meg seggem, amit eddig ugy tudtam en akarok, de tegnap amikor kipreseltem magambol egy majdnem szabalyos squatot eletemben eloszor, konnybe labadt a szeme es en rajottem, hogy titokban seggfetisiszta. Na mindenesetre, mivel az emelesben o meg nem olyan profi, rakerdez dolgokra, hogy itt talaltam-e ilyesmit.

        Amugy szerintem 3 kilon ne aggodj, az anorexia kora mar lejart. Lehet, hogy oda meg nem jutott el ez a divat, de itt en mar latom a fiatal csajszikat, ugyanazt csinaljak amit te. Hetkoznapi testepites vagy mi. A divatos alkat mostmar az izmosan-telt-noies.

      • Értem.
        1. Kohor-báhács?… 🙂
        2. Az izom kerek, íves, kontrasztos, ettől szép. Ez a thumb rule. De hogy az összkép hogyan hat, az a részletektól és egymáshoz való arányuktól függ: hát-derék aránya, váll-derék-csípő, magasság, has hossza, köldök helye, combcsont hossza, vádli mekkora, kar meddig ér, mell mekkora, sőt, arc, testtartás… ezért, ha nem tetszik az összkép, van értelme egy-egy “lemaradt” testrészt csiszolgatni, felhozni. Optikailag lehet ellensúlyozni sokat. A kerek fenék szép, de anatómiailag is fontos: ha van farizmod, más a járás, nem lesz annyi kopás.
        3. Én sem vagyok profi emelésben, amit tudok, Edtől tudom. https://csakazolvassa.hu/2016/10/16/ed/
        Csak annyival voltam előrébb, hogy nem féltem tőle, csináltam a magam feje után Ed előtt is, illetve nem rossz a mozgáskoordinációm, ízületeim állapota, alap-izomzatom.
        4. Nem jutott el ide még a divat, és ettől könnyű célpont vagyok, főleg hogy merek annyira örülni magamnak. Basztatnak is azok, akik semmit nem tesznek a testükért, nem haladták meg magukat egyszer sem az elmúlt években, csak a szájuk nagy. Mert ezzel lehet basztatni: de hát nem is vagy vékony, úgyis visszahízod, ronda lettél. Neki (és elhiszem, hogy nem látja) a definiált, elváló izom “göröngyös comb”. Viszont: dehogy anorexia. Arról taz kilóval lejjebb lehetne szó, akkor lenne a testemen összvissz kb. 6 kg zsír, és ugye nekik nem nő, hanem drasztikusan leépül, felemésztődik az izmuk. Bőven, sokat eszem, nem parázom, nem csikarok, örömből edzek, nem zárok ki tápanyagokat, nincs bűntudatom. Csak már tudom, milyen 90, 84, 76, 72, 68 kilósan. Van egy állapot, amelyikben a legjobban tetszettem magamnak, szívesen vettem rövidnadrágot, nem aggódtam, hogy hogy néz ki a köldököm, a mellem, és az arcom is akkor volt látványosan fiatal. Kb. 72 kg, 18 körüli zsírszázalék.

        Ez.

  19. 1. Kohor-báhács?…
    Sajnos az exferjem es az egesz csaladja obesz es miota az a felallas, hogy a gyerek egy evben 2x tobb hetig naluk van, mindig felhizlalva jon vissza. Az en fiam, akire mindig hummogve mondtak hogy az en genjeimet orokolte most azt mondogatjak hummogve, hogy az o genjeiket orokolte. Az o genjeik a cukrozott turoscsuszan keresztul oroklodnek. Tovabba apukajaval 2 mozgasi lehetoseg van, shoppingolas es a huvelykujj edzese az xboxon. Ugyhogy nem csak kover amikor visszajon, de zombi is. Igy az evek soran az en sportolo, aktiv, vekony, izmos, mozgekony fiam lusta lett es borderline-elhizott. Ruhaban meg nem annyira latszik… Nekem meg az a kellemes szerep jutott, hogy az obeszlatogatasok kozott lefogyasszam, ami egyre kevesbe sikerul. Es emiatt a kettosseg miatt total visszas helyzetben vagyok szulokent, apa a szuperfun en meg a kegyetlen anyuka aki korbaccsal meg salatalevellel kergeti de csak mert jot akar. Az egesz annyira el van cseszve, hogy gyakran azon gondolkodom feladom, hizzon el, kulonben a kapcsolatunk megy tonkre es a mentalis egeszsege. Szulokent mit valasszak? Legyen depresszios felnott vagy legyen cukorbeteg, kover felnott? Talan legyen inkabb kover de boldog, majd 100 kilo folott atiratom summora ha meg mindig akar sportolni. Es ezert a hihetetlenul komplex es rombolo problemaert amit a krumpliszsak meretu gyomraval es a zero akaraterejevel general az en szulo-gyerek parkapcsolatomban, obesz csaladot meg tudnam folytani egy kanal vizben. Uzenem azoknak, akiket a genek tartanak koveren, hogy tagadasban elni lehet, de gyerekek elet es egeszseget felaldozni ennek oltaran…csak mely megvetessel tudom nezni. Bocs, hogy ezt igy ide kihanytam magambol. Napok ota ezen porgok. Epp a karacsony utani fogyas-periodusban vagyunk.

    • “Legyen depresszios felnott vagy legyen cukorbeteg, kover felnott?” Sajnos, ez hamis dilemma, simán lehet kövér, cukorbeteg ÉS depressziós is…

      Nagyon durva. És általános.

      Közvetlen baráti körben ott a megoldás karnyújtásnyira, és mégse, mert apu erősebb…

  20. Ma láttam egy új arcot a teremben, fiú, extrém hassal, kemény fogadalomnak tűnik, hogy akkor mostantól.
    Komolyan mondom, ez a csaj (szintén fat acceptance/pride advocat) nagyon kedvesen, és profi fotókkal tolja. Rákerestem 2017 legjobb weight loss blogjaira, és őt találom nagyon érdekesnek.
    Vizsgálom amúgy az ennyire kövér emberek látványával és önreprezentációjával kapcsolatos érzéseimet, reakcióimat, önreflektíven.
    Biztos, hogy tagadásban él?
    Vajon a világ a hibás? A linkelt posztban írja, hogy van parája (New York-i), hogy egy csoportos órán megítélnék, meg fel kell öltözni oda is.
    Ha közeli szerettem lenne, hogy tudnám elfogadni, miket mondanék neki? Hogy nézne ki egy közös étkezés?
    Én mennyire használom őt igazolásul, viszonyítási pontként? Ha ránézek, nyilván az munkál bennem: nagyon jó, hogy a képeken vidám, tartalmas életű, van munkája, nagyon jó ízlése az öltözködéshez, sminkhez, de basszus, ez ő, és én nem vagyok ilyen, és de jó, “na, ez lenne igazán szar”. “Nem akarok ilyen lenni.” Ez vajon ítélet, bántás? Tud nem más lenni bármelyikünkben, ha ránézünk?
    És ez megalázó neki? Tudja? Tudja, és leszarja?
    Létezik olyan kontextus, amelyikben nem a normatív/átlagos/karcsú/fitt alak a viszonyítási alap és vágytárgy?
    Vajon van pénze bypass műtétre és elgondolkodott-e már rajta?
    Vajon ő azt mondaná (de igazán, szíve mélyéből) egy vékony/átlagos/enyhén dundi testre, hogy “na, én sose lennék ilyen, de jó”?
    Hát egy nála is morbidabban elhízottra?
    Milyen testet választana, ha rábökne bármilyenre, és másnap abban a testben ébredne?

    http://www.glitterandlazers.com/Blog/2015/06/30/why-yoga-challenges-are-the-best-thing-that-ever-happened-to-me/

  21. A test természetes állapota és szépsége.
    A test szeretete.
    Minden test szép.
    https://www.bustle.com/articles/102034-11-photos-of-women-with-cellulite-because-texture-can-be-gorgeous-too

    Nekem ettől kiégett a retinám, olyan ordítóan hamis, főleg amikor írja, hogy de az edzőteremben függőként önkínzók meg az “éhezők”, azokkal van a baj…! Ezennel mindenkinek, aki abban a tévhitben van, hogy a cellulitisz valami természetes jelenség, “mert mindenkinek van”, vagy ártalmatlan esztétikai jelenség, jelezném: a cellulitisz rossz keringésű testtájékokon jelentkezik, ahol meggyengült a kötőszövet és már annyi a fölös zsír és salakanyag, illetve vízpangás, hogy nem fér el, benyomul a résekbe és a bőr alá tömörül. Nem egészséges, nem természetes, hanem romlott állapot, és általában hormonális egyensúlytalanság (ösztrogéntúlsúly) is van a háttérben. A stria sem természetes, hanem sérülés, károsodás. Nem vagyunk előrébb, ha hazudunk.

  22. Megint egy ilyen kaptafa-sztori, túl sok lesz már, és túl sokan bólogatnak ezekre hevesen, olyanok, akik sosem tettek erőfeszítéseket a testükért.
    A dilemma hamis: nem az van, hogy vagy bulimiás-boldogtalan-vékony-örök elégedetlen vagy, vagy boldog-zabáló-kicsitelhízott-elégedetlen. Azok lesznek modellek, akik nem-boldogtalanul képesek azt a testet hozni. Neki ez nem ment. Reméljük, ő is meg tud állni, és a 25 kilóból nem klesz 30 meg 40. Sokatmondó, hogy sem íves-vékony, sem átlagos testalkatú korában nem volt esélye modellmunkákra. De nem a gonosz ügynökségekről, hanem az emberek önigazolás-igényéről árulkodik.
    Azt sem értem, hogy miért gondolja minden átlagos, fiatal, magas lány, hogy ő jó modell lenne, ha egyszer nem tudja hozni azt a testalkatot, és nem is különösképpen szép vagy fotogén.

    https://www.nlcafe.hu/eletmod/20180127/evekig-hanytatta-magat-most-plus-size-modellkent-el-teljes-eletet/

  23. https://www.nlcafe.hu/szepuljunk/20180125/ugyanaz-az-etel-miert-nem-egeszsegtelen-egy-vekony-no-kezeben/

    De, a vékony kezében is egészségtelen.
    Csak a vékony nincs elhízva, így alkalmanként belefér. Ennyi.
    Az elhízottak problémáját az ilyen ételek tömeges fogyasztása okozta, és ha nem akarnak még izoláltabb és keservesebb életet, akkor ezeket kellene elhagyniuk.
    Nem olyan bonyolult ez, hogy mozgalmat kelljen indítani.

    • “kettős mérce” édesistenem

      Évekig aggódtunk a hánytatás, a hormontablettás fogyás miatt. Én üdvözlöm, ha az az üzenet, hogy együnk sokat, nagyokat, zsírosakat, szerintem életörömöt hirdet, és valóban nem okvetlen ellentétes a jó alakkal.

  24. Visszajelzés: tartható-e a forma? | csak az olvassa — én szóltam

  25. …Lehet, hogy ez senkit nem hoz már lázba… Csak engem bosszantott fel a kollegina. Mert már megint a sértett/lusta/önfelmentő kövérség adott hangot felháborodásának. Leírom, ha nem gond.
    Harmadmagammal nyüszögtem, hogy jaj ott van az a 2 kiló, pont nem kéne, nem úgy áll a ruha, mit lehet tenni… Nagy ésszel megbeszéltük, amire mindig is jutunk, kevesebbet enni, többet mozogni. Közben “irigyeltem” kedves kis kolléganőmet, hogy szorgalmasan futja a kilómétereket. Ezen kattogtunk, mikor belelőtt a tömegbe a testes (kövér, de ilyet ugye nem szabad) kolléganő. Szikrázó szemekkel köpködte a szavakat mint söréteket, miszerint ő ppppont leszarja, hogy néz ki, nem lehet mindenki sovány… Senki nem kérdezte. Magától “bekapcsolódott” a diskurzusba nem éppen építő jelleggel, nem éppen barátságosan. Sokadszorra is felcseszte az agyamat. Egyszerűen ott befejeztem a társalgást, hisz végül is ő úgyis megölte a “bulit”. De most mégis én vagyok a tufa paraszt, hogy őt azzal merem bántani, hogy zavar a rajtam levő, az övénél nagyságrendekkel kisebb súlyfelesleg, hogy jövök én ehhez! Egy tapintatlan, érzéketlen tahó vagyok, aki nincs tekintettel az ő önbizalomhiányára. És ezt látom nagyban is ugyanígy. És forr az agyam, hogy ennyire leuralják a teret. Hogy nem beszélhetek arról hasonló gondolkodásúakkal, mert hátha ő meghallja, és akkor én vagyok a feketeseggű szemétláda. Az persze nem baj, hogy én egész nap az ő tele szájjal való szövegelését kell hallgassam. Vajon akkor mekkora türhőnek lennék kikiáltva, ha egyszer szóvá tenném, hogy kulturált ember tele szájjal nem beszél. Elnézést, tudom, sokat rinyálok ebben a témában. :I

      • Tudom, hogy az ő paranoiás fejében még akár ez is lehet, de tényleg nem ez történt. Ott sem volt mikor elkezdtük, sőt, ha ott van, tuti elő sem hozzuk pont azért mert ismerjük már az esze járását.
        Egyébként tudom, hogy ő úgy gondolja, hogy az ő 30 kilójához mi az én 2 kilóm (vagy akár annyi sem, mert ez elég szubjektív), és ezt úgy éli meg, hogy neki milyen rossz, én meg hp nem tudom értékelni a jó soromat.
        Persze, lehetnék olyan is, de sosem leszek, hacsak valami súlyos betegség miatt nem. Viszont vagyok olyan öntelt, hogy azt gondolom, az én életmódommal nem ilyen betegségek fognak engem utolérni. Igazából nem is tudom elképzelni miben fogok meghalni. 🙂 Már ha ez nem morbid. 😀 Mert valahogy olyan egésznek érzem magam. Talán valami szívrohamban. Mert a vegetatív idegrendszerem nem az igazi, túl magas a pulzusom. Egyszer azt magyarázta egy doki, hogy így túl sokat dolgozik a szívem feleslegesen, meg fog nagyobbodni és akkor jaj lesz nekem. 🙂 De ennek is már 25 éve.
        Na megyek, elolvasom, mit mond Zsuzska a dolgok állásáról. 🙂

      • Hmmm… hát nem lettem okosabb. o-O
        Amúgy sem kedvelem az ilyen hogyan csomagoljuk elfogadhatóra a testünket variációkat. Meg ez a mindenféle erőltetett póz, meg smink… És a lényeg meg mégiscsak marad az ami. Miközben nagyon tudatosan meg elfogadjuk (állítólag) magunkat. De ha meg elfogadjuk akkor mire ez az izzadságszagú erőlködés? Amit nem lehet egy kis testtartás javítással “eltüntetni” az már nekem vállalhatatlan. Mármint nem kezdeném mindenféle alakformálókba gyömöszölni magam, az tuti. Az olyan égő. Nem mások előtt, ők elvileg úgysem látják. Magam előtt. Olyan mintha vennék egy felsőfokú nyelvvizsga bizonyítványt a piacon, miközben alig makogok angolul. Élesben úgyis kiderül az igazság. Pont mint amikor lekerül a ruha.

  26. Vannak még, akik rúzsoznak és személyi edzenek, de összességében a wmn végképp behódolt a “nincs mit tenni, negyven évesek lettünk” mítosznak, a felszínes és a mély hamis szembeállításának, az életmódváltás mószerolásának. Most már végképp ez lesz a színvonal. Ha a cikkíró fővárosi, gyönyörű, menő, független és jómódú, mit törődik ő a nők jóllétével?

    https://wmn.hu/wmn-szpsg/47412-gyarfas-dorka-vessunk-veget-az-egesz-testkultusznak

    “És hiába a mondás, hogy „ép testben ép lélek”, ha gyakran inkább úgy tűnik, a kicsattanóan ép testért hozott áldozat valójában egy tátongó hiányt kompenzál. Hol a cél nélküli életet, hol hivatásbeli kudarcokat, kiüresedett kapcsolatokat, magányt, vagy magát az értékválságot, amiben élünk. Pedig boldogok lehetnénk, hogy van mit enni, és a választék szinte végtelen.”
    ehhehehe…

    • Atyaég, törvényszerűnek állítja be, hogy 40 felett szarul néz ki mindenki, mert “ezer nagyobb súly nyomja a vállát”. Meg “egyetlen vigasza, hogy valami finom kerül a gyomrába”, jaj, a sport mint örömforrás fel sem merül.

  27. Minden elvi tiszteletadás mellett (mely nem kölcsönös, sajnos), megjegyzem, Rita, hogy:
    kvázi feminista gesztust kovácsolsz az elhízottságodból
    a nők érdeke is az, hogy ne legyenek elhízva (és mindennel megverve, ami ezzel jár, ennek oka, előzménye, következménye)
    nem alkat
    nem kell órákig a konditeremben lenni, se éhezni ahhoz, hogy ne legyél elhízott
    a sport nem kínlódás, hanem mély, örömteli élmény, az alkoztó munkához hasonló
    semennyit se kéne a konditeremben tölteni (hanem elhízni nem kéne/kellett volna)
    nem a szépségelvárás miatt nem kéne
    nem minden idő és energia megy el a vékonyságra, sőt – intelligens ember mindent intelligensen csinál, senkin nem ront a sport, a sok sport sem
    nagy szerepe van az ilyen kirohanásoknak abban, hogy aki edz, azt ferde szemmel nézik okos nők is, “a sport magánügy” – emlékszel?
    dehogyis magánügy, a legjobb fajta női közösségkovácsoló, öntudatot adó, életminőséget javító buli!

  28. https://untrapped.com.au/thin-matters-a-daughters-perspective-on-mums-weight-loss-surgery/

    Döbbenet. A tagadás, az érzékenykedés. Ahogy meg sem említi a kislány, hogy anyunak esetleg a “megszégyenítésen” kívül más gondja is lehetett akkora testben, amelyre már gyomorműtétet javasolnak, és hogy nem akkora búbánat apró adagokat enni.
    Az igazi kérdés nem is az, hogy miért nem tudnak lefogyni, és mennyire hatástalanok a diéták, hanem hogy milyen is az a közeg, amelyben ennyire meghíznak. Ausztrál az oldalgazda, és persze ő is bizniszt épített arra, hogy ő majd segít kiszabadulni a diétázás, önutálat bugyraiból.
    Miért kéne önutálni, egyáltalán? És: ameddig ők eljutnak, vajon nem jogos az önutálat? 160 mg 220 kilókig, amikor már mozdulni nem bírsz. (Set pointnak nevezik azt, ahol már nem híznak tovább, az volna a természetes, alkatnak megfelelő súly szerintük.)
    Egy másik, hasonló “szabadítsd ki magad” megélhetési áltató, ő nyugat-amerikai (Oregon):
    https://www.generousplan.com/

  29. Visszajelzés: a kommentelők és én | csak az olvassa — én szóltam

    • Egy komment. Nagyon amerikai, és nagyon kedves valahogy.
      “Five years ago I was facing unemployment and realized I was fat AND ugly AND old, three major strikes against me that all carry heavy societal discrimination and all of which are associated with lower salary. (And female btw, which probably didn’t help either.)

      I guess I could have sat around moaning about thinner/prettier/younger friends who get all the breaks. Instead I flung myself whole-heartedly into playing the hand I was dealt as best I can. First off: YOU CAN LOSE WEIGHT fer chrissake. I read /r/loseit religiously for years, about turned my brain inside-out while trying to break my snacking habits. and ultimately dropped 55 lbs and have kept it off. Meanwhile I have worked the past 3 years to update all my skills, improve my presentation abilities, massively upgrade my resume, and kickstart my productivity. I have worked my ass off (literally! ha) the past three years to really supercharge my work skills & my record. And sure, looks do matter, so I pay more attention now to those things I can improve: good posture, good clothes, good haircut, and, yes, watching my portion sizes so that I stay trim. I’m still ugly & old, but I find I can make up for that if I come across as confident, energetic, cheerful, competent, and well put together.

      I scored a 2-year temporary position and have worked my ass off and got a glowing letter of reference from that boss. Last year I embarked on a global job search. Most leads didn’t pan out but a few have. I’m shortlisted now for a very well-paying job at a major university, just interviewed on Monday at a Berlin research institute as well, & am also in talks with a Seattle organization. Maybe none of these will work out, I don’t know yet, but it feels good to know I can at least reach the interview stage. The university has ranked me #1. Fingers crossed. If none of those work out I will keep my head high & keep on trying.

      It is pointless to compare yourself to friends. Be happy for them, accept their tips graciously, and then buckle down and do your absolute 100% best at playing the hand you have been dealt. If you have a trait (or 3) that draws discrimination, there’s no point moaning about it. Change the ones you can (and that includes weight!) and then do the very, very best you can with all your other skills.”

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.