…és te is kövér vagy

Mintha a női média körülbelül két éve rájött volna, hogy nyár elején mégis inkább a sporttal érdemes foglalkozni, az igényes-egészséges ételreceptekkel, és nem az önigazolással. Ezzel eladhatóbb a lap, mint a “mindenki szép” üzenettel, mert persze, mindenki szép, elismerjük papíron, de azért nagyon nem akarunk úgy kinézni. A magazinok már okosabban csinálják, úgy, hogy a testszégyenítettekre érzékenyítettek ne boruljanak ki. Azt elvégre ők sem tagadhatják, hogy a sport egészséges.

De a tipikus magyar nőnek nincs kedve sportolni. Egyáltalán, semmit.

Te hogy vagy ezzel? Volt fogadalmad? Ezt a strandszezont már elengedted? Kimondtad már, hogy idén is baszhatod? Elkezdted, egy kicsit egészségesebben, mozgékonyabban, csak aztán eltelt az idő valahogy, és visszakúsztak a rossz szokások?

szezon

Ez az idei bikini body bejegyzés.

Mielőtt elkezded olvasni, szeretnék valamit tisztázni. Ez a probléma gyakran előjön a blogon, és ha a téma érzékeny, akkor mindig.

Én, a személy, nem az vagyok, akit itt olvasol. Ez csak az egyik “sávom”, beszédmódom. A blogon publicisztikát olvashatsz: erős állításokat, markáns, esetenként polarizált véleményt. Ennek az élességnek a célja, hogy javuljon azok élete, akik elbírják a valóságot, képesek magukon dolgozni, dönteni, felelősen viselkedni. Szerintem nincs más út, csak az, ha egy kicsit kemény vagy magaddal, nem maszatolsz.

Nekem nem személyesen van véleményem a testedről, az életmódodról, hanem csak “blogosan”. Személyesen, az ismerőseimmel úgy vagyok, hogy látom én, meg hallgatom a szövegeket, csak nem akarom őt megbántani, és nem dolgom ítélni. A privát szférámban úgy képviselem a blogon írtakat, hogy arrafelé alakítom a saját életem. Te magadra ismerhetsz, te jöhetsz rá, hogy igen, te is úgy, vagy épp: “nem, én nem ezt/nem azért csinálom”, és te döntesz. Változtathatsz, kaphatsz új szemszögeket, ha kéred. Igen, a sérült emberek érzékenyek, és mégis csak arra vezet út, hogy a lényegről beszélünk.

A lényeg pedig az, hogy jobb legyen az életed. Nem, nem írok elő semmit, csak arra kérlek: gondold át. Érzem az elvárást, de az önsorsrontást, a gázos húzásokat nem fogom megtámogatni. Aki úgy érzi, bántják, üldözik, az néha igen fura dolgokat gondol, és ehhez nem szabad asszisztálni, pláne ismeretlenül, számára konzervként átvehető tartalmakat szolgáltatni.

Egyébként én is küzdök. A saját előítéleteimmel, mert látom őket: az épségfetisizmusomat, a budaiságomat, az elitizmusomat. Látom a testképem és hangsúlyaim változását: rég nem csak azt látom, amit kövérségnek szokás látni, hanem az életmód, az ülőmunka, a szénhidrátözön diszkrétebb nyomait is. Tudom, hogy ez nem emészthető, ellenben baszogatás annak, aki azt gondolja, hogy aki kövér, az persze fogyjon le, de a többiek rendben vannak, ők normálisak, “ehetnek”, “minek fogyóznak”. Lavírozok, hogy a tabut megtörjem, maszatolás ne legyen, ne a társadalmilag helyeseltet szajkózzam, de ne bántsak ötletszerűen.

A nickek dühödten magyaráznak: nehogy azt higgyem, szép vagyok! Gúnyosan számon kérik, miért nem nézek ki úgy, mint egy modell vagy fitneszbajnok. Nos, az a te dolgod, kedves véleményező, hogy úgy nézz ki, ami neked igazán tetszik. Sok sikert! Meg az is, hogy ne csak neten nézegesd a testeket, hanem olyan partnert találj, akinek a testét szépnek látod.

Engem a klasszikus jónőség nem érdekel, a puszta vékonyság meg különösen nem, főleg hogy itt délkeleten a “szépség” nem a test valódi jóllétét (ép fogakat, minőségi táplálkozást, mozgást) jelenti, hanem megcsináltságot, beavatkozásokat, dekorkozmetikumot és ruhákat. A testformálásom célja, hogy ne legyen szükség előnyös öltözködésre. Erőt akartam, virtuóz mozdulatokat és fényes idomokat, és büszke vagyok a munkára, amellyel elértem. Ezért kérlek, ne mondd, hogy “én is a testtel jövök”. Bírálom a beavatkozós-önmacerálós-pénzköltős hajszára biztató médiatartalmakat, és bírálom a body positive maszatolást is, a beletörődés divatos szólamait, mert elvtelenül vigasztalgatnak bárkit, hogy jó az úgy, és nem, nem jó, ellenben egyre rosszabb. Állítom, hogy van harmadik út.

Én is azt hittem, hogy a túlsúlyosakat bántják, ők vannak kirekesztve. Ehhez képest nekem nem szólt be senki a 2013-as kinézetemre, pedig akkor már nagyon kint voltam a nyilvánosságban. Pont a kipattintott testem keltett ellenséges, kóstolgató reakciókat. Ezt nem panaszként mondom – hát akkor ez van, viszont számomra azt jelzi, hogy van itt valami, amit érdemes megpiszkálni. Én magam is kerültem a sportolásom témáját eleinte, jaj, nem olyan nagy dolog ez, nem fontos, nekem amúgy is csak szerencsém volt, nehogy megbántódjanak…

Látom, hogy a nők nincsenek jól a testükkel, és hogy ennek oka a testük, az életmódjuk, nem a médiamanuipuláció (amely kétségkívül létezik). Nem tudhatom, hányan vannak a jelenlegi olvasóim közül, akik örülnek és helyeselnek, ha ilyet olvasnak, mint a következő idézet. Szkiba Zsuzska, a beautywithplus.com bloggere írja önelfogadós könyve ajánlójában:

Minden nő igazi NŐ. Minden test szerethető: a kerekded, a törékeny és a sportos egyaránt. Benned is ott rejlik a szépség és az érték, az a bizonyos PLUSZ kortól, bőrszíntől és testsúlytól függetlenül.

A mai világban, főleg a hamis mintákat hirdető média hatására, a legtöbb ember testképzavaros, önbizalma meggyengült. Meglehetősen veszélyes ez, hiszen a közérzeted, az önbizalmad áthatják a mindennapjaidat, az életed, befolyásolják a teljesítőképességed.  (…) …több vagy mint egy szám, egy ruhaméret.

Egyedi, értékes és szerethető vagy. Egy igazi Szépség!

Ennek a beszédmódnak, amelyet persze lehet (és angol nyelvterületen szoktak is) ügyesebben csinálni, van kereslete. Az üzenet lényege, hogy maradj ilyen, ne félj, vállald. És hogy másokkal van a gond, a világgal, amely ítél, nem pedig a te döntéseiddel, tetteddel, életmódoddal. S hogy ezt te a fejedben el tudod rendezni, ha megerősíted az énedet, és másképp tekintesz magadra.

Én ettől a beszédmódtól kivagyok, elemien hamisnak érzem, tehát immorálisnak is, nem csak ügyetlennek és giccsesnek. Olyannak, amely rontja a tisztánlátást és az életminőséget. Az elhízottak problémáját nem lehet megoldani agyból, pozitív gondolkodással. Nem, a média mintája nem hamis, egyre kevésbé az. A média olyan gyakorlatokat javasol a sportos magazinokban, hogy elsírom magam: ennyit bír az átlagember? Akár szeretik a tested, akár nem, akár könnyen találsz rá ruhát, akár zsákokat hordasz, akkora súlyt cipelni nagy nyomorúság, és nem kell így lennie.

Azon gondolkodom, hogy én mit mondhatok nekik.

Olvastam az ottani kommentelőket, hát, nagyon szomorú. Zsuzska megkérdezi egy gyönyörű, tengerparti fotó alatt, hogy “ti milyen fürdőruhát választotok?”, és ők odaírják, hogy évek óta nem járnak strandra, nem úsznak, nincs semmilyen bikinijük. Pedig ha van kellemes, nem izzasztó, lebegős sport a túlsúlyosaknak, az pont az úszás.

Mégis, sokaknak vigasz ez: Zsuzska legalább nem baszogat a fogyással. Azt mondja, szerethető vagyok. Nem az a lényeg, hányas méretem van, az csak egy szám.

És az elnyomottság hangja: Jogom van jól érezni magamat a testemben. 

Én azt mondom, hogy jogod persze van, de onnan tudom, hogy nem vagy jól, hogy te is bőszen ítélsz, piszkafának nevezel más nőket, meg laposnak, meg sportmániásnak. És ebből van ez a háborúskodás, hogy fúj egymásra a vékony, a dundi, a sportos.

Hallom a sztorikat innen is, onnan is. A nőét, akit a vékonysága miatt emlegetnek lesajnálóan, és a durván elhízott cukorbetegét, akinek az összes rokona és barátnője karcsú. Akit kinéznek a ruhaboltból. És nem tud kijönni a spirálból, és unja, amit a dietetikus mond, meg az orvos, meg a férj, meg a barátnő. Csak azt szeretné, hogy hagyják őt végre békén. Onnan, a túlsúlyosak felől gyanús és homogén mindenki, aki sportol. Hallom a “normális” büfézőét, aki fanyalogva figyeli, hogy a “sportmániás” kolléganő aprított zöldségeket csipeget, és háromkor elhúz az edzésére, és úgy éli meg, ez az ő kritikája, az ellene van, ez túlzás, és mi az, egyáltalán, hogy háromkor elmegy (ám hétre jött…). Meg ugyanezt a sztorit a másik oldalról: a salátára tett gúnyos megjegyzéseket, összenézéseket, a büfé siralmas kínálatát. Nagyon érdekes ez.

Én azt mondom, és ezt férfiaknak is, hogy az egy nagyon csúnya játszma, hogy nagy hangon állítod, hogy ez a te életed, és neked jogod van, te döntesz, hagyjon mindenki békén. Aztán meg, mivel olyan nincs, hogy a tizenév ülőmunkának, önelhanyagolásnak ne legyen súlyos és egyre súlyosbodó következménye, a szeretteid aggódnak érted. Végignézik a betegségedet, ápolnak, feladattá válsz. És az se vidám, ha csak nem vagy teherbíró. Ehhez nincs jogod. Nem ezt ígérted.

A sok bántás és öngyötrés után már mindentől összerezzensz, és nem látod tisztán, mi a problémád. Egy merő ellenséges gyanakvás vagy, és onnan egységesen fenyegető massza a média szépségnyomasztása, meg az információ is, amely pedig segíthetne. Már az is baszogatás, mert te nem, nem és nem. A konstruktív felszólítás is baszogatás, hogy javíts az életminőségeden, ne hagyd a sorsára a tested, ne élj vissza az étkezéssel.

Zsuzska posztjai alatt sokan számolnak be sírósan a rejtőzködő, strandra sosem járó életmódról, depresszióról, szégyenről és magányról. Hogy romokban az önbecsülésük. Én voltam túlsúlyos, nem voltam kifejezetten szép sose, de én nem ebből jövök. Én soha nem éltem át, hogy ne lenne ezer más teendőm, érdeklődésem, erényem, sikerem, amely fontosabb a megjelenésemnél. Én nem fotózkodtam, nyaraláson sem, facebook sem volt akkoriban. Az említett erényeket, az egyediséget az én szívbéli barátaim, fontos szerelmeim (fontatlanok nem voltak), az intelligencia- és lélekpárti közegem mindig is fontosabbnak tartotta, mint a sablonos elvárásoknak megfelelő kinézetet. És persze fiatalon még belefér a visszaélés is, később kezdődnek a gondok.

És a helyzet durvulni fog, mert senki sem cipelhet következmények nélkül magán tíz, húsz, negyven kiló fölösleget.

Igen, a sokoldalúság, az önfejlesztés, a lélek, a szív alap, én csak, a saját közegembe fúltan, meglepődtem, hogy ezt külön mondani kell. Igen, a lényed fontosabb, mint a kinézeted – ebben egyetértünk. A sivár közegben, a celebhíreket nézegetve, közhelyes szerelmek tanújaként válik alapélményeddé, hogy csak a külső számít, és téged elnyom az elvárás, és nem vagy elég erős, hogy leszard. Tiltakozol az elvárás ellen, de a tested akkor is jelez, a követkeményeket nem kerülheted el.

És lehet ezt szépítgetni, motivációs szövegekkel, meg az öltözéssel is, “tartást adó fürdőruhába” rejteni “a pocit”, “a cicit”. De most képzeld el azt az állapotot, amit a jóisten neked adott: hogy semmit nem kell elrejteni. Hogy kerek a köldököd, nem csík.

Te folytatni tervezed azt az életmódot, amely ilyenné tett. Nem igaz, hogy a valós problémán fejben változtathatsz, és nem igaz, hogy ezt a nyomorúságot a világ csinálja veled. Az öngyűlölet valóban nem vezet sehova. De honnan ered az öngyűlöleted? És mi a teendő vele? Ellenzékbe vonulni a csúnya világ elől? Megvetni és leszólni másokat, diadalt faragni az állapotodból?

Te most úgy vagy, hogy nem szeretsz rajta lenni képeken? Nem nézted meg magad meztelenül a tükörben évek óta? Sötétben, takaró alatt szexelsz? Utálsz ruhát venni?

Akkor cselekedned kell, hatékony lépést tenned, és az nem az önelfogadás lesz.

És gondolj bele: az ítéletek, bántások javát te nem is hallottad. Azt csak gondolták. Az emberek igenis borzasztó tapintatosak, legalábbis azok, akikkel érzelmi a kapcsolatod, akik igazán számítanak. Ha nem játszmázik veled valaki a kinézeted ürügyén (ami speciális eset), akkor nem fogod megtudni tőlük, hogy ez így nem lesz jó. Vagy az ő testük is ilyen, vagy nem akarnak megbántani.

Sokan döbbennek meg egy-egy fotójuk láttán: én ilyen vagyok? Annyira adunk a dolgainkra, a lakásunkra, a kocsi tisztaságára, az öltözködésre, a gyerekek jóllétére. Lefotózzuk a nyaralást, a nyaralót, az ételkölteményeket és a kézműves szappanokat. Sőt, még jól is festünk, ha szépen felöltözünk. És mindenféle magyarázataink és kritikáink vannak. Csak a lényeg nem stimmel.

Én azt mondom, és az én elmúlt három évem azt mutatja, hogy van ebből kiút. És nem csak az alakodon fog látszani, hanem képes lehetsz olyasmire, amit nem hittél volna. Hogy te. Hogy ennyi idősen…

Gondolkodj el a lényegen. Te jól érzed magad a testedben, valóban? És a lelkeddel, ami a testre nőtt, az önbizalmaddal, a közérzeteddel, a szexualitásoddal, a hétköznapi teendők közben hogy érzed magad? A testeddel kapcsolatos reprezentációkban és önreprezentációkban? Mert az is a csomag része: a test messzire hat.

Ami divat és őrület, azt szard le nyugodtan, mert az tényleg üzlet és mesterségesség, hamisság. De az anatómiád, a működésed nem ilyen. Mit vinnél el egy lakatlan szigetre? Az a lényeg. Az anatómia, az az emberi test eszményi állapota. És ha az benne van a tól-igban, és nem csak kilókra meg zsírszázalékra gondolok, hanem laborértékekre is, akkor sokkal egyszerűbb az élet. Nem kell keresni a méretet. Nem kell öltözködéssel meg előnyös fotóval trükközni, ami, bár a külső nem fontos, mégis mindenkit érdekel, “csinosan, nőiesen”, “te is igazi nő vagy”.

Az anatómiát nem lehet gondolatokkal felülírni, sem figyelmen kívül hagyni. Az ízületed annyit bír, többet nem. Fájni fog. Az ennyi százalék izom és zsír annyi energiát kér, és te többet eszel. Az évek telnek, javulás nem várható, ha nem ráz fel valami. Nem a kinézetről van szó, hanem hogy benne vagy egy állapotban, ami nem jó neked, és ami mellett nem fogod jól érezni magad.

*

Én már nem akarom megmutatni senkinek, magamnak se, hogy képes vagyok rá. Ez már megvolt ugyanis. De nekem is megvan a magam bikiniszezonja, vagyis… Az idei, nem is bikini-, hanem ujjatlanos-rövid ruhás szezon előtt a megnőtt izmaimat akartam láthatóbbá tenni, mondjuk hat kilónyival, ezt meg is beszéltük az edzőmmel, hogy szép, szép, de na. Három-négy lett belőle, de most nagyon jól vagyok. Az edzéseim úgy alakultak, hogy óvatosan izmoztam hetente egy durvát (de csak óvatosan!…), egyszer úsztam, két-háromszor pedig akrobitikáztam, nyújtottam, átmozgattam, futottam, eveztem, ezek a lazább edzések.

(Utóbbiakat azok mellett, akiket már én viszek edzeni. Kaptam egy csodálatos lehetőséget, egy igen trendi, új edzőterembe szóló platina tagságot, ami azt jelenti, hogy alkalmanként két fő bejöhet velem. Szeretném, ha ez másoknak is a javára válna, ha mozoghatnának, kapnának segítséget, és a bérlet ára nem lenne akadály. És elmegy, és megveszi a nyakba kötős bikinit, végre…)

Egy pihenőnap, vagy egy se. Edzésvágy, várása a keddnek, a szerdának.

Az étkezés pedig annyi, hogy nem nagyon feszesen, de mértékkel eszem, low carb vagy ketogén elvek szerint, sok zöldséggel, némi gyümölccsel, kevés rizzsel. Falás nincs, semmiféle túlzás, régi érzetek. Lesz, ami ebből lesz, mert ez egy élhető élet. Nem sokk a bikiniszezon, egész évben hordom az uszodában.

109 thoughts on “…és te is kövér vagy

  1. … és most mondjam azt, hogy nekem ez úgyse?
    Áh, már hallom is a klasszikust: “Pumba, neked a fejedben van a gáz”. Oké, az IR se egy fáklyásmenet, meg a szeretetdeficites kényszerevés, de kifogásnak gyengék. Láttunk már rosszabbat is megjavulni. Sőt, magamat is láttam nekiindulni, csak aztán valahogy mindig elfolytam félúton, csak tudnám, miért… lehet, hogy szimplán nem hiszem el, hogy nekem is jár ez, így, ennyire..?
    Tényleg a fejemben van a gáz.

    • Sok mindentől motiválódhatsz. Van valaki segítőd, pszichológus…? Sok belső munka tisztázhatja a célokat. Én igényes videókat nézek, ha nincs annyira kedvem már a megszokott edzésekhez (akrobatika, nyújtás, ritmikus gimnasztika főleg), meg menő sportcuccokat, de ilyen egészen nagyon menőket.

      Mi a vágyad, milyen testet, közérzetet szeretnél? Ha egyet kívánhatnál a testeddel kapcsolatban, mi lenne az?

      • Ha egyet kívánhatnék? Azt, hogy combból/térdből is tudjak fogyni. A többit meg tudtam oldani önerőből is, amikor épp nem voltam szeretetdeficitből fakadó kényszerevő. De a combomon az életvitelszerű biciklizés és a teljesítménytúra sem segített sose.

        Én már megéltem az örömteli mozgás élményét és azt, hogy milyen kitörni a hájrétegből mindössze pár hónapnyi önfeledt élménnyel (szintén a teljesítménytúrák, akkoriban blogoltam is róla). De akkor ahhoz az kellett, hogy legyen menni kivel.

  2. Zsuzska válaszolt a hosszas hezitálás után odaírt kommentemre. Megtudtuk: előítéletes vagyok, az egészség nem súlyfüggő, nem a kilók száma határozza meg. Nahát, jé.

    Egyetértek. A súly, az tényleg csak egy szám: én, a “sportmániás” e mai reggelen 74,6 kiló vagyok (és ez most egyéves távon egy negatív rekord), köszönettel, kitűnő állapotban.

    A kiló nem számít. Az számít, mennyi a felesleg. Az életedet rontó, rossz szokásokból, ékezési visszaélésekből és a hormonális kavarból adódó, plusz zsír.

    Az viszont egy szám lesz, mégiscsak. Az le kéne fogyni a picsába…

    • azt te írtad ennek a Zsuzskának…? nem is értem… annyira durva volt, csodálkoztam is rajtad, Éva, el se hiszem, hogy ilyet írsz

        • a kommented nem a kontextus miatt volt durva és megalázó… pont tőled, aki kiállsz a testszégyenítés ellen. megdöbbentő és illúzióromboló volt. de látom, hogy levetted, és az meg jó. vagy nem is tudom…

          • Nem vettem le. Nem értelek. Biztos, hogy rám gondolsz? Mit írt az illető?
            Biztos, hogy okés ítélni?
            Évek óta itt kommentelők, sok részletet ismerők nem ítélnek így. “pont tőled” Az nem pálya, hogy te elképzelsz valamilyennek, és fokozottan kéred rajtam számon az elveidet. Figyelj az érveimre, az állításaimra azokkal vitázz, ne ítélj. Igen, van, hogy az igazság fáj, de nem a kimondás a fájdalom oka.
            Nem szoktam testszégyeníteni, nem a kövérek ellen vagyok, hanem a maszatolás, a benne tartós szövegek ellen, egész pontosan: ezek immorális és üzleties természetétől HÁNYNOM KELL. Nagyon pontosan szoktam fogalmazni.

            • Mit írt az illető? Valami olyat, amivel teoretikusan még egyet is lehet érteni, hogy a benne maradás meg minden, az nem oké, miért biztat erre stb.

              Az volt a durva, amikor azt írtad, harmincvalahány éves csajok nem akarnak úgy kinézni (ti. ahogy ő) és ő még csinos és lehetőségekben bővelkedő, mégis sokat kell rajta dolgozni, hogy megmutatható legyen. És hogy bűnnek tartod, hogy önelfogadásra buzdítja a túlsúlyosakat, valami szőke kislányt említettél, akiről posztolt ez a Zsuzska.

              Félreértés ne legyen, összegeztem a lényeget, nem minden szóra emlékszem.
              Zsuzska azóta tiltott, erről ír is az oldalon, ezért nincs ott a kommented. De biztos megvan, szerintem nem törlődik.

              Nem okés ítélni, egyetértek. Nem lehet tudni, kinél mi a baj, miért nem tud lefogyni. Látom az ismerősöket, barátokat, mit kínlódnak. Van, akinél betegség miatt van, olyan is akad, akit tömtek gyerekkorában. Ilyet konkrétan ismerek. Van, aki évtizedekig cipeli a túlsúlyát, és valami áttöri nála a gátat, és akkor már könnyebb lefogyni. Sokféle ez. Ne ítéljünk, imigyen te se ítélj, most nem…?

              Maszatolás és üzlet és immorális? Nem tudhatjuk, mit érez egy 100 kilós lány, fogalmuk sincs (legalábbis nekem, aki gebe vagyok).

              Ezt az üzleti dolgot pláne nem értem, hiszen te is kéred az olvasókat, fizessenek elő a blogodra. Van Zsuzskánál bármilyen kapcsolt áru? Nem emlékszem és meg se tudom most nézni mert rohanok

              • Igen, van. Promotált megjelenések tömege, ruhamárka, Scholl papucs, Ashley Graham fürdőruhakollekciói, minden, amire a leleményesek és illúziós fajta kontentgyárosok használják a divatos, igénykielégítős, bárkit megvigasztaló típusú blogolást. Feljavított-illúziós fotók (az is áru, brandhordozó), amelyek azt sugallják, hogy lehet így élni, nem is rossz, mindez döbbenetes mennyiségű előkészület, styling, e képek elsütése a médiában. Sajtótermékekkel való együttműködés és workshopokon, médiahátszéllel, rendezvényeken reklámozott könyv. De még az együttműködés kalkulálásához is alkalmas kis pdf is van, hogy hány az elérés, kattintás, fizessetek meg.

                Csak a szokásos, mint Oravecz Nóra halhatatlan posztja, akit a legjobban kis garzonjában a Dosia illatú száradó ruhák ihletnek a bölcsességekre. Én még kurvadrága eseményekről meg wellnesshelyekről sem írok, ha nem nyerték el a tetszésemet, pedig azért hívnak meg, hogy hírt adjak… csak ha tetszik. Ezt jelenti a függetlenség, a korrumpálhatatlanság.

                Közösségi adományozásból élek, az egy kicsit más, a törzsolvasót én nem beszélem rá semmire, pro gondolat van és kontra, és akkor hív meg kávéra, ha tetszett neki a poszt vagy másért szeret. De pénzt kapni valamiért, az nem ugyanaz, mint az üzleti szemlélet, komolyan nem értelek, se azt, hogy milyen alapon firtatod ezt ilyen ellenségesen. A blogon semmi nincs, ami ne lenne ingyen is, és nem árusítok hazugságot, “életérzést”, nincs “szépségem” meg nyalás meg hepifíling. Nekem a profi által készített sportfotóim is saját sminkben, utcáról-beesve, szokásos öltözetben vannak, és senkivel nem szövetkezek, továbbá amit üzenek (annak, aki felfogja), az megváltoztatja az életét. Szerintem ez fontos különbség. Senkinek nem hízelgek elvtelenül a bevétel és az álomvilág épsége kedvéért, sőt. Továbbá tudok írni, ez a végzettségem és a munkám sok éve, meg vannak önálló gondolataim is, nem álltam bele trendbe, hanem magam teremtettem mindegyiket.

                De az is lehetne, hogy nem tőlem kérdezed ezt, hanem szétnézel a blogján, a megjelenésein, meg itt is, megállapítod, van-e különbség, mert ez így nagyon sunyi névtelenül. Én nem szoktam a levegőbe beszélni, de te “nem emlékszel”. És ha alaposan megnézed, eldöntöd, neked mi tetszik, te mivel értesz egyet, mi a jó neked, merre vezet az utad, miben jó megnyugodni, szeretnél-e olyan vagy olyasmi testet, de most megmondom, sokkal-sokkal roszabb lesz a tanácsaikat követve.
                És amit megállapítasz, az nem lesz ellenem vád. Sok sikert!

                Én “ítélek”, vagyis, ahogy olyan részletesen írtam, jelenségekről megállapításokat teszek, igen sok meló van benne, nem dühöben vagy pillanatnyi hangulatból írok. Továbbá van hozzá életem fedezetként. Fura, ahogy el akarsz számoltatni.

                A tiltást megértem, logikusnak tartom, érthetőnek, nincs semmi rossz érzésem.

                Én nem tiltok senkit, a legnagyobb zaklató/nőgyűlölő rámszálló erőszakolókat kivéve, de őket is inkább megkérem, hogy ezt ne itt, illetve hogy ne kommenteljenek, ne itt akarjanak szerepelni.

              • “Az volt a durva, amikor azt írtad, harmincvalahány éves csajok nem akarnak úgy kinézni (ti. ahogy ő) és ő még csinos és lehetőségekben bővelkedő, mégis sokat kell rajta dolgozni, hogy megmutatható legyen. És hogy bűnnek tartod, hogy önelfogadásra buzdítja a túlsúlyosakat, valami szőke kislányt említettél, akiről posztolt ez a Zsuzska.” Miért durva? Pont ezt gondolom. Hogy az, amit úgy hív, “plusz”, ami “benned is benned van”, az TÚLSÚLY. Gondolod, hogy pusztán attól, hogy kövér és öntudatos, bírálhatatlan? Eközben sokkal intenzívebben nőieskedik meg kelleti magát, meg akar megfelelni a felszínes elvárásoknak, meg használja az olvasóit, mint a fitneszmotivátorok. Miközben az ő kinézetében semmi, de semmi munka nincs.

                Görgess följebb, itt a kislány is, aki már tízévesen olyan, amitől keserves lesz serdülni, és ami nem fog javulni, ha az önelfogadást plusz sima pr eszközzé válik. Gyerekként kövérnek lenni rettenetes, nem-mozgékony, az ép felnőtt testté válást is megakadályozó, nyomorító állapot.

                Kérlek, ne ítélj úgy, hogy ennyire nem nézel utána annak, miről van szó!

                • ” Gondolod, hogy pusztánattól, hogy kövér és öntudatos, bírálhatatlan?”

                  Nem bírálhatatlan. De a “bírálatban” ott lapul az ítélet.
                  Én úgy vettem ki, az egyik üzeneted, hogy ne ne ítéljünk.

                  Nem egészen értem a levezetésed, most azt mondod, hogy te “ítélsz”, mert jelenségekről teszel megállapításokat, sok munka van benne – de attól még ítélet. Amit mások lehetőleg ne tegyenek…?

                  Amúgy azon döbbentem meg leginkább, amikor azt írtad neki, hogy “jogos volt az öngyűlöleted” és “nem voltál elég erős, hogy szembenézz a valóságoddal”.
                  Ezek a mondatok megmaradtak bennem, mert elszörnyedtem. Ne haragudj.

                  Szerintem nem lehet ilyet a pofájába vágni senkinek. Szerinted igen?
                  (Főleg annak, aki bármilyen szempontból hátrányos helyzetű vagy nem felel meg a mainstream szépségideáljának stb.

                  Nem akarok olyan testet, de biztos nem fogok odamenni az oldalára megszégyeníteni, addig is felfüggesztve a neítéljt…

                  A saját nevemen, kommentelek, nem “névtelenül”.

                • Ítélet: ez a kérdésed kicsit műnaiv. Meg ciki is, mert úgy kentél ide dolgokat, hogy nem is néztél utána, mert rohansz.

                  Az volt már, hogy a szavaknak több jelentésük van, és hogy bizonyos tettek más-más helyzetben másképp hatnak? Olvasd már el a poszt elejét.

                  Fullgáz ilyen értési színvonalon azzal hadonászni, visszavágni, hogy “pont te írod”. Ez csak sima, öncélú ellenségeskedés, győzni akarás. Te nevezted amúgy ítéletnek, szerintem megállapítás, érv, vélemény. Miért nem a tartalmával foglalkozol? És mit szeretnél tőlem, miért számoltatsz el? Te nem mondanád meg így neki, én meg igen. Te azt csinálsz, amit akarsz, miért szállsz így rám? Számít, hogy én mit csinálok? Ha számít, miért nem próbálod megérteni?

                  Nem, aki elhagyja magát, majd üzletet kovácsol belőle, elvtelenül vigasztalgat másokat giccsesen, az nem hátrányos helyzetű, és én nem sajnálom. Lehet, hogy nem elvetemült, de valamit súlyosan nem gondolt át. Nem “nem felel meg”, nem csak erről van szó. Nem a szépségelvárás meg a “hamis testkép” a gonosz, de persze kényelmes azt hibáztatni.

                  Foglmam nincs, ki vagy, nem tudom, miből beszélsz, a Luca egy keresztnév. Most jöttél, meglep ez a vehemencia. Nem értelek. Rólam lehet tudni, miből mondom.

              • “Nem lehet tudni, kinél mi a baj, miért nem tud lefogyni.” Én sem tudom, nem is ítéltem. Azt viszont egészen tisztán összegeztem itt már egy sor posztban, hogy mi az a tágabb kontextus, amitől meghízott, azt is, hogy mivel áltatja magát, hogyan szolgálja ezt ki elvtelenül a média és a blogok, és merre indulhat, ha változtatni akar az önmantrák helyett. Eközben elhízott nők tucatjait támogatom az útjukon, emberbaráti alapon, és nem lövöm velük a szelfiket.

                A helyzet rosszabb, mint amennyit elmondok. Rettenetes, nyomasztó, ahogy négy jómódú budai negyvenes közül három sántikálva jár. És gonosz dolgokat mondanak arra, aki nem akar úgy élni.

          • Kurva nagy manipulátor vagy te, “Liptay Margit”, egy szarkeverő. És bénán csinálod. “Azt te írtad? Csodálkoztam is.” az megvan, hogy ez ellentmondás? Csupa zavarosság, figyelgetés, belepofázás. Illúzióromboló???? Miért van neked illúziód? Milyen legyek még? Majd te megmondod?

            Ez a véleményem, vállalom. Eltelt egy hónap, és ugyanazt gondolom. Amit Zsuzska csinál, az gusztustalan, másokat hibáztató, lusta önfelmentés, nyomorult emberek lehúzása, ráadásul cukros tejszínhabbal.

            Amatőr és immorális.

            De te aljas vagy.

  3. Korábbi kommentemből idézem a fat acceptance nagy ellentmondását:

    “nem azonosítom magam a kövérséggel, mert több vagyok annál, és amúgy is változékony állapot, nem a lényegem”,
    ugyanakkor a zászlómra tűzöm és fő attribútumommá teszem és megmutatom.

    Nem a belső értékeket mutatom meg, amelyek ugye fontosabbak, nem az indexemet mutatom meg az ötösökkel vagy a családi összejövetelt vagy egy szép rajzomat, hanem a testemet, mindig csak a testemet, a kövér testemet.

    Zsuzska is kirak egy fotót, egy műápolatlan, gondosan bedizájnolt fotót, rosszul leplezett hiúsággal, aminek láttán a 95+ kilósok száz százaléka nyálcsorgathat, hogy bárcsak ilyen laza meg stílusos lennék én is, és alatta elmagyarázza Zsuzska, hogy ó, nem a külső számít, ne azt nézd, ne ítélj… annyira álszent. Ha nem érdekel a szépség, akkor ne a testről és a prezentálásának előnyös kellékeiről beszéljetek folyton. Ha érdekel a “szépség”, akkor meg érdekeljen valóban, és vállald is, ne maszatolj, mert ha érdekel, akkor bizony nem minden test szép, és nem mindegy az se, hány kiló felesleged van…

    Ez akkor már becsületesebb. Nem rejti el a pocit, vállalja valóban… és leszarja, kinek nem tetszik. És a kövérségnek ez a valósága, és a felillúziózott, mintha-nem-is-lógna módon megmutatott kövérség átverés.

    • Ha zavar az utilista szemlélet, az elvtelenség és a giccs, azt nagyon is megértem. Az is oké, ha valaki ennek hangot ad.

      De te beírtad ennek a túlsúlyos nőnek az oldalára, hogy
      a nők nem akarnak úgy kinézni, mint ő,
      hogy sokat kell dolgozni a megjelenésén,
      és jogos volt az öngyűlölete.

      Nem az ellentmondásokra, az “álszentségre” mutattál rá, hanem megszégyenítetted. Igen, a testét is.

      “Te nem mondanád meg így neki, én meg igen. Te azt csinálsz, amit akarsz, miért szállsz így rám? ”

      Nem szálltam rád. Csak nagyon megdöbbentett és szíven ütött. Nem tudnék máshogy élni, csak ember-állat nagy barátjaként, ez teszi gazdaggá az életemet, bár néha fárasztó az empátia, ez is igaz.

      Vannak néha kellemetlenebb visszajelzések is… állati hasznosak amúgy. (Nem tudom, hol tartanék, ha. Hogy strukturálnám a saját személyiségemet és a többi.)

      De látom, te nem viseled el. Kár. Sajnálom, hogy így felkapod a vizet.

      A kommented kegyetlen, kiosztós és dühös volt, és plusz még van egy rossz érzésem, hogy miért:

      “Sajtótermékekkel való együttműködés és workshopokon, médiahátszéllel, rendezvényeken reklámozott könyv. De még az együttműködés kalkulálásához is alkalmas kis pdf is van, hogy hány az elérés, kattintás, fizessetek meg.”

      Nekem úgy tűnik, hogy ez a bajod vele igazából, és talán magadra is vetíted, taksálgatva a másik hasznát.

      A szabad, alkotó ember járja a maga útját, bosszantja ez-az, de nem tol számottevő energiát mások bántásába (a bántás a lényeg ebben) még ha mégoly ellenszenves is a tevékenységük. Lehet vitatkozni, kifogásolni, érvelni stb. De attól Zsuzska nem fog irányt váltani és fogyásra, egészséges, megtartó életre buzdítani, hogy a pofájába vágják, hogy jogos az öngyűlölete.

      Sajnálom, hamar elfogyott a szimpátiám, de nem gondoltam ezt így kifejteni, te kérted indulatosan, sebzetten, kiabálva.

      • Engem nem nagyon érdekel a random olvasó szimpátiája, ez is a korrumpálhatatlanság része. Nem tud befolyásolni az, aki nem járta be azt a gondolkodási és sport stb. utat, amit én. Ezek nem valós érvek, ez reagálós üzemmód, ami nem túl érdekes, és mindig basztatási vágy van mögötte.
        Nem kell egyetértenünk.
        Nekem a plus size egy újságírói nyersanyag. Nem személyes ügy.
        Igen, komoly kritikával vagyok iránta, és ezt, először az életben, oda is írtam. Nem vagyok meglepve, hogy nem szeretnek, nem látnak szívesen, tiltanak. Mondjuk te elég bután és vádaskodva parafrazeáltad itt a szavaimat (ez véletlen?). Nem ezt írtam, nem így értettem, nem fogom magyarázni, mert tudom, hogy szándékosan csinálod, hogy mellém lépsz és fölém okoskodod magad.
        Ez NEM egy túlsúlyos nő oldala, nem személyes oldal, hanem a százegyedik próbálkozás a kövérek piaci szegmensének kihasználására, elég bénácska, elég kevéssé fotogén, és elég kellemetlen külsővel. Jól felfogott üzleti érdek, önhájp, és egy immorális, hazug, giccses üzenet a létező legszívecskésebb, nesze-semmi módon. Nagyon szomorú, elakadt, megvezethető, kudarcos emberek a követői, akiknek ez is jó lesz. De a fél karját adná bármielyik, hogy egyszer élvezze a mozgást, büszke lehessen a teljesítményére, végigsimíthasson azon a testén, amit az életmódja és ez a lelki mantrázás miatt nem fog meglátni soha.
        De amúgy jó helyre sújtasz, mert én is azt hittem nagyon sokáig, hogy nekem nőjogi bloggerként kötelességem minden önfelmentést, szomorúságot megértenem, támogatnom ezt a plus size zagyvaságot, ha meg nem megy, akkor diszkréten hallgatnom erről. És persze más területeken is megerősítenem az olvasót abban, hogy a világ meg a Rend a hibás, noha én az eredeti posztjaimban sem állítottam, hogy mindenért és csak a Rend a hibás, és főleg azt nem, hogy emögé be lehet bújni… és nem azért, mert ne éreztem volna a bőrömön a bántást. Meg is hökkentett, milyen öncsalásokra mondják, hogy más a hibás, meg ők milyen pompásak, nekem ehhez sose volt képem. Én az építő, előre vivő, szembenézős tartalmakat kedvelem és ilyeneket teszek közzé.
        Szóval nekem ez az álláspontom, alá tudom támasztani. Nem várható változás. Így olvass. Ha nem tetszik, akkor érvelhetsz, vagy olvashatsz más blogokat, de ne vádaskodj, mert ez manipulatív.
        Nem formálok jogot a szimpátiádra, figyelmedre, te jöttél ide aktívan, kíváncsian, beleszólósan. Ne legyen már ebből az, hogy én rád vagyok szorulva. Gyakran csinálják velem ezt a játszmát: olvasó kvázi megfenyeget, zsarol, hogy akkor ő nem olvas, nem szeret, de hát ki ő, miért számítana nekem? Csak a figyelmemet akarja.
        Kekeckedni, rajtakapni jöttél, és elég durván kiforgatod itt a dolgokat, úgy idézed. Nem magyarázom, de meglep, hogy ennyire nem értetted.
        Nem voltam indulatos, sebzett, és nem kiabáltam, de ezt is gyakran dobják vissza rám azok, akik viszont igen. Egyszerűen nem hiszlek el, honnan ez a jogosultság meg okosságvágy?

      • “Nekem úgy tűnik, hogy ez a bajod vele igazából, és talán magadra is vetíted, taksálgatva a másik hasznát.” Nem. Hanem immorálisnak tartom, lehúzásnak, hazugnak, és deklarálom, hogy én ilyet soha.
        Aki taksálgat, nézeget, szart kever, számolgat, az te vagy. Miközben neked se kövérség-ideológia, se sport, se blogolás ügyben semmilyen teljesítményed nincs.
        Azért fura ez a nagy részvétel, megítélés, okoskodás, morális álruha.
        Te csak simán el szeretnéd rontani az enyémet.
        Odamentél áskálódni, majd itt szóltál, hogy biztos lehess a hatásban. Fúj.

    • itteni komment részlete:
      “Ami furcsa dolog manapság, hogy a nők szépségképe teljesen elszabadult a férfiak igényeitől, mondhatni a nők kvázi szarnak rá, hogy a férfiaknak mi tetszik, ők inkább eldöntik maguk a celebek/cosmo/reklámok segítségével, hogy mi a jó.
      Erre vagy pinkre festik a hajukat és trottyos gatyát vesznek fel, esetleg oldalt felnyírják a hajukat, mert az olyan kúl vagy elkezdenek gyúrni, mint egy felhúzott Rubintréka és átmennek valami félúton megakadt izmos transzvesztitába.
      Nézzetek meg egy nőt a 60-as évekbeli képeken. Kurvára nem voltak olyan vékonyak, de nőiesek voltak, adtak magukra. Igen, egy nő sminkeljen, legyen ízléses és finom. Tanulja meg, hogy ő nem egy puncis faszi, hanem Nő, járjon úgy, beszéljen úgy és nézzen ki úgy.
      Ez valami borzalmasan eltűnt a mai lányokból, szinte nyomtalanul.

      Remélem nem sértettem meg túl sokakat.”

        • Dehogynem. És keresztbe-kasul szexelt mindenki nemtől, bőrszíntől függetlenül. 🙂 (Na jó, nem Magyarországon, illetve ott csak titokban talán)

      • A hatvanas években Magyarországon nem voltak hippik. De mindenki egyenruhában járt és dohányzott. Lódenkabát, ballonkabát, előnytelen kosztümök, nyomorult-nyomorító cipők. Minden műszálas, szintetikus, nájlon harisnya, harisnyatartóval(!) nájlon ing, térdig érő szoknya, lányoknak térdzoknival. Az anyukámnak egy ruhadarabját nem vettem volna fel azokből az időkből. De a nagymamám csodás szabású, hosszú hernyóselyem ruháját sokáig hordtam fiatal lány koromban. És nem mindenki kefélt mindenkivel, sőt!

        • Anyukám 62-ben érettségizett, utána munka, egyetem, stb. Sok ruháját felvenném, ha nem lenne 15 cmvel alacsonyabb és úgy 20kg val kisebb az akkori mérete, kifejezetten filigrán alkat volt tele színes és hippis cuccokkal, és piszok jó anyagokkal, amik máig tartják színüket, formájukat. Meg nagy napszemüveg, konty, szipkák, ilyenek. Tegyük hozzá, hogy dédnagyanyaám maszek varrónő volt és még páran hasonló szakmákból a baráti társaságból, nagyapám meg cipész, a szekrény mélyéről olyan szandikat, cipőket turtam ki valódi puha velúrbőrből, stb, hogy sírtam a 36-37-es méretek felett 🙂 Gyönyörű puha kabátok, eszméletlen mintás pl neonzöld egyberua, bőrpántokból és színes fagyöngyökből szandál. És nem főváros. Azt mondta nagyon szép anyagok voltak, csak az jutott hozzá, aki varratott, nem a konfekció. Nagyon nem voltak privilegizált helyzetben, nagyon nem, csak ilyen divat-érdeklődésű volt család. Na jó, a nájlonotthonka is megvolt persze 🙂 Szóval szerintem voltak hippik (apu kifejezetten egy időben – volt is baja belőle), bár nem tudom hogy csinálták. A kefélésről nem tudok, őket nem kérdeztem… de ez nagyon off itt, bocsánat.

    • “Van aki “jotekonysagbol”, jofejsegbol vallal be kover lanyokat. Ugy gondolja, ok halasabbak lesznek, megerdemelnek egy kis boldogsagot. Szanalombol… Van ilyen is. Aztan persze a kover lanyrol kiderul, hogy egoja az egekben es cseppet sem aranyos, kedves, csak mert a sors megverte egy hajas testtel.”

  4. Szeretem ezt az írást, mert saját bőröm tapasztaltam meg a változással járó csodát. Soha nem fogom elfelejteni, amikor hosszú idő után egy eseményen megláttam Évát…figyeltem itt a blogon a változását, hogy kaja, sport, szemléletmód…de élőben sokkoló volt. Nem tudok mást mondani, döbbenten néztem. Az összkép mellett leginkább a karja…az ívek, az izmok…Napokig vittem ezt a képet. Irigyeltem. Nem volt rosszindulat benne, csak a csodálat, hogy ilyet lehet. Aztán persze elsodort az életem és a kifogások. Végül egyszer elindult…nem volt elszántság, csak elindult. Azzal kezdtem, hogy lejöttem a tésztáról, kenyérről. Közben bringára pattantam. Na meg benéztem jógára. És a sarkon nyílt egy edzőterem, oda is. Bár soha nem éltem azt, hogy túlsúlyos vagyok, mínusz 13 kilóval kiderült, ez vagyok igazán én. A lány, aki felszalad a hatodikra és nem liheg. 40 évet vártam rá, de megérkezett a mozgás iránti vágy és kialakultak a sportolási szokásaim. Amikor ezt leírom, még mindig mosolygok…igen, én voltam az, aki mindig talál ideológiát arra, miért ne mozduljon meg. Mára beállt az, hogy odafigyelek a szénhidrátra, de megeszek egy-egy szelet pizzát, ha úgy jön ki. Kiderült, hogy a mozgásban szeretem a változatosságot, néha futni jó, máskor súlyokat emelgetni, valamikor pedig köredzésre menni. De a legfontosabb, hogy pár naponta belülről érkezik a hívás, de jó lesz átmozgatni magam. Szerencsés is vagyok, genetikai értelemben is, most, hogy beállt a 20 éves súlyom, nem kell hatalmas erőfeszítéseket tennem, hogy így maradjak, amit pedig beleteszek, azt élvezem. És igen, amikor az idén elmentem bikinit venni , leírhatatlan érzés volt, hogy örömmel tettem. Szeretem, hogy szeretek levetkőzni, szeretek felöltözni, szeretek a bőrömben létezni. Szeretem, hogy ha végig nézek a karomon, látom benne a munkát, az íveket, az izmot, mindazt, amit egyszer csodálattal néztem Éván.

    • Ugyanez. Korábban soha nem volt olyan, hogy elkapjon a gépszíj sportolás terén, életemben most először tapasztalom ezt. Hogy sajogva hiányzik, ha nem jutok le hetente háromszor a kondiba. Kurva jó érzés, és imádom, ahogy egyre többet bírok, egyre többet emelek, hogy kezdenek kirajzolódni rendesen az izmaim, hogy nem fulladok ki, van energiám ésatöbbi.

          • Ez a folyamat tavaly januárra nyúlik vissza, akkor döntöttem el egyik éjjel, hogy ebből elég volt. Nem voltam kövér, de mindenhol fájt, kényelmetlen, sérülékeny és rugalmatlan volt a testem, és nem akartam már negyvenévesen nyögve lehajolni minden apróságért. Ezért másnap reggel felhívtam a közeli hotelt, hogy iziben adják meg a konditermükben dolgozó személyi edző számát. Kétszer találkoztunk, megmutatott egy csomó mindent, aztán belekezdtem. Hol többet voltam lent, hol kevesebbet, volt, hogy négy teljes hónapig felé se néztem a teremnek, építkezés, gyerekek, munka, megvoltak a kifogások. De amikor most év elején újrakezdtem, csodálkozva vettem észre, hogy nemcsak hogy tart a lendület, de egyre erősebben sodor, és most már tényleg imádok lejárni. Megtaláltam a magam ritmusát, meg hogy mit szeretek csinálni, és most tök jó. A világ legnagyobb ötlete, hogy mindenhol tükörfalak vannak, önfeledten csodálom magam súlyzózás közben, hogy milyen geci jól nézek ki, te jó ég!:-) Hihetetlen, milyen gyorsan változást lehet elérni. Egyetlen grammot sem fogytam, a testem mégis hatalmas átformálódáson egy keresztül. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.

        • Három hónapja nemalvósan-nemevősen-szorongósan dolgozom, olyankor vagyok jól (és tudok utána enni és aludni), mikor lenyomtam rolleren 25-30 kilométert. Másnap izom(nemláz)érzet van a karomban, vállamban is végre! És levertem egy huszonéves idegent a lakótelepi pingpongasztalnál, mint vak a poharat! Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, szerintem én.

  5. Én senkinek nem hiszek már, aki kövérként, kvázi “politikai” csoport tagjaként kritizál. Mintha én elnyomnám őt. Mintha én nyomnám el őt, mintha a média, a hamis testkép (!!!), a sok elvárás volna a baj, és nem a saját életmódja, attitűdje, mulasztása, halogatása.

    Ugyanúgy egyetlen net előtt terpeszkedő férjnek sem hiszem el, amikor magyarázza, hogy de a nők is sárkányok, és ő jó fiú. Meg hogy a szex nem úgy van.

    Régen tényleg kerestem a mentségeket mindenkinek: biztos csak érvel, nem számít, ő milyen… de, számít, mert agresszíven önigazolnak és nem tiszta, amit mondanak. neke bizonygatják, hogy ők gondolkodnak, miközben ugyanúgy játszmáznak. És csak kihasználták, hogy nem látszanak, én meg mindig valami értelmes-hiteles-szép testű-sikeres valakit képzelek. Bírált itt a blogos motivációs tevékenységgel kapcsolatban félbe-szerbe (se) lefogyott, alapmozgásokra sem képes nő, mertbezzegő… Ebből elég volt, én többet nem vagyok balek. Megkérhet, hogy neki, vele ne mondjak valamit, mert rosszul esik (nem szoktam amúgy).

    A többit arról, hogy mi a blogos beszédmód lényege és célja, miért nem személyesen olvasandó, ellenben intellektuálisan, és miért butaság személyesen fogadni meg visszavágni miatta, fent, a poszt bevezetőjében elég alaposan leírtam.

    • Biztos lehetek benne, hogy olvassátok:
      Nyilván volt, aki utánanézett az irigy és kudarcos, másokat megtámadó Gerle Évának. Ha érdeke, akkor utál. Szerintem magáért beszél a kontent.
      Zsuzska álláspontja, állításai, “ügye” nem valami ártalmatlan másik vélemény, egy szín a palettán.
      Zsuzska szépen bebújik a testszégyenítés tilalma mögé, amögé, hogy a kövéreket nem akarja senki szembesíteni a valósággal. Mindenkit megnyugtatnék: nem mondják, de az állapototokat még sokkal szomorúbbnak tartják, mint hiszitek. Aki megteszi, arra rámondják, hogy testszégyenítő, és ő okozza a bajaikat.
      Nem. A bajaidat az állapotod okozza.
      És senkinek az élete nem javul meg ebben a nagy kíméletben. Persze, hogy engem utálnak, persze, hogy nem érdekük érteni, hiszen én kimondtam, néven neveztem a problémát.
      Nem, nem tisztességes dolog úgy felfuttani egy vállalkozást, hogy emberek nyomorára, segélykiáltására bazírozik, saját tartalma nincs vagy üzleties, minősíthetetlen giccs, mások megcsinált, profi dolgait veszi át, és iszonyú felszínes az egész.
      Ebben semmi meló nincs, a testében sincs, a szexiskedés meg döbbenet: azt mondjátok, leszarjátok az elvárásokat. Ember nem csücsörít annyit, mint pont Zsuzska. Ami mondandója a kövéreknek van, az jól hangzó mákonyos önvigasztalás, és az oda kommentelők iszonyúan szomorúnak és elakadtnak tűnnek.
      Gondolom, néhányan idetaláltatok. Azt üzenem nektek, hogy VAN MEGOLDÁS. Kemény, felnevelő, szembenézős, és elkezdeni csak akkor fogod, ha valamiért eljön a pillanat, és már tűrhetetlennek érzed azt az állapotod. A nyavalygás, a mások hibáztatása, az “önelfogadás” nem vezet sehova. Úgy akarsz élni, hogy a toleránsak jóindulatára számítasz? Hogy hadakozol, hibáztatsz? Mindenki sajnál. Így akarsz élni? Eltelik az életed. A body positive ebben a formában egy hatalmas hazugság!
      Nem kell egyetértened, de én ezt gondolom. És én tudom, milyen felállni.
      Magát szépnek beállítani, példaképpé avatni, miközben ő is csak nagy melóval és optikai trükközéssel néz ki úgy, ahogy, és még igen fiatal is ehhez a kinézethez. Egyszerűen átverés ezt hepinesznek előadni.
      “Liptay Margit” meg igen érdekes, ahogy mindig ott terem, ahol én írok valamit, és mószerol, megpróbál szerencsétlen bukott valakinek beállítani, ezt több éve csinálja, de valahogy nem jön be, pedig én olyasmivel küzdöttem meg és küzdök naponta, amivel nagyon kevesen.
      Nem is az, hogy simán hazudozik és projektál. Engem nem zavarnak a sikeresebbek, engem a hazugság zavar. Ha leírom a véleményem, az nem támadás, csak egy vélemény. Tudom, hogy hat és veszélyesnek tartják, amit mondok, utálnak is érte, egy a gond vele, hogy igaz, de legalábbis megfontolandó.
      Nem nagyon beszélek mások testéről, kis önhazugságaikról, de a mechanizmusról, az önátverés jelenségéről sokat írtam, és fogok is, és radikálisabbakat is.
      Inkább az az érdekes, hogyan lát egyáltalán. Hiszen a sorozatos zaklatása után én őt sok hónapja letiltottam. Honnan lát, hogy csinálja? És miért?
      Semmit nem tudunk róla, és ott ólálkodik a Gumiszobán is, ugyanebben a stílben vagyok neki mániákus témája. Ha van egy valós ismerőse, szívesen csevegnék vele, de nincs. Engem nem ver át. Figyel, több profilról, és időmilliomos.
      És ez a derék “Luca” se véletlenül provokálgatott itt, az ottaniak felemlegetésével, orrom alá tolásával. Mondjuk az első kommentednél szűrőre tettelek, valami már akkor is gyanús volt ebben a nagy bratyizós hangban, később meg jött a számonkéregetés.
      Itt is leszögezem: én nemigen léptem fel a body positive mellett és a testszégyenítés ellen soha (legalábbis az ellen, amit öncsalóék annak neveznek), engem viszont számtalanszor gyaláztak durva, lejárató, megszégyenítő, tényeket nem fedő szavakkal a testem részletei miatt (ürügyén) névtelenek. Én negyvenegy múltam, ez biztos látszik, mindenesetre megtettem a magamét az egészségemért, szigorú lettem, nem maszatolok, és utálom látni a lustaságot meg a nyafogást.

  6. Luca, most látom csak, a pénztémára eléggé rárepültél. 🙂 Sunyi provokátor vagy, nézegetsz, próbálkozol, de hát ismerjük már ezt.

    Nem fogsz belőlem sem számokat, sem érveket kiszedni. Én tudatosan csinálom így: nincs áru, nincs hajszolt, lájkvadász szimpátia. Kontent van, független és gondolkodós, én találom ki és alkotom meg az összeset, a rendezvényeim elnevezésén és üzenetét, stílusát, a képeket, mindent. Én nem veszem át a trendi instagramos cuccokat. Van még valódi, megélt élet és abból fakadó gondolatok. És stabil, csendesen támogató olvasótábor, akik nem szerepelni meg basztatni vágynak.

    Természetesen nincs értelme összehasonlítani egy óriáscégek által reklámfelületként pénzelt, nyereményjátékokat hirdető tizensokezres oldal működtetőjének bevételét egy független, intellektuális szabadúszó bloggerével. A Vacsoracsatát is, vagy mi megy most, sokkal többen nézik, mint ahányaknak kedvük van mondjuk Örknyt újraolvasni. És? Ettől még engem az irodalom meg a kultúra rdekel, és azok a célcsoportom, akiket szintén. Annyiszor beleállhattam volna valami kicsit lapos, közhelyes, divatos trendbe. Az élén. És hülyére kereshetném magam mások átrázásával.

    Az ő olvasóinak motivációját, igényeit, műveltségét és igényességét sem értelmes összevetni az enyéimével. Nekik rendben van, hogy reklámfelületek. Itt kicsit más a lényeg. De hát ezt jól tudod.

    Én sose csináltam, próbáltam ilyet, én ezt erkölcstelennek tartom, szóval nem az van, hogy nekem nem jött össze az együttműködés a Rowentával. De az fura, hogy neked rendben van a nő. Megmondjam, miért van rendben? Mindenki rendben van, aki ellenem szegezhető. Akivel basztathatsz.

    Mert ezt a témát be lehet úgy állítani, hogy én, aki csak leírtam, hogy ez miért nem okés, BÁNTOTTAM őt SZEGÉNYT (pedig milyen rendben van…), hogy én KÖTEKSZEM, mert IRIGY és KUDARCOS vagyok. És te ezt itt is, ott is KERESTED és PROVOKÁLTAD. Jössz utánam, és manipulálsz.

    Vidd a híreket, puffogjatok, teljen csak az életetek…

  7. Erről a trendről beszélek. Huszonévesen ilyen idő- és meló- és pénzigényes trükkök, hogy SZÉPNEK tűnjön. És ez egy modellkinézetű lány.
    És képzeld el, amikor nem kell látszatot kelteni.

  8. És ez egy tök másik kultúra. Sokkal jólétibb, fogyasztóbb, öntudatosabb. Nagyon más ez itthon. És háromból két nő kövér ott.

    Ez a videó és irány nekem pl. tetszik: a merev szabályt felrúgja, próbálgat, átgondol, van, amit elvet, derűs, közösségi. Egyáltalán nem hiszem, hogy rejtőzzenek el meg szégyelljék magukat zsákruhában, inkább kíváncsivá tesznek: jé, ilyen van? És igen, legyen elérhető nekik a rájuk jó ruha ugyanúgy. Én csak azt mondom: nem társadalom, a felszínesen ítélők a hibásak abban, ha szarul érzik magukat.

      • A vidám, pozitív plus size body acceptance kifejlett formája ezt tudja kínálni azoknak a nőknek, akik kövérek, látják, hogy ez így marad, és nem is szakítottak a látszatkeltős, feljavítós, testet bruttósító szépségelvárásokkal.

        Nekem a ruhapróbások okésak, ahogy magukról beszélnek. A szelfizés-hasleszorítás-combkenegetés nagyon riasztó.

        • Nem látom, hol van az “acceptance”, amikor kényelmetlen hasleszorító készülékekbe gyömöszöli magát, hogy vékonyabbnak tűnjön, és ezt “lifehack”-ként hirdeti is. Vagy amikor új, vékonyabb arcot sminkel magának. Vagy a hanyattfekvős-cipzárfelhúzós trükk? Miért cél az, hogy az egyébként is terhelt testet tovább nyomorítsa? Ér ennyit? Miért jobb és könnyebb ezekhez fordulni, mint mondjuk rendszeresen mozogni?

          Ha már fat acceptance, akkor fogadjuk el teljesen, legyen kényelmes és mérethelyes a ruha, érezze tényleg jól magát benne. Ne így…

          • nem tudom, hogy a szétfolyó háj kényelmesebb-e, mintha összetartja valami, nincs tapasztalatom. a rendsezres mozgásos kommented viszont eléggé shamingszerű, a mozgás önmagában nem fog lefogyasztani senkit (ha szét van cseszve az anyagcseréd, akkor nem lesz energiád mozogni, plusz ennyire kövér embereknek kb az óvatos súlyzós edzésen kívül kb minden csak arra lenne jó, hogy szétcsessze az ízületeit), a táplálkozás fontossága (ill. hogy mitől hízunk, mert nem arról van szó, hogy túl sokat eszünk) meg nem evidens. amerikában a low-fat mindenféle hazájában meg főleg nem.

            • Sajnálom, ha annak tűnt, egyáltalán nem volt bennem ilyen szándék. Én is hasonló állapotból indultam évekkel ezelőtt, magamon érzem a különbséget. Az étkezés-mozgás témakörben igazad van, nem mindegy az anyagcsere, de szerintem nagyon kevés az a helyzet, ahol végképp nem lehet semmit tenni (bármilyen icipici is legyen az a lépés akár sport/táplálkozás/attitűd terén).

              • picit volt csak olyan. én sem azt mondom, hogy ne lehetne tenni, sőt, de pont az ilyen típusú konyhaegészségtudatosság, hogy „kevesebbet kéne enni” meg „rendszeresenmozogni” az tökre félrevisz (legalábbis egy jó részénél az embereknek), ami miatt belekezdenek aztán nem látják az eredményt, nem érzik magukat jobban, nem fenntartható, aztán végül hagyják az egészet.

                • D. nem ezt tolta, amit konyhatanácsadásnak nevetzett, hanem megélte azt is, meg a mostani hosszútávfurtását is. Ne játsszunk álfeminista meg álelvi rajtakapósat, kiborító. Nem vagyunk felelősek másokért, nem azért vagyunk meg beszélgetünk, hogy megoldjuk a problémáikat, tanácsokat adjunk. Ez mint elvárás veszélyes csúsztatás. Attól még lehet véleménye kinek-kinek mások stratégiáiról.

                  A megúszós-mantrás-beletörődős úttól senki nem lesz lényegileg jobban. Morfiumnak jó.

                  De tetszetős képeket lájkolni a facebookon, meg közösség tagjának érezni magát, meg öntudatot építeni és “leszarom”, “én is érek valamit” szövegekkel ellenni, meg divatos XXXL-es ruhákat nézegetni, jogokat követelni, az egészet valami vidám alterverziónak felfogni mindenestre könnyebb, mint az a rettenetes korábbi közérzet, a kudarcok, az erőlködés, a korlátok megtapasztalása. Mint szembenézni, nevén nevezni a bajt, az okokat, és bejárni az utat, és nem törődni azzal, ki mit mond. Valami erős lökés kell hozzá.

                  És belevágni, utat keresni, majd szembesülni a helyre nem hozhatóval, a hasbőrrel, a többé nem telt mellel, az se vidám.

                • megpróbáltam megfogalmazni, hogy mi zavart, hogy tompítsa az élét annak, amit mondtam (eleve a shaming nem volt jó szó oda, mert nem igazán azt fedi le, aminek érzem, meg ilyen rendszabályozószó-jellege van), mert nem bántani akartam senkit, nem feltételeztem, hogy direkt mondta eleve, és nem akartam h úgy tűnjön. de ha még mindig így jött le, vagy még jobban, azért bocsánat.

              • De annyit próbálta. Rászállt a reményipar, ilyen-olyan szer, tabletta, shake, edzésmegúszós módszer. A Power Plate meg a Speed Fitness is az. És elege van. És most megnyugodna végre, és öntudatos szeretne lenni, vidám. Olyan, akinek sikerül, ha nem ez, akkor más, és vannak sorstársai, akikkel elhatárolódhat és elvi meg jó embernek élheti meg magát. Olyan, aki nem vall kudarcot, és nem csak másokat figyel messziről, sóvárogva, miközben gyűlöli a hasát, combját. Olyan, aki válthat, máshogy nézhet magára, és nem önmagát érzi ellenségnek, hanem valaki mást. Olyan, aki jó és szerethető úgy, ahogy van.

                Az emberi szem és tudat könnyen alkalmazkodik a szokásoshoz. Amit a tükörben látsz, vagy amit magad körül, az normálissá válik. Az öröm, a jó közérzet meg… talán nem is létezik.

              • Amúgy meg nem mások akarják, hogy az elhízottak lefogyjanak, hanem a testük, az életük, és legfeljebb közvetve a szeretteik. Duma, ilyen magyarázat, olyan kampány, amolyan fürdőruha mindenhol. A felelősséget, az erőfeszítést, az egyenességet nem látom.

            • Igen, az enyhe hastáji nyomás, a kisebb térfogat mozgás közben is, látványként meg előnyösebb.

              Én nem érzem shamingnek, amit Dorombolós írt, többen fogytunk sok-sok, nagyon sok sporttal. Az anyagcserét az izom aránya pörgeti, nem csak a mozgás közben égetett kalóriáról van szó, ajánlható továbbá a séta, az úszás és mindenféle tornák is. Tíz meg huszonöt kilóval korábban ezek a folyamatok aktívabb életmóddal megállíthatók lettek volna, de nem csak az egyénnek nem megy, Amerikában arról is szó van, hogy a rendszer nem ezt akarja, hanem passzív, kövér, illúziókkal vigasztalható, függőségekbe ragadt fogyasztókat, akiknek az újféle és egyre többproblémájára majd új válaszokat kínál.

              Az emberek többsége egyszerűen nem szeret mozogni, nem érzi, nem élvezi, és nem is fogja soha megszeretni, csak ha fegyelmezett, akkor végigcsinálja.

              Hiába nem akarom a személyt vagy a csoportot shamingelni, a jelenségről ezt gondolom, és nagyon elegem van abból, hogy magyarázkodni meg óvatoskodni kell, miközben ők bebújnak a tabu mögé, és furmányosan, de nagyon is fikáznak másokat, belemagyarázzák, hogy én csak áltatom magam, nem is élvezem. (De jól kibasztam velük, 74 kiló vagyok, velem nem lehet izélni, hogy vékonyságmánia.)

            • Mau, tapasztalatból mondom, a szétfolyó háj rettentően zavaró. Pl amikor én nekiduráltam magam 82 kilósan a budai hegyeknek, bizony jól jött az az összetartó sportcucc, mert nagyon levesz az ember energiaszintjéből fizikailag és mentálisan is, amikor mindenfelé rezeg menet közben…

          • A testük nekik sem statikus. Szűk, passzentos nadrágot akarnak, az a trendi, meg nem rejtegeti a formáit, viszont ezeket egyre-másra kihízza. A spirál mélyül, durvul.

            Én is kiborultam tőle. És sokkal többre becsülöm azt, aki úgy hordja, hogy nem manipulálja így. Nem azt gondolom, hogy legyen ez a büntetése, hanem hogy ő tényleg nemet mondott az elvárásra, és vállalja a testét.

            • Na pont ez nekem is az egyik nagy bajom ezzel a trenddel: nehogy azt merd mondani vagy akár gondolni, hogy ez nem szép. A világ legnagyobb önámítása ez a mindenki gyönyörű meg csodaszép. Lófaszt. A múltkor villogott valamelyik oldalon egy durván elhízott nő a csupa izom pasija mellett, hogy az ő emberének ő így gyönyörű. Én meg arra gondoltam, micsoda önző szemétláda az, aki azt duruzsolja a másik fülébe (miközben ő maga izmos és egészséges), hogy legyél csak kövér drágám, nekem így tetszel, azt meg leszarom, hogy 45 évesen cukorbeteg leszel, 50 évesen meg tanulhatsz újra járni meg beszélni a stroke után.

              • “nehogy azt merd mondani vagy akár gondolni, hogy ez nem szép” Gondolni bármit gondolhatsz, mondani csak akkor lehet, ha kérdezik. Ha őszinte akarsz lenni mert úgy gondolod az építőbb vagy mert nem akarsz udvariaskodni, akkor a kérdésre lehet az a válasz, hogy itt valami nem stimmel. Ha viszont nem kérdezik, mégis mondod, az már testszégyenítés. Ez persze fordítva is igaz, ő se mondja azt, hogy te túl sovány, túl izmos vagy. Bár gyakran ez csak ellenreakció. Főleg, amikor valamilyen konfliktus ürügyén jön elő a másik teste, ott általában a bántás a cél. Én vagyok annyira szigorú, hogy szerintem még a látványos szájhúzás, döbbent arc is a testszégyenítés része. Mert mondjuk egy súlyosan mozgássérült, torz testű embernél odafigyelünk arra, hogy ne látszódjon a döbbenet.
                Én egyébként sosem voltam annyira túlsúlyos, hogy az megdöbbenést keltsen, nem is nagyon szóltak, illetve csak óvatosan. Most, hogy lement 15 kiló látom csak, mennyire szarul néztem ki mondjuk 2 éve. De most meg hiú lettem, és az is zavar nagyon, amit most látok a tükörben, még le kéne mennie 10 kilónak, haragszom magamra, amiért elakadtam. És vettem leszorítós fehérneműt (bár szerintem szart sem ér). Most nekem nem hiányozna az, hogy valaki a képembe mondja, “nem vagy szép”. Az ellenkezőjét sem mondják, ez elég az objektivitáshoz. De ha nincs számottevő különbség a visszajelzések terén 15 kilóval könnyebben, akkor mi motiváljon? Jó, tudom, az egészség, meg a bizonyítás önmagamnak, az motiválhatna, de én úgy érzem, hogy mindennap kényszer alatt vagyok, nyomasztó stressz, fogyni KELL, meg továbbtanulni, munkátkeresni, önmegvalósítani KELL, gyorsan-gyorsan, mindjárt 40 vagyok, közben anyának is lenni, a depiből lehetőleg gyógyszer nélkül kijönni, stb. Nagyon vonzó, hívogató, simogató tud lenni a “te így is jó vagy” mondat. Bevallom, néha kicsit irigylem a világító piros topban a kibuggyanó hájuk fölött boldogan mosolygó széplányokat. Ha 20 éves lennék, simán bedőlnék nekik. ert valóban könnyebb út, mint a teljes életmódváltás.

                • Olyan kár, hogy az említett szigorúság a világra vonatkozik, és nem magadra. Derűs szigorúság, úgy mondanám. És nem a világban keresni az okokat, a gondot. Én itt frusztrációt látok. Bajod van magaddal, gyötröd magad, hogy miért nem teszel meg dolgokat, és azt hiszed, mások is így néznek rád. Pedig nem biztos. Valószínű, hogy a saját elakadtságukkal foglalkoznak.
                  Igenis mondják, hogy túl izmos, meg minek ez. Fintorként, furcsálkodásként, a normálisság biztos tudatában. Vagy kielemzi, hogy nekem hol a hibám. Nekem jó, így szabad préda vagyok a vicces elemezgetésre. Őt meg védi a tabuja… hogy ő kövér, és ő nem tehet róla. Vagy elkezd célzatosan elméletieskedni, hogy “miért nem egészséges a testépítés”.
                  Nekem érthetetlen, afféle megelőlegezett vád, hogy a képedbe mondják, hogy nem vagy szép. Mondják? Hiszen írod, hogy te látod magad csúnyának. Ez a te önvádad.
                  Nem mondja senki. Aki igen, az játszmázik, bántani akar, kontrollál, és az egy másik sztori, ahogy írod is.
                  A nagyon szépeket, a feltűnőeket, a furákat, a nagyon kövéreket mind megnézik. Ez mind döbbent arc. És mind a lényegi emberi kapcsolódás útjába áll, nem látnak át a külsőn – a “szépek” esetében sem. A szépek sem üthetők. Van, hogy a kontrollmániás, magát szépnek-jónak tartó illető meglát engem, és bosszút áll. Hogy nehogy azt higgyem. Itt ő definiál. S míg én nem mondom, sőt, pont hogy dicsérem (belemegyek a pozitív énképébe, legyen), kielemzi a hibáimat. És legyek elegáns. Miközben ő nem dolgozik a testén, se keményen, se sehogy, ő “szeret enni”. Ha én ezt még egyszer meghallom… úristen.
                  A konfliktus oka lehet az is, hogy a másik halogatása, kifogáskeresése, énkép-feljavítása rohadtul idegesítő. Közelről nézni. Ezekből ered a le nem fogyás is. Sokakon láttam, és magam is éltem, hogy “boldogtalan vagyok, szenvedek, de én legalább értékes vagyok”, afféle csiszolatlan gyémánt. És nem csinálja, amit kitűzött, amire vágyik. Utólag úgy látom, valami szeretetteli, de igen erős figyelmeztetés nem ártott volna. Ne a testemet, ne a személyes dolgaimat, de mondjuk az attitűdömet, stratégiáimat.
                  Miközben senki ne rendőrködjön, azt vettem észre, hogy ha senki nem mond (jelez) semmit, akkor sokan tényleg azt hiszik, hogy ők is pont úgy rendben vannak, vonzók, szépnek látják őket, joguk van stb. Mert annyira speciális, vakfoltos és áttételes az, ahogy a saját testünkre nézünk, meg is szoktuk, lassan lett olyan. Ez nem azt jelenti, hogy bántani meg gúnyolni lehet. Viszont jó lenne, ha mindenki megértené, hogy mindenki, akit érdekel a teste, küzd, dolgozikk, elégedetlen vele. Nekik sem adták. kiskoruktól sportolnak. A legjobban pont a fitneszcsodák meg a modellek gyötrődnek a fejlődésért és a megőrzésért, akik “innen” olyan homogén módon gyönyörűnek tűnnek. Nagyon tanulságos, emberi tapasztalat az ő gyötrelmeiket megfigyelni, de azt is, hogy smink nélkül, szezonon kívül már nem olyanok.

                  Én kiborultam az FandF idei fürdőruhamodelljén. Csinosnak tartott nők jelentős része eü szempontból nem okés, nála is van már cukoranyagcsere-zavar, vagy egyoldalú (koplalós, tablettás) módon tartja magát formában. De elmegy egy vérképre, egy testösszetételmérésre, ott igen érdekes dolgokkal lehet szembesülni. Pedig a női magazinokban azon szokás szörnyülködni, hogy normál testalkatú, egészséges nők gyötrik magukat, hogy irreálisan vékonyak legyenek. Szerintem sokan nem tudják, hogy gond van. A magas izom-alacsony zsír pedig nem rögeszme, hanem az a testfajta, amely mellett a legkisebb eséllyel hízik, betegszik meg valaki.

                  A testtel való foglalkozás akkor KELL és akkor nyomasztó, ha a lelked is elakadt, unott, stresszes, szorongó. És oda-vissza hat a dolog.

                  Az amerikai videók óta gondolom, hogy végül is bármely testre kéne akkor mondani, hogy jó vagy te így. És persze hogy ezt szeretnék: eleve, elemien jónak lenni. De a megtett út, a megküzdött eredmény ennél sokkal építőbb. Nem csak arról van szó, tetszel-e valakinek. Hanem hogy kövérnek lenni gyötrelem. Nem a világ csinálja veled a gyötrelmet, hanem a tested és a mulasztásaid. Kövérnek lenni, nassolni stb. stressz, amelyben megkeseredik, elromlik az ember. A másik, hogy lehetsz jó valakinek, de eü következmények mindig vannak, 35 fölött meg hajaj. Ezért most már azt képviselem: ne bonyolítsd, magyarázd, hanem csapassad.

                • Pedig ráérsz.
                  A legnagyobb segítság ezt felismerni, hogy nem határ a következő szülinap.
                  Ez az őszinte a felismerés nem tesz komfortossá semmilyen helyzetet, mert azt is jelenti, hogy nem csak addig kell valamit megcsinálni, megoldani, hanem utána is.
                  Tehát a fogyás nem az idei szezonnak szól, a jó iskola vagy állás sem csak a jelenlegi pénztelenséget elkerülendő fontos, és nem is lesz meg az áhított magazin-élet, ha odáig eljutunk. Hogy onnan már csak a hátradőlés. Mert ez a hátradőlés-igény ám a nyomasztó valójában, nem a szülinap. Én így tapasztaltam.
                  Szerintem ennyi mindent nem KELL egyszerre Sophia. Önmegvalósítani mindig lehet, az nem kor függvénye, hanem elhívásé, amikor rádtalál valami. Ha mégis korfüggő, akkor Lobster vonatkozó posztját gondolnám ideillőnek.
                  Anya így is, úgy is vagy, ha kell, ha nem 🙂
                  Fogyni meg fogysz már eleve, hát az se kell, hanem van.
                  Én örvendek neked.

                • Soha senkinek semmiről nem mondok kéretlenül véleményt, erre igyekszem nagyon figyelni. De ha valaki megkérdi a véleményem bármiről, azt mondom, amit tényleg gondolok. Nyilván nem vágom senkinek az arcába, hogy ronda dagadt vagy, de nem mondom azt sem, hogy szerintem rendben van, hogy van rajtad húsz kiló felesleg. Még egyszer hangsúlyozom: ha megkérdezik a véleményem. Ha ő kérdezte, aztán megsértődik, az már nem az én bajom.

                • Frusztráció van igen, meg elakadás, nem csak testi fronton. Kényszerevő vagyok még mindig (ez szerintem egy függőség, ami marad, csak abszcinensé válhatok, vagy valami komoly pszichés fordulat jönne, amiben már egyre nehezebben hiszek), ezért büntetés alapú a fogyókúrám. Zabálásrohamok után koplalás, ájulásokkal és idegrohamokkal (hogy meglegyen az átlag kalória), illetve nem feküdhetek nyugodtan le addig, míg fél órát nem tornáztam. Én már szeretném, ha vége lenne, de még le kell adnom 10 kilót. És persze tudom, hogy utána se lesz vége.. Talán majd átesek egy holdponton, és akkor jobb lesz.
                  Én alapvetően neked adok igazat, de van olyan élethelyzet, amiben vonzóbb a plus size aktivizmus. De nem hordanék szivesen bikinit, idén még biztos nem. Mondjuk ennél komolyabb frusztrációim is vannak.
                  Pikareszk: köszönöm, legyen neked igazad. 🙂 Bár ahogy telig az idő, egyre nehezebb elhinni, hogy még jöhet valami. Főleg, hogy leginkább rajtam múlik.

    • Nem gondolhat butaságot a többség (már amennyiben többség) csak azért, hogy a kisebbség (már amennyiben kisebbség) jobban érezze magát. Nem lehet elvárás a hülyülés mások lelki kényelme érdekében, ami egyébként nem is valósulhat meg, mert a kövérség törvényszerű velejárója a betegség. Azt pedig lelki kényelemmel viselni elég nagy önbecsapás, vagy ha mégis megvalósul, eleve nem a külső nyomást kellett legyőzni hozzá.

  9. Túlevés témában most ezt a blogot találtam…hát, nagyon durva. http://ducinyuszika.blog.hu/
    Nekem 15 évesen volt egy zabálós korszakom, és nagyon átjön az az elkeseredett függés, amiről a blogger ír.
    Pedig messze nem ilyen rossz a helyzet, mint a blogírónak, és a pszicháter gyorsan helyrerázta az agyamat, hálistennek.
    Remélem nem gáz ilyet linkelni.

    • Tele van vele a média, mindenhol az egekbe magasztalják, cikkei számát, úttörő voltát, rangjátm “fejedelem” mesterét emlegetik, és sose, alma, sült hús van a képeken, hanem a maestro maga innen, onnan, ülve, Gellért-heggyel a háttérben.
      “Ha túlsúlyos lenne, a fogyókúrák közül melyiket választaná?” Ez nagyon vicces, bájos alákérdezés. A pocakja rálóg a övére…

      Kemény brandépítés zajlik. Egyre nyilvánvalóbban Szendi ellenfele.

      • Hehe…en is a pocakjat vettem eszre, az is amolyan puha. Korabban egyetlen cikkel sem talalkoztam tole. Az tunt fel, hogy alig adott igazan egyenes valaszt jo nehany kerdesre. Eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen foglalkozas….

      • Amikor megláttam, hogy “pszichogasztrológus”, abban reménykedtem, hogy a kényszerevéssel és egyéb evészavarokkal foglalkozik (én az orthorexiát nem venném ide, az csak akkor probléma, ha valaki személyesen -vagy mondjuk a közvetlen környezete, de az már játszmázás-gyanúsabb,- kér segítséget, mert úgy érzi, hogy a fejére nőttek a dolgok, minden más kívülről jött diagnosztika, ítélkezés), ehhez képest tényleg inkább marketing van a dolog mögött. Jó, hát akkor legyen ilyen is, de a kényszerevés pszichológiájával való foglalkozás nagyobb űr. És társadalmilag fontosabb. Mondjuk önsegítő csoport formájában már müködik valamennyire a segítség, van klub az Anonim Alkoholisták mintájára kényszerevőknek is, én hezitáltam rajta, de helyette egy másik klubbot választottam, mert a pszichés problémáim összetettebbek. Viszont “hivatalos” úton nehéz segítséget találni. Amikor a saját pszichiáteremnek említettem, hogy evés rohamaim vannak megint, ez volt a válasza: ne egyen! Hmm, ilyenkor azért elgondolkozom, hogy ehhez tényleg kellett 6 év egyetem? De lehet, hogy ilyen egyszerű a válasz…

    • Az interjú eleje elég érdekes volt, de aztán kibújt a szög a zsákból, az élelmiszeriparnak piackutatási szolgáltatásokat kínáló marketinges a fickó, nem az egészséges táplálkozást akarja népszerűsíteni, hanem eladhatóbbá tenni bármit, amiért megfizetik. ” Kidolgoztunk egy olyan online imázs-vizsgáló eljárást, ami az érzelmek, az ismeretek és a viselkedés dimenzióit tárja fel. A különféle márkák és termékek adatait – eltérően más piackutatásokhoz – össze tudjuk hasonlítani, meg tudjuk mondani a termék komparatív piaci pozícióját, és azt az aspektust, amivel vonzóbbá tehető, ahol piaci űrt és fogyasztókat találhat egy termék. Ráadásul napra készen tudjuk jelezni, ha egy márka imázsa – bármilyen oknál fogva – változik, így azonnali beavatkozást igényel. Nagyon fontos, hogy az egyes vásárlói szegmensek percepciója eltér, így személyes szinten definiálható a szükséges üzenet.” Szóval innen értelmezendő az is, amit az “egészségmániásokról” ír, ő nyilván lelkiismeretfurdalás nélkül dolgozna a Fornettinek vagy a gumicukorgyártóknak is, a cikk elején emlegetett marketinges manipulátorok közé állt be, és bármiféle “korlátozó diéta” felvállalása a potenciális megrendelői körét szùkítené.

    • NE fogadd el. Ha elfogadod, “már”, végleg (?), akkor olyan életed lesz, aminél lehet és legyen is jobb. Sokkal jobb, és én állítom, hogy nem is nehéz az a sokkal jobb. Hamis dilemma az, hogy vagy gyötröd magad, vagy elfogadod, hogy “ilyen vagy”, mert nem _ilyen vagy_, hanem _ilyen lettél_ az önpusztítás és oda nem figyelés következtében. Hazugságok vannak és ezek módszeresek, nem véletlenek. Nem félreértés, hanem gerjesztett, sok tényezős, de világos folyamat az, hogy leszélsőségesezik azt, aki salátát eszik, edz stb. Onnan persze annak tűnik. Megvalósíthatatlannak, túlzónak, korlátozónak. De milyen az energiaszintje neki? Hogy érzi magát? Milyen lesz tizenöt év múlva az általános egészségi állapota?

      Van harmadik út: lelkileg megerősödve, szembenézve, magadat szeretve, magadért teszel valamit, és közben tovább erősödsz lelkileg. És nincs több halogatás, tompaság, depresszió. A valódi életmódváltás, a belső munka, a határaid türelmes, ismétlődő átlépése, az igazi információkra épített, nem-csodamódszeres, nem-kampányszerű diéta ezt tudja. Nem, nem megvonás, korlátozás, hanem kihajítása mindennek, ami hitvány, és bejárat az igazi élmények világába.

      Zsuzska maga annyira elfogadta, hogy több kilót hízott a tavalyi fürdőruhás képei óta.

      • Fogadd el…? “Tokája mellig ér, s melle hasáig” – ezt a jövőképet is elfogadja? Amikor a bjutiból csak a plus marad. Meg az IR, a visszerek, meg az összes többi. Idézet: Arany János: A lacikonyha. Jó, ott a pecsenyesűtő asszonyság hurkát kanyargat a zsírtóba, de biztos nem hiányzott mellőle a jó puha kenyér 🙂

  10. Visszajelzés: csakazolvassa szabadságon | csak az olvassa — én szóltam

  11. Hátööö, így ne. Ő megcsinálta, de ez túl nagy para és nagyon egészségtelen, ez NEM ÉLETMÓDVÁLTÁS, hogy ugyanazokból a szarokból kevesebbet eszik:
    “ma reggelire ettem egy kis méretű csokis croissant max 200-250 kcal lehet, csak saccolok nem túl pontos de begolyózni sem akarok hogy mi mennyi,mikor hogy……most nem rég ebédeltem,egy öklömnyi mennyiségű rizi-bizi,rántott csirkemell kb. egy tenyérnyi adag és ecetes uborka sali.Ez kb. olyan 500-600 kcal lehet ma még egy joghurt meg egy túró rudi és slussz.De még 4 óra előtt!!! Ja ma kis takarítás lesz,a gyerkőccel reggeli után sétáltunk egy bő órát,ha lehet mi mindig gyalogolunk……mert jobb mint ácsorogni a buszmegállóba meg még fittebb is leszek tőle 🙂
    Este meg lenyomok egy Norbi féle aerob tornát vagy egy kick boxot de ez az utóbbi még új szóval addig kisilabizálom mihez lesz kedvem.Heti 2-3 tornát próbálok beiktatni de ez nem mindig jön össze(kicsit lusta disznócska vagyok).
    Egy a lényeg hogy ne akarjunk azonnal mihamarabb lefogyni rám is évek alatt jöttek a kiló 😦 erről csakis én tehetek,és tudom hogy most ésszel csinálom az életmódváltást és tartós lesz a fogyásom,igaz lehet 1-1.5 vagy 2 évbe is fog tartani de akkor is MEGCSINÁLOM és még 50-60 éves koromba is nem akarok 80 kg-nál több lenni!!!!!
    Még egy jó tanács vagyis inkább meglátás hogy nem szabad kiéheztetni magunkat.Ha én édességre vágyom akkor túrórudit eszem vagy kakaós kekszet……de csak délelőtt max délután 14óráig.És csak egy keveset.Van hogy egész álló nap reggelire túrós sütit ettem ebédre egy somlóit uzsira egy kis sütit megint és másnap 60 dkg-val voltam kevesebb,de akkor azon a naponta csak édesség hogy “kielégítsem magam”.
    Még egy fontos dolog ha nagyon nem akar elindulni a fogyás még 1 hónap múltán sem, akkor irány a háziorvos teljes vérvétel és onnan kiderül mi a baj???Csak el kell mondani a dokinak hogy fogyni szeretnénk és mit javasol……stb. ”

    http://dorottynaploja.blogspot.hu/search/label/M%C3%BAltid%C3%A9z%C3%A9s.%20Fogy%C3%A1som%20%C3%A1llom%C3%A1sai.

    • “…ha nagyon nem akar elindulni a fogyás…” Tapasztalatból tudom, nemhogy így, de még a sütemény és a fagylalt, túrórudi, tészta kikapcsolásával sem lehet fogyni. Legfeljebb nem hízik tovább az ember. Egészségesen enni eleinte nehéz, nem az éhezés miatt, mert lehet enni, csak ne legyen közte liszt, stb. És ez munka: megtervezni, megvenni, feldolgozni a zöldségfélét és a húst, igen, ez fáradságos. A cukormentes édesítő az édes íz állandó felidézésével ezt még jobban megnehezíti, még ha önmagában nem is vált ki “inzulinválaszt”.

  12. “…egyből megjelennek a fitneszfanatikusok, akik habzó szájjal püfölik klaviatúrájukat: egészségtelen!”
    Zsuzska, a fitnesz ( = fittnek lenni) nem őrület, hanem a test alapvető állapota, a megőrzött mozgékonyság, rugalmasság, feszesség. Azért konditeremben meg színes nadrágban csináljuk, és azért a szabadidőnkben, mert az autós-légkondis-tévés-ülőmunkás-iparikaján élő, önkímélő, betegítő életmódunk elszakított a testünk valóságától. Őrületnek is ezért tűnik: külön kell energiát, időt rászánni. Testünk eredeti rendeltetése szerint sziklákon szökellnénk, patakon lépnénk át, futnánk és cipekednénk. Nagyon visszás, ha te teszel pejoratív megjegyzéseket a “fitneszfanatikusokra”, hiszen aki itt önátver, védhetetlen állapotokra büszke merő frusztrációból és mégoly mosolygósan, de sároz másokat, az te vagy, az “aktivista”.

    http://www.nlcafe.hu/oltozkodjunk/20170225/plus-size-mit-jelent/

    A rovat címe: öltözködjünk…

    • “a nő, aki ezeket eléri, hatalmas népszerűségnek örvendhet”
      :DDDDDD
      “Az izmok túlzott mértékű fejlesztése már nem csak a belső szerveket védi, hanem nyomja azokat és ezáltal gátolja azok hatékony működését”
      agyrém

  13. https://mno.hu/velemeny/buszkeseg-es-bikinimeret-2406011

    Valószínűleg engem is beleért Rita.
    Annyi a kommentárom, hogy szerintem nem érdemes a kövérséget emberi jogi alapon, identitásként kezelni, elnyomottság-dimenzióban, és diszkriminációról beszélni. De olyan nagyon a drogot, dohányzást, ivást se. Bezséljünk inkább a szeretteink és a társadalom, meg az egyetlen életünk iránti felelősségről. Joga van, csak attól még probléma. Az is probléma, hogy ártalmatlannak hiszi.
    Az információit kintről szedi az ember, a példákat és történeteket, ennyi a környezet szerepe a témában. De kövérnek lenned _neked_ rossz, és te tehetsz ellene. Kövérnek lenni nem úgy rossz, mint melegnek vagy cigánynak – ezek az idegenkedő közeg diszkriminációja miatt “rosszak”, előbbi viszont projekció: a belső rossz érzések átpakolása vádként a környezetre, és valóban, önmagában rossz közérzetet okoz. Azt nem lehet toleranciával meg jelmondatokkal felszámolni.
    A kövérség nem identitás, hanem szomorú állapot.
    Az a benyomásom, hogy sokan erőből szolidaritanak, mert az az elvárás, akkor jó fej liberálisok és empatikus sisterek, ha kiállnak, miközben a világért nem akarnának túlsúlyt ők se.
    Rita, kedvelt érved vegyes témákban, hogy ki milyen tüntetésre jár, mihez kommentel rohamszerűen. Szerintem nem értelmes nehezményezve észrevételezni ezt: mivel ez nem munka, nem kötelező, mindenki arra fog reagálni, ami ingerli. Az igazi tabuk és a száraz szakmai–elméleti kérdések némaságot váltanak ki, el sem igen olvassák; amiben egyetértünk, azt ritkán helyeseljük hosszú kommentekben. Az éles állítások, a celebszerű, “mindenki ért hozzá” témák, a látványos öncsalás és elfogult érvelés, kinek-kinek az érzékeny pontja viszont megindítja a kommenteket.
    Te azt mondod, máskor milyen empatikusak és igazságkeresők vagyunk, de a kövérségtémában ezt felfüggesztjük. Nekem meg ez a te mozaikdarabkád nem stimmel, ez a részlet tűnik érthetetlennek, nekem is írtad egyszer: a sportolás magánügy. Még feminista, erőt-súlyzót-termet birtokba vevő feministák is mutatják: nem az, hanem mozgalom, értelmes cél, a világ meghódítása, átmerészkedés oda, ami férfiaknak volt fenntartva.
    És ott van mindannyiunk előtt Réka története, nem értem, hogy ez sem figyelmeztetés? Tényleg elkerülhetetlen, tényleg az elfogadás (ön- és környezeti) az, ami hiányzik? Nem, nem elég, ha te magad tartózkodsz a vékonynő-gyalázó mémektől.
    Mintha a píszí kötelező normája lenne a fedezéked, hogy ne legyen szabad kimondani, hogy a kövérség valósága nagyon durva, és nem becsüljük túl az ártalmait: azok is lehetnek rejtett elhízottak és lasan betegedők, akik ránézésre vékonyak.
    Aki kövér, annak nagyon erősen nincs kedves, ereje tenni ellene, és én már rég gyanítom, hogy ez ihleti őket ilyen magyarázatokra.
    A hivatalos szépségeszmény iránt oly kritikus plus size ikonok pedig ugyanúgy manipulálnak, kenik-fenik magukat, rázzák a seggüket, aggályosan vigyáznak a méretükre és heti háromszor edzenek, csak harminc meg ötven kiló túlsúllyal, elszúrt anyagcserével, nehézkesen.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s