Most akkor ki ez a pasi?

Jézusom. Nekem soha nem volt pasim. Most sincs. Én ettől rosszul vagyok.

Sosem volt semmim bosszúból, demonstrációként. Elvem volt, állításaim, életem, és írói (esztétikai, világnézeti) igazságom. Se sportom, se élményem, se ruhám, se netes tevékenységem, semmim nem volt csak azért, hogy na, mit szóltok…? (Szólnak azért.) Retusálok én ki márkajelzést. Nem hashtagekben létezem, meg összedugott fejű facebookfotókon.

Már a szavaitok, szempontjaitok is… viszolygok. Pasi. Fekete-fehér, jó-rossz, helyes-helytelen. Leselkedés, kombinálgatás, és nem ám fejben, hanem kiírod. Magadról vallasz ezzel. Mélyen buta és kispolgári az ítéletetek, pletykás, hőbörgős, primitív, kárörvendő, hazug.

Ugyanakkor értem én. Ha én ülnék egy lakásban álló nap egyedül fórumozgatva, ha nekem lenne nem-gyerekem vagy trauma-gyerekem, ha unnám a kapcsolatomat vagy nem volna, ha a “pasim” a gépre meredne folyton, én kész kaját ennék dobozból, és divatkutyám lenne, a legizgalmasabb esemény meg a rendelésem kézhezvétele, és szépnek tartanám a falemezből készült kertidísz gólyát és törpét… ha siralomvölgy lenne tükörbe nézni, ha nem lenne közöm csillaghoz, sárhoz, fűszálhoz, tágas éghez, irodalomhoz, ha telnének az évek csupa stresszben és unalomban, és nem tudnám rászánni magam semmilyen változásra, lehet, ma már én is ilyen lennék. Elveszíteném a szem, a szív, az elme csillogását, és a mindenség csillogását is.

Valami nagy félreértés van itt a 40+-os, sokat netező nők között. Hogy valaminek a lobogtatása, szavakban megjelenítése, az meg is teremti azt a valamit, elfedezi azt, hogy pont az nincs. És akkor ráprojektálják másokra is a mutogatós kényszert, hogy ő is azért csinálja, és ő is annyira üres. Szerintem ez nem okés, nem vezet sehova, és ciki is.

Élni kéne inkább.

Viszont ki lehet választani azt, ami az életünk tényei közül, a jól működésből, vagy az érdekes, akár ellentmondásos, tanulságos részletei közül – ha szépen, okosan írunk róla, vagy a hozzá tartozó belső munkánkról, érzeteinkről, vagy a kulturális vonatkozásairól –, akkor élmény lesz annak, aki szívvel és ésszel olvassa a posztot, nem vadászni jár ide, nem támadási felületet keres.

Pontosan tudom, mit, miről, hogyan írok, mennyire vonom be a személyes részleteket, mivel jár az, hogy ennyire. Mindennek célja van. Nincs elszólás, és nem tudnak provokálni. Valahol megkapó azért, hogy ennyire furdalja őket a kíváncsiság.

Viszont a Villő nem azért nem mutogatja a magánéletét, mert profi, mert akkor nem háborúzna csitrimód a neten meg tenné magát nevetségessé az ezt utáló britek előtt márkafitogtató hashtagekkel, és főleg nem lobogtatná nagy diadalmasan minden második posztjában pont az én nagy szerelmemet, úgy, hogy akkor, 2014-ben végig mohón figyelte a sztorit. Mutogatni amúgy, ebben egyetértünk, unprofessional egy olyasvalakitől, aki magát sikeres közhivtalnokként és vezetőként prezentálja. Én mondjuk író vagyok, nekem ez a munkám, és én szabad vagyok e téren, megírhatom a szerelmeimet, a személyes indulataimat is, ha úgy döntök.

Azért nem mutogatja, mert gyász.