1. Divat, amelyet a média dobott fel, nem pedig a valóság. Trendtéma, mint a műanyagszemét, a klímaaggodalom vagy a vegánság. Mind érvényes, fontos, hasznos téma. De akinek a seggéhez nőtt az autó, most meg aggódik a Földért és a fókák kihalásáért, azt én nem tudom komolyan venni. Aki ilyen “nárcisztikus” embereket csodált, nem látott bennük kivetnivalót, ilyen anyához volt lojális, most meg hirtelen “megértette, mit tettek vele”, az is elég vicces. Korábban nem zavart titeket?
A csávó, aki a nagy felszínes szakértő, médiaszereplő e sikertémával, így néz ki. Én aztán tudom, hogy a szemkörnyék megroskad, és az nagyon nehéz élmény. De ez itt egy C kategóriás, kiöregedett színész, a fitneszklubok és plasztikai sebészek törzsvendége a nyugati partról, hogy mást ne mondjak. Mit üzen az, aki így áll ki emberek elé?
Van még egypár ilyen híg, önjelölt majom: a rangkórságban és hasi elhízásban szenvedő Forgách Attila az evészavar tortaszeletét hasította ki magának, Hevesi Krisztina félpornós küllemmel a szexuálpszichológia bulvárbirodalmát bitorolja.
2. Megint a nők hibáztatására, az anyák iránti vádasokásra alkalmas a téma. Nők szülték őket! Sic.
A mi kultúrkörünkben ez (a nárcisztikusok előfordulása) egy százalékot jelent, kétharmaduk férfi. Gyorsan tegyük hozzá: ezt a kétharmadnyi férfit viszont nők szülik és nevelik fel, úgyhogy ne tessék nemi alapon elandalodni.
Nem csak az anyák miatt nőellenes a nárcisztikusvád, hanem azért is, mert
a nőknek különösen tilos tudni, mit érnek. Tilos nem átlagosnak lenni, tilos szorongani, énerővel bírni, nem gyötrődni, kiállni, ügyeket képviselni, tiltakozni, örülni, magukat mentegetőzés nélkül megmutatni. Bánki György súlyosan dekontextualizál: nem veszi figyelembe, hogy a férfiak nárcizmusa (és a nők inkább-borderline-sága) hatalmi alapú, a kifele-befele, a nagyképűsködés-szorongás dualizmusa az elsajátított nemi szerepekben és jogosultságokban gyökerezik, engedélyekben és tilalmakban – a patriarchális kultúra terméke.
3. A nárcisztikusvád bújtatott módon a kvalitást (is; főleg) támadja.
Senki, semmilyen eredményt nem ér el soha alkotó munkában, művészi kifejezésben és önbecsülés téren, ha nincs meg benne ez a fajta figyelem- és elismerésvágy, jogosultságérzet, öntudat, belefeledkezés, amire azt mondják, nárcisztikus.
Jellemzően az alacsony önértékelésű, ám harsánykodó, ambíciózus középszerűek csinálják a műsort, bosszúból, mert szeretnének ők is elismerést, alkotó életet, pörgést. Mindig másokkal foglalkoznak, mindig más a hibás, mindig véleményük van, mindig áldozatok, de a melót nem teszik bele a saját fejlődésbe.
…mivel hihetetlen energiát emészt, hogy a grandiozitást, a nagyzásosságot (sic!), a kitűnőséget és a kiemeltséget valahogy fenntartsák és táplálják, ebből következően nagyon sok fájdalmat tudnak okozni a környezetüknek, mert a velük élőket is alárendelik ennek a többnyire rejtett célnak.
A Mester nem említi, hogy léteznek művészek, alkotók, akik nem működhetnek másképp. Ha ezt a parádézást egy tehetségtelen ember csinálja, és blöff az élete, vö. Hjalmar Ekdal A vadkacsából, az szívás, de egyébként mindenki, akiktől szépség, innováció, kultúra, éleslátás, tudás származik, így működik. Más a rangsora, értékrendje, mint a többieknek. És ők a bátrak is. Senki nem állítja, hogy tökéletesek, vagy kellemesek, csak azt, hogy ez nem lehet másképp.
4. És a többiek? Könnyű a nárcisztikusokra mutogatni. A vád érvényes lehetne, ha a többiek, a nem-nárcisztikusok, ama 99 százalék mind jól lennének, elégedettek volnának, jó volna velük élni. De csupa elfojtás, zugfüggőség, letagadott torzulás, trauma, gyávaság van, akárkit nézünk. Hangyaszorgalom, napi robot, önfeladás, igazodás, sémakövetés, szutyok életminőség. Ők is fájdalmat okoznak, ők se tudnak szeretni, ők is megmérgezik a környezetet, ők is mentségeket akarnak és szövegelnek – és még csak nem is nagyszerűek. Anyagi érdek, társfüggőség, lapítás, akár diktatúrába belevihető állampolgári engedelmesség. Mindaz, amiből én nem kérek, és ami ellen én blogolok.
…a nárcisztikusak éppen úgy együttérzést érdemelnek, és sokkal tragikusabb a belső világuk, mint amit kívülről gondolnak róluk. Ez nem jelent felmentést, mert a nárcisztikusak egy része rengeteget bánt másokat. De önmagában is tragikus, ha valaki nem bízik a szeretetben.
Kösz, jól vagyok.
5. A másik pályán a sértődött, elhagyott nők futnak, akik magukat szívesen hitték egy ideig hasonlóan kiválónak, mint a “nárcisztikus” szerelmük, osztoztak a flowban és a fényben, hagyták magukat a csillámló áradásban sodortatni. Haj, de ragyogtak akkor! Majd eljön az ősz, a levelek lehullanak, és akkor már büdös lesz a dolog. Koppannak vagy ejtik őket, nem jönnek be többé a kis húzásaik, de nem tudnak leszakadni sem a csávóról, és akkor rákezdik. Az isten óvjon tőlük.
Nekem elsírták ezt a sztorit többen, és én mindegyikre rászóltam, hogy neked csak nem jött be a játszadozásod, és így állsz bosszút. Negyvenes nők az anyjukra, pasijukra kenik, hogy elakadtak, ők nem tehetnek semmiről. Nem vállalnak felelősséget. Döbbenet.
Velem ugyanezt nők, olvasók csinálták: nem győztek rajongani, majmolni, kegyemet keresni, lájkolni, erőteremet használni, fontoskodni. Aztán meg jajgatnak, elterjesztik, hogy nárcisztikus a blogger, kihasználta őket. De lehullott a hályog! Hirtelen a téma szakértői lesznek, neten célozgatnak, hazudoznak, dőlnek a lájkok. Kiismertek, állítják, miközben csak nem tudtak tovább manipulálni, nem engedtem például, hogy a magánéletemet figyelgessék, kitárgyalják, beleszóljanak, saját bűneiket rámkenjék. Nem jöttek be a számításaik, vagy addigra elvették már mindazt tőlem, ami kellett, és akkor már lehet epét hányni.
És általában is olyanok neveznek engem agresszívnek meg nárcisztikusnak, akikkel én nem szeretnék kapcsolatban lenni, nem is én kerestem a közelüket. Ciki, ha a visszautasítottságodat, az érzelmi vagy netes erőszakodat úgy magyarázod meg, hogy a másik a diktátor, a nárcisztikus, a beképzelt. Nem dolga neked figyelmet adni, téged szeretni, neked segíteni.
Végül hallgassuk meg sztárszerzőnket, G.-t, aki csak úgy, helyből, kávé mellett ilyeneket ír:
Köszönet a két kommentelőnek is, aki a faszfejes facebookposzt alatt elindította bennem a témát. DE MOST MEGYEK FUTNI TÉNYLEG.
csak az olvassa. én szóltam 
Van egy kollegam, akiről tudható volt ez, mióta pedig terápiára jár, ő is tudja magáról. Azóta egy fokkal meg rosszabb is talán, mert egyrészt diadalittas, másrészt azt hiszi meg, hogy a helyzet felismerése az ő fantasztikuma, és hogy megoldás is egyben. Elviselhetetlen hosszútávon.
Ez egy nagyon súlyos személyiségzavar a valódi esetekben, iszonyatos tulajdonságokkal.
KedvelésKedvelés
Igen, a személyiségzavar az. De szerintem nem olvastad el a posztot: nem a nárcisztikus személyiségzavarról van szó, hanem az össznépi lenárcisztikusozás mozgatórugóiról.
Mindig az a kérdés: az “elviselhetetlen” ember akar a te közeledben lenni, vagy te akarsz az ő közelében lenni? Nem azért elviselhetetlen, mert nem kellesz neki, nem szeret téged, nem tetszik a tükörképed, amit rólad mutat? Engem ezért utálnak annyian: kínos a tükörképük, akár róluk beszélek, akár jelenségekről, akár magamról, az életemről vagy épp a gyerekemről.
Az említett sértődött lányokat nem lehetett levakarni a nárcisztikusukról… kissé árulkodó ez. Az elutasítottságból fakadó nárcisztikusvád, kielemezgetés nagyon kínos.
És miért beszélünk mindig mások személyiségéről, problémáiról “mi bezzeg milyen egészségesek vagyunk” módon, és miért alig a sajátunkról?
KedvelésKedvelés
De elolvastam és értelmeztem is, csupán hozzáfűztem azt amit tapasztalok én. Pont azért, mert ez a valódi személyiségzavarra egy példa, nem pedig az össznépi trendre.
Miért akarnék a közelében lenni? Munkatársam, elkerülni sem tudom, bár igyekszem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Értem. A volt (vagy jelen) partner lenárcisztikusozása a gáz.
KedvelésKedvelés
Ja persze, és borzasztóan rosszat tesz a valójaban ezzel a problémával küzdőknek.
KedvelésKedvelés
Akikre azért haragszanak, mert nem is hajlandóak ezt problémának érezni.
KedvelésKedvelik 1 személy
A személyiségzavarok közös vonása igazából, hogy az illető köszöni szépen, jól-rosszul elköszörül valahogy az életben, tehát nem lehetetleníti el az állapota az életvezetést, de a környezet gyakorta szív, mint az állat. Személyiségzavarosok ezért elég ritkán kerülnek terápiába is. Ők lesznek a mindenkivel ellenséges és gyanakvó néni a faluszélen, meg a kisvárosi primadonna, akinek meggyőződése, hogy a Scalaban kellett volna énekelnie, és ennek megfelelően is viselkedik.
KedvelésKedvelés
És egy pillanatra nem merül fel benned, hogy ha valakinek “a környezete szív”, akkor abban a környezet tufasága, csoportdinamikája, merevsége, úgymaradása, intoleranciája is ok lehet? És mindenfajta különbözést, nonkonformizmust, tehetséget durván büntet, ezért mondja rá a célpontra, hogy személyiségzavaros. Aki ettől lehet az is, de a rámondásról beszélek most. Pl. egy diktatúrában, vagy csupa kispolgár között, vagy egy fekete pedagógiával dolgozó oktatási környezetben ellenség lesz a szabadságszerető ember. Nem feltétele a lelki jóllétnek az, hogy mindenkivel/a többséggel/az értetlenekkel jó viszonyt ápoljunk (vö. “szembemegy az autópályán”). A történelem legnagyobb figurái ellenzékiek voltak, lobogó hittel, örök konfliktusokkal, őrültnek tartották őket, Jézustól és Jeanne d’Arctól kezdve Giordano Brunón és Galilein át Maximillian Kolbéig, Martin Luther Kingig és Teréz anyáig.
KedvelésKedvelés
Pikareszknek válaszoltam, és a valódi személyiségzavarokhoz igyekeztem hozzászólni.
KedvelésKedvelés
Igen, értelek. Fenti eset egy konkrétum, ott család, minden ráment, még a lakhatás is, emiatt jött a hirtelen orvoshoz menés, ott meg a nagy felismerés, ami mondom, azóta rontott a helyzeten. De javítani az alapproblémán, no az nem sikerült.
Ugyanakkor, aki eltér, az gyanús. Trendek határozzák meg, minek nevezzük az eltérését. Egy ideig mindenki borderline-osnak volt kikiáltva, vagy annak tartotta magát. Aztán, amikor láttam egy kezelt (ritka, mert borzasztó nehéz detektálni és kezelni is), igazi borderline-os embert, rájöttem, hogy a többség csak hisztis, gyenge jellem és nincs belső tartása, meg ereje.
Már-már viccnek tűnhet, de véletlen egy kezelt bipolárist is ismerek (férfi). Az is pokol.
Szóval nevetséges ezt fűre-fára rámondani, tényleg.
KedvelésKedvelés
Igeeen!!
KedvelésKedvelés
“Az a nehézség a kóros nárcizmusban, hogy rengeteg trükkel – például fensőbbségességgel, izolációval, alkohollal, drogokkal, stb. – el lehet kerülni az érzéseket.”
Én is daccal (fensőbbségességgel) kezelem azt, hogy annyit basztatnak, pótcselekvésnek nevezhetünk bármit, amit gyakran csinálok: a fatlogic olvasgatását, a csetelést, a blogolást, az edzőtermet. Az izoláció is jellemző: inkább elkerülöm az embereket, mert nem kapok jót tőlük, és túl melós adnom és vigyáznom, hogy nehogy félreértsenek, megbántódjanak. Egyedül vagyok, sportolok, írok, színházba megyek, olvasok – és jól vagyok. Azt jelenti: nincs rájuk szükségem, nem fáj. Sokszor próbálkoztam közösségi lény lenni, kampámnyolni, szevrezni, akciózni. Mindig eszeveszett, csoportos gyűlölködés céltáblája lettem, a hordozós egyesülettől a waldorfon a feministáskodáson át a bloggertársak közegéig. És azok az emberek nincsenek jobban és nem is tudnak dolgokat jobban.
” A lélek legmélyét nem szabad átélni, mert ott egy nagyon magányos, elhanyagolt, szégyennel teli gyerek lakik.”
Ki éli meg ezeket szívesen – és a kizárólagos fekete pedagógia évtizedei után kinek nem ezek vannak (változatos okokból) a lelke mélyén? Még a kevés hordalék is fájó, hát még a sok.
KedvelésKedvelés
Nők szülik és nevelik fel – férfiak nemzik, hagyják el, dugják meg nem is ritkán (az apjukra gondolok) és hanyagolják el, maestro.
KedvelésKedvelés
Ez is tipikus “távdiagnosztizálás”, mint sok esetben a pszichopatázás és a szociopatázás.
KedvelésKedvelés
Lényegében nagyon egyetértek: egyik legfontosabb össznépi társasjátékunk a felelősség permanens áthárítása mindenért. (Ez egyébként determinisztikusan következik a tömegdemokráciából, megúszhatatlan.) A másik, ami eszembe jutott, ez az elképesztő távolság a valóságtól, a racionális, kétségbevonhatatlan, “egyrészt-másrészt”-szemlélet által kikezdhetetlen és megközelíthetetlen problémáktól, dédszüleink világától. Attól, amikor a valódi napi szükségletek előteremtése horgonyozza bele az átlagembert a normalitásba.
KedvelésKedvelés
Na, az mondjuk vidám élet lehetett…
KedvelésKedvelés
Az ilyen tipizálgatás, a bulvárpszochológiai cikkek, meg az ezek alapján mások -jellemzően az utált vagy csalódás okozó emberek – boldog beskatulyázása, utólagos elemezgetése engem is bosszant. Ha orvostudományról, klinikai pszichológiáról van szó, a kórképek leírásának és a diagnózis meghatározásának van értelmes célja, a terápia meghatározása. Az ilyen magánéleti puffogásoknak jórészt csak az indulatlevezetés és a pletyka mennyivel menőbbnek, “kultúráltabbnak tűnik azt taglalni, hogy x nárcisztikus, mint azt mondani, hogy szerinted hiú a kinézetére, teljesítményére, nem bírja, ha a tekintélyét megkérdőjelezik, vagy csak a maga érdekét nézi ebben vagy abban, vagy veled milyen érzékeltenül bánt – pedig akkor már ezek tényszerűbb infók lehetnek, és meghagyják azt a lehetőséget, hogy ezeknek a viselkedésmódoknak lehet valami helyzetfüggő jellege, meg nem biztos, hogy eleve megváltoztathatalna kóros dolgok, hanem emberi gyengeségek, amikkel számolni kell, a szörnyülködés nem sokra visz. De amikor valakit így az átlagember beskatulyáz, akkor okoskodva akar szörnyülködni, és ha sikeresen beskatulyáznak valakit, akkot már teljesen normális szokásokat, ártalmatlan egyéni hóbortokat vagy kisebb botlásokat is a nagy diagnózis szimptómáiként lehet kitárgyalni. Amikor meg az exről van szó, akkor ez kb olyan szintű is tud lenni, mint mikor azt adja elő valaki, hogy most jól megtanulta, hogy a Kostól vagy a Skorpiótól óvakodni kell…
KedvelésKedvelés
“De amikor valakit így az átlagember beskatulyáz, akkor okoskodva akar szörnyülködni, és ha sikeresen beskatulyáznak valakit, akkot már teljesen normális szokásokat, ártalmatlan egyéni hóbortokat vagy kisebb botlásokat is a nagy diagnózis szimptómáiként lehet kitárgyalni.”
Elég ha az illető csak valamiben “kilóg”. Férfi a nők között, női egy főleg férfias munkahelyen, többet edz, kevesebbet eszik, nem pletykál.
Máris megvan a “diagnózis”, aztán annyi az illetőnek.
KedvelésKedvelés
Divat? Lehet. A családomban nem egy van. Nekem nem divat. És van az az életkor, amioor nem te döntöd el, akarsz-e a közelében lenni. És ha nő, főleg anya, generációkat nyomoríthat meg. Leszarom a tehetségét, főleg, h sokszor messze nem akkora, mint azt a nárcisztikus gondolja. A kártékonyságuk tény, nem a szürke senkik gonosz, irigy áskálódása.
KedvelésKedvelés
Nem a nárcisztikusok létezése a divat, a bősz nárcisztikusozás a divat.
KedvelésKedvelés
Fortalesa: “De amikor valakit így az átlagember beskatulyáz, akkor okoskodva akar szörnyülködni, és ha sikeresen beskatulyáznak valakit, akkor már teljesen normális szokásokat, ártalmatlan egyéni hóbortokat vagy kisebb botlásokat is a nagy diagnózis szimptómáiként lehet kitárgyalni. Amikor meg az exről van szó, akkor ez kb olyan szintű is tud lenni, mint mikor azt adja elő valaki, hogy most jól megtanulta, hogy a Kostól vagy a Skorpiótól óvakodni kell…”
KedvelésKedvelés
“És van az az életkor, amioor nem te döntöd el, akarsz-e a közelében lenni.”
Hát van. De egyszer vége lett annak is, kiköltöztem, eltartom magam. A terápiát is kifizettem valahogy, hogy ő(k) is kiköltözzenek – végre – a fejemből.
Nehéz néha, de megérte.
KedvelésKedvelés
Hát én úgy vagyok, hogy szétválasztom, mert amiről te írsz, szóval az olyan nárcisztikus, aki a nárcizmusa mellett egy zseni (vagy elképesztő tehetséges, nagyon újat alkot stb), annál engem egyáltalán nem zavar ez a dolog, max nem megyek a közelébe, csak távolról csodálom, amit csinál.
Nyilván a zsenialitás nem menti fel bizonyos dolgok alól a nárcisztikust, és persze ennek a típusnak, akiről írni fogok, szerintem legalább a 90%-a férfi… Szóval ezek azok, akik érzelmileg közben kicsinálnak, verbálisan és gyakran máshogyan is bántalmaznak, és nagyon tipikus bántalmazókká tudnak válni. Ráadásul a férfiaknak ez meg is van engedve. SZóval az ok, hogy mondjuk én nem mennék a közelébe se egy ilyennek, mert felismerem, hogy mi lesz a vége, de sokan ezt az elején nem látják (nők), belesodródnak, aztán mire feleszmélnének, már nem tudnak feleszmélni.
Meg van egy másik típus, aki még csak nem is kirívó tehetség, nem tett le az asztalra semmit, aztán mégis nárcisztikus, és ezzel simán el tudja magát adni zseninek. Jellemzően megint férfiakról beszélek, mert köztük ismerek több ilyet is. Hatalmas arc, elképesztő jó duma a semmire…. Egy barátnőm 30 évig tartott el egy ilyen nárcisztikus “festőzsenit”.
KedvelésKedvelés
Szerintem az általad leírt férfiak többsége nem szenved nárcisztikus személyiségzavarban, hanem G.-t idézve egyszerűen seggfej, aki tudatában van előnyösebb helyzetének és tudatosan vissza is él ezzel a partnerével szemben. Ezèrt több a férfi “nárcisztikus”, aki amúgy jól funkcionál, ha “erősebbel” kerül szembe, nem megy bolond módra a falnak.
KedvelésKedvelés
És nincs személyiségzavara sem, csak nem szereti a körülötte élőket úgy, annyira, hogy az nekik jó legyen. Ezt nagyon sokan csinálják. Mert megtehetik, mert a nő akkor is mellettük marad, mert a hatalom ezt biztosítja nekik, mert unottak, mert nincs fnatáziájuk.
Tehát ez a seggfejség nem egyéni, személyben gyökerező zavar, hanem a struktúrában gyökerezik: hatalom, társadalmi jóváhagyás kérdése.
Abszolút kedvencem a rejtett nácisztikusozás: az első konfliktusnál kiderül, hogy a férfi “rejtett nárcisztikus”, csak mert a nőnek nem tetszik, ahogy viselkedik, nem azt kapja, amit remél.
Van ez az elképzelés, hogy a férfi rajongó, hű, romantikus, egyenlő, kapcsolódni akar. Szerintem túl sok filmet néztek ezek a nők. Még a korrekt, erőfölényével vissza nem élő férfi is ritkaság, a 80 százalék elterpeszkedve éli fel a cselédnek és nevelőnőnek, továbbá ritkás szexpartnernek használt nőt, aki a társa volna. Emellett és főleg “dolgozik”, társkeresőn meg pornón vagy “férfias” hobbival űzi az unalmat, intellektuális, érzelmi igényei nincsenek, a kapcsolatért nem tesz semmit, azt valami kész, eleve működő dolognak veszi, amely őt szolgálja, neki háttér. És ha a nő nem szervezi meg az életet, akkor semmi nincs. Ez viszont nem nárcizmus, ezek a nemi szerepek. Ha elfogadod, akkor a “nárcisztikus” jelen lesz az életedben.
Kicsit más az illúzióink miatt csalódottnak lenni, mint amikor komolyan minket bántanak, vagy tényleg személyiségzavaros az illető.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon sok visszajelzést kapok erre a posztra.
Azon az igényességi, részleteket megkülönböztetni képes, árnyaltsági fokon, amelyet itt évek óta gyakorlunk a “csak az olvassa” nívót megütőkkel, alkotó módon, továbbra is facepalm erre a posztra azt leírni, hogy “de nárcisztikusok igenis léteznek, és ez egy súlyos probléma”.
Pont ez a meghaladott állítás.
A poszt nem a nárcisztikus személyiségzavar vagy vonások létezéséről, ártalmas voltáról szól, hanem arról, hogy mennyire visszaélnek sokan a zsebdiagnózisokkal, mennyire óvatlanul, stigmatizálási céllal használják, milyen igazságtalanul fogják rá bárkire, akinek adósai, akit valaha csodáltak, akivel nem jöttek be a kis húzásaik. “Csak később jöttem rá”, ja, amikor már nem tetszett, hogy nem az van, ami neked jól jönne… amikor dobtak.
Ettől teljesen független téma az, hogy léteznek nárcisztikus emberek, ami szerintem jóval kisebb probléma, mint a médiagenerált hisztéria, például a magukat kínzóan jellegtelennek, szorongónak érző, depressziós, fakó, flowra vágyó, önfeláldozásra hajlamos, nem-nárcisztikus emberek sokkal többen vannak, és sokkal rosszabb nekik is, a környezetüknek is.
És: mit csinálsz az újítókkal, azokkal, akik minden korban tudják, mit akarnak, és tántoríthatatlanok (ráadásul nem magukról, hanem elvekről beszélnek)? Ők mindig feltűnőek, irritálóak. Elgondolkodsz a mondandójukon, vagy rájuk húzol nagy kényelmesen egy ellenséges, kirekesztő diagnózist?
KedvelésKedvelés
View at Medium.com
KedvelésKedvelés
😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Cluster b (narc, border, histrionic, szocio, pszicho) szemelyisegzavarossal hosszutavu parkapcsolatban csak co-dependensek elnek. Co-dependensnek lenni ugyanolyan melysegu problema mint cluster b-nek, csak mas minosegu. A bulvar narc parja igy a bulvar codependens. Kovetve a logikat, meg a pszichologia ajanlasat, a bulvar narcokat ugy lehet elkerulni, hogy kigyogyulunk a bulvar co-dependenciabol.
KedvelésKedvelik 1 személy
Na de ha dobták, ő meg így vesz elégtételt, a diagnózissal?
KedvelésKedvelés
Hat ezert mondom, ez szarkazmus akart lenni, hogy aki narcisztikusokra mutogat az magara is mutogat. Nezd, codependens vagyok es amugy semmit nem teszek azert, hogy ne legyek, csak itt ulok, varom a kovetkezo arcot aki majd szemet lesz velem aztan huppogok. A bulvarpszichologiaban mintha megfeletkeznenek a codepenciarol. Ott valahogy a narcisztikusok mentalisan teljesen korrekt, magas onertekelessel biro embereket szemelnek ki aldozatul. Ez real life nem igy van. En codependens voltam, ismerem a melysegeit. Nem en tehettem rola, hogy az lettem, kesobb meg nem en voltam szemet parkapcsolatban, en csak ott ultem evekig es huppogtem, hogh jajj de szemet, es rettegtem, hogy ez a szemet majd lelep en meg ott maradok osszezarva magammal es akkor majd szembe kell nezni azzal, hogy mennyire szet vagyok csuszva es mar evek ota tudom de meg mindig nem tettem semmit, csak befogott fullel salalazok. A gyerekkori bantalmazasol nem tehet senki, a codependenciarol sem, de hogy felnottkent mihez kezd vele az mar az o felelossege.
KedvelésKedvelik 1 személy
És a Michael Jackson-effektus. Az előnyökre vadászó áldozatiság – és ez az, ami miatt Sárosdi Lilla vagy Weinstein áldozatai teljesen mások, mint a két férfi a “dokumentumfilmben”. Azok a gyerekek és a szüleik kezüket-lábukat törték, hogy ők legyenek a sztár ágyában, magánéletében, ők legyenek a kedvencek, és nem igaz, hogy nem tudták, milyen veszély van. Majd megsértődtek, amikor MJ már nem őket dugta, dobta őket, vagyis, amikor véget ért az áldozatiságuk! Ha dugta, egyáltalán. Nekem ez nem okés.
Nagyon jó, hogy írod: jaj, itt ne maradjak magammal, mert itt a blogon is típustörténet, hogy nagyon szidja valaki a férjet, előadja, hogy ilyen meg olyan, szabadulna tőle, kiadja a személyes részleteket, de ha a férj becsajozik, elköltözik, lelép, akkor meg fel van háborodva, hogy tehet ilyet, az is újabb sérelem. Ki érti ezt? Most kell neked, vagy nem? Ha kell, szeresd, ne beszéld ki, ha nem, hagyd el, vagy örülj, hogy elhagy. Én mindig ezt írtam erre.
Ez a sok savanyú, a másik boldogságára irigy ember, úristen. Akik hónapokig nem néznek egymás szemébe, nem szólnak egymáshoz, nem dugnak, kerülik egymást, ez rendben van, “hullámvölgy”, majd megy a dráma, üvöltve zokognak, jaj, hogy tehet ilyet, amikor lelépne a … szerelmük? Dehogy. A kenyérkereső, ugyebár. A nő, akiről írok, egy kibaszott végzettséget nem szerzett, egy fillért nem keresett bő húsz felnőtt éve alatt, eltartatta magát.
Olyan is van, aki örül neki, ha lelép a férj, de a pénze (minden pénze, nem tartsádíj, gyerek sincs) azért kell. Fúj.
KedvelésKedvelés
Egeszseges onertekelesu emberekre nem vadasznak narciszisztikusok (meg a tobbi). Ha netalantan megis, es meg be is tudjak etetni oket, ami nem valoszinu, de megeshet, akkor is hamar kiderul mi a helyzet es az egeszseges onertekelesu ember rovid tavon kibassza az ilyet. Nem forditva, hogy eszre sem veszi, aztan meg ki is basszak es meg tele is huppogi a vilagot. Irrealis.
KedvelésKedvelés
Meg csak zarojelben hozzateszem, hogy narcisztikus tenyleg nincs sok, a szociopatia sokkal gyakoribb, mert az tanulhato (habar kulonbozik a szuletettol) . A narcisztikus szemelyisegzavarhoz perfekcionista szulo kell (de olyan igazi hardcore, aki vonalzoval uti a kormod ha rosszul kanyaritod az f betu szarat) viszont narcisztikus szulonek codependens gyereke lesz, sokkal kisebb az esely kitermelni. Most en itt szemelyisegzavarrol beszelek, nem azokrol akik sokat szelfiznek vagy hangosan telefonalnak a buszon.
KedvelésKedvelés
Nálunk apámnak vannak nárcisztikus és sértett vonásai, és neki az apja perfekcionista volt. Nálunk semmilyen tekintetben, soha nem volt senki elváró, perfekcionista vagy túlkontrolláló, kivéve a vallási téren, egy darabig. Inkább elhanyagoló.
KedvelésKedvelés
Én meg, aki ugye KÖZTUDOTTAN nárcisztikus vagyok, soha nem vadásztam senkire, mindig ők jöttek, adtak, kezdeményeztek, akartak engem. De csodálatos vagyok, soha ilyet ők még nem láttak, csak az én blogomat olvassa, itt értette meg önmagát – csodálkoztam is. Mikor a parlamenti szélsőjobber képviselő felesége a blog hatására robbant, akkor azért az jó érzés.
Aztán dühösek lettek, már aki. Vagy elmúlt a lobogásuk, vagy emberileg nem egyeztünk (“kiismertek”, haha, ők tényleg azt gondolták, hogy nekem ők, eleve vagy később, szimpatikusak voltak, maradtak? én is csalódtam ám, csak én nem őrjöngtem). Vagy a környezet szólt rájuk durván, hogy én tilos és undorító vagyok (ez a szerelmem sztorija), ők pedig szót fogadtak, sőt, kissé túlzóan írták meg a házi feladatot (hogy engem utálni kell és én vagyok a hibás), a szorgalmit is. Vagy pedig (és ez a leggyakoribb) nemet mondtam rájuk, visszautasítottam a közeledésüket. Vagy csak nem voltak elég izgalmasak, hogy ők legyenek a 472-edik levelezőpartnerem vagy 33. barátom.
Én tehát nemhogy nem vadászom, de nem is kedvelem a szubmisszív, kritikátlan embereket, akik egyébként gyakran súlyosan konfliktuskerülők is: nincs előzmény, a működő kapcsolat közben soha, kérdésre sem jelzik, hogy bajuk volna velem.
Amúgy egy kicsit tényleg azt gondolom, hogy nekem “járnak dolgok” (entitlement), például figyelem vagy komolyan vétel, hiszen okos vagyok, tájékozott, jól írok, tudom a jogot, nem magamért szoktam asztalt verni sem, hanem a közjóért.Vagy épp a tündérbabalányért, förtelem, ahol egy ilyen szelíd, jó fej, defekttelen gyereket is ennyire megalázhatnak. De még az is inkább a bully mint olyan ellen szól, a tufa gyerekek tufasága és a tanítónői tehetetlenség ellen.
Szóval engem szoktak másképp kezelni, részben a speciális élethelyzetemnek, részben a bloggerségnek köszönhetően, és ezt megszoktam, ahogy a primadonnák a csokrokat. És azért is, mert kezdeményező, bátor vagyok, mások helyett is szólok, nem okoz gondot egy társaságban beszédbe elegyedni bárkivel, nem “vigyázok”, hogy mit szólnak, ma már merek provokatívan is létezni, “igen, izmos vagyok, igen, megélek a blogból, nem, nem félek, hiába vagy te az igazgató”, nekem ez punk gesztus, és ez is reakció a sok basztatásra. Ez néha figyelemkövetelés vagy szereplés is, vagy annak tűnhet, de nem bántódom meg, ha valaki nem vevő.
Van sok haszna ennek az odamenős, civil viselkedésnek, például elég szókimondó leveleket írok felületes ismeretség alapján a polgármesterünknek, és mindig megoldódik, amit kérek, most például a vakok nem tudtak az itteni intézményükbe eljutni: beszakadt egy aknafedél, ezek meg ráraktak egy húsosládát meg egy betonkockát, és viszlát, maradt 30 centi járda, és nincs másik útvonal. Így állt két hétig. Babakocsisok, biciklisek is, szűk úttest, kétirányú forgalom, nem volt vicces.
Azonnal kész lett, amikor szóltam. Nem haszontalan ez a dolog. De a fogas áldatlan állapotai is megszűntek, az egész downhilles agresszió, amikor a fiú meg is ütött. Ebben is benne van a fellépésem, hogy “én szóltam”. Kibővítették a kapacitást, nincs harc.
Aztán. Nehezen dolgoztam fel, amikor olyan látványosan lettem izmos, mindenkinek meg akartam mutatni, kihangsúlyozni, mert a visszajelzések, sőt, maga a megmutatás mint rítus segített feldolgozni, megerősíteni az énképemet, új testképemet, ahogy a transzoknak a műtét után (most olvasok eről). Ez egy kicsit gyerekes volt, furcsállták, de közben állandóan jött a hú, te mit versenyzel, edző vagy? is. Már nem csinálom, nem csak fitnesznaciban és izompólóban járok színházba. 🙂 Tudom ezt önkritikusan nézni, mulatni magamon. Akármilyen személyiségzavarom is van, én ezt intellektuálisan igényesen, önkritikusan nézem, nem vagyok sértődékeny, nem tabu a személyem. Ettől még nem leszek önként áldozat, és nem lesz rendben a bully vagy a zaklatás.
Szóval nem szabadkozom, nem érzem, hogy ez a viselkedésem vagy vonásom gáz, mert a nagy többségét ezeknek a szituknak nem én kezdeményezem, hiszen naponta leszólítanak, rajongói leveleket kapok. És ez a tehetségnek szól, nem én manipulálom az embereket.
Ellenben, és ez a másik oldal, sokszor és szívesen mentem önként a közelébe alkotó, zsenitudatú, hiú embereknek, csodáltam őket, vállalom a felelősséget, hogy én akartam ezt, nem lettem áldozat, és határt is tartottam, hogy ne legyek az.
KedvelésKedvelés
A szemelyisegzavar es a szemelyiseg vonas nem ugyanaz. Ha valaki sokat takarit attol meg nem obszessziv szemelyiseg zavaros, ha folyton gyanakszik attol meg nem paranoid szemelyiseg zavaros stb. Szerintem ezt keverik, kavarjak a bulvarmediaban, tovabba nincsenek tisztaban a kriteriumok gyakorlatban val ertelmezesevel. Meg a szemlyisegzavaros parkapcsolatok dinamikajaval. Huha, meg egy csomo mindennel. Hat olyan bulvaros, felszines, igen.
A szemelyisegzavarokat harom csoportba osztjak, a hires masodik, ami az erzelmi regulacios, empatiahianyos, a pszichologusok reme, jogosan amugy, foglalja magaba a narcisztikus szemelyiseg zavart, meg tobb mast is. Az exhibicionista emberek, vagy a fura elszallt muveszek, tudosok, a nagykepuek, a szelfizok, hangoskodok, tv elott tespedo asszonyugraltatok, az asszonytartasra gyurok nem narciszisztikus szemelyisegzavarosok. Lehetnek narcisztikus vonasaik persze ettol meg. A narcisztikus szemelyisegzavarosok onertekelese vegtelenul szar. A jo onertekeles az, amikor tudod ki vagy, mit ertel el, ezert mi jar neked, buszke vagy ra, meg akarod mutatni masoknak, elvezed az elonyeit, nem kovetelsz tobbet, nem ered be kevesebbel, orulsz ha masok eszreveszik, megdicsernek erte. Tovabba tudod a hataraidat, betartatod masokkal es te is erted, betartod masoket. Ez az EGESZSEGES onertekeles. akik ezert lenarcisztikusoznak, azok irigyek vagy sertettek, mergesek. A narciszisztikusoknak nincs superiority komplexusa, hanem a superiority es az inferiority komplexus kozott ingaznak folyamatosan, mivel az egesz szemlyisegzavar alapja az erzelmi diszregulacio, az adott erzelmi allapottol fugg melyik vegletet jatsza ki, mikozben az erzelmi allapotot tudatalatti dolgok triggerelik. Kovethetetlen. Altalaban az inferiority komplexust csak a hozzajuk legkozelebb allok tapasztaljak meg, gyerek, hazastars, szulo stb, a kulvilag fele mindig magabiztosak (annak tunnek).
Ez a szemelyisegzavar csoport mutat predatory vislekedest, a kapcsolat dinamikaja mindig rgadozo-aldozat jellegu. A narcisztikus (vagy borderline, stb) kezdemenyezi a kapcsolatot miutan femerte es kivalasztotta az aldozatot. Mindig manipulativ. Az elojatek jellemzoi, tul gyorsan lepi at az intimitas hatarait, meg csak egyszer nezett rad, es csak ket szot mondtal, de mar tudja mennyire gyonyoru vagy es csodalatos, a legokosabb, a legjobb, orok barik lettetek, te meg a fejed kapkodod, meg a nevet sem jegyezted meg, de nem akarod megserteni. Kozben kialakit egy ilyen kis ketten a vilag ellen kozosseget veled, aminek az a lenyege, hogy mi tok ugyanolyanok vagyunk latod? A tobbiek meg ellenunk vannak. Mondjuk mittudomen, a haboru es beket szorongatod a honod alatt, neeemaaaa az a kedvencem, kivulrol tudom, es meg futsz is? En is mindig futas kozben olvasom a haboru es beket, de kiraly, meg sosem talakoztam senkivel aki a haboru es beket futas kozben, es neemaa rozsaszin a zoknid, mindjart elajulok. Aztan masok ellen fordit. Hallottad, hogy az xy szerint akik rozsaszin zokniban futnak total gazosak? Aztan egy kis aldozat szerep. Ket hetig kis sem mertem jonni rozsaszin zokniban futni. Es hallottam meg a haboru es beket sem szereti. Total lerombolta az onbizalmam. De olyan jo, hogy te mellettem allsz, nem is tudom mi lenne nelkuled az onbizalmammal.
Aztan amikor behalozott, kezdodik a jatszma. A hashtag bff-bol hashtag pszichohorror lesz, ezen a ponton a nem codependensek eleg hamar lelepnek, de aztan meg sokaig (komolyan, akar evekig is) el kell viselniuk a lejaratokampanyt. A kapcsolat dinamikajat nem irom le, mert mar tul hosszu lett, meg valoszinuleg masoknak nem olyan erdekes mint nekem, csak meg annyit hozzateszek, hogy szerinem sokkal tobb borderline van mint narcisztikus, es ok szinten igy kezdenek parkapcsolatok. A borderline szerintem a hagyomanyos csecsemogondozas egyenes kovetkezmenye, de ez csak velemeny.
KedvelésKedvelés
Ha igazán röviden és egyértelműen mondom, amit kerülgetve ott fönn annyi szót írtam:
hogy a picsába veszitek a bátorságot ti, ostoba, lemaradt, irigy rosszindulatúak, hogy a pitiáner sérelmetek miatt, bosszúból, lejárató céllal, nem bírva lenyugodni nagy tudományos álarcban kijelentsétek valakiről a nyilvános térben, hogy ő nárcisztikus???
Miközben simán tehetséges csak, és kiröhögi az utána loholást, a nagy kavarásotokat?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: hogyan kerüld el a nárcuisztikus férfit? | az igazi. hamisítják!
Visszajelzés: portrék 14.: a kertvárosi apuka | az igazi. hamisítják!
Visszajelzés: hogyan ne fájjon? 1. | csak az olvassa. én szóltam.
Visszajelzés: ezek a szegény beteg emberek | csak az olvassa. én szóltam.
https://24.hu/kozelet/2019/12/04/banki-gyorgy-ner-pszichiater-nemzet-kozosseg-eroszak-hazugsag-interju/
KedvelésKedvelik 1 személy
Visszajelzés: leckék szeretésből | csak az olvassa. én szóltam.
Visszajelzés: melyik szeretetnyelvemmel nyaljalak ki?* | csak az olvassa. én szóltam.
Visszajelzés: sérüléspara | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb…
Visszajelzés: néhány mondat felnőtt embereknek | csak az olvassa. én szóltam. minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő
Visszajelzés: miért nem szolgáltatás a szex? | csak az olvassa. én szóltam
Visszajelzés: női bajaink 2.: táplálkozási zavarok és következményeik | csak az olvassa. én szóltam