Ez a bejegyzésem egy régire reflektál, ahhoz képest és azzal párbeszédben fogalmazza meg a jelen helyzetet:

azért ökolány vagyok

Ebben a korai posztban, még 2012 nyarán összegeztem zöld döntéseimet. Midőn ezt írtam, napfényes, teljes családunk volt még Jánossal, teljesen máshogy éltünk, más feladataim és erőforrásaim voltak. Hardkór puritánként írtam azt a posztot, akit autó nélkül neveltek, ő maga biciklis lett; jellemformáló zöldképzést kapott kamaszként, később még az ökopolitikában is részt vállalt, eléggé naivan, nem látva, hogy ezek gyűlölik a baloldalt, és ez fontosabbá vált, mint az ökogondolat. (Meg aztán volt ott választási csalás is, ezt nem írtam meg még sose, de ma már miről hallgassak?) Mindez 2006 forró hónapjaiban történt, és ezt utólag bánja, habár, férje is ott lelt rá. Nem kellett neki babakocsi, bimbóvédő, kiságy, járóka és gyerekszoba-bordűr, semmi szar, mert van teste, szíve, ereje, agya, és van az emberének is. Tandembicikli is lett a házasság szentségében. Valódi fa padlóburkolatra, asztalra és extrém takarékos mosógépre, főzőlapra nem sajnálta a pénzt az emberpár, de a lakás 18 fokos volt. Tévé, kütyü, elektronika nincs, tizenhat évesen kapott okostelefont a nagy. Mozi van, kultúra van. Egyszülő szelektíven gyűjti a szemetet, víztakarékos, de nem mosogatógépez; gondosan folttisztít, megunt ruhája nincs. Viszolyog a műkörömtől, a tetoválástól meg a hasonló önmacerálásoktól, és nem csak ízléstelennek, hanem tékozlásnak is tartja a kreatív hobbikat.

De közben eltelt jó pár év, és már nincs annyi ideje és önfeláldozása, már nem akar szarul élni, sőt, diadalt akar: erős, fényes test diadalát és sok-sok szellemi élményt, akár sütit is a New Yorkban. Futóversenyre viszi a lelkes kicsiket – és ahhoz futócipő dukál, amelyet szingapúriak állítanak össze. Finnyás lett atekintetben, hogy mit eszik, hogy néz ki, mit ken magára, és hát mégis csacska lány, az élet örömeivel. Szereti az extrát, kapszulás kávét már kétfélét iszik, s csak az egyiket, a gyengébb minőségűt szelektálja. Be-betér a BUTLER’S-be, megveszi az űrlegót a kicsiknek, mert nyaggatják (van ennél rosszabb gyerekkövetelés is); van jó pár fülbevalója, múlóhóbort-karórája, kozmetikai rituáléja és vicces pizsije.

Jelen állapotunk legsötétzöldebb mozzanata, hogy még mindig biciklizem és gyaloglok. A tömegközlekedéshez főállásúanya-bérlet jár, és fogassal szállítom a jószágot. Viszont iszonyú sok tárgyunk van, lett, keletkezik, és ezek nagy része gyerekhordalék. Folyamatosan selejtezek. Rajzokat, régi papírokat, hivatalosakat is, szórólapot, újságot. Mindennek a csomagolását minél előbb kidobom, szelektíven.

A szelektív azt jelenti, hogy a műanyagtól, a papírtól, az üvegtől és a komposzttól megkönnyebbítem a vegyes szemetet. Gyűjtöm jótékonyan a kupakokat, ezen kívül a tojásosdobozt viszem a zöldségesnek, az üveget pedig szigetre, mert azt háznál nem gyűjtik.

A tavaszi papírgyűjtésre tudatosan teszem félre a súlyos, színes magazinokat, biciklivel szállítom majd. Talán van benne cikkem (ötéves női magazinok), de nem fáj, nem is lapozom át. És megőriztem néhány 1990-es meg 1998-as választási szórólapot, ígéreteket és minden nemzeti konzultációt. Enolára gondolok A Mandible családból, aki az apokalipszisbe is vitte magával a dobozait, több tucatnyit, benne a regényei idegen nyelvű példányaival. (Nem lövöm le a poént.)

Sok-sok élelmiszeripari konstrukciót esznek a gyerekeim (édesített tejtermékek, csomagolt húskészítmények, többnyire), ez nem öko. Üveges tejszín is van. Csak a minőségből nem alkuszom. Sok kis dobozka, zacskó, kekszes doboz kerül a szelektívbe. Ők viszik ki, és tudják már bent is, mit hova dobjanak.

Nézelődöm tovább: klotyó-tisztító, mosogatószer, mosószer, sampon mind öko. Penetránsan sok a vécépapír fogy viszont, mert hajlamom van a kutyaszőrt, kiloccsant ételt azzal törölni, nem ronggyal. Nagyon ritkán porszívózom, meg is látszik, de söpörni, felmosni szoktam. A mosás Quick 30 vagy Cotton Quick 40 program, csínján bánok a szerekkel, öblítő minek, és intelligensen, súly szerint adagolja a csodagép (LG) a vizet.

Tömören és szinte csak az edzőteremben zuhanyozom. Minimális a smink és más női mindenfélék, bőrradír helyett mechanikus, luffás dörgölés, szauna, és csakis bevált szereket veszek.

A fast fashion azonban beszippantott minket: rengeteg a ruha és a gyerekruha. Én újat és nagyon szépet veszek, a turkáló nem a világom. Valamennyit kapok is, tovvább is adok. Julinak van egy kis fiókja, a legeslegruháit elteszi a saját gyerekeinek. (A feminizmus korlátai: Dávid nem.)

Nem néztem meg, melyek azok a márkák, amelyek a Greepeace-vizsgálat szerint korrektek, vagy azóta változtattak a gyártáson. Csak az ELLE-ben olvastam erről, nem vagyok elég figyelmes. De szoktam biopamutot venni az olcsóbb márkáknál. Szoktam drága és jó ruhát és cipőt venni, azt megbecsülni, ronggyá hordani, javíttatni. Négy évig hordtam a kutyarágta (és sajnos már nem brit készítésű) ezüst Martenst. A Daquïni például magyar tervezés: uniós anyag, magyar aprómunka, magyar postázás, verhetetlen minőség. És istenkirályegyediextra érzet benne lenni.

Nem volna mit kiraknom egy garázsvásárba. Nem veszek golfkészletet, vagyis egyszer kipróbált sporthoz felbuzdulva felszerelést. Ugyanezért, bár szívem szakad, nincs sílécem sem. A tandem, sajnos, öregen és rozsdásan árválkodik a kertben. Amit gyakran és kitartóan űzök, régóta, arra viszont nem sajnálom a holmit, és nagyon öli is őket a dörzsölődés, a veríték, a szaunahő. Megvan az ugrókötelem, még mindig ugyanaz; elég sok bikinim a két lakásban szerte és szana, több úszósapkám, -szemüvegem, futónadrágom. Viszont a fiam kinőtt menő papucsait hordom.

minden megvan erről a képről, és hordom is.

Hökkenetes kincsek kerültenek elő a másik szoba fehér szekrényéből. 2011-es polárfelső és síaláöltözet! A méretváltozás (hűha…) ellenére megvan ez a felsőm, hordom is, és ragyogó zöld:

Megunt ruha nem nagyon van, valahogy mindig előkerül, újra felveszem, vagy pizsama lesz belőle, de a kislányom is einstandol. Amit egyszer szerettem, nagyon szeretem. A sportcuccokat ronggyá, hétköznap is hordom, ez nem túl igényes, de amúgy a street és a sport jelleg határán választok. A Daquïni kifejezetten elegáns. Vían olyan futónadrágaom, amelyik 2015 nyári. A futócipő elöregszik, és vesztettem is el két párt. Kényelmes és márkás legyen, ebben nincs kompromisszum.

A sport alaposan átformálta a fogyasztási szokásaimat. Pazarlóbbá, környezetterhelőbbé tett, viszont annál nagyobbat lendített az életminőségemen. Vannak a nagy műanyagdobozban a tápkiegek: kollagén meg protein, nem vagyok rájuk büszke. Életem első maratonját távoli és drága országban futom, ahová repülővel megyek – és, azt hiszem, a nyaralássá bővített látogatás után más emberként térek vissza. Skandinávia!

A szemléletem viszont megváltozott, túl az apró konkrétumokon. Ellenállok a sodrásnak, nem hagyom, hogy trendek, virális viselkedések határozzák meg a tetteim. Én nem, vagy csak én igen. Nem gondolom, hogy csak a konkrét tárgyak, a fogyasztói döntés számít. Mert az 1.0 fajta, magazinokból tájékozódó környezetvédő úgy gondolja, ő majd szelektíven gyűjt (oda kocsival megy) és továbbadja a meguntakat, így kupi sem lesz, bűntudat sem, és megkönnyebbülve akármi szart megvesz továbbra is. 2.0 már képes nemvásárolni, nemet mondani, visszafogni magát, jobbat választani, visszaforgatni. 3.0-nak viszont számít az elv is, akkor is, ha ettől a döntés nem tisztán öko, hanem az emberi jelleggel kapcsolatos. Mondjuk, az adott üzem kifejezetten nem nyersanyag-takarékos, de a fenntartása megőriz valamilyen humán értéket. Egyre érzékenyebb vagyok erre, a régi világra: ne tűnjön el az emberi tényező, és ne legyünk végképp a virtuálishoz kötve. Én is igyekszem a papírral spórolni: levelet, színházjegyet, térképet (!, van, aki) nem nyomtatok ki, kevesebbet írok tintával, de emellett a készpénzre szavazok. Hiába volna egyszerűbb, átláthatóbb és ellophatatlan, továbbá tetszőlegesen sarcolható az elektronikus pénz, a készpénz és a párnaciha mellett komoly érvek szólnak. Nem kell hozzá bank és banki munka, és nem kontrollálható annyira diktatórikusan. A hagyományos postabélyegben is emberi tevékenység van, a magyar bélyegtervezés és pstaszolgáltatás nagy hagyományú aélkalmazott grafikai ág, ráadásul az etikett biztosan több anyagot igényel, amellett, hogy csúf. Legyen üzlet, épületben, megfogós, felpróbálós, beszélgetős, a netes kereskedelem helyett, amely elidegenít, immorálisan filléres, személytelen, és túlfogyasztásra csábít. És maradjon papírújság, könyv, amiért fizetni is hajlandó vagy, nem csak bután kattintgasz éjfélkor, meg töltögetsz lefele. Nem lopunk szellemi alkotást, amíg ilyen a rendszer, hogy az alkotóknak a lopás súlyos érdeksérelem. Ha nem akarom az alkotót díjazni, akkor nemet mondok a filmjére is.

Az ökoérv egyébként sem való arra, hogy mások ellen vesd be, vagy szelektíven használd, olyankor, amikor a lustaságodat igazolja.