de hát már öreg ember

 

Ahogy dolgoztam A lányom nélkül soha lányának a fordításán, szóval, a Nélkülem sohán, belém döbbent az antifeminista értelmezés, annak a logikának a csűrés-csavarása, amelyet annyira kiismertem: a luvnya nem elég, hogy elszedte a gyereket a szerető apjától, és összevissza hazudozott róla, még világhírű és gazdag is lett.

Betty Mahmoody, az anya nem csak kijutott Iránból, és új életet kezdett, majd könyvet írt, amelyből filmet is forgattak, hanem történelmi jelentőségű civil lobbitevékenységet is folytatott a jogrendszer megreformálásáért, két ügyben is: a gyermek lakóhelyének önkényes megváltoztatása legyen bűncselekmény (1993 óta ez szövetségi törvény is), illetve el lehessen válni a bosszút ígérő házastárstól adatvédelemmel, biztonságban, a tartózkodási helytől különböző helyen is.

Az 1987-es anyai könyv, a belőle készült film és a 2015-ös lányi könyv is látlelet a muszlim világ viszonyairól, ami, igazatok van, ha már írnátok kommentben, eléggé kényes téma mostanság. Másrészt az egész jelenség hatalmas csapás Irán országimidzsén, és komoly figyelmeztetés a vegyes házasságokat tervezőknek és azoknak, akik csak egy kicsit elmennek arab országokba megismerni a férj kultúráját. De, szinte hallom Mahtobot, a lányt, nem ők “járatták le” Iránt azzal, hogy elmondták a történetüket, hanem az apa tettei, és ő aztán tudja, hogy nem minden iráni ilyen, sőt (bár nekem meggyőződésem lett, hogy a kultúra és a hierarchia lényegéből következik ez a fajta tulajdonosi-bántalmazói viselkedés).

A bántalmazó férj évekig hallgat, aztán egy filmproducerrel felvértezve próbál a két nő közelébe férkőzni. A producer le akarja forgatni az ő verzióját is, a megtört apáét, akiről hazudtak, akit egyetlen barátja sem ismert ilyen szörnyetegnek, és aki csak beszélni szeretne a lányával. Az a férfi mondja ezt, aki esküdözött, hogy anya és lánya soha nem mehet el Iránból, és ha mégis megteszik, egész életét arra teszi fel, hogy megkeresse őket, az anyát megölje és a lányát visszavigye.

Na, és ott hangzik el az az érv, de ti is ismeritek szerintem jól:

de hát én már öreg ember vagyok.

És ennek a rokonai:

De hát ez az egész olyan régen történt.

Leéltem egy példamutató életet. Kineveltem hetvenhét olimpikont.

Beteges is vagyok, látod?

Nem bírnám már a börtönt.

Talán utoljára találkozhatnánk.

Senki sem bántja amúgy az illetőt, nem vetné börtönbe, nincs meghurcolva, csak épp mindenki tudja, ki ő. És elmondják az igazságot róla, és épp ez a baj, mert az igazság szörnyű. Bántalmazó, és akként is beszélnek róla.

Vagy épp azt igényelnék (a közvélemény), hogy szörnyű tettek súlyával ne “legyen még egy esélye”, ne vállalhasson rangos posztot, eszébe se jusson. És akkor nem is kell mosakodnia, bármilyen undorító is, amit tett.

Igen, én azt gondolom, hogy akit meg lehet zsarolni a múltja bármely elemével, aki nagyon hallgat valamiről, az ne vállaljon rangos funkciót, ne kapjon közhatalmat, a maga érdekében sem. Épp erre valók az átvilágítások, de ez nem csak opportunista politikai szempont (ha zsarolható vagy, jó eséllyel korrupt leszel, és nem biztos, hogy a mi javunkra), hanem morális alapelv is. Kiss László. Pedofil papok. Tőkés László. Balogh József.

Vagy épp a törvények szerint feleljen, mivel a bűncselekménye nem évül el. Eichmann. Biszku Béla. Szépen vagyunk: amíg aktív, addig erőszakos, azért nem lehet számon kérni, aztán hazudik, aztán meg már öreg. Mindig kislisszol. És a másik az, aki őt bántja, támadja, és ő az áldozat.

Vagy olyan is van, hogy se szembesítés, se tanulság másoknak, se felelősségrevonás, csak annyit szeretne az áldozata, hogy megtörje az erőszak és a mesterkedés körét. Hogy  az agresszor ne folytathassa a nevezett viselkedést, ne kezdhesse újra a múlt letagadása révén a manipulációit. Én ezt szeretném apámmal.

Biszku Béla, Eichmann, Kiss László és ez az iráni férfi, itt vonulnak előttem, könnyes, eres szemükkel néznek ránk: de hát én már öreg vagyok. De hát a család. Mégiscsak az apád vagyok!

Mentegetőznek, magyarázkodnak, elterelik a szót, tagadják a nyilvánvalót, relativizálnak olyasmiben, ami abszolút. Érzelmileg zsarolnak, bűntudatot keltenek, sajnáltatják magukat, és amint újra nyeregben érzik magukat, újra bántalmazók lesznek, eszük ágában sincs felhagyni a hatalmaskodással, sőt, talán bosszút is állnak.

A könyv főhős–narrátora egyébként megbocsátott, megértette az apja lényét és motivációit, és vállalja perzsa gyökereit — ezért ez a könyv címe: My Name Is Mahtob. Ettől nekem rögtön bűntudatom lesz, amiért én meg nem, csak aztán ráébredek, hogy Mahtob úgy bocsátott meg, hogy minden nyomás és megkeresés ellenére soha többet egy szót nem beszélt az apjával. Mert nem bízott benne, ahogy itt is mondja. És azért úgy könnyű, na.

Ezek az öreg emberek nem állnak a világ és az áldozataik elé, még azok elé sem, akik életben maradtak, és nem vállalják a múltat és a következményeket. Ennél a tagadásnál, áldozati önsajnáltatásnál, maszatolásnál még az is korrektebb, ha elbujdokolnak és nem mutatkoznak többé. Mert ha igen, akkor nem a sértettek bocsánatát kérik, nem felelősséget vállalnak, mert elismerni, mit tettek, azt nem akaródzik, csak kenni, tolni, kimagyarázni mindig. Tiszta lapot remélnek, sőt, várnak el. És ez a dinamika egészen egyformán zajlik a bántalmazás különféle fokozatain, az érzelmi nyomasztástól a háborús bűnökig, az egész skálán. Mert hát ők ők. És az nem is úgy volt, az éremnek két oldala van. És ha úgy is volt, régen volt. És ők már betegek, és öregek, és nem lehet azt elvárni, hogy egy beteg, öreg ember vesszőt fusson. Hát hol a tisztelet?

*

A blog ma négy éves: 2012. április 16-án regisztráltam a wordpress fiókot, és aznap tettem közzé teljes technikai homályban tapogatózva az első szöveget, ezt: invokáció Állat modoros ám, de mégis így indult. Aztán tessék.

Holnap pedig megemlékezem a négy évről.

Írjatok a blogszületésnap miatt, ha még nem tettétek! Ott és akkor, ne feledjétek! Viszek oda sok könyvet.

41 thoughts on “de hát már öreg ember

  1. Isteni, hogy kesz a konyv, gratulalok! Anyukam megveszi majd. Remelem, nem alacsony peldanyszam lesz es nem maradunk le rola. Ha a meg lesz info, hogy hol lehet venni vagy rendelni, rakd fel legyszi a blogra.
    Amugy sztem el fogjak kapkodni.

  2. Gratulálok a könyvhöz. Továbbra is le a kalappal. És nagyon remélem, hogy büszke vagy magadra. Sajnálom hogy nem tudok menni a blog szülinapra, de iszom az egészségedre. Ölelés.

  3. Bennem is felmerült ez, amikor Kiss Lászlóról kiderült, hogy mit tett. Az ő felelőssége is, a munkáltatóié, sőt, az akkori rendszeré. Basszus, még egy irodista álláshoz is kell erkölcsi bizonyítvány, nemhogy egy edzőnek! (És nincsenek illúzióim, nem hiszem, hogy a rendszer azóta változott, csak másnak hívják.)
    Viszont ott van a másik oldal: nem változhat meg valaki? Ha tízévesen csokit loptam a boltból, akkor már mindig tolvaj leszek? Ha valaki egyszer ügynök volt, akkor örök életére “rohadt komcsi”? Ha valaki egyszer 18 évesen, részegen, tömegpszichózisban elkövetett valamit, akkor nincs megváltás?
    Nem, az hogy leülte a büntetését, vagy hogy fantasztikus karrierje lett, az nem mentség. Az sem, hogy megtört öregember lett. Az sem, hogy szegény milyen beteg. De ha mélyen, komolyan, belül megváltozott, akkor legyen megbocsátás. Csakhogy ezt hogy a fenébe méred le? Honnan tudod, hogy most tényleg őszintén megbánta, vagy csak színészkedik?

    • Én nem hiszek az őszinteségben, meg hogy ezt el kellene döntenünk. A törvény azt mondja, hogy ha leülte a büntetését, esetleg letelik a közügyektől való eltiltása, akkor ő jogilag tiszta, de azt tudjuk, hogy a büntetés kiszabása és leülése sem tisztán zajlott azokban a besúgós-korrupt időkben.

      A másik a társadalom ítélete és szankciója, amely akkor és attól tud csak működni, ha egyáltalán tudomása volt az ügyről, egy ilyen utólagos lebukás esetén sokkal durvább a reakció, és ez érthető. Én a vállalhatatlanságban hiszek, a zéró toleranciában (vagyis: a közvélemény tagjaként semmilyen körülmények között nem mentegetünk, relativizálunk, kezdünk rá arra, hogy “igen, de…”, és főleg nem íratjuk hozá a leányunkat úszni stb.), amely ha beivódik a társadalomba, erős visszatartó-megelőző ereje van, nem csak megtorlásként működik. Ha ez a csávó eleve vállalhatatlan lett volna, akkor nem lenne most ez a botrány.

      Vannak olyan bűncselekmények, amelyek emberre irányulnak, erőszakosak és annyira súlyosak, hogy nem évülnek el. Szerintem ez a szempont fedi valamelyest azt a másikat, hogy mely bűnökre gondoljunk úgy közönséges állampolgárként, hogy na, nem, nem jár a teljesen tiszta lap. Háborús bűnök, emberiesség elleni bűnök, az emberölés egyes, minősített esetei és nem régóta, a Sipos-ügy eredményeként a gyerekekre irányuló szexuális erőszak is ilyen.

      Ha Kiss akkor kiáll és vállalja, elismeri, mit tett, lehetett volna megtisztulás így is, de mindenki tudta berken belül, berken kívül, a közvélemény előtt meg sunnyogtak. És dőlt a pénz, a lehetőség, az elismerés, és a vitathatatlan, bár kétes módszerekkel elért teljesítmény mellett azért, mert mindezt a széles közvélemény nem tudott erről az ügyről.

      A köz megbocsátásának is ezek a feltételei, amit a meg kellene bocsátanod című posztban pontokba szedtem:
      https://csakazolvassa.hu/2012/05/29/meg-kellene-bocsatanod/

    • Egyébként meg a maszatolásából tényleg nem úgy tűnik, hogy megbánta volna. Akik mellé álltak, azok is olyan érveket használnak, amelyek áldozathibáztatóak, relativizálók, hatalomhoz-hírnévhez-sikerhez dörgölődzők, semmiféle morál, egyenesség, tisztelet, megbánás nincs bennük, csak a tagadás és kakaskodás. Nem is nagyon értik, a nemi erőszakkal mi a probléma, hát végül is az is csak szex, fitalok voltunk és duhajok, vigyázzanak magukra a lányok, és kész. Ezek azok a férfiaak, akik lenézik azokat, akik hajlandóak voltak, akik kaphatóak. Aczél Endre érveléséből tisztán látszik ez. Messze van még Skandinávia.

      • Ebben az országban gyakran az a probléma, s ebbe a problémakörbe a besúgók ugyanúgy beletartoznak mint az erőszakolók, hogy a tettes ugyanúgy erőszakot akar elkövetni a megbocsátás terén is. Hogy neki jár a megbocsátás, de azt soha senki nem kérdezi, hogy az áldozat akar-e, bír-e megbocsátani. Én úgy gondolom, hogy az áldozatok nem megbocsátáshoz való joga sokkal erősebb, mint a tettes bocsánathoz való joga. A feltétel nélküli megbocsátást egyetlen vallás sem teszi az ember kötelező jótéteményei közé.
        Ha szabad a konkrét ügyben is állást foglalnom, szerintem amikor a gaztettet elkövették a sportolók, akkor még senkik voltak, ezért próbálták őket büntetni. Aztán rájött a rendszer, ha egy kicsit magasabb posztra emeljük őket, akkor a későbbi bűneik nem fognak kiderülni, de ezért cserébe majd elvárunk ezt-azt. Az sem baj, ha szállítanak néhány “bármire kapható” lánykát.

  4. Én azért sorszámoztam volna a négy főszereplőt, és NAGYON SZELEKTIVEN soroltam volna, hogy mi a közös és mi a különböző motivácóikban, tetteikben, azok következményében, és főleg az őket övező sajtóvisszhangban. Mert ugye, tarkát és fehéret együtt nem mosunk, sőt, a pirosat is lehetőleg külön. Szeretném kiegészíteni a találomra-négyest egy ötödikkel, Kurt Waldheim néhai ENSZ főtitkárral, későbbi osztrák kancellárral, aki német katona volt 1939-1945-ig, ezt
    követőleg aktív kora végéig diplomata, politikus. Feltehető, hogy diplomata munkássága alatt többször is tűvé tették az egész addigi életét, percről percre. Mindenki tudta, hogy a II. háborúban német katona. Hogy miért pont a kancellársága alatt vált fontossá a múltja, amiből a US sajtó (sejthető, ki fogta a pórázt), akkora világcirkuszt csinált, hogy az F1 ahhoz képest aszfalt-rajzverseny. No comment.

    Másrészt az össze nem tartozó dolgok határozott elkülönítése, mondhatnám az OBJEKTIVITÁS érdekében (amit a jelenkori újságírás elég nagyvonalúan kezel, sőt, “mosógépükkel” mesterien bánva, a vegyes mosásból halál precízen, a megbízó által megrendelt árnyalatot tudják kihozni – ezért fizetik őket), nos az objektivitás érdekében nagyon pontos különbséget tennék a (például) párkapcsolatban bármilyen helyzetben bántalmazó, hatalmával, pozíciójával visszaélő egyén (aki a mostani kurzus szerint természetesen majdnem mindig férfi) ÉS azok között, akik kb ugyanezt
    meg tudják csinálni, úgy, hogy se hatalmuk, se pozíciójuk, se erkölcsi érzékük (csak zavarná őket) nincs. Hát akkor micsodájuk van? Billentyűzetük. Fizető megbízójuk. Gyomruk. Ez elég a karrierhez. És elég bárki élő, vagy holt, bűnös, vagy vétlen összemocskolásához. Az a véleményem (ami állítólag szabad), hogy a jelenkori újságírásnál csak két dolog van lejjebb, a harmadik pedig a Föld középpontja. Ebben az a biztató, hogy azt elérve, a geometria (és nem az újságírás) szabályai szerint onnan már csak fölfelé van; és az az aggasztó, hogy, nem tudjuk, addig még mennyit fogunk süllyedni. Mindezt egy, talán nem ártatlanul (ezt máig nem tudjuk!), de méltatlanul és aljas módon meghurcolt egzisztencia szakmai nekrológjának margójára szánom. De hát… a poszt nem erről szólt, mondhatná bárki. Hanem arról, hogy a magas kor, a testi elesettség, a későbbi feddhetetlen élet ne mentesíthessen a büntetőjogi felelősség alól. Ezzel ezer százalékig EGYETÉRTEK. Egészen addig, amíg a felelősségre vonás a bűncselekmény napvilágra kerülése után AZONNAL elkezdődik. És nem akkor, amikor ezt a politikai aktualitás megköveteli, esetleg évtizedek múlva. És egészen addig, amíg egy bűnért csak egyszer kell méltányosan és arányosan bűnhődni. És egészen addig, amíg a büntetés kiszabását és
    végrehajtását az arra jogosult szervezetek, és nem a bulvár sajtó végzi. De lehet, hogy naiv vagyok.

    Egyetlen apróság, ami szerintem fordítva igaz: a politikumnak CSAK ZSAROLHATÓ emberekre van szüksége. A nem zsarolható ember iszonyú kockázat; nem azért, mert más ellenérdekű teheti azzá, hanem azért, mert hátha gondolkodik, önálló, és esetleg nem azt csinálja, amit mondanak neki. Ez a mindenkori hatalom mindenkori rémálma (Móricz Zsigmond: Rokonok).

    • A római jog ismert egy olyan fogalmat, hogy “törvényrontó szokás”, amelyet a latin desuetudo szóval jelöltek (ellentétben a consuetudo=szokásjog fogalommal). Azt jelenti, hogy ha bár van egy törvény, de az állampolgárok hosszú ideje azt nem vették figyelembe, az államhatalom pedig ezt nem is hajtotta végre, akkor az a törvény lényegében non-ius, nemtörvény. Ilyenkor szúrópróbaszerűen, találomra (vagy épp nagyon is tudatosan) “példastatuálási” jelleggel bevasalni egy-egy jogalanyon, nagyon is jogállam-ellenes gyakorlat. Tipikusan ilyen a parkolási rendszer: pl. ha egy nem kijelölt parkolóhelyen évek óta rendszeresen sok ember megáll, majd egyszer csak rádvágnak egy bírságot, nagyon is úgy fogod érezni, hogy igazságtalanul elbánt veled a hatalom. Vagy az adócsalás is ilyen: ha mindenki adót csal, valakin direkt elverni a port, holott a nagy többséget futni hagyják, nem jogállami gyakorlat. Valahol olvastam, hogy ugyebár a német precizitással a II. világháború alatti kényszermunkások úgy éltek vissza, hogy direkt szőrszálhasogatóan minden előírást betartva direkt lassították a gyárakban a munkavégzést.

      • Vajon most ugye nem a csoportos, elkábítós nemi erőszakra gondolsz.
        Mindenki, aki tudván tudja, hogy mi a törvény, és nem tartja be, mindenkor számíthat és számítson is a szankcióra, és minden esetben, amikor nem éri szankció, örüljön, hogy megúszta. Ha nem tetszik a törvény, akkor lobbizzon vagy emigráljon. Így működne lényege szerint a jogállam, ha polgárok lennénk, nem ilyen lavírozó csúszómászók, akik hőbörögnek, ha elkérik a jegyünket.

      • Egyet kell értsek. És ez rendszer szerűen, kipróbálva, beüzemelve működik. Itt már nincs próbaüzem, gépházzaj. Mellesleg ez már a “rettenetesen véres” kádári diktatúrában is működött. Mindenki melléjárt a törvénynek, és akinek nem tetszett az arca – azt tényleg el is kapták. És nem védekezhetett azzal, hogy az egész ország ezt csinálja. Szabály. Igen. Betartottad? Nem. Hát akkor ne csodálkozz. Ilyen egyszerű.

        • Én még emlékszem, amikor nem parkoltál sarokra.
          Ez, aogy írod, kisemberi reflex. Aki sáros, azé.És rájuk íródnak a bénácska törvények, álintézkedések, mert úgyse tartják be.
          Én ezért nem csinálok semmi jogszerűtlent.
          Ha mégis, akkor meg nem sírok, ha elkapnak.
          Meglepő egyébként, milyen későn jön az első felszólítás, hogy akkor most kikapcsoljuk a villanyt, asszonyom.
          (Az én lakásomban. Amit nem én nem fizettem be.)

    • “sorszámoztam volna” te, figyelj, írjál már blogot. 🙂 Velem tökre nem kell egyetérteni, soha nem vártam ilyet, csak általában nem szokták pont megérteni, hogy nekem mi a szándékom, az érvelésemet, és úgy vitatják, azt meg nem szeretem, lásd a jogászkodó ál-emailes figurát. Nincs egy végső igazság, amit el kell érnünk.

      Én több közös momentumot találtam a sokféle esetben, és erről az öregemberes machinációról írtam egy kurta publicisztikát. Ez nem elemzés, nem tanulmány, nem újságcikk. Mindegyik férfi, hatalmi helyzetben voltak, abban visszaéltek, egyik sem vállalja igazán a tettét, mindegyik a közvélemény cinkos részére kacsint, hátha akkor könnyebb a lelkük, amúgy sűrűn hallgatnak a lényegről, és mindegyik nyavalyog (vagy a védelmezőik nyavalyognak) az öregségen, betegségen, azzal manipulálva a többieket, hogy itt igazából őket kell sajnálni, őket éri igazságtalanság. Áldozataik meg esetleg meg sem érték az öregséget. E téren pontosan egyformák négyen és még tízezren. De azt jeleztem, hogy a tetteik a skála különböző fokain vannak.

      Sajnos, amikor arról beszélünk, hogy miért pont most veszik elő, micsoda mocsok, zsaroló a bulvár, az is “igen, de…” maszatolás, és eddig csak férfiaktól hallottam ezt az érvelést. Ezt még Széky János is említi az amúgy pompás cikkében. http://parameter.sk/mit-jelent-kiss-laszlo-bukasa

      Én tényleg azt mondom, hogy akinek ilyen vaj van a fején, az ne menjen ilyen funkciókba, ne legyen pofája, úgyszólván. Van, ahol az elváltság vagy egy szerető vagy az apád múltja is kiejt a pikszisből. Na de ez itt bűncselekmény, és mind a négy bűncselekmény, a legsúlyosabbak, és igen, tényként kezelem. És ha aztán megbassza a bulvármédia a szépreményűt (aminek az ereje itt még semmi, a civilizáltabb világban viszont valódi hatalom), majd fogja fel úgy a korábbi zavartalan éveket, amíg titok lehetett a titka, hogy mekkora mázlija volt, hogy a bűne ellenére addig is tej, vaj, díjak, paripa lehetett neki.

      • A szexuális bűnözést, különösen, ha kiskorú kárára történik, nem menti semmi. Ha nem évül el – hát nem évül el; ne is évüljön. Kétlem viszont, hogy civilizáltabb lenne az a hely, ahol a bulvár “IGAZI HATALOM”. Az a bulvár, amely szinte kizárólag a szexből és erőszakból él? Miközben a felette civilizált nagyérdemű legalantasabb hajlamaira koncentrál, a szex és erőszak iránti kíváncsiságot felkelti, végletekig felcsigázza, új és még újabb élmények felé terelve a fantáziát, messze túl azon a piros vonalon, amit normális ember általában nem lép át. Szerintem ugyanúgy látjuk, csak más szemszögből.

        • Megint másról beszélsz.
          A bulvár nem fekete, egyik fontos funkciója, hogy nyomás legyen a hatalmasokon, és akkor ők csak korlátozottan tehetnek meg akármit, és félnek a nyilvánosságtól. Nem erkölcsileg kell nézni a bulvárt és a testépítést sem, hanem racionálisan, a valóság darabjaként. Vagyis, csak úgy érdemes. Te folyamatosan értékelsz, moralizálsz, igen sarkosan, nem-morális témákban is. A bulvár azt fogja írni, amin a tisztelt júzer szemrágógumizik, amire kattint, amit hajlandó csodálni vagy elítélni, úghogy hagyjuk abba az arctalan entitások hibáztatását, mert felelősségáttolás.
          Te mit csinálnál, ha olvasott, sikeres könny szórakoztató médiatartalmat akarnál létrehozni? Nem vagyunk mi se olyan jó emberek, kattintunk a Berki Krisztiánra.

          https://csakazolvassa.hu/2015/04/29/amikor-eled-toljak/

          • Másról beszélek, mert ugyanarról unalmas. Lehet, hogy a sajtó nyomást gyakorol a hatalomra, de láthatólag ez a hatalmat egyáltalán nem zavarja – leszarják. Ha a sajtó bármilyen hatást ki tudna fejteni a hatalommal szemben – már rég nem létezne. Egyik funkciója éppen az, hogy el tudja hitetni, hogy nyomást gyakorol a hatalomra. Egyfajta szelep, mint régen a kabaré, csak abból volt színvonalas is (nem sok). A másik meg a totális befolyásolás. De ez már közhely, mert amióta sajtó van, ez azóta létezik, mint eszköz. Pinokkió – emlékeztek a történetre – a begyűjtött csavargó srácokat elvitték egy szigetre, ahol azt csináltak, amit akartak (úgy rosszalkodtak, ahogy nekik tetszett). Aztán lassan elfelejtettek beszélni, szamárrá változtak, és eladták őket a sóbányába. Hát ennek az eszköze a bulvár, hogy szamarat csináljon lehetőleg mindenkiből. Ez a sarkos értékelésem, morális alapon. Nincs felelősség, nincs tologatás – ez van: és mindenki úgy áll hozzá, ahogy akar.

            • De ha másról beszélsz, az itt most szerecsenmosdatás egyfelől, az én mondandóm meg nem értése másfelől.
              Fekete-fehér, megint. Nem csak az lehet a hatás, hogy úgy ahogy van, kinyírja a hatalmat, leginkább farigcsálnak, néha egész nagy tömböket, most is. A hatalom meg hiba szertné, úgysem képes teljesen megszüntetni a sajtót és főleg a netet, még diktatúrákban sem. És igenis, újságírókat súlyosan nyomaszt és fenyeget a hatalom, viszont a sajtó is formálja a világot, lemondásra kényszeríti őket, botrányt csinál, aminek példája sok más mellett a Kiss László-ügy. Amerikai elnökjelöltek is mesélhetnének a sajtó hatalmáról, tönkrement életű sztárok, vagy épp Donald Trump. Nem értelek. Honnan tudod, sajtó nélkül milyen túlkapásai lennének a hatalomnak? Szerintem sokkal durvábbak. A közvélemény minden jogállamban a legerősebb hatalom, és az ő fóruma és médiuma a sajtó. És most nem szeretnék egy tirádát arról, hogy ez nem jogállam, mert de. A falra mászom ettől az álkeserű (mert valójában önigazoló), kisemberi “minden szar és mi tehetetlenek vagyunk”, “miért nincs sült galamb” automatizmustól. Az újságíróagy megismerni akar, és sokkal szórakoztatóbb, mint a hőbörgés és moralizálás köteles példánya.

              Gyere inkább blogszületésnapra!

            • És még egy: bulvár és sajtó nem különböző minőségek, lényegileg ugyanaz. Bulvár és hitványság és éjjelnappalbudapest attól létezik, hogy te nézed, kattintod. Vagy ha nem te, a szomszéd meg az ő családja meg a többiek.

      • Kiváncsi voltam, mikor kattan rá valaki a négy fickó együtt említésére. Rendkívül érdekes így egy sorban említve, érteni is vélem, miért. De aki ebből azt hallja ki, hogy Eichmann és Tőkés azonos kategória lenne, az nem érti és kész.

  5. A szexuális bűncselekmények el nem évülése csak nemrég, egészen konkrétan 2014.12.21-e óta lett bevezetve, és csak a kiskorak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén. A Btk. szerint nem évül el a büntethetősége Btk. a XIX. Fejezetébenben [a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények.] “meghatározott, ötévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekményeknek, ha a bűncselekmény sértettje a bűncselekmény elkövetésekor a tizennyolcadik életévét nem töltötte be.” (26. § (3) bek.)
    És értelemszerűen csak ezen szakasz hatálybalépése után elkövetett bűncselekményekre vonatkozik, a Kiss László-féle esetre meg már csak azért se lehetne ráhúzni, mivel ott nagykorúról volt szó.

    “A Fidesz-Magyar Polgári Párt fokozott figyelmet fordít a gyermekekre és a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekre. E fokozott figyelem fokozott büntetőjogi védelem biztosítását is jelenti egyben, amit jól jelképez a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szigora, amit az azóta elfogadott kormányzati törekvések megjelenítése még hangsúlyosabbá tett. Ezek egyike egy bizonyos bűncselekményi kört érintően az elévülési szabályok megváltoztatása, ami lehetővé tette, hogy a sértett a nagykorúvá válása után kezdődő elévülési időn belül dönthessen a büntetőeljárás megindulásáról. A közelmúlt sajnálatos eseményei azonban bebizonyították, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni legvisszataszítóbb, gyermekek vagy más kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében az elkövetést több évtizeddel követően is felszínre kerülhetnek olyan információk, amelyek a tettesek felelősségre vonását lehetővé tennék. Annak érdekében, hogy a jövőben az elévülés e bűncselekmények elkövetőinek a felelősségre vonását ne akadályozza, az elévülési szabályok újragondolására van szükség, immár kifejezetten a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében.

    A Büntető Törvénykönyvnek a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményekről szóló XIX. Fejezete számos olyan törvényi tényállást tartalmaz, ami büntetőjogilag értékeli, ha a cselekményt meghatározott életévüket be nem töltött sértettek sérelmére követik el, úgyszintén azt is, ha az elkövető a sértettel szemben fennálló olyan függelmi vagy a sértett szabad akaratát befolyásoló egyéb olyan viszonyát használja fel, ami számára a bűncselekmény elkövetését lehetővé teszi, vagy azt megkönnyíti. A Javaslat kizárja e Fejezet azon bűncselekményeinek elévülését, amelyeket a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek sérelmére követnek el és a büntetési tételük felső határa az öt évet meghaladja; azon bűncselekmények elévülését, amelyeknél a hozzátartozó, vagy az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére történő elkövetés, valamint a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal történő visszaélés a súlyosabb minősítést megalapozza; végül pedig a gyermekprostitúció kihasználása és a gyermekpornográfia minden esetét függetlenül a büntetési tételtől.” (Indokolás)

    • Nem húztam rá semmire, figyelmetlenül olvastál, olvasd el újra. És nem a jogról beszéltem, és nem is a posztban, hanem kommentre válaszolva arról az átfedésről, ami a jogalkotók szempontja, amikor egyes cselekményeket el nem évülőnek nilvánítanak, és ami a köz ítélete, amikor valakit megvet, hangsúlyozva, hogy e kettő nem ugyanaz. A köznek nem fogod megmondani, hogy a viszolygás visszamenőleg nem hatályos, és hogy a lány már húszéves is megvolt.
      Ááá, kár beléd ez is, csak okoskodni akarsz.

  6. Szerintem, akinek vaj van a fején és bűncselekményt követett el, amennyiben leülte, megbánta, bűnhődött, juthat magas pozícióhoz, ha tiszta lapokkal játszik. Egyszer írtam egy cikket maffiózókról és érintett egy kisebbségi képviselőt, aki gyilkosságért ült. Rá akartam húzni a vizes lepedőt, de ő annyit mondott: igen, elkövettem, igen leültem – végig – amit kiszabtak és ezt ebben a városban minden egyes ember tudja. Tudta is. Fogás nem volt rajta, legalábbis ebben az ügyben nem.

  7. Visszajelzés: könyvbenlét | csak az olvassa — én szóltam

  8. Visszajelzés: a legjobb posztok: októbertől április végéig | csak az olvassa — én szóltam

  9. Visszajelzés: légy nagyvonalú | csak az olvassa — én szóltam

  10. Visszajelzés: farkas, divatos báránybőrben | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s