Azt ígértem, negyedévente közzéteszek egy ajánlót a blog javából, tehát az eltelt három hónap legjobb írásaiból. Az általam legjobbnak tartottakból, amelyeket több hét után is jónak érzek, és a legnagyobb hatásúakból, mert a közönség kegye és tetszése nagy hatalom.
Ezek voltak a legjobb őszi írások:
November közepe pedig óta ezek voltak a hájlájc tehát.
500 fölötti facebookmegosztást hoztak a következő írások:
az évek meg csak telnek, öregszik a női test is, és? 524
je ne suis pas charlie, mert európai önigazolásnak érzem, 608
a csönded is tanít, nem csak az, amit a gyereknek elmagyarázol, 1000 fölötti
megbuktam, kivagyok a farsangtól, a hátsó lépcsőn osonok, letolnak folyton, 990
Nekem ezek a kedvenceim:
meg még az is van, ez nyelvileg sikerült, kis személyes abszurdumok, “amióta az ajakfeltöltés gondolatát végleg elvetette, ami könnyű úgy, hogy soha fel sem merült benne”
ez is ugyanaz: a lelki bántalmazás sem jobb a fizikainál
feleségimport, igen, úgy hozzák szegényebb országokból, akkor kussban van
kiábrándult, kis paródia arról, hogy az emberek gonoszak, de az állatok hűségesek
a moccanás odalent, avagy nem bután kívánkozunk és nem vetjük rá magunkat mohón
miért is nem élünk egészségesen? okok és kifogások — magadra ismersz
megcsaltál ezerszer, miért, miért a szex a nagy bűn?
most akkor én mit tolok? a test fontos, izomzatom nő, de nincs ez ellentmondásban a sokféleség tiszteletével és a feminizmussal?
ugyanaz, nőbe’, avagy az elnyomottak válasz-erőszakja nem a szabadsághoz visz közelebb
hogyan kezdjek bele?, ha szeretnéd jobban érezni magad a testedben
Ez megosztó volt:
nem lehet kiérdemelni 2., arról, hogy hiába vagy szép és jó, hiába igyekszel, nem ettől maradnak melletted
Jó keresgélést, és tájékozódjatok a címkékre kattintva is, ha valami érdekel!
Legközelebb május végén jelentkezünk kis rezüménkkel.
Személyes kedvencem az “elégedett”. Mentettem, nyomtattam, osztottam, lájkoltam :))))
KedvelésKedvelés
Örülök.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, most kivételesen semmiről nem maradtam le, legalábbis bejegyzésről nem, néhány száz hozzászólásról azonban biztos. Meg egy-kettő olyanról is, amit én szerettem volna megírni, aztán elmaradt. Például az egyik én kedvencemnél: a megcsaltál ezerszernél, az utolsó bekezdését nyomom húsz éve, de mindenki engem néz hülyének miatta.
KedvelésKedvelés
Tényleg, ilyenek járnak a fejedben, és téged is hülyének…? És milyen rokon gondolataid vannak még?
KedvelésKedvelés
Lesz ma ünnepi poszt? És boldog blogszületésnapot! Köszönöm az eddigieket, Éva!
KedvelésKedvelés
Nem ünnepi lett, a mai pedikűr-edzés-ebéd lazulás az ünnepi, meg a blogszületésnap lesz. Én is köszönöm, hogy itt vagytok, együtt rakjuk össze!
KedvelésKedvelés
Olvasom a mait, most látom. Mára kialudtam magamat, a munka is kevesebb, segítenek a körülmények és sors, hogy minden jó legyen.
KedvelésKedvelés
És végre igazi április lett. Ugye bringával vagy?
KedvelésKedvelés
Ma nem azzal voltam. Reggel döntenem kellett, hogy ebédet főzök vagy tekerek. Holnap bringával megyek. Kifogyott a benzin a kocsiból, tankolni kellene. Nem akarok.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a legütősebb tavaszi bejegyzések | csak az olvassa — én szóltam