miért is nem élünk egészségesen?

Pontosan tudjuk, hogy nem így kellene élnünk. Minden érvet ismerünk, és nem is érezzük jól magunkat. Tudjuk, hogy a túlsúly betegít, hogy szarul nézünk ki, hogy az adalékanyag meg a cukor nem egészséges, és hogy a fogyásnak nincsen titka: mozogni kellene, és befejezni a zabálást. Száznál is több ok, ami miatt mégse változtatunk.

  1. Mert nem mi döntünk: azt esszük, amit adnak a menzán, a büfében, a közeli étteremben vagy boltban, vagy amit anyukánk főz nekünk, még inkább, ami a család ízlése, kívánsága.
  2. Mert a gyerekünk el van rontva, ő sem eszik meg semmi egészségeset, és nem fogunk kétfélét főzni.
  3. Mert az evés társasági esemény is, hagyományosan a családi, munkahelyi összejöveteleken, bulikban eszünk.
  4. Mert a boltok kínálatában alig van tiszta, minőségi, megfizethető alapanyag.
  5. Mert táplálékbőségben élünk.
  6. Mert tejbepapin és süteményeken nőttünk fel, aki szeretett, ezeket tette elénk.
  7. Mert körülöttünk is mindenki egészségtelen dolgokat eszik, és kevesen sportolnak.
  8. Mert az egészségmánia gyanús: túlzónak, divatnak és felszínesnek tűnik, és irritál, hogy vágyainkkal szemben be kellene tartani valamit, mintha betegek lennénk, pedig még van két évünk addig, hogy az első tünetek megjelenjenek.
  9. Mert nagyjából egészségeseket eszünk ugyan, de abból túl sokat.
  10. Mert az egészségtelen életmód következményeit betudjuk az öregedésnek és a stressznek, és nem beszélgetünk eleget finn könnyűatlétákkal, hogy lássuk, milyen lehet egy negyvenöt éves test, ha nem élnek vissza ellene. (Tényleg: a héten beszélgettél akár csak egyetlen, negyven fölötti finn könnyűatlétával? Na látod.)
  11. Mert nem éhesek, hanem kívánósak vagyunk.
  12. Mert habzsolunk, türelmetlenül eszünk.
  13. Mert az éhségközpontunk már rég nem működik, összezavartuk, elhallgattattuk.
  14. Mert a gyomrunk is kitágult.
  15. Mert fogalmunk sincs arról, igazából milyen sok kalóriát viszünk be. Elrettennénk, ha megmérné valami műszer.
  16. Mert valóban éhes a testünk, csak épp másra: hiánybetegségeink vannak, nincs elég nyomelem és vitamin a kizsigerelt Föld terményeiben.
  17. Mert az ízlelésünk is el van torzítva: egyre sósabb, cukrosabb, zsírosabb, amit finomnak és csábítónak érzünk, és hogy így érezzünk, azon egész iparág dolgozik.
  18. Mert anyukánktól tanultunk főzni, az ételekkel kapcsolatos attitűdjeinket, ezért eszünk ma is margarint.
  19. Mert anyukánk is étellel jutalmazott minket, a jó anya az, aki etet, táplál. Sokan közülünk úgy nőttek fel, hogy nem ismerték az éhség érzését.
  20. Mert vannak családok, amelyekben az idegvégződéseken még ott retteg a háború vagy az ötvenes évek nyomora, spájzolós, mindent megevős családok.
  21. Mert mindig anyánk kontrollálta az ételeket és basztatott a hájunkkal, és most beintünk: azt eszünk, amennyit akarunk.
  22. Mert visszaélünk a felnőttséggel, azzal, hogy magunk döntünk arról, hogy mit eszünk és nem visz senki úszni se.
  23. Mert körülöttünk minden kamasz a sült krumplit és a kólát tolta.
  24. Mert a hagyományos magyar gasztrokultúra sem a fitneszmenü előzménye történetileg, hogy finoman fogalmazzunk.
  25. Mert leszoktunk a dohányzásról, és akkor meghíztunk.
  26. Mert a kognitív disszonancia: amit szeretünk, nem tesz jót, elviselhetetlen, muszáj önigazolnunk és racionalizálnunk.
  27. Mert ez pénzkérdés is: a jó minőségű alapanyag drágább, mint a silány. Hogy a vigasz-funkciójú nass vagy élvezeti cikk, meg főleg a betegség mennyire drága, azt meg nem számolgatjuk.
  28. Mert általában semmit nem akarunk számolgatni, se glikémiás indexet, se fehérjegrammot, se kalóriát.
  29. Mert aki elhízik, eltunyul, annak egyre kevésbé lesz kedve bármilyen változáshoz, mozgáshoz, étrendváltáshoz, és akkor már inkább önigazol.
  30. Mert a diétát kínos kötelességnek tekintjük, lemondásnak, szívásnak, nem annak, ami: a jobb élethez vezető útnak.
  31. Mert ahogy az évek telnek, egyre hízékonyabbak és kedvetlenebbek és lassabbak vagyunk. A fiatalok csak sportoljanak.
  32. Mert alulműködik a pajzsmirigyünk.
  33. Mert eltitkolható a fodrozódó comb: már inkább nem is nézzük magunkat a tükörben, ritkán találkozunk a valósággal, strandra se járunk, leszereltük a nagy tükröt, mérlegünk nincs, sötétben szexelünk, ha egyáltalán, és az emberek tapintatosan nem szólnak.
  34. Mert “a párunk így is szeret”. Kénytelen.
  35. Mert mindenki mindig mondta, milyen jól nézünk ki, most nem mondanak semmit, de úgy érezzük, az a régi érvényes most is: jól nézünk ki.
  36. Mert nem vagyunk kövérek, ehetünk, amit akarunk.
  37. Mert a testünkkel való elégedetlenséget a média módszeresen gerjeszti bennünk, és mi ezt elutasítjuk. Azért a strandot utáljuk. És míg rendszerkritikusak vagyunk, szépen cukorbetegséggé fajul az inzulinrezisztenciánk.
  38. Mert sokkal egyszerűbb másokat meg az életet, a genetikát hibáztatni a rossz közérzetünkért, a passzivitásért, mint felismerni a felelősségünket és lépni.
  39. Mert kanapéhoz szögez a munkánk, a netezés, a tévé, és kocsi van a seggünk alatt, emiatt gyengék a hátizmaink, nem esik jól a mozgás.
  40. Mert teljesen elszakadt a testünk érzete és az identitásunk is attól a valakitől, aki szaladt, mozgékony volt, élvezte a röplabdát és a meztelenséget.
  41. Mert az éhség mellett a hőérzetünk, a testünk jelzőrendszere, az ösztöneink sem működnek már, felülírják mesterséges hatások, hiedelmek, mások mintái.
  42. Mert nagyon kevés testi örömünk van, és az evés a csúcsuk.
  43. Mert minden téren meg vagyunk félemlítve, elbizonytalanítva, semmi sem bátorít tettekre: nőként az a biztonságos, ha taposunk a malomban, őrizzük a meglévő dolgokat, nem változtatunk, elfogadjuk, ami van.
  44. Mert kinek is akarnánk mi tetszeni.
  45. Mert magunkat nem szeretjük, hogy magunknak akarjunk legalább. Nem érdemeljük meg a jót.
  46. Mert nem szeretjük a férjünket se már rég. Neki ilyen nő is jó lesz.
  47. Mert a terhesség után olyan bezártan élünk, annyira kikerülünk a forgalomból, hogy nem sikerül se mások példájától vagy tekintetétől motivációt nyernünk, se eljutnunk rendszeresen sportolni. Alapélményünk, hogy ha anyák lettünk, akkor a gyerekek számítanak csak, nekünk már mindegy.
  48. Mert a terhesség alatt a régi, jobb szokásainkat feladtuk, elfolytunk, megutáltuk a test-témát, és nincs visszaút.
  49. Mert társadalmunk az elhízást a szülés után természetesnek tartja.
  50. Mert a férjünk csak úgy általában rideg, hideg, kedvetlen, nem mondja meg, hogy nem tetszünk neki így, hogy eltűnt a lány az anya alatt.
  51. Mert éppenséggel merné csak megmondani, ő sem egy Bruce Lee.
  52. Mert amúgy meg ő az, aki a nehéz munka után megköveteli az emberes kaját, és “nem fog magokat enni”.
  53. Mert ha egészségesebbet főzünk, akkor a gyerekekkel cinkosan szabotál: pizzát rendel. Szép kis hatalmi harcok a hűtő és az étkezőasztal közötti térben.
  54. Mert a férjük és/vagy az anyósunk, anyukánk iszonyú jól és zsírosan főz, nem lehet abbahagyni a pörköltjeit, rántott húsait, tortáit. Hú, de ennék most egy irtózatos méretű házi süteményt, vagy inkább négyet.
  55. Mert a szexualitásunk még a szülésünk előtt tönkrement, bozót nőtte be az utakat, a négysávos autópályát is, és jobb is így, akkor meg minek jól kinézni.
  56. Mert a jól kinéző, magukkal sokat foglalkozó nőket mindenki gyanakodva figyeli (és néha tényleg gyanúsak is).
  57. Mert fogamzásgátlót szedünk öt meg tíz évig.
  58. Mert nagyon megkínoztak minket a meddőségi kezeléseken, és örülünk, hogy lett valahogy gyerekünk, nemhogy még diétázzunk meg minden.
  59. Mert a hasunk, mellünk úgy maradt, csíkos, akkor ahhoz már illik a háj. Oly mindegy.
  60. Mert megesszük a gyerekeink maradékát reflexesen.
  61. Mert olyan kevés a vigasz ebben a siralomvölgyben, enni meg muszáj, annak ürügyén becsempészhető valami jó.
  62. Mert munka után már semmi kedvünk elmenni mozogni.
  63. Mert autóval járunk, légkondiban vagy fűtött szobában ülünk: elszakadtunk a természettől, az erőfeszítéstől, a hidegtől, a széltől, a kézzel készített tárgyaktól, az élet valóságától, a belső hangtól.
  64. Mert felgyorsult világunkban nincsen már fonó meg aratás, amikor a munkától megfáradt jóleső legények jól megforgattak a Zöldre van a… című ősi magyar dallamra, majd betuszkoltak a széna
  65. Mert depressziósok vagyunk, és csak enni esik jól.
  66. Mert testképzavarunk van, azt hisszük, hogy nem vagyunk kövérek, nem is látjuk.
  67. Mert elkezdtünk többször is lelkesen mozogni, diétázni, de túlzásba vittük az elején, és nem tudtunk abban a szigorban kitartani. Jobb lett volna lassabban, kíméletesebben.
  68. Mert az örök fegyelemben, figyelemben elfárad a lélek.
  69. Mert körülöttünk is mindenki túlsúlyos, hasonlóakat eszünk, és nem bántjuk egymást, meg kilógni sem akarunk a sorból.
  70. Mert annyit fogyóztunk már, annyiféleképpen, hogy unjuk. A sok újrakezdésben és kudarcban elfásultunk. És mindig visszajött a cucc.
  71. Mert nem akarjuk lecserélni a műgonddal összeállított ruhatárunkat sem. (Soha szomorúbb eseményt, mint megvenni az első 38-as, tökéletes nadrágot, vagy bevetetni az amúgy is kopott részből az istennő-varrónővel!)
  72. Mert magunkat büntetjük azzal, hogy nem nézünk ki jól, nem vagyunk fürgék és hajlékonyak, és hogy nem szeretünk tükörbe nézni. (Ez már volt. Karakterszaporítás.)
  73. Mert akinek nincs valami problémája, az gyanús.
  74. Mert behunyjuk a szemünket: automatizmusokban élünk, életünk egy területén sem jutunk el az igazi kérdésekig, szembenézésig és megoldásokig. Itt akkor miért?
  75. Mert a panaszkodás, önsajnálat kényelmes és jóleső, amúgy is mindenki ezt csinálja körülöttünk. Jaj, nagy a seggem, és közben Fornetti.
  76. Mert valójában úgy érezzük, nekünk nincs menekvés, változás, esély, mi ilyenek vagyunk: akik lefogytak, megcsinálták, örülnek, azok mindig mások.
  77. Mert azt hisszük, két fajta van: aki sportol, “lejár”, az mind ügyes, aki nem, az meg nem olyan fajta. Mint két kaszt. Nem tudjuk, hogy akik rendszeresen sportolnak, azok is döbbenten nézik azt, aki 12-vel fut a padon vagy függeszkedve lábat emel. A tizenkettesek a tizennégyeseket, a lábemelők meg azt, aki kézzel mászik kötélre. Én a fekvőtámaszozókat is.
  78. Mert macerás sportolni, elmenni, ruházat/eszköz/hely kell hozzá, zuhanyzás, minden.
  79. Mert csak jó alakú, fiatal nők járnak aerobicra, nagyon szarul éreztük magunkat közöttük.
  80. Mert olyan gyűlöletes azokban a béna cuccokban lihegni, izzadni, kipirult arccal. Meglát a szomszéd.
  81. Mert elhittük, hogy mi ilyen alkat vagyunk. Csukló-, boka- és más körfogatokból, testarányokból remekül kiszámítható amúgy az alkathoz igazított ideális testsúly. (Én meg most ébredtem rá, hogy nekem a csontjaim szerint hosszú lábam van. No hiszen.)
  82. Mert senkit nem láttunk, aki jól fogyott le: csak kilencven napos, szétválasztós meg káposztaleves diétákról hallunk a környezetünkben, azok meg tényleg undorítóak. (Ezért jó az amerikai lányokat és hasonló motiváló tartalmakat olvasni. When you receive inspiration and motivation from me and my story, pay it forward.)
  83. Mert polcainkon Horváth Ilona, Frank Júlia van. A magazinokban még mindig Lajos Mari a mérvadó, az egészségesebb receptek pedig irreális alapanyagokból készülnek, teljesen életidegenek.
  84. Mert Rubint Réka akármilyen jó nő, gyűlöletes jelenség, senki nem akar olyan lenni. Béres Alexandra egy fokkal jobb, de ő is gyanús.
  85. Mert történt velünk valami, egy trauma, ami után csak ettünk és ettünk, teljesen elidegenedtünk a testünktől.
  86. Mert a háj megvéd a bántásoktól, el lehet benne rejtőzni. Amikor szépek és vékonyak voltunk, akkor bántottak. Nem jó kívánatosnak lenni, hiába mondják antifeministáék, hogy az hatalom. Az csak az ő nyomoruk, nekünk nem valami nagy élmény a tolakodás.
  87. Mert amikor vékonyak voltunk, mindenki akart valamit, mi bele is mentünk, és nem volt igazán jó a szex soha.
  88. Mert nyomnak, préselnek mindenfelől, hogy le kellene fogynunk, és akkor már csak azért se: ez a szabadságunk.
  89. Mert mi nem vagyunk a külsőségek rabja. A testtel foglalkozni olyan felszínes dolog.
  90. Mert van egy sérülésünk, vagy nem tökéletesen születtünk, és így nehéz a sport.
  91. Mert gyengék az izmaink, hamar kifulladunk, el sem jutunk a mozgás öröméig, az endorfinig.
  92. Mert a szobabicikli unalmas. Tényleg. És van, hogy a futás is.
  93. Mert nekünk már jó lesz így is. Arra a kis időre.
  94. Mert soha nem voltunk erősek, kitartóak, elszántak, harcosak, tudatosak, ebben sem leszünk. Reagáló üzemmódban élünk. Az újjászületés: akció.
  95. Mert valaki mondja meg. Nincs, aki megmondja. Nekünk, személy szerint. Egyedül meg hogyan?
  96. Mert tök idegesítő és buta dolog, hogy mindenki fogyózik, és erről csacsog. Mi nem.
  97. Mert szerintünk mi így nézünk ki jól. Végre elfogadtuk magunkat.
  98. Mert még szoptatunk.
  99. Mert mindig is kíméltek minket, hát mi is magunkat.
  100. Mert amikor diétáztunk, legyengültünk, fásultak lettünk, hullott a hajunk, szédelegtünk.
  101. Mert szülünk még egyet, és aztán majd lefogyunk.
  102. Mert nem akarjuk, hogy lefogyjuk az amúgy is csüggeteg cicinket. (Erről majd írok külön.)
  103. Mert még sincs elég információnk a nagyon egyszerű alapelvekről, arról, hogy mitől ég a zsír, viszont mi védi meg az izomtömeget, hogy mennyi kalória elég, hogy mi a jó arány fehérje, szénhidrát, zsír között, és melyik élelmiszerben mi van pontosan.
  104. Mert mindenki mindenfélét mond arról, hogy mi az egészséges, teljes a zavar, ellentmondóak az információk gabonáról, tejről, állati meg növényi zsírról, és olyan megszállottaknak tűnnek azok, akik erről papolnak.
  105. Mert amit eszünk, az valahogy identitás is: én ezt szeretem, ez ízlik, anyukám is így csinálta, meg aztán nem vagyok én vega/paleoőrült/diétamán.
  106. Mert amit egészségesnek mondanak, azok közül tényleg semmi sem finom. Kiherélt ízek, röhejes álsütik, fűrészporjelleg, sárgarépa nassolásra, na persze.
  107. Mert inkább választjuk azt, ami ízlik, mint azt, ami egészséges. És hogy ez a kettő ne essen egybe, ellenben a függőséget okozó termékekkel tömjük meg a bevásárlókocsinkat, arról komplett manipulációs ipar gondoskodik, minden nap és szívós munkával.
  108. Mert a kövér, tévé előtt tespedő ember kitűnő fogyasztó, mind az élelmiszer-, mind a reményipar (fogyasztószerek, tornagépek, táplálékkiegészítők), mind az egészségügy számára, és az ilyen ember, amíg van vaj a kenyerén, elégedett, nem tesz fel kérdéseket a rendszernek, nem néz szembe a valósággal, és nem fogja felrobbantani a társadalmat sem. Tudtad, hogy minden forradalmárnak 23 alatt volt a BMI-je? Csak a börtönben híztak el.
  109. Mert a kövér ember alapélménye a szégyen és az inkompetencia, és ezek lehetetlenné teszik azt az erős, friss és tartós valamit, ami az életmódváltás.
  110. Mert aki felül a cukorhintára, annak nincs kiszállás. A finomított szénhidrát és egyes adalékanyagok függőséget okoznak.
  111. Mert az inaktív élet és a túlevés elszakít a testünk valóságos jelzéseitől: az evés eredetileg a jól működéshez szükséges, éltető táplálékbevitel, de egyre jobban közelíti a mohó és magányos önjutalmazás, sőt, a titkos bűn rítusát. (Ez is volt már, több pontban. Éva, ne trükközzél.)
  112. Mert a sporthoz való viszonyunkat tönkretették legkésőbb kamaszkorunkban, a militáns, uniformizáló, testszégyenítésre alapozó testnevelésórákon, kortársaink szeme láttára módszeresen aláztak meg.
  113. Mert mindig a testvérünk volt a vékony, az irigyelt. Hozni kell a másik szerepet.
  114. Mert a Csernus úgy üvöltött azokkal a nőkkel, akik pont így néznek ki. Velem ne üvöltsön senki.
  115. Mert a médiában reprezentált testeszmény irreális: a vékony derék, nagy mell, a kockás has, kerek fenék, feszes bőr, a hosszú és vékony comb. Százból egy nő sincs, aki ilyen alakú természetes adottságai szerint, csak kőkemény diétával, sporttal, retussal. Egy átlagos brit nő derékkörfogata 74 centi, a modellek körében a hagyományos alapkövetelmény a 90-60-90 méret és a 175 centi fölötti magasság. Mintha rajzfilm lenne az a sok vékony nő, annyira reális.
  116. Mert az inadekvát táplálkozás és mozgásszegény életmód következményei nem azonnal mutatkoznak: fiatalon és egészségesen nyugodtan tolhatjuk a rendelt pizzát kólával, semmi bajunk nem lesz.
  117. Mert a kólára, pattogatott kukoricára, csipszre, hamburgerre abszolút hidegvérrel szoktatnak rá a plázákban.
  118. Mert a stresszt evésbe fojtjuk, megnyugszunk tőle.
  119. Mert tévézés/internetezés közben eszünk, úgy meg észrevétlenül lecsúszik az ezerkétszáz kalóriás vacsora.
  120. Mert sokszor eszünk, amikor innunk kellene egy pohár vizet. Benézzük a szomjúságot.
  121. Mert az evés a legboldogságosabb magánügy: senki nem zavar, nem kérdez rá, el tudjuk titkolni a fagyit, csokit, kekszet.
  122. Mert rohanunk, és időigényes lenne átgondolni, összeállítani, elcsomagolni a minőségi ételt, megmelegíteni sem tudjuk.
  123. Mert sokszor annyira éhesek vagyunk, hogy a kakaós csigánál nem látunk messzebbre.
  124. Mert itthon nem épült ki az ízletes, szépen csomagolt és elérhető árú, egészséges élelmiszerek piaca és széles választéka. Nemigen kockáztatnak: ha nincs kereslet, nem lesz kínálat sem. Vagy van ugyan, de a hozzánk közeli bolt nem rendel olyat.
  125. Mert alig termel már valaki kiskertben zöldséget, gyümölcsöt.
  126. Mert arra neveltek minket, hogy a gyümölcs, a joghurt, a sajt, a leves nem étel, és hogy a húshoz galuskát, krumplit, rizst vagy kenyeret kell enni. Eszükbe se jut a pofonegyszerű étel: szelet hús/hal/sajt+saláta.
  127. Mert azt gondoljuk, a gyerekünk táplálkozása és boldogsága a fontos, a sajátunk háttérbe szorul.
  128. Mert ha magunkkal foglalkozunk, az ételünkkel, a testmozgással vagy az öltözékünkkel, ha időt és pénzt kér ez a családtól, akkor önzőnek fognak tartani.
  129. Mert túl sok az üzenet: az elhízás veszélyeivel való riogatások, a lefogyott emberről szóló hirdetések, Shape, Wellness, Diéta és Fitness magazin közepette immunisak lettünk a témára. Kioltotta önmagát az üzenet.
  130. Mert nem is alszunk eleget, nem is járunk szűrővizsgálatokra, pedikűröshöz, masszázsra, meditálni — minden olyasmit elhanyagolunk a sok kötelesség és mások szolgálata közepette, ami csak nekünk volna jó.
  131. Mert a férj nem nézné jó szemmel, ha esténként jógázni mennénk, és neki kellene fektetni a gyerekeket.
  132. Mert soha nem volt még heurisztikus élményünk arról, hogy milyen csoda a testünk, milyen élményekre, teljesítményre és átalakulásra képes.
  133. Nincs időnk. Tényleg. Semmi.
  134. Mert a környezetünk közömbös, saját belső erőnk meg nincs ahhoz, hogy változtassunk, de még időnk se arról, hogy elgondolkozzunk a miérten, a hogyanon és a célon.

Hány mentséged van? Melyikek?

211 thoughts on “miért is nem élünk egészségesen?

  1. Ezt a cikket elmentem magamnak, már azért is, hogy ha majd a közeljövőben elkezdek táplálkozási tanácsadóként dolgozni és nem úgy megy minden ahogyan azt most gondolom…akkor majd legyen kéznél az írás. Van min dolgozni.

  2. Az ember a legkreatívabb kifogásgyártó. Ki tudja mi az oka…de annyi bizonyos, hogy az ember az egyedüli faj a természetben , amelyik saját maga ellen(is) dolgozik, kitartóan, több fronton is, hogy biztos legyen a dolog.

    • Lehet, hogy – kívülről – itt néhány pont kifogásnak tűnik, de szerintem nem lehet elintézni ennyivel, bántó is. A rossz beidegződések, generációk óta görgetett negatív érzelmek, tabuk, örömtelen életek, depresszió, környezetszennyezési és életmódbeli negatívumok, túlterheltség nem “kifogás”, hanem valós probléma, amit komolyan kell venni, kezelni kell és nem biztos, hogy egyik napról a másikra van változás, még ha az ember el is határozza, hogy namostaztántényleg.

        • Én hiszek az éles metszésekben. Egyszer csak elég lesz, és onnantól mást csinálunk. Ehhez persze kell valami élmény, lökés, vagy információ. A homályos és bűntudattal színezett “kéne valamit sportolni, mindenki ezt mondja” kevés.

    • szeretem azokat az irasaidat amik kicsit rám pirítanak. ami nálam : depresszió, anyamtol tanult főzés és amin felnottem, a kaja jó érzést kelt és jutalom, lustaság, idő hiány, mozgás hiány autó miatt, túl sok energia megreformalni az étkezés és új recepteket rutinba építeni, hideg van és tél, hát sérülés, nem vagyok veszesen kövér, az a pár kiló kit érdekel, alkat, egyedül nehéz, a gyerekek nem esznek salátát a férjem se sokat és az életmód valtashoz kevés az infom, lásd 101 es pont

      • És még arra jutottam, hogy rendszeres mozgás mellett a legkevésbé az alacsony szénhidráttartalmú, magas fehérje- és közepes zsírtartalmú étrendtől veszít az ember izmot.
        Komolyan, engem már az izom jobban érdekel, mint a zsír. Az izomvesztéstől gyengül le, aki szigorúan fogyózik.
        + vízvízvíz, zöld tea

    • Vannak jó linkjeim, mert nem vagyok szakértő.
      Motiváló, személyes:
      Jen Priorfatgirl
      http://www.priorfatgirl.com/author/jennifer/page/515
      http://www.priorfatgirl.com/popular-posts
      http://www.priorfatgirl.com/2013/07/how-i-stopped-binging.html
      Brooke
      http://brookenotonadiet.com/top-posts/

      Ők és még sokan angolul, mozgalommá szerveződve, régóta blogolnak-fogynak, és nagyon komoly pszichés hatása van annak, hogy ha ők megcsinálták, akkor nekünk végképp van remény (hacsak nincs “nekem ez se sikerül, pedig csak pár kiló” önsorsrontó beakadásod).
      Nem veszíthetsz, tkp. a konkrét cél is tök mindegy, egy kicsit formásodni mindenkinek jól jön.

      Szikár számok, elvek:
      http://shop.builder.hu/zsiregetes-leegyszerusitve-a246
      http://shop.builder.hu/mennyi-testzsir-egeszseges-nok-eseten-a690
      http://shop.builder.hu/intervallum-edzes-a-legjobb-zsiregeto-edzes-a290
      http://shop.builder.hu/kaloriak-tenyleg-csak-ez-szamit-a2341
      http://shop.builder.hu/teljes-30-napos-evindito-program-kezdoknek-es-ujrakezdoknek-a2396
      üzleti honlap, meglepően igényes tartalom, sok írás nőknek is

      lájtosabban, anyukásabban:
      http://fitneszanyu.cafeblog.hu/kategoria/dieta-2/
      http://fitneszanyu.cafeblog.hu/kategoria/mozgas/
      http://fitneszanyu.cafeblog.hu/2015/01/15/legy-jobb-mint-tegnap/

      Sok mindent tudtam erről a témáról, de azt nem, hogy a szervezet vagy lebont (zsírból fogy, izomból, vagy épít (hájat vagy izmot). Egyszerre nem megy. Ez a testépítők nagy paradoxona. Nagy izmok, zsírtalanul. Ezért váltogatják a tömegnövelés és a szálkásítás fázisait. Zsírtalan izmuk átmenetileg, a versenyre időzítve meg a fotókon van nekik is.
      Én nem építek test, csak a zsírégetés, izomtömeg-növelés érdekelt, meg én is használok kondigépeket alkalmilag.
      Tök érdekes gyakorlatokat is felfedeztem, ami az intenzív tornászmúlt ellenére kimaradt, pl. a plank vagy a guggolás fajtái. (mindenre rákerestem én is)
      Az elhatározás nem lehet frusztráció vagy külső tényező, nagyon rendben levő lélek, szuverén döntés, öngyűlöletmentes nyugodt kitartás, önmagunk szeretése kell hozzá, és valami erős motiváció.
      Nekem ez az volt, hogy elkezdték gyógyszerezni a pajzsmirigyemet, ami fékezte a nagyon pörgős anyagcserémet.
      Én ezt az egészet szeptember 7-én kezdtem, azóta kb. annyi állandó, hogy igyekszem sokat sportolni, és sokkal kevesebbet és szénhidrátcsökkentve enni. Ezt tartom, de vannak kielngések, újabban sajnos sérülések is. Fogytam kb. 10 kiló tiszta zsírt, és van 1,1 kiló izomtöbbletem.
      Most az az elv, hogy egy nap erősítés (kondi, felülések), egy nap zsírégetés (futás, lépcsőgép), egy nap pihi, mindig nyújtás is, és alkalmanként nyújtó jellegű úszás.
      Amit magamnak leszűrtem:
      nem szabad hektikusan, fellángolva, hirtelen nekiesni a változásnak. Ha nem a kalóriadeficitre alapozunk, akkor semmilyen megúszós kerülőút, reklámozott csodamódszer, zsírbontás nem segít (csak a zsírleszívás, de szerintem az eredmény néha csonkítással felér, nagyon fura formák vannak utána).
      Zsírt csak a diétával vesztesz + zsírégető mozgásfajták, formás viszont csak az intenzív sporttól leszel.
      Nem kell félni az intenzív, nagy súlyos gyakorlatoktól.
      A sok izom sokat kér enni, vagyis önmagában “zsírégető” (ha használatban van, ha nem, akkor leépül).
      Az ízületek megerősödnek, ha van izom körülöttük, és az átveszi a terhet.
      Ellie tök jó tornavideókat küld.
      A nyújtást NEM LEHET ELHANYAGOLNI.
      A szauna és a szolárium nagyot dob a közérzeten és a bőr állapotán.
      Hasznos eszköz és nem is drága egy zsír- és izomszázalékot is mutató mérleg.
      Úgy jó fogyni, hogy okosan, megtervezetten, ugyanazt a tempót tartva sokáig veszítünk zsírt, és eközben az izmokat valamennyire erősítjük, tónusossá tesszük, használatban tartjuk.
      A lassúság a bőr miatt is fontos.
      Nagyon sokféle, egyszerű, otthon is végezhető, akár pár perces vagy félórás mozgásfajta van, egyszerű eszközökkel. És a séta is pompás.
      http://fitneszanyu.cafeblog.hu/2014/11/13/mit-vegyunk-otthonra-parezer-forintbol/
      http://fitneszanyu.cafeblog.hu/2015/01/08/diakfitnesz-ii-low-budget-edzesmodszerek/

      Egy idő után az első sikerek nagyon motiválóak, nem akarja az ember veszni hagyni az eredményeket, nem olyan csábító a fagyi sem. Az önbecsapás, maszatolás is letisztul az emberben, nem csak a zsír. Ha túl nagy a siker, az ember könnyen érzi, hogy akkor ez “megvolt” és visszacsúszik a korábbi rossz szokásaiba.
      Az állati zsiradékkal nincs baj, a cukorral és liszttel van. Nem csak azért, mert a cukorlöketek kis katasztrófákat csinálnak minden alkalommal (farkaséhség), hanem mert az ilyen típusú kaják mákonyként működnek, és elszakítanak a valós érzékelésünktől, hogy mi a jó nekünk, mennyi az elég. Falni kenyeret, sütit, csokit a legkönnyebb. Ráadásul nagyon kevés hasznos tápanyag van bennük. A cukorról le lehet jönni.
      Nálatok tiszta Kánaán, a TESCO tök jó, ahogy 2012-ben, külvárosban én láttam a kínálatot, és úgy van elrendezve, hogy már a bejáratnál rád ugranak a színes, szagos, egészséges kaják, pl. saláták, sajtok, gyümölcs, smoothie, soványabb húsok, kevésbé cukros müzli.
      Nagyon szép és gusztusos, életet ünneplő kajákat lehet csinálni pici figyelemmel, kreativitással a gyerekeknek is. Motiváló őket mozogni vinni, ott az ember látja, milyen szépek, ügyesek, lelkesek még, élvezik a mozgást, nem torzultak el, és így átgondolja a saját gyerekéveit, megbocsát, elrendez, megért dolgokat, valamint erőst eltökéli, hogy ő nem hagyja majd, hogy elhízzanak. A háj és kaja miatt parázó anya, mint arról sokan beszámoltak az evészavar rovatban, nagyon rossz minta, az optimista, aktív, cselekedni képes, az meg nagyon kúl.

          • kiderult hogy a merlegem mer testzsirt is, csak gozom sincs hogyan. Holnap nekiulok es vegig nyomkodom a gombjait. Tizenvalahany eve megvan, meg sose mertem testzsirt

            • na megmertem. az egeszseges tartomany felso hataran vagyok, a ferjem meg az egeszseges tartomany also hataran. A kettonk kozott szazalekban mert kulonbsegen csak rohogni birtam.

              • Az enyém összevissza ír ki hülyeségeket, elemet cserélek.

                Tegnap esti program (örökbe.hu blogszületésnap!) előtt csak gyors edzés, némi erősítés: belső comb, has, guggolás, tricepsz. És lépcsőzőgép, megmásztam egy felhőkarcolót! 102 emelet, 265 kalória, 20 perc. Nem éreztem nehéznek, viszont ömlött a víz rólam.

            • semese, javasolnek valamit, ha nem gond?
              hacsak nagyot nem tevedek a gepetek a ket talp kozotti ellenallas kulonbsegbol kalkulal egy teszsirszazalekot? ez figg a testben jelenlevo viz mennyisegetol is. noknel ez meg sokszor valtozik a ciklussal egyutt.
              ha en magamnak mernem akkor mernem heti 1x reggel ehgyomirra 4 hetig es az atlagot vennem. de ez csak en vagyok persze.
              amugymeg noknek alkatilag tobb a zsir mint ferfiaknak, nekik pl melluk sincs (jo esetben) az pedig peldaul rengeteg zsir, mar dob egy nehany %pontot 🙂

      • Hallottam olyat, hogy az edzés elsavasít, és mellé lúgosító kompenzálás kell étrend/kiegészítő révén. Én nem hiszek ebben, szerintem kamu. Szerintetek?

          • Idézet a cikkből: “A vér sav-lúg arányát a bevitt ételekkel lehet egyensúlyozni. A kálium, magnézium, kalcium és nátrium segítenek semlegesíteni a savasító salakanyagokat, amelyek a nagy mennyiségű fehérjétől, cukortól és keményítőtől jönnek létre.”

            A vér pH értéke szerencsére nem túl változékony. Azért szerencse, mert már néhány tized pH-nyi változástól is elájulunk és elvisz a mentő. Az étkezés szerencsére nem befolyásolja a vér pH értékét, ez egy közkekeletű tévedés.

            • Van olyan, hogy gyomorsavtúltengés és ez tényleg egy probléma és okozhatja a cikkben felsorolt tünetek némelyikét. De emiatt nem lesz savasabb az ember vére, ettől még a homeosztázis fennáll. Egyébként meg a gyomorsavtúltengéssel jobb orvoshoz fordulni és nem házilag kúrálni az interneten talált kétes tanácsok alapján.

              • Mert “az orvos” tutira odafigyel és jót mond… Ne már. Nincs “az internet” és “az orvos”, hanem vannak némi garanciával rendelkező (tudományos, bejáratott, közösségi kontroll alatt álló, szakembergárda által szerkesztett) honlapok, orgánumok, és vannak felkészült, nem elavult szemléletű, figyelmes, labort is végeztető stb. orvosok.Én egész biztosan nem mennék gyomorsavtúltengéssel orvoshoz.

            • A cikk szerint a citrom (! :D) a sóska és a paradicsom lúgosító étel. 😀 😀 😀

              Ezt így hogy?

              Én tényleg nem kötekedni akarok, csak nagyon jókat szórakozom a linkelt cikken. De ezzel senkit nem akarok megbántani, csak tényleg vicces.

        • Szerintem kamu, a szervezetnek van egy olyanja, hogy homeosztázis, tehát állandó pH-t tart. Nem nagyon tudod elsavasítani vagy lúgosítani, max a gyomrodat, de az is megoldódik magától.

          • A citrom tenyleg lugosit. Gyomrot persze. De savtultengeseseknek ezerszer inkabb citrom (azonnal hat) mint savmegkoto. Nem okoz hozzaszokast, nem general utolag plusz gyomorsavat, tokeletes.

            • Mivel kevésbé értek a témához, de érdekel, ezért tegnap este megkérdeztem dietetikusok véleményét akikkel együtt buliztam. 🙂 Röviden: Azt mondták, hogy a citrom nem lúgosít, nincs semmilyen lúgos ellenreakció, ha az ember megiszik egy kis citromlevet. Ha valakinek túl sok a gyomorsava, akkor határozottan rossz ötlet savas dolgokat enni.
              A vér pH értékére nem lehet táplálkozással hatni, kicsit se, még század pH-kra sem.

              Az orvost szerintem azért jó felkeresni, ha valakinek gyomorproblémái vannak, mert ő meg tudja állapítani, hogy ez tényleg a túl sok gyomorsavtól van e vagy a túl kevéstől vagy teljesen más a probléma. Egy háziorvos ha rászánja az időt, tud egyéni diétát ajánlani, mert végigkérdezi a beteget, hogy mikor tapasztal kellemetlen tüneteket és mikor nem. Az interneten is vannak hasznos táplálkozási tanácsok, de azok általánosak és nem egyénre szabottak.
              ( Mondjuk én most jó háziorvosban gondolkozom. Ha úgy néz az emberre, mikor belép az ajtón, hogy minek kellett odamennie, akkor kevésbé működik a dolog.)

        • Igen, ez jórészt kamu, sőt hát sztem elég veszélyes kamu. Mármint ez a lúgos-savas téma. Ez olyan, hogy pld. a gyomorba sav kell, elég sok, hogy minden más is működjön, ha fene fenét eszik, akkor is. A gyomorsav az tök jó, nagyon kell, hogy elkezdődhessen az emésztés, pld. a fehérjéké. Az a nem jó, ha gyomorégésed van. Viszont meglepő módon, utóbbi sem a sok, hanem éppen a kevés gyomorsavtól van. És ilyenkor, ha úgymond rálúgosítasz, na az nem veszélytelen. Ha érdekes ez a sav, gyomorsav kérdés, ez itt eléggé helyrerak dolgokat: http://www.amazon.com/Why-Stomach-Acid-Good-You/dp/0871319314

  3. Az én egyik kifogásom az ízek gyönyöre .A síma édes már nem vonz , ehetetlenül édesnek érzem pl. a cukorkákat , vagy a bolti sütiket de egy kis finom, valódi csokoládé… hát az időnként csodákra képes:)

  4. olyan is van, hogy egyszerűen nem érdekel a téma. Nekem büntetés lenne összetevőket olvasgatni. Azaz nem lenne, hanem lesz, mert hamarosan gluténmentes diétára kényszerülök. Fogalmam sincs, hogy fogom csinálni. Egyelőre ott tartok, hogy a segítő szándékot ignorálva megütöm azt, aki azt mindja nekem, hogy őröltfaszombogyómagbéllisztből is finom kenyeret lehet sütni.

      • Ez pont így van. Az utóbbiak – az egészség, a kondíció, az életkedv – szempontok, a fanatikus, vonalas szövegelés az asztalnál, na az nem. Pl elhízással engem ugyan meg nem ijesztesz, mert nem vagyok hízékony. Plötyiséggel, szar kondival, idegbajjal igen, mert az nem testsúlyfüggő, viszont lég szörnyű kilátás egy nehezen mozduló, szar kedélyű rakás szerencsétlenségként leélni a további életemet, csak, mert nem votl energiám változtatni a – már engem is zavaró – szokásaimon és kényszeresen ragaszkodtam a gagyihoz, amit viszont legalább már megszoktam.

  5. A 100-as kifejtésére nagyon kíváncsi vagyok. Mit lehet ezzel tenni? Csupaizom sportemberként bezony sokkal csoffadtabbak voltak, kitelve szebbek. Nem fogyóztam, meg semmi, csak a sportos kamaszévek alatt kiürültek. Most 10 kilóval több vagyok, és sokkal normálisabban néznek ki.

  6. Elso elmenyem itt uj kommentelokent: egy vagy ket mondatot elmondtam ebbol. Ugy leoltottak, hogy minek bolcskodik ez itt, hogy meg hetek mulva is ha barmit szoltam jott a cinkos osszesugas masik torzskommentelovel, hogy “ja persze, o mindent jobban tud”

    Na es akkor az erdembeni hozzaszolas: nehanyban magamra ismerek, foleg olyasmi van, hogy az eletem rosszabb idoszakaiban megorulok attol ha meg szamolgatni, onmegtartoztatni, magammal szigorkodni is kell. A jobbakban meg ezek nelkul is spontan lefogyok. Nagyon durva tulsulyt nem szoktam hordani, de sajna 5-10 kilokat jojozom tizeneves korom ota. Most fura mindenesetre, hogy 14-15-23 evesen milyen 3 kilo tulsulyok miatt birtam gornyedni es palastolni es rondanak hinni magamat.
    Jatszik meg a pajzsmirigy alulmukodes is, es sajna az akkor is, ha nagyon szepen be van allitva. Valahogy nem ugyanaz, tunetek azert maradnak. De 30 korul emlekszem meg olyanra is, amikor tokeletesre fogytam, es a pajzsmirigyem is helyrezokkent, porogni kezdtem, osszeallt a kormom es vegre nem faztam allandoan.
    Es van a legdurvabb resze, a kor, amitol maskepp hizik az ember 40 folott. Pl soha eletemben, meg a csucsponton se hiztam a felso hasamra. Most meg minden 10 dekabol 8-at oda rakok. Baromira nem erdekelne a fodros comb, attol meg remekul lehet csinosan oltozni ( mellesleg a labam nem romlik el meg a nagyobb hizasok kozben sem, iszonyat mintasharisnyanadrag gyujtemenyem is van 🙂 ) de a felso hasra hizas, az deformal, olyan csecsemoformatuma lesz tole az embernek, es rondan all tole minden. Es nagyon tipikus korosztalyos hizas, messzirol kiszurjak tole, hogy nem vagy mar fiatal. (Velem egyidos baratno mutatta err nevetve, hogy o is pont igy, nezzem meg mar a melle alatti hasi reszen meg tudja allitani a bogret 🙂 ) hat nalam a bogre nem all meg, de azert kiakaszto, es nem ismerek magamra.es ami meg halalosan frusztralo: emlekszem, hogy fogytam le pl 30 evesen, tenyleg csak egy kis onfegyelem volt az egesz es olvadtak le a kilok. Most meg: tavaly volt kb 5 honap, amikor rem szigoruan szenhidrat- megvonosan etkeztem (nagy szemetsegeket amugy sem eszem, de akkor a hal-salata-sovany sajt korben mozgott a tap), heti 5-6x futottam es sulyzoztam, es ezzel HAVI 1 kilot birtam fogyni. Viszont heti 2-t felszedni, ha nem ebben a fegyelemben eltem. Es ezt toleralhatatlannak erzem, es ettol remenytelennek, hogy majd en ebben toltsem az eletem, kivonuljak minden barati osszejoveteli etkezesbol, egyetlen sajtos pogacsabol vagy nyaron elnyalt fagyibol, total elhetetlennek erzem. Hol az a finn? 🙂

    • A hasi (bár inkább deréktáji) hízás ráadásul nem esztétikai probléma. Tényleg ennyire látszik? Hogy lehet ez? Te milyen alkat vagy?
      Nem lehet, hogy akkoriban, amikor olyan keményen nyomtad, komoly izmaid is épültek, és/vagy a szénhidrátmentesség ellenére nem volt elég a kalóriadeficit?

      • Én nagyon erőteljesen homokóra alkat vagyok, azért is utálat most ezt a formaidegen dolgot hordani.Ha a formámnál vagyok, tényleg nem irigylek senki hírességet. Nem derék, kimondottan has, szemből még így is vaskos homokórának látszom, de az oldalnézet …
        Lehet hogy épültek izmaim, de az is új az emlékeimhez képest, és nem jó, hogy ennyi idő és erőfeszítés alatt se jutottam el odáig, hogy jólessen a mozgás, és erősnek és pezsgőnek érezzem magam a testemben. És nem keménykedhettem úgy mint korábban, hogy majd belehúzunk és túljutunk a holtponton, mert azonnal megfájdult vagy meghúzódott valamim. Ehhez hozzájön még új fícsörként az, hogy idén minden három hét egybefüggő edzés-futás után tutibiztos megbetegszem, és nem heverem ki egy-két hét alatt. Teremben is. Azt gondoltam, ez is a pajzsmirigy immunlerongáló része, de most voltam dokinál, és szerinte nem.
        Én most tényleg el vagyok akadva, nem működik semmi, ami eddig. Majd végigolvasom a linkeket, amiket idetettél, hátha megtalálom a rést a pajzson.

        • Azért kérdeztem, mert van a magas csípőjű, hosszú, vékony lábú alkat, akinek mindene gyönyörű, de felső hasra hízik.

          Én mindenhonnan szépen fogyok, már tapinthatóak a haskockák (!!!), a mellem sem vészes, alatta is, fölötte is látszanak a bordáim enyhén. Csak a belsőcomb és a bricsesz, az makacs. De arányos, nem akarnék nagyon mást. A bőrömmel szenvedek, nem tudom, az mennyire zsír még, és mennyire kitágult bőr, és visszahúzódik-e. Ráadásul pont nem olyan, mint azoké, akik hasplasztikára mennek: alul rendben, sőt, tök lapos, köldök fölött lehetne szebb.

          • (sóhaj) de jó lehet! Jó hogy írod ezeket, tök inspiráló!
            Egyszer volt kockásodni kezdő hasam, de az is steppelt paplan 🙂

            Sajna nekem semmim sem hosszú és magas sem vagyok. Az enyémhez hasonló alkattal indiai nők futkosnak sokan (csak én papírfehér kiadásban). Az ilyen amikor épp vékony is, ívelt és gömbölyű mindenhol, hangsúlyos váll, mell, csípő, karcsú derék. Nincs csípőben jó nadrág amit viselés előtt ne kéne derékban rászűkíteni.

        • “Én most tényleg el vagyok akadva, nem működik semmi, ami eddig.”
          Matifa, tenyleg ne sanyargasd meg, meg nem, nem minden onfegyelem, meg lustasag, meg mozgashiany. A belly fat, a jojo, meg a pm alulmukodve foleg nem az. Ezek itt mind szorosan osszefugghetnek azzal, hogy mi van a mellekvesekkel (vagy hogy mondjam azt, hogy adrenal stress). A durva szenhidratmegvonas meg ilyenkor pont visszaut, pld. azonnal minden megy meg jobban raktarba. Meg a szenhidrat is ezerfele, meg nem mindegy mennyit, mikor, ha ilyen szitu van. Ez a doki itt nagyon tud valamit a temaban, ha erdekel: http://adrenalresetdietbook.com/ … na csak 1 tipp.

            • Sztem amúgy tényleg graun’bréking a linkelt anyag, szívesen.
              Ja, igen van az a mellékvese-kimerültség, amikor szigorúan csak és max. a jóga, minden más, ami intenzív távlatilag ronthat a helyzeten.

  7. Ja és még egy-két gondolat 🙂 annyi mindent írtál, hogy nehéz mindent, ami eszembe jutott róla észbentartanom a kommentem végéig:
    – a kakaós csigát basszus, betiltanám! Szerintem az egy tragikus cucc, amivel konkrétan tönkreteszik a gyerekeket miközben olvadoznak az irántuk való szeretettől. Én legalább nem azon nőttem fel, sőt, dülledt szemmel néztem, amikor ebbe az országba jöttem, hogy itt hogy tolják tömegek (a későbbi férjem is) a porcukorfelhőket reggelire a cukrozott, sült lisztjük és a félliteres kakaójuk fölött. Ezzel lehet simán elrontani minden épeszű ösztönös étkezést, és jól belökni a gyereket a majdani kettes típusú cukorbetegség útján. Persze a gyerek akkorra már 40-50 éves lesz, anyuka meg rég elfelejtette, hogy mit tett ezért, amúgy is “örökletes”, ő is két marékra szedi vagy szúrja a cukorbeteg gyógyszereit.
    Van olyan barátnőm, aki épp sikeresen küzd le magáról 30 kilót, de kiborul azon az ötleten is, hogy micsoda kegyetlenség lenne gyerekeket süti nélkül felnevelni. Sajna ez ebben a kultúrkörben még mindig eléggé az érzelmek fokmérője, és aki sütin nőtt fel, el se tudja képzelni, hogy nem létszükséglet, és évtizedekig el lehet élni egy kósza gondolat vagy vágy nélkül a sütik iránt, ha nem vésték be gyerekkorodban hogy süti=szeretet.
    És minden ilyen hülyeségre elő tudják rángatni az “annyi ellentmondás van a különböző táplálkozás-elméletekben, végülis senki sem tudja, mi igaz” érvet. Holott lehet hogy vannak ellentmondások, de hogy cukrozott, zsíros, sült lisztre szüksége lenne bármely emberi lénynek, azt nem állítja egyik sem.
    – Nekem is feltűnt, legkésőbb a 20 éves érettségi találkozón, hogy azok a lányok, akik suliban soványak voltak, és sose kellett azzal foglalkozniuk, hogy mit ehetnek meg, híztak meg a legjobban. Akik meg kénytelenek voltak korán megtanulni, hogy hogyan szorítsák vissza az elharapódzásaikat, lehet hogy nem soványak, de továbbra is csak 5-10 kilókat szorítanak vissza rendszeresen.

      • Hala az egnek en utaltam mindig is a kakaoscsigat es nem ertem, hogy mi finom azon. De mi? Mondjuk palacsintabol sem kell a kakaos. Az almas suti a gyengem, de csak ha sok az alma es nem dinsztelik meg elotte. A kremes tortakat, cukros izeket gyerekkent sem ettem meg. Viszont a dodollet, a sztrapacskat es mindent ami krumplis halalosan szertem, sajnos.
        Amugy a 30, 31, 32, 33 pontok kezdeti stadiumaban (inkabb a masodik fele Annak is) vagyok jelenleg (biztos van tobb is, a lustasag koztuk van tutira, ami viszonylag ujkeletu es a “melo utan nincs kedvem mar mozogni” is lehetne, de az meg csak multidoben ervenyes, leven nincs allando munkam)
        Remelem osszekapom magam, mert kezd tele lenni a hocipom. Nekem is alulmikodik a pajzsom, szedem a gyogyszert, de en vagyok az elleneset mert nem fogyok hanem hizok tole, dehogy hogy azt nem tudom. Nagyon ehes vagyok ugy altalabban…

          • Igen, mert a gyogyszer elvileg serkentoleg hat a pajzsmirigy mukodesere, gyorsitva az anyagcseret, de nalam csak annyi tortent, hogy igazan farkas ehes vagyok gyakorlatilag ket orankent kene ennem. Masok szepen fogynak a gyogyszer szedesekor, hat en nem.

              • Gyors az anyagcseréd? Hát ha én mit szóljak? Ha annyit ennék délelőtt, amennyit te, ágyban fekve, semmi mozgás, akkor az ebédet már infúzióval kellene belém tolni, úgy leesne a vércukrom.

                • Két napi étrendemet láttad. Ma is reggeliztem, egy szelet magos kenyeret. És ne becsüljük e a fél deci tejben, evőkanálnyi tejszínben levő laktózt. Amellett én 8-nál előbb ritkán kelek. Vagy ha mégis, visszafekszem.

                • Mert nálatok párosak a zoknik, és nem toporzékol a kutya sem. Telefont se veszek föl reggel, olyan őrület van. De a kávé nem maradhat el.

                • Nem, hanem mert muszáj ennem. Nem erény, inkább alighanem hátrány. Szédültem már le bicikliről éhségtől, amikor a másik épp csak egy picit volt éhes. A legközelebbi faluig se bírtam ki, 10 percre volt. Eleinte csak feszült leszek, de ha nem eszem ilyenkor, akkor elszürkül a világ, szó szerint.

                • Valami nagyon más itt a vércukrunkkal, vérnyomással, glikogénnel. Eredetileg 16 éves koromtól toltam a Testkontrollt, lehet, hogy onnan ered: csak gyümölcs délig, vagy semmi.

                  A fiam se kér reggelit, pedig bringázik. Mondták erkölcstanon is, hogy nem egészséges, de nem csúszik le még a fél pohár kakaó sem. Hétvégén reggelizősebb, de akkor későn eszik. Nyaraláskor viszont szívesen járja be a svédasztalt. Ott én is, de valahogy kicsit kötelesség, hogy most kell enni, nem igazi az éhség délelőtt. A kicsik mindig éhesek reggel, fosztogatják a joghurtokat.

                • “Valami nagyon más itt a vércukrunkkal, vérnyomással, glikogénnel.”
                  Hát ezt mondom 😉

        • Kakaoscsiga nekem is undor. A sult liszt jellegu sutik vilageletemben csak dekoracios elemnek szamitottak es nyugodtan lehettek volna festett muanyagbol is. En a kremes dolgokat szerettem, de abbol sem a vajasat. Minden sutik kiralya szamomra a turotorta, es annak is csak arra valo az also lapja, hogy kijelolje a torta helyet 🙂 ujabb kori masodik dijas a sajttorta.

  8. Nagyon jóóó, emelem kalapom, remélem, sokakhoz eljut az üzenet, és meg is szívlelik.

    Saját tapasztalat:
    én jellemzően akkor fogytam le (nem vészesen, de volt miből), mikor elköltöztem otthonról. Főzni nem igazán tudtam, DE az interneten sokat böngésztem a témában, és hamar elkezdett érdekelni ez az egészséges életmód téma, tehát igyekeztem megvalósítani, amit tudtam. (Anyós állandó reakciója: “Te akkor most mit eszel? Zöldségeken élsz? Mi volt az ebéd Nálatok? Hogy Te miket tudsz…” – azért persze Ex legkedvesebb étele máig a rántott hús sült krumplival, és nem lehetett neki megmagyarázni, hogy nem lesz azonnal éhes, ha nem húst eszik hússal) Egyébként sütikkel, csokival máig bajban vagyok én is (ó, Mama!), de igyekszem helyettesíteni aszalt gyümikkel, jó minőségű étcsokival, kölesgolyóval stb.

    A sport nehezebben épül be. Azért már tényleg MOCCANNI kell. Én pl játszani szeretek nagyon (tenisz, squash, pingpong), ahol megérint a versenyszellem, és fel sem tűnik a megerőltetés, annyira jól érzem magam. Mint általános iskolában kidobózás közben. 🙂
    Nem tudom hirtelen, szerepelt-e a pontok között, de eskü sokan azért nem mennek ki futni, mert “meglát a szomszéd szabadidőruhában, kipirult arccal, csapzott hajjal”…. Vagy “az edzőteremben csak fiatalok vannak, hogy fogok kinézni mellettük” stb stb.

    A helyzet tényleg az, hogy az összes üres kifogás csupán. Mind egy szálig. És hogy száznál is több van belőlük, még engem is meglepett. 🙂 Nice one!

    • A hús hússal még istenes, de olajban sült krumplival…

      Nem az összes üres, talán a fele se. Vannak tévhitek (én ilyen alkat vagyok, ezzel jár az öregedés), tényszerűek (időhiány), gyógyítandók (mint amilyen a lelki trauma, a hájhoz mint védelemhez való ragaszkodás, a depresszió, a “nekem már úgyis mindegy”, és vannak nehezen megoldhatók (például ha anyós főz, vagy menzakaja van, vagy a férj elvárja a zsírosat). Lehetetlenné ezek se teszik a változást, csak nagyon megnehezítik.

      Tök jó a +2, beírom.

      Képzeld, ebben a teremben megszüntették a squasht, pedig én is jártam, edzőhöz 2 évig.

      Egyébkét tényleg frusztráló feszes, rendszeres sportolók között aerobicozni. Az ember azt hiszi, hogy ők mind. Pedig ők se mind.

    • Meg a kutyák. Akik kertvárosi részen szívesen bekapcsolódnának, sőt, van olyan is, akit nem gátol semmi. Tök röhej, hogy ilyen helyen sem indulhatok a kapu elől, hanem direkte el kell menni valahova futni.

  9. “Mert társadalmunk az elhízást a szülés után természetesnek tartja.” Sőt elvárja. Néha rajtakapom magam, hogyha egy másik nő megdicséri az alakom, automatikusan azzal hárítok, hogy “de hát még nem szültem, ha majd lesz gyerekem, biztos én is…”
    Nem gondolom komolyan, csak úgy érzem ilyenkor, kell valami felmentést adni. Nem kéne ezt mondanom, de rutinból jön. Majd odafigyelek.

    Ugyanez a másik oldalról: van jó pár ismerősöm, akik ugyanúgy néznek ki, mint “boldogult lánykorukban”, hiába múltak harminc évesek és lettek gyerekeik. Az idevágó verzió: “Majd megtudod, ha szülsz egy gyereket!” És a pislogás a válaszra: “Van. Kettő is.” “Ilyen fiatalon? És férjed is van?” “Harminckét éves vagyok.” “Öööö”
    Többször előfordult ilyen. Ok, biztos számít a genetika, az alacsony termet, a későn őszölő és/vagy eleve világos haj, a távol ülő szemek, meg ilyesmi, hogy “kisebbnek” gondolják az embert, én ezt most az arra írtam példának, hogy mik az elvárások egy anyával kapcsolatban.

    • Engem a “felekezet-beli” ősanyák oltottak rendszeresen.
      “Ó, hát így könnyű, egy gyerekkel, ilyen fiatalon még én is így néztem ki.”
      (Az illető hat évvel volt nálam fiatalabb, volt egy édes kis gyereke, nekem az volt épp a harmadik.)
      “A te korodban, három gyerekkel már nem kéne miniszoknyát/szűk nadrágot hordani, így nem éled meg az anyai minőséget.”
      (Ha baj van, abban sokkal gyorsabban futok, mint te a bokáig érő bő lenszoknyádban. Ha megérem, nyolcvan évesen is így fogok öltözni, akinek nem tetszik, elfordul.)
      “Szegénykém, mi a baj, akarsz róla beszélni?”
      (Nincs semmi bajom, simán csak fogyással reagálok a stresszre, szerelemre, bármilyen intenzív érzelmi tényezőre. Szívesen beszélek róla, de esetleg nem fog neked jól esni, hogy nekem jó.)

      • Tényleg, van ennek egy ilyen árnyalata, hogy “nincs nekem arra időm, ennél fontosabb dolgaim vannak”. Szarul tud esni az ilyen reakció, mert (én legalábbis) azt veszem le belőle, hogy “uri huncutság” az életem, a másiké “különb, fontosabb”, és egyébként is nekem könnyű.
        (Most ehhez eszembe jutott példaként néhány konkrét arc, úgyhogy elmegyek boltba, és közben elgondolkodom, hogy ez mennyire reális így. Az nekem a bajom, hogy tök úgy érzem, igazam van, és én látom jól, nem mások, nekik kéne változniuk satöbbi, szóval jobb, ha kiszellőztetem a fejem mielőtt túlzottan komolyan veszem magam.)

  10. És a 10-es a kedvencem, a finn könnyűatlétás! Hogy én erre nem gondoltam!
    Meg az, hogy a boka- és csuklóvastagságból kiszámolható az ideális súly. Még a végén kiderül, hogy alultáplált vagyok! (Vagy csak nem elég magas?!)

  11. Nekem étkezésileg az most az alapelvem, hogy ha az ember nem kuszálta össze magát mekiburgerrel, kólával és napi egy vödör jégkrémmel, akkor a teste jelezni fogja, hogy mire van valójában szüksége. Szerencsére volt egy hosszabb időszak, amikor anyagilag nem engedhettem meg magamnak a chipset és társait, ami úgy tűnik, hogy rendbe rakott (bár előtte se ettem borzasztó egészségtelenül), mert mostanában azt szokta kiabálni a hang a fejemben, hogy TÖBB ZÖLDSÉGET, édességre, sósrágcsára, szénsavaslónyálra jó ha havonta-kéthavonta egyszer rákívánok, azt is általában olyankor, amikor boltban/étteremben az orrom alá dugják.
    Azt nem állítom, hogy tökéletes az, ahogy eszünk, vagy hogy semmin nem akarok változtatni, de azt hiszem, hogy sokkal kevesebbet árt a kéthetente egy burger (nemmekis, igazi húsból) meg egy pizza (vékonytésztás, nem a zsírban tocsogó 200 ft-os szelet az aluljáróban), mintha folyamatosan azon görcsölnék, hogy hogyan lesz minden a lehető legegészségesebb. Van egyébként egy érdekes TED-talk is a témában: http://www.ted.com/talks/sandra_aamodt_why_dieting_doesn_t_usually_work?language=en#

    Amin viszont még dolgoznom kell:
    – 9. (Mert nagyjából egészségeseket eszünk ugyan, de abból túl sokat.) Ebből egyrészt van az, amikor már nem vagyok éhes, de rájárok, mert olyan finom, hogy csak még egy falatot, meg a másik, ami talán még még rosszabb, hogy micsoda dolog maradékot hagyni, nem szabad pazarolni. Ezt itthon elég egyszerű kezelni, többnyire elég jól tippelem be, hogy mennyit szedjek, mennyire vagyok éhes, de étteremben, ahol ráadásul még tök sokat fizettünk is érte, eluralkodik rajtam az agybaj, és mindenáron leerőltetem. Családi örökség, apukám képes volt kikanalazni az egy hete lejárt, még nem penészes, de már nem túl jó tejfölt csak úgy magába’, nehogy már kidobjuk.
    – 39. (Mert kanapéhoz szögez a munkánk, a netezés, a tévé, és kocsi van a seggünk alatt, emiatt gyengék a hátizmaink, nem esik jól a mozgás.) Kocsi meg tévé nincs, de net van és ülök egész nap.
    – 91. (Mert gyengék az izmaink, hamar kifulladunk, el sem jutunk a mozgás öröméig, az endorfinig.) Ez majdnem ugyanaz, mint az előző, nem? Ezzel küzdök folyamatosan, a szervezett, valahovaeljárós sport drága nekem, nem telik se heti 1-2-3 aerobic órára, se edzőteremre. Ha meg nincs befizetve, nincs megszabott időpontja, akkor sokkal könnyebb ellógni, félbehagyni. És akkor ehhez jött még a 112-es, családi nyomásra sportolni kellett, logisztikailag csak az atlétika volt megoldható, de hát én abban olyan béna voltam, semmi sikerélmény. Szerencsére 13 év alatt úgy tűnik, hogy kihevertem, de nem egyszerű így sem, tavaly 3-szor kezdtem kocogni, edzésterv nélkül, uccuneki módon, nehogy már majd megint valaki más mondja meg, hogy mikor és mennyit, de attól meg kifulladtam, mielőtt esélyem lett volna bármi izomlázra, endorfin nem nagyon jött. Idénre ezt az ellenkezésemet is kihevertem, túl vagyok az első héten a Couch potato to 5K programból, nem használt sokat, nem fárasztott ki, de most fontosabb, hogy sikerélmény van, élvezem. Hátha így nem hagyom félbe. Ja és szigorúan szép környéken, fák között, árnyékban.
    -119. (Mert tévézés/internetezés közben eszünk, úgy meg észrevétlenül lecsúszik az ezerkétszáz kalóriás vacsora.) Na ezt is tudom, hogy nem kéne, de halogatom a leszokást. Főleg azzal az érvvel, hogy van más változtatnivaló az életemben, nem ez a legfontosabb, nem is eszem én olyan sokat, és egyszerre túl sok mindennek amúgy sem szabad nekiesni, mert akkor egyik se sikerül. Hogy ez érv vagy ürügy, abban nem vagyok biztos.
    Mondjuk ezekkel eddig is tisztában voltam, és szép lassan próbálok változtatni (nem gyorsan, az nem működik, egyszer kezdtem egyik napról a másikra paleózni, 3 napig bírtam, aztán feladtam, amikor már 24 órája friss fehér ropogós zsömlék lebegtek a lelki szemeim előtt), de jó, hogy a listáddal így összeszedtem őket.

    Aztán van még a 15 (Mert fogalmunk sincs arról, igazából milyen sok kalóriát viszünk be. Elrettennénk, ha megmérné valami műszer.), 28 (Mert általában semmit nem akarunk számolgatni, se glikémiás indexet, se fehérjegrammot, se kalóriát.), 30 (Mert a diétát kínos kötelességnek tekintjük, lemondásnak, szívásnak, nem annak, ami: a jobb élethez vezető útnak.), 103 (Mert még sincs elég információnk a nagyon egyszerű alapelvekről, arról, hogy mitől ég a zsír, viszont mi védi meg az izomtömeget, hogy mennyi kalória elég, hogy mi a jó arány fehérje, szénhidrát, zsír között, és melyik élelmiszerben mi van pontosan.), amik jelen vannak, de az hozzászólás elején kifejtett alapelvem miatt teljesen tudatosan nem foglalkozom velük. Most nem érdekelnek. Talán egyszer a jövőben igen, akkor majd utánanézek.

    • A 39. inkább az életmód mozgásszegénysége: fel sem merül az erőfeszítés. A 91. meg amikor a gyenge állóképességű ember elkezd mozogni, és nem érti miről beszélnek a mámorosok, mi ebben a jó, mert a kifulladása, oldalszúrása stb. nem engedi, hogy megtapasztalja az egyenletes pulzusnál, későbbi szakaszban megjelenő hormonjutalmat. Pedig a sport tuti fegyver depresszió, tél és szerelmi bánat, meg stressz ellen is.

      Én sem állítom, és a lista sem, hogy tudományosan kell foglalkozni ezzel, meg számolgatni. Nem számolgatok én se, a GI-t nagyjából tudom, nem bonyolult. http://www.kalóriaguru.hu/dieta/glikemias-index-gi-dieta.php
      Vagy hogy nagyjából mennyi a vaj (900), a cukor (400), a csoki (580-600), az alma (30) száz grammjának kalóriatartalma. Hogy a parmezán kurvára zsíros, az óvári viszonylag zsírtalan. Hogy a tojással nincs gond.

      Hogy számolgatni kellene, az pont a diétától idegenkedők parája, és nincs alapja. Kb. kell jól enni, jófélét, nem nassolni. “azt hiszem, hogy sokkal kevesebbet árt a kéthetente egy burger (nemmekis, igazi húsból) meg egy pizza (vékonytésztás, nem a zsírban tocsogó 200 ft-os szelet az aluljáróban), mintha folyamatosan azon görcsölnék, hogy hogyan lesz minden a lehető legegészségesebb” — érvelési értelemben ez hamis dilemma. És szerintem is a jó burger jó, ha minőségi a hús, és tök belefér a diétába, csak kiegyensúlyozandó, ha mondjuk túl nagy adag.

      Tök jó, ahogy végigveszed amúgy, tetszik. Nagyon erős, őszinte.

      • A 39-et és 91-et én is pont így értettem. Kocsi hiányában persze mászkálok valamennyit, de én sosem éltem kocsival rendelkező háztartásban, és ahhoz képest, amikor minden reggel 10 percet kellett sétálni a buszmegállóig, vagy az egyetemen le-föl rohangálni az előadótermek között, na ezekhez képest diplomázás óta drasztikusan keveset mozgok. Sportolós mámor, meg holtponton annyival túllendülés, hogy jó legyen, az elég régen nem volt. Tudom, hogy létezik, de nagyon távoli az emlék, így nehezebben küzdök érte, hogy megint legyen. És mivel a tüdőm még az izmaimnál is gyengébb, nem is olyan egyértelmű az odavezető út.

        A glikémiás indexszel kb tisztában vagyok, legalábbis olyan szinten, hogy inkább teljes kiőrlésű lisztet kéne enni, de ez megint olyasmi, amit majd egyszer valamikor hosszútávon, most nincs a top5 életmódváltós szempont között. A kalóriákról kb annyi fogalmam van, hogy a mézben biztos több van, mint a kígyóuborkában, de nagyságrendileg se tudnám számszerűsíteni őket. Tudom, utánanézhetnék, de minek? Nekem itt és most nincs rá szükségem. Fogyni mindenáron nem akarok, jól érzem magam így, a súlyom elvileg a normál tartományban van (legalábbis egy éve azt mondta az üzemorvos, hogy rendben van a BMI-m, itthon nincs mérleg, de a ruháimon nem érzem, hogy híztam volna azóta), ha a futástól lemegy pár kiló, akkor örülök, de ha nem, és csak az állóképességem javul, úgy is jó. Tényleg hiszek abban, hogy majd a testem jelez, hogy mi kell neki, és amíg hétből öt-hat nap cukkinire, paradicsomra, meg almára vágyok, addig úgy veszem, hogy jól működnek a jelzéseim, és bármiféle aggodalom nélkül megeszem a sült kolbászt és sült véreshurkát az ő zsírjukban kisült krumplival, ha éppen arra kívánok rá. Mert biztos van oka. Akármennyi is a kalóriája meg a glikémiás indexe.

        Amit idézel, az hogy hamis dilemma? Próbáltam megtalálni, benne a logikai bakit, de nem látom. Okosíts ki kérlek 🙂

      • Nekem a sovány sajtok mind túl sósak, a zsírosak egy része is, de a soványaknál nincs kivétel.

        Fentebb írta valaki, hogy nem szeretik a salátát. Ezt tökéletesen megértem, szerintem is csoffasztó dolog nagyobb mennyiségben/gyakoriságban. Egyéb zöldség ezer módon sokkal jobb, de ahhoz tényleg újra kell tanulni főzni és ez sok energia és idő, még akkor is, ha az ember egyébként szereti csinálni. De nem igazán van más út és szerencsére ott is kialakul a rutin egy idő után. Szóval annak az alagútnak is van fény a végén 🙂

  12. Szuper volt olvasni! Totál így éreztem évekkel ezelőtt. De megelégeltem. 3 éve a BMI-m 32 körül volt. 27-re lementem. Addigi folyamatos jójó diétáim voltak. Ez nagy siker volt. Terhesség következett. Elején még futottam, aztán séta. Angliát a parkjaiért is szeretem. Itt van gyep meg nem néznek ki. Szóval itt szültem. Sajnos a terhesség miatt a térdízuletem tönkrement. Doki hormonokat említett. Sokszor a séta is fájt. De csináltak a szulésnél fogóval végbélsérvet. Másfél év kellett ahhoz, hogy megerosodjek ebből. Szeptember 1-én elkezdtem ismét futni. Minden nap! Hogy végre kimozdulok a gyerek mellől és a gondolataimmal vagyok. Én tényleg megszenvedtem minden méterért, hogy fájdalomcsillapítóval indulok neki hogy a végbelem a huvelyembe húzódik. Gyógytornász barátnőm baba-mama tornát javasolt. Én??? Futást imádom..!! Akkor inkább szenvedve!! Mivel párom este ér haza,néha sötétben mentem a parkba. Volt incidens. Nem nagy,de mégis.. Most remegve várom a késői naplementét, hogy világosban menjek újra futni. Én tudom, hogy mit kell csinálnom. Nekem most a türelem az ujrakezdés kivárásához kell. És tényleg nincs mellébeszélés. Jókat vigyorogtam az íráson. Nekem is kell min változnak. De az önbecsülésem nem csorbult a tükröd által. Csak megerősített. Köszönöm!

    • Annyira érzem, amit írsz. Ha szabad tanácsot adnom és helyileg is befér hozzátok: szerezz be egy Cross-trainert. Èn is szaladgáltam a nyáron, összel abba is maradt- nem vagyok egy höstipus, pedig kimondottan biztonságos környéken lakunk – de ahogy a karácsony rajtam hagyta a nyomát, kénytelen voltam összekapni magam. Az én Kettlerem a tv elött áll, három hete nyomom rajta, majd minden második nap, 30-35 percig. Kíméli a térdem (ami a 80+ kilómnál nem mindegy), a többféle erösség váltogatásával tudom magam kínozni, de jutalmazni is – ÉS igen – három nappal ezelött megkaptam az elsö endofin jutifalatomat is! Nem mellesleg már a férjem is elismeröen nyilatkozott a formálódó derekamról. Ne várd meg az elsö kései naplementét, rajta, fel a gépre!!! Sok sikert!!!

      • Köszönöm az információt! Lenyomozom a gép méreteit..Épp most nézünk új házat, na akkor ez is nyomni fog a latba, hogy mekkora legyen az új ház.. Sok sikert kívánok a további edzéshez!

  13. Le a kalappal, Éva!
    Elmentem, és ha megint rinyálok, hogy nincs kedvem edzeni, előveszem és jól fejbecsapom magam, hogy igazán 1 indok nem elég, szedjek össze még legalább százat. Az a valami.
    Akkor már inkább letolom az aznapra rendelt szent evangéliumot.

  14. Én most elsősorban azért nem, mert berúgtam mint atom, de amúgy reggelire madársalátás, banános, narancsos, almás, citromos turmixot ittam, teljes kiőrlésű kenyérrel. Csak sajnos vacsorára meg egy üveg pezsgőt, azt is miniszoknyában, és ettem hozzá egészséges biosajtot, biodiót, almát meg nagyon nem bio csokis kekszet, amit legalább Hollandiában gyártottak. Meg egy szelet Esterházy-tortát – semmiben se szeretem az Esterházyt, főleg könyvekben nem, de tortában nagyon bejön, majd sütök is, ha megjavul a sütőm – mert jelenlg kiégtt és mindig levágja a biztosítékot, ezért kénytelen vagyok cukrászdába járni. Mondjuk a pezsgőt itthon ittam, jobb is, mert a cukiból nehezen jöttem volna így haza.

    Ezt a kommentet most a garrdóbszerkényben írom, eléggé részegen és még mindig miniszoknyában, és baromira nem könnyű, mert minden szót elgépelek. Ja, és tényleg nem akarok számolgatni, főleg azt nem hány kék felsőm van, mert mindig más jön ki, de holnaptól egészségesen élek majd, esküszöm.

  15. Tegnap olvastam, idevág: “Nekem megvan a magam fájdalma, de mit tehetek ellene? Varrjak vissza egy lábat, amit leszakítottak? Nem túl praktikus megoldás. De maga! Mi a maga kifogása?”
    David R. Gillham: Asszonyok városa

  16. Nekem a terhesség hozta az egészséges életmódot, mert annyira beparáztam, hogy elhízok. Félidőtől számoltam a kalóriát és a szénhidrát-fehérje-zsír mennyiséget, kínosan figyeltem a friss.zöldségek-gyümölcsök mennyiségét és nem szedtem semmilyen vitamint. Akkor utáltam most, két héttel a szülés után áldom magam érte. Lett egy hatalmas, erős, egészséges babám, rólam meg nem igazán lehet megmondani hogy szültem. Hasam laposabb mint volt, csík sehol, összesen és 4 kiló maradt rajtam. Most is igyekszem tartani ezt az étrendet nagy vonalakban, hiszen éhes nem voltam, jókat ettem, és megérte. Alig várom, hogy mozoghassak.

  17. Én meg szereztem egy ír szettert egy hete, és azóta minden nap másfél órát gyalogolok, pontosabban vizenyős ártéri susnyásokban csúszkálok és meredek, sáros domboldalakon kapaszkodok fel halkan anyázva, mert persze azóta esik az eső.

  18. Nagyon köszönöm ezt a posztot (meg az “Amin nem spórolunk” és a “most akkor én mit tolok” címűeket is). Hetek óta rágom magamban az egészséges életmód témakört (ismét, nem először, és valószínűleg nem is utoljára)

    112-höz. Amikor bevezették az iskolákba a mindennapi kötelező testnevelés órát, az első reakcióm a “jaj ne” volt. Szeretek biciklizni, tollasozni, futni, pingpongozni, de a torna szó hallattára kirázott a hideg. Aztán pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy a nagyobb fiamnak (6 éves) hanyagtartása van, így jelenleg itthon tornázunk vele 2 naponta. Én is, és élvezem!Éveken keresztül csináltam pedig hasonló gyakorlatokat, és utáltam minden egyes percét. És jó látni a fiamon is, hogy várja ezeket a közös tornákat. Ugyanez a helyzet valószínűleg az úszással. Hanyagtartás és gerincferdülés miatt éveken át kötelezően úsztam. Megutáltam, pedig eredetileg szerettem. Átöltözés, hajszárítás, a klóros víz csípi a szemem.

    Jelenleg sokkal kevesebbet mozgok, mint amennyit szeretnék, de egyelőre szoptatok (98-as indok 🙂 ), és az éjszakai sok kelés mellett energiám sincs sok. Viszont tavaszra remélhetőleg már tud majd ülni a legkisebb is, és lesz biciklis utánfutóm. Na, azt nagyon várom már, bicikli elvonási tüneteim vannak 🙂

    “104 Mert mindenki mindenfélét mond arról, hogy mi az egészséges” Ezzel a mai napig hadilábon állok. 6 évvel ezelőtt próbáltam először megreformálni az étkezésünket, napokig bújtam a internetet, aztán feladtam. Ma ott tartunk, hogy igyekszem odafigyelni, hogy minden nap legyen friss gyümölcs, lehetőleg zöldség is, a gyerekek imádják a salátát szerencsére. A párolt zöldséget nem eszik meg simán, de például zöldséges rizsnek igen (akkor is ha több a zöldség, mint a rizs). De tudomásul vettem, hogy a reggeli kakaójáról nem fog lemondani sem a 6, sem a 3 évesem, ráadásul az apjuk is azt issza, és én is 2 kanál cukorral szeretem a teát, pedig többször megpróbáltam átállni a mézre.

    • Az iskolai testnevelés szerintem tiszta szenvedés, nálunk legalábbis az volt. Unalmas gyakorlatok, cseszegetés, a gyerekek kinevetik egymást és akinek kevésbé megy valami, nyűgnek éli meg az egészet, én pl. szerettem szekrényt ugrani, de a talajtornát utáltam, és azt is, hogy mégis mindig talajtornázni kell.

      Azt hiszem, sokan azért sem mozognak, mert a suliban megutáltatják az egészet, nekem sokáig az maradt meg, hogy a sport unalmas és fárasztó.

  19. Mivel eddig csak olvasgatni jártam erre, de ma kicsusszant belölem egy hozzáokoskodás, szeretnék így, utólag is beköszönni. Zsuzska, 40+, férjezett, 3 tini-nagylány, elégedett-boldog. Jó Nálad, köszönöm!

  20. Nekem gondom van a sporttal, de senki se ért meg.
    Nagyon sokféle sportot próbáltam, és mindenben lett volna tehetségem. (kivéve labdajátékok. azokban kifejezetten szar vagyok.) Soha nem szerettem igazán, nem volt gondom vele, de hát azért én is felmentettem magam tesiből ha lehetett.
    Kivéve egy időszakot. Amikor komolyan depressziós lettem. Akkor ez az érdektelen dolog kezdett el komolyan éltetni, és erre mindig az a válasz mindenhol, hogy örülj hogy nem a csoki meg a fagyi.
    De. az is. Ettem, és már mentem is futni. Ettem, és kényszert éreztem, hogy utána fekvőzzek. Egyszerűen beszippantott ez a világ, alvás helyett is tornáztam, és eljött az evészavar is nem sokkal később.
    Elkezdtem gyűlölni bizonyos kajákat. Elkezdtem gyűlölni azokat az embereket, akik azokat a kajákat tukmálják. Világosan emlékszem, hogy gyűlölöm a nagymamámat, aki le akar rántani a mélybe a kókuszkockával. Azt akarja hogy boldogtalan legyek és kövér. Hogy a munkahelyen a kövér főnökömet nézem, és elégedett vagyok, hogy lám lám zsírdisznó, mondhatsz amit akarsz, de előbb egyél valamit, hátha attól jobb kedved lesz.
    Teljesen megszállott lettem. Szorongás fogott el, ha egy nap nem otthon aludtam, és nem tudtam reggel megmérni hány kiló vagyok. Elkezdtem függeni a sporttól, iszonyatosan hajtottam magam, nem menstruáltam, és 3 hónap alatt 15 kilót fogytam.
    Bármi bajom volt, az éltetett, hogy átvehetem az edzőcuccomat, és irány a futás, irány a jóga, irány az edzőterem.
    Elkezdtem nem foglalkozni a csekkekkel, nem hívtam vissza embereket, akik untattak, előfordult, hogy nem mentem el zh-t írni, mert akkor nem tudtam volna edzeni.
    Kaptam a bókokat, bár azokkal azért korábban sem voltak gondok, én meg örültem, hogy milyen jó vagyok. 5 kávét és egy doboz cigit szívtam el egy nap. Legszívesebben kocogás közben is cigiztem és kávéztam volna. Komolyan elgondolkodtatott a dolog!!
    Így leírva rémesen gyerekes, és ijesztő is egyben, de életem legtávolabbi hónapjai voltak. Ha vissza próbálok emlékezni arra az időre, még a tantárgyaimra se emlékszem, még a tanárokra se, még a munkahelyre se nagyon a dagin kívül. Csak arra, hogy hegyekben áll a szennyes, hogy iszonyatosan gyűlölök mindenkit, és totálisan kontrollt vesztetten futok bele a világba.
    Volt oka ennek az állapotnak. Nagyon durva tragédiák, és ahogy enyhült, elmúlt. De kellett segítség. De előbb pánikroham.
    Azóta egyszerűen kerülöm még a sport témáját is. Sose meséltem senkinek erről. Mindenki biztat, hogy milyen sportos alkat vagyok a kis hájacskáim alatt, nekem semmi nem lenne levetni, ha akarnám. És persze mindig megkapom, hogy milyen jó vagyok így is:)

    De, én félek tőle valahogy. Igazából utána próbálgattam ezt-azt, és megint semmi sem az igazi, de félek, hogy ha igazi lenne, akkor megint így járnék. Olyan ez mint a cigizés. Azt is letettem, de azért ott motoszkál a fejemben néha a gondolat egy szálra. Rémes.
    Nem eszem gagyi cuccokat, széngidrát és sószegényen főzök.
    De rosszul érzem magam, ha a reggelt nem a mérlegen állva kezdem.

  21. Az én kifogásom a 62-es. És ezzel összefüggő, hogy a munkahelyen hamarabb éhezem meg, mint amikor sajátidőben élek. A séta és a bicikli nekem nem elég intenzív mozgás, sajnos. Télen nem lehet biciklizni sem nálunk. Lépcsőzéstől izzadok, a szaunában nem. De a lépcsőzőgép hangosan nyikorog. Volna miért jobban kinéznem, de én is felső hasra (és mellre, meg karra) hízok, közben a fenekem lapos. Gondolom, csak egy mp3 lejátszó kéne és egy olyan lakás, ahol nem zavar másokat a hangos zene és/vagy a nyikorgás. Síelésre készülve sem vagyok képes elvégezni a megfelelő számú guggolást, pedig nagyon kellene.

  22. “Ne a pszichés problémát akard megszüntetni, ami az evéskényszert okozza. Gondolkodj visszafele, és győzni fogsz. Aki kövér, az azért kövér, mert rengeteget eszik. Még ha nem is érzi úgy. Ez pedig egy körforgást indít el, aminek a végén már nem lehet tudni, hogy azért szorong valaki, mert étkezési zavara van, vagy azért van étkezési zavara, mert szorong. De tudod, mit? Nem is érdekes, ne is gondolkodj ezen! Rakd rendbe az étkezést, ne várj semmire és senkire és meglátod, a problémák maguktól megoldódnak! Ahogy rendbe teszed a környezetedet és nem hagyod magad az ösztöneidtől vezérelni, hanem a célodnak megfelelően AKARSZ cselekedni, rájössz, hogy minden csak rajtad múlik. Ha tisztán látsz, a psziché is kitisztul és megszűnik a probléma.”
    Hm.
    http://shop.builder.hu/egy-eleted-van-ideje-valtoztatni-a895

    • Az ötössel nem értek egyet. A willpower sajnos limitált mennyiségű, ha túl sokat elhasználsz egy valamire, akkor nem marad másra. Persze fejleszthető, mint az izomzat, de nem véletlen, hogy a teljes életmódváltások nem sokkal élik túl január elsejét.
      Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ez egy jogos érv, de jobban tetszett volna, ha a cikk azt mondja, hogy akkor kezdd kis lépésekkel. Például azzal, hogy minden nap megeszel egy nyers gyümölcsöt vagy zöldséget, vagy hogy valami egészségeset reggelizel. Ha ez már szokássá alakult, és nem igényel részedről extra odafigyelést és energiabefektetést (kb 20-30 nap), akkor jöhet valami másik, mondjuk hogy heti 2-3-szor eljársz valahova sportolni.

      • “willpower sajnos limitált mennyiségű” meg ilyen hatasu is. kulonosen, ha komoly eu-i is a baj mar. na jo, utobbi meg ok is mar valamire.

      • És egy ilyen hosszú, fokozatos tervben meddig lehet kitartani vajon?

        Én hiszek az éles metszésben. Minden megváltozik tőle.

        Nem kell mindennel egyetérteni, de ő így gondolja. Mondja ezt az után, hogy hetven fontot ledobott.

          • De a döntéshez jól kell lenni, valamiből elégnek kell lenni, hogy a hományos masszában eljöjjön az a tiszta, éles pillanat, mert az önsajnálat és a tehetetlenség, a világ sötéten látása fogva tart.

            A világ nem sötét, és eszméletlen lehetőségek vannak a testünkben. Meg az elménkben, meg a világban, meg az énünkben. Ámulva lépdelek, mennyi minden. A következő edzésen talán súlyt is emelek, olimpiailag.

            • “valamiből elégnek kell lenni, hogy a hományos masszában eljöjjön az a tiszta, éles pillanat, mert az önsajnálat és a tehetetlenség, a világ sötéten látása fogva tart”
              Ez az egyik lehetőség. A másik, hogy olyan nagy a szar, annyira rosszul vagy, akkora a szenvedésnyomás, hogy minden mindegy alapon lépsz. Kifejezetten gyakori az utóbbi is, persze itt megvan a veszély, hogy a lépés destruktív lesz, nem előre vivő.

        • Najó, ez lehet, hogy hülyén jött ki, nem kijavítani akartam a cikket. Nem vonom kétségbe a ti tapasztalatotokat, (meg a cikk írójáét se), nyilván van, akinek ez válik be, különben nem lennének ilyen jellegű sikertörténetek.

          Mondom inkább máshogy: Nekem nagyon szemfelnyitó és hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor először olvastam szokások kialakításáról és a willpower limitáltságáról. Addig én is az éles metszésben hittem (ez nem is jó szó, inkább csak fel sem merült más módszer), próbálkoztam is vele, és rendszeresen elbuktam. Amíg az elhatározás tartott, addig feszült voltam és nyűgös és ezért éreztem rosszul magam, amikor feladtam, akkor meg azért. Nyilván sokkal lassabban érek célba, ha havonta-kéthavonta csak egy valamin változtatok, és ezek közül a szokások közül se marad meg mind. Sokkal előrébb van az, akinek sikerült egy éles metszés, de én meg előrébb vagyok annál, aki évente 3-4-szer azt mondja, hogy holnaptól új életet kezd, és ezt sose bírja 1-2 hétnél tovább.

      • Én ezt írtam amúgy, 42:

        “Engem nem bántottak a szeretteim a túlsúly miatt, én nem fogadtam meg minden szilveszterkor, hogy végre lefogyok, ez nem volt téma, ezért én nem fáradtam bele, nekem pezsdítő a lendület, és saját döntésem a változás. De van, akinek ez nem “végre törődöm magammal” élmény, hanem csupa para, folyamatos, meddő küzdelem, akár hashajtókkal és koplalással, meg az anyja, férje, csinos húga látványa nyomasztja a fogyással, és attól szabadulna fel, hogy végre abbahagyja a fogyókúrákat. És van olyan is, akinek nem számít ennyire a külső, jól elvan az akármilyen testében, amíg nem tolják az orra alá az eszményeket.”

        Meg ezt:
        “Mert aki elhízik, eltunyul, annak egyre kevésbé lesz kedve bármilyen változáshoz, mozgáshoz, étrendváltáshoz, és akkor már inkább önigazol.
        Mert elkezdtünk többször is lelkesen mozogni, diétázni, de túlzásba vittük az elején, és nem tudtunk abban a szigorban kitartani. Jobb lett volna lassabban, kíméletesebben.
        Mert az örök fegyelemben, figyelemben elfárad a lélek.”

        • “Mert elkezdtünk többször is lelkesen mozogni, diétázni, de túlzásba vittük az elején, és nem tudtunk abban a szigorban kitartani. Jobb lett volna lassabban, kíméletesebben.
          Mert az örök fegyelemben, figyelemben elfárad a lélek.” – Igen, ezzel egyetértek. De akkor szerinted mi az éles metszés? Szerintem a tunyaság fokától függ, hogy kinek mi az elég kíméletes ahhoz hogy kitartson, és igenis, van olyan állapot, amiben a “mostantól egészségesen reggelizem” is nagy változás.

          Engem nem bántottak a súlyommal, az életmódváltási igényeim mind belülről jöttek, és többnyire nem a súlyomra, hanem az egészségemre koncentráltak, és mégse mentek a hirtelen váltások. Lehet, hogy csak nagyon tunya vagyok.

          • Az éles metszés nem az, hogy holnaptól 10 km-t futsz és naponta konditerembe mész. Hanem az, hogy elkezdesz figyelni, nem keresel kifogást, belül elhatározásra jutsz. Ennek az akaraterőhöz sincs sok köze, igazából inkább gondolkodásbeli váltás. Fontossá lesz, ami eddig nem. belső igénnyé.

          • Az a jó benne, hogy erőt ad. Nem erőt visz, nagyon jó a siker.

            Lehet, hogy nem elég nagy a problémád.

            Nekem most két okból ment. Az egyik egy véletlen esemény: olyan gyógyszert kell szednem, amely lassítja az anyagcserémet.
            A másik, hogy tisztán látok, jól vagyok, elbírom az igazságot. Nagyon féltem ettől, nem attól, hogy majd nem fogyok, mert azt tudtam, hogy megcsinálom, hanem hogy majd szenvedek a részproblémáktól, hogy nem elég feszes a bőröm, nem fog tetszeni. De minden nagyon szépen halad, megoldható.

            • “Lehet, hogy nem elég nagy a problémád.” – Ezen most felröhögtem, de valószínűleg teljesen igazad van. Nem vagyok beteg, nem vagyok kövér, csinosnak érzem magam. Az előre arra van, hogy ne is legyek beteg, ne is legyek kövér, legyek jobb kondiban, legyen több energiám, legyek környezettudatosabb. Lehet, hogy ez nem elég motiváció egy te-fajta éles metszéshez.

              • Meg hát ez szubjektív. Kinek mi a nagy. Téged ez a kis “lehetnék jobb is” nem motivál, és ez tök oké. Nem magamhoz hasonlítalak, én most csak szeretnék mindent rendberakni, amit lehet, okosan, tudatosan, módszeresen, kihozni a maximumot ezen a téren is. Nagy életvágy és mi-lenne-ha van bennem ezen a téren is, de ugyanezért mentünk áprilisban Spanyolországba, meg vágtam bele a regényembe. Hogy most akkor mindent.

                Szeretnék nagyon jól lenni, egyszer fölvenni egy rövidnadrágot fesztelenül, meg ilyesmi.

                Azokra gondoltam elég nagy problémaként, ami már elég az éles metszéshez, mint pl. a linkelt blog írója, akik tényleg 35 meg 70 kilókat fogynak le, és életük egy pontján rádöbbennek, hogy így nem lehet élni, ez borzalom, ők függők, zabálnak. És véget vetnek neki, és aztán egymást motiválják.

            • Képzeljétek, Éva, blaci, már értem az éles metszést, meg a “végre törődöm magammal élmény”-t! (Így kell a tárgyragot, vagy az idézőjelen belülre?) Két éve azt hittem, hogy értem, amit mondotok, merthiszenhát többször is elhatároztam, hogy holnaptól minden máshogy, de ez most valami egészen más. Most nem elhatározás, nem belefeszülés, meg nagy nekikészülés, eddig willpower sem kellett, csak mintha átkattintottak volna egy kapcsolót a fejemben. Minden tiszta és egyértelmű. Most már nincs “ha már itt van előttem és úgyis finom, akkor megeszem”, a megevés vagy nemevés tudatos döntés, és nem rendelek agyoncukrozott limonádét csak azért, mert étteremben inni is illik valamit. Mintha eddig tejüvegen át néztem volna az egészet és most eltűnt az üveg. Pont ezt mondtátok ti is, de nem hittem el, azt hittem, ti azért érzitek könnyebbnek, mert több az akaraterőtök. El sem tudtam képzelni, hogy létezik ilyen élmény.

              Másodika óta minden nap sportoltam valamit, többnyire elég keveset, messziről indulok, első nekifutásra 20 szabályos hasprés se ment, a beginner HIIT-nek nevezett 20 perces videónak csak a felét csináltam meg és így is 3 napig éreztem a combom. Futottam viszont szigetkört, az megy már, bár gyorsítani szeretném. És vettem ma ugrókötelet (olyan lelkesítően emlegetted a narancssárgát. Az enyém banánzöld, pont mint a varrás a futópólómon), úgy akarok ugrálni, mint gyerekkoromban, kereszteket meg duplapörgetéseket beiktatva.

              (Közben röhögök is magamon, úgy tűnik, az érdeklődési köröm 2-3 évvel a tied mögött baktat. Két éve a 2012-13-as nemi szerepekről meg egyenlőtlenségről szóló bejegyzéseidet olvastam, bosszantott a sok sportos cikk, hát minek traktálsz minket ezzel ahelyett, hogy mindenféle hasznos okosságokat mondanál a társadalmi problémákról, most meg pár nap alatt átrágtam magam a sportrovaton, a hozzászólásain, meg az onnan linkelt bejegyzéseken, meg azoknak a hozzászólásain. Igen kíváncsi vagyok, hogy két év múlva mi fog engem foglalkoztatni :D)

              • Nagyon örülök neked! Olyan pontosan írod ezt a magától értetődőséget, kapcsoló-átállítást. Én ezt 2014 őszén és aztán egy évig, a ketogén elején éreztem – azóta a sportkedvem maradt, sőt fokozódott, a diétafegyelmem viszont csökkent, de mára már kicsit mindegy, miket eszem, mert ketoadaptálódtam, az izmaim úgyis zabálják még a szénhidrátot is (ez rizst jelent, meg zellert, répát, néha zöldborsót vagy kéthavonta fél szelet exkluzív minőségű kovászolt kenyeret), és nem érdekel két-három kiló, imádom ezt az állapotot, amiben vagyok.
                A két éves késés is érdekes, ahogy jössz a bloggal. Nekem meg olyan fura volt az idegenkedés, beleértve az elnémulókat is, hát mi dolguk az én sportolásommal? Két tipikus oka van amúgy annak, amikor a régi olvasók neheztelnek rám (az irigyeket és pszichopatákat most nem számítva): 1. nagyon belelkesültek, megírták nekem, hogy elváltak, ők is feministák stb., majd konfliktusokba keveredtek emiatt, és akkor mégsem, és nem váltak el. Vagy nem voltak erősek, megkötötték a szenvedős kompromisszumot, vagy tényleg jobban jártak ezzel, de tévesen azt hitték, én elvárom, hogy elváljanak. Így távolodtak el.
                A másik a sport, hogy akkor én ezt kirovom rájuk, megkövetelem tőlük, annyira erősen mondom, “sulykolom”, pedig vagy magamról, vagy jelenségekről írtam. Igen, az önáltatásról is. De aki nem hagyta abba két két múlva, és a környezet sem hekkelte meg gonoszul, annak mindnek javult az élete, és aha-élménye van.
                Meg aztán a hazai fitnesz-motivációs-életmód-tartalmakon van mit meghaladni, nekem ez is célom: másképp szólni erről.

                Mesélj majd, sportrovatban is! Itt a langy tavasz, lehet barnulni, úszni, bringázni, korán kelni, madárdalban ugrókötelezni!

                • A sporttémákban volt bennem ellentartás is, te mondtad a te verziódat, engem meg valahogy zavart, hogy én mért nem tudom ennyire akarni. Akartam akarni. Abban a lelkiállapotban, élethelyzetben én tényleg sulykolást éreztem. Most meg olvasom a bejegyzéseket és nem találom, hogy mi volt az, ami akkor engem ilyen rosszul érintett. Másrészt viszont volt valódi érdeklődéshiány is, én általában rácuppanok egy témára, akkor néhány hétig/hónapig/másfélévig mindent összeolvasok róla, amit csak találok. Két éve ez a feminizmus volt, nekem akkor nyílt fel a szemem egy csomó mindenre a saját családommal meg gyerekkorommal kapcsolatban, akkor olyan tartalomra volt szükségem, aminek a segítségével új világképet tudok magamnak összerakni a “majd én megmutatom anyámnak, hogy sokkal jobban is lehet ezt a háziasszonykodást csinálni” helyett. Emellett a sporttémákra nem volt türelmem, figyelmem, úgyhogy szép csendben kikoptam.

                  Ahh, barnulás, olyat én nem tudok, én fehér tudok lenni, piros, meg a rózsaszín bizonyos árnyalatai. De a koránkelést már érzem, és jó lesz korán futni is. Az aktuális sportrovatba is szívesen írnék (meg olvasnám), de nincs jelszavam és valahogy ilyen kevés hozzászólás után nem volt pofám kérni. Pedig sokat segítene, az infók is, a közösség is. Jár nekem erre a kevésre jelszó? (Kicsit kifolyt ide az önbizalomhiányom, bocs. Dolgozom rajta.)

  23. Igen, nekem is szól a válasz. Valószínűleg még nem néztem eleget a tükörbe. Amúgy meg a “radikálisan rendet vágok most”-hoz kellene némi anyagi függetlenség, ami jelenleg nem elérhető. Mert nem keresek elég intenzíven munkát. Ami van, az meg napi 14 órás elfoglaltsággal jár és mindig mínuszban vagyok. A posztjaidból sok erőt merítek én is, hogy lehet, kell és érdemes. Napsütésben eleve könnyebb elszántnak lenni.

    • A tények, amiket eddig olvashattunk a bloggerről: özvegy, 3 gyereket nevel egyedül. Ez volna a napsütés? Nem lehet, hogy mi koncentrálunk a felhőkre?

      • Megjön az erő is. Nekem nagyon kell élni, nincs mese.

        Nem volt bántó, én is várom a tavaszt, és tényleg nincsenek nagy lelki problémáim. Nagyon felszabadultam, tavaly nagyon nehéz volt. Sokan próbálják megkeseríteni az életem, erre reagálok, emiatt többen, akik nem látják a hátteret, ijesztőnek tartanak. Kb. ennyi problémám van (meg ki kell még teregetnem). Hihetetlen erőket, gyengédségeket, távlatokat, teljesítményt sejtek magamban, folyamatos flowban élek, a testem átalakulása óriási öröm, amit szeretnék, azért a falon is átmegyek, és nagyon szeretek a családomban lenni.

  24. Mindig is éreztem, hogy nekem nem fog menni ez az egészséges sportos életmód, ugyanis kifejezetten szeretem a kakaós csigát. Nagyon jól szórakoztam a listán, habár egyáltalán nem ez a célja, gondolom, és gyakorlatilag a fele biztos rám illik. De azt hiszem az életem sok megoldatlan kérdésére meg lehetne írni az odaillő listát.

  25. Ma voltam életem első race spinning edzésén. Megtapasztaltam, hogy kemény talpú cipő nélkül le fog rohadni a talpam. Van ötletetek, hol tudnék hálás tulajdonosa lenni egy 39-es méretű talpvédő csodának?

    • Ha egyébként sem tökéletes a lábboltozatod, érdemes szilikon harántemelőt csináltatni, a te lábadra öntik és berakod a cipőbe, amit éppen felveszel. 8 ezer körül volt párja, de örök élet, nem tud tönkremenni. A vastagabb talpú edzőcipő, ami a spinninghez kell, ennél jóval drágább.

  26. Visszajelzés: szélsőségek | csak az olvassa — én szóltam

  27. Visszajelzés: már megint miről maradtál le | csak az olvassa — én szóltam

  28. Háát… kb. 52-ben is magamra ismerek. Majd kiválogatom tételesen, hogy melyikek. :-/
    És kreálok egy újabbat is: a sors legyintése, hogy lehet, hogy nem kéne. Hogy nem ez az én utam.
    (Persze, tudom, hogy hülyeség, de azért elgondolkodtató.)

    Történet. Pár éve (2011-ben 50 évesen) lefogytam futással és minimálisan (!) kevesebb ételfogyasztással 15 kilót. 0 szintről eljutottam odáig, hogy már 15 km-t le tudtam futni egyben. Emellett teniszeztem heti 2-3 alkalommal.
    Aztán jöttek a sérülések. 2012: Először egy symphisis-gyulladás, kihagyás 2 hónap. De még nyár közepén is éreztem. Aztán egy subduralis haematóma (trauma nem ért, de biciklizés közben belementem egy gödörbe, ami nagyobb volt, mint amilyennek első látásra gondoltam, és sikerült nem elesnem, viszont kaptam egy olyan ütést alulról a nyeregtől, hogy valószínűleg a gerincemen végigfutva az ütés ezt okozta a fejemben), 4 hónap kihagyás. Rázkódás nuku, futás nuku, tenisz nuku, bicó nuku, tűző nap nuku Aztán rendbe jöttem. Újrakezdtem.
    Aztán kiment a jobb bokám, mert egy sötétebb folyosón megcsúsztam. Megint egy hónap. És már itt is a tél. Na nem baj, majd tavasszal megint újra kezdtem.
    2013: Áprilisban, mindjárt a második teniszezésnél meghúztam a bal hátsó combizmomat (mondjuk ezt csak magamnak köszönhetem, mert nem melegítettem be rendesen), és éreztem kb. 3 hónapig. Ekkor nem hagytam ki a teniszt, csak a futást minimalizáltam, mert teniszezni mégis csak jobban szeretek.
    Aztán a futócipőmben elkezdett égni a talpam. Biztos jele annak, hogy eljött a cipőcsere ideje. Váltottam – és vettünk egy négybetű-márkás cipőt, nem olcsón, de hát biztos jó. Kb 50 km-t tettem bele, mert mégsem volt jó és a bal lábam külső élét viselte meg. Visszatértem a jól bevált márkához, de a fájdalom miatt megint kímélet következett – ez is eltartott őszig. Addigra múlt el. Nem baj, majd tavasszal.
    2014: egy hónap tenisz után májusban lépni nem bírtam, annyira fájt a bal sarkam. Kiderült, hogy sarkantyúm van. Mind a két oldalon, alul is, hátul is. Kímélet, gyógyszer. Fél évig tartott, míg rendbe jött. Közben megint a szinte nulláról kezdtem kocorászni. 4×500 méterekkel. 😦
    2015: egy hónap tenisz után májusban a jobb sarkantyúm jelentkezett, annyira, hogy most is fáj. Azóta is küzdöm. Se tenisz, se futás.
    Hogy ennek a fájdalom köszönhető-e (mert hogy nem emeltem rendesen a lábam?) nem tudom, de júniusban megbotlottam, a bal térdemet a lépcső fém élvédője elvágta (törés nincs), és közben a porc kapott egy akkora ütést, hogy 3 hétig nem tudtam behajlítani a lábamat, nem tudtam lefelé lépcsőzni egy hónapig, és még mindig csillagokat látok, ha valami hozzáér. Gyalogolni már tudok. A térdemtől. A sarkantyú most is b@szogat.
    Hát ennyi. És a 15-16 kiló szépen visszajött. Pedig semmivel nem eszek se többet, se kevesebbet, mint korábban. És most mondjátok, hogy ne sajnáljam magam…
    Lehet, hogy jógáznom kellene….? Bár ahhoz meg túl izgága vagyok. 😦

    • Ne sajnáld magad. 😀 Döbbenetes történet.

      Igen, nyugis, kímélő, fekvős tornafajta. És az étkezésre oda lehet figyelni nemsport mellett is. Aki nem számol kalóriát és tápanyag (fehérje-zsír-szénhidrát) arányt, általában alábecsüli a bevitelét. Én is. Nem is fogyok április óta, súlyt tartok. Fele ennyit kéne ennem.

      Az évekkel amúgy is csökken a kalóriaszükséglet, és ha egyszerre csak nincs sport, pedig addig rendszeres volt, akkor még inkább.

      Amiket csináltál, nagyon megerőltető, úgy látszik.

    • Jóga? Nézz utána a dinamikus jógának, vinyásza flow-nak, ashtangának. Nagyon dinamikusak, izgágáknak valók.
      És ne hagyd abba. Ez a sarkantyú sok futó problémája amúgy, fórumokon olvastam már mindenfélét róla, hogyan kezelik. Viszont nem értek hozzá, így nem tudok semmit mondani, saját tapasztalatom pedig nincs.

  29. Mert nincsenek már kertek, nincsenek gyümölcsfák.
    Mert nincs komposzthalom.
    Mert nincs hidegvízben fürdés, korán reggel az udvaron.
    Mert nincs csirkekopasztás.
    Mert nincs girincre vagy orjára vágás.
    Mert csak irodai munka van.
    Nincs meztélláb járás.
    Mert nincsenek igazi nagy sorsformáló célok.
    Mert nem vagyunk mi már magunk sem.

  30. Szerintem is kicsit bántó egy-két pont, bár az első húsz után nem olvastam tovább, mert csóróként nem éreztem, hogy illenének rám, pláne a túlsúlyos részek.

    Nem hiszem, hogy sok ember foglalkozik ilyen intenzíven az evéstémával, aki mégis, az megteheti, hogy elvesszen a részletekben. Én speciel azért veszek margarint, meg tartósítószeres kajákat, mert jobbra nem futja, így is épphogy kijövök egy hónapban, szóval inkább arra megyek, hogy legyen meg a napi két étkezés, mert a három eleve luxus. Magyarországon nagyon drága az étel a fizetésekhez képest… Arról nem is beszélve, hogy a rendes zöldség-gyümölcs mennyiség csak nyáron fizethető meg, más évszakban öt darab paradicsom már 800 forint, ha nem több… Ki tudja, milyen lenne Magyarország átlag súlya, ha az egészséges ételeket akár egy gyári munkás is meg tudná fizetni, hisz úgy vélem, akinek van munkája, bármit is dolgozzon, bármilyen végzettséggel, megérdemli, hogy tudjon enni, és ne haljon bele a sok moslékba.

    • Na de az miért van, hogy pont a “csórók” híznak el a jóléti társadalmakban legalábbis, ott dívik a tévénézés mint szabadidős forma, és a fitt test a státusszimbólum?

      Egy elvadultan függő, nassoló, reklámokkal és akciókkal rángatott társadalomban ha nem akarod úgy végezni, ami emberhez méltatlan, akkor intenzíven kell foglalkozni az evéstémával, vagy ha ezt nem is teszed, legalább nem kritizálni azokat, akik tesznek az egészségükért. Kellemetlen a támadó keserűséged. Pont paradicsom ablakban, erkélyládában is termeszthető, de az alacsony fizetéssel és reménytelen attitűddel együtt jár a tehetetlenség, hogy én ezt se, azt se tudom, sajnos, semmit se tudok.

      Többségében nem olyanok olvasnak itt, akiknek pénzkérdés a kicsit jobb étkezés, az információszerzés meg ingyen van. Sokszor olcsóbb a jobb minőség, erről itt olvashatsz (bár nem mindenki tartja üdvösnek a paleót):
      http://keto.hu/hogyan-lehet-nagyon-olcso-paleo
      Én nem szeretném olvasni a választ, hogy de te ezért meg azért nem tudsz csontlevest főzni, ettől légyszi, kímélj meg.
      Nem tudok mit kezdeni azzal, amikor indulatosan nekem szegezik, hogy ők miért nem tudnak semmit, de semmit tenni, főleg ha el se olvassák a posztot. Egyébként egykeresőként nevelek három gyereket, és nincs fix munkahelyem, sokan néznek gazdagnak, nem igaz, csak nem arra költök, amire szokás, és nem nyávogok.

      • “Többségében nem olyanok olvasnak itt, akiknek pénzkérdés a kicsit jobb étkezés”

        Azért kár lenne, ha ez a blog már csak a jómódú fehér középosztályt célozná meg. Nekem volt régen facebook-on ismerősöm, aki osztott innen és amúgy minőségéhezik. Nem, nem azért, mert tudatlan, hanem mert szegénységben él.

        • Nem célozza, hanem nem tudok máshogy írni, mint amit a világból ismerek. Én úgy látom, vadidegenek arra próbálnak használni, hogy rajtam vezessék le a frusztrációt, és azt hiszik, ígértem nekik valamit: ideális igazságosságot, megoldást mindenre. Ez itt egy rétegblog. Szándékosan aprólékosan cizellált, zavarba ejtő, nagy fokú absztrakciós képességet feltételez, magas kultúrára utal, világlátott, képzett emberek jobban értik — amikről és ahogyan én írok, az cenzusként működik (és ez jól látszik a rendszeres és tipikus értetlenkedésből, dühöngésekből). A többéves megfigyelésem pedig az, hogy aki itt megszólal, vagy ír nekem, az általában nem filléres gondokkal küszködik. Nekem ez kifogás megint. Nem, nem állítom, hogy a szegénység és a tudatlanság kéz a kézben jár, de attól még, hogy van egy-egy nehéz helyzetű olvasó, nem ők fogják meghatározni, hogyan írjak. Mit kell folyton háborogni, hányfelé feleljek meg? Ez pl. egy tök igazságtalan, rámpakolt elvárás, hogy legyek tekintettel arra, akinek a kenyér is gond, hallgassak, ha neki fájna — nem tudok, nem vállaltam ilyet, és tök demagógnak tartom ezt emlegetni. A minőségéhezésre, mint a link is mutatja, vannak azért megoldások, mert az emberek nem racionálisan költik el a pénzüket. Sajnálom, ha ez sértő, attól még így van, és nem akarok sérteni, sem védekezni, sem magyarázkodni, magamról írok, nem vagyok szocioblog, HAGYJATOK A ZSÁKFALVAKKAL, és menjetek edzeni lehetőségetek szerint. Az olvasó az, aki készséggel megsértődik, és némelyiknek a szar sem elég büdös, képtelen elvárásokat támaszt unalomból, lóg a neten álló nap, és kötözködik. Ez nem valódi bírálat. Ilyen párbeszédekben, ilyen érvekre az anyagi helyzet mindig mellébeszélés. Oldjátok meg a problémáitokat, ne engem tornáztassatok, ne más legyen a hibás.

          Most így elkezdtél elég támadóan bírálni, és nincs igazad, nem értem.

          Nemsokára igen trendi Nike dresszem lesz, mert folyton kilóg a hasam a korláton, és lesz róla edzésvideó. Bizony, a múlt héten ettem garnélát, és nem kívánok magyarázkodni csak azért, mert az olvasó viszonyít. Én sem irigylem el senki tengerparti nyaralását.

          • (ugyanaz, enyhébben, csak már olyan elegem van a miért nem ilyen a blog-miért nem olyan a blog témából)
            Kialakult egy képem, hogy milyen az én olvasóm, a kommentekből, és a visszajelzésekből. Őket képzelem el, amikor írok. És van az én életem, a témáimmal, ami ilyen, amilyen. Biztos van az a nyomor, meg zárt intézet, halmozott fogyatékosság, amiből értelmezhetetlen az, amit írok, de ez sem tud mindenki blogja lenni, és nem gondolom, hogy akkor én vagyok a szemét sznob.

            Ugyanilyeneket az extrém jólét és önmutogató tékozlás blogjain (életmód, instagram, gasztro, divatblog, vájf) is írhatnátok, mégse teszitek, és szerintem ne is tegyétek, teljesen inadekvát volna.

          • Éva, ez sok tekintetben hozzáállás kérdése, szándéké, elhatározásé. Én aztán tudom mi a csóróság, a nem evéstől a kikapcsolt villanyon át a sál nélküli, fűtetlen telekig. Ha nem volt elég pénz ennivalóra, zsíros kenyér és nokedlileves volt hetekig, azt lehetett nagy mennyiségben, olcsón előállítani. Eddig a kényszer.
            Amikor már a magam jogán voltam nagyon csóró, akkor rizst vettem, fagyasztott zöldségeket, savanyú uborkát, savanyú káposztát, tejfölt, vajat, édességnek, ha belefért étcsokit. Még ez is a kevéssé egészséges kategória, de lényegesen jobb mint a kenyér meg a tészta, és nem került többe, igaz csak magamat láttam el, nem családot.

            • És képzeld, én is tudom, és most se mindig könnyű, mert olyan helyzetek jönnek, amelyekre nem lehet felkészülni, jogi meg mindenféle faszságok, elidegeníthetetlen lakás, amin tartozás van és csak viszi a pénzt, és három kiskorú és nulla segítség és olyan trükközések, hogy nehogy nekem a blogomból jövedelmem legyen, direkt elvegyék a kedvét az erre járónak — ezek tök szándékos és fullirigy akciók.

              És alapélményem, hogy basszus, végigcsináltam, amit kellett, és akkor az unatkozók jönnek kötözködni meg elvitatni azt, amit a saját erőmből és képességeimből értem el. Nem nyígok, talpraállok, igyekszem megkeresni az örömet, erőt, másokra átsugározni, komolyan venni azt, amit vállalok. És olyanok magyaráznak nekem, akik egyedül vagy egy gyerekkel csórók, és nem tragédia miatt kell észnél lenniük és önfenntartaniuk, hanem mondjuk cigiznek vagy abszolút a saját döntésükből vették fel a majdcsakleszvalahogy hitelt. És jönnek, és nem bírják elviselni, és belém kötnek, előtte meg ment az áradozás, hogy mennyit ad neki a blog. Hüledezem is magamon: annyit kellett volna visszaírnom nekik, hát akkor szörnyű, te NEM TEHETSZ MAGADÉRT SEMMIT, jaj, beleömlött a koktélom az úszómedencébe, viszlát.

              • Hát, én tudom, hogy tudod. És többnyire nem is felejtem el, bár néha figyelnem kell, hogy észben tartsam. Irigységet nemigen érzek, általában sem szoktam más életére úgy összességében, mert semmi sincs ingyen, mindenki betol valamit azért, amije/jenje van.
                Azt hiszem nem is azt irigylik, amid van, hanem hogy annak ellenére, hogy nem könnyű mégis kimaxolod(!!!) a rendelkezésedre álló időt, pénzt, energiát. Na mondjuk, ezt eltanulni a bölcsesség kategóriája szerintem. Nem azt, amit csinálsz, hanem hogy csinálod.

    • “más évszakban öt darab paradicsom már 800 forint”
      És miért akarsz más évszakban paradicsomot venni? Káposzta, sárgarépa, fagyasztott sokminden. Nem igaz, hogy a csipsz az olcsó, érdekes, arra telik a gyári munkásnak is. Egy futócipő helyett okostelóra szintén.

      • Fontos. Már a boltban, a konyhában sincsenek évszakok.

        Gebegirl, még annyit, hogy az ételek nemcsak Magyarországon drágák, sőt nagyon drágák, de ezzel együtt el tudom képzelni, hogy sok minden sokkal, sokkal olcsóbb, aminek egyszerűen egyébként semmi keresnivalója nem lenne senki tányérjában. Viszont egy kis piacozás alkalmával még vajat is találni kedvező áron. Ezenkívül nagyot úgy sem lehet hibázni, ha olyan ételt eszünk, ami felismerhető a tányéron és az meg szerintem nem feltétlen drágább.
        Az fontos, amit említesz, hogy mindenki ‘alapjoga’ kellene, hogy legyen a minőségi étel. Viszont ez a jelen előállítási-elosztási-fogyasztási keretek között biztosan nem fog menni, sajnos.

      • Persze, ezek az önjutalmazások, amik pillanatnyi örömet okoznak, és ‘a nem vagyok rosszabb mint más’ élményt biztosítják. Gondolom abban a nihilben, amit az amúgy csóró lét előidéz. Magamból kiindulva erről is lehet szó. Nem tanítottak meg arra, hogy mik a minőségi élet attribútumai, pénztől függetlenül. Egyszerűen nem tudjuk, hogy kell megbecsülni, azt hiszem.
        Valahol olvastam a jó szegény-rossz szegény jelenségéről. A jó az aki tisztes, és beosztással él, a rossz meg az, aki megengedi magának az okostelefont, de nem fizeti be a számláit. Legalábbis a társadalom megítélése szerint. Ez is eszembe jutott most.

    • Keményen vannak itt minősítve többen, Gebegirl. “Elvesszen a részletekben”, én igen kemény sport mellé és pajzsmirigybetegségre kerestem ehhez illő étrendet, más meg valami más krónikus bajt kúrálna gyógyszer nélkül, vagy fogyni szeretne, miért is kell őket leszólni?

    • Most nem azért, de ez probléma neked?
      Volt már itt több építő javaslat.
      Ha tényleg szeretnél egészségesebben táplálkozni kevés pénzből, és nem csak idetörölni frusztrációd taknyos orrát, ami talán érthető, mindenesetre nem produktív, akkor megtehetnéd, hogy megírod, miket, mennyiért, milyen mennyiségben, hol veszel. Egy heti bevásárlókosarad tartalmát, de mindent, amit a szervezetedbe beviszel, ital is, élvezeti cikk. Talán kaphatnál tippeket, hogy hogyan javíts az életminőségeden, hol vagy mit vegyél inkább, ami nem “moslék”, és akkor lehetnél te is egészségesebb. Nem hiszem, hogy ez ennyire pénzkérdés.

      Csak hát félek, hogy elkezdődne az “ez se jó, az se jó” játszma. Hogy pl. a cigi, az kell, meg nem lehet, sajnos, mert bezárt az a bolt, és nem szereted a zellert, valamint ehhez kicsi a konyha. Semmit sem lehet, a lényeg, hogy neked szar, a poszt meg milyen sznob.

      Ez különbözteti meg azt, aki kellemetlenkedni, beszólni jön, attól, akinek van problémája, és szeretne rá megoldást.

      • Engem nagyon érdekelne egy ilyen mutasd-a-kosarad-megmondom-hogyan-lehetne-jobb jellegű kísérlet, még ha ez elég off is és nem is feladata a blognak. Sokat lehetne tanulni belőle, és bőven van itt annyi nagyszerű, józan kommentelő, aki érdemben tudna segíteni.
        Teljesen értem most már ezt a játszmás dolgot is. Ezekből a kommentekből és a múltkori válaszodból is sokat “világosodtam”, szóval köszi.

        • Úgy gondoltam én is, a közösség hozza össze, ha én valamiben nem vagyok jó, az a tervszerű, takarékos vásárlás, meg olyan izé is volna, hogy idehozza a problémáját és akkor én, a nagy okos, megszerelem. Nekem csak annyi a gyanúm, hogy abszolút nem racionálisan költjük a pénzünket, legalábbis sokkal kevésbé, mint hinni szeretjük. És hogy nagyon manipulálnak minket “egészséges étel” (ami valójában nem az) címkékkel, akciókkal, jóljárási törekvéseinkkel.

  31. Visszajelzés: öngyötrő | csak az olvassa — én szóltam

    • Az iraki negerek se lennenek ilyen militansok, ha ismernek az erzest, mikor egy jo sajtos tejfolos langostol vagy iiiizes fanktol zsiros lesz a kez. Vagy ha magyar dinnyele csurogna a konyokukon. A magyar enklavek (angliai, irorszagi, tokmindegy) Az Ugy igazi faklyavivoi, komoly misszio, hogy az Osszetarto Magyarok Hagyomanyorzo Kulturalis Napjai kereteben eltessuk Kurtos Kalacsot es Vanilias Karikat.

  32. A jószándékú férj mint szabotőr.
    “Legnagyobb meglepetésemre a nagyon támogató férjem is ellene volt a terveimnek kezdetben, nem dicsért, nem motivált, sőt a tetteivel mintha ellenem dolgozott volna, pl. rendszeresen lepett meg finomságokkal. Azt hiszem, hogy ezek ellenszere az volt, hogy eldöntöttem, hogy akármi történik, én ezt most végig fogom csinálni. Később kiderült, hogy a férjem nagyon is büszke rám, csak éppen ő olyan ember, aki nem szereti a változásokat.”
    http://www.nosalty.hu/ajanlo/hetkoznapi-siker-20-kg4-honap

    • Példás házastársi támogatás. Azért ez a rész sem semmi:
      “Nem számoltam fillérre utána (de a férjem igen, mert ő nagyon figyel a pénzköltésre), de az biztos, hogy többet nem költünk, csak a meg nem vásárolt ételek árát költöm az új életmódomra.” Ha többe kerülne már nyilván nem támogatná.

  33. Mi egészségesen élünk, mértékletes egészséggel, már amennyiben ez definiálható. Mondjuk úgy inkább, az életmódunk általában megfelel a hivatalosan elfogadott kritériumoknak: kevés, sovány hús, rengeteg zöldség és gyümölcs, olajos magvak, otthon sütött teljes kiőrlésű pékáru, víz (a paleok és vegák szerint ez nem egészséges, lehet, hogy nekik van igazuk, ki tudja, a lényeget gondolom értitek, mindenből az egészségesebb változatra törekszünk). Sportolunk is, nem mindig, mert véges az időnk, de nem tespedünk.

    A cukrot, fehérlisztet és készkajákat többnyire kizárjuk, de hiszünk a mértékletességben, ezért nem vonjuk meg teljesen, pl. két hetente lecsúszik egy energiaital, néha egy süti vagy valamu, bár nem igazán vagyunk édesszájúak és igyekszem pl. reformsüteményeket készíteni, nagyon finomal vannak. De a titok a mérték, sokan itt szúrják el, hogy ma csak kóla meg sültkrumpli, holnap csak kakaóscsiga meg fagyi, ugyan, kevés az egész, de ha mindennap fogyaszt ilyet az ember, az már nem mértékletesség.

    A környezetemben viszont nem ismerek senkit, aki erre odafigyelne. Az én családom szerint baromság az egész, a páromé szerint nem, őket csak valamiért nem érdekli annyira, hogy egészségesen is éljenek, a többiek… hát igen, a fenti kifogások jönnek.

    Szomorú, mert a gyerek azt a példát tanulja el, amit a szülőnél lát és azt eszi, amit a szülő ad, sokan szó szerint szétb*sszák a gyerek szervezetét, eszükbe sem jut, hogy hahóó, felelőséggel tartozom érte. A kövér szülőknek kövér gyereke van, nem baj az, csak csontos kicsit, az orvos is hiába szól, akkor sem változtatnak. Komolyan, néha azt gondolom, egyszerűen hülyék és nem látják az összefüggést.

    Sőt, mintha a napi szintű édességevés manapság tényleg valamiféle státusszimbólum lenne, érdekes olvasni olyan kérdéseket a neten, amire csóró szülők válaszolnak, mind büszkén írha, hogy inkább ő nem eszik, de a gyereknek a napi joghurt/krémtúró/dörmi megvan.
    Pedig még a natúrjoghurtok javarésze sem más, mint agyoncukrozott, műanyag, adalékanyagokkal teli vacak, semmi szüksége rá egy gyereknek. De adják, és lassan ott tartunk, hogy aki mértéket tart, az szaranya és sajnálni kell a gyerekét, mert biztos lelki defektje lesz, ha nem kap mindennap édességet.

    • Igen, ez, amit írsz, egészségesnek számít. Nem túl megterhelő, I mean. De a nyugati ember szokásos étrendje, a maga lisztjével, betegít. Hogy mi mértékletes, mi “elvonás” (mihez képest? mert a többi szülő szerint te a Dörmit meg a cukorkát vonod el, az is túlzás), hogy mi középút, az attól függ, hogy 1. milyen hiedelmek vannak a fejünkben, és 2. egyénileg mennyire toleráljuk a laktózt, a glutént, mennyire van szétcseszve az anyagcserénk, bélflóránk, hormonjaink. Mert amikor már tünetet okoz, akkor már érzik, hogy nem jó így, és ha nagyon rontja az életminőséget a tünet, akkor keresnek is valami megoldást, amit lehetett volna sokkal korábban, pl. a liszt teljes mellőzésével. Én nem hallottam még olyanról, aki ne lenne sokkal jobban liszt, keményítő nélkül, mint vele. Én is tökéletesen jól bírom a lisztet, semmi panaszom nem volt, nélküle mégis jobban vagyok, és nem tudom, milyen mértékben oka ennek a szénhidrátcsökkentés és a gluténmentesség. Nem csak cölikália van, hanem enyhébb-durvább gluténintolerancia is, másrészt meg senkinek nem tesz jót, ha akármilyen összetett, de mégiscsak nagy dózisú szénhidráttal bizgeti az inzluinját. Szóval a paleo alapvetően nem mond hülyeséget, elég pontosan megindokolja, hogy nem a még nem betegekhez, hanem a civilizációs-epidemikus jellegű kórokat hírből sem ismerő népcsoportokhoz kellene viszonyítanunk, amikor a normális, plámne az egészséges étrendet keressük. Nagyon nagy részben gabonára és tejre alapoz a nyugati étrend, meg persze adalékanyagok és feldolgozottság mindenben, és ennek sokféle következménye van.

      Ha az a kérdés, “kinek van igaza ebben a nagy zűrzavarban, mindenki beszél mindenfélét”, akkor azt érdemes még nézni, hogy olyan országokban, ahol nem ennyire maradi a szemlélet, ahol az új felismerések hamarabb kerülnek át a dietetikusi és orvosi protokollba, mint nálunk, ott mik a trendek. Pl. Svédországban. És a sovány hús is ilyen fölös tilalom: a telítettzsír-parát rég meghaladták.

      Liv posztja nagyon pontos atekintetben, hogy mit jelent az egészség:
      https://zimonyi.hu/?p=6136

      • Azt hiszem, főleg emberfüggő, hogy ki mennyire érzi jól magát bizonyos alapanyagok elhagyásával. A paleo pl. engedi a húsevést és nem engedi a lisztet, a vegetarianizmus fordítva és mégis többmillió lisztevő, teljesen egészséges vega él, sőt, már az összes valamirevaló eü-i szervezet elismeri, hogy semmi olyan nincs a húsban, amit ne lehetne máshonnan bevinni, ezért lett szakmai szempontból elfogadott a nyugati társadalmakban a gyermekek vegetariánus táplálása, mert egyszerűen nincs rá alapvető szüksége az emberi szervezetnek.

        Persze, lisztre sincs alapvetően, de mint mondom, sok az egészséges vega és egészséges paleo, az szerintem ritka, hogy valaki mindkettőt elhagyja.

        A saját részhez visszatérve: mi nem zsírtartalom miatt eszünk sovány húst, ez félreérthető volt, szimplán a hús, amit általában eszünk, sovány, pl. a csirke vagy hal. Néha belefér egy gulyásleves, de a vörös húsokkal inkább az a gond, hogy a rendszeres(!) fogyasztás nagyon megnyomja a koleszterint, köszvényt okoz és a túl sok állati fehérje szimulálja a rákra érzékeny sejteket (persze, az erre hajlamosság is emberfüggő).

        A nasival kapcsolatban: teljes megvonásról szó sincs, csak mértékről. Én úgy nőttem fel, hog, csak nagyon ritkán volt édesség, valahogy tök természetes volt, nem lettem olyan gyerek, aki emiatt felnőttként két pofára zabálja a chipset. Ma viszont hozzá vannak szoktatva a gyerekek, hogy reggelire kakaóscsiga, uzsira krémtúró, este még cukros kakaó – nem én mondom, hogy sok, ez orvosi tény. A mérsékelt dörmizéssel sincs gond, de egy olyan országban, ahol a gyerekek nagy része elhízott és durván terjes köztük a cukorbetegség, azért ideje lenne elgondolkodni, tényleg kell-e minden nap az a dörmi. Ha egy héten csak kétszer ad a szülő, a gyereknek is megszokott lesz (de ebben benne van az, hogy maga az elhízott szülő is napi szinten nasizik, így meg nehéz példát mutatni).

        • “már az összes valamirevaló eü-i szervezet elismeri, hogy semmi olyan nincs a húsban, amit ne lehetne máshonnan bevinni, ezért lett szakmai szempontból elfogadott a nyugati társadalmakban a gyermekek vegetariánus táplálása, mert egyszerűen nincs rá alapvető szüksége az emberi szervezetnek.” Meglepsz. Ez honnan?

          • Az egészségügyi szervek saját kiadványait érdemes olvasgatni, persze ezt általában csak angol nyelven lehet beszerezni. Van egy lista valahol, milyen szervek igazolják már hivatalosan is a vegetarianizmus helyénvalóságát (én nem vagyok az, tehát nem téritek), ha megtalálom, belinkelem.

            No de, te foglalkozol táplálkozástudománnyal, mire gondolsz, mi az, ami csak húsból bevihető? 🙂

            • Óh, én az olvasmányaimat és saját útketesésem tapasztalatait összegzem vagy linkelem. Az irány intuíción alapul: ezt szívesen eszem, jólesik, jól emésztem, amellett nincs ez a civilizált izé bennem, hogy “szegény boci”. Emellett persze a méltó, nem-szenvedős állattartást fontosnak gondolom. Nem állítom, hogy nekem a táplálkozás szakterületem lett, nem tévedtem el a kompetenciában, csak minimális felhasználói ismereteket szerzek, hogy ne tudjon megvezetni guru, orvos, reklám. Vitakényszerem sincs, meg hogy én aztán mindenképp bebizonyítok itt valamit, csinálja mindneki, ami neki jó, csak mondjuk nekem látványosan és szokatlanul, sokkal jobb ez az út.

              Nem érdemes pont a húst nézni, inkább az állati eredetű élelmiszereket és a magas biológiai értékű zsírokat. A telített zsír szerintem jó, HA nem tetemes finomított szénhidrát mellett fogyasztják (ez a rejtély megoldása: plakkok, érszűkület, gyulladás, köszvény meg a nemmozgás okozza inkább azt, amit a húsnak tulajdonítanak). A telítetleneket én mértékkel fogyasztom, az omega 3:6:9 arány a nem mindegy, eszerint vannak jó és nem szerencsés zsiradékok, és a növényi zsírok elég rosszul állnak ebben.
              Sok fehérjét pedig az fogyasszon/fogyaszthat, aki nagyon sokat sportol, és nem alkalmilag vagy időszakosan, hanem hosszú távon, és ő vesepanasz, koleszterinpara nélkül teheti, de aki ennyit sportol, az egyébként akár sok szénhidrátot is ehet (hacsak nincs baja a gluténnal, inzulinjával, és nem törekszik ketózisra, de én pont igen).
              A másik: nem is az, hogy mi van benne, amit ne lehetne “pótolni”, szerintem ez megint implikálja, hogy valamit pótolni kell. A pótlás nyögvenyelős, szójára és nem-hazai, sokszor drága terményekre alapoz, a gyakorlatban nem nagyon csinálja senki, helyette rántott gomba, lekváros müzli meg grízes tészta van. Ijesztően sok fruktózt és szacharózt fogyasztanak azok a vega ismerőseim, akiknek az étrendjéről tudomásom van, és a legkevésbé zöldséget. Az esszenciális aminosavakat sem lehet megúszni, illetve én nem értem, hogyan csinálják, és/vagy én nem szeretnék olyan testet, mint az amúgy sovány vegánoké/vegáké/waldorfos irányé.

              Nekem nincs vitakényszerem, se terjesztendő hitem, viszont amit csinálok, az működik, és sokaknak segített. Van, hogy éles a szöveg, amikor társadalmi látlelet, az önbecsapás, a kulturális vakság tükre, és ezt a témát egy már eleve figyelmet ébresztő, intellektuális blogba ágyaztam be. Szerintem van hírértéke ennek, hogy negyven évesen, három gyerekkel létezik ekkora közérzetjavulás.

              “egészségügyi szervek saját kiadványai” ezt nem értem. Arra írod, hogy honnan veszed a tényállításaidat? Milyen szervek, milyen kiadvány, mikoriak…? “érdemes” nekem? Én ezeket végigolvastam, meg a kritikáikat is… Nagyon nem mindegy a forrás, meg hogy melyik szervet, akár az említett alapítványt mi mozgat.

              • Mint mondtam, alapvetően egyetértek veled és éppen azért írom azt, hogy bizonyos fokig szervezetfüggő is a dolog, vannak egészséges vegák, paleók, húst hússal evők, a kutatásokat illetően pedig ki lehet jelenteni, hogy mindenki mindent bebizonyított és megcáfolt már, ezért az egyetlen racionális út, ha az ember maga kipróbálja a dolgokat és megtapasztalja, mi okoz jó közérzetet számára. De az, ami nekem jó, nem biztos, hogy másnak is jó és fordítva.

                Én például nagyon jól érzem magam az étrendemmel, nincsen semmilyen eü-i problémám, még egy nyamvadt kis megfázást sem bírok elkapni, hogy legalább táppénzre kiírassam magam néha, sok az energiám és nincs súlyfeleslegem (persze, ez nálam genetikai is, én inkább a hízásra gyúrok, dehát gizda családból jövök). Az egyetlen problémám anno a gyomrommal volt, az vacakolt néha, és éppen ezért hagytam el a vöröshúsokat, emiatt nem is eszek heti 3-4-nél több alkalommal egy kis adagot, mióta így élek, teljesen megszűntek az ilyen problémáim. De látod, te meg azt mondod, sok ilyet eszel és nincs problémád, én viszont több lisztet eszek és úgy nincs problémám, pedig nem ma kezdtem ezt az étrendet.

                A prosztó vegasággal azért nem értek egyet, mert én pl. tök jó testű, egészséges vegákat is ismerek, persze másféléket is, de ez inkább attól függ, mennyire tudatosan csinálja valaki, aki tésztát és krumplit zabál vegaság címszó alatt, az biztos nem lesz szupermodell, egészséges sem. Megjegyzem, “pótolni” sem kell semmit, a kérdés az, hogy mire van szüksége a szervezetnek? Esszenciális aminosavakra, amit a szervezet gond nélkül összerak magának a növényekből (nem véletlen, hogy a növényevő állatok sem halnak meg húshiányban, az ő szervezetük is összerakja), vitaminokra, nyomelemekre – lényegében minden megtalálható növényekben, kivéve a B12, azt viszont elegendő kismértékben bevinni pl. túróból vagy natúr joghurtból (ne érts félre, én nem a vegánságról beszélek, ők ezt máshogy viszik be), az ember pedig mindenevő, ami azt jelenti, hogy ehet húst, ha akar, de nem kötelező a szervezetnek. Döntés kérdése.

                Na meg, ott vannak azok a 100 évesek, akik pálinkán és disznószalonnán nőttek fel, őket biztos nem győzi meg egyikünk sem 😉

                • “alapvetően egyetértek veled” megtisztelsz (és utána egy hatalmas DE, és a liszt védelme), de ehhez a nagy magabiztossághoz sokat tenne (komolyabban vennélek), ha te is látszanál, kiderülne, pontosan mit csinálsz és milyen eredménnyel. Mert az nem pálya, hogy én elszámoltatható vagyok, arccal, névvel, dokumentált élettel, te meg azt írod, ami eszedbe jut.

                  “Esszenciális aminosavakra, amit a szervezet gond nélkül összerak magának a növényekből” hűha… kilencféle esszenciális aminosav van, fel is sorolom a nevüket, ha gondolod. Az esszenciális szó definíciója, hogy a szervezet nem tudja másból előállítani, be kell vinni. Nem véletlenül aszik le az izom a vegánokról.

                • “az ember pedig mindenevő, ami azt jelenti, hogy ehet húst, ha akar, de nem kötelező a szervezetnek” nem, az azt jelenti, hogy állatit és növényit is eszik, erre optimalizálódott évmilliók alatt, vadászó-gyűjtögető elei révén…

        • “nem én mondom, hogy sok, ez orvosi tény” – egyetértünk a cukortémában, velem nincs vita, csak azért írtam, hogy mutassam, mennyire relatív, hogy ki van a szélen. Amúgy több mindent úgy írsz, mint ha tény volna, pedig vélekedés, de biztos azért, mert mást olvastál (javaslom mindenkinek vagy Liv blogját, ha az kell, hogy “mégiscsak orvos”, vagy angolul a tetemes itteni hivatkozott olvasmányt). A szóhasználatod: “megvonás”, “elvonás” implikálja, hogy a Dörmi/nasi vagy a liszt része a normál étkezésnek, pedig a 20 sz. vége–21. sz. eleje már megmutatta, hogy a gabonára/finomított szénhidrátra alapozó nyugati étrend teljes tévedés. Nem volt mindig része a normálisnak a liszt, nem ilyen mértékben, nem ilyen silány minőségben, és nem is kell így lennie, sok megfizethető, működő, biztosan nem betegítő alternatíva van, amit enni lehet.

          És hát valahogy elmaszatolják ezt a “tényt” hétköznapokban a szakemberek, amikor tanácsot adnak. Alimento, a dietetikus blogger például szakértelmére, tényekre, tudományra hivatkozva amellett kardoskodik, hogy “a megszokott élelmiszerkészlet ártalmatlan”, elég nagy nyilvánosság előtt, és tűzzel-vassal támadja és rajtakapja alterékat, a hivatalos felkentség pozíciójából. Mindenki laikus és megtévesztett, aki szerint gond van a liszttel, simán gúnyolódik rajtuk.

          Naszóval csak arra írtam ezt, hogy teljesen relatív, ki mit tekint elvonásnak, szélsőségnek. Mindenki magát szereti középre helyezni, ő csinálja jól, ő nem ad olyan sokat, az ő gyereke pont jó, vagy csak kicsit dundi. A többiek meg milyen vakok, ártanak a gyereküknek sajnos – ennek önigazolás a neve, és erre te is hajlamos vagy. Nekem a te mértékletes liszted, a teljes kiőrlésű is, olyan, mint neked a másik család napi Dörmije. Úgy is, hogy az én ugrabugra és vékony gyerekeim folyton valami édeset, liszteset követelnek, kekszet, Dörmit, édes tejterméket, csokit, és egyelőre jól bírják. De csak mert így csináljuk, vagy mert hagyom magam erre terelni, nem akarom igazolni ezt a gyakorlatot, mert rettenetes, függőséget okoz. Azért “kell” mert annak örülnek, szívesen eszik, és mert jó a marketingje, meg olcsó is.

          Egyébként a liszt, krumpli, tészta, gyümölcs (!) nem viselkedik nagyon másképp hatását tekintve, mint a cukor.

          Pont a héten írtam a cukorbetegségről egyébként.

          • Én sem szeretnék vitába belemenni, mert nyilvánvalóan egyikünk sem biológia doktorit végzett, tehát csak arra tudunk hagyatkozni, amit vonatkozó szakirodalomban olvasunk és azt a saját tapasztalataink szerint adaptáljul, ami szintén nem általános igazság.

            Az önigazolással nincs gond, mind azt tesszük, te itt most abszolút próbálsz meggyözni, hogy a te lisztmentes életmódod a jó út, habár erre cáfolat lehetne a hunzák esete, akiknek egyik alapvető étele a búzaliszt és konkrétan semmilyen ún. civilizációs betegségük nem volt ismeretes a felfedezésükkor.De beszélhetünk az okinawai lakosokról vagy a serpákról, ezek a világ legegészségesebb népei, pedig a paleo-t hírből sem isemerik, mind gabonaalapú étkezést folytatnak….

            De, ez nem azt jelenti, hogy a paleo hülyeség, csupán azt, hogy önmagában nem értek egyet azzal, hogy a gabonafogyasztás komoly károkat okozna a szervezetben.

            Ám mondom, mindez egyéni megítélés kérdése, mindenre van példa és ellenpélda, az eszkimók pl. húst hússal ettek, szinte semmi mást, mégsem haltakeg húszêvesen, mert a szervezetük evolucionálisan átállt rá, azr hiszem, már a bélfelépítésük is más kicsit, mint pl. a miénk.

            Az eredeti témához visszatérve: szerintem mindenki ismeri az egészséges életmód általános alapjait, nyilván senki nem fog belehalni abba, ha elhagyja a húst vagy a lisztet vagy a krumplit, de a cikked épp azt bírálja, mennyi kifogással élnek az emberek, szóval felteszem én is bírálhatom, ha valaki nem tesz pl. a gyereke egészseégéért, nem? 🙂

            Azt hiszem, most viszont te önigazolsz, mert én azt írtam, nem értem, miért ad valaki napi szinten édességet.ha tudja, hogy alapvetően nem egészséges( most jól bírják, de épp te írsz a cukorbeteges cikkedben arról, hogy mennyi gyereken csapódik ki 10-15 év után ennek következménye). és nem tudtam, hogy te is ezt teszed, te viszontagadra ismertél. És most mondani kell valamit, én miért nem csinálom jól.

            Szerintem hagyjuk ezt most, nem fogunk egyet érteni 🙂

            • “azt a saját tapasztalataink szerint adaptáljuk” én olyan jóindulattal fogadtam ezt mindig, hát nem vagyunk egyformák, mindenki csinálja, ami neki jó. De most egy kicsit gyanús nekem ez az 1:1 viszony, a régebbi kommentjeidben is van ez a kekecség. Szóval: az biztos, hogy te annyira tudatos vagy, és olyan eredményeid vannak (gyógyulás, átalakulás, önkarbantartás, akármi), hogy az állításod olyan súlyú lehessen, mint az enyém? Mert téged nem láttunk még. Most nem azt mondom, hogy “én vagyok a blogger, ti meg reagáljatok, ne indítsatok már kommentben alternatív blogot”, de ez is benne van, viszont az előző mondatbeli kérdés fontosabb.

              Ezt a biankó jóindulatot akkor fejeztem be, amikor rájöttem, ki gusztálgatja a sportfotóimat, motivátori tevékenységemet, alakomat igen provokatívan és versengve. Hátööö, szerintem dolgozzon magán.

              Nem mernék ugyanis a kajálásról semmilyen állítást tenni, ha csak annyi volna, hogy (még) nem vagyok beteg, de amúgy átlagos lenne a testem működése. Ha nem volna itt ennem a három évnek a története és eredménye. Ez fontos, ez a fedezete annak, amit írok. (Sokan gondolják, hogy előírom, pedig érvelni szoktam, meg kérdéseke feltenni, inkább az állapotuk, az “én erre nem vagyok képes” zavarja őket.)

              Eleinte csak azt írtam, én mit eszem és milyen céllal, nem azt, hogy mi a helyes, és más mit egyen. Motiválni inkább sportügyben motiváltam.

              Nem igazoltam ön-, olvasd el a kommentet. Pont azt írom, hogy tudom, hogy ez rettenetes, és nem akarom megmagyarázni, hogy ez a pont jó, mert az van, hogy inkább engedek a kiskorúak nyomásának. Jól bírom a kognitív disszonanciát. Tartózkodom attól, hogy azt harsogjam, hogy mi csináljuk jól, pont jól. Hozzátéve, hogy a nem szutyok minőségű, erősen vegyes táplálkozás, ha nincs étel-érzékenység és túlsúly, egy rohangáló gyerek számára _nem annyira katasztrofális_, mint mondjuk egy PCOS-s harmincas nőnek. De sokkal több zöldséget és értékes állati élelmiszert
              kéne enniük, én ezt tudom. Viszont attól, hogy gyakran esznek, nem gondolom, hogy a liszt jó, nem igazolok ilyesmit.

              • Nézd, én nem akarlak meggyőzni, nekem teljesen mindegy az, hogy te mit eszel és mit nem, felnőtt nő vagy, az önálló döntésed az életmódod és neked kell viselned minden következményét. Mivel nekem nincs blogom, azt is mondhatod, hogy hazudok és egy elhízott zsírdisznó vagyok, aki a gép előtt popcorn-t zabálva trollkodik a cikked alatt, még akár igazad is lehet, de ha ebből a szempontból indulsz ki, akkor mondhatni teljesen felesleges maga a kommentlehetőség is a blogon belül, hiszen jóformán mindenki anonim és azt mond, amit akar. Mi is gondolhatjuk az, hogy valójában tök sz*r az életed és azért akarod megmondani a tuti, mert ezzel vezeted le a feszültséget (ne érts félre, nem így vélem, de a lényeg gondolom megfogható vele, sosem tudhatjuk, ki mit gondol és csinál valójában). Marad az, hogy idejön egy ember, kulturáltan leír valamit és fenntartod a lehetőséget, hogy igazat mond.

                Viszont, ha te magad is úgy eteted a gyerekeidet, ahogy szerinted egyébként nem jó és te is tisztában vagy vele, hogy ennek következményei lehetnek később, amiért te vagy a felelős, akkor ezt akár be is írhattad volna valamilyen mentség formájában 135. pontnak.

                • Dehogyis mindegy, hiszen csak idejöttél erre a blogra, és ahhoz viszonyulsz, amit én állítok. Az igaz, hogy nem szólhatsz bele, nem mondhatod meg, mit csináljak, nem is zavar ez a nekifeszülés, de ezt tudtuk eddig is. Mintha tartanál a választól. Miért zárod le önkényesen a kommentváltást? Most hirtelen mégse “vitázzunk”, de előtte írtál tíz kommentet. Hogy van ez? Ez is csak visszavágás, és még gyorsan jól megmondod.

                  Miközben nem olvasol figyelmesen.

                  Megkérlek, hogy ebből a kioktatós, álmagabiztos gőgből vegyél vissza, és a személyem helyett azzal foglalkozz, ami esetleg felismerés lehet, vagy menj békével.
                  Viszont nekem ambícióm, hogy tükröt tartsak, ha már így ideírtad ezt a sok sort.
                  NE NYILATKOZTASS KI, és ne tegyél olyan állításokat, amelyek ennyire gyenge lábakon állnak.
                  Ha határozott véleményed van, és mások fölött állónak érzed magad, mutass fel egy valóban példás életet, ahol az idő nem kifogás a sportra. Mert amúgy mindenki ezt mantrázza, hogy ő csinálja jól, ez kényelmes és olcsó. Pl. leszarja a testet, az egészségmániát… az is önigazolás.
                  NE legyen vitakényszer, rajtakapósdi.
                  NE játszd Mrs. Mibezzeget, nem áll jól. Biztos van mit javítani nálatok is, úgy látszik, még nem találkoztál azzal, mi a gond a liszttel és a szénhidráttúlsúlyú étkezéssel. Amúgy is olcsó, kényelmes viselkedés ez “milyen szörnyű a többi szülő”.

                  Nem, nem úgy etetem, azt írtam, hogy efelé nyomnak, mutatván a többi szülő okait is, mert te ANNYIRA nem érted őket, hát olyan SZÖRNYŰEK. Hol így, hol úgy etetem, lavírozok, és korántsem csak az én vágyaim, meggyőződéseim határozzák meg, mit esznek. Ne vádaskodj. 🙂 Igen, tisztában vagyok vele.
                  A posztban nem mentségek vannak, hanem elég jellemző okok. El tudom képzelni, hogy van egy-két tucat, ami a ti családotokra is áll, szóval vegyél vissza ebből a nagy tökéletességből.
                  Azért jól elárasztottad itt a blogot az egóddal pár óra alatt. Látom, szeretnél nekem újat mondani, fölém kerülni valahogy, de a táplálkozástémát harmadik éve csiszoljuk, egyeztetjük itt sokan, és én minden nap csinálom azt, amiről szó van.

                • Látom, ez jólesik neked. Valami győzelmecske legyen. Nem tetszik a tülörkép. Szerintem okoskodó, gőgös és manipulatív ez a tegnapi termésed.

                  “Mi is gondolhatjuk az, hogy valójában tök sz*r az életed és azért akarod megmondani a tuti, mert ezzel vezeted le a feszültséget” Nem, nem gondolhatod azt. Tele van a blog hamisíthatatlan eredményekkel, nem véletlenül tartanak ki mellette négy meg öt éve. Ez nem véletlen, ez nem látszat, én tényleg merem a magam útját járni. És te sem lennél itt, ha ezt gondolnád, nem véletlenül akadsz meg rajtam.
                  Boncolom itt pro és kontra, önkritikusan, minden lehetséges kérdést feltéve a saját gyakorlatomat, motivációmat, izmomat, mellemet bejegyzések tucatjában. Hogy ez mennyire nem tutimegmondás… Annak ellenére sem, hogy én nem lavírozhatok: ahhoz, hogy profi, releváns tartalmat hozzak létre, erőseket kell állítanom (publicisztikaműfaj). Hogy ezt útmutatásként érted-e, a te döntésed, le is szarhatod. Ha nem értesz egyet az állításaimmal, akkor viszont ne csak negatív érzelmeid legyenek, hanem érvelj pontosan. Ne tévessz össze a honbbikommenteléssel, én nem írhatok akármit.

                  Az árnyalt szövegek téged nem érdekelnek, vagy nem fogod fel, a DO-DON’T lényeget keresed bennük.

            • “ami szintén nem általános igazság” “mindenre van példa és ellenpélda”, vagy a legutóbbiból: “ki lehet jelenteni, hogy mindenki mindent bebizonyított és megcáfolt már, ezért az egyetlen racionális út, ha az ember maga kipróbálja a dolgokat és megtapasztalja, mi okoz jó közérzetet számára” – ezt olyankor mondja a vitázó, amikor nem tudja alátámasztani az állításait, elizonytalanodik. Ez után az jön, hogy jaj, ne vitázzunk (ezt is írtad), utána valami offtéma: “te beszélsz, aki írod, hogy (tökidenemtartozó)”, majd “ilyen hosszúakat írsz, éjjel írsz, nagyon beakadtál rajtam, hehe” – én nagyon jól ismerem e viták dinamikáját. Azért ennyire nem képlékeny minden, és a tudománynak, a kutatásoknak igenis van értelme, az, amit Li ír a Mit együnk? posztban, igenis leszűrhető. Van sok-sok idő csiszolta egyértelműség, lobbiérdektől, elfogultságtól mentesek, jól feltett (!) kérdésre bizonyos válasz. Olyan is, amiben egyetértünk. Meg is őrülnék, ha minden értelmezés kérdése, egyelőre felderítetlen terület meg szubjektív lenne… Mindenesetre olvass sokat, mert alapfogalmakkal nem vagy tisztában, és ahhoz képest irritál a megmondós hév.

              “te itt most abszolút próbálsz meggyözni, hogy a te lisztmentes életmódod a jó út”
              Nem, nincs ilyen szándékom. Talán azért gondolod így, mert mindenhol egymásnak esnek emberek, birkóznak a vélemények, és itt is erre számítasz. Nekem bizonygatnom nem kell semmit, én nem viázom, hanem magamról mesélek, és azoknak írok, akik rám kíváncsiak. Egy-két állításodra, felvetésedre _reagáltam_, érvekkel. Nem kell védekezned. Te viszont dekontextualizálod a dolgokat*. Nem mondanám, hogy amit csinálok, az lisztmentes, pontosabban nem az a lényege. Hanem low carb, inkább. Ketogén, egyébként. De nem csak táplálkozás, a teljes rendszerről itt írtam, a 66-os kérdésre válaszolva: /csakazolvassa.hu/2016/12/11/a-blogger-meg-mindig-valaszol Nem úgy tűnsz, mint akinek “édesmindegy”, hogy én mit csinálok. Ahhoz meg nem leszek felület, hogy te átélhesd, hogy milyen szuper vagy, a többi szülő meg milyen szörnyű. Nekem akkor is ellenszenves volna ez a viselkedés, ha sokkal komolyabb lenne az eredmény.

              Én annyit állítok, de azt is reakcióként: a nyugati szénhidráttúlsúlyú (ebbe a gabona beletartozik) ÉS gluténos étkezés általában nem tesz jót (senkinek). Kár a népeket idillikusan szemlélni. Azt eszik, ami van, és sokszor nincs elég, silány van, vagy kényszer van. Pl. a hegyi pásztor húst fog enni, gabonát meg nem elvből nem, hanem a lakhelye és életmódja sajátosságai miatt. Nekünk van esélyünk egy olyan tudatosságra, amivel akár 120 évig élhetnénk krónikus betegség nélkül…

              “cáfolat lehetne a hunzák esete, akiknek egyik alapvető étele a búzaliszt és konkrétan semmilyen ún. civilizációs betegségük nem volt ismeretes a felfedezésükkor” ez anekdotikus érv, és nem is arra válasz, amit én állítok. Itt dekontextualizálsz, ezt jelzi a csillag. *Amellett mi nem vagyunk hunzák, sem maszájok, mi civilizációban élünk, nem embernek való ártalmak közepette, és kifejezetten rosszul bírjuk ezt a szénhidráttúlsúlyt és a glutént (főleg a többi ártalommal együtt, beleértve a szinte korlátlan táplálékbőséget és a tunyulást is), eü mutatóinkat, életminőségünket, krónikus betegségeiknet, halálokainkat és testösszetételünket tekintve.

              Aztán, nem mindegy, milyen típusú a gabona (a miénk monokultúrás, nagyipari, elsilányított, magas hozamú, szarrá vegyszerezett), mi mindent esznek még, milyen az életmódjuk, milyen eljárással készítik a lisztet, kenyeret, milyen a genetikájuk, milyen ártalmak érik őket, van-e keresztreakció…

              “önmagában nem értek egyet azzal, hogy a gabonafogyasztás komoly károkat okozna a szervezetben” hát erre mondom, hogy ilyeneket hasra ütve írni könnyű. Ez nem “szerintem” meg egyetértés kérdése. Ha te “nem értesz egyet”, és valóban nem csak azon sértődtél meg, hogy jeleztem: a gabonatúlsúly nem oké, akkor legyél alapos. Pl. hivatkozz igényes, kutatáson alapuló, konkrét szakirodalmat, fogalmazz meg pontos állítást, legyen saját példád, mutasd meg, hogy te a sok vagy közepes gabona fogyasztása mellett milyen jól működsz, mennyire kedvezőek az anyagcserefolyamataid, testösszetételed…

              “a cikked épp azt bírálja, mennyi kifogással élnek az emberek, szóval felteszem én is bírálhatom, ha valaki nem tesz pl. a gyereke egészseégéért, nem?” Nem kifogásokról, hanem valódi okokról szól a poszt. Szerinted nem legitimek, valósak? Nem bíráltam, ez diagnózis.

              Was für eine _édesség_? És miért jobb a pudingnál mondjuk a lisztes akármi, reformsüti? “és nem tudtam, hogy te is ezt teszed,” picit ez ilyen vádaskodós-kekec, nem érzed? “miért ad napi szinten”, írod, továbbá: miért tartja túlfűtött szobában, miért teszi ki elektromágneses sugárzásnak, szmognak, autóbaleset-veszélynek, miért eteti feldolgozott élelmiszerrel, miért kell hat-nyolc órákat ülni a gyereknek… hát azért, mert bele vagyunk ágyazva egy közegbe, egy kultúrába, amelyikben ez a szokás, norma vagy kényszerűen tűrendő állapot. Te azt akarod igazolni, hogy te bezzeg meggőződésből, és te helyesen, de mások nem…? Szerintem ez nem vezet sehova.

              • És nem, nincs szimmetria köztünk. Nyilván azt gondolod, a te gyakorlatod is működik, meg az enyém is, kvittek vagyunk. De itt egy dokumentált, többéves folyamatot követhet az olvasó, beszkennelt leletekkel, ez az én hitelességem. Nem az van, hogy “ha neked szabad, nekem is”, meg “mi is mondhatjuk, ha te mondhatod”. Nem az életem egészéről tettem állításokat (ahhoz ismeretlen netezőknek nincs is köze…), hanem testről, anyagcseréről, életmódról. Nézd meg a tényeket, a kontextust, mielőtt ítélsz. Igenis elvárom, hogy az, aki idejön és erős állításokat tesz, próbálja előtte megérteni, én mit állítok, és ne magyarázzon bele semmit (pl. hogy ez kifogáslista, vagy hogy én győzködök, amikor csak tettem egy észrevételt a magabiztos bezzegelésre). Egyébként nem általános, hogy előveszem a házigazdai-tanári hangot, azt, hogy “álljunk már meg”, de ez most egy ilyen helyzet volt. És én megsértődni nem fogok, ahhoz már túl sokan kezdtek ki ezen a bújtatott “egyetértek, de” módon, mely váratlanul hamar csap át “ne vitázzunk”-ba, majd agresszióba.

                Most olvasom a legújabbat, na, erről beszéltem… kicsit elszaladt a ló, nem gondolod? Sokan kötnek így belém, próbálnak gyengíteni, okoskodnak, nagyon zavaró vagk. De én csak megyek tovább az utamon.

            • “És most mondani kell valamit, én miért nem csinálom jól.” És azt el se tudod képzelni, vagy nagy önérzeti seb az neked, hogy tényleg nem…? Mert én, a blogger el tudtam ismerni. Nem csak a cél és a meggyőződés alakítja, hogy mit csinálok… Te csak nem olvastál eleget arról, mi a gond a gluténnal és sok szénhidráttal, és épp nem is okoz különösebb panaszokat. De sem a vércukorhinta, sem az inzulinválasz, sem a rászokás szempontjából nem viselkedik nagyon másképp a liszt, mint a cukor.

              • Kedves Éva, nyugalom, nekem nem kell itt szintén tíz kommentben azt bizonygatnod, hogy én mindent félreértek, mindent rosszul tudok és neked van igazad, ha így véled, rendben, nem gond, éld így az életed. A vitát sem azért hagyom abba, mert nem tudok könyveket, szakcikkeket hozni, hanem azért, mert rátaláltam most erre a cikkre, ideírtam a véleményem, és te csakazért is nekiesel kiforgatni belőle azt, amivel nem értesz egyet, holott tisztában vagy vele, hogy te is éppúgy csak másodlagos forrásokból vagy tisztában a táplálkozástudománnya, mint én.

                Mellesleg, ne haragudj meg, ez az egész blog gőgösségre, kioktatásra, “majd én jobban tudom és majd én megmondom” a fehéz középosztálynak típusú, miért lepődsz meg, ha ilyen válaszok születnek. Furcsa, hogy sok kommented elolvasva azt látja az ember, hogy ha valakivel nem értesz egyet, véletlenül sem mondod azt, hogy mások vagyunk és másképp látjuk, a vége az, hogy aki nem ért veled egyet, az hülye, nem tudja, mi a publicisztika és megint hülye.

                Ezért felesleged vitázni. Érveket lehet jól megvitatni, de nem úgy, hogy minden felvetésre annyi a másik válasza, hogy ő úgyis jobban tudja és az csak úgy van. Te is ezt csinálod, bocsi, te is emberből vagy. Egy nyilvános blogon el kell fogadni, hogy valaki nem ért veled egyet és talán azt is, hogy azért, mert valaki nem ért veled egyet, nem azt jelenti, hogy nálad okoskodóbb vagy gőgösebb (tényleg, sorry, egy ilyen jellegű blog után ez amolyan bort iszik, vizet prédikál-effektus).

                • Tényeket, érveket írok, egy dokumentált életmódváltásról is szóló blogon. Amelyen te vendég vagy. Ahhoz képest eléggé kekeckedsz, szerintem nem velem van a bajod, nem is nagyon akarod megérteni, mit írok.

                  Nagyon ciki, hogy ennyire érzéketlen vagy kommunikációsan, és még az előzőek után is fölényeskedsz. (Mennyi agresszió szorul ezekbe a gondos-pontos családanyákba!)

                  Az is ciki, hogy ennyire felkészületlenül osztod az észt. Hatodikos biosz-emlékeim alapján írtam a válaszokat. Akkor is ciki lenne, ha történetesen kirobbanóan jól lennél.
                  Ha visszajelzést kapsz, vedd észre magad.

                  Nem, nem annyi a válasz, hogy így van, hanem pl. hogy esszenciális aminosavat nem lehet előállítani (ez a definíciója), meg hogy növényevőket nem érdemes az emberrel összehasonlítani, meg egysejtűeket és csigákat sem. Ha hajlandó leszel utánanézni, akár wikipédia-szinten ezeknek az alapoknak, megérted majd, miért reagáltam így. Ez a “Kovács Kati lefikázása harmadosztályú bárénekesnőként” jelenség megint…

                • Annyira éhes vagy a figyelemre, a fontosságérzetre. Tévedek? Mert neked ez csak egy blog, érted, de nekem A blogom, amelyen tendenciaszerűen így kóstolgatnak a nem túl tájékozott, nagyon magabiztos féléletűek. nehéz nem visszajelezni, már csak a többi ezrek kedvéért is. A provokatív, visszavágós dúlás-fúlástól nem oldódik meg az a probléma, hogy fingod nincs, mit jelent az esszenciális aminosav, miért nem érdemes növényevők anyagcseréjét az emberével összehasonlítani, továbbá hogy nem te lettél példakép, nem te léptél ki a szokásos-visszaigazoltból, de nagyon áhítod azt a magabiztosságot.

        • “többmillió lisztevő, teljesen egészséges vega él” én egy ideje figyelem ezt, és nem stimmel az izom-zsír arányuk. Vagy kövérek, vagy aszketikusan, izomtalanul vékonyak. A gyakorlatban a vega nem ám quinoát eszik zöldbabbal, hanem rácsúszik a gluténos gabonára, gyümölcsre, aszalványokra, cukorra, tésztára, és az ugyanúgy civilizációs betegségeket okoz, mint a nem tudatos szénhidráttúlsúlyúaknál. Én csak a morális részét látom értelmesnek, amellett, hogy van olyan is, aki nem emészti jól vagy másért nem bírja a tejterméket, húst, tojást, zsírt.

          A szervezet pedig sok mindent tolerál, de vajon mennyivel lenne jobban a vega, ha nem szénhidráttúlsúlyosan táplálkozna és nem emésztené fel az izomtömegét?

          Na, ezt nem kezdem el inkább, kerültem a témát, még amikor provokáltak, anyám is született vega, de egyre kevésbé tetszik a dolog, ahogy figyelem a testeket, étrendeket.

          A közös nevező, a minimum-egyetértés, ha mindenféle táplálkozási ajánlást nézünk, ennyi:
          több zöldséget kellene enni
          több vizet inni
          a transzzsír káros
          a cukor csökkentendő/kiiktatandó

        • “a rendszeres(!) fogyasztás nagyon megnyomja a koleszterint, köszvényt okoz” – ööö, ez sem tény. Én túlnyomórészt vörös húst eszem, elég sok állati fehérjét, aggályosan figyelem a koleszterinemet, veseértékeimet, és nincs velük gond.

    • Még a “nincs nekünk arra időnk, de azért sportolunk” témához:
      szerintem kiskortól sokkal-sokkal többet kéne a testet használni (gyalog járás, cipelés, bringa is), mindenkinek, erre van tervezve a test. nem csak kövér, hanem gyenge, immunszempontból védtelen és rossz tartású is az olyan gyerek, aki nem mozog sokat.
      nekem öregedésgátló, egészségben megöregedő kísérlet a sport,
      amellett, hogy nagyon élvezem. nagyon sokan szólnak be, hogy ennyi minek…
      és én is ellensúlyozok vele harminc évnyi szénhidráttúlsúlyt és nem-elég-tudatosságot (ami főleg túlkalória és cukorfüggés, meg feldolgozott étel, de sokkal jobb minőségű volt felnőtt éveimben, mint az álagos táplálkozás, és többet is mozogtam mindig is), a nálam rosszabb állapotúaknak, már megbetegedetteknek, itt-ott gyulladt-kopott-leállt-felborult működésűeknek sokkal több mozgás kéne az eredeti egészség közelítő helyreállításhoz, mint pl. ez a cukorbeteges napi fél óra.

      • Igen, ezzel én is egyetértek, én sajna nagxyon keveset mozogtam gyerekként, mert szegényel voltunk, biciklire meg izgi sportokra nem telt, focizni meg sosem engedtek el a többiekkel (istenem, egy külön posztot megérnének ezek a mindent lekorlátozó szülők), így meg nem nagyon maradt lehetőség.

        Felnőttként jöttem rá, hogy mozogni jó, most sajna munka mellett suli van, háztartás, pluszmunka és kevesebb rá az idő, de megszabadulok a tanulástól, megint át akarok térni a rendszeresebb sportra.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s