melléknevek sorozat 35.
Ti tudjátok a hangyasav képletét?
Tanultátok valaha? És akkor tudtátok?
Netán anyáztatok, hogy minek ez, ez az egész kémia/hőtan/ógörög irodalom, ezt én SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN NEM FOGOM HASZNÁLNI?
Én emlékszem a hangyasavra – erre pont. Ez a blogger joga és szabadsága, hogy bár nem volt egy géniusza a vegytannak, erre pont emlékszik, és akkor ezt veszi elő. Amivel illúziót kelt, hogy ő a kémiát is tudta. (A tanárom viszont a géniusza volt a maga tanárságának, ezt el kell ismernem. Nem rajta múlott.)
Viszont szándékosan olyat kerestem, ami távol áll a szakmámtól, tehát nem jövök itt nektek a főnévi igenév ragozásával, Örkény álláspontjával a Don-kanyar tragédiájáról, de a szatmári békével sem.
Szóval ti azt mondjátok, hogy ebben a mai poroszos iskolában egy csomó olyasmit kell megtanulni, lexikális magolandóakat, aminek nincs haszna az életben.
De én nem értetek egyet veletek.
Mégpedig azért, mert ezt az életet mi magunk formáljuk.
A közoktatás, egészen pontosan a gimnázium úgy gondolta, ti majd olyan emberfők lesztek, akik olyan szakmát tanulnak, amelyiknek a felsőbb stúdiumaihoz beugró kérdés a – például – hangyasav képlete. Igen, olyan ufó, laborban, kutatóintézetben, levéltárban. Vagy ha nem, akkor olyanok, akiket mindez, a világ, a tudományok, a művészetek szenvedélyesen érdekelnek a szabadidejükben. Röviden: értelmiségiek.
A gimnázium értelmiségi szakmák specializált, egyetemi tanulmányainak az előkészítője. Eredetileg, és ma is.
De ma már minden ambiciózus szülő gimnáziumba adja a gyerekét, lehetőleg erős gimnáziumba. Ez már régóta afféle must have, nem kósza remény.
És ti és a ti gyerekeitek nem lettek, nem lesznek olyan emberfők, akiknek ilyen a szakmája, és olyanok sem, akik a Természettudományi Múzeumban múlatják a hétvégéiket.
Azt mondjátok, hogy az iskola csupa haszontalan, elméleti, életidegen dolgot oktat.
Eközben ha épp valutát vesztek, akkor is beírjátok az átváltást valami alkalmazásba, mert nemhogy a fejszámolás, az sem megy, hogy akkor melyiket kell osztani melyikkel. Vagy hogy 170-nek mennyi a húsz százaléka.
És ez ciki. És nem elsősorban az iskolára nézve, hogy tudniillik nem tanította meg. Titeket a világ így nem érdekelt, nem érdekel, nektek legyen minden kész és kényelmes.
…mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Persze igaz, hogy az iskolában erőltetetten tömik az adatokat, rossz módszertannal.
Igaz, hogy a tanultak alkalmazására nem fektetnek kellő súlyt, de az is, hogy az módszertanilag nehezebb és eszközigényesebb feladat.
Igaz, hogy mindenki megutálja a magolást.
Igaz, hogy kevés az igazán fogékony, jó fejű gyerek, és a többiekkel is kezdeni kell valamit.
És az is igaz, hogy változnak az idők, és egy valamire való kisbolt vagy elkezd robbanós cukorkát, energiaitalt, olcsó felvágottat árulni, vagy lehúzhatja a redőnyt. (És én már nem a kisboltra haragszom a szutyok kínálatért, mert mit is tehetne, hanem arra a vásárlói jóljárós igénytelenségre, amely ilyenné teszi a kínálatot.)
De az nem igaz, hogy a kor szava! kiáltással fel kéne adni a tudományos műveltséget. Mert a gimnázium nem kisbolt, és nem is dolga kiszolgálni a legalja igényeket. És nem kötelező gimnáziumba járni annak, aki reménytelenül antiintellektuális és dologias.
A gimnázium nem tudta, hogy te ennyire nem akarsz majd tudós, alkotó ember, kíváncsi lény lenni, hanem tévét akarsz nézni, meg menő kocsit, és hagyjanak téged békén. A gimnáziumnak és az egyetemnek csak a rangja kéne. Kimazsolázod azt, ami tetszetős: a diplomát, az életszínvonalat, de a szellemi munka, az attitűd, a nyitottság, az erőfeszítés és e pályák nehézségei neked nem kellenek.
Nekem gyanús lett, hogy diplomás emberek, akiknek a Louvre vagy a Prado kipipálandó program, ha már ott járnak, eközben nagy hangon szidják a posztmodern képzőművészetet, a pop artot (“mi ebben a művészet?…”, “ilyet én is tudok rajzolni”), de a bő százéves modernt és a nonfiguratív alkotásokat is, és közben fogalmuk sincs a kontextusról, a művészettörténetről. Szidják TGM-et, Petri Györgyöt, a szabadverset, a kortárs színházat, Bartókot, mindent, amihez nem elég nyitottak és figyelmesek, mert elakadtak a tévé és a lektűrök szintjén. Úgy tanulták nemkülönben antiintellektuális szüleiktől és tanáraiktól, hogy a görög szobrok és a reneszánsz festészet, esetleg a realizmus a szép, az a valami. Übü király? Picasso? Brecht? Minek folyton lázadni? És aztán eltelt harminc meg negyven év, és úgy maradtak. Feltartott mutatóujj, moralizálás, és rendkívül avatott tippek arról, hogy mire kéne költeni az adót. Nem lehetek biztos benne, hogy ők értik a mondataim szerkezetét, hogy felismerik az utalást, az iróniát, a dőlt betű jelentését. Én is túl bonyolultan írok. És nagyon harsány a véleményük, hogy minek van értelme, minek hogyan kéne lennie, és nekik mi tetszik. Mert az a jó, a többi szar.
Az ő hivatkozási alapjuk aztán, és te is ilyen leszel, barátom: “már leéltem egy életet, hallgass rám”. “Áhh, az hülyeség, semmi értelme.” Azt várják, hogy a fiatalabbakat nyűgözze le vadidegen emberek állítólagos élettapasztalata, csak mert idősebbek. Kényelmes volna oktatgatni, bölcsként megdicsőülni, beleszólni, fiataloktól szívni az életenergiát, ugye? Ti mindenben, amit nem értetek, az irántatok való tiszteletlenséget gyanítjátok, mintha ti olyan nagyon fontosak lennétek, és a világ, annak a sodrása, változása meg ellenetek lenne. Koptok ki belőle, mert nem figyeltek és nem maradtatok kíváncsiak. Visszaéltek azzal, hogy idős embereknek, szegényeknek, inkább nem szólnak vissza. Honnan ez a felkentség?
Ne légy antiintellektuális. Nem kell átvenned a hivatásos okosok ítéleteit, és eljátszani, hogy érted, amit nem értesz, de ha a tájékozottságod hiánya a probléma, ha nem vagy nyitott, játékos, folyamatosan alakuló elme, ha nem is érdekel, mégis ítélsz róla, ha belemerevedsz hagyományba, megszokásba, akkor legalább ne támadd azokat, akik nem. Akkor ne gyere azzal, hogy a lila bölcsészek, elvont tudósok, akik bármit bebizonyítanak, és annak az ellenkezőjét is, meg a kritikusok, akiket senki nem olvas.
A gimnázium – és ezt tudd, amikor beleíratod a gyereked – az utolsó bástyája annak a közfeladatnak, amely, ha jól működne, még széles körben, nagy hatékonysággal tudná életstílussá, elemi igénnyé tenni a könyvet, tudományt, kultúrát, értő tekintetet, nívót.
És ha ez mint érték fontos lenne, akkor nem lenne annyi sírnivalóan ostoba nyelvtannáci nem is néznék le a tanárokat, és nekik lenne erkölcsi támogatásuk, hogy nívósabban végezzék a dolgukat, alkotó módon, nem lenne ennyire általános a lélektelen magoltatás, és nem az örök szájhúzás, lustaság ellenében kellene csodát művelniük.
És akkor a tanítványaik nem dőlnének be turulos tanoknak.
Kapcsolódó bejegyzés: ma már csak a maradék meg tanárnak
elnőiesedett szakma
gyomorgörcsös gyermekeink
csak az olvassa. én szóltam 
Féligazságnak érzem a leírtakat, pontosabban azt érzem, mintha két téma lenne összekeverve. Saját tapasztalatom alapján (8 év egy top10-es gimiben, amit imádtam, 2002-ben végeztem) a kisebbik gond (pedig az is jókora) magával a tananyaggal van, a nagyobb probléma a tanítási módszer. Darálás van, kontextusba helyezés nélkül. Nem tudod mihez kösd amit tanulsz, nem kapcsolódik hozzá valódi tapasztalás, csak a levegőben lóg az egész. Pedig a mai fejemmel milyen érdekesnek találom a kémiát, a biológiát, de főleg a történelmet. Viszont, amikor azon volt a sor megtanultuk a kovalens kötést, de soha a büdös életben nem mutatta meg azt senki, hogy az mit is jelent valójában. Megtanultuk a középkort, bemagoltuk az évszámokat, de csak egy nagy massza az egész valamikor 1000 és 1500 között. Nem tárták fel a párhuzamokat, nem világítottak rá a társadalmi rendszerszintű folyamatokra, az emberi viselkedés jellemző dinamikáira, amelyek a történelemből mind kiolvashatók, érthetők, és tapasztalhatók. “Haragszom” az irodalomtanításra, mert megutáltatta velem az olvasást a Kincskereső kisködmönnel és a hozzá hasonló – 90-es éves fiataljai számára teljességgel érthetetlen, követhetetlen – borzalmakkal egyetemben. Szerencsére ezt mára sikerült magamnak helyre hozni. Hiányzik a mindennapi élethez szükséges készségek fejlesztése: csapatmunka, érveléstechnika, állampolgári ismeretek, stb. De legjobban a szemlélet a probléma. Mit nem tudsz? Csak egy válasz a helyes! Agyatlan teljesítménykényszer, droidnevelés. Életképtelen gyerekek termelése…
KedvelésKedvelés
Kedves Janibá, a blogon az én egész igazságom (felvetett szemszögem, tabutémám, látásmódom) szerepel. Tanárként, egykori diákként és szülőként írom, amit írok. Ha figyeltél, általában a közhelyeknek, a sokat ismételgetett, kiürült, nem végiggondolt Nagy Igazságoknak szoktam nekimenni, amelyeket automatikusan ismételget mindenki. Azokat haladom meg, ezért nem szeretem, amikor jön a kommentelő, és leírja ugyanazt, amit, ahogy a posztban is írom, én cáfolok és meghaladok. Vagyis, visszaviszi az egészet ugyanoda. Azért nem szeretem, mert ez figyelmetlenség.
Hiszem, hogy felvetni a másik szempontot termékeny.
KedvelésKedvelés
Jogos. Az egyetlen “bajom” a poszttal csupán annyi, hogy bár leírod a gimnáziumi oktatás hiányosságait, a bejegyzés végére mégis azt érzem, hogy védve van a jelenlegi rendszer.
“De az nem igaz, hogy a kor szava! kiáltással fel kéne adni a tudományos műveltséget. Mert a gimnázium nem kisbolt, és nem is dolga kiszolgálni a legalja igényeket. És nem kötelező gimnáziumba járni annak, aki reménytelenül antiintellektuális és dologias. A gimnázium nem tudta, hogy te ennyire nem akarsz majd tudós, alkotó ember, kíváncsi lény lenni, hanem tévét akarsz nézni, meg menő kocsit, és hagyjanak téged békén.” – Itt azt érzem, hogy össze van keverve két különböző téma.
A használható tudást igénylőket – kimondatlanul – azonosítod az “antiintellektuálisakkal”. Kétségtelenül lehetnek olyan tömegek, akik annyit várnak a gimnáziumtól, hogy tudjon számolni a gyerek és kész (meg a rangot persze), de ne mossuk össze őket a rendszer azon kritikusaival, akiket zavar az, hogy rosszat rosszul tanítanak. Ennek következtében pedig gyerekek tízezrei tántorodnak el szakmáktól/tudományterületektől, csak mert a leadott tananyag már rég korszerűtlen, és ahogy átadják nem képes elérni az ingerküszöbüket.
A poszt második felében részletezett álértelmiségi fennhéjázás tűpontos, de nem gondolom, hogy közös lapon kellene emlegetni a jelenkori oktatás kritikájával.
KedvelésKedvelés
Felhívom a t. kommentelő figyelmét, hogy amikor határozói igenevet használ a személyragozott ige helyett*, olyankor mindig félreolvasás van. Ott nem én vagyok, hanem ő. A helyzeten sokat ront az “az az érzésem” is. Olvasd másképp!
Én nem dichotómiában gondolkodom. Nem az van, hogy vagy okés az eddigi rendszer, vagy nem. És nem is állítom, hogy jól működik, sőt, állítom, hogy nem működik jól, de a célkitűzése és lényege ez volna a gimnáziumnak, és hogy ennek ellenére a buták és a buták gyerekei járnak bele.
Kellően árnyaltan írtam meg a posztot, minden ellenvetés benne van.
“ne mossuk össze őket a rendszer azon kritikusaival, akiket zavar az, hogy rosszat rosszul tanítanak” – én is egy vagyok közülük, és teljes tanárságom ez ellen lépett fel. Ettől még igaz, amit írok előtte.
* “védve van” “össze van keverve” Hasonló maszatolás volt:
“nincs elterelve a szó”.
KedvelésKedvelés
Csak leírtam, hogy bennem, hogyan csapódott le az írás. Bár ebben a mondatomban is biztos volt helytelen fogalmazás.
KedvelésKedvelés
Nem helytelen, nem vagyok én a te tanárod, csak a szöveg írójaként reagálok, szerintem nem követted figyelmesen az érvelést. Ami innováció van a kommentedben, azt köszönettel megfontolom, de az említett viselkedés, amikor a kommentelő visszaviszi az témát a kezdetéhez, amit már meghaladtunk, egy kicsit zavar. Ha úgy tetszik: tudom, előre is tudom, erre majd mit mondotok, és ezért becsülöm sokra azt, aki valóban hozzátesz a témához.
KedvelésKedvelés
Ebbe ilyentén még bele sem gondoltam, köszönöm az új perspektívát.
Viszont a középiskola sok minden közt egyre nem tanít meg igazán, hogy hogyan kell tanulni.
Mikor már idősebb voltam, akkor értettem ezt meg, mert akkora szakadéknak éreztem a gimi és az egyetem közötti különbséget, hogy körülbelül másfél évbe tellett, mire megszoktam a tempót.
Pedig én szerettem, amit csináltam, csak akkor még nem tudtam, hogy a gimiben nem gondolkodva tanultunk, hanem bifláztunk, kvázi prózaszövegként tanultuk meg kívülről a tankönyveket az ötösért.
Másfelől a suliban mindig is hiányérzetem volt, valahogy azt éreztem, hogy sosem a lényegről beszélünk. Első átfogó tudományos élményem 23 évesen a Fizika kultúrtörténete volt, zseniális munka, ötvözve a történelmet a kultúrán át a matematikai gondolkodásmóddal egészen a modern reál területek kialakulásáig. Nem tudtam letenni.
Suliban pedig mi volt? Eszetlen adatzabálás, egyik dologban sem tudtunk igazán elmélyedni, Nem csodálkozom, hogy a nagy többségünk szellemi gyomorrontást kap és idővel úgy fossa ki magából az egész középiskolai adathalmazt, ahogy van.
Én is, pedig mindig is szerettem tanulni és nagyon jó tanáraim voltak, akiknek nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagyon hálás vagyok.
Hát igen, erről a témáról sokat lehet beszélni. Ahogy idősödöm, bennem is folyamatosan formálódnak és átértékelődnek a tanulással, iskolával kapcsolatos élmények.
KedvelésKedvelés
Tudom, hogy sokaknak nem működütt, sőt, hogy általában nem működik, de szerintem pont diák és szülő elvárásaitól, szájhúzásától, lustaságától sem tud jól működni az elvi, eredeti, ideális gimnázium-koncepció, amelyről én írtam. Én úgy érzem, azt is támadják, akik csak előnyt mazsoláznának. Egyszerűen közük nincs az értelmiségi léthez.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez így van. Nagyon sok embernek a tudás csak eszköz, nem cél.
Tudás alatt természetesen csak egy tudományos terület berkeiben való ilyen-olyan szintű elmélyülést értek.
Nem sok olyan embert ismerek, aki mondjuk az egyetemi tanulmányok befejeztével vette pl. a fáradtságot arra, hogy továbbra is up-to-date legyen a szakterülete újdonságaival kapcsolatban.
Mondjuk aki szeretne az lenni, annak sem egyszerű, mert hihetetlen forráshiánnyal küzdenek a(z egyetemi) könyvtárak is.
Érdekes látni, hogy milyen bakancslista-szerű dologgá vált az egyetem ahhoz képest, amit pl. az a középkorban jelentett.
KedvelésKedvelés
Megkérdezhettem a sulit? Mert jellemzően műszaki felsőoktatásban részt vevők olvassák.
KedvelésKedvelés
Hali, lehet, hogy csak én maradtam le, de ezt most hogy érted? 🙂
KedvelésKedvelés
A fizika kultúrtörténetére gondolok. Elsőre OE ugrik be a könyv címe kapcsán.
KedvelésKedvelés
Tetszett ez a resze a posztnak, “A gimnáziumnak és az egyetemnek csak a rangja kéne. Kimazsolázod azt, ami tetszetős: a diplomát, az életszínvonalat, de a szellemi munka, az attitűd, a nyitottság, az erőfeszítés és e pályák nehézségei neked nem kellenek.” be is illesztem a gyerekeim nevelesebe ilyen modon magyarazva, hogy ertsek, miert kell olyan munkat is elvegezni, amihez nem fullik a foguk, es miert kell olyat megtanulni, amirol ugy tunik nem erdekli oket. Jol lathato naluk, hogy a (jo) diploma egyenlo anyagi jolet axioma a jelenelegi elettapasztalatuk resze.
Azonban van egy dolog ami szeritem kimaradt a posztbol, ami szerintem ugyanugy resze az ertekes, gondokodo felnotte valashoz, ez pedig a hit. Nem a vallasi tulzasoke, vagy a latszat templomba jarase, hanem a bennunk levo remenye, hogy amit teszuk, elhatarozunk vagy amiben eppen hiszunk, ahhoz a hit kepessege ad erot. Igy Emese honfoglalo meseje is a helyere kerul, mert aki nem lesz tortenesz es nem latja a mese es a pillanatnyi valosag kozotti kulonbseget, az se legyen kiabrandult. A szkeptikus oktastas elorevivo es produktiv, de nem minden kerdest kellene igy kezelni, hogy ne valjunk depressziossa, ha nem kapunk valaszt, es at tudjuk elni azoknak az erzeseit, akiket mesek kotnek ossze. Ez a kotoero is a kemia resze, de nem fog szerepelni a kemia ora anyagaban.
KedvelésKedvelés
Én nagyon viszketek ettől, amit itt felvetettél. Nem tartom magam egyszemélyes reprezentatív mintának az iskolai hitoktatással kapcsolatban, de ami ott zajlott, az objektíven nézve is gáz. Csak remélni tudom, hogy a hittan helyzet változott kicsit az elmúlt 15 évben. Az egymás iránti empátia és bizalom és a válaszokat nem követelő türelem a gyerek lelkének épségétől, a nem lenyomó példától, csapatmunkától és tudatos társadalmi érzékenyítéstől függ szerintem. Nem látom itt sem a szkeptikus oktatással, sem a hitoktatással való összefüggést.
Ha viszont arról a hitről beszélünk, amikor teljes szíveddel és meggyőződéseddel tudod, hogy jó, amit csinálsz, és tűzön vízen át…, annak meg pont a tájékozottság, lényeglátás, magabiztosság a gyökere.
Szóval nem értem a felvázolt összefüggéseket.
KedvelésKedvelés
Nem a vallasi hitrol irtam, nem arrol a hitrol amit hinni KELL. Arrol a masikfajtarol ami lelki erot ad ahhoz, hogy amikor olyasmit teszunk, aminek nem vagyunk biztosak a kimeneteleben, ahhoz meglegyen ez a belso motivacio. Peldaul Kiraly Bela biztatta igy Kerry Strugot amikor szakadt bokaszalagokkal ugrott az amerikai csapt aranyert: You can do it. Es o elhitte es megugrotta. Ez a tortenet Mo-on ugy zajlott volna,hogy “nem tudod megugrani, hiszen szakadtak a szalagjaid, jarni is alig birsz, nemhogy ugrani”. Ez a belso hit persze nem csak par masodperc erejeig kell motivaljon minket, hanem hosszutavon akar, eveken at.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, szerintem ez egyszerűen önáltatás. Nehéz feladatok előtt vagy reménykedhetünk, vagy tudhatjuk, hogy sikerülni fog; itt nem jön szóba a hit. Ha rendszeresen futok 5 km-t, akkor ha elindulok egy 2 km-es versenyen, akkor jó eséllyel tudom, hogy végig fogom tudni futni; egy 15 km-es táv előtt remélhetem, hogy ha beleadok mindent, plusz szerencsém van, akkor megcsinálom.
KedvelésKedvelés
Valoszinuleg nem ertetted amit irtam. Az onmagunkba vetett hitrol van szo. A peldamban a tornasz eselye elenyeszo volt. Ha latolgatta volna az eselyeit, akkor a dobbantorol is leesett volna.
Mit ertesz szerencse alatt? Azt a belathatatlan, kalkulalhatatlant esemenyt? A sportolok a versenysportban onmagukban hisznek es a szerencset az ellenfel eseteben hasznaljak. Figyeld csak meg. 🙂
KedvelésKedvelés
egyetértek
KedvelésKedvelés
Szerintem teljesen ésszerűtlen, vagy a logika szerint nem feltétlen indokolt dolgok is sikerülhetnek csakis azért, mert hiszel bennük.
Szerintem az agynak nagyobb a hatalma mint az izmoknak, nyilván határokon belül. Nem a fotelben tespedésből a maraton lefutására gondolok, nyilván. És vannak olyan pontok a logikus és ésszerű életutakban is amikor a hit (biztos tudása annak amit nem tudhatsz biztosan, például mert először csinálod és mert annyiféle kimenetele lehet) segít tovább.
Nem a vallásról, meg istenhitről beszélek.
KedvelésKedvelés
A szakadt szalagokkal való ugrás példája nekem kicsit azt is jelzi, hogy keskeny a határ a hit, az önfeláldozás és a fanatizmus között. Pontosabb lenne inkább úgy fogalmazni, hogy a saját értékeik felfedezéséhez, az önbizalom kialakításához, az önismerethez, önreflexióhoz, a saját értékrendjük kialakításához, a kockázatvállaláshoz, általában az érzelmi és a tàrsas intelligencia fejlesztéséhez kapnak kevés segítséget a magyar diákok az iskolában. Vannak kezdeményezések (drámapedagógia, projektalapú módszerek), de ezek idő-és forrásigényes dolgok, és sokszor fontosabb a tananyag tanítása, mint a gyereké. Mondjuk én jó tíz éve nem tanítok már, de akkor ezek voltak a benyomásaim gimnáziumi nyelvtanárként. Meg az is nagyon furcsa volt, hogy jogi és közgazdasági alapfogalmak nem igazán képezték a tananyag részét.
KedvelésKedvelés
Tökéletesen egyetértek minden szavával 15 év tanári tapasztalat alapján.
KedvelésKedvelés
Nagyon egyetértek a bejegyzés minden szavával. A munkámhoz többek között az integrálszámítást és a nukleáris fizikai tanulmányaimat is kellett használni, utóbbit ráadásul ott is, ahol már nem kutatással vagy fejlesztéssel foglalkoztam.
KedvelésKedvelés
Egyébként, amellett, hogy egyetértek azért nagyon komoly rendszerszintű problémákat is felfedezek. Pl. a HID-as osztályok, ahová olyanok járnak, akik 15-16 évesek de még nem végezték el az általános iskolát, 5-6 fővel elindulhatnak és nem is nagyon vannak többen és még 2 fővel is végig viszik őket, addig az érettségiző osztályokban vannak 30-40 között. Csoportbontást nem engedélyeznek, mert egyszerűen nem tudják tanárral lefedni, már ott tartunk, hogy vidéken még a magyar nyelv és irodalom szakos tanárokból is hiány van, nemhogy a matek, infó, fizika. Így, akiknek igazán szüksége lenne a csoportbontásra, hogy meg lehessen váltani a világot, hogy fel lehessen nevelni a jövő értelmiségét, ott iszonyúan magas létszám mellett kell végig verekedni a tananyagot. És tudom, hogy vannak nagy tanár személyiségek, akik még így is, sőt nehezített pályán igazán, de valljuk be, hogy 100-ból 90 gyereket nem ilyenek tanítanak. Mondjuk nem gimiben tanítok, hanem szakközépben.
KedvelésKedvelés
De jo hogy ezt leírtad! En sokat vitatkozom ezen a kérdésen olyanokkal, akik teljesen sutba dobnak az otthoni oktatási rendszert egy nyugatiert. En mindig azt mondom, hogy a kettő közt kellene valahogy megtalálni az idealista. Mondjuk nyugati módszertan de hazai tudás. Mert amúgy az itteni gyerekek nagyon helyesek, okosak is es boldogulnak az életben. Viszont iszonyat tudatlanok bizonyos területeken es ezert nagyon könnyen becsaphatok. Gyakorlatilag bármit elhisznek, es olyan keveset kételkednek. Pl meggyőződése nem egynek, hogy a sajtban van tojás, a tojás pedig valahogy tejtermék. (dairy) De olyannal is találkoztam aki nem tudta hogy Woolf angol, es aki szerint Shakespeare-t a második világháború inspirálta. Poe-t mar említeni se merem, Dahl is csak a Csokigyar miatt van meg.
Ez azért szomorú mert egyetemet végeztek, tehát értelmiségiek. De azt hiszem a klasszikus értelmiségi réteg itt valahogy másképp létezik, vagy nem is igazán.
Azt nem tudom, hogy a fenti állítások állnak -e általános iskolára is, vagy ott teljesen felesleges a ‘lexikalis’ tudásra hajtani, mert hogy korai vagy mas a cél? Egy tanítani tudó véleménye érdekelne.
KedvelésKedvelés
Nekem ott nyugaton valami olyasmi benyomásom lett, hogy az egyetemnek náluk lett egy “nagyon magas szintű szakképzés” funkciója, és a klasszik, nagy múltú, gyakran elit szakok és egyetemek mellett a tömegeknél ezt a szerepet kell betöltenie. Szóval mintha az egyetemet végzettek között lenne külön értelmiségi és nem értelmiségi szakirány. Előbbi pedig leginkább a családi háttérből és a személyiségből fakadt, ami hozta magával az irányt, intézményt.
Viszont irigyeltem nagyon, ahogy a világban mozogtak az ottani iskolások.
De az is igaz, hogy a középfokú oktatásban a szakképzést nyújtó intézmények baromi jól teljesítettek, tényleg megtanulták azokat a szakmákat, nem százéves anyagokkal és technikákkal, és/vagy leginkább elméletben kellett bajlódniuk a tanulóknak – legalább is akiket én láttam, és az itthonihoz képest. Ha pedig végeztek, jó munkát kaptak rendes fizetésért. Sőt, már közben is.
Abban a suliban, ahol én tanítottam (már itthon), azt láttam, hogy még csak nem is nagyratörésből akarták gimibe hozni a gyerekeket, hanem egyszerűen féltették őket attól a nihiltől, amit a legtöbb szakiskolában vagy akár szakközépben tapasztaltak. Szerintem ez is jelentős oka annak, hogy sok olyan jár gimibe, aki nem odavaló: alig van értelmes alternatíva. Mostanában látok pár nagyon jó szakközepet – bár arra kíváncsi leszek, a legfrissebb változások hogy hatnak majd-, de a legtöbb helyen nagyon régóta az van, hogy sem az érettségire, továbbtanulásra nem készítenek fel rendesen, sem a szakmára. Körülöttem a legtöbb olyannak tűnt, mint egy gyengébb gimi valami fakultációval. Nincs sem értelmiségi igényesség és értékrend, sem szakmai igényesség és büszkeség (a szó legjobb értelmében: take pride in one’s job) mögötte, és utóbbit a szakképzőkben még kevésbé látni. Ott legtöbbször a tanárok is lemondtak már mindenről. De erről is lehetne oldalakat értekezni, hogy ez milyen okokra vezethető vissza.
Szóval az, hogy a gimikben nem azok vannak, akiknek kellene, gyakran annak köszönhető, hogy nincs is nagyon máshova menniük, ahová lenne, attól féltik őket a szülők, és gyakran joggal. Tudom, ez ördögi kör, ha ezek a gyerekek a szakközép- és szakiskolákat választanák, az sokat dobna az ottani képzésen, és tényleg nem akarom ezeket az intézményeket, és főleg az ott tanítókat ekézni, tudom, hogy gúzsba kötve kellene táncolniuk, és tudom, hogy sok helyen igyekeznek ennek ellenére is, de néhány üdítő kivételtől eltekintve tömegesen ezt látni.
KedvelésKedvelés
‘az egyetemnek náluk lett egy “nagyon magas szintű szakképzés” funkciója, és a klasszik, nagy múltú, gyakran elit szakok és egyetemek mellett a tömegeknél ezt a szerepet kell betöltenie. Szóval mintha az egyetemet végzettek között lenne külön értelmiségi és nem értelmiségi szakirány. Előbbi pedig leginkább a családi háttérből és a személyiségből fakadt, ami hozta magával az irányt, intézményt.’
Igen, erről beszélek, csak nem szakmabeli lévén, nem tudtam megfogalmazni ilyen klasszul.
‘De az is igaz, hogy a középfokú oktatásban a szakképzést nyújtó intézmények baromi jól teljesítettek, tényleg megtanulták azokat a szakmákat, nem százéves anyagokkal és technikákkal, és/vagy leginkább elméletben kellett bajlódniuk a tanulóknak – legalább is akiket én láttam, és az itthonihoz képest. Ha pedig végeztek, jó munkát kaptak rendes fizetésért. Sőt, már közben is.’
Ez így van, szerintem is. Mondjuk az már más kérdés, hogy pl a kelet-európai, klasszikus (értem ezalatt azt, amikor még létezett) szakképzéshez képest hol van a színvonal. Mert pl az építőiparban egyszerűen sokkal jobbak és precízebbek a ke-i munkavállalók. A Zemberhez kerül néha fiatalabb angol munkatárs, és a suliban megtanultakat remekül tudja, de jóval alacsonyabb színvonalon mint a ke-i melósok. Nem is voltak velük szemben olyan magasak és precízek az elvárások, szóval nincs is miért tudják.
De az itteni sztenderdnek megfelenek, és ahogy írod, remekül boldogulnak, magabiztosan igazodnak el az életben és a világban. Jóval kevesebb félelmük van, legalábbis nem látszik. 🙂
KedvelésKedvelés
Szerintem jól látod.
KedvelésKedvelés
Nem tudom eléggé hangsúlyozni, főleg, mert írok, hogy mennyire igazad van ebben.
A gimnázium az egyetemek kötelező előszobája, kicsit mindenre, utolsó két évben pedig ott a fakultáció.
Abban látom a problémát, hogy nincs valódi értékű szakközépiskolai rendszer. Leépült, lenézett. A munkaerőpiacon pedig nagyon hiányoznak ezek az emberek. A pénzszivattyúzásra kiépített felnőttképzés ezt nem pótolja sajnos.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon igaz, valóban.
És a rangkórság, ami eluralkodott valódi tartalom nélkül.
Ugyan miért kell egyetemnek hívni a színművészetit, testnevelésit, táncművészetit? Tán tudósokat képeznek? Ha valakik – egy évfolyamból szerintem egy-két ember lehet – igazán tudományosan akarnának belemélyedni a szakmájukba, mehetnének a bölcsészkarra.
Mivel az újdonsült egyetemek valójában továbbra is főiskolák, ugyan mi adja meg a rangját egy orvosegyetemnek például?
Kész röhej a “szakgimnázium” elnevezés a szakközépiskola helyett, miközben még kevesebb közismereti tárgyat tanítanak, mint eddig.
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem nem rangkórságról van szó, és az egyetem nem azt jelenti, hogy tudományos. És igenis, rengeteg elméletet oktatnak az általad említett nemrég-még-főiskolákon is. Főiskolák egyáltalán nincsenek, a bolognai rendszer óta egységesen egyetem a felsőoktatás, és van BA és MA. Szerintem ez átlátható és euro-harminikus így.
KedvelésKedvelés
Akkor a bolognai rendszer bevezetésével egyidejűen (leg…nem tudom pontosan) miért nem vezették át a névváltozást? Eddig úgy tudtam, hogy a főiskolák gyakorlatorientált felsőfokú képzést adnak, az egyetemek pedig több elméletet és előszobái a tudományos kutatásnak. Ezek szerint tévedtem, Mindig tanulok 🙂
És a szakgimnáziumhoz mit szólsz?
KedvelésKedvelés
Biztos jelent valamit, nem a mi régimódi elitizmusunkat akarják vele megsérteni. Olvassunk utána. Nem tudom, elszakadtam a szakmámtól. Mondjuk gimnázium, mert egyetemi felvételiként is érvényesíthető érettségi szerezhető benne, és szakképzés is van benne.
KedvelésKedvelés
Igen, de ez mind a szakközépiskolára is érvényes volt. Ezért nem értem, miért kell az elnevezésen változtatni, amikor ráadásul egyidejűleg csökkentik a közismereti anyagokat és ha a gyerek menetközben meggondolná magát, esélye sincs másfelé orientálódni. Vagyis még jobban eltávolodnak a klasszikus gimnáziumi képzéstől, mint az eddigi szakközépiskolák.
De hát mindegy is, mit puffogok ezen, magam sem értem.
KedvelésKedvelés
Engem az is nagyon zavar, amire a címben utalsz, hogy a lexikális tudást, mint olyat, sokan szükségtelen, elavult hülyeségnek tartják. Miközben bármilyen szakterület művelőjeként nyilvánvaló, hogy a releváns szakkifejezések, adatok, tények ismerete a nulladik feltétel, a beugró, ami nélkül egyszerűen nem tudsz gondolkozni az adott terület problémáiról. A dolgok néven nevezése nélkül nem lehet jelenségeket se leírni, se megérteni. Ha nem tudja valaki, mit jelent a gén szó, sajnos se a génmódosítással, se a géndiagnosztikával kapcsolatban nem fog tudni véleményt alkotni, pedig bármelyik komoly hatással lehet az életére.
Arról nem is beszélve, hogy sok gyereknek egyáltalán nem esik annyira nehezére lexikális tudást elsajátítani – nem tudom, hogy amikor a négyévesek sorolják a nyolcvanféle őshüllő meg a kétszázötven focista nevét, feltűnik-e a szülőknek, hogy hiszen ez pont olyan típusú tudás, mint az alkáliföldfémek nevei, amit annyira nehezen tanulhatónak vélnek.
KedvelésKedvelik 1 személy
És ráadásul az kiabál magolást, aki nem éri fel ésszel az adatok, lexikális ismeretek összefüggését!
KedvelésKedvelés
Like.
KedvelésKedvelés
😀 Like gombot szeretnék
KedvelésKedvelés
Eszembe jutott a volt énektanárom, Énekelni nem tanultam meg, sem kottát olvasni, sem zenélni…. Viszont megtanította szeretni a zenét.
KedvelésKedvelés
Amúgy sok minden van, amihez meg már bőven a suli után érsz meg csak igazán. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Ja, például az ókori görög irodalom.
KedvelésKedvelés
14 éves kortól kb. jó tud lenni az is – ajánlott kézikönyv: Nényei Pál: Az irodalom visszavág
KedvelésKedvelik 1 személy
Ujjong a kis lelkem, mikor a posztot olvasom. Én pont annyi lexikális tudást tartok szükségesnek, ami az árnyalt és pontos fogalomhasználatnak, a rendszerben látásnak és a rendszerkritikának megágyaz szépen, a többi cafrang, és tényleg megoldja az okostelefon. (Persze jellemzően azt tartom fölös adatnak, amit nekem nehéz megjegyezni.)
Bejön a módszerem azoknak a diákoknak, akik nyitottak, érdeklődők, kreatívak, kétkedők, de együttműködésre hajlók. Van pár ilyenhez szerencsém, meg nekik hozzám, és közel sem mind az elitgimink jó tanulói közül kerülnek ki. Az se baj, ha egy gyerek nem ilyen, nem vetem meg a szívem mélyén se érte… Igyekszem azt sugározni mindegyik felé, hogy képes arra, amit várok tőle. Mégis sokan nem adnák a biflázásért járó buksisimi biztonságát a megértés, az alkalmazott tudás több kockázatot rejtő élményéért.
No, amikor ingerem támad a saját vállam ilyenforma megveregetésére, azért eszembe jut keresni azt is, hol rejlik itt az önigazolás…. És sokat bízok valóban a tantárgyaim iránti saját lelkesedésemre, a személyiségem vélt varázsára, és biztos lehetne még több módszert és eszközt bevetni azért, hogy a gyerekeknek tényleg élmény és kaland legyen a tudás megszerzése.
KedvelésKedvelik 1 személy
A poszt vagyis az esszé utolsó mondataihoz: egy kicsit érdemes beleolvasni mondjuk a múlt-kor.hu oldal FB-kommentjeibe. Az alapvető tények ismerete és gondolkodás híján írnak oda sokan, csak úgy röpköd a turulmadár. A hiányos tudás és az elfogultság egymást indukálja, erősíti. Nagy szükség lenne értelmes tudásra. (Én 1970-ben a tanárszakosoknak akkor kötelező pedagógiai tárgyak alól felmentést kértem a bölcsészkaron, de nem csak a tudás átadásának a nehézségei miatt, hanem az iskolai nevelés miatt.)
KedvelésKedvelés
Úgy örülök,hogy a fiam nem ért egyet az osztálytársaival ,akik hiábavalónak tartják a plusz tudást. Mert mi szeretjük a kultúrát,családi hagyomány. Igaz minden igyekezet ellenére alacsony a tudásunk színvonala,de mi legalább akarunk,nem mondjuk mindenre,hogy hülyeség.Ez legalább valami,nem?Na.
KedvelésKedvelik 1 személy
🙂 ❤
KedvelésKedvelés
De jó olvasni téged.
KedvelésKedvelés
Az lehetséges-e, hogy valaki mondjuk tanult, olvasott meg humánértelmiségi diplomával is rendelkezik, érti is ezeket a progresszív/modernista műveket, és mégse tetszik neki, nem ért velük egyet? Szóval nem csak azért lehet ezeket az irányzatokat nem szeretni, mert tahó az illető? Szóval aki művészeti értékét tekintve többre értékeli a reneszánsz meg a realizmust, min ta dadaizmust, az szükségképp buta turulista?
KedvelésKedvelés
Hát mondjuk pont ezt a két témát nem kéne így összekeverni. Ezek nem kasztok, de az igaz, hogy általában a műveletlen, kritikailag nem gondolkodó, ellenben neten hőzöngő emberek mondják, hogy a dada értéktelen (!), és dőlnek be a turulnak. Miközben nem ismerik a reneszánszot sem…
Persze, hogy lehet, de nem feszülve írja meg. Nekem értelmes kritikával soha nem volt gondom, mondjuk ők értik is az alapállítást, amely publicisztika esetében nem az, hogy pl. “a turul veszélyes tan”, hanem “én azt gondolom és fejezem ki itt a magam világában, hogy a turul veszélyes tan”, vagyis elismerik a véleményemhez való jogot, nem ítélnek és nem akarnak végső győzelmet. És így már nem is lehet úgy vitázni, egyigaz-erőltetősen, hanem csak az lehet a válasz, hogy “én viszont másképp gondolom”. Nekem csak a kényszeres, lihegő, álszent, kíváncsi, rosszat akaró megmondogatókkal van gondom.
Mondjuk ezek itt érvelő szövegek, te meg műalkotásokról írsz.
Egyébként szerintem a túlnyomó többség ezeket a mondatokat nyelvileg és gondolatilag egyáltalán nem érti. Azért lesi a hasamat, ruhamárkámat a képen és a diétám titkait szövegben. A gondolat nem is érdekli. Nincs illúzióm, bulvárra szoktatott emberek. (Akiknek az életben elakadt, dühösebb válfaja esetleg fogékonyabb az ilyen “női” netes tartalmakra.)
KedvelésKedvelés
‘érti is ezeket a progresszív/modernista műveket, és mégse tetszik neki, nem ért velük egyet’
Az meg hogy lehet? Látnod kell magad körül, az alkotásban megfogalmazott jelenséget ahhoz, hogy értsd miről szól az alkotás, hisz a művész a kor jelenségeire reagál.
KedvelésKedvelés
Ez irónia volt? Nem szoktam ilyet kérdezni, de most tényleg nem jött át a szándék, én kérek elnézést.
KedvelésKedvelés
Nem, komolyan kérdezem. En ugy gondolom, hogy ha valamennyire meglátod, hogy miről szól az alkotás, az azért van mert felismered benne a valóságot amire reflektál. Nem arroganciával írtam amit, hanem tenyleg érdekel, hogy hogy lehet nem egyet érteni ha tenyleg érted miről szól az adott darab. Az, hogy nem tetszik, az mas es elfogadható vagy hogy mondjam na. Csak az mas.
En arra kérdeztem ra, hogy hogyan lehet nem egyetérteni? Miben?
KedvelésKedvelés
Ja, igen.
Műalkotással szerintem sincs mit egyetérteni. De hogy értékeli-e az illető? Az ízlés dolga. És egy kicsit a képzett szemé is. Tele van silány alkotással minden kor és minden műfaj és irányzat. Nyilván a legjavára gondolunk, ha az irányzatok értékéről beszélünk, és a megítélésnek is van története, sokan csak évsuzázados távlatból válnak nagy művésszé, amikor nem hatnak már a személyes életük esetlegességei. Tehát nem, az értő szem sem köteles minden szart értékelni, csak mert “impresszionista, és az se rosszabb”. A dada legjava szerintem, kontextust is nézve, hozzáértve nem rosszabb a realizmus legjavánál, ha elvileg nézzük. Nyilván az is érték egy görög vagy reneszánsz műalkotásnál, hogy egyáltalán megmaradt, a dadának vagy a kortárs alkotásnak muzeális (régit megőrző, kort jellemző) értéke nincs. És hát maga a művészet célja, értelmezése, a kifejezőeszközök és a technikák is változnak: a klasszicizmus például törekedett az időtálló szépség, az évezredes eszmények megörökításére, a pop art vagy egy mai performansz meg deklaráltan nem. Annak idején kivételes privilégium volt a művészlét, felkentség, befolyásos támogató, és sok évnyi tanulás mester mellett, ma meg tömeges a dolog: bárki lehet művész a net vagy egy fényképezőgépp, okostelefon, primitív kamera segítségével.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: fel kéne nőni | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: kötelező olvasmány | csak az olvassa — én szóltam
Felvételi feladat, dohogás stb.:
A mai gimnáziumi felvételiből egy feladat:
“A kacskaringós szóban valahol egy olyan szó rejtőzik, ami egyszerre melléknév és indulatszó is. Melyik szó az?” (2 pont)
Vita és érvek. A magyartanár, de az is, aki leérettségizett valaha, némán mered maga elé.
“kérlek írj egy példát, ahol indulatot fejezel ki az ó-val. De ne azt, hogy ‘ó, a kva anyját’, mert oda nem kell az ó, nem nyomatékosítja a felháborodást. Szóval olyat szeretnék, ahol az ó önmagában megállja a helyét, mondjuk, ha nagyon feháborodsz valamin, vagy nagyon haragszol…”
(értsd: ha nem virítasz ide egy ilyet, akkor quod erat demonstrandum, az “ó” nem indulatszó, lehet tovább hörögni antiintellektuálisan, csapatban.)
“nem vagyok egy indulatos ember, de én úgy gondolom az indulat inkább felháborodást, haragot takar, vagyis negatív értelemben hívunk valakit indulatos (ideges) embernek. A pozitív értelemben vett indulatot inkább izgatottságnak, örömnek hívom. Na, de mindegy is. Mindenkinek szuverén joga eldönteni mikor, milyen gyakran, és mire, milyen érzések kifejezésére használja az ‘ó’ betűt. Mindenesetre felvételi feladatnak elég gyenge, és kicsit csőbehúzós a diákoknak.”
“Még annyit, elég szegényes szókincse vall, ha valaki az ‘ó’ – t használja az indulatai kifejezésére. Kerek mondatokban is kifejezhetjük a dühünket, örömünket …, amiből esetleg az ok is kiderül.”
KedvelésKedvelés
(vélt és buta nyelvhelyeskedés, ízlésszempontok összekeverése a leíró nyelvtannal – és azt hiszi, érvel)
KedvelésKedvelés