Szerintem az #olvass meg a többi is ordas nagy kamu.

Semmi sem az, ami. A felszínen az ügy nemes, a píár profi, de igazából kínos önpromó, önérdekű hiúskodás megy. Ez különösen világossá vált a Könyvfesztivál-botrány idején. Címlapra vágyó, teljesítmény nélküli parádézás:

https://24.hu/kultura/2023/10/03/john-scalzi-szabados-agi-budapesti-nemzetkozi-konyvfesztival/

Annyira kínos… de nem áll ez sem önmagában. Pankotai Lili tegnap a tizenhárom aradi vértanú mellé tizenhárom távozó tanárt tett, úgy harsog. Én többre tartanám őt, ha nem lennének suttyó hibák a slamszövegében. (Eleve a slam: demokratizáló szerepű műfaj bárki tehetségtelennek, ráerőltetve a hallgatóságra, csak sok alkohollal tűrhető.)

Pressmann Kossuthot, Széchenyit, Petőfit emlegetii, és Alice Osemant, a Heartstopper szerzőjét meg az LMBT-gyerekek szüleit nevezi hasonló hősöknek. Miafasz.

Látom, “kivéreztetve” flashmobot tartottak a miniszterelnöknek, álvéres álruhában álzenére álelheverve álvirágokkal.

Sárga csillagot emlegetnek a könyvfóliázás kapcsán (a fólia volna a sárga csillaggal egyenértékű megkülönböztetés), oda és vissza vannak a saját jóságuktól a többnyire ijesztően kommunikáló, fogalmatlan és/vagy agresszív LMBT-mozgalmárok, az új világ prófétái, akik szerint az ő különleges szexualitásuk a lényeg, az ügy, aköré kell a küzdelmet szervezni, de aki heteroszexuális és gyereket nevel, az kussoljon, az bigott.

És mintha nem volnának kártékony, gyerekeknek nem való tartalmak. De, vannak. Meleg aktivisták szerint is:

Látom, festményeket öntenek le paradicsomszósszal, műtárgyakat rongálnak “klímaaktivisták”. Csak tudnám, a festmény mit vétett és mit remélnek ettől.

Olvasom, hogy húsként, szintén lefóliázva, tálcás csirkemellként szenvednek a strandon vegán aktivisták, kicsit sem zavarja őket, hogy az ember nem állat, és a lefóliázott, szeletelt hús nem él.

Kinek nem jutnak erről eszébe az utolsó idők jövendölései, Szodoma és Gomorra, meg az apokalipszis négy lovasa?

Devalválódás. Minden régebbi rajongásom, hitem elillant, megcsappant. Hol vannak a hiteles fitneszedzők? Az életünket megváltoztatni képes, rádöbbentő hatású írók, pszichológusok celebekké váltak, lassan Nádas Pétert is celebbé tették (habár, nagy méltósággal csinálja). Hol vannak az értelmes ügyek? Hol van olyan tüntetés, ahol nem pár szereplésmániás, önfélreértő hőzöngő sajtómegjelenésének leszel a biodíszlete, ingyen szolgája? Döbbenetes az agresszió és a feltűnésvágy. Pedig az ügy komoly.

Ezek élvezik!

A 444 abbahagyta még augusztus elején a távozótanár-számlálót. Nem távoztak tömegesen! Vagy nem óhajtottak eszközök lenni.

Amióta a BlazePods reklámozásába beszállt, ami egy méregdrága edzős kütyü, én Peter Attia iránt sem lobogok már úgy (és arra is rájöttem, hogy súlyosan republikánus).

De kiállni a környezetért, a tanárokért jó, nem? Egyetemet foglalni? Az tényleg jó. G. kérdezte, tudok-e olyan aktivista gesztust, ami nem ciki. Persze: a Zengőn megakadályozni a NATO-lokátort, az jó volt. Tiltakoztunk Jánossal a kapcsolatunk hajnalán fakivágások ellen, meg a Király utca 40. lebontása ellen. És egyetemet foglalni igenis nagy tett volt. De dalokat irkálni, pártok holdudvarában sertepertélni, hisztis, unatkozó fiatalok szexuális identitásán meghatódni? Másokat zsarolni, hogy ők is tüntessenek, foglalkozzanak “empatikusan” a te különleges szexualitásoddal, vagy a társadalmihős-identitásoddal?…

Na de a sport jó, az olvasás jó, nem?

Nézem az olvasáskihívásokat, Nincs Időm Olvasni Szabados Ágit (neki kiadója is van és nagy médiaelérése, ehhez alkotott profi perszónája is), nézem Ott Annát (ő azért szokott ajánlani igényes szépirodalmat is), vagy a kicsik közül Milovecz Laurát. Öntelt fotók tengerparton fürdőruhában. Kávéscsésze, cica a párkányon, csecsemő az ölben. LMBT-agitálás és hozzá merch, leszbismár, lektűrök, fantasy, követőgyűjtés, együttműködések. A kiadók, szerzők és önmaguk promózásán és a szerelpelgetésen, híressé váláson kívül nincs érdekük, és ezért olvasásnépszerűsítő hatásuk sincsen. Ezek influenszerek. A kezdő kap egy icipici kiadótól könyvet, azt szorgalmasan lefotózza, ajnározza, mert ez a dolga, és rajta akar maradni a listájukon. (Én is vagyok listákon, nekem is nehéz a gyengus filmekkel, de ha nem tetszik, akkor nem ajánlom, nem írok róla, mert az az olvasóim elárulása volna.)

Az a helyzet, hogy nem lehet rádöbbenteni az embereket egy új eszmére, felismerésre, szokásra hirtelen, semmilyen értékrend jegyében – itt a blogon talán a “váljál már el” posztoknak volt ilyen hatásuk, de a céljuk nem ez volt. Okuk volt: a kiabáló igazság kimondása. Nekem ugyan nem érdekem senki válása.

Pedig régen azt hittem, csak mondani kell szenvedéllyel, az majd meggyőzi őket, elkezdenek edzeni meg olvasni, igazul élni. Kicsit szégyellem ezt.

Megtehetem, hogy pedagógusi vénával, megszállottan magyarázok, érvelek, harcolok az emberiség javáért – de mi a jó nekem ebben, mi vagyok én, Terézanya? Önkizsákmányolás és követelőzés (számos közös edzésen ez történt). Vagy: nem ingyen csinálom, ebben az esetben azok, akik a munkámért fizetnek, mindenképpen korrumpálnak. Ezért maradt egyetlen opció a hirdetésmentes, közösségi finanszírozású blog.

Az olvasásnépszerűsítés esetén a megbízó nem a Magvető kiadó lesz (sem pénze, sem szüksége nincs ilyesmire). Azt kell nyomatni, ami gyenge. A sportnál sem az lesz a hirdetett “termék”, amikről én írtam, és amik nem is termékek (böjt, hidegtűrés, jobb szokások, tudatosság, magányos futás ingyen hegyeken), hanem az új technológiájú cipő, kütyü, terembérlet, sporteszköz, csoporttagság.

Nem lehet belebeszélni embereket az olvasásba. És az őszinte (pornómentes, nem tranzakcionális, nem szórakozásnak felfogott) szexbe sem. Borzasztóan megsértődnek, mi közöm hozzá, én nem is tudom, mi a jó – körmük szakadtáig védelmezik a cikit. Az értékrendjüket, reflexes, mintakövető szokásaikat, szórakozási formáikat, függőségeiket kellene feladniuk. Ingerültek lesznek, hisztisen fogják védelmezni a cukros neszkávét, a Netflixet, a tunyulást.

Próbálkoztam itt “bevezetés az esterházypéterbe” akcióval, tisztán meggyőződésből, de nem ment át. Akinek volt rá igénye, az már rég nekikezdett Esterházynak (Tompa Andreának, Tar Sándornak, Krasznaihorkainak, Závadának). Viszont ők eredetileg sem “annyit dicsérik, ADOK NEKI EGY ESÉLYT” attitűddel, kötözködésre készen álltak a kultúrához. Nem ezzel a borzalmas fogyasztói attitűddel, ahogy az ember joghurtot választ: ízlik-e? Van-e valami új divat? Mi a must havi? Talán a Nobel-díjasok?

Akik szerint én sznob vagyok, azok szoktak kardoskodni, hogy igenis joguk van hozzá, hogy a mégoly divatos szerző nekik ne tessék (enyhébb esetben: mindenkinek más az ízlése; az elvadultabbak a könnyes szemmel olvasott könyveim kapcsán egyenesen azt állítják, hogy csak megjátszom, hogy tetszett, vagy hogy értem a szöveget, sőt, nem is olvasom el*).

Nem a joguk és nem is az ízlésük a lényeg. Egy, senki soha nem mondta, hogy csak az az igényes, aki folyton magas irodalmat olvas. Hogy igényesnek lenni menő klub, ahová tartozzál, különben nem vagy értékes. Mégis így reagálnak. Szerintem, és vannak erős érveim, értelmesebb, kiteljesítőbb úgy élni, olyat olvasni. Ezekről tépem a szám: a teljes emberként megélt szextől, zéró pornófogyasztástól a városi biciklizésen, autónemhasználaton át az európai filmekig.

De hogy mennyire norma az ellenkezője! Esther Perel úgy gondolja, hogy ha megtaláltad az igazit, annak az a biztos jele, hogy törlöd a tindert. Ezt nem tehetem! Vagy… előbb telepítsem?

Egyébként bőven van minőségi, nem csak promóció révén híressé vált szórakoztató irodalom, ilyenek Rowling krimijei; az inkább újságíró, a társadalmi problémákra szélsőségesen érzékeny és az örök esztétikumra kevésbé hajlamos Lionel Shriver és – határesetként – Ian McEwan.

Ez a két héttel fotózott Írók Boltja sikerlista, a harmadik egy svéd könyv (Bergsveinn Birgisson: Válasz Helga levelére), ami elfogyott.

Másrészt: a “nekem mi tetszik, nyaff” alapállás mindig megúszás, szellemi restség: engem szolgáljanak ki, én nem teszek bele munkát. El sem ismerem, hogy tufa vagyok hozzá, mert velem baj nem lehet, én csak fanyalogni és fölényeskedni akarok Kertész kárára (erős antiszemitizmus is volt a fenti ítéletben). Én ilyen egyszerű vagyok, inkább hollywoodi filmeket nézek!

Nem az a kérdés, tetszik-e.

Mi a kérdés?

Hogy hogyan válsz, váltál-e egyáltalán olyanná, aki érti, van türelme, élvezi a minőségi könyvet. A vizuális kultúra tömeges fogyasztása ettől eltávolít, ez a gyerekeimen is látom. Az én olvasóvá válásomban nagy szerepe volt annak, hogy nagyon kevés tévé, sorozat, buta tartalom, ponyva támadta meg az elmémet a fogékony éveimben. Net is kevés volt aztán, és vizualitás, okostelefon appok is rendkívül későn. Most, hogy sok van ezekből (én is belehullottam az ölelő karjukba, meg még autóval is viszik a seggem!), nehezebben megy az olvasás, pedig felkete öves és szenvedélyes vagyok, és a (közel)látásommal nincsen gond.

A nevelést illetően megjegyzem: a fiam is azért lett értő olvasó és elég művelt huszonéves, mert csak a 16 éves születésnapjára kapott okostelefont, és addig kénytelen volt elfoglalni magát.

Tehát mitől van az, hogy egyeseknek semmihez nem fogható katarzist, minőségélményt okoz ugyanaz a könyv, mások meg unják, nem értik?

Az előbbiek mindig többet olvastak, türelmesebbek, fogékonyabbak voltak. Ennyi.

Aki akart, olyan volt, az már olvas. Ez már eldőlt. Aki meg nem, az netflixet néz vagy maximum szórakoztató irodalmat olvas, esetleg “sokan dicsérik” szerzőt. Kinek tetszettt vajon Szvoren Edina, akit arra az emlékezetes estre hívtam meg még a József Attila-díja előtt a Kőlevesbe? Jöttek networkingölni és másnap finnyogni. Őket nem nevelték igazi olvasókká. (Én is keveset olvasok ahhoz képest, amennyire annak neveltek.)

Aki akart sportolni, az már elkezdte. A krónikus, félig már testileg is megnyomorodott középkorú tespedésre nekem nincs válaszom.-

De az érettségizők a legjobb regényekre, legszebb versekre és a helyesírási szórakoztató magyarázatokra mindig idekattantanak. Ez ad reményt.

Aki már bedermedt, azonnal rákezdi a kamu esélyegyenlőséget, nekem könnyű, mennyi időm van (???), Buda, egyetem, irodalmár férj, értelmiségi közeg, ő bezzeg lópokrócba öltözve kukoricakásával eteti a szántóföldön a csonkolt, vak férjét.

Nem, nem volt könnyű. És nem is rólam van szó. Te is megharcolhatsz az élményért. Csak neked más az értékrended. Nincs erre igényed, nincsen a sportra sem. De közben, hogy felidegesítsd magad., látod (mert nézed), hogy a blogger, amikor a személyes élményeiről ír, megváltásként mutatja be ezeket.

Éreztem sokszor a nyomást, legyek én is jópo- és tufa. Elittagadó, “fusson, akinek hét anyja van” elvont könyveken gúnyolódni. Szolgáljam a közönséget: nem mozog, nem tudatos, nem olvas. De nincs út visszafelé.

Már tudom, nem fogsz egy regényre hétezer forintot költeni, de ingyen a Literán olvasgatni sem. Hirtelen futni indulni. Már rég mentél volna, ha olyan lennél. És ezért nincs már sportcsoport, szervezés, közös színház. (Még morogtak, az Esztert basztatták, hogy drága volt, nem is tetszett!) A küldetés lehetetlensége miatt, és hogy deklaráljam: te vagy a felelős az életedért.

Csak te tudsz változtatni. Én pedig arról fogok írni, amit én élvezek, értek, élek át. Ez az én részem. Hogy az ismeretlen olvasó mit csinál ezek hatásra, az az ő dolga. Ahogy az élmény – vagy a kockahas – is az övé lesz.

Rég nem akarok semmit az olvasómtól. Magamat akarom kifejezni. De ha így is kellek, annak viszont örülök.

* Mielőtt bárki rosszul érzi magát: a blogra fotózott, vásárolt könyvek nem fedik azt, amit olvastam. Nem is állítottam, hogy már olvastam mind. Természetesen, mint minden szenvedélyes vásárlónak, nekem is tetemes elmaradásom van. Érdemes az olvasmányaimról szóló könyvkritikákat, ajánlókat olvasni.