amikor hamiskodsz

Van azért, aki sportol.

Az önmotiválás, a kis sikernek való örvendezés érthető, gyakori, de csúfosan ciki tud lenni, hogy a megmutatásakor kicsit úgy fel van javítva – nem tudom megszokni.

Nem, nem lehet mindennek örülni, mindenért lelkesedni, mert az devalválja a teljesítményt.

Most elmondom, miért zavar az, amikor

1. odabiggyesztik, bármilyen módon megemlítik a maraton és félmaraton szavakat azok, akik nem futnak, Ragen Chastain híres rekordja is ilyen: a legsúlyosabb teljesítő ever,

2. a lelkes blogoló ujjong, hogy ő keményen készült, és lám, megvan a maraton – ez valóban futóverseny volt, és a nő meg futó, de a nagy helyzet az, hogy a táv nagyobb részét gyalogolta, és ezt elhallgatja, elkeni (“teljesítettem”, “megvan a maraton”). Majd idevirítja nekem, aki soha versenyen egy métert sem gyalogoltam, hogy ő mekkora példakép, milyen boldog és szép a teste és bezzeg neki nincsenek ellenségei.

Féltávig jól haladtam, élveztem a futást, az emberek zaját, a szurkolók buzdítását. Aztán a második fele már szenvedés volt. Nem holtpont, hanem holtvonal. Folyamatosan, egybehúzva, javulás nélkül.

 

Az ötórás futás

 

5:20:47, a szerk.

alatt volt időm átgondolni az élet nagy kérdéseit. Főleg, hogy minek kellett ez nekem. Végső konklúzióm, hogy talán pont a szenvedés miatt. Hogy megmutassam magamnak, hogy kellő munkával, odaszánással, kitartással elérhetem a célomat. Hogy ezt lássák a gyerekek is: ha nem is minden sikerül rögtön, elsőre, akkor se adjuk fel. Hogy nem a cél az öröm, hanem az út maga. A tervezgetés, az előre átélése a célnak. Az uralkodás saját magunk felett. A lustaság legyőzése. Hogy akkor is tesszük, amikor semmi kedvünk hozzá. Hogy a végén aztán megjön a kedv is. A megérdemelt fáradtság érzése. Az elégedett tudat, hogy nem telt hiába a nap. Hogy nem rajtam múlt, ha esetleg nem sikerül.

 

Most sikerült, és ez nagy öröm. Meghozta a gyümölcsét a sok munka. Már tervezem a következőt.

https://szerencsefia.reblog.hu/

(Persze honnan tudom mindezt? Onnan, hogy gyanús lett, éreztem a hamisságot a soraiban, és kikerestem, és megnéztem a nyilvános versenyfotóit és eredményeit. Nézik az enyémet is. Először azon röhögtem, amit ideírt valami zúzós poszt alá, hogy ő bezzeg, “vizespalackkal a kézben futva az izomépítés is megoldódik”… Aztán a többi, az egész kamu, nulla megélés, hiún lobogtatott kontent, nagyon kezdőnek vagy jóindulatúnek kell lenni, hogy valaki ezt ne vegye észre. És a blog, ami az enyémhez képest, ugye, kedvet csinál meg pozitív, csupa hazugság, elkenés, egó. Soha nem szggatná magát nyilvánosan, tényeket sem ismer el, ünnepli magát.)

És az én Hollandiámat nézegették irigykedve. Soha nem hamisujjongtam szét, és soha egy métert nem gyalogoltam az eddigi húsz versenyemen.

3. Ragen Chastain spárgája:

4. Amikor komfortzónán belüli lötyögéssel nagy deklarációkat tesznek a kezdők, példaképpé avatják magukat: baby steps, “de én büszke vagyok rá, tőlem ez is nagy dolog, magamhoz képest”; amikor tanácsadói szerepbe lépnek olyanok, akik szinte el sem kezdték, semmi eredményük, mintha volnának olyan okosak, hogy másoknak “segítsenek”…

Lám, nekem ez se jó, én olyan szigorú vagyok, hogy nem csak az a bajom, ha valaki kifogásokat keres, hogy miért nem sportol, hanem az is, ha sportol ugyan, de alig van eredménye, és felnagyítja.

Bizony, ezek ciki viselkedések, és én tudok jobbat, olyat, hogy igazán büszke lehess, egy pillanatig ne érezd, hogy ezt meg kell utómunkázni meg magyarázni, meg hogy az egész azt szolgálja, hogy végre te is oda tartozz, a menők közé… hogy képes legyél vállalni azt, ami van.

Vagy amikor a ki sem talált, szinte el sem indult blogot, vállalkozást agyondizájnolják: van logó, grafika, névjegykártya, hirdetés, kiírják, hogy a közösség finanszírozza, és nekik ez a munkájuk. Jéjzusom. Amikor egymást díjazzák körbe-körbe a bloggerek, és elbüszkélkednek, hogy díjat “nyertek”.

Eddz hónapokig csöndben, kínlódva, vívd meg a harcodat, majd utána mesélj és buzdíts. Legyen meg a blogod teste, tartalma, minősége előbb. Én akkor, amikor a napi sportot elkezdtem (2014 szeptemberében), már évek óta blogger voltam, érdekelte az olvasóimat  a személyes életem is, mégse mutattam bő fél évig semmi konkrétat abból, hogy edzek, mert nem tudtam, van-e üzenete másoknak is, és nem tartottam különösebb csinnadrattás teljesítménynek. Fotót meg később is csak alig, és soha nem felesztétizáltat, agyonszerkesztettet.

Akkor álltam ki a sporttal, amikor kockahasam lett és négyféle sportban fejlődtem hatalmasat. Pofátlanságnak érzem, amikor valaki az eredmény elé vág a szavakkal. (Más eset az apró magánblog, ahol tényszerűen, oktatás, ujjongás, céggé válás nélkül, önironikusan beszámol valaki, miket edz és eszik, és magát motiválja.)

Korábban a lábam volt a legkevésbé formálható testrészem.

elefántboka, cölöpvádli

5. De még az is ide való, bár emberileg érthető, amikor a helyüket nem találó, ugyanabban a szarban keringő emberek egy konkrét, magasztos cél felé tartó útnak láttatják a körözésüket. Kis nekibuzdulások, nagy deklarációk, sok fotó, részeredmények, feladás, ekkor kiírják a motiválós dumát, hogy “mindneki elbukik, megigazítom a koronám, megyek tovább”. Hát, ilyen az élet, ugye. Nem, nem ilyen, ez bénaság. Vagy elöl jársz, vagy nem. Nem olyan nehéz ez, hiszen te határozod meg a céljaidat, más nem tukmálhatja rád, hogy te pont milyen legyél – én sem gondolom, hogy vagy fitneszversenyzői tested van, vagy ásd el magad. De ha a saját céljaidat évek alatt nem éred el, sőt, távolodsz tőlük, ha kis emberi botlásnak láttatod azt, ahogy az általad hirdetettek és vállaltak ellenkezője szerint élsz, akkor ne akarj motivációs guru lenni. Ha mindezzel pénzt kerestél, akkor meg szégyelld is magad.

Erre példa 160 gramm Lupui Iza tevékenysége: testileg egyre rosszabbul van, mégis egészségügyi tanácsokat ad másoknak. Közben ő is rájött, meg lett a kuruzslótörvény is, és feladta az inzulinrezisztens meg életmódváltós vonalat.

6. Sajnos, ezt sok éves törzsolvasók is csinálják: lelkesülten blogolnak, innen vett fogalmakkal, mondatokkal, ötletekkel vagy témákkal állnak elő, miközben nem jelzik soha, ki volt az inspiráció, sőt, egyértelműen nem vállalnak engem. Ki ne derüljön, csak privátban hálálkodnak. Ezen mindig megdöbbenek. Az én tollaimat használod! A másét akarod! Neekd ez rendben van?

Azért zavar mindez, elemien és gyomortájt, mert a kifelé élés, az elismerés e mohó vágya ront rajtad is. A villogásra megy a kapacitás. Pedig a teljesítmény lényege, teste, törzse az, hogy egyedül vagy Isten ege alatt, és megszállottan, némán, ellenzékben, makacsul csak csinálod. Hogy lemész a kígyós sötétségbe, átverekszed magad rajta, megszenveded, és utána lehet kijönni a fényre és elégedettnek lenni egy-egy pillanatig. És nem azonnal jelszavak, vigyorgás, hashtag, mozgalom, biznisz, tapsvihar, táborba tömörülés, egyetértők hada. És nem sorolod, hogy jaj, ezért nem edzettem, meg azért nem, nem használod kifogásnak a kiskutyád műtétét…

Amikor nagy szavakat használsz és nyilvánosan örülsz magadnak, akkor devalválod és kisajátítod azok munkáját, akik valóban dolgoztak.

Legyél komoly ember.

Akkor deklarálj, amikor már megcsináltad.

És akkor is ismerd el, kik indítottak el, kiktől tanultál.

6 thoughts on “amikor hamiskodsz

  1. Lehetnek olyan emberek akiknek eszükben sincs blogolni az edzésüket, csak éppen jobb híján nem találnak más felületet az előrehaladást, vagy éppen azt, hogy nem kutyulnak el a vágyott cél elérése érdekében.
    Aztán valahogy ezek a blogok mégis csak nyilvánossá válnak, hiszen aki írja nem azzal foglalkozik, hogy személyessé tegye.
    Ha kimegyek valahová futni (bár úgy lenne), ott a való világban nem szokás kommentelni másnak a futástechnikáját, lélegzési módját, pláne nem a ruházatát. Aztán, ha valaki naplózza az előző napi teljesítményét, ne adj isten még egy fotót is csatol, s valaki megtalálja máris kész a baj.

    Kedvelés

    • Ez nem is gond. A látszatkeltés, a rivalizálás, a pofátlan majmolás a gond. Ahogy a B liga, aki évekkel később, nem tiszta szándékokkal kezdi el és nem is eredményes (mert nem belső a motivációja), és azt basztatja, aki meg igen. Passzív-agresszíven, mint Virág Patrícia, vagy egészen nyíltan, mint Lelkes Villő.

      Kedvelés

  2. + A kedvencem még az a fajta hamiskodó, akinek többször, világosan elmondom, miért gond az, amivel próbálkozik, és ne csinálja. És erre: nem érti, ő szeret engem, miért bántom, nem akart soha rosszat.
    Figyelj oda. Halld meg, amit kérek. Nem kell, hogy véleményed legyen, jobban tudd. Csak NE csináld…

    Kedvelés

  3. És van még valami, ami nagyon hamiskodás:
    amikor valaki hosszan csinál valamit teljes szívvel, például
    párkapcsolat, házasság
    közösséghez tartozás
    fogyás/sport
    barátság
    vallás
    identitása lesz ez, rengeteget profitál belőle, nagy elánnal hirdeti, hisz benne, majd valamiért, ha a dolgok nem egészen rózsaszínűek, vagy lesz egy személyes oka, kitalálja, hogy őt hogy átverték, és erről publikusan és leállíthatatlanul egyre csak ír… kizárólag másokra kenve a felelősséget.
    Ez árulás.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) cris256 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .