Hűha, ez a sok irányzat.

Elnevezések, fogalmak, különös zsargon.

Facebook-oldalak, egyesületek, adószámok és irodák.

Felismert igazság, megváltozott élet. Meggyőződések és táborok. Régebben azt hittem, de már tudom… 2012 decemberében került a kezembe xy könyve.

Tipikus érvek, visszatérő fordulatok. Honlapok és kommentek. Dogmák és ellenérzések. Indulat, sok indulat, gúny, elfogultság, bizonygatás. Ellenségképzés, a más meggyőződésűek és a meggyőződés nélküliek lenézése.

Egy regényt olvasok, Ian McEwantől A gyermektörvényt, amelyet a fejlécképben láthattatok nemrég. Megrázó és virtuóz a történetszövés és ahogy az író ábrázol és asszociál. Abban van egy ortodox zsidó (harédi) csalá, és egy másik, egy jehovás család is. Szekták és fundamentalisták példáján persze könnyű megérteni, mi a baj az izmusokkal és a hithűséggel. A tekintélyelvvel és a csoportosulással.

Talán végletekig individualista lettem, talán mindig a paródiaérzékemet csiklandozza minden komolyan vevés. Vagy az motoszkál bennem: ti ezt valami helyett csináljátok.

Talán csak meggyűlöltem a jelszavakat.

A hétvégén hallottam a waldorfközeli Napfényes Élet Alapíványról, amely valójában vallás. A színes, gazdag honlapon elidőztem egy negyedórát. Nem túlzok, ha állítom: meg vagyok döbbenve. Voltunk waldorfosok is, és úgy is. Azóta gondolkodom az izmusokon.

Olvasom Szendi Gábor reakcióját Boldogkői Zsolt könyvére, a könyvben Szendit is támadja a szerző. A téma elevenembe talál egyébként is. Megnyugtat Szendi higgadtsága, okosnak tartom, és nem érzem a paleót nyomasztásnak. Bár az szerintem nem igaz, hogy a stílus maga az ember, és hogy gyilkosan, élesen, akár vulgárisan ne lehetne olyat mondani, ami elemien igaz. Swift, Petőfi, Ady, Molnár Ferenc. De Boldogkői gáz. Tekintélyt védeni gáz, mundért hordani még a nászéjszakán is — gáz.

Eszmék marketingje, és cégek, amelyek a meggyőződésekből pénzt csinálnak.

Gyanúsak ezek a csoportulások, mert akkor rögtön csoporttudat van, közös értékek, mások nézegetése, elhatárolódás. Nekem ne mondjátok, ti, akik ott keringtek a facebookon, és olyan nagyon okosak vagytok, hogy nem nézitek le egy kicsit, vagy éppen nagyon is azokat, akiknek más a meggyőződésük, vagy nem is tudatosak az adott témában.

És nekem ne mondjátok, hogy ezek a viták termékenyek. Egyébként érdekes, tanulságos, szeretem a résztvevőket, de bevonódni, ezen rugózni, ide vagy oda állni — uram isten. Nem tudom, mit gondolok a vécétémáról. Nem csak annyi, hogy meggondoltan elhallgatom a véleményemet inkább. De nem is az van, hogy nem érdekel, mert mondjuk az edzés fontosabb. Engem érdekel a vécétéma, és sok megfontolandót találok az egyet nem értők szavaiban.

Csak ez az indulat, ez mi? Vekerdy kapcsán is? Azonnal ugrás, sértődés, ömlött az indulat. S hogy a feminfo névtelen? Mindig is az volt. Nagyon, nagyon rosszul jár, aki névvel ír a nőjogi témákról.

Mi van velem? Mi lett, kiben csalódtam? Én annyira elvi és civil ember voltam, vagyok. Nem vagyok? De. Öko vagyok, meg baloldali meg liberális. Meritokrata meg bringás meg hagyományosorvoslás-kritikus. Otthonszülő. Alteranya, kötődve nevelő. Feminista. Ketogén. Gyúrós. Ortorexiás, állítólag. Igazság bajnoka. Ez mind. És én vállaltam a besorolást és a társított tartalmakat, feltételezéseket, tudtam, mik tapadnak rá, és úgy is vállaltam.

Miért érzem újabban, hogy az izmus agyonnyom? Azt, hogy nem gondolkodhatok önállóan, illeszkednem kell, nem lehetnek saját gesztusaim? Hogy nem illek bele egyikbe sem? Hogy méregetnek? Talán pont azok, akikkel egy platformon hittem magam?

Magamat megmutatni és szükségképpen félremagyarázva lenni igen fárasztó. De tulajdonképpen ki figyelmeztetett engem, hogy “ha te feminista vagy, akkor nem állíthatod, hogy…?” Ki kért rajtam bármit is számon? Miért érzem nyomasztónak?*

Olvasom a meggyőződésesek sorait. Kattog a fejemben a meta-kattogás: ezek nem tudnak rendesen magyarul. Ez nyelvi sznobulás csak? Vagy alkalmas szűrő? Nem tudom — magyartanár vagyok, minden így jut el hozzám. Nem érti, nem teljes tudatossággal formálta meg a mondatát, ezért nem (ezért sem) okés. Ha nem jó a mondata, akkor megvezethető. Neki sem tűnik fel akkor a rossz mondat, a hamis érv, az általánosítás.

Engem már nem érdekel az izmus, nem szeretek besorolódni, nem szeretem a címkét, nem is használom, önelnevezésként se, és azt meg főleg nem bírom, ha a címke alapján elvárásokat támasztanak és kérdőre vonnak olyanok, akik aztán nem lesznek ott, amikor meg kell fizetnem a következetesség árát. Basszus, brahiból csinálják.

A Magyar Kerékpárosklub (ez a jelen, és a László János-féle múltja, hangneme, akciói, érvelése) a maximuma annak, ahova én tartozni szeretnék. Nincs több közös pont.

Egymagam keresem azt, ami nekem jó. El is mesélem. Hirdetem? Remélem, javul az életetek attól, amit írok. Viszont az igen tud zavarni, amikor, túl azon, hogy de érdekes, de jó, normának veszik, amit állítok, és teljesíteni akarják. Sportot, ketogént. Szembenézést, új élet kezdését. Meg a vitakényszer is zavar, a reflexes feszülés. Az elrontani akarás, jó, hát mit lehet arról mondani. (Legalább ismerné a valódi gyenge pontjaimat.)

Vannak tapasztalataim, amelyek összekötnek más nőkkel, mert ők is megélték, voltam én is hasonló helyzetekben. Hosszan és értőn tudunk beszélgetni. De van, ami teljesen egyedi, és arra nekem kellett megtalálnom a válaszomat, nagyon finom intuíciók vagy akár a véletlen után menve. És nem, nem való mindenkinek.

És én nem ígérhetem, hogy feminista leszek nektek. A ti normátok szerinti, a ti olvasmányaitokkal vagy gondolkodásotokkal egybevágó módon. Minden látszat ellenére én nem vállaltam ezt mint feladatot, noha úgy esett, hogy a csakazolvassa 2012-től páratlanul sokat tett, hatott a nők öntudata, megerősödése, magára találása, újéletkezdése ügyében. Mint feladat, a feminista, feminizmust népszerűsítő, elvi blogolás nem alkatom és jelen élethelyzetemben nem is bírom ezt el. Zavaros, amikor ilyesmi feladatot rónak rám.

Aki nem tudja átérezni, a kontextusból összerakni, hogy én honnan jövök, miből álltam fel, és kinek intek be azzal, ahogy élek, amire nemet mondok, ahogy a szuverenitásért harcolok, azzal nem tudok beszélgetni. Nem is akarok.

Például a halálnak intek be, a romlásnak. Például a gyerekeire szoruló szülő szerepének. Például annak az elképzelésnek, hogy párkapcsolat mindenképp kell.

Halott, zsákruhás, örömgyilkos számomra a számonkért elviség.

A globális kapitalizmus kritikusaként, ökolányként magyarázkodom, hogy jobban szeretem a csomagolt-szeletelt, megbízható minőségű német import sajtot, mint a háztáji magyart. Talán magam előtt kell? Talán mert mindent végiggondolok? Kell nekem az érv, hogy tulajdonképpen a német, csomagolt sajt nem is annyira nem-öko? Nem kell.

És ha a szegények barátjaként, a társadalmi egyenlőség híveként, amúgy meg olvasóim finanszírozottjaként rendelek egy nem is prémium, hanem annál is izébb sportcuccot, és örülök neki, mert nagyon, és persze azonnal ki is szúrja kedden a topot, csütörtökön a nadrágot az, akinek erre van szeme, akkor miért érzem magam kínosan? Miért szégyellem, hogy nekem a terméken, a minőségen és a hiperelegáns dizájnon túl fontos a honlap, a csomagolás, az ügyfélszolgálat is, nem csak az ár (sőt, főleg nem az — ami “jó áron van”, az szükségképpen tömegtermék, és a tömegtermék nem csak “szembejön az utcán”, hanem erkölcstelen is).

Mert másnak nem ez a fontos, nem így a fontos, ez az ok. És így nem értenek. És én értve szeretnék lenni, szeretve lenni, békén hagyva lenni szeretnék.

Amúgy meg nem mindenben számít az erkölcs. Szépen is volnánk, kivitelezhetetlen élet volna az, és én nem bírom el, nem is áltatom magam. Én egyszerűen valami nagyon szépet és egyedit szerettem volna. Valami magamnak-felfedezettet. És ez az a cucc, ami kifejezi az edzésem és a testem élményét.

Nekem ez kiáltvány. Hogy ezt is lehet, akár. Nem szokás az ilyesmi, annál jobb. Az mindig érdekesebb, mint a triviális. Semmi aranypaszománt, letisztult, egyszerű cucc amúgy, borzasztó kényelmes, tíz évig hordom majd. Most akkor mélyen hiszek abban, hogy én ezt megérdemlem, vagy nem?

Na, ezen nem nyígok, az izmusok a téma. Az egésznek a kiüresedése, az zavar. Ne hirdesd az elveidet, ne legyél humanista, keresztény, vegán, spirituális, erőszakmentesen kommunikáló, kötődő anya, faszomtudja. Ne érvelj, ne hadakozz. Mondom magamnak is.

Csak nőj föl egy kicsit. Legyél korrekt, mondd ki a valóságot, ne sunnyogj, ne várj el hülyeséeket. Elég az bőven.

* Ez így egy retorikát szolgáló álkérdés. Vannak nevek, bőven, egykori itteniek, mások is. Edzésrő hazafele a buszon kilenc nevet is felidéztem.