Most ilyen:

Leánykökörcsin a Harangvölgyből. Tavalyi kép még. Ma megyek ki megnézni, mi a helyzet, most van a szezonja.

Vegyes tavaszi szelfik, filmheti, villa bagatelle-es, edzős:

Az elmúlt napokban láthattátok a diákigazolványmegtaláló Takács Istvánnénak szóló köszönő képeslapunkat, illetve az egyik, fejlesztés alatt álló akrobatikus gyakorlatom videójából egy kivágott kockát – egy mozdulat, amelyre statikusan nem lennék képes. Megint biztos vagyok bene: csak csinálni kell, újra meg újra, és abból lesz a valami.

Anita decemberi képei a luxusmagyaróra délutánjáról. Csak ott van valami, és ő csak úgy lekapja. Lesz megint luxusmagyaróra március végén!

Anita képe még tavalyelőttről. Flex.

Sapkás képek: “nem voltam fodrásznál hónapok óta”

Állatkertben jártunk! Balázs képe.

Ed művészkedett kedden.

Január 12-én volt a John Reed Fitness megnyitó bulija. Olvasó meghívása, aki az eseményt szervezte munkájaként, és akivel együtt Edzünk minden héten; Ed kék casualban, én casual fitneszcuccban. Keményen beásványvizeztünk, kipróbáltam a 45 fokos padot, ott készültek a pszichedelikus, láncos fotók. A lánc nagyon más, mit a tárcsa: tércsával a fekve nyomás mozdulatában az alsó szakasz a nehéz, a lánccal viszont nehezedik, ahogy annak a súlya elemelkedik a földtől.

*

Hidegtűrés-edzés, 2016. január. Lőrinc fotózta. Piros vagyok, nem barna. Idén is tervezem, ha lesz hó.

*

Vegyes edzésfotók, Spingár-Westerlund Anita képei, 2015. októbertől.

*

A luxusmagyaróra december 2-án, ahogy a félhomályban Spingár-Westerlund Anita látta.

*

Spingár-Westerlund Anita fekete-fehér képei: erdő, edzés, gyerekek.

Írok és szervezek. Kávézós szelfi.

A Csakazolvassa blogkönyv megjárta a frankfurti és a belgrádi könyvvásárt!

*

Hárman a teremben.

*

Fodrásznál voltam, és ott van ez a nagy tükör.

*

Facebook képernyőfotó.

*

Megjelent Varró Dániel Mi lett hova? című kötete. Ez a hitvesilíra-ciklus, vérbeli dekonstrukció.

*

Próbafelvételek egy művészi projekthez az otthonomban.

*

Az augusztusi képen egy szokásos ebédem látható: sült sajt, vele sült fokhagyma, szalonna, virslik, zöldségek. Továbbá a bikinifelsőm, a cicim, a mellizmom és a konyhai kupi.

*

Edzés az őszben. Épp berakom a láncot. 🙂

*

Spontán kerti szelfi. Rá kell eszmélnem, például a lentebbi, rózsaszín pólós profi képekhez képest: Photo Boothom sokat ront rajtam.

További új képek a fotótárban. Közepes formában vagyok.

*

Haskerék.

Ugrókötél, ugyanott. És életem melltartója: ez nem sport-. Wolford. Ez egy álom.

Nyújtok. Ez a legjobb: parkban, napfényes őszben, nyugis délelőtt. Őszintén szólva megnyugtat, hogy erős fényben, nagy felbontású képen, póztalanul, retustalanul is ilyen az arcbőröm. Úgy látszik, számít a Clinique nehézfegyverzete (szérumos Smart).

Közös edzés, profi fotós. (Csak ne volnék olyan testes. :DDDDDD )

*

Feltúrtam könyvesdobozaimat, előkerült a sok régi könyv. Rajzolt nyulat. Sírtam nagyon.

*

Szomszéd cica. Reggel van, morcos vagyok, félek a fotómtól, csücsörítek.

*

A városmajori parkeur pályán gyakorlom azt a fajta hajlékonyságot, amelyhez koncentrálni kell. 6-10 éves gyerekekkel edzettünk.

*

Mámorító ketogén reggeli. Fokhagymaszeletek, bébivirsligrillezett sajt, majonéz, zöldségek.

*

Az edzés nem csak kúlság, instant öröm, és eredményes, hanem nagy szakértelem és szeretet van benne. Hétről hétre megküzdök az aszimmetrikus vállammal, a gyenge csuklómmal, a mentális gátakkal.

*

Az olimpiát az ő társaságukban néztem.

*

Ördög… micsoda? Nem is olyan nehéz. Kösz.

(Ördögkerék.)

*

Ilyen is van, na. Kávés. Két evőkanál.

*

Fodrásznál voltam. Süt a nap.

*

Itthon vagyok. Csábít a Mandelnmus. Készült egy béna videó is.

*

Lábtolózunk kEdden, 120 kiló+19+24, az 163. Csak tízet bírtam, tizenötöket szoktunk mindenből, és nem is hajlítottam eléggé. Ed szorgalmazza, szervezi és rögzíti ezeket. Videó e poszt alján.

*

Merengés (lógó orr) a futószakirodalom, az önmotiváció, mások motiválása témáján a félmaraton után.

*

A hátam Raffay Zsófi 2015. márciusi képén.

*

Teljesen ketogén csokoládémousse és guatemalai illy. Ez az irodám. Rohanok edzeni, de majd megosztom a receptet.

*

Így érzem magam. Ez eredetileg egy kardióval kapcsolatos mém (‘BOUT CARDIO felirat volna alul). De én kardiózni pont szeretek — lusta az, aki nem szeret.

Viszont bennem ez a folyamat zajlik, ezt váltja ki az, amikor nem állnak le, csak mondják, mondják, látszólag a blogért, értem, valójában értetlenül, ellenem. Olvasók egyébként, akik követik és kedvelik a blogot, csak irreális elvárásokat fogalmaznak meg, és szeretnének tanácsokat adni.

Leírtam az álláspontomat a blog elleni támadásról, amelynek egyik hökkenetes fejezete, hogy Blogelemző nevű, “társasjáték” műfajú, nem titkoltan lejárató kezdeményezés indult a Csakazolvassa ellen. Ennek a személynek csak ürügy volt a Gumiszoba írójának és körének talán valódi, bár buta félreértésen és ellenségességen, leskelődő hajlamon alapuló sérelme (itt egy mondatban: a sérelem az, hogy az egykori itteni B közép egy halálesetre való reakciónak, gúnyolódásnak gondolta a Baudelaire-verselemzést, és ez egy képtelen és hamis vád, a saját jelentőségüket ők alaposan túlbecsülik). Őket is csak felhasználja, a cél: az én lejáratásom. Egy tucat eszközzel próbálkozott már, közte volt a fotóim jelentgetése és egy nevemben írt feljelentés a KLIKnél a Gumiszoba ellen, hamisított e-mailek, agresszív, belemászós kommentek és e-mailek tucatjai mellett. Ezeknek a javától megkíméltem az olvasókat, azért ez a nagy értetlenség.

Majd válaszoltam azoknak, akik megszólítottak a blog facebookos felületén.

Én értem, hogy ezt te nem csinálnád, meg szarjam le, de te nem is vagy kint, nem a neten van a fő feladatod, nekem viszont igen. Néha tisztázni kell az ügyet, és ezt én pletykamentesen csinálom. Sokkal nagyobb ászok is közleményt, reakciót jelentetnek meg, amikor támadják őket, be is perelik a rágalmazókat, pedig mondjuk Kim Kardashian tényleg leszarhatná, ki mit gondol a derekáról.

Nem téged bántanak és próbálnak ellehetetleníteni és félelemben tartani, és láthatólag nem tudod, milyen ez. Ha engem elemzel ki, megsértődsz, nekem rovod fel a kommenteket, zsarolsz, hogy leiratkozol, akkor látszik, hogy te is csak célpontnak használsz: a blogger megszorongatásra és a pillanatnyi fölény megszerzésére megy ki a játék, arra, hogy te mondhasd meg a tutit. A saját helyeimen, a saját ügyeimmel és blogommal kapcsolatban én is írhatok, nem csak az olvasók, én is csak a véleményemet mondom, ahogy szoktam, és a lényeg: ez az egész az én legsajátabb ügyem, érdekem, nekik meg nem az. Én tudom, mi az én érdekem, és ebben rutint is szereztem.

Nekem nem kell a “kinek mi tetszik” igazodásban feszengenem. Pedig mintha ezt várnátok tőlem. Hogy udvaroljak, legyek hálás, kellemes. Ez kurvaság volna, nincs rá jobb szó, vagyis óvatos kötéltánc az olvasók kegyéért, de én nem félek, mert a tartalmaim önmagukért beszélnek. Esetleg az olvasottságban és helyeslésben reménykedő kezdő blogger gesztusa volna, de én nem vagyok kezdő blogger, az olvasottság bőven elég nekem, és mindig is protestblog voltam, nem a helyeseltség volt a célom.

Olvasni nem kötelező a reakciómat, nincs “az arcodba tolva”, hanem odakattintasz, nyilván azért, mert érdekel. Akkor ne nekem ródd fel, hogy mit találsz. Van, aki profitál ebből a helyzetből is, fontos dolgokat ért meg, a kiállás értelmét, vagy érveket kap a saját konfliktusaihoz, van, aki csak tájékozódik, hogy mi ez az egész, de van, aki a szópárbaj és kioktatás lehetőségeit keresi.

Engem ne oktassatok ki, ne taglaljatok, ne “mutassatok tükröt”, mert ez erőszak és manipuláció. Senkit ne oktassatok ki amúgy, de én ezt a blogot írom, és te ezt a blogot kapod, ha kéred. Más nem jár. Kontroll nem jár, okoskodási ürügy nem jár.

Ők feladatuknak gondolták, hogy “átlássák a helyzetet”, és belátásra bírjanak, befolyásoljanak, tanácsokat adjanak. Szerintem aki így viselkedik, az nem hisz nekem, nem ért engem, nem fogad el. Ez fölényeskedés, én ezt nagyon utálom. Nincs feladatod a helyzettel. Ne érezd magad megtámadva. Maradhatsz csöndben. Írhatsz másról. Ők (akik már nem a korábbi, falkába verődött, sértett szarkeverők) a szavaimat támadásnak érzékelték, pedig kéréseket fogalmaztam meg, és a saját érzéseimről, álláspontomról beszéltem. Az nem sértés, hogy “te nem tudod, milyen a helyemben lenni”, “légyszi, ne adj tanácsokat” vagy hogy “a blogger helyzete teljesen más, mint az olvasóé”, “évek óta zajlik ez, ne csodáld, ha nem vagyok türelmes”. Ők rajtam akartak fogást találni, tőlem vártak többet, pedig tőlem nem kéne többet várni, illetve az a több a blogom ezerhétszáz bejegyzése és a könyvem. Nem vagyok szent, és nem is ambicionálom ezt.

Elvárni valamit ebben a helyzetben attól kéne, aki brahiból és sokadszor odajött kötözködni, éspedig azt, hogy sürgősen fejezze be, szégyellje magát, revideáljon. Van a blogon teljesen más témájú, új tartalom. A felelősség nem az enyém, nem én tolongtam másnál rosszindulatú, tényként kezelt és terjesztett feltételezésekkel.

Azt hittem, a blogom tartalma, nyelvi színvonala, kiállása, iránya megszűri majd az olvasókat, és nem jön oda az, aki nem érti, miért nem szerencsés (és miért szemétség ebben a túlárasztott helyzetben) az okoskodás, tanácsadás, az, hogy köztulajdonként kezelnek. Nem vagyok az. A blogom is csak azoké, akik értőn, nem támadást keresve olvassák.

Nem szeretem középszerűséget. Én nem tartom az olvasóimat középszerűnek, csak azt gondolom, hogy én vagyok a blogger, ezért a blog ügyeit én tudom jobban, szerintem meg lehet érteni a reakcióimat, és ha mégis tolod, feszülsz, jóindulatúskodsz, “értem aggódsz” nagy mellénnyel, akkor lesz az a jajistenem érzésem, hogy te unatkozol, középszerű vagy és nálam keresel valamiféle izgalmat.

*

Szusszanás, kolbászevés a fogason. Pihen a biciklim is. Néha közeli szelfiken vizsgálom, milyen lett a szemem. Az egyik szemhéjmozgató izmom lebénult.

*

A mostani, nyaralós fejlécképeket videókból vágtam ki.

*

Nyújtás híd előtt a semzamárdi nyaralóban.

*

Hát ez is eljött. Baráti meghívás, vízparti ház, saját partszakasszal és szorgos gyakorlás.

*

Ez is kerti. Frappé frappés pohárban, és bogyósgyümölcsös jeges víz.

*

Nyugis napok itthon, sok hangya, csetelés. Leégett a fenekem amúgy, előtte meg fehér volt.

*

Lementem hídba fél lábon, erőből. Valamiért ez ijesztő nekem, és legyőztem a félelmet. Lendületből sokkal könnyebb volna, de az meg végképp félelmetes, mint a szaltó. Az edzéseim képeken rovatban, amely a fejléc alól elérhető, videón is láthatod a történelmi cselekedetet.

*

Ez (és minden ilyen színvilágú kép) még október végi, az Ed előtti korszakból, Spingár-Westerlund Anita felvétele. Engem is megdöbbent, mennyire zsírtalan voltam akkor (és hogy mekkora most a tricepszem, a combom és a mellizmom ehhez képest, meg hogy most a zsíron is átdomborodik a brachiális ér).

Minden mindig változik, történik. Kínkeserves (volna) a kalóriamegszorítás most, hogy izmot építünk. Az anatómia viszont nagyon érdekes, a hónapok múlásával ilyennek meg olyannak megtapasztalni a testem, és külön a testrészeket.

Jó lenne fesztelen bikiniben hányni a cigánykerekeket, mi tagadás. Azt mondam, áprilisra. Azt mondtam, május végére. Azt mondtam, júliusra… Valami nem működik most. (Pajzsmirigy okés, kalória és szénhidrát — ketogénben — valószínűleg túl sok.)

Most ilyen, kérésre lejjebb tett bikinialsó-széllel :):

*

Közös edzés szabadtéren. (Csatlakozz!) Ugrókötél-vállgyötrés.

*

A két komment gyönyörűen megvilágítja, miért romboló, képmutató az, amitől én oly sok év után megszabadultam. Névtelen kommentből is kiderül ennek a moralizáló, rajtakapós lelkületnek az abszurduma. Tudom, most jön, hogy véletlen az IP egyezés, ugyanaz a proxy, de senki más nem írt erről az IP-ről, emberünk viszont két egymást követő nap nyálcsorgat, illetve moralizál. (Meg hogy ez nem ütközik a kereszténységgel.)

Nem tettem egyébként nyilvános posztba képet a mellemről, de készül egy melltémájú poszt. Érdekes, hogy a kommentelő ennyire keresi, nézi a fotót, de a jelenség neve ezúttal is szexuális zaklatás. Mivel én nem izgatási céllal, pornókontextusban teszem fel a testemet ábrázoló fotókat, ennek a tekintetnek a jogosultságát nem ismerem el magamon, és semmiféle kellemetlen érzésem nincs. Ha van, akkor a te fejedben-lelkedben van minden, ami kínos. Aki nem képes objektíve, anatómiailag vagy esztétikailag megnézni egy ilyen képet, azzal elég súlyos gond van szerintem. Ha meg ellenem akarja használni, akkor a középkorban a helye.

*

Edzés-homevideó (mert lesz majd profi is), Mac  Photo Booth-tal. Alakul a mozdulat, ami azért nagy dolog, mert az izolált, izomépítős edzéseim rontják a hajlékonyságomat, könnyűségemet, robbanékonyságomat. Egyensúlyra törekszem. Tornászértelemben, gyógytornailag és jógaszempontból a részletek nem szabályosak, de most ennyi megy. Amikor én ezeket csinálom, nagyon nehéznek rzem a mozdulatot, reccsenek, belső mozimban ragyás vagyok, verítékes, esetlen. Ezért jó visszanézni és látni, hogy ez szép. És azt is, mikor melyik izom feszül, mi a titka a nyújtott lábnak (nem megy), mennyire hajlik a derekam (amikor csinálom a képen látható mozdulatot, meggyőződésem, hogy kis híján fejen rúgom magam, pedig közel sem). Már nem zavar, ha néznek, kérdezgetnek, épp e felvétel készítése hozott a közelembe egy férfiút.

A teljes videó:

https://www.facebook.com/gerleeva/videos/vb.100001779009375/1092308684171755/?type=2&theater

*

Két hódolat a fogaskerekűnek. A második, az ezüst a páwaműfajból való, és elmerengünk azon, ugyanolyan formájú láb képei között a mozdulattól és a szögtől függően micsoda különbségek lehetnek.

*

A Könyvhéten, a Vörösmarty téren várjuk a zivatar végét. Egyben teszteltem, hogy hogyan érzem magam hátkinthagyós ruhában.

Még egyszer bocsánat mindenkitől, aki potyára ment vasárnap délelőtt. A kitelepült kollégák, a szerkesztőm és én együtt gondoltuk, hogy esőre áll, illetve én azt is, hogy a lányom örülne, ha ott lennék az év végi tornabemutatóján, és aztán kettőre mentünk végül.

Ha dedikációt, könyvet szeretnél, írj, összehozzuk: csakazolvassablog@gmail.com.

*

Egy kicsit túlment a tricepsz (széles hátizomra edzünk, attól. Az sokkal kisebbet nőtt). Most majd megmondom Ednek, hogy szeretnék kisebb tricepszet és nagyobb bicepszet, és akkor vág majd egy olyan arcot, amit úgy szeretek.

*

Lengedez a felnőttjátszótéren, és alulról felveszi MacBookkal. Döbbenetes fényviszonyok, nagyon örülök, hogy elragadott a hirtelen ötlet.

*

Örvendezős, majd ugyanebben a szerkóban, alulról kamerázva, nyújtós-lengedezős.

*

Nehogy azt higgyétek, hogy már végképp páwa lettem (ez a szó nagyon megtetszett, a díványos gyúrós cikkek alatt használják elítélően a gymjárókra a kommentelők! lényegi elemei: egészségre hivatkozás keserves diétázás, rengeteg bogyó és kizárólag segg iránti érdeklődés mellett, tükör előtti kényszeres hasizomcsekkolás, fotóözön, proteinivás dizájnsékerből, edzőtop és -bottom összepárosítása és edzői videókészítés), a sokoldalú asszony nem csak edz, olvas és alternatív színházba jár, hanem gyermekeinek almatortát is süt, kétféle almából.

*

Street workout a MOMnál. A többi kép itt.

*

A Libiriben jártam.

*

Hunyorgós szelfi, teniszruha, kávézó. Többen kérdezik, mi bajom, nincs semmi bajom, amikor úgy néz ki, hogy bajom van, akkor erős a fény, és azt nem bírom. Pl. itt se.

*

A szülinapi bulim másnapja. A grillezés helyett persze beltérre szorultunk, de azért jól mulattunk az átrendezett konyhában. Lőrinccel és Balázzsal előző éjjel készítettünk egy óriási keresztrejtvényt, parádés volt már az is, és ahogy a gymtársak fejtették szombaton, a csupa rájuk utaló szót, az meg egyenesen beszarás. (Ed: “Kicsiny kő: kavics, ezt beírom. De a felkiáltójel nem fér ki!” :DDD)

Az ezüst NIKE táska életem első olyan neten vett tárgya, amelyik jobban néz ki élőben, mint a képen.

Kávét iszom, és elolvasom az ajándék képregényt, melyet ezúton is köszönök. Vécépapír, új partvis és más fejlesztések a háztartásban.

*

A szülinapom. Mivel itthon nincs net (és neten jönnek a kérések), a bajai halászcsárdában dedikálok, postázás előtt, azbesztruhában. Kedves tőletek, hogy hogy ki vagyok simulva, de ezen a képen az erős napfény és hát persze hajlott korom miatt némi retus van a szemkörnyéken.

*

Könyvbemutató-pillanat, május 11.

*

Almák, citromok, napfény.

*

Vendégségben, ellenfényben.

*

Az izolált edzést ellensúlyozandó, lengedezem a gettóban. Nagyon kikapcsol, kinyújt, és mélységesen meditatív élmény. Nagy súllyal is (ötven font).

*

A dedikálás élménye, bicepszhangsúlyosan. Meglepett ez így a képen. Rajta még az írószerek, de főleg Tünde keze és csíkjai.

*

És a szombat esti buli, részlet.

*

Napalm-élmény: megjelent a könyv, dedikálom épp a Millenárison, meglepő létszámú érdeklődő jött el. Mindenféle íróeszközeim vannak, alkoholos filc, töltőtoll (azzal írok), rikító tűfilcek, golyóstoll (klasszikus és reklám-), ácsceruza.

*

Tornázás, gymfeminism, tavaly őszi képek, voltak már. Most sokkal nagyobbak az izmaim, és nehezebben megy az ugribugriság.

*

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Tejszínhab. Új, vastag kötött ruha. A szelfi nehéz műfaj, és nekem nem is megy.

*

Dolgozom. Tavasz van.

*

Csütörtök este volt a Közgázon (és milyen informatív és pörgős volt!):

https://www.facebook.com/events/469434186593199/

Egyébként én nem vagyok testépítő, és ezt nem csak azért mondom, mert ciki volna (inkább elborzaszt a tudatlanság és a stigmatizálás, amit erről a témáról értelmes ismerőseim is előadnak), hanem mert nem versenyzek, nem az a célom, mint nekik, nem úgy kajálok, nem vagyok annyira zsírtalan, nem vagyok annyira fegyelmezett, sokfélét és teljesen mást is csinálok a teremben, mint amit a testépítők szoktak, sőt, futok is. Amatőr sportoló vagyok, átlagos életből járok a terembe, olyasvalaki, aki szívesen beszélget és kutakodik a témában, akinek az újságíróagyát érdeklik a részletek, de azt minden, a katicabogár pöttyei is, és edzője története a rotációs kapával.

Szokták mondani, hogy én görcsölök a testemen (azok, akik valószínűleg nem sportolnak és nem nézettek vérképet sem régóta), de én nem görcsölök, hanem istenáldotta, magától működő folyamat ez az egész, és hamar meglátszott rajtam a súlyzós edzés. Örömből, konkrét cél nélkül járok edzeni, akkor, amikor hiányzik az élmény, nem kiló, nem pontos forma, nem verseny. Nincs rajtam nyomás, úgy nem is csinálnám. Arányos, teherbíró, fiatalon maradt test a cél, és nem csak a sport, hanem elsősorban a tudatos táplálkozás (ez egy kicsit nehezebben megy), valamennyi táplálékkiegészítő és sok más egészségvédő módszer: hidegtűrés, szauna, vércukor-megfigyelés, mezítlábazás, napfény, “kitettség”, visszatalálás valami természetesebb állapothoz.

Nem vagyok ortorexiás sem, ortorexiásnak engem egy elpuhult, nasifüggő, hiedelmekkel átitatott, automatizmusokba ragadt, önigazoló miliő titulál. Nem vagyok edző. Nem fitneszblogom van, hanem életem. Feminista vagyok, a sportban és a sporttal kapcsolatos képzéseken is a női erőt , közösségiséget és a civil megerősödést élem meg.

Saját élményként elbűvöl, hogy ha odafigyelek és rászánom magam, ha nem vekengek, csak belemegyek, akkor egyszerre működik, meglesz, teljesen átalakul, fényes lesz. Csak nem dumálni örökké! Mindennel így van, az írással, fordítással, anyasággal, napirenddel is.

*

Ráérős, dizájnos és meghitt pillanat, és egy épp-minden-van-itthon, recepttelen, kellően amatőr, ugyanakkor szép és egyszerű torta. Ritka az ilyen, annál becsesebb. Mert mindig a rohanás van, ügyintézés, munka, összegubancolódott események, nyugtalanító hírek, káosz, kupi, kutyaszőr a levesben, erőforrás-hiány.

Nyolcéves lett a lányom, aki szerepmodellnek tekint, ezt a szörnyű anyját, igen:

“Mama, elmondjam, mi különbözik köztünk?
Az, hogy nekem van egy nagy seb a térdemen (mutatja), neked meg nincs.
Olyan, mint ha ikrek lennénk.”

, és én igyekszem felelősséggel megfelelni a feladatnak.

Igen, volt cukor a tortában, főleg a mascarponéban, és igen, ettem belőle.

*

Ez egy védett virág, néha azt gondolom, még a leánykökörcsinnél is ritkább, tátogó kökörcsin. Elnyílt állapotában legalábbis olyan. Ez itt tájvédelmi körzet. Amellett, hogy a pompás humorú, vagány, érzelmes, éles eszű, kócos feminista focistám ma nyolc éves, a kép áttételesen azt fejezi ki, hogy bízz meg a bloggerben. Ne lendülj azonnal, ne nézz hülyének, ismerd fel a saját kliséidet. Keress mélyebb értelmet, pontosabb jelentést, mélyebb összefüggést annál, ami elsőre látszik. Nem szedi le.

*

Munkálatok, trendin előadva. Szemem kifolyik.

Ilyen a nemtrendi, amikor minden mindegy, nincs dizájn, csak haladni kell:

*

Ez két éve volt, ugyanilyen idő, és nagy boldogság. Idén nem ültettem még, de megvan a cipő és a kanna is.

*

Én asszem, hogy van neki feljavítós funkció a telefonjában. Micsoda idők…! Divatfotók, komplett motivációs kontentek készülnek, pedig engem a színes hajgumin kívül csak a zúzós edzés érdekel. Élvezem, hogy büdös vagyok. Itt arra biztatom E-t és K-t, mondjanak kicsinyítőképzés állatokat. Cin, bir, kecs, macs. Én meg nyomom sarokkal a hetvenet.

*

Ugyanott dolgozom, sütött a nap. Ez az a körömlakk, amit már nem javítunk inkább.

*

Munkaállomás, fordítás.

*

Leánykökörcsin van a képen, ritka, védett virág, március közepén nyílik, minden évben lefotózom. Volt tavaly a százszorszépes fekvőtámaszos kép, ez meg az idei forma. Közben lett fenekem, például.

*

Mivel ugyanúgy fekszem, mint az ezdőtársam, Noémi feküdt előttem egy kevéssel ugyanazon gyakorlat után, ezt le is kapta. Itt nagyon ki vagyok akadva, görcsölt a hajlítóm, de röhögünk is. Mindig, mindenen. Meghaladtuk magunkat. Nagy súlyokkal edzek.

*

Ez az a doboz, amit tízezer banánon teszteltek, hogy mind beleférjen.

Tényleg nem volt még olyan, ami ne fért volna bele.

Na, ez a tízezer-egyedik. 🙂

*

Kiráztuk a terítőt Verivel, hogy valami dinamikus és szép kép legyen a majdnem-tavaszban, színek és tónusok. Pompás hétvégénk volt, spontaneitás, játék, szauna, csülök és lapocka.

*

Tavaly márciusi kép, Raffay Zsófi legjobbjaiból. A virágok idén is ugyanilyen szépek, én viszont nagyon sokat fejlődtem.

*

Március elején, iskolába indulás előtt ezek a tárgyak gyűltek föl az asztalon.

*

Nyári kép, súlyemelés előtt.

*

Mocsári kockásliliom. Az év virága 2016-ban. A botanika csatlakozott.

*

Edzés után. Új shakerem van.

*

Tessék, ha borotválok, akkor ez lesz. Nagyon csúnya, több hetes, gennyes seb.

*

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Miffy–Kitty-sorozat.

Van nekem egy miffys nesszeszerem, volt nekem egy kittys ásványvizem, mindkettő nálam volt épp. Mondom Ednek (a neve Ed, Ed Ző): nézd, két kerek fejű lény, egyiknek sincs szája, az orukkal viszont tudnak amőbázni. (Ezek ilyen pihenéshosszabbítós technikák, minden dumálás, megnevettetés ezt szolgálja.) Erre mondja, a nyuszi micsoda koppintás, mondom, dehogy, idősebb. Később, már pihegve, csekkoltam a wikin: Miffy (Nijntje) 1955, eredetileg gyerekkönyv, Kitty 1974, PVC pénztárca (1975-ben dobták piacra).

És akkor a kislányom kedvéért meg is rajzoltam és könyvvé fűztem ezt. (Ed: “Nem hiszlek el.”)

*

Spingár-Westerlund Anita művészi portréja a blogszületésnapról, 2015. május.

*

Julis, meg egy cica, Dávid ovijának felső bejáratánál. Egészen feketepárduc volt!

*

Ketogén ebéd vasárnap.

*

Túl a harmincnapos KetoChallenge-en, felszabadult mindjárteszemjégkrémet állapot az edzőteremben. (Elszállították kedves mászókáimat.)

*

Reggeli színöröm.

*

A képzettek műjegyzetelnek. Tükörkép.

*

Készülök a másnapi képzésre, a szokásos tanári stílusomban. Semmi ppt…

*

A remegésmentes hőtermelés és a zsírfelhasználás tesztje. Előtte sokáig forró víz és egy kis tömény, de este kimentem előkészület nélkül is a kutyával. A levegőt nem éreztem hidegnek egyáltalán, a hó csípett. Ruhában viszont gyakran szoktam fázni. Mínusz hat fok volt. Tizenhét percig voltam kint, és utána nagyon jó, regenerálódós érzés, pompás közérzet, nagy béke. Egyébként egész napos (estig tartó) böjttel. A fiam fotózta. Nem barna vagyok, hanem piros. Az izolált edzés hatása látszik azért.

Részletesebben a testi dolgokról: https://www.jackkruse.com/the-evolution-of-the-leptin-rx/

http://www.zaggini.com/posts/2-a-hidegturo-kepesseg-fejlesztese-45.php?p=10

*

Megkapó családfotó. 🙂

*

Nagyon keveset tudok a szereken, de mindig csinálom, mert jó érzés. Valami biztos erősödik vagy ügyesedik tőle.

Spingár-Westerlund Anita képe, októberből. A többiből itt van egy válogatás: https://csakazolvassa.hu/fototar/

*

Amatőr edzésfotó, csak azért, mert úgy kinézek, és az vicces. Egyre feljebb és a fejemhez egyre közelebb kerül a lábfejem. Ez nehéz amúgy, felborulós, meg kell tudni állni benne. Combhajlítót, -feszítőt, tricepszet nyújt és derekat tör.

*

Bús józsefattilás PhotoBooth szelfi.

*

Múlt pénteken fotóztam a Margit-hídról. Nagyon szép köd volt.

*

Személyi edzős edzés után (gluteus!) több mint kikészülve, de nagyon jó érzésekkel. Ez egy pompás nap.

Az élményről (első edzős -zés) itt:

http://shop.builder.hu/mitol-jo-egy-szemelyi-edzo-a3498

*

Fekszem, írok, tipikus póz és hely.

*

Zúzmarás kert, január 6. délelőtt.

*

Január eleji forma. Ööö, de a harminc napos KetoChallenge mint gamification rendbe rakja februárra. Lehet, hogy nem leszek már sokkal hajlékonyabb. Kiszakadt a tornadresszem. Hetente négyszer edzek, sokat kardiózok, jövő héttől gluteust építek edzővel.

*

Ez a kályhánk, csak most nem ilyen szép rendezett, mert tele van papírhulladékkal a környéke, nagy gyerekrajz-selejtezés után.

*

Fekete karácsony. Akkora kupi van a polcon, hogy kiretusáltam.

*

Egy másik konyhásnéni és az ő karja. (Legyen akkor újbeszél.) Boldog karácsonyt, trollok!

*

A Harangvölgy 2015. december 23-án, délben.

Mindig lefotózom. Szomorúak a 2014. decemberi jégkár-nyomok.

*

A felület linzer(nem mézeskalács!)sütés után. Célom megjeleníteni azt a fajta mindenkinek ismerős valóságot, amely nem szerepel az ünnep meghitt képein — a karácsony jókedvű dekonstrukciója.

Nem, nem vagyok karácsonyellenes, csak lényeglátó, őszinte és rohadt fáradt. Pihenni szeretnék a sötét napokban, nem hajszaállomásokat teljesíteni. Nem tülekedni piacon, inkább itthon edzeni (pedig nyitva a Flex!). Hogy mit görcsöltünk évekig a karácsonyon, az “ünnepi előkészületeken”, jó kislányként, jó anyaként, hogy a gyerekeknek varázslatos legyen, voltunk pufferek, hogy a szeretteink ne veszekedjenek, és hozzuk azt, amit anyánk elvár! És ettük, ami ilyenkor ehető, egy részét nem is kedveltük különösebben, ellen mégsem álltunk, és még meg is híztunk. Összességében utáljuk a megfelelés alapú életet, nagynénik és nemszeretem tanítónők kötelező megajándékozását és a céges vacsorákat.

A tanárok, legalábbis a Nemzetgazdasági Minisztérium által fenntartott intézményekben (egyes szakközépiskolák), tudtátok? kaptak karácsonyra egy-egy PULYKÁT. Igen, egy darab hűtött, keze-lába jószágot szállítottak ki nekik fejenként, amúgy angolszász módra. És akinek gond volt hazavinni, annak kiadtak egy fél szabadnapot, és akkor felült vele a távolsági buszra. És értekezleten javasolták, hogy ha nincs akkora hűtője, tegye az erkélyre. (…)

Engem nem érintenek meg már a külsőségek, zavar a szezonális zene, és nem félek a karácsonyellenesség tabujától (ami masszívan keresztény családból jövet nagy szó). A kötelező köröket fegyelmezett derűvel futom, tegnap például beszereztük a fát. (Luc.) Annyi a szempont, hogy az ajándék értelmes, tavasszal is hasznos, minél kevésbé tautologikus (karácsonyra vonatkozó: rénszarvasos sál) legyen, és nem költök rá eszement pénzt. Érdekes folyamat ez a kipucolódás. Például, papírszalvétát veszek. A fenyő és havas táj kiszorult az ízlésemből. Madárkák, csupasz ágak, magyal, narancs és jégvirág minden további nélkül.

*

Ez a kép a májusi blogszületésnapon készült, Raffay Zsófié, és a téli napfordulóra tekintettel vettem elő, amely ma, 4 óra 48 perckor köszöntött be.

*

Vettem egy pólót. (Időközben készült kép megfontoltan fehér melltartóban is 😀 ) Szar a hajam, gyűrött vagyok. Megyek edzeni. Nagyon ritkán van rajtam feliratos, mindkettőből blogkép lett. Ez a másik:

*

Olvasó postai küldeménye. Sírtam egy kicsit. Aztán csokit ettem. (90%)

*

Ez valahogy éles lett a kétfelől érkező fényben, régi kép, szeretem. Tegnap itt reggeliztem, aztán elmentünk egy kiállításra (El Kazovszkij, döbbenet volt), és visszatértünk ebédelni. Igen elégedettek voltunk.

*

Itt az a cél, hogy a lábszáramat vagy a sarkamat két kézzel fogva tudjak megállni. Komoly hajlékonyság és koordináció kell hozzá. Bal lábon állva jobban megy.

*

Ez talán a legkomolyabb teljesítményem: hídba lemenni kéz nélkül, combból-farból. Hosszú a nyakam.

Szép a fény is. Az eredeti koncepció szerint amúgy guminő módra felszedtem volna egy rózsát a fogammal, de elfelejtettem a virágoshoz beugrani.

*

Őzugrás, egy elég nehéz helyből felugrás, minél könnyebb vagyok, minél izmosabb, annál magasabb, és minél lazább a spárgám, annál szélesebb.

*

Tornázás, az október végi sorozatból. Szeretnék sok mindent csinálni a korláton, de még csak próbálgatom.

*

Volt idő, hogy így bicikliztünk. 2013. augusztus, Raffay Zsófi képe. Mi lenne, ha ebbe nem kötöttek volna bele nagy okosan olyanok, akik sem hordozni, sem bringázni nem tanultak meg, csak okoskodni?

Úgy általában a bringázás nagystatisztikailag sokkal veszélyesebb, pláne gyerekkel, de n = 1 alapján és eddig én nagyon jól vagyok a bringámmal és a közlekedésre szánt pénzzel is, meg az öko-lelkiismeretemmel főleg.

*

Az említett baglyos dekor, az enteriőrben látható a kocka, ami a helyén volt.

*

Raffay Zsófi fotója Jánosról és Babadávidról, 2011. augusztus. Izzik a rózsalevél.

*

Aranyhal és Babadávid, alig másfél éves, 2011-ben, Raffay Zsófi zseniális fotóján. János áll mögötte. Ez a kék szoba ablakpárkánya, mögötte van az a kert, ahol a hónalákapós kép készült a rózsabokor mellett.

*

Ketogén vasárnapi ebéd, ketózisba való visszalépés hétfő reggelre, avokádó, sok kacsazsír, kevés lencse (amiben fehérje és összetett szénhidrát is van), majonéz. Semmi nem korlátoz, de nem virtuozitás, ez volt itthon. Utána semmi, másnap 2-ig, délelőtt edzés, és nagyon jó érzés ez így: az éhgyomri edzés is, a ketózis, meg utána enni, az is.

*

Hajat kéne mosni, viszont süt a nap.

*

PhotoBoothos szelfi (ez mindig tükörkép) a Villa Bagatelle kertjében, mely sok tavaszi emléket idéz, egy novemberi délelőtt, kánikulában. Ekkor döbbentem rá, önképeimet látva: igazak a vádak, én tényleg ráérősen lecsattogok a városba valami kedvesen méregdrága kávézóba harmincévesnek öltözve, tényleg órákig blogolok, tényleg leveszem a bakancsomat-zoknimat és kerti székre helyezem a lábamat, és tényleg leszarom, ki mit gondol erről.

Aztán vettem egy sütit a cipésznek, legördültem a műhelyéhez, és verettem mg két lyukat a zöld övbe.

*

Alkarhíd. Anita fotója. Ez tényleg nehéz, nem jóleső. Ha lazább lennék, az alkarom nem merőleges lenne, hanem a törzsem alatt lenne.

*

That’s my ketogenic.

Tegnap ettem szénhidrátot (banánt, baglyos muffint, zabpelyhet, rizst és zöldborsót, nem túl sokat, de ez kb. az ötszöröse a megszokott mennyiségnek), és néztem, milyen nekem. Közérzet, erőnlét, hangulat, vércukor.

Semmi különös nem történt, nem ütött ki, nem volt kóma, fáradtság, sem felpörgés (más vissza”terhelők” ilyeneket említenek), a vércukor az egyik étkezés után felment 7,9-re, aztán nemsokára 5,3 lett. Testsúlyt nem mértem, de ilyenkor a glikogén miatt 2-3 kilók is felmennek.

És olyan de-ennék-még-valamit-nyugtalanság, cukorvágy, de ismerem én ezt, ez az inzulin, nem dőlök be neki.

Éjjelre viszont mégis fáradt lettem, reggelre torokfájás, hurut, kis kedvetlenség.

Nem mondom, hogy biztosan a szénhidrát miatt, mert nem szeretem az ilyen nagyon bizonyos, prekoncepciózus állításokat. Ne egy ilyen állítás menessze mennybe a ketogént — ott van enélkül is.

Pedig valami két éve nem voltam megfázva sem, orrfújás sem, semmi. Úgy is ezt mondom: ki tudja, mitől dőltem ki. Törékeny termetét a tőke megtörte.

Így aztán ma ilyen a ketogénem, meg még makréla és édesburgonya, és terápiásan még méz is, kiskanállal (selyemfű).

Lejöttem azért. Szoláriumozni, szaunázni, edzővel átbeszélni a DEXA-t (ami fura eredményt hozott). Meg egy kicsit nyújtani, zöld cipőben.

*

Ez itt a napi statisztika — ennyit ugrott az alimentós érdeklődés-fotótanulmányozás hatására a kattintásszám (meg persze a többi, fotók iránt érdeklődő olvasó is benne van, de amúgy a főoldalon is sokan nézelődtek). A Hivatkozók adatai szerint nem az agymenéses, engem félreértelmező és személyemben, direkten, sértetten támadó posztról érkeztek (pedig a posztba és a kommentjeibe is tett Sándor, a blogger csakazolvassás linkeket), hanem a zsíranyagcserés tavasziról, ahová én linkeltem be a fotóimat kommentben, még gyanútlanul (a fotótár frissítése előtt).

A kommentek nagyon tanulságosak az agymenéses poszt alatt, vasárnap este elolvastam őket, hökkentem. Ott van bőszen félreértelmezni és mószerolni, rám célozgatni mindenki — valakit, akinek az edzése, ketogénje senkinek nem árt, és mégis eltalálva érzik magukat attól, hogy én így élek, meg hogy árnyalt állításokat tettem azokról a nehezen hozzáférhető “alter” táplálkozós témákról, amelyekről az elmúlt háromnegyed évben annyit olvastam. És magyaráznak, és érvelnek, hogy ahogy ők szépen, középutasan esznek, sportolnak, az a jó, csak az a jó, ők nem futópadon, ellenben ők palacsintát, én meg ortorexiás vagyok, és majd jól belebetegszem…

Nem tudnak mit kezdeni velem, ezért minősítgetnek és célozgatnak. Milyen bátor lenne, felismerni, mi az igazi oka ennek az egész szociálpszichológiai dinamikának:

zavarba ejt az egész, amiket mondasz, megrengeti, amiben eddig biztos voltam, és amit Sándor is állít, hogy ez az “élelmiszerkészlet”, mindaz, amit tipikusan eszünk mi, nem nyomorgó magyarok, “ártalmatlan és biztonságos”, hogy mértékkel egészséges a tej, a liszt, az akármi, most elgondolkodtam ezen, de hogy kognitív disszonanciámat csökkentsem, igazolást keresek, és ezért állítom, hogy mégsem úgy van, hogy te vagy a szélsőséges, te vagy az ellenség, az ortorexiás.

Mert mondanám, hogy a közérzet nem érv (dehogynem, az a fő érv), de ott a hivatalos vérképe, zsírszázaléka ennek a gerleévának, nem tudom sehogy bizonyítani, hogy nem vagy jól, hogy bajod lett a “túlzástól”. Hát akkor ez kényszeres, időigényes tudományoskodás, ezzel foglak gúnyolni, és akkor úgy tűnik, tartalmas ellenérveim vannak, pedig nem.

És zavarba hoz a sportolásod is, a fotók, az, hogy élvezed, és hogy három gyerekkel, majdnem negyvenesen ekkorát alakultál, és én erre nem lennék képes, ezért inkább önigazolok bőszen.

A középutas, az olyan is. A bátor, a más, az meg csoda lehet, ha hozzá nem vagy rest tájékozódni, és okosan, önállóan kezelni, alkalmazni az olvasottakat. Ha magadtól mész vérképet, vizeletet nézetni, nem csak amikor az orvos kéri, ha megtanulod értelmezni a vérképedet, például ez alapján, vagy a tendenciákat figyelve az idő múlásával.

A bad science-t, a gőgös tekintélyt, a mainstream kétely nélküli védelmét sosem bírtam, sajnálom, hogy a dietetikus-blogger is olyan, az elején nem tűnt olyannak, és szerintem nem annyira jó cégér egy pocakos dietetikus.

Az mindig gáz, ha az az érv:

• miért ír ennyit?
• hogy van ennyi ideje?
• méricskél, számolgat, orotorexiás?
• túloz!
• én nem lennék erre képes, tehát ez nem jó
• én máshogy csinálom, csak az lehet a jó, te nem csinálhatod örömből, mert én csinálom örömből (zéró összegű játszma)
• senki nem lehet tökéletes, nem lehet mindenki ízlésének megfelelni (ezt még májusban kommentelte ide Sándor, a tények tisztelői alá)

Szerencsére nem vagyok aggódós sem ortorexiás, éppen tegnap sütöttem teljesen hagyományos palacsintát (huh, fehér liszt, tej :P) olajjal, és még mára is maradt. Hmmm..nagyon finom volt. És nincs tőle lelkifurdalásom :).

Így érvelnek ők, ennyit fog fel belőle, és ez egy abszolút jóindulatú, csak hát nem érti. Jó étvágyat amúgy, tényleg egyétek, ami jólesik.

És:

Te jó ég, mennyi ideje van ennek a bloggernak magára, van gyereke, családja? Vagy nincs senkije, akire a drága idejét pazarolhatná, csak saját maga meg a sleppje?
El se bírom olvasni, annyi szómenés, és még válaszolgat is, rámegy a fél nap, a másik fele meg a kajakészítgetés, méricskélés, számolgatás, tornázgatás.
Szép időtöltés, na én ebből nem kérnék. Ennél hasznosabban is lehet tölteni az időnket, ami véges. Még a cicám simogatása is jobb ennél :).

Gyereke, családja. Rámegy. Slepp. Ideje magára! Kajakészítgetés. Tornázgatás. Méricskélés…

*

Ez egy hétvégi reggelim: zöldségek, színesek, kilencféle, rajta majonéz, cáfolandó, hogy a ketogén húst jelent zsírral, vagy hogy egyhangú és egészségtelen. Illy, vaj, kókuszolaj. És víz. És az egésznek a hangulata. Az állatokat a gyerekek rendezik el — profán Betlehem. Pattog a tűz.

*

Új edzőtermi sorozat, profi gép, az öltözőben kezdtünk, már ott is pörgök — próbáltuk megtörni a ráfeszítős, pózolós, agyonsminkelt fitneszfotózás hagyományát, és valami elevenet, emberit, vicceset, mozgékonyat és nőieset megmutatni. Fotóriport lett belőle.

*

Most kell, hogy legyen arcom, mert jönnek újak, nem tudják elképzelni, ki is ez az alimentón oly rémségesnek beállított Gerle Éva. Otthonomban és kegyelmi állapotban készült, kávécsészés fotó.

*

Zöldségek, nyersen, sok. Minden nap. A ketogén nem húsevés szalonnával, ez tévhit, hanem hatalmas salátaágyon, alacsony szénhidráttartalmú zöldségeken némi porcos hús, bőr, belsőség, kacsazsír, hal, tojás. A cél, hogy minden szénhidrát e zöldségekből és némi olajos magból származzék — semmi cukor, semmi laktóz, semmi liszt. Tejszínem, csokim, almám gyengeség, ront rajtam.

*

Főleg az újabb kommentelők annyira meglepődtek a combfeszítős képen a de most akkor hogy? című posztban, hogy arra következtettem, ezt a képet nem láttátok elegen.

Ez életem legjobb sportfotója, egy spontán, nem beállított kép, Cris kapta el egy augusztus végi délután, egy közös edzésen. Csak lógok, a rúd támaszon van, ez nem emelés, de később emeltem is.

A képről jövök rá, mit képviselek én: valami újraértelmezett nőiséget a nagy súlyok között, egy kis exhibicionista cirkuszi csillogással — újra nyolcéves vagyok, csak most már sudár, és az élvezet is átjön.

Itt van a teljes sorozat.

*

A gyerekeim futnak vasárnap délután, enyhe alkonyatban a Csillagvölgyben.

*

Ősz van, de azért a narancssárga és a napsárga szép együtt, viszont el kéne menni pedikűröshöz, mert nem fogok tudni így futni (a jobb nagylábujjam körme reménytelen, nem jól áll a cipőmben). Szent Erzsébet ásta a lódögnek a gödröt, ja, nem, a kutya állt mellette, kértem, ne ássa el, még csak kétéves, így lett végül krizantém.

*

Ez a kép a múltkori napfényes edzőtermi sorozatból van. Azt mutatja, hogy a Flexben lenni napfényben milyen mámorító, valamint hogy a gluteus medius edzhetősége eléggé kétséges, hiánya pedig komoly esztétikai probléma, de nem adjuk fel azért, vigaszképpen pedig szelfizünk.

*

Ez mai, ilyen idő van, megszagolom a napsugarat, nem is olyan sötét a hajam. Nyári érzés újra a lépcsőn ülni és frappét inni, csipesszel szőrszálakat húzni, bejegyzést írni, és még a szeplők is előjönnek. Hétfőtől köd.

Ami nincs a képen, de én a képen vagyok, és ő rajtam: a napszemüvegem is meglett, csendesen ázott három hétig egy ugyanolyan ragyogó türkizkék virágládában, arasznyi vízben. Vertem a fejem a falba, hogy mit tettem, de semmi baja, nem lett rozsdás a csavar, a színe sem változott. Na, ezért.

…csináltál már olyasmit, amit csak elmondani volt jó? A százéves bor meg az ezeréves whisky, amit fájt kifizetni, az megvan?

Vettél már olyasmit, ami sokba került, de max egyszer használtad? Ki mered jelenteni, hogy tényleg olthatatlan igény élt benned a tárgy iránt? Hogy tényleg saját indíttatásból vetted?

És jöttél már rá a reakciókból arra, hogy neked most rossz? Mint a kisgyerek, amelyik örül, hogy anyu és apu ezután külön házban laknak, neki két háza lesz és nem is fognak veszekedni és még 3 új kistestvére is lesz — amíg be nem megy az oviba, ahol elkezdik vigasztalni az óvónénik.

Ki merem jelenteni, a nap is kékebb, ha én ezt fölveszem, és öttel gyorsabban futok. Annyira biztosan tudtam, hogy ezt akarom, hogy viszontszeretett.

http://oriblog.blog.hu/2013/02/10/akinek_meg_az_elvezete_sem_a_sajatja

*

Ez a kép egyike a konyhai sorozatszelfiknek. Még a muffinnal matatok talán, nagyon jellemző ez a fajta konyhai jelenlét, meditatív napi élményem. Szépnek találom a fényeket. Egy kicsit túl magas ez fejlécnek, van egy formátum, egy viszonylag keskeny csík, amit a szerkesztő felajánl, de a madaras tálban a citromok nem maradhattak le. Igen, kupi van, igen, így is szeretem, mondjuk a legjobban a rendet szeretem, azt az igazi “alig van valami a pulton” fajtát, egyszer talán az is lesz. Egyébként a tükörképe a konyhának, ezt most nem fordítottam meg.

Kérdezte valaki, miért nem azt a legszebb, csészével asztalra könyöklős sztárfotót teszem ki. Nekem afféle önpedagógia többféle arcommal is szembesülni, és azokat reprezentálni. Nem azt akarom megmutatni, hogy mennyire szép vagyok. Nem lehetek úgy hiú, hogy ne akarjam látni: ilyen is vagyok. Van, hogy nem tűnik annyira tónusosnak a karom, vagy előrébb áll a hasam, vagy látszik az állam alatt a kissé lazább nyakbőr, vagy a szemem aszimmetriája. Ami egy Basedow-maradványtünet, még mindig látszik, egy csomót vizsgálták, gyógyszer is volt, javult, és mégis, hát, ez van.

Nem csak a nagy időben változunk, pillanatonként is. Más, ha ráfeszítek, más, ha felemelem a karom, ha be vagyok durranva, ha fél lábra nehezedek, ha fényben hunyorgok — nem bánom és nem szégyellem egyiket sem. Aki szeret, szeretni fog, ez vagyok én, nem szeretek parádézni. Mindig több legyen a képen, mint az, hogy ugye szép vagyok. Ami azt jeleni, hogy a saját hiúságommal tusakszom folyton. A széppé hazudott, merev profilok, az igazi vonásokat elrejtő smink elborzaszt mindig. A legrusnyább belepislogós kétszer akkora fejűnek tűnőket persze kidobálom, de a többi én vagyok.

*

Egy utólag fekete-fehérített, Canonnal fotózott kép, augusztus végi. Ez a kerek fürdőszobánk, és benne a kerek tükör — szimbolikus hely, sok mindent őriz a tükör. Futni készülök. Az új edződressz van rajtam, akkor hozták, nagy boldogság volt. Jó érzés benne futni is, teremben edzeni is. A világos rész egy neonsárga, beépített melltartó. Kezemben az egyik csésze, Matteo Thun tervezte a prototípust 1992-ben. Azért szeretem ezt a képet, mert nem a mosoly teszi, hogy jó a pillanat. Olyan arcom van, amit nem szoktam látni, valami gyerekkori, a mosoly ráaggatott volna. Komoly, aggályos, sminktelen. Azt is mondja az egyik barátnőm, Julira hasonlítok ezen a képen.

*

Pillanat az egyik edzésemből, szombatról. Őzugrás a neve, egy ritmikusgimnasztika-elem, annak is egy változata: hirtelen felugrás helyből, egy kis előkészítő szökdelés után, egyszerre a két láb. Itt látható egy nagyon szép másik fajtája, ő előbb az első, aztán a hátsó lábát lendíti:

Van hajlított őz is: a hátsó lábat felcsapják a fejbúbig, igen meggyőző.

Mély belső örömöt éreztem, hogy sikerült, ennyire magasra (száztíz centi), spiccel és nyújtott hátsó lábbal, és hogy fotózni is tudtam, így látom, mit kell még korrigálni. Nehéz volt elkapni a legmagasabb pillanatot.

Ez a kép a MacBook PhotoBooth funkciójával készült, és tükörképe a valóságnak (némelyik edzésfotót megfordítottam, de csak ha nem árt a szépségemnek).

Tegnap nagyon boldog voltam az amúgy néptelen teremben. Több mozdulatban szereztem “először sikerült!” élményt, éreztem az izmokat, a technikát és a könnyűséget, nyújtón, korláton, talajon, meg a nap is sütött, ezért kezdtem fotózni.

Ebbe a terembe járok, a harmadik szint tágas tér, amerikai street workout hangulatban berendezve, a kanapé fölött Dwayne Johnsonnal és egy megkapó motiváló felirattal (itt már idéztem). Itt nincsenek súlyos gépek, van viszont kardiórész, kettlebell, nyújtó, korlát, funkcionális eszközök, sprintsáv és bokszketrec.