én is nagy csibész voltam

Egy-egy játszótéren, rendezvényen meg lehet időnként figyelni — nekünk a legutóbb Ruszton sikerült –, hogy a férfiszocializáció egy változata úgy zajlik, hogy a borostás apuka a maga egy-két fiát nemhogy nem állítja le, amikor azok harsányan viselkednek, veszélybe sodorják magukat, netán rongálnak vagy erőszakoskodnak, hanem egyenesen büszkén figyeli és metakommunikációs eszközökkel bátorítja is őket.

Én is nagy csibész voltam.

Igen, de neked apád még lekevert egy nagyot. Viszont aki az elszakadt ruhádat megvarrta, a koszosat kimosta, aki a szomszéd nénihez járt magyarázkodni, vagy az ügyeleten virrasztott veled, az az édesanyád volt. És most is csak azért pótcselekszel meg nosztalgiázol Édesapádon, illetve szegény jó édesanyádon, mert lúzer vagy, aki a valódi felelősséget, helytállást kívánó nagybetűs életben nem találja a helyét.

A minősített eset quadra, motorra meg mezőgazdasági haszongépjárműre ülteti a két-három-hatéves büszkeségét, aztán meg vezetni engedi a földúton, fegyvert ad a kezébe, megkóstoltatja vele a pálinkát, és közben büszkén figyeli, esetleg noszogatja, meg nagyokat nevet rajta a haverokkal. “Ezt nem mondjuk el anyunak, jó?” Ún. férfias játékok.

Ha az ilyennek lánya is van, az hamar megtanulja, hogy neki mást szabad. Apa és fiú vidáman merül a csajozás részleteibe is. Valami atavisztikus pogány rítus ez, amikor az apa először tanítja vállveregetve a főbb káromkodásokra a fiát, valamint azt is részletezi, hogy mit kell egy nővel csinálni. Apa a nők bálványává válik ilyenkor a döbbent kamasz szemében — ennek soha máskor a közelében sem járt.

Nem lelkesedtem különösebben akkor sem, amikor a tizennégy évig portáskodó Istvánról hangzott el méltatólag a szülői munkaközösség ülésén, hogy a nyolcadikos félárváknak, apátlanul felnőtteknek apjuk helyett volt apjuk: beavatta őket a csajozás titkaiba.

A mérhetetlenül gyerekes alfaj lövöldözős izéken izgul, rengeteg pénzért szerepjátékozik a gyerekkel, meg paintballozni viszi a fiát, elvégre tudni kell lazítani.

Háborúmániás alfaj: a hadtörténet rejtelmeibe avatja be a fiát, valami biszbaszt gyűjt, izgalmasként és férfiasként, jó kalandnak állítja be a háborút, esetleg kifejezetten huszárnak vagy (népnemzeti alfaj) magyarságtudatra nevel, visszasírja a múltat — a lényeg, hogy addig sem kell a kocsit kiporszívózni vagy a tüzelőt felhasogatni, a felesége szemébe nézni. Tömören ez volna a “sajnos, manapság” ethosz.

Csínyek, összetartozás, férfiminta? Az említett viselkedésformák lábbal tiporják a józan ész, a műveltség, a humánum minimumát, a kettős erkölcsöt nemhogy eleve adottnak, de egyenesen kívánatosnak állítják be, és egészen kis kortól elültetik a gyerekben az alattomos, összekacsintós “nem úgy van az” etikát, a törvények és a hivatalos, iskolai tudás relatív voltát; aláássák a valódi példaképek és lelkiismeretes nevelők munkáját és a szilárd értékrendet. Az ilyen gyerek menőnek érzi majd a trágárságot, a gyorshajtást, a tömény szeszt, a szexpartnerei megalázását és a gárdaavatást. Az anya meg egész életében szolgál és ártalomcsökkent, békéltet, elsimít, ő a kulcsa annak, hogy a szeretett férfiak mindezt ilyen nyugodt lélekkel űzhetik, és tulajdonképpen jobban jár, ha jámbor és tudatlan, ha “a Ricsi imádta az apát” magyarázattal intézi el, hogy a fia ugyanolyan lusta, ügyeskedő, csapodár és felelőtlen, esetleg ordas eszmék nevében uszuló véglény lesz, mint a férje.

7 thoughts on “én is nagy csibész voltam

  1. “Egy igazi feleség köténye mindent eltakar…”
    Sokáig én is mentegettem kifelé a férjem bizonyos személyiségvonásait, mert mások férjeinek számomra rettenetes és érthetetlen dolgaival szemben ezek nem tűntek lényegesnek. Az más kérdés, hogy engem majdnem megölt az élethez való viszonyulásával, de ebben persze 50 %-ban én is ott voltam. Amikor megszüntettem ezt a fajta hozzáállást magamban, az elég kemény munka volt. De építő mindkettőnk számára.
    Lehet, hogy roppant kínos, de még mostanában is előfordul, hogy habár látom, hogy pl. anyám vagy az új emberem (jóvanna, még csak három hónap telt el, bár mindketten három évnek érezzük minimum…) teljesen tisztán látja bizonyos dolgait, még mindig mentegetem, elsősorban magam előtt. (Talán más is a saját kompetenciáját érzi megkérdőjelezve: hát hülye vagy vak voltam én húsz éven át?!)
    Azért ismerek egészen közelről két olyan férfit, akik pontosan a saját apai mintáik ellenében próbálnak meg élni, több-kevesebb sikerrel, de teljesen tudatosan.

    Kedvelés

    • Ne ostorozzuk magunkat, ez történt, ennyit értettünk önmagunkból és a világból. Férjeink és szeretteink mentegetésére szocializálódtunk mindannyian. A magunk élete is, igen, azt is szembeköpjük. Én túlvagyok ezen, ami a bántalmazómat illeti.

      Kedvelés

      • Igen, de azért nem tagadhatjuk, hogy a nők kezében (is) ott a kulcs a változáshoz. Mindenkinek túl kell jutnia a saját (szocializációs és személyiségből fakadó) korlátain, vállalni a felelősséget, és… határozottan nemet mondani a műmacsó rabszolgásításra.

        Kedvelés

  2. Gyakran szembesülök ezzel a hozzáállással, amióta vidékre száműztük magunkat. A lány nem gyerek. Én azért igyekszem – lány létére – öntudatos, nem kiszolgáltatott embert nevelni belőle, aki felveszi a versenyt a fiúkkal fűnyíró-traktorozásban.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.