Ez a poszt arról szól, hogy hogyan tagadják az anyák jelentőségét, hogyan radíroznák ki és hígítanák fel a női-anyai tapasztalatot.

De hát ember volnék elsősorban, úgy értve, hogy a nővoltom előtt vagyok ember – ez egy emberi jogi, klasszikus posztom.

Ezzel együtt, és most erről írok:

nőnek lenni speciális tapasztalat és létezés, amelyet csak az ismer, ért, aki nő, és csak ő hivatkozhat rá. El a kezekkel az anyáktól!

Ha annak érzed magad, az nem ér:

A női létet a korábbinál rafináltabb támadások érik: már nem nyílt erőszakkal, lekicsinyléssel, macsóskodással, hanem féltékenységgel, gyanakvással és bitorlással, így most, 2023-ban a speciális tapasztalatról kell beszélni, annak méltóságát megvédeni. A női léttapasztalat egyediségét, méltóságát próbálják elsúlytalanítani, kisajátítani, átszexualizálni, lábbal tiporni férfiak, és az erőforrásait a maguk szolgálatába állítani.

Ez a közös azokban a megnyilvánulásokban, amelyekről mostanában sokat írtam: képzelt identitások, kink, sex work narratíva, béranyaság; az anyaság devalválása, támadása, woke-oskodó nők, élvezettel űzött klímacirkusz.

Mindig is nőknek írtam, a nőkkel érzek együtt, velük vagyok – újabban annyi kiegészítéssel, hogy akkor is szót emelek, ha éppenséggel nők támadják a nőket (anyákat, heterókat, családtámogatást, gyerekvállalást, a monogám párkapcsolatot), egyébként a támadók állítólag a melegek, a gyerektelenek, a sokféleség, a környezet,  védelmében vagy a magyar kormány és a prüdéria ellen lépnek fel, de ezek csak ürügyek. Én a családot, a babákat, a szerelmet soha nem kérdőjeleztem meg. Gyereket nehéz helyzetben vállalni, ezt én hősiesnek tartom, és soha nem gondoltam puszta szórakozásnak, önfelfedezésnek, életstílusnak a szexualitást.

Se szeri, se száma olyan, sajnálatosan félresikerült életeknek, akik a kommentszekciókban kiáltozva keltik a hangulatot az anyák, a monogám nők, az emberként megélt szex és a heterók ellen, vagy beszélnek le a szaporodásról “a bolygó védelmében”. A menősködésük mélyen gonosz, közben woke jópontokat gyűjtögetnek, sovány vigaszként a sivár életükért. Az agressziójuk egyre látványosabb és durván nőgyűlölő, mivel pont az emberséget (személyes szexet) és a speciális női tapasztalatot támadják.

Egy fontos állítás: mi nők (minden nő) a biológiánk, a reprodukciónk folytán vagyunk kiszolgáltatottak, zsarolhatók, megalázhatók. Nem a nemi szerepek miatt, és nem is azért, mert téves életstratégiát választottunk.

A másik állítás: aki gyereket vállal, az támogatandó, és a gyerekvállalással rengeteget tesz a társadalomért. A legnagyobb munka az új életet létrehozni és megóvni (igazi, fizikai munka és vállalás), a többi már nem akkora ügy. A szülő mindenképpen többet tesz a társadalomért, tehát a jelen lévő apa is, de az anya már azzal is, ha csak kihordta és megszülte a gyereket, és egy pillanatig nem gondozta. Azzal teszi a legtöbbet, mert az olyan teher és meló, amit el nem tud képzelni az, aki mindig csak megmenekülni akart tőle.

Nagyon sok anyának lesz rosszabb az életminősége, válik a gyerekkel zsarolhatóvá, omlik össze a fizikai és pszichés teher alatt, tehát van az anyaságnak bőven tanulsága, a menekülés érthető, és a meddők, párra nem találók is együttérzésre érdemesek, de azért álljunk meg most már az anyagyalázásban.

Erőszak, kizsákmányolás nők ellen zajlik, ezek nem egyéni sztorik, hanem rendszerműködések, és a szexualitásuk, reprodukciójuk folytán éri őket az erőszak, az anyaságuk, teherbe ejthetőségük, sebezhető biológiájuk révén. Mindig mondogatják, hogy “nemtől függetlenül ítélem el az erőszakot”, “sok nőt is tudok, aki bántja a férjét” – ez divatos kamu. Nem arról van szó, hogy ezer erőszakos férfira hány erőszakos nő jut, nem is arról, hogy egész más történik egy nővel nemi erőszak esetén, hanem a folyamat irányáról és lényegéről. A nőket nyomják el – aki ezt nem látja, vak, vagy rosszabb: érdeke a nőket bántani. A férfiak elleni erőszak, akár a kapcsolati, akár a nemi erőszak lényegileg más, mint a nők elleni, és nem csak azért, mert nagyságrendekkel ritkább. Hanem azért, mert a nők bántása a norma. Biológiai okokból a férfiak az erőszakosak, mint azt minden statisztika mutatja (drog, erőszakos halál, autóvezetés, kriminalisztika), a nők a sérülékenyek.

Azokat a nőket, akik beszólnak a gyerekvállalásra, mások családjára, szuverén döntéseire, akár nevelési hibáira, én a nők árulóinak tartom, és minden alkalommal szóvá fogom tenni, hogy ők frusztráltak és nem szolidárisak. Nem mi kezdtük. Sőt, csillogó szemmel támogattunk mindenféle emberi jogot, női függetlenedést, méltóságot, én magam kértem, hogy ne vágjunk vissza, faszméreten röhögcséléssel ne bosszuljuk meg a megaláztatásokat, és ezt éppen az ilyen Lucita, Fiala Borcsa, Nemanya meg Gumiszoba fajta “szókimondó” típus csinálja, rendkívül ízléstelenül.

Ha valaki meg meri kérdőjelezni a gyerekvállalásomat, anyaságomat, egyáltalán: a szájára veszi, akkor én visszaszólok. Nem leszek többé emberi jogi balek, öngyűlölő nő, sem melegdédelgető, amikor a méltóságomról, a gyerekeimről van szó.

Az én elsődleges csoportom a nő, ezen belül olyan nő vagyok, aki szült, képes szülni, női szexualitása van. Az, hogy ember vagyok, nem identitás, viszont tény, annál fogva vannak jogaim, pont olyanok, mint minden embernek, és néhány azon felül is, speciális női jogok.

Miért?

Mert az életet mi teremtjük és hordozzuk, és ez védendő. Az élet hordozása azt jelenti, hogy – egyetlen, nem túl nagy melóval odakerült sejt kivételével – az új testet, a méhlepényt a nő építi fel sejtről sejtre, szó szerint a saját húsából, véréből. Nélküle elpusztulna az új élet, nem is jöhet létre. Mondogatják, hogy mindegy a szülő neme, a szeretet a lényeg, de az elsődleges szeretet épp ez a teremtés. Meg hogy a férfi is éppúgy részt vesz a gyerekcsinálásban. Oké, haver, adok neked egy sejtet, lássuk, mire mész vele, írtam egy hőbörgő kommentelőnek.

Nem, nem vesz részt benne. Annyira nem, hogy nemhogy nem éli át (és sínyli meg) az élet növekedését, hanem gyakran nem is tudja, bele se gondol, hogy az aktusból gyereke lett. A nőnek adott esetben ugyanez a teljes életét tönkreteszi. Ezért kell a nőt védeni.

Mikor veszik elő tipikusan a tévképzetet, hogy az anya és az apa ugyanolyan fontos?

A két apa koncepciója. Nem lehet két apja egy gyereknek, ilyen nincs (de nevelheti két férfi az örökbefogadott gyereket). Nem a Fideszt, hanem az őrült kort jellemzi, hogy ezt szükségesnek érezték alkotmányosan is rögzíteni. De mondják tovább: mindegy, milyen nemű a szülő, csak szeresse! Jobb, mint a lecsúszott, részeg, bántalmazó heteroszexuális!

Itt álljunk meg. Soha senki nem mondta, nem ígérte, hogy érdemalapon lesznek szülők az emberek. Az ivaros fajoknak attól lesz utódjuk, hogy aktus történt, semmi más nem kell. “Nem engedném”: az alkalmassági vizsga, tilalmak, környezettanulmány stb. fasiszta elképzelés, elemi emberi jogokkal ellentétes. Nem akarsz te olyan világban élni. A lóláb meg kilóg: azokat akarja a kommentelő basztatni, akiknek könnyen lesz, lehet gyerekük (mert nem meddők, illetve férfi-nő páros). Ha valaki mégis ragaszkodik a koncepcióhoz, hogy biztonságos jólétbe szülessenek gyerekek: pokoli, mocskos dolgok történnek a legelitebb családokban is.

A másik, hogy a férfiakat a biológiájuk (hormonjaik, idegzetük és testfelépítésük) nem a csecsemőről való gondoskodásra, a szeretetre predesztinálja. Azt fejben kell akarni, hogy jó szülő legyél apaként.

Sosem értettem viszont, hogy csak azért, mert melegek, miért avatjuk erkölcsi hősökké az egyébként igen ellenszenves, folyton drámázó, önsajnáltató (avagy toxikusan pozitív), dúsgazdag férfipárokat. Nem kétlem, hogy szeretik (szeretni akarják) a gyereket, bár akkor valami normálisabb nevet adtak volna neki. De nekik nincsen anyai huzalozásuk, amely évmilliókig óvta a főemlősök utódait, és ami még durvább: volt ott is egy nő, aki nélkül nem létezhetne az a gyerek, és őt láthatatlanná tették, ő zavaró tényező.

Nem mindegy, hogy van-e anya. Szomorú, ha nincs. Szomorúbb, mint az, ha apa nincs. Mert a nő hasában volt a gyerek, ennyi. Mert amikor elsötétül a világ, mindenki az anyját hívja.

A másik, amire hivatkoznak, a diszfunkcionális anya, ezért volna jobb és fontosabb az apa (aki ebben a relációban értelemszerűen jó: elviseli az anyát is és gondozza a gyereket). A tanítónők és anyukák bugyijai leesnek, amikor betoppan a jóképű apuka a szülői értekezletre, mert ez olyan ritka, de azért nem kell úgy odalenni. A patriarchátus röpke évezredei alatt megszoktuk, hogy a férfiakat nem köti a gyerek, többnyire ügyet se vetnek rá, különösen a lányokra, vagy egyenesen bántják a családtagjaikat. Közben mi mondtuk, hogy tanulható ez is: ha akar, az apa ugyanúgy tud pelenkázni, hisztit csillapítani, táppénzre menni, különórára buszozni… kértük, vártuk, reméltük, hogy egyenrangú szülők lesznek. De akkor nem kellett az egyenlőség: elhevertek, túlóráztak, csajoztak, menekültek. Csak amikor el akarják venni a nőtől a gyereket, vagy a nőt lehet ezzel alázni, akkor állnak elő vele, hogy az apa ugyanolyan fontos.

Az anyák egészen más, sokkal érthetőbb okokból válnak diszfunkcionálissá, mint az eleve jelen sem levő apák, vagy a jelen lévő, de sunyin megúszós apák, vagy a visszaélők, erőszakosak. Hogy a nők küszködnek (bőven van mivel!), nem nullázza le az erőfeszítéseiket, a vállalásuk értékét, sem azt, hogy a gyereket sejtről sejtre ők növesztették a testükben – és ez nem sima munka, hanem mitológia, mert enélkül egyetlen ember sem élne.

Ki mondja, még, hogy de az apa is? Elvált apák: a gyerek “kétszülős igénye”! Nincs kétszülős igény faszfejekkel. Eleve azért váltak el a nők, mert elviselhetetlen volt a férfi vagy a légkör, az apa rombolta a családot, és anya épp megóvja a gyereket és önmagát az agressziótól (gyakran nem lehet, lásd az aszódi családirtást – rengetegen lesznek válás után áldozatok). Az apukáknak fontosabb az új kapcsolat (és nekik mindig akad, hamar új gyerek is), és ami még fontos: hogy nyugta legyen, ami azt jelenti, hogy ő piszkálódhasson, lobogtathasson bírósági végzést fenyegetőlég, szoríthassa be a másikat. Neki a régi gyerek arra kell, hogy a nőt kontrollálja, az életminőségét rontsa, következő kapcsolatát megfigyelje. Ha nem is agresszív az apa, mindig kellemetlen, és senki nem akar ilyen ember közelében lenni, a gyerek se. Szó nincs a gyerekről. A nő jogi, lelki, anyagi legyőzéséről van szó, arról, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetni, kényelmetlenséget vállalni, még egy náthányit se. És: lehessen mártírkodni. A korábban agresszív férfi, aki miatt szétesett a család (és aki miatt előtte sem működött), áldozat és hős lesz – erről már írtam a konferencia idején. Így képzelik el a bosszút:

Senkit ne tévesszen meg, hogy nem anyának nevezik az “elidegenítő szülőt”. Az elvált apák gittegylete szervezte az eseményt, ott bólogatott a sok sértődött, pocakos alkoholista. Anya = elidegenítő szülő, ezt – egy kivételével, aki elméleti jogot fejtegetett, meg egy óvatosabb szociális munkás volt még – az előadók sem titkolták, hogy az apákat tartják elidegenítettnek, és az anyákat hibásnak, megrendszabályozandónak.

A legdisztopikusabb anyatagadás: amikor szülni és szoptatni akarnak férfiak (ez szexuális fétis); méhbeültetést, anya nélküli reprodukciót. Ez színtiszta nőgyűlölet. De ha azt nem, akkor ők anyák. Ez itt egy svéd férfi, van egy fia. Pózol, ömleng, pozitívkodik, azt hiszi, ezt jelenti nőnek lenni, és neki az a lényeg, hogy joga van anyának hívatni magát, mert ő így érzi magát belülről:

Van még egy formája az anyák devalválásának. A jó fej hétvégi apuka: milyen jókat lehet vele hancúrozni, vidámparkozni, ha nagy ritkán előkerül! És nekünk nőknek is az az érzésünk, hogy stresszesek, kicsinyesek, roncsok vagyunk, mi rimánkodunk, hogy feküdjön már le este a gyerek, velünk folyton dacol, veszekszik, követelőzik (hiába is húzol határt, hozzá az apjától és a társadalomtól szivárgott le az elképzelés, hogy az anyát nem kell tisztelni, mert csak cseléd). Mindenki jobban haragszik az anyjára, akihez a küszködések, bosszúságok kötődnek, ami maga az élet, különösebb jutalmazó pillanatok (és pénzköltés) nélkül. Pedig a nőket a biológiájuk gondoskodásra, az élet óvására, a biológiai befektetés védelmére, elsimításra és békére predesztinálja, a szexualitásuk sincs tele gyűlölettel és alázással, és nagyon ritka, hogy a nő gonosz vagy ignoráns. Ha mégis az, és pláne ha sok ilyen nő van, a társadalomnak kellene a fejéhez kapnia, hogy miben hagyta a nőket. Még a rossz fejség vádja, még ez is, a rengeteg teher tetejébe – és a nők is az anyákat fúrják!…

Az anya a fontosabb szülő, és az anyák minden támogatást megérdemelnek. Mégis hatósági hangon lépnének fel velük szemben olyanok, akik az egészet sosem vállalták. El ne hidd, hogy te mint anya nem vagy értékes, nem vagy megkerülhetetlen. A rossz anyaságod elég jó, de a mégoly rossz anyaság és a diszfunkció is csak következménye annak, hogy már mindent kiszipolyoztak belőled. A gyereked, a férjed vígan él a véred árán, és még te emészted magad…

Az anya, aki bántja, elhagyja a gyereket, még az újszülöttet vécébe dobó anya is olyan anya, aki nem bírja, mert egy apa és a társadalom őt már magára hagyta, bántotta. Eközben a férfiakat a világon senki nem bántja, legfeljebb más férfiak.

Ez tökéletes zárómondat, de kell még egy: ami igaz, azt ki kell mondani a hazugság ellenében, és ez sokkal fontosabb, mint a “szeretet-gyűlölet” giccses, igazságot elfedni szánt paradigmája.