Hú, most nagy nyugalom van. Csak szeretet, csak biztonságos terep – esély nincs ütközésre, kellemetlenségre, fájdalomra, idegenségre. Mert ez a békesség ünnepe. És nem hagyom magam többé.
Ismerőseim ellenben, a hagyomány szerint, aknamezőre indultak.
Ott aztán látnak mindenfélét.
Hogyan kell bő ötvenes embert beteg módon körbeugrálni.
Felnőtt embereket látnak, akik egymás foglyai holtukig.
Generációk gyűlölködését, rossz kommunikációt, anyagi különbségek élezését, kivagyiságot, nemi egyenlőtlenséget, alkoholt – minél visszásabb, ami van, annál vastagabb a máz, dekor, dínomdánom.
Megy a műsor, a mikor jöttök, miért csak akkor, mit egyél, mennyit egyél, pedig azt mondtad, nem azt mondtad.
Fullánkos beszélgetés arról, mi áll jól, úgy érti, meghíztál.
Mi hír a szomszédságban, tágabb rokoni körben – meghökkensz a mézesmázas körítésen vagy a nem is leplezett rosszindulaton, a spekulációkon, a szempontjaikon. És vég nélkül. Nqgyon kell mondogatni, olyan telekomreklámos módon, hogy a szeretteim, a szeretet ünnepe.
Meg-megüt egy-egy megjegyzésük, mert rólad is hasonkat lehetne mondani, ha el mernéd árulni, meg mernéd mutatni, milyen vagy igazán, mert te is iszol néha, meg csalod a Lalit, meg ordítasz a gyerekkel. De hát rég szerepet játszol. Ha nem, akkor te vagy A Problémás. A Tökéletes Sógornő kontrasztja. És hiába vagy intelligens, szabad és vicces, ha ő zserbót süt és lakberendez.
Nincs más téma, csak hogy kinek mit kell vinni, ki hova megy, mit esznek, ki vezessen. Kiürülnek az otthonok, megy mindenki kies hazánkban előbb délkeletre, aztán nyugatra.
És rengeteg pénz és energia ment el giccsre, “a lakás feldíszítve”, “négyféle süti”, “teríték” – hová tették a szemüket?
Magyarázzák, hogy a műanyag fenyő praktikus, megéri, már tíz éve milyen szuper, nem hullik. Hogy hol vették, mennyiért, és milyen tuti vétel volt, ez a téma. Mi több, emlékeket őriz, sőt, ökó! És lefotózza. És kiposztolja. A műfenyőt!
Vallástalan családok irritálóan materiális karácsonya, vagy épp beteszik a Messiást és misére mennek, na, az még szebb. Nem mintha keresztényéknél jobbat sejtenék, de az legalább szerves.
És az ételek és az egész hajcihő, előre retteg mindenki, unja és utálja mindenki, aki elmúlt húsz, a családosak a melót is, még ezeket a “felnőttek nem vesznek ajándékot egymásnak” (DE PERSZE DE), “igazán csak egy kis apróság”, “csak a gyerek miatt állítunk fát”, “idén ne legyen akkora sütés-főzés, hozzon mindenki valamit” redukált verziót is utalják, annyi meló, pénz és stressz, “de egy évben egyszer, ez volt a gyerek álma, anyu így szokta, legalább szép”.
Senki sem társasozik meg beszélget, a tízéves kirítta az újabb okostelefont, a hatéves drónt kap, apu már szereli is össze. A többiek tévéznek és a tévé előtt kajálnak, a kanapé bánja. Esetleg van még a csecsemők agyonabajgatása, fojtott neheztelés, kifáradás – de ha a háziasszony megfelel a mércének, attól ragyog mégis, ez megéri a gyomorfekélyt.
Te szereted azokat, akikkel a 24-26-át töltötted? Vagy menni kellett és elviselni őket, és jól összevesztetek és fuldokoltál attól, amit ki se mondhatsz és béna volt a ruhád is, és minden évben ez a hagyomány?
Minálunk bőséges, nem stresszes. Előtte mindenfélét elrendezős. Névnap is, harmónia, szeretés, semmittevés, filmnézés. Váratlanul erős érzelmek. Tombol a szél.
Lefotózom majd a jelentékenyebb könyveket, örömöket.
csak az olvassa. én szóltam 
Csak ahogy az elmúlt években is, feltettünk kb 12 gömböt a száríott dekorvesszőkre (mi ennek a neve??), idén az állólámpára is jutott (én voltam), röhögtünk. Aztán kávéztunk, nagyonat röhögtünk társasozás közben, ebédeltünk, beszélgettünk mentális betegségről, nyitottságról, családról… ittunk még egy kávét és játszottunk még egyet.
Én iszonyú hálás vagyok, hogy mekem ilyen – az egyik fele mindig, a másik fele nem, de ott is volt olvasás, kirakózás, jó pillanatok.
Most meg, bár iszonyú nehezen, de kikotortam magam a takaróból és elmegyek futni mert gyönyörű idő van.
Nem, nem mindig ilyen, és néha sokat kell érte küzdeni, de most azt mondtam, én így. És milyen jó, hogy lehetett így, amiről igazából nekem, nekünk szól.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én most jöttem hétezer lépés futásból!
KedvelésKedvelik 1 személy
En nagyon sokat sutottem-foztem,de ugy mint egy igazi gazdasszony,volt etvagyam enni is 🙂
A fiam mondta,hogy mar tiz eve nem tarsasoztunk,cel volt, de nem kerult sorra megsem.Filmeket neztunk, fiam kulon,mi kulon.Boldog nevnapot Davidnak! Telefonalt az ocsem, hogy koszontse a fiamat,onnan tudom 🙂
KedvelésKedvelés
Futottam en is ketszer, a leheto legjobb karacsonyi program. 🙂 Ezen kivul volt nagy szeretes az emberrel, elutazott baratno macskaira gondot viseles, masik baratnovel mezeskalacs-sutes (parazna formak is, ezen nagy rohoges), kicsi csaladozas. Bekesseg kivul es belul. Lazacleves, savanyu kaposzta.
KedvelésKedvelés
Nálunk a Karácsony egyik állandó pozítív jellemzöje, hogy rokonlátogatás nuku, csak mi vagyunk. Mi viszont mindig vagyunk, ami nem néha nem csak, hanem kicsit sok. A nyomasztó elvárások itt is az egekbe szöknek. Magamat okolhatom persze csupán, én akartam anno, hogy márpedig majd a gyerekeimnek olyat, amilyen nekem soha nem volt – varázslatosat, szépet, meghittet. Ebböl lett a fenti nyomasztó elvárás, hogy most aztán már gyönyörü, különleges és feledhetetlen legyen ám, ha beledöglesz, akkor is. Pedig én aztán nem vagyok mártíranya (ugye? ugye!?) Szóval 24.-e még szép volt, bár a közös délelötti takarítás-rendrakás kicsit lassan kezdödött. Miutân a nagylânynak belengettem, hogy ugye, ö is tudja, hogy nem nekem kell a Karâcsony (vagy de? Mindenesetre hatâsos szöveg volt.) viszont lett közös sütés-díszítés-jézuskázás-olvasás-játék, úgy, hogy az én idegeim sem foszlottak (még) szét, így gondolatban szépen vállon is veregettem magam. 25.-én aztán jött az aknamezö. Nyüglödés, marakodás, apa totális közönye, mikor lesz ez meg az, miért nem most, mit csinâljak, anyaaaa (álljál fejre és ketyegjél, édes fiam, ahogy a sógornöm mondaná). Szóval akkor nagyon közel álltam hozzá, hogy kimondjam, a francba az ilyen Karácsonnyal, én utoljára csinâltam, aki a jövöben karâcsonyozni akar, az teremtse meg magának. Nem mondtam ki persze, bögtem egy kicsit a hálószobában, aztán vissza a csatamezöre a kissé megszeppent katonâim közé. Este összeborulás a nagylánnyal, némi lelkizés utân annak megfogadása, hogy ma másként lesz. És tényleg. Úgy látszik, kiértünk az aknâk közül, asszem, a tegnapi mézeskalács reggelire, a mai ebédre fagyival, valamint bejgli vacsorára verhetetlen kombináció – mivel a Jézuska már elment, kénytelen vagyok ennek tulajdonítani a beköltözö nyugalmat és harmóniát – ilyen töménységü szénhidrát már csak ki kell, hogy üssön mindenkit. (Lehet, hogy ahol nincs béke, ott nem esznek eleget a fentiekböl?) És ismét lett játék, lelkesedés és öröm, meg egy megkönnyebbült sóhaj, amivel kipipáltam az egészet.
KedvelésKedvelik 2 ember
“Te szereted azokat, akikkel a 24-26-át töltötted?”
Csöndes, komoly IGEN.
Megkésve kezdődött első napi ebéd: minden meleg, a színek és a fények…minden biztos:
a díszítő ízlése, az egyszerűség nagyvonalúsága, és az, hogy jó mindannyiunknak, akik ott vagyunk. Szemnek-öröme hosszú asztal: “mindenki hoz valamit”-finomságok…de ha mindenki magát hozta volna csak, annak az íze ugyanolyan fölséges lett volna.
Vendég voltam annak a házánál, aki az én házamnál volt a “vendég”:-) Együtt meg a Karácsony vendégei voltunk – az pedig a miénk.
KedvelésKedvelés
“Te szereted azokat, akikkel a 24-26-át töltötted”?
Igen.
25-ét töltöttük együtt. Vendégünk volt a Karácsony – mi meg az övéi.
Ünnep volt, megmarad.
KedvelésKedvelés
Szeretem azt az egy embert, akivel együtt voltam.. “Családommal” nem tartom a kapcsolatot, nem is hívnak meg sehova, egyelőre örülök neki. Fogalmam sincs később hogyan fogom ezt érezni. Nem haragszom senkire, most már őszintén elérkeztem idáig szerintem, viszont nem szeretnek jól engem, nem ismernek, én se szeretem őket annyira, semmit nem tudunk beszélgetni, engem ez zavar és sose leszek jól, sose oldódom az ilyen közegben és nem sok értelmét látom erőltetni. Több benne a meló, mint az öröm. Legalábbis ezt hiszem,érzem épp. Nem tudom később mire jövök rá, vagy mire nem; minden így marad és új családot mozaikozok össze szerte a világból vagy maradunk kissé lapos egyedül, ketten a párommal. Netán a maradék fájdalom is kiköltözik és könnyedebb lesz, mint valaha. Vagy teljesen jelentéktelen, súlytalan, netán már grincses? Azt nem igazán szeretném, mert 2 évig ilyen volt és az se volt jó. Nem tudom mire vágyom, összekavarodott. Az biztos, hogy egyébként nem ügy, túllihegés, nem is akarom, hogy bármi ilyen azzá váljon.
Tágabb értelemben az apám és öcsém maradt a családom, de nem érzem annak. Én próbálnék ragaszkodni, lenne rájuk igényem nagyonis, de nem érdeklem őket annyira. Apám külföldre utazva próbálta átvészelni az ünnepeket. Öcsém 18 éves és azt hittem majd jól egyedül lesz és szüksége lesz ránk és meg fog látogatni (hetek/hónapok óta várjuk, csak értsük meg, kamasz). Milyen idilli lesz és újító, ahogyan hárman egymásba kapaszkodva sörözünk és dalolunk, míg mások.. Vártuk. Nem jött, bolyongott inkább odahaza, vagy tudom is én. Fájt basszus. Ilyenkor utólag jövök rá csak sajnos, néha, miket is várok én.
Sógornőmék – frissen békülünk-bemelegítünk épp másfél év mosolyszünet után- meglátogattak volna még, de kedvesem megfázott két hete, nekik meg mióta 2 db most majdnem 2 éves gyerekük van soha nem mennek olyan helyre, ahol valaki beteg és még nem gyógyult meg teljesen. Anyósomék vártak volna még 25-én egy vacsorára, de szintén előbbi okokból oda se mehettünk, hiába forgott lélekben, hogy talán mégis lenne rá igényünk. Próbálok kicsit se neheztelni, de egy picit neheztelek. Szerintem szarabbul vagyok mint gondoltam, de sebaj. Majd helyrejön ez is…
Ami a lényeg ebből az egészből, hogy egyébként szép, csendes, semmi extra kettesben levés volt tervezve és az is lett, de 1-2 elvárásom, várakozásom másokkal kapcsolatban – amiről addig nem is tudtam, csak sejtettem, mocorgott, de legyintettem:nem nagy ügy – nem jött be és ez jóól bele is rondított nekem és átszellemített a békésből kissé hánykolódóvá és olyan gáz…
KedvelésKedvelik 1 személy
Jó, hogy írsz. Nagyon bírom az őszinteségedet!
KedvelésKedvelés
Bocsánat a kettőzésért. Az első kommentem valamiért nem ment át. Ezt látva, valamivel később, lényegére rövidítettem. Elküldtem – és akkor, meglepetésemre, ott volt a hosszabb változata is.
.
KedvelésKedvelés
Az első fennakadt (spam lett), kiszabadítottam, nem gond, elfér.
KedvelésKedvelés
“Te szereted azokat, akikkel a 24-26-át töltötted?”
A többségét nagyon :). Szeretteim szeretteit pedig próbálom mosolyogva elviselni, idén ez egészen jól ment, szerencsére…
KedvelésKedvelés
Legutolsó karácsonyom papa-mama-gyerekek témakörben iszonytató volt, onnan csak fölfelé van. Azóta hárman vagyunk, anya-gyerekek, és jó szokott lenni. Templomba menéssel, mert a lányom mindig szerepel a pásztorjátékban, ezt mi megnézzük, utána otthon ünnepi vacsora. Idén pisztráng volt, nagyon nagy plecsnit adtam magamnak érte. Kis ajándék, utána játék, molyolás, szöszmötölés.
Azért az döbbenet, hogy két barátnőmnek is mantrázni kellett karácsony előtt három nappal, hogy NE MENJ ODA, HA NEM AKARSZ, MAJD MEGSÉRTŐDIK, DE FELDOLGOZZA. Ment a magyarázkodás, a jókislánykodás. Az egyik nem ment, megkönnyebbült, a másik ment, és utána hallgattam a panaszt, mert nyilván szar volt. Én ezeket a köröket már nem futom, nem is nagyon van kivel.
KedvelésKedvelik 1 személy