miért ne relativizálj

Azt hittem, ezt a posztot már rég kitettem, de 90 százalékosan itt maradt a vázlatok között, pedig annak, amit most írtam, fontos előzménye. Az is jön, holnap!

Relativizálásnak nevezem azt az igen elterjedt csevegési magatartást, amikor teszek egy állítást, és az, aki nem akarja elfogadni, és nincs valódi ellenérve sem, úgy rontja az állításomat, hogy nem korrekt. Elkezd maszatolni, szót elterelni, anekdotikus érveléssel gyengíteni:

Semmi sem biztos. Ez is csak divat.

Majd lesz neked is valami betegséged a nagy egészségmegőrzéseddel, meglátod.

Az éremnek két oldala van.

Egy kapcsolatért mindig ketten felelősek.

Ismerősöm is, szegény! Szolgasorban tartja a felesége.

Mindent megcáfoltak már, mindenre van példa és ellenpélda.

Jó, hagyjuk inkább.

Én nem azt mondtam, hogy ne becsülnélek a teljesítményedért, csak megjegyeztem, hogy… (alázás)

Nem bírod elviselni az ellenvéleményt? pedig bloggerként ez dolgod volna.

Nagyon magabiztos vagy.

Felőlem azt eszel, amit akarsz, a te döntésed, én aztán nem szólok bele. (még jóhogy)

A végére kiderül, hogy bár a “vita” (ami már akkor sem az volt) elején állítottál mindenfélét, most visszaveszel, csak ezt nem akaródzik elismerni. Nem tudod a saját állításaidat sem alátámasztani, bele sincs kedved kezdeni az igazi érvek kiötlésébe, tudásod sincs hozzá, csak idegesítelek, vagy idegesít az egyértelmű állítás, ezért muszáj betámadni, beleszólni, megmondani, aztán kivonulni.

Meg szoktam kapni, hogy én csak győzni akarok, arra megy ki minden. De én azt mondom, ne tereljük el a szót arról, hogy hülyeséget mondtál.

Bemutatom néhány példán keresztül, hogy néz ki a relativizálás, mert ennek a sokrétű technikának, az érvelési hibáknak a felismerésefontos eszköz, ha nem akarod, hogy bevigyenek az erdőbe. A példákban az állítást mindig én, vagy a szerintem-értelmes diskurzus teszi, és a válasz rá a relativizálás:

Állítás: Nincs szimmetria, jelen felállásban a nők tűrnek és veszítenek többet, ők a károsultjai a hatalmi egyenlőtlenségnek.

Válasz, férfi írja, és úgy érzi magát, mint aki BL döntőben gólt lőtt: “Azért a nők is szoktak szemetek lenni.” Vagy ugyanez szofisztikáltan, bülbülszavakkal: te nagyon megérted őket, meg elítéled a nők elleni erőszakot, és hát TE nem is vagy erőszakos, mindig udvarias vagy a nőkkel, és ezért téged ne hibáztassanak. Te nem vagy ellenség, nem is érted. Most is például én ezzel a poszttal vagy a maszatolós kommentre adott válasszal agresszív vagyok, az a baj… Micsoda düh, embertelen agresszivitás munkál bennem!

Mondja. mert azt mégsem ismerheti el, hogy az egész, amit írt, hülyeség és nem válasz az állításomra. Így leszek agresszív.

Senki nem állította, hogy te ellenség volnál, vagy csináltál volna konkrétan valamit. Pusztán egyik tagja vagy annak a csoportnak, amelynek tagjai hatalmi alapon csinálnak vagy mulasztanak el a nők rovására valamit, és ennek a magatartásnak az összes csoporttag a haszonélvezője és cinkosa mindaddig, amíg nem ítéli el hangosan és valódi tettekkel az ilyen tetteket, amit viszont nem akaródzik.

Neked a lényeg, hogy te megúszd, te ott se voltál, és persze a nők is kapjanak: ők a hibásak, pont hogy ők bántanak téged, amiért itt szó mert lenni arról, hogy te mindenképpen jobban jössz ki a dologból. Miközben fogalmad sincs, verbálisan és érzelmileg és munkamegosztásban és szexben miket kapnak a nők, hát még a szexuálisan szóba nem jöhető nők, sőt, a szexuálisan szóba jöhető nők, szex helyett, után, bosszúból, és nem kivételesen, hanem normaként, annyira, hogy észre sem veszitek.

Ja, és szeretnél egy kis figyelmet a nőtől, akit régóta nézegetsz, és magadban fel(túl)magasztaltál. Játszmázol keményen, kommunikációs agressziót folytatsz kifinomultan, és ördögi, tőled különböző lénynek képzeled az agresszorokat, miközben simán visszaélsz a másik figyelmével, türelmével.

“Nem igaz, hogy ne volnának jó szándékú férfiak.”

Ezzel nem csak az a gond, hogy én sehol nem írtam, hogy ne volnának. Inkább az, hogy a férfi kommentelő láthatólag éhezi, hogy ez ő volna, és zavarja a szembesítés, hogy ő a jelen felállással mindenképpen jól jár. Ezért hárít. Mindamellett megjegyzem, az elnyomók sem rossz szándékúak, ők is viselkedési sémákat követnek, a közegük normáit, ahogy mindannyian. A bűnük az, hogy nem önreflektívek. Nemhogy maguktól nem veszik észre, nem lehet nekik asszertíven elmagyarázni sem, mi a gond, tiltakoznak és bedühödnek, ha valaki szól. Elfoglalják a haszonélvező pozíciót, és ott már nem is kell semmit csinálniuk. Mi nők is szoktuk ezt tenni, amikor egy másik dimenzió, például a bennszülött, anyanyelvi közösségben élőként vagy fehér európaiként tartozunk a kedvezményezett csoporthoz.

Másik példa. Állítás: A szénhidrát csökkentése megoldás egy sor életmóderedetű betegségre.

Reakció: Ez csak egy vélemény, és te ezt tolod, de más meg mást mond. Mindent bebizonyítottak már, és az ellenkezőjét is. Mindenkinek más válik be, az emberek nem egyformák. A legegyszerűbb mindent kipróbálni magunkon.

Ez nem igaz. Először is, mindent kipróbálni, ahhoz egy élet is kevés, másrészt azt, hogy pont mit fogsz kipróbálni, milyen sorrendben és mennyire szigorúan, azt ugyanúgy az elfogultságaid és hiedelmeid irányítják. Nem, nem igaz, hogy mindenkinek más válik be – a “minden reggel két kakaós csiga” garantáltan nem válik be senkinek.

A próbálkozásnál van jobb út: igényesen tájékozódni, előre megszűrni a tanácsokat, és akkor kirajzolódik az, ami kvázi bizonyos. Hogy milyen rabságban tart a vércukor állandó hullámzása, azt pedig inkább ne próbálja ki senki, mert csak elszúrja vele az anyagcseréjét. A müzlis egészségvédelemmel és a gabonaalapú étkezéssel pont ez a gond, de a sok gyümölccsel is.

Nem igaz, hogy ne lehetne érvényes állításokat, kiindulópontokat találni. Például aki már figyeli az életmódtémát, vagy sportol, az észre szokta venni, mennyire áhítjuk az édeset, minden ürügyet megragadunk, hogy hozzájussuk, pedig nélküle jobban teljesít a test, és azonnal eltűnik a combról a ragya.

Igen, sokféle hang van, különböző nívójú források, és sok vita is. Sok felderítetlen, ellentmondásos terület, ahol még a helyes kutatási módszert, a jól feltett kérdést sem egyszerű megtalálni, nemhogy a választ.

De itt van az életünk, ez az egyetlen, és kezdenünk kell vele valamit. Ezért értelmes ember utánaolvas, lehámozza az elfogultságot, az üzleti érdeket, a laikus okosságot a sok dumáról, és megtalálja a maga forrásait. A tudatosság követelményét nem lehet elutasítani azzal, hogy “úgysem tudjuk, mi igaz, tehát mindegy”. És nem nekem csinálod, nem a világnak kell bizonyítanod, hogy igazad van. Színtisztán a saját jóllétedről van szó.

Sokan képzelik magukat szakembernek. Mások azt hiszik, én tartom annak magam. Én nem vagyok szakember, soha nem viselkedem úgy, nekem más a szakmám. De igényes, mérlegelő, önálló felhasználó vagyok. És ez is rengeteg meló, és aki azt a melót nem végezte el, és rossz állapotban is van, az ne magyarázzon nekem.

Állítás: Aggasztó az elhízottságnak és izomtalanságnak ez a mértéke.

Válasz: Minden test szép, ne legyünk normatívak. Kövéren is lehet valaki egészséges, a szépségeszmény kultúránként és koronként változik. Miért foglalkozol ezzel annyira, az egészségem téged nem is érdekel, csak ürügy, hogy alátámaszd az utálkozást.

Ilyesmit mondani annak érdeke, aki nem kíván a testével foglalkozni, nem törődik a következményekkel, és azért is mondja, mert ez ciki. Az utálkozásom oka pedig az, hogy én nem akarok olyan lenni, nagyon nem, soha többé nem, és amióta megnézettem, mennyi a zsír és mennyi az izom, azóta nem is áltatom magam. De körülöttem is ott ólálkodik ugyanaz, mert én is ezek között az elrontott viszonyok között élek, vásárolok, döntök.

A mindenkori szépségeszmény egyébként meglepően egységes: az anatómiai jellegű, egészséges, szimmetrikus, fürge, fiatal testet eszményíti, a szabályosságot, a szép bőrt, a nyúlánkságot és a gömbölyűséget.

Tudjuk, hogy nem lehet mindenki szép, és azt is, ez nem az ő hibája, meg azt is, hogy a szépség nem jelent jellemes, értékes embert. De ezt nem is állította senki. Azt is tudjuk, írtam én is róla eleget, hogyan próbálja a médiagépezet és a gazdasági érdek manipulálni és meglovagolni a szépség, az egészség és a tetszés iránti sóvárgásunkat, fő témává tenni a termékeket. De ettől még létezik szépség, nem kell haragudnunk a szépekre, nem kell védekeznünk, és én azt propagálom, hogy meg lehet találni az optimális állapotot, amely nem öngyötrés és mánia, hanem életminőség-javulás és felelősségvállalás.

Letagadni, hogy a szép szép, botorság. Kinek mi szép, ez nem egyforma, nem csak szépség létezik – de a szépség létezik, és fontos.

*

Van még egy fajta maszatolás: jobb a békesség, jaj, ő nem akart bántani, na, inkább nem ér ez ennyit. “Ennek a vitának nincs értelme.” Ezzel megkerülte azt, hogy tartalmas állítást tegyen, feltette a kezét. Ha látja: vesztésre áll, akkor inkább nem vesz részt a “vitában”. Amihez joga van, csak előtte már beszállt, és hülyeségeket mondott. Fontos, hogy ezekben az esetekben én értekezem tűnődve valahol, és ő jön oda megmondani az okosat, aztán azért sunnyogja el a helyzetet, hogy ne kelljen revideálnia.

A legutóbb az volt az issú, hogy jeleztem, hogy megint rámszállt “a” zaklató, próbál hitelteleníteni – mivel rendszeresen teleirkálja az oldalamat, nekem fontos, hogy úgy kezeljék, aki ő: zaklatónak. Olyan technikás zaklató, aki egy sor álnéven ír, hogy tömegnek tűnjék és azt a látszatot keltse, hogy rajtam mindenki röhög, ő átlát rajtam, tud rólam valamit, és majd igazságot tesz. A valóság annyi, hogy személyes sérelemből és/vagy sima pszichopata ártani akarásból és irigységből megpróbálja ellehetetleníteni a blogot, félelmet kelteni, és mindezt évek óta csinálja, nyomozgatva. Vagyis, az övé ez nem “egy ellenvélemény”, amit “én nem bírok elviselni”, hanem egy módszeres zaklatás újabb fejezete, én pedig szeretném, ha így olvasnák. (Sokkal inkább szeretném, ha ezzel együtt olvasnák, mint örökké figyelni és tiltani, takarítani az új és új profiljait.)

A semleges kommentelő pedig enged az okossági késztetéseinek: engem nevez dühösnek. Ne legyek “izgága”, mert “így nem lehet gátat szabni” ennek. Engem int belátásra és eleganciára, aki több éve vagyok ebben, és nem, nem én csináltam, és nem, nem dühös vagyok (amit megért asszertíven), és teljesen mindegy, mi vagyok. A problémát nem az teszi problémává, hogy én dühös vagyok, hanem abszolút elvek: ne bánts másokat, ne blöffölj, ne hazudj, ne szállj rá emberekre, akik rég elhajtottak, és ne legyél sunyi.

Végül is, talán érti, de inkább “kiszáll”, és rólam van véleménye, amit nem értek, mert igazán nem kellett neki ott megnyilvánulnia, és talán csak a konfrontatív állításomtól fél. Legyen békesség!…

Legyen. Gondolkodj, mielőtt írsz, ha mégoly jóindulatúan is.

Kapcsolódó poszt: hogyan tájékozódj?

 

6 thoughts on “miért ne relativizálj

  1. Facebookbon szokták osztani azt a hengerről készült képet, hogy egyik oldalról téglapnak látszik, másik oldaláról körnek, szóval minden relatív. (Vagyis még az elemi ábrázoló geometria is azt üzeni neked, hogy ne ugráljál te kis buta, sok igazság van.)
    Szerintem ez pedig épp nem azt üzeni, hogy relatív lenne minden. Nézheted és okoskodhatsz jobbról és balról is, hogy ez téglalap is meg kör is. Pedig az henger és kész.

    • Érdekes, amit írsz. Igen, sokan gondolhatják így, hogy a relativizálás (amit ők csinálnak, és ami béna logikai és kommunikációs kisiklás), és a dolgokat más irányokból is megnézés, az “óvatosság” ugyanaz. Néha már azt mondom neki: lehet, hogy igazad van, de atekintetben, ami épp a téma, te vagy szarul, én meg nem. “Nem állítok semmit, nem tudom, lusta vagyok utánanézni, de azért ledorongollak, meggyengítelek, hülyének állítalak be, és te vagy a hibás, aki határozott állítást tett.” Ez megy, meg kifogáskeresés. És ő jön oda előadni, nem én nyaggatom…

      • Aki relativizál, az pont az adott problémát nem akarja megoldani, hogy majd abból a problémából profitálhasson (pl.: az antifeministák a nőelnyomásuk biztosítása céljából relativizálnak) elterelve a figyelmet a problémáról. A verbális agresszió passzív-agresszív válfaja.

    • Nekem a hengeres képről nem az jött le a Facebookon, hogy minden relatív, hanem az, hogy lehet, hogy az ellentétes álláspontok nézhetők egy olyan perspektívából, amelyben összeegyeztethetők egymással, mert ugyanúgy csak részigazságok, és egy csomó lényegi infót egyik sem tartalmaz. A henger nem kör, nem is téglalap, de az egyik vetülete az. A relativizálással az a gond szerintem is, hogy egyenrangúnak tekinti a széles látókörű, tájékozott véleményt meg a békaperspektívát, és azt sugallja, az igazság “középen” van, holott lehet, hogy egész más (se nem kör, se nem téglalap) meg az igazság nem valami pontszerű dolog, hanem a teljesség, az összes összefüggésével és kapcsolódási pontjaival, és plusz egy dimenzióval

  2. Visszajelzés: élni, félni, felélni, kidőlni, visszaélni, meghalni | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s