hát én immár kit válasszak

2013. augusztusi bejegyzés, nagyon szép mondatokkal, a társkeresés abszurdumáról

N. K-nak

Jaj, nagyon össze vagyok kuszálódva, sokat éjszakázom, olvasok mindenfélét, nem eszem rendesen. Négy napig voltunk az arisztokratikusan augusztusi Tihanyban művészeti fesztiválon, én voltam az irodalom, jaj, de szorongtam előtte, de az egész koncentrált volt, spontán, valódi, okos, és élveztem is — megtanultam az igazán jó tevékenységeket, azt, ami nekem való, stressz nélkül csinálni! egy döbbenetíró, egy döbbenetköltő, majd mesélek, és Weöres-versmaraton is volt, gyerekeknek, és végre a felnőtteknek azok a versek, amelyeket csak szőrmentén taníthattam eddig, és ámulat és megzendülő lelkek, és a háttérben hattyúk és vitorlások úsztak, igen, és nem festve volt,

aztán pedig búcsúszertartás is volt a mólón a majdnemtelihold alatt! édes Istenem. megvolt ez is, más így kávézni már.

Most már itthon vagyunk, szenvedek anyaságomban nagyon, már látom és várom az őszt. Újabban itten a férfiakról beszélünk, meg a szexről, és ölelősen, de nem? Szelíd vagyok, szomorú, kaotikus.

Van néhány vicces sztorim, voltak szerelmeim és nagyon hamar tovatűnt vágyaim sok férfiú iránt. Az egymás körül keringésnek van egy fajtája, amelyet nem ismerek egyáltalán.

Azért nem írtam róla eddig, mert egyszer, régen, már írtam róla, és nem is lett rossz, és még Kukorelly Endre is belekerült valahogy, de beillesztettem egy képernyőképet, igen, egy társkereső oldalét, és ettől az egész elszállt a mentéskor, és emiatt hónapokig mérges voltam.

Ami nekem kimaradt, meg innen a blog témái közül is, az a társkeresés. Jaj, nem akarok megbántani senkit, de el sem tudom képzelni, és soha nem is tudtam ezt az egész problémát (hogy nincs, hogy nem jön! hogy jó lenne) ilyen racionálisan felfogni, hogy hát van a túl nagy Világ, és benne szintén társra váró férfiak, és nem találkozunk, statisztikailag nem, nincs időnk és nem akarunk szórakozóhelyeken ismerkedni, hát menjünk egymás eleibe, mutassuk meg magunkat, bővítsük a megismerhetőket, másrészt meg szűkítsük a kört:

ötvenéveskövérszemüvegesszakállassal nem foglalkozunk, azonban aki sportos! magas! harmincnégy éves! természetkedvelő! operabarát! igényes! önálló egzisztencia, az jöjjön csak, lássuk csak — uramisten, az ilyenek, főleg a társkeresőn mit képzelhetnek magukról!

és hogy én, ééén, végiglapozgassak és gusztálgassak paraméterek szerint adatlapokat, tűnődjek, netán táblázatot vezessek, nézzem őket, meg levelezzek párhuzamosan hattal, és, ami még rosszabb, az én egyediségemet, az élő találkozáson kívül minden másból megszűnő, elröppenő lényemet, adataimat, mindig kevesebbnek hazudott kilóimat (mert tényleg kevesebb!) valaki mustrálja ugyanígy, idegenül, csak szüzsévé csupaszított, gyönyörű, lüktető, lélegző valóm! az én nagy barokk eposzom, és abból ez a tartalomismertetés a wikipédián! és aztán erről levelezni, hogy hol élek, mit tanultam, és mit szeretek, és ő is azt, vagy nem azt, és elmondja magáról ő is ezeket, és csak a sikerre függesztjük tekintetünket, ő-e az, vagy nem, és csak ez érdekel benne, hogy ő-e az! Hogy bírtátok ezt ki, akik csináltátok? Hiszen ez blaszfémia. Ez olyan, mint a génmanipulált csirke, az ember az űrben, meg a dóm Firenzében*: ezt nem szabad, ezért megver még az isten.

És hogy randit kezdeményezzek valakivel, randit kezdeményezzen velem a valaki, és mindez sorozatban, na, ezt meg egyáltalán nem tudom elképzelni. Igen, tudom, vannak érző szívű emberek, de ezek a szívek az internetes társkeresés húspiacán kiszáradnak, és a futkározó nyulakból meg szarvasokból rideg hentesek meg tarják lesznek. És akkor ott a jólneveltre fésült valaki meglásson engem egy KÁVÉZÓBAN, életében először, és eltervezze a mondatait, és kétesélyesen: futni avagy maradni akarva legyen ott, és nézze, ahhoz képest, amit gondolt, milyen vagyok, nézze, hazudtam-e, túl előnyös fotót küldtem-e, és csak azt nézze, akit elképzelt, azt és csak azt, aki kell, kellhet neki, semmi mást: ne mint valakit, ne mint véletlent, hanem egy előszűrt valószínűséget, célszerűen, és aztán persze soha többé, mert az ember válogat — hát kiszaladok a világból, nem csak azért, mert szatír lehet (az legalább filmvígjáték), de ez, így komolyan, elképzelhetetlen, borzalmas, ebbe villámnak kell függőlegesen csapnia.

A társkeresés a valószínűre játszik, az összhangzattanra, tá-titi szolfézs — én dodekafónia vagyok, és nem érdekel a valószínű, ennyire nem kellhet férfi, amúgy sem bárki kell, nem is valaki, hanem Valaki, sőt: Az. Nem, nem Ő. Egyáltalán, az életem dúsan felmutatja mindazt, ami nem valószínű, viszont lehetséges. Hogy, először is, nincs Az, mindig csak majdnem. Aztán, hogy mégis arra jár, és egyáltalán nem olyan, mint ami alapján az adatlapokat szűrném: majdnem hatvan, és nős, és sose figyeltem volna fel rá, ha nem figyel fel rám, és egy csók és más semmi, és aztán még megrendítő fordulatok. És ha ő Az, akkor mindegy, milyen, ha belőle adatlapot csinálnánk, soha rá nem találnék.

Vagy az a tündérmese fut bennem, hogy rám kell találni, én csak várhatom a toronyban az arra lovaglót? Nem, van, volt, hogy én bökök. Hiába többnyire, de az efféle akkor is történet, a társkeresés sosem.

IMG_6876

Egészen valószerűtlen az életem, és ennek van valami nem evilági jellege. Arra vártam mindig is, hogy mindaz, ami benne van, ne hangyaszorgalom, ne kezdeményező lépések eredménye legyen, hanem csak úgy megtörténjen, arra járjon, sors legyen. Nincs rajta biztosítás – de gyémánt.

Viszont most már hajnal lett, furán ketyeg a vekker, és az érdekel engem, hogy hogy megy ez, ismeritek-e a valóságnak ezt a szeletét, vannak-e történeteitek és jó találkozások, vagy akár másokéi; hogy mi visz rá, és hogy kell, hogy lehet ezt, úgy értem, orvosetikailag, vagy hogy mondjam, tehát az egyszerit, a véletlent, a sorsot meg nem sértve. És vannak-e olyan makacs borzadók, mint én, és ők hogy vannak ezzel.

* A bűnösen, rettentően, felháborítóan hivalkodó mű, a kapzsiság szentélye, aranyból készült népnyúzás. Viszolyogtam, pedig szeretem és szépnek látom a templomokat.

…és azóta még inkább így, és igen, igen, ez biztos: a Történet megtörténik

2014. november 22.

továbbra sem 🙂 2017. augusztus

118 thoughts on “hát én immár kit válasszak

  1. Istenem, ahogy így leírod, olyan méltatlan, és amúgy az is, én viszont benne voltam és úgy nem is volt annyira rémes. Fél évet nyomtam társkeresőn, Volt pár fárasztó pillanat, de egészében nekem nem volt rossz. Zavart a mustra, de az van mindenütt, Elképesztő sztorijaim vannak, pedig talán 5 randit nyomtam le, míg ott voltam. Végül igen, lett kapcsolat. Kissé direkt és egyértelmű indítással, amit aztán jó lett volna és igyekeztünk is érzelmekkel felaggatni és kevéssé látványosan célirányosként megélni, ezáltal elmaszatolni az alaptételét és alapszükségletét-

    Társkeresőzés csak annak való, aki nem akar minden áron és nem álmodik csodákról.

  2. Én is jobban örültem volna, ha tündérmesébe illően talál rám a párom. de nem így történt. Mi társkeresőn ismerkedtünk meg, azóta ő a férjem és van két kis tündérünk.. 🙂 az adatlapja szimpatikus volt, de abból még nem mertem sok mindent levonni. Mikor viszont telefonon beszéltünk, ott már éreztem, hogy ebből akár lehet is valami.Aztán találkoztunk, ami elég bénázósra sikerült, mert én annyira zavarban voltam. És hogy miért így, miért nem spontán? Egy faluban élek, szórakozási lehetőség kb. kimerül a helyi kocsmában. Zárkózott, magamnakvaló vagyok, nem egy társasági ember. A munkahelyemen meg 80% nő. Hát ezért.

    • Igen, az jutott nekem is eszembe, hogy mégis miért ott? Nos, miután 10 órát dolgozok, és amúgy is van egy rakás kötelezettségem, meg ugye, gyerekem is néhány, nem valami egyszerű az ismerkedés. A henteshez mégse mehetek oda, hogy netán randizna- e velem. Szóval idő és ismerkedési helyszín hiányának esetére teljesen jó a társkereső.

      Végül is ha most akarnék ismerkedni, most se sokkal több lehetőség volna. hacsak az nem, hogy azóta nyílt egy új társkereső, ahol állítólag követelmény a magas IQ, a célratörés (mármint az életben általában), a jó modor és a komoly hozzáállás. Ottan csak elittttek vannak. Biztos jó hely.

      • én mostanában kacérkodom evvel. szorongok, szégyenkezem, de a kíváncsiságom nagyobb. és tetszik a mese. a legkisebb én elindul a vakvilágba, miközben idegen, új, axe illatú kisbókok lengetik hajamat.
        nem tartom mégse húspiacnak. titeket is csak az internet miatt ismerlek(ráadásul a lelketeket)
        és igen, akarom! nagyon akarom, engem vigyenek (f)el a színházba!

        • Jó volt, nekem jó. Édes sztorijaim vannak és nagyon jót tett nekem a sárból kimászás útján. Hanem kell hozzá tisztánlátás, türelem, némi egészséges bizalmatlanság, kivárás, egy jó adatlap, ami elriasztja a reményteleneket és persze nyitottság. Nagyon kitágítja a látószöget férfiak- emberek tekintetében, láttatja a játszmákat és játékokat, a módszereket… hát, szóval jó.

      • “A henteshez mégse mehetek oda, hogy netán randizna- e velem.”
        Tényleg nem, itt Magyarországon ez a nem való kategória. Na, pont ez keseríti meg az életet nőknek és félénkebb férfiaknak egyaránt, mert totál lehetetlenné teszi a spontán egymásra találásokat. Nézem a világ ezen (és még mennyi más) szempontból szerencsésebb népeinek filmjeit és irigykedve látom, hogy simán elhívják mondjuk vacsorázni nők a férfiakat, akiknek ez természetes (a tegnapi filmben is az autószerelőt az ügyfele, holott 1990-ben készült) és nem nézik ettől a nőt lotyónak, mint itthon tennék sokan és nincs sápítozás, hogy uramatyám ezek elveszik a férfiaktól az ő nagyszerű férfiszerepeiket és kiherélik őket. Röhej…

        • No, azért szerencsére a lentebbi generációknál már a lányok könnyebben kézben tartják ezt. Simán ismerkednek és randit kérnek. Ebben legalább már szabadabbak. Egyébként tök jó, amit írtál, mert nem nagyon értettem, miért kellett mindig ebbe a toronyban sápítozó hercegnő szerepbe bújni és várni, hogy a pasinak tessek, majd odajöjjön, randit kérjen. Ha nem tette meg, elveszett minden. Mindig mondtam magamnak: mi történhet? Legfeljebb nemet mond. No, igen… és azt gondolja, egy lotyó vagyok. Ez pedig SOKKAL BORZASZTÓBB a nemnél!
          Hát a társkereső ezen is segít.

          • Rohadtul utálom a kurva szinonímáit, talán ez az egyik ok, amiért igazán nem jó nekem nőnek lenni itt és most.
            A környezetem nem használt soha ilyeneket, noha egy bányászkolónián voltam kislány, és eddig nagyjából azt hittem, hogy a brazil szappanoperák fordítógárdája alkalmazza őket előszeretettel,
            és tanítja meg az új generációknak a nőt erkölcseiben ezerféle ocsmánynál ocsmányabban hangzó szóval lenullázni.
            Ahogy elnézem, jó ismeretterjesztő munkát végeztek.

  3. Ó, igen. Szép volt addig, amíg a sors dolgozott, majd közbe avatkoztam én és akarni kezdtem és minden félrement. Vagy ez is a sors volt? Nem tudom, de jó íze volt előre, mint a vackornak…

  4. én makacs borzadó vagyok, igen, húspiac, jajj, viszont kipróbáltam. lettek belőle jó sztorik, meg 1-2 gázos múló kapcsolat is. jó volt ilyet is látni, és el tudom képzelni, hogy valakinek ezen keresztül fut be a nagy Ő.
    amit Adél írt azzal nagyon egyetértek: “Társkeresőzés csak annak való, aki nem akar minden áron és nem álmodik csodákról.” nekik szerintem jó pálya ez, sokan meg akkor fordulunk oda mikor égető a hiány. régen a hiány miatt mentem oda, most ha mennék a játék miatt mennék, csak amúgy meg túl macerás az egész, sok felesleges energia, amit ha találok magamban (felesleges energiát) akkor azt inkább máshova teszem. most kb. így vagyok ezzel.

    ha nagyon letisztítom amit gondolok akkor az jön ki, hogy mindenféle formában lutri a párkeresés, ha nem tudatos lények próbálják adni-venni-mutatni magukat egymásnak, ha viszont igen, akkor meg megint mindegy a találkozási forma, a kezdeti infó csere után úgyis az ismerkedés folyamata és a beletett önigazság mértéke lesz az ami irányítja a közös folyamatot valahova.

    engem ez a kérdés elvisz egy másik kapcsolódó kérdéshez is, hogy mi kell ahhoz egyáltalán, hogy a megismerkedés folyamata tiszta és átverés mentes tudjon lenni? mondjuk azok között a keretek között, hogy az ember valamilyennek mutatja magát, igyekszik tetszeni tehát valamennyire mintha elmosódni látszana az éles határ a magunk megmutatása és a tartalmatlan önfényezés/önátverés között.

    másik folyomány kérdés, hogy az ismerkedésbe és az összetalálkozásba vajon mennyire van eszköz szinten kötelezően kódolva az illúzió kergetés? mennyire kell, hogy illúziók legyenek az elején, amik olajozzák azt a folyamatot, ami során kiderülni tudnak majd a valódi jellemzők?

    • “ha nagyon letisztítom amit gondolok akkor az jön ki, hogy mindenféle formában lutri a párkeresés, ha nem tudatos lények próbálják adni-venni-mutatni magukat egymásnak, ha viszont igen, akkor meg megint mindegy a találkozási forma, a kezdeti infó csere után úgyis az ismerkedés folyamata és a beletett önigazság mértéke lesz az ami irányítja a közös folyamatot valahova.”
      na ezt nem voltam képes megfogalmazni, milyen jó, hogy megtetted, köszönöm!

    • Jaj, de beszélgetnék erről. Onnét szerzett kapcsolat, véletlen jött ismeretség. Eleve elrendeltség, vagy könnyű ismerkedés. Mi visz vajon előre, illetve meddig lehet eljutni egyikkel- másikkal?

  5. Szerintem is annak való leginkább, akinek nem kell mindenáron, de természetes, hogy nagy többségben azok regisztrálnak, akiknek nagyon kell már valaki, onnan meg csak egy kis lépés a mindenáron. Én viszolyogtam ettől az egész húspiactól, évek óta így is hívom, és viszolygok tőle ma is, de most könnyű úgy viszolyogni, hogy van valakim. Őt viszont társkeresőről ismerem, ugyanis egyszer hagytam magam rábeszélni olyan barátnőnek, aki rengeteget ismerkedik így, mert olyan az élete, hogy másképp nem fér bele.
    Ezt az adatlapméregetős, paraméterek mentén szelektálós dolgot úgy próbáltam kivédeni, hogy amennyire lehetett, adatmentessé és egyszersmind szellemessé tettem az adatlapomat, fotó nem volt, csak pár levél után kérésre, nagyon rövid, tőlem telhetően frappáns bemutatkozás, és tényleg minimális mennyiségű adat. Ugyanezek alapján próbáltam keresni is, amikor néha végigfutottam a (majdnem azt írtam: felhozatalt, fujj, hogy kell szépen mondani?) férfiak adatlapjait. Voltak nagyon kellemetlen momentumok, méltatlan levelek, amikre azért válaszoltam a lehető leghiggadtabb stílusban, egy-kettő, aki nem tágított, de hogy miért, nem is értem: tényleg semmit sem árultam el magamról, csak a szellemesnek szánt bemutatkozásom különböztetett meg másoktól, ők pedig a jelek szerint nem hoztak túl magas szellemi színvonalat…
    Két randi volt összesen, az egyikből kalandos sztori lett, és még ma is tart. Vele nem leveleztünk, egy fotó, egy telefon, randi, majd a következő, és azóta bonyolódik. A másikkal fantasztikus volt levelezni, ő is pont ugyanúgy játszott, ahogy én, csak egy szellemes félmondat, amire felfigyel, aki hasonló. Magas labdákat adogattunk egymásnak, gyönyörű meccs volt, nem volt semmi húspiac-érzés, még abban is biztos voltam, hogy nem levelez mással közben. Ha kimaradt pár nap, mindkettőnknek hiányzott. Végül én mondtam, hogy találkozzunk, a fotót kihagytuk, kell egy kis izgalom, vakrandi. Jót beszélgettünk, de semmi vonzalom. Mindig azt hittem, a ragyogó intellektus lazán levesz a lábamról, de be kellett látnom, feltétel ugyan, de azért nem elég. Neki meg, azt hiszem, túl sok voltam. 🙂 Holtanultál-mitdolgozol-hovajárszhétvégén-milyenzenétszeretsz-jellegű kommunikáció kizáró tényező volt. Ha tudunk mást varázsolni a helyzetből, akkor lehet belőle valami, de ha kérdőívet olvasunk fel, akkor esélytelen. Valahogy így. Nem könnyű, de ennyit megért.
    Volt, van pár sorsszerű is az életemben, gyönyörűek, félelmetesek, mindig velem lesznek. Néha a netest is tudom annak érezni, főleg így, hogy már látszik a történet is, ami lett belőle, és ki tudja, mi lesz még. És szerencsére nem maradtam olyan hosszan benne a fertőben, hogy teljesen megundorodjak tőle, sőt, magamtól is, meg tényleg nem kellett mindenáron. Olyat viszont a valóságban is tapasztaltam, hogy valamilyennek képzeltük, látni akartuk egymást, amilyen nem volt, de ezt csak később kezdtük látni. Hú, megint jó hosszú lett. Egyszer írok majd rövidet is. Vagy ezt már ígértem?

  6. szintén borzadó. köszönöm a bejegyzést, ha majd újból faggatni kezd valaki, hogy hádde miért, akkor csak ezzel fogok válaszolni (tényleg kérdezik! akiket zavar, hogy nem vagyok még szép ízlésesen lecövekelve. csak a magam módján.)
    nem tudom elképzelni, hogy ahogy az egész kusza valómat beleszuszakoljam egyetlen adatlapba (ez az adatlap is milyen! az adatlap, a profil, a netkorszak vagy mineknevezzem címerei – mellékszál), és hódítsak vele 😀 és keressem a vonzódásom tárgyát – gondos szűrőbeállításokkal! nekem ez vicces. igen, én is ismerek, meg nekem is van egy barátom, akinek bejött, de én úgy látom, hogy ez elsősorban azoknak válik be, akik igazán elszántak, és nem bíznak az életük hülyébbnél hülyébb véletleneiben. én még igen.

  7. Igen, aki nem akar mindenképpen. Nekem valahogy nem jött össze a valóságba ismerkedés. Én nem voltam eléggé nő. Nem külsőleg. A nagy és szörnyű szerelmem szerint olyan voltam, mint egy fagyasztott hal.
    Egy szörnyű, őnpusztító kapcsolat után úgy döntöttem, hogy nekem igenis kell a szex. Hagyjanak amúgy békén, de én nem akarok még 10 évet szárazon tölteni.
    Az én mottóm akkor az volt, hogy lehet egy kávé, egy éjszaka, egy hónap vagy egy élet.
    És a leglehetetlenebb helyen rátaláltunk a neten egymásra. Nem hittük el, hogy mi tényleg nagyon.., menekültünk aztán, újra összejöttünk, más nevekkel is egymásra találtunk a neten. Most itt állunk 10 év után, négy év együttélés után, és azt hiszem, már egy életre.
    Persze, találkozhattunk volna ezer helyen, annyi minden összeköt minket. De nem találkoztunk. Nekem ez olyan mint a bál, vagy a régi szalonok, ahol bemutatták az embereket egymásnak. Engem nem mutattak be soha.
    Megértem az idegenkedést, persze, a lenézést nem értem meg. A jó édes anyám mondta el ezerszer, hogy ő soha nem keresett volna így partnert, mert neki mindig jöttek. Hát nekem nem. Így jártam.

    • Egyetértek. Az egész viszolygás, meg a jaj, neten ismerkedni, hát milyen béna, egy nagy mondvacsinált probléma. A net teli van bolondokkal, de így 2013-ban már ott van az összes klassz pasi és nő is, akik odajárnak házibulik helyett. Az ismerkedési lehetőségek óriási tárháza, csak a felület más. És mint a való életben, ez is csak annak működik, akinek van megfelelő önismerete, egészséges önértékelése, valamint kellő élettapasztalata. Nekem is bejött, jól szórakozom és annyi bókot bezsebelek, amennyit nem szégyellek. Már ezért megéri.

      • Mondjuk a szép történetek, hát még amik jól is végződnek, úgy egyáltalán is nagyon ritkák. A szorongató hiány mindenki külsejéből, mozdulatából, szavából képes adatlapot csinálni.

          • Szerintem bármelyik társkeresőnél rosszabb, amikor valaki tényleg az ismerőskereső portálokat használja vadászati terepként. Bármihez és sokan. Hivatkozva mondjuk egy általános iskolai szakkörre, ahová anno együtt jártak, és ami számára azóta is feledhetetlen élmény, úgyhogy most végre be is jelöli a másikat, hogy ezt megoszthassa vele, tíz, húsz, esetleg harminc év után 🙂 A cél meg gyakran ugyanaz, mint a társkeresők legtöbbje esetén: valahol, valakivel, valamikor… Lecserélni a régi partnert, esetleg csak felfrissíteni az amúgy elszürkült házaséletet egy kis külső, nosztalgiából táplálkozó, kamaszkorban elmaradt élménnyel. Csakhogy egy társkeresőn regisztráló ember jobban fel tud készülni, hogy belefut egy idegennél ilyesmibe, és nem hivatkozási alap az elterelő és önvédelmet megnehezítő hadmozdulatként megemlített közös osztálykirándulás sem 🙂

  8. Nekem olyan fura, amikor két ember egyből direktbe kommunikál párkeresési, randizási szándékkal és itt szinte mindegy, hogy egy netes társkereső a közvetítő közeg vagy valami más. Nincs valami nagy merítésem, ráadásul fiatal voltam még, nyüzsgő és sokszínű élettel, sok találkozási lehetőséggel, érdekes emberekkel körülvéve, az idő sürgetésének a szele sem kerülgetett és már mentem férjhez, büszkén, szerelmesen, de minden barátom, aki párkapcsolat is lett, szerelmem, aki nem lett és jóbarátom, akinek meg én nem lettem… szóval még mielőtt direktbe és konkrétan kinyúltunk volna egymás felé, már ott voltunk valahol egymás látómezejének perifériáján. Nekem olyan furcsa ez a két világ hirtelen egyesítése, én mindig olyat választottam, akivel eleve egymás világaiban benne vagyunk, legalább egy kicsit, akit láttam, hogyan viselkedik nélkülem a sajátjaival (családjával, barátaival, évfolyamtársaival, tanítványaival, stb), hogy hogyan viselkedik abban a közösségben, aminek mindketten – valamilyen szinten – tagjai vagyunk. Ez gyávaság?

    • Szerintem nem gyávaság, én ajándéknak látom, mindig nagyon szerettem volna ilyet. Kétszer adatott meg csak, az egyik kamaszkori romantika, a másik első perctől kezdve van, volt, lesz mindig, kölcsönösen, még ha legtöbbször messziről is, és változó intenzitással, de nem lehet.
      Egyébként engem meg pont az tartott vissza az ilyenektől, hogy ilyenkor én is nagyon látszom, és amúgy is annyira szem előtt vagyunk és van ez az egész, hogy amit írsz, rám is igaz, végignézik közös ismerősök, barátok, család, és kiderül rólam, hogy nem vagyok elég jó. Na ez a gyávaság.

    • Nekem soha, vagy csak nagyon ritkán volt mérvadó az, hogy máshoz hogyan viszonyul a kiválasztottam, szerettem megismerni mindig azt, aki tetszett és feltétel nélküli bizalmat előlegeztem mindenik partneremnek, amiből lett egy-két ráfázás, de lettek örökre megmaradó igaz pillanatok is. Magamból indultam ki mindig: ha valaki kívülről nézett, azt hihette rólam, hogy egy rongy ember vagyok a magam állandó támadásra készenlétével. Belül ott volt a mag, amit nagyon szerettem magamban, de soha nem mertem kimutatni igazi lényemet, mert az fehér hollónak számított ott, ahol én éltem. Éppen ezért mindig azt reméltem, hogy az az ember, aki ránézésre ilyen meg olyan, lehet, hogy belül egészen más, csak bizalmatlan és ezért viselkedik tüskén. Volt, amikor igazam lett, de sokszor csalódtam. Mostanában a blog hatására is kezdem megválogatni, hogy kit engedek be a szűk körömbe. Jó így és biztonságosabb. Már nem érzek kényszeres megmentő ösztönöket, hogy az alkoholistákból, tévútra tévedett, gyenge pasikból kiudvaroljam a jó fiút. Most inkább senki sem kell, mint egy rossz, félresikerült kapcsolat.

  9. Én egyszerűen nem értem a rendszert. Adatlap, fénykép, levelezés stb… Fizikai jelenlét nélkül honnan lehet pusztán ezek alapján megtudni, hogy vonz-e a másik? Vagy randizni kell 1000szer és az alapján válogatni? Így viszont mitől kell ehhez kevesebb idő, mint a való életben ismerkedéshez? Lehet én vagyok ösztönlény, de nekem az intellektust messze megelőzi a fizikai vonzalom, ha az nincs meg, akkor biztosan nem lehet semmi az egészből, míg pusztán vonzerő alapján azért egy kellemes este kisülhet az ismerkedésből. Persze életem párja ne csak vonzó legyen, értelmes is :D, de ahhoz, hogy tudjam így van-e nem elég a szavait olvasnom, hanem őt magát is meg kell szagolnom, az meg csak élőben megy…

    • én sem hittem volna, de működik fordítva is. először intellektuális, aztán fizikai vonzalom. persze azért az kell, hogy ne taszítson a másik, de ha elsőre nem izgul rá az ember, attól még lehet belőle nagy szerelem. én vagyok rá az élő példa. tény, hogy nem ez a tipikus.

  10. Ó, Éva, köszönöm, pont ebben vagyok most. Hogy már elgondolkodom a lehetőségeken, de én nem vagyok hajlandó magam leegyszerűsíteni néhány adatsorra. Hiszen annyira csodálatos teremtés vagyok, hogy is lehetne ezt pár szóban elmondani. De ismerkedem, eljárok, új emberek jönnek és tapasztalataim szerint egy idő után ilyenkor érkezik a lehetőség.

  11. szerintem annyi a baj csak a társkeresősdivel, mint a többi dologgal az életben… ha úgy indulunk neki, hogy a másik megismerése helyett a nagy Ő’s meg ilyen-olyan elvárásokat és hozott holmit hajhászunk, annál már csak az reménytelenebb, ha a kiszemelt másik is így érkezik “ismerkedni”. aztán viaskodhatunk egymás fantomjaival – mint a valóságban.
    ja, és erről a viszolygásról (amiben én is osztozom, sosem akartam vagy mertem hirdetni, jelentkezni) az jut eszembe, amikor az őslakosok nem engedik magukat fényképezni, mert a doboz ellopja a lelkület. – – a tévé meg elrohasztja az agyat, az internet meg megöli a valódi emberi kapcsolatokat, stbstb.

  12. Nagyon ocsmánynak és méltatlannak írod le. Azért ez nem a pokol tornáca, ahol, bolyongó lelkek keresik egymást szembemenve a sorsukkal. Ennél sokkal árnyaltabb a dolog.
    Eleve nem szeretem, hogy a magyar neve ennek az ügynek társkeresés, vagy párkeresés. Már a szó is azt vetíti előre, hogy mint a boltban választasz élelmiszert (férfit/nőt) a hozzávalók, szavatosság, gyártási hely szerint. Biztos van, aki így csinálja és lelke rajta, ha neki ezek fontosak, hogy pl az óhajtott férfi is nézze a sorozatot, amit ő szeret, vagy a mákostésztát is úgy cukrozza.
    Alapvetően ez egy hely és lehetőség arra, hogy az ember megismerkedjen másokkal. Ahogy Adél is írta, annak való, aki nem a tündérmesét és a lovagot várja majd megjelenni egy kávézóban a kapucsínó fölött veres rózsával…. Szóval itt nem az Ő-t kell keresni, hanem mittudomén megismerkedsz csomó emberrel és hátha lesz közte olyan, akivel mást is szeretnél, mint egy bambit a presszóban.
    A hiány viszi oda a nőket főleg, de vannak más okai is, nagyon reális okai, mint pl időhiány, elszigeteltség. Nincs min csodálkozni egyébként, ha a csapból is az folyik és azzal vagyunk átitava, hogy egyedül 1. szart sem érünk 2. boldogok sem lehetünk, mert nincs TÁRSUNK, akivel megosszuk életünk örömeit s bánatát. Hát mindenhonnan ez jön, hogy mit ér egy nő egyedül? A filmekben is szomorúan rugdossák a fiatal nők a faleveleket és várják a Zigazit.
    Én kipróbáltam pár éve 2 hónapra. Nem volt rossz, de nem volt értelme folytatni, mert én költöztem. Ki akartam próbálni, mert én mindent ki akarok próbálni, és empirikus tapasztalat alapján akartam rámondani, hogy működik-e ez normális módon, avagy sem. Tényleg úgy kell felfogni, mint egy lehetőséget arra, hogy másokat megismerj. Semmivel nem gázabb, vagy veszélyesebb, mint ha személyesen ismersz meg egy félőrültet. (itt sem ismerek senkit személyesen és jóval több mindent megosztok magamról, mint egy keresős oldalon. Itt is sok mindenkit megkedveltem és itt sem aszerint nézem és kartonozom adatlap szerint a kommentelőket, hogy milyen kérdésedre milyen választ adott a kommentjében.) Nekem a napi 10+ óra munka mellett tök kilátástalan volt bárkit is megismerni, vagy randira menni. Kivel? Hol? A barátaim kvázi ugyanazok. Amikor meg a baráti körödet oda-vissza ismered és van egy életviteled, abba nem tudom hol s miként tud beleszivárogni valaki új. Más kérdés, hogy nekem végül sors, hogy lett párom, de ugyanezzel az erővel ma is lehetnék egyedülálló: nem mindenkinek hoz a sors valakit csak úgy. Az kicsit királylányos, hogy meg az én kis váramban rám talál a hercegem. Hogy és egyáltalán milyen herceg? 🙂
    Én még csak veszélyesebbnek sem tartom, mint bármilyen más ismerkedési formát. Normális ember egyébként sem erdőbe fog menni első randira, hanem emberek közé. Mi történhet? A találkozás előtt pedig azért igen sok levélváltás és telefonbeszélgetés történik. Ha ott nem tör ki belőle a pszichopata, akkor reméljük később sem 🙂
    Vannak vicces sztorik, mert ahogy az életben is, online is igen sokfélék az emberek. Sírnivaló az ötvenes kövér, magát teddy mackónak hívó, szeretetéhes fazontól levelet kapni. Vagy az önbizalom hiányos férfitól, aki nem is érti miért írt, úgyse fogok válaszolni, de nem baj, megérti, ő általában nem tetszik senkinek….. hát váááááá!
    Összesen két randim voltam. Nagyon jót beszélgettünk és jól elvoltunk, folytatása egyiknek sem lett, mert részemről nem volt kémia. Amúgy tök szimpatikus fazonok voltak. És megismerhettem volna őket a boltban is, csak annak a lehetősége és esélye olyan kicsi, hogy vegyük úgy az online kereső által elébe mentünk a dolognak.
    Az egyikük egyébként brutálisan magas volt. Én 170 vagyok, csak azt néztem, hogy kb ennyi, vagy magasabb legyen. Az elkerülte a figyelmemet, hogy ő sok centivel több mint 2 méter…. Akkora voltam mellette még magassarkúban is, mint egy kutya ülve 😀
    Személyes megismerkedés utáni randijaim sokkal gázabbak voltak. De az egy másik történet.
    Szóval nem rossz dolog ez, én nem hívnám húspiacnak. Aki pedig úgy viselkedik, mintha az lenne, azt a legkönnyebb kiszűrni. Én mindenkit arra bíztatok, hogy próbálja ki.

    Ja és még egy dolog. Amikor külföldre költöztem hezitáltam, hogy ott regisztráljak-e újra külföldi keresőre. 3 óra alatt a regisztráció feléig jutottam, mire mondtam, hogy ezt csinálja a faszom. Ott nem 10 kérdésre kell válaszolni, hogy milyen színű a szemed, meg kedvenc ételed. Van vagy 500 kérdés, pszichológiai teszt, és az egész nagyon összetett. Egyrészt hogy védje azokat, akik már fent vannak és ne engedjen be tök hülyéket meg szatírokat. Másrészt pedig, hogy minél árnyaltabb kép legyen rólad a rendszerbe, eleve olyan emberekkel kerülj egy kategóriába, akikkel a világnézeted és értékrended hasonló. Ha liberális vagy nem fogy a rendszer konzervatív, nacionalista, rasszista katonafiút ajánlani. Feltéve, hogy mindenki őszintén tölti ki. De miért hazudna? És ha hazudnak is egyesek, semmivel nem nagyobb az esélye ennek, mint ha személyesen ismersz meg valakit és hazudik úgy a szemedbe.
    Jajj, de hosszú lett. Bocsánat!

    • Nem jó a blogpárhuzam: ide nem ismerkedni jöttünk, és biztonságos álnevek mögül meséltek magatokról, többnyire nem is találkozunk. Ez inkább olyan, mint egy klub, vagy munkahely, és mellesleg persze lehet ismerkedni, de senki nem azért jön, hogy párkapcsolatra leljen.
      A társkeresőn fent lévők ijesztő része vetít, hazudik, csak dugni akar, és párhuzamosan űzi a kapcsolatait. És azon az egy találkozón szinte minden eldől, míg akit csak fél szemmel nézel, csak épp együtt esztek a menzán, vagy futni jársz vele ugyanoda stb., az sokkal inkább önmaga, mert nem olyan feszes, jólöltözött a helyzet, jobban látszik az igazi ember, és nincs annyira ok hazudni, mert nem speciális a cél.
      “Ha ott nem tör ki belőle a pszichopata, akkor reméljük később sem” — ez a remény naivitásnak tűnik. Szerintem a társkeresők, méretükből és a névtelenségből adódóan koncentrálják a szélhámosokat és a bántalmazókat. A nagyon társra vágyó nők fokozott veszélyben vannak. Nagyon könnyű valakit ennél az igényénél fogva manipulálni, hogy társra vágyik.
      Veszély: aki már tudja a címed, számod, kinézeted, az követhet — nem tudom, én nem remélek, nem is elmebetegség ez, inkább bosszú, ha valaki nem kellett, csúnya zaklatás kezdődhet, és tényleg nem látszik előre: a pszichopaták jó része is elbűvölő.
      És ez pont nagyon érzékeny terület, szex, szerelem, párkapcsolat, én oda nem tudom beengedni az internetet, a nagy számokat. Azt gondolom, ott az elidegenedettség miatt, a gyanakvás miatt minden sűrűbben jelentkezik, ami bajunk van az egész nemi ügylettel.
      És akkor idézem:
      “Álmomban a nőiségem nem téma fűnek-fának, nem közkincs. Álmomban ezerféle módon lehet beszélgetni a másikkal, utcán is, buszon is lehet nyugodtan ismerkedni, nincs mustrálgatás, húspiac, hajsza, az idősebb férfi nem bújik segítőkész köntösbe, hogy aztán játssza a kifosztottat, a szépségem nem zsigeri választ vált ki a másikból, ha mégis, az az ő szégyenlős magánügye marad, nem traktál vele, nem fordítja ellenem, és a szerelem ritkán, megdöbbentően egyszer csak ott van, sima, nem ragad.

      Álmomban nem csak poros rózsaszín kapcsolat van, hanem orgonalila, gyöngyszürke, kobaltkék, pávakék, haragoszöld, halványsárga is, és nem zavarja sem a feleségeket, sem a férjeik álmát egyik sem.”
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/11/21/a-rajongo/

      • Igazad van (bár nem nekem írtad), a blogpárhuzam tényleg nem állja meg a helyét, én speciel arra gondolok, hogy a “valóéletben” nincs olyan hely, ahol össze tudnánk jönni megismerkedni egymással. A net erre viszont nagyon jó. (De ehhez olyan emberek is köllenek, ami viszont már nem a net dóga.)
        Éva, szerintem azt, hogy az emberek a netet sokszor arra használják, hogy kihasználjanak és átverjenek másokat, nem a társkeresőoldal léte és nem is az internet okozza. “A nagyon társra vágyó nők fokozott veszélyben vannak” – szerintem nem csak a neten, sőt, az ilyen nőkön sokszor nagyon is látszik, hogy nagyon vágynak, és mennyire nincs önbecsülésük, és sokkal könnyebb rájuk vetődni – élőben -, mint a neten, ahol azért az emberek próbálják lazábbnak mutatni magukat szerintem.
        Ha az uszodában odamegyek egy férfihoz, azon nem látszik meg első perctől fogva, hogy “speciális a célom”? Senki nem megy ma oda a másikhoz csak egy laza, semmitmondó csevejre, sokan azon is pörögnek napokig, hogy jaj, vajon megkérdezzék-e azt a másikat valamiről, aztán nem teszik meg, nem merik.
        (A társkeresőn is vannak felhasználónevek, és a hülye fogja kiírni a telefonszámát úgy, hogy lássák ezren. És még képet sem muszáj kitenni.)
        Meg nem kötelező minden kis titkodat sem elmondani egyből, még a személyes találkozón is, ha odáig jutsz, akár azt is mondhatod, hogy bocs, de inkább csá.
        Na mindegy, én nem akarlak itt győzködni, én csak azt mondom, hogy nem a társkeresőoldal hibája, ha átvernek, hanem az a baj, hogy az emberek görcsösek, nincs önbizalmuk, mások meg egészen gonoszak, de hát mit mondjak erre? Sokaknak nincs is más esélye (vagy baromi kevés) arra, hogy egyáltalán emberekkel ismerkedjen.
        Lehet az ún. társkeresést lazán, derűsen is csinálni, nem csak úgy, ahogy – szerintem – te elképzeled, hogy csak görcs és gonoszság és hazugság van benne. A trollok, a zaklatód megjelenése miatt tökre megértem amúgy, hogy így gondolod (persze lehet, hogy nem emiatt gondolod így) ezt, na csak ezt akartam. : )

        • Nekem pl képem sem volt fent csak egy frappáns bemutatkozásom, hogy az megértse, akire tán én is kíváncsi volnèk. Utána meg rohadtul meg voltam sértödve, hogy a randin közölték, jééé, te ilyen szép vagy?! Mintha csak ronda nök lehetnének fent, vagy írhatnak szellemesen. Mondtam is, hogy ez aztán roppant kedves és hát nem értik, ök bókolnak és hát mit keres ott egy ilyen szép nö?! Hàt nem titeket, obviously 😀

        • Egyetértek, chris, nem a netes partnerkeresés (ezt a szót jobban szeretem) az ellenség, hanem a rendszer és azok az emberek, akik aljas céljaikra használják, vagy akik kellő önismeret és tapasztalat híján nem tudják kihasználni az előnyeit (pl. készpénznek veszik, hogy ott majd jól megtalálják az “igazit”). Aki fél tőle, az inkább ne csinálja, valóban, mert csalódás érheti, és a félelmei nagyon is igazolódhatnak. De aki kísérletező kedvű és megvan a magához való esze, az jól fog szórakozni.

      • Én itt saját néven vagyok. A társkeresön csak egy válaztott keresztnevem volt. Ott nem adsz ki semmit magadról. Nem az eredeti email címeddel regisztrálsz és skype-on is más azonosítóval beszéltek. Mindenki maga dönti el mennyire félti és védi magát. Engem maximum ha a randi után követtek volna tudták volna hol lakom, semmi mást nem. Ahogy itt, ott is védik magukat a nök, kevesen naívak. Netes randim még nem fordult zaklatàsba, személyes ismeretség meg nagyon csúnyán igen.
        Én nem gondolom, nem tapasztaltam, hogy ott több hazug, szélhámos, szatír lenne, mint a való életben. Aki csak dugni akar, az a lovebox-ra meg a többi dugós oldalra megy. Aki a parom.hu-n meg az effektív társkeresös portálon fent van, az tényleg ismerkedni szeretne és kapcsolatot. Más a honlapok dinamikája és ahogy müködnek. Nem, aki a tarskeresös lapokon fent van, kisebb eséllyel akar csak baszni. Mert ott a sok levél, hívás, stb túl nagy energiákat kíván ha csak a szex a cél.
        Az meg, hogy mi döl el az elsö és sokszor egyetlen találkozáson, az az egyénen múlik: ö kit lát, mire kíváncsi a másikból. Aki odamegy és azt mondja, hogy bassz ennek nem széles a válla, annak sok sikert a kereséshez.

        Szerintem ez igenis egy új és jó lehetöség ismerkedni. Aggyal, óvatosan és nyitottan muvelve lehet ezt kultúráltan is.

        Én nem szeretem, ha úgy van megközelítve a téma, hogy az én összetett és csodás személyiség mit keresne hát ott?! Igen széplelkü és okos nök is keresnek ott társat. Az ö lelküket és érzéseiket is ki kell bontani a selyempapírból, akár az enyémet vagy másét. De az, hogy a kibonto férfi a netröl származik-e vagy kiállításról vagy a sarki boltból az tök mindegy szerintem.

        • Viki, az, hogy én a csodálatos személyiségemet nem akarnám egy adatbázishoz idomítani, az a legkevésbé sem a társkereső vagy az ott lévők kritikája. (még inkább irigykedem is kicsit) Ez az én személyes parám, egyszerűen rosszul érezném magam tőle. De én a cv-met se szeretem és a karrier összefoglalókat, amiket csinálni kell néha. Mert ha csak leírom a valóságot, az dicsekvésnek hangzik, szerénykedni meg utálok. Bár komoly tapasztalatom van a netes ismerkedésben, de az mindig valami fórum volt, ahol persze ugyanúgy elmondtam magamról sok dolgot, csak persze beszélgetések során. Talán pont az online ipar miatt is vagyok ennyire paranoiás, például a nevemre keresve egyetlen képet lehet róla találni a neten. De nagy vágyakozással nézem mindig például a Guardian társkeresőjét, annyira helyes emberek vannak fent.

          • A kifejtős szöveget kevesen olvasssák el, főleg a fotót, az életkort, és a magasság-testsúly arányt nézik, meg esetleg, hogy dohányzol-e. Innentől kezdve kár erre ráparázni, legyél jó csaj a fotón aztán hajrá. Ez van 🙂

            • Én egyszerűen ignoráltam, aki nem olvasta el a bemutatkozásomat. Nekem is jött ezer kép álló farkakról, meg dugjunk, de nem törődtem vele. Aztán egyszercsak jött egy levél, hogy politikatudománnyal foglalkozom, gondolom, ez téged nem izgat fel. Én meg válaszoltam, hogy hát, ha valami fel tud izgatni, az pont ez.:)

          • Értem.
            Jáj… hát külföldi társkeresővel nem fájdítjuk a szívünket! 🙂 A legszomorúbb azokban számomra az, hogy a 30-40-50 év körüli férfiak mennyivel igényesebbek, mint a magyarok. Sokkal ritkább a szétcsúszott test, kiégett tekintet. Ez engem elszomorított annó.

    • Viki mindent leírt, amit én írhattam volna a témáról.
      Mi a férjemmel aztán minden szempontból az ellentétei vagyunk a tarskeresos sztereotipiaknak, mégis ott is talalkoztunk, hiaba van rengeteg kozos ismerosunk.
      Kello onismerettel, es nyitottsággal, emberismerettel ugyanolyan terep, mint egy bár szombat este, csak kevesebb a reszeg, es nem kell ejszakazni hozza, valamint otthon ulo tipussal is talalkozhatok.
      Tapasztalataim szerint azoknak jo lehetoseg ez, aki nem mindenaron, de akar part, es nem szegyenli ezt felvallalni. Ha ciki, akkor a kiralylany vagyok a pornep kozt effektus miatt sok kellemetlen elmenye lesz. Meg lehet sertodni, hogy hogy mer kezdemenyezni az otvenesszakallas, meg a nyuzugepisti, de mi ertelme? Ez a terep errol szol, es visszautasitani lehet barkit, ahogy engem is lerazhatnak. Hulyek meg mindenhol vannak, ahogy csak dugni akarok is.
      Nekem osszessegeben nem volt rossz tapasztalat, harom ev alatt haromszor egy honapig voltam felregisztralva, ez hozott par vicces sztorit, ket rovid kapcsolatot, vegul a ferjemet. Mindketten egyet akartunk: mást mint akik a kornyezetunkben vannak. ( kicsit utasesholdvilagos Erzsi-Mihaly szeruen) Vele ket nap utan talalkoztam, aztan a masodik talalkozaskor le is csapott az atombomba, tart azota is.

      • De jó ezt olvasni! 🙂 Van fent pár barátnőm és azon túl, hogy valóban jól szórakoznak, én úgy, de úgy örülnék, ha megismernének valakit, aki méltó.
        Közben pedig röhögök magamon, mert én voltam a nyúl, a kísérleti, aki először regisztrált a lányok aggódó fejcsóválása közepette. Az a nyúl, aki tökre elítélte az egészet és mereven elzárkózott tőle. Mostanra pedig láttam már egy-két igazán jó párost, akik ott ismerkedtek meg. Na nem tömegeket, de jó tudni, hogy ésszel csinálva igenis működik és lehet ez egy jó dolog.
        Köszi, hogy megosztottad!

  13. Ez is egy érdekes téma, bár sok újat nem tudok hozzátenni, kedves FarkasViki elmondta nagyjából, amit én is tartok róla.
    Nagyon kevés szórakozóhely van (falun meg osztán…), ami van, az sokszor meg olyan, hogy beszívott/beállt emberkék tévelyegnek benne, a zene meg bazi hangosan dübörög. (Egyébként meg a zemberek – férfiak se – nem mernek odamenni a másikhoz, mert nincs önbizalmuk, mert ilyen a “rencer”, hogy pótcselekvő birkákat akar maga köré.)
    Szerintem naivitás azt gondolni, hogy majd jönni fog az illető, aki megfelel. (Egyszer csak betoppan a semmiből?)
    Baromira nincs tér, idő, lehetőség (meg lazaság, önbizalom, pénz, és most én is megemlítem azt, hogy egy nő mikor mehet oda egy férfihoz?! hol? hogy néz az ki, milyen reakciókat vált ki?) arra, hogy az emberek ismerkedjenek egymással. És ha egy-két emberrel szóba tudsz elegyedni, az még baromira nem sokat jelent, az még nagyon kevés ahhoz, hogy esélyed legyen arra, hogy magadhoz hasonlóval jöjj össze.
    Igen, szerintem a hazugság, a vetítés ugyanúgy megvan a személyes térben is, persze a neten ennek tízszerese fordul elő. Csakhogy, ahogyan mások is írták, ha okos vagy és figyelsz, és van fantáziád (ja, és nem görcsölsz, de ezt a legnehezebb szerintem), akkor egész jól ki lehet szűrni a totál idiótákat. (Még így sem, énnekem volt kapcsolatom ám olyan emberrel, akiről később kiderült, hogy egy pszichopata. De ez nem a net miatt van.)

    Én imádom, hogy tudok az interneten ismerkedni, mert viszonylag rövid idő alatt (a neten kívül hol ismernék meg plö barátokat? odamegyek az utcán valakihez, aki szimpi, mondván: “leszel-e a barátom”?!) sok különböző nézőpontú, stílusú, életvitelű, hozzáállású ember szavát, tapasztalatait olvasom, és ezekhez néha jár már egy-egy arc is, és még több infó, amiből lesznek a lazább vagy szorosabb barátságok. Itt például ez nagyon jól megy. De a saját életteremben ilyenre nincs lehetőség. (Nincsenek feminista szórakozóhelyek. 😀 )
    Szerintem az internet csodája éppen az, hogy sok olyan embert lehet megismerni így, akivel egyébként a büdös életben nem futnál össze személyesen.
    A társkereséshez meg annyit, hogy megértem a borzadást, de azon nincs mit csodálkozni, ha az ember nézelődik (nagyon rossz és nehéz lehet annak, aki úgy érzi, más esélye nincs, és már nagyon égeti a[z önbizalom]hiány), és nincs is semmi rossz benne, rengeteg tapasztalatot lehet szerezni, és szerintem ha okosan és viszonylag lazán csinálja az ember, sok jó élményt kaphat ezáltal.

    No, én is adtam a szarnak egy pofont!

    • Szerintem naivitás azt gondolni, hogy majd jönni fog az illető, aki megfelel. (Egyszer csak betoppan a semmiből?)- teljesen egyetértek veled ebben. Ahogy te is írtad, faluhelyen nincs sok ismerkedési lehetőség, és ezzel eléggé be is szűkült a kör. Én ezek miatt regisztráltam, de nagyon óvatos voltam: nem saját névvel, és csak nyilvános helyen találkoztam bárkivel is. Bevallom, volt olyan megbeszélt randi, ahol megláttam az illetőt, de annyira eltért a látvány és amit leírt magáról, hogy inkább oda se mentem. Ez mondjuk nem szép dolog volt. Igen, én is “szégyellem”, ha megkérdezik, hogy ismerkedtem meg a párommal. Ja, és azt még nem tudom, hogy a gyerekeimnek mit fogok mesélni, ha megkérdik, hogy jöttünk össze.

      • Hát én nem szégyenlem. Sőt. Annyi embernek adtam erőt ezzel. Hogy hát, rólatok aztén végképp nem gondoltam volna.
        Nekem nem voltak igazából rossz tapasztalataim. Talán mert annyira nem vártam sokat. Tapasztalatom alapján pont annyi hülye, barom, bunkó, vagy csak buta, korlátolt, vagy csak nem szimpatikus ember van arányaiban a neten, mint bárhol.
        Nekem inkább az a meglepő, hogy mennyi ismerősöm talált így párt. És jókat, szépeket.
        Emlékszem, a mi kapcsolatunk olyan volt, hogy már a levelezésnél elkezdett birizgálni a dolog. Alig vártam az első telefont. Aztán az első találkozás olyan kis zavarbajövős volt, soha elötte nem is volt valójában klasszikus randim. Közös érdeklődés, közös ismerősök, szakmai kapcsolatok, közös izlés. Megdöbbentő volt.
        Tegyük hozzá, az ő igénylistáján ott volt a nemdohányzó, én meg akkor még úgy gondoltam, hogy én nem fogok leszokni. De aztán kiderült, hogy ez nem akadály.

  14. Szerintem sem ennyire ördögtől való vagy megalázó a netes ismerkedés, ahogy leírod, bár megértem, hogy van, aki idegenkedik tőle. Nekem sok ismerősöm folyamodott ehhez a módszerhez és nem is eredménytelenül, sokan találtak így párt. Ez sem kevésbé húspiac, mintha valaki elmegy egy szórakozóhelyre, sőt, talán még biztonságosabb is. Persze ezt is ésszel kell csinálni, mint minden mást. Bunkót, olyat aki kihasznál és csak dugni akar, akárhol máshol is lehet találni – tele vannak a szórakozóhelyek, de még a munkahelyek is olyan pasikkal, akik könnyen elejthető áldozatot keresnek – ezeknek a felismeréséhez mindenhol ugyanannyi rutin kell.

    Én magam nem kerestem így társat sosem, még azelőtt megtaláltam a párom, mielőtt a net úgy istenigazában elérhető lett volna boldog-boldogtalan számára, de ha most egyedül lennék, biztosan a netes ismerkedést választanám. Egyszerű, könnyű, gyors, olcsó és nagyon sok embert meg lehet így ismerni. Nekem nem derogálna egy adatlapot összedobni magamról, ami tükrözi azt, hogy nagyjából ki vagyok – bár lehet, hogy csak én vagyok túl egyszerű személyiség. Pár lényeges infót így is fel lehet villantani, a mélyrétegeket meg majd megmutatnám annak, aki nekem is tetszik, és aki igazán kíváncsi rám. Egyébként jobban belegondolva, máshol nagyon nem is lenne lehetőségem ismerkedni. Melóhely? Bolt? Könyvtár? Utca? Mind ugyanolyan lutri, meg nem is lenne hozzá merszem. Edzőterem? Olyanba járok, ahova csak csajok járnak. A bulizós korszakon már túl vagyok, de ha még kedvem lenne is hozzá, az én korosztályom számára a vidéki városban, ahol élek, nem is igazán vannak olyan helyek, ahova az ember szívesen beteszi a lábát. Van tiniknek diszkó, egyetemisták által látogatott kocsmák, késdobálók, ahova a helyi alkeszek járnak, koncertekre nem járok, mert nem vagyok zenerajongó, az egyéb kultúrrendezvényekre meg a legtöbb ember nem ismerkedni jár. A baráti kör sok embernek fix, ahova ritkán cseppennek be új arcok, és ott vannak az otthonülő geekek és egyéb introvertált típusú emberek, akik nem szívesen járnak el, nekik is ideális ez. Emlékszem, régen nagyanyámék és egyéb rokonaim még nagyon megszólták ha valaki például újsághirdetés alapján akart társat keresni – feltételezték, hogy akinek “normális módon” nem jut, az biztosan extra ronda vagy kiállhatatlan természetű, hogy csak így “megmaradt”, de szerintem egyre kevésbé lesz ciki a társkeresésnek ez a formája.

  15. Szia, Gábor vagyok. De jó, pont ilyennek képzeltelek a hangod alapján. Hát igen, jó a szemed, ennyire látszik? Akkor tartozom egy vallomással. Nem negyvennyolc. Ötvennégy. Mert akkor nem jöttél volna el. Az ötven mérföldkő. Teniszezem, vitorlázom. Harmincnak érzem magam. Mit csináljunk, menjünk moziba? Nem láttam. Inkább a Puskinba. Ne gyalog. De, messze van. Menjünk az enyémmel. Jó kis limonádé volt. Üljünk be ide, igyunk valamit. Vagy ennél is? Kicsit, de kibírom. Bár ha te eszel, én is. Igen, kérünk. Te, kint hagytam a kocsiban az olvasószemüvegem, olvasd már fel, légy szíves. Milyen csirke? És az mit tud? Lehetne kicsit hangosabban?

  16. Egyébként ami miatt izgi a dolog, az az, hogy ki hogyan pozicionálja magát a netes keresőkön. Mondhatni, a népek vegytisztán hozzák kb azt is, amiről e blog szól.
    A pasik jellemzően jóval fiatalabb csajt keresnek (megjegyzem, és ez már önmagában megér egy misét, puszta képmutatásból, mert a szexpartnerkeresőkön pl teljesen jól elvannak a 10-20 évvel idősebbekkel, sőt, nagyon sokan kifejezetten azt keresik), természetesen olyat, aki csinoska-helyeske, lehetőleg nem sokat problémázik és nem túl okos, és és nincs túl sok önbizalma. A (többségében szánásig naiv) nők meg lesik a herceget, aki magas, délceg, okos mint einstein, van egzisztenciája és természetesen nem fiatalabb náluk, szóvál kb ezt a lányos mamák álma típust. A pasik persze tudják ezt és főleg ezeket a tulajdonságokat igyekszenek kidomborítani (már ha van nekik), mert persze leginkább a tömegbe akarnak lőni, bár ez nem feltétlenül jó stratégia. A fiúk jellemzően úgy állnak az egészhez, hogy ők marha nagy szívességet tesznek, és jellemzően nem törik magukat túlságosan, már az elején sem, az abszolút lúzereket kivéve. Alapvetően a társkeresőkön ők vannak nyeregben, legalábbis a viselkedésük erre enged következtetni. A szexpartnerkeresőkön épp fordított a helyzet, ott lesik a nő minden sóhaját, egy nőnek remek vadászterep és vannak egész normális faszik, persze aranymosás az egész, de ez ilyen műfaj.

  17. A poszt és a kommentfolyam kapcsán végiggondolva, azt hiszem, én az elmult tizen evben egyszeruen nagyon bizalmatlan lettem. 😦
    Tizeneve fosuliskent a cset elodjen (irc, valaki emlekszik ra? 🙂 cseteltem sokat, erdekes volt, és akkor siman felultem egy buszra elmentem egy idegen varosba es egy addig csak levelkbol ismert fiunal aludtam, az ircbuli utan 🙂 lett is belole szerelem, de arra mondjuk maig elesen emlekszem, hogy a buszon azert volt egy kis panikrohamom! 😀

    Egy masik fiu kapcsan tanultam meg, hogy a “csak levelezunk sokaig” mennyire felre tud vinni…nagyon hamar ad egy intimitaselmenyt a napi levelvaltas, de a kemia nem derul ki, szerintem. Mondjuk a mai rutinosabb netes partnerkeresok szerintem nem leveleznek honapokat, talalkoznak hamarabb.

    Az egyik legkedvesebb baratnom vegignezett parszaz adatlapot, 2 fiuval randizott, az egyikhez azota hozzament, szoval latom, hogy nem lehetetlen, megis tartok tole, pont a tul direkt tortenet, es a huspiac miatt, pedig kozben latom azt is, hogy nem nagyon lehet mashol ismerkedni.
    Nem tudom, lehet vennem kellene egy macskát? 🙂

  18. Évekkel ezelőtt regisztráltam egy társkeresőn. Az ok (ezt nem szokták elhinni 🙂 ) az volt, hogy egy barátnőmnek segítettem, mert egy ott rátalált szerelem totál kikészítette, és évekig nem volt képes kijönni belőle. Na meg blogot írni, amit ott sokan megtettek, és némelyik kifejezetten tetszett, amikor a regisztrácó előtt beleolvastam. Nem randiztam, még fotóm sem volt az adatlapon, csak írtam, figyeltem, és mások írásait olvastam. Nagyon sok értékes írást, nem túl sok ilyen volt, de amelyik igen, azokért viszont megérte. Kialakultak csoportok is, akik egymással jóban voltak, emberi, hasznos és korrekt visszajelzéseket adtak. Szóval tényleg van olyan, hogy valaki csak a “haverok miatt” van fent. Nagyon felhasználóbarát rendszer volt, szerettük és néhányan a mai napig tartjuk a kapcsolatot kint, barátként.Tulajdonképpen meglehetősen sok konfliktus származott abból, hogy sokan akkor is bent maradtak a rendszerben a társaság és a naplók miatt, amikor végül – akár onnan, akár máshonnan – párra találtak.
    Láttam olyan kapcsolatokat, amik onnan szármzatak és működőképesnek bizonyultak, viszont sok megdöbbentő dolgot is. Rengeteg szenvedést, olyan történeteket, amik a blogok követése és a levelezések alapján sokat elárultak arról, hogy mennyire ki lehet készíteni egymást a virtuális tér és a névtelenség homályában, homályából. Tanulságos időszak volt. És hogy mindennek milyen visszahúzó és romboló ereje lehet, egészen a legsúlyosabb érzelmi függőségig.
    Az én mérlegem pozitív, de talán csak azért, mert eleve nem kerestem társat. Barátokat viszont úgy is találtam, hogy nem is számítottam rá, és először kezdtem el rendszeresen írni, felfedezve az alkotás örömét is.
    Sok értékes ember van mindenütt, az egyetlen dolog, ami szerintem bárhol és bármit megkeseríthet, az a nyíltság és őszinteség hiánya, fontos információk visszatartása és a megtévesztés. Erre meg sajnos a net önmagában is nagyszerű lehetőségeket nyújt, nem kell hozzá társkereső sem.
    Daninál már írtam a hozzászólásomban, hogy úgy tapasztaltam, semmivel sem veszélytelenebbek újabban ilyen szempontból a sima ismerőskereső rendszerek sem.

  19. 4 év egyedüllét után gondoltam egy nagyot. Felmásztam egy társkereső oldalra. Kudarc, kudarc hátán és egy csomó agyament férfi.
    Aztán aszontam, hogy ebből elég, Végül is imádok egyedül lenni, akkor meg mit görcsölök itt.
    Aztán rám írt valaki.
    3 hétig beszélgettünk éjjel és nappal.
    Az első találkozóra már úgy mentem,hogy……
    2 éve vagyunk együtt.
    Szeretünk szeretve lenni mindketten.
    Egy bántalmazó kapcsolat után asszem valaki küldte nekem.

      • Mit meséljek?
        Egyenrangúak vagyok, nem segít, hanem megosztjuk a házi munkát, szereti a lányaimat és nem akar az apjuk lenni. Soha nem mondja meg a tutit, hanem együtt döntünk, nem “kell” együtt lennünk, csak ha valóban mindketten akarjuk. nem bánja ha esténként bevonulok és olvasok hajnalig…..Elmondtam az előző kapcsolatomat őszintén neki. Hogy túl vagyok egy bántalmazó házasságon, hogy évekig bíróságra jártunk, hogy nehezen bízom bárkiben, hogy sokáig jártam terápiás csoportba, hogy nagyon megsebeztek.
        Kőkeményen lefektettem a határvonalakat és NEM engedem, hogy bárki újra bántson , hogy belemásszon a lelkembe, hogy dirigálni akarjon, hogy megmondja nekem mi a jó. Már ki tudok állni saját magam és a lányaim érdekében, és meg tudom fogalmazni, hogy mi jó nekem.
        Hogy feminista vagyok, hogy kiállok a bántalmazott nők és gyerekek mellett és elmeséltem miktől félek, mi az amitől megremeg a gyomrom még néha.
        És ha ez nem jó, akkor sajnálom…..
        Szép lassan visszatért a bizalom, meggyógyultam.
        Kölcsönösen odafigyelünk egymásra , és nevetünk, és együtt főzünk, és hajnalig ölelkezünk ….Azt mondtam, hogy nem akarok újra férjet, hogy idegesíte, ha valaki állandóan itt lihegne a nyakamban, de ez mára megváltozott. Várom, hogy este hazaérjen, hogy kiüljünk a kertbe és amikor elaltatjuk a kicsit, akkor beszélgessünk, miközben jó szorosan átölel.
        Giccses nagyon ?

  20. Elanor ! Utólag könnyű okosnak lenni. Ha tudom, hogy el fogok esni, akkor leülök.
    Hibáztam, rosszul döntöttem, de életem végéig nem marcangolhatom magam. Jogom volt arra, hogy rosszul válasszak. Ahogy arra is, hogy most jobban odafigyeljek és tudjam milyen, ha felvillan a piros lámpa. Az eggggyetemen sajnos ilyen dolgokat nem oktattak. 😦

    • Félreértesz, nem téged hibáztattalak. Csak arra akartam utalni, hogy az nagyon jó, hogy most rendben van az életed és boldog vagy, de még jobban jártál volna, ha nem lettek volna a szenvedéssel töltött évek, mert mondjuk valaki segít, vagy olyan a társadalom, hogy nem engedi, hogy ez történjen. A jelenlegi boldogság nem váltja ki az elvesztegetett időt, nem ad felmentést a bántalmazóknak, és arra kellene törekedni, hogy a jövő gyerekei már ne essenek ebbe a hibába. Érted, hiába kárpótol most isten vagy a sors vagy akárki, igazán attól lettél volna beljebb, ha nincs is miért kárpótolni.

      • Értelek….az elrontott időt nem kárpótolja, de mégis. Jó tudni, hogy vannak rendes férfiak még. 🙂
        Ami engem igazán megnyugtat, az a 8 év büntetés, amit az ex férjem kapott. Örülök, hogy van igazságszolgáltatás. Még ha rosszul is működik a rendszer. Ha ez sem lett volna, asszem bedilizek.

        • Igen, azt mindenképp megnyugtató tudni, hogy azért van következménye a dolgoknak, és, habár néha úgy tűnik, nem lehet mindent büntetlenül megcsinálni.

  21. Ez rólam szól, te jó isten, de jó volt ez olvasni.
    A sok csalódás után, a lábtörlőség után társkeresőzni, ahol elbújhatok virtuálisan, ahol ÉN választhatok, ÉN szűrhetek ki férkőzhet kegyeimbe és ki nem. Rettenetes randik rettenetes emberekkel, ahol csak a külsőség számít, ahol az a lényeg, hogy engem minél előbb betörjenek, de rossz is volt.

  22. Nagyon fura ez, egyszer 21 évesen (!) hónapokig fent voltam egy ilyen oldalon, nem tudom, mi vitt rá, először talán poénból, kíváncsiságból néztem szét, de valószínűleg volt benne egy adag kétségbeesés is, hogy hát velem már soha senki és hol keressem már. Érdekes módon az egyetlen ember, akivel találkoztunk is, tényleg baromi jóképű (vagy inkább aranyos?) srác volt, ráadásul az egyik nagy nyelvész dédunokája (legalábbis annak mondta magát, de mindegy is, ennek csak poénértéke van), meg grafikusnak tanult, sőt még a verseim is tetszettek neki. Aztán valahogy azt éreztem rajta, hogy csalódott bennem. Én az ilyen előre megszervezett randikat mindig elbaltázom. Rosszkor kell pisilnem, elfelejtem kibontani a virágot, túl rövid/piros a szoknyám, én akarok/nem akarok fizetni, nem veszem fel a felajánlott pulóvert, mittudomén.
    Úgyhogy ez az egy találkozásunk volt. Lehetne ez egy szép emlék, mert nagyon mázlistának tartottam magam, hogy egy ilyen helyes gyerek velem randizik, de utána mikor felhívott, hogy ő mégis inkább kibékült az exszel, az úgy kiborított, hogy egyszer és mindenkorra töröltem magam az oldalról. És az a vicc, hogy utána 1-2 hónapon belül összejöttem a mostani párommal.
    És tényleg, sokkal inkább a véletlenben, a pillanatban, a csodában hiszek. De amikor hosszú ideje egyedül lévő ismerősök kérdezik tőlem, hogy mégis hol lehet ma ismerkedni, nem tudom, mit mondjak. Nálunk a zenekarban több pár is van, de nyilván nem úgy működik, hogy iratkozz be, és válassz valakit, akinek megfelelőek a “paraméterei”.

    • Ha engem kérdeznek, én mindig azt mondom, hogy olyan dologba kell vágni, ami érdekli az embert, és lehet csoportosan is csinálni (tánc, túra, színház, egyházi közösség, sportok), előbb-utóbb vagy ott, vagy ott valakinek a valakijével lehet ismerkedni.

    • Barátném legutóbbi kalandja is úgy zárult, hogy a pasi inkább visszament az exhez. Jó ómennek tekintem a kommented, hátha nála is bekövetkezik az örömteli fordulat 😉

      • Kicsit úgy hangzik, mintha ezek a pasik azért mennének fel ezekre az oldalakra, hogy szétnézzenek, na, mi van a piacon? Aztán úgy döntenek, hogy kényelmesebb, egyszerűbb a régi.
        A párkeresés meg kicsit olyan, mint bármi másnak a keresése. Amikor az ember rágörcsöl, úgysem megy. De nem akarok itt bölcselkedni, szerencsém van.

        • Egyszer egy tök béna pasi rám akaszkodott egy ilyen oldalon, én egy darabig csk célozgattam, hogy lekoptassam, de nem vette az adást, úgyhogy aztán kerek perec lepattintottam, mire sértődötten közölte, hogy tökmindegy, úgyis van csaja, itt csak nézelődött és nem is akart tőlem semmit, nehogyasziggyem 😀 De valóban, jópáran tényleg csak unottan nézelődnek, na és, tömegnek ők is jók.

          • Én azt bírom, mikor a reklámokban mindig ilyen gyönyörű nők és James Bond-os eleganciájú pasik virítanak, aztán ki hiszi el, hogy majd pont ők keresnek párt a neten?! Amúgy ezt a domain nevet figyeljétek! http://maicsaj.com/ Társkereső, melynek neve Mai csaj. Értjük.

  23. Én 3-4 alkalommal, hetekig vagy hónapokig… Vannak sztorik, és a döntés, hogy na most volt elég ebből, mindig hirtelen volt és indulatos. Néha én is jól tűrtem a kioktatónak szánt leveleket, mikor arról próbáltak meggyőzni, hogy ugyan, szálljak már le a magas lóról, mert mégis mit képzelek, ki vagyok én, hogy ennyi szempont és így válogatok, meg hogy (ez konkrétan így hangzott el) akkor én most társat keresek vagy balekot (miért is? mert akarom, hogy egzisztencia és higiénia és egészségtudatosság? azok a balekok?). Na mindegy, kedves voltam, udvarias, de határozott, és aztán legtöbbször nem jutottunk el a randiig. Emlékszem, volt egy férfi, vagy 20 évvel idősebb nálam, születése óta tolószékben, így 50-en felül gondolta, hogy társ kellene (mert nemrég meghalt az anyukája, akivel eddig élt, bár ő ezt nem hozta közvetlenül összefüggésbe). Szerintem nem a szerelmet kereste, de nem akarok ítélkezni felette, kétszer talált meg 1 év különbséggel, és kitartó volt, mert mért nem adok neki esélyt, a külső nem minden, lám, a férjem biztosan magas és jóképű volt (nem), és mégsem sikerült, akkor neki mért nem adok egy esélyt, legalább találkozzunk. Gonosz voltam, nem adtam. Nem tudom elképzelni a párkapcsolatot úgy, hogy mindennap 8-szor elkísérem a WC-re, és rásegítem. Vagyis el tudom képzelni, azzal a férfival, akit előtte szerelemmel szerettem, és aztán így alakult, nem hagynám el emiatt, na de így… És aztán volt éjszaka telefonálós, aki elmondott rólam és a gyerekemről, kutyámról, munkahelyemről minden ellesett információt, amiből biztosan tudtam, hogy saját szemével látta. Ijesztő volt, 2 napig zártam az ajtót – de azóta megint nem 🙂 Ja, és az nem is társkereső volt, valami játékoldal, csak hát én olyan naiv vagyok, hogy mindenhova a saját nevemmel, és a közösségi oldalon is minden adatom… De nem tanultam belőle 🙂 És a tanulság: nem rossz a netes társkeresés, de én soha többet. De nem beszélek le róla senkit, van ismerős házaspár 3 gyerekkel, akik ott ismerkedtek.

  24. Visszajelzés: kétszáz forintért túrtam | csak az olvassa

  25. Az öcsém hét éve találkozott így a barátnőjével, mostanság lánykérés lesz vagy mi, megkérdezi összeházasodnak -e?
    Legjobb barátnőm sebtapaszokat keresett ott, talált is, a 6+3+1.5 éves kapcsolata után. Jó sokat, voltak köztük viccesek, Donaldkacsásak és igen eccerű, de erős gyógyszertáriak, na meg az ócsó, százforintos bármitől azonnal leváló típus is.
    Én magam sosem menten netre társkeresni, mert mindig megakadályozott benne a valóság, folyton szembejött valaki. Sörrel fizettem információért, ő meg szexszel a sörért, aztán ez néhány hónapos klassz, építő és boldog szeretősdit hozott.

    Szóval, vegyes információim vannak róla, bár sosem próbáltam.

  26. Visszajelzés: a szex, ez az egész | csak az olvassa — én szóltam

  27. Hú hát ez ütött. Én nekifutottam néha, de ez PONT ilyen. Ez a mondat tökéletes:

    “Hiszen ez blaszfémia. Ez olyan, mint a génmanipulált csirke, az ember az űrben, meg a dóm Firenzében: ezt nem szabad, ezért megver még az isten.”

    🙂

  28. Visszajelzés: létezik-e barátság férfi és nő között? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s