most már jelszó nélkül
kiterítenek úgyis
2015 ősze
Azt mondták, amikor áprilisban csalogatták az elsősöket ide a dombaljába, hogy itt megcsinálják, amit kell, a napköziben, nem lesz otthoni lecke, nem visszük haza a táskát. Az elsősök ne legyenek hajszolva, prés alatt, szeressék meg az iskolát, legyen sikerélményük, csak szép nyugodtan. Négyig úgyis bent kell lenniük.
-Ök.
Az igazgatónő mondta mindezt. Megnyerő volt. Kis, békénhagyós, normális iskola! Nem “versenyistálló“.
Normális nő, nem banya, doktori fokozat, nem asszonynév. Agilis, jelen van, stabil, intelligens, szereti a gyerekeket.
Még a különórákkal is egyensúlyban voltunk. Hétfő: semmi, kedd: foci, szerda: nyakigagyagos, elmélyült kerámia, csütörtök: foci (holnap érkezik a Netherland Stadium mez, “little boys'”, hát persze!, én meg egy zöld teremcipőt kapok, tudjátok, ami rózsaszín a képeken), péntek: semmi, szombat: kultikus-szentséges művészi torna, harmadik éve, idén már fél 11-től 2-ig.
Azt mondja a lányom, jó az iskola, csak korán kell kelni, és sokat kell tanulni. Azt nem szereti. De az udvaron, ott jó, Zsófival, Andrissal, aki cuki. És rajzolt emeletes házat, minden szinten más állat lakik. És nem találja a fél sportszárát… és a banán nem volt finom az almakompótban, ő így nem szereti. És kifolyt valami dzsuva az üzenőre, most hullámosak a lapok. És sakkból beosztották a nemolyanjó csoportba.
Amúgy mindene példás a Julisnak, dicséret, matricák, két csillag stb., tegnap írtam alá az összeset, ami szeptember óta a tájékoztatóba került. Közben tejfölt ettem, ott, a hátsó padban.
Tegnap kiesett a harmadik foga, ott leltem meg a tolltartóban, becsomagolva, szépen. Nála lassan zajlik.
Nem akaródzik rátérnem.
Most (tegnap este) azt mondta a tanító a félévközi, hirtelen összehívott szülői értekezleten, de felkonferálásként az igazgató is, hogy
ez a gyerek érdeke.
Hogy tudniillik vigyük haza az olvasókönyvet. Egy kicsit, csak belenézni, érdeklődésből, hát nyilván szeretnénk tudni, hogy milyen ügyes, mit tud már, érdekel minket, ő is mesél, akkora élmény ez az iskola.
Úgy képzelik, az iskoláról beszélgetünk egész este. De nem ám, hogy az udvaron mi volt, vagy hogy a Nóri csipkesálat vett fel a melegítőfelsőhöz, és az Erika, aki a másik focis, is gyűjti a focis kártyákat, meg hogy a Tádé valószínűleg szerelmes a Juliba, de csak az Adél szerint. Vagy hogy egy kicsit úgy érzi, a Péter bácsi (aki a fociedző, egyébként sportújságíró) az apukája, és vajon mit szól majd a narancssárga focimezhez.
Az olvasásóra, az, ami a tanító fejében van, ami az ő szeme előtt lebeg, arról beszélük mi. Hangokról, és nem emm betű, hanem mmö.
Ha mi komolyan vettük azt az áprilisi ígéretet, és ami ott elhangzott, az nekünk elvként volt fontos, akkor most kiderül, hogy lusta, életre fel nem készítő, alkalmatlan szülők vagyunk, és nem akarunk jót a gyerekeinknek.
Azt mondja az igazgatónő, kiskosztümben és mindig választékos ékszereivel, hogy nagyon remek gyerekeink vannak, olyan jó, hogy ide írattuk őket. Öröm őket tanítani (píárszag van. Mit beszél?). Csupa tudásvágy ez a sok gyerek, és büszkék, hogy elsősök, és öröm nekik is az iskola, ez a nyugis, csendes, normális első év, mert itt nincs hajszolás. Hagyjuk, hadd meséljenek! Hadd mutassák meg otthon is, milyen ügyesek! Ne érezzük, hogy ez tanulás!
Gyanús volt ez így. Kedveltem a nőt, és most csúszkált a hangja hamisan.
Itt valami meg van magyarázva, el van kenve.
Van kérdés? (három másodperc szünet) Nincs kérdés. Akkor viszontlátásra!
Kimegy. Megkönnyebbül. Látom az arcát, ahogy megáll a becsukott ajtónál, kezében a kilinccsel. Nagyon kínos.
Átlátok a falon.
Ottmaradunk, huszonvalahány szülő, párok is, és a két tanító. A stressz tapintható. Most lesz a mi lesz most.
Az igazgatónő nagyon pozitívan, jól felkészülve a mellébeszélésre kiállt amellett a kolléga mellett, akit több közül választva nyáron vett fel, hónapokkal az után, hogy nekünk azt mondta, itt elsőben nincs otthonra lecke.
Ez a kolléganő meg olyan, hogy nagyon akarja ezt az egészet, az olvasást, a matematikát, a bésekhez képest is. Már szeptemberben is jelezte, hogy lesz táskahazavivés. Második félévtől.
Szóltunk akkor. Ott volt az igazgatónő. Szent Erzsébet szólt, meg én. Azért szóltunk, mert ez nagyon nem mindegy, ez szemléleti kérdés. Ez olyan, hogy a farkas beteszi a lisztes mancsát az ajtórésbe. Az én gidám…! Ne legyen lecke. Itthon játék van a tesókkal, lazulás, vacsora. Lényeg van. Ahol Juli gyönyörű íróasztala van, az a szoba dermesztően hideg, amúgy is.
Elült a dolog, elnapolódott akkor.
És az őszi szünet után megint előkerült ez.
Hangoztatni kell. Mmmm. Ma. Mi. Mó. (mutatja most) (borzadok) (emléket idéz?) Ez csak öt perc!
A tanítónő azt mondja, a gyereknevelés bizony nehéz munka. Akár egy, akár kettő (ez ő), akár három (ez én), akár négy (ez Szent Erzsébet) gyerek van, mindegy az (!), nehéz, nagyon nehéz. Felelősség. Az életre felkészíteni őket. De amikor megszültük őket, ezt vállaltuk, ez komoly döntés volt. Sok a munka, igen. Anyák vagyunk.
De hol vannak az apák? – kérdi bennem a feminista. Nekem egyszemélyes meló, én özvegy vagyok. És, ó, istenem, hát pont ez az, hogy én nem akartam úgy végezni. Erről beszélek.
Lusták vagyunk, ez a vád újbeszélül. Nem figyelünk eléggé a gyerekünkre, nincs kedvünk megtenni, ami pedig fontos volna.
Döbbenek.
Sajnálom ezeket ez egy-két gyerekeket, akikről beszél. Akiknek ilyenek a szüleik. Akik hosszan leveleznek arról, hogy 600 (két gyűjtőjegy) vagy 650 forintért (csoportos diákjegy/fő) éri-e meg jobban a péntek délelőtti buszos színházba menés (két jegyre van szükség). Ott kalkulálják e-mailben, frankón. Ki kitől vesz megmaradt gyűjtőjegyet.
Szerintem redundáns dolgokról értelmes ember nem beszél, még az udvariassági formulákat is jobb lehagyni, akkora a digitális stressz. Tömeren, egyszerűen, viccesen. Lényeget. Innovatív elemet az e-mailekbe! (Szervezek erre egy tüntetést most már.)
Arról is hosszan írnak a levlistán, hogy hol és miért nem lehet betűtartót rendelni a neten, ilyen műanyag tok, amelynek szükségességét a tanítónő vetette fel, és volt, aki ugrott, és rendelte, előlegezte is, de most mégis kifogyott a szegedi webáruházból. Hogy mik vannak. Talán olvasni sem tanulnak meg így a kölkök.
Betűink borítékban vannak a könyv hátában. Nem értem.
Agyonnyomott gyerekek. Akiknek a szülei nem letudják, nem is megoldják egyszerűen és hatékonyan ezeket, hanem láthatólag élvezik, éhezik az ilyesmit. Kitölti az életüket. Nyüzsögnek ezekben. Nem kell gondolkodni.
Értelmiségi és trendi nők, egyébként.
Ő, a készséges betűtartó-rendelő, aki olyan szülőben, amilyet utáltunk az élére vasaltságáért és harsányságáért hatodikban, a nagy ellenzék. Be is szól később: nekem van egy ideológiám, de ez az én magánügyem, ő ezzel nem ért egyet, miért kell neki erről állást foglalnia, miért a levlistára tartozik ez.
Elmondom, hogy a levlista kitűnő eszköz az eszmecserére, ami a közösség ügyeit illeti, átgondolt, visszakereshető véleményt lehet formálni, megfontolni, a csendesebbek is szóhoz jutnak, nem nyom az időkorlát. (Nem értem, szellemi igénytelenségnek tartom azt, amikor idegenkednek az e-mailtől, mondván, hogy jobb személyesen. Csak az orális szex jobb személyesen.)
Visszautasítom az ideológia szót, jelzem, pejoratív árnyalata van, kérem, ne használja.
Ő nem pejoratívan használja.
Mit beszél?!
A tanítónő, most visszaugrottunk az időben, azt mondja, ez az anyaság. Bizony, este tízkor is kikel az ember az ágyból, pedig nem esik jól, és kihegyezi a ceruzákat. Nagyon kell figyelni. A kis lelküket, ahogy haladnak a felnőttség felé. Felelősségre szoktatni őket, szépen lassan. Elültetni a csírákat (…) (ekkor még nem korrektúrázok).
Értitek, mit beszél?
Én ebben nem hiszek. A gyerekeim önállóak, jó fejek, szeretnek élni, játszani, tanulni. És példát követnek, mindennél erősebben, jót is, rosszat is. Sportolnak. Rendetlenek. Imádják a lazacot és a csirkebőrt. Kibaszottul, iszonyatosan kreatívak, világot teremtő, átalakító módon. Legóból mosogatót építenek, csapteleppel, és legóvíz van az aljában, kék elemek, fröccsenés.
Szerintem az élet lényeges dolgai spontának, belülről fakadóak, önműködőek, a többit meg túléljük. Akarni a gyereknevelésben hülyeség, illetve bizalmatlanság a gyerekben. A kereteket, a kelleket kibírjuk. Az apróságokon is túlesünk, és ki is röhögjük őket egy kicsit. Lihegni nem lihegünk. Ellenzékieket nevelünk, nem alattvalót.
Nincs alku — én hadd legyek boldog.
A tanítónő azt üzeni, holnapra be kell vinni egy ötször hét méteres színarany lemezt.
Olvasó és férje így parodizál. Tudni kell rangsorolni. És röhögni.
Szóval, a tanítónő kikel az ágyból és hegyez.
Döbbenten néztünk Szent Erzsébettel, egymásra nem, magunk elé. Ő tízkor szexel, facebookozik, Esterházyt olvas, nagyokat nevet a férjével, látom az ablakból. Én önkielégítek, posztot írok, e-mailt annak, akiért szívem aktuálisan remeg (nem küldöm el), de olyan is van, hogy edzek, szaunában fővök, és ők meg alszanak itthon, igen. Rizspapírból lámpaernyőt készítek, vagy baglyos muffint. Vagy én is alszom. Ők legóznak, én meg elalszom, fél nyolckor, mert négykor keltem.
A ceruzákat meg Julis hegyezi, és az iskolában. Haza se hozzuk. Beszélgetünk, míg nem hozzuk haza.
És én nem szeretném tudni, mit tanultak környezetből. Mármint így direkt. Semmi olyat, amit nem magától mesél el. Ami nem ömlik belőle. Nem is faggatom.
(Ez általában is elvem: nem tudakozódom az exemről sem. Senki háta mögött, semmit, nem keresgélek a facebookon se.)
Szent Erzsébet felszólal, azt mondja, az itt a kérdés, hiszünk-e a gyerekben, a tanulni vágyásában. A spontán vagy a külső drive-ban hiszünk-e. Az ő gyereke szeret és fog olvasni, őt is látja olvasni. Betűzgeti lelkesen a rendszámtáblákat, boltfeliratokat, és nincs mitől félni, egész biztosan meg fog tanulni olvasni…
Szent Erzsébetnek vannak távlatai. A többieknek nincsenek, vagy hallgatnak.
Nekünk esnek, kiabálnak egymás szavába vágva.
Már minden mindegy. Úgy teszünk, mint ha most kezdődne ez a beszélgetés, úgy tett az igazgatónő és a tanítónő is, meg még a szülők. De hát hetek óta van ez a beszélgetés. Írtunk ötven-ötven sort, okosat, lényegeset. Előbb Szent Erzsébet, aztán én, a közös, tanítónőket is tartalmazó szülői levlistán, hogy ez az iskola nem ezt mondta magáról. És most mégis? És hát szeptemberben, az első szülőin az volt, hogy majd, esetleg, a második félévben. Mi ez most?
S ők a csöndjükkel járultak hozzá a diskurzushoz.
Kérdeztünk, kértünk tőlük, és nem válaszoltak. Néhány szülő írt. Lebegőset, hogy ő nem venne részt a vitában. Egy bátortalan egyetértő, a tankönyvet kifogásolja. Egy másik szülő: a gyerek olyan büszke volt, nincs baja az otthoni gyakorlással, csinálta lelkesen. A tanítónő nem írt érdemit. Annyit írt több más napi értesítés között, hogy kérik, vigyük haza az olvasókönyvet (grrrr, miért nem lehet a nevén nevezni? olyan árulkodó ez is. azt jelenti, le kell ülni otthon, és tanulni). Mert ez a gyerek érdeke.
Mi szépen érveltünk, árnyaltan, magunkról és elvekről beszéltünk. Szent Erzsébet szeretné, ha betartaná az iskola, amíg ígért, és nem volna kötelező olyasmit csinálnunk, amiben nem hiszünk. Délután, különórák után testvérekkel játsszanak és dédit látogassanak. (1. sz. melléklet)
Azt hittem, ha meg tudom fogalmazni, amit gondolok, majd érteni fogják, s ha ők mást gondolnak, érvekkel, nyílt és barátságos vitában védik meg a magukét. Nem ez történt.
Azt hittem, ha blogom lesz, majd megértenek és szeretni fognak. Lett blogom, és lett sikerem, szerelmem, borzalmas fájdalmam és elárultatásom. Érteni nem értenek. És utálnak. (Kommentek!)
Én azt írtam, tanár vagyok, és elvből sem szereték a gyerekem korrepetitora lenni. Szerencsétlen ez a helyzet, nem akarok a ceruzafogás miatt se rászólni, nem az én dolgom. Nem kompetenciám az olvasni tanítás, gyakorlás, főleg hogy semmilyen instrukciót nem is kaptunk. És nem is tudom ezt vállalni, ilyen a helyzetem, mi gyalog megyünk fel a meredeken, sötétben, és vacsora, és kutya, és másnap, és három gyerek, egyedül.
És el szeretném felejteni reggelig a lányommal együtt azt, ami csengőszó és figyelem. És nem akarom, hogy túlterhelődjön, belefáradjon, stresszes legyen a kellektől.
És kérem szépen, olyan legyen a tempó, hogy az nyolc és négy közé két tanítóval, huszonnégy gyerekkel, gyakorlásostul beférjen. Mert azt mondták, nincs idő, nincs annyi idő, azért kell otthon is. Akkor a tempón kell állítani, szerintem. Azon lehet.
Ők ezt támadásnak érzékelték. Azért hallgattak.
Most azt mondják, rossz volt nekik napokig ide bejönni. Hogy így kritizáltuk őket a levelekben.
Mit beszélnek?
Megkértek, a levlistán maradjon a buszjegy-színház-sürgős értesítés-tetűveszély-betűtartó vonal, ők erre használják a betűtartórendelő anya által létrehozott listát, hát hiszen ezek miatt lett, nem másért, ők ehhez tartanák magukat. Ha bármi gondunk van, mondjuk meg személyesen, keressük őket, az e-mail nem megfelelő eszköz erre.
Vagyis, ne legyen csoportos e-mail, ne keltsünk közösségi dinamikát. Még rá találnak jönni ékes, okos sorainkból a többiek, hogy mi megy itt. Még hangulat lesz, és hát mi van, ha inog a tekintély? Akkor mi lesz? Ha el kell ismerni, hogy ez nem működik?
Vannak, volnának érvei, szakmaiak, emberiek ennek a tanítónőnek, csak nem mondja? Vagy semmi nincs a fejében, csak a szorongató kell? Hogy eddig így csinálta? És hogy a bések már hol tartanak, az is?
Mitől félnek ezek az emberek?
Félnek tőlünk, a szavunktól, a leveleinktől. Félnek, hogy a gyerek lemarad. Hogy baj lesz. Félnek az inkompetencia vádjától.
Én, akivel igazán nagy-nagy bajok lettek, nem félek. Soha. Konfliktustól sem. Babadávid kruppos ruhamától sem, kórházban sem, nyújtón sem. Nyomortól sem. Istenhegyi úton lefelé sem, bringán.
S hogy a gyerekem , bármelyik, nem állja majd meg a helyét okosan és gyönyörűen, attól meg egészen biztosan nem félek.
És hát csak erőből tudnak reagálni. Némán. Csakazértis. Fondorlatos érvekkel: érezzük magunkat szarul, alkalmatlan szülőnek, feszültségkeltő elemnek. Akitől nem szép, hogy megkérdőjelez, hogy van álláspontja, és el is mondja.
Holnap folytatom, hosszú lett.
- sz. melléklet
Kedves (tanítónő), Kedves (napközis) és Kedves Szülők, Ti mindannyian!
Kérlek, értsétek meg jól: nem egyszerűen lusta vagyok kiszorítani egy negyedórás feladatra az estéből az időt, hanem meggyőződésem, hogy k á r o s, ha úgy teszek, mintha ez fontos, hasznos, értelmes lenne. Ha elnyomom a gyerek jogos kérdéseit, vagy olyan hangulatot teremtek, amiben feltenni sincs kedve őket, akkor magamat, a lányomat, kettőnk viszonyát árulom el, ha rámondom, hogy nem csináljuk, akkor a tanító néniket – ráadásul áttolom a gyerekre a konfliktust (mindenki gyakorol, csak ő nem, mert a mamája egy fúria, szegényke, stb.).
csak az olvassa. én szóltam 
Nem most hallom ezt először. Lapozgasson a szerencsétlen gyerek este hatkor munkafüzetet. Nem erről volt szó, persze, négyig suli, leckeírás helyett csoportos eszetlenkedés tanári felügyelettel. Persze mozogni nem jut el, pedig az nagyon fontos lenne.
Szent Erzsébet igényesen és választékosan megfogalmazott levelével talán túlbecsült egyeseket.
KedvelésKedvelik 1 személy
szomorú ez. hazugságtörténet (érted, hogy kiké, és kiké nem…)
mikor tömegével találkozom ilyen emberekkel, mindig megrémülök: ők vajon a kis, mindennapi dolgokban is így félrenéznek, félrebeszélnek, mismásolnak? ilyen a világ?
meg a tantestület oldala: akkor miért nem áll ki, hogy ez van / változtattam a döntésemen / így gondolom /a klik mondta, vagy akár hogy elb*tam. valami konkrétabb.
(nyáron az utolsó mondatot vártam egy sebésztől, mikor magyarázatot kértünk egy igen feltűnő – de messze nem vállalhatatlan – hibájára, és szánalmas volt az arckifejezése, ahogy nézett (pontosabban nem nézett…), a félelem tőlem, hogy mit reagálnék, ha megtudnám. persze így is felkeltette bennem a ragadozót, és változott a beszédstílusom azonnal, magam is nagyon meglepődtem)
KedvelésKedvelés
Megint a lényeget megragadva 🙂 : nem asszonynév az igazgató. Nagyon találó, az igazgatók többségét szerintem Lászlónénak hívják.
A ki mit csinál résznél szétröhögtem magam, pedig véresen komoly. Na majd ha (mondjuk gimis korában) 10 órakor még tényleg tanulniuk kell, mi akkor is röhögni, filmet nézni, valamit együtt kitalálni vagy szexelni fogunk, de hogy ott nem ülünk mellettük az tuti. Majd megoldják, ahogy most is. Hiszen most se tanulunk velük bontást meg bennfoglalást, (főleg hogy azt se tudom mi az) De ők olvasnak diamesét a kicsinek, addig is pihenhetünk ott velük.
Az orális szex szerintem is jobb személyesen, de jelentkezzen aki nem így gondolja.
KedvelésKedvelés
basszus és tényleg Lászlóné. 😀
A gyerek meg “majd lemarad és nem fogja érteni, hogy miről van szó az órán”.
(lehet ilyenkor gondolatban is válaszolni, hogy “Tisztelt Tanárnő! A gyerek érti, csak az unalom miatt ellenáll, tisztelettel.)
Amúgy meg azt gondolom, hogy az alsósokat tizenkilós hátizsákkal ingáztató, a tudnivalókat enciklopédikus alapossággal a fejükbe tölteni vágyást kieszelőnek az apjafaszát (pardon my french)
Ettől fosok én is, amit Éva ír, meg a Szabó Magda regényeiből visszaköszönő szorongásérzettől, meg a “felelj meg, kül. senki se leszel az életedben ” fílingtől (dehogynem, kreatívabban megoldja majd, mint én valaha, ergo boldogabb lesz végül talán.)
El kezdett gyomoridegem lenni egy kicsit most.
KedvelésKedvelés
Ja, és mindegy lenne , hogy 1,2,3 vagy négy gyerek? Három szülőjeként: Az egyre már nem emlékszem, milyen volt. A kettő fényévekkel könnyebb mint a három. Szerintem el tudnám képzelni, milyen a négy, de inkább nem akarom…
KedvelésKedvelés
Kèsőbb hosszabban, most a lényeget. Pucolás. Haladéktalanul. Tanîtó néninek nem megy a dolog és ráparázott. A gyerekek érdekében.
Pesten remek jó waldorfok vannak. Pucolás.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem megyek waldorfba, pénzem sincs, és megutáltam a nemezt és a gabonát, meg hogy mindennek olyan rusztikusan fura a szaga.
KedvelésKedvelés
Akkor bárhova. Ha te úgy érzed, hogy ez nem oké, akkor nem az. Az meg, hogy összezárva hazudnak, nagyon árulkodó. Meztelen a király.
KedvelésKedvelés
Hová? Havi 80-ért Montessoriba?
Én – 2 felsőssel – ott tartok, hogy el innen, messzire, és ebben nem kis szerepe van a közoktatásnak nevezett agyrémnek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Édesjóistenem. Ahány szülővel beszélek, annyinak mondom el nyo-ma-té-ko-san, hogy hagyja békén a gyerekét esténként. Amit a tanító nénik reggel fél 8 és délután fél 5 között nem tudtak neki megtanítani, azt ő sem fogja vacsora közben/előtt/után. Bűntény, amit a gyerekeink ellen teszünk. Néznek rám nagy szemekkel, hogy ők ezt még sosem hallották, ésháthogymostmajd Ibolyka néni mit fog ehhez szólni. Akkor megnyugtatom őket, hogy Ibolykával már beszéltem és egyetértett. Vagyis nem, de én vagyok a tanultabb, meg marha kedves is vagyok-csakazőérdekében-, így elfogadja, hogy a figyelemzavaros Pistikét nem fogjuk a Ritalin útjára állítani, haggyuk őtet békibe. A nézőpontomat néhány neurológiai szakkifejezéssel alátámasztom, ettől aztán végképp meghajlik, de mondhatnám a borsóleves receptjét is latinul, az is megnyugtatná.
Az van, hogy a tankönyvek szarok, de tényleg. A pedagógusok napi 10-12 órát dolgoznak, de tényleg. A szülők tanácstalanok, igyekeznek, szerintem hajlandók zöldre festeni a gyerek fülét, ha ezt szigorú hangsúllyal javasolják tekintélyszemélyek.
Meg kell védeni a gyerekeket a mai magyar közoktatástól. meg kell keresni azokat a rutinos, magabiztos, jó szándékú tanítókat, akik értik a dolgukat. Vannak azért, de keresni kell őket. Vekerdy Tamást kell olvasni és tanulni tőle. Amit ő mond, azt becsukott szemmel. Bízzatok a megérzéseitekben, az ösztöneitekben, a gyerekekben. meg kell őket védeni a klikkesedő, pöcsölős népbutítástól.
KedvelésKedvelés
Igen, van állami iskolában is igaz ember, bár leginkább statisztikailag, mintegy véletlenül.
KedvelésKedvelés
Van, persze, a mi egyik alsós tanítónénink egy csoda volt. (A miénk, családilag, igen.) Felsőben is nagyon jó az angoltanár meg a rajz. De a többi? És még el is viselném, ha 80% lenne a jó, 20% a rossz, de hát fordítva van.
KedvelésKedvelés
Nem értem. Ez egy elit környék iskolája, erős középosztálybeli szülőkkel, számos hétéves gyerekkel. Felteszem, a gyerekek fele már tud olvasni. A másik fele meg akkor is megtanulna, ha nem járna iskolába. Mit akarnak? Már novemberben induljon azt osztály a diákolimpián?
A tankönyvek borzalmasak, valóban, az én lányom sem mesél semmit. Én mondjuk kérdezem, mert érdekel, hogy mi történik ott egész nap, főleg, hogy elvigyem-e onnan, vagy az alsó tűrhetőt megüti. Ehhez képest a szülőtársak már ikonosztázt hímeznének karira a tanárokról.
KedvelésKedvelés
A ceruzahegyezést sem értem. Nálunk is megtiltották. Én csak arra tudtam gondolni, hogy attól félnek, a fiúk a fütyijüket dugnák bele.
KedvelésKedvelés
Nagyon sok a túlingerelt, túlfigyelmet kapott, ilyen-olyan zavaros, állandóan abajgatott gyerek, kétharmad az osztályban fiú. És a szülők, részben szorgos, lelkes, épp nem Bocskaiban szavazni járó, de azért tudjuk, kire. KLIK-alattvalók. A többi meg terepjárós, kosztümös, felső-középosztály ez már, ki is lógunk a bringáinkkal. Budapest (az ország) legdrágább bérleti díjú, ingatlanárú utcái ezek.
Ikonosztáz, hála, frissen komponált dicshimnusz!
KedvelésKedvelés
Szerintem az alázatnak itt nincs kapcsolata a párthűséggel. Alaptulajdonsága az emberek többségének a beletörődés, a betagozódás. Nem kérdőjeleznek meg semmit, nem akarnak balhét.
KedvelésKedvelés
Igen, de itt még ez is van: ők nem bánják a KLIKet, nem szisszennek a menekülthibáztató, képmutató állításoktól, “a zemberek”, megvédjük”, “rezsicsökkentés”. Most remélem, Lőrincet sikerül nem-állami, KLIKen kívüli iskolába vinni.
KedvelésKedvelés
De az emberek nem tudják ám úgy mint Te, hogy mi a KLIK és azt meg főleg nem, hogy hol szól bele és az miben hibás.
Gondolod, hogy a 15. kerületben jobban kritizálják a KLIK-et és fel is szólalnak ellene szülőin mert az hagyományosan balos többségű városrész?
KedvelésKedvelés
Én a hangulatot, légkört, az emberi reakciók jellegét, mehtalitásokat rokonítom a KLIKkel. Tanár vagyok, és úgy sem vagyok tisztában vele, hogy mi hogy. Csak anekdotákat hallok. De úgy is érvényesül a hatás, a féldiktatúra, működnek a mechanizmusok, ha nem látjuk át. Beivódik a falakba.
KedvelésKedvelés
A bésekkel van a versenyfutás, új a tanítónőnk, nagyon kocka, nagyon bizonyítana. Ún. kezében akarja tartani a folyamatot.
És nincs vádlija.
KedvelésKedvelés
Mondjuk az sokaknak nincs. 🙂
KedvelésKedvelés
A gyerekeket kihasználva bizonyitanak,fényezik magukat.
Örülök,hogy irsz erről,harcolsz a gyerekeink kinzása ellen.
KedvelésKedvelés
Nem harcolok, hallgatok. Jelszavast írtam, hogy ne alázzam meg és ne tudjanak bosszút állni a gyerekemen. Itt tartok.
KedvelésKedvelés
Igy is terjed az eszme, pozitiv visszajelzés a hasonlóan gondolkodóknak,akik ufóknak érzik magukat amúgy.
KedvelésKedvelés
Még sok idő kell,amig a pedagógusok felfogják,hogy mi az ő szerepük,dolguk az iskolában.Tisztelet a kivételeknek.
KedvelésKedvelés
Jesszum! De nem erről ír Vekerdy meg mindenki?
És lesz majd Egy Nagy Végső megmérettetés, ások a bések ellen?
KedvelésKedvelés
de ezt nem ertem: ha az az iskola allaspontja igazgatonostul, hogy nincs otthon tanulas es a b-s tanarno ezt nem figyelembe veve rohan elore, akkor miert az a logikus reakcio, hogy az egesz elsos evfolyam rohan utana?
miert nem neki szol az igazgatono, hogy lassitson le….?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: mit beszéltek? 2. | csak az olvassa — én szóltam
Csütörtökön láttam a Jurányi Inkubátorházban a Szülői értekezlet-et (Szabó Borbála) és közben többször eszembe jutott ez a poszt. A darabbeli alaphelyzet pont fordított: egy harmadikos osztály idősebb tanító nénije meghal és helyette egy anyák napja helyett szülők napja megünneplését javasló tanító jön és a nagyon különböző hátterű szülők egyike sem tud mit kezdeni ezzel.
KedvelésKedvelik 1 személy
És akkor most mi lesz, ha javasolja és nem csinálod? Nekem az első 2 gyerekem egyszerre elsős az alig korkülönbség miatt. Ugyanezt ígérték, mint neked. Én meg ezt vártam. Egyelőre csak akkor foglalkozunk sulival otthon, ha a gyerek kéri. (“-Anya, nem értem.-Akkor mire az a sok csillag?-Boriról másoltam.”) Különben eddigi legnagyobb örömöm az volt, amikor egyikük bizalmasan elmesélte magától, mire kapott feketét magatartásból.
Amúgy minden jel arra mutat, hogy nálunk is tekeredik lassan a kígyó, Éva. Azt mondom, ne ess kísértésbe! Mit szólnál egy ellenálósdihoz? Javasolják, nem csináljuk, aztán eszmét cserélünk. (Szerintem észre se fogják venni.)
KedvelésKedvelés
Nem csinálom, ez nem kérdés, de még el is megyünk, ha megtalálom a módját. És nekem eszébe ne jusson Julisnak otthon az iskola, az órai dolgok, ez nem normális. Az jusson eszébe, és nem baj, ha másnap reggel hétkor, hogy kell a táncszoknya, meg hogy bevigye a dobozkáját, ha ott esne ki a második felső metszőfoga. Az a baj, hogy egy ennyire fafej, igazodó, bűntudatkeltően és külsődlegesen érvelő, zsaroló (“nem vagy felelős anya, én is kikelek az ágyból, meg kell nekik tanítani, hogy az élet szenvedés és szívás”) tanítónővel sehogy sem fogunk tudni semmit megbeszélni, együttműködni, főleg, hogy nem bírtam magamba fojtani anyanyelvi fölényemet, lásd a poszt második részének csúcspontját. Ez a nő a saját módszereiben hisz, és úgy kétségkívül ki is csikarja a teljesítményt, de a gyerekben nem hisz, és ez nagyon nagy baj. És egyébként tele is vagyunk már elbaszott, túlabajgatott, fűtött ülésen szállított, ilyen-olyan részképességzavarral küzdő, harsány, önfegyelem nélküli, agresszíven kompetitív osztálytársakkal. Mint minden osztály, ahol nem Halácsy Péter/ waldorf/alteranyámkínja van.
Persze, hogy ellenállunk. Nem, nem veszik észre, bár nyyilván tudják már, hogy mi nem csináljuk ezt. De én nem akarok a tanítónővel/rendszerrel/tekintéllyel szembeni bujkálós rajta-ne-kapjon sémába belemenni és a tenyerembe vihogni. Én (és Szent Erzsébet+Hermann, aki a négygyerekes szomszéd és a legnagyobbjuk osztálytárs) csak partnerségben tudok gondolkodni, viszont nem magyaráznám el senkinek a demokráciát, aki ennyire nem ilyen. Felnőtt, szabad, egyenes beszédű ember vagyok, álláspontom kiérlelt, megfontolásra érdemes, és nem bántottam senkit.
KedvelésKedvelés
Aludtam egyet erre az egészre, és nem tudom, van-e jó válasz. Nem gondolom, hogy ez az ellenállás széllel szemben hugyozás. Nem ezt ígérték. Igazad van, de akkor mi van? Te ahhoz tartod magad, amit ígértek. Te megteheted, a gyereked penge. (Szerencséééés.) És hidd el nekem, emögött az új fordulat mögött egy ki nem mondott elitista szülői igény is lappang (ld. betűvezetővagymi-sztori).
Mindenhol büdös valami, a Waldorfban a nemez, itt meg nem az. A gyerek jól érzi magát? Akkor szarni bele. Ha nem, az más.
Értem én a ‘mi van a diszesekkel’ problémát, nagyon is. De a díszes szülő álljon ki a diszes gyerekéért és a módszerért ennyire, ne te.
Diszes és viselkedészavaros gyerekekkel is foglalkozom, de csak ha a szülő kéri, és vállalja, hogy ő is kiveszi a részét a feladatokból. Nagy a morzsolódás. A szülői szerepvállalás miatt.
KedvelésKedvelés
“Mindenhol büdös valami, a Waldorfban a nemez, itt meg nem az.” — szeretném A Hónap Kommentje díjat neked adományozni. Jutalmad egy adag kacsatepertő.
KedvelésKedvelés
Imádom. Csak ne legyen szőrös.
KedvelésKedvelés
És könnyű nekem a pengeokos, problémátlan, nyugis, bájos Julisommal nem csinálni, ugyanúgy olvas, halad, mint ha csinálnánk. A diszes mit csináljon? Nem kap iskolai fejlesztést, vagy kap valamilyet, de még a szülőnek is kell, stressz van.
KedvelésKedvelés
Egy osztályba járnak az elsőseid?
KedvelésKedvelés
Igen. Persze ebben a kérdésben (is) kisebbségben voltunk a férjemmel a köztereken.
Oviba is együtt jártak, 2 másféleképp, de együtt formálódó egyéniség (ja és fiú+lány). Tavasszal megkérdeztem őket külön-külön, szeretnének-e egy csapatban maradni. A fiam határozott igennel felelt, a lányom nem is értette, mit akarok ezzel most.
Így persze nekem is könnyebb a dolgom, szülőikre csak én vagyok hétköznap, meg egyféle tanári és szülői közösséggel kell kommunikálnom, és ugyeugye, anya csak egy van. (Az értekezletekkel meg sosem voltam jóban:)
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: az élet értelmei | csak az olvassa — én szóltam