Kommentekre reagálok, sok érdekes kérdés van.

1.

Régebbi komment, az előző felvételi tanulságairól szóló poszt alól:

A jelenlegi oktatási rendszer sajnos évtizedek óta rossz és egyre rosszabb eredményeket produkál nemzetközi összehasonlításban, lásd PISA mérések pl. Tehát az biztos, hogy rendszerszintű változásra lenne szükség! Igen, ehhez sok pénzt kell az oktatásba fektetni, mondjuk látványberuházások helyett. Erre is évtizedes tapasztalat van már, hogy azok az országok lettek sikeresek az elmúlt fél évszázadban, amelyek érdemben sokat költöttek az oktatásra.

Írod, hogy “kiégett, megúszós, inkompetens tanár”. Ez önmagában a rendszer tünete, látlelete! Az alapoktól, a tanárképzéstől kellene újragombolni ezt a kabátot, már évtizedek óta, majd tovább, a tantervtől az iskolarendszerig bezárólag. És a legkevésbé sem lenne szégyen tanulni azoktól, akik ebben előttünk járnak és sikeresebben csinálják!

Először is: igaz-e, amit állítasz? Romlottak-e az eredmények, mióta, mennyit – és mihez képest?

Foglaltassuk össze ezt a Geminivel (szerkesztettem a magyartalanságait):

A magyar diákok eredményei a 2010-es évek elejétől kezdtek el látványosan hanyatlani, majd a legfrissebb, 2025-ös PISA-mérésen történelmi mélypontra süllyedtek. [1, 2]

A korábbi csúcspontokhoz képest a 2025-ös eredmények:

• Szövegértés: A legnagyobb arányú romlás. A 2009-es 494 pontos csúcsról 2025-re 452 pontra esett vissza (42 pontos csökkenés). Csak 2022 és 2025 között 21 pontot romlott az eredmény. [1, 2, 3]
• Matematika: A 2006-os 491 pontos csúcsról 2025-re 459 pontra csökkent (32 pontos mínusz). [1, 2, 3]
• Természettudomány: A 2006-os 504 pontos csúcsról 2015-re 477 pontra zuhant, majd némileg korrigált, de a 2025-ös 486 pont még mindig jelentős, 18 pontos elmaradás a legjobb évhez képest. [1, 2]

A te “demokratikus”, államtól követelőző, Facebookon tömegesen látható érvelésedből az következne egyébként, hogy a PISA hülyeség, ne legyen versengés, pontozás – a lényeg, hogy a gyerek ne utálja meg az iskolát, ne szégyenkezzen, “kapjon esélyt”.

Milyen esély van ott, ahol nincsen tét? Ez a baj: tét nincsen.

Vajon milyen okai vannak annak, hogy a gyerek nem figyel, szenved az órán, nem tud koncentrálni, felugrál, mert “pisilnie kell”? (Középiskolában!)

Nem lehet, hogy ez világjelenség? De: globálisan romlottak az értékek, tehát nem nemzetközi összehasonlításban romlottunk, hanem együtt. Az okok:

• Digitális figyelemelterelés: A mobileszközök túlzott használata rontja a koncentrációt. Az OECD kimutatta, hogy a napi több órát szórakozásból “kütyüző” diákok matematikából és szövegértésből is jelentősen gyengébben teljesítenek. [1, 2]
• A vizuális kultúra, a korszellem hatása: A TikTok- és Reels-videókra), képekre és mesterséges intelligenciára épülő tartalomfogyasztás miatt a diákok szövegértési és mélyolvasási képessége (figyelmi ideje) globálisan és radikálisan csökkent. A tartós fókuszt igénylő feladatok (összetett matematikai probléma, hosszú szöveg értelmezése) egyre nehezebben mennek. [1]
• A járvány hatása: Bár a globális visszaesést az iskolabezárások erősítették, az adatok szerint a lejtmenet már a 2010-es évek közepén megkezdődött a kütyütechnológia robbanásszerű elterjedésével párhuzamosan. [1, 2, 3]

Tehát nem igaz, hogy nemzetközi összehasonlításban romlottak az értékek.

Hol javultak a PISA-értékek? Szingapúrban, Tajvanban, Dél-Koreában és Japánban, ahol olyan munkamorál, kollektivizmus, tekintélytisztelet, szégyenkultúra van, amit ide nem akarsz. Én biztosan nem. Maradjon a hanyatlás és (vagy) az elit szegregációja inkább.

Szerintem ne fojtsuk meg és ne is vádoljuk az elitet. A fényt nem lehet véka alá rejteni. Ne keserítsük meg az intellektuális hajlamú, egyre fogyatkozó számú gyerekek életét csak azért, hogy ne szorongjanak azok, akik már radikálisan (és megkönnyebbülten) eltávolodtak a kiművelt emberfő eszményétől-moráljától. Ha nincs elit, eltűnik a tudomány, a művészet, a szakmai kiválóság.

*

Aztán, elvi kérdés: kinek a feladata megteremteni az egyenlően magas színvonalú oktatást? Keret, pénz, politikai akarat, tanárképzés, infrastruktúra, törvények, modernizáció…? Kizárólag felülről várják a megoldást a plebejusok: majd az állam, a szakma, az oktatásirányítás, a tanár… Sültgalamb-logika.

Te mit teszel? Lelkesen írogatod a kommenteket a szörnyű iskolákról? Vidd el a gyereket a Gauguinre!

*

2.

A mostani poszt alá írta ugyanez a kommentelő:

“Ne fojtogassa plebejus frusztráció a magas színvonalú iskolákat.” (tőlem idézi)

Ez nem a plebejus frusztrációról szól. A közoktatásnak az esélyegyenlőséget és a társadalmi igazságosságot kell(ene) szolgálnia, nem az elitképzést. Arra ott a felsőoktatás. Ezért minden iskolának egyforma -lehetőleg magas- színvonalúnak kell(ene) lennie. Hogy ne az határozza meg egy gyerek lehetőségeit és sorsát, hogy hova született. Remélem ezzel azért egyetértesz. És igen az oktatást lehetőleg ne uniformizáljuk, amennyire lehet alkalmazkodjon az egyéni igényekhez, képességekhez. Igen, differenciáltan kell oktatni, egyébként pont a tehetséggondozás miatt is. Vagyis legyen mód és lehetőség a tananyagban és a módszertanban azoknak is feladatot adni, akik többet akarnak egy adott tárgyból. De ezt ne tegyük követelménnyé mindenki számára! És ezt minden iskolában egyformán biztosítani kelle(ene). A kasztrendszer kiépítése a közoktatásban kifejezetten káros és kontraproduktív, csak az egyenlőtlenséget termeli újra.

Kemény szavak ezek!, minden ilyen gőgösen jóságos fejtegetés hemzseg a vesszőhibáktól. Téged mi gátolt meg, hogy megtanuld? A kasztrendszert és az uniformizálást mások teremtették meg, nyilván, és ellenetek. “Ne uniformizáljunk”: tanár vagy, vagy csak másoknak adsz feladatot sunyin? Szüntessék meg az “uniformizálást” a kedvetekért, azaz, szállítsák le a követelményeket, mert titeket zavar és “kasztrendszer”… Meg a seggetek is ki legyen nyalva, a kis önérzetetek. Nem kell változtatni attitűdön, életvitelen, elég követelőzni, álságosan puffogtatni a közjó szólamait. Lehessen eltüntetni, hogy van, aki eszesebb, alázatosabb, figyelmesebb.

Majd a felsőoktatásban lehet elkülönülni? 18 éves korban már késő, addigra leszokott a szövegértésről, absztrahálásról. Tizenéves korban a legfogékonyabb az agya. Ideje, lehetősége is ekkor van, mert még nem alapít családot, eltartják a szülei. Kritikus kapuk zárulnak be az évek múlásával, a személyiség is megmerevedik. Az egyenlően színvonalas oktatás lecsúszást jelent.

A “lehetőleg magas színvonalú”-ból látszik, hogy inkább legyen szarabb, de egyforma. Nem, ne legyen egyforma. Legyen minimuma. Az van is, a minimumot pedig az antiintellektuális trend és agresszió rongálja.

Ki ne kelljen mondani, hogy a gyerek, akinek a “védelmében” írsz, sem nem veleszületetten éles elméjű (hajlok arra, hogy ez a döntő), sem a gyakorlást nem veszi komolyan, és a türelmes módszerek ellenére sem érdekli az egész. Mármint az a része, amelyet neki kell beletennie. És a szülei, közege vastagon hibás ebben. Sajnáljuk, de mindezt nem kéne azokon leverni, akik odafigyelnek. Viszont Hátrány Karcsi eltenné a kiváltságokat: könnyű vizsga, kitűnő bizonyítvány, öntudat, stresszmentes átlépés elit suliba…

Nem mindenkinek való a szellemi tevékenység. Többféle életút van, nem jár mindenkinek ugyanaz. Annak jut, aki okos és megküzd érte. Okos gyerekek is elkallódnak – hogy állná meg a helyét az, akinek a szülei olcsó lózungokkal jönnek, és a valódi, munkás műveltség ellen tűzzel-vassal hadakoznak?

Persze jó lenne egyetemet végezni, igényes gimnáziumba járni, nem gyűjtőbe. És ezt az állam garantálja! Vagy legalább elit se legyen. Ne csillogjon senki…

Én is voltam elitellenes tanár, meg sisterhoodos, táncikálós feminista, sőt, pride-os vonuló is. Aztán körbenéztem, rájöttem, kik ezek, milyen színvonalon érvelnek, mennyire hazugok, és hogyan gyűlölnek, amiért nekem “könnyebb”.

3.

Nos, így áll hozzá egy második kerületi szülő, akinek kocsija van, egy gyereke van, ő maga ír-olvas. Az előző oktatási poszthoz írta (ugyanaz alá, mint qqriq, de a Facebookon):

Nyilván a gyerekemnek hiszek, nem egy random idegennek, ebben is. Tízévesen petőfi magyar vagyok hígfosát, vagy mit nekem mutatta meg, mert feladták, és nem értette. Teljesen életszerűtlen nyelvezettel, egy nemzetnek nevezett fikcióhoz való beteg, ambivalens kötődésről szól. És ezt nekem kellett a kocsiban, reggel, 8 előtt, a kocsiban a pasaréti úton parkolva elmagyaráznom neki. Szégyen!

Ha ez nem Petőfi-vers volna, amelynek “nemzeti” tartalmát ő ideológiailag befeszülve gyűlöli (Tisza-sziget lesz ez!), és csakazértsem érti, hanem játékos mondóka, akkor is dühöngene. Amúgy is súlyos személyes válsággal küzd. Idegesíti a költészet, nincs affinitása, ezer gondja-baja van, és évek óta a saját frusztrációival tömi a gyerek fejét.

Pedig soha nem volt még ilyen könnyű tanulni annak, aki akar: ingyen van, minden a neten (két órám között eszperantó- és matematikaérettségiket oldok meg passzióból). Ha a gyerek akarna, worldwallon, kahooton gyakorolhatna – de nem akar. Ne ez legyen a tananyag, ez nem érdekli, életidegen…

Az jut eszembe a tananyaggal kapcsolatos követelőzésről, aki felborítja a társasjátékot, mert vesztésre áll.

Az van, hogy nem vagy intellektuális.

Viszont a facebookos anyuka iszonyú arrogáns (qqriq, jobban becsomagolja a “közjóba”, az illúzióba, hogy most majd jó lesz, végre lehet, majd a Tisza).

Itt van a vers.

Ilyen szülőkkel csinálj színvonalas oktatást! Mindent tagad, ami a lényeg volna. Az otthonoktatásért kardoskodik (mandalaszínezgetés, karikázd be a négylábú állatokat). A hagyományos tudás rossz, elnyomó!

*

4.

Azt állítják, az iskola a szar, a hátrányos helyzetűek szívnak, ezért mindenki érdekében szólnak. De mind magára gondol, mert az ő gyereke küszködik. A többi ürügy. Érthetetlen, nyomorító a felvételi, HA (mert) a gyerek 20-26-30 pontot ért el. A szülő ebben a szar iskolarendszerben vágyik arra, hogy a – sem születetten nem különösen okos, sem kitartóan nem fejlesztett – gyerekét is oda vegyék fel, ahova a kiemelkedőeket. Lehessen vele büszkélkedni. Ha pedig valahogy bejuttatja, abban a pillanatban semmi baja “az oktatással”, sőt, akkor zseni a gyerek. Hol érdekli őt más gyereke? A legszélsőségesebben frusztrált kommentelő azt írta, ő ugyan nem tapsol más gyerekének, miért mindig a másét dicsérik…

Minden rossz, oldja meg valaki más, és persze közpénzből! A becsületesebbje elkülönül, alternatív iskolát alapít, tandíjasat persze (nesze neked, integráció!), onnan nézi le a hagyományos, versengő rendszert és a jobban teljesítő diákokat. A követelőzés része az ADHD satöbbivel való lövöldözés. És előítéletekről panaszkodnak!

Se nem boldog a gyerek, se nem jól képzett a szó intellektuális értelmében.

A szülő meg tehetetlen a korszellemmel szemben. Retteg, hogy ő rossz szülő, s hogy a gyerek depressziós, szorong, izolálódik, függő. Uszítja a gyereket: ne hagyja magát. Bullyingról papol, amit a wmn-en olvasott, eközben szajkózza, hogy Petőfi életidegen, fölösleges. Tavaly ilyenkor (és fél évig) tiszás tüntetésen szelfiztek magyarpéterrel, ki lehetett szállni a kínzó valóságból. Képzelhető, mennyit tanultak abban az évben. Van, aki a tanártüntetések óta izzik a rendkívüli, “nem kell semmit tanulni” állapotban. Sorra távoztak a tanáraik, fél napok maradtak el, a gyerek tüntetett, éjfélre ért haza, mellette voltak még a bulik. Előtte a járvány volt, akkor zárultak be az elme kapui, futott fel a TikTok. Több évről beszélünk. De az anyja is Péterfynét sztárolja, wmn-t olvas, “korszerű szexuális felvilágosítást” követel Mérő Vera nyomán, lektűrt hallgat hangoskönyvként. Kommentjeiben vad magabiztossággal érvel mindarról, amit elemien nem ért. Látványosan iszonyodik a klasszikus műveltségtől, mindenfajta erőfeszítéstől, ettől kritikusnak és bátornak hiszi magát. Mindenki más, az ő gyereke is értékes, neki is jár a kellemes és magas minőségű oktatás – ez a kiindulópont, a hipotézis, a fő érv és a végkövetkeztetés is. Minden Egész eltörött.

*

Nem érdemes mutogatni a hibásra. Meg kéne érteni, mi van, minek mi az oka és a kezetekbe venni a sorsotokat.

Az egységesen magas színvonalú, esélyteremtő, kiemelkedést segítő oktatás nem lehet sültgalamb: “adják meg nekünk, mert jár”. Az oktatásirányítás, a tanárképzés, a keretek, feltételek, a politikai szándék, a pénz sem oldja meg a helyzetet, amíg mindannyian nem nézünk szembe azzal, hogy mivé lett a 2020-as évekre az életünk. A közoktatást rengeteget mókolták, lett (helyesen) kétszintű érettségi, kompetenciaalapúság, integráció, mérések (egyiket sem törölte el a csúnyafidesz), bejött a BTMN/SNI menekülőút és a radikális béremelés. Ma tömegek követelik a külön fejlesztést az integráción belül. A világ pénzét elköltenék: oldja meg az iskola a gyerek agyának-lelkének szétesését, ne bántsa senki a gyereket (akitől nem tudnak a többiek tanulni), legyen gyógypedagógus, órán a gyerek mellett ülő, fülébe magyarázatot susogó, a tantárgyat is értő személyi asszisztens, és nagyobb rugalmasság is: ha elfárad, kimehessen…

El lehet költeni milliárdokat, de nem biztos, hogy meg tudjuk oldani. Nem az iskola okozta a bajokat. Az iskola kényszerűen alkalmazkodott az intellektuális hanyatláshoz. Ugyanez a hanyatlás, hozzá a szülő túlhatalma, a vezetők gőgje hozta azt is, hogy tehetséges fiatal ma a legritkább esetben áll tanárnak. Aki még olyan volt, elmenekült.

Schmidtmáriák, bank- és iskolaigazgatók, munkaközösség-vezetők keserítették az életemet. Néhány éve pedig délutánonként, “meg ne tudja a tanárod, mert gyűlöl” alapon Robin Hoodként adom vissza a gyereknek, ami igenis jár.

És amikor ennyi baj van, miért azokat kell támadni, besározni, lehúzni, akik még a klasszikus értelemben éles eszűek, szorgalmasak, ellen tudtak tartani a korszellemnek? Ők őrzik a lángot.

A szülőnek fogalma sincs, mi zajlik az iskolában, csak túl akarja élni ezeket az éveket.

A rá eső részt nem ismeri el: sorozatok, igénytelenség, konfliktuskerülés a gyerekkel, hanyag túlszeretet, sültgalambvárás, mértéktelen indulatok a tanárral, igény a közpénzszórásra. Csak a csoda segíthet. És nem tudunk csodát művelni. Ez van. Toldozgatunk, javítgatunk – és egyébként elviseljük, hogy van menthetetlen gyerek, elkallódás. Sőt, gonosz is van, már gyerekkorban is, korrigálhatatlan. Az ember végül homokos, vizes síkra ér…

Néha lehet csodát tenni. Motiváltabbá tenni a dákot, meghozni a kedvét, sikerélményhez segíteni. Színesnek, feledhetetlennek lenni, megérinteni az elmét. Döbbenni, és megköszönni, mert ez kegyelem. De nem lehet elvárni, szabványosítani, az államra feladatként tolni.

*

Elit vagy nem elit, kétfelé kéne mennünk. Vállalod-e, hogy legalább nem támadod a saját frusztrációd, emlékeid miatt azt, amit az iskolában tanulnak? Az őt nem érdeklő versen is olvasni tanul, figyelni, értelmezni. Nem számít, hogy a gyereket mi érdekli hevesen, ez egy elkényeztetett szempont. Okos embert minden érdekel, ezt jelenti az okosság.

A másik csoport ezt nem vállalja. Akkor nekik melegedő az iskola, haladék az élet előtt. De legalább ne óbégassatok az érdeklődőbbek ellen! Akkor fogadjátok el, ami ebből következik.

Számos aggasztó jelenség tömegesen zajlik elit sulikban is. Szabotálják mindazt, amiért adót fizetünk, amivel megbízzuk a tanárokat, szabotálják a gyerek későbbi boldogulását is. Vagyis időpocsékolás, a munka és erőforrás elvesztegetése zajlik.

És még kiáltoznak: ne legyen kötelező az érettségi, legyen másik kimeneti vizsga. (Nem kötelező az érettségi, és 16 év után az iskola sem.)

A szülő úgy van vele, hogy örül, ha a gyerek nem vágja fel az ereit. Dehogy fog a tanárral együtt rendszerességet, minimális munkamorált megkövetelni! Ő maga is szétesett, rengetegen függők, kiégettek, diszfunkcionálisak, testileg is betegek. Talmi tinderezés. Sorozatnézés. Lanyha elmék. Évek óta a kamuban él: a Pride a szabadság, O1G, éljen a gyermekvédelem, SZABAD! pólóban jár és “ADHD-s”. Engem lenéz, miket írok – közben a saját családja szétesett, nélkülöz.

És ez még az értelmiség, elitképzésben vettek részt, és van pénzük!

A kütyüt megveszi, a gyerek különlegességét hangoztatja, minimum úgy, hogy okos, csak visszabeszél, mert nagyon kritikus, tudod, kamasz, nem bírja a tekintélyelvűséget, a tanár amúgy is egy komplett idióta… vagy: okos, csak lusta. Atipikus tehetség… Soha senki nem mondta még, hogy a gyereke buta és lusta, azt se, hogy buta, de szorgalmas, pedig vannak ilyen gyerekek is. Az okosság nem marad meg, amint az izom sem, ha nem fejlesztik.

Kinek a dolga, hogy a gyerek jó oktatást kapjon? Egyformák-e a gyerekek? És a lehetőségeik? Hogyan lesz megfelelően képzett tanár a leszakadó térségben, ki fog odaköltözni? (Közben ugyanezek a kritkusok támadták a keretszerződést, amelynek értelmében a tanárok átvezényelhetők, mint a katonák.)

Szerintem a szülő dolga és felelőssége sokkal nagyobb. Könnyű másra mutogatni, csak méltánytalan és nem segít senkin. El kell fogadni olykor, irgalmasan a kócos valóság iránt, hogy ennyire futja, és túlélni a napokat.

De közben óvni az ethoszt: azt, hogy mi itt tanulunk, hogy a tudás érték.

Hogy csinálsz egyenlően magas színvonalú iskolát, amikor a szülők hörögve-ordítva támadják a tananyagot (aminek már többször leszállították a színvonalát, korszerűsítették, és még mindig sok, életidegen, fölösleges…), másrészt a vezetőink a Facebookon tesztelik a közhangulatot, és a közösségi média folyamatai azonosak a kormányzással? Szakpolitikusok helyett tanulatlan senkik követelőznek hiúságból, petícióznak társadalmi ügyekben.

Lannert Juditon látszik, hogy azért szántaná be a nyolc- és hatosztályost, mert utálja, hogy kimenekíthetik azt, aki tanulni szeretne, jól bírja a szellemi terhelést, vannak céljai. A szüleinek is voltak.

És mit kéne tanítani? A lejtő nem csak lefele tart, csúszik is. Az új, “az életben is használni fogja” tananyag is hamar tölteléktantárgy lesz, komolyan vehetetlen. Minden lefele csúszik, elfogadhatatlan, hogy alázat kell, kitartani, küzdeni, elviselni a kudarcot, a monotóniát. A tanár ugrabugráljon, rimánkodjon, hogy felkeltse az érdeklődést…

(Itt jegyzem meg: bennem nem volt klasszikus szorgalom, engem megmentett a veleszületett eszem, az áradó anyanyelvi képességem. Nem nagyon van tanulsága a személyes sorsomnak.)

Döbbenetesen szomorú, hogy kiváló képességű diák is csak délután, különórákon döbbent rá, hogy milyen szép is ez a rendszer. És az a diák, az elitista az állítólag elnyomott gyerektől nem tudott figyelni.

Mi is így gondoltuk, hogy legyen integrált és mindenhol magas szintű. Aztán találkoztunk az agresszíven követelőzőkkel, olyan életmódokkal, értékrendekkel, amelyek nemhogy az elitképzést, de a legegyszerűbb óra megtartását is tönkretették.

A gimnáziumok a közismereti tantárgyakkal a felsőoktatás bejáratai, a technikumok, szakiskolák pedig szakmákra készítenek fel.

Legyen egyetlen típusú középiskola, csak nehogy elitképzés legyen? Ez kinek lenne jó? És hova tűnne az egyetemmel kapcsolatos frusztráció? Egyetem se legyen?

5.

Jaj, csak ki ne lógjon, el ne különüljön valaki, mert az elitizmus, kasztrendszer! Az ír ilyet, aki nem tudja, mi megy egy iskolában ma. Mesélek.

A tehetséges (vagy közepes képességű, de ambiciózus) gyerek nem tanítható színvonalasan, sőt, egyáltalán sehogy a napi valóságban, amelyet a felső tagozat jelent. Az osztályfőnök szünetben bemenekül a tanáriba, nincs jelen, amikor gyerekek bántják egymást, vagy egész napra ellehetetlenítik a termet. Cél: ne fodrozódjon a felszín. Nekem, negyedmunkaidős óraadónak kell megvívnom a fingópatron-helyzetet és a gyerek őrjöngését.

Neki kell plusz idő, türelem, miközben ő bánt másokat. Olyan gyűlölet van benne, hogy a szünetben előkap egy előző évi osztályképet, és a színjeles tavalyi osztálytársat megtámadja körzővel, kiszúrja a szemét, majd szétroncsolja az arcát is a képen. Tűnjön el az emlékezetből is az, aki pont EBBŐL menekült el. Odaveti a sokszorosan hátrányos helyzetű, minden elképzelhető módon bántalmazott, fogyatékosra vert osztálytársának, hogy szopja le a faszát. Hallgatom a szülőtől, hogy jószívű, tehetséges a gyerek, csak ADHD-s. A szem kiszúrásán kínjában röhög a dísznek megmaradt két jó tanuló.

Ez az általános iskola, körzetes felvétel van, nem lehet válogatni, örülnek, ha akad gyerek. Olyan is.

Ez legyen középiskolában is? Kit mi motivál akkor még? Egy 16 vagy 18 éves, aki tisztán látja a céljait, lehetőségeit, ő is tanuljon az egyenlősítő masszában?

Mint minden baloldali szövegelésnél, az elv szép, a gyakorlat viszont a gonosz, lehúzó irigység, a megúszás. Anyagilag elszegényedést, morálban elzüllést, szellemiekben kollektív elbutulást jelent.

*

6.

A tanár munkájáról.

Differenciálni iszonyatos meló, nem várható el. Akkor a távolság a bármit is értők és a semmit nem értők közt, hogy a külön munka megszünteti a kollektív magyarázatban való részvételt, kizárja a tehetséges gyereket a kérdés-feleletből, a közös gyakorlásból. A jó tanulóhoz nem szólunk csendben molyol a feladataival, el is titkoljuk, ne keltsen rossz érzést másokban, hogy ennyivel előrébb jár. Elvárom tőle, hogy ő a zajban is koncentráljon a több feladatára. A törvény szerint nem is kérhetek többet. Ha csak négyesre tudom értékelni, minden jogalapja megvan, hogy panaszt tegyen ellenem.

A tanár hamar leszűri, hogy a gyerek szabotál, nem érdekli, nem nyitott. Nem is erőlteti. Aki belátó, nem is bombázza egyessel, nem példálózik vele, egyszerűen nem figyel rá. A kérdés az, hogy minek ül ott ez a diák, mire jó ez, mit kap ő a fejkvótából.

És még az is, hogy lehet-e mellette tanulni, vagy unalmában szétszedi az órát.

Nem lehet megúszni, kikerülni, megoldani az emberek közti különbségeket. Nem értem, miért kellene a tompához igazodni, az ő lelkivilágukat ápolgatni, és feladni azt, hogy értelmesen (nem elit módra, nem brillírozva, csak normálisan) töltjük el az órát.