micsoda nap! szüli

Tegnap Estherrel szolidan lefutottuk a 15-öt laza tempóban, kicsit felhős, néha enyhe napfényes, összevissza kanyargó, kétkörös pályán az Európa-napon. Nem annyira nyomtuk meg a tempót. Esther, aki egy kört tervezett (a térde miatt), végül végigjött, mert nem érezte, hogy fájna neki féltávnál! Majdnem együtt futottunk be.

Aztán robogás bringán tisztálkodni, összeszedni magam. Mert délutánra lefoglaltuk (bevettük!) a fél Menzát! Blogszületésnap és a sajátom előestéje. Hétéves múlt a blog, én pedig negyvenhárom lettem ma.

Ilyennek kellett volna lenni mindig is! Semmi túlzás, bonyodalom, fölösleges para, hiányérzet és a többiek is azt jelezték vissza, hogy szuper volt. Lőrinc szerelme és neki az anyukája is ott volt.

Aztán Balázs, Esther, Gergő, Dóra, Judy. Két szívemből szeretett meghívottat a saját születésnapja tartoztta távol!

Aztán LR, SzK, VZs, FF edzéstárs, KÉ, DK, GZs, MD, FK, KA, HR, KZsR, ME, Liv, FE, HK, SzZs, Mau, IA, T, BD.

Felolvastam Szabolcska Mihály költeményét:

Aztán Lőrinc mondott egy részletet a Minden olyan, mint minden című Varródani-szabadversből, és az Ithakából Odüsszeusz nyitó monológját. Ez nekem is nagy élmény, én is ritkán látom őt szerepelni!

Ilyen a Menza.

Kaptam rengeteg meglepő-jóleső mondatot. Ritka végre-találkozásokat. Kaptam könyveket, nekem valókat. Egy Nanushka felsőt Ritától! Neki is van:

Narancssárga gerberát kaptam, és, igen, biciklin hazavittem a csokrot, amelyik kibírt még egy színházi estét is. Dóra, Esther, Judy összedobtak nekem egy Bialetti indukciós mokkát! Ha kifogyna a kapszula. Bár ebben is Illyt főzök.

Kora reggel, hétfőn bontottam ki. Letettem az ágy mellé.

Idén először nem fotóztunk, és nem írtuk ki a neveinket, de ott volt a Kultikus Vendégkönyv:

csak az írja

Utána még átsétáltunk az Örkénybe Macskajátékot nézni Estherrel. Pogány Judit, Molnár Piroska, Csomós Mari, és Cs. Bruckner Adelaida szerepében Békés Itala! Fájt a lábunk.

Rettentő fáradt és boldog voltam hazafele. Micsoda nap! A facebookról még éjfél előtt leszedtem a születésnapom nyilvánosságát, mert nem akartam azok köszöntését, akik csak a figyelmeztetésből tudják, hogy születésnapom van. Valahogy sok lett – jaj, gyerekek, hagyjuk ezt (eddig ez nem jutott eszembe).

Persze azért köszönöm. Nektek a blogot is, anyukámnak meg önmagamat.

Itt A Kör, a színházi események szervezője:

https://www.facebook.com/groups/591523887966890/

Ez pedig az edzős csoport. Részben virtuális, motiváló, infócserés, részben közös edzéseket beszélünk meg ott. Csatlakozzatok!

https://www.facebook.com/groups/113423605917681/

20 thoughts on “micsoda nap! szüli

  1. Fontos ez a blog, Éva, jó, hogy csinálod és köszönet érte. És hát éltessen titeket sokáig az örökkévalóság. Nekem fontos forduló volt ez a blog a társadalomra való rálátásomban és a rendszerrel szembeni kritikus gondolkodásomban és nagy lelki “aha” élmény is.
    Ha jól emlékszem, 2012. ősze óta (október? vagy talán már augusztusban is?) olvasom.

    Kedvelés

  2. “Egybesült disznóhús” (honnan az idézet? “mert azt szereti az anyus”) és vaníliás-epres torták elkészítése és megevése után G-vel éjjel még rámentünk a Házibuli 2-re. Jaaaaj, egyrészt nagyon röhögtönk, másrészt meg ez egy feminista film. Értelmet nyert lánykorom több motívuma (én ezeket nem láttam akkoriban). Nézzétek meg, haláli. Szinkronnal!
    Mától mindenkitől úgy köszönök el, hogy “jó egészséget” és beszerzek valami helyes, lila posztókalapot is!

    Kedvelés

      • Mosási fortélyok a blogon!
        Igazából nincs, ezt a pirosakkal fogom mosni (ami pirosat, rózsaszínt, lilát és barnát jelent, meg még ha van edzős cucc, akkor azt is, de csak akkor, ha én pakolom be a mosógépet, mert ha R, akkor ő színárnyalatok szerint fog külön mosni, kivéve az edzőcuccot, mert az, hogy gyorsan kell megint, úgyhogy közérakja), és ha holdciklusom* megfelelő fázisában járok, akkor mosózsákba is berakom. Ha nem, akkor nem. De ezt mondjuk lehet, hogy mindig fogom, mert laza szövésű, és féltem, hogy beleakad valamibe.
        *ez a múlt pénteken látott Mercedes Benzből van. Remek jelenet volt 😀

        Kedvelik 1 személy

Hozzászólás a(z) cris256 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .