Vannak ezek a rég-meséltem-magunkról típusú posztok, amikor hanyagolom az ügyeket, eszméket, magazintartalmakat, idiótaságokat, jelenségeket, de még az irodalmat és érvelést is, mindenféle fejtörnivalót, és színtisztán a személyes életem eseményeiről, jelen hangulatokról írok. Most nem találok a régebbiek közül olyat, ami nem jelszavas és nem is nagyon szomorú, de van mondjuk ez, a férjem utolsó hetei, hát ezt nagyon durva olvasnom nekem is. Mit ne mondjak, most ahhoz képest nagyon könnyű az élet.

Ó, mennyi változás. Nézem ezt a két-három éves énemet. Én vagyok, de túlvagyok. Mennyi mindent megtanultam azóta vállvonással elintézni. Nem felbaszódni rajta. Nem belemenni, el sem olvasni. Te azért egy kicsit bolond vagy, nem? (Nincs tévém, nem vezetek, nem eszem lisztet, nem vagyok kíváncsi, be- és visszaszóltam a konditermi vezérhímnek, viccelek a kutyával, ilyenekre gondol.) Nem mondok semmit. Már nem. Nem esik jól, tőle és akkor, mindenesetre nem várok tőle olyat, amit nem tud, nem kezdem viszontelemezni őt, sem mély megvetéssel portrét alkotni azokról, akik ilyennek látnak. Pláne meggyőzni akarni.

És nem is haragszom. Ha ennyi, hát ennyi. Már annyi minden volt. Most jó. Elég. Letisztult. Egyszerű.

Vannak kis abszurdok, iskolai, jogi, hivatali dolgok. De őszi derűben edzünk a csajokkal (jelentkező olvasók), megérzik ők is a válluk izmát, a gluteust, a sprintgyönyört.

Élünk, egészségesek vagyunk. És bármi történk, mindig van új nap, hét, elönt újra a derű. És nincs megalkuvás a lényegi dolgokban.

Ez nem kicsinység.

Mondjuk a rózsafáért szólhatnék. Abban megalkudtam. A fiam noszogat is. Szomszédom, gőgös magántulajdonos, felújít. Tereprendez, lebetonoz, átfest, és kicsapatta a lépcső melletti rózsafát. Amit egyszer már kérdett, és én kértem, hogy ne. Bíbor rózsák voltak. Híresszép, védettség alatt álló, szecessziós házunk homlokzata most félig szürke, félig sárga.

Újszürke, málló sárga. Ahol ő lakik, ott újszürke.

Mennyivel keményebb és tompább vagyok, mint régen. Cinikusabb is. De tisztábban látom a határokat. Nem akarok már a világ üdvén munkálkodni, mindenkin segíteni, folyton magyarázkodni, mindenkiben jó benyomást kelteni. Nem akarom hiún megmutatni magam, nem várom annyira a csodálatot sem. Nem bánom, ha nem értenek. Utolsó szót sem, népnevelni sem. Azt akarom, ne bántsam, ne akarjam bántani. Elegánsan. És akivel érdemes, aki fontos nekem, azzal nagyon-nagyon korrekt akarok lenni. A szeretéseimet még komolyabban veszem, mert az ritka kincs. Az embereket úgy általában nem. “Az” emberek sokan vannak.

És még mindig összeszedem a szemetet.

Vége a nyárnak. Berendezkedés van a hétköznapokban, napfényes, úgynevezett dolgos ősz. Óranézés, ruhakeresés, biciklin robogás, szülői értekezlet, bentó doboz.

Járnak úszni. Tündérleány figyelmeztet, hogy jól fogjam össze a haját, mert minden szünetben lefele fog lógni az udvaron, kis udvarhölgyei körében. Kézenáll, átmegy hídba. Lemegy hídba, és fel is áll. Bicepszét mutogatja. Gergejjel levelez, nagy érzelmek vannak. Sokat fejlődött. Tornász lesz, azt mondja. Különóra: idén csak sport. Új a capoeira, és az Dáviddal.

Amúgy, hogy egy szál hajam se maradjon, lista jelent meg a második á falán arról, milyen élelmiszereket lehet otthonról bevinni. Mindez nagyon helyes volna, ha megbeszélték volna velünk, nem csak a gyerek srína és szorongana, hogy ott van a falon, mit szabad, és jaj, biztos ezt sem szabad. Meg ha volna valami szempont (közös nevező) egészségesétel-ügyben, amit én is érvényesnek tartok. Nekem ez nagy fejtörés. Mert a Juliska alig valamit eszik meg így becsomagoltan: sok minden, ami itthon finom és jól lehet tálalni, hűtés hiányában nem tárolható, vagy gusztustalan lesz. Mama, én ilyen ropin meg sajton elvagyok, mondta végül.

Most sütöttem nekik rizsfelfújtat, igen exkluzív lett. Lehet, hogy ez okés hidegen is, iskolában, és nem feltűnő renitencia. Bagoly alakú, ilyen formában sütöm:

A konyhában nagyszerű fejlesztések voltak, és ezúttal nem egy flakon mosogatószer, hanem nagyon komoly, gránitbevonatú serpenyő, bambusz végódeszka, metallizált szilikonból készült minimuffin-forma, megannyi ketogén eledel elkészítésére alkalmas. És kidobtam egy csomó mindent onnan is.

Erről jut eszembe, kedden voltam táplálkozásbeállítás.hu-s szemináriumon, négy óra előadáshallgatás volt kis belekérdezéssel, és lesz majd még egy óra személyes konzultáció. Bartha Ákos alapos, sok év tapasztalatát szisztematikusan gyűjtő-rendszerező, nagyvilágra nyitott, minden rosszféle ezoságtól és összeesküvéselmélettől mentes, plurális gondolkodású, aktívan kereső, árnyalt férfiú, ezen kívül még szuggesztív előadó is. De az igazság az, hogy a 1. sportrovatnak, 2. az oly sok órányi éjszakai, főleg angol nyelvű alternet-olvasgatásnak és 3. ráérzéseimnek, önkéntelen elindulásaimnak köszönhetően nem volt olyan téma, ami igazi újdonság lett volna. Részletek voltak, meg üdvös összefoglaló jelleg. Olvassátok végig a sportrovatot, elképesztő, főleg egészségmegőrzés és táplálkozás szempontjából.

Jó interakciók vannak emberekkel. Új ismeretségek, vicces helyzetek.

Nátha, ez nagy dolog. Semmit el nem kaptam, nem ütött ki, évek óta, de most végigment a családon.

Sport: konditerem (célzott izomépítés) heti egyszer Eddel, némi futás, bicikli, rengeteg szerves testhasználat (séta, bevársárlás, kardiószámba menő házimunka), és hetente egyszer vagy kétszer közös edzés az érdeklődő olvasókkal. Ez sikertörténet. Fotók itt.

Nagytakar, selejtez-rendrak, játékot, könyvet és ruhát K-val. Felcsavartuk a szőnyeget! És profikra bíztuk! G-nek van Volvója, levittük a tisztítóba. Autórádió, napszemüveg, minden. S ha én egyszer anekdotázni kezdek…! Jaj, de vidám tud ez lenni.

Egy nap a Gellért fürdőben. Gyerekkorom óta nem voltam. B-tól még karácsonyra kaptam egy belépő-utalványt, masszázzsal. Patina, mámor, napfény. Szauna, finn ifjak körében, nagy vidámság. Regényolvasás, hullámfürdő, önfeledt bikini. Bealvás a napon. Kéne új kontaktlencse (holnap megyek érte).

Itt szeretném megjegyezni, hogy a blogon gyakran emlegetett, kezdőbetűs nevű szereplők a következők. Említem ezt azért is, mert az új olvasók nincsenek úgy beleágyazódva a régi történetmesélésbe, vagy a blogtalálkozókba, szűkebb körbe. Mások viszont hajmeresztően taglalnak és találgatnak, ami mulattató. Még Ed is úgy gondolja, aki pedig sokat tud rólam, hogy én egyedül, bánatosan éldegélek, nincs senkim, kéne nekem egy társ. A közre ebből az tartozik, hogy amolyan “egyvalakim” (Multifunkcionális Facebookrakiírt Egyigazi!) nincs is, sőt, családom se nagyon, de a teljes élethez szükséges funkciók le vannak fedve (KIVÉVE: TAKARÍTÓNŐ, DADA, KERTÉSZ, FEKETEMOSOGATÓ, LOVÁSZ, BENTLAKÓ BICIKLISZERELŐ, MASSZŐR, KARBANTARTÓ!!!).

Van a Nagy Kvartett, ők életem évtizedes pillérei és egyben olvasók is. Több, olvasóból lett barátom is van, a Kvartett különlegessége, hogy ők mind előbb voltak barátok (vagy akármik):

B., lelkem másik fele, gyermekeim gyámja, tanárkolléga, csendes állandóan jelenlevő, partner állatkertben, gyereklegeltetésben, moziban, étteremben. Parádés ízlés, intellektus és tanárság. Vele voltunk Barcelonában, Sitgesben, Milánóban, Locsmándon és a Fertő-tónál. Az ő fekete cipője látható itt:

Típustörténet: minden utazásáról minden kávécukrot elhoz, összegyűjtve átadja, és csatolja hozzá a közös mozijegyeinket.

D. (követő), egyetemista korból eredeztethető, fiam keresztanyja, intellektuális és lelki társ, 1999 és 2001 között szembeasztalos tanárkolléga, 1999 és 2004 között szembeszomszéd. Három gyerek anyja.

Típustörténet: együtt fürdetjük Jánost. Az az utolsó kádas fürdése.

K., angol szakos csoporttárs már az ELTE-n, ritka találkozók, de mindig onnan folytathatók. A legjobb emberi hatások és derűs, értő találkozások, grandiózus értelmi-érzelmi társ, három gyerek anyja.

Típustörténet: ajándékképp csupa narancssárga holmit gyűjt egy dobozba nekem.

G., egykori tanítvány, 2006-ban érettségizett, néhány éve napi csetpartner, néha program- és edzőtárs, a blogon idézett legjobb poénokat és szófordulatokat ő jegyzi.

Típustörténet: valami kerthelységben, sör mellett röhögünk azon, hogy 2005-ben a negyedéves írásbeli jellemzésben jeleztem: genderügyben volna mit érzékenyednie. (Megtörtént.)

Továbbiak:

Sz. E., Szent Erzsébet, szomszédasszony. Típustörténet itt. Intellektusban, humánumban, érzelmi intelligenciában, iróniában és szépségben egyaránt erős, de még gyereke is több van, mint nekem.

Van három bátyám, három sógornőm, hét unokahúgom/-öcsém. Apám, anyám. Ritkán emlegetődnek.

Ed/Gergej: -ző. Külön posztban a könyvben (címe: ed, itt nem jelent meg), és számos képen. Sok poén, nagy bizalom. Ebbe sem kell semmit belemagyarázni.

Félisten – ő nem konkrét ember, hanem funkció. Jelenleg betöltve. Ne vesszen már kárba ez a nagy páwa izmozat. Szenvedés és nagy bevonódás nélkül. Úgy tűnik, ezen az életévemen ennyivel evickélek át. Ő rója föl, hogy én nem vagyok olyan, mint mások, tévé, liszt, satöbbi, tán az élmény intenzitásától van ennyire zavarban. Rezignált derűvel nyugtázom: világaink nem átjárhatók, tőle annyi az amennyi. Nagyon becsülöm, ugyanakkor, nem is tudnék vele, ha nem.

Á, nem, igazából szarul esett, én csak szeretnék ennyire elegáns lenni. Nem kell engem csodálni, de ez a kisszerű alterofóbia… legyen mindenki egyforma, és bégessenek is. Az nincs meg, hogy átlagos létekből nem lesznek nem-átlagos teljesítmények és helytállások?

nagyfiam apja/bántalmazóm: irodalomtörténész, 1999 és 2004 között éltünk együtt. Sűrűsödő helyzetből léptem le, egy szál pendelyben. A szülői feladatot közösen és viszonylag egyetértésben gyakoroljuk. Szokott morogni, de valami paradox módon becsül és vagizik is velem.

L.: a nagyfiam, 2001-ben született. Kilencedikes gimnazista, most kezdte. Ő az életművem. Blogger. Gyúrni jár Gergejjel.

Férjem/János: 2006-tól, esküvő 2010, a két kicsi (2008, 2010) apja, †2012. december.

szerelmem. Ő egy fő, 2014-es, lezárt történet, mindig így (vagy: félisten), de ritkán emlegetem.

Egyiküket se fogom itt kielemezni, átértelmezni, esetleges konfliktust itt fejtegetni. De nem csak azért, hogy a neten ne legyen kínos, hanem magamban sem. Ők már biztosak bennem. Once loved, always loved. (Noha a tényeket nem tagadjuk, némileg kivétel a nagyfiam apja, több régi, múltmegértést, feldolgozást segítő poszt témája.)

Mi várható a blogon mostanában:

• szervezem az alternatív magyarórákat (nemsokára igényfelmérés!)
• ősszel lesz egy vagy két újabb sportos képzés
• mivel visszataláltam a nekem-jó-így formámba (be kell látnom: a kis zsírral fedett nagyon sok izom nem éz ki sokkal jobban, mint a sima zsír), és kihevertem a félmaratont (!), lesz új életmód-videó: evés, főzés, sport, hangulat, kommentárokkal.
• folytatódik a renitens verselemzés: izgalmas, interaktív módon a mi magyar himunuszunkat is elemezni fogjuk, de előtte szeptember vége van, így a Szeptember végént is.

Mi legyen még? Mi hiányzik? Kérdezzetek!