Csodálatos volt a születésnapom! Köszönöm a köszöntéseket és mindazt, amit küldtetek!

Mondom magamnak a hétvégén: ezt a napot emlékezetessé tesszük!

Első program: bringásreggeli. A Széna téren 7-től osztunk a bicikliseknek menő pékárut, forró epres croissant-t, kétféle muffint, perecet, kekszet, gyümölcsleveket, italokat, müzliszeletet és matricát, mert a Kerékpárosklub Bicibusz-akciója és a kapcsolódó bringásreggeli pont e napra esett. Már harmadszor önkénteskedünk a lányommal. Most először G. is velünk tart, jól áll neki, ahogy az almalevet és multivitamint (“olyan, mint a vegyes pálinka, csak alkohol nélkül”) megkülönbözteti és kezekbe nyomja.

Micsoda találkozások! Belefér egy palackgyűjtögető férfiú élelmezése, és a rolleres gyerekek se maradnak hoppon.

Szegényemberek lova – mit lova: karcsú Jaguárja, vas vázas velocipédből kibújt, pillangós kerekű modern kerékpár – téged illet most a dicséret! Úgy összenősz a rajtad szuszogva lovaglóval, mint hajdan az embertestű kentaur…

“Nem mondod, hogy kiszerelted a rudat nagyanyád szekrényéből? – Nem, a hólapát nyele.”

Bringázás az erdőben. Óvatosságra intenek, de én bátran legyintgetek. A Svábhegytől indulok a Normafa úton fel, onnan a KFKI-hoz és Budakeszire bringáztam az erdőn át. Ma a fák közerkölcse kifogástalan, ma nem tüntetnek a kormány ellen.

Kavicsos, burkolatlan utakon keresem az átjárót. Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak, és csak reám várnak. Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?

Vas, mit harmat, köd befú, addig ázik künn, amíg rozsda marja. Így a bú szépséggé rozsdásodik. Én tudom ezt, emberek: a szívem rég megrepedt. Akit csak megkérdeztem, hogyan jutok ki a víkendházak közül, aggályos arccal felelte: olajozzam meg a láncomat. (Ez mára maradt, ecetes fogkefével le is dörgölöm a rozsdát!) Én féltőn vigyázok e láncra,
s a hosszú álmot nem adom, ha árvalányhaj imádsága zendül a rónaságodon. Végül kis késéssel megjelentem a Farkashegyi repülőtéren.

A nap fő programja: F-val gépen szálltunk fölébe! Fejér és Veszprém megyében már sütött a nap, köröztünk Tihany fölött, néztük a redős víztükröt, és tudtuk, hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Komoly, utasszállítós pilótánk volt. Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi Balaton, tavasz, hegyorom! Alig tudom magamba szedni. S egyszerre – sok nagyon!

Aztán a reptéri fűben ülve csodáltuk a barázdabillegetőket és az ürgéket: mint szalad! Pillanat, s odabent van, benn a lyukban! Grapefruitos tonikot ittunk. Kaptam szép ajándékot F-tól!

Budakeszire már aszfaltúton, kemény emelkedőn tekertem vissza a fővárosba.

D-vel ebéd a MOME-n, utána libegőztünk a János-hegyre, a fenti játszótéren voltunk egy keveset, aztán visszalibegtünk. És ím az árva boldogúl, jól érzi most magát.

Utána családdal és barátokkal étterem (már az esti színház közelében): volt pezsgő, halászlevet ettem és átvettem nagyszerű ajándékaimat: két angol nyelvű Agatha Christie-t. Egy nyúl-kulcstartót. Mogyorós csokit. Telefontöltőt. Estée Lauder vénasszonyoknak való szérumait, színházjegyet, csacska kozmetikumot.

A Jurányiban 7-től további barátokkal megnéztük Schwechtje Mihály rendezését, a Stég című előadást, amihez a Sünvadászat című filmje után kaptam kedvet. Ah tó! Mily messze már az alig elsuhant év!

Aztán fogassal-bringával hazamentünk. Ma pedig csodakozmetikán veszek részt!

Állj meg, szárnyas idő! Órák, gyönyörű percek, ne, óh ne fussatok! Hadd élvezzük a gyors gyönyört, amit a legszebb, legjobb napunk adott! Még, még!

A sunyi Garmin Connect fitneszéletkor-adata ugrott egyet: egyik napról a másikra egy évvel idősebb lettem fitneszileg! Az erők szép seregszemléje árnyat vet a roncsok halmaira.

*

A négyzetszám-életkor azt jelenti, hogy tisztán látok. Tudom, mi van bent, mi van kint és mi történt. Már azt is tudom, mitől jó az élet, és mi az, amire nincs befolyásom. Csodálkozó hálát érzek, mert élek, egészséges vagyok, ilyen gyerekeim, társam és otthonom van. A szeretteim közelében lehetek – senkit nem kell elviselnem, csak azok vannak a közelemben, akikkel szívesen vagyok. Szavaim, tanításaim, kis poénok hajszálereken át a szívekig szivárogtak, igazi lakoma volt, aki kért, vehetett belőle, és sokan vettek, én senkitől nem sajnáltam. A tanítványaim bejutottak a legjobb gimnáziumokba úgy, hogy nagyon keveset kaptak a nyomasztó osztálytermekben. Ők soha nem rontják el, hogy naiv, játssza, szerviz, higgye, nőj, és a kell állítmányú mondatokat is hibátlanul elemzik. Van módom, merszem, kedvem olyasmivel tölteni az időmet, amiből a maradandó emlékek lesznek. Nem várok senkitől jóváhagyást. A pusztításra, idegenkedésre, mások frusztrációira nincs befolyásom, viszont én mindenkor azt teszem, amit helyesnek érzek, amit belül tudok, akárhányan is ordibálnak, mennek tönkre emberileg, egészségileg, vetkőznek ki magukból. Annyit mondok, ha magaddal foglalkoznál, nem a neten lógnál, ha elmennél sportolni, nem az én képeimet bogarásznád, sokkal jobban lennél.

Azt is jelenti ez az életkor, hogy nincsen apám, se anyám. Belül van a mérce. Tudok arról, hogy szeretnek, meg arról is, hogy nem, és egyik sem alapja annak, ahogy érzem magam. Tudom, hogy nem kell jóváhagyást kérnem, én választom meg, mi a jó nekem és mit tartok morálisan követendőnek: …nem kevély kitűnni a törpék sekély sorából.

D. a fiam osztálytársa, tavaly tanítottam. Az állam neveli rettenetes körülmények között, de a tanárai is valahogy mindenből kihagyják ürügyekre hivatkozva: ő nem mehet színházba, osztálykirándulni, ő jár folyton orvoshoz úgy, hogy nem javul az állapota. A dolgait ellopják, durván alázzák a kortársai is, osztálytárs arcba fényképezi, hogy kiröhöghesse. Nyelvtanfelkészítést tartottam neki, azóta is hetente találkozunk. Ebédet, szendvicset kap, beszélgetünk; korcsolyázni, kozmetikushoz, gyermekvasutazni, kirándulni viszem. Vagyis, mert ez nem lehetett nézni, néha része lehet abban, amiben a családban élő gyerekeknek naponta, és annak a lényege a személyes figyelem. D. átlátszó jóságát, tisztaságát mindenki megérzi, és öntik rá a mocskot.

A gyermek”védelem” feljelentéssel fenyegetőzik. Sunyin üzengetnek. Mondom D-nek, hogy ne féltsen engem, és ő sem csinált semmi rosszat. Az a fontos, hogy legyenek élményei a normális életről, és minél kevesebbet láthassák a nála életrevalóbb társai és az ehhez asszisztáló felnőttek abban a káoszban, amelyben élnie kell.

Csak csendesen, mind aki lázad, báránybőr jelmezben figyelik a házad. Csak csendesen, mert vád alá vesznek, jönnek janicsárék, kerék alá tesznek…

Furcsa, hogy úgy viselkednek, mintha én a neveltjük, a beosztottjuk volnék. A jó öreg projekcióik: ő erre a gyerekre egy fillért nem költene, akkor én csakis rosszat akarhatok – logikus! Nekem gyámhatósági és iskolaigazgatói papírom van arról, hogy feddhetetlen, egyben remek szülő, tehetséges és kreatív tanár vagyok.

Dárdák szegeződnek rám: te vagy a hibás! Miattad van ez az egész!

Mások balhéját viszem el rendszeresen. Akkor is, ha nem vétettem. Akkor is, ha más vétett – és épp ellenem. Akkor is, ha senki sem vétett.

Ezt érteni, átlátni az okait, elfogadni és nem menni tönkre benne, hanem függetlenül élni ebben a zajban a saját életemet, nem törődni a véleményekkel – itt tartok most. Csak akit látok, vagy százan szeretjük és tiszteljük egymást kölcsönösen. És még hányan vannak, akivel nem is találkoztam…! Mi dolgom ezekkel? Megpróbálták pedig az aljasok. Ilyen-olyan eljárások, egyikből se lett semmi.

Szembemegy az autópályán. Dacol az autoritással. Nem tud beilleszkedni. Nem hajtja végre a bíróság ítéletét. Hát persze! Ez a lényeg, ez maga az erkölcsi norma. Pont azért, mert az autópálya egy szutyok: én nem arra megyek. És mert a törvény, a szabályos haladók, betartók ilyenek, mint ti.