belelóg a tényéromba

A húsvéti banzájok után kérdem: a szeretteid neked is belelógnak a tányérodba?

A tányér metafora. Arról van szó, hogy felnőtt emberként hozol egy döntést, hogy te hogyan élsz, mit eszel, és e merőben saját, csak rád tartozó döntés téma lesz a családod és ismerőseid körében. Nekik véleményük van, el is mondják. Jobban tudják, mit kéne enned. Aggódnak, magyaráznak. Kínálgatnak, győzködnek. Gúnyolnak. Kontrollálnak.

Ráadásul a döntés nem is mindig szabad, hiszen egy ételallergiás vagy cukorbeteg nem ad has dönt arról, hogy mit egyen.

A másik, hogy nem csak az öregek ellenségesek, a chiamagot még nem látott, nyolcvanas években formálódott ízlésű nagyik. Ők gyakran értetlenül bár, de jóindulatúan ráhagyják a fiatalokra az alternatívkodást. A netes kommunikációban edzett, mindent megnézegető, mindenről tudó, élesen kotnyeles, reflexesen ítélő fiatalabbak sokkal támadóbban lépnek fel. És mindenképpen az evés szituációjában, az asztalnál fogja elősorolni az érveit a nagyon okos sógornőd. Az ismerősét, aki belehalt. Jót akar neked: te ugyanis nem tudod, hogy van ez. (Nem látsz rá. Kell a külső szem. Csak a saját hangodat akarod hallani. A blog kezdeti szakaszában az irigy csajok egyébként ezzel próbáltak befolyásolni, hatalmat szerezni.)

És te csak a háta mögött mered szidni a sógornőt.

Gyerekekkel is csinálják. Ezt éppenséggel a nagyik. Majd nálam eszik egy jót! Szabotál, jobban tudja. Csak a felszín az, hogy itt az ételről van szó, a normalitásról, bármit is jelentsen ez, vagy arról, hogy mit szeret a gyerek. Itt a hatalomról és vetélkedésről van szó. A másik, például a döntésre jogosult (és azért felelős) szülő semmibe vételéről, kijátszásáról, népszerűségvadászatról. Hiszen a bolti puding finomabb, mint a hummusz.

Érdekes módon az ellenkezés mértékét tekintve mindegy, hogy a felkent orvoslás javasolja-e az adott étkezési szabályt, vagy alter forrásaidból szeded, netán valami komplett, babonás hülyeség-e. Nem dönthetsz, nem a tied az étkezésed. Nem lehetsz más, nem lóghatsz ki, nem vonhatod ki magad semmilyen okkal. Ez a lényeg. Nem vagy különb. Ők majd megmagyarázzák, hogy te ezt nem is az egészséged miatt csinálod, hanem kivagyiságból.

Jó lenne vegán kommunába költözni, és akkor nem lenne ez a harc, sóhajtott egyszer frissen makrobiotikusra váltó barátnőm. Tőlem gyakran kérdezik, hogyan tudok ketogénként enni a közegemben, hogyan zajlott a böjt, és nem szólnak-e be nekem, hogy ennyit sportolok.

Nem, nem szólnak be. Mindaz az életmódbeli alternatíva, amitől jobban vagyok, mint huszonévesen, úgy erősödhetett meg a mindennapjaimban, hogy nincs fölöttem kontroll, vélemény, hatalom. Mind az információszerzésben, mind az étkezés és sport napi gyakorlatában, mind a kapcsolódó fogyasztásban egyedül döntök. Csakis ebben a természetesnek érzett, ki sem vívott szabadságban fogannak nagy teljesítmények. Nincs bejárós munkahelyem, pizzára gyűlő baráti köröm, nem bámul senki a tányéromba, nem játszmázik se partner, se barát azon, hogy mit eszem és miért. Nem akar senki önigazolni, fölénybe kerülni a rovásomra, és ezt a viselkedést nem is tűröm. Ha tojás, vaj, hl, akkor az, de a lángos miatt sem magyarázkodom, tehát a saját alterságom se köt. Én pedig nem sóhajtozom a Nesquicken, ha egyszer a gyerekeim azt szeretik (esetleg megveszem az új, csökkentett cukrút), nem csábulok el, hogy az őféle ételekből egyek, szívesen sütök nekik palacsintát, és alkalomadtán baráti körben sütit eszem a Menzán. Én könnyű vendég vagyok: akármilyen zöldségből, húsból megoldom a témát, nem kell számolnom, összetevőlistát tanulmányoznom, és képes vagyok zokszó nélkül megtartóztatni magam, szélsőséges esetben semmit sem enni. Nem is tesznek megjegyzést, leginkább nem is törődnek azzal, mit eszem. Ez nem téma, hiszen nagyon személyes döntés, és a baconöm nem vesz el tőlük semmit. Ez így normális.

A te családodban is ez a helyzet: tőlük sem vesz el semmit a te táplálkozási választásod. Mármint akkor nem, ha nem oktatsz-nevelsz-rosszallsz, nem vagy fölényes, mert akkor harccá válik a téma.

Probléma lehet az is, hogy te vagy a nő, tehát a te felelősséged, ki mit eszik, neked kell az ő szájuk íze szerint főzni, esetleg kétfélét, és ez túlterhel. Másrészt az étel ürügyén rád zúdul mindenféle kritika és basztatás. Sehogy se jó.

A legundorítóbb kisgyerekescsalád-játszma: a nagyevés terén macsóskodó apuka, amint gúnyosan figyeli az anya cukormentes, egészséges vagy diétás törekvéseit, főzéseit, a gyerekek elé helyezett aprított zöldséget vagy kását. Be is szól, tüntetőleg nem eszik olyat, magának “normálisat” főz, még inkább rendel, folyamatosan megjegyzéseket tesz az asztalnál is, és igyekszik  a gyerekeket is a maga oldalára állítani. A végképp kiábrándult, otthonában otthonról menekülő, igazán primitív típus sértetten külön is eszik, párja törekvéseit ellene irányuló támadásnak fogja fel (bármit, ami nem azt igazolja vissza: ő tud és csinál mindent jól egyedül). Le se ül a családdal, beviszi a barlangjába, és zsíros kézzel laptopozva ott nyomja be a pizzát, kólát. Tejszínhab a jelenség tetején, hogy eközben a konyhapénz miatt hőbörög, “nem igaz, hogy nem lehet kijönni ennyiből”.

Iza szép udvariasan így ír a jelenségről:

Ha diétába, sőt, teljes életmódváltásba kezdünk, leggyakrabban kétféle reakcióval találkozhatunk a környezetünk részéről. Lesznek olyanok, akiknek számíthatunk a támogatására, megértésére, de akár még a segítségére is, míg mások minden alkalmat megragadnak arra, hogy nemtetszésüket fejezzék ki és valamilyen módon bojkottálják törekvésünket.

Utóbbiak meg is keseríthetik az életünket, miattuk eljuthatunk arra a pontra, hogy a békesség érdekében feladjuk a diétánkat.

Egy sikeres életmódváltáshoz el kell hagynunk a komfortzónánkat, le kell vetkőznünk régi szokásainkat, új alapanyagokat és új termékeket kell megismernünk, új rendszert kell kialakítanunk az életünkben. Ez önmagában sem könnyű feladat, de ha ezt rosszalló megjegyzések és tapintatlan beszólások kereszttüzében kell kialakítanunk, könnyen elmúlhat a motivációnk, vagy csináljuk, de közben végig stresszesek vagyunk, ami ugyanúgy akadályozhat minket célunk elérésében, mint a régi életmódunk.

http://160gramm.hu/2016/06/08/dietaparak-4-resz-segitseg-a-parom-nem-dietazik-velem/

Iza azért érdekes, mert ő egyenesen beteg lesz azoktól az ételektől, amikkel kínálják. Én sima életmódváltó vagyok (illetve már rég ez a normális nekem, nem érezhető a váltás-jelleg), érdekes innen felvetve is a téma, de a játszma és a mély dinamikák jobban érdekelnek. Amit az emberek mondanak és ami mozgatja őket. Nem az avokádóról van itt szó, hanem hogy a szeretteidnek gondolsz olyanokat, akik nem igazán szeretnek, ellenben rontanak rajtad, és nem tartják tiszteletben a legsajátabb zónád.

Hogyan tűrhetik ezt emberek, hogy állítólagos szeretteik szócsatákba vonják, nevetségessé teszik őket, kételyeket ébresztenek, szabotálják a döntéseiket? “Ő már öreg, nem fog változni.” Adott esetben pókhas fölül, maréknyi gyógyszert szedőként magyaráznak arról, mi az egészséges. Sírnivaló színvonalú közhiedelmek alapján nyilatkoztatják ki, mi “nem jó”, a minősített esetek használják az alapanyagcsere, inzulin, jojó szavakat. Hülyeségeket beszélnek, téged is hülyének néznek, és azt gondolják, náluk a tudás. Ha sokszor belebuktál a változásba, még nehezebb a helyzeted: kárörömmel figyelnek.

Lehetséges, hogy a szeretteid a legfőbb ellendrukkereid? Reflektálatlanul adják elő ezt a műsort ünnepi és hétköznapi, éttermi és munkahelyi asztalok tízezreinél, semmilyen racionalitás nincs benne, nincs igazuk, nincs valid érvük, nincs joguk.

És te panaszkodsz és zavar és tisztán látod. De legközelebb ugyanúgy beülsz velük, elmész hozzájuk, eszel náluk és nem konfrontálódsz. Hiszen ők vannak neked.

Jegyezd meg jól: intelligens, érzékeny, téged szerető ember a javadat akarja, rád bízza, nem okoskodik és nem szól bele egy ennyire személyes döntésbe. Nem akarja erőltetni jóindulatúan sem, hogy reggelizz, ha neked nem esik jól. Te megtehetsz annyit, hogy nem teszed hitkérdéssé az étrended, nem akarsz senkit megtéríteni, nem is védekezel, nem győzködsz, nem érezteted, hogy nálad az igazság.

Tudsz úgy nézni, hogy elhallgassanak? Teljesen biztos vagy abban, hogy semmi közük hozzá — különösen ha nem kérted, hogy neked valót főzzenek, semmilyen plusz erőfeszítést, és nem oktatsz ki senkit?

36 thoughts on “belelóg a tényéromba

  1. Mostanra talán mondhatom azt, hogy szerencsés vagyok, de lehet, hogy csak megharcoltam magamnak, hogy békén hagyjanak. Akik nagyon értetlenek (anyám, tesóm) azokkal ritkán kerülök kajálós helyzetbe, bár tény, hogy a balhé elkerülése miatt inkább eszek abból amit kínálnak. Odáig már eljutottam, hogy a sütit vissza merem utasítani.
    Itthon meg teljesen jó. Szinte egyedül élek. Van egy partnerem, aki abszolút megértő, gyakran ő is átveszi a szokásaimat, semmit nem erőltet, ha ő olyat akar enni, de szívesen fogyasztja az én ételeimet is. Gyerekeim sokat jönnek hozzám, de valahogy fel sem merült, hogy beleszóljanak. Sőt, volt olyan, hogy csináltam magamnak “ketós” hamburgert, fiam pedig vitt belőle a barátnőjének nagy büszkén: nézd, anyám homemade hamburgere! 🙂
    Na a munkahely aaaz más.. Csinálom már egy ideje ezt a ketogénre hajazó étrendet. Először mindenki (egy-két kivételtől eltekintve) a totális felháborodás, megütközés hangján nyilvánult meg. Ne már, te is?! Nagy nehezen megértették, hogy ez nem fogyókúra. Érdekes, ha valaki belekezd egy étrendbe mindenki egyből fogyókúrának véli, és elkezd nyugtatgatni, hogy nem kell fogynom. Most már csinálom úgy 1,5-2 éve. Mostanra sikerült oda eljutni, hogy csak egy ember kattog a témán, de ő is egyre ritkábban. Jellemző, hogy ez az ember totál elhízott, folyton valami baja van, pedig még csak a harmincas éveit tapossa. Természetesen nem eszik semmi zsírosat, mert juj, az hizlal, és a zsír amúgy is rossz meg undorító. (arra azért kíváncsi lennék hogy áll össze a fejében, hogy én eszem a “hizlaló” zsírt, ő nem, de mégis ő a kövér) Csak bödön zsírokban tud gondolkodni, makrók szóba sem jöhetnek. 😀 Pedig egy rántott csirkemell hasábbal mennyi zsírt tartalmaz pl. (meg szénhidrátot, de az jóóó) Az is jellemző, hogy én még soha nem fejtettem ki neki, hogy milyen egészségtelenül kajál, de ő kapásból leundorítozza a mozzarellámat olivabogyóval. Mondjuk azt mindenki nehezen viseli a cégnél, ha szakaszosböjtölök. Szerintem nem hiszik el, hogy az sem fogyókúra, és hogy este otthon eszek egy gazdag, kiadós vacsorát a kedvessel. A sopánkodásuk mindig nagyon kellemetlenül érint. De majd előbb-utóbb ezt is megszokják. 🙂

    • Mekkora kincs amikor a partner nem szabotál! A melóhelyi dagadékot még le lehet szarni, amíg otthon támogatnak. Ez a “juj a zsír hízlal” szöveg pedig az étkezési kultúra legalja, és igen, többnyire olyanok tolják fullba a kretént ezzel kapcsolatban, akik kórosan elhíztak, tönkrevágták az anyagcseréjüket, össze-vissza ugrál a vércukruk mert semmi rendszer nincs az étkezésükben, emiatt állandóan fáradtak, mivel nem visznek be elég zsírt, ingerültek, az éhség farkasként tör rájuk stb.

      Borzasztó mélységben vannak ezek az emberek, és 30 fölött nem is igen lehet rajtuk segíteni. Egyszerűen foggal-körömmel ragaszkodnak a szarhoz. Valahol érthetetlen.

      • “Egyszerűen foggal-körömmel ragaszkodnak a szarhoz. Valahol érthetetlen.”

        Hát igen. És hát az.

    • Ez is milyen már, hogy “nehezen viselik” az IF-ezésedet. Mit kell nekik ezen elviselni, semmiben nem érinti őket. Tök jó, hogy ilyen elkötelezetten csinálod a szemétkedés ellenére is.

      • Úgy értettem a nehezen viselést, hogy ki nem bírják, hogy ne rinyáljanak egy sort. Persze, hogy nekik mindegy, de olyan boldogok tudnak lenni mikor látják, hogy mondjuk csak uborkát eszem ebédre, és ezt gondolom jól ki lehet témázni, hogy ez már aztán tényleg túlzás. Hehehe. Túl-zás. Meg tönkre teszed magad, jujuj… Egyébként sem csinálom állandóan, sőt, csak pár hétig, aztán visszatérek a “sima” LC kajálásra. De olyan jó betegen, kövéren szörnyülködni a más étkezési szokásain, nem? 😉

  2. Nekem az egész családom és az összes barátom nagyon támogató volt az étkezési különcködésemet illetőleg. Sokat nyomott a latba, hogy miután nem láttak 1-2 évig (külföldön élek, jövőre tervezek hazaköltözni, ami öröm) egyik hazalátogatás alkalmával megjelentem a 80 kgs (ezt bulkolom felfelé, 90kg a cél), 15% BMI körüli testemmel, tehát az eredmények magukért beszéltek, onnantól adta magát a “ezt mégis hogy csinálod?” kérdés és lehetett beszélgetni arról, hogy nem vedelem a sört, nem pizzán élek és sportolok. Sokat.

    Szerintem leginkább annak a tányérjába lógnak bele a barátok / rokonok, akik (még) nem harcolták ki a saját kis közösségükben (legyen az bármekkora) az önállóság jogát: Hogy ők bizony ugyanúgy egyszeri és megismételhetetlen emberi lények saját céllal, érzelmekkel, akarattal. És ezt el lehet fogadni, mert nem az ördögtől van.

    A lelki és szellemi önállósággal felvértezett férfit és nőt nem cseszegetik azzal, hogy miért abban a szakmában dolgozik, amit szeret, miért azt eszi, amit ő akar, miért nem alkohol és nikotinfüggő mint a “rendes emberek” stb. Eleve úgy válogatjuk meg a baráti körünket, hogy a mi egyediségünk alap, sőt, pozitív tulajdonság a többiek számára.

  3. Nálunk a férjem ignorálja előszeretettel a gyerek diétás igényeit, amit laborban mértek ki, nem biorezonenciával. A gyerek bár átlátja hogy ez hatalmi játszma, ahhoz már túlságosan hiányolja a tiltott dolgokat hogy ellenálljon.
    Cserébe én többnyire olyat főzök, amire az én fogam fáj (ez véletlenül egybeesik egyébként a gyerek kereteivel is) és ha nem tetszik, akkor lehet más megoldást keresni.
    Mindjárt olvasgatok is még a dilemmázók és társai témakörben…

  4. Nálunk az volt a helyzet, hogy a zember kezdte el a “fogyókúrát” (addigiakhoz képest brutál szénhidrát-, és főleg cukorcsökkentést, és a kaják minőségét is nagyban megemeltük) én meg nem szabotáltam. 🙂 Sok hús és sok zöldség, a gyerekek meg én néha ettünk “normálisat” is hozzá, rizst, krumplit, kiflit… de jóval ritkábban, mint addig. Meg nem is mindig hiányolták, a nagyobbik például az apjával majdnem megegyező mennyiségben tolta be a keménytojást. Főleg anyósomnál ment át ez nehezen, mert ő úgy szeret, hogy etet, és jajkicsifiam desoványvagy. De aztán ráállt olyanokra, hogy sültkolbászt készít külön csak nekünk. 😀 Az én anyukám meg még eritritet is elkezdett használni.

    Van már azért azóta néha sütizés, szülinapi torta is lesz. Most meg éppen a húsvéti nyulak ülnek a szekrény tetején egy szatyorban, lassanként adagoljuk.

  5. Na az ingerültség is borzasztó. Olykor szabályosan félek tőle, mert olyan dührohamokat produkál. 😀 Pedig nem is velem csinálja, de hallgatni is rossz. És magamon meg határozottan tapasztaltam, hogy mióta így eszem sokkal türelmesebb vagyok, nehezebben jövök ki a sodromból, jobb az alvás, meg úgy általában a közérzetem.

    • Kollegina egyébként infarktus szerű tüneteket produkált a minap. És nem, nem jut eszébe, hogy legalább kevesebbet egyen és fogyjon. Ne reformkodjon, csak fogyjon egy picit(sokat), különben hamarosan nagy bajban lesz. És ezt annyira nem tudom megérteni. Annyira bosszantja az én kajálásom, hogy szinte halálra zabálja magát, és hajtogatja, hogy ő így érzi jól magát, pedig csak a vak nem látja, hogy de nem, egyáltalán nem érzi jól magát, mert egyébként meg a hiúságát bántja, hogy nem néz ki jól. De ő is, mint oly sok kövér, azt hajtogatja, hogy ezt szereti a férje. Mondjuk ez sem igaz, mert amikor elvette legalább 25-30 kilóval volt kevesebb. Becsapja magát, és nagyon nagy árat fog fizetni érte. Mondhatnánk, hogy az ő dolga, de nem az, mert nekünk kell hallgatni meg sajnálni, hogy ő pont nagyon rosszul van.

      • Én még nem találkoztam olyan férfival, akinek tetszett volna 5-10 kgnál több felesleg. (nekem már ez is sok, nem feltétlenül esztétikailag, inkább a tapasztalat miatt -> akin van 10 kiló felesleg, lesz több is, sajnos).

        Az más kérdés, otthon mit mondanak (hazudnak) a terebélyesedő feleségnek. A legtöbb párkapcsolatban manapság komoly gondok vannak a kommunikációval mindkét nem részéről. Főleg, ha azt kell a másiknak elmondanunk, hogy amit csinál / nem csinál, bánt minket.
        Marad a hazudozás, a probléma ignorálása addig, amíg már annyira szétrágta a kapcsolatot, hogy jön a szakítás / válás.

        Az infarktus szerű tünetek súlyos elektrolit deficitre utalnak, ez (is) kezelhető lenne egy értelmesebb étrenddel és megfelelő folyadék (nem kóla) bevitellel.

        Menthetetlen. Gondolj bele, most még kvázi “egészséges”, de így sem bír mozdulni vagy változtatni. Mihez kezd majd ez a nő, ha mondjuk jön a cukorbetegség és örül, ha él vagy épp nem ájul el munkába menet?
        A büdös életben nem fog eljutni onnantól konditerembe vagy változtatni az étrendjén onnantól kezdve.

        Lassú öngyilkosság. Ráadásul a drogosokkal / alkoholistákkal ellentétben egy kényszeresen zabáló embert nem küldenek el rehabra, inkább még bátorítják is, hogy ez “szép”.

      • Ha van ferfi, aki a telt idomokat szereti, akkor az enyem az. De nem a nyolcvan kilos rengo hajat.
        Es tokre orul hogy a 165 centimhez lefogytam 65re (eddig). Nem vagyok izmos, szoval ez is boven a nagyon telt izom kategoria.
        Nagy szerencsem van a csaladdal, az amugy aszketa tipusu, csont es bor ferjem elvezettel eszi a low carb kajaimat, ha meg masra vagyik, megveszi, megeszi feszko nelkul. Eddig egyszer 1 honap alatt.
        Mast meg nem erdekel az eveszetem, igazabol nem tema sehol, en se vagyok ragorcsolve.

      • 23% körüli BMI teljesen normális egy nőnél. (165cm és 65kg általában ennyire jön ki, hacsak nem csinálsz súlyzós edzést, mert akkor magasabb lehet az izomtömeged, ami alacsonyabb BMI-t jelent – de ezt neten keresztül nem lehet megmondani)

        Ha átlagos testalkattal rendelkezel (tehát nem csinálsz aktívan súlyzós edzést), a 165cm melletti 65kg az “csak” 23% körüli BMI, ez nem igazán a telt idom kategória még.

        A telt idom inkább olyan 30-35% BMI (számomra annyira nem kedvelt szlenggel élve “csöcsös-bögyös”), ami még lehet esztétikus, de ahogy fentebb írtam, itt nem szokott megállni a történet és mennek szépen a 40%-45% körüli régióba.

      • “magasabb lehet az izomtömeged, ami alacsonyabb BMI-t jelent” A BMI nem változik az izomaránytól. Mivel a kilók és a méterben kifejezett testmagasság négyzetének hányadosa, semmit nem “lát” abból, milyen a testösszetétel. Épp ez a gond vele. Semmi nem igazít el, semmihez nem viszonyítható a puszta kiló.
        A zsírszázalékot kétpontos mérlegek, szokásos fitneszeszközök használatával nem lehet megállapítani, közelítő pontossággal sem. Különösen a hasi (hasüregi) zsírt nem.
        Akinek kilátszanak az erek a végtagjain, annak alacsony a zsírszázaléka, ennyi biztos.
        És engedjük meg a kommentelőnek, hogy a maga alkatát ő értelmezze.

      • BMI-t olvasd testzsír százalékként, mea culpa, jogos az észrevétel.
        Nem szándékoltam megmondani a kommentelőnek, hogy ő telt idom vagy sem, csak kissé furcsálltam, tekintve az alacsony súlyt (még a 165cm mellé is). Ami egyébként szép teljesítmény.

      • Még sosem mérettem se testzsírszázalékot, se semmi ilyesmi tudományosat. Csak józan paraszti ésszel gondolom, alkat kérdése. Vannak légies felépítésű emberek, én nem vagyok az 🙂 A testemen látszik, hogy a legutóbbi generációkig családom vagy bányában, vagy a földeken kereste a kenyerét. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy 50 évvel korábban én volnék az akire ráöntötték az otthonkát, és a gumicsizmát. A kemény hús, nagy karú, elnyűhetetlen sok gyereket szülő és száz évig élő gazdaasszony. Női felmenőim is ilyenek. Senki se kövér, csak bögyös, gyomros, vastag vádlijú, erős, egészséges.
        (Voltam könnyebb 10 kilóval, 10 éve, akkor voltam olyan ránézésre sem húsos. )

  6. Kicsit bizarr, hogy azt panaszoljátok, hogy rokonok, munkatársak véleményezik a táplálkozásotokat, közben meg ti is nagyon tudjátok, hogy nekik hogy kéne táplálkozniuk, “belelógtok a tányérjukba”.
    “Csodálkozol a kokainistán, / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán – / s megérted!” – írta a függő Kosztolányi.

    • Azt én sem vitatom el a másik féltől, hogy legyen más véleménye az én táplálkozási szokásaimról. Azt várom el, hogy ne ugasson bele, amennyiben őt nem érinti (nem neki kell főznie rám).

      Én pl. sajnos nagyon jól látom, hogy az anyámnak mit és hogyan kéne ennie, hogy javuljon az allergiája és refluxa, de még neki se osztom az észt, pedig meggyőződésem, hogy javítana az életminőségén. Egyszer elmondtam a véleményemet (nem közeli rokonnak még ennyit se tennék), innentől az övé a lehetőség, hogy érdeklődik-e vagy sem.

      • Nem tudom miképpen látta bele Csilla a hozzászólásokba, hogy itt harcos egészségmániások vannak, akik kioktatják a kollégákat / rokonságot / barátokat.

        A hozzászólásokat olvasva úgy látom, hogy itt inkább elszenvedő alanyai vagyunk többségében a “jó szándékkal” tett kollegáris / családi megjegyzéseknek az étrendet illetőleg. Jómagam szerencsés vagyok ebből a szempontból, a család és a baráti társaság támogató, a kollégák közül pedig akik számítanak, szintén támogatnak.
        Van pár (jellemzően 100+ kg fölötti, 45% BMI-t nyaldosó) kolléga, akik hüledeznek, hogy mi az, hogy én másképp étkezek, de én őket sem szoktam kioktatni.
        Egyszerűen kijelentem, hogy nekem ez így jó és kész. Erre nem nagyon tudnak mit mondani.

    • Bizarr???? Az, hogy elmondom ITT hogy szerintem szar kaján él, de eszembe sem jutna odamenni pampogni, hogy de gáz a kajád, húgom??? Én nem szólok bele az övébe, ő viszont folyamatosan belepofáz az enyémbe, véleményez…

      • Tapasztalatom szerint egyébként azok akarnak mindenáron beledumálni más kajálásába, akik valahol belül nagyon jól tudják, hogy önveszélyes, ahogy élnek, és önigazolásként fikázzák le azt, aki láthatóan próbál tenni valamit a saját életminőségéért.
        Aki biztos a saját életmódjában, az egyrészt nem akar téríteni, mert tudja, hogy nincsen egyedül üdvözítő ösvény, mindenkinek saját magának kell kitaposni a magáét; másrészt szüksége sincs arra, hogy bizonygassa magának és másoknak a tutit, hiszen tapasztalta az előnyöket, biztos a dolgában.

    • Én is érzem a fölényt.
      De azt is gondolom, hogy “mi” többet lapítunk, miközben tényleg igazunk van.
      A keresésben, a tudatosságban minimum.
      Látszik is. Olyan kajától olyan leszel, és úgy érzed magad, ilyentől (meg böjttől) ilyen. Van még kérdés?
      És nem fogom eljátszani, hogy ó, hát semmiség, meg alkat, meg nincs is különbség, mert nagyon nagy különbség van.
      Viszont soha nem basztatom őket.
      Mégis védekeznek.

      • Igen, a támadásuk általában védekezés. Szerencsére (én legalábbis úgy látom) feljövőben van a tudatos táplálkozás. Annak is örülök, hogy többeken nem a divatolást látom, hanem, hogy van is egy kis szemléletváltás.
        Ami anyámat, tesómat illeti, őket nem “bántom” a fafejűségükért, mert van az az ember, aki csak azt nézi, hogy olcsón kell jóllakni, a morgása a “pazarlásnak” szól. Tényleg nem fognak megváltozni már, ezért nem is vitatkozom velük.
        Én is sokszor megkapom, hogy könnyen vagyok, mert ilyen típus vagyok. (mert nem láthattak eddig még kövérnek, mert egyszerűen nem engedem meg magamnak.) Csak hát ez nem igaz. Valóban viszonylag nyúlánk vagyok, de ha zabálok én is csak meghízok/meghíznék. Kicsit olyan ez, mikor anyám azt mondja, nem kunszt, hogy kifestetted teljesen egyedül a lakást, mert hát te ügyes vagy. Na de aki meg sem próbálja?

      • Tárgyilagos-nak: Ezt én is sokszor megkaptam, hogy “hát te ilyen alkat vagy, ehetnél bármit, akkor minek fogyókúrázol?” (Itt “fogyókúra” alatt értsd az épp aktuális életmódomat: vegetarianizmus, paleo, IF, lowcarb, bármi, ami nem a mainstream.) Persze sosem válaszoltam azt, hogy “azért, mert ha “bármit” ennék, mint te, úgy is néznék ki/érezném magam, és azt nem szeretném”, csak gondoltam.

  7. Komoly áldás a támogató közegem. Senki nem szól bele a kajálásomba, még anyukám sem (vegán időszakomban annál inkább csóválta a fejét, de rám hagyta.) Bár nem kis ugrás volt tavaly vegáról ketogénre váltani, s eleinte mondhatom, hogy gyanakodva figyelte életem párja a dolgot. Aztán észre kellett vegye, merre alakulok. 😀 Most ott tart a történetünk, hogy látom, ahogy egyre tudatosabban figyeli a saját működéseit, s ő is ketózni készül. Mert csodásnak tartja az én sokkal jobban-létemet. (Szereti a ketós kajáimat, mondja, hogy amikor egy ilyen ebéd után megy el itthonról, sokkal jobban bírja a napot, nem éhes estig, stb.)
    Másik kérdés, hogy anyukám mennyire tartja a gyerekeim ételallergiás diétáját, amikor nála vannak. Így, 9 év elteltével már beletanult, igyekszik olvasni az összetevőket, kerülni a kerülendőt, de továbbra is az én mániámnak gondolja. (A kölkök amúgy nagyon egyértelműen tünetelnek diétahiba esetén.) S persze tömi őket édességgel…

  8. Fenchurch: Igen, én is jókat derülök (most már) mikor gyanakodva méregetnek, ha megtudják, hogy kicsit másképp kajálok. 🙂 És tényleg szinte mindenki a fogyókúra szinonímájának veszi az étrend, vagy diéta kifejezést, ami kizárólag öncélúan, hiúságból vállalt szenvedés lehet.
    De olyan jó látni, mikor valaki felismeri, hogy érdemes változtatni. Van egy kis ismerősöm, aki most tudattalanul átállt ketogén étrendre. Látom, hogy eszi a főtt tojást májkrémmel és pár szem töpörtyűvel, nagy lelkesen mondom neki, óóó, hát te is ketózol. Nem is tudta mi az, ő csak így találja jónak. Kicsit büszke is voltam magamban, mert ezt tőlem látta korábban. És ami vicces, hogy egy időben ő is aggódott értem, hogy nem eszem normálisan. 😀

  9. Nem tudok úgy nèzni. Lapítok, hallgatok,hagyom, hogy infantilizáljanak. Közben majd’ felrobbanok.
    Nálunk a gyereken megy a vita. “Mièrt nem eheti a kindert meg a kubut,de hát mèg csak gyereeeeeek” (itt fèlig sírós hangon)…isten bizony, szerencse,hogy nincs fegyver nálam olyankor.
    Meg az összehasonlítás: “Ödönke a szomszèdban mindent megeszik,te még nem!”

    Rettentő indulatos leszek ettől, ès várom a percet,amikor kijön belőlem az állat 😀

  10. Barcsak baszogatnanak, de passziv agresszivbe nyomjak. Szembe megy a mosolygas, bologatas meg a perszepersze, kozben pedig titokban raveszik a gyereket, hogy hazudjon, kulonben anya majd oket fogja nyirni, ami ugye a gyerek hibaja lesz, mert nem hazudott, pedig ok megmodtak. Es azt hiszik nem tunik fel, hogy az amugy vekony gyereket ket het utan ugy kell hazaguritani. Ha a gyerek sajat jogan donteni probal, akkor meg neki hazudnak. Foleg regebben, amikor meg kisebb volt es bevette, hogy a nagyi annyira asz, hogy neki sem gluten sem cukor nem kell a kozonseges almaspitehez. Es persze megy a nagy sajnalkozas, hogy szegeny gyerek salatalevelen (meg lazacon meg marhastaken) ehezik. (aminek az arat kozben igencsak nehez egy keresetbol kikohognom, ezert aztan meg az is van, hogy nem minden piszlicsare evkozbeni suliszunetben rohanunk el nyaralni, ugyhogy duplan szegeny gyerek, mert en meg sporolni sem tudok ugye, ezert csak kirandulasra meg biciklizesre futja, az meg hat milyen mar, szegeny gyereknek mozgatnia kell a labat meg minden.)

  11. Visszajelzés: mi motivál? | csak az olvassa — én szóltam

  12. Pont tegnap értegy nagyon kellemes meglepetés egy 40-en jóval felüli, komoly egészségügyi problémákkal küzdő kolléganőm részéről, akit én már feladtam magamban.
    Kb egy éve odajött hozzám, hogy mondjak már pár szót arról, hogyan eszem, és miért. Mert persze a munkahelyemen mindenki tudja, hogy én nem átlagos módon élek/eszek. Akkor magyaráztam neki sokat a ketogénről, küldtem neki infókat. Azóta nem beszéltünk, de tudtam, hogy nem változtatott az életmódján. Tegnap viszont írt, hogy eddig félt, hogy én majd meghalok, vagy ilyesmi, de látja, hogy egyre jobban nézek ki, és most már nem fél ő sem kipróbálni.
    Nagyon örültem, hogy mégsem vetette el az egészséges életmód lehetőségét. Remélem, kitartó lesz.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s