Új sportrovat, hogy kezelhetőbb legyen a felület, beszélgessünk mostantól itt!
A régieket itt találjátok:
hogyan kezdjek bele?
fejben ott lenni
sportrovat
még mindig sportrovat
még mindig sportolunk — csak-tagoknak
sportrovat, július 15-
Ahol jelszó van, ott mindig ugyanaz, a hatbetűs.
Olvassátok a régieket, sok témát kiveséztünk már: rengeteg hasznos ötlet, motiváló gondolat, táplálékkiegészítő, összefüggéskeresés, kételyek, élmények, edzések és ételek!
Senki se féljen megszólalni, mostanra a kinti beszélgetések is biztonságosak, itt meg végképp a legértőbb, legszívbélibb tagok gyűltek össze.
Kérlek titeket, támogassátok azt, hogy a bloggal töltött napi nyolc–tíz órámat munkának tekinthessem. Aki úgy érzi, hogy fontos az, amit itt kap, továbbá meg is teheti, támogassa a blog működését egyszeri vagy rendszeres utalással, kisebb, akár csak 500-1000 forintos havi összeggel. Ennek két módja van:
- a főoldal bal sávjában találod a Hívj meg kávéra! funkciót — ha rákattintasz, a paypalra visz.
- számlaszámra való utalással: Gerle Éva Anita, MagNetBank, 16200199-00152303
Külföldről: IBAN: HU37 1620 0199 0015 2303 0000 0000
S.W.I.F.T. BIC: HBWEHUHB
Szeretettel
Éva
Ellaellának és másnak is:
Re “ahol a tunetek alapjan minden masra lehetett gondolni, csak arra nem.”
http://digestionsessions.com/
…. hátha érdekes neked(és még esetleg másnak is), most időszakosan újranyitják majd (nov 1től) ezeket a nagyon gondolatébresztő és hasznos (indulj-e, merre, hogyan?) interjúkat.
KedvelésKedvelés
Igen, koszonom, erdekes lesz, megneztem az introt. (Nincs esetleg valami jo forrasod hagyomanyos angol husetelekhez, “cuts of meat” alapdolgok, receptek. steak-en, stew-n es casserole-on tul valami kis erdekesebb. Guglizok magam is, csak gondoltam van ilyesmid.)
KedvelésKedvelés
Ultrahagyomanyos, de nem csak angol, hanem inkabb az is, nem online forras, viszont eleg szeles repertoar: http://newtrendspublishing.com/nourishing-traditions/
KedvelésKedvelés
Koszi, megint trefas lany voltam es megvicceltem magam. Itt ez a konyv nekem, miota emlitetted a Weston A, Price Foundationt meg tavasszal, csak ezer mast olvastam. Ki gondolta, hogy olyasmire tamadt megint igenyem, ami mar regen itt van.
KedvelésKedvelés
Ez a konyv mennyire jo. Aki nem geek es nem akar nagyon elmerulni a reszletekben gyomorugyben, de szereti a hasznos infokat, meg az is kiveheti a lenyeget a szeljegyzetekbol. A husresznel van szo aminosavakrol, emesztoenzimekrol, vegetarianus etrendrol, meglepoen jol van valogatva. Na ez az en fajta szakacskonyvem.
KedvelésKedvelés
Igen, nagyon bejon nekem is … ha kizarolag szakacskonyv lenne, talan nem is lapozgatnam.
KedvelésKedvelés
Tegnap délutántól estig voltam a Flexben:
edzés két részletben (guggolás, kitörés, nyújtások, korlát, nyújtó /állatira érzem, élvezem/ és a fejlécben látható ugrás meg a chest roll tökéletesítése),
közte írás és önfotózás, mert olyan jó napsütés volt,
a végén szauna és társadalmi élet, szerény ketogén dobozkás rekreáció: aprított zeller, paszternák, zellerszár, sárgarépa, majonéz, szalonnakockák 2 tojásos rántottába sütve.
ÉRDEKESSÉGEK A FITNESS ÉS A TESTÉPÍTÉS VILÁGÁBÓL
Beszélgettem Kiss the trainerrel, akit IMÁDOK, olyan jólelkű, nyugis, intelligens, bizalomgerjesztő, bíró is versenyeken, és csak újabban versenyez, 30 éves, hegyomlás, meg még a középső bátyámra is hasonlít:
http://www.kissthetrainer.hu/hu/
Ellentétben az említett ötvenéves Bruce Willisszel, nagyon szexi, de a legrosszabb sztereotípiáim teljesülnek be: hivatásos katona, kicsit szadistának tűnik, és azért szerelt le és ment el portázni ( = diszkós kidobó), hogy ne lehessen fixből tartásdíjat vonni (négy nő, öt gyerek), ezt ő mondta így el. Valamit GYŰLÖLI és igénytelenségnek tartja a kövérséget, “nem igaz, hogy valakinek nincs naponta másfél órája” (?), és most is ment az Ósanba, hogy be ne zárjon.
Na, Kisst meg még nem csókoltam, de arra is sor kerül, tök kedves velem, kérdeztem, ki mit ért el a teremből az őszi versenyeken.
Azt mondta, hogy az előző sportrovat végén említett Susanna második lett az Arnoldon.
https://csakazolvassa.hu/sportrovat-julius-15/#comment-154565
Ez egy fitness koreográfia, januári. Fitness ( = Béres Alexandra-vonal) világbajnok is.
Physique kategóriában is világbajnok:
Kiss amúgy úgy jellemezte az általam “többet jár fodrászhoz, mint edzeni” modellkategóriát (bikinimodell), hogy “egy kicsit edz, beveszi a vízhajtót, és kész”, és hogy ők klasszikus 90-60-90-ek, nem lehetnek vállasak, kockás hasúak, nem válhatnak el az izmok a comjukon, nem lehet nagyon kidomborodó, szögletes quadricepszük, “nőies forma” a követelmény.
Susanna sportoló, mégpedig világklasszis. Én mondtam, hogy nekem ő meg Anita a testeszmény, de gyanítom, a fiúk inkább a modellek testét tartják szépnek.
KedvelésKedvelés
Szepek a fekete-feher kepek. Milyen eres hasnal es csiponel. Kicsit meglepodom a sajatjaimon, mar azokon, amiket edzes kozben nem latok, pl medencecsontnal, nem is vettem eszre, mikor kerultek oda.
KedvelésKedvelés
Új képek, legfelül:
https://csakazolvassa.hu/fototar/
A fejlécképben látható ugrás és a chest roll, meg egyes pillanatok a nyújtón intenzív örömöt jelentettek (ez nincs mindig): részben eufória a pillanatban, részben stabil, boldog bizalom, hogy van fejlődés.
Ez páros lábbal van, három szökellés után egyetlen kifeszített-repülős pillanat, szerintem hormonálisan is öröm. Emlékszem, úgy tanultuk, hogy először az első láb felhúz és utánacsapjuk a hátsó lábat, nem is túl magasan, aztán jött a páros láb. Technika, másrészt izomerő (far, comb, vádli, has), és könnyűnek kell lenni. Otthon is végezhető.
Olyanokat csinálok most, és csak úgy, mert eszembe jut, vagy ráérzek valami mozdulatra, mint nyolc-tízévesen, kezdek annyira hajlékony lenni, egyre lejjebb van a spárgám, ennek azért is örülök, mert ebben a korban már…
A húsz odarohanok-visszaszámol-ugrok közül az a fotó, ami a fejlécban van, mutatja a legmagasabb pontot, és ez rsg szempontból is értékelhető, a törzsemet és a karomat leszámítva szabályos: nyújtott láb, spicc, a két láb vízszintes. Meg is mutattam Kissnek.
Aki kérdezte, mit sportoltam, visszakérdeztem, hogy szerinte mit, mondta, hogy torna (valószínűleg a terem hosszán végzett kézen átfordulásokat-bógnikat látta), még mondtam, hogy + bringa, futás.
Érdekes, ahogy összeér a fegyenc-, a street workout, a torna, a fitness, az aerobic, a súlyzós edzés.
Kikészültem amúgy, nyakban rúddal volt 4×36 walking lunge a zöld sávon, meg még mély, megtartott guggolásból is 4×15.
És amit Susanna csinál mindig, hosszan: taposó. 25 perc, 507 kalória, 8-11-es fokozat közti váltakozás. Szakadt a víz rólam, ami ritka.
A fenekemet remélem gömbölyíteni, mert onnan hiányzik az anyag, az alja nem is szép. Most egy kicsit érzem a kitöréseket.
Susannának nagyon szép, gömbölyű a feneke. Nem igaz, hogy egy ekkora izmot nem lehet hatékonyan fejleszteni.
Majd megkérdezem Kisst is. Lehet, hogy befizetek egyetlen edzésre hozzá, ő az első, akiről ez eszembe jutott.
Kiss persze nem tud a három gyerekemről meg a fogyásomról. Kiderül itten, hogy eredetileg is sportos vagyok — soha nem tekintettem így magamra, nagy “én úgyem” a túlsúly, ellehetetleníti ezt a fajta edzettséget és könnyűséget. Csak most, hogy az olvasók sorra leírják az életüket, szembesülök vele, hogy nem mindenkinek szerepelnek a gyerekkorában edzések.
Pótolhatatlan veszteség, küldjétek edzésre a gyerekeiteket.
KedvelésKedvelés
Onnan lehet tudni, hogy a taposo kegyetlen, hogy annak a legretkesebbek a csovei, markolata, mind nagyon kemenyen odaizzadjuk magunkrol a koszt 🙂 Es mopot is csak annal kell hasznalni. Nekem most az evezogep ilyen, miutan megtanultam rendesen hasznalni, nem csak simogatni vele magam, mint eddig, mindent gondolok rola, csak azt nem, hogy unalmas.
De jo ez az ugros. Hely kell hozza mondjuk, na meg a tornasz alapok.
KedvelésKedvelik 1 személy
Garnélát, csirkecombot, tojást, túrót, tejszínt, kolozsvári szalonnát, sült kacsahájat és -zsírt ettem a napokban mint állati eredetűt, meg persze a ketogén protein (edzésnapon másfél adag, edzés nélküli napon 0 vagy 1).
Növények: SuperNutButter, Super Reds por (iszonyú finom), zellerszár, zeller, fokhagyma, vegyes zöld-és lila levelesek, többféle paprika (kápia is).
És tömör, tk-élesztőmentes tönkölykenyérből egy icipici darabot.
Hasmenésem lett, nem tudom elképzelni, hogy nem attól.
Reggel 70 kiló alá mentem, jók a centik is.
A kacsazsír jó cucc, hidegen is folyós, Lőrinc ott hüledezett, hogy tehát igaz a paródiája, hogy én fél literes bögréből, éhgyomorra, nagykanállal…
KedvelésKedvelés
Múlt héten pihenni voltunk pár napot. Volt a szállodában konditerem is, gondoltam végre kipróbálom ezeket a nagy vasszörnyeket. És rájöttem, hogy semmit nem tudok. OK, leülök, rárakok súlyt, és? Mennyit? Melyikkel? Hányszor? 6-8-szor, annyi rémlett, meg hogy sorozatok, meg kell bemelegítés, a végén nyújtás, és…? Úgyhogy bemelegítettem egy kardiós gépen, aztán leültem ide, meg oda, végül fogtam pár kézi súlyzót, és megcsináltam azt, amit otthon is: kitörés, guggolás súllyal, meg a többi, amit a fitnessblenderen csinálnak. A deadlift-et végre kipróbáltam 20 kilóval a 3 kg-s játéksúlyzóim helyett, (már érkezik a 5 kg-s pár) és megértettem, hogy mi ebben a pláne, meg végre volt pad, úgy is emelgettem párat rendes súllyal és ennyi. Ott volt egy csomó gép, végre, én édeskettesben velük, és én csak ott tébláboltam. Viszont úgy érzem, hogy lassan mégis elérkezett az idő, hogy be kéne tolnom a fenekemet egy terembe. Kérdés: és akkor ezt így hogy? Betéblábolok, veszek jegyet, átöltözöm a ciki mackóruhámba (futni is biciklis nadrágban szoktam), felveszem felsőnek valamelyik aláöltözetemet, ami szűk és jól is néz ki, és ha megakadnak a melleimnél, akkor lejjebb már úgyse néznek…és? Odajön valaki, megmondja, hogy mit csináljak, ugye? Állapotfelmérés vagy ilyesmi? Belenézek a tükörbe, ami mindenhol ott van, és látok majd egy harmincas, enyhén túlsúlyos nőt, ahogy piros fejjel bénázik egy vasizén? Hogy nem fogok fél kg-s súlyokkal bohóckodni, mikor már van egy alapizomzatom a HIIT miatt, vagy hogy nem leszek útban a profiknak? Hogy lesz ebből edzésterv? Meg upper body, lower body, core edzés és ilyenek? Hogy lesz ebből szokásos magabiztosság, kedv, rutin, célok, hiány?
Nálad hogy ment? Magas lett a progeszteron (?) szinted, el kéne menni mozogni. Volt rajtad túlsúly. Bementél a terembe. …és? Nem nézett senki úgy, hogy hát te meg mit keresel itt? Nem érezted furán magad elsőre?
(most megcsinálom ezt a rövid kis edzésecskét,
https://www.fitnessblender.com/videos/hiit-like-a-girl-round-2-fat-burning-hiit-cardio-workout
amíg megjön a válasz. Ezek már olyan biztonságot adóan ismerősek és változatosak, és ha rendesen csinálom, akkor beledöglősek:), de kéne már valami súlyzós is)
Hja, nem, nem vagyok az a bátortalan, szemlesütős szende szűz, én vagyok az, aki a 20 szavas orosz nyelvkincsével simán elmagyarázza a nemzeti identitástudat közti különbséget egy megtermett és mosolygó moldávnak. Ahogy a jaj, mit szólnak a többiek sem zavar annyira. A jaj, mit szólok majd én saját magamhoz, ne ettől tartok egy kicsit:)
KedvelésKedvelés
Annyira érzékletesen írod, értelek… Van teremedző, vagy nézhetsz előzetesen videókat, gyakorlat-leírásokat.
A tükörképedtől ne félj, megszokod és szépül.
Én mindig teljes testre edzek.
Már jártam a teremben, ugyanott sokat kardióztam két évvel korábban, ismertem, mi hol van. A gépeket lassan fedeztem fel, minden mást csináltam, tornázgattam, a gépekből mindig egy-kettőt iktattam be, derűsen, erős lélekkel vettem birtokba, és erősen lestem, ki mit csinál, azt mindig kipróbáltam a következő alkalommal. Otthon meg olvastam a shop.buildert és a bodybuilding.com-ot. Ez a sok szorongás, para visszavet, felejtsd el sürgősen, önbizalom, mosoly, blöff, senkinek nem fog feltűnni, és lehet edzéstárstól, edzőtől is kérdezni, nem harapnak, a pénzedért ez a dolga utóbbinak.
Vagy kérdezz itt.
Vagy edzésterv a builderen.
Vagy gyere a Flexbe.
De az is lehet, hogy nem a terem fog bejönni, hanem valami más, nem mindnekinek jön be.
Itt írok a jelenségről:
https://csakazolvassa.hu/2014/12/21/feltem-tole/
A pajzsmirigyem működött túl, de addigra már legógyszereztek és le is figytam (életmódváltás, szeptembertől, első terem /súlyzós/: január)..
KedvelésKedvelés
na hát gyerekek, azt hittem, hogy én milyen faszán bírom magam, meg a hideget meg mindent, mert ugye eddig így is volt, erre basszameg, egy hónapon belül másodszor fáztam meg. pedig eddig csak egy évben egyszer. és olyan hülyeségtől, hogy ujjatlanban aludtam (tudom, mert éjjel felébredtem, hogy melegem van, átvettem az ujjatlant, kitakaróztam, és reggelre állatira fájt a torkom), ezt komolyan nem is értem. mondjuk az igaz, hogy ahhoz képest, hogy mennyit edzek, és ügyesen iszom a fehérjét meg a bcaa-t, csak vitamint basztam szedni (eddig). lehet hogy azért? ez komolyan idegesít, meg az is, hogy fázom tíz fokban! ez egy wtf? pedig igazán szokva vagyok a munka miatt is a hidegben kintléthez, most már eléggé a hűvösben biciklizéshez is, soha nem okozott gondot. pedig azért _annyira_ kövér nem voltam, hogy az magyarázza, hogy milyen jól bírtam a hideget, mert nálam kövérebbek is fázósabbak voltak. én nem akarok ilyen beteges mimóza lenni, ráadásul pont azt hittem, hogy a sok sport meg ilyesmi még jobban megerősít. bár lehet, hogy ennyiből még nem vonom le a következtetést, hogy hülyeség az egész 🙂
KedvelésKedvelés
Én is nagyon fáztam, de én tavasszal. A zsír is számít, nagyon komolyan szigetel.
Jégszaunával, sok ujjatlanban futással, hidegvízben zuhanyozással hoztam vissza a hidegtűrést, a sport nem elég.
Lemegy a pajzsmirigyfunkció is, takarék üzemmód van, szerintem ketogén mellett is.
KedvelésKedvelés
Erdemes a ciklust is figyelni, van benne az a 2 hullamnyi osztrogen emelkedes csokkenes, es mikor az tetozik, elvileg a testho alacsonyabb. Ez a kis jatek nekem eleg ahhoz, hogy hirtelen baromi fazos legyek, lefekveskor fazom a takarom alatt, es napkozben is erzem, elotte es utana nincs ilyen. Az is lehet, hogy nincs osszefugges, de pont ilyenkor faztam meg en is egy honapja, es nagyon varatlanul ert, vagy masfel eve, hogy utoljara beteg voltam.
KedvelésKedvelés
köszi! hát én tablettát szedek, úgyhogy ilyen értelemben nincs ciklusom. és régen sose volt ilyen (mondjuk 10 éve biztos szedem a tablettát, némi kihagyásokkal). mondjuk tekinthetem atom erősnek is a szervezetemet, mert elhatároztam, hogy NEM leszek az istennek se beteg, benyomtam kábé négyezer mg c-vitamint meg hat teát, és el is múlt. de nagyon érdekes, mert régen is torokkaparással meg fázással kezdődött a betegség, aztán már aznap bedurrant az orrom meg minden, első npokban általában hőemelkedésem is volt, meg tudjátok, ez a lelassult, befordult érzés, amikor ilyen cszűrőn át érzékeled a világot. most meg a múltkori betegségnél, meg ennek az elején is a befordulás, lelassulás, torokkaparás megvolt, a többi nem, ebben a furcsa állapotban vártam a taknyot két napig, majd nem történt semmi, elmúlt (az előző tüszős mandulagyulladás lett helyette, de az is csak három napig, és basszus, láz nélkül, ilyet még nem láttam). ez a furcsa új betegségkezdet vajon azt jelenti, hogy tulajdonképpen igenis még erősebb az immunrendszerem, mert ami megtámadja, azt a tünetek komolyabbra fordulása előtt kinyírja, és tök jó, vagy ez valami fura baljós új izé, és valójában mondjuk ahelyett, hogy nátha lenne, egyből tüdőgyulladássá vagy akármivé válik? most ez csak egy hülye tipp volt, de elég fura volt most is, meg a múltkor is ezt a lassulós, szédülős, befordulós valamit érezni, de úgymond “szárazon”, a hozzá kapcsolódó szokásos hőemelkedés és orrfolyás nélkül, olyan volt, mintha valami egész más baj lenne, csak a torokkaparásból jöttem rá, hogy ez az, csak valahogymost is, meg a múltkor is eltűnt az elején. sose volt még ilyen velem. lehet, hogy akkor nem is lettem gyengébb, sőt?…
KedvelésKedvelés
en ilyenkor oszi lehules idejen nem feltetlen gyanitanek baljos izet. es annak, hogy mas a lefolyasa, rengeteg oka lehet, az evesed is valtozik, a gyomrod is az immunrendszered resze. jobbulast.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, hogy megint: nincs külön szelete a lényednek, ahol egészséges lehetsz ennyi cigivel.
Bassza szét az immunrendszered, tüdődet, nyálkahártyáidat is.
Tudom, hogy nehéz, és átélhetően leírtad, mi a jó benne, de elfelejteni a következményeit és teljes egészséget remélni így nem lehet.
KedvelésKedvelés
teljesen logikus, nem haragszom én, egyszer még komoly motiváció lesz majd a leszokásban az, hogy az orrom alá dörgölöd, teljesen komolyan 🙂
csak tudod, eddig sose voltam beteges, sőt, így is száz százalékon üzemeltem, persze én is sejtem, hogy ez nem lesz mindig így, és ezért nem gondolnék most feltétlenül erre. de amúgy a figyelmeztetés jogos. egyáltalán nem bánom, ha ilyeneket mondasz, egyre komolyabban fontolóra veszem. egy csomószor érzem, amikor eljön az életben valaminek komolyan az ideje, ezt egy kis ideje elkezdtem halványan érezni. eddigi tapasztalataim szerint felerősödik úgy, hogy igazán akarjam, és akkor meg is tudom csinálni. tudom, ócska halogatásnak hangzik, valahol nyilván az is, de azért ehhez kell majd igazi elszánás.
ja, amúgy a családomban jobban megszólnak a fehérjeivás, mint a cigi miatt 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
http://oriblog.blog.hu/2015/10/29/fugges_es_fuggoseg
KedvelésKedvelés
Áááááááááááá.
Végképp lemaradtam :-(.
Mondjuk ez azt jelenti, hogy zajlik az élet: jógavizsgára készülök (nem olyan! relaxációs és meditációs gyakorlatokat vezetek és az elméleti hátteret nézegetem); futókat kísértem 3 napig non-stop az országban adománygyűjtő futáson és még futottam is néha (ez a futás, ez olyan jó, felold, felszabadít), mászom és néha még versenyzem is és edzés bemelegítés és nyújtás sorozatot rakunk össze az edző sráccal, fotókkal, hogy önállóan meg tudják csinálni a tanítványok; meg még a kazánom is cserélik; meg még felmondok a melóhelyen, mert elért egy olyan borzalmassági szintet, ami már nem, így intenzívebben keresgélek most.
Azért próbállak követni titeket is.
KedvelésKedvelés
de sok jo dolgot csinaltal. . ez azt jelenti, hogy nem lemaradtal, hanem elottunk masirozol 🙂
KedvelésKedvelés
tudom ez hülye kérdés, de két ünnep között nem lesz valami futás otthon? csak úgy..?
KedvelésKedvelés
Ma elszédültem az edzésen, és kicsit mintha zavart lenne a viselkedésem. Gyanús nekem, hogy napok óta zsibbad a nyelvem, amióta megint szedem a magneb6-t. Örületes stresszes az életem és mindennap van 1-2 edzés is, ez nem panaszkodás, ez van. A gond az, hogy a magnéziumhiány és túladagolás is ugyanolyan tünetekkel jár és most nem tudom, hogy mi van. Arra gondolni sem merek, hogy életem szerelmét, a sportolást a koromra való tekintettel csökkenteni kellene.(60) Magnéziumszintet méreti valaki?
KedvelésKedvelés
Szerintem a napi egy edzés mindenkinek sok, pláne kettő. Húszéveseknek is. Kiégéshez vezet, sérülésveszélyes. Mit hajtasz ennyire? Én erről kevésbé írok, de baromi gondosan szoktam regenerálódni, utána semmi, később is csak gyaloglás és közlekedési biciklizés. Pont olyan öntudatosan fekszem edzésmásnapokon, mint ahogy edzek és kajálok, mert érzem, az a jó nekem (és utálnám, ha azért kéne mennem, mert megbeszéltem az edzővel, miközben még kiabál a bal vállam, hogy ne, ne!). Tényleg visszaüt, nem enged izmot építeni, elakadsz, meg az agyadat is elviszi, ha mindig mész, ott is figyelsz, ebben vagy tudatilag, mosol.
Szoktál például beszélgetni, csak úgy zsongani a helyeiden?
Ha belfelé figyelsz, mit mond a tested, mi a gond (nyelvzsibbadás)? Mi esne jól neki?
A testünk csodálatosan tudja, helyreállítja, a fontosat fogja igényelni, mert élni és mozogni akar, és jól lenni. Én ezért sem aggódom se a cukrom, se semmi miatt.
KedvelésKedvelés
A Martina ketos blogjan lattam most, probalt valaki ilyen “kavet”?
Herbal coffee bulletproof
Handcrafted using certified organic herbs Caffeine-free Grain-free (many coffee subs are made from grains, and even if they are marked gluten-free, they can still contain trace amounts)
Non-acidic
Digestive and liver supporting herbs..
There are four herbs used in the two coffee blends:
Chicory root
Dandelion root
Milk thistle seed
Burdock root
KedvelésKedvelés
Nem, nem ismerem, de erdekesen hangzik.
KedvelésKedvelés
Az elso ketto elegge nepszeru, tobb oldalon is lattam most, altalaban 1;1 aranyban keverik, aztan forrazzak vagy kotyogosba is belemegy. Meg irtak adalekkent a maca port, amit te is emlitettel. Ez a lany arult ilyen kevereket az Etsyn, most van neki letoltheto konyve, esetleg erdekes lehet valakinek http://www.deliciousobsessions.com/organic-grain-free-caffeine-free-herbal-coffees/
az egyik mix: Certified Organic Roasted Chicory Root Powder (Cichorium intybus), Certified Organic Roasted Dandelion Root (Taraxacum officinale), Certified Organic Roasted Carob (Ceratonia siliqua)
a masik :Organic Roasted Chicory Root Powder (Cichorium intybus), Organic Roasted Dandelion Root (Taraxacum officinale), Organic Milk Thistle Seed Powder (Silybum marianum), Organic Burdock Root Powder (Arctium lappa), Organic Roasted Carob (Ceratonia siliqua)
KedvelésKedvelés
Eléggé prebiotikusan hangzik. És kipróbálod?
KedvelésKedvelés
Igen, van ilyen ambiciom, hogy a teli idoszakban, mikor jobban szuksegem lesz ilyen kis figyelemelterelokre, akkor szerzek majd be kiprobalasra. Most teljesen jol vagyok kave nelkul, a rituale se hianyzik, az iz se, 1-2 szer raprobaltam az elmult egy honapban, mert elvileg nem tilos, de mar egy single espresso utan olyan erzesem lesz, mintha savat ittam volna. Ki gondolta volna, hogy nem birom, januarban napi 5-6ra voltam beallva, gond nelkul lement. Nincs is nagyon komoly valasztovonal ott, hogy ha egy ilyet lefozol, akkor most herbal tea-t vagy herbal coffeet iszol es erdekel, csinalnak e valamit es ha igen mit.
KedvelésKedvelés
teljesen más kérdés: épp zöldséglevest főzök, és felmerült bennem, van valami jó ötletetek, hogy mi a frászt lehet csinálni a megmaradt
kelkáposzta
gomba
zellerlevél (sok)
főszereplésével?
én nem vagyok valami kreatív a konyhában, azt követem, ami le van írva, de abból mindig szívesen merítek jó ötleteket. ebből szerintetek lehet valami jó kaja?
tudom, hogy ez nem sport, és elnézést, de étkezésnek étkezés 🙂
KedvelésKedvelés
– kelkáposzta-főzelék rántott gombával (a zellerlevél apróra vágva mehet a főzelékbe)
– zöldségfasírt
– vagy a legegyszerűbb: tegyél hozzá még pár dolgot, reszelj a tetejére sajtot, és kész a rakott zöldség
KedvelésKedvelés
A zöldségfasírt ötlete tetszik,köszi,viszem!
KedvelésKedvelés
Vitaminpótlás témában volna kédésem:néhány éve a hajhullásomra adtak lórúgásnyi MagneB6_ot,hihetetlenül rosszul voltam tőle. Természetgyógyász ajánlott Dr Chen B_Max mutivitamint,Coral Calciumot és cinket,plusz méhpempőt,végigcsináltam egy kúrát tavaly ősszel,jót is tett,most néhány hete újra akartam kezdeni,bevettem a B_Maxot Calcium nélkül,egész nap forgott velem a világ,hihetetlenül rosszul voltam,a szédülésem lefekvésre rosszabbodott,jóformán oldalra tekinteni sem tudtam. Lehet olyan,hogy megbillent valami Ca_Mg egyensúly vagy hasonló? Mondjuk máskor is gyakran szédülök helyváltoztatásra,a vérnyomásom 110/70 szokott lenni,utánaolvastam a neten,és kijött,hogy valószínű “jóindulatú helyzeti szédülés”ről lehet szó. Hogy a francba jóindulatú,ha egyszet földhöz vág? 🙂 Amúgy főként ez a szédülés,gyengeségérzés (is) ami visszatart,hogy komolyabban foglalkozzam edzéssel,bár most eldöntöttem,hogy itthon egyelőre nekifogok tornászni legalább egy hónapig,utána meglátom,de már nagyon ácsingózom terembe menni,vonz a hangulat,amire emlékszem mikor lassan már tizenéve hogy lejártam,nagyon szerettem.
KedvelésKedvelés
Úgy olvastam, ha reggel szédülsz meg, mikor felülsz az ágyban, az tipikusan a nyaki erek szűkülete, ha napközben, mozgás közben, az az agyi ereké. Mindenképp meg kell nézetni, nekem a Gingko Biloba készítmények váltak be. Létezik már számítógépes vizsgálat a perifériás erek állapotának vizsgálatára, nem is drága.( ha hülyeséget írtam, Sue majd kijavít)
KedvelésKedvelés
Köszönöm a választ,a tüneteim alapján mégis a helyzeti szédülésre tippelek,de hátha nekibuzdulok és orvoshoz is eljutok ha az életmódváltás önmagában nem segít.(több víz,kevesebb cukor,szabad levegő,stb.)
KedvelésKedvelés
Igen, buzdulj neki es kerj egy nagyon nagylabort. Jobbulast!
KedvelésKedvelés
Köszi,máris veszem a telefont időpontot kérek a családorvostól.
KedvelésKedvelés
Én ma voltam, nagyon kemény volt elindulni kávé nélkül, a pisit vittem, mert nem bírtam volna ki, és közben tudom, hogy az éhgyomri cukor mérésének nem sok értelme van, mert magától is, éberségi szinttől függően, de szénhidrátbeviteltől függetlenül megugrik reggel.
És ez lesz az, amit önállóan értelmezek, és ha valami nem stimmel, magam találok megoldást rá.
De most valahogy van ez a kicsattanós, nagyon erős, produktív érzés, tuti jól vagyok. Annyira bízom a testemben, önszabályozó, özönszerűen hálás, ha azt kapja, ami neki való, eláraszt a boldogságával.
A ketogén egy permanens eufória, és az edzés is. Lehet, hogy mostanra adaptálódtam.
KedvelésKedvelés
Most úgy vagyok a tornával,mint az öreg székely a dugással:”komám én majdnem mindennap dugok! Hogyhogy? Há majdnem hétfőn,majdnem kedden…”nekem is mindig közbejön valami épp menstruálni kezdek,elromlik a fűtés stb.de eltelik ez a hét és ha meleg lesz a lakásban elkezdem. Kinéztem 30 napos edzéstervet hasra,karra,combra,popsira(így hívják),gondolom kezdetnek jó lesz,előtte megméretkezem centivel is,lássuk mit hozok ki belőle.
KedvelésKedvelés
Kezdd el, és aztán akard, ne feladat legyen.
KedvelésKedvelés
Szalonnahisztihez … ha meg van cernatok:
http://www.zoeharcombe.com/2015/10/world-health-organisation-meat-cancer/
http://www.wired.com/2015/10/who-does-bacon-cause-cancer-sort-of-but-not-really/
http://www.thepaleomom.com/2015/08/the-link-between-meat-and-cancer.html
KedvelésKedvelés
Azt irta tegnap a Valasz, hogy koltoink folidegesedtek. “Orbán János Dénes, erdélyi költő a hír hallatán kifakadt és a következőképpen fogalmazta meg dühét a Facebookon:
„FÖLIDEGESEDTEM! Ha jól emlékszem, ezek a kretének, ezek a nyomorult idióták kampányoltak annak idején a tojás ellen, és próbálták lenyomni a torkunkon a fucking, kőolaj ízű margarint. Mégis, mi a halál pöcsét akarnának etetni velünk? Hihetetlen, mennyi idiotizmust hablatyolnak össze, és hihetetlen ez a bunkó média is. A múltkor a hagymát kiáltották ki rákkeltőnek. Kilószámra zabálom a jó magyar és székely házikolbászt, hurkát, szalonnát (minél füstösebbet), csülköt, kanállal eszem a zsírt, és évi 100 kiló hagymát tolok be, és garantáltan ott fogok állni ezeknek a szójába, lightos margarinba, müzlibe és kukoricakeményítőbe nyuvadt gennyedékeknek a sírjánál, öntelten rágcsálva egy szál csabai kolbászt.”
Lackfi János kollégája is felhúzta magát, mint írja: „Orbán János Dénes (méltán) bepipult… Csatlakozom hozzá!” ”
Mondjuk en most nem erzem megszolitva magam, mert toportyut ragcsalok, az nem voros hus.
KedvelésKedvelés
Az úristenit! Hát honnan van neked töpörtyűd?
Eh, te … pár év és büntetőjogi kategória leszel. 😀
Nos, nekem meg fixa ideám, hogy ezek a who-koponyák lejárják a lábukat és vagyonokat költenek a grass fed cuccért, miközben bőszen csinálják az efféle policy-t a népeknek.
KedvelésKedvelés
Miért tilos a töpörtyű? Hol? Miért?
Tegnap sült csirkebőrt vacsoráztam mérhetetlen mennyiségű, tizennégyféle zöldséget és három magot tartalmazó salátával, öntettel. Ami a mellfiléből marad, annak kilója 149 forint, 87 forintnyi volt, hárman ettük, volt benne valami tizenöt deka színhús is, röhögtem.
Utána még Super reds, görög joghurt, csoki, és én már előtte azt hittem, nem eszem többet, ez egy olyan vacsora volt, ami csak a társaság kedvéért, nem lehetett abbahagyni.
Féltem reggel, de fél kilóval kevesebb vagyok, mint tegnap reggel.
Tegnap vérvétel volt, három kémcső, és aztán, míg szorítottam a kötést, a Phinney-Volek könyvet olvastam újra. Ez a kettő hatott biztosan.
KedvelésKedvelés
Úristen de megkívántam ezt a vacsorát, amit leírtál. Amint lehetőségem adódik rá megcsinálom.
KedvelésKedvelés
Kaptam ilyen Eisberg márkájú elegáns önteteket, 22 g ch mondjuk, de csak 40 g, annak is a fele, és nagyon jóízű tőle, meg egy kis görög joghurt volt még. Én megszoktam az öntet nélküli salátákat, és ahhoz képest nagy émény néha így.
Lőrinc is odavolt, mondom, ez egy ketogén vacsora, örülök, ha figyelsz 8kezd már főzni, kérdezget), ő tényleg figyel valamennyire a szénhidrátra, amióta azt a 9,8-as cukrot mértük.
A zöldségeket lefotóztam amúgy, elképesztő volt már a deszkán is a vegyes aprítvány, majd fölteszem.
KedvelésKedvelés
Nem, nem tilos, legalabbis asszem meg nem, semmi sem elkepzelhetetlen azonban.
A vacsorad igencsak jol hangzik.
KedvelésKedvelés
nekem is tetszik! mi volt a tizennégyféle zöldség?
KedvelésKedvelés
Zellergumó, zellerszár, reszelt sárgarépa, jégsaláta, petrezselyem, kígyóuborka, kétféle paprika, lilakáposzta, fokhagyma, koktélparadicsom, retek, avokádó, céklacsíkok.
KedvelésKedvelés
Nem tilos, sot, hasitasz, mint egy ustokos, mert te mar akkor is ezt etted, mielott a BBC meg az angol middle class kitalalta volna iden, hogy akkor ezt most szepen elnevezi super food-nak, mint a kale-t, chia seedet, ceklat, meg a tobbit. Eddig kocsmai working class comfort food volt, most nott meg az azsioja ennyire. Ebben az orszagban persze kicsit ketseges a minoseg ugye, ha sertes kerul szoba (sue, a nourishing traditions meg se emliti, ha jol lattam), amivel en azert nem tudok lepeset tartani, mert mi disznovago csalad vagyunk, apam tsz-es sertesgondozokent elte elete nagyobbik felet, nekem nem lehet kisatirozni a fejembol, hogy disznohus egyenlo nagy josag. Itt ez mind atertekelodik a tartas miatt. MIndenesetre most felertekelodni latszik, legalabbis a zsirja neki.
http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-32972168
http://freshersfoods.com/history-of-pork-scratchings/
Es en is innen a blogrol loptam az otletet, hogy ez szuper maceramentes kaja nekem reggeli edzes elott. Tart a hentes szerencsere, mondjuk jo keson jottem ra (meg a Harrods es a Harvey Nichols is 😀 😀 :D) es eleg finonmnak talaltuk. Regebben kerestem ott csirkeaprolekot leveshez, de mivel ezt itt legfeljebb kutyaknak adjak, bedaraljak, health and safety, mittudomen, inkabb lerazosak voltak, nem voltam akkor eleg ramenos szerintem, majd most raprobalok ujra, ne online kelljen rendelni . Jo lenne belsoseg is, de azzal ugyanez a helyzet, mintha csak egy masik vilagban letezne. Es ahogy csakazolvassa irja a bort, o basszus, minden mennyisegben birnam enni. Most a gyongytyukra vagyok raesve, pont jo meret es nekem most nem szabad maradekhusakat csipegetni.
Bocsanat a beidezett reszert, nem talaltam nagyon koltoinek amugy, inkabb kicsit populista hoborgos – ez a Nepi-Urbanus Vita Legujabbkori Szin 🙂 Van igaza, attol fuggetlenul es neked is, a burokrata nagyagyuk biztos nem a learazott polcon vadasszak az organikus grass fed hust, mint en neha a budget legvegen jarva.
KedvelésKedvelés
Lehet ize, de ez van: nalunk a gyerekek gyakorlatilag osszekapnak a borokon, legyen az hal, szarnyas, akarmi … orokos tebolyda ez, amint lekerul a fedo a sutotalrol.
Ja, nekem is az jott le, hogy ebbol a szempontbol a wapf-nak (nourishing traditions) van hova fejlodni, viszont errefele nincs es nem is volt nagy azsioja a disznohusnak, a zsirnak se mondjuk, max. a szarnyaszsirnak, viszont a halaknak igen es ez nekem imponal, illetve nemikepp karpotol. Bar, ahogy elnezem azt a kepet, ahol a teperto a guacamole egyutt … hat ize, beindult a nyalelvalasztasom .. hat basszus milyen vilag mar az, ahol jack o’shea sem arul tepertot, viszont naluk erdemes lehet megprobalnod a belsoseget, csontot (ami erdekesebb lehet, hogy konnyen elofordulhat, hogy ezekert nem is feltetlenul kernek majd penzt, ha pld. mast is vasarolsz … de ram ne hivatkozz azert :D).
KedvelésKedvelés
((((korrigalok: a csont az, ami bonusz lehet))))
KedvelésKedvelés
Hat inkabb ilyen tebolyda legyen az asztalnal, mint barmi mas. Koszonom a tippeket a henteshez, ezt pont nem ismertem. Es utolag kolintott fejbe a felismeres, hogy a sertes hianyaval a wapf konyvben en valoszinuleg koser/nem koser arnyalatokba szaladtam bele, csak nekem nincsenek antennaim erre, nem veszem a jeleket.
KedvelésKedvelés
És igen, Éva! Megtörtént a builderen a feminista fordulat! :DDDDD
“ÉVA, GONDOLTÁL MÁR ARRA, HOGY KREATINT SZEDJ, VAGY AKÁR EGY JÓ EDZÉS ELŐTTI FORMULÁT? MERT EZ BIZONY NEM CSAK A FÉRFIAK KIVÁLTSÁGA!
Szia Éva!
Gondoltál már arra, hogy olyan táplálékkiegészítőket használj, amelyekről eddig azt hitted, hogy kifejezetten férfiaknak valók? Gondoltál már arra, hogy kreatint szedj, edzés előtt megigyál egy energizálót – bedurrantót, vagy esetleg napi rendszerességgel alkalmazz egy olyan terméket, amely segíthet az izomépítésben, zsírvesztésben, a fizikai teljesítményed fokozásában? Ha nem, akkor mindenképpen érdemes elolvasnod ezt a cikket, mert bizony a hölgyek számára is hasznos tápkieg-repertoár nem csak a pink cuccokban, és “csajok számára kifejleszett” dolgokban merül ki. Sőt, a legtöbb esetben nem is biztos, hogy ezekre kellene alapozni. A céljaid elérésében még számos hatóanyag, táplálékkiegészítő segíthet, talán éppen olyanok is, amelyekre lehet, hogy eddig csak a férfi sporttársak kiváltságaként gondoltál!”
KedvelésKedvelés
Szarul érzem magam, hogy már e cikk előtt is szedtem kreatint és “bedurranót” (ez a pörgető másik neve). Most mi lesz.
KedvelésKedvelés
Mutatok ezt-azt…

Tipikus komment, beszarás (ilyen egy női testépítő, tehát ez nem a magas sarkús-csinos ágazat, nem bikinimodell és bodyfitness, hanem a durva sport. Enikő edző a Flexben):
43 éves.
Az én edzőm egy celebrity trainer 😀 elég jó pr-ral, de élőben valami olyan bizalmat érzek, ami ritka. Egy nagyon megfontolt, nyugis, nyitott ember:
https://www.facebook.com/kissthetrainer/?ref=profile
Kevin Levrone-nal:
KedvelésKedvelés
És Kiss, aki 31 éves, özvegy a privát idővonala szerint.
KedvelésKedvelés
Szegő András mit keres ott?!
KedvelésKedvelés
Szegő András nem jár a Flexbe, csak odavan újabban a testépítőktől. Csinált interjút Horváth Enikővel, most meg Tirpák Zsuzsanna idővonalán gratulál, aki Madridban az Arnoldon 3. lett, de szerinte 1. (és igaza van).
Meséli Enikő (mondtam, láttam a fotót), hogy mindig ír neki cseten, és ő vissza is ír, amikor hazaér a Flexből, és akkor megnyugszik a magyar nőiújságírás doyenje, hogy na végre. 🙂
KedvelésKedvelés
Mgjött a leletem, mérsékelt eltérést tartalmaz, keressem fel kezelőorvosomat! 😀

Amerikai lennék, már az utcán lennék, tüntetnék a ketogéndiétázók elleni diszkrimináció ellen!
KedvelésKedvelés
És a lényeg, ezeket most kiírtam:
2014. aug. 29.
triglicerid 1,47
hdl 1,01
ldl 2,47
vércuk 5,1
2015. márc. 13.
triglicerid 0,86
hdl 1,32
ldl 2,76
vércuk 5,1
2015. jún. 30.
triglicerid 1,74*
hdl 1,39
ldl 2,54
vércuk 4,9
2015. okt. 28.
triglicerid 0,64
hdl 1.48
ldl 2.8
vércuk 4,74
Szerintem erre már mondhatjuk, hogy hosszabb távon megy le az éhgyomri vércukrom (ketogén!), és hogy javul a jó koleszterin, és normális marad, bár enyhén emelkedik a “rossz” koleszterinem, a triglicerid meg most alacsony (az jó, számít ez a ketogén dimenzióban?).
Egyetlen eltérés van: nagy vörösvértesteim, minden VVS adat (térfogat, vasmegkötő kapacitás, hemoglobinszám) a felső határ közelében, és bőven sok vasam (35,9 umol/l, referencia: 9-26). Liv, ez lehet a sport miatt? Gondolom.
Amitől féltem, hogy nagyon lemegy a T3-am, de nem ment le nagyon.
Egészségesnek érzem és ezennel nyilvánítom is magam, semmit nem szedett szét se a ketogén, se az edzés.
KedvelésKedvelés
Nagyon örülök és gratulálok!
KedvelésKedvelés
Lehet. De nekem is csúcsjó a vasam, szóval lehet, hogy mégiscsak a diéta. Vagy hát is-is, na, ez itt az örök élet titka.
KedvelésKedvelés
Megnéztem, egy éve 13, márciusban 10 volt a vasam. Most meg 35,9, ez nem csúcsjó, ez a max fölött van. Itt valami történt. Neked is fölötte van? Van értelme a referenciaértéknek egyáltalán? Hát nekik a keton is baj. Vagy van ilyen, hogy akinek sok vörösvérsejt-tevékenysége van, sok oxigén, pumálás, sport, annak több a vasa?
De ugye nem hemokromatózis? Annak lenne jele a vasmegkötő kapacitásban…?!
KedvelésKedvelés
Szerintem a vas (és minden) a szénhidrát fogyasztás melletti átlagos normál vasérték. Nekem is max fölött van, igen, régen meg vaspótlásra szorultam. Ha olvasod a nemzetközi lowcarb/keto/paleo életet a neten, sok ember ijed meg a magasabb értékektől, egyszerűen az ember kifut(hat) a referenciatartományból, ahogy a HDL is kifut felfelé, az LDL felfelé (kevesebb sporttal magasabb lenne, ebben biztos vagyok, nekem is magasabb), meg a keton a vizeletben, de megváltozhat a vvt-k alakja is, sőt, maga a szív tömege is nőhet, ami alapesetben kóros, de kontextusba helyezve meg nem. A hemokromatózis messze van innen, annak sok más jele is van, a májfunkciók romlása például, többek között.
Én már hullottam ki cukorterhelésen is (elfelejtettem visszatölteni a szénhidrátot, na), az sem működik ilyenkor, könnyen rád ragasztják, hogy kórosan inzulinrezisztens vagy.
KedvelésKedvelés
JAVÍTOTTAM A LINKET!!!
Valahogy tudtam, hogy megkérdezem livet, és akkor ő majd ezt mondja, rituálisan meg is kérdeztem. 🙂 De azért egy ortodox endokrinológusnak vagy laikus aggódónak lobogtatni jó lesz ez a lelet is. 🙂 A tendenciát figyelem akkor inkább, hosszabb távon, nem a határértékeket.
Ja és majd elfelejtem, itt aggódtak többen, hogy mit csinál a protein és a kreatin a májjal, vesével. Rossz a hírük, mint szinte mindennek, amivel a kiemelkedő teljesítményű és látványos fizikumú emberek élnek(a testépítés élvonalára gondolok), még a legális szerekkel kapcsolatban is megy a para. De ezek tévhitek, és meg is találtam egy dietetikustól a korszerűbb, elég alaposnak tűnő információkat:
http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_61_lak_161_sport_hatasa_a_laborertekekre.php
2006-os amúgy a cikk, szóval a “vesekárosító kreatin” mítoszát nem most haladták meg (Casandra, te említetted).
Kevin Levrone is látható a bal szélen. 🙂
Az egyetlen, amit megfontoltam és meghaladtam, a fehérje. Kettesével inni a proteineket, napi 3-4-et és emellett sok húst és tojást enni nem jó ötlet, meg még drága is, főleg, hogy nem is tömegelni akarok, csak szép lassan átrendezi az izom-zsír arányt. Amennyi fehérjét most jellemzően beviszek, az arra van, hogy ne veszítsek izmot.
Nálam nem csak a ketogént és a súlyzós, intenzív edzést meg a pajzsmirigyet kellett nézni, annyi mindent csinálok, szedek. Van egy ilyen szerencsejáték-jelleg, de azért nem hazardírozás, mert utánaolvasok és még inkább, figyelem, hogy érzem magam, mit érez, jár, jelez a testem. Ha valami nagy eltérés volna a leletemben, vagy (főleg) szarul lennék, tényleg nem tudhatnám, melyik tényező okozta. Én ugye tolok pörgetőt (ez a leggázabb), multivitamint, elektroliteket kajában, tablettában és proteinturmixban, meg aminosavakat: kreatint, glutamint, BCAA-t (ez háromféle aminosav, az elágazó láncúak: leucin, izoleucin, valin), és mióta kevesebb húst eszem, még többet, a kikevertetett ketogén proteinemben is van. Plusz külön adagban egy elég komoly tízhetes kreatinkúrán vagyok túl, se a kreatininérték nem tér el, se a vesémnek nincs baja (ez a kreatin rossz híre).
Azért jó a zárt sportrovat, mert itt senki nem fogja beírni, de gondolni sem, hogy “majd lesz”.
Egyébként a BCAA ilyen csodaszer, az izmokat óvja a sérüléstől. Intenzív sport mellett ezek a kiegészítők a jóból a szuperbe emelnek. A kreatin-glutamin meg izmot építeni segít, és szintén regenerálódni.
KedvelésKedvelés
mit jelent pontosan, hogy meghaladtad a sok feherjet? marmint miert nem jo otlet evesileg a sok protein+huseves? nem vilagos szamomra egyertelmuen es erdekelne. csak mert en szoktam azon filozni, hogy tul keves hust eszem. bar en messze nem ugy edzek, mint te.
KedvelésKedvelés
Már nem tolok annyit. Amit tolok, ketogén, vegyes (savó, tojás, rizs 2:1:1 arányban), további jó hatásai is vannak (BCAA, vitamin, elektrolit), és edzés után szoktam.
Azért csökkentettem, mert kilök a ketózisból, ha túl sok a napi gramm. A ketózis crucial, ha már ennyit állítgatunk, annyit költünk jó zsíokra meg friss zöldségre, ez az egész értelme, hogy stabilan, para nélkül, tartósan tudjunk ketózisban lenni. Annak van igazán forradalmi hatása.
Aki nem ketogén, annak is a legnagyobb gáz a szénhidrát, a proteinnel meg jó vigyázni. Szerintem a többség a mai magyar szokásokat követve olcsó és gyors szénhidrátokat tol tömegesen, kevés jó minőségű proteint eszik, és elég sok, de nem túl szerencsés profilú zsír, már így elnézve egy ételszállító cég vagy kifőzde kínálatát, vagy a CBA-ban vásárló random polgár kosarát, vagy akár a bolt polcait.
Ha hús, legyen zsíros hús, meg kollagénes részek (borc, bőr, halszálka, átsült csontok), éhezi a bőr a kollagént, de azt a kalóriát a szénhidráton kell megspórolni.
Zsírraktárunk van, szénhidrátraktár van, mindkettő mobilizálható, arra vannak. Fehérjeraktár: az meg az izom, és ha az bomlik, elég baj.
Szóval előrelépés a protein, főleg, ha tiszta (a savónak sok áldásos hatása van), de van egy pont jó mennyisége, ami csak sport esetén kicsit több.
Liv szerint meg sok minden szól a protein mint olyan ellen, mi ugye szép öregedésben és longevityben utazunk, nem lefogyásban. Liv, mondanál pár ellenérvet?
KedvelésKedvelés
Helló,
én még csak kezdegetem az életmódváltást – lassan, 4 hónapja, tyúklépésben – és heti 2x edzek, viszont a proteinnel nekem is dilemmám van. Ezer helyen próbáltam nézni a neten, hogy mi lenne az ideális protein bevitel ilyen profillal, de annyira eltérőek a cikkek, hogy képtelen vagyok eldönteni, kinek higgyek. Sztem nem eszem elég húst, és gondolkodom, hogy be kéne pótolni valamiből a proteint, de hogy mennyit, hogy… van valami website amit tudtok ajánlani, szerintetek ok? vagy a kérdés hülye eleve? 🙂
nnna. végre hozzászóltam, nekem ez nem könnyű.
KedvelésKedvelés
Szia! Javaslom a ketogén kalkulátort, nem csak ketogénre. Nyugodtan írjál be 200 vagy 250 g szénhidrátot, vagy as you like it, akkor is használható a makróarány.
http://ketodietapp.com/Blog/page/KetoDiet-Buddy
Nézd meg, ozz egy döntést, aztán pedig ne ragadj le a számoknál!
Én nem gondolom, hogy megoldható az izmossághoz szükséges proteinmennyiség húsból, tejtermékből, illetve vannak árnyoldalai (laktóz, egyoldalúság, pl. csirkemell). Én abbahagytam a protein szedését, és csökkent az izmom láthatólag és mérés szerint is.
Javaslom a TheProteinWorks termékeit, netes rákeresés (adalékanyagmentes fehérje) során találtam. Aki rendelt, azok körében egybehangzóan az az álláspont, hogy prémium minőség, nincs műíze, adalékanyagja (van steviás ízesítés, naked típusok vanilla stevia), és megfizethető.
Üdv a változók körében!
KedvelésKedvelés
Ja és nem hülye a kérdés, egyáltalán, hanem profi!!!
KedvelésKedvelés
Köszi! megnéztem, kb belőttem 80 g körül és majd ilyesmihez igazodom, nem ragadok le a számoknál, én mindent csak kb-ra számolok 🙂 (ami néha nem túl jó, azt hiszem) Használom majd a referralod, köszi, érzem, jó lesz ez nekem!
KedvelésKedvelés
Köszönöm én is!
KedvelésKedvelés
Az a baj a sok vassal Szendi szerint, hogy oxidál, jó vigyázni, multivitamint ne szedjünk, a magas vasat ellensúlyozzuk keláttal (?) és antioxidánsokkal.
http://www.tenyek-tevhitek.hu/vashiany-es-korosan-magas-vasszint.htm
KedvelésKedvelés
Most elkezdjem keresni, mifasz az a kelát…? Tudja valaki?
KedvelésKedvelés
A kelátok gyűrűs vegyületek, megkötik a fémeket, így könnyebben felszívódik, hasznosul.
KedvelésKedvelés
Nem sokat tudok a természetes kelétképzőkről, elvileg a fokhagyma és a koriander az.
KedvelésKedvelés
Kösz!
KedvelésKedvelés
De most így ne hízzon a májam? Fitneszvilágbajnok is, nem csak gyúrós.


na jó, befejeztem, cimbik lettünk, kávézás, minden
a világbajnokság fertőz vajon cseppfertőzés útján?
KedvelésKedvelés
Remeljuk fertoz. Hatha akkor blogolvasas altal is 🙂 Nagyon orulok, hogy ekkora pozitiv visszacsatolast kaptal, nagyon regen jar mar, boldog idok, mikor jut is. Es minden helyek es emberek kozul pont onnan, mikozben a magat hiperszofisztikaltnak kepzelo intellektus csak fajni jar ide epules helyett.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nos, én már alig várom, hogy elkezdj versenyezni. Persze, így is baromira élvezem az utadat, meg az egész leírását meg mindent. A keto-t is jobban élvezem, mióta tudom, hogy többen is vagyunk. Nem érzem magam annyira helikopternek.
KedvelésKedvelés
Ne vicceljünk, nem vagyok az az alkat. Tényleg. És nem akarnám ezt az életmódot, ennyit edzeni, mindent ennek alárendelni. Nagyon durva meló olyan arányossá válni, minden testrészt gondosan fejleszteni, rengeteg szer és kiegészítő van, és főleg a verseny előtti lezsírtalanodás, dehidratáció, azt rossz nézni, az egy kínzókamra, baromi egészségtelen. Aztán meg híznak megint… nagy zabák verseny után.
Egyébként ha megnézitek Susanna idővonalát, a két cikkem megosztása utáni percekben dús csokis sütik fotói sorozatban, alatta versenyzőtárs: Zsuzska, ne csináld… Ezt gyakran látom náluk, a gondolatbűnt: a feszes versenyek időszakában a szénhidrátfüggést ilyen facebookos nódon elégítik ki a versenyzők. Nem tudom, miért pont ők nem szabadulnak meg ebből a függőségből, annyival könnyebb lenne az életük, és jobb lenne az offseason forma is. Azért nem mindegy, mennyit szenved és sóvárog az ember, az a koncentrációból vesz el. Vajon mire lennének képesek ketogénként? Bennem is bekapcsol, hogy de gusztusos, mert ezt tanultam, de valahogy a második gondolatom már nem ez, annyit nem ér, közömbössé válok. És nem az hiányzik (hanem a zellercsipsz vagy a zsíros csirkebőr roppanósra sütve).
Ma egy testépítőnek adtam ketogén reggelit, nagyon stílusos volt, kicsit hóvégi /54 forintért vásároltam 36 deka csirkemellnemfilét, rászoktam/, meg tojás is volt, meg lilakáposzta, meg illy, szépen tálalva minden.
Szóval én nem akarok hajszát, nem akarom közszemlére tenni a striáimat, nem akarok glikogénes izmokat, rivalizálni és kibeszélve lenni, én edzeni, fejlődni akarok, magamra figyelve, kifele nem. És fát vágni és a szerelmemnek lenni szép ágyban és fürdőruhában.
Viszont expert akrobatika jön, dinamikus mozdulatok, a saját szintemen persze, én egyszerűen gerendán nem merek, de kiszedem az ágy mögül a galéria maradék faanyagát, 15×15-ös nagy gerendák, és meg fogok tanulni rajta kézenállni, cigánykerekezni, meg még magasról lemenni hídba, dobbantóval ugrani…
Kurvajó videók a kicsit puha lányoktól (Amerika…) (bocsánat, de olyan ruganyosak, és mégis van túlsúly):
https://www.youtube.com/user/SevenGymnasticsGirls
Sokat tanulok innen.
És lesz egy motivációs videó, klip inkább: gondolj máshogy a sportra, love your body, enjoy the movement, you are stronger than your past, keep movin’, gymfeminism üzenettel.
KedvelésKedvelés
én is büszke lennék, tök szuper ez!
KedvelésKedvelés
mai reggeli ínyencek figyelmébe, mert ez megütötte a saját mércémet is
egy nagy viszkispohár
fél avokádó, felkock
adalékanyagmentes combsonka-kockák sütőben hirtelen pirítva felfújtas kistálkában 245 fokon
maradék hőből mosogatóvíz nagyfazékban, ha már begyújtottuk, de ez nem kell bele
három gombóc minimozzarella negyedelve
három tojás egyharmadkeményre főzve (legbelül buggyan), fel12edelve (nem 13!!!)
törött só
őrölt bors
kurvanagykocka vaj, ráolvad, lecsorog, orgazmus
kicsit villával beletúr, nem kaptok, enyimé
lesz valami zöldes, fűszeres leve, ami nem következik az előzményekből
írjatok már, monologizálok itten
KedvelésKedvelés
Hogy vaj es orgazmus?
Hat akkor forro csontlebe is vele … elkepzelhetetlenul finom. Kave helyett is akar. Tenyleg konnyu belehabarodni a zsirokba.
KedvelésKedvelés
kösz a tippet, monológod sóvár fülekre talált a vacsorámat illetőleg (reggel nincs ennyi türelmem). (ebéd: sajnos kibaszott rágós sztroganoff marhalábszárból, fél szelet kenyérrel).
más kérdés: edzés után az öltözőben ma megint többen mondták nekem, hogy kibaszott durva hogy mennyire lefogytam, többedszerre, és furcsán néztek és fogdosták a bicepszemet. szerintem ennyire nem durva, nem tudom megítélni. tetszik, hogy nincs már tésztaképem, de a többit én nemigen látom. sejtem, hogy van, mert írd és mondd, egyetlen régi ruhám se jó rám, de nem kicsit nem jó, hanem konkrétan leesik, ami inkább dühítő, mert sokat igen szeretek közülük. az érdekes inkább az, hogy mindenki kérdezi manapság, rokonok, ismerősök, hogy hogy csináltam, és én meg mindig elmondtam, hogy befejeztem a nassolást és a cukros kávét, erősen takarékra állítottam az édességet, és igyekszem zöldségköretet enni kenyér meg krumpli helyett, meg csak addig eszem, amíg éhes vagyok, nem addig, amíg van. de hát ennyi. nem gondoltam, hogy ez akkora eset, mások már rég így esznek. meg én tényleg előtte is sportoltam, tökre régóta. szerintem talán nem is sokkal kevesebbet, mint most.
és mindenki kérdezi, hogy jó jó, de csak ennyi? (az is fura, hogy most kérdezik, mikor ez inkább áprilistól júniusig történt, most már csak igyekszem betartani az elveket, valamivel kevésbé szigorúan), de szeptemberben kezdtek el rohamszerűen kérdezni kurva sokan, pedig addigra már lement a nyár is, amikor mindenki mindenkit megcsodált kellő ideig fürdőruhában. és nekem gyanús ez a jó, de csak ennyi-kérdés, ami sokadszor felmerül most már. mások rendszeresen mondják, hogy de hát ők milyen régóta figyelnek az egészsége evésre, és semmi nem mozdul, és hát látom is relatíve puha és tokás barátok mondják, és látom is sokszor, hogy mit esznek, én annál még mindig, most is többet.
most kezd bennem felmerülni az az elemi kérdés, hogy létezik az, hogy egész egyszerűen kurvára szerencsés vagyok, mert azzal a mennyiséggel, amit régen összezabáltam, a természet törvénye szerint nem kicsit vaskosnak kellett volna lennem, amilyen voltam, hanem iszonyúan dagadtnak? csak régen azt gondoltam, hogy az kb a normális mennyiség, na egye fene, kicsivel több, mert kb normálisan nézek ki, és valójában kurvára nem az volt a normális mennyiség? de akkor ez szerencse vagy betegség? vagy csak azért nem híztam a triplámra régen sem, mert hetente háromszor bokszoltam, és ha nem mozgok, akkor viszont tényleg a triplámra híztam volna? merthogy előtte se voltam szembeötlően kövér, csak kicsit puhány és vaskos. csöcsös-segges, de viszonylag lapos hasú (hm, viszonylag). az anyagcserém is legfeljebb egész kicsit gyorsabb, mint az átlagnak, de biztos, hogy nem extrém.
bocsánat, hogy mindig hosszút írok, tényleg, de hol kérdezzem, ha nem itt, esküszöm mindenre, hogy nem akarok nagyképű lenni, komolyan nem szántam ezt ilyenre, úgy értem, se a kommentet, se a lefogyást, csak tényleg olyan meglepően mindenki ezzel jön nekem, hogy zavarban vagyok és nem értem, én magam nem látom ilyen durvának, de hallom másoktól, hogy ők miket esznek, és gyakran szigorúbban mint én, akkor nekem nagyon könnyű dolgom volt, és nem értem, hogy ez az egész egy micsoda, minek a függvénye.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem szerencse, nem betegség és nem, a mozgásnak sincs akkora jelentősége, mint amekkorát annak általában tulajdonítanak. Szóval igen, nagyon, nagyon kell örülni annak, ami és ahogyan veled történt és történik. Szerintem azt mutatja, hogy nagyon nem mentél még szét, nem siklott félre teljesen még az anyagcseréd, nem borultak meg a hormonjaid és így tovább.
“de hát ők milyen régóta figyelnek az egészsége evésre, és semmi nem mozdul, és hát látom is relatíve puha és tokás barátok mondják, és látom is sokszor, hogy mit esznek, én annál még mindig, most is többet.
most kezd bennem felmerülni az az elemi kérdés, hogy létezik az, hogy egész egyszerűen kurvára szerencsés vagyok”
Erre mondom mindig azt, nem, nem az vagy, amit megeszel, hanem az, amit abból a szervezeted csinálni tud és aktuálisan csinál is.
További hasonló folytatást!
KedvelésKedvelés
Ugye nem vagy még harmincas? (Már ha nem indiszkrét.)
KedvelésKedvelés
27 vagyok 🙂 és örülök, ebben bízom, hogy ez azt mutatja, hogy – ugye tudjuk, a cigit leszámítva – egész rendben vagyok, mert már kezdtem azt hinni, hogy ez valami baj, mert másnak sokkal nehezebb volt. meg azt hittem, hogy istenverte keserves munkával esetleg lemegy három kiló, mert én mindig is ilyen csöcsös-segges-vaskos voltam, amióta 12 évesen megnőttem ilyenre, és ettem is szépen a mekit meg a popcornt kilószám. akkor már csak azt remélem, hogy ha az elkövetkező néhány évben szülök egyet-kettőt, akkor utána is sikerül majd ugyanide visszajutni 🙂
és azt mondod, hogy aki viszonylag egészségesen, és nem pusztítóan sokat eszik, azzal, ha nem lennének a hormonjai felborulva, hasonlónak kellene történni? mert értem, hogy a hormonok sokszor pont a kaja, pl a rengeteg cukor és szénhidrát miatt borulnak fel, de ugye akkor lenne az, hogy az ember változtat ezen, és akkor, ahogy ugye Éva sztorija is mutatja, egyszercsak történnek ilyen nagy változások, és kiderül, hogy nem is eredendően puhos és tokás az ember, aki azt hitte magáról, hogy ilyen alkat, mert mindig is ilyen volt. de ennyi sok felborult hormonháztartású ember van? aki pedig váltott egészségesre, és mégsem történt vele majdhogynem semmi? de nem pont ennek kéne visszaállítania a jó hormonháztartást, mint ahogy Éva is írta többször? vagy akkor mi? 🙂
KedvelésKedvelés
“akkor már csak azt remélem, hogy ha az elkövetkező néhány évben szülök egyet-kettőt, akkor utána is sikerül majd ugyanide visszajutni :)”
így legyen!
viszont nem csak a terhességek, de főleg minden, ami utána jön pld. krónikus nemalvás, sokaknál extrém és a korábbiakhoz képest nagyon más stressz (érzelmi is), az ezzel együttjáró kizsigereltség (ami jórészt a nagyon elszúrt csecsemőellátási felállásból adódik ld. 1szem anya x számú gyerekkel egyedül 4 fal között 1000%on egyedül pörög és felelős mindenért) iszonyúan felboríthat mindent.
“és azt mondod, hogy aki viszonylag egészségesen, és nem pusztítóan sokat eszik, azzal, ha nem lennének a hormonjai felborulva, hasonlónak kellene történni? mert értem, hogy a hormonok sokszor pont a kaja, pl a rengeteg cukor és szénhidrát miatt borulnak fel, de ugye akkor lenne az, hogy az ember változtat ezen, és akkor, ahogy ugye Éva sztorija is mutatja, egyszercsak történnek ilyen nagy változások, és kiderül, hogy nem is eredendően puhos és tokás az ember”
igen, az optimális testsúly bármilyen irányból történő elérése szempontjából legjelentősebb tényezőnek számító hormonokat nagyon feje tetejére állítja a minőségben-mennyiségben félreértett-félrecsinált étkezés, viszont nem csak az. Eleve onnan indulunk, hogy milyen csomagot kapunk, nem elsősorban genetikára gondolok, az ki-be lehet kapcsolgatni sok mindennel (pld. táplálékkal, alvással, mozgással etc.), hanem pld. fizikai és mentális szinten is döbbenetesen meghatározó test- és bélflóra is jórészt örökség, vagy az egész anyagcserénk már magzati korban is némiképp beállítódik azáltal, amit és ahogyan az anya eszik vagy éppen milyen általános állapotban van stb. Szóval nem csak úgymond a kajálás, de szinte minden életviteli dolog hat a hormonokra, az is, ha itt este még a képernyőt bámulom és az is, ha cigizel (én is cigiztem, nem cseszegetnélek), a ruhád festékanyaga, a sminked, a protein shaker-ed is azáltal, hogy az alapanyagával álló nap beleugat az endokrin rendszeredbe, de az is, hogy egészen koragyermekkortól mit szoksz meg testi aktivitásban (és utána az lesz az igény, a normád gyakorlatilag, ez nagyon erős tud lenni).
sztem egyébként senki sem eredendően “puhos” “tokás”, hanem két alapvető problémát látok.
az egyik, hogy óriási a diszkrepancia aközött, amire a biokémiánk és hormonjaink összjátéka tervezve van és aközött, ahogyan ma az ún. fejlett életkörülmények között élnünk szabad és lehet.
a másik gond, hogy az egészség alapját jelentő táplálék és így az egészségünk is satuba szorul(t) azáltal, hogy az élelmiszeriparnak semmi köze az egészséghez, a konvencionális eü.iparnak meg semmi köze a táplálkozáshoz. Így éppen a lényeg veszik el és eredménye az, hogy ma általában a legkisebb jelentőséget annak tulajdonítanak, hogy mit esznek és milyen minőségben. Látszólag bőség van, valójában minőség nincs, látszólag nem éhezünk, valójában csak mennyiségileg nem, látszólag minden eszközünk megvan, valójában alapfogalmaink nincsenek. És egyiket sem nevezném kifejezetten önhibának.
Visszatérve arra, hogy önmagában az ételekkel mennyit, kinek lehet fordítani, igen, meg kell próbálni először ezzel önmagában, mert ez a legfontosabb, de sok embernél van, hogy ez önmagában nem segít. Bármelyik út is legyen végül, mindkettőhöz kell azonban az, hogy figyelj magadra és értsd meg, hogy mit üzen a saját elméd és tested … ezt nem lehet megspórolni és senki nem tudja megtenni helyetted.
KedvelésKedvelés
Igen, erről szól az n = 1. Átment ez szerinted?
KedvelésKedvelés
“Látszólag bőség van, valójában minőség nincs” Pont most olvastam egy cikket a lazacrol, az USAban teszteltek, hogy milyen aranyu a “seafood fraud”, vagyis amikor nincs szezonja mondjuk a lazacnak, milyen aranyban verik at az embereket az ettermekben es a boltok polcain lazackent eladott cuccokkal. A legutobbi mintavetel 43%ban mutatott elterest, leggyakrabban wild salmonkent kapnak valami egesz mast az emberek. http://gizmodo.com/you-think-you-like-salmon-because-of-a-fish-industry-li-1739196060?utm_campaign=socialflow_io9_facebook&utm_source=io9_facebook&utm_medium=socialflow
KedvelésKedvelés
“már kezdtem azt hinni, hogy ez valami baj, mert másnak sokkal nehezebb volt.” A jelenség neve: imposztorszindróma.
Egyszer a fb-n súlyemelős kép alatt rákérdeztek, mennyi ez a súly.
Mondom, húsz kiló a rúd, összesen a cucc 45. nem éreztem soknak korábban se emelve, se a számot kimondva.
Annyira megdöbbentek (egy fiú egyébként), hogy elkezdtem azt érezni, hogy én csak akarom, hogy annyi legyen, mert az jól hangzik, és a nagy pozitív gondolkodásban mindent felkerekítek, és bazmeg, ez a hétkilós rúd mégis, én tévedésben voltam.
És direkt ezért bementem a Flexbe, hogy gyerekek, az a rúd akkor hány kiló, 20, hát persze, de hülye vagyok.
Már túlvagyok ezen: amit csinálok, annál is jobb, mint ami látható. Aki a képet nézi, az úgysem engem lát magamhoz vagy épp egy tornászhoz képest, csak magát, hogy ő ezt nem tudná megcsinálni, és akkor az egész felértékelődik.
Régen minden kockás has tetszett, ma meg látom a különbséget, melyik a jobb, meg látom, amikor valami csak úgy van foózva, nem is annyira szép.
És tudom, ami az edzésteljesítményt illeti, közepesen kigyúrt fiúk súlyait emelem mindenben, jobb is vagyok, mint ami látszik, ott vagyok, csinálom, nem a szétpofázásból és szelfiből áll (ezek az imposztorvádak meg a trollokéi, ők elképesztő, mit művelnek megint), mentem én ködben, homályban, menstruálva, négykézláb is, és bár ilyen mindent bele-folyton a teremben levőnek tűnök, nem vagyok még a maximumon, ami kapacitás még bennem van, az bőven több 8nem azt érzem, hogy lusta vagyok, hanem azt, hogy ez még csak az eleje, jön még több is), például ha nekiülnék azt az erőkézenállásos videót alaposabban áttanulmányozni, jobban menne, de így is csinálom minden edzésen, vagy ha minden nap feszegetném a spárgámat, vagy többet emelnék súlyt, vagy hetente eggyel többször mennék, már hol tartanék… de most az a fő cél, hogy minden változatos legyen, ott jusson eszembe spontánul, mit csináljak épp, és leköt a nyújtó meg a korlát. Ja és nem edzünk túl, heverek, és ha érzem, hogy nagyon mennék már edzeni, akkor indulok, a testem üzen. Szóval ez nem a maximum, csak annak tűnik soknak, aki nem csinál ilyet.
Ez a sérülésbelémbeszélés, ez nagy döbbenet volt a kommentelőtől, nem bírom felfogni, azt mondja: “ez többször is felmerült bennem”. Egy olajfolton is el lehet csúszni futás közben, ha nem tudnátok, és lebénult az a kínai tornász is. Istenem, annyira leleplezik magukat az emberek a megfogalmazásaikkal.
KedvelésKedvelés
“azt hittem, hogy istenverte keserves munkával esetleg lemegy három kiló, mert én mindig is ilyen csöcsös-segges-vaskos voltam, amióta 12 évesen megnőttem ilyenre, és ettem is szépen a mekit meg a popcornt kilószám.” tudod, mi van? Hogy ez a mostani a te alkatod. A test a maga alkatát akarja. Igazából nem vagy te hízékony, extrém sokat ettél, és csak egy kicsit híztál (pont mint én, de nekem volt a pajzsmirigy).
KedvelésKedvelés
hogy az n=1 átment-e? szerintem igen, miért ne? de kiderül az mindig a kommentekből, nem?!
KedvelésKedvelés
Lazachoz: igen, no és a bizalom. Amint figyelni kezdesz arra, hogy mit eszel, ez szűnik meg először és eléggé felzaklató, de az is, amikor tudatosodik az, ami egyébként mindig is ott lapult, hogy ez a bizalom biankó, ugyanis semmi, de semmi közünk ahhoz és ráhatásunk sincs arra, hogy honnan jön a táplálék és milyen is az. Kis túlzással olyan mintha bekötözött szemmel ültetnének le kényszerenni a bármit.
KedvelésKedvelés
A lazac-probléma érzékeltetése másfelől: http://www.theguardian.com/society/2003/apr/21/usnews.food
KedvelésKedvelés
Kiabarandito. Mint az osszes establishment, amirol azt gondoljuk, hogy milyen szepen keretezi az eletunket es majd biztonsaggal megtart minket. Hiabavalonak tunik az ezen valo porges, az illuzio- es bizalomvesztesen tul csak az marad, hogy szukre allitsuk a rekeszt es a sajat mikrokornyezetunnkel foglalkozzunk, max futja meg esetleg valami helyi egyuttmokodesre nagy odafigyelessel es szervezessel. Es meg az se garancia semmire.
KedvelésKedvelés
Az oke, hogy az anyagcsere lehet gyorsabb vagy lassabb es ez bizonyos hataron belul nem is jelent feltetlen anyagcserezavart, de oka akkor is van neki, lehet meg nem betegseg formajaban, csak valami metabolikus elteres vagy olyan befolyasolo korulmenyek, mint nalad mondjuk a dohanyzas. Azt mondod, lehet jobban elhiztal volna a zabalassal, ha nincs sport. Ugyanigy lehet, hogy ugyanannyi zabalas mellett elhizol ha nincs dohanyzas es van/nincs sport. Nem a dohanyzasodra akarom ezt most kihegyezni. Szerintem nincs ilyen, hogy szerencses alkat. Ha lenne, en meg nalad is szerencsesebb lennek, mert szemetet zabalni en is nagyon jol tudok es odafigyeles nelkul voltam 58-60 kilo miota vilag a vilag, nulla sporttal az elmult 15 evben, normalisnak velt anyagcsere tempoval. Akkor ez hogy jon ki? Ugy, hogy anyagcserezavaros vagyok, csak ez nem sulyproblemakban manifesztalodik feltetlenul, hanem mondjuk egy felszivodasi zavaron keresztul egyeb tunetekben, ha ugy tetszik, a sulyproblema nem tud markansan elojonni, kap valahonnan egy gellert az egesz folyamat mas iranyokbol is. Igy lehetseges pl, hogy valakinek nincs sulyfoloslege, de van nagyon komoly inzulinproblemaja a tultolt szenhidrat miatt. Arrol meg, hogy a keves es rosszul megvalogatott kaloriatol miert nem fogynak az emberek, mar kisregeny irodott itt a sportrovatban. Az, hogy kisebb adag van valaki etelesdobozaban, mint a tiedben es lathatoan erofesziteseket tesz es megis te latszol jobban kijonni az egeszbol a nap vegen, az se nem az o szerencsetlenebb testalkata vagy lassu/gyors anyagcsereje, se nem az o betegsege (nem biztos, hogy diagnosztizalni lehet barmivel is) , inkabb csak a sotetben tapogatozas a teste valodi igenyeivel es allapotaval kapcsolatban.
KedvelésKedvelés
Kozben sue mar leirta. 🙂
KedvelésKedvelés
“sotetben tapogatozas a teste valodi igenyeivel es allapotaval kapcsolatban”
A különbség azért nagyon durva is tud lenni. A sógorom szó szerint zabál, éjjel csokit, sütit, kenyeret mázsaszámra, mindent, és iszonyú vékony. Az én valódi kajaszükségletem meg kb fele-harmada annak, amennyit régen ettem és átlagosnak tűnt. A “normál” mennyiségű kajától én kövér voltam, amikor durva túlevésbe menekültem, akkor pedig nagyon kövér lettem (164 cm és 106 kg, mondjuk ebben az időszakban lettem kis híján bulímiás, akkor kaptam észbe, amikor egy nagy és magányos zabálás után sírva görnyedtem a wc fölé, és valahogy visszajöttem).
Szóval a sógorom nem igazán érti, hogy lehet valakinek súlyproblémája 🙂
KedvelésKedvelés
“A sógorom szó szerint zabál, éjjel csokit, sütit, kenyeret mázsaszámra, mindent, és iszonyú vékony.” Na, ez az anyagcserezavar, és nagyon szar evolúciós szemmel, tiszta pazarlás.
KedvelésKedvelés
Szerintem is az, és ha sovány is marad, egészséges nem biztos. Viszont a túlsúly okozta problémák nem érintik majd. Neki viszont tetszik a dolog, nem motiválja semmi, hogy utánamenjen.
KedvelésKedvelés
Ú, ez egy típus, vannak ezek a büszke sovány zabálók, akik “egészségesen” sokat esznek, nekik szabad, és egészségesen nem híznak el. Ha nem híznak el, akkor ezt tényleg büntetlenül tehetik, talán tényleg tudja a szervezetük, mi a jó neki? Bár több ilyen sovány ismerősöm lett mégis pocakos 45 évesen, hirtelen, mondjuk fél év alatt. Lehet, hogy valami felszívódási zavar megóvja őket mégis a következményektől?
KedvelésKedvelés
Fog meg a te sogorod alazatot tanulni 🙂 Elvezze csak a metabolizaciojabol fakado kenyelmet es elfogadottsagot, a masodik felvonas nem fogja majd ennyire kenyeztetni. (ronda gonosz vagyok)
KedvelésKedvelés
Emlitett sogor a szerencsejet nagy esellyel a belflorajaban hordozza. A ‘normal’ mennyisegu kajatol pedig azert is tud koverebb lenni masvalaki, mert utobbi belfloraja sokkal, de sokkal tobb kaloriat tud kivonni ugyanabbol a mennyisegbol. (Ugy tunik ebbe az iranyba visz el eleg sok minden az eletvitelunkbol, pld. a rendszeres antibiotikum-hasznalat). Es akkor meg ott van a torekeny noi hormonrendszer. Az, hogy a sogor nem tulsulyos az onmagaban sajnos semmit nem jelent. Ehhez kepest az effele ‘zabalas’ onmagaban metabolikus elteresekre utal a legtobb esetben. Nem a tulsuly a bajok netovabbja, csak erre van kihegyezve mindenki, ez latvanyos azzal egyutt, hogy vannak olyan szovodmenyek, amelyek valoban a tulsulynak tudhatok be. Asszem talan mar itt is volt szo arrol , hogy kulonbozo felmeresek szerint atlagosan a lakossag mintegy 70 %at kitevo un. normal testsulyuak min. 40 %a sulyos metabolikus eltereseket mutat 30as evei vegere … pedig tulsuly sehol es ez engem nagyon megutott mint informacio, meg az arany.
KedvelésKedvelik 1 személy
Evésügyben önbevallás… höhö. Ötből egy ha tisztán lát. Az erőlködését, agyi tilalmait keveri azzal, amit tényleg megeszik, fogalma nincs, mennyi a húsz deka, miben mi van.
Mire gondolnak, valami titkos tabletta? műtét? optikai csalódás, elvarázsolt kastély?
Ha nem is fogytál nyár óta, alakultál sokat a még durvább sporttól, az később érik be, és az a látványos igazán, az izom a zsír helyébe, sokkal kisebb leszel.
Nem nézel ki durván, nem vagy extrém vékony, nem fedolgozhatatlan a változás, viszont nagyon látszik a sport, a hasad és a lábad különösen jó.
Aki sokat eszik, annál nem pánikol a szervezet, aki évek óta görcsöl, sokat fogyózik, keveset mozog, vagy csak kardiót, szinte mind elbassza az anyagcseréjét. Jó az anyagcseréd, fiatal vagy, örülj neki. És a cigi, az is csinál valamit, amitől a dohányosok vékonyabbak, vagy csak az orális kényszert vezeti le? Asszem, többtényezős.
KedvelésKedvelés
Hogyan is lehetne meghatarozni, mit csinal a cigi, biztosan egesz mast rovid es hosszutavon figyelve es ha a merleg egyik serpenyojebe bedobjuk a szocialis elonyoket, munkahelyi networkinget, stressz- es etvagycsokkento hatasat, a masikba pedig az osszes kart amit csinal, akkor vajon hol tartunk vele adott eletkorban? Ha kivesszuk az egyenletbol, akkor mi tortenik a sullyal es stresszturessel, lesz-e a hirtelen vakuum helyere uj fugges – a rev meg a vam esete. En azt hittem mekkora josag lesz, ha a parom lerakja a cigit, most itt van nekem egy 131 kilos ember. Nem dohanyzik mondjuk.
KedvelésKedvelés
“Ha kivesszuk az egyenletbol, akkor mi tortenik a sullyal es stresszturessel, lesz-e a hirtelen vakuum helyere uj fugges ” – igen, ezeken filózom én is sokat, meg azon is, hogy még ha nem is kezdek el nassolni helyette újra extrém mennyiségben, vajon akkor is meghízom-e, ha leszokom majd. a barátom egyszer leszokott három hónapra, hát az, amit akkor összeevett, még nekem is döbbenetes volt, emlékszem a legszebb pillanatra, otthon ülünk, rendeljünk vacsorát, netpincér, jó megállapodunk, ő azt mondja: akkor én rendelek egy adag kijevi csirkemellet steakkrumplival. de hát a francba, kettőt inkább. és leült, és megette. utánaküldött még négy nutellás palacsintát is, biztos, ami biztos.
köszönöm a sok érdekes hozzászólást, örülök, hogy így látjátok. én is azt hiszem, hogy talán ha ennyire könnyű volt (na persze utólag nézve, de még közben is viszonylag könnyebb szerintem, mint másoknak), akkor lehet, hogy én tényleg ilyen alkat vagyok. hogy én nem is vagyok hízékony? meg nekem nem is nagy a mellem? nagyon fura, nekem minden rokonom mindig ezt mondta, hogy a nagyanyám alkatát örököltem biztos, mert ő volt olyan puhább, meg nagyobb darab (kicsit). közben mindkét tesóm, és az anyám is tök vékony (most eléggé meg van hízva, de alapvetően mindig is vékonyabb volt), és inkább kismellű. de nekem ez volt az önképem, abszolút identitás, egyébként egyáltalán nem fájó elveszíteni, de érdekes nagyon. teljesen új. Éva, te is így voltál vele, nem? hogy mindig is nagymellű, nagyobb darab csaj voltál, ami gondolom 38 évesen már még sokkal jobban be van épülve önképként, mint 27, és baromi furcsa, hogy lehet, hogy nem is volt igaz az egész? mert nekem az.
“Nem nézel ki durván, nem vagy extrém vékony, nem fedolgozhatatlan a változás, viszont nagyon látszik a sport, a hasad és a lábad különösen jó.”
1. nagyon szépen köszönöm!
2. szerintem se nézek ki durván, pláne vékony nem vagyok szerintem se, főleg nem extrém módom, legalábbis én a tükörben nem azt látom.
3. komolyan mondom, nekem SOHA, SENKI ilyet még nem mondott, hogy a lábam különösen jó. főleg, mert mindig is combra voltam leginkább vaskos, hasra sose igazán, és a mostani magamhoz képest is egyértelműen az a legfejletlenebb, amire a legjobban utálok is edzeni, a felsőtestet sokkal inkább mondta mindenki, és én is inkább a karomat láttam sportosabbnak, ezért most ezen egészen elképedtem és meghatódtam 🙂
amúgy gondoljátok, hogy tényleg ilyen siralmas az önbevallás? azoknál, akik úgymond igyekeznek odafigyelni? de miért? kinek nem vallja be? mert én aztán nem kérdeztem, engem kérdeztek, és soha nem basztatnék embereket azért, hogy mit esznek, hát fél éve még én is azt ettem, csak még kétszer annyit. vagy egyszerűen nem tudja az ember, hogy aznap mit evett?
KedvelésKedvelés
Kurvajó a lobster blogcikk addikcióügyben. A nassolásról le tudtál jönni, és bejött a helyébe a sportfüggés…?
KedvelésKedvelés
“ez volt az önképem, abszolút identitás, egyébként egyáltalán nem fájó elveszíteni, de érdekes nagyon. teljesen új. Éva, te is így voltál vele, nem? hogy mindig is nagymellű, nagyobb darab csaj voltál, ami gondolom 38 évesen már még sokkal jobban be van épülve önképként, mint 27, és baromi furcsa, hogy lehet, hogy nem is volt igaz az egész? mert nekem az.”
Ez összetett.
Magasnak számítok viszonylag, középmagasnak, 170-ből 174 centi lettem.
Valami azt súgta mindig, hogy az én ideális súlyom a 70.
Mi egymás mellett is így hatunk: te kifejezetten törékeny vagy, én nagydarab. Arányos, de drabális csontú vagyok, sűrű is, vastag is a csont, a vállam, térdem, csuklóm, bokám. De rajtam elfér emiatt több zsír is, nem hat puhának.
2004 őszén voltam 70, még kevesebb izommal, egy pörgős időszakban, stressz, pajzsmirigy, bipoláris mániás szak (akkor jöttem el L apjától, és újra tanítani kezdtem dinamikus közösségben). Spontánul begyorsult az anyagcserém, futottam is, meg még hegyre biciklizés munkába naponta (Rózsadomb).
És emlékszem a reakciókra, nagyon jól néztem ki, akkor viszont (1 gyerek volt még csak) lógott a mellem, csoffadt volt, most meg balerina, egyre följebb kerül a mellbimbóm, komolyan nehéz elhinni.
Szóval én voltam nagyon sportos is, fürge, van erről emlékem, 14, aztán 16 évesen, 20 évesen és 28 évesen. Bőven van emlékem arról, hogy keményen edzek, hosszúakat futok, sportos vagyok és vékony (abb), és nem érezhettem azt, hogy ez a 42-es méret az én alkatom. Főleg hogy a középső bátyám, akire annyira hasonlítok, olyan nagyon vékony, és bélpoklos, kurva sokat eszik.
Mindenki, aki tapintott, mindig keménynek, tömörnek mondott, márványszerűnek, szerintem izmos voltam, még gyerekkorból, a tornászizom maradandó, meg hát sose volt ülőmunkám, irodai, se kocsim.
Három szülés föl-le pakolt valamennyit, a legtöbbet a harmadik, ami gyorsan (2 év) jött a második után.
És az nyilvánvaló volt, hogy én a rengeteg kajálástól hízom meg. Én tényleg vödörszám ettem a jégkrémet, fél kilójával a marcipánt, csokit, ötösével a cukrászsüteményt, vaj, tejszín, minden, és hogy 120 kiló legyek, attól a pajzsmirigyem óvott meg, de így is lett azért valamennyi túlsúly, 15-20 kiló stabilan.
Addikció volt és érzelmi alapú evés.
Én őrülten pörgő anyagcserével nemterhesen is 90-92 voltam kiló.
A szoptatás passzívvá tesz (netfüggővé is), és sokat kér enni.
Beszkennelek majd egy szigligeti képet, 24 éves vagyok, fekszem, de van, ami nagyon jól látszik rajta, döbbenet.
A mellünk úgyis lemegy, amikor már nem vagyunk huszonévesek, minden szoptatás után összébbhúzódik a mirigyszövet, megeszik valahogy, én ugye összesen hat évet szoptattam, és majdnem egyhuzamban 2008 tavasza és 2012 vége között. A zsír is elvándorol a mellből seggre. Mellből mindig fogy, vissza combra-hasra-seggre hízik: ez a női öregedés sokaknak (de ez is alkat kérdése).
Szóval én puhának sosem éreztem magam, a túlsúlyt ellensúlyozta mindig a homokóra és hogy balettosan egyenes hátam, domború mellkasom, felszegett fejem van (ez kurva sokat számít).
De ami nagydarab volt, az átértelmeződött most mezomorf, atletikus jól izmosodóra, akinek csontja és ízületei is remekek, és ha elbírja magát, nemigen sérül se súlytól, se ugrástól.
Amióta tudok húzódzkodni, és 11-12-vel futok, meg vannak ezek a sprintek és ugrások, nem érzem magam nehéznek sem.
KedvelésKedvelés
Az onbevallas hitelessege jocskan azon is mulik, hogy milyenek az informacioid. Illetve ahogy en latom, akkor lesz minden egeto surgos, ha es amikor eg a haz. Ennyi, nem tobb, ki miert valtana, ha egyebkent minden klappol?!
KedvelésKedvelés
Összejött a nyál a számban. Nah.. ha néha kívánom a vajat csak simán az mit jelent? (fél vicc kérdés volt, testem tudja, sejti? ! )
Me@fáztam csak 1 szer edzettem a héten amikor jól voltam. Nem jó érzés.
KedvelésKedvelés
Az neked nagyon kell, toljad csak. Mindenkinek azt mondom, vigyázzon a zsírral, ha nem jött le a szénhidrátról, de neked biztosan erősebben jelez a tested.
KedvelésKedvelés
“Me@fáztam csak 1 szer edzettem a héten amikor jól voltam. Nem jó érzés.”
hát nem. én kedd délelőtt is azt hittem, hogy meggyógyultam, és edzettem, meg ma délben is, de a borzalmas nemtudommegszokni guggolás-kitörés sorozat közben egészen máshogy izzad és fullad az ember, ha beteg, még ha csak kicsit is, és nem jó értelemben. és utána sokkal kevésbé a szokásos kirobbanó öröm, még ha végig is tudod csinálni, ellenben sokkal inkább kanapéra roskadás, senki ne szóljon hozzám.
KedvelésKedvelés
ja, félreértettem. az a nem jó érzés, hogy csak egyszer edzettél, és nem a megfázva edzés 🙂 bocs. egyébként az edzéskihagyás betegség miatt is tök szar érzés nekem is.
KedvelésKedvelés
nekem meg mindig olyan fura, hogy sportolok. en, sportolok, hö. es elvezem. es nem nyomaszto es nem kudarcos es nem kellemetlen. ulok a foldon a kis 90 fokos terpeszben, hajolok oldalra, nyujtom az oldalamat, ahogy az instruktor mondja a videoban es hopp, megfogtam az ellentes kezemmel a labfejem. mi a fene? en hajlekony? en rugalmas? konnyu? honnan jott ez, hogy lehet ez? alig egy honapja jogazgatok itt, egy Jen Hilman nevu no a youtube-rol, imadom. alig varom, hogy leulhessek. (neki joga a fo profilja, nekem meg ez valo, ulok a matracon es hu, de jol kimozogtam magam.)
most megint feszultebb, ugy volt, hogy lesz munka, nem lett. de sokkal nehezebb szorongani amugy, ha az embernek alaposan meg van nyujtva az also hatizma.
a fogyasi tervemet megvalositottam, a taplalkozasom beallt nagyjabol a helyes iranyba. minusz husz kilo, mi jojjon ezek utan? elhataroztam, hogy megtanulok central spargazni. biciklizni huszonot eves koromban tanultam meg, ehhez legyen a deadline mondjuk harmincot. van meg ido, harom ev.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon tetszik a sport rovat, motivációt ad. Mindig nagyon örülök az új bejegyzéseknek.
KedvelésKedvelés
ide folytatom, mert nem fér ki 🙂
szóval te változtál azért az évek során, az úgy más, értem. úgy más lehet ezt megélni. én nagyon konstans módon ugyanolyan vagy hasonló voltam 12-13 éves korom óta, nyilván ha hirtelen nő meg az ember minden irányba, akkor esetlen lesz, aztán kicsit arányosodik, aztán ha nem mozog, úgy marad. vagy rosszabb. na jó, egyszer egy gyógyszer miatt híztam tizenöt kilót, de valahogy elfért, nem voltam szembeötlően kövér, csak még egy kicsit vaskosabb, aztán meg vékonyabb, de nem volt drámai. pedig alacsony is vagyok viszonylag (166).
“kifejezetten törékeny vagy, én nagydarab. ” – hát ez komolyan óriási, én törékeny, ilyet se hallottam még az életben 🙂 annyira nem erre van állva az agyam, az anyám azzal bombáz, amióta elkezdtem sportolni, hogy díjbirkózó vállam lett a régihez képest, és az hú de nem szép, egy ismerős csaj meg a ruhacserebulin azt mondta, hogy érdekes, úgy emlékszik rám, mint egy ilyen szőke brünhildára 😀
különben arról mit gondoltok, hogy a nagyon sok szénhidrát okozhat ilyen nyugtalan izgágaságot? főleg, ha már nem vagy hozzászokva? ma ettem anyámnál császármorzsát mondjuk hat kanál baracklekvárral, ekkora mennyiségű szénhidrátot egyszerre nagyon régen nem nyomtam már, és mikor sétáltam haza, úgy bekómáltam, hogy azt se tudtam, hol vagyok kábé, utána meg ilyen megállás nélkül saját szavamba vágó, körömrágó figura lettem, és folyton piszkálnom kellett valamit, meg turkálni a táskámban, és belenyúlkálni a barátnőm nachosába kényszeresen, akivel söröztem (de nem nyúltam bele, csak kétszer, és rosszabb volt, mint már régen). ez tulajdonképpen ilyen öngerjesztő folyamat? minél több szénhidrátot eszel, annál inkább akarsz még többet enni? érdekes volt.
azt is észrevettem, hogy régen nagyon sokáig ilyen voltam, azóta vagyok viszonylag nyugodtabb és hatékonyabb, és fetrengek kevesebbet a kanapén, és intézem felnőtt módjára az ügyeimet, mióta kevesebb a szénhidrát, és több rendes húst eszem, de azért eddig ezt nem kapcsoltam össze.
KedvelésKedvelik 1 személy
“Én tényleg vödörszám ettem a jégkrémet, fél kilójával a marcipánt, csokit, ötösével a cukrászsüteményt, vaj, tejszín, minden, és hogy 120 kiló legyek, attól a pajzsmirigyem óvott meg,” – én is pont ezt toltam, fogalmam sincs, mi óvhatott meg, ha nem a sport.
KedvelésKedvelés
Amit a nyugtalan izgágaság és a szénhidrátfogyasztás összefüggéséről írsz, azt szeretném fölolvasni minden szülői értekezleten..
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Két hírem van:
az egyik, hogy ma kezdtem menstruálni, és nem tudom nem észrevenni, hogy nem volt most a megelőző napokban és főleg nem az egész luteális fázisban szénhidrátsóvárgás, semmi.
Lehet, hogy túlvagyok ezen? El tud ez múlni? És ez talán nem független attól, hogy általában is nagyon jól vagyok, szép sovány, dinamikus, fertőzést el nem kapó, minden.
Ez azt jelenti, hogy most ürül valamennyi vasam abból a sokból, azt, hogy vízvisszatartás mellett vagyok 69 kiló, meg azt is, hogy ciklus közepén lesz a DEXA, 16-án, kíváncsi vagyok.
A másik hír: tegnap a nap első felében úgy alakult, hogy nem vittem semmit túlzásba, a szénhidrátot egyáltalán nem, de a zsírt sem, és kora délután anyósomnál ettem csirkehúslevest, az nem volt ketogén, csak alacsony ch-s. Este pedig rámtört egy újfajta sürgető éhség: a testem, a ketoadaptálódott testem kérte a napi zsírt. Voltunk DM-ben, kapott kókuszolajat, sajtot, vajat, és akkor már jól lett, helyrebillent, semmit nem kívántam utána. Érdekes, karakteres, másfajta éhség, megint egy testi önismeret-állomás.
KedvelésKedvelés
Lehet azt tudni, hogy lutealis fazisban konkretan a szenhidrat nyulkal az ember utan vagy csak ugy altalaban az ehseg? En nem vettem eszre magamon az elmult ket honapban (az etelnaplom szerint) hogy mindenaron a cukorra mozdulnek, ha ehesebb voltam, mindegy volt milyen nutriens, barmi befogta a szamat. Nem tudom, ezen tartosan tul lehet-e lenni, annyi sajat tapasztalatbol kiderult, hogy ha emesztes es hormonok jobban rendben vannak, akkor a lutealis fazis korantsem az a tragikum, amivel gondolni szoktunk ra. Nekem majdhogynem nulla PMS tunetem volt az uj dietan, pedig a lutealisra esett az elso ket hete, amirol ugy sejtettem, hogy ott lesz a legnagyobb erofeszites az eves korul. Pont az ellenkezoje tortent, nem is tudom, volt-e mar ennel konnyebb lutealis szakaszom es menstruaciom. Ez az en lowcarbos sztorim, hogy ketogenen mi van,maskepp van e, azt ugye nem tudom.
KedvelésKedvelés
Amíg függő vagy, konkrétan a szénhidrát. Ez nem éhség, ez a nyugtalan, drogos kotorászás, nincs-e még valahol, ezt nem tudja se zsír, se fehérje.
Nekem most fájogat, magamhoz képest erős (sose volt erős), pihenek, csak sétáltunk, fát hoztunk és almát loptunk elhagyatott kertből (csupa szépre-jóra nevelem gyermekeimet).
KedvelésKedvelés
Gáz ez a csávó, látszik, hogy két kérdés után padlón lenne, fogalma sincs, egy mondattal elintézi Phinney-t, csak hát ő dietetikus, majd ő megmondja. Ha nem tudnátok, a valóság nem függ attól, ki hogy érzi magát (étrend! kajálás! szubklinikai beteg emberek! miről beszél???)
http://alimento.blog.hu/2015/03/28/zsirok_anyagcsere_attekintes/full_commentlist/1#c28479878
De lehet, hogy csak idegesítem.
KedvelésKedvelés
“az angol oldalak nem feltétlen jobbak a hazaiaknál” ezt azert csak nem gondolhatja komolyan. Nem csak ebben a temaban, hanem mondjuk barmiben.
KedvelésKedvelés
O van itt szebb is, kemiai szinten alkalmazkodtunk a szenhidrathoz, tokeletesen vegigvisszuk a bontast. Egy kis enzimhiany esetleg. (No para, az egeszsegugy pikkpakk ratapint egy ilyen problemara es orvosolja is sebtibe). Alapvetoen adaptalodva vagyunk, akkor igy OK. Figyelmet legfeljebb az a szandeka erdemel, hogy feleleveniti az ismerteket, nem kell eloszedni a biosz konyvet a padlasrol.
KedvelésKedvelés
Felírja a gyógyszert, a beteg meg jól lesz, most mi bajod? nem ám saját szakállunkra edzegetünk (lorax) meg diétázgatunk itten laikusan. A valóság nem függ attól, hogy hogyan érzed magad (vö.: a homeo nem hat).
KedvelésKedvelés
Éva, megcsináltam egy kicsit átalakítva az orgazmuskaját, amit írtál párral feljebb (császárhússal akartam, de az nem volt a boltban épp, csak kockázott bacon, na mindegy, meg az avokádót és a vajat is kihagytam, mert úgyis elég zsír sült ki a baconből ahhoz, hogy szaftos legyen, meg volt benne még pirított gomba, szilvaparadicsom és apróra vágott sóskalevelek, a csávóm csajának a termesztése 🙂 kurvára köszönjük az élményt, fent említett csávóm is odavolt a kajáért 🙂 na jó, ettünk hozzá egy-egy pirítóst, de aki nincs szokva magában a zsíroshoz, annak azért jobb érzés a pirítós.
ja, és sikerült az első húzódzkodásom 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagy gratula! Sóska, jaj… 🙂
KedvelésKedvelés
azért jaj, mert az fúj, vagy mert hű de jó ötlet? 😀 szerintem tök jó volt, adott neki egy kis pikantériát, hogy igazán modorosblogra illően mondjam.
KedvelésKedvelés
Nagyon nem szeretem. Én.
KedvelésKedvelés
Olyan jó kajákat írtok, iszom az információt, megyek holnap vásárolni.
Február óta 23 kg mínusznál tartok, ez főleg a lowcarb hatása. Sport terén még mindig nem állok jól, bár lett egy ebünk és így jóval aktívabb lettem, meg csípőerősítő gyógytornaszerűséget csinálok otthon. A március óta fájó bokám miatt az átellenes csípőm is megfájdult, ezt csak így tudom ellensúlyozni. Nagyon szeretnék viszont visszamenni a terembe, otthon ki is próbáltam néhány gyakorlatot, de bármennyire igyekeztem kímélni a lábam, másnap alig tudtam ráállni 😦
Az jutott eszembe, hogy akkor kezdődött a gyulladás (ami azóta a kezembe is felvándorolt, ugyanazon az oldalon), amikor lecsökkentettem a szénhidrátot és több fehérjét kezdtem enni. A túl sok fehérje okozhat ilyet? Gyulladáscsökkentő étrendként minden létező oldalon a ketogént ajánlják, úgyhogy eldöntöttem, hogy belevágok. Nem olyan sok választ már el tőle, csak némi szénhidrát, és az, hogy jobban oda kell figyelnem a fehérje-zsír arányra. Ha nem segít, akkor sem veszítek semmit, sőt. De azért nagyon szeretném, ha segítene, eléggé lelomboz az állandó fájdalom (ezért is nem írok sűrűn, mert többnyire csak nyavalyognék…)
Azért persze örülök is, mert tegnap megláttam a tükörben a reménytelennek ítélt lógós hasam, és rájöttem, hogy szépen alakul, húzódik vissza a bőr, és még az is lehet, hogy jövőre már nem lesz kötényem 🙂 Nem egy bikini body, de felcsillant a remény. És sokkal kisebbek a ruháim, a tavaly még szűk kabátom alá pedig fel tudok húzni hat réteg pulcsit, mert fázom, mint a kutya. Én is.
KedvelésKedvelés
Ja, és a tejtermékeket kell drasztikusan csökkentenem, az lehet, hogy rosszul fog esni…
KedvelésKedvelés
Ha az a bajod, akkor a nélküle való létezés jól fog esni hosszabb távon. A tested nem az ellenséged, az, hogy “finom, jólesik, de nem ehetek, mert nem tesz jót” megszűnik, ha kapcsolatba kerülsz vele.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, bízom benne. Az édességgel már sikerült, pedig az durvább volt, de most már nem esik jól, ha nagy ritkán elcsábulok, így egyre kisebb a kísértés.
KedvelésKedvelés
Annyira örülök neked, vártam, hogy mi van veled!
23, ez nagyon komoly. Az most mennyi?
A séta remek kardió!
Ha elkezded a ketogént, akkor mindenekelőtt üdv a klubban!
Tippek, ha nem bánod:
dokumentálj mindent,
kérdezz bátran,
egyél bűnösen finomakat, nagy kárpótlás,
told fel a zsírt: kávéba vaj, kókuszzsír,sült bőrök,
nézd meg a KetoDiet Support Groupot a facebookon, nagyon megerősítő, és bármit lehet kérdezni, nyelvtanulásnak sem rossz.
az elejétől egyél sok és sokféle, gusztusosan elkészített zöld levelest — én ezt elszúrtam, nem vettem komolyan, magvakat ettem, sokat, nem mértem, ami tovább tartott a szénhidrátfüggőségben. Azt hiszem, sokszor én is csak low carb voltam tavasszal.
És kézisúlyzóval is lehet mindenfélét, egykilóssal, félkilóssal is, csak csináld kitartóan! Meglesz az eredménye, és az hihetetlen jó érzés.
A bőr nagyon szépen alakul hosszabb távon, egyél kollagéndús dolgokat, kend, masszírozd, szeresd!
Ez a tél nehéz lesz hidegszempontból. A szauna is javítja a hidegtűrést.
Az a baj a majdnem ketogén low carbbal, hogy ha nem viszed be a napi 600-700 kalóriányi szénhidrátot, ami a szükséges glükózhoz kell, akkor két lehetőség van:
izmot bont, és abból glükoneogenezis révén állít elő glükózt,
állandó szénhidrátfalás, sóvárgás — ettől nehéz, ettől adják fel, így nem lehet élni.
Csak a ketózis óv meg ettől, akkor ez nincs (ez a Volek-Phinney könyvből van, nem értem, hogy akkor csak ketonból van glükóz, sue? liv?).
Nagyon nagy különbség, hogy van-e ketózis, vagy nincs. A ketózis az én élményem szerint röpít, más dimenzió, egy teljes testi megérkezettség, megoldódnak varázsütésre a gondok, de meg kell szenvedni az adaptációt, és elég hülyén néznek rád majd (nekik is adaptálódni kell hozzád).
A család, a közvetlen ismerősök mit szólnak az utadhoz?
KedvelésKedvelés
Köszönöm! Most 72 vagyok, ez még mindig sok az én magasságomhoz, illetve látom, hogy vannak még komoly tartalékaim. Ruhában, főleg téliben már egész jó az összkép, ezért megkapom néha, hogy ne fogyjak tovább. Annyiban szerencsés az alkatom, hogy a tokám teljesen eltűnt, valószínűleg ez az oka 🙂
Köszönöm a tippeket! Nagyon sokat olvastam/olvasok mindenhol (gyorsan jelentkeztem is a csoportba), most a kaját ill. a kiegészítőket próbálom fejben összerakni. Aztán jön a vásárlás és a kezdés. Amit nehéz kitalálnom, hogy mit lehet hidegen elhozni magammal. A majonézes tojásos salátáid nagyon tetszenek!
A család támogat, csodál, néha sajnál, bár volt már párszor, hogy irigyelt. Néha sikerül olyan köretet rittyentenem az ebéd köré magamnak, hogy sóvárogva nézik (és eleszik előlem) a rizsköretes tányér mellől. A tágabb család február óta kínálgat sütivel és felejti el, hogy a vasárnapi ebédhez nem fogok tésztát/rizst/krumplit enni, de ez egyre kevésbé zavar, mert már nem csorog rájuk a nyálam. A leveles zöldséget megfogadom, épp most vetettem be sokféle és télálló zölddel a kertet, borítok rá egy fátyolfóliát és lesz rengeteg finomságom. A mángold még a nagy felfedezésem, iszonyú finom. Ja, és a férjem, aki mindig “a sovány” volt a családban, kicsit megrettent, hogy lassan ő lesz “a dagi”. A gatyái már nagyok rám.
Nagyon kíváncsi vagyok az élményre. Régóta küzdök depressziószerűséggel és motiválatlansággal, ami javult valamelyest, ezért is tudtam eljutni idáig, de elég bénán vagyok összerakva, és a sikerélmény nálam nem boldogságot szokott hozni, hanem további depressziót. Azt is remélem, hogy megfelelő kiegészítőkkel a ketogén ebben is hozhat változást. Hátha kiderül, hogy nem vagyok reménytelenül defektes, csak nem kapta meg az agyam és a testem azt, ami kell neki 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, biokémia. Nekem ugrásszerű hangulatjavulás, pedig nem voltam depressziós.
Basszus, ez a ne fogyj tovább… ááá, ha rajtuk múlna, most is szarul éreznéd magad, mit kontrollálnak, nem ők változtattak, hanem te magad.
És a sütivel kínálás, jaj.
Nem tudom, hogy néz ki a mángold, de érdekel. Meg a vízigesztenyét se. Megyek majd piacra.
A majonézes saláták nagyon finomak, és a Hellmann teljes változata csak 1,4 g szénhidrát, de sajnos repceolaj, ami nem optimális. Beszabadulok már a Culinarisba, nincs-e olívaalapú majonéz.
És egyébként: sült bacon (csak ne cukros legyen), sült tarjakockák, bármilyen zöldséggel, kemény tojás mindenbe, lazac/füstölt makréla (kollégákkal kibaszás), kacsazsírral-tejszínnel is finomak a saláták. Tudok finom paleó muffint is.
Én nagyon könnyne, gyorsan készítek bármi szállítható ketogént, csak az a kínom, hogy utálom a sok szíros vackot elmosogatni.
Fú, én most állat éhes vagyok, megyek is vásárolni.
KedvelésKedvelés
A mángold a spenóthoz hasonlít, de finom a szára is, nem kell pucolgatni. Ízre van egy kis kukoricás beütése. A nagyobb leveleket érdemes megmutatni egy kis forró víznek, a vastagabb szárakat kb. 2 percig is főzheted, utána nyakon öntöm olívaolajjal.
Van majonéz receptem (Heston Blumenthal: Főz a család, a kedvenc szakácskönyvem, pedig egy kép sincs benne), abban a mogyoró olajat ajánlják, mert az olíva íze nem az igazi hozzá. Csorog a nyálam a kajáidtól 🙂 Vásárlás előtt újraolvasom, miket esztek 🙂
A “ne fogyj tovább”-tól azért őrülök meg, mert ugyanazok mondják, akik gyerekkorom óta csesztetnek a súlyommal. Mindig ez a téma, sohasem jó úgy, ahogy van. És a “meddigakarszmégfogyni” is őrület, ilyenkor elmondom, hogy nem tudom, így eszem, majd megáll valahol a súlyom és az remélem, jó lesz. És utána sem zabálom majd a tortát, mert akkor visszahíznék és azt nagyon nem akarom.
KedvelésKedvelés
Oké, én főzöm, te öntöd… 🙂
Kösz!
Kontroll van…
KedvelésKedvelés
Igen, és ehetjük is 😀
KedvelésKedvelés
Hat en monologizaltam itt korabban, hogy szerintem nagyon is lehet osszefugges az anyam sulyos izuleti fajdalmai es tejfuggese kozott, de hat gyulladassal jaro etelintoleranciakat nagyon nehez nyakoncsipni, tesztelesnel sok az alpozitiv, alnegativ, meg sajnos nem is bevett dolog ilyen tunettel elkezdeni mondjuk feherjekre tesztelni, pedig nem hulyeseg.
KedvelésKedvelés
Sziasztok, új vagyok a jelszóval védett sportrovat olvasói közt, ezért bemutatkozom röviden. A blogot több mint két éve olvasom szinte napi rendszerességgel. Amióta sportosodott az oldal, kicsit ritkábban olvasom, nem is igazán tudom miért. Talán mert kívülállónak éreztem magam?! Ennek ellenére a testem mindig is foglalkoztatott, sajnos úgy, hogy többnyire zavart. A súlyommal, az evéssel különösebben soha nem foglalkoztam eddig, a formáim viszont mindig is zavartak, gátlásossá tettek, stb. Egy évvel ezelőtt leszoktam a dohányzásról. Első hónapokban semmi változást nem tapasztaltam a testemet illetően. Ötödik hónaptól aztán szép lassan 12 kilóval gyarapodtam, ami természetesen nem arányosan oszlik el rajtam. Most 60 kiló vagyok 🙂 Az elmúlt egy évben elkezdtem bringázni, nagyjából csak azzal közlekedem, heti egyszer járok úszni, de egyik sem nevezhető edzésnek. Igényem lenne többre is, időm kevésbé. Az evés minőségét és mennyiségén viszont tudnék változtatni. Érdekel, hogy ti hogy csináljátok, nagyjából ismeretlen terepen tapogatózom, tele kíváncsisággal. Köszönöm a jelszót 🙂
KedvelésKedvelés
Szia! Jó, hogy beköszöntél. Ha érdekel, mi mindenről volt már szó, olvasd végig szisztematikusan a fent linkelt bejegyzések és oldalak kommentjeit, lehet, hogy volt már hosszas beszélgetés egy neked fontos témáról, vagy akár konkrét kérdésedre válasz.
A visszatérésnek külön örülök, sokan jöttek zavarba a témától, magunkkal szembenézni, kilépni a kis biztonságainkból sosem kellemes, aztán le tudták győzni ezt, és belevágtak. elképesztő átalakulások vannak itt.
KedvelésKedvelés
el szeretnem ujsagolni, hogy miota komolyabban hozzakezdtem celzott nyujtasokat csinalni labra es csipore, radobbentem, hogy ezekkel az izomcsoportokkal konkretan semmi kapcsolatom nincs. pontosan hasznalni oket is nehez, alig birnak el ezekben a gugolos vagy planking jellegu pozokban.
zavarba ejto. azt hittem, a sok biciklizes meg seta hasznal valamit az ugynek, de ezek szerint nem. olyan intenziv elmeny nyujtani, mintha meg eletemben nem hasznaltam volna oket. mindenesetre orulok, hogy nekikezdtem, egy ilyen torna utan masnap is kellemesen bizsereg a labam meg a fenekem.
masreszt meg az utobbi idoben valahogy atrendezodtek a testszoveteim, ezt nem tudom jol kifejezni, valahogy tobbfele kulonbozo texturabol allok ossze. nemely helyeken, mintha feszes lenne, mashol mintha ilyen lagy, logos anyaga van. kicsit olyan a testemben lenni, mintha egy jo kenyelmes bo treningruhaban lennek, marmint nem a borom van kinyulva, hanem alatta a hus valahogy tobbfele surusegu anyagbol all es neha mintha lotyogne a csonton. na, ezt jol megfogalmaztam, pedig csak annyit akartam kihozni belole, hogy fura. allandoan tapogatom magam, nem vagyok szokva hozza, hogy ilyen a tapintasom, a bor alatti haj feszesseget ismerem. ezt nem ismerem. erdekes.
KedvelésKedvelik 1 személy
amikor elkezdtem edzeni, egyertelmuen a csipo/medence volt az egyik leggazosabb pontom. valtig nem ertettem, hogy en ezzel eddig hogy futottam?
KedvelésKedvelés
Te a jelentős fogyásod közben nem csak zsírt veszítettél. Célzottan, sokat kell izmozni, nagy súllyal, hogy meglegyen a zsír helyén az a térfogat, ha nem így csinálod, akkor van lötyögés.
Nekem a csípőm-seggem határán van, erre kell az edző, ott vastagítunk, mert nagyon nem tetszik így.
Drasztikus kalóraideficitben nem lehet izmot építeni. Figyelj a fehérjére, és használj nagy súlyokat. Nem nagyon van más út.
KedvelésKedvelés
Érdekel majd a tapasztalatod az edzős-edzéssel kapcsolatban. Meg a fejlődés és a mibenmás..
KedvelésKedvelés
Ez az edző nagyon elfoglalt, meg meg is ijedt talán a speciális céljaimtól… most fix heti egy időpontot még nem tudott adni, azt mondtam, ha valaki lemondja, írjon fb-n, beugrok. Egy kicsit nem erről volt szó, de van ilyen.
KedvelésKedvelés
hat, ez bizony rossz hir, marmint hogy lefogytam volna az izombol is. (foleg, hogy amugy sem volt valami jelentos mennyiseg.)
igazabol nem tudom, hogy kaloriadeficitben vagyok-e, mert ezen a ponton most meg is allt a sulyvesztes par hete. meg szerintem en nem eszem keveset egyaltalan. illetve a sulyom felfele es lefele kileng egy masfel kilot, ezzel mondjuk osszefugg, hogy folyamatos jelleggel vagyok olyan allati szomjas, hogy az nem igaz, vedelek, mint egy buvarvocsok. meg a feherjeigenyem elegge megnott az elmult ket hetben es nem tudom, hogy ez a lutealis fazissal, egy psziches okkal vagy az intenzivebb mozgassal magyarazhato. csak nem hust eszem, hanem avokadot, csicseriborsot meg szalonnat es tejszines kavet. ugy voltam vele, hogy adok meg magamnak egy kis kifutasi idot, de most elgondolkodtattal. teljesen ketsegtelenul erzem, hogy most jott el az izomepites fazisa, lehet az uj szempontok alapjan ujra kell terveznem az etkezest. meg ez a kollagen es csontos leves is nagyon foglalkoztat kozben.
meg egy kettlebel-en gondolkodom, elveztem hasznalni, es ezzel a kisebb testsulyal a gugolast is megprobalhatnam esetleg, nem terhelodne ugy a terdem… bar attol meg mindig felek. mindenesetre ugy tunik, jol ki tudnam hasznalni es most pont akcios a boltban…! 😀 csak a meret kerdes, nyolc kilosra gondoltam.
amugy az edzos edzesedre en is nagyon kivancsi vagyok.
KedvelésKedvelés
Mindenki veszít izmot, a ketogénben a legkevésbé.
Amit írsz, abban nincs nagyon sok százalék fehérje, a szalonnában, tejszínben is alig.
ha hatékony izomépítés a célod, akkor
ne félj a mérlegtől: nőni fog
súly, mégpedig nagy súly, és kitartóan,
aminosavak: a kreatin hökkenetesen hatékony, tízhetes kúrám volt; glutamin, edzés előtt és után is BCAA (minden van a TPW-n is)
térdet nem terhelő módon is lehet súlyzózni: tárogatás, fekvenyomás, bicepsz, a súly nélküli guggolás is hatékony eleinte
Edző egyelőre kedvesen köszön, hátamra teszi a kezét, szóval nincs gond talán. Imserősnek jelölt, hogy tudjunk kommunikáni, írtam is neki kissé geek infókat, azért, hogy ne a teremben dumáljunk és ne is akarjon velem szénhidrátot etetni izomépítési céllal, arra nem nagyon reagált, azért gondoltam, hogy sok vagyok.
Nem tetszik, hogy folyton szomjas vagy, cukor…?
KedvelésKedvelés
Viszont fejlődik az izom-agy kapcsolatod, ez jó. Elkezded érezni magad. Én is, csak megyek fel egy lépcsőn, és feszül a comb, a segg, olyan önimádó valami, pedig tudatosság, érzem az izmaimat, soha ennyire még, talán egy-két gyerekkori mozdulatban volt ez meg.
Vagy várom a buszt, olvasom a laptopon ezt a LifeTilt bohócot, és érzem, hogy jólesik erősen hátra-oldalra lendítgetni a lábam. Olyan jó pillanatok ezek. Az izom feszessége, az olyan csodálatos, amikor már nem nagyon van puha. Nincs más út, végig kell mennem, minden oda nem valót leszedek.
Jaj, de vágyom edzeni, ma csak szoláriumozni ugrottam be (először ér ennyi fény nyár óta, rögtön 10 perc), meg vettem zsírégetőt, olyan furcsán melenget (citruskivonatok, cayenne-i bors, termogenikus), és kaptam Kevin Levone-os sapkát hozzá, meg shakert. 🙂 A shakerem eltört, meg kilazult, úgyhogy jól jött.
Nyújtani meg eksztatikus élmény majdnem, azt is várom. Holnap has-láb.
KedvelésKedvelés
Na, csak megjött (menstruáció 2. napján) a szénhidrátkívánás, enyhébb mértékben.
Okok:
A nap első felében alig ettem, nem jutottam el bevásárolni, estére vált sürgetővé az éhség.
Kora este megint súlyemelés, mostanában kevesebb volt.
Ez csinálja ezt a speciális éhséget… mértékkel adtam neki.
Edzővel próbálunk időpontot találni.
Susannával beszélgetek, az jó.
KedvelésKedvelés
Meg még “kőbunkóval agyonütöttek” alvást is.
KedvelésKedvelés
En ma 6.29 tajekan epp a tuzhely folott babusgattam az (amugy elokezelt, de altalam elbarmolt, megint elokezelendo) öntöttvas serpenyőmet (szep ez az eszkoz, nagyon is) es azt gondoltam, le kene irnom, mennyire egy osszefuggoen tiszta pillanat volt az egesz reggel, fel5-os kelessel, barmifele köd vagy nyomottsag nelkul, de aztan eszmbe jutott Pikareszk a perverz hajnali futasaival es amikor kesz lett a buvos edeny, inkabb a pillanatot folytattam es kimentem futni. Masnak ez lehet rutin, nekem ez most a vilag.
KedvelésKedvelik 1 személy
De jó, de szép!
KedvelésKedvelés
es a kuldetes is sikerult, kis barany sult ma benne
KedvelésKedvelés
nekem többször van ilyen. van olyan, hogy ms előtt már 1 héttel (7 nappal – borzalmas) folyamatos ehetnékem van, de kb. az esetek harmadában észre sem veszem, és mg-mal egész jól tudom kezelni. viszont ha elmarad, akkor nekem is az első vagy a második napon beüt ez az érzés. én inkább hormonális okokra gyanakszom, mert mást nem vettem észre magamon.
KedvelésKedvelés
Érdekes, kösz! Ha elég sokan figyeljük meg magunkat és osztjuk meg a tapasztalatokat, kirajzolódik talán valami tendencia.
KedvelésKedvelés
Sziasztok, új vagyok itt a sportrovatban, a blogon nem annyira. Régóta olvasok, néha kommentelek is.
Nem emlékszem olyan korszakra, amikor egyáltalán nem sportoltam volna életem során (persze, voltak rendszertelen időszakok), szóval mindig fontos volt, és a testem (lelkem) egészsége is.
Pár éve heti 4-szer edzettem, 2 futás és 2 zumba (igen-igen, és jól működött, szerettem), aztán amikor a legjobb formámban voltam, akkor végre terhes lettem – erre nagyon vártunk már akkor.
A terhességemet 7 hét kórházban fekvéssel zártam, ami azt eredményezte, hogy gyakorlatilag az összes izmom nullára elsorvadt (guggolásból nem tudtam kapaszkodás nélkül felállni, de egy székre sem fellépni). Viszont a gyerekeket – ikrek – rendezni kellett, cipelni, pumpálni a napokat, stb., és a térdemre nem mindig vigyáztam eközben, elkezdett fájni/kattogni. Na ezért 2 éve spinninggel “tértem vissza” (otthon mindig tornáztam kicsit), de nem szerettem, nem lazította ki a nyakamban, vállamban lévő stresszt – viszont a lábamnak jó volt. Aztán több mint egy éve elkezdtem pilatesre járni, és tavasztól walkenergie-re és súlyzós edzésre. Nyáron vettem egy új futócipőt 🙂 látszanak újra a combizmaim, erősebb vagyok, energikusabb.
Az étkezésem nem különösebben tudatos – vagyis igyekszem jókat enni, nagyon kevés iparilag előállított kaját viszünk haza, és sokat főzök: sok zöldségféle és sok házikoszt. Plusz súlyom nem is nagyon volt – ez alkati inkább. Néha csapok nagyobb zabálásokat, pms-kor vagy ha úgy áll a hold, de utána napokig alig van étvágyam. Viszont heti 3-4 edzés után nagyon komoly a kesudió, túró, hús, bulgur, sajt és saláta felvételem.
Vasárnap – kihasználva a gyönyörű időt – elmentem futni egy jó kis rekortán pályára. 5 km lett (3-at terveztem), aztán erősítettem kicsit a street workout részen, és kipróbáltam a fejjel lefelé lógást. Hát, basszus, ez kurvajó! 😀
Csak szédültem utána pár mp-ig 🙂
most mindenem fáj még, de lassan nyújtok kicsit, aztán délután pilates.
KedvelésKedvelés
Nagyon hamar megszokható, az agyi erek bejáratódnak, és nem is félelmetes, visszatér a gyerekkor. A függeszkedés, a fejenállás, kézenállás meg a lengedezés is áldásos. Súllyal lengedezni meg csodás stresszűző, kinyújtja a hátat, növelhető a testmagasság.
KedvelésKedvelés
és igyekszem majd visszaolvasni – jó sok az infó 🙂
KedvelésKedvelés
Hardkóroknak:
http://www.hgtvgardens.com/guac-n-roll-grow-an-avocado-tree
KedvelésKedvelés
Miért jó a cross? Mitől vagy fitt? Meggyőző videó, csajok is!
http://fandm.hu/crossterem/
Most facebookos nyereményjátékkal:
KedvelésKedvelés
A végén a szép Gyepesi Áron gratulál a ‘porttársnak.
KedvelésKedvelés
De jó, menni akarok! Holnap reggel otthon neki is kezdek. Nagyon szeretnék ilyen szép hátizmokat, főleg, mióta megéreztem, hogy azokkal tudom egyenesen tartani magam 🙂
Köszi a KetoDietApp oldalt és csoportot, nagyon sokat tanultam és jó ötleteket kaptam. Kezd összeállni a bevásárlólistám. Viszont rá kell szoknom az ivásra, rájöttem, hogy durván keveset iszom…
Furcsa most a mérlegem, nem moccan lefelé, de a türköm megtáltosodott, és egyre jobb képet mutat. Vagy csak az agyam kezd átállni, mert eddig nem láttam igazán sem a hízást (ami gáz), sem a fogyást.
KedvelésKedvelés
Érdekes, pomt ezt írja az egyik tag a facebookos ketocsoportban: “Anyone else seeing more progress in the mirror than on the scale? I can’t stop looking at myself!”
KedvelésKedvelés
Úgy látszik, nem egyedi. Nekem csak azért furcsa, mert izmosodásra sajnos most nem tudom fogni a dolgot. Bár hétvégén felaprítottam ágvágóval egy fél diófát, amitől brutál izomlázam lett, de nem hiszem, hogy ez számottevő lenne.
KedvelésKedvelés
Átrendeződik mindenféle, nem tudjuk mi meg, mi van belül, én ezért megyek DEXA-ra felszeletelődni.
KedvelésKedvelés
Köszönöm! Remélem, hamarosan végre rendbejön a bokám, és akkor megtalálom a módját, de főleg az idejét, hogy mehessek. A Flex tőlünk elég messze van…
KedvelésKedvelés
Ezt lentre akartam, csak rossz helyre nyomtam.
KedvelésKedvelés
Hátra legjobb az olimpiai súlyemelés, meg a célzott gépek.
KedvelésKedvelés
Köszi! A súlyemeléssel úgyis szemezek.
Nagyon kíváncsi vagyok a DEXA mérésedre!
KedvelésKedvelés
Ha tudsz és szeretnél, gyere velem edzeni, súlyemelés alapokat tudok mutatni.
KedvelésKedvelés
(Az előbb fél óra alatt bepötyögtem telefonról, és elszállt a hosszú kommentem, ezért most gépről…)
Szóval először is üdv az újaknak, öröm látni, hogy egyre többen mozdulunk.
Éva, neked külön köszönöm, hogy segítettél a kalóriaszámolásban, azóta hűségesen írom minden nap, és potyognak is lefelé a dekák (170cm vagyok, 59,3kg-ról indultam szeptember végén, most 57,5 vagyok).
Nagyon hálás vagyok nektek, mert itt tanulom folyamatosan a saját testemre való figyelést, és ugyan még hosszú út áll előttem, de máris jó érzés a megtanult dolgokkal operálni. Pl. mikor egyek ch-t (és milyet) a nap folyamán, hogy ne legyek éhes, súlyzózás után hatalmas alvás, meddig tartson a pihenő, stb.
Volna itt egy érdekes dolog. Mióta elkezdtem a diétát, (ami csak annyi, hogy belőttem a makrókat, 60-20-20, kb 1800kcal), nem bírom a tejet. Pedig egész életemben nagy tej mániás voltam, most pedig puffadás, elnehezülés és társai. Már a Micellar Caseinemet is el kell ajándékoznom, mert pár napja attól is hasmenésem lett egy óra múlva.
Mitől lehet ez? Valamit elcsesztem? Vagy ez a normális?
KedvelésKedvelés
Ja és kaptam az anyósomtól (!) szülinapomra egy pár tárcsás súlyzót (10kg). Tegye fel a kezét, akinek ilyen támogató családja van. És itt az újabb kérdés: ismertek olyan jó videót, ahol megtanulhatom, hogyan kell ezeket szabályosan használni? Félek a sérülés veszélytől. Eddig 5kg volt a maximum, 10-zel azért már el lehet cseszni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon kevés gyakorlat van, ami a 10 kilóval megy/pont jó súly. Tárcsás, vagyis állítható?
Én kb. 10 kilót döntött törzsű vállazáshoz használok:
http://shop.builder.hu/dontott-torzsu-oldalemeles-a2560
Tárogatáshoz fekvepadon:
http://shop.builder.hu/tarogatas-egyenes-padon-a2461
Ez pedig a metálozott testek fifikás, nagyon profi segg(!)gyakorlata, és ez olyan, hogy a profik is meredten nézik, komoly koordináció kell hozzá (én ezt már 12,5-tel):
https://csakazolvassa.hu/fototar/#jp-carousel-15983
(itt az “ez egy fenékgyakorlat” feliratú kép)
nem kell leírás, mellhez húzod, aztán le, vízszintes törzs, nyújtott lábak, spicc, ha nem jól csinálod, felborulsz. Lábanként 3×12 mondjuk kezdetnek.
Van még a vállad-tarkód padra/ágyra támasztása, talp a földön, és csípőemelés, tárcsa a medencén, mondjuk a méhedre helyezve, ez is fenék, nagyon hatékony, az egyik butt bridge változat, de a nevét nem tudom.
Bicepszhez, tricepszhez, talán vállhoz is sok a 10 kiló. Esetleg lassú, koncentrált, megtámasztott könyökű bicepszezés, kevés ismétléssel.
Guggolni is lehet, megfogod elöl két kézzel mellnél, fej előre néz, és úgy. Segít a helyes technikában (a térd minél hátrébb tartásában).
Arnold-nyomás, esetleg:
KedvelésKedvelés
Én anno a az egykezes military press-t (vállból egyenes derékkal kinyomni a súlyt) teljesen edzetlenül 8 kilóval kezdtem, törzserősítésre nagyon jó volt. Edzetten már 14-gyel is ment. Szerintem, ha erős vagy, 10-zel megpróbálhatod. Kettlebellel könnyebb, én most a 12,5-es kézisúlyzót használom hozzá, kicsit nehezebb egyensúlyozni (és most nem vagyok túl edzett).
KedvelésKedvelés
Jaj, nem minden gyakorlatot csinálok a tízessel, nem is bírom. Igen, állítható.
Az oldalemelés (vagyis inkább “fűrészberántás” 😀 ) megy vele csak, de arra nagyon jó. A többit 3-5 kilóval szoktam, de a férjem mondta, hogy hosszú távon azzal is kinyírhatom az ízületeimet, ha nem szabályos. Ő fegyencezik, meg kettlebellel edz (csak TGU), emiatt elég súlyzó-ellenes, de mivel én nyomom, támogat és örül neki, nekem.
KedvelésKedvelés
Hát kézi súlyzós gyakorlat annyi van, mint égen a csillag, keress rá a youtube-on, dumbbell a neve.
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Ő az ismerős LifeTilt új csapatából, és érdekes, amit ír:
http://www.lifetilt.hu/reality/toltonapi-csalodasok/
KedvelésKedvelés
Hoppá. Ez az, amit többet kellene hangsúlyozni mindenhol.
KedvelésKedvelés
Most ez talán hülyén néz ki, ahogy idemásolom, a kinti kérdés szempontjából lehet érdemes követni a beszélgetést:
Stephanie “The Business” Person
3 hrs ·
GLUCONEOGENESIS: What is it? And what role does this action have in blocking your keto adaptation?
List the different actions of gluconeogenesis!
Stephanie “The Business” Person
Stephanie “The Business” Person All keto people should know the action of gluconeogenesis!
Like · Reply · 2 · 3 hrs
Jennifer Jones
Jennifer Jones How in the world do I get my period to stop being so heavy! I’ve never experienced anything like this before…it’s almost like I can’t leave the house frown emoticon
Like · Reply · 1 · 1 hr
Melinda Wiggins
Melinda Wiggins Me too!
Like · Reply · 1 hr
Gloria Avilez
Gloria Avilez I did a fast for one day to see how my glucose numbers would be and they were the same as an ordinary keto day!!! I was like WTF!!…I’m starving myself for NOTHING???!!! I’d rather have my three meals. Smh.
Like · Reply · 2 hrs
Leah Fagan
Leah Fagan When your body makes glucose even though you don’t eat it?
Like · Reply · 3 hrs
Biokay
Biokay I’ll give you 3 scenarios:
Chronic Cardio: your body will transform muscle tissue to glucose to fuel your chronic cardio session.
Too much protein: Unnecessary protein intake will be converted into glucose.
Not enough fat in your diet: If you dont eat enough fat your body will starve and look for the next source of energy. Gluconeogenesis to the rescue. It will eat up your muscles to fuel your body with glucose.
Like · Reply · 5 · 3 hrs
Brenda Jordan
Brenda Jordan Could this be why my blood sugar is still elevated after 4 weeks of trying to get it down? I am not sure that I can be as disciplined as I need to be to get into ketosis. It has been ranging from the 130s to 159 today. What should be my next step???
Like · Reply · 3 hrs
KedvelésKedvelés
Kösz, itt kellett volna kérdeznem, meg is jelent okoska, “próbálom úgy írni, hogy követni tudj”, Antal nevű…
KedvelésKedvelés
Én most e cukormérés (masszív futás és éhgyomor után 5,1-ről 8,7-re ugrott) hatására tényleg be fogom szerezni az UCAN SuperStarch sportitalát. Izomból ment. Menjen keményítőből. De miért nem zsírból? Azt ígérte a ketogén, hogy ketonból és zsírból megy minden üzem. És akkor a 8,7-emnek megfelelő inzulinváasz is van, vagy a cukrot is elégetem? Különben leájulnék a futópadról, azért kell?
Négy kilométer bemelegítő futás azért nem chronic. Keveset futok.
Tökre volt zsír, mascarpone, zsíros sajt, tejszínes kávé, vajban pirított serrano és 90 százalékos csoki is.
Ez az egész felveti, hogy mi értelme az éhgyomri vércukornak. Tegyük fel, sportos jelentkező előírásszerűen éhgyomorra megy laborra, futva. Fasza kis 8,7-je lehet a kortizoltól. Az ébredés pillanatában lenne talán értelme mérni.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy az éhgyomor és a masszív futás együtt sok volt a mellékvesének, tehát nem neked, hanem sok lett a kortizol, amire jött a cukorválasz. Az meg, különösen ha ismétlődik, akár billegővé is teheti az adaptációt, azaz ahányszor csak teheti a szervezet, így különösen ha krízisként értékelhető helyzet van (ld. éhgyomor + igénybebevétel), vissza-visszanyúl.
És esetleg, ha egy ideig elhagynád az éhgyomrot, illetve reggel ennél jobban, többet és estefelé már nem?
Egyébként egyesek szerint esti sóvárgás is lehet attól, ha reggel, pld. 1 órával ébredés után nem reggelizünk egy jót, elegendőt. És ez már csak véleményem: ha nincs meg az adaptáció vagy billeg valamiért, akkor erre elég jó esély van. Ezzel együtt pms-ben normális a sóvárgás.
KedvelésKedvelés
Köszi, segít, amiket írsz.
Mostanában már tényleg akkor eszem, ha éhes vagyok, tegnap edzés után pl. nem voltam.
Az az érdekes, hogy szoktam érezni, amikor a ketózist zavarja valami hogy nem jó valami, de ez most meglepett. Pont az ellenkezője történt annak, amit vártam.
És mire megyünk Peter Attia tanácsával, hogy mondjuk egy édesítőszer inzulinválaszát úgy nézzük meg, hogy vízben feloldjuk, és előtte-utána cukrot mérünk? Ezek szerint nem stabil a cukor, és nem csak inzulinogén anyag nyomhatja fel, hanem bármilyen stresszhatás. Mittomén, eszedbe jut az anyósod, miközben megiszod a levet.
Nem értem azért sem, mert eddig úgy tudtam, az anaerob nehéz súlyzózás, a nagy súly az igazán kortizolos cucc, nem a rövid futás (az intenzitásban semmi egy fej fölé emeléshez képest), és a súlyzós kortizolválasz is főleg edzés után van. Itt meg pont az levitte.
Ma kipróbálom ugyanilyen ideig tartó enyhe kardióval, sétálgatok, bár erre sajnálom az időt, én kalóriát akarok égetni, lefárasztani magam.
És talán megnézem öt fej fölé emelés előtt és után is a vércukrot. Érdekes.
Sajnos, a pörgető nagyon kell nekem, például sérülést előz meg, itzomfáradást késleltet, mikroszakadásokat azonnal regenerál, és savasodást is gátol.
Most bőven reggeliztem, kíváncsi vagyok.
KedvelésKedvelés
Azt gondolom, hogy általában a stressz sosem objektív, jóval inkább szubjektív. Azaz nem önmagában a krízishelyzet, hanem annak megélése a döntő. Ennek egyik – a fiziológiai – vonatkozása az, hogy kinek-kinek milyen állapotban vannak a mellékveséi. A másik – inkább mentális – az, hogy ki-ki hogyan éli meg, majd pedig hogyan kezeli a stresszt, a krízishelyzetet. Tehát igen, anyósra gondolni van, akinek kortizolbomba, van, akinek meg se kottyan, és nem elsősorban azért, mert az anyósa más, a viszonyuk jobb stb. Mindössze példaként a megélés mikéntjének jelentőségére és értelemszerűen nem rólad írom, hogy dugóban anyázni mindennap az eléggé megnehezíti a mellékvesék dolgát, azaz krónikussá tehetünk az ilyen stresszkezeléssel egy egyébként akut választ, ha folyton fight-or-flight létezünk (és ez utóbbi állapot szerintem sokakra jellemző egyébként).
Továbbá, ami csak részben saját tapasztalat és egyelőre másoktól hallván rakódik inkább össze az az, hogy az elején, illetve az adaptáció stabilizálása érdekében érdemes lehet olyan időszakos kompromisszumot kötni, hogy igen, csak intenzív séta vagy igen, reggeli, vagy igen, az elején nincs if gyakran. Azt abszolút értem, hogy erre sajnálod az időt, viszont a kísérletezéshez, önvizsgálathoz meg hasznos lehet.
KedvelésKedvelés
Hát, aki suliba viszi a gyerekét, aztán meg megy dolgozni, időre, Budapesten, belvárosban, és van egy közepesen görény főnöke, meg egy nem túl aktív férje, az folyamatosan ebben lehet. És közben van munka, nőnek a gyerekek, szép a család…
“általában a stressz sosem objektív, jóval inkább szubjektív. Azaz nem önmagában a krízishelyzet, hanem annak megélése a döntő” Ezt majd trolljaimnak is mindig leírom.
Én amúgy úgy érzem, nem visel meg az ilyen stressz, vagy megszoktam, vagy egyenesen kortizolfüggő vagyok?
Azt hittem, fél év és ilyen stabilan jó élmények és ketobiztonség után már IF is jöhet, meg éhgyomri edzés.
Az a baj, hogy pont a keto kezdeti időszakában akarunk fogyni, és akkor ha nincs kemény súlyzózás, nagyon más lesz a forma, elfogy az izom is. Én tényleg azt hittem, a ketogén megvéd az izomvesztéstől. Milyen mérvű izombontás lehet vajon egy teljes test cukrát felnyomni 5,1-ről 8,7-re 280 kalóriás, négy kilométeres futás közben (2 százalékos emelkedőn futottam kb. 11-gyel).
Az edzősrác (aki amúgy arab származású, éjfekete pillájú, szép ajkú, és remekül tudtam vele a ramadán-kutatásokról is beszélni) rögtön az edzés előtti BCAA-t mondta izomvesztésre megelőzésképp, azt egyébként lowcarbék is ajánlják, és tényleg, elfogyott, nem szedem, csak a proteinemben van, az meg edzés után van. Rendelnem kéne.
KedvelésKedvelés
Igen, igen, nagyon így van, a jellemző életvitelünk, az abból fakadó krónikus stresszkitettség legtöbbször bírhatatlan kihívás a mellékveséknek.
Nem vészmadárkodni szeretnék, de éppen az előbbiek miatt mindannyian kortizolfüggők vagyunk, ezért is nehéz sokaknak azonnal nem káromkodni egy öblöset, ha megbotlanak.
A ketora azt mondják, akkor véd meg az izomvesztéstől, ha elég sok zsírt eszel és azt is, hogy az elején nem szabad a fogyásra fókuszálni, akkor elég sok, nagyon sok bevitt zsír kell ahhoz, hogy ne izomból menjen a visszanyúlás, merthogy visszanyúl a szervezet, ha csak teheti a glükózhoz, le kell szoktatni az agyat a bárhonnan jövő glükózról (ld. izom, kortizol) és ezt stimulálni sok zsírral lehet kalóriamennyiségtől függetlenül, aztán úgyis beáll. Fogyás akkor lesz, ha már leszokott a glükózról, nem éli meg stresszhelyzetnek, krízisnek a szervezet a glükózmegvonást (ezt csak akkor tudja, ha nem éhezik, azaz nincs vészhelyzet, az meg akkor van, ha sok zsírt kap,van, lezs másik üzemanyag, egy idő után átkapcsol erre és úgyis maradtartósan, nem vagy alig kacsintgat vissza /ezért is lehet, hogy később több ch is elfér/) és minimális lesz inzulin (ha ebből sok van, akkor raktározunk).
Nekem 5 kg mínusz és ez csak mostanában (kb. 2 hónap) jött, tehát nem az első hónapokban (és ez már nem a glikogén, mert pld. a legkisebbel kizárólag én éjszakáztam lázas takonykór miatt vagy 3 hete az apjuk hosszú távollétében és persze kis is vágódtam azonnal már az első éjszakázás után a ketózisból, ramatyul éreztem magam, de nem jött vissza 1 kg se, de azért jól kivágódtam és már felismerem, amikor ez van, fura érzés, de majd leég az agyam, ha kilő a kortizol).
KedvelésKedvelés
most tettem egy furcsa megfigyelést. teljesen elfelejtettem centiben megmérni a dolgokat az elmúlt fél évben, de emlékszem, hogy egyszr csináltam, és ide írtam le, valamelyik előző sportrovatba. kikerestem, ezt írtam május 17-én úgy, hogy április 14-én kezdtem foglalkozni az egész témával:
“mivel nemcsak mérleg, centiméter sincs itthon, ezért ma végül megmértem a centiket egy nokia töltő zsinórjával és egy vonalzóval. leírom, mert fogalmam sincs, hogy ez milyennek számít, nem tudok mihez viszonyítani. mell-derék-csípő 87-70-87, comb 54, térd 35, bicepsz 34”
most elővettem ugyanazon vonalzót és nokia töltőt, és megmértem újra. ez lett: mell-derék-csípő 85-70-82, comb 51, bicepsz 30 (alkar 27, ezt eddig nem mértem. most is kár volt, szánalmas).
ennyi edzéssel, hogy a francba csökkent a bicepszem, de főleg ilyen sokat? avagy akkor basztam el a mérést, vagy most? és hogy létezik, hogy a mellbőségem összesen két centit csökkent, miközben három egész kosárméretet? vagy így megnőtt a hátam az edzéstől (már egy ideje nem 75, hanem 85 méretű melltartót hordok, de oké, ha a hátam úgy megnőtt, hogy kompenzálja centiben a teljes csöcseltűnést, akkor viszont a bicepszem miért csökkent?) igaz, hogy ezt is akkor mértem, amikor már fogytam öt kilót, de azóta még nyolcat, és akkor ez most ennyire nincs is? a combom szerintem konkrétan feleakkora, mint régen (egyedül ott látok változást), és ennyi összesen? wtf? vagy igazából akkor egy hónap alatt fogytam lényegeset, a többi már csak lassú átrendeződés? még ezt úgy el tudom képzelni, mert ugye régi adatom nincs, mármint akkori, amikor még telibe szartam az egész étkezést. közben meg minden ruhám leesik rólam. lehet, hogy marhára elkúrtam valamit? 🙂
KedvelésKedvelés
ja meg azt se tudom egészen, hogy hogyan értelmezzem, hogy a derekam nyolc kiló fogyástól nem csökkent egy millimétert sem. oké hogy hasazás meg törzserősítés, de hát azt régen is csináltam, nem is keveset. hát ezt az egész sztorit nem értem. pedig eddig úgy tűnt, hogy de 🙂
KedvelésKedvelés
Sokan számolnak be erről, hogy a kiló valamennyire, a centi nem nagyon mozdul, az átalakulás látványos, a ruhák lötyögnek, mindenki észreveszi.
Nekem tizennégy centivel csökkent a derekam körfogata, és én sokszor mértem, nem ronthattam el.
Ha te is látod, más is látja, akkor több zsírt fogytál (abban víz, salakanyag is van, mindenfélét raktároz a szervezet), és a hot ironnal jelentős izmot építettél. Az izom kicsike és nehéz.
KedvelésKedvelés
Még új elem, a DEXA miatt csinálom, meg adtak hozzá szép Kevin Levrone-t ábrázoló sapkát és shakert :D, meg mert jó érzés a hőtermelés:
LevroLean zsírégető. Gurana, cayenne-i bors, koffein,keserűnarancs kivonat, B6 vitamin a fő hatóanyagok.
Átmenetileg szedem, nem edzés előtt (mert pörgetőt is szedek, együtt már sok), és csökkentem a kávét (kettőnél tartok, és az illy nem nagyon koffeines, 60 mg). Lehet, hogy így is sok a ketózisnak. Tegnap edzés előtt két órával vettem be, nem is fáztam, míg lefele repesztettem bringával.
http://shop.builder.hu/termogen-zsiregetok-miert-mikor-hogyan-a1475
Valószínűleg kortizolválasz is, de a cikk nem említi.
Valahogy remélem, hogy elbírok a kortizollal.
Ezt se javaslom senkinek, csak érdekel a hatása, majd beszámolok.
KedvelésKedvelés
megneztem a cukorbetegseg tuneteit, be is szartam rendesen. hipochondereknek nem valo a google. na, mindegy. asszem nincs mas hatra, el kell kezdenem kajanaplot vezetni es reszletesen szamolgatni, hogy mi mennyi.
meg az is van az izomepitessel, hogy szeretnem komolyan venni, de gyakolratilag rosszul vagyok a gondolatra, hogy megint tobbet is mutathat a merleg. esszel tudom, hogy ez egy jo tendenciat mutatna, de bekapcsol bennem a panik, hogy visszahiztam, nem hiszem el, visszahiztam! egyelore erdeklodessel figyelem magamban ezt az erzest, de nem hittem volna, hogy ilyen intenziv lesz mar a tervezes fazisaban is.
masreszt elkepesztoen buszke vagyok magamra, tegnap nem tornaztam semmit, viszont mar este kilenckor aludtam, ereztem, hogy pihenni kell. es ma belevagtam a spargaba. mar az eleje is jol ment, nem is fajt a csiponyujtas es a vegen alig egy tenyernyi hianyzott a teljes spargabol. olyan jo erzes, hihetetlen! megerte az a sok celzott lassu nyujtas, mozgatas! majd kiugrom a borombol.
KedvelésKedvelik 1 személy
Jaj, de jó ez! Annyira motiválóak a “soha eddig még, és most!” élmények.
Én is szemezek a spárgával, rémesen kötött vagyok, egy táncos barátnémtól kérdezgetek a nyújtásokról.
KedvelésKedvelés
Kajanaplót én is vezetek és azóta tudatosabban odafigyelek a fehérje bevitelre mert az elég alacsony volt korábban, kaloroabazis.hu az oldal amit használok. Hátha neked is hasznos lehet. 🙂
KedvelésKedvelés
Sue, a föntire már nem enged válaszolni, de pont ez foglalkoztat. Második próbálkozásom átállni ketogén üzemmódra, remekül megy most, nem visel meg. De nem fogyok. Sportolni nem tudok egyáltalán (egyszerűen nem bírom magam rávenni). Számolom a kalóriát, próbálom 1500 körül tartani, a ch-t, 4 hete minden nap rózsaszínre pisilem a tesztcsíkot, de nem fogyok. Reggel 8 és du 2 között eszem általában. Mi a hiba? Tartalékolok? Egyek több zsírt? Ez amúgy nem esne nehezemre, sőt. 3 kilót szeretnék tartósan eltávolítani, 174 cm vagyok, 60 kg. Zsírom köldök és térd között. A futás lehet, hogy beindítaná a fogyást, de nem megy.
KedvelésKedvelés
Most irom, kerdezem ami eszembe jut joreszt sajat magam tapasztalata, illetve az olvasottak alapjan, aztan majd ki kell csomagolni helyzetedhez kepest, jo?!
– elotte mennyit ettel per nap?
– miert pont 1500?
– milyenek az 1500 kcal -n belul az aranyok?
– kulonosen: mennyi a zsir? minden etkezesnel kivan a zsirarany?
– lehet, hogy sok az a du. 2tol reggel 8ig nemeves (kemeny vagy, hallod!), elotte is bojtoltel, gyakorlott vagy benne? hogy erzed magad benne? erzel-e olyasmit bojt alatt, mint valami belso eges vagy hasonlo? ehes vagy-e kozben? erofeszites-e neked ez a bojtidoszak? akkor eszel, amikor ehes vagy?
– mikor probalnal mozogni? bojtidoszakban esetleg?
– kavezol-e? tea vagy teak? egyeb stimulans?
– mennyit es hogy alszol? ejszakazol-e?
– hogy erzed, milyen allapotban voltal keto elott?
– tudsz, gyanakszol-e valami hatterproblemadrol/ra?
ha lenne, mibol fogyni, ha atallas van rendesen, akkor fogyni kene, kulonosen, ha szamolod es megvannak az egymashoz kepesti aranyok (nekem meg kell lenni a 80 % zsirnak es en nem szamolom a kaloriat, de ha erzesre jol benne vagyok, nem eszem sokat /erdekes, mert ha nincs meg a zsirmennyiseg, akkor szemre is joval tobbet megeszem/)
most ami igy elso blikkre lehet, hogy
– keveset eszel (… es remuleteben nem nyul magahoz, a sajat zsirjahoz a szervezet)
– nem eleg zsirt (… a szervezet mindig egerutat nyer es csak kikaparja maganak a maga kis glukozat, innen-onnan, pld. bevitt feherjebol, izombol)
– tul sok feherjet (… glukozforras)
– valami rejtett ch bekavar (pld. cukor a mustarban)
– sok a stressz + stimulansok (magas a kortizol, jon ra a vercukor, arra meg az inzulin es mindig visszarant vagy ott billegtet a hataron, nem hagyja elmelyulni es emiatt enervalt lehetsz)
– kimerult vagy (pld. nem alszol, durva a munkad, tul sokat ordit a gyerek, a fonok, a ferj es csak neked, vagy eppen te orditasz tul sokat 😀 ,ergo stressz es akkor nem jo az a bojt, folyton fight or flight van es akkor nehez fogyni),
– valami gyulladas van (az is izelgeti a kortizolt)
vagy
– egyszeruen meg ido kell az atallashoz es nincs semmi gebasz (nem tudom, milyen regota probalsz atallni … esetleg csak varni kell, a bojtre is, az intenzivebb mozgasra is, ha stabil a dolog)
KedvelésKedvelés
Nagyon köszi az ötletelést.
Én folyton diétázom, rettegek az elhízástól, tavasszal kipróbáltam a ketogént, minden nap futottam, így nagyon elégedett voltam a testemmel, de folyton fáradt voltam, nem jöttem le igazán cukorról, lélekben. Föladtam, maradt a diéta, azért 1500, mert kb ennyivel tudom megtartani a súlyom. Tavasszal még nem tudtam magam rávenni a húsevésre, ezért sem ment. Nyáron szinte gyümölcsön éltem, most meg érdekes módon a libatöpörtyűt kívánom folyamatosan. Nyár végén teljesen elengedtem magam, rengeteg stressz, költözés, válás, egy hónap a 300g-s Milkák világában. Innen próbáltam újratervezni. Egy hónap alatt még nem jöttem le az édes ízről, sajnos cola light-ot kétnaponta iszom, 1 litert is. + napi két kávé.
A böjt jó, (talán, hogy uralom a testem?) bár néha valóban „égek” belül, nem könnyű, de reggel olyan jó tőle a rózsaszín:). És igen, én üvöltök. Az lehet, hogy ettől nem fogyok? A stressztől? Hiába viszem lejjebb a kalóriát? Amúgy reggelire zsíros sajt, vagy töpörtyű, aztán mogyorókrém (müller 100% földimogyoró) azt nehéz abbahagyni, vagy mascarpone málnával, vagy túró, délben valamilyen hal+saláta. Néha elbukom az estét, elrágcsálok 10-15 deka tökmagot (ennek is függője vagyok) A napi ch-t ritkán engedtem eddig 30 fölé. Micsinájjak? Egyébként így sem rossz, egész más érzés, mint a dinnyénélés, és folyton vizsgálom magam, hogy azt egyek, amire igazán vágyom.
KedvelésKedvelés
Szezonális keto. Jó lesz ez, tarts ki! Márton nap rulez, kéne valami ketogén feszta.
Én ma egy darab tegnap sült bőrös kacsahájat ettem, két nagy evőkanál kacsazsírral, két tejszínhabos kávét (szifon!), aztán mentem fát vágni az erdőbe, utána csúszott pörkölt mandula is, meg egy kis 90 százalákos csoki.
KedvelésKedvelés
Van ilyen, hogy szezonális? Nyáron nem biztos, hogy ugyanaz kell nekem, mint télen?
Kitartok, mert egyébként fogyás nélkül is jó érzés így. Ketogén feszta lesz a fiamék sulijában jövő szerdán, kíváncsi leszek a szülők tekintetére, ha nem fogom tudni abbahagyni a töpörtyűevést, persze magában. Kacsazsír van otthon, de magában, az nagyon hárdkór. Rántotta alá használom, meg kenyérre kenem a fiúknak.
KedvelésKedvelés
Olyan van, hogy szezonális? Más jó nekem télen, mint nyáron?
A kacsazsír magában, az nem egy kezdő szint:)
Jövő szerdán megyek iskolai Márton-napra, senkit nem engedek a töpörtyűk közelébe. Egyszerően mámorító az íze. Olyan fura ez, évekig nem ettem húst, aztán amikor futni kezdtem, egyszerre megött a vágyam egy kis kolbászra. Most meg futás nélkül is.
KedvelésKedvelés
Az ősemberé is szezonális volt. Szezonban hazai gyümölcsöt enni jóleső, és olyan valódi dolog. Télen szalonna, ketogén, savanyú káposztával.
KedvelésKedvelés
affene, úgy láttam, az első nem ment el
KedvelésKedvelés
Borso, borso … ahogy olvasom a soraid, nezd csak meg a szavaid, ugy tunik nagyon szigoru vagy magaddal, meg talan ostorozod is magad, ne tedd, nem jo az semmire.
‘Föladtam, maradt a diéta’
Nekem nem ugy tunik, mintha feladtal volna barmit is. Sot hat, pont nagyon rajta vagy az ugyon.
Mivel az etrend a kulcs, jo otlet lehet azt pofozgatni apro lepesekkel, finomhangolni es lazulni … esetleg nem lenne kedved meditalni? Komolyan. Ekkora viharok utan, segithet a lazulasban, meg allithat azon is, hogy hogyan latod magad, hogy ne rettegj es egyebek … es akkor majd idovel, ha az etrended is kiigazitottad, megjon az az energiaszint is, amelyben repesve indulsz majd futni. Remelem nem erzed ugy, hogy nesze semmi fogd meg jol, amit irok. Szerintem nagy jelentosege van annak – nem csak ketogenben -, hogy hogyan viszonyulunk a stresszhez, hogyan kezeljuk azt es ebben nagyon sokat segit a meditacio. (Mindfulness meditation pld. az effele, magyarul asszem iranyitott vagy talan vezetett meditacio, sorry, a magyar neveben nem vagyok biztos.)
KedvelésKedvelés
A legjobb barátnőm is a meditációt javasolta. Ne tudom mgamról elképzelni, hogy meg tudom csinálni. Tényleg, nem viccelek. Még este is a feladatok pörögnek a fejemben, ha nem, akkor valamilyen északi krimivel zsongítom magam. De utánajárok, mert így nem jó. Köszi amúgy, olvaslak itt mindig, tippeket is fölszedegetek.
KedvelésKedvelés
Orulok, ha olyat tudok mondani, amit bizalmas kozelid is es kepzeld, en sem gondoltam magamrol egykor (most biztos hihetetlen, de en – is – eloben eleg impulziv es vibralo vagyok) … es nehez is volt egyebkent az eleje.
KedvelésKedvelés
RE De nem fogyok. Sportolni nem tudok egyáltalán (egyszerűen nem bírom magam rávenni).
.
ARE YOU ACTUALLY KETO ADAPTED??????
Some people have perfect glucometer numbers and still feel tired and have not lost any body fat……. WHY????
…
Rick Coleman
Rick Coleman Well, if you restrict your carbs enough, your body will begin to produce ketones that can be measured in the urine, breath, and blood, with blood levels being the most useful and accurate means of assessment. Now, it takes more time for your body to acquire an ability to utilize the ketones as an alternate source of energy to glucose. The body’s cells must amp up certain gene expressions in order to manufacture the enzymes necessary to metabolize the ketones. This takes time and this is what the keto adaptive process entails, adapting to utilizing ketones as a primary fuel source instead of glucose. Until this transformation is complete most of us will find ourselves in a state of limbo where we’re not giving the body enough glucose to function optimally(carb restriction) but also not using ketones efficiently enough to function at an optimal level. Once the body has switched over to ketone metabolism, keto adaptation has been reached🏃🏿!!
…
https://www.facebook.com/Stephanie-The-Business-Person-604522012970143/?fref=nf
KedvelésKedvelés
Csak még annyit, hogy nagyon jó itt, meg hogy Sue ilyen:)
Nem tudom másképp írni, olyan biztonságos, hogy megértetek és segítetek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Bizony. 🙂 Ő a mi nagy kincsünk itt.
KedvelésKedvelés
Inspiráló hasazás (látjátok ezt?):
KedvelésKedvelés
Sziasztok, köszönöm a jelszót. Új vagyok itt, kezdő lowcarbos, lehet hogy most már ketózisban is (nincs tesztcsíkom, egyszerűen még nem tudtam venni sehol). Rég óta kacsingattam a ketogén étrenddel, most igazából csak kísérletezek az érzésekkel, nem volt kimondott cél, csak fokozatosan ide jutottam. Ezúton is szeretném megköszönni az itt folyó beszélgetéseket, a környezetemben nincs olyan közeg ahol ne lenne tabu a egy ketogén, egy súlyzós edzés, vagy egy protein.
Jut eszembe, ma jött meg a TPW csomagom, nagyon izgatott vagyok 🙂 A kóddal természetesen.
KedvelésKedvelés
Üdv itt, mesélj, mi a célod?
Köszönöm, hogy használtad a kódot, miket rendeltél?
KedvelésKedvelés
Nem is tudom hol kezdjem.. A jelenlegi állapotom szerint 170 cm, kb 55 kg. Nem vagyok túlsúlyos, viszont cserébe soha nem sportoltam (tényleg), van rajtam stubborn fat, és hát így 30 felett (két gyerekszülés-szoptatás után) azt vettem észre, hogy a testem nem úgy reagál mint azelőtt. Elkezdtem hízni például. Ez így együtt bőven elég motiváció a váltásra. Jelenleg úgy állok, hogy élvezem az ételeket amiket eszem, sokkal többet iszom mint valaha (mintha duplaannyira lennék szomjas), és mintha kevesebb alvásra lenne szükségem. Ezzel együtt nem kívánom meg a többiek szénhidrátját (bár néhány hét után először a napokban majdnem), nem lemondok a sütiről, a csokiról, hanem nem kell. Óriási a különbség, és még csak az elején vagyok.
Emellé a sport: jelenleg az életmódom tényleg a klasszik ülő, és nagyon időhiányban vagyok, ezért azt találtam ki, hogy egy órával korábban kelek, és munka előtt edzőterem. Mindent egybe véve ez heti 2-3x 1 órát jelent (6kor nyit, 7től munkaidő, kis késés belefér), ami nyilván nem sok, de talán a semminél több és remélem később lesz több lehetőség.
TPW: egy protein magamnak (vanília), a barátnőmnek is egy (epres), és egy super reds, mert dicsérted és akciós volt 🙂 – a gyerekek meg is itták az első superreds italomat..
KedvelésKedvelés
Mitől tabu? Mit mondanak rá?
KedvelésKedvelés
Későbbre terveztem a kezdést, de úgy alakult, hogy ma belevágtam. Tegnap beálltam a lipóti pékséghez a sorba, mert nem bírtam ellenállni… a snack kolbásznak a hűtőpultban 🙂 Ezt jelnek vettem, és ma először az egész nap a keto jegyében telt. Utólag bepötyögtem az utolsó salátalevelet is a kalóriabázisba, 76 g fehérje, 23 g ch és 110 g zsír jött ki mára. Vagyis ment be. És még edzettem is, nem sokat, és kímélően (na jó, a haskerék nem kímélő, csak a bokámnak), de megmozdultam.
Hamarosan viszont mennem kell terheléses cukor vizsgálatra, előre rosszul vagyok tőle. Már jó ideje 70-80, durvább napokon 110 g ch-t ettem, a 75 g glükóz brutális lesz. Nem vagyok benne biztos, hogy nem száll tőle az egekbe a cukrom. Tudok rá készülni valahogy szerintetek?
Még egyszer köszi minden tippet!
KedvelésKedvelés
Örülök neked, támogatlak, írd le mindig, mi van, kérdezz!
Miért kell menned? Ki várja el? Eleve nem normális, hogy gyorsan felszívódó szénhidrátot eszünk, hát még ennyire töményen.
Vegyél egy otthoni vércukormérőt.
KedvelésKedvelés
Végülis igaz… A háziorvossal beszéltem meg tavasszal, hogy nézünk egy ismétlést, mert akkor az egyórás érték magas lett, bár az éhgyomri és a kétórás tökéletes volt. Azt mondta, ez IR gyanús, de háziorvos nem kérhet inzulinszint mérést, ha pedig diabetológiára küld, jó eséllyel kapásból gyógyszereznek, pedig nem is biztos, hogy kell. Ezt az állapotot kéne valahogy ellenőrizni. A cukormérőm bedöglött, kell vennem egy újat.
Viszont szöget ütöttél a fejembe, találtam egy magán labort, ahol van akciós “kerek csomag”, ahol több dolgot is megnéznek, amivel baj lehet. Valahol vicces, hogy a háziorvos nem írhat fel egy ilyen labort, de 13.000 Ft nem olyan vészes, és akkor egy körben megvan minden (pajzsmirigy, leptin, IR, mondjuk ez is terheléssel, de legalább inzulinszint is lesz, nem csak cukor ). És nem kerülnék be egy dietetikus karmai közé, aki felvinné a ch bevitelem 160-ra. A háziorvosom jó fej, szerintem vele meg lehet beszélni az eredményt anélkül, hogy rám akarna kényszeríteni bármit.
Sokat jelent nekem ez a hely, épp akkor kezdtél sokat írni, amikor én is változtatásra kényszerültem (bár amikor már kényszerültem, egy hónapja csináltam, de lehet, hogy feladtam volna, ha nincs a háziorvos). Azóta sok mindennel megküzdöttem, és mindig erőt adott, hogy olvashattam itt örömről, nehézségről, adatokról, folyamatokról.
KedvelésKedvelés
“karmai közé”, “kapásból gyógyszereznek”
Ott lesz egy laborlelet, mondanak valamit. Felírja mondjuk a gyógyszert, és akkor átgondolod. A dokinak is megmondhatod, hogy most hozol egy döntést.
Onnan neked még el kell menned patikába, kiváltani, nem fognak le és tömik beléd. Tudom, hogy nem szeretjük a konfliktust, főleg ha ismerős az orvos, de agyrém, hogy ha az ember belép egy kórházba, onnantól nincs akarata, döntése, olyan, mint valami börtön…?
Nem kell megfelelni, nem kell jó kislánynak lenni.
KedvelésKedvelés
Boldog vagyok, hogy segít neked ez a rovat. Mesélj!
KedvelésKedvelés
“Nem kell megfelelni, nem kell jó kislánynak lenni” – na ez az egyik nagy feladatom, amiben már haladok, de az aggályaimon is látszik, hogy még nem vetkőztem le. A fehér köpeny fokozza az automatikus “ezt kell csinálni, ezt mondták és jaj, mit fog szólni, ha én nem úgy” hatást. Jó alkalom lesz gyakorolni a kiállást önmagamért, kell a kihívás 🙂
Ettől eltekintve örülnék, ha a házorvos partner lenne és a támogatásával, nem pedig ellenében haladhatnék, bár most, hogy leírtam, nem is értem, miért. Hiszen eddig sem ő terelgetett, hanem én magam, a ti segítségetekkel. Csütörtökön vérvétel, kíváncsi vagyok és persze félek a valóságtól.
Hogy miben segít? Megmutatjátok, hogy ez az életmód nem szenvedés, lemondás, van élet anyósom sütijén és a Nutellán túl. Hogy lehet ez örömteli, ahogy a mozgás is (utóbbiról szerencsére volt már ilyen élményem, ezért könnyebb volt elhinni). Hogy ennek ellenére nektek sem mindig mámor, és normális néha elkedvetlenedni, megakadni. Hogy ezen túl lehet lépni, és nem dől össze a világ. Hogy más sem látja reálisan a testét, és az, hogy időnként ugyanazt a testet érzékelem, mint 100 kilósan nem reális, csak testképzavar (és elmúlhat?). És az a rengeteg tudás, amit idetesztek! A linkek, amiket követve komplett oldalakat faltam, aztán az ő linkjeiket követve továbbiakat. Ez abban segített, hogy ami az elején túl bonyolultnak és a gyakorlatban lehetetlennek tűnt, az letisztult, árnyalódott és lassan kirajzolódott egy élhető módja a diétának.
Eddig nagyon jó, frissebb vagyok (kevesebb kávéval), többet iszom. Tegnap egy kis natúr főtt gesztenyének köszönhetően 50 g lett a ch és túl kevés a zsír, de a többi nap remek volt. Általában nincs ch éhségem, de ha rám tör, nagyon kell vigyázni, mi van a kezem ügyében. Azért büszke vagyok magamra, mert közben levezényeltem a lányom szülinapi buliját rágcsával, tortával anélkül, hogy remegő kézzel és nyálcsorgatva rávetettem volna magam a régen finomnak tartott nasikra. Csütörtök óta újabb 1 kg mínusz. Durva székrekedés, ami mára megoldódni látszik, remélem, tartósan.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Most csatlakoztam ide a zártba. Már kicsit egoistanak érzem magam,hogy mindig magamról irok 🙂 De megpróbálom ezt félretenni és most ismet roviden bemutatkozom: egy ideje kapok testi jeleket,nem érzm jól magam és mostanra állt össze a kép,hogy minden nyavajam a keves mozgásra és a nem megfelelő táplálkozásra vezethető vissza. (ezek többek közt a vízhiány/szegénység és a visszer tagulatok) Ezért szeretnék váltani,bár meg nem tudom pontosan a módját. Egyelőre tájékozódó. Ha akad itt sorstársai aki már rajta van az úton , légyszi jelentkezz/jelentkezzetek!
KedvelésKedvelés
Vashiányt és vérszegénységet akartam írni,csak vonaton,telefonról pötyögök.
KedvelésKedvelés
Szia! Olvasd el a régi kommentfolyamokat, ott alakultunk ki februártól.
KedvelésKedvelés
Dühösek lettek. 🙂
“A most folyo eszmecserehez egy adalek. Kulcsszo: Orthorexia nervosa.
“Orthorexia nervosának hívják azt az étkezési zavart, amikor valaki annyira görcsösen akar egészségesen étkezni, annyira irtózik mindentől, amiről azt gondolja, hogy nem biztos, hogy egészséges, hogy végül átesik a ló túloldalára, és egész egyszerűen sok, fontos tápanyagot kizár az étrendjéből.”
A cikkben leirt tortenet nem a Gerle Eva altal kovetett etrend, majdhogynem annak az ellenetet, nem az etrend az erdekes, hanem az egyen megszallottsaga, es kesobb annak megvaltozasa. Tobb ilyet lattam mar ismeroseim koreben is. Biztosan tudtak, hogy az o aktualis etrendjuk az egyeduli egeszseges, majd par evvel kesbb hasonlo meggyozodessel annak az ellenkezojet hirdettek mint egyeduli kovetendot.
Kivancsi lennek, Eva hogyan fogja ertekelni sajat etrendjet egy ev mulva.
velvet.hu/elet/2015/11/06/olyan_egeszsegesen_etkezett_hogy_leallt_a_menstruacioja_hullani_kezdett_a_haja/ “
KedvelésKedvelés
Ez az alimentóról van.
http://alimento.blog.hu/2015/03/28/zsirok_anyagcsere_attekintes
Én csak magamról írtam ott, és kifejeztem a reményemet, hogy nem gyanakvó, aggályos, lebeszélő cikket ír a blogger-dietetikus a ketogénről, miszerint ez szélsőséges. De befeszült, szerintem most már csak azért is.
A kommentelő rosszkívánása és alter-intoleranciája eléggé kifejezett. 🙂
KedvelésKedvelés
Na most aztan jol megmondtak neked is: orthorexia nervosa …. mindezt egy olyan vilagban szorjak a fejekre, amelyben egyik leggyakoribb erzesem az, hogy elet, etel legtobbszor csak onmaga parodiaja lehet, de minimum a fonakja.
Elkepzelheted, hogy mennyire egyetertunk es egyuttal itt kalapolok, hogy felveszed a kesztyut. Amugy en nem szoktam jo ideje, elegem lett a szemelyeskedo-kotozkodo nyalveresbol, amelyet legtobbszor a feneseges katedrarol nyomnak, mikozben ugy tesznek, mintha nem letezne a kanonon kivul elet ld. pld. functional medicine (es ok is a tudomany es technologia emberei … hat hogy lehet? /parhuzamis technologiak, tudomanyok leteznenek parhuzamos vilagokban, amelyben a mainstream nem lat, nem hall/) … ha mar a laikus bozotvagas lenezendo es ilyen kartekony, ahogy a dietetikus-blogger es kommenteloje ecseteli. Hogy lehet, hogy amivel a konvencionalis vonal nem tud nagyon mit kezdeni, ott pld. a Mao-n legfeljebb csak csirajaban felbukkano functional medicine egyre masra sikert er el. Csoda nyilvan, meg a placebo, meg a nocebo.
A legnagyobb vita egyebkent abban all, hogy mi is ez: ” egyébként egészségre igazoltan ártalmatlan élelmiszerkészlet”
Engem az erdekel, hogy mit jelent ebben az, hogy
egyebkent
egeszsegre artalmatlan
igazoltan artalmatlan
ennyi.
Es a legalkalmatlanabb tanacs pedig az, hogy mertekkel mindent lehet, sot kell enni. De hat mit beszelek en, amikor orthorexia nervosa.
A cukorrol az jut eszembe, hogy igen, eleinte keves is eleg … de ahhoz, hogy aztan egyre tobb kelljen … vegul pedig, hogy semennyi ne legyen eleg … kb. ennyiben osszegezheto a lenyeg. Egy fuggonek, ertsd akinek ettol lesz dopaminja, magyarazhatod, hogy de csak mertekkel …. foleg, ha mar egyeb folyamatok is elindultak: eltorzult belflora, ilyen-olyan hormonkavar pld. kulonfele rezisztenciak, elhizas, felszivodasi zavar, mentalis problemak … es mindez abbol, hogy mertekkel kanalazunk ezt-azt, mindenbol.
Miert lehet az, hogy egy un. szakembernek sem egyertelmu, hogy nem az a kulcs, hogy mindent lehet enni es/vagy mertekkel, ami ma elelmiszerkent felfer a polcra?! Egyetlen dologbol nem lesz gebasz es az annyi, hogy just eat real food … pont. Nem lehet rovidebben mondani.
KedvelésKedvelés
Nem csak a kötözködő, melegsándornak folyamatosan benyaló, őt kérdezgető és megvédő nő olvassa a kommentemet, aki szerint a palacsinta egészséges, mi a baj vele, hát liszt, tojás, cukor, tej, olaj, ezek mind egészségesek. Valamint mennyi idő alatt futom az öt kilométert. Sok hallgatag is olvas, olvashat.
Rád gondoltam ám, na, bumm, te írtad ezt az ortorexiát először.
És nyugis maradok.
Tömör vagy, talán idézlek.
KedvelésKedvelés
Á, mennyire nem látják a különbséget! A cikkben szereplő lány fittyet hányt a teste jelzéseire, nem módosított, nem figyelt, inkább ideológiát követett. Ha olvasna téged, látná, hogy te nem így.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Miután október elején elmeséltem nektek, hogy hű, de jól haladok, 1 havi kalóriadeficit/mozgás/80g körüli ch-val semmit nem sikerült fogynom egész októberben.
Úgyhogy reggel elmentem garciniáért+aloe vera gélért (ezzel indultam augusztusban), délben pedig konzultáltam a személyi edző kolléganőmmel. Megnézte az étkezési naplóm, nagyrészt hümmögött, a répát meg a paradicsomot sokallta, kevesellte a 2 liter vizet, és megkérdezte, hogy nincs-.e kedvem kipróbálni a töltéses ketogént. 5 nap ketó, 2 nap töltés, aztán ha megy, lehet 6 nap ketó, 1 nap töltés is. Itt én hümmögtem, hogy na de a november végi üzleti utam, meg a fiam szülinapja, meg egyébként is – majd decemberben elkezdem (ott meg ugye a karácsony, bejgli, halászlé, töltött káposzta?). Aztán gondolkodtam, nézegettem, megettem a napokban felbontott pesto felét kiskanállal (komolyan, mint pár hónapja a nutellát) és elmentem este bevásárolni kacsahájat, májat, mascarponét, marhahúst, mozarellát, vajat, zsíros majonézt. Rendeltem a gyógyszertárban ketoncsíkot.
Aztán bepakoltam a hűtőbe és bepánikoltam: tényleg? annyi zsírt? muszáj? vagy csak ha éhes vagyok? Ma ettem 35g szénhidrátot (paradicsom és répa főleg, mi más?), 160g proteint (pulyka, protein, mozarella, Old Amsterdam, rengeteg, de ez egy ilyen felemás nap) és 90g zsírt (sajtok, meg ugye kanállal a pestot).
3 hónap kemény kalórianaplózás után ijesztő ez a sok zsír, az is, hogy pirosban van a kalória, hogy nem tudom pontosan, hogy akkor most mit hány grammon kell tartani. Szénhidrát egyesek szerint 50 alatt (rengetegnek tűnik), azt hiszem, azt belövöm kezdetnek 30-ra. De a proteint? 60-70g proteinnel nem fogok izmot veszteni? és akkor marad még mondjuk 100g zsír?
És a hétvégi töltés? Tölteni vagy nem tölteni? Egyelőre a töltős szimpibb, elképzeltem magam jövő szombaton egy tál sült gesztenyével, foszlós kaláccsal, kakós csigával – ezer éve nem ettem ilyesmit. VIszont az úgy hatásos? Nem fogok kiesni? Pláne, hogy addigra még nem is adaptálódtam. Nyilván, az első után megtudom, de ha csak a reggeli pisivel lehet mérni, akkor napközben nem is tudom, hogy már egy napja rosszul csinálom?
KedvelésKedvelés
Ja, és félreértések elkerülése végett: nem, nem tőletek várom, hogy fogyasszatok le – tegyetek edzetté – dobjátok ki a gránátalmát a hűtőből. 🙂 Csak az eddigi – és egy ideje eredménytelen – mindent grammolgatás, mindenmentes, zsírtalan után iszonyú furcsa ez a pesto és töpörtyűevés. 10 nap múlva megyek nagylaborra csak, és úgy látszik, hétfőig nem lesz tesztcsíkom.
KedvelésKedvelés
Nahát, volt valami gyanús üveg a hűtőben, megnéztem tíz perccel ezelőtt: pesto genovese! Ma rávetem magam, salátára teszem!
Nem gondolom, hogy tőlünk várod, de mesélj, tudunk támogatni, tegyél fel kérdéseket, keresd az utadat! Nem könnyű ez, főleg ha a környezet ellenszél. Egy ilyen közösség, teherletevős hely kritikus fontosságú lehet, és motiváló látni mások útját, alakulását is.
Régiek, pikareszk, lucerna, ellie, johannale, Vacskamati, hogy vagytok?
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó segítség a makrókhoz, és a fizikai intenzitást is figyelembe veszi:
http://ketodietapp.com/Blog/page/KetoDiet-Buddy
— rendszeresen újraszámolom.
Bár én nem mérek semmit, érzésre eszem, a közérzetemre és az éhségemre figyelek (az is eligazít, mármint akkor, ha nincsenek “fiam szülinapja” típusú hatások és makacs étkezési zavarok: csak a szemem kívánja, laptop mellett rágcsálok, csokifalás, az íze miatt stb.). Illetve sport előtt-után van tudatosság, aminosavak, éhgyomri edzés stb., az nem érzésre van.
Én állítom, hogy ezek el tudnak múlni, de lelki meló is, ott állni, és mindig föltenni a kérdést: miért is akarom megenni ezt a kis tonhalat? hogy ne maradjon a tálkában, elmoshassam? és pontosan mi az, ami miatt jólesne egy kávé? mert hazaértem? szeretem az illym? az íze miatt? koffeinmentes is jólesne? tea? víz?
Ortorexiás vagyok, megmondta az okos kommentelő is…
Kemény sporthoz, izomépítéshez való a töltéses vagy a célzott (edzés előtt tölt) ketogén, nem véletlenül csak ezt tárgyalja a bodybuilding.com.
http://www.bodybuilding.com/fun/keto2.htm
Sima fogyáshoz logikusabbnak tűnik a sima ketogén, és a ketózis biztossá tételéhez, a fogyás beindításához egg fast vagy fat fast.
Itt olvashatsz róla:
http://ketodietapp.com/Blog/post/2014/08/14/Complete-Guide-to-Fat-Fast
A pajzsmirigyed okés? A ketogén Bartha Ákos figyelmeztet, hogy okosan, olvasd el az interjút:
http://paroskintorna.blog.hu/2015/04/16/egy_ferfi_ha_nem_farkasehes_ne_egyen_tiz_oraig
“Szimpibb” — ezek tudati gátak. Hogy mivel tudod magad elképzelni, az azért nagyon más kérdés, mint hogy mitől leszel jobb állapotban testileg. Makacs dolgok ezek, de el tudnak múlni, és az az igazi szabadság. Akkor majd “hogy tudtam én azt a sok szart megenni?” korszak jön. Igen, vonzó elképzelni még nekem is, hogy egy ülésben vagy egy nap alatt megeszem 400-600 g szénhidrátot, de ez inkább étkezésmanipulálásnak tűnik nekem, mint életmódváltásnak, élsportolók csinálják, nagyon jó teljesítményjavításra.
Mi a cél? Miért töltesz? Hogy kibírható legyen a ketogén? A ketogén pont attól bírható, hogy nem lóg bele örökké a szénhidrát, le lehet jönni róla.
Mit mond az edző, mire jó a töltés? Mit fogsz elérni? Miért pont ketogén?
De, töltéskor kiesel, aztán vissza, de ehhez rugalmas anyagcsere és adaptáció kell. Sokkal nehezebb adaptálódni, és valószínűleg többet is sóvárognak hét közben, ami eléggé megnehezíti az egészet.
Volek-Phinney azt mondja: Nike approach, ne fokozatosan, just do it.
Tegnap én is kiestem az ebédkor, egy negyed szelet remekmű-kenyér és három icipici szalvétagombóc miatt, ami a marhám körete volt. Aztán csak egy-egy kanál zsír (vaj és kacsa), reggel meg mennyei ketogén reggeli, és most szerintem megint ketózisban vagyok, legalábbis nem akarok folyton kajálni, nyugis vagyok, múlóban a szénhidrátos tompaság.
Ne ragaszkodj a tesztcsíkhoz: ha megvan a zsírmennyiség, és nincs sok kortizol, jól osztod el az adagokat, akkor nem tudsz nem ketózisban lenni.
KedvelésKedvelés
Ezek a jelen makróim:
Your BMR is: 1424 kcal
Calories to consume: 3133 kcal
Your fat intake should be: 275 grams
Net Carbs Protein Fat
35 grams 131 grams 275 grams
140 kcal 522 kcal 2470 kcal
4 % 17 % 79 %
KedvelésKedvelés
275 gramm. Ijesztő, de én megszoktam a zsírevést, nem visel meg.
Kávéba vaj, kevés tejszín, kókuszzsír.
Mindenre: saláta, tojásétel, hússzelet vaj vagy zsír
fat bomb: ízesített zsírdarabok, pl. vaj kikeverve kakaóporral, tojássárgájával, vaníliával, kókuszreszelékkel, édesítővel stb.
http://ketodietapp.com/Blog/post/2015/03/24/60-amazing-fat-bomb-recipes
KedvelésKedvelés
Martina blogján az embernek az a benyomása, hogy ezek a nyugati szingliluvnyák mindenre ráérnek a fullhájtek konyháikban.
KedvelésKedvelés
Nem is a teljes vajtömbnyi zsír a döbbenet, hanem az a 3133 kalória 🙂
Nekem ilyeneket ír:
Moderate calorie deficit (26%)
Calories to consume: 1509 kcal
Your fat intake should be: 125 grams
Net Carbs Protein Fat
25 grams 71 grams 125 grams
100 kcal 286 kcal 1123 kcal
7 % 19 % 74 %
Ezt az eddigiek alapján simán tudom tartani, és máris működik, fél kilóval voltam reggel kevesebb, mint az elmúlt 3 hónapban bármikor. Most nem is bírnék többet enni.
A célom az, hogy a karom elbírja a testsúlyom, ehhez kb. 14-15 kiló zsírtól kéne megszabadulnom, esetleg pár kiló izmot felpakolni, a mostaniból nem veszteni. Aztán majd meglátjuk, egyelőre teljesen jól érzem magam szénhidráttalanul. Jelen pillanatban nem tudom elképzelni, hogy soha többet ne egyek somlóit meg vajaskiflit, de majd megmondom pár hónap múlva,
Az edző csinálta 2 hónapig, szülés után, lement addig 10 kiló, ő azt mondta, hogy úgy bírta csak ki, hogy arra gondolt, hogy vasárnap ehet dobostortát. Más indoka nem volt rá igazán, de majd még kifaggatom. Viszont többeket ismerek, évekig túlsúlyosakat, akiket megszakértett, és aztán lefogytak.
Van egy olyan félelmem, hogy ez is működik 1-2 hónapig, mint a hagyományos kalóriadeficit, magas protein, közepes szénhidrát, kevés zsír, aztán megáll, mikor hozzászoktam – talán ezt védené ki az időnkénti kiesés? 2 nap után még nem tudom, majd ha hét vége felé a falat kaparom egy kifliért, akkor megeszem, ha nem, akkor csak azért, mert “szabad”, nem fogom lenyomni. Most nem hiányzik.
Pajzsmirigyemmel soha semmi baj nem volt, a tüneteket nem hozom, de majd meglátjuk a vérképemet. Cukrom is mindig ok volt, terhesen is, vérnyomás alacsony, egyetlen egyszer, tavaly nyárom volt határértéken a koleszterinszintem, egyébként mindig 100%-os vérképeket produkáltam.
Ezek a fatbombok elképesztőek, muszáj lesz párat megcsinálni, fotózni nem fogok. Az ilyen közeli makrókkal mindig az az érzésem, hogy az a 2 tenyérnyi konyhapult van megkomponálva, mögötte tuti csatatér van, minden ragad és halomban áll a mosatlan a koszos padlón. 🙂
KedvelésKedvelés
Én több kiló vagyok, vagy nem?, a maintenance-t néztem, de egy kicsit azért fogyogatok, mert hogy a KetoBuddy csak csekkolós játék, nem számolok, nem mérek. Az éhségemet követem, mostanában tényleg megvárom a gyomorkordulást. És miután hatosával hüledeznek a Flexben a négyórás edzéseim intenzitásán, azt választottam már, hogy athlete.
A ketogénhez nemhogy nem baj, ha hozzászoksz, hanem attól lesz stabil és hatásos. Ha mégse, akkor intenzitást fokozunk: egg fast, fat fast, sport, IF. De Liv időnként hízni kezd, akkor egy kis szénhidrátos időszak, lefogy, és újtra keto (jól értem?).
Várom már, hogy azt érezzem: unom ezeket a kajákat, de elemien jólesik minden. Ma, hétszűkesztendő vasárnap, a lányom csütörtökről maradt két dobozkája volt az edzés utáni mennyország, most bányászta elő a táskából: az egyikben tojássárgája kacsazsírba és bőrös hájba dermedve, meg egy biokarotta, a másikban ujjnyi mascarpone-tejszín-joghurt keverék vaníliával és Super Redsszel, rózsaszín, jól megerjedve, amitől finom (és cukortalan) lett.
Igen, én is így képzelem a fotózást… 😀
KedvelésKedvelés
Igen igen. Én jól bírom a zsírt, de könnyű túltolni, na. Könnyebb, mint bármi mást. Én ha 55 fölé megyek (elég kis méretű vagyok, nem is kif. izmos), akkor szoktam emelni egy kis szénhidrátot és fehérjét is, nem sok ez, egy kis sonka egy kis csirkemell, egy kis sütőtök meg saláta, kevesebb tojás, tejszín és szépen visszamegy a súlyom. Mostanában jobban bírom, szerintem izmaim nőttek, vagy mi, én hetente 3-szor emelgetem a férjem súlyait és hetente 3 jóga (mind otthon), mostanában jobban bírom.
Rendeltem most én is ilyen Super Reds izét meg találtam csúcs magnéziumot is, multivitamint, valami nut buttert is rendeltünk. A férjemnek azt a genezist (?), amit mondtál, edzés előttre.
A fehérjéhez még: nehéz jó egyensúlyt találni, de megoldható, kísérletezni kell. Nekem a túl kevés fehérjétől az életkedvem is mind elmegy, a haja nem szép, a bőröm sem, puffadt néha az arcom, túl sok fehérjénél éhes vagyok (inzulin), pattanásaim nőnek, bár a tónusom meg akkor jobb, istenien áll a farmerem….hát, ilyesmik. Szerintem nagyon érdekes, mikor az ember magán próbálgat ezt-azt. Én is mindig próbálgatok, most is épp valamit, nekem a bűvös határ az egy év, addig nem beszélek róla. 😀 Majd beszámolok az új n=1 eimről itt is, én is.
KedvelésKedvelés
Fú, érdekes, amit írsz. Méred vagy becsülöd a fehérjemennyiséget?
A tojás zsíros, ennyire? Én mindig fehérjeforrásnak gondoltam, olyan pici az a közepe, hát én evőkanállal eszem a vajat.
És az a gyanúm, bármennyi zsírt ehetek, csak a ketózisom javul tőle, formában maradok, mármint ha így pörgök, edzésen, favágásban, anyagcserében.
Már annyian lekapcsoltak ezzel a teremben, hogy asszem, nem csak én gondolom intenzívnek az edzéseimet.
Én nagyon várom, érdekel az n = 1.
Honnan tudod, hogy nem vagy büdös, kipárolgásilag/szájban? Elkezdtek ezzel paráztatni, nem csak az itteni okostojás, hanem valaki írta, hogy ezért nem csinálta tovább a ketót. Megmondaná az urad? Sue, te? Többi régebb óta ketós, van tapasztalatotok?
Liv, kérem, hogy ha fent vannak, linkeld ide a belső térbe a saját ketogén írásaidat, mert képzeld, én azokat nem olvastam, mások mesélik, hogy nálad találkoztak először a ketogénnel, és nagyon érdekel az az egyediség, ahogy te írsz róla.
Beszarsz, milyen finom a Super Reds, én inkább azért rendeltem, mert édes és finom, és elakadtam az édesítőkkel, szóval nem annyira egészségvédőileg. Az áfonyakorszak (szezon) véget ért, mint flavonoidokat a gyerekeknek adagolom natúr joghurtba, mascarponéba, túróba. Magamnak ritkán, mert mégiscsak 76 százalék szénhidrát, vagy mennyi.
És a SuperNut, az meg mámor, hogy ilyenek vannak…! De nem érdekel minden extraság, csodaszer, csak a TPW-nek nem tudok ellenállni.
Meg még a GAL féle kurkumin, amit Szendi ajánl a túl sok vasra. Tudsz a kurkuminról valamit?
http://gal.hu/termekeink/gyogynoeveny-kivonatok/49-gal-biocurcumin-forte
És:
http://gal.hu/termekeink/taplalek-kiegeszitok/56-gal-kreatin
Majd meséljen Géza is, hogyan pörget a pörgető. Más a Hot Bloodról mondta, hogy drogszerű, így bírja ki a hajnali edzés után az unalmas munkáját, sok benne a koffein is mondjuk. Én nagyon szeretem az érzést, de mostanában tudatosan kihagytam, amikor úgy éreztem, hogy tettrekész vagyok nélküle is, nem jó ezt se túltolni.
Ami fontos benne: a BCAA, anélkül fájósabb, nyűgösebb minden, a tablettám meg elfogyott.
Csak most tudtam meg, hogy arginin és koffein azért jó együtt, mert az arginin vérnyomást csökkent, úgy stimulál.
KedvelésKedvelés
Nekem akkor valtozik meg a leheletem, amikor visszakerulok ketozisba es az elso par oraban csak. Nem mondja szajszagnak, hanem nagyon eros es jellegzetes mas leheletnek. Par oraval a visszalepes utan elmulik … eleinte meg is szeppentem, hogy akkor most kiestem, vagy mi a szosz, de nem.
(A kurkumin az brutal eros gyulladascsokkento.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Sue, a kurkumin jó lehet ízületi gyulladásra?
KedvelésKedvelés
Meduza, szerintem a kurkumin jo lehet izuleti gyulladasra. Adagolasban nem vagyok otthon.
KedvelésKedvelés
Ilyet nézni milyen? Nekem kedvcsináló.
KedvelésKedvelés
http://vizmegoldas.hu/egeszseges-taplalkozas-tudomanya/dehidratacio-rejtett-tunetei/
Van itt nehany jo gondolat a vizivasrol es a kortizollal, hisztaminnal, szenhidratsovargassal valo kapcsolatarol (nem annyira az erdekel, mit arulnak itt a nepek,csak itt talaltam magyar forditast ahhoz, amit angolul olvastam) Ugy tunik, talan valami biznisz erdek miatt felrement itt egy beigert egyuttmukodes ,lett volna egy konyv a Folz/Ferrera paros tollabol, van legalabbis egy befulladt blog, ahol az Ultra-Hydration Diet gondolatat emlitik. Azt nem tudom, kidolgozva megallna-e a laban ez az otlet, arrol van szo, hogy a magas viztartalmu eteleket kell elonyben reszesiteni az alacsony viztartalmuakkal szemben. Vegul is ha innen nezi az ember, akkor a low carb dietak jol felturbozott zoldsegmennyiseggel es egy paleo is alapbol megfelelnek ennek. Vagy lehet, mar le volt irva a vizivasrol minden, amit le lehetett irni, Batmanghelidj altal, vagy nem egyszeru kerdes mondjuk, hogy a zsir hova esik ebben az elmeletben.
http://vizmegoldas.hu/egeszseges-taplalkozas-tudomanya/a-legtobb-betegseg-a-dehidrataciohoz-vezetheto-vissza-es-gyogyithato-vizivassal/
Emlitenek egy olyan dolgot, ami foglalkoztat mar egy par napja a Digestive Session-ok kapcsan, amit sue linkelt. Nagyon sok interjuban visszatero elem az alacsony gyomorsav problemaja, de valaszfele nincs sehol sem arra, hogy mi is okozza, vagy megvalaszoltak ezt a kerdest, csak nekem nem jott at. Vagyis gondolom komplex a valasz, esetleges bakterialis tulnepesedest szuntessuk meg, belfalat, belflorat allitsuk helyre, potoljunk enzimet, pepszint, stb. Es akkor ez vagy eleg es onjavit a rendszer vagy nem es meg mindig kutatunk valamilyen biokemiailag hibas fogaskerek utan. Ez a linkelt iras bedob egy valaszfelet, kronikus dehidrataltsag rangatja a kortizolt es a hisztamint, a hisztamin meg kulcsfontossagu az egesz gyomor illetve immunmukodesben. Letezne, hogy ennyi a kulcs? Lehet vizivassal ekkorat forditani?
Nagyon sok jo video van a DigestiveSessionben, erdemes belenezni,holnap meg lehet. Es jo latni a torekvest arra, hogy legyen ilyen ismeretterjeszto es tamogato kozeg, ez szerintem nagyon pozitiv es oriasi segitseg azoknak, akik a hagyomanyos egeszsegugyrol rendre lepattannak. A sok jo info mellet az egyik szemelyes kedvencem Mike Mutzel volt, o sok mindent tukrozott vissza a velem tortentekbol, milyen, amikor lathatoan be van kavarodva minden olyan folyamat, amit pl egy pajzsmirigytulmukodes erint, de nem mutat a teszt ilyet es ez hogyan fugg az emesztestol es egyeb hormontermelodestol. A masik jo temaja a cirkadian ritmus es hogy eszerint az emesztorendszeri hormontermelodes mikor tud a legaktivabb lenni, mikor egyunk nagyobbat.( Ilyen cirkadian ritmusos kepet Stephanie-nal is lattam a fb oldalan, o se hiszi, hogy lennenek baglyok :), meg a kinti posztban is elokerult ugye.) Az pedig a legtobb videonak nagy erenye, hogy komplexen kezeli a magas kortizol, vercukor, inzulinrezisztencia, kronikus gyulladas, leptinszint, pajzsmirigy, ingeruletatvitel jelensegeket.
KedvelésKedvelés
Igen, a szép Benkő Éva állt elő ezzel a cirkadián ritmussal, a máj tehermenetsítésével, szerinte 8-4-ig kéne ennünk, akkor bevinni fehérjét, zsírt.
http://paroskintorna.blog.hu/2015/01/07/hat_akkor_most_csavarjunk_egyet_a_paleon
Gyorsan ittam még két pohár vizet.
Kell is, a LevroLean kapszula a maga paprika- cayenne-i bors meg citrustartalmával égetné a gyomrom víz nélkül.
Eddigi előnye, hogy melegen tart, ami nem hátrány, megint mennem kell fűrészelni, ezúttal nyirkos avaron vizes fát.
Nekem ez a bélflóra, áteresztő bél, gyulladás, emésztőnedvek, felszívódás, allergia nem megy át, sokat írtok róla, de nem szántam rá magam, hogy elmélyedjek benne. Egy kicsit olyan, hogy nem akarok belegondolni, ez nekem nem, míg az inzulinba, izmokba, böjtbe, sportba, ketózisba igen. Valahogy félek, én is félek, hogy le kellene mondanom a tejtermékekről pl.
KedvelésKedvelés
Az ebben valo kutakodas nekem rengeteg idomet elveszi es a sajat allapotom kenyszerit ra. Jo igy, hogy mindenki korbejar valamit alaposabban, amugy emberfeletti erofeszites lenne mindennek utanaolvasni. Azert jo, hogy sue emberfeletti :D, az nagy segitseg.
KedvelésKedvelés
Ellaella, gyomorsavhoz okokban, tünetekben, kezelésben ezt a könyvet nagyon ajánlom (az okok valóban nem jönnek ki elég egyértelműen a digestion sessionok-ban, csak itt-ott felbukkannak): http://www.amazon.com/Why-Stomach-Acid-Good-You/dp/0871319314
Az okok sokrétűek és bonyolultak, de jórészt agyból megy (ld. pld. idősödéssel egyre kevesebb), kellene mennie, illetve olyan mint rágás, nyugiban evés nagyon is befolyásolják, ahogyan már kialakult betegségek, állapotok is pld. megborult Helicobacter pylori állomány, ledózerolt gyomorsavtermelő sejtek (asszem atrófiás gasztritisz).
Nekem a már többször hivatkozott Datis Kharrazian (https://drknews.com/) a legsokatmondóbb, különösen, mert nagy hangsúlyt fektet arra, hogy emésztőrendszer esetében elengedhetetlen az agy felől is közelíteni, elképesztően jó és praktikus könyv: http://brainhealthbook.com/datis-kharrazian/
KedvelésKedvelés
Igen, elolvastam par hete a mintaoldalakat a gyomorsavas konyvbol, amiket az amazon hagyott, aztan megneztem egy interjut Wright-tal a youtube-on, hatha beszel rola bovebben, a H Pylori-ra szanta a legtobb idot. Es igen , a Session-okben is tobben foglalkoztak a Vagus ujrakondicionalasaval, ez volt a masik nagyon erdekes dolog es a hetkoznapi kis praktikak, enekles, gargalizalas, ragas, diaphraghm legzes, az egesz rafokuszalas az idegrendszeri oldalra.
Nekem konkretan hatalmas segitseg volt, hogy ennyire nyomattak ezt a vagus topikot, mert azota talaltam osszefuggest a magam kinjaival, jelen esetben a vagus es a koros fulben matatas kozott. “A vagus egy nagyon fontos ideg, vannak motoros ágai (garat- és gégeizmokat működtet), általános érzőideg rostjai (légutak, szívburok, gyomor), és vegetatív funkciója (légutak, szív, zsigerek). ..a a n. vagus a fülből indulóan a szív beidegzését is megzavarja… A zsigeri szervek kapcsán, elvileg akut hasi kórképeket utánozó vagusreflexek is indulhatnának a fülben való manipulálás kapcsán, például vakbélgyulladást is utánozhatna.” Dobbenetes. Nekem a mandulamutetem utan nem sokkal alkult ki ez az allando fulben kotoraszasom es ennek nyoman a kronikus kulsofulgyulladasom, en a legutaknak ezt a kapcsoltsagat elemi erovel erzem valami miatt. Azt hiszem sok keresgelnivalom van ezen a teruleten.
KedvelésKedvelés
Nekem is a vagus fontossaga nagyon nagy felfedezes volt … es azt, hogy milyen konnyen ‘megdermed’ a vagus eletreszoloan es rossz emesztestol depresszioig, mi mindennel kapcsolatban van.
KedvelésKedvelés
A vízivás érdekes, a gyerekek, akik krónikusan kevesebb ch-t esznek mint kortársaik, kevesebbet is isznak, én meg ha csak low carb vagyok szintén, viszont ha ketózisban, akkor meg többet.
KedvelésKedvelés
Bartha Ákos az interjú szerint nem és nem enne olyat, amiben glutén van. (Mindenképp olvassátok el, többször volt, de sose elég:
http://paroskintorna.blog.hu/2015/04/16/egy_ferfi_ha_nem_farkasehes_ne_egyen_tiz_oraig
)
Elgondolkodtam ezen, tegnap a nagyonvajas étcsokis aligcukros, de lisztes linzerekből ettem pár dekát, mértékkel, abbahagyható volt. Bekómáltam tőle, a gyerekek épp letódultak játszani a szomszédba, én meg 4-8-ig aludtam a rámsötétedésben.
A ketózis a jó nekem, a tiszta ketogén, sok hallal, hússal (igen) és zöldséggel, kevés tejtermékkel. De néha, csak úgy, ki fogok jönni a ketózisból, eszem “normális ételeket” (hehe) is, mert az meg a tudatomnak, szociális énemnek kell, és nem lehet, hogy alkalmanként is annyira ártson, és ne tudjam ellensúlyozni a sok jó döntésemmel. Lassan elvesztem a kapcsolatot a világgal, bele is gondoltam, mikor kellett nekem együtt leülnöm valakivel reggelizni, úgy, hogy adták az ételt, és milyen jó, hogy nem szokott konfliktusom lenni senkivel abból, hogy mit és mikor eszem, nem kell magyaráznom, hogy tényleg nem vagyok éhes 14 meg 20 órákon át, agyasan mértéket tartanom, csak egyszerűen egyedül vagyok, és nem eszem. Anyósomnál szépen megeszem a húslevest vagy a sültet, aztán viszlát.
KedvelésKedvelés
Hajdan megvetettem azokat, akik menetrendszerűen, rituálisan kakilnak reggel, aköré szervezik a nyaralás reggelét is, hogy annak meg kell lennie. Nincs bennük könnyedség!
Nekem annyira pörgött szinte egész felnőtt koromban az anyagcserém, és akkora mennyiségeket ettem, hogy naponta többször, önfeledten, bárhol, szinte minden étkezés után.
A kicsi van így vele, ő is bárhol, napi többször, sosem székreked.
Na, most az étel sűrűbb kalóriailag, mennyisége kevesebb, az anyagcsere lassabb. Felkelek hajnalban, mindig hajnalban, kezd ez is ilyen hogyislehetnemásképp szokás lenni, el se tudom képzelni, hogy valaha nem. Az első, hogy vércukrot mérek, aztán hidegtűrésként és a nettó eredmény érdekében a dermesztően hideg konyhában levetkőzöm egészen, leveszem az órámat is, megmérem magam, elégedett vagyok mindig. Bár a mérleg nem pontos, a hidratáltságom világos tendencia szerint javul, izmom nő, zsírarányom csökken (de ezek tök más számok, mint a DEXA). Néha körfogatok, azt fel is írom. Utána szoktam vizet inni, sokat, arcot-felsőttstet mosakodni, hideg vízzel az ágymeleget, izzadságot (sokszor izzadok éjjel), közben illy bemelegszik, csippan, aztán kávézom szépen, vagy nem, beveszem a magnéziumot, vitamint, mindenfélét, eszem egy kanál kókuszzsírt, és megyek kispolgári módon kakilni. És utána is megmérem magam. 🙂
KedvelésKedvelés
Nincs is annál jobb, mint egy menetrendszerű reggeli kakilás! 😀 Az ember szinte megtisztulva kezdi a napot.
KedvelésKedvelés
Csillagdune, most ugrott be, hogy egyszer mar volt szo a D-vitaminpotlasrol: https://csakazolvassa.hu/2015/04/07/tiszta-elviseg/#comment-136123
Mivel nehez jol osszehozni a megfelelo D- es A-vitamin aranyokat, foleg jo minosegben, ld. szinergiak, ezert talan a legjobb a minosegi tokehalmajolaj (pld. http://evclo.com/, illetve http://evclo.com/testing/). K-vitaminhoz meg hozza lehet jutni savanyukaposztabol (igazibol), meg legeltetett allat tejebol keszitett vajbol.
Amugy meg hiany gyanuja eseten, erdemes D-vitamin szintet nezetni, sokszor nincs olyan tunet, ami erzekelheto rogton.
KedvelésKedvelés
Zseniális vagy, ahogy megtalálsz régi tartalmakat, kommenteket. Hogy csinálod?
KedvelésKedvelés
(((Nem tudom, elég nagy bajom, hogy nagyon sok mindenre, egész tisztán mondatokra, dátumokra, számokra visszaemlékszem.)))
KedvelésKedvelés
“A mai ember memóriája romlik, szavahihetősége nulla, foszlik szét, mint a szövet.”
KedvelésKedvelés
öööö, “véletlenül” jöttem vissza a sportrovatba és ez most ilyen pszichózis-határ-élmény, hogy ez tényleg nekem szól-e, és vajon mit írtam mostanában, és hol, hogy jött egy válasz. 😀 (barátom a kereső: ide tényleg nem írtam. huh. megnyugodtam, mert amúgy jelenvalólét-problémáim vannak épp, liv blogját olvasva realizáltam.)
az A vitaminos kapcsolatról ebben a hónapban olvastam először, akkor is egy nyúlfarknyi volt vmi patikamagazin cikkben, hogy szedni kéne, de semmi magyarázat. megpróbálok utánajárni annak is.
D vitamint nem néztettem még, nem tudom tényleg alacsony-e vagy mi van vele. kéne. karácsony után tervezek egy (magán)labort csináltatni magamnak, úgyis a cukorra is rá kéne nézni (főleg az a hemoglobinos érdekel). de most a fog foglal el, amalgám vs biszfenolA, meg fluor ide és oda.
KedvelésKedvelés
A korabbrol linkelt linken linkeltem 😀 ezeket A-D-K-vitaminok osszefuggesei kapcsan:

http://www.westonaprice.org/health-topics/abcs-of-nutrition/on-the-trail-of-the-elusive-x-factor-a-sixty-two-year-old-mystery-finally-solved/
http://chriskresser.com/vitamin-k2-the-missing-nutrient
Ezek egy reszet magyarra is leforditottak egykor:
http://taplalohagyomanyok.blogspot.be/p/a-tokehalmaj-olajrol.html
(Azert a hivatkozott tokehalmajolaj-markara ne fizessel be feltetlen /epp most keveredett botranyba/ … nem az a lenyeg, hanem az A-D-K-vitaminrol irtak a lenyegesek)
Es meg:
http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2013/03/18/fat-soluble-vitamins.aspx
http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2015/11/16/vitamin-a-types.aspx
KedvelésKedvelés
köszi 🙂 csekkolom őket (és gyakorlom a tudományos angolt : )
KedvelésKedvelés
A fitneszes motiváció szexualizált végéről:
https://www.facebook.com/ILoveYouCauseYouLift/photos_stream
KedvelésKedvelés
lift = emel, súlyzózik
KedvelésKedvelés
Ma úgy döntöttem szintet lépek, és rendelek egy ilyet. 😀 http://www.insportline.hu/6879/fali-huzodzkodo-insportline-rk200
KedvelésKedvelik 1 személy
De jó! Hova szerelitek fel? Mesélj majd!
KedvelésKedvelés
A nappali ajtó fölé. Nem lesz túl szép, de már egyébként is félig úgy néz ki a nappali, mint egy konditerem, úgyhogy nem baj. 🙂
KedvelésKedvelés
De jó!
KedvelésKedvelés
Kérdés és válasz, jól írtam?
“meg tudnád mondani, hogy szénhidrátmentes étkezés esetén miért bontja le a máj a felhalmozott zsírpárnákat, és miért nem a bevitt, átlagosnál magasabb mennyiségű zsírból csinál közvetlenül energiát?”
“Zsírüzemre áll át, mindenképp, mindig zsírfelhasználásra kényszerűl, ha a bevittet (lebontva és ketonná alakítva) felhasználta, akkor a raktározottat fogja, mivel nincs más energiaforrás (kalóriadeficit kell, főleg az elején, a folyamat beindításához, vagy ha sokat fogynál). Kivéve agy, szívizom, ezeknek előállít minimális vércukrot endogén módon, vagy a kevés bevittből (nem nulla a szénhidrát, olyat legfeljebb fat fast idején, 2-3 napig csinálunk). A másik, hogy az alacsonyan tartott vércukor és alacsony inzulinszint miatt javul az inzulinérzékenység, és nem is akar raktározni a szervezet, mint olyankor, ha sok a inzulin (mert sok a cukor és még rezisztens is valaki).”
KedvelésKedvelés
“meg tudnád mondani, hogy szénhidrátmentes étkezés esetén miért bontja le a máj a felhalmozott zsírpárnákat, és miért nem a bevitt, átlagosnál magasabb mennyiségű zsírból csinál közvetlenül energiát?”
ha egyszer elfogy barmi, ami bevitt, mi mashoz nyulna, mint ami elerheto?
egyebkent trukkos ez, mert ha nem tanulta meg a ketozist a szervezet, eloszor az izmait fogja megenni,
hogy megtanulja, ezert szerintem az elejen zsirt kell adni neki, akar kaloriatobbletben is, ez az a pont, ahol te meg en mashogy gondoljuk
egyebkent igen
az en dokim – a sved – azt tartja, hogy viszceralis zsirt egy jol iranyzott ketogennal lehet kipucolni
KedvelésKedvelik 1 személy
Hm, kösz, olvasod, kedves kérdező?
KedvelésKedvelés
Sziasztok. Megprobalok becsatlakozni, nem tudom mikor lesz idom vegig olvasni az elozmenyeket (de igyekszem), bocs ha olyanokat kerdezek ami mar volt. Beiratkoztam a konditerembe, tegnap talalkoztam szemelyi edzovel is. Eddig a trx az egyetlen ami erdeklodest tudott ebreszteni bennem, halalra unom a futogepet es tarsait. Szoval ha tudtok megbizhato trx videot, akkor legyszi linkeljetek. Rolam annyi hogy 161 cm, 68kg, egy evvel hat mutet utan (kiszakadt porckorongserv), nulla sport evek ota, 2 gyereket szultem – 4 es 6 evesek. Az etkezessel kapcsolatban is orulnek tanacsnak, hol kezdjem, egyenlore a low carbbal szimpatizalok, de meg csak most kezdek majd neki hogy beleassam magam. Amibol nem engedek az az alma estenkent, es a neszkave (bocs Eva 🙂 ). Es a ketogen tuti nem nekem valo, nem szeretem a zsiros eteleket es a sok hust. A cel hogy belelenduljek a rendszeres sportba, ha fogyok is az nagy orom lenne, de elsosorban a hatamat szeretnem megerositeni – (core muscle) es az eronletemet fejleszteni.
KedvelésKedvelés
Core muscle-ra ezek a gyakorlatok tök jók (bocs, ez nem angolul van):
KedvelésKedvelés
Ma a teremben ebbol eszembe jutott egy par, nagyon jol jott, koszi 🙂
KedvelésKedvelés
“bocs Éva” :DDDDDD
KedvelésKedvelés
Semese, a zsírt nem szeretjük, vagy valamennyire igen, de inkább megszeretjük, kétszer annyira, mint valaha. És egyébként meglepően sok zöldséget jelent a ketogén. Masszív tévhit, illetve tóthcsabás irány ez, hogy hús zsírral.
De a ketogént csak az kezdje el, aki érzi, sejti, hogy ez izgalmas, és lelkesedik, és van ehhez kapacitása, megharcolni az elejét, mert akkor nem tűnt fel, de visszanézve mondom, hogy nehéz volt. Sok a buktató, és még drága is.
KedvelésKedvelés
még 1: http://www.fitbuilder.hu/cikk/Killer_-_core_koredzes.html
KedvelésKedvelés
Tisztázzuk már, mi a baj a tejtermékekkel, a többiek kedvéért is. És ketogén-inzulinogén szempontból melyek az okés(abb) tejtermékek, milyen mértékben? Hát proteinszemszögből? Izmozás mellett inkább “kell”, “lehet”, mint kardiós/inaktív életben?
Jel-e, ha szeretem, élvezem a 0 ch-s sajtot? Nem úgy, nem olyan hálás, újonnan meglelt gyengédséggel, mint pl. a kacsazsírt, ez igaz, ez valami régről maradt makacsság, talán fel tudom számolni.
KedvelésKedvelés
Én inzulinogén szempontból tudok hozzászólni: a tejnek, joghurtnak magas az inzulin indexe, ezért rossz ch-anyagcserével rendelkezők nem fogyaszthatják, és gondolom az egészségeseknek sem tesz jót, ha meglöki az inzulint. Az okésabb tejtermékek a túró, cottage cheese ebből a szempontból. (minél magasabb a zsírtartalma, annál lassabban szívódik fel.)
0 ch-s sajt: úgy tudom, azokban már lebomlott a laktóz, így laktózmentesek is, ami mégegy pozitívum a ch mentesség mellett – lehet, hogy ezért jön be? Érdekes, mert én is most cuppantam rá egy jó minőségű cheddarra, pedig régebben nem szerettem az ilyen erőteljesebb ízű sajtokat.
KedvelésKedvelés
A tejjel a gond sokak szerint ott kezdodik, hogy milyen tehen adja, a1 vagy a2es. De talan errol is volt mar itt szo.
Nem is tudom, ez eleg komoly kerdes. Valaki ismeri?
Probalom zanzasitani, merthogy ne angolul legyen, meg sietek is kisse, az alap az A2-es tej volt, nem az A1-es … ugy kb. 2000 evvel ezelottig ez nem is valtozott, legalabbis dontoen es nagysagrendileg. Akkor tortent valami az allomanyt dontoen A1es iranyba nemesitettek … ugye az A1-es tej ma az alap (ez utobbi az, amelynek a feherjejet nem tudja artalmatlanul emeszteni az ember … ezt nem tudom, mennyire ismert (bcm7, azaz betakazeomorfin … azaz az A1es beta kazein meg az A2es betakazein kozott hajszalnyi elteres van, az aminosavszekvenciaban asszem a 67. nagyon mas, hisztidin versus prolin es ez a nuansznyi kulonbseg az emesztes soran oriasira no, az A1es beta kazeinbol lesz a bcm7 opiatszeru anyag /reszben emesztetlen/, ami rendkivul eros immunvalaszt valt ki a szervezetbol, nagy es folytonos oxidativ stresszt tart fenn az emesztesben, annak minden kovetkezmenyevel, siman atmegy a kisgyermekek, foleg csecsemok meg nem teljesen kiepult belfalan, illetve a szivargo belueken, atmegy a ver-agy gaton, az agyban opiatreceptorokhoz kapcsolodik /ezert is hozzak kapcsolatba skizofrenia, autizmus eseteivel … illetve meg 1es tipusu cukorbetegseg ld. immunvalasz is/). Szoval ez egy nagyon erdekes momentum megint, Europa, Eszak-Amerika, a nyugati vilag … ma az allomany dontoen A1es genetikailag … a veret-tejet vedelo maszajok pld. A2es allat tejet isszak … a kecske, juh, bivaly, Jersey tehen teje A2es.
Nagyon reszletesen:
http://www.chelseagreen.com/devil-in-the-milk
Tudom, alimento-s korokben ez egy ujabb agymenes, viszont Uj-Zelandon meg akarjak valtoztatni az allomanyt, vagy mashol amikor az autista gyerek A2es tejet iszik, megvaltozik a magatartasa.
Egy erdekes momentum meg, hogy amikor A2es joghurtot, sajtot esznek a gyerekeim, nem rakodik nyalka a mandulaikra, amugy krahacsolnak.
KedvelésKedvelik 1 személy
Magyarországon vajon létezik A2-es tej?
Nem a növekedési hormon a baj?
KedvelésKedvelés
Kecsketej az kaphato, nem?! Amugy Jersey, Guernsey, Normand nem nagyon van, marmint tehenbol, ami A2.
Sokak szerint a novekedesi hormon is baj. (A masik gond az, hogy egesz evben tejeltetnek es szinte egesz evben vemhesek az allatok, ld. hormonkoktelt iszunk.) Az inzulinszeru novekedesi faktor noveli a ver IGF szintjet, de utobbi a tej hatasara kialakulo nagy inzulinvalasztol is no; es ezzel a kettovel hozzak osszefuggesbe a tej daganatos sejteket taplalo hatasat (illetve az is bejatszik, hogy ekozben a daganatos sejtek nem tudnak inzulinrezisztenciat noveszteni). Egyebkent nem tudom, mennyire ismered, Magyarul, Szendi is sokat irt errol mind – ha jol emlekszem – a 2009es paleokonyveben, illetve a neten is fellelheto szamos cikk, pld.
http://www.tenyek-tevhitek.hu/osztrogen-kapcsolat-tej-es-mellrak-kozott.htm
http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/tej.php
http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/tej-es-inzulinrezisztencia.php
http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/alkalmazkodtunk-e-a-tejhez-es-kenyerhez.php
http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/tej-es-inzulinvalasz.php
Es meg …
Tóth Csaba:
Milyen kockázata van a tejtermékek fogyasztására buzdító ajánlásoknak és kereskedelmi marketingnek gyermekeink és a felnőtt lakosság egészsége szempontjából?
Az utóbbi időszakban megfogalmazódott bennem annak a szükségessége, hogy újra beszéljünk a tejről! Betegeim visszajelzései alapján az tűnik ki, hogy minimális mennyiségű tejfehérje illetve tejcukor is komoly problémákat okozhat szervezetünkben! Arról már nem is beszélve, hogy bármilyen tejtermék fogyasztása csecsemőkorban komoly későbbi kockázatot jelent a gyerekek egészségére!
Ebbe a kategóriába tartozik a tápszerek használata is! Még abban az esetben sem jó az anyatejet tápszerre cserélni, amikor módosított tejfehérje van a tápszerekben! Döntően a glutén és tejfehérje valamint laktóz hatására a kialakuló Áteresztő Bél Szindróma (ÁBSZ) sok betegség kórokának alapja.
A legtöbb ember és kollégák is első kérdésként fogalmazzák meg, mivel kell és lehet pótolni a tej miatt kieső kalcium szükségletünket? Erre sokféle képen lehet válaszolni, ha röviden és tényre törően válaszolok, akkor csak annyit mondok sehogyan! Lássuk részleteiben mi a helyzet a kalciumszükséglettel és a tej hasznosságával a kalcium szempontjából?
• Az első tény, ami elgondolkodtató , az anyatej és tehéntej kalcium tartalma közötti egészen nagynak számító különbség! Tudjuk, hogy az anyatej kiválóan tud alkalmazkodni a kívánt igényekhez! Ennek megfelelően kalcium tartalma is változik általában 300-420 mg literenként! Ehhez képest a tehéntej kalcium tartalma 1200 és 1390 mg között van literenként! Nem szükséges különösebb bizonyíték a tekintetben hogy a csecsemő számára legalkalmasabb tápanyag az anyatej, ami harmad -negyed annyi kalciumot tartalmaz, mint az anyatej!
• Az evolúciós orvostudomány szempontjából érdekes lehet megvizsgálni a nemzeti eltéréseket, a kalcium fogyasztás mértékét! Vannak égészen kirívó példák is, mint például a tajvaniak vagy a ghánaiak! Az ő kalciumfogyasztásuk 20 mg/ nap alatt van! Ugyanekkor semmilyen csontritkulásból adódó betegségeik nincsenek, fogaik semmivel sem rosszabbak, mint a magyaroké például. A mi átlag kalciumfogyasztásunk viszont 800-1400 mg között van! De elég lenne, mondjuk a brazilokat, argentinokat vagy a spanyolokat vizsgálnunk ahol, szintén negyed harmad annyi kalciumot fogyasztanak, mint mi! Ennek ellenére náluk sem jelent gondod az alacsony kalcium bevitel!
• Ha alaposan szemléljük az orvosi vizsgálatokból és kutatásokból származó eredményeket, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy még nem igazoltak alacsony kalcium bevitelből származó hiányállapotokat, vagyis nem írtak le táplálkozásból fakadó kóros kalcium hiányt!
• Ha mégis tényként kezeljük a kalcium bevitel 1000 mg/nap körül való ajánlását akkor még mindig vannak olyan faktorok, amelyek megkérdőjelezik a tej szükségességét! A kalcium felszívódáshoz foszfor is kell, ami alig van a tejben, a D vitamin szerepéről illetve a mozgáshiány csontvesztést okozó hatásáról már nem is beszélve!
A paleolit táplálkozás képes a szükséges kalcium bevitelt biztosítani, mindenféle pótlás nélkül!
Teljesen biztonsággal kijelenthető, hogy a tej haszontalannak bizonyul a kalcium bevitele szempontjából. Vagyis nem kell tejet innunk annak érdekében, hogy szervezetünk kalcium ellátása tökéletes legyen! Élesen szakítanunk kell azzal a felfogásunkkal és rögzült tévhitünkkel, hogy a tej segít a csontritkulás miatt fontos kalcium megszerzésében és egészségünk megőrzésében! A nem megfelelő formában pótolt kalcium bizonyíthatóan epe és vesekövességet tud okozni!
A tejjel kapcsolatban rendkívül sok kritika fogalmazódott meg már a 70 es 80 as években, de a kereskedelmi érdekek ez idáig erősebbeknek bizonyulnak! Meglehetősen sok tanulmány és orvostudományi vizsgálat bizonyította, hogy a tejtermékek fogyasztása kárt okoz, betegség kóroktanát magyarázza és csecsemő illetve gyermekkorban kifejezett veszélyt jelentenek a szervezetre. A paleolit orvoslás során szerzett gyakorlati tapasztalataink tökéletesen igazolják Szendi Gábor következtetését: ” A tej emberi fogyasztásra alkalmatlan folyadék” . A betegek követése során szerzett megfigyeléseink és visszajelzéseink azt is alátámasztják, hogy bizonyos esetekben, főleg autoimmun betegségek esetén a tejfehérje fogyasztás már minimális mennyiségben is a betegség újbóli fellángolásához, vagy időleges rosszabbodásához vezethet! Mielőtt sorra venném, azokat a betegségeket ahol a tejnek komoly kóroki szerepe van, nem árt megemlékeznünk a tejbe bekerülő egyéb anyagokról is! Észak- Amerikai vizsgálatok már évtizedekkel ezelőtt vizsgálták a tej minőségét és aggályosnak találták a benne felhalmozott idegen anyagok jelenlétét. Melyek a leginkább problémás anyagok:
1. Legalább 5 féle baktériumot lehet az átlag tejekben kimutatni, melyeket teljesen nem pusztít el a pasztörizálás! Ezek a kórokozók, sok esetben okozhatnak fertőzést!
2. Progeszteron tartalmuk a tejeknek attól függ, a tejet adó tehenek milyen arányban vemhesek. Az arány általában 80-85 %. A progeszteron bejutva az emberi szervezetbe, androgénekké alakul, melyeknek nagy szerepe van az aknék kialakulásában!
3. a tej sok alkalommal tartalmazhat rovarirtó szereket és más mezőgazdasági mérgeket!
4. nagyon gyakran találhatóak a tejben gyógyszermaradványok: penicillin, nyugtatók, növekedési hormon (kívülről bevitt)
5. a marha saját növekedési faktorainak és az inzulinszerű növekedési faktornak rendkívül magas a szintje a tehéntejben
6. egyes vizsgálatok szerint a szarvasmarha leukémiát okozó vírus a tejjel az emberbe kerülve szintén kiválthat leukémiát
Szeretném két nagyon komoly probléma jelenlétére felhívni a figyelmet! Az egyik a csecsemő tápszerek használata, mely oly mértékben elharapózott, hogy szinte minden újszülöttet és csecsemőt fenyeget! Annál is inkább, mert azt gondoljuk a korszerű tápszerek, biztonságosak! Sajnos az a tapasztalatom, hogy a tehéntejből készült bármilyen mesterséges eljárással készült tápszer okozhat és okoz is betegségeket. Sok vizsgálat készült ezzel kapcsolatban, de az előre lépés nagyon problémásnak tűnik. Ennek két nagyon konkrét oka van:
• a kórházakban nagyon gyakran az anya tudta nélkül már nagyon korán, gyakorlatilag az első 24 órában kap a gyermek valamilyen tehéntej tartalmú tápszert
• egyre több nővel hitetik el, hogy sok olyan eset van, amikor nem tudja szoptatni a kicsit, így hozzátáplálást kell használni a normális súlygyarapodás elérése miatt
Ez utóbbi felmentést ad sok esetben az anyának a szoptatás megszakításakor. Bár természetesen vannak olyan helyzetek, amikor nem tud az anya szoptatni, de ezek rendkívül ritkák! Alig egy-két eset! Az anya vagy a gyermek súlyos betegség miatt elszakad egymástól, a mell anatómiai rendellenességei, az újszülött genetikai rendellenességei, némely eset mikor pszichés akadálya van a szoptatásnak! Ezeken kívül nincs igazi akadálya a szoptatásnak! A kifejlődött terhesség és a szülés az esetek 95% ában biztosítja a megfelelő lehetőséget a szoptatásra! Ezzel szemben saját körzetemben, ami ugyan nem reprezentatív, de átlagnak tekinthető, valójában az anyák alig 30-40 % a szoptat rendszerese, és mindössze 18 % uk a csecsemő egy éves koráig! A többség szinte az első héten elkezdi a hozzátáplálást, melynek aztán komoly következményei lesznek:
• folyamatos hasfájás, puffadás
• gyakori hányás, illetve székrekedés, vagy éppen bűzös híg széklet
• már nagyon korán akár az első héten megjelenhetnek az atopiás jelek, ekcema és bőrgyulladások képében és nem ritkán már ekkor halmozódnak a felső légúti betegségek
• korán számolhatunk vérszegénység kialakulásával, szinte már abban az időszakban, amikor átvezetik a csecsemőt a tápszerről a pépes tejalapú étkezésre
Ennek érdekében alapvető változásra van szükség Magyarországon! Nem csak beszélni kell a szoptatás fontosságáról, mert az hatástalan maradt! A gyakorlatban is tudni kell megtanítani az anyákat, miként lehet és kell szoptatni, milyen praktikák léteznek a szoptatás egy éves korig való kitolására. És főleg miért nem jó a tehéntej alapú hozzátáplálás!
Legalább olyan komoly veszélyeket rejt a tejtermékek fogyasztása kisgyermek és felnőtt korban, mint csecsemőkorban!
• Már évtizedekkel ezelőtt gyermekgyógyászok jelezték és vizsgálatokkal bizonyították, hogy tejtermékek fogyasztása esetén jelentősen emelkedik a felső légúti betegségek száma, különösen Streptococcus baktériumok által okozott fertőzéseké.
• Tejtermékek fogyasztása ekcémákat bőrgyulladásokat okoz
• megjelennek az aknék bizonyos életkorban
• a gyermekkori székrekedések jelentős részéért a tejtermékek okolhatóak
• szignifikáns mértékben emelkedik tejfogyasztás hatására a vastagbél gyulladások aránya
• bélvérzést és vashiányt okozhat a tejtermékek fogyasztása
• egyértelműen növekedik az 1-es típusú cukorbetegek aránya a tejfogyasztók között
• összefüggések mutathatóak ki a szürke hályog kialakulása és a tejfogyasztás között
• jelentős szerepe van, ha nem is egyedüli a tejtermékeknek, a szív és érrendszeri betegségek kialakulásában
• összefüggések mutathatóak ki az autoimmun betegségek és a tejfogyasztás között
• a gyermekek hyperaktivitása jelentősen növekedik tejtermékek fogyasztása során
• Észak-Amerikai kutatások egyértelmű összefüggéseket vélnek felfedezni a sclerosis multiplex és a tejfehérjék megbetegítő hatása között
• a tejben lévő növekedési faktorok fogyasztása igazolhatóan növeli a mell a prosztata és petefészek rák kockázatát
• egyértelműen több az allergia, asztma a tejtermékeket fogyasztók között
Önmagában bármely faktor a fent említettek közül elég indok lehetne a vészharang megkongatására! Ennek ellenére gyakorlatilag semmi nem történik, sem az ajánlások újrafogalmazása, sem a korrekt felvilágosítás területén.
Szükségessé vált hangsúlyozni, hogy az anyatejes szoptatásnak egy éves korig nincs egészséges alternatívája! A tejtermékek és a belőlük készített tápszerek egészségügyi kockázatot jelentenek. Ez a fajta kockázat természetesen gyermek és felnőtt korban is megmarad. Sok minden más faktor is közrejátszik, de a tejfogyasztás nem egészséges, és részben neki köszönhetően egyre korábban jelennek meg az eddig csak fiatal felnőttkorra vagy a 40 es éveink utánra jellemző civilizációs betegségek! A tejtermékeket nélkülöző paleolit étrend a szoptatás befejezése után, úgy tűnik, védelmet jelenthet gyermekeink betegségeinek egy jelentős része ellen!
KedvelésKedvelés
A tej-kalciumtartalomhoz: nincs egyertelmu iranymutatas, hogy mindenkepp kell-e kalcium es D-vitamin potlas egy tejet, tejtermeket teljesen eliminalo dietanal, egyszer azt irjak, lehet (you can take supplements), maskor meg, hogy szukseges ( a supplement is necessary). Ez megint egy ilyen homalyos dolog. Esetleg a “napi ajanlott bevitel”re hivatkozva mondanak annyit, hogy be lehet vinni napi 1000g kalciumot (mondjuk az en kalcium citratom a dobozan 2x 350g-ot ir) es 200 IU D vitamint a kimarado tej helyere. En azt vettem eszre, rengeteg urul vizelettel.
Frusztralo, hogy tejkerdesben mennyire nem lehet eligazodni. Van tobb mint 25 fele protein, amit allergenkent dokumentaltak mar a tehentej eseteben, de ugy latszik, meg biztonsagos.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem kell. De igen, nagyon is frusztralo a helyzet.
A kalcium ervenyesulesenek/beepulesenek kulcsa a megfelelo foszfor-kalcium arany, persze D-vitamin is kell (de akkor mar K-vitamin is). Altalaban azert is urulhet sok a vizelettel, mert nincs meg az egyensuly egy masik rakat fontos asvanyi anyaggal, amelyek kozul az egyik legfontosabb legfontosabb a foszfor, tul sok az allati feherje, sok a cukor. Egyesek egyenesen ugy tartjak, hogy a kalciumpotlas pont okozoja annak vagy kozrehato tenyezo abban, ami elleneben javasolt szedni.
Ha gondolod, nezz ra:
http://www.amazon.com/exec/obidos/ASIN/0981581854/optimalwellnessc
http://www.amazon.com/Vitamin-K2-Calcium-Paradox-Little-Known/dp/0062320041/ref=pd_sim_14_2?ie=UTF8&dpID=41pjW%2BkRJJL&dpSrc=sims&preST=_AC_UL160_SR101%2C160_&refRID=0SVYXD35G1HCJ57MQJ1T
Vagy nezz ra a kalciumpotlasra.
A tejjel sem az a gond ilyen szempontbol, hogy mennyi kalcium van benne, hanem, hogy az hogyan hasznosul-e, tenyleg beepul-e. Es itt is igaz, hogy sokak szerint az allati tejben sem igazan megfelelo a kalcium-foszfor arany, tul sokbol tul sok lesz a foszfor, illetve a pasztorizalt tej megint csak biceboca.
A napi ajalnlott bevitel, mint fordulat ezert is vicces, egyreszt olyan hangzatosan megallapitjak ezeket, masreszt a hasznosulast nem nagyon erinti, ami ugye a lenyeg, a szinergiakrol nem is beszelve.
KedvelésKedvelés
Keptelensegnek gondolom, hogy eltalaljuk a megfelelo aranyokat, mert ha kalcium, akkor meg egy kis foszfor, akkor meg egy kis D vitamin, akkor meg egy kis K2, akkor meg egy kis magnezium, mert uramisten, az egyensuly… Kiprobaltam, hogy bevesodjon: felszivodas nem egyenlo bevitel 🙂 Meg tenyleg nem volt egyertelmu, hogy mit csinaljak, ijedjek meg es potoljak vagy hagyjam a tokbe. Annyit tudok mondani, hogy szekletre semmilyen hatassal nem volt, pedig azzal is riogatnak hogy majd jaj. Elolvasom majd.
KedvelésKedvelés
Es meg a proteinszemszogrol, hogy edzeshez “inkabb” lehet e: egy ismeros a terembol, aki mindenfele cimeket nyert mar, rutinos, sokszor vegigcsinalta mar az etkezesi, versenyig vezeto procedurakat, ujabban sokat panaszkodik gyulladt pattanasokra a hatan. Mostanra komolyan elkezdte zavarni, eszkozolt hat par valtoztatast etkezesben. Kerdezem mi az, mondja, glutenra gyanakszik. Nem eroskodtem, o tudja, de ez eleg jellegzetes tejsavos tunet es biztos vagyok benne, hogy o ezt pontosan tudja, nem amator. Mindent inkabb glutenmentesre varazsol maga korul, minthogy arra kelljen gondolnia, ez bizony tejsavo, ami hat kell neki ugye, mint egy falat kenyer. Megertem amugy ezt is. Ja, es meg az olcso husokra is (milyen budzse kellene egy minosegi, legeltetett husos testepiteshez?) hamarabb gyanakodnek, mint glutenra. Igy szorakozik a tejsavo az ember fejevel, az aminosavhoz es regenraciohoz valo hozzajutas ki van szervezve a realtive kenyelmes proteinvasarlasba. Tudom, hogy neked nincs allergias tuneted savora, nem nyomasztasul irtam., es abban se lehetek biztos, hogy az o tunetei mibol erednek, de azert latszik a gondolkodasi sema.
KedvelésKedvelés
A jó hal olcsóbb (fajlagosan és ketogénként), mint a jó hús.
Új proteinkevertetés, elfogyott a régi: 50 százalék tejsavóizolátum, 15 százalék tojásfehérje. Kihagyom a rizsfehérjét (nem finom, szemcsés) és a C-vitamint (ezt is az íze miatt), emelem a taurint, glutamint, esszenciális aminosavakat, BCAA-t, és 10 százalékra az MCT-t is. És naked stevia vanilla ízesítés.
https://www.theproteinworks.com/create-your-own
Én is sok rohadó hátú-vállú profit ismerek, de a tejsavó-izolátum must have nekik. Nem tudom, engem is kiüt-e, jelentősen csökkentettem a proteint. A sima fehérjetúltolás, fajtától függetlenül nem okoz vajon ilyet?
Nyújtani, szaunázni és testzsírt méretni egyik ismerős versenyző sem szokott.
“ki van szervezve” na, nem minden tápanyagválasztás kiszervezés, de tényleg egyszerűíti az életet: por, folyékony állagú, desszertpótlék (sok sűrítőanyaggal, aromával, szarral, sajnos — nekem ezért fontos az adalékanyagmentes TPW).
KedvelésKedvelés
Tenyleg, latsz valakit csirkerizs helyett halrizs vagy hal-akarmi kombot enni? Nem meno a hal valahogy, itt is csak a tuna, salmon, a tobbi fuj-fuj, fura egy gusztus ez.
Ketten se tudtunk rabeszelni, hogy tegyel bele egy kis finom kendert? Zsirral es kamillateaval nagyon finom, olyan mint egy leves 🙂 Ujraszamoltad az aminosavakat egy adagra mert keves volt vagy csak erzesre novelted? Erezheto a kulonbseg en azt gondolom, most kihagytam par napig, lusta voltam hozza zoldseg juice-t gyartani, es ma reggel volt ujra, porgosebb, eberebb voltam hatarozottan. Bocsanat, ez mar nem tejtema.
KedvelésKedvelés
Az új divat, ami a FitMarketben is kapható: tilápia. Ami egy hal, testépítők kedvence, nem annyira olcsól mint a csirkemell, versenyzők, pl. Vigh Domonkos is említi az EB nyerése utáni interjújában.
http://tv2.hu/musoraink/aktiv/179161_nezd_meg_europa_egyik_legjobb_testet.html
Amikor a bodybuilding.com-on sorra veszik, hogy a világsztár mit eszik, ott is visszatér a tilápia, például a vegetáriánus Nicole Lee Wilkins versenyidőszakban eszi, ha jól emlékszem. De nem keresem ki, mindenesetre van egy nő, világsztár, vega és felküszüléskor tolja a tilápiát, és neki is mentek kommentben, hogy ez így mitől vega.
Brokkolit, cukkinit látok néha, hal vagy csirke, esetleg pulyka köreteként. És a vékony recepciósfiú, aki a farönköt mondta, és elküldte a csontot a kutyának, de azért összességében még mindig nem tud mit kezdeni velem, nem mellet eszik, hanem combot, ami szintén eretnekség, mert zsíros, de rajta elfér.
KedvelésKedvelés
Köszi! (Tóth Csaba miért tesz felkiáltójelet minden mondat végére?)
KedvelésKedvelés
Tegnap közepes volumenű, de jól sikerült edzés. Ellipszissel kezdtem, ez ritka. És kíméltem a bal vállam, mert a deltoid első feje, vagy talán az ízület érzékeny, túlterheltem.
Mostanában csak a pörgetőmben van BCAA, és érzem a különbséget. Elfogyott a tabletta.
A BCAA (az elágazó láncú aminosavak, a csodaszernek titulált leucin, izomleucin, valin) nagy különbség, terhelhetővé tesz, izomvesztést akadályoz, fájdalommentessé tesz mindent, megelőz, regenerál és gyógyít mindenfajta izomsérülést, savasodást is gátol, asszem.
Új fenékgyakorlatok maximusra (nagy farpofa) és mediusra (kétoldalt fölül), és ÉRZEM a seggem, combhajlítóm végre, talán épp a BCAA hiánya miatt.
Reverse lunge, vagyis hátralépegetős mély kitörés.
Bolgár guggolás: ugyanilyen hátrafelé, csak föltett lábbal, stabilan beleguggolni.
V squat gép: hátradőlve kell beleállni, vállal kinyomni a széles terpeszű, hajlított térdet, ez mediusra megy.
Butt bridge fekvepadra támasztott vállal és 25 kilós tárcsával, lassan, figyelmesen föl és le.
Ez az, amit ha 15 után leeresztek, és megpróbálok felállni, imbolyog a világ, és zabálnék azonnal, vagyis erős izomépítős anaerob gyakorlat (asszem). Amúgy 15+15+20+20+15 ismétlés.
KedvelésKedvelés
izomleucin 😀
KedvelésKedvelés
Sue, lektorálnád ezt? Itt liheg a teljes alimento, bele fognak kötni.
https://csakazolvassa.hu/2015/10/24/a-blogger-valaszol-2/
KedvelésKedvelés
Azt gondolom mindenkeppen bele fognak kotni, az ok nem a tartalom, hanem egyreszt l’art pour l’art ingerkereses (a blogrol is ismerunk ilyet),
masreszt meg a monokulturahoz valo ragaszkodasuk/alterofobia,
harmadreszt mindig csak laikus maradsz, mint utolso es megfellebbezhetetlen erv,
vegul pedig
Schopenhauer jut eszembe: ‘All truth passes through three stages. First, it is ridiculed. Second, it is violently opposed. Third, it is accepted as being self-evident.’
Es ne felejtsd 1) nem is ismerik igazan ezeket az iranyokat es 2) eleve bullshit, altudomany, kamu, mert nem a hivatalos forrasok a szocsovei. Kerem monokulturaban elunk!
Azert megprobalom ideszedegetni, ami hirtelen eszembe jutott es lehet, hogy tudod hasznalni, ugy tettem, mintha kekeckednek, jo?! 🙂
‘A ketózis a különbség. A paleóval szénhidrátalapú marad az anyagcsere, csak sokkal minőségibbek és kíméletesebbek inzulinszempontból a szénhidrátforrások. A ketogén zsíralapú anyagcsere — ehhez kell az alacsony szénhidrát, és nem azért, mert “a szénhidrát rossz”.’
Lehet, erdemes arra is ravilagitani, hogy mi a kozos minimum: onmerseklet ch-ban, alacsony ch. A ketozis igen, nagy esellyel kulonbseg, paleon is lehetsz ketozisban, tok mas elelmiszerkeszlettel es nagyon keves, alig ch-val.
A paleoval _letobbszor_ szénhidratalapu marad …
De igen a ketogen a semmi ch-hoz kozelit, a paleo a standard etrendhez kepest low carb.
A minosegi szenhidratba bele fognak kotni … kerem ne degradaljuk a gabonat 😀
Amugy meg az inzulinszemponttal szemben felhozhato az aszalt, a mez, az agave nektar, de a lenyeg elvileg a paleoban a kevesbe feldolgozottsag/finomitottsag es ennek kovetkezmenye mar csak az inzulinszempont.
‘A nagy vita: mit csökkentsünk az étrendünkben, a szénhidrátot vagy a zsírt. Ez mondjuk úgy merül fel, hogy ha nem akarunk hízni/fogyni akarunk, akkor féljünk-e a zsírtól, vagy inkább a szénhidráttól féljünk. Az amerikaiak egyértelműen a zsírszegény étrend mellett állnak, tradicionális és politikai (lobbi-) okokból is.’
Igazabol lehet, hogy nem csupan az amerikaiak, de vilagszinvonalon, ahol szulettek hivatalos etrendi ajanlasok, ott a zsirok lettek inkriminalva, de valoban amerikai policy-making es elelmiszeripari erdek az alapja (amugy meg Ancel Keys es csapatanak a metaanalizise az, ami megkerdojelezhetoen lett elkovetve).
‘Szerintem ne féljünk úgy általában, és bár az elhízás népbetegség, ne folyton a fogyás legyen a cél, viszont amennyi szénhidrátot eszünk, az legyen jó fajta: összetett, lassan felszívódó, vagyis főleg nem fehérliszt, cukor, gyümölcs, krumpli. És lehetőleg áramoltassuk a vérünket, építsünk izmot.’
Megorulnek majd attol, hogy ideirtad a gyumolcsot, a krumplit …
‘A vegán és a vegetáriánus étkezés például szénhidráttúlsúlyú, és azt is lehet jó minőségben, akár gluténmentesen is folytatni (a glutén sokanál okoz változatos panaszokat, azoknál is, akik allergiateszten negatívnak bizonyulnak).’
Igen, a makrok a kulonbseg, de ugyanaz lesz a kifogas: szelsosegesek ezek is.
A masik a glutenrol szolo allitas: ugy kifogasoljak majd, hogy amit teszt nem mutat az nincs is. Ehhez kepest a glutenkutatas es -gyakorlat azt mutatja, amit te irsz. (Nem tudom, a gluten az nagyon nehez kerdes, azt sosem fogjak hivatalosan kipockolni … mit fognak enni az emberek? Es ez hatalomgyakorlasi kerdes is. Szoval csak annyit szeretnek mondani, hogy erre mindenhol ugranak, ez a szo, olyan mint a homeopatia :D)
‘A paleó a legismertebb low carb irányzat: alacsony szénhidrát, eleinknek a földművelés kor előtti élelmiszerkészlete az alapja, sok állati eredetű alapanyag, bizonyos ételek kiiktatása azok gyulladást okozó összetevői, például a glutén vagy a lektin miatt.’
eleinknek a földművelés kor előtti élelmiszerkészlete az alapja – ettol agymenest fog kapni Sanyi (pedig sok a foldmuvelessel alapelelmiszerre lett elelem nagyon problemas, kulonosen az elelmiszereloallitas utobbi 100-150 eves iparositasa kovetkezteben es a tulsulyok miatt).
En szemely szerint a paleot gyulladascsokkento etrendnek tartom. De a fosodor koreiben, olyan mint szervezetszintu gyulladas nem letezhet. Illetve az, amit megeszel betegseg forrasa sem lehet.
‘Ha a szénhidrát mennyisége a választóvonal, akkor a paleó is, a ketogén is low carb étrend, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a ketogén értelme és célja a ketózis (a zsírból, pontosabban a zsíranyagcsere melléktermékeiből, a ketontestekból való energiagazdálkodás a glükózalapú helyett). A paleóban nem cél a ketózis, ott csak esetileg van, lehet ketózis.’
Most latom ez nagyon jo itt, ugyhogy storno egy korabbi megjegyzesem.
‘A másik különbség, hogy a ketogén alig eliminál valamit, és másért teszi: csak azt a táplálékot, amely a szénhidráttartalma vagy inzulinogén hatása miatt problémás, mivel akkor nincsen ketózis. Nincs “ősemberszempontja” eredetileg. Alapvetően terápiás étrend, idegrendszeri betegségekre, epilepsziára, különösen gyerekeket tesz kb. 90 százalékban rohammentessé. Újabban Alzheimerre, Parkinsonra és egyes tumorfajtáknál, végstádiumban is alkalmazzák, és intenzíven kutatják a boldogabb országokban.’
Igen a ketogen elviekben nem az elelmiszerkeszletet varialja, hanem a makrokat. Gyakorlatilag azonban – az altalad emlitetteket meghaladoan – meg allapottol, mar meglevo problemadtol fuggoen ketogenban sem ehetsz bizonyos eteleket, mert ha azok gyulladast tartanak fenn a szervezetedben, az amiatti kortizol kilokdos majd folyton. De ez utobbi mar erthetetlen es laikus okoskodas lesz az alimento-n.
Az jo meglatas, hogy a ketogen terapias etrend, de erre hivatkozni azzal a veszellyel jar, hogy majd kihozzak, hogy nahat, nahat, nem alkalmazhatod ezt folyton es mivel terapias nem hasznalhatod csak ugy nyakra-fore, erzesre.
‘A low carb definíciója: kevesebb szénhidrát bevitele, mint amennyi a szervezetnek szükséges. Kb. 600-700 kalóriányi szükséges naponta, ez a 160 grammos szénhidrátajánlás alapja is. A be nem vitt szénhidrátmennyiséget így a szervezet maga, endogén módon biztosítja (például az agy, a szívizom és — igen — egyes degeneratív képződmények számára, ezek csak szénhidráttal üzelmelnek). Vagyis, más anyagokból állítja elő.’
Ezt nagyon kifogasolni fogjak, hogy ha kevesebb szenhidratot viszel be, mint amennyi szukseges akkor beteg leszel, az hibas stb. Egyebkent szerintem a kulcs az, hogy milyen szenhidratot viszel be … a paleo, meg a ketogen szenhidrat ohatatlanul mindig kevesebb (amellett, hogy mas minoseg/minosegi kulonbsegekre hivatkozni ugyszinten inkviziciot er/) lesz, mint az atlagos etrendben bevitt es az is eleg lesz a szervezetnek. A problema a szenhidrattulsoly mellett azzal van, hogy milyenek a szenhidratjaink az elelmiszeripari termekek, tudod, aminek mindig kell a reklam. A brokkolinak nem kell reklam es nincs osszetevo listaja sem. Ez a kulonbseg lenyege.
‘A very low carb az 50-100-as napi szénhidrátbeviteli sáv körülbelül, a ketogén 10-50 g.
Tehát a ketogén és a paleó rokonok, ha a felosztási szempont a szénhidrát mennyisége.’
OK.
‘De tekinthetjük teljesen másképp az egyes diétákat, mondjuk hogy mi a helyzet a tejtermékekkel. Vagy megnézhetjük az irányzatokat aszerint, mit tartanak az állati fehérjékről. Felosztási szempont az is, hogy nyers, nem nyers. Étkezési gyakoriság: így a napi egy tányér rizst evő tradicionális tibeti és a szakaszosan koplaló ketogén szalonnaevő lesz egy platformon, a 6-7-szer étkező testépítő meg a másik véglet.’
Arnyalt vagy, de ez nekik mind-mind szelsoseg lesz. Elfogadhatatlan, hogy igy vagy ugy eszel, ugyanis: MINDENT KELL ENNI! MERTEKKEL! 😀
‘A real food vagy clean eating megkerülhetetlen, és ezt mindenkinek ajánlom. Egyszerre jelent egészségvédő és fogyasztói tudatosságot. Ökoszempont, egészség és helyi gazdaság összeér, amikor tudod, mi van a tányérodon: minél inkább feldolgozatlan, tiszta, helyi és szezonális alapanyagok. Télen savanyúság és eltárolható zöldségek, nem gyümölcs.’
Eva, a gyumolcsrol szalljal ma’ le legy szives 😀 … ez mindenkinel leviszi a fedot.
‘Az én utam a 30-40 grammos szénhidrátbevitel (de nem számolgatós, csak ránézésre, kalóriát se számolok), és ezek eredményeképp a tartós ketózis, mindez pedig real food alapokon, némi extra kiegészítéssel (elektrolit, protein, aminosavak). Mindez már ketoadaptálódva (addig nehéz), kemény, rendszeres anaerob edzésekkel, és emellett is aktív élettel. Már nincs mit meggyógyítanom, egészségmegőrzök. Izmos, izmot nem veszítő, minél zsírtalanabb test a célom, nem a fogyás és nem a vékonyság, és nincs semmilyen kimutatható allergiám, intoleranciám. Nem vagyok mindig ketózisban, rendszeresen kijövök belőle, ilyen az élet, és nem is a folyamatos ketózis a cél. De jobban érzem magam ketózisban, csak vannak más szempontok is.’
Nem hisznek majd neked :D, illetve rosszkivanas kovetkezik, meg, hogy majd meglatod, ott sirsz te majd, ahol senki nem lat.
‘Problémás pajzsmiriggyel, cukorbetegen, inzulinrezisztensen ne vágjatok ketogénba, kérjétek ki tájékozott szakember, például a taplalkozasbeallitas.hu csapatának tanácsát.’
Lehet erdemes levenni a betegsegekre hivatkozast, mert Svedorszagban pld. pont inzulinrezisztenseket kezelnek igy, csak annyi a kulonbseg, hogy ott ez klinikai gyakorlat vagyhogy mondjam.
KedvelésKedvelés
Kösz. 🙂
“Megorulnek majd attol, hogy ideirtad a gyumolcsot, a krumplit …”
Hát persze, attól, hogy itt olvasnak, még nem adom én fel a lényeget… csak pontos szeretnék lenni. Ők nem fogják tudni érvenyesen megtámogatni, hogy jó a gyümölcs, de ha mondjuk elbaszom, hogy hány g a lowcarb, az nem jó.
És persze, hogy mindenbe belekötnek, én pl. fát lopok, most olvastam (nem ott, másik gyűlölködő helyen, index).
Az alimentós kommentelők is laikusok, ez aligha érv.
Ijesztő a Sándor bevonódottsága, érzelmi reakciója amúgy, ahogy félreérti, magára veszi, amit írok, ahogy lábbal tiporja a rációt (itt is azt tette, magyarázkodott), és azt hiszi, az én példám a tudományban hirdetne igazságot (ahelyett, hogy átlépve rajtam, esetleg izomzatom megcsodálása és egy egyszerű elismerő mondat után, hehe, elolvasná Peter Attiát…), ahogy belém magyarázza, hogy én is _szakblogon_, _egy utat_ hirdetek. Pedig NEM.
Te sue, én őszintén elhiszem, hogy az okinawa, a vegetáriánus, ha tudatos és a testépítős is jó lehet, meg minden real food. Hát te?
Olvaslak tovább.
Ugye abban igazam van, hogy az éhezési ketózis tök más, mint a nutritional? Ezt innen szedi, ott nem írtam.
KedvelésKedvelés
‘én őszintén elhiszem, hogy az okinawa, a vegetáriánus, ha tudatos és a testépítős is jó lehet, meg minden real food. Hát te?’
Miert is ne?
a kozos valamennyi egeszsegmegorzesre-gyogyulasra alkalmas etrendben szerintem, hogy
– nincs cukor
– nem gyulladaskelto
– sok a rost
– van egy kis allati
‘Ugea abban igazam van, hogy az éhezési ketózis tök más, mint a nutritional?’
A ketozist arra talaltak ki, hogy tuleljuk az ehezest. Szerintem abban mas, hogy az ehezesiben egy az egyben magunkbol dolgozunk, a masikban pedig van elerheto etel, csak olyat viszunk be, hogy ketonokra szoritsuk a szervezetet. Te mire gondolsz? Ugye nem a ketoacidozist keveri Sanyi? Nem kovetem, mi zajlik a blogjan.
KedvelésKedvelés
Azt mondja a nekem szegezett posztban, mindegy, mi az ok, mi váltja ki a ketózist, a folyamat ugyanaz.
Én sem olvasok kommentet, árt a szépségemnek, csak tegnap A laikus beleszól c. örökbecsűt.
KedvelésKedvelés
Ha nem bánod, én is írok egy gondolatot a clean food és ökoszempont érvhez: ez sajnos támadható, mert az a helyzet, hogy az állati eredetű élelmiszerek ökológiai lábnyoma nagyobb, mint a növényeké. Ezen persze árnyal valamennyit a technológia, pl. hogy nagyüzemi vagy extenzív művelésből származik-e, mennyire van feldolgozva, milyen messziről szállítják stb. Létezik olyan hús/tej, aminek az előállításához kevés input szükséges. Az viszont azért korlátos, mert egyszerűen nem lehet belőle eleget (globális szinten) előállítani. Szóval itt sajnos felmerülnek társadalmi igazságossági, fenntarthatósági kérdések. A paleónak is pont ez az egyik támadási felülete, hogy nem lehet tömegessé tenni, egyszerűen nem bírná el a Föld. Mondjuk lassan a gabonát sem bírja…
KedvelésKedvelés
” ez sajnos támadható, mert az a helyzet, hogy az állati eredetű élelmiszerek ökológiai lábnyoma nagyobb, mint a növényeké” Igen, ez itt az öko-vega ultimate érv. De az én eredeti érvem nem az állati-növényi-öko tengelyen hangzott el, hanem a real-nem real tengelyen, ás a kiindulópont az volt, hogy állati fehérje szükséges A túlnépesedett Föld nyilván egyre inkább kénytelen növényt fogyasztani, de ez nem jelenti azt, hogy az volna a homo sapiens eredeti és optimális fő tápláléka. A real mindenképp etikusabb bármiből, mint a nem real, csak jelen túliparosodott, extenzív, monoklutrúrás mezőgazdaságunk (gabonatermesztésünk) mellett annyi állat olyan minőségű élete nem fér el, és a kerozingőz, üvegházhatású gázok, a kocsik gázkibocsátása, gyárkémények és úszó szemétszigetek mellett sem fér el a biomarhák metánfingja.
Népélelmezés sosem lehet a bio-real marhahús, ez biztos — ahogy sue rámutatott, a glutént soha hivatalosan nem fogják elismerni mint ártalmast (és szerintem e kormányzati trükköt védi le tudományosan a sokat emlegetett Kína-tanulmány, miért nem vagyok meglepve a kimenetelén…), de mi, akik megtehejük, és állíti fehérjét akarunk fogyasztani, még mindig etikusabbak vagyunk a biohússal, -tojással.
Egyébként a nem-szennyezett tenger és a hal még egy menekülőút azoknak, akik a kizsigerelt világban is állati fehérjét szeretnének enni, olcsón, szóval nem csak négy- meg kétlábúak vannak. De négylábúból is van pl. vadhús, nem csak tenyésztett állatok léteznek. És fajlagosan, mármint tápanyagértéket is tekintve egy szelet szarvascomb meg két cső kukorica között nem hiszem, hogy akkora különbség volna ökológiailag.
KedvelésKedvelés
Csillaganizs, tok jo, hogy felhozod ezt:
‘Létezik olyan hús/tej, aminek az előállításához kevés input szükséges. Az viszont azért korlátos, mert egyszerűen nem lehet belőle eleget (globális szinten) előállítani. Szóval itt sajnos felmerülnek társadalmi igazságossági, fenntarthatósági kérdések. A paleónak is pont ez az egyik támadási felülete, hogy nem lehet tömegessé tenni, egyszerűen nem bírná el a Föld. Mondjuk lassan a gabonát sem bírja…’
Meg fogsz lepodni, ha azt mondom, hogy gyokeresen maskepp gondolom?
Az utobbi evekben volt szerencsem ezen a teruleten nem csak autodidakta modon tanulni es olyanoktol, akik az altalad emlitettekre igyekeznek racafolni a gyakorlatban is. Rovid leszek: nem onmagaban az a lenyeg, hogy mennyi input kell hozza, hanem, kozben, a valami, pld. hus/tej megtermelese/eloállitasa kozben hozol-e letre olyan output-ot, ami tovabbi input lehet a rendszerhez, a globalis rendszerhez, illetve a mikrorendszerhez is, magyarul onfenntarto rendszerekben kell gondolkodni es ilyeneket felepiteni. Ugyanis jelenleg buta es barbar rendszereink vannak, minden teruleten szinte, olyanok, amelyek csak kivesznek, de gyakorlatilag es tobbsegukben semmit, az egvilagon semmit nem tesznek vissza. Es igazabol ezen kellenw forditani, mert az megis csak egy nonszensz, hogy kivesszuk a koolajat es elpofogjuk, barhol, mezogazdasagban, utcan … es nem tesszuk vissza, ahogy az is nonszensz, hogy az esoviz csatornarendszerekben csorog el mindenfele, vagy ahogyan az is, hogy a 2800 fele talajalkoto asvanyi es egyeb tapanyag, gombak es bakteriumok helyett nagyjabol par vegyipari osszetevo (ld. NPK) visszapotlasaval egy az egybe kizsigereljuk a talajt vagy az is, hogy 20evente keletkezik 1 mm termofold es 10-20 cm-ekben merheto, amit az utobbi 100 evben feleltunk vagy az is, hogy erdoket vagnak ki mind a szoja- es gabonaultetvenyekhez, mind pedig legelohoz szukseges teruletek megszerzese erdekeben, ahogy az is, ahogy 0, azaz nulla fasitas/erdosites folyik a pusztitashoz kepest … de ez nem csupan onmagaert nonszensz, hanem azert is, mert ezen, azon, hogy mit teszunk vissza, mulik az elelem tapanyagtartalma, utobbin meg a mindenki egeszsege. Es sajnos a novenyi taplalek eloallitasa manapsag ugyanolyan kizsigerelo, talaj- es egyeb kornyezeti elemeket pusztito monokulturalis formaban zajlik, ahogy az a nagyuzemi allattenyesztesrol jarja. Szoval annyit szeretnek hangsulyozni, hogy ez az erv, miszerint ‘sajnos felmerülnek társadalmi igazságossági, fenntarthatósági kérdések’ valamint az, hogy a novenyi taplalek megtermelese/vegasag fenntarthatobb, igazsagosabb es a hasonlo ervek egyreszt nem igazolhatok, masreszt a mai rendszer folytatasaban, nuansznyi reformjaban gondolkodnak es nem maganak a rendszer megvaltoztatasaban es annak szuksegessegeben, onfenntarto rendszerekbe konvertalasaban.
‘A paleónak is pont ez az egyik támadási felülete, hogy nem lehet tömegessé tenni, egyszerűen nem bírná el a Föld’
De igen es erre Ausztraliaban, Uj-Zelandon, Costa Rica-n, de Jemenben (igen a sivatag kozepen) kezzelfoghato peldak vannak. Es ezzel, marmint a permakulturaval, az ilyen gondolkodassal, nem egyszeruen a novenytermesztes, de az allattartas is kifordihato a sarkaibol, arrol nem is beszelve, hogy vegre el kezdunk visszatenni valamit. (Sot ,hat az allattartas lehetne az, ami megfogja a klimavaltozast is. Ehhez, ha erdekel kozelebbrol: http://www.chelseagreen.com/cows-save-the-planet, illetve egy szemleletes kisfilm /magyar feliratos is/: https://www.youtube.com/watch?v=vpTHi7O66pI) Ehhez azonban nem nagyuzemben kell gondolkodni es a bolygo minden cm2-en ezt kellene csinalni, azaz el kell felejteni a gyonyoru gyepeket kastelyparkban es a haz korul is … almodom is egy olyan vallalkozasrol, ahol gyepes kerteket dontunk romba es alakitjuk at onfenntarto rendszerre, olyanna ahol egesz evben, ha kinyujtod a kezed, talalsz tapanyagdus taplalekot.
Ez a cikk pedig talan eppen neked szol:
http://grist.org/sustainable-farming/farmer-responds-to-the-new-york-times-re-sustainable-meat/
Sorry, ha esetleg tul szenvedelyes voltam, ez egy szamomra meg kedvesebb terulet 🙂
KedvelésKedvelik 2 ember
Sue: köszi a linkeket, megnézem! Én is úgy érzem egyébként, hogy az igazi választóvonal nem a növény vs. állat, hanem az ipari vs. helyi/zárt rendszerű/kímélő gazdálkodás között van. És ez politika: az EU-s agrártámogatások legnagyobb része az ipariba megy, és emellett az szokott lenni a fő érv, hogy a kicsik nem tudnának etetni sokmillió városlakót. És lehet, hogy a mostani létszámukban és technológiával tényleg nem, de ha a kutatás és fejlesztés őket, és nem a központosított, néhány nagy agrármulti által meghatározott ipari termelést támogatná, már lehet hogy rég megtörtént volna a rendszerszintű változás.
KedvelésKedvelés
Sue, a kertek romba döntése és úrjagondolása nálam erősen profilba vág, remek ötlet! Ha komolyan szeretnéd megvalósítani, jelentkeznék partnernek 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Hu, kosz, sose tudni, mit hoz a holnap 🙂
KedvelésKedvelés
Köszi, nagyon örülök, kiegészítgettem.
Maga Bartha Ákos mondja így, ha tőlük kérdezi a jelölt, átsvédül majd. 🙂
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
De figyelj, akkor alimento egy egyszerű mundérbecsülete többségi okostojás, semmi árnyaltság? Én őt árnyaltnak gondoltam, és engem érdekel a ködpiszkálás és kuruzslóvadászat, olyan blaci módra, amennyiben nem a mainstream görcsös védelmét jelenti szar érveléssel.
Azért nincs oda a szénhidrátfogyasztásért a Sándor, óvatosan már sejteti, hogy az nem jó.
Nem bírtam ki, csekkoltam, ki utál ennyire.
https://www.facebook.com/meleg.sandor.7/media_set?set=a.435361058865.215141.538918865&type=3
Pöttyet elhíztunk fiatal létünkre, bocsánat, tudom, hogy testalkatfasiszta vagyok.
Szerintem nagyon mértéktartó voltam nála, józan, csak egy kicsit ugrabugráltam, hogy nekem sikerült a ketogén, hallgass rám, árnyalódj, de nem mentem le kutyába a futós provokációra se, egyébként rohadtul nem kell szégyellnem a futásomat sem.
KedvelésKedvelés
‘De figyelj, akkor alimento egy egyszerű mundérbecsülete többségi okostojás, semmi árnyaltság? Én őt árnyaltnak gondoltam, és engem érdekel a ködpiszkálás és kuruzslóvadászat, olyan blaci módra, amennyiben nem a mainstream görcsös védelmét jelenti szar érveléssel.’
En laikus vagyok, arnyaltnak gondolnam magam is, viszont az, ahogyan rad reagalt, az nekem igen, az mar a munder gorcsos becsulete, a ragaszkodas a status quo-hoz, a kulturalis beagyazottsag mindenek felett. Es egyebkent a tudomany, meg a kutatasok nagyon durvan manipulalhatok barmelyik iranyba. Nekem a mainstream dietetika eleg sokszor nem tudott semmit mondani, mikozben egy csomo minden megoldodott, amikor a sajat fejunk utan mentunk.
KedvelésKedvelik 1 személy
Új cikk.
http://shop.builder.hu/nem-enni-egy-napig-a3400
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Köszönöm a linkeket!
Ez a kurkuminos figura az a feltaláló, aki olyan kreatív, és az AKG-ben végzett. Ő vonta ki a kurkuma hatóanyagát, és ez most felkeltette az érdeklődésemet.
KedvelésKedvelés
Kiraktalak főoldalra. Terjedj.
“nevezzük Lajosnak” :DDDD
KedvelésKedvelés
Ezt találtam az édesítőkről, nem ketogén. (A lány gyógyszerész, gyakorló inzulinrezisztens klasszikus 160 grammos diétával, gluténérzékeny, tejet sem iszik, PCOS-es, és pár év diétázás után spontán módon megfogant. )
http://www.mindenmentes.hu/2012/11/edeskek-cukorpotlok-edesitoszerek_11.html
Rendesen leszedi a keresztvizet a kókuszvirág-cukorról:
http://www.mindenmentes.hu/2014/08/miert-nem-bizom-kokuszvirag-cukorban.html
Vélemények?
Részemről a sztíviában bízok, de utálom a mellékízét. A mesterségesekről rengeteg helyen olvastam, hogy nem káros, dehogy, de valahogy akkor sem bízom bennük. Nyírfacukor túl sok szénhidrát. Most épp eritritol van itthon, az nullás és elvileg biztonságos is, de pár napja azt sem használtam.
KedvelésKedvelés
Nem nagyon tudok batoritani senkit az edesitok hasznalatara, de ez csak en vagyok azzal a fejemben, hogy nem kell edesiteni. Sorry 🙂 Amugy a sztivia az jonak tunik, de tenyleg fura az ize szamomra is.
Amugy, ha ketogen leszel, konnyen meglepodhetsz … egy sargarepat is ehetetlenul edesnek talalhatsz 1-2 honap utan.
KedvelésKedvelés
Nekem egy kicsit visszajött az édesítés, mikor mi, de inkább stevia (a TPW proteinemben, mellékíz nélkül) és a SuperRedsszel. Télen fogok enni terápiásan mézet is, edzés alőtt, esteleg vajjal vagy kakaóval.
KedvelésKedvelés
a xilitre se bátorítanál senkit? én most álltam rá, mióta múlt hónapban bécsben voltam, és a hotelben a kávémhoz édesítőt kérve a szokásos pötyire számítottam, és ez volt az első hely, ahol nem azt adtak. sokkal finomabb volt a kávé, bár nem értettem, hogy mitől fosok, és aztán olvastam, hogy első pár alkalommal a xilit tud ilyet csinálni. de akkor is sokkal finomabb, és ha jól értem, sokkal egészségesebb, mint a szacharin. ami nekem külön pont, az az, hogy állítólag jót tesz a fogaknak, na nekem erre külön óriási szükségem van.
csak attól félek, hogy ebben azért több a szénhidrát, mint a szacharinban, bár próbálok nem ilyen fasiszta lenni, hogy de akkor visszahízok, és eszem inkább az egészségtelenebbet, attól tartok, most már úgyis rámfér, hogy egy nagyon keveset visszahízzak, de mégis félek tőle.
KedvelésKedvelés
“ha jól értem, sokkal egészségesebb, mint a szacharin” olvass még sokat, ezt kiveséztük már.
KedvelésKedvelés
Na, most nem vagyok jól: fejfájás, szédülés, fázás, álmosság. Lehet keto flu? Iszom sokat, (v)ettem magnéziumot, bár még csak tegnap, kálium kellhet még? Ketontesztem nincs, de a ch bevitelem 25 körül van (a net, nem a total) csütörtök óta.
KedvelésKedvelés
Só, só, só!
KedvelésKedvelés
Brokkoli, feta és bacon volt az ebéd, marha sós volt, de akkor még keresek valami sósat, köszi!
KedvelésKedvelés
Szia medúza! én péntek délben kezdtem, 20g szénhidráttal egyelőre, aloe vera géllel meg multivitaminnal meg ásványpótlással, és ma délben éreztem picit mintha lázasnak magam, egyébként semmi.
Azt hiszem, ezt hívják kognitív disszonanciának: mindenki a zsírtól meg sótól óvott minket évtizedek óta, most meg azt tömöm magamba. Zsidótojást vacsoráztam, 2 nagy kanál kacsazsírral, negyed fej hagymával, rengeteg ruccolával.
KedvelésKedvelés
Ezt a zsidótojást meg kellett néznem, nem ismertem, de remekül hangzik.
A só tényleg segített, köszi, Sue! Most jó, de ma egy kicsit megtolom a ch-t, mert holnap megyek a rettenet terhelésre. A KetoDiet-en azt ajánlották, előtte három napig vigyük fel 150 g-ra. A három napról lecsúsztam, és azzal szembesültem, hogy komolyan gondolkodnom kell, mivel küldjem fel ennyire 🙂 Szerintem nem lesz ennyi, aztán majd meglátjuk az eredményt, max. nem lobogtatom az orvosnak.
Bevallom, én nagyon élvezem a sok zsírt, családi legenda, hogy kétévesen magában toltam a csülköt. Valamit tudhattam…
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon orulok!
Nem tudom, mire gondolsz rettenet terheles alatt … a glukozszirup itatasra?
A terhessegeim alatt velem is csinaltak, akkor sem ettem meg a napi 150-et vagy ilyesmi es korrekt lett szamukra is az eredmeny, szoval ne izgulj, egyeni is a tolerancia.
Az nem hatrany, ha raadasnak meg jol is esik a zsir, a sok zsir.
KedvelésKedvelés
Kérdezni szeretném, hogy a vízivással kapcsolatban akkor mennyi az annyi? És valóban nem mindegy, hogy milyen vizet iszom, nem minden ásványvíz jó? Olyasmit olvastam egyszer, hogy nem mind jut be a sejtekbe. Hol olvassak erről?
KedvelésKedvelés
El lehet erről beszélgetni, de szerintem ennyire nem lehet fontos a víz.
Van értelme felsorolni néhány előnyösebb ásványianyag-arányú márkát.
Én tisztított vizet iszom (Laica, magnézium-kálciummegőrzős szűrőbetéttel, amúgy Varró Dánielék ajándéka könyvespolc-konzolért cserébe, szerintem ez olyan gyönyörű, hogy novellát írok belőle!), a teremben meg San Benedettót (takarékos csomagolása van), Szentkirályit, esetleg Janát, Eviant, mert szépen vannak csomagolva, és akkor a babalány örül, ha lepkésben kap narancslét. Egyiknek sem néztem az arányait, úgyis máshogy viszem be a magnéziumot nagyobbrészt.
Nem csak egészségszempont van, hanem az is, hogy mennyibe kerül, mennyire akarunk minden részletet hosszan tárgyalni, mindenen görcsölni, bedarálódni, csodapóknak tűnni (magunk előtt is) és belefáradni. Én arrafelé tartok, hogy egyszerűsítek, és elviselem a kognitív disszonanciát: a lényeg stimmel, jól vagyok? jól (csekliszt), akkor annyira nem gond pl., hogy még mindig eszem vajat, vagy (úristen) sima csapvizet ittam.
Mi a problémád amúgy, valami speciális okod van arra, hogy több vizet igyál, ajánlották, felismerted?
2,5-3 liter testalkattól függően jó lehet, mégpedig folyamatosan, de szomjúságot újratanulva és tudatosítva, mert az urbánus ember elfelejtette a szomjúságát. Kávé helyett is jó tud lenni egy pohár víz. Fűtött lakásban, rohangászós napokon, sporttal van az 4 is.
KedvelésKedvelés
Anna, ha engem kerdezel, sztem nem mindegy, milyen vizet iszunk, magam a valahogy (klort es szarmezakait, meg fluoridot eleg szerencses szurni) szurt csapvizre szavazok, ha mar kutviz nincs 😀 Az asvanyvizek felszivodasarol nem sokat tudok, en ott akadok el, hogy heteket, honapokat ulnek ezek a vizek egeszen puha muanyag palackokban kiteve honek, fagynak etc.
Hogy mennyi az annyi? Igyal, akarhanyszor csak szomjas vagy, de eloszor akkor is, ha ehseget erzel … ha nem mult el az ehseg, akkor tenyleg ehes voltal 🙂
Asvanyi anyagot ugy is vissza lehet potolni a szurt vizbe, hogy mondjuk kovafoldet is szorsz bele.
KedvelésKedvelés
http://wellnesswebaruhaz.hu/id/00002_SPA_Medcare_Minerve_Multifunkcios_zuhanyfej__KDF_viztisztitas_kolon-hidroterapia_testapolas_
Én ezt a zuhanyfejet próbáltam ki a hozzá tartozó sima szűrőbetéttel. Ezzel tusoltam, meg általában ebből vettem iváshoz is a vizet (van konyhai csaptelepre szerelhető változat is amúgy). Érzetre lágyabb a víz, és nem klórszagú. Hogy van-e valamilyen pozitív hatása az egészségre, azt nem tudom, én nem vettem észre semmi különöset a sima csapvízhez képest. Ettől függetlenül lehet, hogy jót tesz. Egy ideje nem használom, most, hogy így szóba jött, lehet, hogy veszek bele új betétet, és megint beüzemelem.
Egyébként sok ásványvizet iszok (szerintem a Theodora a legfinomabb), de a Sue által felvetett problémákon már én is gondolkoztam (műanyag flakon, kioldódhatnak belőle dolgok, tárolás, szavatossági idő(!) …stb.)
KedvelésKedvelés
Anita (olvasó, vendégposztszerző, lakásfelújító) fotózott tegnap a Flexben, nagy élmény volt mindkettőnknek, eredetiek voltunk: tornázás az öltözőben, mérlegállás a mérlegen, kezemben 10 kilós tárcsával, pihegős falnakvetetthátú laptopozás a napfényben, sok árnyék a tónusokon, teljesen értelmetlen féllábas, súlyzós egyensúlyozás fekvepadon, melltartós hátlehúzás csigával (itt azért néztek a fiúk), és yesss: I Kiss the trainer! Most megzsaroltam, hogy visszaélek a felvételekkel, hacsak nem tesz éjfélig ötvenezer dollárt a kőrisfa odvába.
Kiss Gergely volna a seggedző, ha rámérne, és az a művész- (brand-)neve, hogy Kiss the trainer.
Az öltözőben egy versenyző, gyönyörű, formás, szép arcú, fiatal lány kente magát paprikakrémmel, beszélgettünk, ja, meg szabadkoztam, hogy a zuhany (egyterű) jéghideg, odébbálltam egy rózsával. Meséltem a jégszaunáról meg a DEXA-ról. Kérdeztem, mi zajlik most a versenyig.
Szombaton világbajnokság, itthon, a Millenárison:
http://muscleandfitness.hu/esemeny/51-ifbb-fitness-vilagbajnoksag?date=2015-11-14-09-00
Mondta, hogy ma még van vízivás, holnap van a hirtelen megvonás, szombatra így lesznek szárazak, kiürül a víz, mondjuk ehhez asszem, fiatalnak kell lenni, hogy ne legyen rusnya, redős a bőr. Kérdeztem, mit edz ilyenkor, azt mondta, főleg kardió, izmot építeni már úgysem lehet, mert nincs szénhidrát. Erre mondtam a DEXA-t, nem tudott róla, nagyon érdekelte (pont szemben van a Flexszel). Hogy ez az én kísérletem: az áprilisi és a hétfői eredményt (16-án megyek) összehasonlítva fogom majd látni, hogy érdemi szénhidrát nélkül, ketogénnel lehet-e érdemi izmot építeni, úgy, hogy annyit azért nem edzettem, nyáron lazulás volt, és nem is ezt hajtottam nagyon, mert élvezetből edzek, intuitíven.
Tendenciának érzem, hogy amit én olthatatlanul, szenvedéllyel kitúrtam a netből meg az itteni beszélgetésekből, arról a pofásabb amatőrök meg a profik sem hallottak. Ők inkább úgy vannak vele, hogy kemény fegyelemmel és nagy ambíciókkal végigcsináják, amit a csirkerizs dimenzióban kell, amit mondanak azok, akikre ők hallgatnak (és ez néha meglepően korlátolt, elavult, nem számolnak egy csomó mindennel, hogy mondjuk, amit ella is ír, rusnyák leszenk a savótól hosszú távon, vagy hogy fölbaszni magukat mondenféle szerekkel, az kortizol is, és akkor nem lesz fogyás stb.). Szóval sem a tájékozódásban, sem az edzésélményben nem ilyen önfejű élvezkedők. Nem mintha ettől rosszabbul néznének ki, vagy nekem esélyem lenne az ő teljesítményükre, de azért nagyon más életszemlélet és tudatállapot ez, és én állítom: ettől élmény, ettől az “én nem úgy” úttöréstől, nem a tónusos testtől vagy a második helytől.
(Szegény jó WBPF-es /ez a komolytalanabb fitneszszövetség, ha jól értelmezem) Zoli, akivel flörtöltem márciusban még a F and M teremben, a Flex előtti korszakomban, minden, de minden versenyén második lesz, valami hatodszor, elég jól követhető a leplezni kívánt frusztrációja.)
KedvelésKedvelés
Van olyan srac is nalunk, akirol lehet tudni, hogy szteroid utan probalja most ujra naturalban, es nagyon kuszkodik. Nem mondanad meg rola, hogy milyen formaban volt, mikor lattam a kepeket, nem hittem el, hogy ugyanaz a ket ember. Es nem tud visszaterni a szteroid elotti natural formajahoz, tenyleg nagyon kuszkodik es ugy nez ki, mintha a sajat apja lenne. Pedig mar hosszu ideje tiszta. Nekem unlamas lenne amit csinalnak, a csalonapot kabe viccnapnak tartom, en inkabb ramennek a valtozatossagra es felejtsuk el a csalonapot, de a valtozatos zoldseget, husokat meg ki kell ismerni, lehet nem mernek kockaztatni.
KedvelésKedvelés
Jó reggelt! Van valakinek olyan tapasztalata, hogy a több fehérjétől büdösebb lett az izzadtságszaga? Én így érzem. 😦 Igaz, ez csak hot jóga után jön elő, ami brutál izzadós, sima edzésnél nem. És nem is úgy, hogy jóga után x órával, hanem azonnal. 😦 Igazság szerint a plusz fehérje bevitele egybe esik nálam a pajzsmirigy alulműködésre szedett gyógyszer, és a 160g-os ch diéta elkezdésével, úgyhogy lehet, hogy nem is a fehérje a ludas. Akkor szerintetek mi? És ez vajon rendszeres szaunával kiizzasztható? 🙂
KedvelésKedvelés
En egyertelmuen szenhidratos koromban voltam budosebb, most van boven feherje, husok, kevesebb hal es huvelyesek, de ha elveszitenem a gardrob kulcsat es csak egy folsom maradna amit folvegyek, ki tudnek huzni benne jo par napot. Tojas es tejtermekbol extra csinal-e valamit , azt nem tudom, az nincs. Azt gondolnam, gyogyszernek legfeljebb vizeletben van gyogyszerszaga, de nem tudom.
KedvelésKedvelés
Szerintem lehet a tul sok feherje is ok, szaunazni tenyleg udvos minden szempontbol.
KedvelésKedvelés
Sok-sok új kép a fotótárban!
https://csakazolvassa.hu/fototar/
KedvelésKedvelés
Nagyon jók, komolyak az izmaid. 🙂
KedvelésKedvelés
Olyan érdekes, milyen sokáig néztem izmot (kezdő testépítős kórság), most meg a mozdulatokat inkább. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Es ez a laptopos kep nagyon ott van.
KedvelésKedvelés
És tök spontán. Kösz!
KedvelésKedvelés
Nagyon jok. Egy percre a Flexben ereztem magam, jo hely.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon jó képek! Nekem az izmok és a mozdulatok is tetszenek 🙂
KedvelésKedvelés
Megjött a laborom, érdekes, reggel óta értelmezgetem. Csillagot csak a D-vitamin szintre kaptam, némileg alacsony. Koleszterin tök jó, egy éve kicsit magas volt az LDL, most normális mind. A cukorterhelést (a mumusom): a cukrom éhgyomorra és 120 percre jó, a 60 perces a felső határ közelében, de alatta. Viszont az inzulin: éhgyomri tökély, utána viszont úgy elszáll, hogy öröm nézni. A HOMA IR szerint nem vagyok IR-es, de az elszállt inzulin szerint meg igen. A pajzsmirigy érdekes még, ha az új referencia tartományt nézem, akkor magas a TSH, ha a régit, akkor nem.
KedvelésKedvelés
Írd le a cukor konkrét számait, ha nem indiszkrét!
KedvelésKedvelés
Persze:
Glükóz 0′: 5,6
Glükóz 60′: 10,2 (elvileg 10,5 a határ)
Glükóz 120′: 6,5 (7,5 a határ)
Inzulin 0′: 4,1
Inzulin 60′: 68,4
Inzulin 120′: 107,6
HOMA IR: 1,0, ez lenne hivatott jelezni az IR-t, 4 alatt jónak számít, az 1 nagyon jónak, de ez csak az éhgyomri értéket veszi figyelembe.
TSH: 3,46 (itt 4-et írnak felső határnak, de sok orvos szerint le kéne szállítani 2,5-re, más pajzsmirigy érték nem volt, legközelebb kérek)
D-vitanim (25-OH): 47,6, normál érték 75-500, erre kaptam csillagot (másra nem)
KedvelésKedvelés
Köszi, okosodom ezektől.
KedvelésKedvelés
Eredmenyes napot zart az allergias szakosztaly. Az eliminacionak vege, nem nagy kedvvel, de elkezdtem ket hete visszarakni, hat elsokorben a tojast, arrol gondoltam masfel honapja, ha nem ehetem, vege a vilagnak. Kulon napokon kellett tesztelni sargajat, feherjet (felrol egeszre, aztan masfelre novelni a mennyiseget a nap folyaman), pihenonapot is tartva koztuk, elhuzodo reakciok esetere. Annyira jol nem esett, de nem reagaltam hatalmasakat, feherjere tobb napon is raprobaltam. Aztan ma mertem nagyot almodni, megettem 3 egesz fott tojast a szokasos zoldsegeim melle es mindenfele pokol elszabadult, ma meg jol nem voltam, annak orulok, ha a hasfajas periodikusan tart egy kis szunetet. Mennyi lehet a kvotam tojasra? Masfel, ketto es egy negyed? Harom mar a tulzasok tulzasa, ennel kevesebb meg valoszinuleg szep csendesken okozott eddig is csak enyhe gyulladast, nem volt emesztesi panasz, akkor biztos nem volt baj se. Nem akarok tojasra tesztelni, valaki vigye innen az osszeset. Nem akarok semmire sem tesztelni. Az eliminacios dietamat akarom vissza, a nyugodt egy honapomat, a lenyugodott majamat, epemet, hasnyalmirigyemet akarom (mondjuk szavuk se volt eddig, csak csendben hibbantra tulorazzak magukat), meg sok kis uj hajat meg a most kinottek melle, az erzest, hogy szomjas vagyok, ami eddig elnyomodott valahogy, a gyomorkorgast, mert arra sem emlekeztem, mar, mikor szunt meg az en gyomrom korogni. Nem az eliminacios dieta a nehez, hanem a tapasztalas, hogy mit tud velem muvelni valami, amit gyanutlanul pakoltam magamba vilag eletemben. Varnak ram meg nagy kalandok, a kovetkezo azt hiszem egy kis tej, tejtermek lenne, lehet ha ujra embernek erzem majd magam, akkor tudok majd erre is gondolni. Most nem.
KedvelésKedvelés
Megrendítő, ahogy írod. Miket ettél az eliminációsban, mi maradt?
Majd körvonalazd a többi tapasztalatot is.
AZ olajos magvakat bírod?
Tengeri akármit, halat?
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, at tudom erezni, min mesz keresztul es az nem semmi (amikor minden, a lelegzetvetel is gyanus es olyan tekintet kell befele, amilyen csak a sajatod es nem is tudtal rola, hogy ilyen van).
(((Esetleg lenne mododban tesztelni, mire reagalsz?)))
KedvelésKedvelés
Jobb ma, de azert ram fert a gyamolitas, koszonom. Irok majd a dietarol kicsit bovebben, csak menet kozben lefoglalt a csinalasa, most meg arcon csapott ez a szarvihar mar a legelso visszavezetessel. Eleg ovatos voltam es meg igy is.
(Megneztem a Cyrexnel talan egy Array10 Bundle mutatna meg, amire kivancsi vagyok, meg az ateresztosegre vonatkozok, de ha az Array10-bol aranylag sok a talalat, akkor ugyis tuti az ateresztes. Nezegettem arakat a Regenerus oldalan, mire lehet szamitani nagyjabol, egy Intestinal Permiability 100 font korul van, gondolom egy komplexebb array10 meg tobb. Kivancsi lennek, de ezzel parhuzamosan jobban is szeretnek lenni es ezt most az eliminacios dieta eleg rendesen elomozditotta. Papir nelkul is garantaltnak veszem a glutenintoleranciat, a tejfeherjet is elegge, meg az aterszto bellel jaro egyeb folyamatokat (mit is tehetnek, ha nem vennem annak, akkor mi tortenne, hirtelen kapnek ra masik valid magyarazatot orvosoktol? eddig se kaptam), a tobbire meg tesztelgetek a sajat irhamon. Szoval fontos lenne a teszteles, de most nem fer bele, probalom kimeletesebbre venni, felallasszeruben megoldani az eletem es ez sok kompromisszum.)
A digestive session-ok ota a lelegzetvetel szo szerint is gyanus, ha eddig nem lettem volna teljesen belesuppedve mar az onmonitorozasba.
KedvelésKedvelés
Ertem es megertem, viszont fontos lehet, hogy onmagaban egy-egy eliminacios dieta jellemzoen fel, max.1 evig biztosan megkonnyebbules, utana ha atereszto bel van altalaba meggyengul a hatas, illetve ujabb intoleranciak keletkezhetnek azzal egyutt, hogy oszinten remelem es kivanom, hogy neked eppen es pont legyen eleg a dieta.
(Igen, a 10es Cyrex a nyero ilyenkor.)
KedvelésKedvelés
Meglatjuk. Egyelore mindig csak egy napot… Tervzek csinalni meg dolgokat belflora es belfal ugyben, amikrol irtal, meg amiket meghallgattam, eggyel-kettovel mar most is probalkozom, ami a dietaval is osszefer.
KedvelésKedvelés
Ertem.
Tudod, eszembe jutott valami. Van ez a GAPS-dieta es abban az a javaslat az etelek visszavezetesenel, hogy mielott ennel belole, (rendszerint este elalvas elott) kend be a csuklod belso felet az etel par cseppjevel, hagyd raszaradni, majd nezd meg reggel ebredeskor van-e reakcio. Ha meg nem oke a szervezetednek az adott ete,l pirosodas lesz a boron es akkor meg varni kell par hetet. Amugy a GAPS dieta is hasznos lehet belfal es -flora ugyben.
KedvelésKedvelés
Van itt vagy 4-5 kulonbozo listam, Gaps, Candida, SCD, PaleoImmunProtocoll meg ugye a hisztamin es egy idoben sokat nezegettem, hogyan lehetne attolni a hisztamindietat ezekbe az iranyokba, ha ugy lenne ra igenyem es elegge megszoktam mar az eliminaciot, ez a gyumolcsokkel peldaul automatikusan megtortent, lemorzsolodtak teljesen. Probiotikumok most meg nem, az intoleranciak megmutatjak, per pillanat hogy allok, terjen magahoz kicsit a majam, vesem, az elkovetkezo 4-6 het nagyjabol ennyi, ennyit latok elore. Koszonom a tippet, szivesen veszem amugy, ird, ami eszedbe jut.
KedvelésKedvelés
Csajok, aktív teremjárók, készül egy olyan cikkem, hogy lányként a teremben.
Mi a bajunk ezzel, mitől félelmetes, hogyan szólnak be, hogyan lehetne nőarcúbb egy vegyes terem?
Miről szólnak a cikkek, infók is… Milyen volt az első? 🙂
Jártok-e csak nőibe? Miért? Az milyen?
KedvelésKedvelés
A teremmel szerintem az a gond, ami altalaban a sporttal. Tultengenek benne a ferfiak. Ez az aranytalansag eleve befolyasolja, hogy gondolunk ra, hogy egyaltalan gondolunk-e ra. Miert pont terembe mennenk, miert akarnank izmokat? A ferfit kompetensnek gondoljuk, magunkat inkompetensnek, ez eleg is, hogy kenyelmetlen legyen az egesz szitu. Egy uszas megiscsak mas. Nalunk a nok nagyobb resze ferfipartnerrel egyutt jar es latszik, ki tanit kit. Nekem pl van konyvem (ki sirt, hogy a nok nem vesznek ilyen konyveket, lifetilt?), az egyik anatomia-testepites, a masik anatomia-nyujtas es rendre hasznalom is oket. Az elejen nagy segitseg volt, hogy az edzotarsam kapott a tulajtol egy alap edzestervet , nem kellett zavarbaejtoen sok gepet megtanulni egyszerre. Nyujtashoz ugyanigy volt csak egy A4-es lap abrakkal. Ha tartanak egy rovid bevezetest es megmutatnak par gepet, el lehet igy indulni szemelyi edzo nelkul is. En ezen a ponton mar nem latok noi- vagy ferfiarcusagot, valaki vagy folytatja innen, vagy abbahagyja. Ha abbahagyja, akkor sem feltetlenul azert, mert annyira feszeng, hanem mondjuk dogunalmasnak talalja. De ez csak en vagyok es az itteni kozeg, asszem nem tudok most ebben a kerdesben nagy segitseg lenni.
Intellektualis szemmel nezve zavaroak a targyiasito csocsos-segges plakatok, de hat ha egyszer olyan nok vannak rajta, akik maguk is teremjarok es celjuk is, hogy ez igy legyen abrazolva, akkor melyik ponton haborodjunk fel, hogy hat ez targyiasito? Ebben a kozegben egyelore ez van, majd ha egyreszt az intellektualisok nagyobb szamban kezdenek jarni (lasd uszoda, rendesen reprezentalja magat az intellektus is, nem csak az izom, ma epp onnan jovok), masreszt meg azoknak a gyerekei, akik mar jarnak, korban odakerulnek, hogy valasztjak majd ezeket a helyeket, akkor lesz jobb arany es nobb-arcusag.
Meg egy dolog eszembe jutott, ami nekem piszkalta a csoromet, hogy mivel a mi tulajunk egy torok patriarcha (notlen, de izig-verig az), nyomatja ezeket a fejemfogom konzervativ nezeteit a no szereperol es boldogasagos kiteljesedeserol a csaladban es a tuzhely mellett, ezert elegge rossz labrol indult a mi kapcsolatunk annak idejen, nem annyira kedveltuk egymast, nekem az ilyentol az egig er a szemoldokom, o meg szerintem egy fel pillanatra megbanta, hogy regisztralhattam nala (akkor meg kicsit exkluzivabb volt a hely, barati ajanlas kellett). Ez azota teljesen megvaltozott, de genderugyben meg mindig sokszor nem latja, hol tapos.
KedvelésKedvelés
Hu , ez megint milyen univerzalisan okoskodos lett, bocsanat. Nem “mi” gondoljuk ezt, hanem en es jobb pillanatomban biztos maskepp sikerul irni rola.
KedvelésKedvelés
gyengelkedett tegnap este a wordpress es benyelt itt egy kommentet, ujra elkuldeni se hagyta, mert erzekelte, hogy mar egyszer megirodott. megvan valahol?
KedvelésKedvelés
Megnézem!
KedvelésKedvelés
Én néhány hete kezdtem az aktív terembe járást, ami az elején jó (később lehet hogy kevésbé lesz érdekes): az olyan gépek, aminél nem valódi tárcsákat kell pakolni, hanem ilyen tüskével, vagy gombbal (bocs, nem tudom mi a neve), könnyen és kényelmesen tudom próbálgatni. Nekem sokat számított a teremválasztásban, hogy a gépeken jól érthetően fel van tüntetve mit hogyan kell használni, és milyen izomcsoportot mozgat meg.
Azt figyeltem meg, hogy a felsőtestet megdolgoztató gépek mindig foglaltak, még holtidőben is, jó lenne, ha lenne több, esetleg a lányos részlegen is, mert nem minden lány akar csak “popsira” (sic) gyúrni. Persze mehetnék súlyt emelni is, de még az elején vagyok, kényelmesebb (nekem) a jó, kényelmes, érthető gépeken edzeni.
Egyébként beszólást nem kaptam, de főleg holtidőben járok.amikor majdnem üres a terem.
Persze ezek amiket írtam, inkább a kezdőségemmel járnak együtt, nem genderspecifikus.
KedvelésKedvelés
Éppen a múlt héten volt egy érdekes eset, pont a témába vág. Én egy vegyes terembe járok főleg csoportos órákra, de a súlyzós részen is van egy-két sporttárs, akivel időnként váltunk pár szót. Az öltöző felé amúgy is át kell menni a konditermen is. Egyik reggel a bejáratnál futottam össze az egyik fickóval, elég felindultan panaszkodott a recepciósnak: “hát én nemtom, hogy ezek mit szólnának, ha egyszer csak beállítanék a lányöltözőbe köszönés nélkül, b.meg, milyen tuskók vannak, ééérted, jön befelé a kis táskájával, rááámnéz és nem köszön”. Hogy miért egyből az öltözőben szeretnl a problémát megoldani, az nem derült ki, az viszont igen, hogy “de te jócsaj vagy, te mindig köszönsz”. Hát köszi, de nem szoktam… Kifejezetten nem is szeretem, ha épp koncentrálnék, figyelnék a mozdulatra, de megzavarnak. Edzés közben nem vagyok alkalmas szociális interakcióra, ugyanezt feltételezem a többiekről is, tehát inkább észrevétlenül elsuhanok.
De azt azért értitek, min múlik a jócsaj-kategória…
KedvelésKedvelés
Régen (10 éve) jártam terembe, így aztán azt gondoltam, menni fog ez nekem most is. De volt olyan gép, amin annyira szerencsétlenkedtem, hogy már sokan néztek, van tippem a gondolataikról is, míg végül megszánt a terem legizmosabb csávója, és kicsit leereszkedően odajött segíteni. Jólesett. 🙂
Ami zavarba hoz, az az eszközök tisztán tartása. Mennyire kell törölgetnem magam után? Van aki az egészet előtte-utána végigsikálja, van aki semmit, van, aki alig. Mi a helyes eljárás?
A zene meg tényleg szar. Már csak ezért sem lehetnék edző, mert kizárt hogy egész nap bírjam hallgatni. Mondjuk egyelőre másért sem lehetnék….
KedvelésKedvelés
Köszönöm mindenkinek! Csak most lettem kész, idéztem innen bőven!
KedvelésKedvelés
Vérkép önálló értelmezéséhez:
http://www.semmelweiskft.hu/?app=service&sublayout=show&id=7
épp a vas-hemoglobin-transzferrin-bilirubin-hematokrit értékeket próbálom megfejteni
KedvelésKedvelés
“KET – Keton
Szintje emelkedett cukorbetegség, böjtölés, éhezés vagy szigorú diéta esetén.”
KedvelésKedvelés
Megvolt a vb. Nem indultam, hadd nyerjenek. 🙂
Vásároltam mindenfélét (kaját, főleg, meg gyógyteákat, maté, erdei zsurló, echinacea, vércukormérőbe csíkot), elmentem a megszerelt bringámért (úgy elkopott a fékem, hogy már a Martens talpával fékeztem a lejtőkön, eközben egy gyerek mindig ült a kormányon…). És edzés.
Kedves kicsitstréber osztálytársanyuka (Julié, és az anyuka a stréber) az 1.a-s levlista figyelmébe ajánlja a jó kis programot: az Egy Csepp Alapítvány rendezvénye holnap, színpad, logó, móka, kacagás, cukros érdekvédelem, vércukormérés, a diebetológia korszerű útjai, előadások. Remek. Messziről bűzlik a mainstream, és mennyien élnek abból, hogy az 1-es, 2-es típusú diabéteszesek szarul vannak, betegségtudatuk van, és állandóan diabetikus kajára, gyógyászati segédeszközökre, inzulinra, laborvizsgálatokra szorulnak! Nem érdeke senkinek a gyógyulás se, hát még a megelőzés, mondjuk sima, mindenféle cég érdekein kívül eső tetsmozgással, kajálással… és mennyiben van mindez nekünk, a tébének, a társadalomnak! És az a sok levágott láb, és diabetikus csokoládé!
Iszonyat, most ideges lettem. Régen nem lettem ideges az ilyenektől, szép társadalmi munkának láttam — ez most már mindig így lesz…?
Ti is másképp látjátok a dolgokat?
A vércukor alakulásának tesztelése folytatódik: a Flexben bejegyzést írtam, közben mandula, málna, sajtkockák (30 hónapig érlelt parmezán), mascarpone, kávé, pörgető, összességében a posztírás után 5,5-tel kezdtem az edzést. Kis nyújtás, artistáskodás után intervall, végül 65 perc lett, én itt ennyit még nem kardióztam. 6,0 volt a végén. Voltak 5,5-ös, meg 8,5-ös, meg 11,5-ös, a végén már 12,5-ös (ezek sebességek), 2-3:30 perces szakaszok.
A pulzusom 711 kalória és bő 9 kilométer, 65 perc után 134, közvtlenül a 11,8-as befejező két perc után. Zsírégető zóna… Örülök, ez nagy fejlődés. Emlékszem, amikor félig eszméletlen voltam 46 perc 8,0-9,5-ös kardió után, még a Csörsz utcában, 2011-ben. Remegtem.
Mérjetek ilyeneket, akik futópadon kardióztok, nagyon jól mutatja a fejlődést.
Soha nem voltam felnőtt koromban ilyen kevés kiló. (68,9) Talán 16 éves koromban utoljára, meg 2004 őszén lehettem olyan 70, sokkal kevesebb izommal. Hétfőn DEXA. De eszem, sokat, reggelire felvert tojásfehérjés, bő tejszínes omlettet sok salátával, kacsazsíron sütve. A Flexbe menet 90 százalékos csokit is ettem, olyan egyharmad táblát.
Vettem tőkehajmájat, fekete erdei sonkát, parmezánt, mandulát, kesudiót, de ma már nem fogok enni. A kardió elveszi az étvágyat, a súlyzózás meghozza.
Beesett egy szakdolgozat-korrektúra a Hobbihelyesírók révén, azonnal fizetett, és sokat. Így aztán elmentem a nike.com-ra, és megterveztem a customize ID funkcióval egy új cipőt.
KedvelésKedvelés
Milyen más a szagom is a futás után. A láb- is.
KedvelésKedvelés
Újabb félóra után 5,7.
KedvelésKedvelés
Liv, olvaslak, és ki is teszem ide a blog főoldalának szélére, a most olvasom alá. Köszönöm, sokat jelent ez így nekem és a többieknek. Reveláció. Nagyon szeretem, ahogy írsz.
http://www.zimonyi.hu/?p=5707
Kezdem missziónak érezni a ketogént. Alimento óta különösen.
Ez a sztori iszonyú forgalmat csinált, sok kattintás, valami 1500 is jött, és ez csak a zsíranyagcserés posztból, ahova az edzéses képeimet linkeltem (még gyanútlanul, még az októberieket). Szóval nem az agymenéses nekemjövésesből, onnan kevesebben jöttek. Nem olvasom a kommenteket, biztos szidnak, de azért azt megnézném, a kételkedők milyen arcot vágtak, amikor meglátták ezeket a fotókat. Tök véletlen, hogy most, és végre én is látom, hogy van izmom, nem csak szeretném, hogy legyen, és hogy van fejlődés, meg hogy olyan hangulatos az egész, öntörvényű, játszóteres. Így fotón elhiszem már (testképzavar+imposztorszindróma+mégmég telhetetlenség vakít el amúgy), és ha visszanézek, már mióta edzek, és mennyire rendszeresen… nem hittem volna, hogy kitart, ennyi ideig.
Kiss, a trainer írt, hogy talán csütörtök reggel 9 lesz az időm, de sakkozik az időkkel, nem tudja még, szerintem fél is tőlem. Bonyolult vagyok. Sokat okoskodok, furákat kérdezek, és kényszeresen poénkodok, mert unom a szokásos small talkot.
Eredetileg ő is kérdezte, mit sportolok, a szaunában. Most már mindenki kérdezget, ma a recepciós, hogy én mit sportoltam korábban. Ilyenkor visszakérdezek, hogy miért kérdi, aszongya, mert nagyon fitt benyomást keltek… szoktam mondani, csak egy kis amatőr futás, bringa, gyerekkori szertorna, rsg, de ez a ketogén leginkább. (Igazából aki itt komolyan edz, az vagy nyúzott, egyre soványabb versenyző, monoton edzésekkel, vagy fogyni vágyó kezdő fiúk, vagy tömegelő vézna kamaszok. A rég lejárók, az igazán izmosak folyton tömegelnek, ami sajnos azt is jelenti, hogy zsírosak, de nagyon. Közülük kitűnök. Az edzőkön, a lányokon, akik nem versenyzők, pl. aki nézi az egyik képen, ahogy kézenállok, meg őszintén szólva nem nagyon látszik a sport. Az örömteli mozgás igen ritka.)
Akklimatizálódtam, egyre többet beszélgetek törzsvendégekkel.
És milyen érdekes, Liv, amit írsz a most kitettben, ebben az 507-es Mit együnk?-ben. Hogy fél év, mire. Hát pont. Most lett meg. Pedig sokkal kevesebbet voltam ketózisban szerintem, mint hinni szerettem…
Tényleg adaptálódtam, és tényleg volt sok tipródás, meg kellett ezt szenvedni. Most lettem erős, kirobbanó, megvannak a mitokondriumok, azért? Mit gondolsz?
Olyan érdekes, már nem vonz az édesség, pékáru. Egyáltalán nem, a reflexek is elmúltak, hogy bekapom azt a kis kekszet, kiflicsücsköt, maradék almát. Bár most szedtünk (loptunk) almát két hete a gyerekekkel egy elhagyatott kertben, bemászva, és abból, mert romlani kezdett, főztem tegnap nagy adag almakompótot, a héjakat megettem azért. Jólesett, olyan erős érzet volt, hogy ez most alig cukor, valami pektin, és sok-sok rost, ami jó az emésztésemnek. Ezt moind éreztem, testileg, nem agyból. Ilyen tudatosságok lettek.
Zöldséget kívánok szénhidrátként, sokat, úgy, sue, ahogy te faltad tavasszal, írtad egyszer… eszembe jutott.
Többiek, ismertétek, olvastátok már Livet?
Itt ugrál a nyújtón mellettem egy törzsterembe járó, egy 12 éves gyerek, öröm nézni, élvezi. Na, ő örömből nyomja. Most meg focizik, dekázgat, itt fönt elfér az is.
Fú, leroskadtam, nem tudom, fogok-e még ma fekve nyomni, guggolni, ezeket terveztem.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, kedves vagy.
Örülök, ha lesz belőle misszió, mert nagyon hasznos, ha valaki írja, mondja (Sue is mondja valahol esetleg? Blog?). Én már csak hébe-hóba.
Mi most szedtük be az éves kötelező hányós-fosós vírust, a gyerekeim hamar éhezési ketózisba kerültek. 🙂
KedvelésKedvelés
Most is falom, ez a falas megmaradt, bar most kevesbe zold, inkabb savanyitott.
Valamikor korabban sokat olvastam Livet, de aztan, ha jol emlekszem, egyszer csak zart lett a blog es akkor nem tudtam beregelni vagy hogy – pedig segitett elegge – es akkor lekoptam, de most latom, hogy megint nyitott a blog.
Liv, nem, nem blogolok vagy irok. Mielobbi jobbulast nektek!
KedvelésKedvelés
Sziasztok, nem rendel valaki mostanában TPW-ről Budapestre?
KedvelésKedvelés
vagy TPW-től?
KedvelésKedvelés
Még egy kis türelmet kérek, a saját részemet elköltöttem.
KedvelésKedvelés
De, én, és ingyenes szállítás lesz. Írd meg, mi kell! Beváltom a hűségpontokat is, szóval nagyon kedvező lesz a vége, és elosztjuk, mert nektek is köszönhető (a kódok miatt).
KedvelésKedvelés
Eh, ti biztosan tudjátok, hogy az ingyenes szállítás nem UK-ba nem £50, hanem 100 felett van. Én nem tudtam. 🙂
KedvelésKedvelés
Jaj. Majd fogjunk össze. Fizetéskor, legkésőbb, kijelzi. Nekem most azért lesz nagy összegű (ha bejön végre a kurva honorom), mert négy kilós bulking size-t kérek az új keverésű create your own ketogén priteinből, így kétharmadannyiba kerül, mint egykilósként, majdnem annyiba, mint a naked 97 izolátum.
KedvelésKedvelés
Én annyira szeretnék 1kg mogyoróvajat rendelni, de nem bízom az önuralmamban. Hogy abba tudom a kanalazást hagyni. A mülleres csak 250 g, de azt megeszem két nap alatt, tovább nem megy a beosztása.
KedvelésKedvelés
Legyen ez a feladat: kettő evőkanál. Nem lehet…? Én se bírom mondjuk.
KedvelésKedvelés
Annak, aki fogyna: http://fatlosssummit.com/schedule/ (tegnap kezdtek, csak ma jott szembe).
KedvelésKedvelés
Köszi a linket, elkezdtem nézni azt a részt, ami a reumatikus fájdalmak, gyulladások és a glutén kapcsolatát taglalja. Olyan jó, hogy jönnek a visszajelzések, hogy jó úton haladok. Két hete nincs glutén az étrendemben. Egyelőre nagy változást a két problémás ízületnél nem érzek, bár a duzzanat a hüvelykujjamnál mintha csökkenne és most nem piros. Gondolom, kell még pár hét, de remélem, hogy megoldódik ez is.
Megérkezett a leptin eredményem is, kifejezetten alacsony lett a szintje. Próbáltam utánaolvasni, és azt találtam, hogy ez így jó. Itt sűrűn eszembe jutott, hogy az angol nyelvű oldalak sem jobbak: hát dehogynem. Magyarul ugyanazt a semmitmondó pár mondatot találom mindenhol, csak angolul elérhetőek értelmes anyagok. Azok mondjuk főleg orvosiak, de lassan belejövök a szaknyelvbe is. Tehát azt írják, hogy a túlsúlyosaknak magas, és ez előrejelzi az IR-t, cukorbetegséget, stb. Fogyás után lecsökken a szintje, de azt nem írják, hogy a csökkent szint jelzi-e az IR visszafordítását. Még művelem magam kicsit a témában.
KedvelésKedvelés
Egy cikk a leptinről:
http://www.elsevier.pt/en/revistas/revista-portugesa-caridologia-334/artigo/relationship-between-leptin-and-body-mass-and-metabolic-90165186
(az enyém 3,96 ng/ml, ref. tartomány. 14,82 alatt)
KedvelésKedvelés
A cikk azt a kapcsolatot hangsúlyozza, ami a kulcs lehet a kövérség, a túlsúly, a visszahízás, az optimális súly bármelyik irányból történő elérése, illetve megtartása szempontjából. Egyébként önmagában a leptinszintek keveset mondanak, nem önmagában az a lényeges, hanem a mechanizmus mögötte, közelebbről a leptinnek az inzulinnal való összjátéka, ami viszont elképesztően trükkös és egyben élesen és pontosan kifejezi, miért van előbb a hormonkavar és borult biokéma és miért nem a torkosság és tunyaság, hanem gyakorlatilag fordítva.
Van a hypothalamusznak egy alterülete, amely gyakorlatilag azt koordinálja, hogy az energiát felhasználod-e vagy elraktározod/megtartod. Ez a terület a jelzést a leptintől kapja/kapná és a jelzéstől függően aktiválja egyik (elég energiám van és fel is használom) vagy másik (nincs energiám és ami van azt megtartom, illetve ami bejön, azt elraktározom, alias éhezés) utat. Tehát nem önmagában az a fontos, hogy mennyi a leptin, hanem, hogy mit és miért csinál vele a szervezet, látja-e az agy egyáltalán, hogy ott a leptin. Ezt meghaladóan bejátszik még egy olyan tényező is, hogy mindenkinek egyedi a leptinküszöbe, ha valakinek extrém módon alacsony, azaz kevés is elég (és látja is agy), akkor ő az, aki nem hízik, mindent felhasznál, sőt végletes esetekben gyakorlatilag nem si tud hízni pedig lehet, hoyg szeretne/kellene neki. Ha valakinek meg túl magas, ő lesz akinek sok-sok leptin kell, hogy vegye az agy (már ha látja).
Visszatérve arra, hogy mennyire döntő az, hogy látja-e az agy a leptint. itt jön be a csak nemrég elhíresült leptinrezisztencia. (Van anatómiai is, pld. az autóbalesetben megsérül a hypotalamusz és nem képes látni az egy ezen területe többé a leptint és hízik, csak hízik a felépülés után a balesetet ilyen módon elszenvedő, illetve vannak, akik úgy születnek valamiért, hogy eleve nem vagy alig látja az agy ezen része a leptint).
A legjellemzőbb, a leptinrezisztencia viszont abból adódik, hogy beleszól az inzulin. Ezért is olyan problémás magas inzulinválaszt kiváltó ételekből álló étrend.
A leptint a zsírsejtektől kapjuk és ha minden jól működik, jön a leptin, az agy látja és megadja azt a választ a szervezetnek, hogy minden oké, kaptam eleget, van elég, felhasználom, nem tárolok. Nem minden megy azonban rendben, főleg azért, mert irtó sok az inzulinunk (ld. pld. jellemző étrend) és aztán egyre több és több, ld. inzulinrezisztencia. Viszont, ha sok az inzulin, ami egyébként újabb kutatások szerint gyakorlatilag a leptin antagonistája, az egyszerűen fogja magát és blokkolja a leptinadást, megszakítja, ergo a hypotalamusz energiafelhasználást/raktározást szabályozó alterülete nem látja, nem veszi az adást és egy idő után azt sem, ha egyre több leptin lesz (ezért nézik a vérben, ha túl sok van ott, azt feltételezik, hogy nem veszi fel a címzett és így lehet visszakövetkeztetni az ir-rel való kapcsolatra, de azért látszik, hogy ez ennél összetettebb tud lenni), erre pedig kiadja a hypotalamusz a megfelelő parancsokat a bolygóidegen keresztül, azaz tárolj, egyél, ne mozdulj, nem használhatod fel, mert éhezel. Az ilyen parancsok egyike megy a hasnyálmirigybe, amit ez az üzenet további inzulinelőállításra sarkall. Több inzulin újra meg újra meg folyton megzavarja a leptinadást; ha tartósan és súlyosan zavart a leptinadás, az élet a szervezetben további raktározásra szerveződik és tudjuk sok inzulin, energiatárolás, több inzulin, még több hízás, akkor is, ha keveset és egyre kevesebbet eszünk! Azt sejtik egyébként, hogy az inzulin azért lett a leptin antagonistája, mert van két periódus az életben, amikor a túlélés, a megmaradás fiziológialilag a hiperinzulinémiában, azaz más szavakkal abban rejlik, hogy tárolj, növekedj, hízni tudj, mert hízni kell (és a leptint ilyenkor ki kell kapcsolni, illetve jelentősen gyengíteni kell); ez a két korszak pedig nem más, mint a pubertás és a terhesség. (Utóbbihoz kapcsolódva ezért van, hogy sokak egyszerűen nem tudnak visszafogyni vagyc sak nagyon nehezen még a terhesség(ek) után.) Látszik, hogy milyen ördögi ez a kör és az is tisztán, hogy nem azért kövérek az emberek, mert tunyák és zabálnak, hanem azért zabálnak(még, még, még, egyél, éhes vagy, éhezés van) és azért tunyák (lelassult anyagcsere, alig fogyaszt valamit állásában is a szervezete, nehéz megmozdulni, mert tárolni akar és fog is mindent szervezet, még a puszta levegőt is), mert elromlott a leptinadás és mert már túlsúlyosak … az pedig nyilvánvaló, hogy a leptinadás, milyen könnyen megzavarodik egy olyan környezetben, ahol az ételek ekkora inzulinválaszt váltanak ki. Még az is fontos, hogy a leptinadásról is elég sokat mondhat az, ha valaki nem tud fogyni, vagy ami fontosabb, nem tudja megtartani a súlyát.
KedvelésKedvelés
A gluténnak cirka 6 hónap kell, hogy kitakarodjon a szervezetből és a szervezet is csituljon, ha van már rá autoimmunitás. Egyébként sok ízületi problémánál a glutén elhagyása csodát művel.
KedvelésKedvelés
Nem tudom volt-e már róla szó, de hátha itt tudja vagy tapasztalta már valaki, hogy a ketogén diéta vagy a ciklikus ketózis alkalmazható-e szoptatás mellett. Elég nagy már a lányom – elmúlt 15 hónapos – eszik sok minden mást is, de félek így belekezdeni. Köszi ha valakinek van tapasztalata, ötlete.
KedvelésKedvelés
Mondja meg Liv, Sue.
Terhesség, gyerekélelmezés, szoptatás szerintem kivétel minden alól. Vagy nem működik, vagy sokkal nehezebb úgy a keto. Kis csecsemő mellett én nem csinálnám. Előnye viszont, hogy laktat és lenyugtat a zsír, az jó egy nagyobb szoptatott mellett, aki mást is eszik már.
De léteznek eszkimó anyák is, csak elvannak ezzel. Zsírból csinál cukrot a szervezet valahogy.
KedvelésKedvelés
Fagott, ha olvasol angolul, nezz ra ezekre:
http://www.dietdoctor.com/breastfeeding-low-carb-diet-dangerous
http://kellymom.com/nutrition/mothers-diet/mom-lowcarb/
http://www.llli.org/faq/lowcarb.html
Ezekbol is jol lathatoan se kutatas, se kiterjedt tapasztalat szoptatas es ketozis kapcsan es ami van, az elegge finomvegyes.
Itt egy blog tobb irassal egy ketozisban szoptato anyukatol:
http://kittiestokiddos.blogspot.be/2012/04/breastfeeding-and-keto-diet.html
(((Ez itt most ne legyen a reklam helye, de nekem most egy 28hos tolja napi 3x fel oraban alkalmankent ket teljes mellre csontszarazig ugy, hogy
– a kezdetek kezdeten, amikor belevagtam az elso par napban (kb. 3-4 nap) megcsappant a hozam, majd gyorsan visszaallt es azota sincs gond, meg csak nem is billeg /talan erdemes fokozatosan visszavenni a ch-t es nem egybol [en low carbrol indultam eleve]/;
– kaloriat nem szamolok, csak aranyokat probalok beloni, de eszem rendesen;
– partner ebben a nagyon nyitott es tajekozott haziorvosom /is/ konzultacioval es verkepekkel is;
– a csecsszopo rendesen eszik szilardat, a tejnek nemcsak a mennyisege, de az ize is elegedettseggel tolti el (‘iconyuan finom zsijos’) es alszik is ejszaka, tehat mar mi is, en is;
– eleg jol erzem magam benne, legalabbis egyelore;
– nyaron kb. 7 hetig hetszentseg, hogy kiestem belole /es valoszinuleg elsosorban mindenfele tarsasagi esemenyek miatt decemberben is ez kovetkezik majd/;
– most is, ahogy korabban is, szedek ezt-azt kiegeszitoleg.)))
KedvelésKedvelés
Nagyon köszönöm. Érzem h ingadozik a vércukrom és egyik napról a másikra próbáltam leállni a ch-val – minimálisra venni – de nem jött be. Olvasgatok angolul, megnézem majd a honlapokat. Aztán szép lassan nekiállok.
KedvelésKedvelés
Nos, alátámasztani nem tudom semmivel, inkább azt írom, hogy én biztosan szoptatnék ketózis mellett. Főleg egy 15 hónapost. Szóval hajrá.
KedvelésKedvelik 1 személy
Tegnap megyek a lányomért, fociedzés, hát a suliban szólít le egy démon, fekete hajú, nagyon formás anyuka, izmos, vastagabb (később mondta, ő már 50, és azoknak nem áll jól, ha annyira vékonyak), hogy látott a Flexben és milyen szépek a mozdulataim. Rájöttem, hogy sokan, akik kardióznak, nézik az edzéseimet. Ott nem szoktam észrevenni.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Beköszönök már ide is, mert olvas, de csak gatok, és nem akarok kukkolni…
Egyelőre nehezen veszem rá magam, hogy ezen az irdatlan mennyiségű adaton, amit itt megosztotok egymással, átrágjam magam. De azért haladok.
Az én életmódváltásom nem annyira a táplálkozáson és mozgáson alapul, ezeket inkább mellékhatásként szeretném, ha alakulnának.
Borzasztóan tetszik a szemlélet, hogy az életmódváltás az életünk minden részletére hatással van, nem csupán megváltoztatandó elemekről beszéltek. (Persze egyes elemek változtatása is hatással lehet minden másra)
Én jelenleg egy teljes életmód-átalakítás folyamatában vagyok. A másnak pénzért dolgozás helyett a magamnak létszükségletekért végzett munkát szeretném előtérbe hozni. Nem megvásárolni midnent, hanem amit csak lehet, előállítani itthon.
Ez nem csak tárgyi dolgokban valósul meg, hanem egy komoly szemléletformálódáson kell keresztülmennem, ami nem egyszerű. Folyton visszaesek a régi rutinokba, ami elég lehúzó tapasztalat. Nagyon fontos, hogy minél hamarabb térjek vissza az új szokásokhoz, ha éppen megrendült az elhatározásom, vagy kitartásom.
Annyiszor eszembe jut a Jellel a homlokomon című írása Évának. Most a régi utat érzem jelnek.
Hogy kicsit konkrétabb legyek, van hét és fél ezer négyzetméter területünk, amin gazdálkodni kezdtem. Nagy ház, elhanyagolt területek, irdatlan mennyiségű fizikai munka. Könnyebb és nehezebb is bőven. A tunyaságon, kevés testmozgáson fizikai munkával változtatok, a rossz étkezési szokásokon meg az általam megtermelt élelmiszerek egyre nagyobb arányú fogyasztásával. Amit még nem tudok magamnak előállítani, azt igyekszem minél tisztább forrásból beszerezni. Nekem az az elvem, hogy ami itt nálam termett, én szeretgettem, nevelgettem, az engem épít, gyógyít. Persze nem akarok ebben dogmatikus lenni. Alátámasztani nem is tudom, ez csak egy érzés, és hiszek is benne. Az pedig már magában gyógyító.
A héten lettek tyúkjaim is. Ami persze tök jó, csakhogy megszökött egy, és most mennem kéne szomszédolni, hogy visszaszerezzem, de helyette itt olvasok, meg írok…
Ja, és a sporttudatosság: még tavasszal kezdtem ezt a fizikai munkás dolgot, de sajnos ész nélkül, és nekiálltam kőfalat rakni edzetlenül, hajolgatva nagy súlyokkal. A derekam ki is kérte magának. Na, ehhez a részhez nagyon sokat segít az itt olvasás. Elkezdtem nagyon tudatosan figyelni a mozdulatokat munkavégzés közben is. Próbálom sportnak tekinteni a munkát, és így nincs olyan érzésem, hogy tönkre teszem magam, hanem azt érzem, erősödöm. A fegyencedzés nagyon hosszúra nyújtott rákészülése a komoly izommunkára pl. rengeteget segített a megfelelő személet kialakításában.
A ketogén étkezés ötleteket adott, és inspirált az állattartásra.
Ellentmondásos érzések vannak bennem az itteni olvasással/kommenteléssel kapcsolatban, mert nekem ez a régi tespedő élet reflexeit hozza elő. Ne írkáljak már, hanem éljem az életem. Mégis újra és újra ideülök. Szóval egyelőre elfogadom ezt a ciklikusságot: néha építem az új életem, nem gépezek, nem dohányzom, nem eszem fehér lisztet, haladok, élvezem, néha meg visszacsúszom, és csinálom mindazt, ami tudom, hogy rossz nekem. Igyekszem mindig hamar fölállni újra.
Ja és lenyűgöz, mennyien, milyen tudatosan, okosan dolgoztok magatokon. Én kicsit máshová helyezem a hangsúlyokat, mint itt a legtöbben, de annyira nyilvánvalóak a párhuzamok, és a megélések olyan hasonlóak, hogy remélem elférnek itt az én tapasztalataim is. (már ha fogok írni, mert remélem, nem nagyon… :))
KedvelésKedvelés
De árnyalt vagy, de pontosan fogalmazol, de tisztán látsz, de jó célok! Örülök, hogy megírtad!
KedvelésKedvelés
Ó! Köszönöm! (pirulás)
KedvelésKedvelés
Nagyon jó neked Szikra!
KedvelésKedvelés
Neked is!
KedvelésKedvelés
A pozitív visszajelzés szárnyakat ad!
KedvelésKedvelés
Mesélek.


Megjött a DEXA ma, írok róla posztot meg a builderre cikket is, más jellegűek lesznek.
Nem örülök annyira, mint amennyire vártam. Nem nőtt az izomtömegem, picit csökkent a zsírom (16,4, egy másik helyen 15,7, valahogy mást mér a gép, ha testtájanként adja össze, mint ha egyszerre szkennel), emelkedett az android-gynoid fat arányom (ez rettentő alacsony volt, a magas a baj, metabolikusszindróma-markerként), és mindkét terület összzsírja is nőtt. Az orvos ahogy kommentálta az aránytalanságot (vagyis: nagyon zsírtalan a hastájék, közepesen zsíros a csípő, lásd a tornadresszes képet), az nagyon meglepett: “a fogyás minimálisan történt zsírból, nagyobb részt izomból”, mármint az eredeti, nagy fogyás, a 18 kilónyi. Ez meglepett, mert előtte nem látott, most meg csak az áprilisi állapothoz hasonlít, és tartom nagyjából a súlyom. Sok izmom épült láthatólag is, és 42-44-ből lettem 36-os méret, a nagy térfogat pedig a zsír volt. Illetve kőkemény vagyok, tudok húzódzkodni, mégpedig sokat, nem vagyok kalóriadeficitben február óta, jókat eszem, a ketogén pedig minimalizálja az izomvesztést.
Ami kevesebb: a protein. Elfogyott, most rendelek. BCAA sem, az sincs már. Lehet, hogy az fontos, nélküle fogy az izom.
És LevroLean zsírégető, ez nagyon turbó, komoly sport és tudatos-mértékletes kajálás mellett rohamos fogyást csinál, a gyomrot viszont kikészíti (maró anyagok vannak benne, paprika, bors, keserűnarancs).
Hétfőn csak netezni és szöveget korrektúrázni mentem a Flexbe, ebédeltem marhaburgert egy fiatal, iraki származású, szép testű, ketogén edzővel, nagyon jól tudunk beszélgetni, ő említette a múltkor Bartha Ákost, úgy lett az egész kintorna micsoda.
Tegnap zúzós, élvezetes, intenzív edzés, sok nyújtás, új élmények.
Tornadressz.
Zöldben is lett Nike cipő, szalaggal.
Julis meg focimezt kapott, narancssárga, holland. Cuki volt.
Ma: szénhidrát. Nem terveztem, egyszer csak megtörtént. Reggelire a paleolisztes, de nádcukros, vajas, almás, fahéjas muffin. Alma. Aztán banán, zabpehely. Nagyon élveztem. Mértéket tartottam.
Délben rizs, zöldborsó, csirkenemfilé, 90 százalékos csoki.
Este megint rizs, zöldborsó, banán. Nem volt sok amúgy, csak egy kicsit más érzés. Egy kicsit habzsolóvá tett. De nem ettem semmi nagyon gázt, kenyeret se.
7,9 volt a cukor, ez nagyon ritka. Most 6,3. Szépen lemegy, nem szar érzés. Reggel meg 10-re éhes lettem a hajnali nass után, kb. fél 8-kor volt a müzli.
Holnap kompenzálok, szarul nem lettem, ez ma jólesett. De megyek vissza ketózisba. Meg edzeni. És talán fast délutánig.
“Csirkenemfilé”: CBA-ból röhejáron filémaradvány, sok hússal, bőrrel. Nagyon olcsó, de külön kell kérni, nem rakják ki. Ha nem fogy el, a CBA az állatkertnek viszi, állatok eszik. A bőr a lényege.
Van egy gyanúm, hogy most jön az igazán jó rész ebben az egészben, még változom, tornasport, ügyesedés. Színes cuccok. Egyre többen szólítanak meg, látványosak az edzéseim, néha úgy érzem, az egész egyetlen koreográfia és improvizáció, egymásba folynak a mozdulatok. Nagyon szeretek a Flexben lenni. Ha jönnél velem edzeni, szólj!
Basztatnak a mellem miatt, itt kommentek:
, eléggé hökkenetes. Nem tudom, hol folyik ez, és nem is nézek utána. Az a fura, hogy most áll meg a cicimen a nubra.com melltartó… a gombostű is kiesik alóla, teljesen fent van. Soha nem volt ennyire nem lógó (kicsi) mellem.
Tudom, ne foglalkozzak vele. De ő ugyanaz, aki annyiszor basztatott már, mindig más néven, mindig fejemre olvasva, hogy mások milyennek tartanak, tehát én változzak meg, iszonyú manipulatív, és ismerősének nevez, de álnéven ír… ööö.
Folyamatban egy TPW rendelés, ingyen szállítás, szóljatok, ha, de utaljatok előtte.
KedvelésKedvelés
“Ami kevesebb: a protein. Elfogyott, most rendelek. BCAA sem, az sincs már. Lehet, hogy az fontos, nélküle fogy az izom.”
Ha ez valamiért érdekes, meg agyalsz ezen, akkor még az is szempont lehet, hogy a glükoneogenesis is eheti az izmot.
KedvelésKedvelés
Igen, mert közben nem túl gyakori, de igen kemény edzéseim vannak. Minimális a változás amúgy. Csökkent az aszimmetria bal és jobb között egyébként izmilag, és vannak régiók, ahol nőtt az izom tömege, vagy épp a csonté (medence, koponya). Az orvosi indoklás meglep, komolyan, mert az április-novemberi időszakban nincs érdemi fogyás, hogy előtte mi volt, azt meg nem tudhatja. Amikor a gép összeadta a testrészeim tömegét, 70,3 (április) és 69,3 (november) kiló jött ki testsúlynak, ezt nem nevezhetjük fogyásnak (a mérlegen 69 és 68 voltam).
Kicsi több zsír az android régióban, kicsit több zsír a gynoid régióban, kicsit kevesebb izom az android régióban, kicsit több izom (fenék!) a gynoid régióban, a két rész zsíraránya, a zsírt grammban számítva az áprilisi 0,36 (ez nagyon alacsony) helyett 0,45, “a hasi zsír-csipő zsír arány jelentősen a normál határ alatt van, de valamelyest növekedett”. És ez jó, hogy emelkedett, szerinte. A magas szám metabolikus veszélyre utal, de az alacsony…? Mintha azt állíaná a nő, nem lehet ilyen az alkatom (kockás, viszonylag zsírtalan hashoz telt csípő-felsőcomb), csak valami bekavarás (fogyás izomból) miatt.
KedvelésKedvelés
azt a jézusmáriaúristenit, micsoda comb, nagyon durva ez a kép! 🙂 a tornadressz is, de a combod az tényleg hú!
KedvelésKedvelés
Köszi! Az alap megvolt biciklizéstől meg alkatilag, most attól látványos, hogy elválnak. Aminek örülök, bár újra egy kicsit zsírosabb lettem ( = kerekebb a cicim is), hogy középen, a belsőcomb-hájdudor alatt a két combom már eltávolodik, íves, befér a kézfejem.
KedvelésKedvelés
ha olcsón szeretnél edzeni, 13. ker.:
http://veddvelem.hu/felhasznalok/eropont
76 m2-es terem.
KedvelésKedvelés
Megjött a laborleletem, életem legrosszabbja. Mondjuk aznap reggel jött meg, remélem, csak azért ilyen, de azért konzultálok a belgyógyásszal.
Fehérvérsejt G/L 4.1 4,4-11,3 (vírusfertőzés? semmi bajom, tüssz se, tényleg semmi)
#RDW-CV % 16.0 11,6-15,6 (túl sokfajta méretű vörösvérsejt?)
Koleszterin mmol/l 5.9 2,6-5,2
A koleszterin zavar, ez tavaly is kicsit magas volt egy gyorsteszten, abban reménykedek, hogy a 15 (már csak 12!) kiló túlsúllyal együtt ez is lemegy majd.
Pisit nem adtam, pont a menstruáció miatt, ketonok vannak benne szép számmal, ma mértem reggel.
KedvelésKedvelés
Menhj megint, megnyugodni! Egy-egy kisebb sérülés is lehet baj, én a márciusi előtt elestem odafele bringával, odafele menet, meg is látszott.
KedvelésKedvelés
Most pár nap szénhidrát elhagyás után ettem egy kis maradék mascarponét kb 10g fagyasztott erdei gyümölccsel és olyan BRUTÁL ILYETMÉGSOHA ÉDESNEK éreztem…!! Hogy lehet az ízérzékelésem ennyire elállítódva?
KedvelésKedvelés
Igen, ez durva. És a vanília is milyen édes, meg a zeller!
Annyira hasonlóak a tapasztalatok, döbbenések, úgy szeretem ezt.
KedvelésKedvelés
A valódi rúd vaníliát még ki kell próbálnom. De a bogyós gyümölcsöt még ketogénhez is ajánlják, hogy ha muszáj enned akkor inkább ilyet, kevesebb benne a szénhidrát. Eddig savanyúnak éreztem, de most szinte sikolt a testem, hogy ezmilyenjóédesmégMÉGMÉG!!! Nagyon óvatos és figyelő akarok lenni.
KedvelésKedvelés
Én a céklát érzem néha nagyon édesnek, a petrezselyemgyökeret pedig újabban desszert gyanánt fogyasztom. 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Az életmódváltásos oldalaknak milyen jó mottója lehet ez a szlogen, amit a minap láttam valahol: “Minden embernek két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rádöbben, hogy csak egy van.” 😀 Én is így jártam, wazze 😀
KedvelésKedvelés
Az egyik legkedvesebb 10K versenyem volt az elobb. Gyakorlatilag a kuszobomon rendezik, meg betolom a rakott karfiolt a sutobe, 5 perc mulva mar a stadionban vagyok a rajtszamosztasnal. Beledumaltam az edzocimbit a bunbe, nem tudott mar regisztralni, mondtam jojjon, majd atutalja a penzt a charity-nek rajtszam helyett, hogy megis valamennyire tisztesseges emigrans benyomasat keltsuk. 🙂 Eleg kapkodos volt fozes kozben az eves-ivas, az elso 5km-en aztan nem suhantam valami elegansan, de a masodik felere az emelkedokon megjottek szepen az energiak, a vege 56 perc folott lett picivel. Nagyon orulok, a legjobb idom, pedig nem ez a verseny volt a legnagyobb erofeszitesem. Gondoltam az itteni dolgokra kozben, olyasmiket, mint hogy ez biztos brutal kortizol a hevenyeszett kis reggeli evesemre, de jamborul turt a test 🙂 beallt szepen hamar legzes, tempo, a vizet vartam mar azert es de jol esett 7km korul. Jo volt hazafele setalni, olyan klassz, konnyu volt minden.
KedvelésKedvelik 1 személy
De jó vagy, örülök!
KedvelésKedvelés
koszi
KedvelésKedvelés
Új elemek: kecsketej, nyers, Zsír: 4,2, más adat nincs rajta. Fuchs. Íz: kinéz egy kecske a kávéból…

Szénhidrát (200 g is lehetett) csütörtökön, másnapra beteg lettem. Szaunáztam, lágyan nyújtottam. Havibérletet vettem, nem alkalmasat. Nem bántam.
Kisszel még mindig nincs fix időpontom, őt ki kell érdemelni, de kedvel. Viszont átbeszéltük a DEXA eredményt. Nagyon fura érzés, hogy nem én vagyok minden: a kontroll, a tapasztaltabb szaki, a férfitekintet rajtam. Eléálltam tapadós, de nem sportruciban: hol vagyok aránytalan, mit kell alakítani? Innen zsír le, markolta meg azonnal a bricseszt, és izmot építünk.
Én is azt gondolom. És nem érintett rosszul, nem olyan ő.
De mondom, Kiss, ezt meddig lehet? 16 a zsírom.
Megy az lejjebb is. Ezt a végtelenségig.
De begolyózik az ember. Én már mindnekit zsírosnak látok, tiszta para. És ott van az ösztrogén. Leáll a ciklus…
Akkor abbahagyod, de csak akkor.
Inkább cicit csináltatnék abból a zsírból…
És mindenki izél, hogy nem kell már tovább, tudod, milyennek látnak… anorexia, túlzás…
Közelebb hajol.
De ők átlagemberek. Mi nem vagyunk azok.
Hűha, ezt én egy kicsit nem szeretem.
KedvelésKedvelés
remelem jo lesz a munka egyutt. a kecsketej tenyleg ennyire kecskes? masok is irjak, de azt gondoltam, roossz helyen van csak az ingerkuszobuk.
KedvelésKedvelés
Majd megszokom. De a tehéntejnek nincs ennyire tehéníze, és nem nyomja el az illyét.
KedvelésKedvelés
Mekeg, annyira. Lőrinc szerint is, reggel itta. Mondja, olyan, hogy tkp. ilyen szőrszálak úszkálnak benne (nyers teljesen). Jó fej nagyon.
KedvelésKedvelés
Én egy évig próbáltam bevezetni a kecsketejet. Az jött be a legjobban, ha 1/3-nyi vízzel hígítottam, úgy nem volt annyira kecskeszagú. Ezt az a nő ajánlotta, aki nekünk fejte.
De a végére meguntam, visszatértem a tehénkéhez, most pedig maradtak a magtejek, mert mást nem bírok. Istenem, mit nem adnék néha egy forró kakaóért, igazi zsíros tehéntejből. Itt van a hűtőben (gyerekek isszák), de én puffadok tőle, és lehúz agyilag is. Sokáig jól bírom, de most nagyon hiányzik.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Beköszönnék én is. Én most április óta sportolok aktívan. Futással kezdtem, majd valami hatalmas szerencse folytán a közelben indult SUP edzés májusban (ez állva evezés egy speciális szörf deszkán, már régóta szerettem volna kipróbálni), így egészen októberig ezt is csináltam heti két alkalommal. Sikerült is megszabadulni 10 kilótól. Természetesen ehhez kellett az étkezés átalakítása is, ami nálam egy PCOS diétát jelent. Októberben új edzés után néztem a futás mellé, a terem volt az egyik opció, de végül Pole fitnesz lett és ez nagyon bejön. Egyrészt állati hatékony, még soha nem voltam ilyen izmos, pedig még csak most kezdtem. A másik ok, amiért nagyon tetszik, a hajlékonyság fejlesztése. Itt minden óra kb 40 perc nyújtással indul. Rólam tudni kell, hogy nagyon merev vagyok és ettől, ha valahol nyújtásra került a sor, mindig nagyon nyomorultúl éreztem magam. Most viszont nagyon motivál, hogy szembemegyek ezzel a korlátommal.
KedvelésKedvelés
Ti tapasztaltatok edzés után furcsa remegő gyengeséget, ingerlékenységet, koncentrációzavart és enyhe szorítást mellkastájékon? A ma reggeli hot iron kicsit keményebbre sikerült, mint általában, de aludtam-ettem-ittam rendesen (közvetlenül utána egy adag Absorice, kicsit később túró egy kiwivel, elég víz és tea), tehát elvileg semmi szokatlan… Először sóhiányra gyanakodtam, de a sosmogyoró sem oldotta meg a problémákat. Mit gondoltok?
KedvelésKedvelés
Ja, igen, és a héten meg fog jönni, de hogy a PMS ennyire bezavarjon…? 😀
KedvelésKedvelés
Annak szellemeben, ami leirodott itt es a kinti posztok alatt a kemenyebb edzes-vercukor vonalon, valoszinu, hogy szokatlan, erosebb tempo, magsabb kortizol, inzulinerzekenysegtol fuggoen eroteljesebb inzulinvalasz, es igy a regeneracio maskepp alakul az amugy megszokott, mukodonek hitt edzes utani nutriensekkel. Szenhidrat uzemben az edzes utani optimalis visszatoltes jo minosegu allati proteinnel es kemenyitos zoldsegekbol szarmazo szenhidrattal tortenne elvileg, aztan ezt ki-ki a sajat izlese/dietas eloirasa/veganizmusa szerint alakitja ugyis es elofordul, hogy amit igy kialakitunk az messze nem bir el egy erosebb edzest, en ennek az allitgatasaval rengeteget szorakoztam, volt nekem is gyengeseg, ingerlekenyseg.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, igazán sokat segítettél, főleg, hogy a kortizolt is megemlítetted. Elgondolkodtam, és azt hiszem, meg is van a titok nyitja. Valószínűleg bekerültem egy ilyen béna ördögi körbe valahogy így: új edzéstervet kezdtünk, nagyobb súlyokkal – a nagyobb súlyokkal már nem megy, amit eddig simán bírtam – nem vagyok hozzászokva, hogy valami nem megy – stresszes leszek, ilyenkor azonnal el is bőgném magam – de nem lehet – a könnyekkel küszködésre elmegy a lendületem – annyira sem bírom az edzést, mint korábban – stresszes leszek…. és így tovább. Ez a kör pedig pont arra elég, hogy kevés legyen az üzemanyag, ami eddig elég volt. Nyilvánvaló, hogy ez az én saját lelki nyomorom, és a megoldás nem igazán az evés-ivás-pihenés háromszögben keresendő. Tegnap este végiggondoltam, hogy hogyan mehetek az egész elébe, és arra jutottam, hogy elkél egy kis plusz gyakorlás, tehát órán kívül le fogok járni gyakorolni kisebb súlyokkal egészen adig, amíg naggyal is sikerül. Ezen kívül jobban fogok figyelni magamra, nem szabad belemennem ilyen körökbe. Nagyon elszánt vagyok. 😀
KedvelésKedvelés
Nekem is kisebbek a súlyok, sőt, türelmetlen vagyok egyes szettekhez. Fekve nyomni szeretek, meg nyújtani, korláton lenni, kézen állni. Megcsinálok azért mindent, de az nem olyan.
Most súlyemeléssel és futással fogok kezdeni, amíg van bennem lendület. Ha elfáradok, akkor ezek már kevésbé vonzanak. És húzódzkodás is az elején lesz.
Edzőteremben sírni? Rossz helyen van a közepe, nagyon elvársz magadtól valamit, vagy nagyon az edző akar itt valamit, nem?
Kár ennyire a súlyra, eredményre koncentrálni. Nekem tök motiváló, sőt, szinte csak az motivál, hoz le ide naponta, hogy élvezem az akármit, csak olyat csinálok. Taposást is tudok élvezni, vagy ugrókötelezést. A “legyen szép a DEXA eredményem” tök külsődleges, átmeneti motiváció, és tulajdonképpen nem is sikerült (kicsit csökkent a zsírom, és az izmom is).
KedvelésKedvelés
A dühös sírás nem igazán edzőterem-specifikus, időnként azonnali reakcióm bármilyen helyzetre, amikor valami nem sikerül elsőre (ettől még próbálkozom tovább, és tíz perc múlva elfelejtem). Ami nagyon motivál, az a látvány a tükörben, emlékszem még, mikor itt-ott jobban lógott, dagadt, rezgett, most pedig tónusos(abb) lett, feszes(ebb). Nagyon jó a társaság is, pozitív a légkör egyébként, az edzőről is csak csupa jót tudok mondani.
Nekem kell ezt a bőgős reakciót időben elkapnom, és az energiámat más felé összpontosítani. A tegnapi mindenesetre nagyon tanulságos volt, holnap reggel megyek megint, alig várom. 🙂
KedvelésKedvelés
Amellett, hogy alapvetoen fontos az inzulin es kortizol, nem csak ok lehetnek a hunyok, az aminosavak ugyanilyen fontosak pl az idegsejtek vedelmeben, kedelyallapotban, es a kimerito edzes leharcolja a keszleteidet (van akinek edzes se kell hozza, folyamatosan hianya van valamibol, mert docog valahol a biokemia), elkepzelheto, hogy a potlas lenditene azon, amit most a sajat lelki nyomorodnak velsz. Ne az onostortozas legyen soha az elso gondolat, mert lehet akaraterobol epp mindent odaraksz mar, amit csak lehet, masvalami akadalyoz.
KedvelésKedvelés
Köszönök itt is, egész hétvégén csak visszaolvastam.
Evésünk jelenleg szemi-paleó 🙂 a tejtermék miatt, nem vagyok hajlandó mozzarelláról meg mascarponéról meg görög joghurtról lemondani, bajunk nincs tőle. De maglisztes sütikék meg kenyérkék sincsenek. Ezzel a kedvesem fogy, én eddig híztam, most 56 kilónál már hónapok óta stagnálok, ennél többel nem biztos, hogy el tudnám viselni magam. Talán ha izmosabb lennék.
Mozgás az egyelőre rengeteg túra (20-30 kilométerek hetente háromszor, közte is napi minimum 10, meg némi kis bicikli, ha a kedves rollerezni megy, akkor futás.)
Két hónapja ígérgeti, hogy eljárunk terembe, csak valami mindig közbejött – torokgyík, melócunami, vendégsereg.
Lett lötyögős integetőizmom, nagyon ciki, 54 kilósan! Elővettem a kedves súlyzóit, lötyögés eliminálva, de valahogy többre vágyom.
KedvelésKedvelik 1 személy
Drágaszív! A te alkatoddal icipici kézi súlyzózástól gyönyörű tónusok lesznek, csak toljad szorgosan, és legyen elég fehérjéd! Én leálltam a plusz proteinnel, és megbántam. Meglátszik, és nem csak a DEXA-n.
Mascarpone, görög joghurt rulez! Nem kell paleónak lenni, fatburningman.com se tud leszakadni a brie-ről, el is nevezte The Wild Dietnek ezt! És ez az érve: kinek ne futna össze a nyál a szájában egy hatalmas olvasztott brie láttán? Annyira szakszerű! Én is tejen vagyok, sajton, ha 0 vagy max. 3-4 g a ch, nem gond. Liv is tolja a sajtokat! Nekem nem ez tesz rosszat, hanem az olajod magv, csoki, koffein. Asszem.
KedvelésKedvelés
Kettlebellt kértem a jézuskától, remélem, nem kap sérvet az angyal, míg felrepül vele a másodikra. Anyám megkérdezte, milyen szaloncukrot szeretnénk idén (mindig másfél kiló Stühmer szokott lenni az ajándéka), megpendítettem, hogy egy haskeréknek momentán jobban örülnénk 🙂
Olajos magvaktól sose volt bajom, és kb. egy éve a diótól vörös lesz a fejem és megduplázódik, örülök, hogy kiderült.
Anyukám két hónapja hősiesen nyomatja a Curves-t, élvezi, van, hogy naponta megy. Soha nem mozgott semmit egész életében, úgyhogy ez nagyon nagy szó. (Néha befelé mosolygok kicsit, mikor mondja, hogy ma is milyen kemény volt az edzés 🙂 , de igazából büszke vagyok rá.
KedvelésKedvelés
Öröm itt olvasgatni, fejtágító.
Én évek óta nagyrészt csak tunyulok-puhulok. Nem tudom, régen miért volt motivációm és most miért nincs. Azt hiszem, évekkel ezelőtt volt bennem olyasmi, hogy én ezt azért akarom csinálni, mert jobb akarok lenni, mint a tohonya többség, de ez a felsőbbrendűsködés ma már taszít. Nem akarok olyan lenni, mint akkor, nem akarom a mekiben zabálókat nézni megvetően a hiperszuper kajámmal kínlódva, korgó gyomorral… Valahogy olyan nehezen fogalmazom meg, hogy akkor mégis mit akarok, de az biztos, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Ma edzettem egy lájtosat, jót tett, igyekszem holnap is.
KedvelésKedvelés
Tézis: meki, punnyadás, filmnézés kanapén.
Antitézis: diétafegyelem, gyötrelem, kemény edzés, fensőbbrendűség.
Szintézis: ketogén, hülyére zabálás zellerszárral, lazaccal, reccsenő csirkebőrrel, és az örömök terme, marslakó, és szerencsésnyertes-érzés.
KedvelésKedvelés
Gondolkozom ezen… Az elmúlt néány nap pedig nagyszerű volt, edzettem, jól ettem. Hajrá nekem 🙂
KedvelésKedvelés
Röhej, de amíg munkanélküli voltam sokkal többet mozogtam: bicajozás, otthon kézi-súlyzó, callanetics saját adagokkal. Aztán lett melóm, mégsem mentem vissza spinracingre. Bűntudatom lett miatta, miközben átalakult a táplálkozásom, fogytam 6 kilót, némely cuccom lóg rajtam, apad az ökörtérd, a vastag derék, úszógumi, has. 176 cm magassághoz jelenleg 79 kiló.
Voltam 56 is, 16 évesen.
Nem ez a cél. Gyönge voltam.
Házhoz – khm munkahelyhez – rendelek ételt hétköznap, de okosan: saláta, hús, hal így is sikerül. Hétvégén főzés, nem durvulok, nincs junkdömping.
Ám ha tükörbe nézek, elszörnyedek. Még mindig vastag vagyok. A karom, a nyakam alján nincs még púp, bele is halnék. Comb, fenék no komment. Trampli vagyok, és ha ilyenek mondok magamnak, az a súlyos önsértés kategóriáját is kimeríti.
Máskor meg örülök magamnak, Ruhában, anélkül, hogy has behúz, fodor leszorít. Nem értem.
És látom-hallom a példád, és hű, mozdulhatnékom van. Mozdulok is. És akkor nem érdekel a kinézetem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Éva, hogy lehet képet feltölteni? Ha neked átküldöm, bele tudod tenni a hozzászólásba?
Szeretném megmutatni, hogyan alakulok, köszönhetően, hogy segítettetek a kalóriaszámlálásban és az edzésekben. 🙂
KedvelésKedvelés
A többiek a képfeltöltés.hu-val csinálták. Kommentben én is csak úgy tudok, a facebook link az még, ami beteszi automatikusan (ha nyilvános a poszt).
Kíváncsian várjuk!
KedvelésKedvelés
A bal oldali képek szeptember 18-án készültek, a jobb oldaliak ma.
59,3kg–>57,3kg
Irányok:
1800kcal
75g fehérje
275g ch (szinte sose érem el még a 200-at se)
67g zsír
Olyan 90%-osan sikerül betartani, például a hétvégén levágtuk a mangalicát, aznap nem mértem semmit. Főleg a pálinka meg a bor miatt. 😛
A legjobban annak örülök, hogy a kritikus helyekről ment le: fenék, csípő, úszógumi.
KedvelésKedvelés
Szerintem szuper látványos a változás, de a legjobban a hetvenes évek olasz maffia-emberrablásai idejében belém égett napilap-mutogatás mindent visz. 99,9%-ban heteró vagyok, szóval ne érts félre, de a fél karomat odaadnám egy ilyen fenékért.
KedvelésKedvelés
Hehe, az újság azért van, mert benne vagyok egy versenyben, és ez volt az ELŐTTE képem, amivel neveztem. 🙂
Nem akarom elárasztani az oldalt a seggemmel, vaku nélkül sokkal gázabb.
KedvelésKedvelés
Vicces! És motiváló! Mikor lesz eredményhirdetés? Mesélj majd!
KedvelésKedvelés
December 21-én ér véget a verseny, most az utolsó bő 3 héten odacsapok, mert végre lett pénzem BCAA-ra, Carnitinre és fehérjére. (Ezek voltak ám itthon, csak 1. le kellett cserélnem a tej miatt a micellar caseint barnarizs fehérjére, 2. a Peak-es BCAA-ban aszpartam van és nagyon durva gyomorfájásom lett tőle)
KedvelésKedvelés
Szerintem ha jó a karod, odaadja! :DDD
Én is segget építek, változatos módokon, kellemes izomlázaim vannak. Az amúgy értelmezhetetlen balettos neonszín bokaszalag alá kitűnően rögzíthető a fél kilós bokasúly! Megéreztem hagyományos gyakorlataimat így.
KedvelésKedvelés
Köszi a bizalmat, nagyon szép eredmény, és látható izmosodás is!
KedvelésKedvelés