sportrovat

A legújabb sportrovat:

még mindig sportrovat

A fitnesztémáról folyó beszélgetést folytassuk itt, mert a hogyan kezdjek bele? és a fejben ott lenni című posztok alatt már ötszáz-hatszáz komment lett, amelyet egyes hardverek nehézkesen töltenek be. Aki új itt, annak ajánlom az ottani, páratlanul információgazdag és élménydús kommentek végigolvasását, nagyon jó hangulat lett.

Hogy valami nyitó tartalom is legyen ebben a rovatban, meg hogy utaljak a testünkkel való foglalkozás, a médiatartalmak és a nemiszerepfelfogás összefüggéseire, álljon itt egy levelezésrészletem egy fitnesztermékeket forgalmazó oldallal:

(regisztráltam)

hírlevél-sorozat) Egy szép nő bármit elérhet, amit akar. Így diétázz a tavaszra!

Kedves Éva!

Amikor besüt az edzőterem ablakán a napfény vagy a szabadban tornázol, belédnyilal a felismerés:
“Nem nézek ki elég jól, edzenem és diétáznom kell!”

Mi, akik már több 10 éve sportolunk, tudjuk, hogy nem csak a külsőnk miatt edzünk, hanem az elménk egészsége és a mozgás szeretete miatt is. Jó érzés edzeni. Mégis sokan vagyunk még úgy, hogy csak a tavasz közeledte miatt fektetünk ebbe több energiát. Lekerülnek a ruhadarabjaink vagy csak keressük az igazi férfit, de egy biztos:

Hatalmas a verseny a nők között is! A múlt heti üzenetemre, melyben a facebookos játékokkal töltött időt kritizáltam, sokan reagáltatok. A társkereső applikációkban és weboldalakon is nagy a tumultus. Mindenki a jó pasit szeretne, mindenki a sudár férfiakat akarja megszerezni, a jó pasik pedig a jó nőkre buknak. Lényegtelen miért akarsz kerek feneket, jöjjön a tudás, hogyan csináld: (…)

Kedves Mónika (?)!
A leveletek, ahogy általában a magazincikkek is, hülyének nézi a nőket, édeleg velük, táplálkozástanilag pedig részben téves, részben az egyéni vonásokat tökéletesen figyelmen kívül hagyó információkat tartalmaz. (…)

egyébként durván heteronormatív is, ezen kívül káros a nőket férfiakért rivalizáló, ráadásul a testük bedobásával rivalizáló lényekként reprezentálni, valamint a kinézetet így előtérbe helyezni is romboló a közérzet, energiaszint és egészség szempontjai helyett és nélkül, belső én-élmény, egész-lét nélkül

Szia Éva!

Gratulálok a tudatos gondolkozásodhoz. Biztos vagyok benne, hogy a rendszeres mozgással és kemény diétával nagyon megdolgozol azért, hogy azzá válj akire jogosan lehetsz büszke . Nagyon ritka.

(…)
Tudod nagyon nehéz mindenkihez szólni egyszerre. Sokféle olvasónk van, köztük sportolok és kisgyermekes anyukák is. Viszont a mai társadalom, a közvetlen környezetünk, és még saját magunk is folyamatosan kimondott és kimondatlan elvárásokkal bombáz.

Biztos vagyok benne, hogy te is úgy gondolod, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni. Jól gondolom?

A (…) stábja viszont nap mint nap megpróbálja a lehetetlent. Olyan tartalmakat fejleszteni, ami a többségnek hasznos.

Ez most nem a te leveled volt. Viszont hasznos volt, mert kapcsolatba léptél velünk.

Az az érzésem, hogy szerettél volna segíteni nekünk, amit nagyra értékelek. Örömmel tölt el és nagyon köszönöm.

Megengeded, hogy megkérdezem, hogy miről olvasnál szívesen? (…)

(…) ne szóljatok hozzájuk úgy, mint akiket a férfiak elismerő pillantása, a szépség/jó alak manipulatív felhasználása, a divat és a ruhaméret, a plázákban való vásárlás és az édességevés érdekel csak, mert ezek a sztereotípiák iszonyúan sértőek és nem erősítik, hanem elgyengítik a nőket. Mindig érdemes megfigyelni a jó gyakorlatokat. Sokat olvasok amerikai fitnesz-, életmód- és táplálkozási oldalakat, és abban a közegben még a macsós külsejű fitneszguruk sem édelegnek és játszanak rá a butuska nő sztereotípiájára, nem zsarolnak és nem beszélnek rá, nem a pasifogást helyezik előtérbe, hanem komolyan veszik a náluk kommentelő nőket, információt adnak, bíznak a motivációjukban, és értelmes lényekként beszélnek hozzájuk.

Ezt csak így ideidéztem, mert most zajlott, amúgy ugyanúgy edzések, táplálkozás, zöld és pink futócipők, ugrókötél, kolla- és ketogén itt a téma. Meséljetek, osszátok meg az örömeiteket!

881 thoughts on “sportrovat

  1. Tegnap kiderült, hogy az évek óta simán csak testtömeg mérésére használt mérlegünk, tud még zsír-, izom-,víz- és csonttömeget is mérni, ha a megfelelő gombokat nyomkodjuk rajta 🙂 Bár nekem gyanúsan sok a 40,4% izom, én kevesebbnek saccolnám, a 8% csonttömeget meg keveslem, meg a 43,9 % vizet is. Zsír 22%, az reálisnak tűnik.

    • De jó! Micsoda rejtett értékek a lakásban.
      A 8 százalék reális, több nőnek bizonyult ilyesminek a csonttömege (hány kiló összesen a csontod? trükkös testsúlyfirtató kérdés).
      A 40,4 a sok edzés után reális, főleg alacsony testsúllyal. Szerintem ez nem saccolható. Az enyém, jóval magasabb testsúllyal most 37 körüli, és egészen érzékenyen jelzi a hipetrófiát, tehát durva edzés és fehérje (BCAA) fogyasztás másnapján, regeneráció után ugrik valamennyit, pár napos edzésszünet vagy nagy furtás után meg csökken (inkább glikogénürülés miatt). Egy 93 kilós sportoló is megmérte magát itt, neki 41 lett. 45 fölött van az élsportolói szint.
      Nekem is gyanús a kétpontos mérleg, sokan bírálják, megyek DEXA mérésre, és akkor már nézetek növekedési hormont, tesztoszteront, ösztrogén és inzulint is.
      http://bhc.hu/magan/radiologia/dexa/teljes-testosszetetel-vizsgalat/

        • Lassan, fél év után alakult ilyenné az attitűdöm, hogy miközben robbanékonyan élvezem a mozgást, a jó kajákat, intellektuális ügy is lett az életmódváláts, és felszínre került egy csomó rejtett, ámulatba ejtő infó (főleg az angol nyelvű internetről). Kíváncsi lettem az igazi ténykere, számokra, túl a hiedelmeken és érzeteken, amelyek rendkívül félrevezetőek. A kalóriaszámolást kivéve, mert az halálra idegesítene.

          Egyébként hasznos nagyon. Aki itt megmérte a zsírszázalékát a piros mérlegen, mind hátrahőkölt és változtatni kezdett. Durva szembesülni egy 35-ös vagy 40-es zsírtartalommal. Addig volt a boldog tudatlanság. De centivel mérni has-, comb-, csípőkörfogatot vagy fotókat készíteni a változásról is tanulságos.

  2. Most olvasom, hogy egy 80 kilós ember csontváza mintegy 14 kilogrammot nyom. Akkor, hogy lehet az enyém 4,4 kg? A fiamnak 10,3 százalékot mutat, ő talán 73-75 kg körül van. Ezek szerint neki is csak fele annyi csonttömege lenne mint az átlag? Szerintem valami algoritmus szerint számolja ki a testsúlyból és zsírszázalékból, mert érzésem szerint, csak ezt a kettőt méri jól. Na elkapom a szomszédokat, meg az erre tévedő rokonokat (esetleg egy-két postás, villanyóra-, gázóra leolvasó) és lecsekkolom, mi lehet ez 🙂

  3. “Az izmozás jót tesz a csonttömeg-megőrzésnek.”
    Igen, a testmozgás fontosságát minden csontritkulással foglalkozó oldalon kiemelik (meg a D vitamin pótlást). Érdekesség még, hogy figyelmeztető jel lehet a testmagasság csökkenése és a hasfal megereszkedése.

  4. Óriási örömöm: március 3. óta fogytam közel 4.5 kg-t rendes, rendszeres, mindent evéssel, de számolva a kalóriákat és gyaloglás-kocogás-bringa-pilates kombóval. Kalóriaszámolásra és sport motivációra nekem nagyon bevált a kaloriabazis.hu.

      • En nem fogytam egy grammot sem, sot.. pedig tolom rendesen, minden masnap (tegnap epp elment az eletkedvem amikor megpillantottam magam a tukorben tricepszezes kozben, annyira lehangolo, hogy leagalbb ha 2 kilot fogytam volna egy honap alatt, de semmi. 😦 ) Nagyon rondanak latom most magam. A kajara is oda figyelek, a mennyisegre is, de leginkabb az osszetetelre.
        Probalom magam turelemre birni, de nehez. Foleg miutan en barmilyen kis sulytol gyorsan megszabadultam a pm. problema elott. Az a baj, ha ez nem valtozik, akkor no bennem a tehetetlenseg erzet azzal meg nem tudom mit fogok kezdeni.

        • Lehet, hogy ahogy öregszünk az odafigyelés már nem elég. Írtam már itt, hogy pár év alatt felszedtem több mint 20 kg-t, úgy hogy fiatalabb koromban tényleg szinte bármit és bármennyit ehettem. Most a kalóriabázissal látom, hogy az ételmennyiségeket mennyire alulbecsültem, pedig nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy miben mi van és mennyi energia. Amúgy én kizárólag súlyzós edzéstől soha nem fogytam, azzal inkább felszedtem, de formásodtam is. Ami engem igazán fogyaszt az a gyomorideg és ezek szerint a nem evés. És tényleg minden nap kell valami mozgás, ha más nem a kutyával egy lendületes hosszú séta.

        • Sajnos, az odafigyelésnek van ilyen hátránya is, hogy mindent észreveszünk és rondának látjuk magunkat. Sokféle módja van az anyagcsere pörgetésének, a durva kalóriamegszorítás biztosan nem tartozik közéjük.

          • nem, nincs durva kaloria megvonas…modjaval, jozanul igyekszem valtoztatni. De muszaj kevesebbet ennem, mondjuk nem kulonosebben szenvedek tole, eddig sem zabaltam sokat. Ezert inkabb a MIT es MILYEN-re helyeztem a hangsulyt. Ebben a pillanatban kicsit ehes vagyok, de ez meg a kellemes ehseg.

            • Én heti 0.5 kg-t állítottam be, azt be is tudom tartani, a fogyás meg első körben még több is lett, kíváncsi vagyok, így marad-e. Próbáld ki szerintem, hogy kicsit kevesebb fogyást adsz meg. Ha nyomsz egy 1.5 órás edzést, akkor máris kibírható és betartható kajamennyiség jön ki.

            • Lucerna, ez komoly?
              Az 554 kalória?
              Ez brutálisan kevés, szinte éhezés.
              Én ezen a blogon még soha senkinek nem mondtam, hogy ezt vagy azt csináljon, most lesz az első, de szerintem NE tarts 500 kalóriás diétát.
              Ez embertelenül kevés, és fogyni se fogsz, úgy lelassul az anyagcseréd, hogy a víztől is hízni fogsz.
              Bocs, nem szoktam más dolgába szólni, de most nem állom meg.
              Ezt olvasni is rossz.

          • Koszi Ann, egyaltalan nem zavar ha szolnak nekem . es
            jaj, dehogy tartok ilyen drasztikus kaloria deficitet eszemben sincs, ok is irjak, hogy 1200 alatt keves, de mondjuk en sem ertem, akkor mikent johet ki ilyen szamitas. Heti 1 kg fogyas az elvileg nem sok…
            Inkabb csak az erdekesseg kedveert irtam le. En mar az 1400 kaloriat is keveslem, de az meg birhato.

        • 554 kcal? Vagy ennyivel kell kevesebbet bevinned az elégetettnél? Azt mondják, hogy 1200 alá nem jó menni. Én 1200-at ehetek egy nap. Ez ülő, inaktív életmódhoz van kalkulálva. Ha mozgok valamit, akkor azt hozzáadhatom az 1200-hoz. Tehát ha akarok vacsorázni, akkor muszáj elmenni mozogni valamit. Vacsora nélkül nem bírom ki, ha leesik a vércukrom, baromi ideges és kibírhatatlan vagyok.

          • Ha a vércukrodnak ennyire ki vagy szolgáltatva, akkor lehet, hogy neked is gondod van az inzulinnal, és legalább a glikémiás indexre, de inkább a szénhidrátbevitelre oda kell figyelned.

            Volt egy gyanúm, hogy én azért bírom a 14-20 órás nemevéseket, reggeli kihagyásokat, mert stabil a vércukrom. És lőn. Ez genetika. Most, ketogén étrendben sem ingadozik, hanem tendenciózusan csökken (4,4-4,8 pár napja, előtte 5,0-5,3).

            Ma mondjuk ettem babot, asszem, bőven 50 g CH fölé kerültem, viszont volt edzés.

            • Nekem a hasam( es ugy a felsotestem is)ilyen genetikai izmos-kockas. Most epp nem latszik a zsirreteg miatt, de tapintasra tok siman elkulonithetoek a kockak. Remelem hamarosan ujra lathatova valnak.

            • Önmagában a glikémiás indexet nézni talán nem olyan sokatmondó. Ez önmagában valóban csak azt mutatja az adott étel ch-tartalmán keresztül, hogy az étkezés után mennyivel képes megnövelni a vércukorszintet. De több dolgot nem tudsz figyelembe venni ezen keresztül. Pld. nem veszi figyelembe a mennyiségeket. Erre találták ki a glikémiás terhelést (GL). Jobb így mindkettőre figyelni (a GI-ből számolható a GL). Merthogy nem mindegy, hogy a megközelítőleg azonos GI-jű sárgarépából és kenyérből, mennyit ‘kell’ enni ugyanahhoz a vércukorszint-emelkedéshez. Azaz fél kiló kenyér és fél kiló sárgarépa nagyon mást hatást vált ki, holott önmagában a GI-jük alapján majdhogynem egy megítélés alá esnének. Sőt, így önmagában a magas GI-t nézve kidobhatsz olyan kajákat, amelyekkel egyébként semmi gond nincs.
              Ahogy Johannale is írja, azt viszont lehet tudni, hogy minél feldolgozottabb egy étel, annál nagyobb a GI-je. És ez fontos, szóval just eat real food. Ennyi.
              A GI a GL-n keresztül releváns, bár így sem lehet biztos képet nyerni, mivel ezzel még mindig csak az vehető számításba, hogy mi történik, ha önmagában eszel x mennyiségű y GI-jű adott ételt. És hát jellemzően nem így, önmagában eszük az ételeket, ami nem baj, csak mondom. (Bár én nagyon minimalista vagyok feldolgozottsági szintben és főzési bonyolultságban is /a húst azért megsütöm persze :D), de így se fogom tudni, hogy pontosan a GI és/vagy a GL alapján, mi történik odabent a majonézes salátalevélen a reszelt répával.) És akkor még ott van az is, hogy mindenkinek teljesen egyedi a toleranciaküszöbe és a problémacsomagja. Szóval lehet rá figyelni mondjuk, hogy eleve nem eszel sült krumplit cukrozott ketchuppal/majonézzel és cukrozott kolbásszal, de a végén úgyis az számít, hogy hogy érzed magad étkezés után 1-2 vagy jóval több órával.

          • Én is az inzulinra tippelnék, hogy gond van vele. Nekem a terhességekkor derült ki terhességi diabétesz formájában, nagyon durván kilengő értékeket produkáltam mindkét irányba. Ennek ellenére akkor is sikerült és azóta is teljesen szépen kordában tartható a megfelelő étkezéssel. Ezelőtt hét évvel művelődtem ki glikémiás indexekből, nem igazán tudok mostani, használható irodalommal szolgálni, de szétnéztem kicsit, itt pl. pár alapélelmiszer GI-je megtalálható:
            http://dietless.hu/glikemias-index/
            Az alacsony GI-s élelmiszerek lassan bomlanak le, a vércukorszint ezek fogyasztásakor lassabban és egyenletesebben emelkedik, majd csökken. A magas glikémiás indexű ételek esetében a hirtelen vércukoremelkedés átmeneti inzulin-túltermelést okoz, aminek következtében az étkezés után 1-2 órával átmenetileg leesik a vércukorszint, ami éhségérzetet (és kísértést) okoz. Annyira nem abszolút értékek ezek, az elkészítési mód is számít – ha sok rost van mellette, akkor lassítja a felszívódást, minél inkább feldolgozott (aprított, főzött stb.) van az étel, annál inkább gyorsul a felszívódás.
            Egész hetes okos étkezés után ma sikerült belekergetnem magam egy ilyen zsákutcába, nyers zöldsalátával ugyan, de pesztós tésztát ebédeltem, azóta meg folyton éhes vagyok, pedig ettem is normálisan délután kétszer is. Elég bosszantó, az imént ettem meg már akárhányadik plusznak 100 g félzsíros túrót és ráadásul ma nem is edzek, pihenőnapom van, de holnapra túllendülök rajta.

            Amúgy 4 kg-t fogytam kb, heti két krav maga, két itthoni kettlebell és egy futás mellett, 163 cm vagyok, ezen már látszik a -4 kg, kapok is elismerést, csak én vagyok türelmetlen magammal.

            • Ahh..pesztos teszta, kulonfele aolajbogyokkal, koktelparadicsommal es friss bazsalikom levelekkel…. Pesztot tonna szam kepes lennek zabalni. De reg ettem tesztat egyaltalan, mondjuk az nem is kell hozza.

            • Az a baj, hogy a szilvas/barackosgombocot imadom es az osszes krumlis kajat. Dodolle, sztrapacska, tocsni… es nagyon regen nem ettem, most meg folyton ezekre gondolok.

              • A tésztákkal én is gondban vagyok, a krumplival pont nem.
                Ilyenkor a következő mozgásra szoktam gondolni: most futás lesz holnap, valószínűleg a gyerekek alvásidejében. És arra, hogy ott a gyönyörű izmos testem a háj alatt 🙂

            • en salatara szoktam tenni belole. Mozarella, zoldsali, osszecissza levelek, viragok is, koktel paresz, balzsam ecet… akarmi es sok-sok peszto. Lehet melle csirket vagy halat falni azert.

          • Embertelenül egyenruhásít minden kalkulátor és veszélyes üzem is. Pld. teljesen kizárt, hogy tudjuk, hogy valójában, mennyit, milyen arányban is égetünk el egy nap, illetve, hogy mennyit hasznosítunk, mert pld. egy dolog a bevitel, s egy másik a felszívódás. Ez nem matek és nagyon félrevezető és frusztráló is aztán. Na, szóval nagy haragosa vagyok a kalkulátoroknak.

            • Egyetertek. Plussz egyeb tenyezok is szerepet jatszanak, amit vegkepp nem tudnak bekalkulalni a kalkulatorok. Pl. az en pm. alulmukodesem es meg amirol magam sem tudhatok. De a kaloriatablazat egyeb adatok, infok tok jol jonnek nekem, aki korabban nem nezegette ezeket. Egy jo konyvem van, a “the low-Gl diet bible, de azt sem olvastam vegig.

  5. Hát velem meg az van, hogy rádöbbentem, hogy ez az egész kurvára nekem való. Már hogy genetika, vagy lelkialkat.

    És én ezt nem tudtam. Tök érdekes, hogy negyven felé derül ki.

    Élvezem a más, új kajákat, a mindenféle mozgást. És nem csak lefogytam, meg jobb az erőnlétem, hanem meglepő eredmények vannak. Jól tapad, növekszik, formás a cucc. Ami előtűnik a zsír alól, az meg tök szabályos.

    Ma is edzés, kettlebell kis lengetés, hasprés, lábemelés, gyertya, híd, kézenállás-híd, ugrókötél 300, törzsforgatás 4×12 mindkét oldalra, fekvő lábtoló 45 kilóval 5×15, guggolás súllyal, 50 kiló (ez nagy fejlődés), bicepsz szabad súllyal, 15 kiló 3×15, tricepszlehúzás 31,5 kilóval, 3×12, combhajlító iszonytató súllyal, 15+12+10+8, vádli 5×90, meg a tesóm és turmix. 🙂

    Kardió: evezés, ezt megszerettem, teljes testtel haladok a szárazföldön, hosszú mozdulatokkal. Na, épp élvezem a négyezredik méteremet, odajön egy nagyon kigyúrt teremedző. Azt mondja, te se ma kezdted. Hüledezem. Ma vagyok tizennyolcadszor, január 7-én jöttem először. Azt mondja, nagyon látszik, szép, érett izomzatom van. Meg ahogy edzek, az nagyon komoly. És elmondta, hogy miért csinálom szarul viszont a tricepszlehúzást, hogy az izolált, könyök nem mozdul, én meg bicepsszel csinálom, ja, tényleg, megköszöntem.

    Most már lekerülnek a ruhák, és nem puha kar, amit villantok. A felsőtestem nagyon atletikus, segg-, combtájon vannak a zűrök, de az is alakul, már elválnak az izmok alulról számítva a combom kétharmadáig. Ma nem is nadrágban voltam, hanem rövid ruha+harisnya+magas sarok (és igen, bicikli, magassarkúban biciklizni a legkényelmesebb, úgy értem, ha már magassarkú, akkor jobb benne biciklizni), és nagyon mondja mindenki, a fagyizóban, a varrodában, a színházi jegypénztárban, hogy mennyire vékony vagyok. Én meg arra gondolok, hogy úgy szeretem Budapestet meg ezeket a többéves ismeretségeket, hogy így emlékeznek rám.

    Van egy-két dolog, amivel még emelem a színvonalat, pl. glutamin, meg igazi edzős kesztyű, hosszú távon talán sportóra (ma láttam egy gyönyörűt). És egészen komolyan, művészien tolni a ketogént. Ma keveset ettem, és volt benne szürkemarha-szalámi, meg tejszínes-mákos protein, az igen finom volt.

    Egynémely be nem engedett károgó azt hitte, ez valami kis múló egzaltált fitneszeskedés, tök idegesen írták. Hát, nem lett igazuk, elég komoly, de akkor még én sem tudtam, hogy ennyire jólesnek a nagy súlyok, és ennyire látszanak.

    • Hú, nagyon jól hangzik, úgy örülök.
      Én pont fordítva, deréktájon vannak necces dolgok, de kezd látszani a karomon a bicepszem, ami maga a csoda, mert azt hittem, hogy nekem ez teljesen képtelenség lenne…
      Ma én is ruha, harisnya és bicikli (csak magassarkú nélkül) és holnap megyek színházba, juhéé (Örkény).

    • És a legnagyobb etwas, hogy elmondtam a tesómnak a szaunában, hogy mit mondott az edző, és ekkor (először) ő is mondta, hogy mennyire változtam. De valahogy tabu ez köztünk, hogy én hogy nézek/néztem ki, nekem is ő, mi azok vagyunk, akik akárhogy is, testvérek.

    • “művészien tolni a ketogént” úgy ám, hadd szóljon!
      Nekem is nagyon jó benne. A ketometer valahol elakadt, de sztem bent vagyok: éhséget majdhogynem keresve sem találok, erős vagyok és van, hogy 20 is alá becsúszik a ch (rájöttem közben, hogy túlszámoltam az első héten a ch-t, tehát akkor kevesebbet ettem, mint amit számoltam), miközben semmi nem hiányzik. Azért mérek majd egyet, amint kézhez kapom a kütyüt.
      Sztem a sejtem melyik cég nagyon cikin viselkedik, hogy mintegy válaszként húzze lefelé a blogot, sokkal inkább a szakszerűtlenségükkel kellene komolyan foglalkozni. Csomó embert megvezethetnek, miközben nagyon butusra veszik a nőket.

  6. A fenti levelezés érdekes fordulatot vett.
    Nekem eredetileg a főnök írt, abbl idéztem, de aztán a célcsoportot tűz alá vevő marketinges is, nagyon sértetten.
    Ők nem tudhatják, hogy én épp hol tartok a sportban, írja, és igenis nagyon sok nő kattintgat kuponok után, valamint nem lehet mindenkinek megfelelni. Talán így megértem, miért dolgoznak így. Mondom, nono, nekem semmi dolgom a ti módszereitekkel és megfontolásaitokkal, ez amatőrség (jaj, de sok bajom van ezzel a fránya szövegírással), én az eredményt látom. Nem kell tudnotok semmit rólam (bár éppenséggel megkérdezhetnétek, akkor árnyaltabb lenne a marketing, így azt sem tudhatjátok, nem hízni akarok-e, viszont azért sem értem a kioktatós, “mi majd segítünk neked lefogyni” hírleveleket, mert nem kértem tanácsot, útmutatást — ez az egész rám van erőszakolva), de az emberek általában sem egyformák, amellett én meg voltam szólítva a keresztnevemen, nekem írták a két hírlevelet, mindkettő fejfogósan volt sztereotip, és a többi nő sem ennyire ostoba, hogy csak a pasizás miatt akar jó testet, vagy hogy fogyózik reménytelenül, és fogalma sincs, hogyan kell (erre válasz az, hogy diéta 21 nap alatt, jól hangzik), és hogy versenyez a többi nővel a férfiakért. Szerintem ez szar üzenet.
    És azt mondja: láttam a blogod, mindenkire haragszol.
    Hehe. Hogy a blogom milyen, az meg nem tartozik ide, nem haragszom őrá se, csak amatőrnek gondolom, amit csinál, és remélem, változtat. Amúgy tipikus kezdő olvasó, aki nem érti, hogy itt erő van meg életöröm meg jó hangulat.

    • Én emiatt a beszédmód miatt nem vagyok képes olvasni az ilyen szövegek 90%-át, marad az angol irodalom, valahol ott kevésbé futok bele ilyen nőalázó szövegbe.
      Lenne igény ám arra is, hogy ne nézzenek hülyének.

    • Ezt nem-hi-szem-el.
      Ma ez jött:

      Szia Éva!
      Tegnap a Fitnesznapon, a Syma csarnokban sok olyan csajszival találkoztam, akikkel tényleg “kapcsolatban vagyunk”. Itt ülök a laptopom előtt és ugyanaz a Móni ír Neked, akivel tegnap találkozhattál.

      Ez nem egy automata email! Tényleg elolvasom, amit válasz emailben írsz.
      Éva szeretnék Veled újra találkozni. Hamarosan foglak keresni, amikor együtt főzhetünk, vagy csak beszélgetünk.

      ??? csajszi? én ott voltam a SYMA csarnokban? főzünk? Vesszők kirakása még mindig…?

  7. Őszinte leszek: engem kissé zavart a Te nagy sport imádatot. Aztán jól megvizsgáltam magam, és rájöttem: ez bizony irigység. De miért is? Mert tesz valamit magáért? Ez badarság. A saját szarul levésemet nem háríthatom másra: a blogíróra, a kollégámra, a férjemre. Vettem egy nagy levegőt és egy bérletet – mert mélyen tudtam, ha már megvettem nem hagyom veszni. Így heti ötször meló előtt (reggel 6.20-kor) egy órát felállok valamelyik kardiogépre és nyomom. Heti egy változtatást írtam elő az életemben: eljárni mozogni, kávéba cukor tilos. A következő héten a lehető legkevesebb kenyeret érem el.
    Tudom, sehol nem vagyok – de: engem bosszant az ami Téged is, hogy valamit csinálsz és mindenki belebeszél, leszól, jobban tudja. Pont tegnap mondta valaki, hogy egy közös ismerősünk már régóta sportol és 10 kg-os súlyzókat emel – na, de ha régóta sportolna akkor nem csak 10 kg-ossal edzene! Én meg arra gondoltam, hogy nekem a 2kg-os simán elég lenne és az a 10 kg nem kispálya. Nyilvánít vélemény olyas valaki aki maximum lépcsőnél emeli a lábát, az én hajnali gyaloglásomról meg lesajnálóan nyilatkozik.
    Vagy van a másik véglet aki azonnal oktat: csak proteint, nekem gyanús porokat ajánlgat, kenjem magam paprikás krémmel, igyál ezt, egyél azt, nem elég az 1 óra és fussál 2 kört minden reggel a szigeten mert nem vagy ember.
    Az életörömömet keresem ezt fogom felelni minden lesajnáló embernek. Akkor talán békén hagynak.
    Eredetileg én egy jó alakú emberke voltam, gyerekként kórosan sovány, mindenki etetni akart. Csak így negyven után már bizony látszik a nem mozgás. Kiborultam,hogy xl-es ruhákat kell venni, a 44-es is szűk.
    Most ott tartok,hogy olvasom a hozzászólásokat és utánanézek a ketogén-nek, a cukornak (ja, vettem zabszeleteket magamnak, mert remegek reggel amikor rohanok a metróhoz edzés után).

    • ‘saniko, komolyan, szard le ezeket. Nem kell megmagyaraznod senkinek semmit. Ez azert tok erdekes, mert en akarhany ismerosomnek meseltem, hogy jarok fittifbe stb..senki nem kezdett el okoskodni ellenben nagyon orultek es biztattak. Van koztuk edzo is es nem vette a batorsagot meg o sem, hogy most jol kioktasson mit hogyan. Nem is ertem, olyan sok oromgyilkos kovalyog korulottunk, javareszt szerintem ok is csak irigyek amiert elkezdtel valtoztatni. Ne csuggedj ezektol, nagyon jo vagy.

    • Anikó, tök megrendítő és megvilágosító, ahogy ezt most leírod, és nagyon örülök, hogy ez a fejlemény lett, jó az erődről, elhatározásodról olvasni.

      A kizárólagos/túlzó kardiót egybehangzóan és nagyon bírálják szokásos olvasmányaim (ez egyike azon információknak, amelyek újak voltak nekem — 2010-2013 között sokat jártam terembe, és kizárólag kardióztam, mégpedig hidegrázásig és reszkető lábig, erőltetetten, két-három órákat, futópadon és ellipszisen, mert ugye a mozgás az mozgás, kalóriaégetés és kész — sok zsír lement, kb. 10 kiló, de biztos izom is. Tehát az izomvesztés a gond vele, és az izom nagyon értékes szövet, formát is ad, kalóriát is zabál, valamint az, hogy a test és az anyagcsere adaptálódik a kardióhoz, lelassul az alapanyagcsere, ez ellen jók az összezavaró technikák: sprint, HIIT, intermittent fasting, ciklikus szénhidráttöltés). Én mindig utáltam azt, magánemberként és feministaként is, ha nagyon téma a test, ha normatív a beszédmód vele kapcsolatban, ha az egészségszempont mögött hiúság van, ha meg van szégyenítve a nem szabályos-arányos alak, ha a pasizás/jó pasi mint ígéret van belengetve a szép test jutalmául, ha az a példakép, akinek amúgy is könnyű a dolga, aki a kinézetével népszerű és előnyökre tesz szert, és nem ismeri a test poklait (anyagcserezavart, szénhidrátfüggést, depressziót, veleszületett bajt, betegséget, vagy nem szült hármat). Zavart az is, ha fetisizálják a jó alakot, ami adott esetben buta, felszínes, lenéző emberhez tartozik. De az erőfeszítést, a küzdelmet és a sport örömét mindig is méltányoltam, és nem lestem és nem szidtam másokat, csak tudtam, hogy én ezt nem (pl. aerobik, jóga, spinning nem, csakazértsem, mert trendi. Egy kicsit body artoztam azért, és az jó volt). Viszont a saját testem mindig téma volt, volt, hogy imádták, volt, hogy rendben voltam vele, de nem mint esztétikus produktumot kezeltem, hanem mint működő-örömszerzőt, és volt, hogy mély lelki válságot okozott, hogy olyan és már mindig olyan marad, reménytelen, “ez már eldőlt”, valamint praktikus problémákat is okozott, mint amilyen a rengő comb szégyene, a kidörzsölődő nadrág, a nehézkes ruhavásárlás, az állóképesség gyengülése.

      Én mindig is gyalog és biciklin nyomtam, irodai munka soha, a tanári munka meg stressz és szaladgálás és lépcsőzés, és még babahordozás és háztartási minimálgépesítés, de a kirobbanó mozgásvágyhoz egyszerűen 75 kiló alá kellett mennem, ennyit nem lehet cipelni, kész. Az alá nem is láttam, egyébként, hogy lehetek én 65 meg 60 is, jé. Már bőven 75 alatt vagyok, ismerkedem az új testtel, ímhol, ez így normálisnak számít, csinosnak, nem is M-es, hanem S-es a bugyi, 36-osak a nadrágjaim, és nagyon megnéznek. És örömet szerez a test és a működése, kedvem van futni, a legjobban az izom-agy kapcsolat erősödött, ráállok egy gépre vagy megfogok valami eszközt, már nem bénázok, van egyensúlyérzékem, és ráérzek a helyes mozdulatra, hogy mi a cél, mit akar az az eszköz (kivéve a tricepszlehúzást, hehe). Negyven felé átértékeljük ezt az egészet, és elkezdjük, ha eddig nem, és nem elkeseredett ideálkergetésként, sziszifuszi küzdelemként, hanem nagyon komoly, girlpoweres, önismerettel járó, meditatív erő, szuverenitás és én-élmény tud lenni a komolyan vett, életformaszerű sport (és táplálkozás).

      Ez viszont, ahogy mindenki beleszól, valami társadalmi mechanizmus lesz. Bele se gondolnak, csak húznak vissza középre, a normalitásba, olyasvalaki, aki először tőlem hallott a ketogénről, reflexesen magyarázza, hogy az miért nem jó. Csak ne kelljen elgondolkodni, ne kelljen elfogadni, hogy mások másképp, és mások esetleg többet tudnak erről. Én sokáig ellenálltam a paleónak (mert olyan divat, szektaszerű, valamint Szendi személye és mindenhez értése miatt) (a ketogén étrend paleó-alfaj, vagy inkább rokon), de soha nem álltam le magamat igazolandó a szénhidrát szükségességéről magyarázni egy paleósnak, vagy lehülyézni őt, nem is véleményeztem. És tök hálás vagyok annak az az anyuka-ismerősnek, aki még 2012-ben először mesélt erről az egészről (ketogén és sport, eredmények javulása), és töpörtyűztünk egy jót a hentesnél. Már akkor is érdekesnek tartottam, hogy van ilyen, nem sértett, tőle okés volt, mert ő hiteles és okos, és nem erőltette rám. Csak tudtam, hogy én ezt nem. Vagy nem akartam hajdinát, kölest, waldorfos cuccokat, antalvalis izéket, búzafűlét enni pl. Akkor. Akkor másban fejlődtem, máshol volt a fókusz, meg szoptattam is még. Most meg más korszak van.

      Nem minden beleszóló irigy, vannak sportolók is köztük, a lényeg az, hogy az bizonyuljon helyesnek, amit ő csinál, ne kelljen megmagyaráznia, hogy ő miért nem, illetve a teste szerencsétlen, fájós, csúf állapotát tulajdoníthassa a vak balsorsnak, ne látszódjon a felelőssége, mulasztása, meg hát lehessen tolni a tésztát és anyu paprikás csirkéjét, meg a gyoséttermi menüt, rózsaszín mignont, és a koktélokat, boros kólát, cigit, ebbe ne zavarjon bele senki, hiszen ez az egyetlen vigasz ebben a szar életben. Ezért nem mennek át az inzulinos, ketogénes, súlyzós infók itthon a mainstreambe, ezért számít túlzásnak az edzőterem. Mozogjunk, persze, de ez legfeljebb sétát, hétvégi kirándulást, öregfiúk-kispályát (sörözési ürügy), esetleg kocogást, norbitornát, ritka spinninget, aerobikot, balatoni pancsolást és síelést (és az edzetlenség miatti számos sérülést) jelent. A komoly sport szinte üldözve van, mindenki gép előtt ül és kocsival jár.

      A tesóm nagyon aktív szintén, és pl. tök elismer, hogy “lejárok” és látszik is rajtam, de időnként ő is kifakad, hogy XY fitneszmodell combja már túlzás (erre én: a zsűri szempontjai nem egyenlőek a te erotikus ízléseddel), hogy ő csak közepes súllyal edz, 4×25-öket (és mindig mondom erre, hogy neked más a célod, nem volt rajtad húsz kiló háj, és nem akarod drasztikusan javítani a zsír-izom arányodat, meg feszesíteni a bőrödet). És: vigyázz, ne legyen beesett az arcod.

      Mintha mi döntenénk el, hogy pont hogy nézünk ki, mi raknánk össze részletekből. Nem egészen így van: izmozunk, alakulunk, reagálunk az alakulásra, de valamit valamiért. Lesz fölös bőr is talán, pici mell (annyira már nem bánom), bizonyos zsírszázalék alatt kockás lesz a has és előtűnnek az erek, hiába nem tetszenének amúgy (és tetszenek, megtetszettek, mert a változást és a melót jelképezik), az arcon nagyon fog látszani a fogyás (nekem tetszik amúgy a fejem így), lehet, hogy vaskosan izmos lesz a comb, vagy épp kikészül egy ízület, sérülés is lehet, meg vesebaj a proteintől — érdekes meglepetések. Figyelni lehet, ártalomcsökkenteni, nem rinyálni és nem mindenből az elképzelt tökéleteset akarni. Lehet, hogy nem megy lejjebb a súlyom soha x-nél, pedig x-3 lett volna a cél. Nem tudhatom. Ezek részletkérdések.

      Én annyit tehetek a világért, és különösen azokért, akik a környezetemben vannak, hogy mindent megteszek azért, hogy örülős legyek, jól legyek, fiatal, lelkes, ne legyek stresszes, frusztrált, irigy, legyen sikerem, rekreálódásom, örömöm, én-erőm. Ez az én felelősségem, és ez a lényeg.

      • “a ketogénről, reflexesen magyarázza, hogy az miért nem jó. ” + rózsaszín mignon. Akkor is, ha nem mindenkinek jó az ilyesmi, ezek a magyarázatok nagyon, nagyon, nagyon erős és zsigeri szintű, a kényelmi szempontokat meghaladó kulturális meggyőződésből is táplálkoznak, azaz szénhidrát nélkül nincs élet, ld. a kenyér ünnepe, kereszténység etc. (Amúgy tényleg nincs, csak másképp értem.) Érthető abszolút, kitéphetetlen, megváltozhatatlan. Ezzel együtt tény, hogy felesleges beleszólni. Nekem is a máséba, a nem ilyenbe.

        • Én szeretnék ámultan jól lenni friss ketogénesként (az enyhe, természetes és rezignáltan viselt panaszok ellenére), ilyen igazi szektás megtéréssel, hogy nahát, hogy én eddig Kenyeret! és Cukrot! De hülye vagyok! Hát ez valami csodálatos, hazaérkezés és mintha mindig is, ezt kéri a testem, a cukor méreg stb. De nem így van. Most nagy tepsi háromféle linzert sütöttem, mert bolhapiacra készültünk a közeli suliba (és jó sokat vettek belőle, húszasával). Ez nem nehéz helyzet, vagyis nem kísértés, jók a szagok, az elég nekem, és csinálok majd xillittel, mandulaliszttel is, sok kókusszal, semmi gond. De a kontextuson módom volt eltűnődni, míg éjféltájt az artisztikus kekszeket szaggattam, hogy mindenhol a norma a szénhidrát, a búzaliszt, a cukor. A gyerekek kedvencei között hemzseg a 60+ százalék finomított szénhidrátot tartalmazó ételfajta. Egy bolt, egy vendégség csupa csapda és gyanakvás, kulturálisan enni kell, és azon belül is főleg szénhidrátot, meg a reflexem, hogy ezt a sonkát roppanó kenyérrel kéne enni (aztán eszembe jut, hogy nem), vagy egy kis tepsis krumpli dukálna a csülköm mellé. Nem az, hogy vágyom a kenyérre, hanem össze van kapcsolva az agyamban a sajt vagy a hús a kenyérrel, krumplival, tudatilag. Kurva nehéz folyamatosan ellenzékben létezni, ezt sem enni, azt is kitalálni, amazt meg külföldről behozatni (és drága is). Gondolkodni, dönteni folyton, mérlegelni, kicselezni a dumákat, rábeszéléseket, a csak egy falatot, az előre cukrozott kávét. Vagy hogy nem lehet tejszínt kapni, elfogyott.

          No de ez nyavalygás. Valamit valamiért, nem akarok egyre szaporodó, öregedésnek tulajdonított panaszokat, sem visszahízni, sőt, egészen feszes és vékony szeretnék lenni (egészen vékony mondjuk nem leszek, nem az az alkat vagyok). Viszont a gyerekek kajáján állítottam, kakaó helyett reggel brit savófehérje (adalékanyagmentes, szénhidrátmentes), tejszínnel, málnával, oda- meg vissza vannak tőle. (Ez is durva, nézzétek meg az egyre ritkábban kapható Milka Slurp és a Nesquik kakaó- és szénhidráttartalmát — két agyoncukrozott termék közt is ekkora különbség tud lenni: Milka Slurp kalória 365, fehérje 3.9, zsír 8.4, szénhidrát 26.5; Nestlé kalória 379, fehérje 4.2, zsír 3.4, szénhidrát 79.9). Desszertnek meg (jóféle) gyümölcsöt vagy magasabb fehérje- és kisebb szénhidráttartalmú fajtákat kapnak, esteleg sajtot, amit (egyes fajtákat) tökre szeretnek. A kenyér is barnul és rozsosodik.

          • Erre gondoltam, hogy szénhidrát nélkül nincs gyakorlatilag élet, party life és erre kell valahogy gombot varrni, mert az is tökfontos. Mondjuk ellenzékiséget nem, de más preferenciákat érzek, erőst. De ez azért is van, meg lehet így, mert akik ismernek, már a preferenciákat is ismerik és nem tesznek keresztbe direkte, na jó a többség, a jóérzésű. De én se tolom a hozzám látogató arcába a beef jerky-t. Ezzel együtt múlt héten eléggé megviselt, amikor a gyerekeknek szánt színházi előadás töménycukorzabálásba fulladt, de kibírtam minden irányba kussolva, habár nehéz volt. Nekünk egy idő után már az ún. paleos sütik is kiestek, így aztán már egy csomó alapanyag sem kell, ami drága és/vagy nem itteni, messziről jön.

            • Én is úgy írom ezt, hogy szabad vagyok, nem kell olyanokkal vegyülnöm, akik “dictate me when and what to eat”, nem kell megvívnom ezeket, se kínálást, se szócsatákat, se gúnyolódást igazán (noha az a benyomásom, és néha be is igazolódik, mindenki mindent tud vagy tudni vél rólam a blog miatt, és sunyin hallgat), és mégis beleszaladok ebbe, néz engem a szénhidrát mindenhonnan, érzékelem, hogy a ketogénem nem normális, szociálisan elfogadhatatlan. Most, ahogy a konyhában járkáltam, rájöttem, hogy szénhidrátot keresek. Stresszes résen lenni, és néha erősnek érzem, hogy para van még a zöldborsótól, sárgarépától is. (A sok lelkesítő ketogén írás mellett szívesen olvasnék erről is, önkritikusat, hogy ez azért b+. Megnyugtatna, erőt adna.)

              Amúgy nincs gáz, csütörtökön volt fejfájásom, inkább bal oldal, homloktájék, talán dehidratáltsági, meg valami fura, szüreális érzés, vettem 85-ös csokit, 20 g után elmúlt, és ugyanez a fejfájás előjött egy-egy sorozat végén, a 10-12. mozdulatnál másnap. Most jól vagyok, de meglepően hamar éhes leszek, és ellenállhatatlanul húzott az ágy 2 körül, mélyen aludtam, igaz, éjjel csak 6 órát, viszont spontán ébredtem. Cukrom 4,4-4,9, de ebéd után hirtelen 6,0 lett.

              Ha nagyon nem bírom a ketogént, vagy nem lesz látványos eredménye (zsírvesztésben, sportteljesítményben), akkor visszatérek a kevés szénhidrátos étrendhez, amelyben alig, de lesz fehér pékáru és cukor. Nekem a ketogén átmeneti könnyülésnek is jó a sok hónapos, kimerítő kalóriadeficit és űzöttség után. Valahogy a “még fogyni egy kilót a hó végéig”, “csak két százalékot még le a zsírból” prés enyhült, inkább az izmozásra koncentrálok, az a siker, és nagyon szép látvány. Kicsit visszajött a cucc amúgy, két kiló, de ruhákon, körfogaton nem érzem. Lehet, hogy maradok kb. ennyi kiló, vagy olyan 3-mal kevesebb, és ebből lassan tömegelés lesz, de azt tartom szem előtt, hogy remekül érezzem magam, változatosan és sokat eddzek (nagy imprúvment az alkalmas helyett a havi bérlet, többször megyek majd rövidebbeket edzeni), hogy jókat egyek (most épp hízottkacsa-mell van, egy része lassan sül, más részét beleaprítottam nagyon igényes bio-tyúkleveskockás levesbe).

              Mások cukorzabálása engem nem zavar, a gyerekeimet is csak finoman terelem. És nagyon ennék egy vödör Haagen-Dazst, vagy a Csaba utcában négy kenetnyi Amedant (gorgonzola sajt, tejszín, dió).

            • Nekem ugy tunik, hogy nagykonyvi, ahogy erzed magad. Nezd itt jol osszeszedtek a ketogen flu tuneteit: http://diet.lovetoknow.com/wiki/Ketosis_Symptoms Ezekbol (early stage) volt nehany, de mar eltuntek. Szoval elmulik ez. Elvileg 2-3 het a komplett atallas, addig uzemzavar es -kavar van. Ezalatt a nagy igenybevetel sem feltetlen javasolt Phinney-Volek szerint, akik ugy irjak le a kezdetet, mintha kihuztak volna a konnektorbol. Attia is azt reszletezte valahol, hogy ugy erezte bedobja a torulkozot. Most igy futtomban csak egy kis troubleshooting, ha folytatod: gondolj a sora, sozd meg a levesed egyebet jobban, erore fogsz kapni (ha lehet kilugozott asztali finom sot, hanem tengeri durvat, vagy hogy nevezik ezt magyarul); csak tobb zsirral tudod letorni a sovargast (a kavemba, teamba is tettem); vedd magad korul mindenfele zsirforrassal es alacsony ch-ju zoldsegekkel (http://www.dlife.com/diabetes/information/slide_show_pdf_files/The_25_Lowest-Carb_Vegetables.pdf); igyal sok vizet, esetleg asvanyvizet vagy ugy ivovizet, hogy ontesz bele kovafoldet (bornek, hajnak is tovabbi nagyonjo egyebkent). Ezek nekem bejottek. Tenyleg 2-3 het. (Igy a masodik het vegen etkezes utan sok oraval, asszem 7 v. 8 oraval, a vercukrom 4,6, majd etkezes utan 4,8. Alakulok.) Olyasfele b+ iras engem is erdekelne.

            • Lesz, illetve lehet, mert allitolag nem mindenkinek van vagy nem annyira feltuno. Az enyem megvaltozott, allitolag nem rossz, csak mas. A szajizem is mas, erzem, nekem jo. Hogy mit lehet vele kezdeni … mondjuk gyombertea. Az at is hangol, legalabbis engem.

          • Nem nyavalygás ez egyáltalán, hát csak kutatják, hogy miért olyan borzasztóan nehéz akár egyetlen új szokást is felvenni mondjuk a napi automatizmusok között/ellenében és hányszor kell ismételni akár meglepően primitív tevékenységeket is ahhoz, hogy szokásként tudjanak rögzülni. Én 2 hónap után is üres fejjel állok a konyhában, mert hiába szűnt meg a kenyér/péksüti a reggeli hívószava lenni, ettől csak egy nagy vákuum lett a fejben, nem tolong ám ott az a majdnem hatvan napnyi reggeli ötlet/kombó, amit hát nyilvánvalóan megettem ugye, akkor meg miért is nem? Úgyhogy lett nekem noteszem, amibe kénytelen-kelletlen felírtam ezeket utólag, mert agybajt kapok már ettől az evés-főzés előtti rövidzárlattól. Az ebéd, vacsora ennél is sokkal szebb, mert ott nemcsak a kipróbált recepteknek kell szem előtt lenni a falon, hanem a recept melletti kajafotónak is, mert azt vettem észre, hogy amihez vizuális nyomasztás van, azt akaratlanul is gyakrabban főzöm, mint amihez nincs. Az elkezd eszembe jutni. Ugyanígy szem előtt kell lennie majdnem minden alapanyagnak,pulton kosárban vagy ablakpárkányon, ha nem akarom hogy rámrohadjon, mert nem vagyok hozzászokva, hogy nekem olyanom is van. Vásári színes-zsúfolt konyhánk lett, bárcsak lenne hozzá hely is. És mindezt úgy, hogy én sem sóvárgok a régi kaják után, csak valahogy az újak, annak ellenére hogy finomak, fityiszt mutatnak a rutinná válásnak.

            • Amitől kivagyok:
              a ketogén (brit, KetoDiet) honlap úgy beszél, mint ha mindenki egyedül élne és kizárólag szuverén döntései lennének. “Don’t let others dictate what and when to eat”, “throw out all grains, sugar etc. from your shelves to avoid cravings” — ez nagyszerű, de azt feltételezi, hogy az ember egyszemélyes háztartásban él és nem kell senkivel egyeztetnie. Holott nem kell ehhez tradicionális nagycsalád vagy bántalmazó férj, kontrolláló anyós, hogy az ember ne dobja/dobhassa ki a lisztet. (Mit szólna pl. a konyhát rendszeresen feldúló kutyánk, hehe.)

            • Annyiban van alapja, hogy sok például az egyedülálló/elvált anyuka egy gyerekkel, aki nincs anyagilag beszorítva és valódi döntést hozhat minőséget illetően, esetleg kicsit radikálisabb dolgok kipróbálásához is simán marad tere. Ott egy fogyókúrás vagy gluténmentes étrendre való átállás nem akkora gond, a gyerek esetleg marad a hagyományosnál, ez még összehangolható. Szerintem őket és a teljesen egyedülállókat célozhatja reálisan egy ketogén mondjuk, nem tudom elképzelni, hogy egy család elkezdje az ezzel járó macerát. Itt egyébként nincs akkora (szar)anya kultusz, mint otthon, itt az anyaságba több minden belefér mielőtt elmarasztalnak, ha mernek egyáltalán. Így látatlanban azt mondom, ez lehet az ok, hogy ilyen a hangvétel. A dobáld ki simán csak hülyeség, senkinek nem fog azon múlni a ketózisa, hogy van-e a konyhaszekrényben liszt meg cukor.

  8. Nálam meg az van, hogy nem látom magam reálisan. Amíg a többség kövérnek látja magát, addig én a tükörben elég csinosnak érzem magamat, miközben minimum 10 kg felesleg van rajtam, és ez a túlsúly nem túlzás, ez tény. Olyan ez, mint amikor valaki fogy, de nem követi le az agya, és még mindig túlsúlyosnak érzi magát. Sok túlsúlyos emberen láttam hasonlót, olyanokon, akik pár éve még nem voltak túlsúlyosak, sőt, rendszeresen vagy versenyszerűen sportoltak.
    Én híztam sokat, de nem követtem le, reggel a tükörben nem látom magam túlsúlyosnak, miközben az vagyok. Ez eléggé veszélyes üzem, mert nem realizálódik, hogy valamit tenni kéne ellene.
    Viszont! a képeken látom magamat tisztán, és mindig ledöbbenek, hogy te jó ég, hogy nézek ki?! Mi lett belőlem? Hol a szép testem és a szép arcom? Mert hogy a hízás még a vonásaimat is eléggé átformálja. Ta.
    És ez nagyon pofánvágós, mert élőben nem látom magam annyira gáznak, mint amilyen valójában vagyok per pillanat.
    Én most főzni kezdtem magamnak, valamint – ha nem is minden nap – bringázok, azt hiszem, magamhoz képest már ez is óriási eredmény. Megnézettem a pajzsmirigyemet és a vérképemet, minden tökéletes, szóval ez – szerencsére – életmódbeli kérdés nálam, azon meg lehet változtatni. Túlzásba nem akarok esni, sok évvel ezelőtt volt rá példa, csak szépen, lassan, apró lépésekben haladok, az elsődleges cél az egészségesebb élet, az erős és aktív test.

    • Ezzel en is igy voltam egeszen csutortokig, amikor is megpillantottam tricepszezo tukorkepemet…hat beszaras. Has lelog, tul nagy a korfogat (villamcsapasszeru realizacio) karok akar az oszlopok csuklo ellenben tok vekony, medence keskeny ehhez kepest a combok orso alaku dudorok. A seggem elmegy, de nagy az is viszont az sosem volt kicsi. Aszittem el;ajulok. Itthon a tukorben is latom amit latok, de valahogy lightosabb az osszkepp. Nyilvan kicsit behuzom a hasam es kihuzom a testem es igy mar nem tunik katasztrofanak. Menj el egy tapados szerkoba tricepszezni..rogton megvilagosodsz. 🙂

    • Erről is sokan számoltak ám be. Miután megmérték magukat, vagy eljöttek edzeni. Tompít az agy, vigasztaló képzeteket biztosít, a ruha ápol s eltakar, meg ugye mások is híznak-elhíznak, az Elvira még többet, megszokjuk a formátlanságainkat, ez a normális, 35 után mit akarjak, nincs idő sportolni, az a fiataloknak való, régen persze hogy vékony voltam, illetve a külső nem is olyan fontos, ugye, a ruha alatt nem látszik a narancsbőr.
      Ami ébresztő lehet:
      rég látott és őszinte ismerősök reakciója
      fotók
      zsírszázalék megmérése és eü táblázatok, tól-igok (koleszterin), vagy eü gond, vérkép, cukorbetegség, az nagyon.
      De hát orvosaink sem hisznek az életmódbeli-étrendi megoldásban alapvetően.

      + ébresztő még: közeli hozzátartozó, ismerős sikeres életmódreformja
      párkapcsolati válság, életközépi válság
      közeli ember betegsége, halála

      • “orvosaink sem hisznek az életmódbeli-étrendi megoldásban alapvetően.” és ez annyira szomorú. Személyes tapasztalatom is, hogy még olyan is van, aki nem egyszerűen nem hisz, de mintegy elnézően kaccant egyet, ha felmerül, hogy esetleg valami ilyen vonal is kellhet a jobbuláshoz.

    • Ezzel én is így jártam. Fordított testképzavar, vagy csak simán testképzavar? Mindig sovány voltam, hízzál már egy kicsit, zörögnek a csontjaid, ezt hallgattam életem nagy részében. (Ez is zavaró amúgy, mert a testem mindig magánügynek éreztem, cserébe sem foglalkoztam soha más testével, na mindegy.) Szörnyű volt azzal szembesülni, hogy már nem vagyok sovány és könnyű. De soha nem késő.

        • Fú nehéz ez, de hát végül is miért ne, segít a szembenézésben, ha kimondom. De akkor írjon más is méreteket 🙂 Amikor rosszindulatú megjegyzéseket kaptam a soványságomra, akkor 167 cm, 50-53 kg. Képeket visszanézve nem voltam kórosan sovány, tehát egyértelműen rosszindulatú megjegyzések voltak. Ruhaméret 36-38, S, M. Válás után volt 34 is. (gyomorideg) Később, amikor súlyzóztam is 56-57 kg, talán még több is. 95-68-95. Harmadik gyerek három hónapos korában 59. Aztán tönkrement a mérleg, amúgy sem voltam egy megszállott mérlegelő. Sport és mozgás szempontból az utóbbi két évem elég inaktív volt részben sérülések, részben az utóbbi egy év napi 10-12 óra munkája miatt. Az életmóddal járó mozgás is lecsökkent, gyerekek megnőttek, már nem kell annyi helyre szaladgálni, menni állandóan, kutya is lebetegedett, tehát az a napi kb. 4 km séta is elmaradt. Én olyan 73-ra saccoltam magam, na jó, legeslegrosszabb esetben legyen 75, erre március 3-án vettem egy mérleget és 86!!! De abból már lement 4.5 kg. Még soha nem voltam ennyi. Cél az 59. Biztos benne van a gyógyszer is, amit a pánikra szedek, de inkább csak áttételesen, ha jól vagyok, jó a kedvem, akkor enni is jó, ha szarul vagyok akkor nem megy le falat a torkomon. Utólag visszanézve mosolygok azon, amikor plusz egy-két kilón kiakadtam, már amikor épp olyanom volt, hogy foglalkozom ezzel.

          • Ez tok erdekes. En is 168 cm es 46-52 kilo kozt mozogtam 39 eves koromig. Azutan lett 58 kilo par evre (mar tok kovernek lattam magam akkor) es tavaly elott ereztem, hogy mintha de nem hittem, hogy elertem a 60-at, nem is, mert 64-et. Mostansag meg azt gondoltam, hogy ugy 65 lehetek, de egy fraszt, mar 70!!!!! kilo vagyok. Olyan sunyi modon keletkeznek a hurkak, hogy nem leplezodnek le. A fokozatossag miatt sajnos hozzaszokunk a latvanyhoz es a kovetkezo 4-5 kilo nem is tunik annyira veszesnek. En most centizek, mert nincs merlegem egyelore. Biztato kilatasaim vannak. 🙂 minusz 1 vagy 1.5 centi egy honap altt.

            • Na jó, de te a 65-70 kg-val még a normális kategóriában vagy, kicsit kell csak leszálkásítanod. 🙂 Mondjuk nekem meg a diéta könnyű, mert csak lecseréltem a kedvenc reggelimet – puha sós perec, vastagon megkenve vajjal – ez alsó hangon máris 800 kcal mínusz, ha nem több.

            • Lucerna, én már nagyon sokszor éreztem azt, hogy rokonlélek vagy, de hogy még a hízásunk is azonos úton haladt, azt nem gondoltam. 🙂

              54-ről indultam kb. 8 éve, 35 éves vagyok, nem szültem még, viszont mindig ülök. Az irodai munkával lett majdnem 60, az még belefért, aztán a kocsira váltással 64, az már súlyos volt, és erre még jött, ne haragudjatok, én nem írom le, mennyi. Aztán visszafogytam 60-ra, majd visszahíztam megint. És én kicsi vagyok, mármint alacsony. Agyrém, hogy a fenébe nem vettem észre, miért nem kapcsoltam, miért nem kezdtem magammal valamit 60-nál. Akkora, mint most, még soha életemben nem voltam.

              És nekem azért is ciki, mert bár hízékony vagyok, de mégis nagyon jó a genetikám. Könnyen izmosodok, nagyon formás lábaim vannak pl. és kreol bőröm. Nem teljesen kreol, én legalábbis annak azért nem látom, de a melanoma szűrésen azt mondták, az. És gumibőrű vagyok, kemény, masszív, barna, nem lógós alapvetően. Ilyen adottságokkal nem szabadna ekkorának lennem.

              Jó, hogy beszélünk erről, hálás vagyok ezért a rovatért, meg nektek is, hogy lehet itt beszélgetni ilyesmiről, és olvasva a kommenteket, én is jobban fel tudom vállalni ezt magam előtt.

            • Nahat Tollam, amit ma en lattam attol dobtam egy hatast. Eszerint siman lehetseges, hogy a jo genetikankkal sittysutty megszabadulunk a “mazsanyi” zsiroktol es izmosodunk mint Swarci. Kajara nagyon probalok figyelni, de meg csak kiserleti fazisban vagyok es az intenziv mozgas kihagyhatatlan. 35 evesen gyorsan fog ez menni neked es az nagyon jo ha most valtoztatsz (nem azert, sosincs keson) de most meg konnyebb banni a testtel. Rugalmasabb, frisebbek a sejtek, minden. En most ugy erzem nehezebben megy, (szamit az a plusz tiz ev) nem fogyok semmit, de igyekszem turelmes lenni (nehez).
              Miota ez van, allandoan tukorbe botlok, megorulok ettol. Ugy szeretnem egy nap- mintegy varazsutesre- karcsunak es izmosnak latni magam ismet. De mindennap nezni ezt a robosztot eleg hervaszto.

              • (mit láttál?)

                Figyelj, én megmondom: átverem magam a kajával. Nem annyit eszem, mint hiszem.

                Én szenvedélybeteg túlevő vagyok. igen, pajzsmirigy-issú volt, igen, lejöttem a szénhidrátról, de még mindg. Nem és nem bírok boldogságosan és könnyedén annyit enni, amennyi kell. Ezért jó az irtóztató mennyiségű sport, ezt ellensúlyozza.

                Szeretnék már úgy élni, hogy egy kicsit mindegy a kaja, csak úgy eszem, és az nem baj, nem fantáiál az embe kajáról. Ketogén, lowcarb, öröm és étterem, minden, de nins ez a mit egyek, hogy legyen. Nálunk nehéz, a szabadság, hogy én vagyok a felelős, mit és mennyit eszik az egész család, nagy teher is, állandóan a kaján agyalok.

            • ja meg annyit ehhez, hogy en is mindig azzal erveltem, hogy jo a genetika. A legsportosabb, atletikusabb ember is elhizik vagy tottyedt lesz, ha nem foglalkozik a testevel.

          • Hm, nagyon érdekes. Milyen észrevétlenül ugrik fel az a sok, amiről bizonygatjuk, hogy nem is baj. Hány év telt el?
            Én írtam már méreteket, centit is, de majd teszek képeket, megdöbbentő nekem is.

            • A harmadik szülés óta 8 év, de a ruháim alapján az utolsó három év a gáz, az utolsó egyben pedig már nem is volt észrevétlen a hízás, de ez az egy év tényleg nem kedvezett az aktivitásnak. Diétázni még soha nem diétáztam, ez az első, eddig ok. Hány kilóról indultál?

              • 2010 áprilisában szültem, szülés után 93, de nemtom, otthonszülés volt, mérleg meg nem volt.
                Szoptattam, 30 hónapig. Nagy voltam. Vizes, sok vérem volt, domború erek, és nagy mell.
                2010 őszétől lekardióztam-squasholtam (edzővel) magam olyan 85-6-ra. megváltás volt.
                Aztán ingadozott, 42-es nadrágjaim voltak. Októberben már egy 38-as Mexx is rám jött (a Mexx 38 kicsit nagyobb sztem). most az kellemesen laza, pedig ilyen tapadós. Sorra bevetetem a ruhákat, most jönnek a szoknyás-tavasziak. Bugyiból már S.
                Most ősszel már csak 83-4 lehettem, a mérleget az életmódváltás harmadik hete után vettem, akkor voltam 81,2.
                A zsír-izom aránya öt hét alatt megfordult (keresztezte egymást a függvény). Izmom stabilan 26-7 kiló van. Most visszajött két kiló testsúly, teljesen megváltozott a vízháztartásom és kakilásom is a ketogén óta. A bőröm kitelt. 68 vagyok csupaszon, reggel, behúzott hassal 🙂 , és már inkább 36-os méret. Legalacsonyabb a 65,8 kiló volt, valami extrém futás után, de ez glikogénból és vízből van, meg némi zsír, persze. Akkor valami két hétig szinte éheztem, és abba belefáradtam. Volt még egy nagy fless, febr. 23., a keserűsós májtisztítás, akkor nagyon zsírtalan és üres belű lettem, néhány napig nem tudtam enni, emészteni. Akkor lett kockás a hasam (és pont akkor ment itt az őrjöngés, hogy hamisítom a fotókat). Most inkább a középső, hosszanti sáv kontrasztos a hasamon. A leglátványosabb a has mellett a mellizom, eladható igazi mellnek is, mert olyan helyen van, illetve kitölti a bőrt. Meg a vállam, tricepszem, le is szólítanak, nagyon néznek, innen tudom, hogy nagyon látványos, mert én nem látom és nem is nagyon fotózom a változást. A seggem sokkal kisebb, és izmos, de elvesztette szabályos félgömb jellegét. Sokat guggolok, kitörök, combhajlítózok. A térdem keskeny lett, és a combom alsó részén nincs narancsbőr. A bőröm, a keringése, szauna, jégszauna, kollagén, Evelle tabletta a központi téma most, és húzódik össze szépen. Bricseszből, belső combból, fenékről és fenék alól mehetne még le cucc. Van egy 34-es, egyébként bő szárú nadrág, érthetetlen okokból vettem meg 30 százalékos áron, azt szeretném, ha jó lenne rám.

            • Hehe, én is vettem pár hete a Promodban egy tunikát próba nélkül, hogy biztos, jó lesz az. Hát mellben nem igazán, de persze nem vittem vissza.

            • Hehe, én is vettem pár hete a Promodban egy tunikát próba nélkül, hogy biztos jó lesz az. Ennyi évesen, hogy lehetek ennyire hülye? Hát mellben nem igazán, de persze nem vittem vissza. Ahogy írod, hogy mennyi idő alatt izmosodtál meg és alakultál át, valószínűleg nagyon könnyen építesz izmot. A két fiamnak edzésen csináltak pár éve antropometriai mérést. A testnevelési egyetemről volt kint náluk egy orvoscsapat. A nagynak azt hozták ki, hogy ő viszonylag nehezebben izmosodó alkat, a kicsinek meg azt, hogy bármit csinál izmosodni fog. Azt is megmondják, hogy az illetőnek mi az ideális sportja. Nagyon sok mindent mértek rajtuk, testarányokat, csontozatot. A várható testmagasság viszont nem jött be. A nagynak, ha jól emlékszem 183-185 cm-et mondtak, aztán most már túl van a 190-en, 19 lesz és későn kezdett nőni, tehát lehet, hogy még nőni fog. A kicsi még növésben van.

              • Én úgy tudtam, 170. Az derült ki, hogy nőttem az utolsó (talán kamaszkori) mérés óta, 172. Azóta meg 174 lettem, ami megdöbbentett. Nagyon gondos gerincnyújtás, gyakorlatok, csigolyaszéthúzás, függeszkedés és valószínűleg növekedési hormon is.

                Amúgy mindenki tíz kilóval kevesebbnek nézett mindig is, de a kiló mindegy, hacsak nem vagy poggyász, a zsír-izom számít.

          • Én is testképzavaros vagyok, mind a két irányban. Kb. egyformának látom magam 48 és 70 kg-mal is. A normál súlyom olyan 53-55 kg. Ez döbbenet. Nekem is a fényképek segítenek, azok nem hazudnak (akkor sem, ha próbálom meggyőzni magam, hogy rossz volt a szög vagy a fény…). Viszont mindenki más hazudik, komolyan nem értem miért nem lehet őszintén megmondani, ha kövér vagyok. Nyilván szar érzés, de legalább tudom. Tavaly nyáron a 70 kg-ra mindenki azt mondta, hogy milyen jól nézek ki szülés után, múlt héten néztem a képeket, hát elképesztően durva. Persze nagy csodát akkor nem tudtam volna tenni, de a kajára jobban figyeltem volna, ha tudom, hogy mekkora lettem.

            • Na de most vágja az arcomba bárki, hogy kövér vagyok? Hát ne! Se azt, hogy sovány. Én egyébként annyira nem nézegetek másokat, hogy tényleg nem biztos, hogy feltűnik, hogy hízott 10 kg-t. Van egy barátom/volt üzlettársam/kollégám, amikor együtt dolgoztunk még ő vitt le a konditerembe, ő Évához hasonlóan nagyon komolyan, tudományosan tolta. Vele nagyon, nagyon sokat beszélgettünk erről, amikor még együtt melóztunk, jó sok motivációt adott. Na, neki mondtam, hogy öregem, majd szólj, ha kövér leszek. Mostanában ritkán találkozunk, de pár hónapja összefutottunk, persze nem mondta. Viszont pár nap múlva megjelent álmomban: kövér vagy. Ez volt az első jel, amin komolyabban elgondolkodtam. 🙂

            • Hát én jobban örülnék az őszinte válasznak, mert tényleg nem látom. Jó nyilván nem idegenektől, fél ismerősöktől, de anyámtól, férjemtől elvárnám. A többiektől meg csak annyit, hogy ne mondjanak inkább semmit, mint azt, hogy jól nézek ki, amikor akkora a fejem, mint egy medicinlabda. (Fejre hízok, de durván. Ez mondjuk régen is így volt, totál pocokká válok.)

              Most 62-63 lehetek. Mérleg nincs itthon, kb. 3 hete voltam Rudasban, ott mértem.
              Ahogy csökken a szoptatás mennyisége, úgy azért megy le.

              Számolgattam az utóbbi napokban a kalóriát és arra jutottam, hogy nem eszem szarul. A szénhidráttal el tudok csúszni, de az sem olyan vészes.
              Szóval nincs mese, mozogni kell. Többet és intenzívebben, mint most.

              Elkezdtem itthon tornázni, most már odáig azért eljutottam a csajokkal, hogy kb. napi fél órát ki tudok csikarni. Továbbra is járok heti egyszer lovagolni, amitől brutális izomlázam van mindig, illetve elkezdtem vasárnaponként kezdő balettra is járni, mert úgy hiszem visszaállíthatja a hajdan volt híresen jó tartásomat, amin a terhességek + babahordozás elképesztően sokat rontott.

              Na és a legnagyobb hír, hogy vettem egy biciklit két napja. Elhatároztam, hogy mindenhova (ahova nem tömegesen megyünk) azzal fogok járni. Persze azóta még odáig sem jutottam, hogy ledöngessek a Hegyvidékig, hogy kipróbáljam fel tudok-e tekerni (gyanítom nem), mert ha itthon van a férjem és tud vigyázni a gyerekekre ömlik az eső… de már itt van és csoda szép, most a lakatokat nézegetem, hogy mi lenne a legjobb.

              • Bicikliiii…! Rontott a hordozás? Azt hittem, mindekin javít. Örülök a fejleményeknek. Mindenki úgy van vele, ha nem hipergenya, hogy kismamát, aki 6 év alatt hármat szült, súllyal nem basztatunk.

            • Nem basztatni kell, csak ha megkérdezem életem párját, hogy nagyon elhíztam-e, ne azt mondja, hogy dehogy, tök jól nézek ki.
              Mondjuk más az ingerküszöb, mert tegnap csupa szeretettből közöltem a férjemmel, hogy el van hízva és életveszélyes amit csinál, sportolnia kell sürgősen. Erre vérig sértődött, hogy ő nem is és különben is a 2. születése előtt rendszeresen sportolt, csak azóta nem fér bele. Na ez tökre nem igaz, 2006-óta mióta együtt vagyunk 2012-ig focizott kb. havi 2-3 alkalommal és kb. 10-15 alkalommal csinált mást is . Szerinte ez rendszeres. És tök komolyan úgy van a fejében, hogy ő mekkora sportember volt. Ez is valamiféle zavar…

              A hordozás nekem betett, valahogy megborult a súlyelosztás. Nem értek hozzá, de a vállamra terhelt súly valahogy összenyomott.

            • Nem látom. Azt igen, hogy itt-ott puhább, kicsit nagyobb. De a mértéket nem. A fényképek brutálisak tudnak lenni.

              A ruhák valahogy csalnak. Nem értem, hogyan tudom ugyanazt a darabot felvenni +/- 10 kg-nál, de működik. A farmerszoknyám velem hízik és fogy. Persze van az a pont, amikor lecsúszik, de ahhoz le kéne dobni még vagy 8 kg-ot szerintem. (Valószínűleg tükörben akkor sem látnám.)

              Egyébként azt sem látom, hogy öregedtem, pedig nyilván. Az mondjuk gyanús, hogy egyre kevesebb helyen tegeznek vissza az eladók…

            • Én is így vagyok, azt hiszem. Gyerekkorom óta azt hallottam, hogy én milyen “bütyök” vagyok, azaz, aki rövid és vastag. így utólag megáll az eszem és felhorgad bennem a düh, hogy akkor is ezt mondták rám, amikor 48 kg voltam a 163 centimhez. Valahogy így kategorizálódtam be, én is így láttam magam és éreztem magam nem teljes értékűnek, nem igazán szépnek, korrigálandónak lényegében egész felnőtt életemben. De úgy többé-kevésbé meg is békültem ezzel és szinte alig kaptam észbe, amikor pedig már túl voltam hatvan kilón és kezdtem több lenni, mint moderáltan telt (normál BMI még mindig, de a felső határ).
              Nekem az egyik ébresztő sokk ez a kép volt:

              Megkértem a férjemet, hogy mondja meg őszintén, hogy ő milyennek lát engem. És azt válaszolta, hogy 35-40% közöttinek, amikor pedig én max. 35-ösnek képzeltem magam. Azóta időről időre (két-három hetente) lefotózom magam és megnézem, így látom magam objektíven, a tükörben nem. És elhatároztam, hogy elérem a 20-22% százalékot.
              Csak még spéci mérlegem nincs hozzá – no meg előttem még pár hónapnyi munka és kalóriadeficit.

            • Nekem sem mondta senki, hogy durván nézek ki. Két vagy három éve fogytam, komoly munka volt, fél év múlva akkor 7éves keresztlányom mesélt valamit, és időponthoz akarta kötni, és amúgy tök cukin, olyan gyerekszájosan mondta: tudod, tavaly, amikor még olyan ducibb voltál… Akkor sokat fogytam, de visszahíztam, most még durvább, mint a fogyás előtt. Amikor rákérdeztem egy barátnőmnél, hogy őszintén mondja meg, sokat híztam, bevallotta, hogy hát, igen. De közben látszott a fájdalom az arcán, hogy neki ezt most ki kell mondania. Egy tavaly őszi képen döbbentem le, minigolfozunk a céges csapatépítőn, borzalmas. De sokat eszek, főleg bent, az irodában, valami hiánypótlást, stresszlevezetés ez. Nem jó így, nagyon zavar most már, én nem ilyen voltam.

                • Persze, a gyönyörű ruháimat nem tudom hordani, és az első hízás után vettek közül sem mindent, mert volt egy második körös hízás is.

                  Nem jöttek rám, sokkolt. És már nem mondják, amit régen sokszor, hogy olyan kis filigrán/cingár/picilány vagy.

                  Mások a vonásaim, összeér a combom, ez is totál durva érzés volt eleinte. Hogy ez most micsoda?

                  Lépni kell, tényleg, tartósan megoldást keresni. A ketótól én félek, mert volt régen testképzavarom, és akkor megfogadtam, hogy többet nem sanyargatom magamat, amúgy elhízva is azt teszem. De mindig félek a drasztikus és hirtelen változásoktól, félek, hogy sokkolja a testemet, kicsinál, gyomorfájdalmam lesz, ilyenek. És hát, nem szeretem a húst, szóval nem tudom, menni fog-e nekem. Ma kezdtem, de eleve nem vagyok ügyes és értő ilyen dolgokban, hogy mit lehet enni, számítások, stb. Ma munka után veszek mérleget is.

  9. hajra mindenki 🙂 es en is! 🙂
    akartam irni a jo nekem-be mar regen, de sztem itt a helye: nehezitett hulahopp karika; http://www.mayoclinic.org/healthy-living/fitness/expert-answers/weighted-hula-hoops/faq-20058073
    porckorong-problemakkal nem javaslom, (meg meg biztos van egy par betegseg amivel osszeferhetetlen, szoval csak ovatosan) de hatha mas is elvezne 🙂
    igy nez ki: https://www.google.com/search?q=weighted+hula+hoop&biw=1745&bih=890&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=O6cWVY-SA-XV7QaTsIH4DA&sqi=2&ved=0CAYQ_AUoAQ

  10. El akartam már mesélni, hogy micsoda jó, összekovácsoló élmény nekünk a férjemmel a küzdősport. Ő aikidózik, én krav magázok, kicsit több mint egy éve, egyre jobban belejöttünk, most olyan kis lelkesek is vagyunk, egymáson gyakorolunk itthon.
    Erre ma délelőtt némileg félrement a gyakorlás, a hátam ütközött a nappali üvegajtójával, de olyan erővel, hogy az üveg szinte mintha felrobbant, egy viszonylag mély szilánk (kb. 3-4 cm) befúródott a lapockaizmomba, mellé meg egy jó öt-hat centis, nem is csak felületi vágás. A férjemnek meg a kezén, karján több apróbb vágás.
    Kb. egy órán keresztül takarítottuk a romokat, az egészségügyi gyorssegély után, a vállam kitisztítva, alaposan bekötve, remélem hamar fog regenerálódni…
    Bosszankodunk, röhögünk magunkon, hogy milyen önveszélyesek vagyunk.

          • Jelentem, jól vagyok. A kevésbé mély seb szépen is néz ki, a másikat asszem jobb lett volna, ha összevarrják, elég széles heg lesz belőle. Nem gyulladt be, nem fáj (nagyon), pihentetem, abban a reményben, hogy talán kedden fogok tudni edzeni vele.
            Tegnap este a Bernhardi-ügy az Örkényben, ma rövidke túra a gyerekekkel Vitányvárhoz, mehetne a jó nekem alá is.
            A pénteki szénhidrátvölgy elmúlt, normálisan eszem, mennyiségileg is elfogadhatóan. Aggódom, hogy nem fogok tudni edzeni a héten és húsvét anyósoméknál, kiesek a jó rutinokból.

            • Hát, hülye voltam, menni kellett volna, az egyik seben látszik, hogy kissé szétnyílt, illetve nem zárult egész szorosan. De annyira sokkban voltam és annyira csak az járt az eszemben, hogy nekem indulni kell, hogy odaérjek a színházba, hogy nem is vettem fontolóra az orvost.
              Ezzel együtt most azt mondom, hogy nagy mázlink volt, hogy nem lett nagyobb gáz, szerencsétlenebb helyen, hogy egyáltalán nem gyulladt be, ma már nem is fájt, itthon levettem a kötést, egy száll legginsben ücsörgök, levegőztetem a sebeket. Lesz két sebhely, nem vészes, van rajtam sok, nem visel meg (a férjemet inkább).
              Van némi mozgáselvonási tünetem, keményen frusztrálódom, hogy múlt csütörtök óta nem mozogtam komolyabban, de holnap elmegyek edzésre, úgy érzem, hogy óvatosan, de terhelhető.
              Milyen volt ma az edzés? Lehet, hogy írtad már, csak még nem találtam meg, most olvasok vissza.

  11. A fenti levelezésből leesett, hogy én ezért utáltam mindig ezt a fitness-témát. Pedig már egy ideje olyan kritikus vagyok és szemfüles a nőgyűlölő tartalmakkal, de ennél nem jöttem rá, hogy nem feltétlenül tartozik a testedzéshez ez a stílus. Bár én is idegenkedve olvastam először az itteni életmódváltásos bejegyzéseket, de aztán addig bosszankodtam amíg én is elkezdtem a magamét. És rájöttem, hogy mennyit segít, ahogy te látod, ahogy te írsz róla, tökre hiányoznak ezek a szempontok, a magam öröme, a testem fontossága, a jó érzés, hogy képes vagyok fegyelmezett lenni, hogy nem azért érdemes csinálni, hogy “bejöjjek a pasiknak”, és hogy ne úgy nézzem magam ahogy a képzeletbeli pasik néznének. Még a végén terembe is elmegyek, egyelőre ahhoz gátlásosnak érzem magam, majd esetleg ha kimerítettem az itthoni súlyzókészlet lehetőségeit.
    Nekem kell a kalóriaszámlálás, biztos nem tökéletes, de máskülönben túl sokat eszem. Mióta nem cigizek, nem ehetek annyit, mint előtte. Meg is híztam, de most annál is vékonyabb akarok lenni, mint a leszokás előtt.
    A nem említett nevű, Mónika néven levelező cégnek milyenek a termékei? Az is gagyi, nem csak a szöveg?

    • Tőled ez külön, nagyon… örülök és köszönöm. Ismét egy jó történet, megerősödés, aztán mindenki olyan jól lesz!

      Igényes, közepes árú, barátságos, jó fej teremedzős termünket és az általam kiismert gépeket/eszközöket nagyon szívesen, békénhagyásosan, barátilag megmutatom bárkinek (csak vennem kell egy iPodot és egy csend tracklistet, azt hallgatom majd, mert dicsérem meg jó ott, de az ottani zene, ami hétvégén is szól a fejemben, egyre idegesítőbb). Kedvencem a haskerék, a kettlebell, az evezőpad, ami nem mindenhol van, de a lépcsőzőgép is jó, és a 94 fokos szauna.

      Igen, a fitneszezők, testépítők és az egész közeg, Wellness, Diéta és Fitness magazinostul nekem is ennyire butának és felszínesnek tűnt korábban, meg a modorosblog posztjaiból is, és valóban nem egy intellektuális közeg. De hát a strand, a sípálya, a pláza sem az. Aztán pont megismertem egy kivételesen intellektuális testépítőt, akkor változott meg bennem ez. Egy volt tanítványom meg, akivel rendszeresen mozizunk, nagyon jó anekdotákat mesél, tetszik, ahogy figyel, ő edz szépen, és egy kicsit röhög, ha valami karakteres (nem bántóan, de mondjuk ahogy az edző ordít, hogy “Árpi, két hete nem voltál, úgy nézel ki, mint öt évvel ezelőtt”, meg a jellegzetes dumák, “aki nem lábazik, ne is egyék”, “inkább egy edzést hagyj ki, mint egy étkezést” és társai, valamint a példás Drugs Bunny, aki válaszol a tanácsadó rovatában az “edzés után, romos bicepsszel nem tudom kinyitni a vasárnapi ebéden a csemegeuborkát, apám beszólogat a gyúrásra, mit válaszoljak neki” problémákra is).

      Én ezeknek a cégeknek mindig szólni fogok a szexista, sztereotip tartalmakért, bár nagy a sértődés. Nem arról van szó, hogy én tudom, hogyan sportoljak és nem vagyok megvezethető, és eklént bánt az ostobaság, hanem 1. ez agresszív marketing, egy sima regisztráció után ráönteni valakire, csak mert nő, hogy, lásd fent, 2. a többi nőt se így tessék ábrázolni, ez szánalmas, 3. tanuljunk meg helyesen írni, mert ez gyalázat.

      A PeakShopról van szó, egyedül őket találtam, akik a brit The Protein Works csúcstermékeit forgalmazzák Magyarországon (de csak fehérjeszeletet meg fehérjés palacsintaport meg ilyen kamudesszertes izéket, rendes fehérjét nem). És a termékeik nem gagyik, van vagy húsz gyártó és mindenféle termék. Aki versenyben akar maradni, nem nagyon forgalmazhat gagyi terméket, azokat csak Norbi stb. branddel lehet eladni, lehet tudni, kinek a multivitaminja, fehérjéje, NO-ja jó. Bár pont a TPW minősége, adalékmentessége és árai sehogy sem versenyképesek itthon.

      • (Tőlem külön? Nahát.)

        Köszönöm a felajánlott körbevezetést, még szedegetem a bátorságomat. Illetve eljárni persze több idő is, na mindegy, ezt még ki kell találnom. A legvonzóbb a szauna 🙂

        Lehet, hogy volna értelme, ha én is írnék ilyen helyekre, ki tudja, hátha elgondolkodnak ha már több helyről megkapják, hogy lehetne máshogy is.

        Hát ha ezek a fehérjék mind jók, akkor tényleg csak bökni tudok, pedig igyekeztem elolvasni ezt-azt és tudományosan választani. A brit cucc tényleg elég drága.

        • Tőled azért külön, mert tudatos és feministaként is nagyon aktív vagy. Nem vagy megvezethető sztárok stb. alakjával, csillogással.

          Igen, írjunk nekik. Gyűjtsük össze a sértő üzeneteket, és helyezzük kilátásba, hogy szégyenfalra kerülnek, és lófaszt nem vásárol tőlük az itt összegyűlt, fehérje/zöldteakivonat/ízületvédőszer vásárló, kattintásra kész ujjal várakozó 37399 életmódváltó. 🙂

          Jók, jók, de vannak profibb aminosav-arányok, jobb oldódás, jobb íz, és van adalékanyagmentesség, meg vegán meg szójás meg bio verzió. A BioTech elég jó minőségű, de tömegeknek szánt cucc, dömpingáron.

        • És amióta a brit savócucc jó nekik kakaó helyett, meg roboráló szernek a fosástól lefogyott, holtsápadt fiamnak, átértékeltem, mi mennyibe kerül. Annyi mindent nem veszek, amióta fehérjét igen.

          A steviás édesítés is drágább, mint a sucralose, a xillit vagy az aszpartám.

  12. “egy ideje olyan kritikus vagyok és szemfüles a nőgyűlölő tartalmakkal”
    Régebben én sem szúrtam ki, ma már könnyebben megy. Ami kiakasztott a napokban, egy hirdetés a rádióban, miszerint a nőknek nagyon fontos, hogy az izzasztó edzés közben is csinosak legyenek, mert akkor is nézhetnek a férfiak. De ne aggódjunk, hogy ilyenkor nem nyújtunk elég szexi látványt, mert itt a megoldás, az alakformáló fitneszruha, ami elszorít ott ahol kell! Nem szörnyű? Nehogy már kényelmes ruhában, felszabadultan és csak magunkra koncentrálva sportoljunk, hanem aggódjunk, feszengjünk, hogy kibuggyan-e a hájunk itt-ott, mert az nem valami tetszetős ám a férfiszemeknek. Préseljük magunkat kényelmetlen, elszorító ruhákba még sportoláskor is 😦

    • Basszameg. Én mondjuk szemfestek, esztétikus fülbevalót teszek, színeket hangolok, kontyot csinálok, meg néha feszengek, hogy ne villanjon nagyon a hasam, vagy ne boruljon kézenállás, fordított függeszkedés közben a pólóm a nyakamba, de elszorított erekkel edzeni…?

  13. Már kb. két éve tornázom otthon. Nem súly miatt, az rendben, hanem azért, mert sosem tettem – mindig felmentett voltam – aztán ennyi idő kellett, hogy eljussak oda, hogy hát miért ne? Szeretnék izmosabb lenni. RR programjaira, és súlyzóval. Majdnem minden nap, kb. 1 órát. (Persze vannak olyan időszakok, mikor kimarad, de igyekszem minimalizálni.) Jó lenne lemenni terembe, mert hát egyszerűen van, amit otthon nem lehet, és jó lenne tovább lépni. Még nem szántam rá magam. Azt sem tudom, azok a gépek hogyan működnek. Aztán most olvastam egy ilyen házirendet: “A termet azon személyek, akiknek mozgásszervi, belgyógyászati, gerinc, izomzati, műtét utáni problémájuk van, a termet csak saját felelősségükre ill. orvosi engedéllyel használhatják. Ezen vendégek részére személyi edzés ill. edzésirányítás nincs!” Hát ebből a felsorolásból én hármat minimum hozok. (Elég durva dolgokról van szó.) Mégis csinálnám, persze mértékkel, de érzem, hogy kell és szükségem van rá. Az otthoni tornával már nem fejlődöm sehová.

        • Ez a házirend akkor magyarul úgy hangzik, hogy “pénzét szívesen elvesszük, felelősséget azonban nem vállalunk”. Szerintem bármelyik teremedzőnek tanulnia kellett, hogy különböző állapotokban milyen gyakorlatokat, milyen kivitelezéssel ajánlhat. Ha meg annyira speciális a dolog, tartsák már magukat annyira, hogy saját költségen hívnak egy gyógytornászt, akitől megkapod azt a mindenkinek járó néhány ingyenes segítséget a gépek használatához. Még reklámnak is jó lenne. Utópiában élek-e e benne?!

    • Neked megoldás lehet a gyógytorna is. Ismerek egy gyógytornászt, akihez a férjem és a fiam is járt, mindketten aktívan sportolnak. Férjem térdműtét után, fiam egy durva síbaleset után. Nagyon kemény volt, mindketten azt mondták, hogy sokszor keményebb mint egy szokásos edzésük. Olyan izmokat épített nekik, amik soha nem voltak, szinte hihetetlen volt.

  14. Ma meg az van, hogy nem tudom, mi van.
    Voltam színházban a kicsikkel, szülinapjuk előzetese. Dizájn, színek, magassarkú, életmód. Mindenki zizeg, mindenhatónak képzelt apukáját faggatja, ez most ki? mikor jön már Bárány Boldizsár? (aki kb. hét perce beszél a színpadon), fészkelődik, nyújtózkodik, feláll, rajzfilmtempót hiányol. Leköthetetlen, folyton mást, többet akaró gyerekek. Apukák feszültek. Enyémek tátott szájjal figyelnek. Julis észreveszi a részleteket, elmeséli a szünetben, hogy Ponty Piroska ugyanaz a színész volt, mint aki a nemtommilyen másik szereplő, és hogy alliterálnak a nevek.
    Nem szórakoztatom a gyerekeimet, és nem is árasztom el őket lövöldözős-zajos-ingerküszöb-emelő hatásokkal, nem magyarázok el nekik mindent, viszont én is tökre figyelek, és megnyugtat, hogy meg tudnak ülni a seggükön, és élvezik.
    Szóval, csak séta, hazafele.
    Ezeket ettem:
    kávé tejszínnel
    fehérje teljes biotejből, tejszínből, kókuszcsipsz-törmelékkel és kókuszreszelékkel (amelyen nincs tápanyagadat, nem tudom, mennyire van zsírtalanítva)
    pár karika szürkemarha-szalámi
    három tojásból omlett, olívaolaj, sajtreszelék
    joghurt biogyümölcsökkel, főleg áfonya
    eidamisajt-szelet
    250 g biotúró, némi biotejföl, kókuszreszelék, vanília, eritriol desszertként
    kacsaleves sok kisült zsírral, sok kacsamellel, kevés gyökérzöldséggel
    két kis szelet (30 g) 70 százalékos csoki
    egy pohár joghurt, fehérje, kókusz
    Egyszerűen nem tudok több zsírt bevinni. Van még olajos hal, de ma már nem eszem többet. nem merek mérlegre állni. Holnap elmegyek libamájat enni zsírjában a Gellért térre, ha megérem.
    Keringek a konyhában, edzés csak holnap, akartam futni, de hideg van és a gyerekek miatt maradok, semmi kedvem se kajához, se értelmes tevékenységhez, a hűtő üres, kupi van, sok mostlan, ruhák szanaszét, álmos vagyok, a vércukrom 3,8. Nem sütire vágyom én, ó nem, hanem hatalmas adag minőségi durumtésztára, kis olívaolajjal. És azon gondolkodom, a villa bagatelle-es cukrász süt-e a paleó desszertből tortát csütörtökre (szülinap), ha szépen megkérem, kurva sok málnával és áfonyával. Meg hogy kéne venni szárítva fagyasztott málnát. Az ég felhős. Pisilni kell, alig van klotyópapír, zárva vannak a boltok.
    Viszont most írt nekem a lányom levelet, hátha az felderít.

  15. Nem tudom, ilyet lehet-e ide írni, de én most fogok. Tegnap egy-másfél órát, ma pedig kereken két órát bringáztam, tegnap este még elővettem a súlyzókat is, 40 percig ugráltam vidám zumbazenére, közben pedig erősítettem a karomat. Most érzem a lábaimat és karomat is. A zumbazenét és a zumbát nem szeretem, de erősíteni és mozogni kifejezetten jó rá. A kétórás bringázást kellemes sétabiciklizésként kell elképzelni, nem ilyen giroitalialként. Bringám kb. 4 hete van, még ismerkedős fázisban vagyunk, figyelem és keresem a környékbeli útvonalakat. Ma már bemerészkedtem a város felé is, végig van bringaút vagy bringasáv. És nyertem parcellát egy közösségi kertben, jövő héttől kertészkedni is fogok, ez is egy módja az aktív és egészséges életnek szerintem.

  16. Én pilates rajongó vagyok. Ezt szeretném megosztani veletek, ma ezt csináltam. nagyon jó nyújtás és erősítés is. 50 perc. Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik:

  17. ma jól működtem.
    reggel kávé maradék két csepp mandulatejjel, fehérjeturmix vízzel. Gyerekeknek tejes és mákos, nem ízlett nekik (túlborult a mák), megittam azt is.
    Oviba (hiszti, üvöltés, esernyővel testvérmegütés után elvettem az esernyőt, pedig sárkányos és kultikus), kutya is, séta. Könnyű vagyok.
    Itthon ragadtam írni, kommentelni, mosni.
    Kacsamell, avokádó, vaj, sok só, kisdoboz-méret.
    Pre Genesis workout pörgető, expert adag. Bicikli esőben, Martensben, farmerben, erőélmény.
    Edzés. Recepción poénkodás, nem tudom, jön belőlem. Csajnak mondja a birkózó srác: ez az utolsó alkalmad. Én: kész, vége, össze fogsz esni (csaj már nem hallotta, birkózó röhög).
    Edzőkkel is, meséltem a proteinbárban (nézték a turmixba szánt tejszínemet) a ketogénről. Felemeltem két bárszéket, ezeket hogy kell, mit erősítenek, tök könnyűek. Nem tudom, mi ez bennem, tök fesztelen lettem. Mindenki számon tart, keresztnéven szólít. Megérkeztem a testépítésbe. Vagyis ebbe a terembe.
    Na, edzés:
    Bordásfalról lógás.
    Egyedi lábnyújtásom bordásfalnál, egyensúlygyakorlat is, minden edzést ezzel kezdek.
    Steppad magas, kettő, föl, le lép hosszan (két szar zene hossza).
    Fitball teljes hát, 40 db, ez beszarás.
    Híd, kézenállás, flick. Spárga.
    Kettlebell egykezes swing 12 kg 20-20, kétkezes felhúzás mellhez 24 kg, 30.
    Haskerék szuperszett, 60 db. Ez kurvajó.
    Külsőcomb “yes-no machine”, extrém súllyal, 5×15.
    Combhajlító hason fekve, 4×15.
    Mellhez lehúzás, 4×8.
    Lábtoló fekve 50 kg. 6×15. Lábam-seggem alakítandó nagyon.
    Bicepsz 15 kg két kézzel, 4×15.
    Mellhez húzás 5×10.
    Súllyal guggolás, itt sajnos felraktam 2×20-at szorítóval, majd beszarásközeli állapotban leszedtem, így rúd+2×15 kg, és elmentem előtte inni egy kávét. Ebből 4×7, majd még 2×10, nyakban a türcsi, de nem tudtam egészen leguggolni vele, és a mozdulat sem volt hibátlan. Most érzem a derekamat, amit eddig soha, alig tudok járni.
    Általában minden súlyon drasztikusan emeltem.
    Nagyobb súllyal tolok mindent, mint a vékonyabb fiúk, ezt ma vettem észre. (És az egyik fitneszmodellnél is, nem értem.)
    Evezés, 5000 méter, lehető legtempósabban. 23 perc. Ilyenkor istennek érzem magam, ez valami kurvajó.
    Tejszín, protein itthonról (finnyás lettem). Kreatin. Glutamin. Magnézium.
    Szauna, hideg zuhany. Hajmosás. Edzőtárs szembesít, hogy “az az erdélyi asztrológuspár nagyon kedvel téged”.
    Bicikli. Rohanás oviba. Haza séta, meg bevásárlás is, 4 km. Fázom. Pedig bakancs, termopulcsi is. Legyen már tavasz, ne csak világos. Annyira fáradt vagyok már attól, hogy hideg van még mindig. Szandálban akarok járni.
    Itthon egy adag fehérje, félig tejszín, félig víz. Kávé, csepp tejszín.
    Mindjárt eszem 115 g szardíniát és majonézes zöldsalátát, dobozka-méret + olívabogyó.
    A bőröm kitelt, apró ráncok sehol, ez érdekes. Nem fáj a fejem. Fáradt vagyok, csöndet akarok, ne zörögjenek, ne nyavalyogjanak, ne kelljek mindenhez.

    • Az brutál jó érzés, mikor tudsz a súlyon emelni, pedig nincs is látványos változás izomban. Főleg ha hirtelen több gépen és mondjuk nem is csak egy fokozatot. Súllyal guggolás nekem is 2×15 kg, legyen ennyi, vagy csak 12.5 ha kell, de legyen hibátlan. Mondta a lány, akit megkértem, hogy mutassa meg, hogy ez “A gyakorlat”, ne merjem rosszul csinálni 🙂 Aztan visszajött kijavítgatni, mindig volt mit, így aztán emlékszem minden szótagra. Olyan, mint a híd, alig hagy izmot mozdulatlanul. Az meg szuper, hogy többet nyomsz másoknál, hát többet bírsz, tök jó. (Engem vékonydongájú junior gyereklányok futnak le, meg nyugdíjas veteránok, én a külsővel már nem hagyom magam megtéveszteni). És pici dobozokkal együtt még avokádót is engedtél be a házba. 🙂

      • Megtanultam a mozdulatot. De szerintem látványos izomfejlődés is van, némileg túltolt fehérjével és zsírral én itten átcsúsztam tömegelésbe. És kurvára néznek, ez eddig nem volt. Az edző szerint szépen edzek. Hal a vízben. Aztán rámborul a rúd. A rúd, az még húsz kiló. De nemtom, van hétkilós is. Ijesztőek az erek. A terem tükrében a combom is vékony. Jó lenne húzódzkodni, TRX-ezni, kötélre mászni.

        Minden jó, minden élvezet, hibákkal és esetlegességekkel együtt. Jó futni. Csak nem szabad shop.buildert olvasni. Mert onnan kiderül, hogy ha nincs edzéstervem, ha nem eszem háromóránként kiszámolt adagot, ha húsz grammal több a szénhidrát, ha nem jó a pulzusom kardió közben, ha nem tartok be mindent, ha nem szedek omega 3-at és nem rendelek termogenikus zsírégetőt, illetve csevegek a teremben, akkor nem fejlődöm, összeesem, el vagyok keseredve, nyafogok, de meg is érdemlem, mert ők megmondták.

        Ketogénről faszságokat írnak, nem értenek hozzá, kérdésre trollnak néznek.

        Igen, az avokádó besétált. A héja könnyen lejött, a magja kiesett és elgurult. Igazából fogalmam sincs, mennyi zsírt viszek be és mennyi fehérjét. (Mennyi a zsír “a” kacsamellben? Ennek a kacsának az általam és így sütött mellében? Mennyi sercent ki? Mennyi zsírt tettem belőle tegnapelőtt a levesbe? Mi maradt a serpenyő alján? Ez egy zsírosabb csík, vagy nem annyira? Ami az után maradt, hogy a fiam is evett, az nyersen hány gramm volt? Ha a “legalább 30 százalékos” tejszínt megdöntöm, mennyi zuttyan a turmixomba? Mennyire homogén az állaga, az alja vagy a teteje zúdult? Lehúzzam a fehérjeport az adagolókanál tetején? Le is nyomkodjam? Az őrölt kávé kalóriatartalma mennyi? Hány kiló vagyok? Kakilás előtt vagy után? 10 plusz gramm fehérje kilök a ketózisból? Mit eszik az izmom edzés után? A glikogénná váló fehérje baj? Éhes vagyok most?) A CH 30 g alatt van.

          • Dehogy, nincs itt az ideje, nekem fogynom kell még, 3-5-8 kilót, vagyis amennyi könnyen megy. Erőszakolni nem fogom, figyelem a működésem és elfogadom azt a súlyt, amire beállok. De a célom a lehető legfeszesebb, bőr alatti zsírt minimalizáló test. Megtévesztő vagyok ujjatlanban, szálkás, de a combom-seggem eléggé öööö. Még a tricepszemen is van egy kevés cucc. Túlettem magam hétvégén, sok fehérjével, ennyi. Most vágom vissza. Viszont a nadrágjam és a centis körfogatok nem változtak.

          • Egyébként a komolyan vett (= heti legalább négyszer, edzéstervvel edzős, tápkieges, számolgatós étrendű, eleget pihenő) tömegelés első jelei talán hat hét után látszanak, és fél év után látványos. Kibírhatatlan. Fogyni a hülye is tud, mondják erre, tömegelni kurva nehéz (annak, aki nem jól izmosodik). Én utálom ezt a “csak akkor fejlődsz, ha mindent betartasz” nyomasztást a shop.builderről (lásd: http://shop.builder.hu/osszeestel-na-es-a1106 ), szeretném megőrizni a hibázás vagy a “ma ehhezvan épp kedvem” szabadságát.

            De szerintem én most, illetve edzőterembe járásom óta (január 7., eddig 19 alkalom) enyhén izmosodom (tónusosodom), és szintén enyhén zsírtalanodom. Még nem tudom, hogy hat erre a ketogén.

            Női tömegelés:
            http://shop.builder.hu/fel-eves-izomtomeg-novelo-edzes-noknek-a527

        • Nem akartam arra kihegyezni, hogy esetleg nem szépen csináltad és lám, jól meg is borult a rúd. Borul az néha csak úgy. A csináld hibátlanul rám vonatkozott, arra, hogy a térdemre ez volt a legjobb két gyakorlat közül az egyik és paráztam, hogy ne csináljak még nagyobb kárt. Bocs, ha rosszul jött át. Olvasom mindjárt a többit is.

          • Hibátlanul kéne csinálni. Azt kéri az eszköz, az erősíti a remélt izmot, az nem bassza szét a derekat. Ha nem hibátlan, borul. Nagy súlyos fekve nyomásnál, guggolásnál veszélyes tud lenni. Nem jött át rosszul, nem is jött, magammal vagyok kritik.

    • Hú, Éva, ez bámulatos, nagyon jól nyomod. Szinte megkívántam a termezést, a nagy súlyokat, pedig amúgy nem tervezem, illetve hát nem fér bele az időmbe. De a haskerék akkor is, úgy látom, hogy rendelhető is.
      Az étkezés is jól hangzik, nagyon érdeklődve olvasom, a vércukrod hogyan alakul? ketonok?

      Én még mindig nem mertem semmit se csinálni az elvágott hátammal, csak egy kis nyújtást este, eléggé ideges vagyok a mozgáshiánytól. Reggel alaposan összeragasztattam, ma este megyek edzésre.

      • Ketonok mérésével várok, megpróbálom egy kicsit jobban monitorozni a zsírarányt. A turmixom vízzel pl. 117 kalória, 27,5 g fehérje. Ebbe én zúdítok, mert úgy szeretem, másfél deci 3,5-ös tejet, az zsírnak 53 g, fehérjének mindjártmegnézem, szénhidrátnak 5,5 g, és két nagy kanál tejszínt, legyen 5 deka, az 450 kaória… stb. Enélkül nem leszek ketózisban, és pont ez az, amit utálok az egészben, hogy nem lehet csak úgy két pofára, boldogan zsíros dolgokat enni. A terem kurva jó tud lenni, a mi termünk hangulata, emberei, eszközei, hogy nincs tömeg, szép az egész, tisztaság van, mindenki mozog, ismerősek az arcok, kedvelnek, és egymás mellett evezünk ketten (csak a férfiú később kezdi, és kidől előbb, hehe). Itthoni sportra, most nem annyira tudom rávenni magam.

        Futni lehet a hátaddal?

        • “nem lehet csak úgy két pofára, boldogan zsíros dolgokat enni.” a kaloria miatt irod ezt? Vagy masra gondolsz? A szalonna az nem jatszik?
          Nos mertem es elkezdodott a ketozis, kezdeti fazisban vagyok, ami a ketonszamot illeti es mertem tobbszor is külonbozo idoszakokban, kulonbozo esemenyek utan (alvas, eves, nem eves, mozgas) es pld. nem egyszeruen az akar minimalis chfogyasztas, de a feherjefogyasztas is tolja lefele a ketonszamot. Szerintem a feherje az bezavarhat, mar nem csak az olvasottak alapjan mondom. A vercukor 7, 12, 16 oraval eves utan is a 4.6-5 savban marad. Ehes nem vagyok. Allitolag ha beall az optimals tartomanyba es tartosan javul az inzulinerzekenyseg, 100 gr ch is elfer majd. Edzes utanhoz: addig glikogen lesz az uzemanyag, amig at nem all. Kezdek perverz lenni, a reggeli kavem a kovetkezo: a kave az kicsit hosszabb, de azert eros, boduletes mennyisegu tejszinnel, vajjal es kokuszzsirral, tizedcsipet fahejjal. Egyebkent fenomenalis izvilag es meleg meg, bar lehetne forro is akar.

          • Az arányok és a kalória miatt is. Egyiket sem tudhatom. Nagyon el lehet tévedni, fogalmam sincs, hogy jóval több-e, mint 70 százalék a zsírból bevitt kalória, vagy kevesebb. És a fehérjét is nagyon tolom, mert ne veszítsünk izmot, lehet, hogy túl sok, és lehet, hogy a fehérje-zsír együtt durván sok kalória (miközben egy tegnapi durva, aligpihenős edzés mennyit éget vajon? Ötszázat? Kétezret? Mit tudom én.) Két deka plusz zsír már bekavar a kalóriadeficitemnek. Szénhidrátügyben nyugodtabb vagyok, tudom, mit kerüljek, nem nehéz (bár az olajbogyón és a tejszínemen sincs tápanyag-adat).

            • Én számolom, miután úgy éreztem, hogy túltoltam a fehérjét és a 70-75 % zsírt igen nagy figyelem elérni, a 80 %ot talán tegnap sikerült. De ezt talán csak az elején kell így tolni. Aztán fellőhető a ch 100 gr-ig is akár, ha úgy jön ki a lépés, anélkül, hogy ch-alapú lenne újra az anyagcsere.
              Értem a kalóriadeficitet, de amint átállsz, ez nem kell, hogy szempont legyen, mert saját raktárból élsz. Illetve nem is tud az lenni, mert nem tudod magad túlenni. Abban sem vagyok biztos, hogy most kedvez-e az átállásnak, hogy figyelsz a kalóriára, mert ugye a zsír az, ami 9 kcal/gr, azaz törvényszerűen abból is keveset fogsz enni és azt eléggé fel kell tolni, hogy áteshess.

          • Ezt ketométerrel méred, vérből? Hány nap alatt érted el? Mennyi a keton? De jó. A kávéd is jó. Közérzeted jó? Nem híztál? Te akarsz fogyni? Érzed az eufóriát? Energikus vagy? Tiszta az agyad? Milyen “odaát”?

            Én szívesen eszem vajat pluszban, meg olívaolajat mint gasztroélményt, de a kókuszzsírt csak legyűröm, mint valami vitamintablettát. Nem is érzem, hogy laktat.

            Szerintem nekem eleve jó az inzulinérzékenységem, erre utal a stabil cukor, de ez talán nem jelenti azt, hogy magasabb szénhidráttal is ketózisba tudok kerülni. Vajon várható, hogy később mondjuk 3,5-ön stabilizálódik a cukor? Kommenteltem, kérdeztem végül P. A-nál, ezt is, meg a TSH-t, mert egyetlen basedowos ketogénezőt nem találtam eddig, csak alulműködőket, de még nem válaszolt. (Intuíció-hipotézis: a ketogén fél-egy éves távon meggyógyítja a túlműködést. Csak ne fáznék folyton ennyire.)

            Honnan van bennünk glükóz, a fehérjéből? És mennyi lesz? Nem fogunk szédelegni? Neked van IR-ed? ha edzés/futás után tolok fehérjét vagy külön kreatint, glutamint, az nem az izmokba megy épülni? Glikogén lesz abból? Az izomban levő glikogén ellensége a ketózisnak? A ketogén étrendőek izmai lelappadnak, nem olyan glikogénesek, vizesek? Hogy van ez a testépítőknél? Peter Attia hárítja a kérdést.

            Én nem akarok duzzadt izmokat, nem érdekel a látvány, és erős és feszes akarok lenni. Lehet, hogy izmot vesztek, de annyi lesz, hogy jól bírjam a súlyokat meg a futást. A ketogéntől azt várom, hogy minimalizálja az izomvesztést. Nem olyan jó barátom nekem az izom (a nagy, extrém izom), mint amekkora ellenség a háj. Ez tisztult le, és már így olvasom a fitneszcikkeket. Hasizmom akkor szép, ha zsírtalan, nem akkor, ha tele van glikogénnel és vízzel. Ezek a hisztérikusan óvott, vizes izmok, amelyekkel nem szabad futni, túl sokat kardiózni, tényleg nem olyan erősek. De kíváncsi vagyok a DEXA eredményeire, meg hogy milyen a tesztoszteronom, és méretek inzulint is.

            Most futottam nagyot, futótempóban, föl a Normafához, csak az ovi irányából, csúcsfutással (ez 1000 helyett csak 780 lépés lett), összesen 15200, Genesisszel, jólesett. 1,8 kiló mínusz, igaz, még nem ittam. Utána kávé, tejszínes fehérjeturmix sűrűn. Két biotojás, majonéz, szürkemarha-szalámi, cottage cheese, camambert, enyhe metélőhagymák nemsoká. Este leves, minimális zöldség, maradék kacsa, kókuszzsír. Tiszta velnesz az egész élet (ezt irigylik ám a rosszindulatúak, hogy én ezt most megtehetem, nem a látványt és főleg nem a melót. Végre megtehetem, végre jut rá idő, figyelem, nem stressz, hogy odaérek-e edzésre, nem kell magyarázkodnom).

            • ‘Ezt ketométerrel méred, vérből?’
              Igen, vérből.

              ‘Hány nap alatt érted el?’
              2 hét

              ‘Mennyi a keton?’
              0,6 mmol/l és 1 mmol/l között ingadozót mértem. Ez a nutritional ketosis eleje, 0,5 az még nem az. (A súlyvesztéshez optimális tartomány 1,5-3 mmol/l. 3nál magasabb ne legyen. Nekem itt is jó.)

              ‘Közérzeted jó?’
              Tökjó, de tényleg, nincs mélypont napközben, eddig. Sokkal jobban alszom.

              ‘A kávéd is jó.’
              A kávé atomjó. 300 kcal, 30 gr zsír, némi protein, elenyésző ch.

              ‘Nem híztál? Te akarsz fogyni?’
              Nem, nem híztam. Fogytam. Viszont nem, egyáltalán nem korlátozom a kalóriabevitelt. És előtte sem voltam kalóriadeficitben. Nem akarok fogyni vagy legalábbis durván nem most (Pedig a közkeletű és közforgalomban lévő mércék szerint van pluszom.), eü. okokból. No problem, svéd a háziorvosom :D. Ez inkább kísérlet. Szeretnék majd végtelenítve és holtpont nélkül futni tudni.

              ‘Érzed az eufóriát? Energikus vagy? Tiszta az agyad? Milyen “odaát”?’
              Erősnek érzem magam, a fejem az tiszta, semmi nem erőfeszítés, a türelmem nagyobb, nehéz felbosszantani, bár a popsi szóval még most is lehet. Na jó, az evés, az nagy élmény, az eufória, már ha egyszer végre megéhezem. Ugyanis tényleg _nem_vagyok_éhes_, fáradt sem.

              ‘Én szívesen eszem vajat pluszban, meg olívaolajat mint gasztroélményt, de a kókuszzsírt csak legyűröm, mint valami vitamintablettát. Nem is érzem, hogy laktat.’
              A kókuszzsír azonnali energiaforrás. A vaj olívaolajjal (nyersen) kombinálva, keverve meg oly koktél, ami a legközelebb áll arányban, összetételben azokhoz a zsírsavakhoz, amelyeket maga a szervezet is előállít magának, illetve preferál.

              ‘Szerintem nekem eleve jó az inzulinérzékenységem, erre utal a stabil cukor, de ez talán nem jelenti azt, hogy magasabb szénhidráttal is ketózisba tudok kerülni. Vajon várható, hogy később mondjuk 3,5-ön stabilizálódik a cukor?’
              Igen, nem feltétlen jelenti. Azonban lehetséges nálad nem a ch a trójai faló, hanem a fehérje. Szerintem, hogy hol áll be a vércukor, az nagyon egyéni.

              ‘Kommenteltem, kérdeztem végül P. A-nál, ezt is, meg a TSH-t, mert egyetlen basedowos ketogénezőt nem találtam eddig, csak alulműködőket, de még nem válaszolt. (Intuíció-hipotézis: a ketogén fél-egy éves távon meggyógyítja a túlműködést. Csak ne fáznék folyton ennyire.)’
              Ami ebből publikus, azt nagyon szívesen megtudnám, ha te is úgy akarod.
              Ha fázol, az is lehet, hogy talán nem jut elég energiához a szervezet.

              ‘Honnan van bennünk glükóz, a fehérjéből? És mennyi lesz? Nem fogunk szédelegni? Neked van IR-ed?’
              Igen, először glükózforrást keres a szervezet, ha abból van elég és ameddig elég, addig nem sürgős ketont előállítani.
              Én nem szédelgek. 1 nap volt talán a második, amikor kifejezett szédülést, gyengeséget éreztem.
              Szerintem szinte mindenkinek IR-je van: De a klinikai tesztek ezt nálam nem tudják kimutatni 😀

              ‘ha edzés/futás után tolok fehérjét vagy külön kreatint, glutamint, az nem az izmokba megy épülni? Glikogén lesz abból? Az izomban levő glikogén ellensége a ketózisnak? A ketogén étrendőek izmai lelappadnak, nem olyan glikogénesek, vizesek? Hogy van ez a testépítőknél? (…)” Amíg nincs átállás, addig minden a régi szerint zajlik. Ebben is a lowcarbos performance köny nagyon sokat segíthetne a magadra szabásban. Ha van kindle, akkor ez itt gyorsan elérhető és nem egy horrorösszeg: http://www.amazon.de/Art-Science-Low-Carbohydrate-Performance/dp/0983490716/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1427877312&sr=8-1&keywords=low+carb+performance
              vagy itt
              http://www.amazon.com/Art-Science-Low-Carbohydrate-Performance/dp/0983490716/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1427799942&sr=8-1&keywords=low+carb+performance

              • Ez egy aranybánya.
                “No problem, svéd a háziorvosom” szlogen!!!
                “nehéz felbosszantani, bár a popsi szóval még most is lehet” :DDDD És a popi?

                “Ha fázol” — itt sokkal hidegebb van, és én a régi (túlfűtött pajzsmirigyű) szokásaim szerint veszek kabátot (vagy nem), cipőt. Nagy megváltás a hegylakóknak a március, és megőrülök, hogy még mindig nincs igazi, napfényes tavasz. Az előbb futottam, az időkép azt írta, 12 fok van, itt havaseső volt, egy rövid szakaszon hó. Sokat vagyok kint. És le van nyomva a T3-am, T4-em gyógyszerrel.

                Nekem mindenem publikus, én vagyok a csakazolvassa. 🙂 A Basedowot kérdezed? Ophthophalmiás Basedow, szemhéjbénulással egyik oldalon, 15 évig kezeletlenül, reménytelen, semmire nem mozduló TSH-val, enyhén emelkedett T3-T4-gyel. Ezért ehettem én olyan iszonyú mennyiségeket évekig, heti többszöri sütizések, vaj, cukor, farkasétvágy, minden, rajtam csak szülési-szoptatási háj volt. Most 0,01-02-ről 0,22-re ment föl december és március között a TSH, és ez nagy halleluja (normál tartomány: 0,4-4,0). A TSH fordítottan arányos a két pajzsmirigyhormonnal, amelyek elsődlegesen szabályozzák az anyagcserét. Az egész életmódváltást azért kezdtem, mert szeptemberben elmentem endokrinológushoz, aki elkezdett gyógyszerezni (ideges állapot, más panaszom nem volt), és tudtam, ha visszavesz a pajzsmirigy, és nem változtatok a kajáláson/sporton, durván meghízom. Ebből lett az orvosi tilalom ellenére sport, és fogyás, és orvosi fejcsóválás. Azóta fázom, a fogyás és a megváltozott (lenyomott) pajzsmirigy miatt. És már nem mindig meleg a híresen meleg, száraz kezem sem.

                Kösz a linket, Lőrincnek van e-olvasója.
                Nem akarok nagy izmokat, de szép formákat igen.

        • Nagyon érdeklődve olvasom a ketotapasztalatokat, hogy mennyire válik be nektek, megfontolandó lenne nekem is az IR-re..
          Voltam edzésen ma délután, nagyon keményen letoltam az egészet, a vállam alaposan összeragasztva, bekötve, enyhén fáj, de nem szakadt fel, öröm és megkönnyebbülés. Rémes ez a vacak idő, futni nem tudok, de holnap kettlebell itthon.
          Írok én is méreteket, 163 cm vagyok, csak sima mérlegem van, azzal mérem magam: 65 kilóval indultam febr. végén, most van 61. Az ideális testsúlyom valahol 50-53 kg körül lenne, régen, a terhességek előtt voltam annyi és akkor se voltam elégedett. Most induláskor volt 98-76-98 a mellbőség-derék-csípő, most már nem mértem egy ideje, de mindjárt előkotrom és ellenőrzöm. A nadrágjaimon egyértelmű a változás, a 38-asok lógnak rajtam, egyértelműen 36 a megfelelő. Felsőben nem érzek változást, a mellméret változatlan, de talán -4 kilónál ez nem is nagy ügy.
          A cél a kockás has lenne, de legalábbis zsírmentes has, fogalmam sincs, hogy mekkora zsírszázaléknál tudnám ezt elérni, sajnos nekem még 53 kilósan is volt némi hashájam, ilyen az alkatom. Viszont soha nem voltam ennyire izmos, mint most, könnyen, látványosan izmosodom, ez tetszik is.

          • Örülök, hogy ment az edzés!

            Menj DEXA mérésre, a mérleg nem pontos. Nem lehetsz ennyi kilósan 35, kizárt, az 22,75 kiló zsír volna. A kettlebell többekkel tett csodát! Tök jó, hogy látszik! Négy kilónégy hét alatt, az nagyon jó, és közben talán nőtt az izomtömeged is. Miket csinálsz a ‘bellel? Milyen izmon látszik a legjobban? Általában a nagy súlyok durván sokat alakítanak. Van egy edző, aki ért a súlyemeléshez, lehet, hogy kiokosodom, nagyon kúl lenne igazi olimpiai technikával tolni, igazi girlpower. Ezek úgy néznek, amikor nagy súlyokkal tolom. De a teremben szelíd vagyok.

            Láttam narancssárga kettlebellt, itt:
            http://www.ptgear.co.uk/pt-equipment/kettlebells/16kg-kettlebells-for-sale-coloured/

            Ketog én, ketog te, ketog ő. Sue jár élen, én óvatos duhaj vagyok. Ma is jó nap volt, jól bírtam, vettem créme frachise-et, ami 32 százalékos, enyhén savanyított tejtermék. Holnap beszerzek makadámiadiót, és mascarpone! Hmm. Nagyon sok lehetőség van. A majonézes-olívaolajos tojássalátánál (lazac-cafatokkal! törött bors! hetven százalékos, igazi majonéz! kár, hogy repceolaj. hozzá citromos víz!) nem tudok jobbat.

            • Szétnézek, hogy hol van ilyen DOXA mérés, most már engem is érdekel – szeretném tudni, már csak irányadásként is, hogy jól csinálom-e, ahhoz, hogy zsírveszteség legyen és ne izom, kellene-e változtatnom étrendben, mozgásban?
              Igazából elég jól ment ez így ebben a hónapban, étkezés szempontjából is élvezetes volt, nem túl lemondós és hát a megemelt mozgásmennyiség valódi örömforrás.
              Én nem dolgozom nagy súllyal, bár szeretnék pont váltani egy min. 12 kg-s kettlebellre, az itthoni 5 kilós egyes gyakorlatokhoz már nagyon kevésnek tűnik.
              Különféle neten lesett gyakorlatsorokat szoktam végezni vele, ez az egyik kedvencem:

              És emellett a krav maga edzés fele komoly erőnléti edzés, sok saját súlyos gyakorlattal, a megjelenő bicepszemben az is benne van, nemcsak a kettlebell.
              Az izmosodás leginkább karon, vállon látszik, a láb, fenék részre kellenének nekem nagy súlyok, oda nagyobb izomtömeget szeretnék mint amekkora most van.

      • Az a meglepő, hogy az első ketogén napok nem okoztak érezhető teljesítménycsökkenést, gyengeséget vagy motivációhiányt (vagy a Preworkout Genesis felülírja ezt?). Inkább edzés után vagyok nyűgösebb, estére meg hulla.

  18. Tessék, egy újabb hülye hírlevél, ezt meg én kaptam ma.

    KEDVES FITVIDEO REGISZTRÁLT!
    És megérkeztek Kriszta edzései!

    Total BODY randi elé!

    4 blokkból álló edzés, comb-popsi, váll-bicepsz, tricepsz-mell-hát, hasizom. Randi előtt megcsinálod és szép feszes leszel, az biztos.

    • Popsi!

      Ami engem felháborít: mindenki a promóció mappába kerül, a shop.builder, a wolford, a Libri, a Douglas, a spanyol Dolce szálloda, a Booking.com, a The Protein Works, de mosolygós-bratyizós “Móni” bezzeg bekúródik a blogos meg hivatalos meg baráti levelezésem közepibe.

      Kedvem van ilyet válaszolni:

      Mélyen tisztelt Mező Mónika úrhölgy!
      Nem őriztünk együtt disznót, engem ne tegezzen és velem ne akarjon beszélgetni, mert tudom ám, hogy agresszív marketingjükkel csak pénzköltésre akarnak rábeszélni. Hó vége van, emberek, emellett húsvét, utazás, gázszámla, szar a mobilom, és a két kicsi születésnapja tíz napon belül, valamint szeretnék egy űrmelltartót Amerikából, egy dizájnos súlyemelő kesztyűt, és egy luxus edzőgatyót, és fehérjét is kell rendelnem (nem ám maguktól, britet, adalékmenteset, prémium minőségűt, nem csajosat). Én nem fogok húsvétkor sem zabálni, illetve de, zsírt. Nem vágyom semmilyen édességre, ilyen kiherélt fitneszes fajtára meg különösen nem, sért a feltételezés is. (“A csajok biztos nassolnának”) Önök a butuska, gyenge akaratú, csodaszerekre váró fogalmatlan magazinolvasó háromhetente új projektbe vágókat célozzák meg. Szövegeik még mindig tele vannak vesszőhibával. Nem haragszom, de ez nyomor. Üdvözlettel…”

      Hogy mire? Egyre abszurdabb. Tegnap jött:

      Helló Éva!
      Köszönöm, hogy együtt ünnepelhettük a Peak 10-dik szülinapját Magyarországon! Még 17,5 órád van arra, hogy akár 17,5% kedvezménnyel juthass hozzá a Peakshop termékeihez.
      Holnap délután leállítom a szülinapi akciót.
      Itt kezdheted a nézelődést!

      Nem írhatod többet a vásárlói visszajelzésekben, hogy nincs elég akció, hiszen most itt van!
      Siess Éva!
      Maradjunk kapcsolatban! Természetesen elérsz válasz emailben. Írj, ha segítségre van szükséged!

      Ma:

      Szia Éva!
      Olyan sokan írtok és kérdeztek, hogy látjuk, hogy sokaknak még segítségre van szükségük a választás előtt.
      Ma délután leáll a Peak szülinapi akciója. Ma este 20 óráig még be tudjuk fogadni a megrendelésedet, azaz amíg a Peakshopon látod a 10 éves szülinapunkat ünneplő feliratot, addig még bármit rendelhetsz, akár 17,5% kedvezménnyel.
      Itt kezdheted a nézelődést!

      Az utolsó pillanatban vagy Éva.
      Ebben az évben a húsvéti nyuszi végre egészséges édességeket hozzon! Itt találod ezeket!
      Ebben az évben ne kelljen húsvét után újra kezdened a diétád! Húsvéti védelem csomag itt!

  19. Ez nem rossz cikk.
    http://shop.builder.hu/50-tanacs-kezdoknek-a2827
    “Work Hard pólóban csetel” :DDDD
    Edzőtermi pólón nem lehet felirat, kész. Kurva szar, a törzsfordítón ül, kibetűzném, erre belefordul. (Just do… mi lehet a vége? sose tudom meg tán. /ilyenekkel izélem a tesómat/)
    Egy kivétel van, a YOU ARE RIGHT WHERE YOU SHOULD BE Mexx-pólóm. De nagyon bő lett, terembe nem szeretem. Nem csak hiúságból kell testhezálló cucc.

      • Most nem azért, de nem csak bőrkeményedés van, hanem kurvára fáj is az érdes rúd. Ami nem érdes, az meg csúszik. És főleg az evezés töri fel. Futókesztyűben nyomom. Tele van bőrkeményedéssel. A fiúkon is van kesztyű.

        Nézem a fenyegető hapsit. Beszélek is vele.

  20. “2012-ig focizott kb. havi 2-3 alkalommal és kb. 10-15 alkalommal csinált mást is . Szerinte ez rendszeres. És tök komolyan úgy van a fejében, hogy ő mekkora sportember volt. Ez is valamiféle zavar…”
    Szerintem is az. Én is ismerek nem egy régi “sportembert”, akik ma már bőven 150 kiló körül(felett) járnak és meggyőződésük, hogy a 30 évvel ezelőtti izomzatuk teljes pompájában ott figyel a háj alatt, hiába nem sportolnak azóta semmit. És fennen hangoztatják, hogy ők most is pont ugyanolyan erősek és izmosak, csak ezt eltakarja a háj. Holott aki volt már hosszú kényszerpihenőn, mondjuk lábtöréssel 6-8 hétig gipszben, az tudja, hogy ennyi idő alatt is mennyi izmot lehet veszíteni. Képzelem mi marad pár évtized múlva…

  21. Beugrott valami a feherjeporokhoz kapcsolodva. Nem emlekszem pontosan, hogy ki iszik es milyen feherjet, csak remlik, hogy lattam, hogy tobbszor volt leirva az, hogy whey protein. Es az elegge insulinogenic (a tejtermekek is egyebkent, habar kevesbe), azaz nagy ra az inzulinvalasz. Ha meg inzulinvalasz van, a magas inzulin jelenlete tartosan a ketozis kialakulas elleneben hathat. Azon vita van, hogy a fogyasnak gatja-e, de a ketozis szempontjabol nem ez a lenyeg, hanem hogy olyat kell enni, amire gyakorlatilag nincs vagy minimalis az inzulinvalasz.
    http://weightology.net/weightologyweekly/?page_id=536
    http://www.nutritionandmetabolism.com/content/9/1/48
    http://www.marksdailyapple.com/insulin-index/#axzz3W7v6vhd4
    Meg volt itt szo pattanasokrol es feherjeporokrol: http://thepaleodiet.com/whey-protein-and-its-effect-on-insulin/

    • Köszi! Nekem ez tök hasznos, bár nem tudom, ketózisom hol tart épp. Tejsavó, igen, amely jó arányban tartalmaz minden aminosavat, a legjobban felszívódó és legmagasabb biológiai értékű fehérjefajta, az anabolikus kapu miatt (tehát elsősorban edzés utáni). De lehet, hogy váltok másra, például marhafehérjére. Sokat fogyasztok belőle, mondhatni, negyven százalékban ez a táplálékom.

      A nagy inzulinválasz nem látszana a vércukron? Inzulint nem tudok mérni.

      Én amúgy remekül bírom a tejtermékeket, és ezt nem csak a laborértékből mondom: ahogy zsírt akartam enni korábban is, minden tudatosság nélkül éheztem az állati fehérjét és zsírt, ehhez képest gyanakvó voltam a gabonák iránt (“nem vagyok egy nagy kenyeres”) és egyes zöldségek iránt, úgy a tejtermék is éhség nekem. Szerintem ha a labor nem, ezek az önkéntelen választások igazítanak el abban, milyen táplálékfajta való nekünk, iszonyaink meg abban, hogy mi nem. (Juli a kivi látványára: fúj. Apja allergiás volt rá. Ő is.)

      “(Ha c)sak edzés után szeretnél fehérjét szedni

      Ez esetben nem vitás, hogy a tejsavófehérjék között kell nézelődnöd, azon belül is lehetőleg a tejsavó izolátumok, vagy a tejsavófehérje izolátum-koncentrátum keverékek között, ill. ha megteheted, akkor a tejsavó peptidek között. Ezek biztosítják azt a gyors felszívódást és hasznosulást, amire edzés után szükséged van. Biológiai értékük (a továbbiakban: BV) 110-159 között van. Egy izolátum BV-je kb 130.

      Kis kitérő: mi az a BV ?

      A sportolók számára a fehérje minőségét a BV, avagy biológiai érték jelzi, mely a felszívódott fehérje grammjával méri az emberi testben visszatartott fehérje mennyiségét. Magyarán szólva a felszívódás hatékonyságát mutatja. Mikor ezt a módszert kitalálták, mindegyik táplálék kevesebbet ért, mint az egész tojás (fehérje és sárgája együtt), melyet 100%-nak tekintettek, a többi fehérje ehhez viszonyított százalékos értéket kapott. Mára azonban az olyan korszerű készítmények, mint a tejsavófehérjék, már túl is szárnyalták ezt az értéket, így történhet meg, hogy pl a tejsavó peptid keverékek BV-je 110-159 között van az adott termék függvényében. Tehát van olyan tejsavó peptid készítmény, ami több, mint 50%-al jobban szívódik fel, mint a tojás! Neked, aki a tested építésével foglalkozol, mindig a lehető legmagasabb biológiai értékkel rendelkező fehérjeforrásokat érdemes előnyben részesítened.”

      http://shop.builder.hu/melyik-a-legjobb-feherje-a1098

        • “Van egy test, amiben le kell élned jó pár évtizedet. Ennek a testnek a határait feszegeted, hajtod, kínzod, megpróbálod kihozni belőle a maximumot.” Nehehehenemmmm… Csak megfigyelem, és addig terhelem, amíg érzem, hogy az jó neki. Ez a “makacsul le akarom fogyni esszenciális zsíromat” tévútja ám

        • Beszarok. “a lányoknál nagyobb az aránya a kételkedőknek. Persze néha beadják a derekukat, ha azt olvassák, hogy ettől feszesebb lesz a popsi és nem ereszkedik meg a poci, valamint magas fehérjetartalmú étrend mellett búcsút inthetünk az integető izmoknak is. Naná, ennyi az egész: hidd el, hogy jó nő leszel, egyél csirkehusit, igyál turmixot rózsaszín shakerből, edzegess magadnak, de igazából az aerobik is megteszi.”

          • Ezek után menjünk magabiztosan a konditerembe, amikor még az is lehúz aki elvileg segíteni akar. Miért nem vesznek komolyan? Annyira elképzelhetetlen, hogy egy nő igenis oda tudja tenni magát és nem csak a kerek popsi kell neki?
            Egyébként már két hónapja olvasok a témában, de ezen a blogon kívül, magyar oldalakon még nem sikerült motiválniuk sehol.

          • “popsi, poci, csirkehusi”? Mi ez, ovis “füles mackó és barátai” újság? Bár a gyerekeket nem szólítanák meg ilyen lekezelően abban biztos vagyok! Ebben meg a tiszteletnek még a nyomai sem fedezhetőek fel, ehh 😦

          • “Ha láttatok már olyan nőt, aki súlyzós edzéseket végez ész nélkül –kardióval is így szoktak lenni-, iszonyatosan vékony és leginkább saját maga megnyúzott voltára emlékeztet, látszanak a funkcionális izmai a lógó, zsíros bőre alatt”

          • Pocija, meg popsija a kisbabáknak van, lányoknak, nőknek fenekük van, meg hasuk.
            “Poci, csirkehusi” és társai, így a gyerekekkel beszélnek.
            Biztos barátságosnak akar tűnni, de az ellenkezőt éri el.
            Én például a “csaj” szót is utálom, van helyette nő és lány, használják azt.

      • “A nagy inzulinválasz nem látszana a vércukron? Inzulint nem tudok mérni.”
        Ehhez az elobbiek kozul, osszetett: http://www.marksdailyapple.com/insulin-index/#axzz3W7v6vhd4
        A bilderes iras kapcsan nem tudom felretenni, hogy ezek az irasok mas anyagcsere-utra irodtak. Ilyen kontextusban nem vitatom, amit irnak, en a ketozis kapcsan irtam, hogy a feherjet konnyu tulhangsulyozni. Velem is ez tortent az elejen megerzesem szerint, por nelkul sikerult. Azzal egyutt lehet jelentosege ennek atallas kozben, hogy az inzulin csak egy faktor. Ha mar lipolizis van, sztem ez mar nem annyira szempont. Azt gondolom Attia is ezer tolja batran a feherjeport, mert o bent van.A feherjeporban a feherje izolalt, ertem en nyilvan specialis celokra van, azonban nyilvan maskepp mukodik, mint egy szimpla tarjaszelet, pld. konnyu tobbet magunkhoz venni belole.
        Habar szinten a ch-alapu anyagcserere irodott, itt egy gyuros is lamental ezen: http://muscleevo.net/on-whey-and-getting-ripped/

        • Kösz a linket, egyre izgalmasabb!

          Könnyebb túltolni, viszont kontrollálható. Nem süllyedek odáig, hogy megnézzem “a” tarja energia(+ fehérje, zsír)tartalmát, amíg egy gramm zsír kilenc kalória, és a táblázat készítője azzal a jószággal tuti nem találkozott. Ha turmixot iszom, akkor viszont mindig tudom, hogy most bevittem 27,5 g fehérjét, meg még a tejből hatot, cukor 5 g, zsír 6.

          Pedig Attia nem is épít izmot, hanem endurance-ban nyomja (kb. triatlon).

          Megyek edzeni, de ma csak egy-két rég látott gépnek köszönök, mert még lábadozom. Aztán szaunaaaaaa hosszan.

          (többeknek írom, hogy sokan csevegünk, de olyan ritka az igazán tudatos, erős, okos partner, aki nem akar valami sunyit közben, és én olyan hálás vagyok)

    • És amúgy a paleó nagyon be akarja folyton bizonyítani, hogy a tejtermék, az nem. Biztos megvan az oka rá, de néha gombhoz a kabát az érvelés.

      Savómat adom, tejszíneimet nem adom, akkor sem, ha nem megy a ketózis, mert ha tejtermék se, akkor nem marad semmi szinte. A pattanásaim, mind a kettő, meg elmúltak, mitesszer se.

  22. Na, jelentem, tegnap délben ettem egy narancsot. A harminc százalékos savanyított tejtermékbe aprítva, némi fahéjjal.

    (Vicces lehet annak, aki csak itt kapcsolódik be, és nem érti: evett egy narancsot, és? Az baj? Vagy kettőt kellett volna? És a reakciók: Sue: úristen, Éva! Lucerna: és jól vagy azért?)

    No, jól vagyok. 🙂

    Kávé tejszínnel, turmix. Ebéd: szardínia, majonéz. Gyorsító (PreWorkout), mámorító, bicikli, száguldás, terembe robbanás. (Én: Ma kirobbanok, szétütöm a termet. Rec: Te mindig ilyen vagy.) Nem tudom, mennyi az edzésvágy és mennyi a taurin stb. ebben.
    Mivel a hét sok volt (hétfő: zúzós edzés, kedd: 15200 lépés hegyi futás), ez most közepesnek volt szánva, szaunahangsúllyal. De azért bedurrantam.

    Ugrókötél, 4×250 összesen elosztva az edzésben szépen (ez így HIIT?).
    Lábnyújtás.
    Fekvőtámasz.
    Híd, kézenállás.
    Függeszkedés.
    Lábemelős seggizom négykézláb, 70 db/oldal.
    24 kilós kett, kétkezes swing, 2×20.
    Belsőcombgép (“yes-no machine”) nagy súllyal, 5×15.
    Tolódzkodás gépen, 20+10+15+5.
    Haselőredöntős gép, nagy súly, 4×15. Itt először nagytestűemberúgyhagyta lábpozíció, aztán rájöttem, állítottam.
    Fekvő lábtoló két húszas tárcsával, 6×15.
    Fekvenyomás ferdepadon, 20 kilós rúd+5 kg súly, 10+7+7+5.
    Tricepsz lehúzás, ezúttal helyesen, nagy súllyal 2×10, aztán kisebbel még 3×8.
    Saját turmix.
    Szauna, 15 és 12 perc.
    Rohanás oviba, bringa, gyerekekkel bevásárlás, este tatárbifsztek szalonnakockákkal, marhacombból és biotojással, vajjal, rukkola, majonéz+tejszín+olíva. Egy kis kókuszreszelék.
    Ketózis a -phan szerint már vacsora előtt közepes rózsaszín, megnyugodtam.

    • Tatár szalonnával…semmi gondot nem okoz a lenyelése? Ezt meg lehet szokni, vagy elhatározás kérdése? Jóízűen eszed, vagy tudod, hogy ezt kell?

      • Mindent nemhogy jóízűen, hanem reszkető örömmel eszem, és teljesen én döntöm el, találom ki, a lényeg, hogy jutalom legyen. Extra diétát csak így lehet csinálni. Én jól bírom a tömény zsírt, évtizedek óta, csakis ezért vonzott a ketogén. Apró mangalicaszalonna-kockák voltak belekeverve, hagyma is. A fiam pirított kiflivel ette, és csak keveset. De amúgy érzem, hogy a zsír teher valamennyire, nyomás gyomrilag, mondjuk egy színproteinhez vagy egy könnyen emészthető szénhidráthoz képest. Nem mennék már futni ezzel a gyomorral. Csak hát előtte volt az így is brutál edzés, utána csak egy percek alatt felszívódó protein (117 kalória + 1 deci tej), tök éhesen mentem már vásárolni is, és nekem ez volt a vacsorám. Össztömege tizenhét deka, salátástul.

        Ezek sűrű dolgok. És valaki kérdezte az árakat: a bio kókuszcsipszen meg a liofilizált málnán (ami egyszer volt Budán…) kívül fajlagosan (napi adagra vetítve) nem is drágák, még a lazac se. Egy Heinz majonéz, ez a jobb fajta, alacsony CH-jú, 70 százalékos zsírú 859 ft, 450 gramm talán, ebből van 2 deka egy db tojáson, ami ha sima, akkor 34, ha bio, akkor 58 ft. És mondjuk két szem koktélparadicsom, és ez az ebéd. Vagy egy kétszáz-négyszáz forintos szardíniakonzerv meg egy marék jégsaláta. Desszert tíz szem makadámiadió. És semmi kenyér, gyümölcs, édesség, tészta, nasi, soha. Szerintem ez nagyon jó élet így.

          • Nem, az enyémben nincs, talán ez húzta be a narancsot. De vannak all-in-one porok. Vitamin zsírban oldódó elég van az állati zsíros-fehérjés ételekben, a biotojásban. Zöldféle salátában van némi C, meg citromos vizet iszom+gyógyszertári aszkorbinsav, de a ketogén amúgy csökkenti a C-vitamin (antioxidáns) igényt. Só kell sok, meg kalcium, magnézium, kálium. És napfény, a D miatt, sokat vagyok kint, minél kevesebb ruhában. Illetve vasat pótlok.

    • Edes iseten..egy narancs…en nyomom le egyik almat a masik utan, nem megy az almamegvonas. Emellett medvehagyma fozeleket zabaltam fasirttal. A fozelek keves liszttel, tejszinnel habara, plussz a vegen joghurtot is tettem ra, mert elsoztam, a fasirtban egy szelet rozskenyer. En egy zabalogep vagyok hozzad kepest, aki nem nagyon, de azert meg igy is ehes keso este. Meg most.

    • az ugrokotel belevisz egy kis HIIT-et, igen.
      “Lábemelős seggizom négykézláb, 70 db/oldal” ha ez az amelyikre gondolok akkor tejoeg. kőből lehet a segged mostanra 🙂

      • A seggem asszem kezd latvanyosan valtozni. Gombolyunek gombolyu volt, de mar reg nem az a feszes tonus amit megszoktam. Ma neztem magam oldalrol es ugy tunt mintha meg lenne emelve kisse. Aaaa..az nem lehet ennyi ido alatt, gondoltam. Erre jon a sogornom es aszongya, hogy tok sokat valtozott a seggem.
        Pedig nem is gyurok ra extremen sokat, csakl heti ketto kb es ami a kardiokkal, lepcsok egyebekkel rajon plusszban. De en most ugy orulok, vettem is egy protein bart, mu, de finom. Ma viszont leserultem. combhajlitomnak sok volt a suly es ugy gorcsolt be, hogy gyakorlatilag osszerogytam es tiz percig nem tudtam felallni. Masziroztam, kulonfele technikakat alakalmaztam, de nem allt helyre rendesen, meg most sem. Rettenetes erzes volt.

      • Ó, nem oldalra. Az nehéz, abból kínlódva megy a 60. Négykézláb, egyik láb hajlítottan föl, talp párhuzamos a plafonnal és emelem fölfele, fölfele, minél nagyobbat. Azt vettem észre, a bal lábam mindig bedől, és nem tudom korrigálni, ha tükörben látom, hátra kell néznem, mint valami kezdő autóvezetőnek. Próbálom fejleszteni a bal oldali agy-izom kapcsolatot.

        Kőkemény, de cucc is van rajta sok, a huszonnemtomhány százalék zsírom ott van mind.

        • az a gyakorlat nekem is bedolos. akkor is bedol ha nagyon-nagyon lassan probalod es esetleg atmenetileg kisebb ismetlessszammal?
          a lassitas neha segit.

    • Életemben úgy alma még nem esett, ahogyan a tegnap esti pilates után az az egy piros, harsanó. Ez a gyönyörű, amikor minden falat étel valóságos orgia, mivel nem a hirtelen éhség, meg nem a lezuhanó vércukor diktál.

  23. Honnan jönnek ezek? Nem iratkoztam fel.

    “Kedves Éva!

    Talán kicsit korai még ez a kijelentés, ráadásul amikor ezt a cikket írom, esik az eső és szürke az égbolt. Ez azonban nem lesz mindig így. Az igazi strandszezon és a naptári nyár 8 hét múlva már el is kezdődik. Hogy állsz a fogyókúrával? :)”

    Visszaírjak, hogy remekül, de nem nevezném fogyókúrának, és hogy szívesen tartok előadást a ketogén diétáról, in vitro?

    • http://dieta-etrend.net/fogyokura-tippek/jon-a-strandszezon/?utm_source=LadyBird%2BH%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_content=2015-04-01%2B-%2BJ%C3%B6n%2Ba%2Bstrandszezon!%2B%3A)%2B(2015-04-01)&utm_campaign=Di%C3%A9ta%2B%C3%A9trend%2Bteszt%2Bfeliratkoz%C3%B3k%2B-%2Begyszer%C5%B1s%C3%ADtett%2Bk%C3%BCld%C3%A9s

      — a második bekezdés különösen grrrr, nemcsak azért, mert nekem ne írjanak ilyeneket.

      Minden nő folyamatosan a karcsúsággal van zsarolva, fenyegetve és hülyének (butának, tájékozatlannak) nézve? Hát ezt építjük le pont a kommentjeinkkel. Nem mintha elhatároztam volna, hogy akkor itt most meghonosítunk egy másfajta beszédmódot, egyszerűen nem megyünk le idáig, eszünkbe sem jut.

      • Elég igénytelen az oldal megjelenésében is, nem csak tartalmilag.
        Elvégeztem a builder-nél a tudásanyag végén a tesztet és nyertem 1000,- kupont, szóval ha valakinek jönne ilyen és vásárolni készül, azt érdemes végigcsinálni.

      • “Kedves (üzemeltető)!
        Haladó vagyok, elég komolyan sportolok, fogytam 18 kilót az elmúlt hónapokban (szeptember óta). Szóval nagyon is érdekel a téma, de tőletek nem szeretnék tippeket kapni. Ahogy a nőkről írtok a linkelt oldalon a második bekezdésben, az vérlázító. Butuska, elgyengített, bikinis alakra hajtó, hiú, szorongó, testképzavaros, negatív attitűdű, nyafogó, önállótlan, kampányfogyókúrázó lényeknek tűnnek ebből a leírásból — szerintem ez sokakat sért. A nők nem ilyenek, ha ilyenek is, az a feladata minden életmódoldalnak, hogy pozitív üzenetekkel (ne gügyögéssel, ne nyomasztással, rémképekkel és ne nemi sztereotípiákkal) hasson rájuk. A legtöbb nő túlsúllyal sem tölti a négy fal között a nyarat, és nem az álomalak körül forog az élete. Kár ezt ilyen fenyegetés- és zsarolásképpen bevetni. (…)”

  24. Megvolt a két edzés a héten, a sérült hátammal kissé óvatosabban, de azért elfogadható erőbedobással. Étkezés a szokásos, low carb, de messze a ketogéntől, még nem szedtem össze a lelkierőmet és elszánásomat, hogy a kis tk kenyeremről, durum tésztámról lemondjak, csak a fontolgatás szintjén vagyok még.
    Végül mégsem utazunk anyósomékhoz, így könnyebb lesz a hétvégén is tartani az étkezést. Annak örülök, hogy átlendültem a cukoréhséges körön, teljesen saját tapasztalat, de én úgy vettem észre magamon, hogy nemcsak IR-em van, de egyfajta függés is, minél többet eszem, annál inkább akarom, ill. fordítva is, ha egy ideig nem eszem, akkor lassan leszokom róla, elmúlik a vágy utána és teljesen jól elvagyok nélküle.

  25. http://divany.hu/eletmod/2015/04/02/felmeres_edzes/

    “A Commons Health Select Committee legutóbbi felméréséből pedig kiderült, hogy a nők azért nem járnak rendszeresen edzeni, mert félnek, hogy megszólják, elítélik őket.”
    “A bizottság által megkérdezett nők egyike azt nyilatkozta, hogy azért nem futotta le a London Maratont, mert a férfi háziorvosa túl kövérnek titulálta, bár ő egy héttel korábban körülbelül 29 kilométeres távot is lefutott.”

    Ha ez így van, és általános a probléma, (én csak magamból indulok ki, nekem is vannak ilyen szorongásaim) akkor valóban nagyon káros az a stílus, amit ezek a nőknek szóló fitnesz oldalak képviselnek, plusz a rengeteg, tökéletes testű nőt ábrázoló illusztráció.

    • Üdítő ezekhez képest a bodybuilding.com. Szép az oldal, változatos a tartalom, szinte kiegyensúlyozott a férfi-nő arány, és elő nem fordulhat, hogy kedveskedő/lenyomó/kirekesztő módon írjanak nőkről, vagy úgy fogalmazzanak, mint ha nem léteznének nők, netán másodrendűek, “ti is eledzegettek itt rózsaszínben”. De persze itt is az izom meg a zsírvesztés a minden, itt is az a közösségi oldal részén a hír, hogy missremember zsírja már nem 16, hanem 12.

      Ez egy jó írás, önreflexió. Hanyatt is esne a shop.builder mindjárt az első ponttól. Ők folyamatosan azt erőltetik, hogy csak tökéletesen érdemes, különben baszhatod.
      http://www.bodybuilding.com/fun/5-ways-your-brain-is-sabotaging-your-fat-loss.html

      Ha találtok ott szexizmust, érdekel, nekem nagyon tetszik.

  26. Tegnap lehányom hétéves lett, és én Auguszt-féle túrótortát (könnyű, aligédes, aligpiskóta, sok tejszín) fogyasztottam közepes mennyiségben. Előtte elbicikliztem a Kemeneshez, de nem volt dekoratív paleós torta. Torta után ketophan, rózsaszín. Ettünk tatárbifszteket is, ezúttal mustárosat. Mai turmixom kakaós (eredeti, 24 százalékos gyarmati áru), finom. Mellé lazackonzerv (0 CH), majonéz, rukkola. Boldog vagyok. Lehet, hogy ma is eszem egy narancsot. Talán futok is.

    Elfogyott a só. Meg a kávé.

        • Jaj, a zarojel amolyan jelzes akart lenni az elutesre. De eleg bena jelzes, ezert csak korrigalnam most. A “leanyom” szoban van egy felesleges betu, engem nem zavar, de gontoltam hatha te javitanad ha eszrevetted volna. Csak nem akartam igy direktben…

          • Nekem a szavaimmal mindenem tudatos, úgy hívjuk ezt, hogy prózapoétikai eszköz (meg persze vannak az elütések, de néha még azok is pp eszközök). Mindig azt hiszem, hogy mindenki (azonnal) érti és évezi az ilyeneket, de általában csak az ismerőseim szokták. Nevezhetjük szójátéknak is, amely a szeretett gyermek és a hányás pejoratív tartalma közé állít meglepő szemanitikai kontrasztot.

            • kicsit gyanus volt, hogy lehet, hogy nem elutes, de azert gondoltam jelzem, ha megis es javitanad…
              Mondjuk vicces…en a ‘szaros kis-t” hasznalom szeretetbol a macskara.

        • Nekem egy halasz azt mondta, hogy tenyesztett lazacot ha lehet inkabb ne. Allitolag a smaragd tersegbe is csak egyszer (agusztusban, ha jol emlekszem) erkeznek igazi vad lazacok es csak specialis halarushoz. Szoval eleg nehez megkerulni a tenyesztett lazacvasarlast. En a sullot annyira szeretem, anno Feri ba’ halaszcsardajaban filezetten ettem gyakran. Ha szalakat talaltunk benne, akkor minusz 20 ft levonas a szamlabol. 🙂 Olyan etterem lenne jo itt a kozelben ahol jol keszitik el a halat, de nem talaltam meg.

    • Van egy anekdota, miszerint valamelyik nagy színészünk egyszer egy raccsolós arisztokrata szerepet játszott, csak kicsit túlzásba vitte a dolgot, és egy alkalommal azt mondta a lányának nagy ünnepélyesen, hogy “jöjj, lehányom!”. Állítólag majdnem abbamaradt a darab, mert a többiek nem bírták ki röhögés nélkül.

      Ez jutott eszembe a hozzászólásodról. Sajnos nem tudom, hogy ki mondta és melyik darabban, csak a szóra emlékszek.

  27. Jó ez a sportrovat! Inspirálódom a hatásotokra, főleg ételileg, hajlamos lévén a túlevésre.
    Szeniorként (áprilisban 41 leszek) újra mászom és akkor már kitaláltam, hogy tudatosan. Sosem volt ilyen, mindig csak mentünk, és másztunk. Most úgy látom, hogy heti 2 mászóedzés (2-3 órásak, sok pihenővel, partner biztosításával) egész gyorsan jelentős fejlődést eredményez. Jól jön mellé a tudatos evés. És persze a majdnem napi szintű jógagyakorlás, ez utóbbi nem mindig sok (akár 20-30 perc) és nem mindig sima fizikai. Edzéselméletet keresgélek, antagonista izmok erősítése, célzott nyújtás, mentális felkészülés.
    Nem sokkal vagyok gyengébb a falon, mint 30 évesen és ez meglep.

      • A szeniort arra értettem, ha versenyeznék, szenior kategória lennék.
        Sosem versenyeztem, csak látom, hogy a fenn hagyott versenyutakból 1-1 könnyűt meg bírok mászni.
        Bár most a másik poszt hatására elgondolkoztam, hogy miért írok ilyet le: én érzem magam öregnek? Miért? Mert ezt sugárzza a külvilág, hogy egy ennyi idős nő már öreg? Ha tárgyilagosan szemlélem magam, akkor semmiképp sem vagyok az.

    • De szuper, hogy mászol, én is szeretnék. (Még nem másztam soha, de az lesz a következő projekt, csak érjek már oda erőnlétben, hogy érdemes legyen elkezdeni.) Az meg külön jó, hogy ilyen hamar visszahoztad magad közel a régi szintre. Télen elkezdtem olvasni Gwen Moffat-tól a Space below my feet-et, ő is írt arról, hogy az elején csak mászott nem túl átgondoltan és jóval később jött a tudatosság. Nagyon érdekes a mászás lelki szempontból. Nézted a Yosemite Dawn Wall mászást – micsoda munka, te jó ég. A másik dolog, ami lenyűgözött, a Steph Davis sztori, olyan alázatosnak tűnik az a nő, a TED Talk-ját néztem és a képeket, amiket MOABról posztol, olyan nagyon szép. Van neki blogja, High Infatuation, meg talán könyve is, ennyire nem mentem bele, de lehet van 1-2 jó gondolata, amit tudnál használni (bár biztosan megtalálod magad is az irodalmat, írhatnál erről, ha találsz jókat)

      • A mászáshoz sztem is nagyon különös és erős csomag kell. Fizikumbeli, és még milyen mentális. Meg egy irdatlan dózis függőség. Engem lenyűgőz, de nem vonz különösen, nem csak fizikailag, de mentálisan sem lennék kész erre, talán nem is leszek, nem mondanám magam igazán adrenalinfixáltnak sem. Nem úgy a férjem, aki él meg hal a mászásért.
        Ha már Yosemite, akkor ez is, szintén ő free solo: https://www.youtube.com/watch?v=Phl82D57P58 Mi lehet a motiváció?

        • Nekem valahogy ez gyerekkori adottság és szerelem, maga a mozgás. Mászni egyetemistaként kezdtem. Középiskolában karatéztam, és ott is a formagyakorlat érdekelt. Szerintem vonzódom a koncentrált, nem monoton, harmonikus mozgáshoz. Ugyanilyen a jóga. A tánc is tetszik, azt későn kezdtem, de valahogy nem volt partnerem hozzá és az éjszakázást sem bírom :).
          Az is egyből feltűnt, hogy amikor egy szerelmi csalódás kellős közepén többet másztam, mintha kiszakadtam volna a világból, megszűnt a bánat, csak a szikla volt és én.
          Egyetértek, ez valamiféle függőség lehet. Mostanában, ősszel-télen, sokat voltam egyedül és nem volt kedvem kimenni a lakásból. Sokat relaxáltam (mondjuk az csodajó, ha fáradt vagyok, fél-háromnegyed órásat is akár). Januárban meguntam a tespedést és azóta járok, lett pár partner.
          Könyveket még nem nagyon olvastam, egy van: Eric J Hörsttől, a Training for Climbing; http://www.trainingforclimbing.com/new/about.shtml
          Még a climbing.com-ot olvasom. A desnivel.com-ot tervezem (bár ez spanyol, szerintem nem lehet angolra állítani). Ezek nagy mászóportálok, hírekkel, riportokkal, edzéstippekkel. Meg dumálok a hazai edzőkkel azon a falon, ahova járok.
          Írk majd róla szívesen. Iszonyúan felemelő csinálni, rávilágít görcsökre, bizonytalanságokra (ismeretlen utakban félek esni, de ezen lehet dolgozni) és utána is fel vagyok dobva :).

          • Ellaella, az erőléthez csak annyi, hogy nők sokkal technikásabbak, hiszen kevesebb az erejük és persze könnyebbek, ami nagyon jól jön. A technikát épp, hogy át lehet adni, iszonyú sokat dob a mászásodon. Ha nem érzed magad erősnek, attól még próbáld ki, ha érdekel – nagyon nem minden az erő :).

            • Igen, ez a jó hír. Kedvem lenne, de most nem kapkodok, ha szeretnék visszatérni vagy akár csak közelíteni is egy régebbi jobb formámhoz, nekem egészen középiskoláig kellene visszamennem az időben sajnos. 🙂

        • Gyönyörű videó, a free solo mindig kicsit bizarr, a kivülálló értelmet hiába keres benne. Férjed mit mond mi a motiváció? 🙂 Örömelv, szabad választás, határok tágítása, szellemi-fizikai megújulás, teljes reboot, ilyesmik, gondolom.

            • Én valahogy a mászásban nyert tapasztalatot átvihetőnek gondolom az élet más területei felé. Tovább, messzebbre menni úgy lehet, hogy minden egyes lépésedre tudatosan figyelsz a falon, épp annyi energiával, amennyi kell.
              Megtanulod reálisan felmérni, mennyi most éppen, amit teljesíteni tudsz – és abba beleteszed a koncentrációd, erőd, technikád, akkor és ott. Maga a tudatos mozgás iszonyú erősen koncentrál, egyhegyűvé teszi az elmét, intenzív és felemelő létezésmódot ad. Így tulajdonképpen mindegy is, nehéz az út, vagy könnyű, 20 éves vagyok, vagy nyugdíjas.
              Így tudom tovább bontogatni :)…

            • Hmmm … ezért nevezi sztem a legdurvább extrémsportnak a szülőséget 😀 Nem vicc, sztem is átvihető, egyetértek. Meg azt is gondolom, hogy teljesen más figyelmet igényel ez, mint jellemzően a napi élet vagy a napi munka. Utóbbiban a többségnek sokszor ‘szétszórtnak” kell lenni, egyszerre többfelé figyelni, megszakításokkal figyelni, több szituval, telefonhívással, e-mail-lel, projekttel szimultán zsonglőrködni. Ehhez képest már-már ajándék, ha nem így létezel és egyre, de arra nagyon fókuszálsz. benne vagy. Jó, ez habitus kérdése is, hogy miben érzed magad jobbnak.

  28. Annyira köszönöm, hogy mindezt – a sportszeretetet, a módszereket, a tapasztalataitokat, az életmód fontosságát – megosztjátok! Megerősít, hogy jó úton járok, és hogy ez az út egy minőségibb élethez vezet, nem csak időpocsékolás. Nemrég kezdtem rendszeres edzésekbe, és borzasztó gyakran felmerült bennem, hogy nem kellene-e valami hasznosabbat csinálnom ahelyett, hogy amikor hazaérek az egyetemről/munkából, akár órákat is szánok a testem szépítésére, ahelyett, hogy fontos dolgokkal foglalkoznék. Házi pakolások, bőrradírok, krémek, súlyzózás. De ahogy olvaslak benneteket, látom, hogy ez (is) fontos, sőt, nagyon fontos, és hosszú távon talán többet is ér más elengedhetetlennek gondolt tevékenységeknél. Masszázsra is el fogok menni, nem úri hobbi az már! A jó időt is várom, hogy legyen több kedvem folytatni a lépcsőzéseket, immár egy új, jobb lépcsőn, amit nemrég fedeztem fel a fogasról.
    Nagyon örülök, hogy mindez így, nagyon fiatalon tudatosult bennem, bizonyára könnyebb lesz ezzel együtt felépítenem az életemet, mint utólag beszuszakolni a pici résekbe.
    Ami nagyon kritikus pont még számomra, az a megfelelő étkezés… A főzésben nincs nagy gyakorlatom, kevés az ötletem a változatos étkezéshez, de egyre jobban haladok, hála a neten fellelhető hatalmas mennyiségű receptnek, minőségi és nyálcsorgatós képpel. Viszont gyakran egész egyszerűen elfelejtem, hogy főznöm kellene ahhoz, hogy legyen mit ennem 😀 Vagy, hogy előre kellene főznöm, mert ha este hatkor állok neki, úgy, hogy ebédre péket ettem, akkor el is van rontva az egész. És ha főzök is, akkor sem sikerül kettő adagnál többet, amit meg is eszünk rögtön. Ezen még keményen kell dolgoznom 🙂
    Tényleg, még egyszer köszönöm nektek.

    • Fogas…! Melyik lépcső? Futsz is? Nelem egyre újabb és újabb kaják jutnak eszembe, tiszta mámor minden, mondjuk kalóriadeficitben szinte minden az. Vanília, kókusz, szárzeller (Szent Erzsébettől), parázson pirult tarjaszelet, pörkölt mandula, kakaópor, kókuszos túrókrém, organikus cheddar, baconös omlett. A ketogén — ami, hangsúlyozom, csak rengeteg tájékozódás, elve megértése és egy-egy segédeszköz beszerzése után elkezdhető, elég kemény, haladóknak való, szélsőséges diéta — tényleg átállít egy más vágányra. Még figyelem a hosszabb távú hatásait, sue többet tud már és előrébb jár.

      Legyen egy dobozkád, legyenek megfelelő alapanyagok… na, írok erről egy posztot.

      • A Művész úti megállóból láttam meg nemrég, viszont azóta nem volt alkalmam közelebbről megnézni, így pontosabbat nem tudok mondani, de talán ráismersz így is. 🙂 Futni tavasztól őszig szoktam, viszont most arra jutottam, hogy a lépcsőzésre cserélem. Súlyfelesleg talán 1-2 kiló van rajtam, úgyhogy inkább a formálódás a célom, ahhoz pedig, eddigi ismereteim alapján a lépcsőzés jobb lesz. A futás inkább szeretetből fog előkerülni.
        A ketogénről (no meg általánosságban a megfelelő táplálkozásról) még eléggé információgyűjtő fázisban vagyok, nem szeretnék megfelelő háttér nélkül, esetlegesen károkat okozva belevágni. Egyelőre a gyümölcstilalom az, amit nehezen tudok beemelni, illetve azt sem tudtam eldönteni, hogy mennyire lenne hasznos számomra a nagyon kevés súlyfelesleg miatt. Bár a testzsírszázalékomról fogalmam sincs, lehet, ha azt látnám, szükségét érezném egyből. 😀

        A dobozkáim megvannak, a tudatos odafigyelésre kellene rágyúrnom. 😀 A posztnak mindenesetre örülni fogok!

        • Formálódás+étrend: és őt http://www.jillianmichaels.com/fit/ ismered? A youtube-n jó pár programja elérhető (különböző edzettségi szint és célzott hatás szerint), ami elég jól formál. Még a stílusa sem egy agylobb és valamiért könnyen mozgósít. Étrendileg sem ajánl hülyeségeket. Nem tudom, mennyire jön be neked az ilyesmi, csak eszembe jutott a célzott formálódásról.
          Gyümölcsevés csökkentése: mindenhol azt hallani, hogy a gyümölcs az csak egészséges lehet, így kézenfekvő azt gondolni, hogy nem lehet gond azzal, ha kicsit vagy nagyon elszalad a ló, meg inkább ezt mint a csokit. Ha fogyni akar vagy az inzulinrezisztencia szélén tántorog valaki, biztos nem segít a gyümölcsevés nagy mennyiségben, amely habár változó arányban, de tartós glükóz- és fruktózterhelés a szervezetnek. Abba is érdemes belegondolni, hogy vajon mennyire természetes az, hogy egész évben folyamatosan elérhető a gyümölcskínálat szem-száj ingere szerint, azaz korántsem időszakosan, évszakfüggően és/vagy helyben termett/elérhető gyümölcsöket van lehetőségünk enni.

            • Persze, hogy nem.
              Ez is csak ravilagit arra, hogy terben, idoben, mennyire inadekvat, ahogy eszem.
              Nekem fontos ebben az onkorlatozas, de az is legalabb annyira onkenyes lehet, amennyire onkentes. Olyan jo, amikor lehet helyben venni, helyitol, vagy legalabbis kozelitol es lehetoleg szezonspecifikusan. Bar azt is remelem, hogy egyszer ezt meghaladoan is tudok tenni azert, hogy szezonban, helyben korrektebb legyen az, ami a tanyeromon van.

  29. Én — megkésve bár — böjtölök egy kicsit. Az a tiszta. Egy vagy két napot, ma fél háromtól (amikor is edzés utáni, vizes proteinemet ittam). Úgy sincsenek nyitva a boltok, egyszerűbb az élet. A zsírokkal, az esti iszonyú kaja/chvággyal elszaladt egy kicsit a ló (ami annyit jelent, hogy két hete az akkori súlyon, +/- 50 dekán állok). Reggel megyek majd nyugisan kutyával, erdőn át sokat.

    Sue, figyeld meg magad, van-e különbség a luteális fázisban az étvágyadban vagy ch éhségben, vagy neked is nincs olyanod?

    A hold fogyózik.

    Voltam edzeni ma is, nagy nyugi volt, más arcok, mint hétköznap, eveztem bemelegítésképpen, deltaizom, lábtoló, fekvenyomás (ez egyre jobban megy, és nagyon látszik), meg húsz kilóval bicepszeztem (kétkezes), és egy kicsit súlyemeltem, megpróbáltam harmincöt kilót fej fölé juttatni, de ez egy nagyon sérülésveszélyes sport, már ahogy én csinálom. 🙂 Lehet, hogy ehhez kérek segítséget. A végén kocogás, 22 perc.

    Volt egy-egy lehajolás utáni, elsötétedős pillanat. Ma 0 CH. Kávé feketén, turmix kókuszolajjal, kevés tejjel, jó, ebben volt vagy 4 g laktóz, és egy vizes turmix. Félálomban fantáziáltam, hogy fél narancs és zabpehely, de majd akkor, ha már biztos a ketózisom (halványodott a rózsaszín Ketophan tesztem, éppenhogy vannak — fölös — ketonjaim, a cél a lila volna. Cukrom stabilan 4,4).

    • A zsírokkal elszaladásról eszembe jutott, hogy kifejezett Volek-Phinney tipp az adaptációs periódus lerövidítésére a zsírmennyiség jelentős növelése. Szerintük minél több zsír, annál nagyobb a kényszer a ketontermelésre, így rövidülhet az átállás és így az abban töltött nem feltétlen könnyű időszak.

  30. Olvasok mindenfélét, és nagyon elgondolkodtat.
    Pl. itt a kommenteket:
    http://lowcarb.hu/forum/archivum/melyik.szakaszt.meddig.htm
    Mért akarnak az emberek mindent megúszósan csinálni? Épphogy, lábujjhegyen, idegenkedve?
    Miért kell nekik ennyie külső irányítás, visszajelzés, mankó, motiváció?
    Miért nem értik meg a lényeget, és csak mennek, mint a tank? Átélve, hittel?
    Miért az a központi téma, hogy mikor emelhetnek már a napi szénhidráton? Ha én a testük lennék, dafke nem fogynék. Hát pont a ch a nagy ellenség. Arra koncentrálni…?
    Miért akarnak gyorsan lefogyni, mondjuk negyven kilót pár hét alatt? Szerintem akkora kincs a lassú fogyás. Tartható, követi a változást az agy (az enyém így is alig), megszokható (pl. egyre rövidebb szoknya), és óvja a bőrt, meg nem tesz hirtelen teljes ruhatárváltást szükségessé.
    Miért állítja Atkins, hogy naponta is lehet fél kilót fogyni?
    Egy letisztult táplálkozásra miért tekintenek úgy, mint valami büntetésre, ha egyszer érzékelik az áldásos hatásait?
    Mi a nagy különbség az Atkins és a ketogén között (a brit ketogén lány óva int az Atkins-termékektől, mert átverés van a ch-ban, de az alapelvekre gondolok)?
    Miért nevezik bűnözésnek, ha nem tartják be a diétát?
    Miért nevezik jutalomnak a “csalós” napokat?
    Miért büdös nekik a sport?

    A testépítők mit nyafognak mindig a kardió miatt (unalmas, kötelező)? MINDEN mozgás öröm. Nekem nem csak a nagy súly a kirobbanó, a kardió is. Minden, amelyikben megmozdul az izom. Ülök moziban, egyik vádli feszít, másik vádli. Észre se veszem. Két órás film. Pont vádlira már nem kéne, de ennyire lett igény.

    Persze lehet, hogy atlétának születtem.

    Mondok valamit. MINDSET. Amit írtak a bodybuilding.com üdítően pozitív, okosan és ízlésesen motiváló cikkeiben. Ez a lényeg, nem a módszer. Mire figyelsz, hogy állsz neki, van-e benned szenvedély. Érdekel-e, te vagy az, a te módszered-e, vagy lenyeled az egészet, mint valami keserű pirulát. Akarod-e a jót, örülsz-e a jónak, élvezed-e a kompetenciát, ahogy teszel valamit. Ünneppé varázsolni az egészet, a megszorítós diétát is, élménysorozattá. teljes agytakarítás elkélne sokaknak.

    Aki két hét alatt lefogyott három kilót, és azon sír, hogy de miért nem ötöt, valamint miért “nem ehet” sárgadinnyét, az azért menjen már a picsába. Túlvan húsz év testgyilkoláson, aztán meg reklamál, ahelyett, hogy örülne, hogy az Anyagcsere megbocsátott.

    Olyan negatív mindenki.

    Írhatnék én is problémákat. Sütit akarok enni. Vendégségben kínos az egész. Üvölt rám a sok gabonaalapú finomság a DM-ben, a proteinszeletek a teremben, nem lehet. Hiányzik a csoki. Nem minden pózban vagy fényben vagy hidratáltság mellett szép a bőröm. A csíkok nem tűnnek el soha. De minek nyafogni? Győzött a forradalom. Szerintem sokan ezt nem értik, ezt a különbséget, ezért figyelnek idegenkedve (minden nap, az indulástól kezdve a második vagy harmadik legolvasottabb tartalom ez a sportrovat, kb. minden kétszáz kattintásra jut egy kommentelő).

    • Ú, ez meg… olyan jellemző.
      “Nyaralás: első két nap még a fogyi megfelelő fázisa, aztán elszabadult a pokol. Vidék, anyósom főz, vagy éppen eligazít, mit hogyan kell megfőzni, több lisztet tegyél kislányom a rántásba, mert híg lesz a főzelék, és hasonlók (én 50 Ő 78, persze hogy jobban tudja ezt is azt is). Mi az hogy nem eszel édes lányom ezt meg azt. Betörtem, igyekeztem minél kevesebbet, de sajnos nem nagy sikerrel.”

    • “igazából én régen sem ettem süteményt, nem szerettem az édességeket, a tésztát cukor nélkül ittam a kávét, teát, aztán fene tudja, hogy hogy rászoktam a cukros dolgokra. És most leszokok, hát ilyen egyszerűen. Márciusban amikor kezdett jobb idő lenni azt vettem észre, hogy olyan kövér vagyok, hogy mozdulni sem tudok. Erőszakos módon hozzáfogtam mozogni. Ez például azt jelenti, hogy köznevetség tárgya lettem az utcánkban, mert elkezdtem minden este sétálni úgy kb 1 óra hosszat. Ez ment is egy jó darabig, mostanában mindíg közbe jöttek ilyen befőtt savanyúság eltevések stb, de ma este újra kezdem ezt is.”

    • Szerintem is mindset. Ennyi. Közben nekem nem egy harakiri, de nem hullok el semmiért, nincs jutalomfalatom, ami bűnnek számítana és fakír sem vagyok.
      A ketogén az egy high-fat, low carb anyagcsere-átállító út, ami nutritional ketózishoz vezet. Ez járhat fogyással, de nem feltétlen ez a cél és több más fontos eü. hozadéka is lehet, olyannyira, hogy klinikai körülmények között is alkalmazzák. Nem csak diéta, de szemlélet is. Abban az értelemben persze merő diéta, hogy valahogyan kell enni, hogy ez bekövetkezzen és azért látszik olyan meredeknek, mert amúgy a körúton végigsétálva vagy a boltban pásztázva gyakorlatilag nem tudsz, mit enni ebben a rezsimben. Az Atkins az egy kifejezetten fogyást célzó, lépéseiben részletesen meghatározott program, ami nem feltétlenül vezet ketózishoz. Ott feltehetően több a fehérje.

      • Aha. De persze életmódról, attitűdről, meg lipolízisről beszélnek és ketophanoznak ott is, a könyvben is benne van a ketózis, aligha kerülhető el. Emléjszem, gyerekként olvastam Atkins Ilyen a korszerű fiogyókúra! című könyvét, nagyon emlékszem az érvelésére.

        Olyan cukik ezek a vidéki középkorúak, ahogy leírják, hogy nézik őket az utcán, mindenhol feltűnik a fogyásuk, témák, ha sétálnak, és meggyőzték már a körzetit is. 🙂

        Lehet, hogy a fehérjém a baj, egyszerűen a turmixon kívüli fehérjém mennyiségét, arányát becsülni sem bírom. Na, majd eszem bőrt meg szalonnát, nekem semmi nehézségem nincs azzal, hogy csak hús, vagy csak zsír.

        Vajon a böjt bekavar a ketózisnak? Úgy érzem, ez kell most, lélekedzésnek, agytisztulásnak, hétfő délutánig (talán).

        • Az az állítás Volek és Phinney részéről (bocs, hogy folyton ideírom a nevüket, de el szeretném kerülni azt a félreértést, hogy én adok tanácsokat bárkinek) a böjtöt illetően, hogy ketózisban így is, úgy is kialakul és magától lesz egyre és egyre hosszabb. Jó kérdés, hogy bezavar-e?! Ha semmit nem eszel, így zsírt sem, akkor nem lesz ösztönző a ketonelőállításra sem, így tűnik logikusnak. Legfeljebb csak késlelteti … ha bírod és jólesik.

      • Engem elképeszt, mennyire ragaszkodnak az emberek a finomított szénhidráthoz. Elsápadnak. Reggel szalonnás tojás? Fúj. Ők müzlit (ez 65 százalék szénhidrátot jelent, rost nélkül, és olyan 30 százalék cukrot), péksüteményt bírnak csak. Szerintem az egészségesnek gondolt gyümölcs is csak cukoralibi.

        • “egészségesnek gondolt gyümölcs”?
          Lemaradtam valamiről? Mióta lett a gyümölcs bizonyítottan egészségtelen? Értem én, hogy a ketogén diétába nem fér bele, de azért na. A finomított cukorral és szénhidrátokkal van a baj, nem ezekkel a természetes formákkal.

          • Nem a gyumolcs, nem egeszsegtelen. Az nem feltetlen szerencses, ha kiloszamra esszuk. Azaz nagy mennyisegben, de ezt tobbszor le is irtam. Persze meg mindig jobb ezen ragodni, ha mar.

          • De, sajnos a fruktózzal és az iparilag nemesített-termesztett-kizsigerelt-látványért beltartalmat feladó-messziről szállított terményekkel is baj van. Én hetene olyan háromszor tíz dekát eszem, és az mind bio, és lehetőleg hazai (na jó, a narancs nem).

            • Erről tudsz valami tanulmányt (mármint, hogy baj van a gyümölcsben lévő fruktózzal?
              Az addig oké, hogy egyből a májunkba megy és zsír lesz belőle, a zsírszövet-építés pedig nem igazán kívánatos. De akinek a súlyával nincs gond, se a vércukrával, az miért ne ehetné mondjuk a cseresznyét vagy barackot közvetlenül a fáról, mindenféle megkötés nélkül?

              • Hatalmas inzulinválaszt csinálnak a nagyon édes (de nem bogyós) gyümölcsök. Nem tudok tanulmányt, ezeregy helyről ez állt össze. Az IR nem csak a túlsúlyosakat sújtja, sovány testet se árasztanék el fruktózzal. Én megbarátkoztam a gondolattal, hogy gyümölcs csak néha, ám annál nagyobb élvezettel. Kb. mintha méz volna.

            • Vacskamati, a temaban a legelvetemultebb: https://www.youtube.com/watch?v=dBnniua6-oM Betiltando meregnek tartja a cukrot es a fruktozzal sem kokettal nagyon.
              Nagyon sokan meg azt mondjak a gyumolccsel eleve nem lehet baj. Csak kozben ez is cukor, habar rost tarsasagaban. A fruktoz reszevel nem tud, mit kezdeni a szervezet, kulonosen, ha felresiklott az anyagcsere es nem csak a bor alatti zsir a necces. Meg hamarabb leszel ehes a gyumolcstol, mint anelkul.
              Szerintem meg egesz evben, szunet nelkul, kiloszamra fogyasztva eleg sanszos, hogy de, gond lehet.
              Te viszont arrol beszelsz, hogy a cseresznyet a farol, azaz idoszakosan, ami ott van nalatok. Azt a cseresznyet en se hagynam ott a fan.

    • Attiánál volt egy ilyen blogbejegyzés, hogy miért nem gondolkodnak az emberek tudományosabban, kritikusabban, abban egy barátjával arra jutottak, hogy olyan dolgokkal kellene szembemenni, ami alapjában véve meghatározta az emberi evolúciót, mint pl a mimicking, a mások leutánzása (nagy a zaj, zörej, nem tudjuk már magabiztosan kiválogatni a potenciálisan jó mintákat), meg írt az örömelvűségről is (ha eleve rosszul van kalibrálva, hogy mi az örömforrás, azzal jól félre lehet menni) Én azon lepődtem meg, hogy ennek a 18o grammos CH diétának mekkora kultusza van. Norbi meg feltalálta a szacharotoxist.

        • Én is itt olvastam erről először és ugyanezeket kérdeztem magamtól. Johannale itt alul nagyjából összefoglalta, hol és miért használják eléggé univerzális regimenként (16o-18o gr), ehhez állítanak gyógyszert, ha szükséges. Ha nagy merítést szeretnél, olvasd el a kommenteket a norbi update marc 27-i fb posztjához. Én visszahőköltem kicsit, milyen meggyőződéssel és vehemenciával tolják némelyek a 18o grammos igazságot. Egy láthatatlan törésvonal, ami alatt nincs élet, fölötte meg a lassú összeomlás van. Pedig tényleg csak azt mutatja meg, hogy miről mire vált valaki és megkönnyítheti az átmenetet, nem igényli ez a 18o grammos csoda, hogy behelyezzük a kollektív tudás tárházába. Norbi egyébként ezt merészelte leírni: ” (szaharotoxis) gyógyítása az életmódon keresztül: a javasolt napi 160 gr ch helyett max napi 60gr és alacsony GI indexű ch.” Plusz mozgás. Annyi kivetnivalót azért látok benne, hogyha beírom a keresőbe, hogy szaharotoxis, akkor norbit találom, ha meg az inzulinrezisztanciát, akkor sok-sok infót, ami fényt gyújt a fejemben.

          • Kösz a magyarázatot mindenkinek.
            A cukorbetegek bevett konvencionális diétája az pedig egy vicc, bőven nem old meg semmit, de jól bebetonozza a beteget a mér-adagol-aggódik-vércukor-hullámvasút négyszögbe.

      • Ne bántsd már Norbit. Azt is mondta, hogy a szót kreálta ő, de a cukor által okozott károkat nagyon régóta kutatják . Kb. 30 éve is volt már német iskolai kísérlet, ami alátámasztotta, hogy a cukrok elhagyása az étrendből jelentősen javítják az agyi folyamatok minőségét, konkrétan a vizsgált több száz gyereknek 30-40%-kal javult az iskolai teljesítménye.Norbi sokszor elmondta már, hogy nem kell neki hinni, ki kell próbálni. Nem kell megvenni az ő drága termékeit, csak le kell tenni a boltban a cukros üdítőt, rágcsákat, stb.

        • Na de low carb címén 180 g?
          Cukorbetegek oldszkúl adagja 150, egy nap egyenletesen elosztva, ez kenyéregységen alapul, a rostokat nem számolják bele,
          low carb/ketogén étrend: 20-30-50 g összCH.
          Utóbbitól mindenki, de mindenki meggyógyulna.
          Aki a cukor roncsoló hatását megúszta (nekem pl. csak hájam lett/maradt tőle, inzulinomnak semmi baja), igazán szerencsés.

          • Hát, a low carb 180 nem is olyan kevés, attól tartok, hogy ennél sokkal többet “szoktunk” enni. Az első terhességem idején, a terhességi diabétesz miatt napi 170 grammos szénhidrátanyagra kellett átállnom, a finomított, gyorsan felszívódóak elkerülésével és az első időszakban komoly erőfeszítést igényelt. Attól függ, hogy miről mire vált valaki…
            Most olyan 100 körülit eszem naponta és jobban vagyok mint valaha, de ebben nincs semmi cukor, méz se, finomított lisztek semmi, nagy CH tartalmú gyümölcs, zöldség is igen módjával.
            Nekem ráment részben az inzulinom is, nem is csoda, életem nagyobb részét krumplin, tésztán, fehér kenyéren éltem, ahhoz képest nem is vészes a kialakult hájmennyiségem – inkább minőségében, hasi helyzetét tekintve aggasztó.

        • Az a gond, hogy habár valami, de önmagában nem sokat visz előre, ha az üdítőket, a rágcsákat teszi le valaki. Az utolsó, akár minőséginek mondott szalámi, mustár, zöldségkonzerv, joghurt, akármi cukrozott vagy valami egyébbel turbózott, azt meghaladóan, hogy überfeldolgozott. A cukormentes, de továbbra is szénhidrátdús étrend továbbra is terhelés a szervezetnek. Az említett egyes termékeinek összetételét a neten végigböngészve pedig egyenesen meglepődtem: minimum kétséges minőségű növényi olajok (hidrogénezett is), cukoralkoholok, szója dögivel, adalékanyagok, térfogatnövelők, aromák, tartósítószerek. Mindez fitness címén, csak mert szénhidrátcsökkentett.

          • Ezt a kommentet fontosnak tartom. A feldolgozott kajákról szerintem érdemes leszakadni, amennyire lehet, a mindenféle hozzáadott cucc miatt.
            Egyébként viccesnek tartom, hogy a gyógyszeripart kiáltják ki Szörnynek sokan. Szerintem az élelmiszeripar még veszéleyesebb, hiszen korlátlanul hozzáférhető, sokkal kevésbé szigorúan tesztelt dolgokról beszélünk általában, mint gyógyszer esetében.
            A cukrot teljesen elhagyni, fogalmam nincs, lehetséges-e, én nem látom magam előtt, épp, mert mindenben van.

          • Valahogy ki kell néznie a péksüteménynek, illúziókeltőnek és eltarthatónak, szállíthatónak lenni. Norbi többször érvelt az aszpartám mellett is, hogy káros?, no hiszen, nézd meg a strandon az embereket, a cukor a káros. A szénhidrátcsökkentett péksütemény fából vaskarika, tényleg csak borzalams élelmiszeripari technológiákkal sikerül bármi eladhatót előállítani, és a kinézet mindig is a beltartalom rovására fog menni, meg aztán hazudnak is a címkén. Felszámolandó csökevény az egész lisztes mizéria. Amíg croissant-okra sóvárognak emberek, addig tényleg függők, tényleg nem értik a lényeget. És azt sem tudják, mennyire kívülről vezéreltek.

            • “Amíg croissant-okra sóvárognak emberek, addig tényleg függők, tényleg nem értik a lényeget.”
              Olyan ez mint valami drog, én magamon is megfigyeltem. Tegnap névnapoztunk itthon. Habos sütik, macaron, még chips is. Én mondjuk csak a tejmentes macaronból ettem, de abból vagy nyolcat(khm), és ha bár hónapok óta eszembe sem jut a csoki, meg más édesség, most mégis azt vettem észre, hogy utána nem sokkal elkezdtem édesség után kutatni. A fiam szintén erről számolt be, hogy ő a sütizés után, útban a heverjához, még megállt vásárolni a fornettisnél, pedig már hónapok óta nem evett semmi szemetet, de nem bírta ki. Egyszerűen a cukortól, az ízfokozóktól és egyéb adalékanyagoktól, a gyomrunk és az agyunk, mint valami túlingerelt érzékszerv, követeli az újabb és újabb adagját ezekből, akkor is ha az káros neki és amúgy tökéletesen működik nélküle. Olyanná válunk ezektől mint valami alkoholista, vagy drogos.

              • Néha elbukunk, igen. Én mondjuk nem, nekem a sóvárgás, majd bukás az icipici narancs, evőkanál zabpehely, csepp méz (tényleg csepp, mint a könnycsepp), ami nem haladja meg a napi 50 g CH-adagomat. Amit írsz, az azt is jelzi, hogy aki szakít a rászoktatással, a manipulációval, és figyel a testére, az mennyire ellenzékbe kényszerül, közegellenes lesz, sokszor gyanús (a vegasággal is, egyébként). Többé nem mehet sehová nyugodtan és lazán. Én se tudom, hogy kedves lazac grilltálamban (Il Treno) a három karika csöves kukorica grillezve, az baj-e, és mekkora (sue?). Nem csoda, ha fb csoportokba paleóklubokba járnak és szektásodnak a mást akaró emberek.

                Na de annak a fehében, biokémiájában mi lehet, aki EL SE TUDJA KÉPZELNI, hogy ne valami overprocessed-édeset, lekvárt, nutellát, buktát, mézes kenyeret, agyoncukrozott gabonapelyhet egyen reggelire? Mennyire, hogyan van ezekre ő rászoktatva, és kinek az érdeke ez?

          • Szomor Dezső szürkemarha-szalámija tartósítószermentes, füstölt, utolsó öszetevője porcukor, én ilyen mennyiségben, miközben 100 g húsból lesz 100 g szalámi, nem bánom.

            Mustárom dijoni, cukor- és tartósítószermentes.

            Mi a baj a cukoralkohollal? Vegyes dolgokat olvasok, az inzulint pl. békén hagyja.

            • Leginkabb az a gond egyre lathatobb veluk kapcsolatban, hogy rosszul erintik a belflorat es -falat. Ezt sem latja mindenki igy nyilvan. Meg az se tunik annyira biztosnak, hogy nem bizgetik az inzulint.

          • Ez biztosan így van és te értesz is ehhez nagyon, ez kiderül a hozzászólásaidból. Én csak arra gondoltam, hogy, akik a finomhangolásnál tartanak, mint Éva, ők már nagyon tudatosan figyelnek az apró részletekre és legfeljebb legyintenek egyes irányzatokra. A Norbi ellen hőbörgők között viszont nagyon sokszor látok olyan profilképet ( bár, általában virágot, illetve cicát mutatnak maguk helyett), ahol a +30 kiló elleni első lépéshez bőven elég lenne letenni a fehér kenyeret, krumplit, rizst, fincsiségeket.

            • Norbi szerintem nem kezdő szint, vagy az alapok, hanem tévút. Bepalizhatóság, márkamánia, guruimádat. Mondhat attól még igazat, Szendi is mond, csak nem szeretjük ezt a nagyokos férfi (vagy épp Soma) megmondja fajta, tátott szájú attitűdöt, mert nem erősít minket, befogadókat, hanem gyengít, nekik meg ez az egész gerjesztett életmódbiznisz anyagi haszon. Én mondjuk már befogadó is utálok lenni, viszonyulni, reagálni. Alakítani, kezdeményezni szeretek. És olvasni nem személyi kultuszra alapozó oldalakat, például magyarul a lowcarb vagy a fitneszanyu, angolul drMercola, bodybuilding.com, ketodiet.

            • Anna, azt a gondolatot szerettem volna erositeni, tovabbvinni, amit hoztal. Mindig van elore!
              A hivatkozott nevekkel kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy mi adhato el. Ez a donto. Szendi is mond okosat, megis beall kerdeses dolgok moge, kozvetve is akar, pld. olyan etelalapanyagok promotalasa moge, amelyek onmagaban az irasai alapjan, de azok nelkul sem okesak. Mert pld. egy brokkolinak nem kell reklam, de a kutyafule akarmilyen paleo alapanyagnak igen, ha az elelmiszeripari termek. Es, hogy valami az utobbi, az onmagaban sokat elarul.

              • Mit tartasz kérdéses dolognak Szendiben?
                Engem a gesztus, az üzleti elv és a személyi kultusz taszít, én a szakmai részét kevésbé értem, csak egy kicsit hüledezem, hogy most épp a kálium, eőtte a D-vitamin volt az überabszolút hússzoros adagolású csodaszer.

            • Nem akarok vadaskodni itt a blogodon, de en olyantol halottam aki, dolgozott a termekeloallitason. Az igaz, hogy attol meg nem kell keszpenznek venni, amit mondanak. Lehet,hogy valotlan az allitas, de o azt allitotta, hogy a cukrosoknak keszult termekek megfelelnek annak amit allitanak roluk, a tobbi mar erosen megkerdojelezheto. Probalok finoman fogalmazni.

            • Ja és a lowcarbról Norbi előtt, nélkül is tudtunk, mint ahogy csak ilyen kis és ennyire béna országokban lehetséges az is, hogy valaki egy kiterjedt, többágú, plurális étkezési filozófiára (paleo) így rátelepedjen, mint Szendi.

            • Van egyfajta karakan kemenyvonalassag az irasaiban, amelyekkel egyebkent szerintem alapvetoen jo iranyba mutat, legalabbis az en tajekozodasaim, ismereteim is joreszt osszecsengenek ezzel. Es akkor ehhez kepest vannak a mozgalombeli, reszben az o neve alatt vagy ‘vednoksege’ alatt futo magazinok, weboldalak, programok, esemenyek, olykor termekmegnevezesekkel, egeszsegre nem feltetlen kedvezo hatasu etelek receptjeivel es egyeb ajanlasok, amelyek sokszor finomitott/feldolgozott elelmiszeripari termekekre vonatkoznak, vagy tobbsegeben ilyenek felhasznalasaval keszulnek, csak eppen mindenmentesek. Es ez azoknak, akik tenyleg nem csupan szemelyes preferenciak alapjan esznek maskeppen, hanem mondjuk betegek es gyogyulni szeretnenek, azoknak ez jobb esetben is csak nesze semmi fogd meg jol, de hosszutavon nem fog gyogyulast hozni. Szoval az uzleti erdekek altali tulbefolyasoltsag az sok helyen kilog es minimum haszontalan.
              Egyebkent a masik, amit irsz, ez a sok kiegeszito, meg a feltalasuk ez mindenutt jelen van es pontosan tukrozi azt, hogy mi minden hianyozhat belolunk, az etelekbol. Az persze fontos, hogy az izolalt visszapotlas az nem feltetlen hatasos, de persze, hogyan juss hozza egyes mikrotapanyagokhoz, ha egyszer tenyleg sokszor hianyoznak vagy jelentosen hianyoznak az etelekbol, aminek szinten osszetett okai vannak. Nem egyszeru ez. Meg ezert is tud robbanni minden eletmod-fitness-egeszseg oldal/termek, mert sok minden hianyzik, sok mindenre lehet mutogatni es ilyenkor nyilvan visszafele kell gombolyitani, mivel maskepp nem lehet.

  31. Kis adalék:

    The true experts in a properly formulated ketogenic diet are Inuit women. We don’t know precisely what they ate, but Dr Frederick Schwatke, an American medical doctor and explorer, tried to find out. He made an expedition to the arctic for two years from 1878 to 1880, and made this observation:

    “When first thrown wholly upon a diet of reindeer meat, it seems inadequate to properly nourish the system, and there is an apparent weakness and inability to perform severe exertive fatiguing journeys. But this soon passes away in the course of two or three weeks.”

    This observation was written a century before “keto-adaptation” or “fat adaptation” was known. Schwatke was the first experiment in human keto-adaptation. It showed that you can’t make transition from high carb to low overnight. Most of the studies done comparing low-carb high-fat diets have less than 2-week duration.

    After Schwatke, Harvard-trained anthropologist Vilhjalmur Stefansson went to the Arctic to study the Inuit language and culture with a group of Inuit on the Canadian Arctic coast

    Stefansson wrote extensively about these experiences in both scientific literature and in books for the lay public. A main theme of his writing was the adaptation of the Inuit culture to survive as nomadic groups in the arctic on a diet of the products of hunting and fishing.

    His claim that you could live and function well on products of just one food group caused controversy. He so scandalised the nascent nutrition establishment at the time that he agreed to be locked up in a hospital for a year by doctors who put him on a diet of meat and fat expecting him to very sick, and possibly even die. They expected him to get scurvy. He didn’t.

    This was known as the 1928 Bellevue Stefansson Experiment. Data were written up and in it, and it was stated that the experiment failed. It would be unethical to do something like that today.

    The experiment shows principles of low-carb eating in the Inuit diet:

    A low-carb diet as eaten by aboriginal is not high protein. It is moderate protein and high fat: 80% of calories came from fat.

    The Inuit eat meat frozen or raw. They boiled and drank the broth. That is an important point.

    They eat animals ‘nose to tail’: liver, kidneys, the bone marrow which is rich in fat, great source of iron.

    That kind of traditional diet is very different from what official dietary guidelines advise today.

    http://sugarfreekaren.com/2015/03/18/prof-stephen-phinney-the-art-and-science-of-low-carb-living-at-the-old-mutual-health-convention/

    • De jó ez is.

      “It showed that you can’t make transition from high carb to low overnight.” Vajon az én fokozatosságom (szeptember óta lassan jöttem le előbb a finomított, aztán több másféle ch-ról is, a korábbi iszonyatosan sokról) nem könnyíti meg az átállást?

      Nincs gondom a ketózissal, illetve türelmesen várom a tesztcsík lilulását. A kajás estékkel van gondom, meg a testsúlyommal, főleg csípő-, segg- és combtájékkal. Testképzavar is lehet.

      • Értem.
        És ha estére időzíted azt a minimális ch-t? Vagy a nagy részét. Méregfog kihúzva és még az alvás is jobb, ha este eszel ch-t.
        Testsúly: állítólag napon belül 1-1,5 kg-os is lehet az ingás, luteálisban meg több is lehetsz.
        Fokozatosság: de sztem feltétlen segít. Nem tudom elképzelni, hogy valaki tegnap még vajasbagettezik (nincs vele bajom, nem azért írom) és aztán nulla órától meg magára ránt jó étvággyal egy bödön libazsírt.

  32. Tippek Phinney-től:

    Moderate protein – 5-2 g/kg (based on reference body wt.)

    Enough energy – Mostly from fat, no fear of saturates

    The right kinds of fat are critical – Eat monos and saturates for fuel
    – Limit high polyunsaturated sources (soy, corn, cottonseed)

    Mineral management – Supplement sodium 2 g/d for carbs < 50
    – Replace magnesium to stop muscle cramps

    When in doubt, eat less carbs
    When in doubt, eat more fat
    Pleasure and satisfaction

    Satiety, Taste, Variety
    Guilt-free eating

    http://sugarfreekaren.com/2015/03/18/prof-stephen-phinney-the-art-and-science-of-low-carb-living-at-the-old-mutual-health-convention/

  33. Azért persze… na. Most épp öt centivel több a seggkörfogatom, mint a modellszabvány, és hattal a derekam… és az a kurva nagy kudarcom, hogy még mindig nem jön rám egy 34-es nadrág, két centi híja van. Befejeztem én is a nyavalygást meg a parát, ez tök abszurd, tavaly ilyenkor 42/44-es nadrágokat hordtam. Csak az öröm érdekel. A mérlegben meg elemet cserélek, és a DEXA mérés lesz irányadó.

  34. Aki nem érti, mi a ketogén étrend, mire jó, miért csináljuk, mik az elvei, és röviden szeretné:
    magyarul:
    http://www.wellnesspraktikak.hu/blog/ketozis-ketogen-dieta-a-lowcarb-alapjai#.VSDVd1r5bx4
    (én azt a kísérletet végzem most, hogy sporttáplákozásnak mennyire alkalmas, szerintem a cikkben állítottnál jobban)
    angolul (ez ciklikus, testépítős verzió, az eredeti nem tölt vissza szénhidrátot):
    http://www.bodybuilding.com/fun/keto.htm
    http://www.bodybuilding.com/fun/keto2.htm

  35. Mióta tudatosodtam,itt a blogon 😉
    nem eszem reggel péksüteményt. Tegnap és ma kivételt tartok, hogy helyet adjak az ünnepi
    nyalánkságoknak.
    Az irodába a katolikus kolleganőm három tálca Eckler fánkot hozott be, és egy túrós,kerek
    “pasca “kalácsot.Hát hogy ne ennék belőlük 🙂
    Hogy lehetnek egyesek iyen szorgalmasok ?
    😐

  36. Szombaton kimentünk a piacra, néztem az embereket, és elkeserítő állapotban vannak. A fiatalok még csak-csak, de az ötven-hatvanasok már valami döbbenet. Valami nagy-nagy reform kéne ide, de sürgősen.

        • Bringa bekrepált, pedig csak egy hónapos, de nálam mindig minden elromlik, a héten szerviz, nagy baj nincs, valami szorul a hátsó keréken, nem pörög rendesen, talán a sárvédő szorítja. Így csak 20 perc volt, meg 30 perc erősítés.

            • Volt benne egy nyolcas, “látja?”, “én aztán nem”. Meghúztak rajta pár csavart, kettő perc volt, és nem kértek érte semmit. Kocsiszervizben ilyen nincs, ott mindig az van, hogy cserélj ki valamit, és a megnézése is, ami 5 perc, 3000 Ft jó esetben. Be is pótoltam a lemaradást, egész délután úton voltam vele.

            • Igen, nagyon van, hogy csak megnézi, kiszalad 3 szerszámmal, gyorsan megcsinálja. Én meg autósreflexszel: de meg lehet csinálni? És mennyi idő lesz? Mivel tartozom?

              “Jaj, ugyan már, ez semmi nem volt” – már fut is vissza, hogy még hálálkodni sincs idő.

              Egyébként én a bringán érzem jól magam, engem azon bámulnak mosolyogva az emberek, gondolom, egyben lehetek vele nagyon, a nem túl tökéletes alakom ellenére sportos, egészséges ember benyomását kelthetem rajta.

      • Én nem akadtam ki. De tudom, hogy ha a derék-csípő arányom ilyen is, de íveltebb a forma, és máshol is, pl. térdnél kontrasztosabb a vádlival, és hiába vaskos, ettől tűnik formásnak.

        Inseam, az a combtól a földig belül?

        Remélem, mindent jó váltottam inchre.

        Mindannyian feljavítjuk mentálisan a belső testképünket, kivéve az anorexiások meg az inverz anorexiások, különben megőrülnénk.

      • Szóval én szinte modellnek elmehetnék, ha még
        egy centit nőnék,
        hat kilót fogynék (zsírt),
        a mellem körfogata +2 centi volna,
        derekamé -7,
        csípő -5 (én legszélesebb ponton mérem, tehát a combnál),
        és a belső lábhosszam +2 centi volna.

          • Ó, ezek vágyak csak… De amúgy az én mellemen nincsen már zsír. Semmi, csak a mirigyszövet emléke, és elég megdöbbentő méretű izom. Az a +2 centi megvan az izomból is hamar (mell+hát), meg meglehet saját zsírból is, ugye (nincsenek nagy elvárásaim). Testarányokról beszélünk, nem gömbölyű, nagy ciciről, az nekem aligha lesz már.

            Megint megkaptam, hogy komolyan edzek, épp leszedték rólam bukás után a fekvenyomó rudat… nem kiabálok ilyenkor, de mindig odajön valaki.

            És olimpiai súlyemeltem, 40 kilóval, fej fölé.
            Meg HIIT futás, iszonytató sprintekkel (16 km/óra, de ebből csak 40 másodperceseket), az egész elején. És a végén evezés. Egyre jobbak az edzések. Utána Carnivor beef+egg protein.

            A mellem között meg lett egy ilyen üreg. Lyuk, vagyis maga a szegycsont, mint a fiúknak. Szeretem, mert anatómiai.

            Megfigyeltem, hogy a természetesen dús és gömbölyű mellűek vagy hasasak és rövid felsőtestűek, puha vállal, vagy furcsán lapos és széles a seggük. Mondjuk akinek fitneszeszményei vannak (lettek), annak minden segg lapos és minden váll csapott. Jaj, torzul a testképem rohamosan.

            • Szóval, van egy kis “kire szeretnék hasonlítani” meg “milyen alkat vagyok” ebben.

              Atlétákra szeretnék hasonlítani. Ami adatott, annak meg inkább örülök. Nekem a felsőtestem: testtartás, hátizmok, vállszélesség, nyakhossz, vállizom mindig is megtévesztő volt, a 170+ magassággal szinte atlétikus, ezért nem tűntem igazán kövérnek sose. Lejjebb vannak a súlyos gondok. Meg a bőr, az az örök küzdelem. Kiürült glikogénnel és dehidratáltan (edzés után) elkeserítő tud lenni a bőr.

              Mindenkit intenék: 25 év fölött lassan fogyunk, nagyon lassan. És én ezért és csak ezért akarok tömegelni (kalóriatöbbletben, edzésekkel jelentős izmot növelni), hogy kitöltse a bőröm, nem azért, mert hegyomlás gyúrós vagy súlyemelő akarok lenni. Ellenben annyira szálkás nem akarok lenni. Csak épp minden bőr alatti zsír ront a megjelenésen, az a lazaság, az a narancsbőr is, azt le kell fogyni. És az megy le utoljára. Hasüregi zsírom rég nincs, izmok közül is eltűnt, a bőr alatti, az még sok.

          • Mesélj erről! Milyen méret, milyen életkor, milyen műfaj?

            Én a modell-modellekről beszéltem, a tipikus, eszményített, sztereotip testről. Nem akarok modell lenni, amúgy, csak megdöbbentő, mert nemrég még nagyon távol voltam ettől.

            • Igen-igen, tudom hogy a kifutós modellekről beszéltetek 🙂
              Bátorítani próbáltam, hogy ha valaki nem ilyen alkat, de érdekli a modellkedés, kipróbálná magát ebben a műfajban, a kifutós témán kívül még rengeteg lehetőség létezik kortól és testalkattól függetlenül is (ld. reklámfilmek)
              Tegnap mértem magam, és 163 jött ki (165-nek gondoltam magam), sebaj, motiváció a nyújtáshoz 🙂 Többi méretem pedig 92/66/92, 52 kiló vagyok és 36 éves. Tipikus “androgén” testalkatom van, váll szélesebb a keskeny csípőnél, derékra, hasra hízok, ráadásul rövid a lábam és a felsőtestem is 🙂
              A munkám miatt ez nem olyan egyszerű, szívesen fogynék 1-2 kilót, viszont mellből menne le nagyon, úgyhogy valahol ott kell egyensúlyoznom ahol a derék “husi” még elfogadható, és a mell is megmarad..
              Műfaj: sok minden, nyilván régebben volt pár kisebb kifutó, de nem az a jellemző, inkább rengeteg fotózás (művészi aktig), reklámokban és filmekben szereplés. 35 felett lett sok fotózásom, és nem azért mert jobb lettem, csak amiatt, mert végre elhittem, hogy én is jó lehetek ebben a műfajban.
              Ha már sport rovat: jógázom vagy 15 éve, hol nagyobb, hol kisebb lendülettel, pár éve bringa mániás vagyok, és táncolni is elég sokat szoktam. Éva, írtad hogy mióta edzel nőttél pár centit, szerinted melyik gyakorlatok a leghatásosabbak ebben a témában?

          • Én a kifutón végig vonuló modellekre gondoltam (ott úgy tudom lehet valaki bármilyen szép, ha nincs 178 cm, nem állnak szóba vele), de tudom van még nagyon sokféle modell. Vannak a fotómodellek, akik szépek és jó alakúak, de mondjuk alacsonyabbak jóval, mint 178 cm. Nálunk is voltak a suliban modellek, akiket rajzoltuk és emlékszem ők mindenféle korú (legtöbbször 60-70 év közötti nyugdíjasok) és súlyú (például igen kövér, vagy nagyon sovány), teljesen átlagos emberek voltak például. Ez utóbbi modellekről azt hinné az ember, hogy milyen egyszerű dolguk van, csak beülnek, állnak egy adott pózba és ez hű de könnyű. Hát nagyon nem az! Mikor néha lebetegedett közülük valaki és nekünk kellett helyettesítenünk, megtapasztaltuk milyen kemény munka is ez. Kis szünetekkel, órákig mozdulatlanul pózolni, mit ne mondjak, már szinte hallucináltunk a végére.

    • Ez de jó volt!
      Köszi, tollampapírom.
      Nekem pozitív volt a kép, kábé ilyennek látom magam, kivéve, hogy hosszabb a nyakam.
      Jó nagymellű nőt modellezett, nem is gondoltam volna.
      Mikor nőtt meg az én mellem?
      Egyáltalán mikor LETT mellem?
      Észre se vettem, nem is mértem, még mindig a laposmellű önmagam él a fejemben, testképzavar, asszem.
      Ez feldobott!
      Holnap veszek valami mellápoló gélt, most már van mire kenni, hurrá!

  37. “Te viszont arrol beszelsz, hogy a cseresznyet a farol, azaz idoszakosan, ”
    Nem egészen így gondoltam (bár jelentheti ezt is), hanem, hogy akkor aztán több kilót egyszerre 🙂

    • A több kiló cseresznye, az ugyanúgy nem egészség- meg vitaminigényből van. Nyilván a szemnek kellemes, evolúciósan is, de ez cukorfüggés. 16-os cukorszázalékával pont a cseresznye eléggé egyedülálló a gyümölcsök között. A banáné 23, de az ananász, sárgadinnye, alma, őszibarack jóval kevesebb.

  38. Éva, tudom, hogy sok link és komment volt a ketogén diétáról, de tudsz vagy tudnátok nekem linkelni egy olyan oldalt, ahol egyszerűen, érthetően, könnyen lekövethetően és hitelesen le van írva minden? Olvastam itt sok mindent, de összezavarodtam, az alapokra lenne szükségem. Tudom, nekem is azt adja ki, mint nektek, de melyik a hiteles oldal, azt nem tudom.

  39. Sziasztok! Hogy mik vannak itt! Szinte minden nap olvasom a blogot, de ezt csak tegnap vettem észre, de jó! 🙂
    Csak azért jöttem, mert van egy nagyon jó oldal, egy fiatal srác írja és rengeteg okos infó van rajta és sok olyan recept, ami az embernek sosem jutna eszébe. Angolul tudó kezdőknek szuper, gondoltam, ide linkelem.
    http://www.ruled.me/
    Engem is lelkesít, hogy vannak emberek, akiket érdekel a keto diéta, még ha időszakosan is, én már régóta nyomom magányosan, és sok mindent kikísérleteztem magamon (lehet, hogy csak magamra érvényes dolgokat).
    Lehet, hogy én is beszállok ide beszélgetni, rám férne már valami hasonló társaság.

  40. Erről a fasciáról még sosem hallottam: “Az elmúlt évek kutatási eredményeinek köszönhetően végre sikerült tudományosan is bizonyítani, hogy a testet hálóként körülfonó fasciarétegek felelősek izmaink teljesítőképességéért, a test rugalmasságáért, receptoraink helyes működéséért.”

    http://www.physio-vit.net/index.php/physiovit-hirek/185-fascia-titokzatos-szovet-a-bor-alatt
    http://www.jogapont.hu/cikk/0000000170/szovetsegesunk-a-kotoszovet/
    http://www.mitmozogjak.hu/SMR.html

  41. Sziasztok!
    Ma pont itthon vagyok, mert a fiam lázas, tudok kicsit írni.
    Én most már 3 éve ki-be mászkálok a ketózisba, hónapokig benne vagyok a tartományban, aztán elég lesz, akkor kicsit kifelé húzok, emelek a szénhidráton. Már hiányzik, ha nem vagyok ketózisban, leginkább az agyam miatt, mert nagyon-nagyon letisztult, kellemes agyműködést eredményez, legalább is számomra.
    Írok egy-két, számomra fontos észrevételt, hátha jól jön valakinek.
    1. A szervezet nagyon el tud fáradni, ha ketózisban nem viszel be elég kalóriát, nem iszol rengeteget és nem pótolsz ásványi anyagokat. A magnéziumot minimum kell, de ez is egyénfüggő.
    2. Az izmok hónapok alatt át tudnak állni teljesen a szabad zsírsavak fogyasztására, ehhez tényleg idő kell.
    3. A böjttel is csak óvatosan (IF). Ha este nem tudsz elaludni, akkor túlböjtölted magad.
    4. Én egy idő után hízni kezdek ketózisban. A tejtermékek eléggé inzulinogének (legjobban a mascarpone tapasztalataim szerint, pedig majdnem annyi zsír van benne, mint a vajban, talán a kazein teszi?), a húsról nem is beszélve, de a többi zsírforrás is tudja emelni, nem érdemes elhinni, hogy a zsír nem emeli az inzulint: fogja! Az inzulin pedig raktározni fog, ha van mit. Érdemes odafigyelni, kire hogy hat a megemelt zsírfogyasztás. Ha kicsit felszedek, akkor emelek szénhidrátot és fehérjét, és 1-2 hét alatt visszamegy a súlyom.
    5. Halolajat nagyon érdemes a diéta mellé, jól megemeli a HDL-t, a többi érték szinte lényegtelen: egyrészt alkati adottság, másrészt, ha valaki zsíron él, akkor a vérében is lesz koleszterin (és most nem a trigliceridre gondolok, az teljesen más történet).
    6. Az étolaj és a margarin nagyon ketogén, de szerintem nem érdemes engedni a csábításnak…maradjon a telített zsír, az biztonságos.
    7. Ha a ketonteszt csík nagyon lila, akkor nem vagy jól hidrálva. Mély ketózisban is úgy jó, ha alig jelez (elég híg a vizelet): sokat kell inni.
    8. Ketózisban nem lesznek jól definiált izmok. Az izmoknak a glikogén és a megkötött víz igen szép kitelt megjelenést ad, hosszútávon a ketózis inkább csoffaszt. Mindez átmeneti, nem érdemes pánikolni miatta, de ha valaki hosszú távra tervezi ezt a diétát, érdemes bekalkulálni ezt a tényt.
    9. A luteális fázisban mindenki legyen kedves és megértő önmagához. A progeszteron cukrot akar enni, mert placentát kell gyártani, az endometriumsejtek ilyenkor gyűjtenék a glikogént magukba nagyon.
    Ennyi jutott eszembe.

    Sportos önmagamról: 4 éve jógázom, család és 8 órás diagnosztikus-oktató egyetemi állás mellett, hajnalonta, lassan, de feljődöm. Az Ashtanga ágat űzöm, gerincfájdalmak miatt kezdtem, a harmadik szülés során elmozdult a keresztcsontom és azóta nem vagyok egyenes. Nagyon élvezem, hajlékony vagyok és erősödöm (ehh, magamhoz képest), valamint spirituális okai is vannak a jógának, nem elsősorban a testformálás. A férjemmel bringázok időnként hosszúkat, illetve tavasztól őszig bringával járunk dolgzni, ez 18 km naponta, nem sok, pont jól esik. Nem futok. Itthon jógázom, nincs még időm-lehetőségem eljárni sehová, ha kicsit nőnek a gyerekek, akkor talán lesz, lassan jól jönne egy jógatanár. 168 centi vagyok és 53-54 kiló. A jóga miatt a tricepszem és a vállam és a hasizmom erős, a hátam is szép de a bicepszet inkább nem emlegetem. Deréktól lefelé nem vagyok jól definiált, de sokat alakult ez is. A jóga miatt én erős akarok lenni inkább, ez motivál. Kis narancsbőr, kis visszér, kis stria, van rajtam is mindenféle.

    • Egy kérdésem lenne, ahhoz, aki ért hozzá: Heti mennyi jógának van értelme? Én is a hátam és térdem miatt kezdtem, a hatha-jógát.

      • Azt nem állítom, hogy értek hozzá, de én úgy tapasztalatom, bármennyi jógának van értelme. Minél gyakoribb, annál jobb, de én heti egyszer járok, ez fér bele, és így is van fejlődés.

      • Eleinte óvatosabban, mondjuk heti 2, de esetleg otthoni, rövidebb gyakorlások jó tesznek két óra között. Ha igazodsz a napi állapotodhoz, nem lehet baj. A tanárod tud mondani könnyű átmozgató gyakorlatokat. Én már kezdő koromtól gyakorlok otthon, nagyon jó tapasztalat.

    • De jókat írsz.
      Egyébként valami hasonló képzetem alakult ki eddig, azaz, hogy ez az egész valamiféle húzd meg-ereszd meg valójában. Úgy tűnik evolúciósan is valamiféle időszakosan visszatérő állapot lehetett ez. Az más kérdés, hogy ma már nagyobb erőfeszítés lehet visszakerülni belé, ha kiléptél, gondolok itt a nagyobb szénhidrát-kitettségre, a már eleve megtévesztett-kisiklatott anyagcserére.
      Re 1: Ez nagyon fontos. Egyelőre magam csak az olvasmányaim alapján, de arra jutottam, hogy a túlzott kalóriadeficit – itt is – hazavághatja a mellékveséket. Erre gondolsz? A magnéziumot a Volek-Phinney páros is nagyon hangsúlyozza különösen intenzív sportban. (A csontlében, meg a húsok szaftjaiban elvileg jelentős a magnézium.) Én kiegészítek, de azt mondjuk ketogéntól függetlenül és azok amúgy is gyakorlatilag ételszámba mennek: tőkehalmájolaj, kovaföld, spirulina, fürjtojás, csontlé, zselatin, pre- és probiotikumok, Epsom-fürdő.
      Re 3: Igen, eddig, amit tapasztaltam, valami hasonló, fokozottan éber vagyok, ha gyanúsan keveset ettem.
      Re 4: A tejtermékeket magam is meggyanúsítottam minap és mérve is érezhető a hatásuk. (Sztem is a kazein.) Visszavettem vajra, meg érettebb és zsírosabb sajtokra, azokat is némiképp korlátozva.
      Re 7: Sokat iszom, de ennél többet ittam az átállásban.
      Re 9: Az vagyok :), de abszolút helyénvaló a tanács. Ami engem illet, amúgy is nagyon más vagyok luteálisban, nem csak fizikailag.
      Én nem jógázom, de a férjem igen és őt mintha mentálisan újrahuzaloznák olyankor. Szóval az nagyon is jó lehet.

  42. Tapasztalatom szerint egyre könnyebb és könnyebb viszatérni a ketogén diétára, még ha abba is hagyod időről időre. Ez egy olyan szélsőséges és biokémiailag is teljesen más anyagcsereprofil, ami a mai világban szinte senkinek nincs bekapcsolva. Ha ezt az anyagcsere verziót is elkezded használni, az olyan, mintha letaposnád a derékig érő füvet; minél többet jársz arra, annál könnyebben megtalálod legközelebb, s végül rendes kis út marad ott, amit már nem nő be a fű egykönnyen. A gének, enzimek, jelátviteli utak egyre könnyebben váltanak, ha váltogatsz, ez nagyon előnyös és egészséges szerintem.
    Ennek ellenére nem egyszerű csinálni, sok ketogén élharcos feladta már (köztük az itt is említett Peter Attia is, én is olvasom jónéhányukat). Szerintem egy 60-80 (100) g szénhidrátos, pont kellemes, nem megszorított fehérjés, s a többi zsír arány nekem pont jó lenne. De a ketózis terápia valójában, legalább is szerintem. Akinek létszükséglet, az csinálja és megtanul vele élni.
    Nagyon nem szeretem azokat a történeteket, hogy milyen jó a ketózis, minden csodás, micsoda energiák, erők és jókedv…szerintem nem jó a ketózis. Hasznos, hatásos, gyógyír, ez mind igaz, de melós, lemondós, megszorítós. Én néha szárnyalok, néha meg robotolok benne. Visszanézve, a ketózisos periódusaimat (rengeteg van, hosszúak is) nagy önuralomként tartom számon. mert hogy az kell hozzá bőven.

    Jóga: az Ashtanga jóga egy tradícionális hatha-n belüli flow jóga, vagy vinyasa-flow, ezt heti 6 nap csináljuk, vasárnap és menses időszaka kimarad. Valójában úgy kell Heti 6 nappal jógázva biztonságosan és eredményesen lehet fejlődni benne. Apropo, akartam is kérdezni Évát, hogy kézenállás? Híd? Flick? Ez csak nekem szúrt szemet? Én most dolgozom azon, hogy állásból hátra le hídba és fel, a jógában ezt dropback-nek nevezik, nos, ehhez már kell bőven hajlékonyság és iszonyat erő. Kézállásból híd, elképesztő vagy. 🙂 Ja, és azt is láttam, hogy spárga….nekem 3 évembe került, hogy leért a spárgám a földig. 3 év, bakker.

    • A 3 év nem rossz. Mondjuk én nem gyúrok külön rá, de nem is ért még le a spárga 6 év jóga eredményeképp :). Túl sok más volt korábban, ami miatt kötöttek a lábaim.
      Mióta astangázol? Én csak néha szoktam, nem érzek rá napi késztetést, de jógázni, azt majdnem naponta. Néha belegondoltam viszont a napi astangába, hát nem semmi!!!

    • “Nagyon nem szeretem azokat a történeteket, hogy milyen jó a ketózis, minden csodás, micsoda energiák, erők és jókedv…szerintem nem jó a ketózis. Hasznos, hatásos, gyógyír, ez mind igaz, de melós, lemondós, megszorítós.” De jó, hogy ezt írod. Ezért írtam nemrég, hogy hiányolom a bazmegtörténeteket. Mindenki motivál, kiszínezi, gyönyörű honlapok, de nem tudsz sehova elmenni, folyton figyelni kell, megkérdezni, mi van a mártásban… szélsőséges luxus. Asszem, én mégis fogok szénhidrátot visszatölteni, mert ha nem is kifejezett testépítő izmokat szeretnék, de a bőrömet kitölteni és olyan duzzadósan fiatalnak lenni igen. (Jó, hogy írtad a csoffadást.)

      Hosszú és remek esti programról jövünk. Ipari narancs-almalé nem hiányzik, se a cukros vagy habos sütik, de a szendvicsek mellett kóvályogni elég szar volt. Igen sok az én akaraterőm, monotóniatűrésem, vidáman eszem sült szalonnát, kókuszolajat magában, de a ketózis közegellenes.

      Liv, mi a helyzet a vércukorral? Vettem új tesztcsíkokat. Betonbiztos 5,1-2-m tartósan 4,2-4 lett. Ez jó? Meddig megy ez le? A tizenötödik ketogén napon vagyok túl, asszem, 50 g szénhidrát alatt vagyok, semmi cukor, egy kis narancs, meg volt zabpehely, egy-két deka. Reggel sülő kenyér illata kísértett félálomban, amúgy nem annyira hiányoznak a gabonák. Jól vagyok. Néha tompa vagyok, valósíznűtlen minden, a szemem kiszárad, és hirtelen tudok mély babaálomba merülni. Emellett intenzív súlyzós edzések, HIIT és futás.

      Mi az, hogy PA FELADTA? Ez honnan? Évek óta ketózisban van, néha megtöri, pl. a lánya szülinapján. Hol olvastad ezt?

      Híd stb.: én megőriztem a gyerekkori akrobatikát, egész késő húszas évekig csináltam, aztán még két terhesség, és elnehezültem, illetve csillagokat láttam tőle. Most újra csinálom, sokkal könnyebb vagyok. Nagyon erősek a hátizmaim, a legextrémebb, hogy le tudok menni izomból, lassan, fejre hídba, tehát kéz nélkül (combomra teszem) és vissza. Ehhez képest az átfordulás meg a vissza, a lendületesebb verzió (bógni ill. flick) nem nagy ügy, technika kérdése. Most a hidamat szűkítem, a nyújtott kar rég megvan, alkarra is szeretnék, meg két láb közé a kezet. Derékban jók az ízületeim, ott nagyon hajékony vagyok, de a híd (a lemenés/felállás) elsősorban izom, ezért része a fegyencedzésnek is. Spárgám viszont sosem volt, most sincs, nagyon nincs, olyan húsz centi van a földig, ott csak a mozdulatot/nyújtást nevezem spárgának.

      • Tényleg ennyire nem reménytelen egy híd? Megleptél. Én kizárólag lentről merem emelni. Nem vagyok hajlékony annyira, inkább erős, de valahogy a hídba lemenés erejét nem érzem :).

        • Lemenni, az inkább technika (kattanás, a mozdulat megértése, és akkor megvan), elbírni a törzsedet, az meg erő. Szerintem az a rémisztő, hogy fej fölött van a kéz. Instabil. Ezért érdemes kéz nélkül, hátrahajlással kezdeni, a fejjel lefelé menni, kipróbálni, megtartani a törzset. Esetleg bordásfalnál. Vagy hogy valaki a derekad alá nyúl. Gyerekkorban így tanítják.

  43. “Sitting is the new smoking!”
    Milyen igaz. Nem véletlenül szokták mondani, hogy álljunk, sétáljunk, feküdjünk inkább, de ne üljünk. Bár én eddig csak a gerinc kímélése miatt hallottam ezt a tanácsot.

  44. Sziasztok!
    PA: van egy összefoglalója a blogján, hogy mit evett 2014-ben: amit ott ír, az a paleolit diéta.

    Vércukor: 4 alá is mehet, ez is alkati. Sőt, emelkedhet is 6 környékére. Lehet probléma az éhgyomri magasabb vércukor szint, ami megjelenhet alacsony szénhidráttartalom mellett. Éjjel a máj csinál egy kis cukrot. Szerintem ez sem kóros, de akit megijeszt, az reggelizzen egyet és lemegy a cukra a normál tartományba.

    Jahh, nekem nincs gyerekkorból semmim, én néptáncoltam, de most, hogy mondod, a tízéves simán megcsinálja ezeket mellettem. Nekem is elég szűk már a hidam, de a dropback nem megy. Félek, hogy kitöröm a nyakam, pedig feltehetően nem törném ki…eh. Majd leküzdöm. Igen, érzem, hiszem, hogy technika kérdése, vicces is, hogy most 35 évesen ilyenekkel szórakozom.

    2010 óta jógázom, az elején gyorsan fejlődtem, de aztán 2012-ben dolgozni kezdtem újból, ezért is írtam a munkámat, mert nehéz mellette jól fejlődni, nincs annyi időm rá, amennyit szeretnék.

    • Csak technika kérdése, komolyan. Próbáld ágyra/emelvényre. De milliárdok élnek boldogan anélkül, hogy le tudnának menni hídba! 🙂

      Figyelj, egyek és LEMEGY a vércukrom? Az inzulinválasz miatt? És az jó nekem? Baj a 6?

      Glikogént nem tud fehérjéből vagy ketonból előállítani a szervezet, az izmoknak? Hogy bírja mondjuk Attia a bringázást?

      Attia még mindig nyomja a tejtermékeket, és még mindig ketózisban van, nem? Csak megemelhette már a ch adagját, mert adoptálódott. Na, mindjárt elolvasom.

      • De vajon tényleg boldogan élnek? 🙂

        Egy rántottában (két tojásból) már van annyi protein, ami szépen beindítja az inzulint és az éhgyomri vércukor lefelé mozog. Szerintem az alacsony inzulin fontosabb, mint az alacsony vércukor, ezt egészséges emberre értem, metabolikus problémák esetén a helyzet bonyolultabb.

        Az izmok jól bejáratott ketózisban nagyrészt FFA-t esznek: alacsony az inzulin, ezért a zsírsejtekből folyamatosan tud jönni kifelé a szabad zsírsav (FFA), folyamatos elérhető energiaraktárként tud funkcionálni a zsírszövet. Ezért nem kell tölteni – elvileg – alacsony inzulinszint mellett. A zsír nem fogy el, a glikogén meg előbb-utóbb elfogy. Az izmoknak azonban meg kell tanulniuk zsírsavat felhasználni a működésükhöz, ez lassan megy, át kell alakítani az útvonalat, ehhez idő kell (lásd letaposott fű hasonlat).

        Most én is rákerestem PA-ra, azt írta tavaly, hogy 55% fat, 25% cho, 25% protein arányokkal eszik. Az már nem ketogén, de az adaptációt nem akarom lebecsülni, lásd letaposott fű stb.

  45. “Tegnap mértem magam, és 163 jött ki (165-nek gondoltam magam),”
    Ébredés után kell méretkezni, akkor rögtön meg lesz az a plusz két centi 😉 Én is csak reggel vagyok 168 vagy pár perc függeszkedés után a gravity boots-omban (nem tudom mi ennek a magyar neve, tán gravitációs csizma) 😉 .

  46. Nagyon szívesen segítek, ha tudok. Mondjuk a ketogén diétában én pont nem vagyok jártas, még ha értem is miről van szó, és ha jól emlékszem azt szeretnéd elkezdeni. Éva linkelt jó kis cikkeket erről az április 5, 2015 10:45-ös kommentjében. Szerintem azokban minden benne van.

    • Igen, kipróbálnám, de ehhez még tényleg olvasnom, tájékozódnom kell. Pl. a futásnál azért nem kezdtem el soha a pulzuskontrollos edzést, mert feladtam a megértését. Most jegyzetelek, így jobban meg tudok érteni mindent.

  47. Ezt találtam. Online napló, beírod, mit ettél, számol mindent automatikusan. Én általában nem bírom ezeket rendszeresen vezetni, de most hátha. Hátránya, hogy pl. most ettem sonkát, csomagoláson értékek, de a táblázat a saját értékeit hozza be, bár lehet, van módosítási lehetőség, csak nem látom. Alsó sorban mutatja, mennyit lehet még adott napon bevinni, azt a “még mennyit ehetek” sor jó lenne módosítani, de még ezt sem tudom, hogyan lehet.

    http://www.kalóriaguru.hu/fogyokura-dieta-naplo/fogyokura-dieta-naplo.php

  48. Liv, Sue:
    nem estem össze, kínosan betartom a 30 g ch-t. Ez a tizenhetedik nap.
    Egyre nagyobb súllyal edzek, valami monstrum után állítottam hatvannemtomhány kilóra a lábtolót, kettővel nehezebbre…
    Nem érzem az erőnlétemen.
    Nincs izomlázam, nem szédülök. Nagy izmaim vannak, illetve szálkásak. Kifelé gömbölyödik a combom, belül alul meg vékonyodik.
    Kérdés: van glikogén az izmomban, vagy nincs?
    Hogy bírja az izom keton-alapú glikogénnel? Ha van, honnan lesz?
    A csoffadás, amit liv ír, nem fogyás egyszerűen?

    • A ‘csoffadás’ az így az elején sztem inkább vízvesztés, úgy tárolódik a glikogén az izmokban. 1gr glikogénhoz 4-5 gr víz kell. Bár te látod, hogy mennyit fogytál. Hogy utána, később is van-e ‘csoffadás’, azt még nem tudom.
      Asszem valahol már beszéltük, talán Blaci világított rá, hogy proteinből is lehet glikogén, némi és adott esetben.
      Mit értesz azalatt, hogy nem érzed az erőnléteden?

    • Sziasztok!
      No, akkor elmondom, én mit tudok ebben a témában, kis biokémia, aztán majd kifilézitek, jó lesz-e valamire az infó.
      A nagy intenzitású mozgásfélék (HIIT és feltehetően a burst-szerű nagy súlyok emelése is ilyen) során sok ATP kell. Az ATP a sejt tápláléka, mindenből ATP lesz, olyan ez, mint egy nyersanyagokból megfőzött, ehető étel a sejtnek. Tehát ATP kell. Az ATP glikogénből-cukorból és feltehetően ketontestekből is gyorsan készül, de zsírsavakból lassan. Ez a jelenség limitálja a zsírégetést ezekben a sportágakban. Természetesen ott a ketózis, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a ketontestek nem az izom fő tápláléka sportolás során, hanem a szabad zsírsavak. Abból ugyanis rengeteg van és az izmok megtanulják használni.
      A magas intenzitású mozgás ráadásul a zsírbontást gátolja is. Tehát: ilyen edzésformáknál glikolízis van.
      Ha nincs izomlázad, akkor vagy van hozzáférhető glikogén, vagy ha még 30 percet edzenél, akkor lenne, vagy pedig teljesen zsírsavmetabolizmust végeznek az izmok (akkor nincs laktát a képben, tehát izomláz sem lesz).
      Tehát vagy remekül adaptálódtál, vagy még el sem kezdődött az adaptáció. Egyik sem probléma. 🙂

      A fehérje, ha szabad kérdezni, mennyi a napi fehérje?

      Egyszerűbb dolgom lenne, ha itt valaki 60 kilométert akarna biciklizni (felét felfelé, pécsi vagyok, tehát a Mecsekről beszélünk), mert abban van tapasztalatom. Ehhez is kell ATP, jó sok, de vékonyabb sugárban is csordogálhat, nem kell egyszerre sok roskadásig, mint a súlyok emeléséhez. Én még mindig nem vagyok annyira keto-adapt (3 év alatt), hogy az út felénél ne kelljen megennem egy szelet csokit, addig bírom jól a zsírsavakkal (ezek saját zsírraktárak, mert éhgyomorra kezdem a tekerést), de aztán az izmaim fáradnak, érdekes fáradtság ez: nem azt érzem, hogy nem bírom, hanem, hogy az izmaim energiát szeretnének, még, még, és akkor mehetünk tovább. Egy csoki és szárnyalok. Érdekes ezeket megtapasztalni, az endurance-training ketózisban tényleg nagyon zsírraktár-pusztító.
      Még a csoffadásról írok kicsit.

      • A csoffadás hosszú távon értendő. 2 hét, 2 hónap fél év, még nincs csoff. 6 hónap: már csoff. Bőr is tud csoff. Inni kell, bakker, jó sokat, a ketonoknak van egy jellegzetes hatásuk, mintha állandóan takarítanának. Lehell: jól hidráltan nem gond, de mivel ketózisban a szervezet jókedvűen méregtelenít, lehet büdös. Az immunrendszer vasból lesz, neki idilli állapot a cukormentesség, inzulin-hinta nélküli nirvána. De ehhez nagyon rendesen kell enni.

        Na, de csoffadás: szerintem 20 alatti testzsírszázaléknál és alatta ez nagyon látványosan elő tud jönni. Én el tudok csoffadni úgy, hogy a súlyom nem is változik számottevően, mégis megkérdezik, hogy fogyókúrázom, vagy normális vagyok-e? Arc is csoffad, paradox módon ráncok nélkül keskenyedik. Szerintem a cukor köt hozzá mindenhez a szervezetben, tart fenn kis vizeket a kötőszövetben (ozmózis, tudjátok), ha ez elszivárog (hónapok kellenek ehhez), a bőr meg kisimul, szép lesz, de akkor is ott a csoff faktor.
        Az izom úgy csoffad, hogy szikár lesz, nem plötty, de a glikogén tényleg úgy működik, mint a szilikonmell: csini, feszes. Ketózisban előbb utóbb vékony leszel. Persze, újra mondom, hízni nagyon könnyű, a zsír finom, a zsír jó, táplál és hizlal is.
        Szép napot mindenkinek!

        • Szerintem velem ez történt. A glikogén és a víz lehet a különbség. Régta vagyok viszonylag low carb, ketogén mondjuk csak épp 19. napja.

          Én az arcomat látom megviseltnek, a szemem környékét, pedig rendesen, pihentetően alszom, és Clinique.

          Viszont ilyen hú-de-jó-nő vagy reakciók tömegei érnek. Tegnap mellettem mozgólépcsőn: ez igen! Visszakérdeztem: mi? Mert épp rajtam volt az űrmelltartó, ami nagyon furán néz ki, meg eléggé excentrikusan voltam öltözve. Zavarba jött. Hát hogy nagyon csinos vagy. Ez egy egyszerűbb lélek volt, jellegzetes fejformával és hanghordozással. Ez volt eddig a LEGBUNKÓBB reakció a kinézetemre, pedig közlekedem én meztelen combokkal is (ekkor, este lévén, pont nem).

          Elmúlt belőlem, hogy félek valamit fölvenni, nagyon vidám, nagyon fiatalos, élénk, extra cuccaim vannak. Nem érdekel, ki mit néz, utál-e, kicsit dívaság ez, szereppróbálgatás (a “büdös pólóban fiúknak való súlyokat emelek” is).

        • Többet fogok inni, riasztó a bőröm néha, és elképesztően változékony. De mindig az van bennem, hogy tudom, hogy fontos a víz, egy kicsit unjuk a témát, ittam én már eleget. 🙂 Mi köti meg a vizet, ottmarad egyáltalán? Az elektrolitok is csinálnak ozmózist? 47-49 százalék a testvizem, szeptemberben 42 volt.

      • Nahát, köszönöm. El is megyek ma bringázni. Van egy 15 grammos bio 85 százalékos csokim, azt is el kell sütnöm.

        Érdekes tapasztalatom, hogy nem nagyon van izomlázam. Néha érzem, hogy terhelve volt, meg fáradt vagyok, de az a klasszikus jajmozdulnisembírok, a laktátos, ami mondjuk megnehezítene egy másnapi edzést, nincsen. Pedig én rommá edzem magam, tényleg, képtelen vagyok keveset edzeni, amikor közepesnek nevezem az edzésemet, akkor épp nem 21 féle gyakorlatot csináltam, hanem 16-ot, meg csak húsz percet kardióztam ötven helyett.

        A szabad zsírsavak a bevitt zsírtól keringenek, nem lesz belőlük keton? Se ATP?

        És hogy van ez a glikogénnel? Miből van az én izmomban glikogén? Vagy nincs? De akkor mitől ekkora és ennyire tónusos?

        Bár pont teremben nem is voltam még két egymást követő nap, egyáltalán. Mindig tartok pihenőt. De mondjuk egy másnapi futás vagy bringa, biztos érezném az izomlázat.

        Egyre durvábbakat edzek, súlyemelés-elemeket gyakorlok, súllyal guggolok, fekvenyomok és lábtolózom, nő a teljesítmény és a motiváció. És újabban, amikor látom magam a tükörben, olyanok az izmaim, főleg a mellkasom, a vállam, karom, mint ha megnyúztak volna. Kevésbé eres, de anatómiai atlasz. Ez újabban van, nagyon látványos, döbbenten néznek, és nem látok más nőt, beleértve versenyzőket, akinek ilyen lenne. A férfiak izma is zsírosabb vagy kerekebbb, gyanítom, a chbevitel miatt. Valahogy olyan száraz az enyém.

        Ez nem azt jelenti, hogy én vagyok az übersportos vagy legjobb vállú, de azt látom, hogy teljesen másképp néz ki az izmom, mint régebben és mint a többieké. Talán vékonyabb és világosabb a bőröm, nem olyan telt. Nitroxozom is, arginin-taurin-béta-alanin-koffein-guarana, biztos azzal is összefügg. (Ennek talán lehetnek rossz hatásai, nem tudom, nyilván a termékleírások mélyen hallgatnak róla.)

        Még a napfény-edzés-anyagcsere-bőr hatására vagyok kíváncsi.

        Változó trendek, de bőrfölöslegem van, elég ijesztő edzés után (kiürült glikogén?), nagy összességében határozottan javul a helyzet, hason, combon.

        Egyébként nem tudok benyúlni a bordám alá, ott egy kurvanagy felső hasizom. Érdekes.

        Ja, fehérje. Nekem a száz lebeg a szemem előtt a kalkulátor ( http://ketodietapp.com/Blog/page/KetoDiet-Buddy ) óta. Két adag turmix, ezét tudom: 27 és fél gramm, plusz a tejben kb. 7 gramm/adag. És valami állati egy másik étkezésben, vagy tojás, vagy hús, sajt, és még tejtermék, túró, mandula, makadámia, kókusz. 100-120 között lehet.

      • Nos, É, azt gondolom, ezek már a midikloriánok. Vagy a kriptonit. Vagy született metabolikus testépítő aranybánya vagy. Szerintem ehhez psziché is kell és te annyira ott vagy, megérkeztél, otthon vagy ebben, hogy b*szódjon meg minden metabolikus észosztás. Szerintem jó példa vagy arra, hogy ha flow van, akkor minden van, nemcsak te, hanem körülötted is életre kelnek. Szép munka. 🙂

        A szabad zsírsavak a bevitt zsírtól keringenek, nem lesz belőlük keton? Se ATP?

        A szabad zsírsavak a zsírraktáraidból jönnek ki, illetve a szalonnából és a töpörtyűből. Nem lesz belőlük keton. ATP lesz belőlük.
        A ketózist szerintem még a profin ketogénezők se értik úgy igazán, de hát ez nem baj, ez biokémia, nem kell ehhez érteni, élni kell és kész, de szívesen magyarázom, én fejnehéz vagyok ebben a témában. A ketonok “melléktermékek” ebben a játékban, olyanok, mint a cukormolekulák, cukor híján ők vannak gyors segítőnek. A fő, profi játékos itt a FFA (free fatty acid). Az izmok közvetlenül fogyasztják a FFA-t, bepakolják őket a mitokondriumaikba és mehet a zsírsav oxidáció nevű remek energiatermelő folyamat. ha zsírt eszel, ez olyan, mintha kinyitnád a halott zsírraktáraidat. Elkezd onnan jönni az energia. Tehát ketogén tartományban olyan alacsony az inzulin, hogy a zsírraktárak folyamatosan 7/24 hozzáférhetőek.

        És hogy van ez a glikogénnel? Miből van az én izmomban glikogén? Vagy nincs? De akkor mitől ekkora és ennyire tónusos?

        Feltehetően attól tónusos és nagy, mert hipertrófiás, mert bazinagy súlyt emelsz. Glikogén is van benne, majd ez idővel fogy, ha maradsz ketogén tartományban.

        A fehérjét szerintem alulbecsülöd én kínlódva tartom az enyémet 80 körül, ha szabado, jólesésig eszem, 120 simán megvan, de fölé is szaladok néha, főleg hússal. De ez sem baj, főleg, hogy kell neked az izomépítéshez. A magas protein fogyasztók (120 már magas egy nőnek) alacsony szénhidrát mellett hamar zseniálisan gyártják a glükózt a proteinből is, feltehetően te is, ebből bőven van energiád. Még egyszer mondom, ennyi edzés mellett ez egyáltalán nem probléma.

        • Ami kimaradt: a víz nem kötődik meg, ezért isszuk folyamatosan. Szénhidráttal nagyon sok megköthet, ezt itt már valaki tök jól leírta. Ásványi anyagok kellenek, Ca, Mg, K, Na mindenképp, de ezt mindenki tudja, érzi is, érdemes jól, bátran sózni, májat enni, avokádót, magokat, de kiegészíteni is mesterséges tablettákkal. A kötőszöveteket megenni: marhahús ina, fasciája, a lábszáron is van bőven, csontból a velő, csontot főzni 1 napig, csontlevest én hidegen szeretem jó sós kollagénnel teli kocsonya.

          Az izom glikogén helyett zsírt is tud raktározni, ez nem az izomrostok közé növő sárga puha zsírtömeg, hanem a sejtben belül a citoplazmában van, kevés, mert a kalóriatartalma óriási, az izom nem telik ki tőle, de már beszéltük: az izom nem csak a glikogéntől nagy hanem “magától” is. Mer’ nagy és kész, mert használod.

          Tipikus keto kinézet sok sporttal pl. Maria Emmerich, ő súlyokat is emel, nem testépítő, hanem amolyan BodyPump módon, és 10+ éve keto. Ő is picurka, izmos, de hát egy fitness-modellhez képest csoff. Nem csúnya csoff, s az ő arcán is megállt az idő. Ez a keto ajándéka a sok lemondásért. 🙂

        • Nahát, nahát…
          Atlétatestű vagyok, nagyapámhoz hasonló, és ezt rejtette annyi éven át a háj. Most derül ki, ki vagyok, milyen vagyok; most gyógyulok meg abból a valamiből, amitől a háj lett, meg a szorongás, meg a fájdalom, az áldozatlét, a barom naiv jóindulat, a sebezhetőség. Ezt a mondatot azoknak ajánlom, akik nem értik ezt az egészet, csak valami múló meg külsődleges őrületnek tartják a fitneszemet.

          Az a valaki változik át most, aki nem mert rövidnadrágot hordani, és most meglepve tapasztalja, hogy nincs neki egy se, vagy csak XL-es.
          És nem az a célja, hogy most mindenki a lábát nézze és hiún végigtipegjen.
          Hanem hogy ő ő, és az nem szégyen: blog, láb, élet.
          Blog, szerelem, halál és sport, meg néhány ember miatti döbbenet tett ilyenné.

          midikloriánok :DDDD Biztos volt, aki erre most rákeresett.

          Most a testképzavarral küzdök: fél napig megélem, hogy Éva, itt ez a lehetetlenül szűk nadrág, már be is vetetted, eredeti 42-es mérete hónapokig feszült rajtad, most meg feleakkora, elég jó már így, mindenkinek vastagabb a combja, mint a karja (néha azt gondolom, másnak nem).
          Aztán az öntudatos ezüst rövidnadrágot felveszem publikus helyre, nagyon néznek, és akkor meglátom a lábam egy tükörben, és észreveszem, hogy lifeg még itt-ott, nem elég formás.

          Vékony nem lesz, de legyen akkor feszesen izmos.

          Szerintem 100 körüli a fehérjém, három étkezésem van, nem fér hová több. Viszont nem szeretnék kiesi a ketózisból.

          A lipolízis mit jelent pontosan?

        • Amúgy nincs konkrét célom a testemmel. Legyen olyan, ami meg van írva benne, amivé ilyen és ennyi edzés és ketogén mellett lenni tud. Semmi erőltetés, nyomás másfelé, ő tudja. Ha megáll a fogyás, akkor úgy marad, én nem fogok az utolsó dekákért vért izzadni. (Szerintem a mérleg szerint már testépítő vagyok, már nem “érez” úgy, mint az elején, amikor erőedzés után 36 órával pontosan mutatta a több izmot, kardió után közvetlenül meg a kevesebb zsírt. Rá is van írva, hogy testépítők és versenysportolók esetében nem pontosak az adatok.)

          Egy ponton akarok és fogok beleszólni a folyamatba, és az a mellem.

  49. Ma elkezdtem a ketogént, bár nem vagyok meggyőződve róla, hogy jól ettem, de próbálgatom, előbb-utóbb bele fogok jönni. Sokkoló volt ez a hús, zsír kombó, mert én nagyon szoktam húst enni, főételnek havonta egyszer, de egy ideje még annyit sem.
    Elmentem a sportáruházba, ahol éppen elfogyott a kinézett mérleg, ettől kicsit mérges lettem. Vettem ugrókötelet, fitnesz karikát, ami változatosan használható, valamint egy nadrágot, hogy jól érezzem magam sportolás közben, motivációként fontos ez is. Linkelek, mert olyan szépek, legalábbis nekem tetszenek. A nadrág karcsúsító, a sima borzalmas volt, bár ez meg becsapós. Nagy a különbség a normál és a karcsúsító között.

    http://www.decathlon.co.hu/fitnesz-hullahopp-karika-id_8315594.html?gclid=CJ6i9M3v6cQCFe7MtAodETIAOQ

    http://www.decathlon.co.hu/shape-karcsusito-noi-fitnesz-terdnadrag-fonalmosott-fekete-id_8326978.html

    http://www.decathlon.co.hu/jump-in-ugrokotel-id_8287329.html

    • Hú, azért ezzel óvatosan, komolyabb előtanulmányok (jóga, pilates) ezek a gyakorlatok derék- és ízületgyilkosok tudnak lenni, nagyon erős core-izomzat kell a jó végrehajtáshoz (a napokban emlegette nekem pilatesoktató ezt a cikket, mint elrettentő példát, és most átolvasva elég hiányos, helyenként értelmezhetetlen a leírás, és tényleg mintha arra menne rá, hogy kinyírja a derekat-térdet).

        • Nem is azért, mert nehezek (fárasztóak), csak nagyon pontosan kell végrehajtani őket. Meg szerintem bemelegítésnek is kevés az öt perc helybenfutás, inkább jobb lenne végigmenni az összes testtájon-izomcsoporton, főleg gerinc (pl. néhány legördülés) az se több, mint öt perc, mégis kevesebb talán a sérülésveszély.

          • En tavalyelott Pentek Eniko tornai (dvd) serultem le, de nagyon. Annyira gyors, nehezen kovetheto, hogy tenyleg csak haladoknak ajanlott. Pontosan, nagyon pontos vegrehajtast igenyelnek, ezert nem art, ha egy hozzaerto lat bennunket kivulrom, helyes testartas es vegrehajtas elengedhetetlen.

            • Nem azt mondom, hogy ezek rossz gyakorlatok, maga a gyakorlatsor is jó lehet, de a cikk úgy indít, hogy ébresszük fel téli álmot alvó izmainkat, legyünk fittek és feszesek harminc perc alatt. Csak azt mondom, hogy az átlag(medve) díványolvasó nagyobb eséllyel fog lesérülni, mint megfittülni, ha minden előzetes ismeret és edzettség nélkül nekiugrik ennek, szerintem ez nem egy laza átmozgató gyakorlatsor, és a fotó plusz leírás kevés a jó végrehajtàshoz.

              • Basszus, Cunning’, én nem szeretek tekintélyre hivatkozni, de nézz már utána, kicsoda Bánkuti Gabriella. Az ő eredményeinek, az edzettjeiének és a paralimpikonoknak. (Én csak korrektorként mernék bármit mondani a cikkről.)

  50. Szerényen tettem még egy fotót a hogyan kezdjek bele? című posztba a törzsem tegnapi állapotáról, mert akik fitt-ügyben kérdeznek, és mutattam ezt nekik, egységesen gratuláltak, és az jó érzés.

    • Én is szeretnék gratulálni, ez tényleg nagyon szép és látványos átalakulás, már mehet is a borítóra 🙂

      Én ugyan eddig csak otthon erősítettem, HIIT, kardio, másfél hónap után kezd a derekam átalakulni, az oldalsó izmok formálódnak, ha kihúzom magam felsejlenek az izmok. Ülve még mindig nagyon nem tetszik.
      Jó érzés amikor a férjem átölel és észleli, hogy valami megváltozott. Meg állítólag domborodik a fenekem, keményebb lett. Juheej. Megrendeltem a vitaminokat, proteint, izgulok. Hétvégén megyünk Szlovákiába, megyek futni szép helyekre 🙂

      • Jaj, köszönöm. Minél jobban nézem magam, annál több bajom van testrészekkel. Összességében jó, néha úgy érzem, hogy ez se, az se stimmel még, és talán nem is fog. De másokat sem látok szépnek, egy kicsit meg vagyok döbbenve, ki mindenki készül fitneszversenyre. Nagyon megy a látszatkeltés.

        • Na, most mindjart mondok valamit… 😉 De tenyleg, ne izelj mar, fel ev alatt egy vadiuj es nagyon top (na jo, top harom 🙂 ) no lett beloled, se a teljesitmenyed se a kinezeted ne becsuld ala, legyszi. Ha en ilyen utemben valtoznek asszem nagyon boldog lennek. Amin meg javitani szertenel, azon is sikerul majd. Ez nagyon rovid ido es megis dramai a valtozas. Az a szerencsed, hogy nem vagyok pasi, kulonben rad ugranek :-))
          Na, de tok komolyan, minden stimmel, abszolut minden.

        • Talán ez természetes. Elkezd alakulni az egész, így jobban figyelsz a részletekre. Nagyon menő, egészséges és szép tested van most, már bocs, hogy itt elemezgetlek. Vékony és izmos vagy, arányos, nagyon látszik a sport, le a kalappal.

  51. Új sport – ügyességi. Valahogy most a futás nem. Nekem van szabadidőm, így inkább eljárok túrázni, akár egyedül is. Laza tempóban 6-7 óra gyaloglás naponta meg sem kottyan. Persze üldögélek is a napon, nem fukarkodom a virágnézegetéssel sem. Mindig van az útvonalon valami érdekesség. Idén már volt Bükk (Vöröskő időszakos karsztforrás), Börzsöny (Drégelyvára) és Mecsek (melegmányi mésztufa vízesés). Holnap a Karancs kilátóját és az északi zöldet járom. Egészen kivetkőzöm magamból, én, aki régebben km-re is távra mérte ezeket a túrákat, ha nem éppen futott.
    Tegnap görkori oktatáson is voltam, mert menni tudok, de megállni már nem. Itt volt megállás, szlalomozás. Élvezem, ha érdekes mozgást tanulhatok :).
    Viszont eszem, össze-vissza, rengeteget, borzasztóan nyomasztó most a munkahelyem.

    • “dén már volt Bükk (Vöröskő időszakos karsztforrás), Börzsöny (Drégelyvára) és Mecsek (melegmányi mésztufa vízesés). Holnap a Karancs kilátóját és az északi zöldet járom.” Most ezért irigy vagyok, de csak úgy pozitíve. Istenien hangzik. 🙂