reménykedve nézeget

határozói igeneves szerkezet

Te is azok közé a nők közé tartozol, akik végzik, amit kell, úgy ránézésre jól vannak, a helyükön vannak, de titkon az a remény mozgatja őket, hogy lesz egy társuk, akivel végre beköszönt a boldogság?

Esetleg gályarab vagy, és a horizonton csillan a társ? Az a heti egypár óra, amikor azt éled meg: jó veled, szép vagy, önmagadért szeretnek?

A már-valamennyit-élt nők e tekintetben háromfélék:

Az első kapcsolatban él, csinálja a dolgát és félhalott, amit jól vagy rosszul leplez. Ilyen az élet, a lángolás elmúlik, valamint minden házasságban vannak hullámvölgyek (de tíz éve, naaaa…! az nem hullámvölgy). De amúgy nincs nagy baj, a gyerek szépen nő.

A második túlvan élete nagy dobásán, és egy kis feldolgozás után, az interregnumban nekiáll “tenni is érte valamit”. Királynak lennie kell. És ne csak azt akarja ám, hanem komolyan. Ezért aztán a nő eljár, ismerkedik, regisztrál. A király csak nem jő, kormányzók és lord protectorok* fordulnak meg az ágyában, és eléggé elege van már. Hogy aztán jöjjön valaki, aki végre olyasmibb, és akkor neki, róla túl hamar elhiszi, lelkesen meséli, hogy a Jóska végre nem olyan.

A harmadik, aki nézetet kovácsol a saját történetéből, abból, hogy nem jött össze ez a párkapcsolat-dolog, és akkor kell a kutyának a pasi, tele szájjal szidja “a férfiakat”. Ezt azért csinálja, mert a saját részét nem akaródzik elismerni. Arra ott van a Rendszer meg a túlhatalom, olvasta a csakazolvassán, ő nem tehet semmiről… Általában szakmailag és szülőként is kudarcos, csupa konfliktus mindene, de büszke rá: ő egyenes ember, nem cuki.

Mit ne mondjak, sírok mindháromtól. Egyetlen életetek…!

Miért olyan ritka a negyedik verzió? Aki meg tud lenni a nincsben, és nem hirdeti, hogy de neki nem is kell? Aki a vanban nem olyan gyanútlan, kifosztható és forgatókönyv-követő? Aki mer a valóságban lenni az előre megírtak helyett. Az épp nincs, a rég nincs valóságában. A lehet valóságában. A van, de nem úgy, mert így jobb jelenvalóságában. A van, de inkább mégse, mert nem elég jó valóságában.

A negyedik verzió az, hogy hiszel a szerelemben, emlékszel az édességére, nem tagadod meg őket, se azt, aki nem lett, se azt, aki volt, és nem mondasz nemet, ha elhívnak kávézni, sőt, el is sodornak, és azt is tudod élvezni – de alapállapotod az erős, alkotó, magadon dolgozó, méltó létezés. Nem a hiány, nem a várakozás, nem a majd egyszer, ha.

Senkinek sem könnyű, ezt gyakran elfelejtjük a saját sztorinkba fúltan. Varázslatos történetek ritkán akadnak, és fél évig se tartanak. (Nem mintha az lenne az ismérve az igaz szerelemnek, a kivételes intenzitásnak, hogy hosszan kitart, vagy kibírja az összeköltözés próbáját. De erről majd máskor.)

Körülötted mindenki vergődik valamin: nem ezt akarta, nincs jól benne. Sokszor csóváljuk a fejünket, hogy mindenkinek mennyi baja van, de ez nem akkora válság ám, ez maga az élet. Csak az illúziókhoz képest keserves a sok bonyolult sztori. Akik biztosak benne, hogy három hónap múlva is amellett a férfi mellett ébrednek, azok sem az érzéseikben és a működésben biztosak, hanem nem akarnak még rosszabbat, bonyodalmat, konfliktust, illetve – főleg – aláírtak egy papírt. Egy papírt, amelyet, ha most kellene dönteni, újra nem írnának alá. Házassági anyakönyvi kivonatot, meg, főleg, lakáshitelt.

Béketűrésre alapozott élet. Minden rendezett, kiszámítható. Néha eszedbe jut: lehetne más életed is. Nem automatizmusok, nem kibéleltség, nem az, amit mások intéznek. Csinálnál valamit, ami nem az elvárásokra válasz.

Te hol vagy? Te a második típus vagy? Szemléled “a felhozatalt”?

Én nem arról fogok beszélni neked, hogy miért veszélyes a társkereső meg az internet, meg hogy mindenki hazudik.

Mert te is hazudsz, ha ott vagy. Legalábbis felstilizálsz. Magadnak hazudsz, elsősorban.

Ugye nem teszed az eleven, lüktető lényedet adatlappá? Ugye nem szerkesztgeted előnyössé a fotóidat és az életed tényeit? Ugye nem ott érzed magad vonzó nőnek?

Ugye nem ringatózol el szexéhes, tárgyiasult és tárgyiasító férfiak bókjaiban, “közeledésében”? Ugye nem ebben éled meg az erődet, az értékedet?

Mondd, hogy nem.

Ugye tudod, hogy az igazi fejlődés nem itt van?

Ugye nem ez kell neked olcsó vigasznak a sok szar között?

Biztonságosnak érzed, hogy nemet mondhatsz? Sőt, afféle revans ez minden férfival szemben, hogy lepattinthatod, tilthatod az illetőt. Forgathatod a szemed, hogy mind csak azt akarják… Persze, hogy azt. Te sem akarsz jobbat. Te is talmivá válsz.

Amikor azt mondod, hogy a való életben nem könnyű ismerkedni, mert te nem jársz olyan helyekre, mert a munkahelyeden nem vadászol, meg mert nincs időd, és hát hogy is beszélgetnél: a metrón? meg te félénk vagy –  akkor tudod, hogy az emberi valóságodat nem vállalod? Az igazi, látható énedet. Azt, aki vagy.

Az a bajod, hogy ahol előfordulsz, ott már mindenki ismer, a neten meg “nagyobb a merítés”. Azt mondod, nem találkoznál VELE.

Én azt mondom, Ő nincs ott. Ha ott van, akkor se.

Azt mondod, így nagyobb valószínűséggel találsz olyat, aki megfelel, mert annyi mindennek kell egyeznie. Én meg azt mondom: nem te találsz valakit, hanem egy felstilizált, biztonságos, hamis reprezentációd. Akit finnyogva mustrálnak, és közben hasonló adatlapok tucatjaira vetik rá magukat, de mivel a funkció, amellyel talán bírsz, kellene nekik, egy kicsit kedvesek lesznek veled cseten.

Finnyogva nézegeted őket te is, keresed a legjobb kombinációt, így képzeled: mindenféle tulajdonságok, vonások bonyolult rácsozata kell, az, amelyik pont neked való.

Minimalizálod a kockázatot és kimaxolod az előnyöket. Senkiért nem kell felelősséget vállalni, nincs kockázat, ha a buta fantáziákat nem számítjuk.

Azt mondod, a társkeresők nem egyformák, és te nem a tinderen vagy. Én azt mondom, hogy de, lényegében egyformák.

Azt mondod, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni, ez csak játék. Én azt mondom, ezt csak komolyan lehet venni, és hogy magadat rombolod ezzel. Te csak mondod, hogy nem veszed komolyan. Könnyen lenyeled a sértést, tüskéket növesztesz, gyanakodva létezel.

Ha nem vennéd komolyan, nem sorolnád kiakadva a sztorikat.

Mi lesz veled, ha kiderül, hogy még a nagy merítésben sincs senki, semmi, amire számítasz, mert az, ami neked hiányzik, egyszerűen nem így történik?

Nem lehetsz adatlap. Aki adatlap, annak te egy pillanatig nem kellesz. Én aztán nem jövök azzal, hogy mert annak csak a szex kell. Nem, annak egy adatlap kell.

De te nem vagy adatlap.

Itt bezzeg nagy az ázsiód, ugye? Egy hely, ahol még tiszta vagy. Udvaroltatsz magadnak mohó, alakoskodó kitudjakikkel, és átvered magad az emberi kapcsolódás visszfényével. Gyanakodva kérdezgeted, hogy ugye nem nős, nem valami gyanús figura, kutatsz utána a facebookon, mert persze az adatlap neked sem elég.

Szerelemre, romantikára, figyelemre, jelentőségérzetre és talán még jó szexre is éhes vagy, ettől kiszolgáltatott vagy, és akkor beleveted magad a faszerdőbe, rohansz benne nyitott szájjal. Nem vállalod a kockázatot, a férfi-nő helyzetek szépségét, véletlenségét, természetes esendőségét.

Hamis lesz az énképed, és emellett, pompás ráadásként, alaposan sérülhetsz is érzelmileg. Nagy reményekkel vágsz bele, a Zsolt, ő aztán tényleg!, aztán három hét múlva meséled a barátnődnek, hogy ő se. Eltűnt a Zsolt, pedig olyan jól indult.

Jé, hogy ezek mind eltűnnek! Jé, hogy itt is folyton a nők csalatkoznak! Mégpedig nem azok, akikre senki nem kíváncsi, hanem a kvalitásos nők.

Úgy van ez kitalálva.

Amúgy biztos a férfiak is csalatkoznak, és akkor végképp felmerül a kérdés: mivégre ez?

Elkopsz benne. Mennyi időd, kapacitásod, érzelmed megy el rá? Csak adatlapként vagy nő, és csak kisminkelve, elhallgatott részletekkel és esti fényben vagy randipartner.

Az életedben miért nem vagy az? Mi hiányzik?

Ha magadat fejlesztenéd ahelyett, hogy a profilokat meg a csetet búvod, ha tanulnál, megértenél valamit, ha csak néznéd a kora tavasz árnyait, ha egyszer nem ugyanúgy reagálnál, nem lennél előrébb? Ha eszedbe jutna valami igazi? Ha a bejáratott utakról le mernél menni?

Ha nem reagálnál, nem nézelődnél, hanem ÁLLÍTANÁL VALAMIT az életeddel?

Mi lenne, ha élnél?

* királydrámát néztem tegnap, Alföldi-rendezés, II. Edward. A királydrámák KURVAJÓK.

30 thoughts on “reménykedve nézeget

  1. Soha nem értettem, hogyan működik az internetes társkeresés, számomra az egésznek húspiac jellege van, ahol az árusok és vevők mustrálgatnak, alkudoznak, finnyáskodnak, agyondicsérnek, felstrófolják az árat, fényesítik a portékát. Életem első igazi és meghatározó kapcsolódása, az időben nagyon rosszkor jött csattanás pont akkor történt mikor végre 39 év után mertem élni, a belső elnyomott hangra hallgatni és valami olyasmit csinálni ami a normák szerint nem illő. Azelőtt is, most meg még hangosabban és biztosabban mondom, hogy csak így van értelme.

  2. Olyan is van, hogy minden stáció volt, sorban? Már túl vagyok a harmadikon. Tudok lenni a nincsben. De az önismeretem mondatja, hogy nem tudok még belemenni semmi újba. Jó most így, nagyon jó, de nem vagyok jól, hogy úgy legyek. Féltem magam és féltem a másikat. Attól, ahogyan most tudnék kapcsolódni. Az átélt bántalmazások miatt C-PTSD-m van, ez néha pokol, néha bírható. Lehet, hogy erre gyógyír lenne egy szeretettel és élettel teli kapcsolódás, de pont hiányzik a bizalom belevágni, ez a 22-es csapdája. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy talán van ilyen 4.a vagy 5. kategória.

  3. “nem volt hajlandó”
    “nem ribancok”
    “hímnemű egyed”
    Ki mit akar vajon? Név nélkül.

    “Szolgálati közlemény
    Mától nem leszek kedves és barátságos mindenkivel, ugyanis ez félreérthető. Nem szeretnék úgy járni, mint egy csinos, fiatal rokonnőm, aki nem volt hajlandó lefeküdni a randipartnerével az ötödik randi után, így a pasi úgy döntött, hogy nem lesz hatodik randi. Kedves férfiak! Tévedésben vagytok. A csinos, okos, magas nők nem ribancok. A kövér, alacsony, buta nők között viszont sok a qrva, ugyanis így akarnak kompenzálni szerencsétlenek. Én csak és kizárólag olyan hímnemű egyeddel leszek hajlandó randizni a jövőben, aki empatikus, nem törpe, nem vénember, intelligens, széles érdeklődési körű, nem munkamániás multirabszolga, nem is balliberális gyökér, mégcsak nem is hímsoviniszta. Ja, és fontos, hogy célja legyen családot alapítani. Egyszerűen elegem van a sok balfék idiótából, akik félnek a gyerekektől, a felelősségvállalástól, a felnőttségtől. Ne legyél túlbuzgó valláskárosodott és begyepesedett ultrakonzervatív idióta se, ha találkozni akarsz velem. Ha szereted a természetet, a zenét, a művészeteket és a finom kajákat, előnnyel indulsz, a kedvedért akár még főzni is megtanulok, abban az esetben, ha nem vagy alkoholista vagy füves. Peace.”

  4. “asztakurva”, ezek az utolsó posztok! Mikor lesz új könyv? Nekem kéne angolul is a posztok legalább fele. Ja, hogy akkor legyek szives leforditani 🙂
    Vazz, ha nem találtam volna ide 2013ban? És akkor nem ismertem volna meg Lobstert meg Barokesztert sem,még mindig olyan lennék, mint akkor? Köszi Éva mindent, és nem csak lelkesedem, hanem adakozom is a szellemi táplálékért. Írj tovább.

  5. A testvéreim társkeresőznek, illetve egyikük már nem, mert szerelmes lett (nem a társkeresőn keresztül). A másik tesóm minden héten, de tényleg minden héten másvalakivel randizik. Elég huzamos ideje nem néz fel a telefonjából, pedig csak ritkán van alkalmunk összefutni. Ha hajnali kettőkor érkezik az üzenete, hogy valaki találkozni akar vele, akkor olyankor rohan. Meg vagyok döbbenve rajta. Megkérdeztem tőle csak úgy kíváncsiságból, hogy miért csinálja ezt, miért ilyen kétségbeesett. Azt mondta, hogy én ezt nem érthetem és nem is tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy van valakim, ő is nagyon vágyik rá, hogy legyen egy párja, mert unalmasak és ugyanolyanok már a napjai, belefásult. Korban közelebb van a húszhoz és évek óta ezt csinálja. Én a nők negyedik verziója vagyok a poszt alapján. Sosem akartam senkit, valakit méginkább nem, nem is foglalkoztam ezzel. Most sem érzem magam szerencsésnek, nem egy pár tagjaként tekintek magamra, ilyen szempontból talán nem is érdekel, nem is téma ez nekem. Ezelőtt egyébként egyedül voltam mindig és soha nem értettek meg emiatt, sem a kortársaim, sem a családom. (Most is egyedül vagyok a saját értelmezésem szerint, de a világ nem úgy látja, legalább véget értek ezzel kapcsolatban a kérdések.) Olyan jól megírtad a negyedik verziót, valamennyire fedi az életem ezen részét, így nem is olyan zavaros, pedig amúgy az, amikor valakinek el kéne magyaráznom.

  6. az a helyzet, hogy a férjemet társkeresőn találtam, bár voltaképpen ő talált
    és ez még hagyján, de az előző komolyabb kapcsolatomat is, ami kitartott tíz évig

      • Nekem is egy internetes társkereső oldalon kezdődött az egyik hosszú távú és amíg tartott, mindkettőnk számára nagyon jelentős kapcsolat az életemben. Meg volt néhány olyan randim különböző appokon megismert emberekkel, amikből nem lett második találkozás, de ez egy kínos pillanatok nélküli, kellemes pár órás beszélgetés során vagy alapján dőlt el. Talán számít az is, hogy hol él az ember, de a tapasztalataim alapján a hozzáállás a legfontosabb, én mindvégig nagyon figyeltem arra, hogy ne az online felületet tekintsem a fő ismerkedési lehetőségnek, és ennek megfelelő időt és energiát szántam rá, illetve többnyire csak olyankor regisztráltam, amikor valóban nyitott voltam egy kapcsolatra, és offline is volt energiám új emberekre minden komolyabb elvárás nélkül. Szóval az én pozitív tapasztalataim azzal is összefüggenek, hogy baromira vigyáztam, hogy ne vetődjek árnyékra, ne valami ideált kergessek, hanem olyan pasikat, akikkel – azon a minimális szinten, amennyi egy fotóból lejön – tetszünk egymásnak, nincs bennük semmi creepy és értelmes/szórakoztató/érdekes beszélgetést tudunk összehozni online, bullshittelés nélkül, és ahol ez nem volt meg, azokba nem feccöltem energiát. Ha pedig megvolt, akkor is észben tartottam végig, hogy amíg nem beszélünk face to face, addig ez csak egy lehetőség és az online előzmény csak annyit jelent, hogy ha nem jövünk be egymásnak, akkor se lesz rossz élmény a találkozás.
        Amit leírtál a posztban, azok az én személyes tapasztalataimat nem tükrözik ugyan, de sztem létező jelenségek, nagyon el lehet veszni az online dzsungelben, minél sztereotipikusabb kapcsolati sémákkal és minél kevesebb önbizalommal rendelkezik valaki, annál inkább. Online sokkal könnyebb projektálni meg illúziókat dédelgetni.
        Mindezzel együtt én sajnálom, hogy tizen-huszoneves koromban nem voltak még okostelefonok meg randiappok, mert csak nemrég döbbentem rá igazán, hogy az én önbizalmamat milyen nagy mértékben rombolta akkoriban pusztán az, hogy a zenei és humán tagozat miatt az általános iskolától az egyetemig folyamatosan olyan közegben mozogtam, ahol kétharmados-háromnegyedes lánytöbbség volt, és ahol egy átlagosan csinos, későn érő, introverzióra hajlamos, kissé különc lány nagy helyzeti hátránnyal indul. Csak akkkor jöttem rá, hogy egész jó pasik is egész szép számban érdeklődnek irántam, amikor nemileg kiegyensúlyozottabb közegekbe kerültem, ahol nem tolt háttérbe és bénított le az erős konkurencia.

      • Fortalesa az a ritka kivetel lehet, akinek ez bejott. Jopar noismerosom probalkozik sok-sok eve part talalni interneten. Iszonyu lehangolo az osszkep, fokepp a ferfiak tekinteteben, elkepeszto amit megengednek maguknak. A vetites, a tobbnek mutatkozas szinte pelda nelkul az alap. Van par ferfi ismerosom, baratom is akik szinten probalkoznak. Ok normalisan irnak, az egyik nagyon osszeszedetten, a masiknak sajnos csak tomondatokra futja, o eleve nem hisz az irott szoveg erejeben. Ez utobbi pasi a jopasi, aki valojaban is az. Az o tapasztaltuk alapjan mondhatom, hogy a nok egy reszeben is megvan a magunkat tobbre ertlekeljuk mentalitas, de osszehasonlithatatlnul alacsonyabb nagysagrenddel. Jellemzoen ok a 30-on tuli noket keresik. Az az alatti korosztaly teljesen maskepp mukodik. CSak a szex… aztan a koppanas, onertekelesi valsag a harmadik x-re, fasultsag. Osszessegeben veve en ugy latom, hogy a valosag es a net nincs fedesben, es inkabb a hagyomanyos modon kellene az ismerkedest folyatatni. Aki eletmodot valtoztat, az tobbnyire talal is part. Ugy nem sok eselye van egy dolgozo embernek, hogy minden napja ugyanolyan, oda honnan essen be egy ismeretlen parjelolt? Mindezt a matematikai statisztika alapjan.

      • én mindkét társkeresőzős időszakomat intenzív és roppant szórakoztató élményként éltem meg
        szerintem, akkor működik (mint kb. bármi az életben), ha az ember maga állítja fel a szabályokat és nem különösebben érdekli, hogy mit tart erről a többi 32547 társkeresőző
        továbbá ha az van a fejében, hogy itt nem az örök szerelmet találja meg mintegy varázsütésre, hanem csak lehetősége van arra, hogy találkozzon mindenféle emberrel, akikkel máshogy nem találkozna
        ja, és még egyet muszáj észben tartani. A találkozások döntő többségében semmi érdemleges nem történik és ez nem azért van, mert béna, randa, elvárásoknak nem megfelelő vagy(ok), hanem mert ez ilyen. Ritkán jön a szerelem és kész. Az ismerőseim többsége ebbe bukott bele, illúziók online, semmi érdemleges offline és ez saját súlyos kudarcként elkönyvelve. Érdemes törekedni a minél előbbi személyes találkozásra

        megismertem élettörténeteket
        megmaradtak ezekből a korszakokból ismerősök, barátok, akikkel nem lett (komolyabb) kapcsolat
        volt egy darab szociopata, de hamar megszabadultam tőle
        volt egy ember, akivel hosszú leveleket írtunk egymásnak, de végül nem találkoztunk
        volt néhány kaland
        meg egy nagyon hosszú együttélés
        meg most egy házasság

        és az volt a kérdés, hogy milyenek az emberek a társkeresőn a nem társkeresősökhöz képest. Nekem az a benyomásom, hogy aki bármilyen formában nyitott egy párkapcsolatra, 50 év alatti és férfi, az valamilyen online verzión fent van. Úgyhogy a válaszom az, hogy pont ugyanazokkal lehet ismerkedni társkeresőn, mint bárhol másutt.

        • Fontolgatom, köszönöm, azt is, hogy nem tartod bántónak a posztot (vagy de?). Tőlem nagyon idegen ez a világ, nekem lelki kerékbetörés lenne. Két-három ismerőstől tudok egyáltalán a tinderről, semmilyen appom nincs, meg okostelefonom se, szóval ha erről írok, akkor egy kicsit blöffölök.

          “az ember maga állítja fel a szabályokat és nem különösebben érdekli, hogy mit tart erről a többi 32547 társkeresőző” – ezt nem értem, velük ismerkedsz vagy ők a riválisaid, mindenképpen vannak íratlan, hallgatólagos szabályok, nem? Amire az ember számít, ahogy viselkedik, ahogy elfogad egy közeledést. vagy hárít, ahogy a találkozásra vagy a szexre tér.

          • rengeteg szabályt hallottam az internetes ismerkedésről, de – szerintem – egyáltalán nem érdemes ezekkel foglalkozni
            meg kell várni, amíg a fiúk írnak először (én a klasszik randivonalas móduszban ismerkedtem) – marhaság, az előző hosszú kapcsolatomnak én írtam először, a férjem nekem írt először. Nem az én emberem az, aki szerint muszáj a férfiaknak kezdeményezni.
            minden levélre válaszolni kell – minek? miért kéne a másik ember orra alá dörgölni, hogy engem miért nem érdekel
            egyszerre csak egy emberrel lehet levelezni/találkozni – mert levelezni vagy találkozni már elköteleződés? Semmiképp.
            minden találkozás, amiből nem lesz kapcsolat, az kudarc – miért is lenne? A életben sem jövünk össze mindenkivel, akivel beszélgettünk már 1-2 órát
            valószínűleg lehetne még sorolni, de most ezek jutottak eszembe

            egyáltalán nem találom bántónak az írásodat, mert nekem is az a tapasztalatom, hogy sok embernek sérülést okoz az online ismerkedés. Egy ideig ajánlgattam magányban kesergő embertársaimnak, de aztán rájöttem, hogy nem mindenkinek való

            • Én is hasonlóképpen látom. Annyi még, hogy a különböző szájtok és appok írott játékszabályai eltérőek, és ezekhez igazodva vannak tipikus felhasználói stratégiák, meg vannak bizonyos jellemző általános emberi magatartásformák, amik online is megjelennek, de íratlan szabályok nem igazán vannak. Én elég régóta külföldön élek, csak itteni tapasztalataim vannak a témában, és mivel ez egy elégge multikulti hely, végképp nem lehet előzetes feltételezésekből kiindulni. Eleinte én is nagyon idegenkedtem ettől az egésztől, első alkalommal a legjobb baratnőm mutatta meg, hogy működik az a szájt, ami neki bejött, aztán jóval később kipróbáltam több appot is (tableten, nem telefonon). Szerintem minél intuitívabb és minél kevésbé adatcentrikus, annál élvezhetőbb, és pl. a faékegyszerűségűnek tűnő Tinder sokkal kevésbé creepy, mint az ún “komoly” szájtok.

  7. Amikor meglátom a “három tipus van”-t, még el se kezdem olvasni, még azt se tudom miről van szó, de bennem már felbuzog a görcs, hogy én besorolhatatlan legyek, rám azán semmi sem illik, de legalább a nem említett negyedik vagy ha arra van már utalás, akkor a még gondolatcsíra se volt ötödik tipus legyek. Ha van tisztelet a kivételnek fordulat, hát én még kivétel se vagyok! Mikor múlok már el 16 lenni?

    Amúgy első csoport. Most kitörlöm, amit ide írtam, hogy de miért is nem vagyok teljesen az.

    A tinder szerintem még a legjobb, mert ott rögtön döntesz, igen vagy nem, aztán megismered.

    • A blog olvasását egy időre, vagy egy évre félbeszakítottam: minek ez nekem, most, életem, mondjuk úgy: az aktív életem végén elgondolni, hogy lehetett volna jobb (élhettünk volna úgy is, mintha éltünk volna – pontatlan idézet Takács Zsuzsa költőtől)? Lehetett volna az akkori, a mindenkori körülmények között? Ki volt az, aki képes volt erre, felvállalni a saját élettel járó óhatatlan konfliktusokat, aki úgy vállalja az élet nagy ajándékait és lehetőségeit: párt, gyereket, családot, munkát, hogy maga is ép marad, integer (nőnemben: integra)? A személyiségemért mennyire kell felelősséget viselnem? Ilyen lettem és kész? Mert a korszak, a szüleim, a más lehetőségek hiánya miatt nem hittem el, hogy másképp, talán jobban is lehet, nem ketrecként megélve a napokat? Rajtam múlt ez, csakugyan? A posztban az 1-es típus életét élni, vagy mást, többet? Vagy elhinni, hogy nincs is több, jobb ennél? Senki se “hibás”, amiért rosszul látja a világot, rossz információkat kap és ezért rossz döntéseket hoz. Valahogy mégis ki kell törni a ketrecből! Az itt velem együtt együtt olvasó 30-40 éveseknek az erről való beszélgetés ma és mindig fontos, hiszen miért küzdenénk azért, ami már a miénk, miért beszélnénk erről?

      Végülis nekem is jobb, ha tudva nézek vissza.

  8. Na most erőteljesen el kell gondolkodnom, hogy melyik kategóriába soroljam magam, mert ugyan az exférjjel közös háztartásból költöztem egyenesen a (társkeresőn megismert 🙂 ) kedvesemhez, már évek óta nem volt köztünk semmiféle érzelmi vagy szexuális jellegű kapcsolat, csak a közös háztartás meg a gyereknevelés szintjén. Tehát egyrészt egy percig sem voltam “egyedül”, másrészt meg pár éve az én megélésem szerint egyedül voltam. (Az az időszak volt az egyes kategória.

    Szerintem jó dolog a társkereső, én ismerkedésileg eléggé nyitott vagyok (exférj annak idején a villamoson, illetve utcán szólított le), de a kedvesemet soha, semmilyen körülmények között nem ismerhettem volna meg irl, és azt azért nagyon sajnálnám :), szóval mint minden más, ez is jó, ha az ember ésszel használja. Jó stratégia, ha az ember olyan adatlapot készít, ami már maga egy jó alapos szűrő. (Értem ez alatt azt, hogy egy bizonyos intellektus, humorérzék stb. – kinek mi a fontos – alatti próbálkozóknak érthetetlen vagy ijesztő.)
    Édesemnek egyszer egy haverja tanácsolta, hogy az adatainál a testmagasságra ne az igazat írja be, hanem 5-7 centivel többet, mert mivel minden férfi így jár el, a nők alapból kivonják ezt a megadott értékből, és azt fogják hinni, hogy törpe. De nyilván a nők sem teljesen hülyék (tisztelet a kivételnek), az első találkozáskor úgyis kiderül, aztán milyen szép kapcsolat is az, ahol rögtön egy orbitális kamuval indítottunk…

  9. Én annyit gondolkodtam, hogy miért nem tudok mit kezdeni a társkeresővel….hogy miért nem értem, hogy mi a hiányzó láncszem, hogy vajon bennem miért nem elég erős a késztetés arra hogy elhiggyem, “párosanszépazélet” és hogy miért nem látom be, hogy az én “koromban már kell elégedni” És most olyan jó, és nagyon köszönöm. Mert ez a hiányzó láncszem. Mert nekem a villanás kell. És olyan pasi aki adatlap az nem villanás. És én se lehetek senkinek villanás..:)

  10. Egy olyan oldalon ismertem meg a férjem, ahol csak egy adatlapot és egy kódot láthattunk a másikból. Se fotó, se informatív név, semmi. Ez is csak akkor működik, ha az ember tartja magát a saját szabályaihoz, saját ritmusához, van némi önismerete és így nem is gyakorol nyomást saját magára. Őszinte voltam, de ez valahogy inkább védett mint sebezhetővé tett. Összesen kb. két évig keresgéltem, szerintem reális arányban ismertem meg jó fej de nem passzolókat és idiótákat. Mikor belefáradtam, tartottam egy hosszabb szünetet, míg újta nyitott nem lettem legalább nézegetni. Ekkor jött a férjem, aki írt, hamar találkoztunk és klassz lett 10+ éve. Szóval én úgy gondolom, hogy lehet egy adatlap is villanás 🙂

    • Én is egy ilyen oldalon ismertem meg az exem, és tényleg lehet egy adatlap is villanás, ha nem az adatokról szól elsősorban vagy nem azok alapján keresgél vagy szelektál valaki. Hanem akkor ír vagy válaszol valaki, ha a szabadon kitölthető mezőkben vagy az üzenetben van valami a megfogalmazásmódban, tartalomban, ami túlmutat a közhelyeken és úgy èrzi, van benne valami, ami rezonál, személyesen neki szól. Nem való olyanoknak, akik nem szeretnek vagy nem tudnak olvasni és írni, annyi biztos. Meg olyanoknak se, akik szeretik feltupírozni a valóságot és/vagy nem fognak gyanút, mikor más ezt teszi, vagy ha a fokozatosság helyett a túlzott bizalom és a túlzott gyanakvás között ingadoznak.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s