Szokták nekem a fejemhez vágni, hogy én mindenkivel összeveszek (még “a” feministákkal is), rosszban vagyok a családommal, nem kellek a férfiaknak, és “elhagynak az olvasók” — ez nekem a bajom, és persze az én hibám. (Amiről most írok, abban a tekintetben ezek az egyébként különböző vádak hasonlóak.)
Igen, az én hibám: a rosszban lét és egyre tisztább magányom oka az, hogy én ilyen vagyok és nem olyan. Nem egyezek.
Csakhogy én ilyen akarok lenni. Nagyon, és egyre inkább.
Mert így jó nekem.
De nagyon zavaró ez nekik. Próbálnak zsarolni, hogy ne legyek olyan, mert elhagynak az olvasók, nem lesz pasim, senki nem fog szeretni. Lám-lám.
(Itt jegyezném meg, hogy az, hogy kim-mim van, mit csinálok, hova járok, nem fog a blogról kiderülni, sőt, egészen sok privát momentuma van az életemnek, ami semmilyen módon nem rakható össze innen, és ehhez nem kell hazudnom sem. Tehát aki azt hiszi, hogy az őszinteségem azt jelenti, hogy lekövethető és transzparens a magánéletem, az téved, és szövegértetlen is. Én többet nem dokumentálom a fontos belső eseményeket, és nem is mesélek, hogy aztán magukat egykor barátaimnak mondó pondrók nyomozgatva, névtelenül, nyílt fórumon, felhabosítva tárgyalják ki azt, amit összekíváncsiskodtak. Aki nem értette volna: erre vonatkozik, hogy az olvasó nem barát.)
Sajnálom, ha az ilyenségemmel bárkit megbántok. De a lényeg pont az, hogy engem nem lehet zsarolni.
Semmit nem fogok azért tenni, semmit lenyelni, elfeledni, hogy jaj, csak el ne hagyjanak, meg ne haragudjanak.
Tiszta vagyok, egyenes, tisztán játszom, sokat teszek bele. Aki erre nem képes, azzal nem játszom.
Én nem leszek olyan.
Milyen is?
Nem leszek kétségbeesett.
Nem leszek sztereotipikus, megfakult, elformátlanodott, a lelkét is kitevő egyedülálló anya.
Nem leszek mártír.
Nem leszek zsarolható. Nem szeretnek, és ez az én hibám, oké. Na de én nem is szűkölök a szeretetükért.
Nem akarok olyan lenni, mint a többi. A mégoly jólétiek. A szemüvegesek, komolyak, előtaggal kezdődő nevűek, a koppanó léptűek, receptből sütit sütők, autóba ülők. Nem akarom azt, hogy a déem legyen az ingerforrás, ott nézelődjek nagy aggályos arccal. Ítéljek. Befejezettnek gondoljam magam. Az én koromban. Mióma és hőhullám, megbecsültség, mammográfia, hajhullás, sorozatnézés. És hülyének néz a gyerekem, egy szolgálatnak, aki maga nem számít. Nem akarom.
Nem akarok olyan lenni, aki végzi a dolgát öntudatlanul, és közben gyűlik benne az elégedetlenség, és nem ismeri fel, nem tud vele mit kezdeni, és másokon vezeti le. Másokat néz, mások zavarják, rossz érzései vannak, “véleménye”, amit megír a facebookon vagy amit a barátnőjének dohog, hogy “hogy kiakasztották” “már megint”. És nem tud magával mit kezdeni, és erodálódik, és nem ismeri fel, ami van. Az élethiány van, a nem valódi élet, amitől mindenki kicsit gonosz és nagyon unott lesz.
https://csakazolvassa.hu/2015/07/01/en-nem-akartam-ugy-vegezni/
Sem formalitásból, sem másért nem akarok találkozni azokkal, akik nem szeretnek őszintén. Nem egyezünk, nem szeretjük egymást, kész. Ha jó a sztori, megírom, de az se bosszú. Tényleg úgy kíméltem az apámat is, annyi mindent nem mondtam el.
Én sokkal nehezebb helyzetben vagyok szülő, mint ő volt. Anyám mindent ellátott, a kenyérkereső funkció nagyját is, a házimunkát, a gyerekekkel való foglalkozást, de még őt is támogatta, amikor nagyon nehéz volt neki, eközben ő anyóshoz járt panaszkodni a feleségére. És nekem az a szülői célom, hogy érdemes legyek a gyerekeim szeretetére és érdeklődésére, és ne kelljen majd érzelem- és kontaktuskoldusként, zsarolva, tekintélyre hivatkozva, múltat lehazudva, egy fiktív múltat összeeszkábálva rázogatnom a gyerekeim előtt agg markomat.
Ehhez jelenleg olyasmiket csinálok, hogy elhiszem az érzéseiket, élményeiket, nem próbálom beléjük beszélni, hogy mit kell gondolniuk, érezniük, és nem bántódom meg, ha azt érzik, mondják, amit. Kérni, azt szoktam, és elvárom, hogy az én igényeim is tiszteletben tartassanak.
És a nagynál már úgy vagyok vele, hogy akit szeretek, azt nem terhelem. Talán van neki elég terhe, nem fogom nyúzni, nyaggatni, erősködni, helyretenni. Talán nem én tudok mindent az ő életéről. Talán pontosan látja ő magát, a múltját, a céljait. Talán kompetens a saját életében. Talán sikerült ilyenné nevelnem.
Továbbmegyek, ne haragudjanak rám kamaszok anyjai: én nem fogok ott állni a bevágott ajtó előtt, hogy mégiscsak a fiam, kéne beszélni, jaj, gyerekem, most miért vagy ilyen.
Fenyegetőzni, keménykedni sem fogok. Nincs “amíg az én kenyeremet eszed”. Nincs iPhone-nal zsarolás.
Én nem fogok a gyerekeim miatt nem aludni. Durcás kamasz, aki lázad, aki nem ért, aki nem áll szóba? Én ennyire senkitől nem akarok semmit, hogy ilyen elkeseredett helyzetek legyenek. Ha nem akar szóba állni, akkor nem áll, amíg nem akar, és akkor én se akarok. Nekem ugyan nem vérzik a szívem, biztos megvan rá az oka, és nem fogok önigazolni. Elbasztam, valószínűleg. Vagy ő bassza el. Nem kell a sopánkodásomat hallgatnia, citromfejemet néznie, mert én nem félek attól, hogy hibáztam, nem látok rémeket, meg aztán az ő szeretetére sem szorulok rá, és van életem az anyaságomon kívül is. Minden érzelem vagy együttlét őszinte, kölcsönös, akart legyen. Lesz kaja, meg fűtés, hazajöhet. Kérhet segítséget. Mosásban már segítséget várok, ha kamaszról van szó. A család egy egység, az egyedülálló anya végképp nem bírhat mindent, és ezért itt mindenkinek tekintettel kell lennie mindenki szükségleteire, a százhúsz centisek 1,5-tel számíttatnak. Anyánk nem fürdőszobai lefolyó.
Én nem veszek ölbe se gyereket, ha hullafáradt vagyok, és szétzúztam a combomat a lábtolón. Ami előfordul. Simán lefekszem aludni, ha fáradt vagyok, és elugrok a kutyával tejért, gőzkieresztésképpen. Nekem alvásomat, evésemet és írásomat tiszteletben kell tartani, és én is tiszteletben tartom, ha ők mélyednek el valamiben, ha meg akarnak nézni egy filmet, vagy ha ennének olyat, ami nem szabályos ebéd. A lényeg, hogy az legyen, ami van, ne valami családnak-anyaságnak tituált színjáték, amit mindenki utál, és ahol főleg az anya szív.
Vannak viszont egyértelmű szabályok, lényegbe vágóak. Például, ha valaki kéri, hogy ne kerregj, akkor hagyd abba. Evés után pakolj el: szemetes, szelektív, mosogató. Ha alszik valaki, nem gyújtasz villanyt, be se mész. Nem rugdosol a buszon sáros bakanccsal. Ha őrülten ugrándoztok, és megütnek, leesel, akkor nincs semmi, én aztán nem rémüldözöm, ebcsont beforr — hancúrozol, tied a felelősség. Ne sírj, ne görbülj, mondjad, kérj meg. Egymásra árulkodásból nem csinálunk játszmát, tessék együttműködni. Ha azt kérsz, azt eszed, ne legyen az, hogy mégis mást kérsz. Nincs ajándékrendelés karácsonyra. Egy nap egy film van.
Kielégítem a testi és egyéb, életkori szükségleteket, ahogy bírom, meg az intézmények elvárásainak minimumát, megkeresem a pénzt. És ezen kívül azt teszem meg, ami mindkettőnknek jólesik: palacsintát sütünk, beszélgetünk, megyünk az erdőbe, meg Diótörőre meg uszodába, meg összebújva alszunk. De elvárás sincs. Nem fogom őket nyüstölni, nem leszek hajcsár, házi tanító, erkölcsrendőr, animátor. Az ő életük, a maguk elfoglalása, a tanulás és képességeik kibontakoztatása is az ő dolguk, egyre nagyobb mértékben, egy természetes módon serkentő, de nem hajszoló és elváró miliőben. Amit tőlem látnak, az nem az, hogy herdáljuk el, ami adatott. Megóvom őket sok mindentől, ami olyan nyomasztó más családokban (tévé, anyagiasság, kontroll, túl sok különóra, rivalizálás, szülő szenvedélybetegsége, túletetés, önállótlanság), és biztosítom, hogy legyen alkalom összebújni, terük mozogni, gyerektársaságuk játszani, könyvük olvasni.
És ezen túl a magam kiteljesítésével foglalkozom, és nem azzal, hogy mik legyenek a gyerekeim, és mit várok el tőlük. Nekem ilyen értelemben nem az életem a gyerekeim, mert az elvárás és hajcsárkodás, főleg aggódásnak és szeretetnek álcázva, iszonyú nyomasztó. Én meg sokkal nyugodtabb és lelkesebb anya vagyok azóta, hogy ez letisztult bennem.
A normákat, amelyeket a renitens fiam elutasít, én is elutasítom, és pont ugyanazt gondolom a világról. Együtt járunk moziba, szenvedélyesen beszélgetünk. És ő tiszta, egyenes és érett. Nekem mondja el, ha nyomasztja valami. Ha gáz van. És én értem őt, és elsimítom a gázt.
De már a lányom is azt mondja, és ő igazán nem olvassa a blogomat: (a tanítónő) engem nem szeret, ő azokat szereti, akik a legjobbak akarnak lenni mindig, és nem törődnek másokkal.
Én nem leszek és nem vagyok érzelmileg kiszolgáltatva a gyerekeimnek se. Könnyes szemmel panaszolni, hogy miért nem kedvesebb. Hogy nem beszél velem. Megbántódni: jaj, hát én annyi áldozatot hoztam érted, te meg. Lehet elutasító. Lehet durcás. Szabad neki, én is az vagyok néha. Egyformán keményeket mondjunk egymásnak egy-egy stresszes reggelen, amikor nem találja a kulcsát, viszont elkerül a kéthetes, penészes brokkoli a táskája aljából. Csak én nem bántódom meg, mert tudom kezelni, elég erős az énem. Nem érzem, hogy vége a világnak. Nem fáj, hogy szemtelen, hogy dacol, nem gondolom, hogy bántani akar, hogy kikészít. De nem is magyarázom, hogy istenem, ilyenek a kamaszok. Látom őt. Most hárít, most megússza, most lusta, most hibáztat valakit — emberek vagyunk, nem engem bánt vele. Nem kell megfelelni. Karácsonyozni meg az jöjjön majd, aki szeretne. Vagy hétköznapozni.
Emlékszem még, amikor én voltam kamasz. Miféle szégyenek, dacok mozgattak. De ez nem azt jelenti, hogy a fejemre nő, és lehurrog, és baleknak nézi az anyját, és én viszem ki a kutyát. Anyám, aki úgyis mindig. Mert feltétel nélkül. Szerencse, hogy nekem erre nincs energiám.
Soha nem jutottunk el még idáig, hogy egyáltalán szükség legyen a híres feltétel nélküli szeretetre. Hogy eszembe jusson, hogy akármit tett, mégiscsak a fiam. Ami, leginkább, tehetetlen szülők sóhaja, akiket nem tisztelnek a gyerekeik, mert nem érdemelték ki. Mert nem tisztelik magukat sem.
csak az olvassa. én szóltam 
Hm. Wow.
KedvelésKedvelés
hmmm .wow. én is.
Ez most jól jött….lesz min gondolkodni, izlelgetni.
Gyermeköceim 25,23, 4 évesek…. van mit emésztgetni, igazgatni.
Köszi, nagyon jo impulzusokat adtál.
KedvelésKedvelés
Annyira eleven minden, amit írsz! Az, hogy nem robotpilóta módjára éled az életed, küzdelmes, de példaértékű élet! Én nagyon köszönöm, hogy mindezt megosztod velünk. Még ha az olvasó nem is barát, de jó együtt gondolkodni! Még derűsebb új évet!
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy itt vagy!
Olyat edzettem tegnap, volt egy csomó street workoutos, néztük egymást, pompás volt, ma meg vérözön lábaimnál, fekszem lényegében.
KedvelésKedvelés
Hajcsárkodás…
Az óvodás korú gyerekek jellemzően nem mennek maguktól fogat mosni, fürdeni, körmöt vágni, elpakolni, felöltözni. Az iskolás se írja meg magától a leckét. Gondoltam, hogy én ezzel nem foglalkozom, de magától nem csinálja. Folyamatosan hajcsárnak érzem magam, csak hogy a minimumot megteremtsen. Vagy túl nagyok az elvárásaim? Nem kell fürdeniük és fogat mosniuk? Elég, ha én mutatom a jó példát? 🙂
Vagy ez még az alapozás, és ha “leér” a nevelés, akkor majd könnyebb lesz?
A többivel egyetértek, illetve ezzel is egyetértek, de a gyakorlatban inkább iszapbirkózásnak tűnik.
KedvelésKedvelés
Ovodapedagogus voltam. De, az óvodás korú is pakol, fogat mos, stb. Úgy az oviban, mint otthon, ha megfelelő, következetes, magyarázattal alátámasztott szokaskialakitas volt. Vagy lesz. Sose késő. 🙂 Az iskolai dolgok pedig első perctől a gyerek felelőssége. Én aztán nem hajtottam egyiket se, már csak az elemi lustaságombol fakadóan se.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hogy lett, hogy így lett, de így lett. És nem tudom, mi a minimumod, átbeszélhetjük egyszer. Teljes összeomlás szélén, a minimummal és a maximummal küszködve nekem valahogy leegyszerűsödtek a dolgok, és már nem elbírhatatlanul nehéz. Igaz, nagyobbak a gyerekeim is, mint a tieid, Lőrincet meg lehet kérni erre-arra, és őt nem kell kísérni, vinni, életét szervezni. meg bennem van ez az anyám mindent derűsen kibírós hajlama, bizakodása, csak nála én jóval kevesebbet bírok végül is.
Nincs gyerekuralom, szélsőséges liberalizmus se, nagy gyengédség se, szakkönyvek, kötődés, válaszkészség, szeretettank mind a kályhában végezte. Azért ölelem meg, mert jólesik, és csak akkor, ha jólesik, és nincs az az égett szag, a kiégettségé. Túlélés van, láttad, hogy élünk, de akként kellemes. Elengedtem a kontrolligényt, ami felfalja az anyákat, hagyom történni a dolgokat, és olyan nagyon utálom, ha én vagyok az őrmester, hogy nem is csinálom. Öregít. Ne feledd viszont, a fiamnak necces a hármasa töriből, meg angolból is, és nem biztos, hogy oda veszik fel, ahol jó lenne neki. De nem görcsölök, majd lesz valahogy.
Nem bánom azt se, hogy nincs meleg víz, fürdünk a Flexben, együtt, és élvezik, kérik is, mert ott dizájnos a zuhanyzó. Amúgy, ha azt mondom, hogy na most fürdés!, és felteszem a tizenöt literest a tűzhelyre, befűtök a kis radiátorral a fürdszobában, kiskád, indulnak szépen, gyorsan lezavarjuk, mert utána mesélek, az meg nagy szó, mert többnyire hulla vagyok már este. A körömlevágás is összebújás. Mindent gyorsan, hatékonyan, fölösleges körök nélkül, talán idomítás ez, de megtanulták, hogy nekem nincs türelmem izélni apróságokon, huzakodni, játszmákhoz, kifogásokhoz, hasfájásokhoz. Még abból is nagy öröm lett végül, hogy olyan sokáig nem jött a fogtündér, mert aztán mégis jött, vagy hogy egy napot kihagytam az adventi naptárból, nem bánják. És összességében megy valahogy, de persze a nem ujjong, nem rinyál című bejegyzés elemeivel.
De nekem ez az élményem általában is: nem lesz bajunk, nagyon jó dolgok történnek velünk, tényleg, mindenben akkora mázlim van. Hogy nem kell munkahelyért kilincselni, kiégni, meg faszfőnököt elviselni, hogy nem betegesek, én sem, nem esek bringával, nem ficamodom, nem veszítem el a kulcsom, hogy Erzsébeték segítenek elvárás nélkül, hogy nem baszott meg még mittudoménmilyen hivatal, hogy valahogy mindig bejön pont annyi pénz, de néha úgy, hogy találok egy kétezrest, meg ilyenek, hogy tartható az életminőség, hogy mindig van egy segítőkész ember, hogy működik a sport… nem egy kiegyensúlyozott létmód, inkább akrobatika. Senki nem bírná ezt velem, talán János, de én szeretem ezt a hazardírozó, néha blöffölő, kukában kincseket találó, sokat röhögő, nem polgári létet, olyan, mint egy kolesz, főleg a nagyfiammal. Valahogy olyan őszinte. Nem szerep, hogy szülő vagyok, hanem csak adok nekik kaját, vagy hogy mondjam. Akkor eszünk, ha azt mondják, éhesek.
És azért olvas, mert élvezi. Ül a nagy fotel karfáján, és betűzgeti az én régi Ablak-Zsiráfomat, én meg beszarok a gyönyörűségtől. Cs. E. R. E. Sz. Ny. És kiolvassa az utolsó betűt is, gondosan: E. Pedig ott a rajz, de őt a betű érdekli. És aztán egyben: cseresznye, azon az iszonyatosan kedves, nem affektáló, okos hangocskáján. Közben semmilyen elvárásom nincs, hogy Lőrinc már 5, én már 4 évesen olvastam, csak élvezem őt, elbűvöl a fogatlan tündér, és olyan kedves, tegnap szerkesztett (ragasztott) egy apró szív alakú könyvet arról, hogy szeret, és az utolsó oldalon ünnepélyesen megígérte, hogy “sOhA nEm FOGlak ANYáNak SzÓLÍtanI”, ez nagyon fontos neki, vagy nekem?, nem is tudom. (Mama vagyok és maradok.) Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a ti befektetéseitek nagyon fontosak, és a gyerekeitek nagyobb érzelmi biztonságban vannak. Én azért nem féltem őket, mert, ahogy a 2012-es fényképekből kirajzolódik, mi extrém kötődők voltunk, és az tényleg csodaszer-szerűen biztos alap. Még Dávidra egy ilyen év ráfért volna, de annyi már nem jutott.
Persze az is lehet, hogy ez az egész, ahogy mondja az én (komolyan beteg) örök trollom, valami mentális betegségem. A makacs hit, hogy nekem jó, nem adom fel. Mondjuk, akként kellemes fajta, meg azért vannak itt objektív, mérhető teljesítmények is. És nem szorongok már. Az önismeret, belső munka, az nagy fless, olyan energiák szabadultak fel, annyira világosan látom, mi a jó nekem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Naszóval: ha egy kicsit hosszabb a körme, meg holtfáradtan lerogy és elalszik, izzadtan és koszos ruhában akár, az tényleg akkora tragédia? Nálunk előfordul, filmnézésbe együtt, gyűrött kanapén, tök kényelmetlen is… és én nem vagyok az az asszony sem, aki nem fekszik le, amíg van mosatlan…
KedvelésKedvelés
Néha előfordul, nem gond, ha egy kirándulás után, hullafáradtan így alszik el, mondjuk évente 14-szer, de a többi 351 napot csak nem lehet arra bazírozni, hogy majd piszkosan, ruhástul elalszanak…
Most szilveszter körül éles teszt volt, két órával később fektettük őket a programok miatt, ugyanúgy egyórás cirkusz volt még a lefekvés.
KedvelésKedvelés
Ja, és volt, hogy vártam, hogy akkor majd lesújt valami, vagy belehalok (nagy fülbevalóban, sminkben elalszom, vagy ők fogmosás nélkül, vagy fél napig marad a mosógépben a ruha…), és nem történt semmi. De tényleg, semmi, szar érzés se volt. A szokásaink rabjai vagyunk.
KedvelésKedvelés
A sötét ruha kellemetlen illatú lesz a mosógépben ha sokáig benne marad. Amúgy szerintem sem történik semmi ilyenkor. És ezt nem a “majd holnap elmosogatsz” szemszögéből írom.
KedvelésKedvelés
A mosógépben sötét van. Minden ruha sötét, mint a tehenek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen. Tapasztalatom szerint minden ruha büdös lesz benne. 😦
KedvelésKedvelés
Ez az iszapbirkózás nagyon találó ám.
Néha eszembe jut, mi lenne ha mi szépen lefeküdnénk aludni este amíg nincs fürdés, fogmosás mittomén? Mert ezt általában együtt űzzük, de fogmosással, öltözéssel így is van küzdelm. Ha egyikünk kidől vagy más dolga van, a másik elviszi. De ketten még soha nem dobtuk be a gyeplőt. Nem tudom mi lenne akkor, de alvás biztosan nem.
KedvelésKedvelés
Úgy érted, reggelig fent volnának? Az egész hajcihő az ellenállás köré szerveződik. Attól akkora műsor az este annyi családban, hogy a szülők nagyon akarják, és akkor a szertartás lényege, hogy hogy lehet őket kicselezni. Ha nem akarod annyira, akkor nem poén, akkor csak sima szükséglet pisilni, vacsorázni, lefeküdni. Nagyon fontos nekünk a gyeplő, hogy _pontosan_ így vagy úgy legyen, nyolckor, meg rendrakás után, meg zöldséget is, valamint elektromos fogkefe. De miért is kéne annak aludnia, aki nem álmos? Az élet sokkal egyszerűbb, ha nem akarunk annyi mindent a gyerekeinktől.
KedvelésKedvelés
Ja, nem ők. Egy idő után biztosan eldőlnének. A nagyok még mesélnének is egymásnak. De mi nem tudnánk aludni, maximum ha ezt rendszeresen csinálnánk és megszoknák.
Én ezt kb így gondoltam mint te, de beláttam hogy Verinek teljesen igaza van abban, ha nem kezdjük el időben az esti dolgokat, akkor nehezebb lesz sokkal.
De majd biztos megvitatjuk ezt egyszer.
KedvelésKedvelés
Igen. A “mindegy, mikor fekszenek” csak a szünetben megy, egyébként normális időben fekszenek, elfáradnak ők is, látják, hogy álmos vagyok, akkor fogat mosunk, és összebújunk.
Csak azért működik ez az egész nálunk, mert ez a kényszer. Nincs több. Minden családban a gyerek addig terjed, amíg a szülői erőforrások tartanak, értelemszerűen, persze azt maximálisan kihasználják, minden erőforrásra, felületre rácsatlakoznak, ahova lehet. És itt nincs több erőforrás, nincs segítség. Most Szent Erzsébeték se. Iszonyú cukik, de ma háromszor kértem őket arra, hadd legyek egyedül a szobában, és legyen teljes csönd, mert megbolondulok már. Minden zárva, uszoda is, hideg van, én meg csak aludnék. Ha jól el is játszanak, akkor is szétrámolnak, egész nap főzés, mosogatás, söprögetés, pakolás, kérlelés.
Ment a facebookon annak vitatása ennek a posztnak egy megosztása alatt, hogy én mitől vagyok ilyen kemény, meg hogy nem hiszi el az olvasó, hogy nem szorulok rá a gyerekem szeretetére. Mondjuk örülni neki, ha működik, meg koldulni és rászorulni, elvárni, nélküle roncsnak érezni magam, az nagyon mást jelent. Ezt amúgy olyan helyzetben írtam le, hogy nagyon sokat vagyunk együtt, állandóan, és szeretnék egyedül lenni, és csöndet, és megnézni egy filmet, vagy felnőttekkel beszélgetni, vagy rohanás nélkül nézelődni valahol, és nem egész nap reagálni, kéréseket teljesíteni vagy haladékért alkudozni. Megérintve lenni sem akarok ennyiszer, őszintén szólva.
KedvelésKedvelés
Tegnap hosszasan beszélgettünk erről. Ma este kipróbálunk valamit az estével, csak kiváncsiságból is. Majd leírom az eredményét neked.
KedvelésKedvelés
Oké!
KedvelésKedvelés
Nálunk egy kis térben lehetetlen a gyerekek mellett magánéletet élni, szóval azért akarjuk annyira a fektetést, mert utána tudunk kettesben lenni a férjemmel.
KedvelésKedvelés
Ez ismerős. Nálunk 12 m2/fő a tér. Már nyáron elkezdtük, de most ráerősítettünk arra, h a nagyok (6,5, 8 é.) egyedül zuhanyoznak, ők döntik el, mikor (kb. 17 és 19.30 között). Kb. 1 éve van az ágyuk felett olvasólámpa, megbeszéltük, h max. 20 órakor irány az ágy, de ott egy könyvvel addig van ébren, ameddig bír (hétköznap hamarabb kidőlnek:). Idén a kicsi (3,5) is kapott lámpát karácsonyra, és azóta kizavar a f.szobából, amikor ‘letisztázza’ magát. Már azt is megtanulta, hogyan kell a szappant kimosni, hogy ne csípje alul :).
Cserébe lejöttem arról, hogy kőbe legyen vésve a vacsora időpontja, de az a vicc, hogy ők annyira kialakították a saját ritmusukat és úgy beosztották a fürdőszobát, hogy kb. 17.30-kor egyszerre éhes mindenki 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Erkélyre menekülés! Szemétlevivés, csókolózás a kukák mögött!
KedvelésKedvelés
Azt a kukással szoktam, hogy elvigye a szemetet…
KedvelésKedvelés
Nálunk már egyre többször elvannak külön szobákban. Addig van pár 10 perc kettesben. De mindegy alapvetően mekkora a lakás, ha nem zárod magadra a szobát, bejönnek.
KedvelésKedvelés
Mi játékkal vettük rá a gyerekünkket. Fogmosás is játék, a fürdés is.
Utálok más után összepakolni. Gyerek után is.
Úgy értük el, hogy összepakolja az előző játékát, hogy addig nem játszunk vele újat.
Mindig segítünk neki összepakolni, ha kér. De nem helyette.
Kaja válogatás nincs. Két választás lehet, vagy akkor nincs vacsi, mert nem is éhes. Általában így a kettő közül egy nyer. Volt, hogy dacból azért sem evett. Elfogadtuk, én még büszke is voltam rá kicsit, azért is kitartott reggelig.
Több tippem nincs.
Illetve a duzzogásra még egy:
Viccet csinálunk valamiből, de nem az érzéséből, hanem figyelem tereléssel. Gyakorlatilag sokat röhögünk egész nap, egy tucat duzzogás között.
Szerencsére imád “olvasni” falja a könyveket. A tanulás, az iskolai még arrébb van.
Az osztrákot már kitűnően ejti ki, sőt, elkezdett minket kijavítani.
A lustaság lesz nála a gond, az esze nagyon vág.
KedvelésKedvelés
Ejj, hát ez most nagyon. Köszi a megerősítést, hogy nem vagyok szörnyeteg, amiért én is így látom… vagyis csak majdnem így, néhány kivétellel, de ezzel is épp eléggé tönkrement a környezetem. Hurrá! Kár, hogy a legfontosabb felismerésekhez a poklot kellett megjárni néhány hónap alatt. De végre jó, gyógyszereket elhagyva is jó. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Mesélj erről!
KedvelésKedvelés
Mikor utoljára beszéltünk, jött a lejtő, pánik, agorafóbia, orvoshoz mentem. De annyira gyógyulni akartam, megváltoztatni a dolgaimat, hogy sikerült végül néhány hónap alatt 🙂 Nagyon fájt, nehéz volt. Visszamentem a legrégebbi emlékekig, hetekig csak feküdtem és gondolkodtam, mikor befejeztem a munkát, és újrarágtam-összeraktam mindent. Újraértelmeztem, ledobtam a régi szemüveget, mert csak pörögtem addig egy szar gondolatkörben amiből nem tudtam szabadulni. A szakítás indította el a rosszat, de végül a jót is, lehet, hogy enélkül nem kezdek el feldolgozni 🙂 Más, de csodaszép szemüvegem lett, először élem meg, hogy az élet tényleg szép, és bármi jön, én már elbírok vele. A család, az ex nehezen viselik ezt a pálfordulást, nem értik, hogy már nem akarok megfelelni az elvárásaiknak. A gyerekem az egyetlen, akire ez pozitívan hatott. Ahogyan írtál magatokról, a lazaságról, az egész szellemiségről, ahogyan a gyerekeidet neveled, magamra ismertem, mert nagyjából hasonlóvá váltam én is, és ez a legjobb, ami történhetett velem, velünk 🙂 Sokkal szorosabb a kapcsolat, már nem tiltok, nem féltek túl, ráhagyom, és ő figyel, hogy hogyan tud úgy csinálni bármit, hogy azzal még nekem is jót tegyen. Hihetetlenül mélyen érzékeljük egymás szükségleteit, olyan szép lett az egész, hogy nincs görcs! Elmúlt a megfelelni akarás mindenkivel szemben, vicces hogy nem tudják az emberek hová tenni, hogy már nem tehetik meg ugyanazt mint eddig.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm, hogy megosztottad a történeted, és nagyon örülök, hogy így jöttél ki belőle!
Az életmódunkban sokkal több a kényszer és a történés, mint az elv, tudatos döntés és lazaság (de azért kezdek rájönni, hogy én egész életemben döntéseket hoztam, és elvek szerint éltem, mégiscsak, ahogy itt mesélik az emberek a történeteiket).
KedvelésKedvelés
ez a “nem mosunk tejfogakat” szerintem veszélyes… Nem értek a blogetiketthez, fafejű vagyok, szóljon rám nyugodtan bárki, nem normatív, előíró akarok lenni, csak ugyanezzel küzdök… Nem vagyok orvos, azért linkelek egyet, de nekem pl. rosszak a fogaim sajnos, pedig mindent megteszek, hogy vigyázzak rájuk: több fogorvos kihalt mellőlem, de mindegyik említette, hogy az egyik ok, amiért édesanyám ugyanígy vélekedett. Nekem sem volt kötelező a fogmosás kicsinek, s mindig azt mondták otthon, úgyis kihullanak a tejfogak.
Hát kihullottak, de az orvosok szerint a mostani rossz állapot kapcsolatban van azzal, hogy a tejfogak nagyon el lettek hanyagolva.
http://www.webbeteg.hu/cikkek/fogaszat/11274/tejfogak-tisztitasa
Lehet, hogy tévedek és az is lehet, hogy rossz orvosaim voltak, de muszáj volt ezt szóvá tennem…
KedvelésKedvelés
ó na.. S rossz helyre is írtam. Tökéletes töknek szólt.
KedvelésKedvelés
Tökéletes tök se üdvözítő megoldásként mondja. Elfér itt, ahogy a te kommented is, nem kioktató. Legyen mindenki kritikus, önálló.
KedvelésKedvelés
Amúgy szerintem a fog anyaga örökletes, és a táplálkozás, szájbeli flóra, ph a lényeg, a fogmosás egy kicsit látszattevékenység ezekhez képest. Alaposan, fogselyemmel igen kevesen ápolják a fogazatot amúgy is.
KedvelésKedvelés
Amióta nem parázom túl a gyereknevelést,nem pátyolgatom a lelkét,nem járok vele pszichológushoz,hogy megfejtsék:”szeretethiányos”(b..szom bele,mit tudnak ők?) sokkal jobb. Viszont észrevettem,hogy a suliban baj van,azonnal váltottunk,megtalálta a helyét,béke van. A tegnap rámvágta az ajtót,hagytam,aztán ő jött normális hangon beszélni hozzám. Azt nem tudom elérni,hogy elpakoljon maga után,na de ha én sem,akkor mi van? A fogmosás miatt viszont harc van,már van tömése maradandó fogában a barázdazárás ellenére,ez bosszant. Más:ma kaptam néhány csodálkozó tekintetet a nyilvánvaló gyűröttségem ellenére (évvégi hajrá,nátha) tudtam őszintén mosolyogni,tényleg valamitől annyira felszabadult vagyok mostanában,mintha letettem volna valami terhet,mégpedig azt,hogy számítson a mások véleménye,csak azzal kapcsolódom,akivel akarok. A családban is meghúztam bizonyos határokat,furcsa volt,de így jobb.
KedvelésKedvelés
Èn meg az Anyatársaimat azzal kergetem a képtelenségbe, hogy azt válaszolom arra a kérdésükre hogy nálunk hogy zajlik a fogmosás: nem mossuk, a tejfogak ugyis kihullanak.
(ha akarja megmossa, ha akarja nem)
KedvelésKedvelés
Kamaszkoromban jó másfél évig nem mostam fogat, mert azt olvastam valahol, hogy árt a fogzománcnak 🙂 (Öblögettem, szóval azért nem volt fertelmesen büdös a szám.) Még most sincs egy lukas fogam se, nekem senki sem tudja bemesélni, hogy van bármi összefüggés a fogromlás és -mosás között…
Exférj egyik sírbavivős nünükéje az volt, hogy zuhanyzás nélkül NEM LEHET lefeküdni, úgyhogy a túrázás után kanapén, szőnyegen, mittudoménhol bealvó gyerekeket mindig felverte, és nagy (jogos) ordítások és hisztik között megfürdette. Én persze igénytelen és koszos voltam, mikor felvetettem, hogy talán senkinek sem lesz baja attól, ha kéthavonta egyszer fürdés nélkül kerül ágyba.
KedvelésKedvelés
Nálunk hatéves koráig agyrém volt a fogmosás,szertartás szerint velem szemben ült az ölemben,és míg elszámoltunk tízig az”egy,megérett a megy”ütemére ringatnom kellett,utána foghattunk neki a fogmosásnak,mondogatnom kellett különböző hangsúllyal,aszerint,hogy a fogsorának melyik részét sikáltuk,sika-mika,sika-mika. Teljesen agyhalottnak éreztem magam közben,de haladtunk. Aztán úgy adódott,hogy egyszer önállóan mosott fogat,onnantól nem volt sem ringatás,sem sikamika,már csak ellenőrzöm. Azért lovagolok ennyire a fogmosáson,fogászaton,mert a szüleink nagyon elhanyagolták a fogainkat,és mire tizenévesen mi kezdünk fogorvoshoz járni már késő volt,ma is megvannak a következményei.
KedvelésKedvelés
En szenvedélyes fogmosó vagyok, gondolom majd ragad a példa. Fürdéshez kapnak fogkefét amiből ki is szívják a fogkrem utolsó cseppjet, néha van repeta, aztán csempét mosnak vele. Unnepnapokon megkerdezem megmossam-e en, ilyenkor lelkesek. Ja és Muhmadnak az iskolában budos a szája, mert nem mos fogat (ez honnan jött? ), elrettento peldanak nem utolsó. 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon nehéz kiszállni ebböl a “feltétlen nélküliségböl”… én ezt hoztam magammal, így nevelödtem, és tudom, érzem, hogy valami nem stimmel ezzel. Az, hogy 3 gyerekkel kiszálltam az idegtépö házasságból (mert ugye csinálhattam volna életem végéig tovább, pont mint anyám a mai napig), és az, hogy látom, az anyaságon kívül is jé, létezik egy világ, számomra felbecsülhetetlen értékü. Olyannyira jó, hogy képzeld, már anyám is belátja, hogy “fiam, bárcsak nekem is lett volna bátorságom kilépni, mint neked, de én gyáva vagyok, de látom, te mennyivel jobban csinálod. Támogatlak, amiben csak szeretnéd!” Könnyekig meghatott. Az írásaid, föleg ez a mai is, megerösítést ad, a kommentek is, annyira nehéz az elvárásokkal szemben önmagam lenni, olyan jó ilyen példákat olvasni, tudom, nem vagyok itt valami hajde aktív, inkább árnyékként suhanok az olvasótáborban 🙂 (nem, nem tud elriasztani egyetlen írásod sem, nem is értem, miért történik ilyen az olvasóiddal…). A “szélmalomharcomban” mindig jó idejönni, olvasni, önreflektálni, változtatni, fejlödni, és a “hu-ezt-most-jól-csináltad” érzésével feltöltödni.
KedvelésKedvelés
Sokan vagyunk hasonlóak, ez azt jelenti. Örülök, nagyon.
“nem tud elriasztani” Amellett, hogy az írásaim erős és mindenféle hatásokat ébresztenek (ezért írok csakis), van ilyen igény sokakban, hogy teljesen azonosulni kell, mindenben egyetérteni, osztatlanul rajongani, csak akkor jó a blog. Ítélkező hajlamúak egyszerűen, fekete-fehérek. És van néhány feldolgozatlan terület az életükben. Ők ugranak autótlanságra, izmos testre, nem-társkeresőzésre, szeretőségre, Charlie-ra.
(Habár, ahogy visszanézem ezt az évet, aminek a vége nagyon erős lett blogilag, tényleg nagyon sokat írtam a sportról meg a diétáról, a saját testemről, és hogy miért gáz az, akit ez zavar, meg önáltat, meg lusta, meg minden. Itt éltem meg és dolgoztam fel a testképzavaromat és a radikális átalakulást, és tényleg durva, hogy mennyire zavart ez sokakat, pusztán a tény, hogy én megcsináltam. Akit nem zavart, az meg volt, hogy céget és módszert vizionált, meg legyek edző, meg minden.)
KedvelésKedvelés
Tetszik, ahogy az anyaságról, gyerekeiddel való viszonyodról írsz, és hogy másoktól is látok hasonló példákat. Így, ebben a formában csillapodnak az ellenérzéseim, mert olvasom, sőt látom eredményét: lehet másként is. Sőt, így érdemes igazán.
KedvelésKedvelés
Kérlek, szüld tele a Kárpát-medencét! 😀
KedvelésKedvelés
XD Az ellenérzések csökkenése még nem növelte a gyerekvállalási kedvemet, ez inkább annak szólt, hogy előtte a hátamon felállt a szőr, hogy az anyák alárendelődését láttam a gyerekeikkel szemben, most meg megismertem egy emberi nézőpontot és gyakorlatot.
KedvelésKedvelés
Amelyet rosszall a környezet, egyébként. Ha nem állsz be a gondosságversenybe, majd sajnálják a gyerekeidet, és van, hogy segíteni is olyan felhanggal segítenek, hogy a hülye, gondatlan anya helyett… becsülni nem fognak.
KedvelésKedvelés
Ezt csak sejtem.
Elutaztunk hotelbe, és döbbenten figyeltem, amikor 10 éves körüli gyereknek az anyja vágta fel, kente meg a szendvicset, és ő futkosott neki a szabadon használható büféasztalhoz üdítőért, amikor szemmel láthatóan a kisfiú egészségi állapota ezt egyáltalán nem indokolta. Vagy amikor ismerősöm azon aggódott, mit szól majd a kisiskolás gyereke, ha olyan kicserélt cipővel állít haza, ami nem az elvárt, kedvenc színű, mert olyan már nem volt!
Nekem ez a két kiragadott példa is horror, rémálom, nem a követendő, üdvözítő norma.
Téged mi tart a magad útján, szembemenve ezekkel a külső elvárásokkal?
KedvelésKedvelés
Semmi energiám többre. Illetve, ennél jobban becsülöm magam. Borzasztóan irritál ez a baleknak nézett, fürdőszobalefolyó-szerű anyaság (ha emlékszel: anya felé folyik le minden, ő van a legmélyebb ponton, ez régi metafora a blogon). Aki nem tanulja meg magát tisztelni, azt más se fogja, blabla, konyhapszichológia. És ez nem kívülről jön, bár nem tagadom, ha nem éltem volna meg a királynőséget és a kiválóságot olykor, nem lennék ennyire magabiztos én se.
KedvelésKedvelés
Hosszú ideig voltam rabszolgája a lányomnak,mígnem odáig jutottam,hogy attól tsrtottam kárt teszek vagy benne vagy magamban. Mindenki türelemre intett,”kicsi gyermek kicsi baj, nagyobb gyermek nagyobb baj” szólamokkal etettek,már a hallatára is ütni tudnék,meg “anya vagy,ki kell bírni”stb. Aztán elég lett,és NEMet mondtam. Neki,határozottan. Nem “rávezettem”(értsd kicseleztem),egyszerűen a nem az nem volt. Megértette. Sokáig zavart,kicsit most is,hogy ha dédelgetni akarom elhárítja az érintést (az anyja volnék vagy mi?),aztán a helyébe gondoltam magam milyen lenne,ha valaki folyton macerálná a hajam,lapogatna,csikizne? Ehelyett bújás van,összeröhögés,hihetetlen humorérzéke van,egyenrangúként kezelem,és bár csak nyolcéves korához képest érettebb,érzelmileg úgy érzem rendben van,az utóbbi időben legalábbis,ezzel egy óriási tehertől szabadultam meg. Jórészt itt hitettétek el velem,hogy elsőként a saját jóllétemet kell néznem,mert ha én jól vagyok ő is jól van.
KedvelésKedvelik 1 személy
De jó!
Asszem, az a sok nevelési probléma oka, hogy az anyák-apák nincsenek jól, és mivel nincsenek jól, teljes testtel-lélekkel zuhannak rá a gyerekeikre. Amúgy is félnek az élettől, a sok hülye osztálytárs-szülőtárs meg tanár lehúzza őket, megfelelnek, igazodnak, jaj, mi lesz a gyerekkel, most kell megfogni, különóra, nagy akarások, kontroll, prédikációk… egyre rosszabb fejek a szülők, pedig elég volna csak jó fejnek lenni és a saját életükben otthon lenni.
Aki szülőként (vagy más ilyen helyzetből) testi kontaktust kezdeményez a maga örömére (tehát nem körömvágás…) a gyerekkel (“na, gyere, csak egy kicsit”), mert olyan aranyos, meg kicsi, miközben az nem akarja, az abuzál.
Rábízom a tizennégy évesemre én ezt… engem zavarba hoz, ő egy külön test. És ölel, és kimutatja. Meglepő. Meg, asszem, nem is szégyell, ha behaladok Martensben, bőrnadrágban a nyolcadik bébe. Mondjuk erre adok is.
KedvelésKedvelés
Olyan jóérzés volt tavaly,mikor a lányom barátnőivel megtàrgyalták,hogy az egészőjük anyukája közül én vagyok a legidősebb,de a “legkedvesebb”,és nálunk “mindent szabad”. Épp nem mindent de többet mint náluk,és tökéletesen megbízom a lányomban hogy ha nem korlátozom fölöslegesen sokkal önállóbb és nem próbálkozik hülyeségekkel,ha végre szabadul a kontroll alól.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ún. szigorú, szorosan fogó szülők… fegyelmezett család.
KedvelésKedvelés
Saját bőrömön tapasztaltam mi tud abból kikerekedni! Apám szigorú volt,sosem vett ölbe,vihogás nem lehetett a közelében,anyám olyan “csak apád meg ne tudja” típus,a nővéremmel szó szerint éheztük a szeretetet. Huszonévesen minden férfiban az apámat kerestem,ha értitek miről van szó, apám autóval vitt-hozott a munkahelyre,közben én munkaidőben leléptem és húszévesen szeretője lettem egy negyvenhat éves pasinak,aki apám osztálytársa volt,benne megtaláltam amit kereste, művészlélek volt,régebben sportolt is,nagyon tudott dédelgetni,védelmezni. Aztán meghalt..
KedvelésKedvelés
Mostani kedvesemmel kicsi őt kapom vissza,nagyon hasonló típusúak,nála nem kell koldulni a szeretetet,és az a jó mindkettőben,hogy a szex csak bónusz,nem az ára a szeretetnek,elfogadásnak. Van,amikor csak arra van lehetőség,hogy hozzábújjak és a vállgödrébe dugjam az orrom,és csak élvezem a csendet,melegséget,biztonságot. Ő meg beszívja a hajam illatát és nagyokat tudunk hallgatni együtt. Sziruposnak tűnik,de nem az.
KedvelésKedvelés
szintén zenész… a vége nem halál, hanem leléptem, csak még egy gyerekem is lett tőle…
KedvelésKedvelés
Amióta sok endorfint termelsz – gondolom az edzés miatt:) – és leszálltál a gyűlölet vonatról, sokkal jobban tetszik, amit írsz.
A megszállottság maradt, de az önmagában sosem baj.
KedvelésKedvelés
És te sportolsz valamit, vagy már 125 az a 110+ kiló?
Én mindig is sportoltam, régebben sokat, most extrém sokat.
Te pedig egy unatkozó, fontoskodó netfüggő maradtál, és nem vitted semmire. Nagyszerű, ahogy így megveregeted a vállam, tényleg feldob. Taníts minket, nagy Agymosógép!
Kimondani az igazat nem gyűlölködés, csak vannak ellenérdekűek, akiknek kellemetlen, és akkor ordibálni kezdenek.
Ugyanazt csinálom 2012 óta:
nevén nevezek jelenségeket, tabukat, támadom a hiedelmeket, úgymaradtságokat, kispolgári mentalitást, önzést, szűk horizontot, manipulatív médiatartalmakat, közhelyeket
megírom a saját sztorijaimat, extrapolálva, tanulságokkal
mindent erős nyelviséggel
És ez még évekig így lesz.
Megszállottság: én egy intenzív valaki vagyok, író vagyok, nem is érdekelne senkit a blog, ha nem ilyen volna. Meg lehetne már szokni.
Úgy szeretném, ha egyszer velem egy kvalitású, hasonlóan gondolkodó összegezné így egy mondatban, hogy milyen vagyok.
De ők nem csinálnak ilyet.
KedvelésKedvelés
Szerotonin és dopamin, amúgy. 🙂
KedvelésKedvelés
Ja, persze.:) Elfelejtettem.:D
KedvelésKedvelés
én nem, kurvára nyomasztó ez a lekezelő kommentstíl
KedvelésKedvelés
Sokszor távol állnak a gondolataid tőlem, és pont emiatt szeretek szemezgetni az írásidban. Gondolkodásra késztetsz, megértésre. Személy szerint örülök, hogy ennyire őszinte vagy és mered vállalni az Emberi Individuumodat bármi áron bárki előtt. Kívánom az új évre és a jövőre, hogy mindig maradj ilyen! 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm! Nagyon termékeny, ha nem idegenkedéssel, hanem a megértés vágyával reagálsz a tőled távoli nézetekre, erőfeszítés árán is.
Amúgy nem tudom, hogy milyennek hat, amilyen én vagyok, meg amiket írok, vagy ki hogy érti, épp az a lényeg, hogy ezzel se vagyok már rángatható, nem érdekel. Azt figyelem, én hogy vagyok, és én jól, egyre jobban.
KedvelésKedvelés
Az a helyzet, hogy én valójában rettenetesen megsértődtem, amiért durván és kirekesztően elítéled a társkeresőzést, hiszen Én enélkül most nem lennék ott, ahol vagyok. Tehát az a jó út, amelyen Én járok, és kész, soha többet nem olvasok és kommentelek, most remélem.
(Nem, nem tébolyodtam meg, csak megettem a kölykök itt felejtett fél zacskó keserűcsoki-bevonatos manduláját, és elborított a cukorkóma.)
KedvelésKedvelés
Én ehhez azt szeretném hozzátenni, hogy mindenki önigazol, Én is, na de az illy mégis a legjobb kávé, ez a különbség köztük és köztem, továbbá én nem vagyok sznob se, csak úgy kávézom, nem emlegetem egyáltalán.
KedvelésKedvelés
De persze az igazán emelkedett lelkek – pl. én – teáznak, mint tudjuk. Viszont nem emlegetik, nem nézik le a kávézókat, elég, ha magukban tisztában vannak az igazi értékekkel.
KedvelésKedvelés
És ottfelejtik a nagy zacskó kitűnő teát a blogger otthonában, amelyet, fájdalom, két év után, aromáját vesztvén, tegnap dobtam ki.
KedvelésKedvelés
Kétszer is ott felejtik. Legalább.
KedvelésKedvelés
Köszi az egész évet Éva! Ez egy tökéletes évzáró bejegyzés lett (nekem/számomra).
Sok erőt és egézséget kívánok neked 2016-ban.
Csak keményen! (…és szeretetteljesen 😉
KedvelésKedvelés
Köszönöm. Bírlak nagyon. Mindenkit becsülök egyébként, aki ennyi kanyarba, tájfajtára, meredélyre velem jött, és még mindig itt van, de téged még közülük is különösen.
KedvelésKedvelés
Nekem meg evnyito. 🙂
KedvelésKedvelés
Nem tipikus anya, saját hobbikkal, kicsit krémer kontra krémeres szituáció, nem hagytam magára, de gyakran megyek a magam útján. Tudom jó ez így neki is, nekem is, kiskamasz, tudja, hogy imádom akkor is mikor nem éppen az ő jóérzését keresem. Talán látja érzi azt, hogy élek. És ha élek az neki is jó. Bírja, hogy ilyen az anyja, én meg bírom, hogy ilyen ő az egyszem gyerekem. Büszke vagyok magunkra.
KedvelésKedvelés
Én teljesen értem, mit jelent szülőként “nem rászorulva lenni” a gyerek szeretetére.
Szülőnek lenni meló. Határokat szabni, betartatni. Ettől nem fog minden pillanatban nagyon szeretni a gyerek. Kell hozzá egy magabiztosság. Ha nincs meg, ha a szülő egy pillanatra se bírja ki, hogy haragudjon rá a gyerek, akkor nem fog határokat szabni.
KedvelésKedvelés
“A gyerek jó fej, de az anyjának/apjának lenni egy hálátlan szerep. Te annak a gyereknek sosem leszel a barátja. Egy barát nem felelős a pelenkázásodért, egy barát nem felelős az életben tartásodért, egy barát nem tart el és iskoláztat. Egy barátnak nem felelőssége, hogy megneveljen, hogy szabályokat adjon. Annak a gyereknek nem lehetsz a szülője mellett a barátja is.
Itt egy tanulmány, ami kimondottan ezzel foglalkozik – és néhány idézet 23 nőtől, akik megbánták, intelligens, értelmes okok miatt. És ami összefűzi őket: bele sem gondoltak, hiába tudták, hogy nem akarnak, nem mertek nem szülni, azóta pedig elvesztették az életüket. A gyerek jó fej, de az anyjának lenni tragédia. Elidegenítő, veszteség. Ja, és a párkapcsolatnaka is annyi. Vagy eleve nem kellett volna. Az emberek azt gondolják végig a legkevésbé, ami a legjobban meghatározza az életüket. Új laptopot hetekig keresel. Házastársnak az is jó, aki éppen melletted van, mikor rádtör a nyomás.”
http://oriblog.blog.hu/2015/05/03/akik_megbantak_az_anyasagot_egy_tanulmany
KedvelésKedvelés
Tudatosan, nem elhamarkodva vágtam bele a gyerekvállalásba. Nem “rám tört”, hanem gyerekkoromtól kezdve készültem rá. Így is meglepetésként ért, hogy nem a saját gyerekkorom idealizált változatának újrajátszása a gyereknevelés, hanem folyamatos határállítás, felnőtt felelősség. És már nem is érdekel az építőkockázás meg a homokozás. Felnőtt dolgok érdekelnek.
KedvelésKedvelés
“nem a saját gyerekkorom idealizált változatának újrajátszása a gyereknevelés” hűha, igen. Pont így képzeltem én is. Velem senki nem vagdosott színes papírból virágokat, majd én a lányommal… Erre tessék, protestáns mód, egyedül mosogatok, mint anyám, és az ilyen színes papíros dolgokra úgy kell rávennem magam.
KedvelésKedvelés
Egy kicsit belefáradtunk már?
Én a kötődésbe (értsd: állandó testközel, hordozás, figyelem, rendelkezésre állás, elérhetőség). De nagyon.
Nekem életkori jellemző, hormonális is volt az erős késztetés, én is játszópajtásnak és jó barátnak képzeltem magam (vagyok az is, de azért hagyjanak békén). Meg nem kérdőjeleztem meg, hogy akinek “sikerül”, az szüljön csak, miért ne, az az élet rendje. És nem egyet, hanem amennyit lehet. És annál jobb. Mert ha jó fej, és törekszk arra, hogy jó fej legyen, a szemét összeszedésétől kezdve a művészfilmekig, akkor megsokszorozza a jófejséget, és az KO a világban a sok szarnak, gonoszságnak… Én egész komolyan gyanítottam, hogy valami nagy hatású messiásszerűt szülök, és nem foszthatom meg ettől a világot. De ez csak akkor világos, ha boncolgatom. És lőn, én is azt érzem, hogy van küldetésem, meg a fiamnak is van valamelyes zsenitudata, vagy inkább öntudatos különállása. Nem elhanyagolható, hogy van mire…
Vajon fontos-e, hogy ilyen homokozósan, építőkockásan legyübk szülők? Ismerek olyat, aki képes erre, és nem tudom megítélni, boldogabbak-e ettől/ettől boldogabbak-e a gyerekei (mint ha nem csinálná). Nagymamaként, talán, ha az leszek, lesz ehhez türelmem, és az talán segítség lesz a szülőknek.
Néha nagyon jó együtt. A stressz falja fel a jó érzéseket, holnap kezdődik a daráló, a helytállás.
KedvelésKedvelés
Ma jött jóindulatúszexistanővérem látogatóba. És mesél, mindenkiről, mindent.
Pletykál.
Az unokatesóm 12 órázik, majd beesik az ágyba. Felesége 1 és 4 éves gyerekkel otthon, hétvégén már a parókája nélkül is rohanna bárhova, csak levegőt kapjon, egyedül legyen.
Könyvtárba, az nem fizetős.
Férje:
Ó, ott a gyerekek is jól el vannak, menjünk mindannyian.
Így van-e, igaz vót-e, sosem fogom megtudni, avagy a nővérkém találta csak ki.
No de én voltam már itt 2013 hajnalán is, mikor feleségem gyerekünket szinte 24 órában ölelgette.
Kirobbantottam a gyerekszobából, hogy ne anyazombi legyen. Itt olvastam, más kismamákat, meg kétségbe esve Dóra Djamilát, mit tegyek. Megszünt akkor önálló személy lenni.
3 év elteltével mondhatom, sikerült.
Ma csak ebédre ugrott haza, egész nap a várost járta. Jó így.
Én pedig hétvégén pótolom a hétközben kimaradt apaságot.
A reggeli feszített óvodai menetrend nekem nem az. Az színtiszta fegyelmezés, rohanás az idővel.
Játékkal jobban haladunk. Van, mikor szeneskocsiként sétálok utána a járda aszfaltcsíksínein, s rossz felé kanyarodok. Ő meg röhög. Ugyanannyit kések, de így röhögünk reggel.
Sajnos, van, mikor nem használ a móka, semmi, az üvöltés sem, ami valójában a kétségbeesésem.
Majd megrázom magam, késtem már többet is jelszóval előlröl kezdem.
Közben tél van, miközben őszülök.
KedvelésKedvelés
mi van
KedvelésKedvelés
Nincstelenül szórom szét a kincseimet és közben magamról tanítok meg valami nagyon fontosat a másiknak.
“Sokan vagyunk sokak.”
KedvelésKedvelés