Ami iszonyú romboló, értelmetlenül bűntudatkeltő: az anyáknak, háziasszonyoknak szegezni azt, hogy az ő életükben minden, ami nem család, otthon, kötelesség, az gyanús, léha, időpocsékolás, családellenesség. Merre mászkálsz, drágám? Nem tudsz felnőni a családodhoz, a feladatodhoz?
Ezt a játékot nem csak férfiak folytatják nők ellen. Szorongató a középkorú nők tekintete, gyanakvása is: anyánké, anyósunké, a szomszédasszonyé. Hangsúlyokból, szóhasználatból és direkt üzenetekből is ki tud kerekedni a végeredmény: ne menjünk szaunázni, túrázni, új embereket megismerni, ne kacsingassunk más felé, ne vágyjunk finom holmira sem, mert anyák és feleségek vagyunk, nekünk már a család legyen a fontos, ott a mi helyünk szépen, betonba öntve. Akinek van más, jelentősebb életterülete is, az önző és annak rossz a közelében élni gyerekként, férjként.
A középkorú nők miheztartás végett előállnak az ő remek anyaságukkal és feleségszerepükkel, amely nyilvánvalóan tökéletesen működött, mindenki megelégedésére. Én is voltam otthon a gyerekekkel, de nekünk sokkal nehezebb volt, kézzel mostam, fát hasogattam, mindennap főztem. Vagy épp: ó, bárcsak én otthon maradhattam volna a kicsikkel, de nekem dolgoznom kellett, hatra jártam a konzervgyárba, nem volt gyes se még.
Kissé el látszanak felejteni, hogy közben eltelt húsz vagy negyven év, és a mai nők közül senki nem fog vigaszt találni abban, hogy régen milyen iszonyú nehéz volt, mindenki a salsázó, internetbe kötött, bébiszittert megfizetni képes, tökéletesre lakkozott körmű kortársaira függeszti a tekintetét, mert más a világ már, más az értékrend, a vágyak, a célok, az esélyek, és mindenki mindig jobbat, kiteljesítőbbet szeretne annál, ami van. A bűntudatkeltéssel meg a miénknél nehezebb sorsok felemlegetésével nem megyünk semmire.
Akkor is azt mondják, hogy otthon a helye, ha a nő már több év otthonlét után és/vagy egy nehéz élethelyzetben nyilvánvalóan nagyon rossz mentális, pszichés állapotban van. Az ilyen nő találja csak meg az örömét a gyerekeiben, örüljön, hogy rendes a férje. Otthon olvashatja Az öt szeretetnyelvet vagy flylady-tanácsokat, vagy más helyretevős irodalmat, és készségesen megmutatja az anyai pártfogó, hogyan kell szépen teregetni vagy kalácsot sütni, mert nyilván az a baja a nőnek, hogy rosszul szervez, elégtelenül kommunikál, meg nem volt kitől ellesni a jó kalácsreceptet, és nem az, hogy néha levegőt is venne, szellőztetne a lelkében, létezne egy kicsit mint Nemanya, Nemfeleség, nem ugrásra kész funkció is.
A házasság (család) és külvilág, a hobbi, az autonómia, önkeresés mesterséges, moralizáló szembeállítása elterjedt, össznépi manipulációs technika, és nagyon be tud épülni a fiatal nők énképébe, önmagukkal kapcsolatos elvárásaiba. Hogy aztán harmincöt vagy negyven felé annál nagyobbat robbanjon, szelep híján, a szerkezet.
Ekkor már vad és látványos kitöréseket is produkálnak a nők a sok év önlenyomás, reflektálatlanság után. Ekkor már nem elég nekik, ami korábban volt, nem érzik meghittnek az otthont, és nem esik jól nekik a férjük érintése.
Amit ebben a sorozatban tárgyalok: a nők elleni erőszak egyik megnyilvánulása, manipulációs, helyéntartási technika, betonozás, amely súlyosan rontja a nők érzelmi állapotát és életminőségét is. Akkor is, ha korábban magukat préselték készségesen anyává, feleséggé. Most már nekem is járjon valami, ezt gondolják.
A vád, hogy valaki más kell a nőnek, nem a család, a bírálat, hogy akkor elégtelen mint anya és feleség, a férj részéről olykor féltékenységgel szorozza magát elnyomó manőverré. Hát én nem vagyok elég neked? Ki után kujtorogsz?
Az ilyen férfi retteg, hogy balek, hogy évekig nézte, hogy táncolni jár a felesége, aztán kiderül, hogy az egész egy férfi miatt volt, akit ott ismert meg, eleve tetszeni ment oda.
Egyébként előfordul az ilyen, hogy a végre munkába álló vagy a sok otthonlét után hobbira lelő nő tényleg kivirul és megismer valakit, akivel szerelembe esnek, de ez már következmény, a nem jól működő kapcsolaté, a teljesíthetetlen elvárásoké.
Nagyon sok férj folytatja a basztatós játékot: a nő viselkedésében, anyai szerepében hibát keres, felemleget, szájat húz, szóvá tesz, más nőkkel példálózik, akik, lám, jobban csinálják, szeretnek otthon lenni, jól főznek, elégedettek.
Ez különösen frusztráló, mert mindenki arra vágyik, hogy őt értsék meg, az ő helyzetét, lényét, gondját, panaszát, és ne a szerepét követeljék ki belőle nyomásgyakorlással. Mindenki elismerésre, megerősítésre, simogatásra vágyik. Logikus válasz az ilyen viselkedésre az elidegenedés és a menekülés.
Az is előfordul, hogy a férfinak egyszerűen elég a meló-tévé elé rogyás élet, mert ő ilyen egyszerű fickó, nem is kedveli se a színházat, se a társaságot, se a természetet (“családcentrikus”), és aggódva vagy ellenségesen nézi: a felesége élete teljesebb lehetne, mint az övé, többre, színesebbre vágyik. Nehogy már örömed legyen nélkülem!
Ma hallottam egy történetet, férfiszereplője úgynevezett derék, dolgos ember, aki nem bírta elviselni, hogy egyébként már felnőtt gyerekeik anyja örömmel és rendszeresen jár egy társaságba, és ott vidáman űzi a hobbiját. Nem szerette, hogy a neje társasági lény, úgy érezte, ez a tevékenység és máshollét nem jár neki, és azt élte meg, mindez ellene van, ő nem elég, nem kellően szórakoztató. Féltékeny lett, nem emberre, hanem az asszony otthonon kívül töltött idejére, szerepétől különböző elfoglaltságára, de annyira, hogy választás elé állította: ők vagy én?
És a nő döntött. Jól. Mert ahol ez a kérdés elhangzik, ott egyféle döntés van.
csak az olvassa. én szóltam 
Éva, ezt rólam írtad!
40 körül robbantam, azóta egyfolytában szikrázom. De már hozzászokott.
KedvelésKedvelés
Erre mondta egy ismerősöm (naná, hogy pasi): “Minden nő bedilizik 40 éves kora körül”. Mert az ő felesége is akkor unta meg, hogy abból áll az élete, hogy munka után együtt punnyadnak a tévé előtt. Más közös programról a pasi részéről szó sem lehet. Hétvégén se, mert akkor meg ki kell pihenni otthon a hétköznapokat.
KedvelésKedvelés
Pontosan így történt: meguntam a tv előtt terpeszkedést. Ő ma is ezt teszi, egész hétvégén szinte mást sem csinál (“családcentrikus” – ez nagyon tetszett ). Kitörési kísérletem eredménye: idegösszeroppanás, 1 hét pszichiátria. Felépülés: kb 2 év. Kemény volt. De megérte.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem szamonkeres, puszta kivancsisag: miert vagy meg vele?
KedvelésKedvelés
Azóta rendeződtek az otthoni viszonyok, többé kevésbé.
KedvelésKedvelés
Még régen, mikor irodában dolgoztam (brrr) sokat láttam ilyet: huszonéves, “komoly kapcsolatban lévő” kislányokat kérdeztem hétfőn hogy és mit csináltatok a hétvégén?
Pihentünk.
Na jó, de mit?
Otthon voltunk, PIHENTÜNK.
KedvelésKedvelés
De miért lesz szinte minden férfi ilyen? Tényleg nekik ennyire semmi, de semmi nem kell az életből? Valójában a pasik ennyire egyszerű, unalmas lények?
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy a nőkben van valami túlzó, indokolatlan hiány.
Vagy ahogy a házasságot felfogjuk: neki háttér, nyugalom, hagyják őt békén, elvan a munkájában, a gondolataival, esetleg a haverjaival meg a hobbijával, a nő meg kapcsolódna, teljességre, közelségre vágyik, a társával. Főleg, ha tilos a kinti világ is.
Sok nőt ismerek, aki amikor megtalálta a családon kívüli önmagát (és nem basztatták érte), mindjárt kevésbé a férjétől várta a kapcsolódást, közös programot. Beérték azzal, hogy együttműködnek, amúgy meg mindenki csinálja külön, amit szeret.
Én csak akkor gondolom azt, hogy megéri elköteleződni, ha tényleg lehet együtt rezdülni, érezni egymást, sokat beszélgetni, mert az együttműködés könnyen kiüesedik, főleg, ha elfogynak a projektek.
A némaság meg gyilkos tud lenni, gyilkosabb, mint némelyik látványos probléma. És nem legitim ok a válásra, hiszen “olyan szépen élnek”.
KedvelésKedvelés
Én ilyet szinte nem is ismerek. Olyan férjeket ismerek, akik szabadidejükben túráznak, azzal, aki éppen megy, szervezkednek, sportolni viszik a gyerekeiket, egyesületbe járnak, vidéki családot látogatnak, wellnessbe járnak feleségestül. Ha az ilyen tökéletes családapák által támasztott elvárásoknak nem felel meg az asszony, az még rosszabb, hiszen ők egy csomó helyes tevékenységet fel tudnak mutatni, nem is szokták érteni, hogy mi nem jó. A rendes emberek.
KedvelésKedvelés
Ez a másik véglet. A házimunkában kipurcant asszonykának vajon miért nincsen kedve túrázni, meg vidéki rokonokat látogatni.
Szerintem a kooperáció lenne fontos. Hogy ne férfi legyen a szószoló, ne egyedül döntse el, mi legyen a prioritás. Most ebéd legyen e vagy wellnessezés, vagy a tv előtt üldögélés. Nem arról beszélek, hogy mindig, mindent csak együtt lehet és kell csinálni. Hanem beszéljük meg, egyeztessünk és senkiben ne maradjon sérelem a létrejött program után. Ha külön töltött program van akkor sem.
“Lehet, hogy a nőkben van valami túlzó, indokolatlan hiány.”
Nem hinném. Inkább a férfiaknak kellene felülvizsgálni a kapcsolatról, házasságról és önmagukról gondolt nézeteiket, mely szerint az nem csak a nő által nyújtott sex-ről és a meleg otthonról szól.
Nem téríteni akarok és hirdetni az igét az egyedüllét mellett, csak elgondolkodtató. Nagyon más alapokra kellene fektetni a párkapcsolatokat.
Érdekes könyvbe botlottam:
A magam útján, Miért jó egyedül élni? Eric Klinenberg
“A népszerű szociológus megcáfolja a hagyományos gondolkodást, és tiszta vizet önt a pohárba azzal kapcsolatban, hogy az egyedülállók egyre nagyobb száma hogyan változtatja meg a társadalmat, amelyben élünk.
Klinenberg megmutatja, hogy az egyedülállók – akár még a húszas, vagy már a nyolcvanas éveiket tapossák – különösen aktívan vesznek részt az országos és a helyi közösségek életében. Bizonyított tény, hogy azok, akik társ nélkül élnek, jobb testi és szellemi egészségnek örvendenek, életmódjukkal pedig jobban óvják az élő környezetet, mint a párkapcsolatban vagy családban élők. Több, mint 300 mélyinterjú tapasztalataira építve, Klinenberg megdöbbentő eredményeket oszt meg az olvasóval a baby boom óta történt legjelentősebb demográfiai váltásról, és meglepő információkkal szolgál e korszakos változás előnyeiről. “
KedvelésKedvelés
Ugyanakkor én ismerem a frusztráló programerőltetést is: valamit csinálni KELL. Az nem valamitcsinálás, hogy annyira kitöltjük egymást két teljes napon át, plusz a kötelezettségek, hogy nincs szükség az úgynevezett programokra. És béna vagy, ha nem tudsz beszámolni valami olyasmiről, ami a külvilág számára is elfogadható hétvégi időtöltésként. Nyilván létezik céltalan punnyadás is (voltam benne, ismerem), de létezik olyan elképesztően összetett és sokszínű, intenzív együttlét is, hogy egyszerűen nem kell más (most ilyenben vagyok). Huszonéves, komoly kapcsolatban levő “kislányok” (jaj – nem tehet a huszonévességéről) is tapasztalhatnak ilyet. Mint ahogy egy óvodás is lehet komoly kapcsolatban.
KedvelésKedvelés
Megint az van, amiről tegnap írtam: én semmi sértőt nem látok a “kislány” szóban.
Megint az, hogy ki hol él, milyen nyelvi környezetben, hogy és milyen szituációban használjuk. Nincs benne lekezelés – részemről.
KedvelésKedvelés
Meg a komoly kapcsolat, idézőjelben…
KedvelésKedvelés
Nem, az tényleg irónia volt, nem akartam már kifejteni, mert nem ide tartozik, dehát meséltek eleget, milyen is ez a kapcsolat…de elismerem, hülyén jött ki, háttérinfo nélkül. Az igen.
KedvelésKedvelés
A kényszeres programozás is iszonyú lélekölő (és értelmetlenül pénztárcaromboló). Kötelező kirándulás, wellness, buli, borkóstoló, játékest- fantáziátlan, unalmas, izzadtságszagú, és általában egy rossz kapcsolat csakazértis élvezzük egymást társaságát fázisát jelzi. Nemi mindig, de gyanús az élményvadászatra épülő iparág. Meg amúgy amíg döng a szerelem, addig nagyon is jó csak úgy otthon pihenni. Sok ember belepirulna, ha tudná, mit fed az “otthon pihentünk”.
De simán lehet, hogy a “huszonéves kislányok” tényleg csak pihenésre vágytak, nekem is pörgősek voltak a hétköznapjaim: munka, edzés, tanfolyam, sokszor szerdán éjjel kettőig beszélgetés a barátnőkkel. Ebben az életkorban szerintem sokkal több szociális inger ér a hétköznapokban is, nincs úgy beszűkülve, hogy a párját kellene nyösztetni valami élményért. Meg a munkába még nem fáradt bele az ember, még sokkal több baráti kapcsolat él korábbról.
Szóval sok olyan házasság van, ahol az otthon ülés nem gerjeszt hiányt: én is ilyen vagyok. Itthon hobbizunk, beszélgetünk (nem, nem kötelező gyertyafénnyel és borral a teraszon: van ennél elcsépeltebb?), eszünk, alszunk és a többi. Teljesen kielégítő.
Társaságba meg inkább külön szeretek, de azt bármelyikünk, bármikor megteheti, és azt hiszem ez a kulcsa.
KedvelésKedvelés
Hát igen, az otthon pihenés lehet pirulásra késztető… Azért az ember nem szokta részletezni, hogy egész nap ki se kelt az ágyból, de nem azért, mert aludt…
KedvelésKedvelés
“Szóval sok olyan házasság van, ahol az otthon ülés nem gerjeszt hiányt: én is ilyen vagyok. Itthon hobbizunk, beszélgetünk (nem, nem kötelező gyertyafénnyel és borral a teraszon: van ennél elcsépeltebb?), eszünk, alszunk és a többi. Teljesen kielégítő.”
Megértem, ha valaki ilyen, de nekem valamiért nem kielégítő. Otthon ülni egyedül is tudok, ezért összeköltözni? Uncsi.
KedvelésKedvelés
Miért, a közös eljáráshoz pláne minek összeköltözni? 😉
KedvelésKedvelés
Én a “Mit csináltál tegnap/vasárnap/x időben?” kérdésre allergiás vagyok.
Nem értem. Érzem benne az elvárást, hogy CSINÁLNI KELL VALAMIT, pont ahogy írod. Egy csomó kényszeres csinálót ismerek. Ezek akarnak lelustázni, ha nem ugrom fel a mókuskerékre 🙂
Azt nem kérdezik, hogy “Próbáltál már egy egész napot nem beszélni?” “Érezted már milyen felszabadító érzés egy hétig csak sétálni és a világon csodálkozni?”
És a sportpályán. A megszállott tempó. Ahogy futnak, ahogy tornáznak, ahogy telefonálnak és beszélnek. Állandóan máshoz mérik magukat. Mint sokan a kommentelők közül. Évához képest én mennyit érek? Éva azt hiszi ő jobb? Mi ez a marhaság – ez a szolga gondolatmenet??? Szabadok vagytok emberek, ez van itt az égbe kiabálva! (vagy valami ilyen…)
Meg a robbanni készülő agresszió. Az a primitív predátor, Nike melegítőben, aki egyébként “fontos ember” itt szemben. Ahogy csinálok tizenöt lábemelést erre a pali szemben gyorsabb tempóban, magasabbra lóbálva a lábait csinál huszat. De minimum tizennyolcat.
Annyira kibaszott sokan akarnak mutatni, nyerni, legyőzni, jobbak lenni. Nagyon vigyázok már ezzel. Hogy magamat lássam. Hogy ne a környezetemtől várjam a megerősítést.
Persze – jól esik, ha szeretnek. Ne MINDENÁRON. Mostanában azt látom, hogy olyan sokan ordítanak némán a világba a szeretetért… mindenáron… volt itt is mindenáron :))
KedvelésKedvelik 1 személy
Egész nap meg sem szólalni tényleg pihentető!
A sportolás módjáról nekem is az a véleményem, hogy nagyon jól megmutatja a személyiséget, saját magam is sokat változtam általa. Épp arra tanított, hogy kizárólag az éppen aktuális, aznapi magamhoz mérjem magam és helyezzem el úgy az életemben, ami még nem pótcselekvés, de már egészségesebbé, kitartóbba, rugalmasabbá tesz.
KedvelésKedvelés
like!
KedvelésKedvelés
Nem lehet, hogy ez a pihentünk, ez udvariasan a semmi közöd hozzá volt?
Nekem sincs általában kedvem elmesélni, hogy mit csináltam a hétvégén. Bár vannak ártatlan témák, például, hogy moziban, kiállításon, túrázni voltunk, de ennek is megvan az a veszélye, hogy ha elmesélem csatlakozni akar a jövőben olyan is, akit nem ismerek annyira jól.
KedvelésKedvelik 1 személy
Na jó, akkor folytatom: csak minek írjak ennyit?
SZERINTEM egy irodai munka, ahol napi 8 órát telefonálsz, lélekölő. Emellett nem az, hogy épp nincs kedved mit csinálni, NINCS KEDVED SE (várom az irodai munkát végző tömegek támadását, de jelzem: azt nem fogadom el. Az irodai munka hányinger. Pont.).
Én sajnáltam ezeket a leánykákat, mert az íróasztalon obligát kinyitott női magazin programajánlói láttán mindig fel-felsóhajtottak, hogy hát ide is jó lenne menni, azt is jó lenne megnézni, de valahogy nincs kedvük. Csak pihennének…És míg nyolcóráztam, még nekem, a könyvmolynak sem volt kedvem még egy könyvet se kinyitni, mire este 7-re hazaértem, vettem hazafelé kínait, befeküdtem az ágyba és megnéztem valami limonádét.
Szóval igen, “pihentek”. És ez szerintem szar, mert az ilyen szörnyű munka tényleg kihúzza az embert épp annyira, hogy a fiatalkora kábé így teljen.
(Igen, van, akinek nem. De pl. én kb. 50 lánnyal dolgoztam együtt, nem reprezentatív, abból kb. 10 volt másmilyen, jellemzően ők aztán ott is hagyták az egészet, beleértve engem is).
És ha már belementem, nem lehet, hogy az otthon punnyadó férfiak is ezért ilyenek? Ezt tényleg nem tudom, mert ha belegondolok, nekem vagy kétkezi munkás embereim voltak vagy munkanélküliek vagy művészfélék. De el tudom képzelni, hogy az öltönyös-call centeres típus nem mindig squashol vagy sörözik meló után, hanem hazamegy, zombul a gép előtt és aztán eldől.
KedvelésKedvelés
Én is azt szoktam mondani, ha olyan kérdezi, akivel nincs kedvem a magánjellegű dolgaimról beszélgetni. Ebbe minden belefér, gondolhat mindenki, amit akar, udvariatlan sem voltam. 🙂
KedvelésKedvelés
En sem birom az ilyen, “kedves” faggatozast. Biztos finoman elkuldenem (el is kuldtem) a kerdezot melegebb eghajlatra. nekem pl. soha nem jutott meg eszembe megkerdezni a hetvegi programot, egy mert mi kozom hozza, ketto nem is erdekelt soha. Aki magatol mesel errol az sem erdekel (minmum) de van ugy hogy zavar is. Attol fugg mit es hogyan mesel az illeto.
KedvelésKedvelés
Akkor ezek szerint gáz, hogy én imádom otthon, pihenéssel tölteni a hétvégémet? A férjem is így van vele… Néha csinálunk programot, elmegyünk moziba, színházba, kirándulni vagy haza a szülőkhöz, de általában hétvégén mi is otthon maradunk és pihenünk. Nekem erre nagyon nagy igényem van, muszáj, hogy legyen pár nap, amikor nem kell kimozdulni – hiszen minden nap ki kell – hogy otthon lehessek a magam kis szeretett környezetében, hogy ne kelljen emberekkel találkozni, reagálni, és hagyjanak békén a fenébe. Vagy ez igénytelenség?
KedvelésKedvelés
Miért lenne gáz? Ha mindketten ezt akarjátok, akkor semmi gond. A probléma ott kezdődik, ha az egyik fél másra is vágyna időnként. Amiről én írtam ott a pihenés, az egyik fél non-stop tévét bámulásával telik, amit ráadásul a másik fél rühell.
KedvelésKedvelés
Nekem sincs kedvem sokszor emberek közé menni. Én is emberekkel foglalkozom, mint te, és telítődöm. Csak arra vágyom esténként, hogy hagyjanak békén és ne szóljanak hozzám
KedvelésKedvelés
Beisbaszna. Nem gaz. Van akinel igenytelensegbol fakad, masoknak az otthon birizgalas jelenti a lazulast. Aki maszkalni szeret (akar kenyszeresen) hat tegye. Kit zavar, de tenyleg, hogy masok mivel toltik a szabadidejuket…?
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy ez egy eufemisztikus kifejezés a dugásra? Mert akkor rendben van.
KedvelésKedvelés
Miert amugy nincs?
KedvelésKedvelés
Hú, de utáltam ezt a bezzegelést. Minden egyes nő ismerősünk jobb volt nálam valamiben: bezzeg XY informatikát tanult és most rengeteg pénzt hoz haza, bezzeg BC átjár a 70km-re lévő városba a két gyerek mellett és milyen jól élnek, bezzeg KH mindig friss ebéddel várja pontban délben a férjét otthon, és ZV lakása mindig tiptopp…. Ez évekig ment nálunk. Az, hogy én a két gyerek mellett tanultam, aztán még dolgoztam is (igaz, csak keveset), na az szórakozás volt, ami a Családtól veszi el az időt és még pénzt sem hoz a konyhára. És mivel ő tartja el a családot legyek szives visszavenni a tempóból, tudjam, hogy mennyit bírok el, ne terhelhem túl magam, mert ő dolgozik és sajnos ez annyira megterhelő felelősség, hogy bizony nem tud támogatni a tanulmányaimban. Eredmény? A diplomát 10 év alatt szereztem meg és most 40 évesen nem igazán kellek senkinek. Másik eredmény: legtöbbször tehernek érzem a gyerekeimet és őket hibáztatom (magamban), amiért le kellett mindanom egy csomó mindenről.
KedvelésKedvelés
Na, ezeket én nem a páromtól, hanem a saját anyámtól kaptam meg. Bezzeg a bátyád, bezzeg a sógornőd, bezzeg a bezzeg – én meg csak a lecseszést, ha véletlenül vetetlen ágy fogadta nálunk, amikor betoppant (mert hát az milyen rendetlenség már). És ez milyen frusztráló volt fiatal asszonyként! Szerencsére azóta bezzegmamát már tudom/tudjuk kezelni, még ha csak úgy is, hogy elengedjük a fülünk mellett.
KedvelésKedvelés
Nekik meg lehet, hogy veled bezzegelt…nálunk gyerekkoromban évekig frusztráció volt a családban emiatt (a nagymama keltette a hangulatot), aztán egyszer csak egy közös karácsonykor (ami emiatt mindig extra para volt, ugye) valahogy kibukott és akkorát röhögtünk, sógornők, unokatesók, menyek, visítva nyihogtak a szűk előszobában, hogy itt mindenki bezzeg, csak nem tud róla, a bent ülők meg nem értették, hogy mi van… Régen volt, még gyerek voltam, de már bőven értettem, miről van szó. Azóta mindenki belazult az ügybe és sokkal jobb lett, aztán meg az évek is elteltek, jöttek újabb örömök, újabb bajok.
KedvelésKedvelés
“aztán még dolgoztam is (igaz, csak keveset), na az szórakozás volt, ami a Családtól veszi el az időt és még pénzt sem hoz a konyhára.”Pont így! Meg is kérdezte mikor hazaértem, hogy jól szórakoztam -e. A gyerekek éhesen, fürdés nélkül vártak rám, még a tele bili is engem várt. Néhány száz forinttal drágább valami megvétele baj volt, de az a kis pénz (50 e Ft) amit kerestem, mégis felesleges volt szerinte. Nagyszülők meg nem vigyázhattak a gyerekekre, mert az az ő lakása, és különben a szülő dolga a gyereknevelés. Heti 1-2 alkalommal dolgoztam akkor még, minden héten elmondta, mekkora terhet rakok ezzel rá. Valamint miért nem csak a háztartást meg gyerekezést csinálom csak, ahhoz értek a legjobban, és de sokan boldogok lennének, ha úgy élhetnének mint én.
Mondtam, keressen egy ilyet magának, mert én meg boldogtalan vagyok és nem fogok így élni.
Az is baj volt, ha nem kizárólag rá szántam az időmet, hanem esetleg söröztem évente kétszer a kollégákkal, mert szerinte akkor már nem is ő a legfontosabb, pedig az a hely őt illeti!
KedvelésKedvelés
“minden héten elmondta, mekkora terhet rakok ezzel rá.”
Mert ők nem ezt csinálják, illetve kizárólag, folyamatosan csak terhet raknak ránk, és ez így baromi jól van szerintük, mi ezt viseljük el.
Borzalmas, ha otthon kicsit be kell szállniuk, akkor összeszarják magukat.
Múltkor a barátom elkezdett nyavalyogni, hogy most nincs kedve elpakolni munka után. Mondom jaj szegényke, én csak kb. 20 éve csinálom ezt munka mellett, ja bocs több mint 20 éve. Nem szólt rá semmit.
KedvelésKedvelés
Hihetetlen.
KedvelésKedvelés
“Mert ahol ez a kérdés elhangzik, ott egyféle döntés van.” – Igen, igen, ez szerintem is így van.
KedvelésKedvelés
Ó, a kedvencem: rendes asszony nem olvas, csak a lusta asszony olvas. És : minek utaztok el egész hétvégére, amikor itthon annyi a munka?
KedvelésKedvelés
😀 Ez mehet a napi szarra.
KedvelésKedvelés
“minek utaztok el egész hétvégére, amikor itthon annyi a munka?”
Minek mentek étterembe, lusta vagy főzni hétvégén?
KedvelésKedvelés
jajj, engem a szomszédasszony próbált volna ezzel frusztrálni:
-mit főzöl?
-semmit.
-de akkor mit esztek???
-hihihi
Aztán egyszer közöltem, hogy varrni sem szoktam, mégsem járunk meztelenül, azóta nyugi van.
KedvelésKedvelés
Ez jó, itt mindig tanul az ember! Hihi!
KedvelésKedvelés
“Aztán egyszer közöltem, hogy varrni sem szoktam, mégsem járunk meztelenül,”
Ez jó 🙂
KedvelésKedvelés
Lopnám , ha engeded. betenném a repertoáromba.
KedvelésKedvelés
ez nagyon megtisztelõ 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Leragadtam itt olvasok megint, ahelyett hogy informatikát tanulnák. De ezt jobban élvezem.
KedvelésKedvelés
Ezt fiatal, éppen elköltözött lányként megkaptam a keresztanyámtól, aki, már akkor éreztem, megsavanyodott asszony volt. Mászni jártam, túrázni, erdőbe, élveztem a világot, neki meg nem fért a fejébe, hogy miért nem házimunkával töltöm a hétvégét. Nyomasztó volt, hogy csak erről tudott kérdezgetni, de nem nagyon tartottuk a kapcsolatot.
KedvelésKedvelés
Én lusta asszony vagyok. Nagyon.
KedvelésKedvelés
Jaj. Volt nagyapáméknak egy szomszédja, egy idős néni, távoli rokonuk. Gyárban dolgozott, aztán otthon volt, ápolta a súlyosan sérült fiát, amíg ő meg nem halt. Utána olvasott, társaságba járt, én meg sokat mentem át hozzá beszélgetni, mert vele lehetett. A nagyszüleimmel nem lehetett. Szinte bűnként emlegették fel az ő olvasását. Proli körökben az valami szégyenteljes tevékenység.
KedvelésKedvelés
Ó jaj. Most ide kontrolcézhetném az írás felét, hogy mennyire találó ez és ez a bekezdés. Drágajó barátném dragajó anyósa jut eszembe – konty, kötény gyülekezet, istenfasza – , aki nagyjából a fent leírt szituban, sok év házitündérkedés, szeretetnyelvészkedés, és egy kiadós robbanás után (de még a válás előtt), azt bírta mondani a menyének, de zsigeri felháborodással ám, hogy “csak nem képzeled, hogy amíg te eljársz otthonról, majd a férjed vigyáz a gyerekekre, és mossa a koszos bugyijaidat?!” Hát én majd’ a földhöz vágtam a gumírozott mobiltelefont, amikor ezt a barátnőm mesélte. Nem mintha meglepődtem volna az előzmények ismeretében, csak már néha ilyen csapkodós vagyok. Nem részletezem, tankönyvi eset, meg személyes is persze, de ez van amikor lekopik a dekupázs az idillről.
Másrészt, az enyhébb eset, amikor “csak” nem látják, vagy nem hiszik el, hogy nem fut az ember lányában a háziasszony-szoftver, vagy fut, csak nem úgy. Hiába mutatnak masszív előjelek arra, de már a homokozóban, hogy a fridakahlo-palyabea-angelamerkel vonalat követnéd inkább (nyilván pofátlan túlzás, de értitek), szóval hiába látszik, hogy nem fog menni a vasárnapi tortasütés, de azért csak erőltetik. Jó, az addig oké, hogy diploma meg pénzkereset, de a többi járulékos elem (ami a beasággal, vagy merkelséggel jár) az fúj, nem-nem-soha. Kislányom, te nem vagy “olyan”. Kapsz a jézuskától tortához habverőt. (Nna, az a fúrógépszerű izé, ami nem botmixer, hanem a másik.) Mer sütni fogsz, majd meglátod. Pont. Ha most nem, majd a férjednek vagy a gyerekeidnek. Pont.
Most mit lehet erre mondani? Fogadjunk, hogy nem?
KedvelésKedvelés
Én anyósomtól kaptam kelesztőtálat karácsonyra. 😀 Ami amúgy nagyon hasznos, abban szoktam kikeverni a hennát a hajamra. :PP
KedvelésKedvelés
És anyósod legalább levonta a tanulságot?
Azért az ajándékozási szokások is megérnek egy misét. “Veszek neked tepsiszettet, laskaszűrőt” – ez az Aranka szeretlek című agyzsibbasztó szerzemény. Át tudom érezni amúgy, most hogy jön a karácsony, valszeg kapok megint dörzsiszivacsot, mosogatószert… Az ember meg majd bort és csokit! Jájj, csak nőnek ne menjen az ember!
KedvelésKedvelés
Karácsony másnapján diszkréten kisunnyog, bort megisz, csokit megesz, a mosogatószert átönt a borosüvegbe, a dörzsikéket ízlésesen betekeri a csokipapírba….. 😀
KedvelésKedvelés
Hát ezen felvisítottam! Háztartási tippek karácsonyra! És az lesz a meglepetés, hogy mire a ház ura felkel, már mán be vagyok mákolva! Vihííí! 😀
KedvelésKedvelés
De, szóval – azért a ház ura ugye nem gondolja ezt a leosztást megfelelőnek? Mert hogy az anyját már nem akarja megnevelni, az egy dolog.
KedvelésKedvelés
Jut eszembe, anyós értené a célzást, ha legközelebb egyszerűen visszakapná tőled ugyanazt ajándékba?
KedvelésKedvelés
Én mosogatógép tablettát a 30. szülinapomra.
KedvelésKedvelés
Nem tom, lehet bennünk van a hiba. Megvan, az lehet a baj, hogy nekem nem az ajándékozás a szeretetnyelvem! Ez az!
KedvelésKedvelés
Szüzanyám. Ez kész :)))
KedvelésKedvelés
én meg konyhai mérleget szülinapomra. Egyet anyámtól, egyet anyósomtól. 20 évig nem volt rá szükségem, 20 év után most van kettő is!!! ( Nekem, akinek a konyha nem más, mint a muszáj kategória, és ezt mindkét mama jól tudja!
KedvelésKedvelés
Azt én is kaptam. Valahogy rögtön elveszett a teteje, de azért így is lehet használni. Sosem kelesztettem, de többször gondoltam rá, hogy milyen lehet.
KedvelésKedvelés
Jajjj ez nagyon jóóó…”palyabea-angelamerkel vonal”…. teccik!!!!
KedvelésKedvelés
Miért keresel többet nálam, drágám? Hát azért, mert a két diplomámmal én otthon robotoltam, míg te képezted magad és szakmailag fejlődtél, hiszen a szakmádban dolgoztál. A férfiak általában hasonló végzettségű nővel élnek együtt és végül mégis ez a kérdés (és ez a válasz) merül föl. Három-öt év gyes után egy nő gyakorlatilag pályakezdőnek számít. VAgy pályát kell módosítania, mert időközben megszűnt a cég, ahol dolgozott. Nagyon nagy szerencse kell hozzá, hogy szinten tudjunk maradni.
KedvelésKedvelés
Mi a ferjemmel kb. egyforman keresünk, jo kapcsolatban elünk, beosztjuk a hazimunkat, 10 ev utan is felforr a verünk egymastol, stb, de amikor mondtam neki, hogy jövöre felvetelizem a jogra, tovabblepeskent, es ezt a kollegainak meselte, ök egyböl ugy reagaltak, hogy “biztos el fog hagyni”.
Es basszus szöget ütött a fejebe.
Edes istenem, ki neveli ezt bele a ferfiakba???
KedvelésKedvelés
Azok a srácok akikkel együtt kezdtünk mind vezető beosztásban vannak. Nekem esélyem sincs erre. Pedig mindegyiknél okosabb és ígéretesebb voltam. Ja és nem sokat felejtettem, igyekeztem magam szinten tartani.
KedvelésKedvelés
És van képük esélyegyenlőségről pofázni. Merthogy a nők dolgozhatnak és tanulhatnak.
Persze. A tudásunkat, a képességeinket, a munkánkat semmibe veszik!
KedvelésKedvelés
Mondjuk azt sem tudom mi a megoldás. Nekem az sem tetszene, hogy fél évesen gyerek zaciba be. Ha nem vagyok ott a karrier szempontjából fontos években, akkor így jártam. Persze az is igaz, hogy akik így tettek a csajok közül, bár előrébb vannak, de a fiúk nekik is behozhatatlanok. Nyilván a képességeik miatt és nem a nemük miatt. Hiába van a cégnél kétszer annyi nő, mint férfi, valahogy minél feljebb nézünk annál több a hím.
KedvelésKedvelés
Azt ne feledjük, hogy a férfiaknak sokkal több idejük, energiájuk marad a tudásuk, képességük fejlesztésére. És arra is , hogy szakmabeliekkel, vagy más szakmát képviselőkkel konzultáljanak, így is bővíthetik az ismereteiket.
Ugyanis nemigazán kell munka közben agyalniuk, mikor iktassák be porszívózást és mi a fene legyen a vacsora. A többiről ne is beszéljünk.
KedvelésKedvelés
NA de miért is kell azokat az éveket CSAK a nőknek otthon tölteniük? Mindjárt kiegyenlítettebb lenne a verseny.
KedvelésKedvelés
Igen. Igazságos úgy lenne, ha első évet a nő, másodikat a férfi.
A házimunkát is be tudnák jobban vállalni, tényleg sokszor csak a rossz szokások, rossz hozzáállás az oka.
Barátom 3x megy el a konyha mellett, de a szemetet bent hagyja. Rászólok. Mondja nem felejtette el, kiviszi. Mondom de már rég megtehetted volna a 3 kanyar alatt.
KedvelésKedvelés
Na azért ez a szemetes dolog, nem tudom, mennyire pasi tulajdonság. Meg úgy általában nincs ilyesmire hajlama?
KedvelésKedvelés
Ez nem tulajdonság kérdése, ez arról szól inkább, ki az aki megteheti, hogy nem vesz észre ezt azt a teendők közül, mert valahol úgy érzi, ez nem az ő dolga. Nálunk például érdekes módon, mindig csak én veszem észre, hogy már ki kéne üríteni a szemetest, a többiek tornyozzák, nyomkodják amíg lehet, utána elkezdik lepakolni a szemetet a körülötte (asztalra, konyhapultra, ahol éppen helyet találnak neki), de hogy ehelyett ki is lehetne venni a zsákot és tenni bele újat, az nem jut az eszükbe. Mosogatógéppel ugyanez a helyzet, az hogy belepakoljanak még csak csak megy, de amikor tele van és ki kellene pakolni, mindent a helyére, az nagyon nem, akkor jön a mellépakolgatás 😦
KedvelésKedvelés
Nem tudom, szerintem ez lehet egyfajta szétszórtság is, az konkrétan, hogy elmegy mellette háromszor. Nem biztos, hogy azért, mert nem tekinti a saját feladatának.
KedvelésKedvelés
Na igen, és akkor ilyeneket tolnak az orrunk alá: http://mno.hu/tudomany/a-hetgyermekes-nobel-dijas-magyar-klimakutato-1254735
Éjjel dolgozgatott, oszt így is összejött a Nobel, nem vágyott karrierre, csak egy kilenc literes fazékra. Tessék követni anyukák, ímhol a recept!
KedvelésKedvelik 1 személy
“– Hajnalban kel, éjjel dolgozik; ilyen feszített tempó mellett mi tölti fel, honnan merít energiát?
– A gyerekeim végtelen energiaforrások, az ő szeretetük tölt fel igazán. Ha van szabad félórám, biztos, hogy nekik mesélek vagy velük játszom.”
És alatta a komment: “Nagyon sokan példát vehetnének róla, olyan jó ilyen hírekről hallani”
Igaz, végtére is napi 22 óra megfeszített munka után, két órácska alvással minden nőnek be kellene érni. Ha mégis fáradt akkor foglalkozzon egy kicsit a gyerekkel, rögtön kipihent lesz, lám itt az élő példa, hogy meg lehet ezt csinálni simán. Aki meg nem tudja, az nyilvánvalóan nagyon gázos, tán nem is nő igazán!
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez az a hozzáállás, ami leginkább nem beszél a nőkről. Nincs őszinteség, nem látjuk a hátteret, csak a hét gyermeket és szuper-anyut az összes közhellyel. Írástudók felelőssége…? Volt egyébként itt szó már erről, valamikor régen…
KedvelésKedvelés
Ezt a kbszt vetítést, márbocsánat.
Ezt a szájába adott szarságot, hogy idegenszívű kéttannyelvűb nem adom a kölyköm, ja, én külföldön publikálok, vazze.
Nem tudom mért éri meg a kutatócsajnak, hogy valaki írjon egy ilyen mocsok propagandacikket, fölérakja a fotóját, és gondolom csengessen egy nem kicsi összeget.
Ha meggyőződésből fakad, akkor a gyakorlati részletekben lehetnek kőkemény vetítések, mert ilyen napirend így NINCS, aki valaha a töredékét csinálta és összedőlt, az pontosan tudja. Ez egy egyszarvú, csak pár szerencsétlen elhiszi, hogy létezik. Ilyen időbeosztással így ez annyira létező valóság, mint a Mikulás.
Márénkérekelnézést.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ugyanezt akartam ideírni…
KedvelésKedvelik 1 személy
Valami ilyet készültem ideírni én is.
Gyakorlati tapasztalatból beszélek. Nekem egy gyerekem van csak, és egy olyan férjem, aki mindent megcsinál (még GYES-en is ő volt), volt már két munkahelyem is egyidőben, dolgoztam éjjel-nappal, de abban, amit a cikk ír, biztosan kipurcantam volna.
Ezt a marhaságot!
KedvelésKedvelik 1 személy
Működnek ezek a cikkek, kőkeményen odahatnak a pszichére, és én pl. olyan típus vagyok, aki vevő az ilyesmire. Van az az igény a tökéletességre, amikor ez megvalósítható, de nagyon durva etalonként beállítani. Hatalmas teljesítmény, hegycsúcs miegymás, és le a kalappal, de nem, NEM lehet elvárás.
Kivétel és nem példakép. Nagyon nagy különbség.
A cikkel az a gondom, hogy összemossa a kettőt. Ide tartoznak még azok a típusú mélyinterjúk, amikor közismert, jellemzően többgyerekes nőkkel elmondatják, hogy nincs lehetetlen, csak akarni kell, az ember lánya saját magát korlátozza. Hát, rohadtul nem így van.
Nekem sok évem ráment, amíg levakartam a csillámport a tévhitekről, de addig a legmélyebb lelki-kapcsolati krízisben Asszony a fronton-t, és hasonlókat olvastam, hogy tudjam, lehetne szarabb is, és büszke voltam rá, hogy kibírom, aztán gyűlöltem magam, ha mégse.
Egészen az önpusztításig el lehet így menni, önként és dalolva. Én bele tudnám törni magam hasonló elvárásokba, mint ami a cikkben is van (nem a Nobel-díjra gondolok, csak a 22 órás készenlétre), és rohadtul sajnálom magam, hogy nem jön az a zsigeri lazaság, hogy legalább a külső kényszert leszarjam. Sebaj, dolgozom rajta, és már többnyire némi kritikával olvasom az ilyen írásokat.
KedvelésKedvelés
Lópikula, ad egy: az nem erény hogy valaki a Thatcher-génnel rendelkezik és 3 órás alvásokkal nem őrül meg, az egy genetikai izéke. Malaca van, mint nekem a súlyommal, de genetika az nem elért eredmény.
Azontúl. Ha valaki Nobel-díjas és büszke a csekkjeire, amit eská ad fel na pócstu, annak elmentek otthonról. Még hogy a gyerekkel személyesen foglalkozik, annak van valami értelme, de a kurva postát, a szaros cipőtalpat egy nyamvadt osztályvezető is adja ki lehetőleg másnak, és növekszik a dzsídípí, ő meg nem foglalkozik a képességeihez mérten hülyeségekkel. Én is kiviszem a macskaszart meg kiteregetem a zoknit, csak nem gondolom, hogy az egy szent teljesítmény, hanem tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek jobb lenne, ha én azt csinálnám amihez a legjobban értek, ezt meg csinálná akinek jelenperpill nem futja képességből-tudásból-lehetőségből jobbra, de valami bajból ez is kihúzná.
Ezzel együtt fenntartom hogy Thatcher-génnel is ordas nagy hazugság ez így, négy alapművelet, írja össze mit csinál hány órában, ha kijön a napi ötvenkettő, én nagyon röhögök és nagyon szánakozom egyszerre.
Ha a példamutatás a cél, ennyi erővel tessék bemutatni a hatkarú Sívát vagy elvárni, hogy az átlag nő legalábbis nyerjen olimpiai bajnokságot valamiből minden páratlan évben öt gyerek mellett, különben egy szánalomra méltó lúzer meg egy lesajnálnivaló élősködő minimum.
Nem bírok magamhoz térni ettől a szartól, amit belevágnak a jószándékú, megfelelni akaró női tömegek arcába, én immunis vagyok, de tudom, hogy a többség az nem.
És attól még a hölgy lehet remek és kimagasló nemzetközi kutató, csak épp nem vette észre, minek az eszköze lett itt éppen.
KedvelésKedvelés
Igen, valószínűleg igazad van. Én, mint mondtam, vevő vagyok az ilyesmire, beveszem, mint ahogy azt is, hogy minden bio, ami zöld, ami pedig bio, az jó. Szóval igen, engem ezekkel lehet kilóra megvenni. De az is tény, hogy sok fölösleges kanyart megspóroltam volna, ha nem tolnak elém ilyen elvárásokat. Ha időben elárulja valaki, hogy ez azért nem teljesen így van, mint ahogy azt írják. Pont az a lényeg, azért veszélyes az idézett cikk, mert nem én vagyok az egyetlen, akiben túlteng a versenyszellem és a bizonyítási vágy, és erre rámegyünk olykor.
Nem tudom, talán oda kéne írni az ilyen interjúk fölé, hogy “Ne próbáld ki otthon!”.
Meg olyan írásokat is közölni, amiből kiderül, hogy ha napi 25 órát beleraksz a célod elérésébe, és nem megy, akkor az azért van, mert nehéz. Vagy lehetetlen.
KedvelésKedvelés
Nekem is volt egy időszakom, amikor beletoltam minden erőmet. Dolgoztam mint a gép, nagyon jól kerestem, mellette tökéletes háztartás. Csak hát a férfiak részéről nem jön ilyenkor ugyanaz az elismerés, ami ilyenkor őket illeti. Nem fogják kimutatni, mert kiderülne, hogy nem akkora tehetségek, ha egy nő is képes annyit, mint ők, vagy még többet.
És egyik barátom se mondta, hogy akkor természetes, hogy a házimunkát együtt toljuk. Nem, nekem kellett az asztalra csapnom. Ha nem teszem, elnézték volna, hogy 0-24-ben robotolok.
A fiúk gyerek koruk óta azt látják, tapasztalják, hogy őket nagyobb elismerésben részesítik. Amit ők tesznek, az nagyobb teljesítmény. Rettentő káros ez fajta szocializáció.
Ez pedig felnőtt korukra szépen eltorzítja az értékrendjüket. Emiatt nincsen igazán értékelve a nők munkája, fáradozása, bármennyit is húzunk.
Nem szabad ezt hagyni, igenis a legkisebb igazságtalanságot is szóvá kell tenni, nemet mondani. Nem kell mindent megoldó angyalkaként viselkednünk.
Ha férfinak nem teszik? Akkor csinálja, oldja meg ő.
KedvelésKedvelés
Visszaolvastam közben az előzőt, és a végéből úgy tűnhet, hogy szuperképességeket vizionálok magamnak, közbe meg nem is. Ez a rész tehát: “Én bele tudnám törni magam hasonló elvárásokba, mint ami a cikkben is van (nem a Nobel-díjra gondolok, csak a 22 órás készenlétre)” helyesen úgy hangzik, hogy hajlamos vagyok rosszul felmérni a képességeimet, aztán rohadtul csalódott vagyok, ha nem megy.
KedvelésKedvelés
Volt egy ilyen időszakom, hogy egyszercsak magamra ébredtem, hogy jesszusmária, én mindennap negyedkettőkor fekszem hatodik hónapja, egy héten hét nap, meló, takarítás, pakolás, önkéntesmunka, önfejlesztés, kutya töke, hát értékeli ezt valaki,? Megköszöni? Észreveszi? Mit is érek el vele, a kilincset? Öt éve nem voltam kozmetikusnál? Ez a pizsi rajtam tízéves? A kölyök maradékán és kihűlt fürdővizén wellnessezhetek? Mivan?
Akkor vettem egy nagy levegőt, és kijelentettem a deszka felett, hogy most volt elég, különben pár év múlva harminckilós nyomorultként retteghetek a tyúkszaros életemért áttétekkel tele esetleg. Nem kell bizonyítanom senkinek, és akinek nem tetszik hogy ez a jelmez a kukába kerül, annak arra van az ajtó. Heti két nap arra esetleg, ami valóban és nekem is fontos, és kész, és ha vacakul érzem magam akkor lefekszem aludni, ha bombáznak, akkor is.
nem mondom hogy egyik napról a másikra (bár valahogy mégis), meg könnyen, meg nem lehet visszacsúszni, de nem. Akkor valahogy az összes ilyen csodaszövegre meg csodapéldára végletesen immunis lettem, és azt se hittem el, hogy a gyerekeimnek bármi baja esik, ha én ezt nem csinálom.
Van még hova fejlődni, de az önpusztítás-önkizsákmányolás korszaknak azon a pörgésszámon vége, én tegnap lelkifuri nélkül masíroztam tüntetni, hiába hogy páran morcoskodtak, szépen elmagyaráztam, nincs harag, de engedélykérés sincsen.
Nehéz, az egész Kárpát-medence másként van szocializálva, arra, hogy Kőműves Kelemennéként mások projektjébe építsd be magad téglánként, naponta, észrevétlenül, főleg, ha nő vagy.
KedvelésKedvelés
tudom, hogy ciki, de a legelsõ kommenten a cikk alatt nagyon nagyot nevettem. Biztos irigy vagyok amúgy – én egy seggel egy lovat se tudok megülni, nem hogy egy egész ménest.
KedvelésKedvelés
Jaj! És válásnál külön szép, amikor megkapja a nej, hogy “eltartott vagy”, “a kuka mellett fogsz megdögleni”, “leköpnek majd a gyerekeid” valamint “nincs pénzed, úgyse tudsz elköltözni”. Ez két konkrétan megtörtént eset. A másodiknál még azzal megspékelve, hogy a bíróságon az ember azzal érvelt a felesége ellen, hogy az “felelőtlen”, mivel a minimális keresetével, és két gyerekkel, elköltözött egy másfél szobás lakásba. Micsoda pazarlás – ezt én teszem hozzá, a többit a jegyzőkönyv őrzi. Amúgy diploma mindkét esetben, és ugyanez, mint nálatok.
Ja, és a két eset között cirka 30 évnyi különbség. Mikor fog ez megváltozni?!
KedvelésKedvelés
nem, nem nem!!!
nem lehet érvként semmilyen kontextusban előadni azt, hogy ki keres többet.
(kivéve az operatív döntések, hogy pl. kinek kevesebb a táppénze, ki bukik kevesebbet, ha otthon marad a gyerekkel, ilyesmi)
mert:
– arról senki nem tehet, hogy mennyit keres (még akkor sem, ha esetleg nagyon körültekintően választott hivatást, mert a piaci viszonyok mindent felülírhatnak);
– nem hangozhat el érvként egy párkapcsolatban, egy házasságban, egy családban, hogy én nem mosogatok mert többet keresek.
(eladjuk a munkaerőnket és ki vagyunk téve annak, hogy a piac mennyit kínál érte. a női munkaerőért kevesebbet kínál. ez adott. és még számtalan kisiklás létezik, hogy adott tudásért egyszer csak nem fizet semmit a piac – építészek 2008 után – vagy egy másik tudásért aránytalanul sokat fizet – albán nyelvtudás a 90-es évek elején – és még sorolhatnám. )
ez miért nem evidens???
KedvelésKedvelés
Nekem sem evidens. Én keresek többet, mert piacképesebb a tudásom. A férjem meg azt csinálja, amit szeret, és amihez ért. Soha nem kényszeríteném rá, hogy olyan munkahelyen dolgozzon, ahol szenved, és látom, hogy soha nem lesz több bevételünk, de mikor sokat van itthon, és én munka után még pakolhatom ki a tiszta ruhát és takaríthatok, akkor el szokott durranni az agyam, és néha a fejéhez vágom, hogy kereshetne többet, ha lenne több munkahelye, nem csak az az egy szar.
De az biztos, hogy nem kéne felmerülnie ennek a problémának, ha megbecsülik egymást az emberek.
KedvelésKedvelés
Ebben az esetben indulatbol elojohet a kereset merteke, valojaban azonban az okoz aranytalansagot, hogy tobb a szabdideje, otthon is van, van ket keze, nincs agyhoz kotve es megsem csinalja meg a ahazimunka ra eso reszet (ket ember eseten a felet, negy embernel a anegyedet. A hazimunka adott. Az viszont nem egy adottkent kezelheto dolog, hogy a no csinalja, mert igy szoktuk)
KedvelésKedvelés
Szeretem az ilyen gondolatokat elmenteni magamban jövőbeni miheztartás végett.
A mókás az, hogy fiatal feleségként (gyerek nélkül) ugyanezeket az elvárásokat éreztem a tarkómon. Főleg anyósom tudott kiborítani a folyamatos nyomulásával, meg hogy királylánynak hívott (ami elméletben cuki akart lenni, tőlük viszont gúnyosan hatott), csak mert volt igényem bizonyos dolgokra, meg stílusom. Mióta elköltöztem, szabályosan rémálmaim vannak vele… Azt hiszem, van mit feldolgozni magamban. 🙂 De amit megfogadtam egy életre: többet nem tagadom meg és nem áldozom fel magam semmilyen magasztos eszme oltárán. Az életünk nem erre való. (És ezzel nem azt mondom, hogy a házasság rossz vagy a gyereknevelés rossz, hanem hogy én mennyit bírok el. Ilyenkor mindig Laura Brown jut eszembe Az Órák-ból.)
KedvelésKedvelés
Én annak örülök, hogy anyósom 200 km-re lakik tőlünk. Nem kedvel engem, mert nem vagyok az a csendes, szerény, mosok-főzök-takarítok-befogom fajta, és a fia is végez itthon házimunkát. Egyszer közölte, hogy “lusta asszony férje tud csak főzni”. Mondtam rá neki, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy miután teljes állásban dolgozom, majd az egész háztartást is én viszem. Ilyenkor erre nem tud mit mondani, csak kelletlenül annyit, hogy “Hát, más már a világ ma mint régen.” amihez én mindig hozzáteszem, hogy “Még szerencse.”
KedvelésKedvelés
Úgy-úgy 🙂
KedvelésKedvelés
❤
KedvelésKedvelés
Igen, és az a szép, hogy az anyóson-férjen kívül, ha sok ilyet hallanak, a nagyobbacska gyerekek is beszólnak anyának (miért mész el megint este, ma nem volt itthon kaja, amikor hazajöttem, már megint a barátnőddel mész kávézni, miért nem velem…). Sokat beszélgettem velük erről és szerencsére leszoktak 🙂 , de zsigerből ment az oltogatás részükről is.
KedvelésKedvelés
Engem a nagyfiam rosszall, ha futni megyek vagy színházba, de leoltom, nem hagyom magam. Játszma ez is. Sokat vagyunk együtt, tessék elismerni anyánkat mint külön lényt, kaja a hűtőben, vidd ki a kutyát, csókollak.
KedvelésKedvelés
Bocsánat, ha tolakodnék, de hogyhogy rosszall, úgy értem, mond valamit? Vagy a száját húzza?
KedvelésKedvelés
Igen és hányszor látni, hogy ha sokat ilyet hallanak, egyszer maguk is elhiszik, hogy jé, tényleg, minek is, miért is, mikor olyan jó, pont elég és “nekem az az öröm, hogy …” vagy “nekem az elég, hogy…” napestig alátok tolhatom a mindent. Szívszorító látnom az ilyet, mikor látszólag már igénye sincs, nem is akar már semmit, ő már nincs is. Ennek egyik fokozata az, ha már csak az életének a párjával csinál bármit, ha egyáltalán, illetve ha az nem, akkor ő minek, már nem is.
KedvelésKedvelés
Igen!! Ez van hugomeknal. Mondom jovore elmegyunk par napra csak mi.. Parja rosszalloan csovalja a fejet. Masik eset. Van egy 2,5 fel eves lanya. Mondom add le nekem par orar ,csinalj amit akarsz. Menj setalni,moziba. Hat o erre: nem is tudja, mert ilyeneken nem gondolkozott. Eszem megall. Ja nekem van egy 2 eves fiam es en megyek bulizni,konccert,wellness. Ha kikoltoznek hozzank tutira elkezdem az agymosast. Nem is ertem. Es ahogy Eva irja, bebetonozva a falak koze. Akos egy szama nagyon ideillik: A majom a ketrecben.
KedvelésKedvelés
Fèrj èvek òta naponta odavágja, hogy “èn tartalak el” “mehetnèl már dolgozni” (nagycsalád…sok èv gyes..) most dolgozom.. az első pár napban “jajj de jò, neked is jobb ugye” most meg szar anya lettem amit csinálok azt egy majom is megtudná csinálni.. az ùj hobbija, hogy nem hagy aludni.. a tv-t üvölteti, folyamatosan beszèl…. elfelejt elmenni a gyerekekèrt, ha már otthon vannak ès a nagylány megfőz akkor cirkuszol hogy szar a kaja.. beleköt a nagyokba a kicsikbe ìgy a munkaidóm vègefelè már csak azt hallgatom a telefonba, hogy “anya segìts apa nem hagy, apa kötözködik stb..” tudom, hogy arra megy ki a dolog, hogy mondjak fel de nem fogok.. megszokja.. vagy nem.. nem èrdekel.
KedvelésKedvelés
Szia, jó, hogy itt vagy, köszöntelek első kommented alkalmából!
KedvelésKedvelés
Vagy nem. De ne is hagyd magad!
KedvelésKedvelés
Mondj fel! Neki! De ne a munkahelyen.
KedvelésKedvelés
Vagy amikor az újságíró megkérdezi a sikeres üzletasszonyt:
– és a párja mit szól a karrierhez? hogyan tudja összeegyeztetni a családdal?
Ezt egy üzletEMBERnek (a nő nem ember ugye) még sose hallottam feltenni. Ti igen?
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem, ezt még férfiembertől senki nem kérdezte.
Tőlem ezt rendszeresen megkérdezik, még családtagok is.
A legjobb az, amikor a férjem válaszolja, hogy a “család” nem csak az enyém, hanem az ővé is.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nekem ezek szerint megint extrém nagy szerencsém volt a körülöttem élőkkel. Mikor a nagyok kicsik voltak, hetente kétszer anyós jött át, hogy tudjak menni tornázni, egyszer meg anyám, hogy elmehessek táncolni. Péntekenként meg az exférj jött haza korán, hogy találkozhassak a bulizós nősténycsapattal. És ez mind saját felajánlásból, hibáztatás és szájhúzogatás nélkül. Aztán később azért megkaptam, hogy “Miért olvasol szoptatás közben, miért nem a gyerekre koncentrálsz?” Talán azért vazzeg, mert már nem újszülött, gyors táplálékfelvételről van szó, ha tudott volna már olvasni, nem zavart volna, ha ő is olvas közben 🙂
KedvelésKedvelés
Én még előtte vagyok, de rejtély előttem, hogy fél év szoptatás után, hogy lehet még mindig párás szemmel gyönyörködni a gyerekben? Biztosan gyönyörű, meg édes, de olyan elvesztegetett időnek tűnik az napi 2 óra (ennyi?) bambulás. Inkább egy könyv.
KedvelésKedvelés
Plusz adalék, hogy a legkisebbet közel négy évesen úgy kellett páros lábbal lerugdosni a keblemről. Összesen a három gyerekkel jó hat évig szoptattam. Lefogytam tíz kilót, csomókban hullt a hajam, de hát ne panaszkodjak, mert van, aki nem tud szoptatni, annak mennyire rosszul esne az én panaszkodásom. De legalább sokat olvastam.
KedvelésKedvelés
Komolyan megdöbbentettél. Koncentrálni? Mire? 🙂
Én legtöbbször aludtam közben. Illetve a végét vártam, mert fájt a hátam közben. Vagy az okostelefonomat! nézegettem. Például ezt a blogot. És mindeme feszes koncentráció mellett szerintem még vagy öt csecsszopót el tudtam volna látni tejjel, mert annyira sok volt.
Égreemelt tekintet. Anyámborogass. Mikvannak.
KedvelésKedvelés
Én is mindig olvastam közben 🙂
KedvelésKedvelés
Kösz mindenkinek, ezek szerint (nem vagyok ufó) sokunkat hoztak le a Földre űrhajóval.
KedvelésKedvelés
Az ebook megvetelenek boldogságos ideje. Szoptatás, altatás alatt végre legálisan is olvashattam. Akkor nem vettem el az időt más, sokkal fontosabb házimunkátol
KedvelésKedvelés
Én mindig olvastam szoptatás közben (bár én is találkoztam a dologgal a babamagazinokban, hogy csak a dedre kell koncentrálni közben, ha nem akarsz szaranya lenni), mert akárhányszor a gyerekre néztem szoptatás közben, mindig elkezdett majomkodni, vigyorogni és mindennel foglalkozott, csak az evéssel nem. Én meg nem igazán lelkesedtem a lehetőségért, hogy humán fogzórágcsa legyek, és csak így tudtam elérni, hogy hatékonyan egyen. Játszottam vele eleget olyankor, amikor nem evett, ringattam meg énekeltem neki meg gyömöszöltem meg minden, de speciel az etetést igyekeztem gyorsan letudni.
KedvelésKedvelés
Gyakran a “bezzeganyósoknál” különb háztartást vezet az aki nem hajlandó megfelelni az elvárásoknak. Csak éppen ott az egész család részt vesz a feladatok végrehajtásában. Amúgy gyakran elgondolkodom, hogy főzni, mosni, takarítani az egy szakma. Ha egy családban mindenki elvégzi a hivatalos munkáját, akkor miért kell még otthon plusz szakmát végezni. Szerintem már bebizonyítottuk, hogy tudunk főzni, pelenkázni, füvet nyírni, takarítani. A társadalmi munkamegosztásnak is jót tenne, hogy aki keres, az bejárónőre, kertészre bízza ezeket a feladatokat
KedvelésKedvelés
Jót tenne a bejárónő, az biztos. Mélyen egyetértek. Ha megtehetném, nem sajnálnám rá a pénzt, bár a saját árnyékomat kell átugranom hozzá, úgy nőttem fel, hogy lenéztük azt, akinek volt. (Elvben, mert nem ismertünk olyan élő embert.)
Amikor a régi munkahelyemen hetekig túlóráztunk, a hétvégét is beleértve, miközben a kollégákat otthon minden nap terített asztal várta, na akkor gondoltam rá először, hogy meg kéne nősülnöm.
(Ja, a férjem is tizenkét órákat dolgozott akkoriban, szóval az lett a megoldás, hogy kétnaponta pizzát rendeltünk.)
KedvelésKedvelés
Nekünk volt bejárónőnk, aztán jött a válság, azóta kosz van. 😀
Csak pár évig volt olyan jó dolgunk, hogy volt bejárónő. Előtte is kosz volt, csak vendégségek meg ünnepek előtt takarítottunk. Anyu meg mi, kicsiként még buli volt. Aztán azóta is kosz van. Nekem porallergiám van, de a súrolást, tükörmosást csinálom rendszeresen, enyémpasi meg szokott porszívózni nálunk.
Biztos vagyok benne hogy rengeteg olyan takarítási folyamat van amiről még életemben nem hallottam. Egyszer a pasim megkérdezte, hogy milyen gyakran súroljuk át régi fogkefével a csempefugát én meg röhögőgörcsöt kaptam. 😀
KedvelésKedvelés
Nekem ez nem tréfás, húsz évig éltem ilyen ember mellett. Most amúgy sok mindent én csinálok, pusztán mert a kedvesnek fáj, ha hajolgat, nekem meg sport. De ha három hétig nem porszívózok, akkor sincs beszólás.
KedvelésKedvelés
Tréfás?
ÖÖÖ nyilván én se koszban akarok élni, főleg mert megfulladnék a porallergiám miatt.
KedvelésKedvelés
Szerintem úgy nem tréfás, hogy fogkefés fugatisztogató mellett élt korábban.
KedvelésKedvelés
Ja akkor oké. 🙂 Én már teljesen elhűltem, hogy ez egy alapdolog és mi igénytelenek vagyunk, hogy nem tisztítjuk rendszeresen fogkefével a fugát.
( Mint amikor az exem elhitette velem, hogy mindenki igénytelen aki nem mossa meg minden pisilés után a nemiszervét.)
KedvelésKedvelés
Igen, pontosan, elvárt igény lett volna a fogkefés fugatisztítás. Én meg elhittem, hogy igénytelen vagyok. (Mondjuk attól még nem pucoltam a fugát.)
KedvelésKedvelés
Azzal is meg kell bírkózni, hogy a bejárónő-kertész alkalmazott. Nem barát, rokon akinek joga van bármibe beleszólnia, kipletykálnia dolgokat. Elvégezte a munkát, kifizettem, a magánélete és az enyém nem kapcsolódik össze. Sütit sem kérek és ajándék palántát sem. Régebben volt, de egy idő után túl sok mindenhez jogot formáltak. Most ismét győzködöm Annát, de itt nehéz megbízható embert találni, aki nem élne vissza azzal, hogy ismer mindenkit.
Néha azért jó együtt punnyadni is…
KedvelésKedvelés
A mi bejárónőnk folyton kiakadt, hogy mennyi csokipapírt talál a szemetesekben és az egészséges étkezésről tartott nekünk kiselőadásokat meg hozott biogyümölcslevet és jégsalátát. Mondjuk ez más, mert mi gyerekek voltunk.
KedvelésKedvelés
Ezzel jó lenne azért tisztában lennie a másik oldalnak is, a munkaadónak.
Egyetemista koromban én is voltam minden, bejárónő, kutyasétáltató, gyerekeket korrepetáló.
Nekem meg az a bizalmaskodás volt hajmeresztő, amit véghezvittek.
Nekem az munka volt, megcsináltam tisztességesen, de a kérdezgetést nem szerettem.
A magánéletem az enyém, ne kérdezzen bele, még jófejkedésből se!
KedvelésKedvelik 1 személy
Mindketto orjito.En itt Angliaban voltam egyszer takaritani egy csaladnal, es rogton csoki, cukor, mindent adtak a kezembe, meg hogy eljek ugy, mintha csaladtag lennek, beszelgessek veluk, oldodjak, stb.
Nekem ez tobb volt, mint sok. Nem mentem tobbet.
KedvelésKedvelés
Amúgy meg olvastam valakitől feljebb, hogy huszonéves kislányok komoly kapcsolatban mit pihennek.
Az életet. Egy huszonéves ember éppen tanulja hogy hogy kell élni. Minden tanulási folyamat megterhelő. Tanulja, hogy dolgozni kell járni, és hogy ha akar enni akkor ahhoz be kell vásárolni, ha bármit akar, AKKOR AZT NEKI MAGÁNAK KELL MEGTENNIE. Komoly kapcsolatban, meg főleg az első komoly kapcsolatban, meg tanulja hogy kell azt is csinálni. És kimerítő dolog az is, és sok- sok persze szükségtelen szerepjátékkal van még benne, és eltelhet úgy 5-6 év is mire rájön hogy mik a valódi szükséglei.
Hát ezt piheni. Meg mondjuk egy végigszexelt hétvégét is takarhat a pihentünk otthon kifejezés, amit nem biztos hogy a kedves idősödő munkatársunknak az orrára akarunk kötni, de mégiscsak ez áll a legközelebb a valósághoz.
Azért mert valaki fiatal, még nem evidens hogy tele van élettel. Van akinek huszonéves korában jut ki a szarból, lehet hogy anyagilag gázos a helyzet, és esély sincs hogy el tudjanak menni valahova. Én nem megyek el sétálgatni üres zsebbel, és mese habbal a nem anyagiakon múlik szöveg. 20 évesen sem voltam rá képes,hogy üres zsebbel kirándulgassak a városban. Mikor nem volt pénzünk, akkor volt tévéelőfizetésünk. Napi 5 filmet is képes voltam megnézni, és nagyon szerettem. A meleg héra mellett volt az ágy, és életem meghatározó filmélményit sikerült 1-2 év alatt letudnom. Könyvek ugyanez.
Aztán meg lett pénzem, és elmentem a világ összes múzeumába meg nagyvárosába, és most 30 évesen megtehetném hogy kiállításokra járjak, csak mondjuk a Metropolitan után nincs kedvem egy összetákolt vázlatokból álló középszerű kiállításhoz itthon, csak hogy elmondhassam magamról, hogy micsoda programőr vagyok én. És megtehetném hogy vendéglőbe járjak, csak a szegénység-betegség kombójában úgy de úgy megtanultam jól főzni, hogy minden nagyzás nélkül mondom, hogy jobbat főzök mint sok helyen, és akár különlegeset is. Pl tegnap nyelvhalat, telőtte tigrisrákot. És élvezem is. Van egy kisgyerekünk, nincs kedvem órákat szervezni, csak azért hogy elmondhassam, hogy moziban, vagy bármilyen intellektuálisnak tartott eseményen voltam. Ellenben halálosan szerelmes vagyok a férjembe, ő meg énbelém. És ez is sok energiát és sok időt igénylő lobogás. És egymással szemben van az íróasztalunk, és imádok itthon gubbasztani, és örülök ha nem kell menni sehova. És meleg van, és finom a koszt, és kutyák, gyerekek. És bőven van mit pihennem az elmúlt 30 évből, szóval igen. pihenek.itthon.
KedvelésKedvelés
Engem ez a megmagyaráz(hat)atlan elvárás zavar, meg hogy olyan fitymálóan tudnak nézni, ha már megint nem voltam hétvégén Kehida-akárhol, vagy hegyigokartozni, vagy olyan fotókiállításon, ahol egyetlen karfiol van lefotózva, de ötven szögből, és jé, ez mennyire másmilyen már, mint az a másik! hű! Tudom, ne foglalkozzak vele, tulajdonképpen nem is mérgelem fel magam rajta, de azért úgy piszkál, hogy néz, bólogat, pihentél, hát kell azt is, persze! – de látom, hogy azt gondolja, milyen bénácska vagy már, mi bezzeg voltunk melegházilégycsapó-fesztiválon málnás-kuszkuszos vattacukrot enni.
KedvelésKedvelés
málnás-kuszkuszos vattacukor! :DDD
KedvelésKedvelés
Tökre egyetértek. 🙂
Én is legelőször az átszexelt hétvégére gondoltam, csak nem írtam le, mert mostanában többször megkaptam, hogy csak a szexről írok/ beszélek.
Mondjuk én megyek sétálgatni üres zsebbel. Volt egy időszak kb. két és fél éve, amikor én is meg a pasim is munkanélküliek voltunk, aztán szerencsére ő kapott állást én meg elkezdtem az msc-t, de előtte nagyjából végtelen szabadidőnk volt meg minimális mennyiségű pénzünk. Sokat utaztunk, szerencsére az elején még érvényes volt a diákunk, voltunk sok fesztiválon, Balatonnál rokon nyaralójában, rengeteg buliban, csak úgy leutaztunk haverokhoz. Sok szép emlékem kötődik ehhez az időszakhoz, bár alapvetően a tömlős sajtos zsemle jut róla eszembe meg az hogy mások meghívnak és sohanapján fogom viszonozni.
KedvelésKedvelés
No erre mondta az egyszeri anyós, amikor a fiatalok mondták, hogy egész nap a szobában gubbasztunk, hogy csak tudnám mi az a gub?
KedvelésKedvelés
Azt nem értem, miért nem fejlődik még mindig a társadalom. Miért nem tud továbblépni ezen az ostoba, idejétmúlt hagyományos szerepeken. Miért akarják ennyire benyomni a nőket ebbe a lebutított létbe?
Értem én hogy uralkodni akarnak, na meg a kényelem. De lassan több a káros hatása az egész társadalomra nézve, mint az előnye, amit a férfiak nyernek.
Egyre több nőt ismerek, aki kiszáll és mondja, hogy miért is félünk az egyedülléttől.
Az vajon mi, ha ott van mellettünk egy férfi, de totálisan leszarja a mi igényeinket?
KedvelésKedvelik 1 személy
“Ezt a játékot nem csak férfiak folytatják nők ellen. Szorongató a középkorú nők tekintete, gyanakvása is: anyánké, anyósunké, a szomszédasszonyé. Hangsúlyokból, szóhasználatból és dierkt üzenetekből is ki tud kerekedni a végeredmény: ne menjünk szaunázni, túrázni, új embereket megismerni, ne kacsingassunk más felé, ne vágyjunk finom holmira sem, mert anyák és feleségek vagyunk, nekünk már a család legyen a fontos, ott a mi helyünk szépen, betonba öntve.”
Végigolvastam az összes kommentet, és csak ezért merem ideírni, amit, mert ezt még nem mondta senki sem: ehhez nem kell se férj, se gyerek. Elég, ha anyuka pici (szingli) lánya vagy. Hiszen ott a lakáshiteled, az a legfontosabb, kislányom. Ha meg végre otthon ülsz, és nem jársz el sehová, akkor meg az a baj, mert akkor meg sose fogsz megismerkedni senkivel.
És mindennek a csimborasszója: ismerek olyan anyukát, aki ezt a saját egy szem fiával (!) játssza el.
Egyébként üdv mindenkinek, régi, visszajáró tartalom- és kommentolvasó vagyok. És már nem emlékszem, kommenteltem-e ide valaha.
KedvelésKedvelés
Igazad van, ezt gyakran szülők is eljátsszák a gyerekükkel…
KedvelésKedvelés
miért zavar az vajon engem a magam 47 évével, hogy a középkorúzás bélyeggé vált itt a blogon? egy időben a hírekben ha vállalkozóról volt szó, az minimum adót csalt, sikkasztott, rongyrázott és persze bunkó volt. ne általánosítsunk már, a középkorúság egyes források szerint 35től fölfelé van, a középkorú nőket rosszindulatú ufónak max. a húszas éveiben tarthatja az ember (gondolom, mert az anyja, anyósa abban a korban lehet akkor), de azután? adjunk esélyt a középkorú nőknek, plíz!
KedvelésKedvelés
Én is középkorú vagyok, de még ezzel nem találkoztam itt. Vagy csak átsiklottam felette. De amúgy egyet értek a véleményeddel. Engem mindig fiatalabbnak néznek a koromnál és nem is foglalkozom vele, mert jól érzem magamat a bőrömben. Van hagy rohadt fáradt vagyok, ennyi. Kumulálódtak a megpróbáltatások. Olyankor többet alszom. De figyelek az étkezésre és legfőképpen, hogy minél több kellemes tevékenységgel foglalkozzak.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nekem a középkorú 60+ jelent.És én tényleg adok esélyt, de tényleg. Aztán 95%-ban nem jön be, amint a kellemes távolságtartást átlépjük. Se munkatárssal, se rokonnal, mindenki mindent jobban tud, és lenyom, és megkérdőjelezi a kompetenciámat. Tippek és tanácsok minden élethelyzetre, kérdés nélkül. Kevés üdítő kivétel van, köztük az anyám, bár ő még csak közelít a hatvanhoz. (és gyanítom, hogy csak velem normális.)
KedvelésKedvelés
60+? 🙂 hát ez nagyon optimista hozzáállás az élethez!
KedvelésKedvelés
Anyám 66, és szerintem most kezdi súrolni a középkorúság alsó határát. Én 46 évesen fiatalabb és sugárzóbb vagyok, mint valaha 🙂
KedvelésKedvelés
100 alatt meg sem állok! 🙂
KedvelésKedvelés
“Nekem a középkorú 60+ jelent.”
De akkor milyen korú egy 40-50 éves? Vagy a fiatal és a középkorú között van még egy kor amiről én nem tudok?
KedvelésKedvelés
Én felnőttnek hívom, csak úgy simán. 🙂 De ennek semmilyen tudományos alapja nincs. A legtöbb 40 körüli ismerősöm ragyog és nagyon él.
KedvelésKedvelés
Érett fiatal!
KedvelésKedvelés
Jaj, mar…en 45 vagyok, de eszembe sem jutott, hogy en is ebbe a csoportba tartoznek. Amugy meg eleg altalanos az idosebb korosztaly “eszosztasa” ami nem zarja ki, hogy vannak kivetelek szep szammal.
KedvelésKedvelés
Engem ez a cikk nem elsősorban a kimozdulás-nem kimozdulás vonalon gondolkodtatott el, mert azt tegye mindenki habitusa szerint.
Nekem arról van szó elsősorban, hogy nőként van-e saját tered az életedben, vagy nincs.
Ha táncolni jársz, akkor úgy, ha otthon olvasol csöndben, akkor úgy.
Engedi-e a társadalom?
Jobbára nem, én így tapasztaltam.
Nincs terünk, ha van, abba valaki mindig be akarja tenni a lábát.
Mert “az igazi nő közelségre vágyik”.
Szerintem ez fullasztó, ez az egész.
Az hogy beléd tolakodnak, akár a hobbidba tolakodnak.
Ezzel nem tudok toleráns lenni, ez az egyik dolog, amivel nem.
KedvelésKedvelés
Én kiharcoltam itthon a külön szobát. Miután saját lakásomban éltem, jár a saját dolgozó. És ember nem értette miért. Most már elfogadta és egyre jobban hagy békén, többszöri magyarázat után.
KedvelésKedvelés
Jól tetted!
Ha valaki nem tud szobát kiharcolni, akkor harcoljon ki időt, bármit, ha rosszul érzi magát.
Egy talpalattnyi szabadság is érték.
Mindegy, mi, csak a tiéd legyen.
KedvelésKedvelés
amikor az ember csak anya. semmi mas, es esely sincs masra. eveken at. es ha ebbe belerokkan akkor az az o hibaja. es ha ebbol kimaszna akkor visszahuzzak. mert neki ott a helye ha tetszik, ha nem. vagy ki lenne ott ha o nem. es kozben megkapja hogy a gyerek nagyon anyas. de ha a gyerekek elmennek iskolaba akkor keressen annyit mintha sosem esett volna ki a munkabol. termeszetesen az eddig vegzett feladatai mellett oldja meg mindezt. ugy hogy par eve nem alszik at egy ejszakat sem. es o marad otthon a beteg gyerekkel, meg az iskola szunetekben. mint anya. mert az az o dolga. nem mondom hogy nalunk ez van vagy volt. meg csak azt sem hogy ez volt ram kenyszeritve. de valahogy nagyon nagyon ismerosnek tunik.
KedvelésKedvelés
“ki lenne ott, ha ő nem” – igen, ez olyasmi, amin mostanában sokat gondolkodom. Szerintem ez félelmetes csapdahelyzet, ha ez a végső érv, és főleg akkor, ha valaki magának ismételgeti ezt. Hogy de akkor ki, ha én nem. Van-e vajon tényleg olyan helyzet, ahol az a válasz, hogy “senki”? vagy hogy akkor nem lenne megoldás, és a gyerekeknek, gondozottaknak tényleg, igazán rossz lenne, és nem csak a kényelmetlenség lenne jelen, hogy akkor most nekik is kell tenni dolgokat? Ha valaki tényleg belsővé tette, hogy ha ő nem, akkor senki, és a saját életminőségét rontja ezzel, hogyan lehet ebből kilépni?
KedvelésKedvelés
Óh, mennyire ismerős forgatókönyv. Bárcsak ne érteném ennyire.
KedvelésKedvelés
Jó volt olvasni a posztot és a hozzászólásokat. Nekem az otthonról hozott mintával hatalmas nagy pechem volt és szerencsém. Annyira szar volt, hogy nem lehetett követendő példa.
KedvelésKedvelés
Gyerekek, mi lett ebből a posztból… Köszönöm, fontos.
KedvelésKedvelés
Ezek az elvárások azért élhetnek még mindig, mert a nők többsége úgy érzi, “van benne valami”, és ezért mentegetőzni kezd. A vámpírok meg azonnal lecsapnak…
Az egyik kedvencem az, amivel anyámat vegzálták fiatalasszony korában: “Bezzeg a szomszéd Béla felesége már reggel nyolcra kész van a vasárnapi háromfogásos ebéddel!”*, mondjuk ezen akkor is csak röhögni tudtak illetve tudtunk, amikor nekem is elmesélte;
*mi a büdös francnak?
Meg a másik: “Azért akarsz mosogatógépet, hogy pihengethess, mi?” (amire én vidáman azt válaszolom, hogy: “Pontosan!”)
KedvelésKedvelés
Ütősebb lett volna, ha azt mondod: nem, azért, hogy a férjem pihenjen 😉
KedvelésKedvelés
Hehe, a kaszát is lecserélték, amint lehetőségük volt rá (a férfiak főleg, ugye) aratógépre, hogy pihengessenek, csak az már olyan messze van a mi életmódunktól, hogy az emberek nem érzik a bőrükön. A háztartás gépesítése csak a legvége a dolognak. A “bah, mi az a házimunka, ma már van porszívó-mosógép-mosogatógép” gondolatmenetben mindig elfeledkeznek arról, hogy akár lehetne menni kaszálni, fát vágni, marhagulyát hajtani is.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: féltékeny vagy? | csak az olvassa — én szóltam
NEM ENGEDEK BE NŐGYŰLÖLŐ, ALAKOSKODÓ, SUNYI, KIMÁSOLT KOMMENTET.
KedvelésKedvelés
Hogy megvédjem a drága férfiúinkat, a nők is tudnak ugyanilyen kisajátítós, rátelepedős sárkányok lenni, akik nem bírják elviselni, hogy életük szerelmének a világa nem körülöttük forog. (Egy barátomnak ilyen barátnője volt: egyrészt el volt kényeztetve és megszokta, hogy mindig megkapja, amit akar, másrészt meg nagyon önbizalomhiányos volt, és folyton kellett vele éreztetni, hogy fontos és értékes). A nők jobbak is ebben a manipulálásban, viszont a lelkiismeretükre jobban is lehet hatni.
Én még húszéves se voltam, amikor ilyen pasival hozott össze az ég. Mindig, mindent együtt kellett csinálnunk, egyrészt mert ő nem tudta magát lefoglalni egyedül, ezért kikövetelte, hogyhaénunatkozomnehogymártejólérezdmagadat, másrészt meg kisebbségi komplexusa is volt velem szemben, mert külsőre vonzóbb voltam és jobb volt a családom anyagi helyzete, ezért attól félt, hogyha nem tudja tartani velem a lépést, akkor el fogom hagyni (mindenben legalább olyan jónak kellett lennie, mint nekem). A legdurvább az volt, hogy anyám még bátorított is, nézzem el és mosolyogjak amikor elmar a barátaimtól, meg tönkreteszi a tanulmányaimat, meg tönkreteszi a hobbimat. Nyaranta nyaralni, túrázni, dolgozni se mehettem el, mert nekem minden délután az exem rendelkezésére kellett állnom, másrészt, meg ha megtudta, hogy délelőtt nélküle mentem moziba, jött a nélkülemvoltprogramodmárnemisszeretsz-szintű zsarolás. Csak üljek szépen otthon és unjam magam halálra, amíg nem végez.
Az exemmel még elbírtam volna, de anyámmal nem – sosem fogom megbocsátani neki, hogy így kiszúrt velem. Látta, hogy szenvedtem és hogy boldogtalan voltam, de nemivottnemdohányzottjólkeresett, tehát meg kellett fognom, különben egyedül fogok meghalni vénlányként (19 évesen!). Folyton a fülembe durozsolta, hogyha így magára hagyod, ne csodálkozz rajta, hogyha meg fog csalni. Milyen anya mond ilyet a lányának?!
Sosem értettem, hogy miért szúrnak ki a nők ilyen szinten egymással – a férfiakkal még el lehetne bírni, lehetne őket nevelni, leszoktatni erről a hanemrólamszólazéletedakkornemisszeretsz-hozzáállásról, de a nők szoktak keresztbetenni egymásnak – anyóspajtás beszéli tele a fia fejét, hogy Rosszanya és Rosszfeleség a menye, mert a barátnőivel menne bulizni, mikor a fia simán elengedné a feleségét. Anyák keltenek bűntudatot a lányaikban, amiért nem a négyfalközött élnek.
KedvelésKedvelés
Jaja, ez a blog azért jött létre, hogy megvédjük drága férfiúinkat, nyilván.
Nem, nem akarjuk megnevelni a férfiakat, nem dolgunk. Az élet nem ovi.
Bírom, amikor egyedi esetekkel jöttök, “a nők is tudnak ugyanilyen” stb. Nem értitek a lényeget, dekontextualizáltok pontosan leírt jelenségeket.
Vagy érted, mi az az elnyomás, és akkor nem fogod az elnyomottat elemezni, kritizálni, vagy nem érted.
Felnőttként simán ellentmondhattál volna a férfiérdekek szerint szocializált anyádnak, nem? Ő is áldozat. És amúgy igaza van: ebben a felállásban jobban jársz, ha nyelsz, tűrsz, megalkuszol. Ha nem, akkor nem lesz partnered.
De az egész társadalom, minden magát okosnak hívő ismerősöm is ezt csinálja. Kimagyarázza, ne kelljen szembenézni. Menteget, nőt hibáztat. Az ingerküszöb egy kicsit lejjebb van, mondjuk nemi erőszakkal kevésbé dicsekszenek, de a lényeg nem változott.
Én csak azt nem értem, miért vagytok ezen a blogon, kinek és mit akartok ezekkel a mindig egyforma maszatolással megmagyarázni.
KedvelésKedvelés