Tegnap írták a hatodikosok és a nyolcadikosok is a központi felvételit a középiskolákba. Köztük a legkisebbem is, és a huszonnégy tanítványom. Tíztől a magyart, 45 percig, aztán negyedóra szünet volt, és utána 45 percig a matekot.

50-50 pont a két feladatsor maximuma, az összesen száz. Tavaly 51,2 pont volt a nyolcadikosok országos átlaga:

Itt egy villámgyors javítóteam, 148 fő statisztikái, a legmagasabb összpontszám 91. E mezőnyben az előző évekhez képest nehéznek tűnik az idei magyarteszt.

Most mutatok néhány konkrét (magyar)feladatot, és hozzá a véleményemet.

Tüzetesen áttanulmányoztam az összes feladatsort, az előző évieket is. Az tud ezeken jól teljesíteni, aki leleményes, nem rigid az elméje, és szokott olvasni. Én ezt igazságosnak tartom, legalábbis célszerűnek, hiszen a minőségi gimnáziumnak csak akkor van értelme, ha eszes a gyerek, szomjazza a tudást, nem kell hajcsárkodni, hogy tanuljon. Ezen a felvételin semmire nem mentek a magolással.

Oldd meg, utána nézd csak a megoldást! A hatodikosok első feladata:

Egy-egy pontot ér mindhárom szócsoport: 

Nekem nem áll össze a SÜTŐ és az ÜRÖM meghatározása, a sütő a nyelvérzékem szerint nem része a kemencének, de szótár szerint igen:

üröm, 3. jelentés:

(átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Keserűség, szenvedés.

Az IRAM viszont pont az, amit elvárhatnak a nevezetes ötvenedik pontért (a legnehezebb pont, az icipici különbség, ami dönt zseni és jó képességű között). Na de az ÜRÖMmel együtt…?!

Második feladat: szólások, közmondások.

Itt az alamuszi macskát érzem túlzásnak. Csak nekem idegen? Mások is ezt nem tudták.

Helyesírás. Kicsit erős a szüret–szűret páros, ehhez sok főnév–ige párt kellett tanítani, a nézet és az irat–írat elő-előkerült. Itt csak a kulcsot mutatom, 1: az első a helyes, 2: a második, 3: mindkettő, X: egyik se.

Nyolcadikosok: szólások. Többen belesétáltak a füst, tűz, láng csapdába:

A hangalak és jelentés (a, b, c) hálás terület. De utána nehéz a mondat, ezért rágtam velük ennyit a mondatelemzést. Ez érettségiző szint:

Nyelvi skilles, pihentető feladat:

Szövegalkotás: a hatodikosok egy semmi-különös történetet folytatnak 8-10 mondattal. Valóságos, nincs benne király és sárkány, de van egy kis fantáziaindító elem:

A nyolcadikosok, ahogy eddig is, érvelnek:

Azt írja az én fiam, hogy el se tudná képzelni az életét a testvére nélkül. Vannak az életben Pillanatok – ez olyan, még úgy is, hogy mindenkit Margitka-szenzitív írásra okítottam. Margitka, a javító tanár konzervatív, ezért imádjuk a nagymamánkat, vezérszólamot éneklünk z iskolai kórusban, és le nem írnánk azt, hogy fullos, de még azt sem, hogy suli.

Szerintem a nyolcadikosoké most a leíró nyelvtani részt tekintve nehezebb volt, mint a 2023-as, amikor Julis írta (46 pontra). A hatodikos tesztnek idén a szövegértése volt hálás.

Teljes feladatlapok, kulccsal itt:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozponti_feladatsorok

*

A csapdát állító feladatok miatt a facebookcsoportokban hörgés kezdődött, szakmaiatlan levezetésekkel – nem a kályhás mester, hanem a szótár mondja meg, része-e a sütő a kemencének. Sikerélményt szerezni mentek, hiszen annyit készültek, és Ödönke okos, csak kicsit élénk…! Csak a sokat olvasó gyerekek teljesítettek igazán jól. Ez mérés, amellett verseny – a randi”piacon” is nehéz elfogadni, hogy nem vagy olyan vonzó, mint amilyet az keres, aki neked is kéne. Ugyanez van a jelentkezők és a gimnáziumok viszonyában.

A felvételinek nem célja, hogy az előző évek feladatainak rendületlen gyakorlása után e szorgos tömegek képesek legyenek 45-50 pontot írni, mert akkor nem szór eléggé. Muszáj beletenni az apró trükköt, hogy tényleg csak a zsenik, a szitán is átlátók írjanak 47-50-et. Az üröm, a sütő, talán az iram és a baki túlzás volt, viszont ott a kettő-három-négy szó együtt ért egy-egy pontot. Egy komoly humán tagozat szóbelijén felvételiztetőként külön megnézném az első feladatot, meg az alamuszi macskát (bár ennek a szólásnak olyan a hangulata, hogy a vegyesbolti pénztárosok jutnak eszembe róla). Mert az a különleges, aki ezt is tudja. És a szövegalkotást mindenképpen.

Általános kritika érte a felvételi rendszert a 444.hu-n. A KLIK azt ajánlotta a gimnáziumoknak, hogy vezessenek be minimumpontszámot, ami alatti írásbelivel nem lehet bejutni. Erre ugrott szülői szervezet is, meg az oktatáskutató is:

A „brutális kasztrendszert” erősítené

Radó Péter oktatáskutató azt mondja, a gimnáziumi rangsorokat vezető 100-120 intézménynél, illetve a 6 és 8 osztályos gimnáziumoknál nincs hatása a Klebelsberg Központ elnöke által ajánlott minimumponthatároknak, hiszen ott amúgy is brutális küzdelem zajlik a bejutásért, és eleve magas pontszámmal kerülnek be a diákok, a „második ligában” lévő iskolák számára azonban létkérdés, hogy fel tudják-e tölteni az osztálylétszámot. „Ha ott érvényesítik a ponthatárt, a diákok jelentős része kiszorulhat.”

Radó szerint szakmailag sincs értelme így meghúzni a ponthatárokat. Az egész középiskolai felvételrendszert igazságtalannak tartja, amin egy ilyen lépés tovább rontana.

A közoktatási felvételi nem standardokon (vagyis nyilvános vizsgakövetelményeken) alapszik DE IGEN, amelyek alapján az általános iskolák biztosan fel tudnák készíteni a gyereket a felvételire, a 6 és 8 osztályos gimnáziumok esetén pedig az általános iskolák ellenérdekeltek a sikerben.

Ezeknél a gimnáziumoknál a legnagyobb a verseny, és a szülőkre hárul a feladat, hogy felkészítsék a gyerekeket. Van, aki meg tudja fizetni az „árnyékoktatást”, de az alacsony státusú, tehetséges gyerekek kiszorulnak.

Itt csúnya csúsztatás van, és ez megint a mindenkinek megértést követelő, zsaroló attitűd, amely mindig más izéjével veri a csalánt. Ami még nagyobb baj: el akarja fedni a teljesítmény, erőfeszítés és tehetség értékét, sőt, inszinuálja ezeket. A versenyistállót is amilyen gyűlölettel ejtik ki a nem épp csillogó gyerekek szülei…!

A követelmény a NATon alapul, nyilvános, az iskola dolga épp az volna, hogy a NAT anyagát megtanítsa. Mit csinál akkor?

Az én gyerekem nem éppen kitűnő tanuló, ez az iskola a maga ötéves, meredek lejtmenetével nem (sem) motiválja komoly tanulásra. Ijesztően sok, amúgy okos gyereket ragadott el az eszképizmus (manga, kütyük). Ugyanakkor Dávid igen jó matekokat és egész jó magyarokat írt már ősszel a próbafelvételiken, és nagyot fejlődött különtanár nélkül is. Csak mi foglalkoztunk vele, ahogy Julival is. Egyik gyerekem se járt soha különtanárhoz. így is az említett, első százhúsz gimnázium egyikébe fog járni – nagyrészt azért, mert a fővárosban élünk, és bőven van választék. És hát rangos értelmiségiek leszármazottja.

A háborgó szülők szerint a gyerekek nem használják és ezért nem ismerik a közmondásokat. A Pitagorasz-tételét se, sem a növényi mag részeit, épp ezért tanítjuk meg nekik. Aki bármilyen pályázatra, diákújságba ír, majd használni fogja a színesebb jelzőket, fordulatokat.

A probléma gyökere, csak erről nem illik beszélni, hogy a szülő az, aki nem elég intellektuális: előbb vesz új mobilt, mint igazi (nem-musical, nem körúti-párkapcsolatos-szórakoztató) színházjegyet. Ő maga se olvas, vagy csak limonádét, ami ugyanaz, mint a Szívek szállodája, papíron. De a gyerektől elvárja, hogy Tamási Áron érdekelje. Papol, “beszabályoz”, büntet.

Én rájuk hagyom, mit csinálnak, nem korlátozom őket. Belülről kell motiváltnak lenni, a többi semmit nem ér, csak sunnyogás lesz belőle, és a mindennapi élet harcmezővé változik. Nincs mit titkolni, engem nem érdekelnek a jegyek. Anyámnak se számított igazán. Csak ne gyűlöljék az iskolát, ennyi elég. Viszont annyira intellektuális mindenki, G. is, hogy ez hat rájuk. Én azért olvastam, hogy az erőszakból és a tufaságból kitörjek, és mert bántottak. És unatkoztam volna nélküle. Az én gyerekeim azért olvasnak, mert én is. Azzal neveltem, hogy én magam vagyok szuverén, elhatárolódom a hitványaktól, nem követek z odatartozás vágyától hajtva másokat, és maradok retró módon intellektuális. Bízom a gyerekeimben, a jóravalóságukban, eszükben, lényeglátásukban. Nem is csatázunk.

Én se olvasok annyit, mint régen. Lakáson belül vesztem el a félig-harmadig olvasott könyveket. Régen többet olvastam, mint amennyit beszéltem. Minden ébren töltött időmben.

(És mindenki író akar lenni így is. Satnya nyelvvel…)

*

Ugyanakkor Budán szakképzést tukmálni átlagos és jó képességű gyerekekre, ahogy az igazgatóhelyettesünk tette a szülői értekezleten, ez sértő, továbbá vékonybélig történő benyalás a kormánynak. De ennél fontosabb, hogy értelmezhetetlen: errefelé a gimnáziumok is lasszóval fogják a diákokat, olyan sűrűn vannak. Nem kell egy 14-15 évesnek eldöntenie, hogy felnőttként milyen szakmát űzzön. Munkába állnia sem kell már 18 évesen. Érettségit mindenkinek! Minden statisztika szerint jobban élnek, többet keresnek és tovább élnek egészségben azok, akiknek gimnáziumi érettségijük van. Ideértve a gyenge gimnáziumokat is. Majd kiderül, mi lesz belőle, elég négy év múlva döntenie arról, hová esélyes a bejutás, és mit tud elképzelni munkaként. Az már lehet szakképzés is, nemcsak egyetem.

De gyerekarcú 14 éveseket beereszteni drogtanyákba, teherautósofőrök sarjai, kis gengszterek közé, öngyilkoskeltetőkbe? Az kényszerül oda, aki nem tud a felvételin minimum 30+30 pontot írni, mert buta. (Sőt, még az sem.)

*

Hogyan lehetne igazságos a felvételi? Mi más tud lenni, mint verseny? Hollandiában élő olvasóm meséli, náluk sorsolás dönt, így egyforma színvonalúak nagyjából a sulik. Ami azt is jelenti, hogy egészen távolra kellhet utazni. Mindenesetre az egyenlő színvonal fontos szempont náluk. Itt ez fel se merült soha, még Magyar Bálinték idején sem. Multikulturális társadalom sincs, nyelvi deficittel, ami efelé nyomná a rendszert.

Ha versenyvizsga van, akkor viszont hogyan értelmes mérni, rangsorolni? Kompetenciaalapon, csakis. Nincsen semmi elmélet, magolnivaló. Felismerni kell tudni, megragadni a mintázatot, összefüggéseket keresni. A magyarban ez a nyelvhasználat fejlettségét, értő olvasást, szókincset, logikát, minimális íráskészséget, az elvonatkoztatás képességét jelenti, némi leíró nyelvtani ismerettel, ami maga a 3-8. osztályos tananyag: szótagolás, helyesírás, hangzótörvények, szóelemek, szófajok, mondatelemzés, egy kis jelentéstan.

Én nem tartom igazságtalannak, hogy színvonalas gimnáziumokba csak magas pontszámmal lehet bejutni. És már a 80 pont is magasnak számít.

Ugyanaz az ideológia megint a 444-en: az elkényeztetett, ám ostoba gyerekeiknek könyöklő szülők szervezeteivel kórusban mindent szidni, amihez a jelenlegi KLIKnek köze van. Mindezt a jóemberkedő esélyegyenlőség nevében, látszólag a hátrányos helyzetűekre gondolva, szolgaian harsogva, amit az elkeseredett szülők most hallani akarnak. Bólogat is a sok neurotikus szülő, aki későn kapcsolt, és már látja, hogy nem jut be a gyerek a presztízsgimnáziumba.

Ez az, amit gyűlölök a baloldaliságban, pontosabban a baloskodásban: a szép elveket irigy, lusta, buta emberek rázzák Elitellenesek, tehát arra haragszanak, aki tehetséges, vagy nem herdálta el, amije van.

Mit szeretne Radó? Az jusson be a legjobb sulikba, aki nem készült, nem vette komolyan, és az ne, aki igen? Olyan legyen a felvételi teszt, hogy az írhassa meg jól, az is jól írhassa meg, akinek nincsen szókincse, hozott műveltsége, nem tett bele energiát, nem érti a szófajokat, és nem is érdekli?

Vagy ugyanúgy jusson be a jó sulikba mindkettő? Ez lenne igazságos?

Vagy ne mérjünk egyáltalán? Hanem, milyen alapon lehessen bejutni?

Az elit gimnáziumokban létezik korrupció, és ez is kiegyenlít valamelyest. Spontán kvótarendszer: minden osztályban van olyan gyerek, aki érdeklődés, intellektus alapján e nem való oda, de a papa híres és/vagy hálás.

Az sem igaz, hogy ne volna elérhető a tudás. Van, aki tanfolyamot fizet, vagy magántanárt, de simán fel lehetett készülni a neten megtalálható, korábbi feladatsorok íratásával, önjavítva, szülői segítséggel, ingyen. A kompetencia is, a nyelvtani ismeretek is a NAT-on alapulnak, azaz órán ezeket meg lehetne tanulni, de ott valamiért nem tudják, vagy nem elégséges színvonalon. Nyolcadikosok nem értik, mi az, hogy ige, vagy múlt idő. Nem tudom, mi történik. Hogy lehet az, hogy egy nemrég még elit általánosban a tavalyi egyik nyolcadik osztály egynegyedét sehova nem vettek föl? Alacsony pontszám, extrém rossz iskolaválasztás. (Lássatok csodát: pont az osztályfőnökük pécézett ki engem és indított gúnyos rágalmazást.)

A szülők kikövetelhetik, hogy legyenek nívós nyelvtanórák. Sokan, akik magas színvonalon tanították, ezt a generációt nem tudják kezelni: a stílust, a dohánytermékeket, az antiintellektuális hangulatot, a telefonozást. Rég elhúztak. Én abból lettem keresett az elmúlt fél évben, hogy az iskola nem látja el a szerepét, nem motivál, a magyartanárok sem tudják rendesen a nyelvtant.

*

Idén, azt írták, a hatodikos matek nem szór eléggé, könnyű volt 44-46 pontot írni. Így a reál- és matematikatagozatokon is a magyar fog dönteni.

Nem véletlenül súlyoznak egyes gimnáziumok: duplázzák az adott tagozathoz tartozó pontokat, vagy felezik a másikat. De már a dilemma is torz, hogy valaki vagy erős matekos, vagy pedig magyarból jó. Ezen a szinten egy jó intellektusú gyerek némi odafigyeléssel, időben kezdett felkészüléssel simán ír mindkét tárgyból 44 körüli pontszámot. Ez akkor történik meg, ha a szülőt érdekli, és okosan választ módszert, eszközt, esetleg tanárt. Nagyon kis gógyival mindkét tantárgyból felkészíthető bármelyik gyerek.

A gyenge magyarpont jellemző oka, hogy a gyerekeknek nem meséltek eleget, nem volt minőségi az anyanyelvi nevelésük, és/vagy ők maguk nem olvasnak egyáltalán, soha semmit. Az ismerős felnőtteknek is szürke, szegényes a szókincsük, nem érnek rá, a közös időtöltés gyenge nyelvi színvonalú sorozatok bámulásából áll. Főleg vizuális ingereket kapnak a gyerekek. A felvételin alapvető nyelvi készségeken túl a leíró nyelvtan a megtanulandó, tíz százaléknyi irodalom mellett (az is csak a legelemibb fogalmakat kéri). A nyelvtannak e része ezen a szinten ugyanolyan logikájú elmélet, mint az elemi algebra vagy a geometria. 

Ha azt mondjuk, az elit családok gyerekeinek sikere igazságtalan, az ő érvényesülésük a hátrányos helyzetű gyerekek kudarcát jelenti, tőlük veszik el a pontokat és helyeket, akkor tagadjuk a tanulás, az erőfeszítés, a műveltség értékét. A hátrányos helyzetűnek nem a tanult ember az ellensége. Tanulni bárki tud, ma már a neten is minden elérhető. A szegények, megfosztottak ellensége a szabadrablással gazdagodó, kizsigerelő tőkés, akinek nincs szüksége tanulásra.

Azt veszik fel valódi gimnáziumba, nem csak gyerekmegőrzőbe, aki nem extrém tehetségtelen, nem zárt intellektuálisan, nem zabálta fel az agyát a kütyü meg a sorozat, a családi feszültség. Akire odafigyelnek a szülei, és ezért tanul, készül, figyel, beleteszi az erőfeszítést: olvas, órán érdeklődő, leckét ír; katasztrófa esetén iskolát vált, az magasabb pontszámot ír és végül jobb suliba jut be. Ott pedig a tanárok is jobbak, nem jön évente új, sőt, ott rang tanítani. Amikor Radó Péter támadja az elitet, akkor az erőfeszítést és a tehetséget támadja. Őket ócsárolni, rájuk gyanakodni szerencsétlenül félrevezető, pláne a hatodik kerületből. És aljasság is: tagadása a szellemnek. Radó Péter egyben a leszarós szülőket pártolja, meg az elpofátlanodott, a jogaira hivatkozó, követelőző attitűdöt. A tehetséges gyerekeknek nyilván könnyen megy a felkészülés, mert nem most kezdtek odafigyelni – pont ezért kell a többieknek időben kezdeni és sokat gyakorolni. De legalább nem sírni, amikor a következmények jönnek, hogy a világ milyen igazságtalan. Minden olyan, egyébként ép gyerek, aki befeszült a felvételitől, súlyos családi válságban van. Ez nagy tabu egyébként.

Nem gondolom igazságosnak, ha azok a gyerekek pont úgy bekerülnének az elit gimikbe, akik nem tettek erőfeszítést. Nem magyarázom a magas pontszámot csak a jó körülményekkel, pénzzel. A tehetséggondozók, a pannonhalmi bencések, Snétbergerék zenei központja vagy az Apáczai is a nehéz helyzetű, de tehetséges gyerekeknek kínál kitörést, nem a tompa agyúaknak.

Már az is tévedés, hogy az intellektuális család elitet jelent. Arra lehet haragudni – már ha nagyon akarunk valakire –, aki gazdag. Az értelmiség jelentős része nyomorog, így alakult a gazdaság és a fizetések. Aki béemvével gördül be és tízezres tanári órabért is kicsenget, vagy exkluzív felvételi előkészítőre íratja és szállítja a kölköt, az hátrányokat kompenzál, mert ő maga sem ismeri a közmondásokat, a szófajokról nem is tud, és (mondták is:) őszintén nem érti, miért léteznek versek, miért nem szó szerint van minden. Nem velük találkozom a színházakba sem. A tanárok, mérnökök gyerekei megöröklik az attitűdöt: tanulnak, ahogy a szüleik tanultak. Ők hallanak gazdagabb szókincsű beszédet, jutnak el színházba. Kevésbé ovis angolra, inkább gryllusvilmosra jártak. Van fogalmuk a klasszikus műveltségről. Ez nem piacképes ma, és ezért nem is ők az elit.

Az oktatás az utolsó tömeges színhelye annak, hogy a hagyományos műveltséget ápolják és továbbadják. Ha onnan kiszorul, ha jön “az életre felkészítő, gyakorlatias képzés” pénzügyi ismeretekkel, IT-vel, szexedukációval, akkor százezrével lesznek közöttünk olyan emberek, akik soha nem találkoznak kultúrával. Az pedig olyan, mintha elhallgatnának a madarak. Maga az atomháború utáni világ.