Minél többet! Beszélj csak, a legjobb, ha érintett vagy, akkor sztár lehetsz!… Aztán jajgathatsz, hogy kritika ér! És írhatsz cikket arról is…
Másoknak megtetszik a siker, kedvük támad a tabutémában utazni, és akkor nekik is van a bú, baj, nyöször, különlegesség (minden tabu szomorú állapot!). NEKEM IS ROSSZ! RÁM IS FIGYELJETEK!
Így lesz egyre több szenvedő, ám harsány ember.
Az ostobaságok… sorozat médiakritika, internetesvéleményformálás-kritika. Az eddigi darabjait most elláttam “ostobaságok” címkével, így olvashatod el őket:
csakazolvassa.hu/tag/ostobasagok
…ez megmutatja, hogy hogyan keress más témákra a blogon. Igyekszem pontosan, széles körűen címkézni a bejegyzéseket, utólag is javítok, tökéletesítem a címkék rendszerét. Tegyük fel, válni akarsz. Tag = címke. Ha a hazassag szót (tehát ékezet nélkül) beírod az ostobasagok helyére, vagy a gyerekneveles, a vegan címkét, akkor előjönnek a témába vágó posztok. Olyan is van, hogy irodalom (ezek részben a saját irodalmi jellegű írásaim, részben elemzések művekről és az irodalom működéséről). És van legolvasottabb, meg legjobb címke is (inkább régebbiek, ma már nem írok annyira jókat – vagy a mércém emelkedett, és nincs kedvem nekem meghatározni, mi a legjobb).
Most jön a poszt.
Hát hiszen mindez tabu! Akkor feszegetni kell, nem? Essék, ez ikes ragozás, csak szó az ADHD-ról, a tudatos gyerektelenségről vagy a mellrákról! Ezek a cikkek segítenek, tabut törni hasznos, sőt, küldetés!
Régebben én is így gondoltam. Ha valamiről nem beszélnek, az baj, beszéljünk csak róla épp ezért! Hozzuk fényre, mert ezek FoNtOs TáRsAdAlmI pRoBlÉmÁk. Aki nem érintett, érzékenyedjen, az érintett pedig találkozhasson sorstársak történeteivel, tanácsokkal, újfajta kezelésekkel… Csakis az a baj, hogy mások nem értik, amin a hős keresztülmegy. Szinte el is tűnik, hogy az állapot a baj, nem a megítélése, nem a diskurzus. És már rá is van kenve másokra a felelősség. Forró krumpli: elhajítja a problémát. Lásd a többször idézett, AIDS-világnapi cikk címét a wmn-en, a szövegben több döbbenetes hazugsággal:
EGY HIV-VEL ÉLŐNEK NEM A HIV A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁJA, HANEM A TÁRSADALOM TUDATLANSÁGA
De bizony, a HIV-vel élőnek a HIV a legnagyobb problémája… meg persze az a nagyon szomorú életvitel, ami a fertőzéshez vezetett.
Elképesztő a segítő honlapok drukkerhangulata: hősnek nevezik a betegeket, és bagatellizálják, hogy egy életen át kell orvoshoz járniuk. De mibe kerül a kezelt HIV a társadalomnak? És közben pontosan tudjuk, miért fertőződtek meg:
Ha sokan állnak ki a saját tabujukkal, talán az emberek majd empatikusabban bánnak vele. Ez csak jó, nem?
Nem, nem így működik. Még a Philadelphia elrajzolt heroizmusa közepette is azt gondoltam, hogy Andy a saját tettei következtében lehetetlenült el, nem azért, mert gonoszak voltak vele.
A “tabutöréssel” az a baj, hogy nem a lényegről beszél: a lényeg az, hogy hogyan ne legyél beteg. Egyébként ezt régóta tudjuk az eredeti AIDS-felvilágosító cikkekből, épp elfeledtetni akarják a fő rizikókat az új tabutörők, hogy eldobhassák a forró krumplit. Az az igazi tabu, hogy tán nem kéne mindenkinek a mindenébe, válogatás nélkül belerakni… erről tényleg nem szól cikk, ilyet nem szabad mondani. Ha nem egyszerre akarnák a betegeket hiedelmekbe ringatni (nem tehetsz róla, hős vagy, attól még értékes vagy stb.) és a kívülállókat érzékenyíteni, akiket meghökkent a kenegetés, a kontent nem lenne ilyen visszás.
Vannak más betegségek és gyógyulástörténetek, reményt adnak: a gyógyuló nő mosolyog, teljes életet él…!
Vagy nem, de él. Még mindig él! Aki úgy tud bízni és örülni, mint Mosolyka, az…
…nyomasztó elvárás lesz, és egyébként hazugság is. Felszépítés, mert többnyire ő se mosolygott.
Később a blogbejegyzéseiből könyvet is megjelentetett, Te döntesz címmel. Könyvével mindenki számára azt igyekezett közvetíteni, hogy a pozitív hozzáállás akár a leglehetetlenebbnek tűnő helyzeteken is átsegítheti az embert, és „az életben minden csakis rajtunk múlik”. Te döntesz c. könyve 2014-ben bestseller lett, 12 000 eladott példánnyal, és Aranykönyv-díjat is nyert. wikipédia
(Mi van vele? Most épp tenerifei utazást marketingelnek.)
Az átlagos betegben szorongást kelt, hogy az ő élete egyáltalán nem ilyen, mint a rákinfluenszeré. A szépséginfluenszerek látszatkeltése miatt legitim háborogni, sőt, népszokás: felszépítik, megszerkesztik a képeket, a napjaikat, elhallgatják a gyarlóságaikat, rossz pillanataikat!
A betegséginfluenszereknél a hamis csillogást nem szokás szóvá tenni, mert az “életigenlés”, illetve “hadd vigasztalja magát egy kis sztárkodással szegény, nincs már sok hátra”. Micsoda undorító cinizmus! Pedig látszat és valóság között náluk sokkal nagyobb a szakadék. (Tuti tipp: szenvedésről csak szóban szabad vallani, a kép legyen mindig esztétikus, minimális drámai elemmel – a romos folyosóra is szépen süssön a fény). Vajon a színjáték, örök valóságtagadás mennyire rombolja az influenszer lelkét? Etikus-e ilyeneket lengetni a sorstársak előtt, a nyomorú helyzetükben további sóvárgást, irigységet gerjeszteni?
Ha van sötét része médiának, ez az. Meglepően kevés kritikát kap ez a fajta tartalom, nem is szabályozzák, a létező szabályozást nem tartják be, mert nem illik bírálni.
Azt ne higgyétek, hogy a beteginfluenszerkedés szerves történet. Ez műfaj és megélhetés. Ő az egyik nagy tartalomgyártó példakép, 4,6 millió követővel (én vagyok az egyik), pedig nem is angolul posztol. Csodaszép minden állapotában, minden képén:
https://www.instagram.com/fabianajustus/
Aki beteg és nincs a giccshez különös hajlama, azt felbőszíti az édelgés. Nem veszi be a betegséget cégérnek használó, gondos marketinggel épített médiakarriert, mert látja, hogy arckrém- és autóreklámok tarkítják a kórházi posztokat.
Ott az a sok beteg, és ők nemigen mosolyognak. Gyógyulásuk sem várható. Nem néznek ki úgy kemoterápia közben, nem is mutogatják ezt az állapotot, a lájkokat számolgatva.
Én végtelen szereplésvágyat látok csak. Mindennemű kritikai érzék és önkritika nélküli embereket, akiknek a PROBLÉMA és ÖNMAGUK a mondanivalójuk, amikor “edukálnak”: én is érintett vagyok! Micsoda tülekedés…
Vannak a betegségekre szervezett sajtókampányok: emögött mindig érdek áll. Az októbert mint mellrákhónapot, az intézményesült tartalomgyártást vállalatok finanszírozzák, diagnosztikai és gyógyszercégek.
A hiúskodás érdekes formája az otthoni öntesztelgetés: maszk előtt, szérum után HPV. Mindenki nézesse meg magát, és az ő terméküket használja. Csúf könyöklések a riválisok között… az sem biztos, hogy a legbőkezűbb szponzoré a leghatékonyabb szer.
Szerintem tehát tisztán kéne látni, kinek mi az érdeke, és nem többet beszélni e témákról, hanem kevesebbet. Legalábbis kevesebben: nem új kis alapítványt létrehozni, mert van már ezer, hanem a már létező néhányat támogatni (csak ugye, az övék egy másik érdek, másik sztár).
Rég nem tabutémák a betegségek és állapotok, magyarul sem, angolul meg végképp teleírták velük az internetet. Vannak ritkán emlegetett részletek, azt az orvosod meg az onkopszichológus, a sorstársad mondja el – de nem a médiában. Nem teszitek a kirakatba, mert amikor kirakatba teszik, ott mindig cég van.
A betegséget, ADHD-tól rákon át a depresszióig arra is használják egyébként kínos jellemek, hogy ne érhesse őket soha bírálat. Hogy garantáltan kapják a szimpátiát, amelyet a problémájuk nélkül nem tudnának megszerezni (és forintokra váltani). “Minden pénzemet gyógyulásra költöttem”, írja. Meg azért lakásbérlésre, szép ruhákra, kajára és szájtetoválásra is. Mintha ettől, hogy sok pénzébe került mindez, a gyógyszercég-influenszerkedés etikus lenne.
A halál kultúrája ez is: menőnek állítják be a betegséget, rajongók körébe állnak egy ennyire szomorú, pusztító életeseménnyel.
Októberben minden nőimagazincikk a mellrákról szól, de nem az lesz, hogy a felvilágosított nők elmennek szűrésre, csak az eleve is ezt hajtogatók erősödnek meg a hitükben, a redundáns üzenetek hajtogatásában, ahol a hősnőség (bátor vagy, hogy kiállsz stb.) fontosabb, mint a tényleges egészségvédelem. Közben nem is biztos, hogy mindez hatékony, de legalább pénzt, időt fordítottak rá, “törődtek magukkal”. De miért így, medikalizáltan? Nincs bizonyíték, hogy akár a gondosan tervezett állami szűrőprogramok összességében, sok év alatt csökkentenék a rákos halálozást. Annak kéne orvoshoz mennie, akinek ez a tudatosság elérhetetlen, idő-pénz nem jut rá, pedig panaszai is vannak. Ők a közegük foglyai.
Azért legyél kritikus a médiabeli, “figyelemfelhívó” ömlengéssel, mert nem rólad van szó. Nem arról, hogy te legyél jól. Nem te számítasz.
További probléma, hogy a túldiagnosztizálás és túlkezelés rettentő káros. Maguk a vizsgálatok sem kockázatmentesek: a leghírhedtebb “a biztonság kedvéért” elvégzett biopszia, de a mellnyomorgatás sem ártalmatlan: ionizáló sugárzás, álpozitív eredmények, fölösleges kezelések. A lelki vonatkozások is rombolóak, amelyeket átél az, akinél “valamit találtak”. Sok stressz után jön csak a megnyugvás. De legalább kerestek rajtad egy csomó pénzt…
Miért nem élsz inkább jól?
Én óva intek attól mindenkit, hogy a média hatására azon pörögjön, nem rákos-e, és az egyébként jól működő testére időzített bombaként tekintsen. Miközben – ez nagyon jellemző! – elemi teendőket nem végez el az egészsége védelmében. Az nem fér bele.
Mit csináljon akkor? Éljen jól: csökkentse a stresszt, menjen tiszta levegőjű erdőbe, ne a sorozatokat bámulja csak, aludjon eleget, egyen valódi, tápláló ételeket, sportoljon. Ez semmilyen cégnek különösebben nem érdeke, de hatékony megelőzés.
*
Amikor én sportolni kezdtem, és a blogon a testem változását, szokásaimat elemeztem, ez rohamszerű érdeklődést váltott ki; rendre megtaláltak az egyébként értelmes, ám kognitív disszonanciával küzdő nők az elitizmus vádjával. Ők univerzálisnak értették, amit írtam, “sulykolom” – azt mondták voltaképpen: ha nem tudja mindenki pont így csinálni (vagy nincs kedve), akkor puszta hivalkodás az egész. Közben az életmódom láttán, közös edzéseken, könyvem hatására ezrek változtattak, vették komolyan az edzést, tehát működött. De az említett nők nyilvánosan akarták megmagyarázni, hogy ők miért nem változtatnak semmin, miért idegenkednek. Bepöccent (mandulavaj volt, a mogyoróvaj /peanut/ nem is mogyoróféle, hanem hüvelyes):
Ekképpen idegenkedve-irigykedve kijelentették, hogy a mandulavaj, a jégszauna, a leggings, a konditerem elérhetetlen a zsákfalvak féllábú asszonyainak, akik hajnaltól abálják a pityókát kilenc gyermeküknek. Ott nincsen Reeds konditerem! Ezeket a számukra fura, luxusnak tűnő elemeket vették ki, holott ők nem zsákfalvakban éltek, nem volt kilenc gyerekük. Én közben böjtöltem, levettem a fűtést (ez is gúny tárgya lett, pedig hála a jó istennek, hogy így szoktuk meg, mert aztán jött az energiaválság!), hóban futottam, róttam az erdei ösvényeket olcsó futócipőben. Alacsony jövedelemből is jól működtem, mert nem volt lakáshitelem, nem élte fel férj a pénzemet, és nem költöttem autózásra soha. Később pedig utaztam, drágábban sportoltam, soha gyerekeim kérésére nem kellett nemet mondanom anyagi okokból, és/mert a tudásom érték, és mindig megtaláltak munkákkal. Még az évfolyamtársamat, Karafiáth Orsolyát is megtalálják, onnan is van visszatérés, pedig ha van pokol… ő szintén tabutlanít. (Erős, fontos, amit mond, őt nem bírálom.)
Szóval most azt kérdem: a NeumannLabs tesztje vagy a szűrővizsgálat nem privilégium? Erre ösztönözni, ráadásul iparágat támogatni ezzel tényleg hasznosabb, elérhetőbb, mint olcsó, jó szokásokat bevezeti? Igaz, kimenni a határba sétálni, vagy nem enni a mekiben, az nem kézzelfogható. Nem termék.
*
Tülekednek más csoportok is: mind taburól beszél, mind csúsztat. Önös, kellemetlen, csekély tudású, szűk látókörű, hobbiból sértődgető, mániákusan szerepelni kívánó megszólalók állnak ki ADHD-ról, PTSD-ről, tudatos gyerektelenségről, mentális bajaikról a médiában hangoskodni.
Jó lenne nem lejáratni a szavakat, apró kupikat, ziláltságot, késést, lustaságt, a mohón ingerkereső viselkedést nem nevezni betegségnek. A betegség, ugye, kíméletet érdemel, senki nem szólhat rád, érinthetetlen vagy, mert elesett. Azt a szomorú sorsot sem kellene mindjárt elnevezni és mozgalommá avatni, hogy egyre nehezebb valós találkozásokon a másikban megbízni, az átlagrozinak sem sikerült, mint ahogy felnőni és felelősséget vállalni sem, ezért nem lesz gyereke. Ami hagyján, mert ne legyen, kit érdekel, de különleges érdeműnek állítja be magát a nemcselekvés révén, és gyűlölködve ír azokról, akiknek van.
A kövérség mint tabutéma esetében pedig különösen dühítő az áldozati beszéd, hiszen annak életmódi okai vannak (meg a HIV-nek is). Az érintettek az elfogadás, a szépségeszmény tágítása, a jogaik emlegetése által a végletekig visszaélnek azzal, hogy nem illik megjegyzést tenni arra, hogy mivé lettek. A következményekre sem: elszigetelődés, mozgásképtelenség, függőségek, cukorbetegség, depresszió.
*
Itt egy kis hangfelvétel péntekről, annak, aki azt szereti, ennek a posztnak az előzménye, de másról is beszélek.
Én mindig azt fogom mondani: élj jobban. Ne engedd, hogy cégek használjanak. Csípj le a sminkidőból, a vásárolgatásból, öltözködéssel való variálásból, posztolgatásból, és aludj többet, sportolj. Általában minden betegség és mentális zavar ellen.





https://444.hu/2025/01/24/azok-akik-valoban-figyelemzavarosak-egesz-eletukben-kuzdenek-ezzel-mivel-az-agyuk-maskepp-van-huzalozva
“– Addig lustálkodsz reggel, hogy mindenhonnan elkésel.
– Bocs, szerintem ADHD-s vagyok.
– Folyton elhagyod a kulcsod.
– Igen, mert szerintem ADHD-s vagyok.
– Azt mondta, azért csalt meg, mert lehet, hogy ADHD-s.
Ez néhány olyan, nem szó szerinti beszélgetés, aminek az elmúlt egy évben fültanúja voltam. Az ADHD minden esetben kifogásként szerepelt, egyik személynek sem volt ilyen diagnózisa, mégis ezzel magyarázták tetteiket.”
“Míg az Egyesült Államok egyetemein már 2011-ben különböző kedvezmények jártak az ADHD-s tanulóknak, ami miatt sokan hazudták magukat annak (erről bővebben később), addig a 444-en 2018-ban még azt magyaráztuk egy cikkben, hogy mi is ez a betegség, ami nem is betegség, hanem zavar.”
KedvelésKedvelés
Az ADHD egy kifejezetten elegáns, előnyöket garantáló állapot a többi mentális zavarhoz képest.
“Azok mondhatják szívesen magukra, hogy ADHD-sok, akik valami miatt egyébként is a társadalmon kívülinek érzik magukat, így egy szűkebb, kisebbségben lévő csoporthoz tartozhatnak. Oczella szerint olyan is előfordul, hogy valaki betegségelőnyök miatt mondja magát ADHD-snak, például akkor, ha úgy érzi, hogy így jobban elfogadja a környezete a szokatlan, atipikus viselkedését. Ezek mögött Oczella Péter szerint sok esetben valamilyen személyiségzavar áll, de az ADHD mögé bújnak, azt sugallva magukról, hogy különleges bánásmódra van szükségük. Ez jól magyarázza a fentebb leírt példákat, amikor egyesek kifogásként használják a figyelemzavart.”
KedvelésKedvelés