A Családinet interjúját, mármint:

https://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/szulok_nagyszulok/34433/kiegett_frusztralt_anyak_nevelnek_zavarodott_es_szomoru_gyerekeket_-_beszelgetes_az_anya_sziv_c_kotet_szerzojevel

Nekem is küldik: ez azért ütős, annak ellenére, hogy ő írta! Van ezen fogás? Most mit mondjak? Kapásból tíz állítás simán hazug, meg a stílus, meg a téves pozíció, amiből beszél… és mögötte az ember is. Őszintétlen, felületes, önigazoló, téves, sunyi, pánikkeltő, hatalmaskodó, áltudományos, továbbá “a halál kultúráját” és az örömgyilkosságot képviseli.

Tudom: én vele nem vagyok elfogulatlan. Hát hogy lennék? Ez kurva káros. A viccessé és trendivé tett keserűség és önzés, a korszellem kiszolgálása, a fel nem növés, a kiégett, kőszívű jelleg. A kár, amit okoz, az ostobasága, és az, amit velem tett, egylényegű. Innen ötletet, pózokat, témát, olvasókat lopva, hozzám törleszkedve, majd ellenem uszítva lett ő a magabízó nőjogi tótumfaktum, miközben aljasul személyeskedve fúrt mindenhol. És hogy csalódott és vesztesnek érzi magát – ugyanaz az ok, ugyanaz a személy csinálja, és egymást magyarázzák. A közös pont ezekben: neki nem lett jó élete, és fúj azokra, akiknek igen.

Ez a baja, nem a patriarchátus.

Ne személyeskedjünk? A téma a fontos? Ez nem valódi vita, és pont ez a baj. Számít, hogy ki beszél, ugyanis ő azért mond ilyeneket, mert ő van tele megbánással, kiéletlen ambícióval, illúzióval, hogy mekkora író/festő lenne ő, milyen élet jutott volna neki, ha… A mondandója nem racionális, hanem indulatalapú, és ezért csak “autofikcióra” jó, de az is kétes műfaj.

Az anyáknak szar. Ez aztán a komoly állítás! De sem a látlelet (mi a probléma?), sem az okok, sem a megoldás nem stimmel.

Hogy pont most mondta ezeket…! A költővel szólva

lopni jár ő…

PetőFi Sándor

…az interjú előzménye, hogy szálljunk le az anyákról, elég jók ők így is, itt van a blogon. Megfigyelte a hatást, a megkönnyebbülést, forgatta a mondatokat, ez jó lesz egy ilyen “komoly” interjúba! Innen veszi: hó, csillagok, klíma és babák

Én mondjuk nem rikoltoztam tele a netet azzal évekig, tabutörőként megdicsőülve, hogy bár ne szültem volna. Nos, kedves bólogatók, erről mit gondoltok? Mi a bajuk vajon azoknak a gyerekeknek, akiknek az anyja ilyeneket ír ki a netre? Milyen lehet mellette gyereknek lenni? És az anyáknak mi bajuk? A patriarchátus, a kihasználás, vagy az, hogy olyan mélyre süllyedt, hogy nem átall ilyesmit publikusan, több tucatszor leírni?

Én a legnehezebb pillanatokban, az övénél nehezebb körülmények között sem gondoltam, pláne nem mondtam ilyet, és nem azért, mert nem merem kimondani “a tabut”. Hanem mert nem bántam meg. Annak ellenére, hogy nekem van írói tehetségem, én nem gondolom, hogy a gyerekeim megfosztottak volna bármitől. Nem gondolom, hogy ennél jobb élet járna nekem, és hogy azt biztosítani mások dolga.

Van hol laknod, egészségesek a gyerekeid, van munkád, és nyígsz?Akiknek nehéz, azok pont nem bánják meg a szülést. De ilyen panaszok vannak ám:

a gyerek melyik nap és milyen alaposan mossa fel a lépcsőt, mert meg kell lennie és ő megmondta, hogy punktum (tök fölösleges játszma),

rengetegszer el kell mondani a gyereknek ugyanazt,

a gyerek divatos terminusokat vág a fejéhez: passzív-agresszív, bántalmazó, nárcisztikus (hányszor bántalmazóztál, nárcisztikusoztál le másokat? karma lesz ez, Angéla!),

hatalmas áldozatnak és megaláztatásnak tekintik a minimális házimunkát (mert az a téves vágy élt a fejükben, hogy feministaként nevelni fiút, az azt jelenti, hogy majd a fiú mosogat az anyja parancsára), közben reddites módra szidják a műkarácsonyfa mellől, hogy másnál mi hol van a lakásban, “igénytelen”, látszik a “fregoli”, ÚRISTEN!

valamit írtak a gyerek üzenőjébe már megint, és ő olyan feledékeny, nem győzi nézni,

nem tudja, akarja a gyerek az x-edik képzést sem befejezni,

nincs kedve rákattintani a Krétára, pedig rendszeresen kéne,

nem szeret sütit sütni, de más anyukák ebben élik ki magukat.

Meg kell a szívnek szakadni! Az összes valóban nehéz sorsú nő elől (akik NEM bánták meg és NEM kiáltoznak) happolják el panaszkodás, a követelés súlyát, értelmét, miközben fölényeskednek velük (azokat a szegény nőket csak beledumálták a szülésbe, még nem tudják, milyen szar, de majd keserű lesz az ébredés!).

Angéla most szépen beszél, mert ez az interjú nagy lehetőség, de tudjuk, mi van mögötte, hogyan alakult a bloggeri-írói tevékenysége, miket mond mások gyerekneveléséről és gyerekeiről, hogyan uszít, illetve kik harapnak erre rá, kik körében lett ő “szerző”. Az újságírónak azokat a “szókimondó” harsánykodásokat, uszításokat nem mondta.

Engem a legjobban (intellektuálisan) a trivialitása zavar Angéla mondandójának. “Nehéz az élet.” Csábítóan könnyű siránkozni és “legyen több a bér, ingyen sör, tánc a főtéren!” színvonalú megoldásokat kiötleni. “A rántott sajtot kétszer panírozzuk.” “Frusztráló anyának lenni” – ez a legkisebb közös többszörös. A legolcsóbb, hergelt indulatok, sirámok gyűjteménye, becsomagolva álhiggadt szavakba, hamis jóakaratba, társadalmi fejtegetésbe.

A szakértői megszólalás alapja, hogy megint írt egy könyvet. De Angéla nemcsak nem szakértő, ő nem is tanult semmi ilyesmit, affinitása sincs elvi, társadalmi állításokhoz, alapvetően nem ért összefüggéseket, és ráérzései, publicisztikai tehetsége sincs. Ő letapogatta a netet, nézegette a nőket, harsány-vicceseket próbált posztolni, csoportot verbuvált (kutatómunka! mélyinterjú!); előtte az én blogomat tapogatta évekig, hogy mi a hálás, helyeselhető állítás, tónus és attitűd, mit kajálnak, mire bólogatnak, illetve mit “vágyik” ő írni.

A hozzá nem értés, nagyzoló elméletieskedés több ponton kínos – a szerkesztőnek felelőssége, hogy ilyen színvonalat nem helyez a kvázi szakértő pozíciójába. Nem ezt jelenti a patriarchátus, a feminizmus. Nem igaz, hogy a nők nem keresnek jól (hanem az alacsonyan képzett, vidéki, rossz infrastruktúra közepette élők). Az sem igaz, hogy ha a nők nem keresnek jól, az azért van, mert anyák. De most tényleg: a családtámogatás (adókedvezmény, gyed, CSOK…) baj, mert Orbán, vagy jó lenne még belőle?

Alig van ország, ahol nem a semmibe ugrasz gyerekkel. De ez pont olyan – és az ölebek az oldalán épp ezt fúrják: miért csak az anyáknak jut minden jó, #neszülj, #ellés, meg miért az egész társadalom fizesse egyesek önző hobbiját, a gyereket. Pedig itt van kisgyerekgondozás, állami bölcsődék és óvodák kötelezően, emellett gyes, gyed, tgyás, nagycsaládos kedvezmény, árvaellátás, ha tényleg nincs apa; nagyi mehet gyesre, anyanapok, családoknak önkormányzati és civil segítő akciók. Ez mind van, még mindig van. Ja, de Orbán, tehát ez rossz. De mit akartok?

Nem volt még ennyire egyenlő a bérezés a nemek között, mint ma. A soha erős a fenti részletben: rengeteg nő remekül keres, egyedülállóként is, tartásdíj is van. Nem kell egy fizetésből gyereket eltartani – mégis sokaknak sikerül, ez is. Tudod, Angéla, miért? Mert tanultak, vagy nagyon jók valamiben, vagy tudnak nyelveket, például. Nem kaptak hol ebbe, hol abba, holdkóros, butus álmokba, hogy ő majd énekesnő lesz, csak előbb megcsináltatja a fogait. Angéla hamis várakozásaiban én is benne vagyok: itt, engem látva kívánta meg, sőt, jognak tekinti, amit ma csinál és remél, hogy ő kiáll a nők ügyéért, írónő, neki regénye lesz és majd ajnározzák.

Szögezzük le: a tanulás, a tanultság, a jól fizető munka, a nyelvtudás nem privilégium, hanem eszköz. A jó élet eszköze, a felelősségteljes döntések alapja. Erre neveljük a gyereket is: az erőfeszítés érték, ha tanulsz, fáradozol, vagy valamiben nagyon jó vagy, akkor jó életed lesz, ha nem, akkor meg nem. Ez így igazságos. Angéla előtt is nyitva állt ez, ő nagyon kreatív és főiskolás korában értekezéseket írt (…, fotó, önimádat, nem hiszitek el). A kilencvenes években kb. ingyen volt az egyetem. Jellemző módon Angélának az, aki tanult, neadjisten nagyi vagy bébiszitter segíti, az ellenség (mert privilegizált), nem pedig követendő példa vagy legalább öröm, hogy nem szív minden nő (és gyerek!). Ha sokan nem szívnak, akkor örülhetünk, vagy te kurva ideges leszel, mert… akkor nem is a rendszer a gond?

Rendszert szidni (Németországból!), ez aztán a bátor!

Mindeközben Angéla ezt a “sajnos” anyai sorsot, a magára hagyatottságot, szegénységet, röghöz kötöttséget nem is élte meg, nem is végzett semmilyen, valódi megismerést, hogy másokét megértse. Ő neten csacsogott, kommenteket gyűjtögetett. Nem kétlem, hogy szarul van, de nem igaz, hogy egyedül kínlódott; hogy ne lett volna döntési lehetősége, ne tanulhatott volna jobban fizető szakmát. Nem igaz, hogy a gyerekei miatt nem tudott elválni. A férje németországi hentesfizetéséből éltek. Az is Angélán múlott, hogy hány milliót pocsékolt el irreális “munkalehetőségekre”, hogy hány nap kell, hogy az ajándék autót összetörje, és hogy bármely munkahelyen fél-egy évek után akkorát hibázik, hogy cirkuszok közepette elküldik (vagy lelép) (és: engem hibáztat! Angéla! NEM ÉN ÍRTAM A KLIKNEK!). Az is döntés, hogy kiszolgáltatott emberek érzékeny történeteit (kaki, műfogsor, demencia) kiírogatja-e a netre, írói hiúságból vagy szararcságból.

A lényeg, ha meg mered érteni: “nekem szar, elszúrtam az életem”. Az ok a legszelídebb megfogalmazásban is a vidéki Magyarország siralmas életlehetőségei, az általánosan alacsony kereset szar melókban, kiégett dolgozók, fölülről nyomott, lefele gonosz főnökök, súlyos mentális terhek mindenkin, függőségek, rossz pénzkezelés, tekintélyelv; szeretőzős randik a Lada hátsó ülésén (és drámai felháborodás, hogy ezek nem boldogítanak!), szellemi igénytelenség (ponyvaolvasmányok, agresszív szerzők, hangoskönyv); a tanulásban deficit, sodródás, kutyacica pótcselekvés, az értelmes, valós célok hiánya; hőbörgés, téves döntések (karrier, megélhetés és párválasztási döntések), rosszindulat – Lajosmizse, ami egy metafora. Semmiképpen nem a gyerek az ok, nem a rendszer nőellenessége, és nem is a szerencsétlen férj (akit szintén magunknak választunk ám).

Az nagyon kemény, hogy a szex bekerül a pénzt érő munkák és fárasztó feladatok közé. Angéla! A szex, azzal a férfival, akihez hozzámentél, nem munka! És ha bármire tartod magad, senkivel nem munka!

Ezek az állítások szubjektívek, önfelmentők, a legjobb esetben is társadalmunk általános állapotáról vallanak, nem a nőkről és nem az anyaságról. Alapvető tévedés az előfeltételezés, hogy járna egy élet, amely kreatív munkán alapul, jól fizet és nem szakad bele az ember, ja, és ezt támogatni “a rendszer” dolga lenne. Csakhogy az élet senkinek nem könnyű. Nem csak nem jut “kreatív önmegvalósítás” (még a rendkívül tehetségeseknek sem!) és “boldog anyaság”, hanem nem is jár. Ennek megértése jelenti azt, hogy felnőtt vagy.

Ha nem lenne gyerek, akkor bezzeg…! Gergő mondja, hogy nemzetközi (jobbára kelet-európai) kollégái körében nem látott még olyan nőt, akinek komoly dilemma lett volna, hogy karrier vagy gyerek. Nem valami nagy netes önmegvalósítás meg íróság, az is igaz. De ami ehhez kell, azt itthon alapszakként évente közel tízezren elvégzik, és még majdnem ötezren a mesterszakot is. Tudni, mi a célod és afelé haladni, nem félévente lobogni valami neten elirigyelt hülyeségért, ez nem privilégium meg “kápóság”. Ennek kéne normának lenni. Mandalafestéssel kevesen futnak be anyagilag.

Angéla követői tipikusan vagy nem vállaltak gyereket, mert nem jött össze, de azért rágják, hogy az milyen szar, vagy eleve pokoli borzadályt éreznek (engedve a gyerekócsárló trendnek), vagy egy-két gyerekük van, felnőttek, és borzalmas a viszony. De még mindig nem képesek értelmes életre: társkereső, Everness, Netflix, netes ócsárlás, fantáziálgatás az önmegvalósításról.

Angéla pedig most már meg is van valósulva: könyörtelenül itthagyta az orbáni koszfészket, elvesztettük őt. Írónő lett a csodás Németországban, mégis, ott is idősgondoz, amiben kiégett. Mégis szarul van, panaszkodik a gyerekeire. Odadobja üveggyöngyökért nem csak az ápolt idősek, hanem a gyerekei személyes sztorijait, a konfliktusaikat is, hogy “hiteles” legyen. Mi más lehetne ebből?

Nem kérdés: Angélának és sok, hasonló lelkületű wannabe-nek tönkrement az élete. Nem csak a fizikai egészségük (“fusson, akinek hét anyja van”), a fogaik, mozgásszerveik, hanem a kedélyük is siralmas. Épp ezt kell tagadni, és megtalálni a hibást, az pedig legyen a rend, a patriarchátus, Orbán, a celebek, vagy gerleéva, novákkatalin, a “kápók”. Eközben Angélának is szabad döntése volt szülni. Nem volt semmilyen tabu, illúzió régebben sem: anyáink generációjában egy-egy nő tucatszor is elment abortuszra, és simán ordította a gyereknek: “bárcsak ne szültelek volna meg”, még nem szólt rájuk dr. Gyurkó Szilvia dr. Vígan magukra hagyták a gyerekeket – pont ezek a kulcsos gyerekek ilyen keserűek, bizalmatlanok és elhasználtak anyaként!

Semmi új, semmi tabutörés nincs abban, hogy az anyaság “szívás”. Csak az érzelmileg igényes, művelt családokban és csak újabban norma, hogy ilyet nem vágunk a gyerek fejéhez. Ezek a nők meg nem csak magukban ismerik fel és nem csak a gyerekeik ordibálják, hanem a netre írják ki a nevükkel, hogy szar a gyereknevelés, mocsok a gyerek, és mohón ennek követelnek elismerést, érdemet.

Kin segít az, ha a trendi beszédmód vehemensen tagadja, hogy nőként, gyerekkel neked értelmes és jó életed lehet? Ha állítja, hogy akinek sikerült, az bassza meg, az ellenség? S hogy a megoldás valaki más dolga, valami jó személytelen Rendszeré… de nem lesz megoldás, mert “a patriarchátus nem engedi”?

Hogy lettek ezek a gyerekek ilyen borzalmasak?

Ne főzz mákos tésztát éjfélkor. Kinek jut ilyen az eszébe? ÉS KI FŐZI MEG? Az én gyerekeim tudják, hogy ilyen nincs, és ezt nem kellett külön eldönteni, tanácsként megfogadni, akarni. Az ő gyerekei az én gyerekeimet idegenkedve nézték, mert itt nincs videojáték, kütyü, tévé, és ezen ki is borultak, feszültek lettek attól, hogy a mi életünk olyan más.

Nem lehet, hogy azt, aki évről évre változtatja, hogy mit tervez az életével, hol és miből él, kik a barátai, mik a nézetei, csóró, és minden apróságon cirkuszol, jó okkal nézik le még a gyerekei is?

És ez mi?

(Ööö… a vége…)

Angéla! Amin dohogsz, az tőlem idézet. Ezt nem jelezted, nem tettél linket, se a blogom nevét. És ezt te írtad, aki annyit szenvedtél attól, hogy elhanyagolónak, passzív-agresszívnek, bántalmazónak titulálnak (s talán nem is alaptalanul…), közben nekem kívántad, hogy szálljon rám a gyermekvédelem és vegyék el a gyerekeimet (RD szíves szóbeli közlése), pedig semmi ok nem volt rá, az a rendszer buta tévedése volt. Most akkor a társadalom, avagy a felelős, felvilágosult emberek baszogassák az anyákat, vagy ne? Baszogassák még azokat is, akiknek nem roncsok a gyerekei, tanulnak és nincs velük folyton cirkusz? El tudod te azt képzelni, hogy létezik ilyen?

Én ezt a saját olvasóimnak írtam. Attól tartok, én a mulasztásokról, hibákról egész más szinten beszélek abban a posztomban, mint amit te az anyaságodban műveltél. Emészd magad nyugodtan: nem a patriarchátus, nem is Orbán a hibás, ha utálnak a gyerekeid. Ettől a gyerekeidnek se lesz feltétlenül igazuk: egymást rontottátok el, menthetetlenül és minden értelemben suttyók vagytok, és te ezért kiabálsz elméletinek álcázva, hogy ezt elhallgattasd. Közben aki oda meri írni, hogy ő örül, gyereket akar, nem bánta meg, szerencsésnek érzi magát, azt őrjöngve megszégyeníted és kitiltod!

És ami tényleg tabu, na és ezt kimondom: hogy a gyerekek esetleg nem sikerültek valami jól. Mert nem és kész. Nyomás van, hogy a kis messiásokról lelkendezzünk, a gyereket istenbizonyítékként, rajongva prezentáljuk, még ha sükebóka is (akkor különleges, neurodivergens! és az iskola a hibás!). De értelemszerűen nem lehet mindenki szép és okos. Van élhetetlen, ambíciótan, van, akinek folyton valamit baja van, korán eltompul, netfüggő, nem hoz létre semmi értéket, írni-olvasni is épphogy tud – és még jól sem érzi magát. Ezt ezek a nők személyes sértésnek veszik: az ő vérvonaluk, nevelésük nem jó? Lehet nyavalyogni, hogy bezzeg XY gyereke, nekik könnyű.

Ez pedig a “Nyáry Luca-trükk”: figyeljétek meg az igék személyragját. Panaszt fogalmaz meg, amely általánosnak hat, de valójában az ő problémája – és közben nem képes másokét felismerni, higgadtan az egészre ránézni (hogy a “ne szülj!”, #gyermektelenség agresszió hogyan sújt egy csomó nőt, akit hülyének néznek a fölényeskedők). Tehát, az a bajunk…, és a végére javaslatot tesz: ADJUNK MAGASABB BÉRT, mi – magunknak. Most akkor te kérsz vagy adsz? Együtt nem megy. Kitől kéred, kinek javaslod ezt?

Megbánta, de nem bánta meg:

megbán (ige) 1. Helytelenségének tudatára ébred; lelkiismeret-furdalás, sajnálkozás érzése fog el egy személyt egy cselekedete, szava, gondolata miatt; sajnál egy megtörtént vagy megtett dolgot, és azt szeretné, hogy bárcsak ne történt volna meg, vagy ne tette volna meg. Nincs ilyen jelentéstartalom, egyszerűen rájöttél, mennyire gonosz az, amit ordibáltál, és most kenegeted.

Ha a felnőtt, szabad döntésedet, hogy szülsz, éspedig hármat, te megbántad, akkor elballagsz egy roppant felkészült pszichiáterhez, és neki sírod el, vagy elmész alkoholistának – én ugyan egyiket sem komálom, de még mindig tisztességesebb, mint amit te csinálsz ezzel a tragédiával. De nem nevezed bátorságnak, hogy ezt a neten locsogod szét, továbbá a nagy kimondásból nem csinálsz terméket (szerzőség, könyv, szerepelgetés), azaz: nem monetarizálod.

Fel kéne nőni.

*

Ezt nektek:

Nem az a lényeg, hogy jó anya vagy-e – úgy értem, annak méretében, ahhoz képest, hogy ÉL az a gyerek, a világon lehet, aminél nincsen nagyobb ajándék. Az csak kis részlet, hogy sokat hibáztál-e. Te is élsz, mert a te anyád is így döntött – aki ezt nem tiszteli, megint csak nem ért semmit. Akármilyen sikerre sóvárogsz, akármilyen magyarázatot keresel az elszúrt életedre, meg hibást (a társadalom! amely elhitette veled!), ne írjál már olyat, amiből a te gyereked arra következtethet, hogy bánod, hogy él, mert ennél durvább bántalmazás nincsen. Pláne más anyát így megítélni, hogy kellett volna-e szülnie. Kussoljál már, te rideg banya.

hó, csillagok…

Ezt neki:

És ha ezzel jön, azzal azt mondja, hogy nem kellett volna megszületniük, ne éljenek, amire nekem az a válaszom, hogy 1. fingod nincs a társadalom működéséről, 2. legalább az szülhessen már baszogatás nélkül, aki szívesen tette, mert az elöregedő társadalomnál nincs szomorúbb, 3. semmi közöm hozzád, mindenestül személyes döntésem, hányat szülök. Volt olyan szerencsém, hogy lett három (majdnem négy, nem rajtam múlott), 4. ha már itt tartunk, hogy az emberi lény, az én gyerekem környezeti teher szerinted, akkor inkább te ne legyél, mert te tényleg fájsz a földnek. Lehet békén hagyni a jól sikerült gyerekeimet, de ha túl sokan vagyunk, akkor vesszenek a sükebókák, ostobák, akik folyton nyavalyognak, bajaik vannak, extra erőforrásokat élnek fel. Mindjárt megkönnyebbül a földanya… Na ugye, nem érdemes ebbe az utcába belemenni, te amúgy is merő gonoszságból tetted. Hát szálljál le a gyerekeimről, mert kapsz a pofádra.