az első hónap után

Ez egy nyilvános poszt, amelyben beszámolok a januárról, egyben biztatnék csatlakozásra azokat, akik eddig halogatták, vagy csak ritkábban járnak erre. És azonnal jön egy új poszt is, ami jelszavas.

Mert ez működik. Mióta – épp egy hónapja – a blogot napi olvasónak jelentkező tagságnak elérhetőek az új írásaim, megváltoztak a dolgok bennem és körülöttem. 2021: én vagyok a blog, és a blog a világ, és van egy erős közösség, aki nem csak erre járt, vagy benéz, hogy na, mi van azzal a nővel, hanem igényli, szereti ezt a karakterű szövegvilágot.

Nem tudtam, hányan lesztek, de kihirdettem, és visszaigazoltátok, hogy jó így.

Nagyon klassz munkaállomásod van és köszi a januári bejegyzéseket!

Érdekesek és motiválóak, mint mindig, de valahogy mégis érződik rajtuk egy újfajta könnyedség, nagyon tetszettek.
 

Író vagyok végre. Író: aki ír. Ez azt jelenti, hogy a blogot tekintem munkámnak, nem csinálok mást, és ez most már nem “csak írok, aztán lesz valami” lelkes vállalás, hanem a több éve olvasók visszajelzése szerint alakult így. Volt olyan, aki nem jelentkezett, aztán rájött, hogy hiányoznak a posztok. A jelentkezésekben fontos véleményeket kaptam tőletek, egy kicsit irányt is. Meg hát az arcotokat, neveteket, sorsotokat, saját blogélményeteket is megismerhettem, és hozzá sok-sok kapcsolódási pontot. És most nem kell arra gondolnom, azt várnom, megtapasztalnom, hogy az olvasóm jön kioktatni, vájkálni, okoskodni, fúrogatni, feladatot adni, gyanakodni, engem megfejteni, birokra kelni.

Mindig is így kellett volna, de persze előbb meg kellett mutatni, milyen ez a blog, tehát nem lehetett így már az elején. Indokolatlan bizalommal voltam elképesztő lelkivilágú emberek iránt, nem gyanakodtam. Később igen, de abból meg konfliktusok lettek (hiába lojális, ha sóvár és manipulatív). Nem értem azóta sem, hogy történhetett, hogy ennyien jöttek, beleszóltak, elfoglaltálk, túlharsogták, használták és ellene fordultak, szemétkedtek.

Rosszul viselem, amikor egy nicknév beleül a személyes történetembe, tudni véli, milyen vagyok, kielemez, taglalja énemet, lelkesedik és egyben rálicitál, hogy ő is, vagy az én szavaimmal oktat ki. Nem ismerjük egymást – de lehetünk jóban. És az az élményem, hogy a valóban a szöveghez, a témához kapcsolódtok a kommentekben újabban.

Ha nem jó itt, vagy máshogy alakult az életed, szólj! Csináljuk vissza, ne ragadj itt. Senki ne érezze, hogy egy helyzet foglya, vagy lojálisnak kell lennie, vagy kellemetlen lesz, ha kilép.

Aki minőséget akar, élesen látni, igaz életet, saját gondolkodást az irányítottság és közhangulat-zaj helyett, aki ízlést, csendet, erőt, szenvedélyt, edzettséget, múltfeldolgozást, biztatóbb éveket akar, az ne dőljön be a harsányságnak. Válogasson. Ne adja alább, ne érje be a gyári táppal. Keresse ki az ő saját bokrát, arról szedjen. Olvasson igényeset, sokat (addig pedig ne akarjon író lenni), gondolkodjon, mérlegeljen. Ne hallgasson a habosított érvekre, hisztikre, üres reprezentációkra. Válogasd meg felháborodásaidat is!

Én minden pénteken kiteszek kultúrát, ajánlok erős szöveget, vicces instát, értelmes videót, szerzőt, és elmélyült, hosszas olvasásra biztatlak. Ne legyél felületes!

Nagy harmónia van most minden téren: nőség és nőciség, gyerekek, alvás, háztartás, kutya, test, ételek, napirend, célok, a természetben létem. Hosszú belesüppedés után elkezdtem változtatni aprókat a lakáson is. Felszabadult lettem írás közben, elmúlt a fellegszerű stressz. Máshogy képzelem az olvasót most, ismerősebb és nem gyanús. Máshogy ülök neki is a témáknak, jobban tudom, mit akarok, megerősödtem.

A blog működésének változása egybeesett a régi tervvel, hogy íróasztalom lesz, és én majd ott 9-től 4-ig, 5-ig, ahogy alakul, írok, mert ez a munka, és ekkor van nyugalom.

Majd fotózom még, ha rendet raktam rajta, hehe.

Előtte hason írtam, ritkábban, például olvasást, háton fekve, és a másik (a kék) szobában. Pedig ez a helyem itt, ez a csúcspont, madáretetés, egy orchidea, az erdő, a hó, a fény innen impozáns. Tehát ébredés, kávézás, G. hírszemléz, közben borjak noszogatása, legelőre terelése, Dávidot kutyával kísérem, ez a reggeli séta, aztán haza, még apró teendők, és onnantól csönd van, írok, olvasok.

De az is kiderült igen hamar, hogy nem tudok ülni, nem szoktam meg. Tényleg nem tudok, órákig biztosan nem. Ez pedig arra késztet, micsoda paradoxon, hogy ne üljek. Amit ajánlanak az irodai dolgozóknak: felállni, menni, mozogni többet. De kell is, mert befűtök, fát hasogatok, pisilek, kávét nyomok, mosok, postás és futár jön, és akkor már ki-be járkálva pár gyakorlat. Így szoktam rá arra az edzésműfajra, hogy tíz-tizenöt alkalommal öt-tizenöt perceket edzek (amíg felforr a teavíz). Déltn pedig Juliért olykor, ha telefonál és épp alkalmas, kikocogok.

Az olvasottság érdekesen alakult, én rohamos kattintáscsökkentést gondoltam. A sötétebb alsó rész a kattintó IP-k száma.

Nagyon klassz munkaállomásod van és köszi a januári bejegyzéseket!

Érdekesek és motiválóak, mint mindig, de valahogy mégis érződik rajtuk egy újfajta könnyedség, nagyon tetszettek.

Nem vonultam félre, és nem félek, nagyon fontos a nehzteléstől nem félve, a kis érdekbrncsoktől függetlenül rámutatni a hamisságra, ezért ha ostobasággal találkozom, azt a vonatkozó poszt alá vagy a vicces képernyőfelvételekbe odateszem.

Küldtem jelszót, terveim szerint mindenkinek, aki januárban is jelen volt. Aki februárban jelentkezik, annak is küldöm (azt te döntsd el, hogy mikortól támogatsz). Az az arányos, ha egy nívós újságnyit szánsz rá havonta (és ez is történt, köszönöm, többféle újság létezik, ugye, helyzeted szerint).

Ha nem küldtem, SIKÍTSATOK! Ezt a szót nem akartam leírni soha, de soha, de bakancslistás volt ez a nagy álmom, hogy mégis kimerészkedem a komfortzónámból, és miután megtartottuk a lányokkal a 2020-as évértékelőt (kicsit késve, de ki mondta, hogy január végén már nem lehet visszatekinteni?), bekuckóztam, #lehúzósforgalmazótól kapott fehér teámat kortyolgatva beírtam az új évtervezőmbe a szép tollammal, hogy LEÍROM A BLOGON EZT A SZÓT.

*

Alábbhagyott a hadjárat?

Az ólálkodás továbbra is zajlik, de mit érdekli ez a bloggert? Én olyan boldog vagyok most. Hogy miért írom ezt így? Nem mindenki tudja, de ez nagyon mély válság volt több éven át, ez ellen edzettem, hogy volt egy kör, aki itt tolongott, aztán megkívánta, aztán elárult és ki akartak csinálni. Én pedig hallgattam. És tényleg azt hittem, hogy el tudják venni a blogomat, az életemet, az énképemet, a józan eszemet, de legalábbis azt, hogy el tudják hitetni a neten, hogy egy szörny vagyok, és akkor mindegy is, én milyen vagyok valójában.

Erre mi lett? Kiderült, hogy Óz (aki egy entitás, ezeknek a lejáratóknak az összessége) kicsi és kopasz, semmi hatalma, és egyre szarabbul van. Locsoghat, kiközösíthet, onthatja magából a ájtatoskodva vagy álvagányul a tehetségtelen pátoszt, de az lett, hogy a valódi életem a fontos, nem ez az izzadságos részvétel az egymást majmoló, igazodó reprezentációk versenyében. Nem félek már senkitől, mert velem már mindent megcsináltak, és már tudom: nincs olyan, hogy hosszú távon valaki kevés, kamuzik, mégis jó élete van. Ismerem a jogaimat, tudom az értékemet, szeretetben élek és függetlenül. Sokkal fontosabb, hogy én ki vagyok, mint amiket ők írnak (vadul terjesztenek) rólam. Nekem egy kicsit elégtétel ez a lihegés, csak írni nem tudtam olyan jól tőle, ezért kellett zárnom, kettéválasztanom a nekik beintést és a szövegírást. Én mindig egyedül voltam, nem bírom a birkulást, szövetkezést, és egyedül is sokkal erősebb vagyok, mint az ő hisztis érdekszövetségük. Nincs slepp, kommentelőhad, nem toborzok.

Most az élet az, hogy itt reggeliznek a tavszvró cinkék, trillázva zoknit párosítok, szokatlan hévvel söprögetek, kályhát takarítok, fűrészelek, aztán este jön a babám (my baby), benyomja a cigányhifibe, hogy Falling In Love, erre ropjuk, és közben serpenyőben Elvis Kedvence serceg baconnel és banánnal.

Nem tudják elvenni az élményeimet, erőmet, íráskészségemet, az eddigi írásaimat. Vicces, hogy ennyire kell nekik a blog, pedig gyűlölik, mert ugye én nem létezem, elbuktam, nem maradt olvasóm, elmebeteg vagyok. Szard le, tudom. De én nem felejthetem el, hogy ilyen az a net, ahová kitűzöm a szövegeimet. Erőlködjetek csak, keresgéljétek ki a napi inspirációt az ezdésnaplóból, taglaljátok ezüst sortomat és kézenállásomat (ezzel most tényleg kinek ártok?), röhögünk sokat. Nincs az az isten, hogy leírom: pisztolytöltény, hóesés, Gogol, ádámcsutka, bármi, és ne írná ő is pont ugyanezt, ő is, ő is, liheg, kioktat, ő még jobban, hashtagbe írja az innen vett megfogalmazásokat, ő bizony nem így, mert ez szar, ő jobban! Mindezt célozgatva, hogy legyen balek, aki a lájkolja. Ő sehogy. Legalábbis ami a tudatosságnak meg népszerűségnek, szókimondásnak nevezett erőlködésből lesz, az szánalmas és önleleplező. Közben ezek az emberek nem olvasnak igazi szövegeket, nincs eleven kapcsolatuk a természettel, a testükkel, a sorsukkal, rendszer ellen puffognak, netflixen lógnak, felwszínesen kihirdetnek mindenfélét, pletykálnak. És jogászkodnak, ez a legviccesebb.

Micsoda életek, hogy erre van szükségük! Hogy nekik ennyire vérkomoly a facebook, az instagram, a hétköznapjaik mutogatása, és ellenzékiségnek meg nőkért, elnyomottakért, elvekért való küzdelemnek hiszik az unalomból űzött hepciáskodást, szereplésvágyat.

Szóval még mindig van, aki rúgkapál, szimatol, írogat, kellek neki bizonyítéknak (vagy nem tudom), hát, ez van, felette állok ennek. Megérkeztem a blogomra, az életembe végre.

5 thoughts on “az első hónap után

  1. Kedves Éva!

    Idejét nem tudom, mikor olvastam először írásaidat, melyeket szeretnék továbbra is olvasni.
    Hiteles, intelligens, érző, értő Embert látok, kinek minden egyes szava őszinte, tiszta, érthető, nyers és Igaz.
    Rólam röviden: 2 egyetemista gyermeket nevelek,(neveltem) 15 évig egymagam.
    Generálkivitelező cégek tulajdonosa vagyok, munka mellett felnőtt képzés keretében pszichológiai konzulens képzésen veszek részt, (szeretnék újra kiskorú gyermekekkel foglalkozni).
    Nem vagyok jelen facebookon, nem tv-zem, válogatott filmeket nézek, színházrajongó vagyok, és falom a könyveket.
    Amennyiben a bemutatkozásom alapján bizalmat szavazol nekem, és ismerteted számomra, mik a feltételei a csatlakozásnak, maradok hű és csendes olvasód, mert hiányzik a hétköznapjaimból a “csakazolvassa”😉
    Maradok tisztelettel:
    Kálóczy Andrea

    Kedvelés

    • Mondjuk az érdekes elvárás volt, hogy én, aki naponta arcomba, sebzett bőrömre kapom a mocskot (tényleg állandóan jöttek, levelek, kimásolt kommentek, nyílt helyeket röhögcsélve rugózás, jogászkodás…), hozzam a nívót, függetlenedjem, mintha mi sem történt volna és a t. érdeklődő olvasónak ne kelljen ezzel találkoznia. Kis híján belehaltam, olyan részei voltak az emberi aljasságnak. Ezek nem random netezők, azokat tényleg le lehet szarni, hanem a legnagyobb barátkozó, tapsikoló, belőlem élők, ellenem bizonygatók.

      Mondjuk a sztpri a másik oldalról érdekes lehet, lennék légy a falon, amikor Villő a frissen leakasztott, azonnal mutogatott málészájúnak elzokogja tragikus történetét, hogy őt mennyire zaklatja és utánozza a Gerle Éva, akiről pedig azt se tudja, kicsoda.

      Kedvelés

      • Nem szeretnék igényeket támasztani feléd, pont azért, mert nem éltem át, nem tudom, hogy milyen volt benne lenni. Azt láttam, hogy megvisel és keresed a megoldást, tanácsot meg nem kérsz, és nem is tudnék adni. A múlik a hatása a blogra azt utólagos örömnek szántam nem elvárásnak, és kívánom, hogy befejezzék végre amit művelnek. A szemétkedők megérdemlik, amit kapnak.

        Kedvelés

Hozzászólás a(z) csak az olvassa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.