Időnként már elgondolkodom ezen. Te is?
Ha a futóversenyen összefutok Kenyér Imre bácsival, akkor arra is gondolok, hogy ha megérem*, akkor milyen minőségű lesz az az élet. Ő most 87 éves. Utoljára október 10-én futottam vele, ő aznap öt kilométert. Ez a kép régebbi, de itt látszik a karaktere.
Most ilyen.
De olyankor is szoktam az élet végére gondolni, aggodalommal és rémülettel, ha szomorú halálokat, idős tengődéseket látok. Ó, nem bölcs leszek én ilyenkor, nem értékelem át, mi a fontos, pedig de szép és népszerű kontentet tudnék ebből írni… egészen kétségbe tudok esni. Én semmi szépet ebben nem látok. Én félek és nem akarok belassulni, megnyomorodni, gyógyszert szedni, nehézkesen mozogni, bizonytalanná válni, fájdogálni, megcsúnyulni, másra szorulni, szaglani. Hát még a sántikáló negyvenöt évesektől mennyire megrémülök!
Mondjuk az nem egészen igaz, hogy a döntés a te kezedben van. De azért valami van. Mi van a kezedben?
Lélegzetállító, hogy az átlagos magyar tengődő nő (aki később célozgatva kielemzi, hogy én túl 〈minden〉 vagyok) erre így reagál:
Aki szarul van, az tehát nemes lélek és elégedett, továbbá hős. Mártírkultusz, heves irigykedéssel, normatív kisemberséggel és rosszindulattal. Amúgy a néni a jobb oldalon tényleg kedves esendőséggel ül, semmi szipirtyóság, nem is látványos a nyomor, csak… Csak őt kell ápolni.
De van, akinek ilyen kontent kell. Lehet azonosulni a szomorúsággal. Mint akinek vannak emlékei… más sincs.
Van, aki nem fog mire emlékezni. Vajon ő arra gondol, amit elrontott? A veszteségeire? Arra, hogy otthon ült és spórolt és félt élni?
Engem nem motiválnak a demensen üldögélő anyókák. Így az sem, hogy valahogy, úgy-ahogy sokáig éljek. Annál nemesebb a domjánediti vég.
De én jól szeretnék élni, terhet senkinek nem jelenteni, hadd éljenek, hadd menjenek, magukra költsék! És ennek az alapjait most teszem le.
Te is most teszed le, avagy rombolod szét, elárulom.
Van egy longevity teszt a nagy interneten, benne ilyen kérdések (és a válaszaim!). Kiderül belőlük, mik a faktorok. Ugye ez úgy működik, hogy van egy átlagos várható élettartam korosztályonként és nemenként, és az adott kérdésre adott válasz súlyának megfelelően von le vagy ad hozzá éveket a szoftver. A lenti kérdéseken eléggé elgondolkodtam.
…de kurva nagyot estem vele csütörtökön, mínusz négy év, viszont szombat reggel így is tízest futottam a szerelmemmel, plusz 9
Különösen a 19-es érdekes. Miért kell nekem két vagy több leánygyermek ahhoz, hogy sokáig éljek? Mert majd ők ápolnak, amikor öreg vagyok?
Itt van ez a teszt: http://www.easysurf.cc/life.htm
Ez egy másik:
https://media.nmfn.com/tnetwork/lifespan/#0 (itt 96 éves lettem csak)
Naszóval.
A ketogén tényleg nem fogyókúra. A fogyás egy hatás, a jó testösszetétel ugyan fontos, de a ketogén biokémiai lényege szerint a fogyás másodlagos. A lényeg az anyagcsere állapota, az izomtömeg és a telomerek hossza. A zsírral való elárasztás tömegesen új mitokondriumokat képez a sejtekben, és azok zabálják a zsírt. A mitokondriális egészség a lényeg, a jó anyagcsere, meg az autofágia, vagyis hogy nem gyűlik fel a sitt, a törmelék. A ketogén étrend és a többi, sokat emlegetett gyakorlat (itt a kommentekben, és aztán még a többi sportrovatban hosszan írunk róla) emiatt élethosszabbító. Az én fő forrásom, doktor Peter Attia, aki a galaxisban a legszebb férfi, is ekként beszél róla.
The 5 Tactics in the Longevity Toolkit
Én jó alapokkal jövök, semmi allergiám, fogékonyságom nincs, se arcüreg, se laktóz, se migrén, se csonttörés, se porcleválás, se epe, se reflux, se fogszuvasodás. Emellett észbe kaptam 38 évesen, és helyrehoztam az anyagcserémet. Amit a testemmel csináltam és kikísérleteztem, az gyógyító hatású volt.
Nincs semmi bajom, az erős rövidlátásomon kívül. A szemész, aki tegnap megállapította, hogy most hatvan százalékot alig ér el a látásom, és – bő tizenöt év után – fél dioptriát emelni kell, viszont az időskori távollátás még odébb van, azt mondta, nagyon szépen helyrejött a Basedow-maradványtünet, tehát visszahúzódott a szemem. Ő 2016-ban látott utoljára, de előtte is már vagy tíz éven át vizsgált. Ezt jó tudni. Megyek majd vérképet is nézetni, azt félévente csinálom újabban. De sokkal jobb indikátor az alvásminőség, energiaszint, az étvágy, a futás könnyűsége, illetve a szép bőr, köröm, haj.
Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok. Edzek és böjtölök, illetve mértékletes vagyok. Az ideális napon korán kelek, reggel friss agyú vagyok. Ilyenkor vizet, almaecetet és kávét iszom vajjal, csepp tejszínnel, utána nagy séta a hegyen, Dávid iskolába, a kutya szarni-szaladgálni, és visszamászom a Harangvölgyben, közben figyelek a fákra, a sárra és befelé. Az csodaszép is (ez meg a szauna a stresszkezelésem). Utána összepakolok, város, ügyintézés, edzés, bringa. Szegény jó bambuszom lesérült a kilencedik szülinapján, kisebb nyugdíjnyiba kerül a szerelés, de van másik is (ugye**). Ha nem város, akkor otthon, a nagy, tragikus és kaotikus csendben írok sokat, és ilyenkor nem is nagyon eszem. Tulajdonképpen nagy nyugiban, pár faklat vagy semmi mellett végigírom, -olvasom a világos órákat (most nem szerkesztek, csak blogot, regényt). Délután fokozódik a nyüzsi, ekkor van a másik kutyaséta, valami evés kora délután. A legszebb napvég a színház vagy sima otthoni lazulás, főzés, zenehallgatás, filmnézés az én rózsámmal. Olyan steaket süt…!
A sport akkor jó, ha sok, viszont nem akarom elhasználni, elkoptatni a testem. Nem akarom, hogy fájjon, visszeresedjen a lábam, szétmenjen a térdem, pedig ez sújtja azokat, akik több évtizeden át, tempót fokozva, ambiciózusan futnak. Simonyi Balázs írja (idézi a fejedelemtől): Nem kell sokat dolgozni, csak mindig. Én nem hajszolom a tempót a futásban, nem is élvezném, idegen tőlem alkatilag is, hogy versenyezzek. És ezért nem nyomtam tovább a guggolás, a fekve nyomás max súlyát sem.
Szombaton még megvolt ez a tíz és fél kilométeres futás, Füreden. Ez a beérkezés. Volt egy jó darabig az utolsó verseny, ez is olyan, hogy béna szervezés miatt tizenkét perccel rajt után indultunk (távolságtartás!) és teljesen együtt nyomtuk végig.
S bölcsebb is talán. Minden letisztult. Már nem okoskodom gyakorlatokról, konditeremről, táplálékkiegészítőkről. Csinálom az alapgyakorlatokat, nem unom, visszaálltam a nagy súlyra, de hetente egyszer megyek csak, így fér bele. Már nem vagyok szerzetes, sok időt kér, hogy csávóm van, és nagyon jó így. Meg nyújtok sokat, erdei futás, úszunk Katával, szauna, ezek maradtak. Megszoktam a kinézetemet, nem riaszt, nem zavar, nem lep meg (erre volt jó a rengeteg fotó). Gyakorlatias lettem, és élvezem, hogy működik a testem, meg az edzésélményt, a terhelhetőséget is. Elheverni is nagyon tudok, egyáltalán nem minden nap ideális nap. Úgy vagyok vele, hogy ami természetes, az nem lehet rossz. Az éhség, a veríték, az erdő, a napfény, a víz. Az meg, hogy friss és pörgős az agyam, hogy mindenről eszembe jut valami, ömlenek a mondtaok, témák, és hogy amikro befogadó vagyok, akkor is annyira le tud nyűgözni egy film egy színész, egy okos érvelés, ennél is nagyobb öröm.
Ehhez képest ma már sok minden tűnik talminak és értelmetlennek.
Idén először van, hogy októberig volt bennem pánik, ne, ne, ne vigyétek el még a fényt, a meleget! Meg a karácsonypara. Idén senki, semmi nem fog felidegesíteni, semmire rávenni. Aztán, két hete talán, megadóan lehunytam a szemem, várok. Most a sárga levél a szép, nem várom el az jjatlan-napfényt. De már most tudom, érzem, hogy nemsokára fakadnak a rügyek.
A négy nagy ellenség, amit az idő ereszt ránk: az oxidáció, a gravitáció, a megalkuvás és az elbutulás. És mi hagyjuk. Pedig szellemileg frissen és testileg a megőrzött mozgékonysággal nagyon jó minőségű életet lehet élni sok éven át, akár magányosan is. Nem kell semmiben benne maradnod, ami nem jó. Csak jó emberek, jó élmények, csak öröm. Ezt nem tudja senki elrontani. A normáival, a hatalmaskodásával a kicsinyességével. Védem is, általában hallgatok, egyszer-egyszer meg is mondom. És nem engedek bele senkit, semmit, ha nem való oda.
* megéR, vagyis még akkor életben van, így iktelen. a megél inkább azt jelenti, átél.
** nem mutogatom, a bambusz hájpja túl nagy volt, velem kötik össze, és többször felismertek és megtámadtak bringa alapján
csak az olvassa. én szóltam 
Szerintem mindkét lifespan teszt gagyi. Overweight vagyok 26-os indexszel, de még így is 100 évig fogok élni. Vagy 86. Azért szórakoztató. Az nem is volt opció, hogy nem vezetek. A két lány WTF???
Múlt héten azt mondta a gasztronéni, hogy IBS-em van, felírt rá gyógyszert. Kérdeztem, mit gondol a ketóról, csináljam-e, de borítékolható volt a válasz. Most gyűjtök megint pénzt, hogy olyan gasztronénihez menjek, aki ismeri a ketót, viszek vérleletet is, mert csak úgy most nem merek belevágni, szakirodalom ide vagy oda, kell valakivel beszélnem.
A munkahelyi orvos kérdezte, sportolok-e, mondtam, hogy nem, a heti két vicces távú futás szerintem nem nevezhető annak. Azt mondta, ha csak a fél Magyarország menne le hetente kétszer kocogni, már rózsásabb lenne a helyzet, nem lepődtem meg. De most direkt nem vettem bérletet, bringával járok.
Arra azért rájöttem, hogy milyen demotiváló a sport szempontjából, ha munkahelyre, időre kell menni, délután pedig agyfáradtan hazamászni. Rohadtul semmi kedvem egy kör futás miatt sötétben kelni, így is küzdök a f7-tel, délután meg annyi teendő összegyűlik, hogy 6 óra, mire felnézek. Ebből a szempontból tök nagy reveláció volt a karantén, mert MINDENRE VOLT IDŐM. Rá tudtam jönni, hogy ha reggel futok, egész nap tök energikus vagyok, van kedvem még délután is ökörködni itthon a súlyzóimmal, úgyhogy ha nem kell korán mennem, most is a reggeli mozgás a tuti, de a hajnali kelés kizárt. Ha ez nincs, sose jövök rá, mennyivel jobb itthonról dolgozni. (Nem, mert a munka lényege az emberi kapcsolódás, de a rugalmas munkaidő, az hatalmas kincs. Sose tudtam, milyen.)
Munkahely+gyerekek+háztartás, tökre bedarálnak, akárhogy is küzdök. Azért nem adom fel, mert én se akarok csúnyán öregedni. Anyukámnak ilyen idős korában fele annyi haja és foga volt, mint nekem. De még tök aktív, hiába a sok nyavalya, nála fejben dől el, szerintem a leletei alapján már rég fekvőbeteg lehetne. Grandma power. Ebben reménykedem, hogy lesz nekem is.
KedvelésKedvelés
Ú, ha a szerintem legrosszabb válaszokkal töltöm ki az easysurf-os tesztet, akkor 2 évet ad várható életkornak. Hiába, nem szabad 3 plasztikai műtétet csináltatni és a csomag cigit egyedül szívni naponta ha van 5 szívbeteg és 5 diabéteszes a családban 😀
A másik számolóval 31 év összejön még a legrosszabb válaszokkal, de lehet csak azért, mert 30-at írtam aktuális életkornak.
Egyébként jó kis emlékeztető, hogy miért kell az agyat is tornáztatni rendszeresen, és arra is, hogy mennyire veszélyes tud lenni ha autóba ül az ember.
KedvelésKedvelik 1 személy
Hát én nagyonis el tudom képzelni, miért kell a 2+ leány. Nemcsak a szigorúan vett ápolás miatt. A kedves, aranyos, nyolcvanéves Mrs. Average-t a lánya hívja fel a kórhâzban, hogy a hogyléte felöl érdeklödjön. Ö fogja majd hazavinni is. Intézi a bevásárlást, a következö orvosi vizitet, valamint a távollétében gondozza a kutyát. Közben Mrs. Avarage-nek majd megszakad a szíve a jócskán középkorú fiáért, mi lesz vajon vele, hogy fog boldogulni, ha ö már nem lesz.
KedvelésKedvelik 3 ember
Pontosan…
KedvelésKedvelés
Kábé ezt gondoltam én is.
KedvelésKedvelés
Nekem az a “két öreg hölgy”-es kép hamiskás… A jobboldali biztosan több 74-nél, a baloldali más embertípus, előnyösebb fotó, stb., növelhető volt az ellentét. A sportos hölgyről láttam már videót régebben, emlékeztem rá halványan.
A tágra nyílt, csillogó szemekre, a maradványtünetre emlékszem, és évente egyszer látva észre lehetett venni, hogyan múlik el. Meggyőző volt ez is.
Tényleg szomorú, hogy 50 év fölött szinte mindenkinek van krónikus panasza. Olyanoknak, akik átlagos, jó egészséggel jöttek a világra. Vannak ilyen nyugdíjas csoportok, és az egyébként tiszteletre méltó “Életet az éveknek” – szép, de miért ezzel határozza meg magát valaki? Nincs is nagyon más választása, ezt sugallja a közege. Hacsak nem hajlamos a kitörésre.
Elmúlt valaki negyven, ülőfoglalkozású, fokozódó csípőkopásos, porcos-izületes fájdalmakkal. Orthopédiai klinikai orvos részvéttel közli: még korán lenne a protézis, idővel sor kerülhet rá. Szakrendelés: nehogy tornázzon! Harmadik orvos: “magának nincsenek izmai! Vegye meg a (azóta már nem kapható) hangkazettákat a csípő és a gerinc gyógytornájához, végezze el minden nap felváltva.” Így aztán nem kellett a protézis.
KedvelésKedvelés
Az jutott eszembe, hogy mennyire etikus 65-70 felett élni. Mit gondolsz erről?
KedvelésKedvelés
Nem értem a barbár premisszádat, vagyis értem, az a furcsa, hogy ezt így le merted írni. Tegyük fel, nem “etikus”, bármit is jelentsen ez, na de és akkor mi van? kinyírjuk őket, vagy nyomás alá helyezzük őket, hogy tűnjenek el? Hajtóvadászat öregekre? Nem fizet nekik nyugdíjat a társadalom? Nem látja el a mentő az idős embert?
Annyi van, hogy az életben maradásnem a mi döntésünk, bárki bármikor meghalhat. De ha életben maradunk, akkor az, hogy az az élet milyen minőségű, már 80 százalékban a mi felelősségünk, viszont nem akkor, hanem 35 éves korunktól, preventív napi feladatként. Kb. erről írok hat éve. Én úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, ki mit gondol, életem majdnem egyharmada lesz még hátra akkor. Előttem a világirodalom, parkokban fogok olvasni, rengeteget gyaloglok, múzeumozok, az akrobatikát sem tervezem abbahagyni. A test rugalmasan tartása a legjobb befektetés.
Te mit teszel az emelt fejű nyugdíjasságért, vannak terveid?
A magyar emberek az élet szükségszerű részének tekintik a betegségeket, a passzivitást, a rinyálást, nekik nincs pénzük és lehetőségük másképp élni, ezt mondogatják. Kiválóan produktív életet lehet élni 70 fölött is, az a gond, ha teherré válik valaki, játszmázik, kicsinyes lesz, írtam is az öregedésről meg az improduktív öregségről is, ezt utálják a fiatalok, meg a hatalmaskodást, kioktatást, jogosultságérzetet, örömgyilkos szarrágást is. De ettől még nem lesz etikátlan, hogy él.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon meredek. Mármint hogy a kérdés etikátlan. Milyen agymosáson kell keresztülmennie valakinek, hogy ilyet tud kérdezni? Másrészt pedig tedd fel magadnak a kérdést, mondjuk 66 évesen! Értelmes ember a nácizmust elítéli. Tessék mondani, ez mennyivel jobb hozzáállás?
A nagyszülőséggel akkor mi legyen? Meg egyáltalán. Teljesen abszurd a kérdés.
Mi legyen egy életnyi tapasztalattal, tudással, ha mondjuk kinyírjuk a 65 év feletti egyetemi oktatókat? Nyugdíjazás után is dolgozó orvosokat, gyerekorvosokat mostanában ki helyettesítené? Gondolkodjunk, mielőtt ilyet leírunk!
KedvelésKedvelés
a férjeim miatt vájkál aljasul, nem először csinálják, nincs más érv, mint ilyen szinten kavarni, Gumiszoba is észrevételezte férfi álnéven, hogy a futós képen Dávidnak lyukas a nadrágja, mert fáj neki, ahogy mi élünk
amúgy Sánta Ferenc Sokan voltunk, de jóléti viszonyokban fel se merül a kérdés
KedvelésKedvelés
Vannak ilyen kultúrák, és a mienk is ilyen volt, hogy a hospice-ra nem volt szükség, akit nem tudtak ápolni vagy lehetett tudni, hogy már csak szenvedni fog, hagytak meghalni, kicsit rá is segítettek (Árvácska, pl.). De ez nem életkor-függő. Lehet, hogy most csak magammal érvelek, és tényleg nem ez volt a valódi kérdés, ráadásul csak neked címezték, de akkor is agyatlannak gondolom. Bárkivel kapcsolatban is. Örömteli lenne, ha saját létjogosultságán is időnként elgondolkodna, aki a halállal dobálózik, pláne, ha aljasul. Én néha azon merengek, milyen kegyes az élet, olyan embereknek is kisüt a nap reggel, oxigént is szívnak a tüdejükbe, akiket nem biztos, hogy hordani kéne a földnek a hátán. Újabb és újabb esélyeket kapnak, hogy hátha egyszer… De végtelen, határtalan az emberi gonoszság. Ne legyünk ilyenek, a szépségnek is sokat árt. (Nem akarok belegondolni, mi lehet a fejben ott, ahol ez akár így, akár úgy megfogalmazódik.)
KedvelésKedvelés